2019, szeptember 11 - 08:27 Sajtószemle

OLAF-jelzések: azonosítottuk az OLAF éves beszámolójában kiemelt magyar csalási ügyet

Minden valószínűség szerint a kecskeméti székhelyű Opticon cégcsoporthoz kapcsolódó távközlési cégek csorgatták vissza alvállalkozóikon keresztül maguknak két, összesen 3,7 milliárdos értékű vidéki szélessávú internet-fejlesztési projekt költségvetésének közel felét az uniós csaláselleni hivatal szerint.

Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) a múlt héten publikált 2018-as éves beszámolójának magyar szempontból legérdekesebb része egy uniós pénzekkel elkövetett konkrét hazai csalási ügy néhány soros összefoglalója. Az OLAF ugyanis – nemzeti büntetőeljárások megindítására fel nem jogosított, a tagállami hatóságokkal való együttműködéstől függő szervezetként – általában nem publikálja a konkrét ügyekben tett megállapításait.

Így aztán mindig vannak olyan, az OLAF által feltárt ügyek, amelyeket a tagállami hatóságok vagy az ügy szereplői nem, vagy az OLAF szerepét nem említve hoztak nyilvánosságra, így a közvélemény nem is tud az OLAF megállapításairól.

A mostani beszámolóban is egy ilyen ügy szerepel: a szervezetnek az uniós adófizetők pénzére utazó csalók által kidolgozott komplex szisztémák elleni harcát bemutató 2.2. fejezetben, a beszámoló 16. oldalán a „Kamucégek és nem valós ügyletek” alfejezetben a példák közt az alábbi leírást találjuk:

https://atlatszo.hu/2019/09/10/olaf-jelzesek-azonositottuk-az-olaf-eves-beszamolojaban-kiemelt-magyar-csalasi-ugyet/

 „Előbb vagy utóbb eredményeket kell felmutatnia” – Orbán beszólt Káslernek Kötcsén

Éger István pedig szóba se hozta az egészségügy bajait a zártkörű találkozón.

Kötcsén szinte szó se esett az egészségügyről. Volt aki mindezt azzal magyarázta, hogy „e terület kívül esik a miniszterelnök horizontján.” Úgy tudjuk, Orbán Viktor a nemzetpolitikával összefüggésben, a nők helyzetére utalva beszélt arról is: a több gyermekesek jövedelmi helyzetét stabilizálni kell, hogy egy esetleges válás után is megfelelőek legyenek a juttatásaik, ennek érdekében pedig a kormány lépéseket is fog tenni. Úgy tudjuk, egy budai kórház orvosa arról érdeklődött, hogy az endoszkópos beavatkozásokat végző szakdolgozóknak bérét miért nem rendezték. A kormányfő erre azt válaszolta: az egészségügyet egyben kell kezelni, a magán- és a közellátást is együttesen kell átvilágítani, elemzeni, a hálapénzt pedig meg kell szüntetni. – Kásler miniszter úr lehet mártír vagy nem mártír, de előbb vagy utóbb eredményeket kell felmutatnia – mondta Orbán egy forrásunk szerint.

https://nepszava.hu/3049407_elobb-vagy-utobb-eredmenyeket-kell-felmutatnia--orban-beszolt-kaslernek-kotcsen

Már 9 milliárdos támogatásnál jár a vállalkozó, aki összehozta Mészáros első luxusszállodáját

Méregdrága élményparkjával Szepesi Richárd a legeredményesebb a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatain, már 9 milliárd mennyei mannához jutott.

A kormányhoz közeli befektetők vitték el a harmadát annak a 65 milliárd forintnak, amelyet másfél év alatt osztott ki az Orbán Ráhel tanácsaival felvértezett Magyar Turisztikai Ügynökség. Ha pedig a Kisfaludy-programnak csak a jelentősebb, 100 millió forint fölötti támogatásait vesszük figyelembe, a pénz csaknem háromnegyede a Fideszhez lojális üzleti körökhöz került.

Közülük is kiemelkedő Szepesi Richárd sikere. A HVG közérdekű adatigénylésére kiadott listából kiderült, hogy nemcsak az ötcsillagos szántódi és tokaji szállodatervének megvalósításához kapott 3-3 milliárd forintot, hanem 3 milliárd forint jutott arra az élményparkra is, amely a balatoni hoteljéhez kapcsolódik.

https://hvg.hu/kkv/201936__elmenyparkok__oligarchak_egymas_kozt__aranytevesztes__falra_lehet_masznitole

Itt a lista: Két év alatt 40,5 milliárd forintra szerződött Rogán minisztériuma Balásy Gyula cégeivel

2017 vége óta nem frissültek a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződései, ezért hetekkel ezelőtt közérdekű adatigénylésben kértük tőlük az adatokat, hiába.

A tárca először – szigorúan tartva a 30 napos válaszadási lehetőséget – egy olyan dokumentumot küldött, amelyben a megbízottak neve nem szerepelt, csak a szerződés fajtája, még az összeg sem, csak hogy 5 millió feletti vagy alatti tételekről van-e szó.

Az immár nyilvános lista legérdekesebb része, hogy kiderül belőle, Balásy Gyula cégeivel, a New Land Media Kft.-val és a Lounge Design Szolgáltató Kft.-vel összesen mekkora összegre szerződtek 2018 óta.

A szerződések száma 12, a végösszeg pedig – a szerződések teljes időtartamára – meghaladja a 40,5 milliárd forintot. Egészen pontosan 40 522 294 575 forint.

https://hvg.hu/itthon/20190910_miniszterelnoki_kabinetiroda_rogan_balasy_new_land_media

Szabad szemmel: sok baja lesz még von der Leyennek Trócsányival és Trócsányi miatt

Nemzetközi sajtószemle, 2019. szeptember 10.

https://nepszava.hu/3049470_szabad-szemmel-sok-baja-lesz-meg-von-der-leyennek-trocsanyival-es-trocsanyi-miatt

Herényi Károly: Helyben kell kezdeni a túlhatalom felszámolását

Érzi a változtatás igényét – mondja Herényi Károly, aki az MDF bukása után évekre eltűnt a nagypolitikából, de most megmérkőzik a fideszes polgármesterjelölttel.

Tényleg erre van szüksége? Az UD Zrt.-ügy miatt nyolc évig távol kellett tartanom magam a közélettől, mert vádlott volt a megszólításom. Noha elvileg letöltendő büntetéssel fenyegettek, a per végül megrovással ért véget, az ítéletének pedig köze sincs a valósághoz. Teljesen egyértelmű, csak azért volt szükség az egészre, hogy meghurcoljanak, s hosszú évekre kivonjanak a politikából.

Akkor dafke indul? Sokan megkértek rá, hogy jelöltessem magam. Olyanok, akik változásokat akarnak. És persze magam miatt is: 30 éve, a rendszerváltáskor szálltam be a politikába, és sok jót ígértem a választóknak, de keveset tudtam megvalósítani azok közül. Vagyis tartozásom van feléjük. Elsősorban a közhangulaton szeretnék változtatni, ugyanis a városban a szembenállás kultúrája uralkodik az együttműködés helyett.

https://nepszava.hu/3049420_herenyi-karoly-helyben-kell-kezdeni-a-tulhatalom-felszamolasat

Amit játszunk, orosz rulett – hálózatkutató biológus vág rendet a klímavitában

Vissza fogjuk még sírni a középkori pestisjárványokat: az emberiség az elmúlt évtizedekben mást sem tett, mint megágyazott az új vírusoknak és más kórokozóknak – mondja Jordán Ferenc. A hálózatkutató biológus szerint fogalmunk sincs, hogy a külön-külön mindig kimagyarázható emberi természetpusztítások összességében mikor borítják a bolygó rendszerét. Hogyan pusztulunk majd ki? Miért nem az számít, mennyi oxigént termel az őserdő? Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetét vezető tudós a Válasz Online kérésére rendet vág a klímavitában és elárulja azt is, kihalásra ítélt faj-e az akadémiai kutató Magyarországon. Nagyinterjú.

Kitaláltuk a fűtést és a légkondit.

– Ezért leptük be a Földet. Mert mi tudunk. Csakhogy most már nekünk is túl gyors a tempó. A spanyolok sziesztáznak régóta, hiszen náluk mindig meleg volt. Már nálunk is kellene, hiszen borzalmas a hőség nyáron, hullunk mint a legyek, az öregeknek megáll a szíve… Mégsem sziesztázunk. Miért nem? Mert nem része a kultúránknak. Annak megváltozásához tehát idő kell. Ami ilyen tempójú változások esetén: nincs. Sok élőlénynek a meleg nem is lenne annyira rossz, legfeljebb elmenne Északra. Csakhogy az élőhelyeket is szétszabdaltuk utakkal, városokkal. Nincs hova menniük és nincs hogyan odajutniuk: az összes faj nem állhat sorban az autópályák vadátjáróinál.

https://www.valaszonline.hu/2019/09/10/klimavaltozas-akademia-jordan-ferenc-interju

Hülyére veszi az Emmi az adatkérőket, meglepő nevek a szakértői listán

Tanítani való kommunikációs stratégiával élt ismét az Emmi, amikor az új NAT Takaró Mihályt is tagjai közt tudó kerettantervi munkabizottságáról kapott kérdéseket: megvárta, amíg a közel ötven szakértő megbízása lejár, aztán széttárta a kezét, és kiadta az infókat a még hivatalban maradt háromról. Meg fog lepődni, hogy Takaró Mihály mellett kik szakértik és minőségellenőrzik havi félmillió forintért a tantervi szöveget.

Bár további pozícióit egyikük neve mellé sem jegyezték fel a válaszban, az egyikük – Péterffy Balázs – neve történetesen megegyezik a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyetteséével (akinek megbízása annyiból sem logikátlan, hogy főnöke, a KK-t vezető Hajnal Gabriella az egész alaptanterv miniszteri biztosa).

A másik szakértő pedig Lebanov József – igen, egy pontosan ugyanilyen nevű férfi vezeti 2017 februárja óta az Emmi köznevelésért felelős helyettes-államtitkársága köznevelési stratégiai főosztályát.

Minisztériumi karrierje előtt az amúgy zenetanár Lebanov többek között a nagykőrösi tankerület igazgatójaként is dolgozott, 2012-es kinevezését akkor azért érte több helyről kritika, mert egészen addig a Fidesz albertirsai önkormányzati képviselője, nem mellesleg a párt helyi elnöke is volt.

Az OH válaszában rövidsége ellenére azért további érdekességeket is találtunk. Például, hogy mindhárom, a „tantervi ajánlások és kimeneti standardok meghatározásán és minőségbiztosítási feladatainak ellátásán” dolgozó „szakmai fejlesztő” heti 40 órában, bruttó 480 000,- Ft bérezésért látja-látta el a munkáját.

A hangsúly a heti 40 órán van – ami ugye egy komplett, napi 8 órával számolt munkahét. Eszerint tehát Péterffy Balázs és Lebanov József (amennyiben feltételezzük, hogy nem névazonosságról, hanem ugyanazon személyekről van szó) – „eredeti”, vezető pozíciókból következően legalább heti 40 órányi munkaidejére húzott rá hetente még egyszer annyit. Ez két dolgot jelenthet: az Emmiben vagy kimaxolták a decemberben elfogadott rabszolgatörvényt, és akár heti 80 (napi 16!) órát is dolgozhat, aki akar, vagy hogy a KK elnökhelyettesét és az Emmi főosztályvezetőjét NAT-os megbízásaik idejére esetleg mentesítették „eredetiek” alól.

https://hvg.hu/itthon/20190910_Itt_a_legujabb_bizonyitek_hogy_hulyere_veszi_az_Emmi_az_adatkeroket

Káslerék elővennék a budapesti aluljárók lezárásának tervét

Az Emmi ősszel a kormány elé viheti azt a javaslatot, hogy a főváros legnagyobb közlekedési csomópontjaiban elektromosan működtetett rácsokkal zárják le az aluljárókat, ezzel megakadályozva, hogy hajléktalanok a tilalom ellenére ott éjszakázzanak – derül ki a hvg.hu birtokába került kormányzati előterjesztésből. A még titkos javaslatcsomag több pénzt fordítana nehéz sorsú családok elhelyezésére is, és lakásokban alakítanának ki plusz férőhelyeket olyan otthontalanoknak, akik már képesek magukról gondoskodni.

https://hvg.hu/itthon/20190910_Ujra_nekifutnak_Kaslerek_elovettek_az_aluljarok_lezarasanak_tervet

Gombár Csaba nyolcvanéves, ám nem szereti, ha ünneplik

„Aki nem törekszik stallumra, azt nem lehet megtörni, talán ez a titka” – jellemezte Gombár Csabát Spiró György abban a kis példányszámban kinyomtatott emlékkönyvben, amelyben 80. születésnapja előtt egy nappal Gombár Csaba politológust, a Magyar Rádió korábbi elnökét köszöntötték a Pénzügykutató Zrt. munkatársai és egykori rádiós kollégái.

Alighanem Gombár Csaba volt az első karaktergyilkosság áldozata. Átmeneti időre vállalta a Magyar Rádió vezetését, csupán arra a néhány hónapra saccolt időszakra, amíg az Országgyűlés megalkotja a médiatörvényt, hogy utána átadhassa azt az utódjának. Évek lettek belőle. A közszolgálat híve volt, amin kiegyensúlyozott tájékoztatást értett, de a kormányhoz közeli radikálisok, Csurka István vezetésével, nem érték be ezzel. Őrjöngve támadták a személyét, valamint a Magyar Rádió műsorait készítő „liberálisokat” és „kommunistákat”. Elsőként vagy az elsők között hazaárulózták le.

https://hvg.hu/itthon/20190910_Gombar_Csaba_nyolcvan_eves_am_nem_szereti_ha_unneplik

Idén harmadával kerül többe a krumpli, mint tavaly - itt vannak az inflációs adatok

3,1 százalékos lett az augusztusi infláció, a részadatokat nézve pedig az látszik, hogy 5,6 százalékra mérséklődött az élelmiszerárak növekedése, a dohányáruk ára 12,8, a zöldségeké pedig 23,6 százalékkal nőtt. A krumpli pedig egyenesen harmadával lett drágább a 2018-as árhoz képest. Tovább gyorsult a liszt és a péksütemények árának növekedése.

https://hvg.hu/gazdasag/20190910_Iden_harmadaval_kerul_tobbe_a_krumpli_mint_tavaly__itt_vannak_az_inflacios_adatok

Másodszor is elkaszálta a brit parlament az előrehozott választásról szóló kezdeményezést

Második alkalommal sem sikerült elfogadtatni a brit alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett miniszterelnöki kezdeményezést, mivel a kedd hajnali szavazáson nem gyűlt össze az indítvány jóváhagyásához előírt kétharmados többség.

Maratoni, kedd hajnalba nyúló vitanappal ért véget a brit parlament jelenlegi ülésszaka, és október 14-én, az új kormányprogramot ismertető királynői beszéddel kezdődik a következő törvényhozási évad.

A szünet előtt Boris Johnson miniszterelnök megpróbálta még egyszer átnyomni azt az előterjesztést, amellyel előrehozott választást írhattak volna ki – csakhogy a londoni alsóház újfent keresztbe tett a kezdeményezésnek.

https://merce.hu/2019/09/10/masodszor-is-elkaszalta-a-brit-parlament-az-elorehozott-valasztasrol-szolo-kezdemenyezest/

Félretolják a rezsim tankönyveit a tanárok

Egyre hajmeresztőbb dolgokkal találkozhatunk az egyentankönyvekben, amelyeket azonban gyakran félretesznek a szülőkkel megegyezve a tanárok.

„Kérdezd meg a szüleidet, miért nem kereszteltek meg”; a régi falvakban nem volt jellemző a válás és a családon belüli erőszak – ilyen és ehhez hasonló felszólítások, illetve kijelentések vannak Bánhegyi Ferenc új honismereti tankönyvében, amelyet a hvg mutat be.

Erről is kérdeztük Miklós Györgyöt, a Szülői Hang közösség képviselőjét, aki elsőként elmondta: készítenek egy online felmérést arról, hogy a szülők mit gondolnak a közoktatás helyzetéről; három témát emeltek ki, ezek a túlterheltség, a nyelvoktatás, és a tanárhiány. Utóbbi „mindent visz”, mert ha nincs tanár az iskolában, mondhatnak bármit a tantervről vagy a 21. századi oktatásról, nem lesz sok értelme. A tanárhiányhoz a kontraszelekció is hozzátartozik; elmondhatják a szülők, hogy ugyan van tanár, de nem oda való, és a nagy létszám is, a csoportbontás hiánya.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy egyre erősebb a központosítás az iskolákban, Miklós György úgy válaszolt: tovább romlott a helyzet a nyáron, az alternatív iskolák is nehezebb helyzetbe kerültek, az iskolaigazgatók kinevezése is mindenkit érint, és ettől az évtől kezdve csak egyentankönyveket lehet használni a közoktatásban.

https://www.klubradio.hu/adasok/millioszamra-vannak-nem-hasznalt-tankonyvek-108642

Így teszik a rászorulók számára akadálypályává a támogatások igénylését a fővárosi önkormányzatok

Az elmúlt egy évtized Magyarországon nem a szociális védőháló bővüléséről szólt, épp ellenkezőleg folyamatosan szűkült azoknak a támogatásoknak a köre, amelyet a rászoruló polgártársaink igénybe vehetnek. A meglévő támogatások egyik fontos csoportjáról az önkormányzatok döntenek, így az önkormányzati választások előtt érdemes ránézni, hogyan is működik ez a rendszer.

https://merce.hu/2019/09/07/igy-teszik-a-raszorulok-szamara-akadalypalyava-a-tamogatasok-igenyleset-a-fovarosi-onkormanyzatok/

Horthyt nem lehet mentegetni

BBC History

A közhiedelemmel és az újra divatos mentegetésekkel ellentétben a kormányzónak nem csupán lehetősége, de számos eszköze is lett volna, hogy a deportálásoknak és a zsidókkal való embertelen bánásmódnak véget vessen. Molnár Judit a BBC Historyban részletesen megírta, pontosan mit tett és mit nem tett meg Horthy, valamint az általa kinevezett kormányok. Cikkét alább rövidítve közöljük.

https://24.hu/tudomany/2018/09/07/horthy-holokauszt-deportalas-zsido-antiszemita

Kocsis Máté: Vissza kell lépnie Pikó Andrásnak

TAGADJÁK A TILTOTT ADATBÁZIS-ÉPÍTÉST, PEDIG MÁS JEL IS ERRE UTAL

Csekő Imre - Tar Hajnal - Baranyai Gábor  Magyar Nemzet

Felháborítónak és törvénytelenek tartja Kocsis Máté, hogy józsefvárosi ellenzéki aktivisták a választópolgárok személyes adatait rögzítették az ajánlóívekről. A Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy pártja kéri: a Nemzeti Választási Bizottság, a rendőrség és az ügyészség indítsanak vizsgálatot az ügyben. Mindez azért is fontos lenne, mert minden jel arra mutat, hogy az ellenzék — élén Karácsony Gergellyel — az ajánlóívek átvétele óta egy tiltott adatbázis kiépítésén dolgozik.

– Megdöbbentő, felháborító és elsősorban törvénytelen mind a kampány résztvevői, mind az ajánlóíveken adataikat megadó választópolgárok szempontjából az, amit az ellenzéki összefogás aktivistái a VIII. kerületben tettek.

Így reagált Kocsis Máté tegnapi sajtótájékoztatóján arra, hogy a Magyar Nemzet megírta: józsefvárosi ellenzéki aktivisták a választópolgárok személyes adatait rögzítették az ajánlóívekről számítógépekkel.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kocsis-mate-lepjen-vissza-piko-andras-7285559/

Cikkünk nyomán feljelentést tett a józsefvárosi Helyi Választási Iroda

VIII. KERÜLET HELYI VÁLASZTÁSI IRODA

Magyar Nemzet Online

Választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a józsefvárosi Helyi Választási Iroda.

A Magyar Nemzet 2019. szeptember 9-i számában megjelent „Csalásra építheti kampányát Budapesten az ellenzék” című vezércikk szerint feltételezhető, hogy „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével” készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék. A Magyar Nemzet állítása szerint „felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait, ez pedig tilos, mint az ajánlóívek másolása.” Fentiek alapján választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a Helyi Választási Iroda.

Továbbá a Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 9-i döntése értelmében a Bizottság bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak, hogy feltételezése szerint a Momentum Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Lehet Más a Politika párt jelöltállításhoz szükséges ajánlásgyűjtése során a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll és kéri a Hatóságot, hogy bejelentésével összefüggésben a vizsgálatot folytassa le és szólítsa fel az adatkezelőket a jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére

https://magyarnemzet.hu/belfold/cikkunk-nyoman-feljelentest-tett-a-jozsefvarosi-helyi-valasztasi-iroda-7288406/

Függetlenség a fejlődésért

Megyeri Dávid Magyar Nemzet

Sokan sokféle interpretációt igyekeznek majd adni Orbán Viktor szombaton, a kötcsei Polgári pikniken elhangzott előadásának. Borítékolható azonban, hogy a legfontosabb kifogásolt elem a hazai és nemzetközi baloldal, az ellendrukkertábor részéről az lesz, hogy a miniszterelnök szerint a következő időszakban a nemzeti függetlenség megerősítésére kell koncentrálni.

Látjuk-halljuk is lelki füleinkkel és szemeinkkel a teátrális hüledezéseket, amelyek a nacionalizmus, a nemzeti szeparatizmus jelenségeit, a populizmust és a befelé forduló, múltba néző, különutas, sehová sem vezető politikát ostorozzák gúnyolódva. De ezek a disszonáns hangok már olyan megszokott kísérő elemei a kötcsei piknikek fogadtatásának, hogy ha elmaradnának a gúnyolódások, azt hihetné a kormány, hogy valamit rosszul csinált.

Tartalmi mozzanatokat ezért ne várjon senki a kritikákban, hisz abból már régen kifogytak az ellenfeleink. Apatikusan szemlélik, milyen hallatlan nagy eredményeket produkál a magyar gazdaság és értelemszerűen a lakosság, amely mindezt kitartó, állhatatos munkával elérte. Valahol meg lehet érteni persze a külföldi és belföldi intrikusok tanácstalanságát.

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/fuggetlenseg-a-fejlodesert-7283009/

A Dobrev-Gyurcsány tandem a magyar emberek pénzét venné el

Csépányi Balázs Magyar Nemzet

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője sajtótájékoztatót tartott, a téma természetesen az örök ballib mantra volt, újra felmelegítve: Orbán-kormány és az a fránya korrupció.

Ugyan önkormányzati választás előtt állunk, de az ellenzék, egy közkedvelt szlenggel élve, nem igazán tudja, hogy milyen rendezvényen van. Rendre az Orbán-kormány megbuktatását vizionálja, holott ez a választás nagyon nem erről szól. De ezt majd a választók be fogják árazni október 13-án.

A DK sajtótájékoztató leglényegesebb pontja azonban az volt, amikor arra a kérdésre, hogy Dobrev Klára fenntartja-e azt az álláspontját, hogy Brüsszel ne térítse meg a határvédelmi költségeket Magyarországnak, a Gyurcsány-párt szóvivője úgy reagált: felháborító, hogy Orbán Viktor „a legfontosabb politikai termékét, a határkerítést is lopásra használja fel. (…) Nem fogjuk ezt hagyni”.

Tehát Gyurcsány Ferenc és kedves felesége továbbra is meg akarja akadályozni, hogy Brüsszel pénzt adjon hazánknak a határkerítésre.

Ezzel a lépéssel a Dobrev-Gyurcsány páros gyakorlatilag a magyar emberek pénzét venné el.

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-dobrev-gyurcsany-tandem-a-magyar-emberek-penzet-venne-el-7286327/

Itt a lista: Trócsányi László a bővítési portfóliót kapta az Európai Bizottságban

Trócsányi László magyar biztos a várakozásokkal ellentétben a bővítésért és a szomszédságpolitijáért felelős biztos lesz - jelentette be Ursula von der Leyen. Ezért a posztért lobbizott Orbán Viktor miniszterelnök is.

https://hvg.hu/itthon/20190910_Europai_Bizottsag_Ursula_von_der_Leyen_Trocsanyi_Laszlo_EUbiztos

Nagyon fontos feladatot kapott Trócsányi László az EU-ban

origo

Trócsányi Lászlónak a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát szánja az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, aki kedden mutatta be a novemberben hivatalba lépő testület tervezett összetételét Brüsszelben. 

https://www.origo.hu/nagyvilag/20190910-trocsanyi-laszlo-europai-bizottsag.html

Von der Leyen elmondta, miért a bővítésért felelős portfóliót szánja Trócsányinak

Magyarország céljai egyértelműek, és azok megegyeznek az új uniós bizottságéval a Nyugat-Balkán uniós integrációját illetően – jelentette ki az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen Brüsszelben, újságírói kérdésre válaszolva kedden.

Ursula von der Leyen kedden ismertette, melyik biztosjelöltnek milyen feladatot szán a november elején hivatalba lépő testületben. A megválasztott elnök a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős portfóliót szánja Trócsányi Lászlónak.

Von der Leyen hangsúlyozta, nagyon jó kapcsolatot ápol a Nyugat-Balkán országaival, amelyek uniós integrációja az új Európai Bizottság legfőbb feladatainak középpontjába kerül majd.

Úgy gondolom, Magyarország az az ország, amely pontosan ennek megfelelően fog együttműködni

https://24.hu/kulfold/2019/09/10/europai-bizottsag-ursula-von-der-leyen-trocsanyi-laszlo/

Matolcsy megkapta jól megérdemelt sallerét Gábor Györgytől

Autóban ülve, s a híreket hallgatva arról értesít a hírolvasó, hogy a kiváló Matolcsy nekiesett Varga Mihálynak, s a pénzügyminisztert egy Talmudból vett idézettel küldte a padlóra.

Tehát nem éltem hiába!

Én itt orrba-szájba idézem a héber Bibliát, a Tanachot, idézem a Talmudot, idézem az Újszövetséget, volt már Korán is néhányszor, s most megérhettem azt, hogy két Fideszes főkáder a Talmudból vett citátummal veri szét egymás képét! Hálát adok, hiszen „te, Örökkévaló, pajzs vagy körülöttem…, hangommal az Örökkévalóhoz kiáltottam föl, és ő meghallgatott engem szent hegyéről.” (Zsoltár 3,4-5).
Aztán idehaza látom ám, hogy mit is írt Matolcsy. Hát ezt írta:
„Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük, vigyázz a szavakra, mert tettek lesznek belőlük, vigyázz a tetteidre, mert a személyiséged lép elő belőlük és vigyázz az egyéniségedre, mert a sorsod lesz belőle.” /Talmud, Ószövetség/

Na, Gyurka, ennél még a babaseggen lévő piros folt is jobban állt magának

Mert legelőször is: mi a búbánat az, hogy „Talmud, Ószövetség”? Ez milyen forrásmegjelölés, Gyurka? Ezzel az erővel írhatta volna azt is, hogy – teszem azt – Antigoné, Római irodalom. 

https://varosikurir.hu/matolcsi-megkapta-jol-megerdemelt-salleret-gabor-gyorgytol/

V4NA: Így pumpálja Soros a dollármilliókat az illegális migrációba

ORIGO2019.09.10. 10:17

Soros György amerikai bevándorláspárti üzletember milliókat adományozott olyan csoportoknak, amelyek támogatják az Egyesült Államokba irányuló tömeges migrációt, és a bíróságon harcolnak Donald Trump amerikai elnök bevándorlásellenes programja ellen. A pénzt a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül osztják szét – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség Michelle Malkin amerikai írónő új könyve alapján. 

https://www.origo.hu/nagyvilag/20190910-igy-pumpalja-soros-a-dollarmilliokat-az-illegalis-migracioba.html

Bűzborzék

A balliberális sajtó, mint minden komolyabb politikai esemény előtt, most, az önkormányzati választáskor is igyekszik a lényegi ügyek helyett a közvélemény figyelmét valahová egészen máshová terelni

Dippold Pál Magyar Hírlap

A tehetetlen és tehetségtelen ellenzék hülyeségének elfedésére szolgálhat az augusztus óta hömpölyögtetett bűzügy. Mi is történt? Budapesten a kifinomult szaglású újságírók számukra elviselhetetlennek minősített büdöset érzékeltek. Hányingerüket leküzdve nagy bátorsággal a bűz nyomába eredtek. Telefonjaikkal a zsámbéki medencéig jutottak, aztán áthallóztak Gyermelyre, végül valamelyikőjüknek megüthette a szemét az említett helyekhez közeli Felcsút neve.

Másnap már több orgánum adta hírül, hogy Felcsútról jött a szag. Ezt mindenki tényekkel alátámasztva cáfolta, így hát a bűzügy elcsöndesedett. Közben a szocialista parafenomén, Bangóné Borbély Ildikó írásban tette fel a kérdést a miniszterelnökségnek, ugyan, mondják már meg, mitől volt itt annyira büdös. Orbán Balázs válaszolt neki. Az államtitkárt csúnyán csőbe húzta egy úgynevezett troll. A máig ismeretlen kilétű számítógépes gazember már több állami és politikai szervezet nevében tett közzé megtévesztő, idétlenül viccelődni akaró nyilatkozatokat. Ez történt most is. Valamilyen módon nem létező szervezetek álcájában ismerte el a szagos trágyázás tényét. Na, ezen röhög most a derék liberális borzhorda. Mert ez olyan vicces.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190910-buzborzek

Elképesztően alacsony áron szórt el bérlakásokat a fideszes szolnoki önkormányzat, Farkas Flórián embere is jól járt

Rendkívül nagyvonalú volt a szolnoki önkormányzat az ingatlanjait bérlőkkel, amikor értékesített nekik nagyjából 40 ingatlant, ugyanis

az eladott önkormányzati bérlakások átlagára 2,6 millió forint volt

– tudta meg az önkormányzat 2017-es és 2018-as adásvételi dokumentumaiba betekintő Radócz Zoltán képviselő (MSZP). A bérlők kilétéről bár nem adott tájékoztatást a Szalay Ferenc által vezetett fideszes önkormányzat adatvédelmi okokra hivatkozva, de 24.hu információi szerint a vevők között nagyon jól járt

Kozák Ferenc, a szolnoki Lungo Drom vezetője, aki 4,1 millióért tudott vásárolni egy belvárosi, a Tisza partjához közeli 76 négyzetméteres, két és fél szobás lakást. Az ingatlant egy hét múlva tovább adta 5 millió forintért.

Kozák Ferenc neve az országos politikában nem ismert, de évek óta szoros szövetségese Farkas Flóriánnak, az Országos Roma Önkormányzat pénzügyi botrányairól ismert egykori vezetőjének, akivel augusztus 30-án is közösen kampányolt a városban a közelgő önkormányzati választások miatt.

https://168ora.hu/itthon/farkas-florian-szolnok-onkormanyzati-berlakas-lakas-173869

Döbbenetes profittal dolgoznak a pénzügyi cégek - vallott az MNB

A hitelintézetek csoport szinten tavaly több mint 600 milliárd forintnyi nettó eredményt értek el, a pénzügyi vállalkozások 80 milliárddal gazdagodtak. Taroltak a bankok és a követeléskezelők.

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/2018-penzugyi-szektor-profitja-mnb-aranykonyv.691205.html

Surányi: az MNB tudatosan gyengíti a forintot

Minél közelebbről nézzük a magyar gazdaságot, annál több kérdőjelet lehet megfogalmazni - állapította meg Surányi György egyetemi tanár, volt MNB-elnök a Pénzügykutató Zrt. konferenciáján. Véleménye szerint túlságosan prociklikus a magyar gazdaságpolitika, ez idővel inflációt okoz, miközben az MNB tudatosan gyengíti a forintot.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/suranyi-gyorgy-mnb-elnok-onkormanyzat.691191.html

Már új néven hívogatja a választókat a rémhíreket terjesztő közvélemény-kutató

Ezzel az új névvel egy ideig akár el is lehet kerülni, hogy a válaszadók már az első mondatban beazonosítsák az egyedi hangzású és az elmúlt hetekben a médiában gyakran felbukkanó Amygdalát. Ugyan ki gyanakodna, ha a tiszteletet ébresztő nevű Magyar Társadalomkutató Intézet van a vonal túlsó végén?

Korábbi cikkünkben idéztünk néhányat a közvélemény-kutató kérdései közül, amelyekkel bogarat lehet ültetni a kevésbé tájékozott választók fülébe. A kormánypárti jelöltekről mindenhol csak pozitív felvetések hangzanak el, az ellenzékiekről viszont ilyenek:

Az újabb célpontok közé tartozik Wittinghof Tamás budaörsi polgármester, aki arról posztolt, hogy a Gyurcsánnyal való kapcsolatát, miniszteri ambícióit és a dugók miatti felelősségét firtatták. Az Amygdala/Magyarságkutató Intézet megnevezése nélkül hozzátette: „Ne legyen senkinek semmilyen illúziója. Tiltott adatbázisról felhívnak mindenkit, aki él és mozog Budaörsön...”

A legszórakoztatóbb azonban kétségkívül a már említett Gémesi György története, akit személyesen talált meg a közvélemény-kutató.

https://444.hu/2019/09/10/mar-uj-neven-hivogatja-a-valasztokat-a-remhireket-terjeszto-kozvelemeny-kutato

Hogyan nem sikerült soha vitatkoznia Tarlós Istvánnak főpolgármester-jelöltként?

Pedig milyen lendületesen indított 2006-ban:

„Nagyon szeretnék egy éles, élő, Demszky-Tarlós vitát, ha a főpolgármester úr ezt elutasítja, és 16 év után Budapest főpolgármestere egy kerületi polgármesterrel (...) nem mer kiállni vitázni, kénytelen vagyok gyávának nevezni.” 

Ez volt az a választás, amikor Tarlós feladva az óbudai polgármesterséget, függetlenként, de a Fidesz támogatásával indult a főpolgármesteri posztért. (1994-ben és 1998-ban Latorcai Jánost volt a Fidesz jelöltje, 2002-ben Schmitt Pál, látszatfüggetlenként.)

2006 szeptemberben Tarlós nagyon bepörgette magát a vitára. 

A gyávázás után pár nappal felszólította Demszkyt, hogy „ha van benne virtus és becsület”, akkor álljon ki vele egy vitára szeptember 26-án a Vörösmarty téren, mérkőzzenek meg egymással „mint férfi a férfival”. 

Demszky a vitát nem utasította el, csak ahhoz ragaszkodott, hogy az több résztvevős legyen. Sőt, két vitát is javasolt. Az elsőt a pártok fővárosi listavezetőinek, a másodikat a főpolgármester-jelölteknek. 

De ez így Tarlósnak nem felelt meg. 

https://444.hu/2019/09/10/hogyan-nem-sikerult-soha-vitatkoznia-tarlos-istvannak-fopolgarmester-jeloltkent

Boris Johnson bizarr mozdulatokat tett, miközben az ír miniszterelnök beszélt mellette

Van egy focis társam, aki baromi kedves fiú, de egy szokásával valósággal őrületbe kerget: ha úgy érzi, hogy nem kap elég passzt, fogja magát és csinál pár fekvőtámaszt, ott a pályán, meccs közben.

Ehhez hasonló, de még bizarrabb dolgot művelt Boris Johnson brit miniszterelnök, amikor éppen Leo Varadkarral, az ír miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót a tárgyalásaik végén. Miközben Varadkar halál komolyan beszélt halál komoly témákról, Johnson fogta magát és felsőtest-gimnasztikázni kezdett: videó

Ha nem azt akarta jelezni, hogy rohadtul unja, akkor valami egészen ijesztő történhet éppen Johnsonnal. Bár ha igen, akkor talán méginkább.

https://444.hu/2019/09/10/boris-johnson-bizarr-mozdulatokat-tett-mikozben-az-ir-miniszterelnok-beszelt-mellette

Most már tudjuk, mekkora lesz idén a nyugdíjkiegészítés átlagos összege: közel 12 ezer forint

Az első héthavi adatok alapján 3,42 százalékkal drágult a nyugdíjasok élete, miközben januárban 2,7 százalékos nyugdíjemelésben volt részük. A Privátbankár.hu augusztusi árkosara - a portál saját módszertan alapján, próbavásárlások során rendszeresen kiszámolja, hogy adott hónapban hogyan változtak a bolti árak - azt jelezte, hogy a nyolcadik hónapban nagyot csökkent az élelmiszerek ára. Ez a tétel az átlagosnál nagyobb súllyal szerepel a nyugdíjasok fogyasztási szokásai szerint kalkukált kosárban, így arra lehetett számítani, hogy az előző hónapban az addigi átlag alatt maradt a nyugdíjas infláció. Ugyanakkor pont az élelmiszerek miatt drágult jobban idén a nyugdíjasok élete, január óta havi szinten 5-6 százalékkal kerültek többe ezek a termékek, mint egy éve.

https://mfor.hu/cikkek/makro/most-mar-tudjuk-mekkora-lesz-iden-a-nyugdijkiegeszites-osszege.html

Rajk László: „Ha egy diktatúrán elhatalmasodik a paranoia, a félelem, az a rendszer végét jelenti"

Régi építészeti hagyományok furcsa reinkarnációjának lehetünk tanúi Budapesten. Egymás után létesülnek a különféle politikai védművek: gyepűk, vizesárkok és cölöpvárak.

Vizesárok mint védmű a mai városi szövetben? Első hallásra ez végképp a szürrealizmus birodalmába tartozik. Pedig ez is megvalósult Budapesten. A Parlament előtt, az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatánál. Az avatatlan szem szökőkútnak vélné, valójában autós támadók elleni vizes­ároknak készült, hogy az Alkotmány utcából a Parlament felé robogó, támadó autó a gödörbe rohanjon, és áttörve a szökőkút falát, a merénylőket több köbméter víz borítsa be, mintegy vízbe fojtva őket. Szép terv. Csakhogy már most értelmét vesztette. Hiszen pontosan előtte fog megépülni, az utcatorkolatot lezárva a Trianoni Árok emlékmű, mely az egész elgondolást feleslegessé teszi. A vizes­árkot azonban aligha bontják el, a Parlament előtt soha nem létesül park. Marad a védmű és mögötte egészen a Parlament épületéig a kőgyepű.

Súlyos tévedés volt erkélyt akasztani az egykori karmelita kolostor falára. A budai Várba felköltöztetett új Miniszterelnöki Hivatal elé épített, Dunára néző erkélyt vélhetően hamarosan újratervezik. Talán golyóálló plexi kerül a korlátra, vagy James Bond-üvegfal, mely olyan fóliázást kap, amely mögött az erkélyre kilépő fontos személyek nem láthatóak, de ők zavartalanul élvezhetik a kilátást. Az épített bodyguard ugyanis kitakarná a város felől esetlegesen célpontot nyújtó fontos személyeket.

Ha egy diktatúrán elhatalmasodik a paranoia, a félelem, az a rendszer végét jelenti. Az épített védművek elszaporodását látva, ez a vég talán nem is olyan távoli. A Pest felőli vár­falakon – minden korábbi ígéret ellenére – már megtiltották a sétálgatást.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/bodyguard-epiteszet-122019

„Legyen világos, kivégezték” – Az Átrium vezetői színházuk sorsáról

Ugrai István művészeti intendáns és Zsedényi Balázs operatív vezető az Átrium Színházról

A fővárosi színházi élet egyik legérdekesebb magánszínházas projektjének lett vége azzal, hogy a kormány villámgyorsan eltörölte a taorendszert: az Átrium költségvetéséből százmilliók hiányoznak, elküldték alkalmazottaikat, eltemettek két előadást. De maradnak, amíg lehet.

Zsedényi Balázs: A taotörvények szerint az idén 218 millió forintot szedhettünk volna be a cégektől. Ez így kimondva sok, de azt látni kell, hogy ez a harmada egy hasonló méretű színházi intézmény éves állami támogatásának. Vagyis ez egy jóval olcsóbb rendszer lehetett volna. A legtöbb állami kőszínház egy nézőre eső állami támogatása 3500 és 7000 forint között van, és ebben most nincsenek benne a kiemelt intézmények, például a Nemzeti Színház. Az olyan fővárosi fenntartású kőszínházakban, mint a Thália, Madách, Újszínház, Radnóti az állam átlagban mintegy 5 ezer forintot tesz bele egy jegybe. Az Átriumban ez 2019-ben papíron 500 forint, tényszerűen pedig eddig 166 forint, mert mostanáig ennyi minisztériumi kompenzációs támogatás érkezett meg: a megítélt összeg harmadát kaptuk meg július végén.

https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/legyen-vilagos-kivegeztek-121997

Konkrétan megszűnt létezni Svédország legmagasabb pontja

A Kebnekaise-hegy gleccserének több mint egyharmada elolvadt.

 

A népszerű turistacélpontnak számító Kebnekaise messze északon fekszik Svédországban és két fő csúcsa van, a délit egy gleccser borítja, amelynek magassága évszakonként változik a jégréteg vastagságának növekedése és csökkenése szerint, az északi viszont jégmentes.

A déli csúcs az 1880-ban megkezdett mérések óta birtokolta az ország legmagasabb pontjának címét, amely azonban idén első ízben átszállt a hegy északi csúcsára.

Az elmúlt ötven évben a déli csúcs 24 métert veszített egykori 60 méteres jégsapkájából, ami azt jelenti, hogy jelenleg 2095,6 méter magas, vagyis 1,2 méterrel elmarad a 2096,8 méteres északi csúcstól. Svédországot szokatlanul forró nyarak sújtották az elmúlt 10 évben és ezen belül is a 2018-as nyár volt az eddigi legmelegebb az országban.

Múlt hónapban emléktáblát emeltek Izlandon az első gleccsernek, amely a klímaváltozás miatt olvadt el az országban. Az Okjokull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát, azóta a visszahúzódó és olvadó jég már nem tudja betakarni a vulkán csúcsát, amelyen mintegy 700 évig hömpölygött.

https://magyarnarancs.hu/katasztrofa/konkretan-megszunt-letezni-svedorszag-legmagasabb-pontja-122829

Nyolcszáz embert kirúgnak az Electrolux jászberényi gyárából

Megszünteti a porszívógyártást jászberényi gyárában az Electrolux, így 800 ember veszíti majd el a munkáját. A svéd vállalat közleményben jelentette be: stratégiai vizsgálat után úgy döntött, hogy a hatékonyság növelése érdekében átszervezi magyarországi termelését. Ennek része a jászberényi üzem leépítése mellett az, hogy 100 millió eurót fektetnek a nyíregyházi gyáruk automatizációjába és digitalizációjába, ahol hűtőket gyártanak. A cég közlése szerint jelenleg is tájékoztatják a dolgozókat, és tárgyalnak a szakszervezettel. 

Az Electrolux januárban jelentette be, hogy jelentősen átszervezné termelését, ennek érdekében pedig alaposan átvizsgálja, hogyan lehetne hatékonyabb. Ennek eredményeként jelentette be a cég a jászberényi gyár leépítését. Ezenkívül pedig még globálisan közel 900 nem termelő munkahely megszüntetését is tervezi a vállalat. Ezekkel a lépésekkel a cég évente hozzávetőleg 500 millió svéd koronát, vagyis nagyjából 15,4 milliárd forintot takarítana meg 2022-től. 

 

https://index.hu/gazdasag/allas/2019/09/10/eletrolux_jaszbereny_leepites

 

“Ha megérkeznek, ne nézzenek a szemükbe, ne szóljanak hozzájuk, ne kérdezzenek tőlük semmit, egyszerűen csak nézzenek a földre, lehajtott fővel”

 

“Ha megérkeznek, ne nézzenek a szemükbe, ne szóljanak hozzájuk, ne kérdezzenek tőlük semmit, egyszerűen csak nézzenek a földre, lehajtott fővel menjenek el mellettük, kerüljék a direkt szemkontaktust és bárminemű szóbeli érintkezést!” 

- szólt az előzetes ukáz e hétvégén a tarcali Andrássy kúriában a rapportra hívott és félkörben felsorakoztatott, teljes alkalmazotti körnek pincértől a szobalányig, kertésztől a sofőrig. A hír sajnos igaz, ilyet kitalálni sem lehet, közvetlenül hallottam attól, aki ott dolgozik, aki ezt átélte, akit így aláztak meg. 2019-ben, ma, most, Európa közepén, a történet nem a múlt századi! Az illusztris vendég pedig nem volt más e kellemes, kora őszi hétvégén mifelénk, mint a 33 éves, 33-szoros milliárdos Tiborcz István és neje, a szintén milliárdos Orbán Ráhel, az ezermilliárdos minielnök veje és lánya.

Kussol. Pofabe! De hát úgy is kiszivárog, olyan kicsi ez a porfészek, mindenki mindenkinek szomszédja…
Lehajtott fővel, illemtudóan tudomásul vették és engedelmeskedtek. Ez van. Ez jár. Cselédország. Ráadásul még te is fizeted…

Tarcal, 2019. szeptembere

Herczeg Zoltán Facebook

http://hirhatar.com/ha-megerkeznek-ne-nezzenek-a-szemukbe-ne-szoljanak-hozzajuk-ne-kerdezzenek-toluk-semmit-egyszeruen-csak-nezzenek-a-foldre-lehajtott-fovel

Meghekkelték a Fidelitas cirkuszos plakátjait Budapesten

Átragasztották a Fidelitas több plakátját az éjjel. A Karácsony Gergelyt, Berki Krisztiánt és Puzsér Róbertet ábrázoló cirkuszos plakátokra került egy Tarlóst Orbán ujjbábjaként bemutató matrica azzal a felirattal, hogy "Budapest nem bábszínház, nem kell Fidesz-báb az élére!"

Megkérdezték Karácsony Gergely kampánycsapatát az akcióról, mivel a felirat rímel a kampányra adott válaszára (Budapest nem bábszínház, ezért nem kell báb az élére), de azt közölték, hogy nem tudnak róla semmit.

 

https://hvg.hu/itthon/20190910_Meghekkeltek_a_Fidelitas_cirkuszos_plakatjait_Budapesten

 

Még egy elütés is keresztbe tett Schmidt Mária emlékévének

Nem elég, hogy az embereinek nagy része váratlanul és puccsszerűen” otthagyta Schmidt Máriát a rendszerváltási emlékév kellős közepén, de ráadásul még kormányzati bakik is nehezítették a rá bízott feladatok végrehajtását. 

Március közepén döntött arról a kormány, hogy Schmidt Máriára és a hozzá tartozó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványra bízza a rendszerváltásról megemlékező „30 éve szabadon” emlékévet. Vagyis emlékéveket, mert egészen 2021-ig tartanak a programok, amikre eddig 12 milliárd forintot irányzott elő a kormány

És ahogy várni lehetett, a megemlékezés leginkább Orbán Viktor szerepének felnagyításáról szól, ahogy azt a Volt Fesztivál közönsége is megtapasztalhatta.

De a mítoszépítés sem megy olyan egyszerűen, augusztus végén ugyanis belső feszültségek miatt Lánczi Tamás igazgató a munkatársak nagy részével együtt otthagyta a programok gyakorlati lebonyolítását vállaló XXI. Század Intézetet. A felmondások után Schmidt Mária többek között amiatt aggódott, hogy Láncziék lelépése kockáztatja „a Kormány által meghirdetett, »30 éve szabadon« Emlékév egyes programjainak megvalósulását”. Akkor úgy értesültünk, hogy fő konfliktusforrás az volt, hogy az emlékévekkel kapcsolatos projektek lassan haladtak, és Lánczi nem teljesítette Schmidt kéréseit.

Az ügymenetnek az sem tett jót, hogy az emlékév költségvetését megalapozó jogszabály eleve hibásan volt megszövegezve, és úgy tűnik, ezt fél éven keresztül senki sem vette észre.

https://444.hu/2019/09/10/meg-egy-elutes-is-keresztbe-tett-schmidt-maria-emlekevenek

A Kúria igazat adott Polt Péternek, nem kellett volna a pesti bíróknak a saját függetlenségükre rákérdezniük

Információink szerint a Kúria kedden úgy döntött, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) helytelenül járt el, amikor az EU bíróságától megkérdezték, hogy a magyar igazságszolgáltatás független-e.

Egy svéd állampolgár elleni perrel kezdődött

A történet egy önmagán mostanra jóval túlmutató üggyel kezdődött. Egy svéd (tehát EU-s állampolgár) ellen lőszerrel való visszaélés vádjával indult eljárás, és az illető ügyét a PKKB tárgyalta. 

https://444.hu/2019/09/10/a-kuria-igazat-adott-polt-peternek-nem-kellett-volna-a-pesti-biroknak-a-sajat-fuggetlensegukre-rakerdezniuk

 

Orbán a magyarellenes Jan Slota egykori helyettesével, a Szlovák Nemzeti Párt elnökével együtt nézte a meccset

A magyar válogatott hétfőn 2:1-re kikapott Szlovákiától a ferencvárosi Groupama Arénában. A helyszínen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, a lánya, a veje, az unokája, több minisztere és az ország két leggazdagabb embere, Csányi Sándor MLSZ-elnök és Mészáros Lőrinc zseni is. De mialatt a lelátókon a focifanatikusok szlovákoztak, közben Orbán mellett izgulhatta végig a mérkőzést Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is.

Az SNS elnöke, a szlovák parlament házelnöke egy arany fokost is ajándékozott Orbánnak.

https://444.hu/2019/09/10/orban-a-magyarellenes-jan-slota-egykori-helyettesevel-a-szlovak-nemzeti-part-elnokevel-egyutt-nezte-a-meccset

Tarlós kiáll vitázni Karácsonnyal

Hát persze! Nincs több válaszom most erre

– válaszolta Tarlós István főpolgármester az Index arra irányuló kérdésre, hogy elfogadja-e Karácsony Gergely felhívását, hogy tartsanak egy vitát a főpolgármester-jelöltek szereplésével.

https://24.hu/belfold/2019/09/10/tarlos-karacsony-vita/

Gulyás: Ha Karácsony győz, értelmetlenné válhat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa

– mondta hétfő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Ezt a 15 pontos megállapodást Tarlós István tavaly ősszel szabta indulása feltételéül, és olyan pontokat tartalmaz, mint

·         a főváros önállósága, illetve a főpolgármester jogainak csorbítatlansága;

·         a rendszeres egyeztetések;

·         ezen belül egy egyeztető fórum, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása;

·         egy 2030-ig szóló városfejlesztési terv;

·         az M3-as metró felújításához szükséges állami fedezet biztosítása.

Gulyás szerint az Orbán–Tarlós-megállapodás Arról a miniszter nem beszélt, hogy a megállapodás pontjai közül konkrétan melyik kerülhet veszélybe az ellenzéki pártok közös jelöltje, Karácsony Gergely esetleges győzelme esetén

 

https://index.hu/belfold/2019/09/10/onkormanyzati_valasztas_gulyas_gergely_budapest_kormany_viszony_igeret/

 

TGM: A miniszterelnök nem magánember

Nemcsak az jogsértés, amelynek folytán okvetlenül börtönbe kerül a delikvens. Vélemény.

Gulyás Gergely miniszter rádiónyilatkozatában kifejtette, hogy az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tarlós István hivatalban lévő budapesti főpolgármester közötti megegyezés csakis kettejükre vonatkozik. Ebben olyasmik szerepelnek, mint a rendszeres egyeztetés a két államférfi között, az új közmunkatanács létrehozása, pénz a metróra stb.

Gulyás miniszter úr közölte: ha a bűnös város közönsége netán mégse Tarlós urat választja újjá, akkor orra tőle fokhagymás, megegyezés sztornó, metrópénz nuku.

Gulyás miniszter úr evvel megfenyegette a székesfővárost, hogy amennyiben nem szavaz megfelelően (Tarlós + fideszes többség a közgyűlésben), akkor anyagi és közigazgatási hátrányokban részesül. Mert hogy ez szerinte politikai, nem közjogi megállapodás – igaz, ő ezt nyelvtanilag helytelenül, magyartalanul mondja, de udvariasságból javítottam –, ami logikai és értelmi tekintetben idiotizmus, jogismeret szemszögéből nézve tudatlanság és műveletlenség, büntetőjogilag pedig alkotmánysértés kísérlete.

Az ígéretes – fényes pálya előtt álló – ifjú tisztségviselő azt képzeli (sok szkeptikus olvasónkkal hallgatólagos egyetértésben, sajnos), hogy a „politika” kifejezés egyszerűen „disznóság”-ot jelent.

https://hvg.hu/itthon/20190910_TGM_A_miniszterelnok_nem_maganember#utm_source=hvg.hu&utm_medium=browser_push&utm_campaign=hvgpush

Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese veszi át a hetilap irányítását Tóth Ákostól. Távozik Lakner Zoltán és Krajczár Gyula, Tóth Ákos két helyettese is.

Ezt az információt Tóth Ákos, a 168 Óra hetilap leköszönő főszerkesztője is megerősítette kedden délben. Azt írta a Facebookon, hogy Krajczár Gyula és Lakner Zoltán főszerkesztő-helyettesek is távoznak. Tóth Ákos búcsúzásként a szerkesztőségben elmondott búcsúbeszédét tette közzé, melyben az elmúlt időszak sikereiről esett szó. Azt is írta, hogy a tulajdonossal feloldhatatlannak bizonyuló konfliktusa volt. Tóth Ákos a Facebookon általa közzétettekhez a Media1 érdeklődésére nem kívánt többet hozzátenni.

https://media1.hu/2019/09/10/foszerkesztovaltas-168-ora-rozsa-peter

Ezek a 168 Óra leendő főszerkesztőjének tervei

Rózsa Péter a Media1-nek számolt be elsőként nyilvánosan a terveiről. Szólt arról is, marad-e rendszerkritikus a 168 Óra. Szavai alapján kiderült: a leköszönő Tóth Ákos főszerkesztő mellett ugyancsak távozó főszerkesztő-helyettesek utódjainak megtalálása még hátra van.

Arról, hogy mi vezethetett a 168 Óra élén a változáshoz, a leendő főszerkesztő azt mondta, erről alapvetően a kiadót és Tóth Ákost kellene kérdezni, de azt is hozzátette, tudomása szerint a konfliktus nem anyagi természetű volt, talán inkább abból adódhatott, hogy szerették volna a felek szorosabbra fűzni a hetilap és a Klubrádió közötti együttműködést, de ez nem annyira jól haladt eddig, így egyfajta elégedetlenség alakult ki.

Rózsa Péter hozzátette: Tóth Ákosék színvonalas lapot készítettek, kikerülhetetlen, fontos lap volt a 168 Óra az elmúlt években.

https://media1.hu/2019/09/10/ezek-a-168-ora-leendo-foszerkesztojenek-tervei/