2019, március 15 - 08:37 Sajtószemle

Ki akarták hagyatni a kínosnak vélt utolsó versszakot Petőfi verséből

Zalán nyolcadikos általános iskolás. Szeret és tud verset mondani. Szinte mindig fellépett az iskolai ünnepségeken, versenyeken is indult. Különösen nagy megtiszteltetésnek vette, amikor múlt hét kedden a magyartanára azzal kereste meg, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara két versmondót kér az iskolából az állománygyűléssel egybekötött március 14-i ünnepségére, és ő lesz az egyik fellépő.

Tanára és az igazgató Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét adták oda neki, hogy ezt kell megtanulnia. Az igazgató és a pedagógus érdekes módon már ekkor megpendítette, hogy az utolsó versszakot valószínűleg ki kell hagynia, de biztos, ami biztos, azért tanulja meg az egész verset.

Az 1847 februárjában írt versben Petőfi hatásos retorikát alkalmaz. Három versszakon keresztül a haza szépségéről, a dicső múltról beszél lelkesen, a negyedik versszakban aztán változik a hangvétel (Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kisértete), az ötödik versszak pedig így szól:

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szűlőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

 

Eljött a hétfő. Már csak két nap maradt hátra a fellépésig. Ezen a napon egy ezredes hívta fel Zalán édesanyját. A telefonban azt kérte, hogy Zalán mégse mondja el ezt a verset, mert "a tábornok" nem akarja. Az ezredes egy másik verset ajánlott, amit Zalánnak az idő rövidsége miatt már nem kellett volna megtanulnia kívülről, elég lett volna felolvasnia.

Mikor Zalán megtudta a hírt, nagyon szomorú lett, és sírt. Nem értette mi történik körülötte. Ő nagyon sok munkát fektetett a vers megtanulásába, büszke volt, hogy felléphet az eseményen, szó szerint szívügyeként kezelte az egészet.

 

https://index.hu/belfold/2019/03/14/petofi_sandor_nemzeti_kozszolgalati_egyetem_versmondas_unnepseg_utolso_versszak_magyar_vagyok/

Megszavazta a brit parlament a Brexit halasztásáról szóló javaslatot

 

412 támogatással 202 nem szavazat ellenében elfogadta a brit alsóház azt a javaslatot, hogy a kormány kérje a Brexit elhalasztását.

A kormány ahhoz kért támogatást, hogy a Brexit elhalasztását indítványozhassa az EU vezetői felé (egészen pontosan azt kérnék a huszonhetektől, hogy a tagság ne szűnjön meg a kilépésre irányuló, 50. cikk szerinti indítvány benyújtása után két évvel, március 29-én).

https://hvg.hu/gazdasag/20190314_Megszavazta_a_brit_parlament_a_Brexit_halasztasarol_szolo_javaslatot

 

Bocsánatot is kért Orbán a néppártiaktól, meg nem is

Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt azoknak a néppárti vezetőknek, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; ebben a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.

A Fidesz vezetői az utóbbi napokban többször határozottan kijelentették, hogy alapvető politikai kérdésekben a Néppárttal kialakult vita során nem tesznek engedményt. Legutóbbi, a Magyar Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor arról beszélt: a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, "minden másról lehet beszélgetni".

Az egyik levélben, amelyet a Reuters csütörtökön szerzett meg, Orbán Viktor felkérte a flamand kereszténydemokraták vezetőjét, Wouter Beke-t, hogy vizsgálja felül a Fidesz kizárására vonatkozó javaslatát.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére megerősítette a levelek hitelességét, és a Reuters azon értesülését is, hogy hasonló tartalmú leveleket küldtek el valamennyi néppárti tagpártnak, amelyek csatlakoztak a Fidesz kizárására irányuló kezdeményezéshez.

 

https://hvg.hu/itthon/20190314_orban_viktor_europai_neppart_epp_level_bocsanatkeres_kizaras_fidesz_havasi_bertalan

 

Nincs pardon: kizárják vagy felfüggesztik a Fideszt, a kampány sikerét féltik Orbántól

Az Európai Néppárt március 20-iki ülésén az elnökség olyan javaslatot terjeszt a résztvevők elé, ami az alapszabály 9. pontja értelmében a Fidesz felfüggesztésére vagy kizárására tesz javaslatot – hangzott el a pártcsalád európai parlamenti frakciójának strasbourgi ülésén. Információink szerint Joseph Daul pártelnök a tanácskozáson értésre adta, hogy ha a küldöttek elutasítják az előterjesztést, vagyis nem akarnak szavazni róla, akkor el fog gondolkodni azon, hogy érdemes-e megmaradnia a tisztségében. Forrásaink szerint a vitában 10-12 képviselő szólalt fel, köztük a kizárást kezdeményező skandináv és Benelux-államok-beli, valamint Orbán-barát szlovén és horvát EP-képviselők. Többen – köztük a németek – azt hangsúlyozták, hogy a Fidesz tevékenysége komoly károkat okoz az EP-kampányra készülő néppártnak. 

https://nepszava.hu/3028953_nincs-pardon-kizarjak-vagy-felfuggesztik-a-fideszt-a-kampany-sikeret-feltik-orbantol

A szlovén bevándorlásellenesek kilépnek a Néppártból, ha kizárják a Fideszt

A Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) elhagyja az Európai Néppártot (EPP), és külön szövetséget alakít Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amennyiben a Fideszt kizárják az európai kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő EPP soraiból - közölte a Demokracija című szlovén hetilappal csütörtökön Branko Grims, az SDS egyik vezető tisztségviselője.

„Nem fecsérelhetünk egy percet sem egy olyan csoportra, amely kiutasítja vagy kilöki Orbánt a soraiból” - hangsúlyozta. Hozzátetette: egy ilyen forgatókönyv esetén az SDS egy új politikai csoportosulást keres majd magának Orbán Viktorral a visegrádi négyek keretében.

„A visegrádi csoportnak saját nézetei vannak, és úgy vélem, ezek a nézetek az egyedüli egészséges alapjai az Európai Unió (EU) hosszú távú jövőjének” - mondta Grims.

https://hvg.hu/vilag/20190314_A_szloven_bevandorlasellenesek_kilepnek_a_Neppartbol_ha_kizarjak_a_Fideszt

Nem hatotta meg az egyik "hasznos idiótát" Orbán levele

A vallon Humanista Demokratikus Közép megkapta Orbán Viktor bocsánatkérő levelét, de nem hatódott meg - a párt véleménye és helyzete nem változott, írta a hvg.hu-nak.

"Megkaptuk Orbán úr levelét álláspontjának kifejtésével, de semmit nem változott a véleményünk és helyzetünk." Ezt az a belgiumi vallon Humanista Demokratikus Közép (cdH) írta a hvg.hu érdeklődésére, amelyet Orbán Viktor hasznos idiótának nevezett. A magyar miniszterelnök egy bocsánatkérő levelet küldött szét mind a 13 Európai Néppárt-i tagpártnak, amelyek eljárást kezdeményeztek az EPP-ben a Fidesz kizárásáért, megmagyarázta, honnan származik a hasznos idióták kifejezés, és kérte a pártokat, vonják vissza a kizárási szándékukat.

A párt korábban kifejtette a hvg.hu-nak, miért akarják a Fidesz a Néppárton kívül látni:

https://hvg.hu/itthon/20190314_Nem_hatotta_meg_az_egyik_hasznos_idiotat_Orban_levele

A CEU hálás a bajor segítségért, de garanciákat vár Orbántól

Közleményükben azt írták: csak akkor tudnak tárgyalni az együttműködésről, ha egyértelmű politikai és jogi felhatalmazást kapnak a folytatásra.

https://hvg.hu/itthon/20190314_A_CEU_halas_a_bajor_segitsegert_de_garanciakat_var_Orbantol

Letiltotta a MÚOSZ sajtószabadság napi közleményét az MTI

A tiltott közleményben a MÚOSZ azt írta:

„Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt.”

A beadványt a Klubrádió állította össze a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közreműködésével. Ez már a második panasz a Bizottság előtt az eltorzult magyar médiaviszonyok ügyében.

A MÚOSZ azért csatlakozott a mostani panaszbeadványhoz, mert meggyőződése, hogy a magyar sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt jelenleg a kormány szélsőségesen elfogult, kizárólag a politikai lojalitás szempontját követő és ezzel az állampolgárok pártatlan, sokszínű tájékoztatáshoz való jogát csorbító finanszírozási gyakorlata jelenti.

https://hvg.hu/itthon/20190314_Nem_adta_ki_a_MUOSZ_sajtoszabadsag_napi_kozlemenyet_az_MTI

Orbán Viktor: A keresztény kultúra megvédésének ügyében nincs kompromisszum

MTI Magyar Nemzet

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a kormányfő levelére úgy reagált: sem a magyar kormány, sem a Fidesz nem köt kompromisszumot a migráció ügyében, illetve Európa és az európai keresztény kultúra megvédésének kérdésében, ezekhez mindenáron ragaszkodik.

·         A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el

·         A többi témáról lehet beszélgetni

·         Orbán Viktor felkérte a flamand kereszténydemokraták vezetőjét, Wouter Beke-t, hogy vizsgálja felül a Fidesz kizárására vonatkozó javaslatát

·         Ésszerű kompromisszumokra hajlandó minden kérdésben a magyar kormány, kivéve a migráció megállítását, valamint a határok és az európai keresztény kultúra megvédését

·         Az Európai Néppárt jövő heti politikai közgyűlésén lesz a szavazás

 

https://magyarnemzet.hu/kulfold/orban-viktor-a-kereszteny-kultura-megvedesenek-ugyeben-nincs-kompromisszum-5895695/

 

Van még néhány nagy ágyúgolyó a csőben - interjú Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

Baka F. Zoltán mfor.hu

Amelyben szó esik Merkelről, az új beruházásokról, a paksi bővítés csúszásáról és a Brexitről, amelynek kimenetelére egy fontot is sajnálna elkölteni egy fogadóirodában a miniszter. 

  • A magyar-német kormányközi kapcsolatokban miniszteri szinten minden kérdés kezelhető – magyarázta a lapunknak adott interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy miért nincs szükség egy csúcstalálkozóra Angela Merkel német kancellárral.
  • Elmondta továbbá, hogy 15 és 100 milliárd forint közötti befektetésekről tárgyal jelenleg a kormányzat, és hogy új befektetés-ösztönzési csomagon dolgozik a HIPA.
  • A Nyugat-Balkán mellett más régiókra is kiterjesztik a magyar cégek külföldi terjeszkedését segítő állami programot, hogy minél több profitot hozzanak haza.
  • Az európai uniós eljárások indokolatlan hosszúsága miatt csúszik a paksi atomberuházás, de „nincs elbizonytalanodás” – mondta el a miniszter.

https://mfor.hu/cikkek/makro/van-meg-nehany-nagy-agyugolyo-a-csoben--interju-szijjarto-peter-kulgazdasagi-es-kulugyminiszterrel.html

Veszélybe sodorják az egyházak a sikeres falusi iskolákat

abcúg.hu

A magyar iskolák általában alig tudnak mit kezdeni a gyerekek otthonról hozott hátrányaival. Helyi szinten azonban vannak sikeres iskolák, akár csak néhány kilométerre olyanoktól, ahol minden erőfeszítés kudarcba fullad. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói azt vizsgálják, mi okozhatja ezeket az eltéréseket. Kiderült, hogy a kis, falusi iskolák a legeredményesebbek, akár azért, mert annyi továbbképzésre küldik a tanáraikat, akár azért, mert dolgozik ott egy nagy tekintélyű, elhivatott pedagógus. Közben viszont ezek az intézmények is veszélyben vannak, mert a jobb helyzetű szülőknek ez nem elég, sokan inkább a szomszéd település egyházi iskolájába viszik a gyereküket. 

https://abcug.hu/veszelybe-sodorjak-az-egyhazak-a-sikeres-falusi-iskolakat/

Rendkívüli hír: A Jobbik hivatalosan is beáll Puzsér Róbert mögé

Orbán Viktor csak egy kávét kér.

A Jobbik is a botrányhős Puzsér Róbertet támogatja a főpolgármester-választáson – ezt csütörtökön jelentették be egy sajtótájékoztatón.

A bejelentések részt vett a Jobbik részéről Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Márton frakcióvezető, illetve Bencsik János budapesti elnök, az LMP-től pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta tarselnökök, továbbá Moldován László budapesti elnök.

Bencsik János az azonnali.hu beszámolója szerint azt bírta mondani:

“túlzás nélkül történelmi pillanat ez most a modernkori magyar politika életében.”

Csütörtökön a résztvevő felek háromoldalú politikai megállapodást írnak alá. Ebben kijelentik, hogy a Jobbik és az LMP támogatja Puzsér indulását és kampányát.

A szöveg többek között a kommunikáció és kampánytevékenység összehangolásáról és a közös kampányfinanszírozásról szól.

Puzsér a sajtótájékoztatón azt üzente a Momentumnak:

„még megfordulhatnak a kárhozat útján”.

http://nyugatifeny.hu/2019/03/14/rendkivuli-hir-a-jobbik-is-beallt-puzser-robert-moge

A bocsánatkérés közben az uszítás zavartalanul folyik

Amikor Orbán Viktor néhány hete elküldte követeit Berlinbe, Balog Zoltánnak és Gulyás Gergelynek azt kellett elmondania az ottani, egyre értetlenebb és haragosabb barátoknak, hogy a kormány március 15-e után abbahagyja a Junckert ekéző kampányt. Akkor még úgy volt, hogy Orbán kedvenc luxemburgi barátját Frans Timmermans követi a plakátokon, ám ez a terv valamiért dugába dőlt, és úgy döntöttek, hogy inkább a családvédelmi akcióprogramot népszerűsítik, ahol csak lehet.

Ha Orbánék szándéka tisztességes és nem a pártcsalád kijátszása volna a cél, akkor nemcsak a Weber útjába eső plakátoktól szabadítják meg a magyarokat, de a kampányt is leállítják. Márpedig ez nem történt meg. A plakátok még mindig ott vannak, ezenkívül tévében, újságokban is láthatók az Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel szellemiségű hirdetések, sőt, egyes újságok mellékleteként, még a kormány álláspontját ismertető és Brüsszelt ekéző tájékoztató füzettel is találkozhat az olvasó.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-bocsanatkeres-kozben-az-uszitas-zavartalanul-folyik/348279

Bauer Tamás szembefordult Gyurcsánnyal

Csépányi Balázs Magyar Nemzet

 

Még mielőtt elkerekedne a szeme kedves olvasóinknak, sietünk leszögezni, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását.

Bauer Tamás, a DK oszlopos tagja valóban elsírta aggályait az egyre jobban körvonalazódó – Egerben már meg is valósult – Jobbikkal való baloldali együttműködés miatt. Meglepetésre azonban nem a Jobbikban elő-előbukkanó antiszemita, rasszista botrányok miatt jutott erre az elhatározásra.

A politikus a következőket írta A Jobbikkal? címet viselő közösségi hálós posztjában:

„…aki annak az európai normarendszernek a talaján áll, amelyet az Európai Unió megtestesít, annak a Fidesznek a magyar kisebbségi kérdésben folytatott hidegháborús politikája is elfogadhatatlan. (…) A Jobbik pedig még ezzel is elégedetlen, ennél is harcosabb, engesztelhetetlenebb szembenállást követel. (…) Ez pedig ugyanúgy szélsőjobboldali politikát jelent, mint a zsidózás és cigányozás. Az nem érdekel, hogy a Fidesz hogyan gúnyolódik a Jobbik és a baloldali ellenzék politikai együttműködésén. Semmi közöm hozzá. Én ezt az együttműködést a Fidesztől teljesen függetlenül nem tudom elfogadni.

https://magyarnemzet.hu/belfold/bauer-tamas-szembefordult-gyurcsannyal-5834942/

Ki a Frans ez?

Zelnik Bálint Magyar Nemzet

Osztja az észt, az biztos!

Felháborodok, mert ide jön a hazámba ez a jó ember, Frans Timmermans és elmondja, hogy az általam megválasztott kormánynak mit kellene tennie. Migráns-kérdésben, vagy bármiben…

De ez neki nem elég, hanem elmegy a szomszédba is (Románia) és ott is megmondja!

Az, hogy itthon a jobboldalt osztja ki, ott, Romániában meg a balt, kit érdekel? A nemzeti szuverenitás oldalán állókat biztosan nem.

Minden magyar és román választópolgár nevében kikérem magamnak, hogy egy a (nyugati) jólétben megőszült holland politikus mondja meg, hogy mi a jó nekem, mint magyar választópolgárnak, sőt még a románoknak is.

Miből gondolja ez az ember, hogy ő és csak ő ismeri az abszolút igazságot?

Egyáltalán, ki a Frans ez?

https://magyarnemzet.hu/kulfold/ki-a-frans-ez-5757266/

Szél Bernadett: A kampány jogtalan előnyszerzésre való alkalmassága tekintetében kérdésre előadom

Szerdán írtuk meg, hogy beidézték a rendőrségre Szél Bernadettet, miután hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az „Önnek is joga van tudni...” kormányzati kampány miatt. A független képviselő akkor elmondta, hogy meglepte, hogy beidézték meghallgatásra, mivel a kampányról az azt megrendelő Miniszterelnöki Kabinetiroda tudhat többet, hiszen ez a tárca rendelte meg. Ez az a kampány, amit óriásplakátokon lehetett látni, Juncker mögött Sorossal, és amiket gondosan leszedtek a néppárti csúcsjelölt, Weber látogatására azon az útvonalon, ahol várható volt, hogy haladni fog.

Szél most járta meg a rendőrséget, a Gyorskocsi utcában hallgatták meg másfél órán át. Rövid videóban számolt be az élményeiről.

 

https://index.hu/belfold/2019/03/14/szel_bernadett_a_kampany_jogtalan_elonyszerzesre_valo_alkalmassaga_tekinteteben_kerdesre_eloadom/

 

Sorompóba áll Trump ellen az Új Kennedy

Csütörtökön újabb nagyágyú szállt be az amerikai elnökségért folyó versenybe: a volt texasi képviselő Beto O'Rourke videóüzenetben jelentette be, hogy elindul a demokrata elnökjelöltségért.

 

Beto (Amerikában senki nem hívja O'Rourke-nak, mi sem fogjuk) szerint "a gazdaság, a demokrácia és a klíma egymással összefüggő válságai" soha nem látott kihívást jelentenek a politika számára, melyek

vagy elemésztenek mindannyiukat, vagy pedig alkalmat teremtenek arra, hogy közösen munkára fogjuk az Amerikai Egyesült Államok géniuszát. A 46 évével fiatalnak számító politikus (akiről itt olvashatja portrénkat) gyakorlatilag két év alatt vált tökismeretlen képviselőből - rajongói lelkendezésekkel szólva - az Új Obamává/Új Kennedyvé. Politikai tőkéjét a 2018-as texasi szenátusi választáson alapozta meg, amikor a stabilan republikánus államban is teljes mellszélességgel beleállt a kampányba, és minden előzetes várakozást – és az utóbbi évtizedek demokrata teljesítményét – felülmúlva, alig három százalékkal maradt alul riválisával, Ted Cruzzal szemben.

 

https://index.hu/kulfold/2019/03/14/beto_o_rourke_demokrata_elnokjeloltseg_elovalastas_2020/

 

Mészáros Lőrinc jobbkeze lett a 4iG vezérigazgatója

A 4iG Nyrt. igazgatóságának elnöke, Jászai Gellért lesz a cég új vezérigazgatója március 18-i hatállyal. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett  tájékoztatás szerint az eddigi vezérigazgató, Zibriczki Béla közös megegyezéssel távozik posztjáról, munkájára azonban továbbra is számítanak, és igazgatósági tisztsége is megmarad. 

Az igazgatóság másik tagja, Hetényi Márk március 13-i hatállyal távozott a testületből. Utódját az éves közgyűlésen választják meg, a testület addig 4 taggal működik - olvasható a közleményben.

Tavaly nyáron jelentették be, hogy a Mészáros-érdekeltségeket egybefogó két tőzsdei cég, az Opus és a Konzum megvásárolja az informatikával foglalkozó 4iG vállalatot. A több komoly informatikai vállalkozást tömörítő, 400 főt foglalkoztató 4iG-csoport 2017-ben 16,9 milliárdos forgalmat tudott, de az elmúlt két üzleti évében veszteséges volt. 

 

https://index.hu/gazdasag/2019/03/14/4ig_jaszai_gellert_meszaros_lorinc/

 

MAZSIHISZ: ELÉG EGY RASSZISTA, ANTISZEMITA IRODALMÁRT KITÜNTETNI, KETTŐ MÁR TÚLZÁS

“A MAZSIHISZ mély meggyőződése, hogy egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk.

A zsidóság „nem éppen a honszerető, nyájas népréteg szerepében tűnik fel” – ez a kitüntetettek egyikének kedves mondata.

Döbrentei Kornél írói munkásságának antiszemita vonatkozásaiból bő válogatást kínál az internet. Mellé felsorakozott, a sokadik kitüntetését átvevő Takaró Mihály, aki irodalmi tudását főként a Jobbik rendezvényeinek hallgatóival osztotta meg alig pár éve, még abban az időben, amelyekből ma is naponta kerülnek elő sötét, rasszista ocsmányságok.

http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/mazsihisz-eleg-egy-rasszista-antiszemita-irodalmart-kituntetni-ketto-mar-tulzas

 

Kovács Zoltán: Nem kötünk kompromisszumot a migráció ügyében

„Mindent megteszünk, amíg van esély, hogy az EPP-ben megállítsuk a migráció támogatását”

Magyar Hírlap

Sem a magyar kormány, sem a Fidesz nem köt kompromisszumot a migráció ügyében, illetve Európa és az európai keresztény kultúra megvédésének kérdésében, ezekhez mindenáron ragaszkodik - szögezte le a közösségi médiában közzétett posztjában a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön.

Kovács Zoltán a miniszterelnök által írt levélre reagált, amelyet Orbán Viktor azon pártok vezetőinek küldött, amelyek a Fidesz kizárását kezdeményezték az Európai Néppártból (EPP).
 

Az államtitkár szerint amíg van esély arra, hogy az EPP-ben megállítsák a migráció támogatására irányuló folyamatot és megváltoztassák a politikusok hozzáállását, addig "mi mindent megteszünk a magunk részéről". Ésszerű kompromisszumokra hajlandók minden kérdésben, kivéve a migráció megállítását, valamint a határok és az európai keresztény kultúra megvédését - fűzte hozzá.

http://magyarhirlap.hu/cikk/143257/Kovacs_Zoltan_Nem_kotunk_kompromisszumot_a_migracio_ugyeben

 

„Magyarország Alaptörvénye a mi programunk”

Lezsák Sándor: A fiatalok, a házasok, a családok gondolkodását, jövőképét formálja, serkenti az új kormányzati családpolitika, és végre sor kerülhet a falvak megújulására is

Magyar Hírlap 

A mai törekvésünk nem egyéb, mint az Euró­pai Unión belül elérni az alapító atyák által elfogadott szövetséget, a független nemzetek unióját. Nem akarunk európai egyesült államokat – hangsúlyozta lapunknak Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, a parlament alelnöke. Szerinte tanulságos élmény megtapasztalni, hogy az egyébként jó képességű ellenzéki politikusok többségét hogyan zülleszti el a politikai kapuzárás előtti pánik

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/143224/Magyarorszag_Alaptorvenye_a_mi_programunk

 

Veczán Zoltán Posztmodern szótár

Aki angry (dühös), az morálisan felsőbbrendű: ha valaki angry, és emiatt normális körülmények között elfogadhatatlan dolgokat tesz, nem vonható felelősségre, mert jogos felháborodásának ad hangot, és előmozdítja a társadalmi fejlődést

Magyar Hírlap

Összefoglalás: a rage (vagy anger) által hajtott emberek örökös morális igazság birtokosai. Az általuk elkövetett norma-, szabály- és törvénysértések a magasabb rendű igazság érdekében történnek, a károkért pedig a performanszt kiváltó csoportok felelősek – kollektíve és egyénenként is, az előző és a következő tíz generációig. 

Azaz: a fehér bőrűek (lásd még: rasszisták), a férfiak (lásd még: soviniszták és zaklatók), a középosztálybeliek (lásd még: kapitalista kizsákmányolók), a heteroszexuálisok (lásd még: homofóbok), a keresztények (lásd még: álszent, bigott pedofilok) és a konzervatívok (lásd még: fasiszták).

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/143217/Posztmodern_szotar

 

Matolcsy György csatlakozott Vlagyimir Putyinhoz: ő is a Debreceni Egyetem díszdoktora lett

Matolcsy György a Debreceni Egyetem díszdoktora lett, a jegybankelnök csütörtökön az 1848-49-es forradalom alkalmából rendezett ünnepi egyetemi szenátusi ülésen vette át a doctor honoris causa kitüntetést.

A cím átvételéről maga Kósa Lajos posztolt képeket a Facebookjára:

https://444.hu/2019/03/14/matolcsy-gyorgy-csatlakozott-vlagyimir-putyinhoz-o-is-a-debreceni-egyetem-diszdoktora-lett

 

A KÖZÉPOSZTÁLY KIMENEKÍTI GYEREKEIT AZ ÁLLAMI OKTATÁSBÓL, ÉS EZ AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK ROSSZAT TESZ

qubit

 

Az utóbbi időkben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Magyarországon  a magasabb társadalmi státuszú szülők kimenekítik a gyerekeiket az állami iskolákból. A jelenség persze korábban is létezett, a szülők elkülönítési vágyaiban és az ezt lehetővé tevő iskolarendszerben semmi új nincs, de az oktatási intézmények burkolt, illetve nyílt államosítása felerősítette és a korábbinál szembetűnőbbé tette a folyamatot. 

2013. január 1-től az emberi erőforrások minisztériuma, az Emmi irányítása alatt álló  Klebelsberg Központ (KLIK) fennhatósága alá kerültek a korábban önkormányzati fenntartású iskolák, ami gyakorlatilag az iskolák államosítását jelentette. Bár 2017-ben a kormány belátta, hogy túlzásba esett a központosítással, és részben decentralizálta az iskolák irányítását, azóta 59 tankerületi központ alá tartoznak az iskolák, amik ugyan saját költségvetéssel rendelkeznek, de felettük ugyanúgy ott áll a központi KLIK - így a helyzet sokat nem javult, és az iskolák továbbra is gyakran küzdenek működési zavarokkal. Részben az állami iskolák kivéreztetése miatt történt, hogy aki tehette, menekülni kezdett ezekből az iskolákból. Három nagy menekülési útvonal látszik: ezek közül az egyik az állami rendszeren belül az elit típusú intézményekbe (az úgynevezett kisgimnáziumokba, azaz a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba, amik között vannak egyháziak is); a másik az alapítványi vagy magániskolákba; a harmadik pedig az egyházi iskolákba vezet.

https://qubit.hu/2019/03/14/a-kozeposztaly-kimenekiti-gyerekeit-az-allami-oktatasbol-es-ez-az-egesz-orszagnak-rosszat-tesz

MKKSZ: a megfélemlítés miatt sokan nem mertek sztrájkolni

A magyar köztisztviselők jogait folyamatosan megnyirbáló Orbán-kormány lépései miatt a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége jövő heti madridi ülésén határozatot készül kiadni. Ezt Klaus Haager, a szervezet főtitkára közölte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sajtótájékoztatóján csütörtökön a Parlament előtt.

https://nepszava.hu/3029006_mkksz-a-megfelemlites-miatt-sokan-nem-mertek-sztrajkolni

Azért sztrájkolnak, mert lassan elfogynak az önkormányzati köztisztviselők

Boros Péterné ismertette, hogy a 17 ezer érintett önkormányzati tisztviselőből ma 7500 nem vette fel a munkát, mások szabadságra mentek a hosszú hétvége előtt, de az önkormányzati szövetségekkel folytatott párbeszéd alapján egyértelmű, hogy a szakma egésze egyetért az immár hatodszor megfogalmazott sztrájkkövetelésekkel. Nem mennek jól a dolgok a polgármesteri hivatalokban – indokolta az ismételt munkabeszüntetést a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy az állam 11. éve nem ad semmit, hogy emelkedjenek a bérek ebben az ágazatban, mindössze ahhoz járult hozzá, hogy ahol az adóbevétel engedi, ott a képviselő-testület többet adjon, idén pedig a gazdagabb települések szolidaritási adójából osztott pénzt a belügyi tárca egy pályázaton a szegényebbeknek, vagyis az önkormányzatok egymást finanszírozzák. Az MKKSZ elnöke kijelentette, az önkormányzati szféra dolgozói haragosak, mert tudják, hogy semmibe vételük nem pénzkérdés, kizárólag politikai döntés eredménye. 

https://nepszava.hu/3028983_azert-sztrajkolnak-mert-lassan-elfogynak-az-onkormanyzati-koztisztviselok

Az utolsó pillanatban megakadályozták a tanársztrájkot a tankerületek

Mind a négy tankerületben leállította reggel a pedagógusok sztrájkját a tankerület vezetése, ahol sikerült megállapodni a sztrájk feltételeiről - adta közre a munkabeszüntetést szervező Pedagógusok Szakszervezete (PDSZ). Ez azt jelenti, hogy pár szakképzési központot leszámítva a tervezettel szemben sehol nem sztrájkolnak ma a tanárok. 

A PDSZ csütörtökön 8 és 10 óra között egy szolidaritási sztrájkot szervezett, amelyen az oktatók a közszféra dolgozóival fejezték volna ki a szolidaritásukat. A hatvan magyarországi tankerületből négyben sikerült megállapodni a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról, vagyis ebben a négyben lehetett volna jogszerűen sztrájkolni. A munkáltató viszont az utolsó pillanatban mind a négy kerületben megakadályozta a munkabeszüntetést. 

Ez  nemcsak súrolja, de át is lépi a jogállamiság határát

- mondta az Indexnek minderről Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke, aki szerint pitiáner és érthetetlenül kicsinyes lépés volt ez a munkáltatók részéről. A szakszervezet most arra kéri a sztrájkra készülő tanárokat, hogy vegyék fel a munkát, a jövő héten viszont bírósághoz fordulnak és beperlik a nézetük szerint a lépéssel a sztrájktörvényt megsértő tankerületeket. 

 

https://index.hu/gazdasag/allas/2019/03/14/pedagogus_sztrajk/

 

A Fidesz frakció fele is aggódik amiatt, hogy az EU-ban bizonyos pártok és kormányok veszélyes kapcsolatokat ápolnak az orosz vezetéssel

Kedden az Európai Parlament 12 fideszes képviselője közül 6-an is megszavazták azt a kemény hangú állásfoglalást, ami szerint Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, és az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére.

Az elfogadott dokumentum nagyon hosszan sorolja azokat az ügyeket, amikor Oroszország a nemzetközi békét veszélyezteti vagy elnyomja a demokratikus folyamatokat. A Külügyi Bizottság eredeti javaslatán alig finomítottak, de a kevés módosítás között szerepelt az is, ami szűk többséggel (304/315

törölte az oroszok magyarországi nyomulásáról szóló részt. A bizottsági javaslat egy pontja úgy szólt volna, hogy „az Európai Parlament komolyan aggódik az orosz kormány és az uniós – például a magyar – szélsőjobboldali és populista nacionalista pártok és kormányok közötti kapcsolatok miatt, amelyek veszélyt jelentenek az EU-Szerződés 2. cikkében foglalt és az Európai Unió Alapjogi Chartájában tükröződő alapvető uniós értékekre nézve, ideértve a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartását is”. 

https://444.hu/2019/03/14/a-fidesz-frakcio-fele-is-aggodik-amiatt-hogy-az-eu-ban-bizonyos-partok-es-kormanyok-veszelyes-kapcsolatokat-apolnak-az-orosz-vezetessel

 

A dolgozók 70 százaléka vesz részt a sztrájkban a Hankooknál

Harmadik napja tart a határozatlan idejű munkabeszüntetés a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában. A gyár vezetése és a szakszervezet egymásnak ellentmondó, illetve össze nem hasonlítható számokat mond a termelésről, a részvételről.

 

https://nepszava.hu/3029031_a-dolgozok-70-szazaleka-vesz-reszt-a-sztrajkban-a-hankooknal

 

Cserhalmi György: Mészáros Lőrinc nagyon bosszanthatná az országot

Már elfelejtené a legendás színész a 30 évvel ezelőtt történteket, amely után nem rendszerváltás, hanem gengszterváltás történt.

Mészáros Lőrinc gazdagodásának az egész országot kellene bosszantania. De nagyon – mondja Cserhalmi György, aki épp harminc éve, 1989. március 15-én mondta el az ellenzék 12 pontját a televízió épülete előtt. 

Erről ma már nem szívesen beszél, de megvan a véleménye közállapotainkról. Hosszú ideig betegeskedett, komoly műtéteken, kemény megpróbáltatásokon van túl. Idejét most a színművészeti egyetemista diákjaival való munka tölti ki. A nemzet színészével, a rendszerváltás nagy generációjának egyik meghatározó alakjával tanítványokról, unokákról, a színészmesterség rejtelmeiről, színészóriásokról beszélgettünk, végül szidtuk kicsit a rendszert, ahogy a rendszerváltás előtt megszoktuk.

https://magyarhang.org/kultura/2019/03/14/cserhalmi-gyorgy-felejtsuk-el-az-elmult-harminc-evet/

Mészárosék építkezhetnek az egyik legértékesebb balatoni területen

A révfülöpi kemping mellett található a Semsey-major. Az önkormányzat évekkel ezelőtt megálmodott oda egy vitorláskikötőt, de a tervek között szerepelt korábban a Globe színház másának és egy szállodának az építése is. Ezekből aztán semmi nem lett, a tavalyi év végén pedig úgy döntött a képviselő-testület, hogy

az önkormányzati tulajdonú, 15 760 négyzetméteres vízparti területet évi 9 millió forint plusz áfáért bérbe adja a Balatontouristnak, amelynek közvetlen tulajdonosa a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt.

Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a kemping üzemeltetője, azaz a Balatontourist a Semsey-major hasznosítására vonatkozó javaslattal fordult az önkormányzathoz. Egy látványtervet is küldtek, a polgármester viszont jelezte, hogy az önkormányzati és az országos vagyonrendelet is szükségessé teszi a pályázat kiírását, vagyis nem lehet csak úgy átadni a területet a Balatontouristnak. Az önkormányzat ki is írt egy pályázatot november 8-án, öt nappal későbbre pedig kijelölték a délelőtt 10 és 12 óra közötti időszakot, amikor a területet meg lehetett tekinteni. A pályázatok beadási határidejének november 28-át szabták meg. Csak a Balatontourist adott be érvényes pályázatot

https://24.hu/belfold/2019/03/14/meszarosek-epitkezhetnek-az-egyik-legertekesebb-balatoni-teruleten/

Leginkább az MTA-ban bíznak a magyarok

Az IDEA Intézet 2019. február 28. és március 4. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a különböző intézmények iránti társadalmi bizalom alacsony Magyarországon. Alig néhány olyan vizsgált intézmény van, amelynek közepes vagy annál magasabb a bizalmi indexe. Ám van egyetlen óriási hagyományú szervezet, a Magyar Tudományos Akadémia, amely iránt a bizalom politikai preferenciáktól függetlenül nagyon magas.

Az adatok arra utalnak, hogy az olyan intézményekkel szembeni állampolgári bizalom, amelyek közvetlenül a politikához, illetve a politikai alrendszer egyes szereplőihez köthetők még a többihez képest is alacsonyak.

 

https://24.hu/belfold/2019/03/14/mta-bizalom-kozvelemeny-kutatas-idea/

 

A Brázay-villa helyén szállodát építő vállalkozó fiai által épített apartmanházban vett luxuslakást Polt Péter legfőbb ügyész

A balatonfüredi Brázay-villát lebontó cég, a Bráza Invest Kft. egyik tulajdonosáról, Czigle Jánosról az Átlátszó korábban megírta, hogy a helyi Flamingo hotel tulajdonosa és a Hotel Füred felújítója. A fiai cége, a Czi-Ta Group Kft. pedig azt az apartmanházat építette meg, amelyben Polt Péter legfőbb ügyész és felesége örökpanorámás luxuslakást vettek.

 

Teljesen lebontották a balatonfüredi Brázay-villát, hogy szállodát építsenek a helyén – írta meg a balatontipp.hu. A kései Bauhaus-stílusú villa a II. világháború után pártüdülőként működött, majd a rendszerváltás után a balatonfüredi önkormányzathoz került.

Az épület 2009-ig helyi védelem alatt állt. A balatontipp.hu cikke szerint a terület hasznosítási lehetőségét a Brázay Invest Kft. nyerte el. Bár voltak tervek a villával kapcsolatban, így az, hogy az időseknek magas színvonalú szolgáltatást nyújtó hálózat része lesz, mégis lerombolták az épületet.

Ezt a balatontipp.hu összefüggésbe hozta azzal, hogy 2019 januárja óta a Brázay Invest több mint 50 százaléka a jászberényi Birgés Tiboré, mellette még tulajdonos az ugyancsak jászberényi Pintér Judit és a füredi Czigle János.

https://orszagszerte.atlatszo.hu/a-brazay-villa-helyen-szallodat-epito-vallalkozo-fiai-altal-epitett-apartmanhazban-vett-luxuslakast-polt-peter-legfobb-ugyesz/

Újabb vörös jelzés érkezett Németországból

Jelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését az egyik vezető német gazdaságkutató intézet, a müncheni Ifo csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,1 százalék helyett csupán 0,6 százalékkal növekedhet idén - adta hírül az MTI.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nemetorszag-gazdasag-gdp-elorejelzes-ifo.680527.html

Élet és Irodalom

Kovács Zoltán

A két kármentő

Lapzárta után Manfred Weber gépe még mindig valahol a magyar légtérben bolyong, itt lenn pedig arról folyik a vita, hogy mit hoz találkozója Orbán Viktorral. Még nem tudjuk, mit szándékozik elérni az Európai Néppárt csúcsjelöltje, és mit akar Orbán. A legtragikusabb, hogy alig két hónappal az uniós választások előtt egyre kevesebbet tudni lényeges kérdésekről: például, hogy az Európai Parlament legerősebb pártcsaládja ragaszkodik-e saját értékeihez, vagy pedig maga is számarányokat kezd böngészni, és ennek tükrében képviseli majd saját értékeit. Orbán ezzel szemben réges-rég képviselői helyekben kifejeződő haszonelvű politikát folytat: jobb érzésű és a közéleti idealizmust még nem feledő magyarok mára utolsó mentsvára az az úgynevezett értékalapú politizálás, amiről hajlamosak azt remélni, hogy demokráciában régebben élő, főként nyugat-európai társaik körében természetes közeg. S hogy ennek egyik markáns képviselője érkezett Budapestre, Manfred Weber.

Mit várhat magyar ember a csúcsjelölt érkeztétől? Először is, talán emberi hangot, úgy értem, őszinte hangot, legalábbis olyat, ami a magyar kormányfő migránsozásból és sorosozásból álló, fülsértően primitív teljesítményét meghaladja.

Lássuk be, polgártársak, ez ma Magyarországon szédítően magas elvárás. Az ország lakossága 2015 óta azt hallja, hogy jönnek a migránsok, megerőszakolják az asszonyokat és a lányokat. 2016 óta ez kiegészül azzal, hogy mindezt Soros György támogatja. Egy kilencmilliósra apadt ország lakosainak tömik a fejét ezzel pártpolitikai moslékkal, a nagy többség pedig nyeli, mint kacsa a nokedlit.

Az ország ennél tényleg többet érdemel – mondhatnánk, de az is igaz, elég sokat tesz azért, hogy ne kapjon többet.

https://www.es.hu/cikk/2019-03-14/kovacs-zoltan/a-ket-karmento.html

33 ÉV BÖRTÖNRE ÉS 148 KORBÁCSÜTÉSRE ÍTÉLTÉK NASRIN SOTOUDEH-T

Amnesty international

Elképesztő igazságtalanság: az ismert iráni emberi jogi ügyvédet és jogvédőt, Nasrin Sotoudeh-t 33 év börtönre és 148 korbácsütésre ítélték.

Az ítéletről férje, Reza Khandan számolt be a Facebookon. A korábbi szintén tisztességtelen tárgyalás során hozott ítéletével együtt így Nasrin összesen 38 évnyi börtönbüntetést kapott. Még 2016 szeptemberében, távollétében ítélték egy másik ügyben 5 év börtönre.

„Sokkoló, hogy Nasrin Sotoudeh közel négy évtizednyi börtönnel és 148 korbácsütéssel néz szembe, holott semmi mást nem követett el, mint védte mások, köztük kiszolgáltatott nők emberi jogait. Nasrint azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni, ezt az abszurd ítéletet pedig hatályon kívül helyezni.” – mondta Philip Luther, az Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai kutatási és advocacy igazgatója. 

https://www.amnesty.hu/news/2579/33-ev-bortonre-es-148-korbacsutesre-iteltek-nasrin-sotoudeh-t