2020, március 19 - 07:42 Sajtószemle

Orbán Viktor: Felfüggesztik a hiteltartozásokat az év végéig

Orbán Viktor a kormányülés szünetében készült videóban jelentett be, hogy „húsba vágó döntéseket hoztak." 

Mint mondta, gazdasági döntéseket hoztak, mert úgy látják eljött az ideje, hogy "a járványügyi és egészségügyi kérdések mellett most már gazdasági döntéseket is hozzanak." Olyan kérdésekről tárgyaltak, amelyektől azt várják, hogy a döntéseikkel meg tudják védeni a munkahelyeket. Ezek csak az első, legsürgetőbb döntéseik, melyeket majd újabbak követnek, ígérte a miniszterelnök.

1.    Magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az év végégi felfüggesztik.

2.    A rövid lejáratú vállalkozási hitelek július 30-ig meghosszabbításra kerülnek.

3.    A holnaptól felvett új fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját, a THM-et a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximalizálják. 

4.    Az olyan súlyos gondokkal küszködő szektorokban, mint a turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a személyszállítás, azaz a taxizás, a munkáltatók járulékfizetés kötelezettségét teljes egészében elengedik. A munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik. Nyugdíj-járulékot nem kell fizetniük és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken június 30-ig. A KATA szerint adózó taxisok átalányadó szerinti fizetési kötelezettségét június 30-ig elengedik. Ezekben az ágazatokban a helyiség bérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni. Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedik. 

5.    A munkavállalási szabályokat rugalmasabbá teszik, hogy a munkaadók és a munkavállalók könnyebben meg tudjanak egyezni egymással.

Az alaprendeletet ma teszik közzé.

 

https://index.hu/belfold/2020/03/18/orban_viktor_bejelentes_koronavirus/

 

“Mindennap sírunk” – háborús állapotról beszél egy olasz kórház vezetője

Megindító interjú jelent meg egy olasz orvossal a New York Times egyik keddi podcastjében (amit itt, a Spotify-on pedig itt lehet meghallgatni). Dr. Fabiano Di Marco a koronavírus első európai gócpontjában, az észak-olaszországi Bergamóban vezeti a légzési osztályt a XXIII. János pápáról elnevezett kórházban.

A koronavírus terjedése miatt a 47 éves Di Marco az elmúlt három hétben minden nap 14-15 órát dolgozott a kórházban, és az interjú napján ment haza először a családjához a járvány február végi szélesebb körő elterjedése óta. A háromgyerekes orvos szerint a kórházban uralkodó állapotok olyanok, mintha “háborúban lennének”.

A bergamói kórház kifejezetten nagynak számít Európában, mintegy ezer kórházi ággyal rendelkezik. Átlagosan napi 50-70 beteg érkezik a kórházba a koronavírus által okozott súlyos légzési elégtelenséggel, és ezt a mennyiséget értelemszerűen lehetetlenség fogadni. Ahogy több újságcikk is kiemelte korábban, a szűkös kapacitások miatt az orvosoknak kell eldöntenie, hogy melyik súlyos betegnek jut hely az intenzív osztályon, tehát lényegében arról, hogy ki maradhat életben. Ez súlyos igazságossági és etikai kérdéseket vet fel.

Mostanra a bent fekvő betegek több mint felét a koronavírus által okozott tüdőgyulladással kezelik. Emiatt számos, teljesen más területen dolgozó orvost – kardiológust, bőrgyógyászt vagy éppen reumatológust – kellene megtanítani, hogy hogyan kezeljék az ilyen betegeket.

Az osztályvezető azt mondta, hogy orvosként hozzászoktak ahhoz, hogy idegen betegeket gyógyítsanak, de számukra a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a munkatársaikat gyógyítsák, akik közül több tucatnyian kapták el a koronavírust. “Minden nap sírunk” – mondta Di Marco.

https://g7.hu/elet/20200318/mindennap-sirunk-haborus-allapotrol-beszel-egy-olasz-korhaz-vezetoje/

“Gusztustalan szardaraboknak”, “férgeknek” nevezték az ellenzéki újságírókat a HírTV-ben (+videó)

A HírTV kedd esti műsorában ezúttal is összegyűltek a keresztény-konzervatív Fidesz-agitátorok, hogy a koronajárvány idején is szellemi táplálékot adjanak az otthon ülő békemenetelőknek.

Az adásban szóba került Kovács Zoltán emlékezetes performansza: mint megírtuk, az államtitkár dermesztő arroganciával torkolta le a 444.hu újságíróját, aki arról érdeklődött: a koronavírus-teszt elvégzése során miért kivételeztek Pintér Sándorral.

A HírTV szélsőpolgári megmondóemberei arra jutottak, hogy jó az irány, de Kovácsnak még keményebbnek kellett volna lennie (!), az ellenzéki újságírókat pedig olyan jelzőkkel illették, hogy egy tisztességes Médiatanács a tegnapi műsor után nem büntetéseket osztogatna, hanem az egész kanálist bezáratná.

22:41-től látható az ominózus rész.

http://nyugatifeny.hu/2020/03/18/gusztustalan-szardaraboknak-fergeknek-neveztek-az-ellenzeki-ujsagirokat-a-hirtv-ben-video

A közmédia még az eszkalálódó járvány alatt is azon van, hogy a Fidesznek nem kedves újságokat hiteltelenítse

Trump és a világ több más, nem kevésbé megosztó, harcos, konfliktuskereső vezetője, a küszködő demokráciá k első embereitől magabiztos diktátorokig sorra ébrednek rá, hogy az eddig sikeres politikai és kommunikációs stílusuk a világjárvány idején semmit sem ér. Egy ideig be lehet még vetni a szokásos trükköket, dezinformálni, tagadni, mismásolni, de aztán világossá válik, hogy olyasmivel állnak szemben, ami ellen a kommunikációs trükközés teljesen eredménytelen. Éppenhogy kárt okoz. A hiteles és pontos információk most emberéletek menthetnek. És azok a vezetők, akik erre rájöttek, váltanak.

Magyarországon, úgy tűnik, kell még egy kis idő.

https://444.hu/2020/03/17/a-kozmedia-meg-az-eszkalalodo-jarvany-alatt-is-azon-van-hogy-a-fidesznek-nem-kedves-ujsagokat-hiteltelenitse

Kásler elveszi a fogorvosok lélegeztetőgépeit

„Uram, ez már statárium!” – emeli fel hangját a fogorvos, aki ugyancsak meglepő levelet kapott ma a minisztertől. Emberünk neve azért lényegtelen, mert további 4 ezer fogorvos kapott felszólítást Kásler Miklóstól, akivel valószínű egyikük sincs levelező viszonyban.

Kásler miniszter, – mint kiváló intézetvezető – úgy döntött, hogy két hónappal a koronavírus világjárvány elkezdése után, mégiscsak utánanéz a dolgoknak. A március 17-én keltezett levelében azt igyekszik megtudakolni, hogy hány lélegeztető- és altatógép van a fogorvosoknál. Ezen kívül még az is érdekli a minisztert, hogy az említett műszerek közül van-e még használható, és hány működésképtelen. Ha már a roncsokat is leltárba akarják venni, akkor nagy lehet a baj. Fogorvosunk szerint, nincs olyan elavult orvosi műszer, amit ne lehetne méregdrágán felújítani.

https://hirklikk.hu/kozelet/kasler-/361353

Súlyos árat fizethetnek a britek, amiért rossz irányba indultak el a védekezésben

Ennek a cikknek az írásakor, hétfő délután 35 a halálos áldozatok száma az Egyesült Királyságban, miközben 1400 koronavírusos fertőzöttet tartanak számon. Utóbbi elsőre nem tűnhet soknak egy 67 milliós országban, de a szám valószínűleg nemhogy nem fedi, de még távolról sem közelíti a valóságot.

Mindenki tudja, hogy a 35 halálos esethez a statisztikák alapján szükségszerűen jóval több fertőzött tartozik, de azt is tudja mindenki, hogy miért csalnak a számok. A britek egészen mostanáig csak a kórházba került, és súlyos eseteket tesztelték. A tipikus koronavírusos tüneteket magukon észlelő embereket még most is csak arra kérik, hogy vonuljanak otthoni önkéntes karanténba hét napig (miközben Európa-szerte 14 nap a gyakorlat), de erről nem kell bejelentést tenniük semmilyen egészségügyi intézmény felé.

Európa egyik legfejlettebb országában a hatóságoknak csak halvány becsléseik lehetnek arról, hogy hányan vannak otthon a tipikus tünetekkel, vagyis a kórházba kerülés szélén. Pontosabb adatok híján azt sem tudják, hogy aktuálisan hol vannak a járvány főbb gócpontjai. Azért nem volt erre szükségük, mert egészen mostanáig nem terveztek rövid távon izolációs intézkedéseket bevezetni (területek lezárása, tömegrendezvények betiltása, iskolák bezárása, boltok korlátozása stb.).

Az Egyesült Királyság ugyanis nem az emberek kapcsolatainak korlátozását, hanem a járvány terjedésének e nélküli “késleltetését” tekintette a védekezési taktika fő elemének. Az elgondolás abból indult ki, hogy a fertőzés az esetek többségében, és a nem különösen veszélyeztetett csoportok tagjaiban enyhe lefolyású, sőt akár majdnem tünetmentes is lehet. A járvány kezelése tehát azokra az emberekre koncentrál, akiknél súlyos a helyzet, mert ettől remélik azt, hogy az egészségügyi ellátórendszert nem terhelik túl.

https://g7.hu/vilag/20200316/sulyos-arat-fizethetnek-a-britek-amiert-rossz-iranyba-indultak-el-a-vedekezesben/

Elindult a forgalom a befagyott osztrák-magyar hegyeshalmi határnál! Kétségbeesett magyarok üzennek nekünk

UPDATE! Szintén egy olvasónk küldte a helyzetjelentést: 

Azonnali intézkedést kér az MKFE az Operatív Törzs és az ORFK, valamint az illetékes tárcák vezetőitől a magyarországi határok áruszállítási célú átjárhatóságának helyreállítása érdekében, mert a jelenlegi korlátozott működés veszélybe sodorta az ellátás fenntarthatóságát. A magyar határokon tapasztalt korlátozások ellentétesek az Európai Bizottság által kért gyakorlattal, amely különös figyelmet és határmenti koordinációt kér a tagállamok részéről az áruszállítás biztonságának megőrzése érdekében.

Röviddel ezután a hegyeshalmi határátkelőn megindult a forgalom mindkét irányban!

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200318/elindult-a-forgalom-a-befagyott-osztrak-magyar-hegyeshalmi-hatarnal-ketsegbeesett-magyarok-uzennek-nekunk-420321

Német koronavírus-figyelmeztetés: Maradjatok otthon, különben 2 hónap múlva 10 millió betegünk lesz!

Exponenciális növekedésre figyelmeztet a németországi koronavírusos fertőzöttek számában a Robert Koch-Institut vezetője, Lothar Wieler.

A helyzettel kapcsolatban drámai beszédet mondott a Robert Koch-Institut (RKI) vezetője, Lothar Wieler elmondta,

A növekedés exponenciális, a járvány küszöbén állunk, ami több hétig, hónapig tart majd. Egy-két héttel járunk Olaszország előtt. Ha nem sikerül az emberek közötti kontaktust drasztikusan lecsökkenteni, akkor két-három hónapon belül 10 millió fertőzött lesz az országban.

Az eddig bejelentett korlátozások hatását csak nagyjából két hét múlva lehet megítélni, a mostani állapot nem tartható fenn tartósan, mondta Wieler.

https://www.portfolio.hu/uzlet/20200318/nemet-koronavirus-figyelmeztetes-maradjatok-otthon-kulonben-2-honap-mulva-10-millio-betegunk-lesz-420389

Egy egész hotelt ajánlott fel a járvány elleni védekezésre Nagy Elek milliárdos

A harkányi Baranya Hotelt ajánlotta fel Nagy Elek a koronavírus-járvány elleni védekezésre, a Stelius Befektetési Zrt. vezérigazgatója szándéka szerint a három csillagos 105 szobás szállodát szükség esetén karanténkórházzá alakíthatnák. 

https://index.hu/belfold/2020/03/17/koronavirus_felajanlas_hotel_karantenkorhaz_nagy_elek/

A járvány elleni védekezés irányítása kicsúszott a kormány kezéből

Egy napja még Kunetz Zsombor, az ismert egészségügyi szakértő is kiposztolta Kásler Miklós általunk is bírált levelét, amelyben az egészségügyért felelős miniszter a fogorvosok lélegeztetőjére vetett szemet. Ezt látva, Kunetz blöffnek minősítette a kormány válságkezelését és szavahihetőségét. Ez a kritikus poszt azonban mára eltűnt a Facebookról, ezért megkérdeztük Kunetz Zsombort, hogy talán a véleménye változott meg, vagy utasították véleményének felülvizsgálatára.

Ugyan, aki ismer, az tudja, hogy engem erre nem lehet erre utasítani. Azért vettem le Kásler úr levelét, mert ma már értelmetlen őt bírálni. Megpróbálok inkább más, értelmes dologgal foglalkozni. Teljesen átalakítom a Facebook-oldalamat, igyekszem segíteni azokat az ellátókat, vagy ha jobban tetszik kórházakat, gyógyító intézményeket, amelyeknek szükségük van valamire, hogy gyógyíthassanak. A másik oldalon pedig keresem azokat, akik esetleg a hiányzó eszközöket vagy végleg odaadják, vagy átmeneti időre kölcsönzik. Tehát a profilváltás első lépcsője volt, hogy eltüntettem Kásler Miklós pánikhangulatot árasztó levelét.

Leszedi tehát az összes olyan posztot, amit bírálatként az egészségügy vezetésére megfogalmazott?

Mindet nem, csak azt az egyet, amelyben Kásler így – az utolsó pillanatokban –, kétségbeesve igyekszik lélegeztető gépeket szerezni. A többi megjegyzésem marad, nem fogom teljesen lecsupaszítani az oldalt. Sokkal inkább a kórházak, illetve orvosok támogatására szeretnék már koncentrálni, mert erre van szükség.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-jarvany-elleni-vedekezes-iranyitasa-kicsuszott-a-kormany-kezebol/361375

Másfélszeresére drágult a krumpli, eltűnhet a külföldi áruk egy része

Már licitálnak a krumplira a kereskedők a nagybani piacon, hiába keresik a lisztet napok óta a vásárlók a boltok polcain, eltűnhet a külföldi áruk egy része, és ez még csak a kezdet - figyelmeztetnek a boltosok.

https://nepszava.hu/3071140_masfelszeresere-dragult-a-krumpli-eltunhet-a-kulfoldi-aruk-egy-resze

Bírósághoz fordultak, és maradnak a Magyarországról kiutasított iráni hallgatók

Jogi védelmet kértek a karanténba zárt egyetemisták, szerintük ellentmondásos, homályos hatósági eljárás során döntöttek sorsukról.

https://nepszava.hu/3071240_birosaghoz-fordultak-es-maradnak-a-magyarorszagrol-kiutasitott-irani-hallgatok

Belső levelezésben pirítottak oda a vírus miatt pánikoló külügyeseknek

Attól, hogy járvány van, még senki sem mentheti fel magát a munka alól – üzent az Index birtokába került levélben a dolgozóknak Szijjártó Péter helyettese.

A külügyminisztériumban tapasztalható, néhol „már-már fejvesztettségbe hajló válsághangulatról” árulkodik egy levél, amelyben Magyar Levente miniszterhelyettes osztotta ki a tárca főosztályvezetőit és a nagyköveteket is, ha a koronavírusra hivatkozva nem dolgoznak a rendes ügymenetben – derül ki egy, az Index által megszerzett belső levélből. A lap egy másik levelet is megszerzett, ebben azonnali berendeléssel fenyegették meg azokat a misszióvezetőket, akik nem válaszolnak azonnal és helyesen a vírussal kapcsolatos kérdésekre.

Magyar Levente levelét Dancs Ferenc helyettes államtitkár továbbította hétfőn délelőtt a tárca főosztályvezetőinek. A levélből kiderül, hogy Magyar szerint a vírusveszély miatt fellazult a munkafegyelem a külügyben, aminek a jelét ő egyértelműen tapasztalja.

 

https://nepszava.hu/3071235_belso-levelezesben-piritottak-oda-a-virus-miatt-panikolo-kulugyeseknek

 

A lakosság kétharmada nem bírná ki két hónapnál tovább fizetés nélkül

A magyar lakosság megdöbbentően kevés anyagi tartalékkal rendelkezik – írja közösségi oldalán Pulai András, a Publicus stratégiai igazgatója. Márpedig a lakossági tartalékokkal kapcsolatos adatok kulcsfontosságúak a mostani helyzetben, amikor a koronavírus miatt a munkahelyek száma valószínűleg csökkenni fog.

Pulai egy 2019 novemberében, a Népszava Online felkérésére készült felmérés eredményeit idézi: akkor a megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) monda azt, hogy egy hónapra sem elegendő a megtakarítása. Az aktív korúak között ez az arány nem sokkal jobb, 32 százalék. További 29 százalék legfeljebb egy-két hónapig húzná csak ki a tartalékaiból, itt nincs különbség az aktívak és a nem aktívak arányában.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-lakossag-ketharmada-nem-birna-ki-ket-honapnal-tovabb-fizetes-nelkul/361344

 

Tisztifőorvos: Az ország szinte egész területén előfordultak már pozitív esetek, a csoportos terjedés lehetősége már adott

"Mindennél fontosabb, hogy lassítsuk a vírus terjedését, mert most lép át a csoportos megbetegedések szintjére," figyelmeztetett az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hangsúlyozta:

fegyelmezettségre van szükség. A lakosságnak be kell tartania az intézkedéseket, meg kell fogadnia a tanácsokat, a hatóság egymaga nem tudja megakadályozni a vírus terjedését. 

Szerinte még mindig nagyon sok idős ember van a tömegközlekedési eszközökön, a fiatalabbak pedig házibuliznak, és sétálgatnak, a tisztifőorvos kérte, ezt ne tegyék.

"Az ország szinte egész területén előfordultak már pozitív esetek, a csoportos terjedés lehetősége már adott,"

mondta Müller. Újságírói kérdésekre válaszolva Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti vezetője közölte:

https://444.hu/2020/03/18/tisztifoorvos-tartsak-be-az-intezkedeseket-a-hatosag-nem-tudja-megfekezni-a-jarvanyt4

 

Csütörtöktől kötelező az orr és a száj eltakarása Csehországban a köztereken

Csehországban csütörtöktől mindenki számára kötelező lesz orrának és szájának eltakarása a köztereken - döntött szerdán a cseh kormány.

„Éjféltől a köztereken mindenki csak eltakart szájjal és orral jelenhet meg, lehet ez védőmaszk, de bármiféle sál vagy kendő is” - mondta Adam Vojtech egészségügyi miniszter újságíróknak a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Védőmaszkból általános hiány van az egész országban. Jan Hamácek belügyminiszter még szerda reggel is azt nyilatkozta, hogy a védőmaszkok használatát csak azután teszik kötelezővé, hogy vasárnap Kínából Prágába érkezik egy harmincmilliós szállítmány.

https://444.hu/2020/03/18/csutortoktol-kotelezo-az-orr-es-a-szaj-eltakarasa-csehorszagban-a-koztereken

 

Leáll az esztergomi Suzuki gyár is

A Magyar Suzuki Zrt. vezetése 2020. március 23-tól április 3-ig az esztergomi gyártás leállítása mellett döntött - közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A társaság a döntést a koronavírus-járvány terjedésének növekvő kockázatával indokolta. A napokban már kiderült, hogy az Audi és az Opel is leállítja átmenetileg magyarországi termelését. 

https://444.hu/2020/03/18/leall-az-esztergomi-suzuki-gyar-is

 

Van felület, amin 3 napig is megél a koronavírus

A New England Journal of Medicine-ben közölt adatok szerint

·         rézen akár négy óráig,

·         kartonpapíron akár 24 óráig,

·         műanyagon és rozsdamentes acélon pedig akár 72 óráig is életben marad a koronavírus,

·         továbbá azt is megállapították, a levegőben szálló részecskékre tapadva több órán át életképes a vírus – levegőben lebegő átfertőzésről egyelőre viszont még nem tudnak.

 

https://index.hu/techtud/2020/03/17/van_felulet_amin_3_napig_is_megel_a_koronavirus/

 

Kideríthették, mi hozta létre az új koronavírust

ORIGO

A vírus molekuláris szerkezete egyetlen korábbi kórokozóéra sem emlékeztet.

 

Az új, SARS-CoV-2 néven ismert koronavírus 2019 végén jelent meg a kínai Vuhanban. Azóta világméretű járványt okozott, jelenleg több mint 70 országban pusztít. A kutatók egy új tanulmányban igazolták, hogy a kórokozót természetes evolúciós folyamatok hozták létre, és nem az ember. Az eredményeket a Nature Medicine folyóiratban publikálták.

 

A tudósok az új kórokozó, valamint rokonainak nyilvánosan kutatható genom szekvenciáját elemezték, és azt találták, hogy a SARS-CoV-2 nem egy mesterséges vírus, hanem a természet produktuma.

Nyilvánosan hozzáférhető adatbázisból dolgoztak

 

https://www.origo.hu/tudomany/20200318-feny-derult-az-uj-koronavirus-szarmazasara.html

 

Soros szervezete jogi segítséget nyújt a kórházban tomboló, Magyarországról kiutasított iráni diáknak

BORDÁCS BÁLINT origo

A Helsinki Bizottság jogi segítséget ad az egyik, Magyarország területéről a kórházi őrjöngése miatt kiutasított iráni lánynak. Bírósági felülvizsgálatot és azonnali jogvédelmet kérnek az ügyben - derül ki Soros György hazai szervezetének szerdai közleményéből. Mint ismert, a magyar hatóságok azért döntöttek így, mert - 12 társával együtt - az iráni fiatalok randalíroztak a koronavírus miatt elrendelt karanténban.

"A Magyar Helsinki Bizottság elvállalta egy iráni diáklány képviseletét az ellene folyó idegenrendészeti eljárásban. Bírósági felülvizsgálatát kértük a kiutasításának. Ő nem randalírozott, mégis már a büntetőeljárás lezárta előtt 12 társával együtt légi úton Iránba akarják toloncolni" - olvasható a Helsinki Bizottság honlapján közzétett írásban. A szervezet állítása szerint a kiutasítottak egyike, egy fiatal nő éppen tőlük kért segítséget. A közleményből kiderül, hogy bírósági felülvizsgálatot és azonnali jogvédelmet kértek az ügyben.

 

https://www.origo.hu/itthon/20200318-heslinki-bizottsag-kepviseli-a-kiutasitott.html

 

Von der Leyen: A szakértőkön kívül mindenki alábecsülte a koronavírus veszélyességét

Az utóbbi napokban bevezetett óvintézkedések két hete még „drasztikusnak és drákói szigorúságúnak” tűntek volna, de most már „megértettük, hogy szükségesek” – mondta az Európai Bizottság elnöke.

 

https://nepszava.hu/3071242_von-der-leyen-a-szakertokon-kivul-mindenki-alabecsulte-a-koronavirus-veszelyesseget

 

Kedden az utolsó európai országban is megjelent a koronavírus

Két embernél diagnosztizálták a fertőzést Montenegróban.

 

https://nepszava.hu/3071187_kedden-az-utolso-europai-orszagban-is-megjelent-a-koronavirus

 

Szabad szemmel: a járvány súlyos próba elé állítja a demokratikus és emberi értékeket

Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 18.

https://nepszava.hu/3071178_szabad-szemmel-a-jarvany-sulyos-proba-ele-allitja-a-demokratikus-es-emberi-ertekeket

 

Küzdelem és elégtétel

Reméljük, ha majd túljutunk a kritikus időszakon, kikerülünk a világjárvány szorításából, eljön az igazság órája

Kacsoh Dániel Magyar Hírlap
 

Haljon meg minél több ember, legyen mindenki szegényebb, kivéve a gazdagok, nekik legyen csak több pénzük, a fiatalokat üldözzük el külföldre, a nehéz sorsúak rovására épüljenek stadionok. Nagyjából így fest a nyomorult ellenzék olvasatában a három kétharmaddal „megbüntetett” Orbán-kormányok politikája. Ezeket a vádakat hallgatjuk egy évtizede reggel, délben meg este.

S közben látjuk a cicaharcot is. A belső torzsalkodásokat, Gyurcsány falánk hadjáratát időlegesen felfüggesztő veszélyhelyzet azonban ismét közelebb hozta egymáshoz az – eddig is, most meg pláne – minden jogi felelősség nélkül hepciáskodókat. Politikusaik azt mondják, értünk aggódnak, valójában azonban megpróbálják szavazatokra váltani a kialakult helyzetet. Jellemző.

 https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200317-kuzdelem-es-elegtetel

 

Rekordszámú önkéntes jelentkezett a koronavírus elleni küzdelemhez

MH

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán köszönetét fejezte ki annak a rekordszámú, csaknem 900 önkéntesnek, akik az elmúlt két napban jelentkeztek segítő munkára az Állami Egészségügyi Ellátó Központ önkénteseket toborzó oldalán.

 

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200318-rekordszamu-onkentes-jelentkezett-a-koronavirus-elleni-kuzdelemhez

 

Menczer Tamás gerinctelennek tartja a kiszivárogtatókat

FACEBOOK.COM/MENCZER.TAMAS

Magyar Nemzet Online

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közösségi oldalán bejegyzésben számol be arról, hogy „ma velük kezdődik az Index”.

Menczer Tamás azt írja, mindig gerinctelennek tartotta azokat, akik a fizetésüket felveszik, és közben az információkat kiszivárogtatják.

De amíg az Index arról ír, hogy a külügyi vezetők vészhelyzetben is folyamatos és precíz munkát várnak el a munkatársaktól, addig nagy baj nincs. Dolgoznunk kell a magyar emberekért, különösen a bajban. Akinek ez nem tetszik, ne jöjjön a Külügyminisztériumba – olvasható Menczer Tamás Facebook-bejegyzésében.

Látom, ma velünk kezdődik az Index.
Egyrészt mindig gerinctelennek tartottam azokat, akik a fizetést felveszik, és közben az információkat kiszivárogtatják.
De amíg az Index arról ír, hogy a külügyi vezetők vészhelyzetben is folyamatos és precíz munkát várnak el a munkatársaktól, addig nagy baj nincs. Dolgoznunk kell a magyar emberekért, különösen a bajban. Akinek ez nem tetszik, ne jöjjön a Külügyminisztériumba.

https://magyarnemzet.hu/belfold/menczer-tamas-gerinctelennek-tartja-a-kiszivarogtatokat-7900802/

 

A liberálisok rémálmáról

AZ ALKOTMÁNYOS RENDNEK NEM AZ ALKOTMÁNYT, HANEM AZ ÉLETET KELL VÉDENIE

Szánthó Miklós Magyar Nemzet

2020. március 11-én Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt kihirdette a veszélyhelyzetet mint különleges jogrendet. A különleges jogrend pedig a liberálisok rémálma. A mostani szituációban egyfelől azért, mert – más országokban hozott hasonló intézkedésekkel együtt – arra mutat rá, hogy globális jelenségekkel szemben mégiscsak működik a lokális önvédelem. Másfelől pedig azért, mert a különleges jogrend a liberális demokrácia antitézise, melyben teljes egészében megmutatkozik maga a szuverén, az állami főhatalom.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-liberalisok-remalmarol-7896467/

A járvány sikeres kezeléséhez a lakosság segítsége is szükséges

Magyar Nemzet

A lakosság ellátása továbbra is biztosított – jelentette ki a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs központi ügyeletének vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Lakatos Tibor elmondta: reggelre 29 kilométeres sor alakult ki az osztrák oldalon Hegyeshalomnál. A kormányzati és rendészeti egyeztetések nyomán meg tudták indítani a forgalmat. Jelenleg Hegyeshalomnál egy óra alá csökkent a várakozás, továbbá Kópházán és Rábafüzesnél is megindították a teherforgalmat.

Az országon belül a teherforgalom zavartalan – tette hozzá.

Jelen körülmények között a kormány intézkedései arra irányulnak, hogy a vírus terjedésének lassítása mellett a magyar állampolgárok ellátását biztosítsák – hangsúlyozta.

Lakatos Tibor azt is elmondta: az eddigi intézkedések betartását is folyamatosan ellenőrzik. Eddig hét emberrel szemben szabtak ki 350 ezer forintos bírságot. Vagyis az önkéntes jogkövetés túlsúlyban van – közölte.

Müller Cecília elmondta, számos intézkedést hoztak az elmúlt időszakban, a kormányzat intézkedései mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden nap egy olyan szakmai értekezletet tart el, segíti az Operatív Törzs döntéseit.

https://magyarnemzet.hu/belfold/folyamatos-kormanyzati-es-rendeszeti-egyeztetes-zajlik-a-szomszedos-orszagokkala-7902020/

Majtényi: a demokrácia megcsúfolása, hogy fideszes polgármesterek visszaélnek a veszélyhelyzettel

Az Eötvös Károly Intézet elnöke óvatosabb lett volna a különleges jogrend bevezetésével.

Magyar Narancs: Március 11-én azt írták az intézet Facebook-oldalán, hogy a kormány nem indokolta meg kellőképpen a különleges jogrend, a veszélyhelyzet bevezetését, a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges intézkedéseket pedig az egészségügyi törvény is lehetővé tenné. Ezt ma is fenntartják?

Majtényi László: A közlemény az aktuális helyzetre reagált, de ma is igaz, hogy az egészségügyi törvény járvány idején egy csomó mindenre felhatalmazást ad különleges jogrend bevezetése nélkül is. Lehetőség van a betegek elkülönítésére, el lehet rendelni karantént tüneteket nem produkáló, pozitív teszteredménnyel még nem rendelkező személyek esetében is, szüneteltetni lehet az óvodák, iskolák, egyetemek – vagy bármely intézmény – működését, korlátozni lehet a lakosság mozgásszabadságát, a személyi közlekedést, le lehet zárni területeket, megtilthatók a nyilvános és nem nyilvános rendezvények. Természetesen azzal a feltétellel, hogy az intézkedések ténylegesen gátolni tudják a járvány terjedését. (...)

MN: Mit gondol arról, hogy két város – Komló és Szekszárd – fideszes polgármestere a veszélyhelyzetre hivatkozva megkerülte települése képviselő-testületét, és saját hatáskörben fogadta el az önkormányzat költségvetését?

ML: Ez mutatja, mennyire veszélyes a különleges jogrend. 

https://magyarnarancs.hu/belpol/majtenyi-a-demokracia-megcsufolasa-hogy-fideszes-polgarmesterek-veszelyhelyzetben-egyedul-dontenek-a-koltsegvetesrol-127853

Találtak egy gyógyszert, ami segítheti a koronavírusosok felépülését

Egy japán vállalat termékét tesztelték betegeken, akik eredményesebb gyógyulást mutattak, mellékhatások nélkül.

Tizenöt százalékkal erősödtek szerdán a Fujifilm Holdings Corp részvényei, miután egy influenza elleni gyógyszerösszetevő hatékonynak bizonyult a koronavírussal fertőzött betegek kezelésében – közölte az MTI. A japán cég elsősorban a fényképezés világából lehet ismerős, de rendelkezik gyógyszeripari érdekeltséggel is.

Az Avigan és Favipiravir néven forgalmazott influenza ellenes gyógyszer egyik összetevőjét használta a koronavírussal fertőzőtteknél a vállalat, amit a Reuters cikke szerint 2014-ben jegyeztek be Japánban.

A készítményt nyolcvan betegen tesztelték Kínában, Sencsenben, akik eredményesebb gyógyulást mutattak, miután beszedték – közölte a pekingi tudományos és technológiai minisztérium, ráadásul a pácienseknél semmilyen mellékhatás nem jelentkezett.

A társaság erre reagálásképpen közölte, nem számít bevételei növekedésére, mivel a szóban forgó összetevőre vonatkozó licence tavaly lejárt.

https://magyarnarancs.hu/belpol/mar-megvan-a-gyogyszer-ami-jo-a-koronavirus-ellen-csak-nem-tudtunk-rola-127839

Bilincsben vitték el a Szeviép-kárpótlás atyját, Szabó Bálintot egy kereszteződés közepéről

Saját személyautójával állt be az egyik legforgalmasabb szegedi kereszteződésbe Szabó Bálint független önkormányzati képviselő.

Szabó, aki korábban a Szeviép-kárpótlás kulcsfigurája volt, kedden arról beszélt, hogy szerinte teljes mértékben le kellene állítani a helyi közösségi közlekedést a koronavírus megfékezése érdekében. A Szegeder.hu szerint a Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook-oldal egy eseményt is létrehozott a teljes szegedi tömegközlekedés leállításával kapcsolatban. A leírás szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult vészhelyzetre tekintettel azonnali hatállyal kezdeményezik a teljes szegedi tömegközlekedés határozatlan időre történő leállítását.

A helyi politikus szerdán kora délután aztán aktivizálta is magát, és Skodájával akarta leállítani a forgalmat.

A város közepén, az Anna-kútnál a villamos síneken hagyott autójáról a Facebook-oldalára is kitett egy fotót.

https://24.hu/belfold/2020/03/18/bilincs-szeviep-szabo-balint-virus/

Vuhanban még terjed a koronavírus, de a környékén lassan újraindul az élet

Lassan kezd újra beindulni az élet a koronavírus-járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban, ahonnan kedden éjfélig csupán egyetlen újabb esetet jelentettek. A tartomány székhelyén, Vuhanban azonban még mindig terjed a kór.

A tartomány túlnyomó részében csökkentették a készültségi fokozatot, miután Vuhanon kívül a vírus terjedését sikerült megfékezni. A központban viszont még mindig naponta diagnosztizálnak új betegeket, kedd estig ráadásul 630 újabb beteg jelentkezett a vuhani lázklinikákon, szemben az egy nappal korábbi 32 esettel, írja a Hszinhua állami hírügynökség. Hupej tartomány egészéből mindazonáltal egyetlen újabb fertőzésgyanús esetet sem regisztráltak kedd éjfélig az egy nappal korábbi adathoz képest.

https://24.hu/kulfold/2020/03/18/koronavirus-kina-vuhan-ujraindulo-elet/

A NER-elit egyik magángépe Londonban volt, amikor a parlamentben bejelentették, hogy lezárják Ferihegyet

Épp Nagy-Britaniába repült az egyik NER-es magánrepülőgép, amikor hétfőn az operatív törzs sajtótájékoztatóján és a parlamentben is bejelentették, hogy a járványügyi intézkedések keretében a határzárral együtt lezárják Ferihegyet is. Nagy István agrárminiszter mondatát később Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár korrigálta, és a gép is simán leszállhatott Budapesten.

A szóban forgó Raytheon Hawker 800 hétfőn reggel indult Budapestről, és kora délután landolt a Biggin Hills-i repülőtéren. A magángép a Valton-Sec Kft. és Bessenyei István érdekeltségéhez tartozik. Bessenyei a kormány kedvenc őrző-védő cégének, a Valtonnak tulajdonosa és Sarka Kata férje. A Hawker 800-at tavaly Kövér László házelnök is igénybe vette, ezzel utazott egy római látogatására.

A gép hétfőn csak néhány órát tartózkodott a London központjától alig néhány kilométerre lévő egykori katonai repülőtéren, majd visszaindult Budapestre.

Gyors londoni fordulót tett a múlt hétvégén az OTP leányvállalatának magángépe is. A Csányi Sándor által frekventáltan használt 13 milliárd forintot érő Dassault Falcon szintén csak néhány órát töltött a brit fővárosban. Ezt a gépet bérelte ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda, amikor Orbán Viktor január végén Indonéziába utazott. A gép a veszélyhelyzet múlt szerdai kihirdetése óta Vilniusban és Szófiában is járt.

https://24.hu/kulfold/2020/03/18/bessenyei-istvan-maganrepulo-csanyi-sandor-meszaros-lorinc/

Kónya István: A recesszió már most garantált

A válságot a járvány kapcsán hozott intézkedések indították el Kónya István közgazdász szerint, de évek óta lehetett látni, hogy lassulás közeleg.

Az elmúlt évek gazdasági fejlődése elfedett mindenféle sérülékenységet, ezek most láthatóvá válnak - nyilatkozta Kónya István, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ tanácsadója, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Középtávon erős strukturális átrendeződés fog lezajlani, iparágak mennek csőbe vagy alakulnak át. Éhinségtől Magyarországon nem kell tartani, de a turizmus a padlóra kerül. Abból viszont még jól is kijöhetünk a szakértő szerint, hogyha az európai cégek hazahozzák ázsiai termelésüket.

Likviditást kell biztosítani a cégeknek - vélekedett Kónya. Nem lesz más megoldás, mint általános védőhálót húzni a vállalkozások alá, akár hitelkerettel, akár adómoratóriummal. A tömeges munkanélküliség veszélyén pedig az államilag támogatott, csökkentett munkaidős foglalkoztatás tudna segíteni - vélte Kónya, aki szerint a tűzoltás nemzetállami keretek között történik, az Európai Unió nem sokat tehet.

https://hvg.hu/gazdasag/20200318_A_recesszio_garantalt_iparagak_mennek_majd_csodbe