2020, május 22 - 08:24 Sajtószemle

Nincs tolongás a közmunkára

A kormány részben a közmunkások számának drasztikus emelésével kezelné a növekvő munkanélküliséget, ám a Belügyminisztérium

tájékoztatása alapján még nem határozták meg a létszám- és a pénzügyi keretet sem.

https://nepszava.hu/3078967_nincs-tolongas-a-kozmunkara

 

Nyártól emelkedik a szakképzésben oktatók bére

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a

következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik

az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

https://infostart.hu/belfold/2020/05/21/nyartol-emelkedik-a-szakkepzesben-oktatok-bere

 

Kiderült, meddig maradhat ingyenes a parkolás

Saját hatáskörben tartja a parkolás ingyenessé tételének meghosszabbítását a kormány - országosan és a fővárosban is -,

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtöki bejelentésével pedig az is biztossá vált, hogy amíg a rendkívüli

veszélyhelyzet fennáll, addig a parkolás ingyenességében sem áll be változás.

https://infostart.hu/belfold/2020/05/21/sorakoznak-az-ervek-az-ingyenparkolas-kivezetese-mellett

 

Koronavírus: itt vannak az osztrák-magyar határ átlépésének szabályai
https://mfor.hu/cikkek/makro/koronavirus-itt-vannak-az-osztrak-magyar-hatar-atlepesenek-szabalyai.html

https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/tgkCeoo5ZwqIFdJTkMhD5ebee2ae4d47c/dokumentumok/bb34d45f8372e955d6a4fdfe1aedb92218ae7e63/letoltes

 

Újabb haladékot kaptak a fúrt kutak tulajdonosai
Újra meghosszabbították a fúrt kutak bejelentésének, engedélyeztetésének  először 2018 végére, majd
2020. december 31-ére tett időpontját. A parlament által elfogadott módosítás alapján az mentesül a
vízgazdálkodási bírság megfizetése alól, aki 2023. december 31-ig kérelmezi az engedély nélkül, vagy
engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt.
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/05/21/koronavirus-furt-kut-bejelentes/

Új, szigorúbb szabályok jönnek a légi közlekedésben

https://24.hu/fn/gazdasag/2020/05/21/koronavirus-legi-kozlekedes-repulo-szabalyok/

https://hvg.hu/vilag/20200521_uj_repulesi_szabalyok

Szakad a pénzeső: 25,7 milliárdot ad két sportcsarnokra és határon túli programokra Orbán Viktor
https://168ora.hu/itthon/penzszoras-orban-viktor-sportcsarnok-hataron-tul-tamogatas-185597
https://24.hu/belfold/2020/05/21/orban-viktor-unokaja-a-karmelita-erkelyen-rollerezik/

Elkeserítő hír jött a nyugdíjasok idei támogatásával kapcsolatban
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/pulzus-nyugdij-premium-pluszpenz-kiegeszites.706603.html

Más miatt utáljuk a korrupt rendőrt és a korrupt politikust
A magyarok nem szeretik sem a kis, hétköznapi korrupciót, sem az állami, rendszerszintű korrupciót, viszont hogy miért nem, annak egészen más okai vannak...
https://index.hu/gazdasag/2020/05/21/transparency_international_korrupcio/

 

Két hullámban futhat még fel a koronavírus
A koronavírus nem fog eltűnni, teljesen megszűnni, és amíg nincs vakcina, addig emberélettel vagy gazdasági károk
bevállalásával fizethetjük meg a járvány árát. Oltóanyag biztosan lesz, a nehézségek a „részletekben” rejtőznek,
de kitérünk arra is, hogy a „vírusszórás” nem esik egybe a tünetekkel.
https://24.hu/tudomany/2020/05/21/koronavirus-masodik-hullam-vakcina-gyogyult/

Személyenként négy négyzetméternyi vízfelületet kell majd biztosítani a medencékben a budapesti strandokon

sorban állóknak másfél méteres távolságot kell tartaniuk egymástól.

Nemrég lapunk is beszámolt arról, hogy öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én.

https://nepszava.hu/3078915_szemelyenkent-negy-negyzetmeternyi-vizfeluletet-kell-majd-biztositani-a-medencekben-a-budapesti-strandokon

 

Hónapokkal vetheti vissza a járvány legyőzését a vakcinanacionalizmus
https://444.hu/2020/05/21/honapokkal-vetheti-vissza-a-jarvany-legyozeset-a-vakcinanacionalizmus

 

Felmondott a Pesti Úti Idősek Otthona vezetője
Skultéti József személyes hangvételű, megrázó levélben kérte felmentését a főpolgármestertől.
https://444.hu/2020/05/21/felmondott-a-uti-idosek-otthonanak-vezetoje

https://168ora.hu/itthon/pesti-ut-idosek-otthona-felmondas-igazgato-185621

 

Alig találtak fertőzötteket a fővárosi idősek, ápolóik és hajléktalanok között
https://index.hu/belfold/2020/05/21/alig_talaltak_fertozotteket_a_fovarosi_idosek_apoloik_es_hajlektalanok_kozott/