2019, május 10 - 08:20 Sajtószemle

Egységet demonstrálnak az EU-csúcson

A tagállami vezetők a közeljövő elsődleges fontosságú feladatának ítélik a demokrácia és a jogállam tiszteletben tartását.

Az Európai Unió következő öt évének legfontosabb feladatairól és céljairól cserélnek véleményt a romániai Nagyszebenben 27 tagállam vezetői csütörtökön. (Theresa May brit kormányfő nem vesz részt a nem hivatalos csúcson.) Várhatóan jóváhagyják az egységüket hangsúlyozó tízpontos politikai deklarációt, a 2019 és 2024 közötti időszak “stratégiai menetrendjéről” azonban csak vitatkozni fognak, elfogadását a júniusi brüsszeli találkozójukra szeretnék időzíteni. A nyilvánosságra hozott tervezetek szerint a huszonhetek a május végi európai parlamenti választások után felálló új EU-s intézmények feladatául szabnák a polgárok biztonságának megerősítését, a gazdaság alapjainak megszilárdítását és versenyképességének növelését, a klímaváltozás elleni fokozottabb küzdelmet, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a közösség nemzetközi szerepvállalásának kiteljesítését.

https://nepszava.hu/3035162_egyseget-demonstralnak-az-eu-csucson

Elmondta Orbán Viktor, hogyan képzeli Európa jövőjét

"A bevándorlást meg kell állítani" - a Facebookon Nagyszebenből posztolt videója szerint így képzeli Orbán Viktor Európa jövőjét, legalábbis, a filmecske tanúsága szerint ezt az álláspontot képviselte az Európa jövőjéről szóló EU-csúcson is.

Nagy meglepetést nem okozott ezzel, hiszen - bár hét pontba szedve - nagyjából ez pártja, a Fidesz EP-választási programja is. A miniszterelnök ugyanakkor kifejtette: szerinte

a legfontosabb az, hogy bevándorlásellenes vezetőket válasszunk, hogy Európa képes legyen megvédeni saját magát és gyermekeink jövőjét.

https://hvg.hu/gazdasag/20190509_Elmondta_Orban_Viktor_hogyan_kepzeli_Europa_jovojet

 

El is felejthetjük Manfred Webert? Tusknak és Macronnak sem tetszik a csúcsjelölti rendszer

Ha kell, szavazunk – erősítette meg az Európai Tanács elnöke, aki szerint nem csak a politikai erőviszonyokat kell figyelembe venni az Európai Bizottság megválasztásánál.

Az Európai Unió vezetőinek megválasztásánál figyelembe kell venni az unió földrajzi és demográfiai szempontjait is – ezzel a mondatával nagyjából elutasította Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az úgynevezett spitzenkandidati rendszert. Ez alapján az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament pártcsaládjai által megnevezett jelöltek közül, automatikus módon választják ki, az alapján, hogy melyik frakció szerzi meg a legtöbb mandátumot a két hét múlva kezdődő európai parlamenti választáson.

Tusk a nagyszebeni EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt is megerősítette: az EP-választás eredményét mindenképpen figyelembe veszik majd a tagországok vezetői, amikor döntést hoznak. A vezető pozíciók kiválasztásáról döntő találkozót ugyanis mindössze két nappal a választás lezárulta utánra, május 28-ra hívta össze. És még egy érdekesség: a lengyel politikus a meghívót 28 tagországnak küldi el – tehát, akárcsak a választáson, a vezetők kiválasztásában is részt vehetnek majd a britek. (Az Egyesült Királyság a nagyszebeni, az EU jövőjével foglalkozó csúcson hivatalosan nem vett részt, de Stephen Barclay, a londoni kormány Brexit-minisztere kétoldalú találkozókat folytatott.)

https://hvg.hu/gazdasag/20190509_El_is_felejthetjuk_Manfred_Webert_Donald_Tusknak_nem_tetszik_a_csucsjelolti_rendszer

 

Tiborcz István már a 32., egyben a legfiatalabb a 100 leggazdagabb magyar között

Még mindig Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a hazai milliárdosokat felsoroló listát: 360 milliárdos vagyonnal került fel a 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrincet, akinek a vagyonát A 100 leggazdagabb szerkesztői 296 milliárd forintra becsülték. A 3. Gattyán György lett, a Docler-csoport tulajdonosának vagyonát 280 milliárd forintra becsülték.

Orbán Viktor veje, Tiborcz István „ingatlanfejlesztő” a 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet érte el. (A kiadványban megjelent Befolyás-barométer listáján is a 22. helyen van.) A 32 éves Tiborcz az idei 100-as rangsor legfiatalabb résztvevője.

https://444.hu/2019/05/09/tiborcz-istvan-mar-a-32-egyben-a-legfiatalabb-a-100-leggazdagabb-magyar-kozott

Titkos favorit miatt esett Orbán Webernek?

„Michel Barnier brexitfőtárgyaló lehet a titkos favorit az Európai Bizottság elnöki posztjára” – dobta be szerda reggel a kormánybarát Magyar Hírlap, miután Orbán Viktor miniszterelnök némi meglepetésre hétfőn megvonta a támogatását a mostani néppárti csúcsjelölttől, Manfred Webertől.

Azért számít meglepőnek, hogy Orbán hétfőn nyíltan alkalmatlannak nevezte Manfred Webert, mert korábban még dicsérte és támogatásáról biztosította. Majd most, több héttel azután szakított Weberrel, hogy a bajor politikus kijelentette, nem a Fidesz és Orbán Viktor (vagy ahogy azt a miniszterelnök tévesen idézte, a „magyarok”) szavazataival akarja vezetni az uniós kvázikormányt.

Barnier nevének felvetése nem légből kapott ebben a helyzetben: 

·         Michel Barniert valóban többször is lebegtették a nyugati sajtóban;

·         brexitfőtárgyalóként a brit kilépés elhúzódása lefoglalja, erre hivatkozva nem indult a néppárti csúcsjelöltségért;

·         szemben az előző EP-választással, ahol hiába támogatta őt Orbán Viktor, végül alulmaradt;

·         ráadásul volt miniszterként és uniós biztosként tapasztaltabb, mint a nulla kormányzási tapasztalattal bíró bajor.

·         A Politico is épp szerdán írt róla, hogy a francia jelölt szép csendben árnyékkampányol, Münchenben még el is szólta magát, hogy igyekszik megszólítani az embereket „ebben a kampányban”, pillanatnyi csend után gyorsan hozzátéve, hogy ő persze nem jelölt.

 

https://index.hu/kulfold/eurologus/2019/05/09/weber_orban_neppart_ep_valasztas_barnier/

 

MESSZE VAN MÉG A VÉGE, ÍGÉRTE ORBÁN VIKTOR AZ AZONNALINAK

Arra adott ilyen talányos választ a miniszterelnök, hogy támogat-e egyáltalán bárkit csúcsjelöltnek. A kérdés nem csak azért releváns, mert nemrég Orbán bejelentette, hogy nem támogatja a Néppárt bajor csúcsjelöltjét, Manfred Webert, hanem azért is, mert a Néppárt másik esélyese, a francia Michel Barnier is elkezdett mozgolódni.

 

https://azonnali.hu/cikk/20190509_orban-az-azonnalinak-messze-van-meg-a-vege

 

Kurz véget vetne az egyhangú uniós szavazások gyakorlatának, így csökkenne Orbán zsarolópotenciálja

Magyarország véleményére nem sokat adnak Európában, ami az EU jövőjéről alkotott elképzelésekből is kitűnik. A populistákhoz való dörgölőzés teljesen kontraproduktív.

 

Sebastian Kurz osztrák kancellár múlt csütörtökön állt elő terveivel egy interjúban. Javaslatait csütörtökön tárja az Európai Unió állam- és kormányfői elé az informális nagyszebeni csúcstalálkozón. Eddig Emmanuel Macron francia elnök és Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke vázolta elképzeléseit. Pontosabban utóbbi inkább Macron víziójára reagált, azzal, hogy mit nem támogat a francia elnök reformterveiből. Sebastian Kurz viszont átfogó javaslatokat terjesztett elő, amelyek bizonyos tekintetben reálisabbak Macron elgondolásainál, abból a szempontból viszont csekély az esély a gyors megvalósításukra, hogy az EU alapszerződéseinek módosítását igénylik. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a ratifikáció folyamatát keresztülvinni szinte a lehetetlennel egyenlő. Kurz javaslatait mégsem lehet félvállról venni. Az osztrák kancellár ugyanis az EPP pártcsaládjának egyik legnépszerűbb személyisége. Hiába a német CSU politikusa, Manfred Weber a listavezető, Kurz véleményére ad a néppártiak jobb- és balszárnya is. Akár évtizedekig a konzervatív blokk meghatározó személyisége lehet, hiszen mindössze 33 éves, és képes arra, hogy távlatokban gondolkodjék.

 

https://nepszava.hu/3035161_kurz-veget-vetne-az-egyhangu-unios-szavazasok-gyakorlatanak-igy-csokkenne-orban-zsarolopotencialja

 

Ki más szállíthatna az iskoláknak 4,4 milliárdért interaktív táblákat, mint Mészáros Lőrinc új informatikai cége?

Több mint 2000 magyarországi iskolába szállíthat interaktív táblákat a 4iG Nyrt., miután a Klebelsberg Központ pályázatán a tőzsdei társaság tette a legkedvezőbb, nettó 4,4 milliárd forintos ajánlatot - közölte a cég az MTI-vel szerdán. A 4iG Nyrt. pedig nem más, mint Mészáros Lőrinc felcsúti csodavállalkozó tavalyi szerzeménye. Ez már idén a harmadik állami tender, amit megnyert a cég.

Az állami iskolafenntartó közleménye szerint a köznevelési intézmények digitális kompetencia fejlesztését célzó program keretein belül, európai uniós támogatással megvalósuló projekt során a társaság 3005 interaktív tábla beszerzését és beüzemelését végzi, továbbá biztosítja a pedagógusok számára az eszközök kezeléséről és használatának módszertanáról távoktatásban megvalósuló képzést is a 2019/2020 tanév kezdetéig.

https://168ora.hu/itthon/ki-mas-szallithatna-az-iskolaknak-44-milliardert-interaktiv-tablakat-mint-meszaros-lorinc-uj-informatikai-cege-167832

 

Kalandos úton jutottak Mészárosék a 4,4 milliárdos állami megrendeléshez

Egy cég feleannyiért szállított volna interaktív táblákat az iskolákba, mint Mészáros Lőrinc érdekeltsége, de a Klebelsberg Központ szerint nem tudták megfelelően alátámasztani, miért ilyen olcsó az ajánlatuk. A cég a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, de hiányosan adta be a kérelmét, az pedig nem számított, hogy a döntőbizottság elírt egy iktatószámot. A táblák leszállításában egyébként „alvállalkozóként” a Neptunt, az elektronikus naplót és a közoktatás univerzális informatikai rendszerét fejlesztő cég vesz részt.

 

https://hvg.hu/kkv/20190509_Kalandos_uton_jutottak_Meszarosek_a_4_milliardos_allami_megrendeleshez

 

Több mint egymilliárdért építette át Mészáros Lőrinc veje a Sportligetet, egy kis eső után mégis használhatatlanok a focipályák

Átadták a salakos focipályát, aztán rájöttek, hogy mégsem lehet használni a játéktereket. A pénzt az EU adta.

Tavaly novemberben hirdettek nyertest abban a közbeszerzésben, amit a szombathelyi Sportliget felújítására írtak ki. A rekreációs központra az Európai Unió adott pénzt, összesen 1 milliárd 155 millió forintért építhette át a közbeszerzési győztes, a Homlok Építő Zrt.

A céget 2016-ban alapították, fő profilja a vasútépítés, 2018-ban indították el magasépítési üzletágukat. Tulajdonosa Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje. Nem mellesleg a szombathelyi Haladás VSE ügyvezetője.

Nem ez az egyetlen Homlokék által elnyert helyi közbeszerzés. A cég nemrég a szombathelyi Víztorony felújítására kiírt tendert is megnyerte, itt 300 millió forintért renoválhatják az épületet.

Homlok egyébként nem csak kap a várostól, de ad is. A nagy port kavaró Szombathelyi Hírlapban – ez a Fidesz közeli újság, amit a szombathelyi polgármester sajtósának felesége ad ki – nemrég Homlok egy másik cége a Vasútvillamosító Kft. fizetett hirdetést.

Na de vissza a Sportligethez.

 

https://orszagszerte.atlatszo.hu/tobb-mint-egymilliardert-epitette-at-meszaros-lorinc-veje-a-sportligetet-egy-kis-eso-utan-megis-hasznalhatatlanok-a-focipalyak/

 

Szabad szemmel: Szemtelenség, amit Orbán művel a Néppárttal

Nemzetközi sajtószemle, 2019. május 9.

 

https://nepszava.hu/3035266_szabad-szemmel-szemtelenseg-amit-orban-muvel-a-nepparttal

 

Mélységesen megdöbbent az ENSZ menekültügyi szervezete Magyarország intézkedésein

A szerb hatóságok egy befogadó állomáson szállásolták el a kitoloncoltakat. A családok arról tájékoztatták az UNHCR-t, hogy a magyar hatóságok öt napon át nem adtak enni a felnőtt családtagoknak. 

Magyarország szerdára virradó éjjel végrehajtott intézkedései, amelyek során arra kényszerített két afgán menedékkérő családot, hogy elhagyják az ország területét, mélységesen megdöbbentőek és kirívó megsértései a nemzetközi és az európai uniós jognak – közölte az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A két családot, négy felnőttet és hét gyermeket január óta tartották őrizetben a Magyarország és Szerbia határán lévő röszkei tranzit zónában. A hatóságok május 7-én éjszaka a határkerítés egyik kapujához kísérték őket. Nem hagytak nekik más választást, mint vagy visszamennek Szerbiába, vagy repülőgéppel hazaszállítják őket Afganisztánba. „Az, ahogyan ezekkel a családokkal bántak, beleértve azt, hogy a nélkül távolították el őket Magyarország területéről, hogy érdemi erőfeszítést tettek volna a menedékkérelmük áttekintésére, rendkívül elkeserítő” – mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. „Ezeknek a családoknak az ügye ismételten alátámasztja a mélységes aggodalmainkat azzal kapcsolatban, ami Magyarországon történik, ahol a menedékkérőket nem a kérelmük tartalma alapján utasítják el, hanem pusztán azért, mert Magyarország megszorító jellegű törvénye alapján a kérelmüket automatikusan elfogadhatatlannak minősítik.” Ennek a törvénynek az értelmében Magyarország az európai uniós jog által megkövetelt biztosítékok nélkül elutasít minden menedékkérőt, aki olyan országon haladt át – a szóban forgó családok esetében Szerbián –, amelyet Magyarország biztonságosnak ítél meg.

 

https://nepszava.hu/3035279_melysegesen-megdobbent-az-ensz-menekultugyi-szervezete-magyarorszag-intezkedesein

 

„Ezt még érted sem tesszük meg Viktor!” Van, amit még Orbánnak sem néznek el az erdélyi rajongói

Orbán Viktor három napig Erdélyben, az RMDSZ-nek kampányol, finoman szólva is felemás sikerrel. A Demeter Szilárd által gründölt, Fidesz-kritikusnak cseppet sem mondható kolozsvári netes lap, a Főtér szerdán „…és Orbán Viktor kimondta: az RMDSZ listájára kell szavazni május 26-án” című tudósítása alatt elszabadultak az indulatok.

Csak néhány hozzászólás, változtatás nélkül: 

„Ezt még érted sem tesszük meg Viktor!”

„Ne utáltasd meg magad Viktor!!! Mert edig becsültem a munkádat!!! De eszt nem kerheti tülünk senki, ha fenne fenet eszik is!!! Eszt már nem!!!”

„SOHA, SOHA, SOHA… Udmr Soha többé. Az Udmr nem egyenlő az erdélyi magyarsággal. Még akkor se ha Viktor mondja.” (az UDMR az RMDSZ román neve – a szerk.)

„Ez az Orbán megutáltatja magát az erdélyi magyarság egy részével – én ezért biztosan többet a fideszre sem szavazok!”

„Mi jöhet még, románul kampányol az UDMR-nek?”

https://magyarhang.org/kulfold/hataron_tul/2019/05/09/ezt-meg-erted-sem-tesszuk-meg-viktor-van-amit-meg-orbannak-sem-neznek-el-az-erdelyi-rajongoi/

 

HÁLA A JÓ ÉGNEK, HOGY NEM MOST KELL ELDÖNTENEM, BELÉPJEK-E A FIDESZBE! NAVRACSICS TIBOR AZ AZONNALINAK

Kilépne-e a Fideszből, ha kiteszik a pártot a Néppártból? Van-e még oda visszaút a Fidesz számára? Mi lesz a CEU-val? Ki a jobb főnök, Orbán Viktor vagy Jean-Claude Juncker? A nyugatiak nézik le a keletieket, vagy fordítva? Navracsics Tibor magyar EU-biztostól azt is megkérdeztük, kiállt-e a bírákat hozzá hasonlóan nyugdíjba küldő Lengyelországért a Bizottságban, és lesz-e ő még Veszprémben polgármester vagy EKF-kormánybiztos. Nagyinterjú Nagyszebenből.

https://azonnali.hu/cikk/20190509_hala-a-joegnek-hogy-nem-most-kell-eldontenem-belepjek-e-a-fideszbe-navracsics-tibor-az-azonnalinak

 

 Durva húzással szorították sarokba Lázárt a Szegedért harcoló Kubatov emberei

 

A Fidesz mindent és mindenkit bevet Szegeden, hogy visszaszerezze Botka Lászlótól az ország harmadik legnépesebb városát. Cikksorozatunk második részben Lázár János szegedi szerepét, valamint Lázár és Kubatov ellentétét járjuk körbe.

Hiába rendelték le a fideszes kampányszervezés nagyágyúit már egy évvel az önkormányzati választások előtt Szegedre, érdemi eredményeket egyelőre nem tudtak elérni, még az sem világos, ki lesz Botka László polgármester kihívója.

A városban ügyködő fideszesek jelenleg egymást marják. Bejelentkezett ugyanis egy másik fideszes csapat is a szegedi városvezetés megkaparintására, ami mögött a kormányfő kegyeiből tavaly kiesett egykori kancelláriaminiszter áll. A szomszédos Hódmezővásárhelyen ugyanis Lázár János ismét megpróbálja felépíteni saját imázsát, ugyanakkor hatalmát is kiterjesztené a választókörzetén kívülre.

Bevett módszerek

Lázár korábban is hajlamos volt arra, hogy párttársai érdekeltségi köreibe benyúlva fokozatosan terjessze ki befolyását, amire most különösen nagy szüksége lenne. A módszere az volt, hogy befolyását kihasználva fontos pozícióba juttatott olyan embereket, akik ezért a lekötelezettjei lettek.

Tavaly még nagy sztár volt Szabó a jobboldali médiában, az Echo TV egyik műsorában például azt állította, hogy az építőipari cég botrányának szálai egészen a polgármesterig nyúlnak. Ezt a nyilatkozatát lelkesen átvette a legismertebb szegedi jobboldali hírportál, a szegedma.hu is, ami miatt Botka jóhírnév megsértése miatt pert kezdeményezett, és első fokon meg is nyert.

Történt azonban valami a tavasz kezdetén, ami végképp kiélezte az ellentéteket a Szabó-Lázár tandem és Kubatov csapata között. Szabó Bálint ugyanis bejelentette, hogy elindul a szegedi polgármesteri székért, amiről állítólag nem egyeztetett sem a helyi Fidesz alapszervezettel, sem az országos vezetéssel. Talán azt remélte Szabó, ha kész tények elé állítják az amúgy is komoly kádergondokkal küzdő alapszervezetet, akkor kompromisszumos megoldásként elfogadják a Fidesz hivatalos jelöltjeként a Botkát folyamatosan támadó jogászt.

Kubatovéknak azonban teljesen más elképzelésük volt arról, milyen módszerrel, illetve milyen személyekkel vegyék fel a harcot Botkával és csapatával. A belső háború eredményeként Szabó többrészes Facebook posztban „rántotta le a leplet” Martótiról, Kobzáról, a szegedma.hu Pécsről delegált főszerkesztőjéről, Kapitány Gergelyről és Belénessy Csabáról. A hosszú dolgozat valóságos kincsesbánya volt a nem kormánypárti sajtóorgánumok számára, hiszen Szabó a bennfentesek magabiztosságával tárta fel a szegedi Fideszen belüli feszültségeket, illetve a Kubatov csapatához tartozók előéletét.

 

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/kubatov-es-lazar-politikai-karrierje-mulhat-a-szegedi-onkormanyzati-valasztas-vegkimenetelen-2-resz-119565

 

Fidesz: A szegedi városvezetés arrogáns módon akarja elhallgattatni az igazságért küzdőket

MTI MAGYAR NEMZET

Felháborítónak tartja a szegedi Fidesz és Fidelitas, hogy a városvezetés, „Botka László és emberei (...) arrogánsan próbálják elhallgattatni az igazságért küzdőket”. Erről Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke és Korponyai Ernő, a Fidelitas helyi elnöke beszélt csütörtökön Szegeden, sajtótájékoztatón, ahol egy bírósági ítéletre reagáltak.

Korponyai Ernő kifejtette: a szegedi parkolóbérletek ügyében tavaly a Gyulai Járásbíróság első fokon börtönbüntetésre ítélte Botka László MSZP-s polgármester közvetlen munkatársait, az egyik alpolgármestert, a jegyzőt és a kabinetfőnököt. Az ezzel összefüggésben indított fidelitasos plakátkampány miatt az említett vezetők feljelentést tettek a Fidelitas és Korponyai Ernő ellen – egyebek mellett rágalmazás és képmással való visszaélés miatt -, és 5-5 millió forint sérelemdíjat követeltek a szervezettől. A szegedi bíróság azonban első fokon elutasította a keresetüket, mondván, nem történt jogsértő magatartás – közölte a szegedi Fidelitas elnöke csütörtökön.

https://magyarnemzet.hu/belfold/fidesz-a-szegedi-varosvezetes-arrogans-modon-akarja-elhallgattatni-az-igazsagert-kuzdoket-6909050/

 

Demeter Szilárd: Nem hiszek a független, objektív újságírás mítoszában

Megduplázott költségvetésből nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá tennék a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM), ahol megfelelően gondolkodó újságírókat képeznének, és kötelezővé tennék a támogatott művészek fellépését az intézményben, ami a jövőben politizálna is – derül ki a Hvg.hu birtokába jutott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által készített, Kásler Miklós miniszter által is aláírt, Orbán Viktor tusványosi, a kultúrharcról szóló beszédére támaszkodó előterjesztésből, amelyről kedden mi is beszámoltunk. Szerdán az is kiderült: évi több mint háromszázmillió forintból kulturális folyóirat is indulna a tervek szerint Országút címen.

A PIM korábbi igazgatóját, Prőhle Gergelyt az írók hangos tiltakozása ellenére nemrég menesztették, helyére a kormánynak kedves Századvégből és az egykori kormánylapból, a Magyar Időkből is ismert Demeter Szilárdot nevezték ki. Demetert az előterjesztés kiszivárgása után levélben kerestük meg, ő pedig válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Valóban létezik az előterjesztés?

Valóban létezik. A vonatkozó előterjesztést a főigazgatói pályázatom alapján készítette az Emmi. A pályázat több hónapja nyilvános. Szóval nem nagyon értem a meglepetést. De örülök neki, így az ellenzéki sajtó olvasói is képbe kerülnek, hogy mit tervezek a PIM főigazgatójaként. És köszönöm.

Valóban terveznek újságíróképzést is létrehozni? Miért van erre szükség?

A PIM maga nem tervez újságíróképzést létrehozni, a kormányhatározat-tervezetben (kiemelném, hogy döntés-előkészítői anyagról beszélünk, ennyit a „titkosságról”: azok nem nagyon szoktak nyilvánosak lenni), szóval a tervezetben nevesített állami nonprofit kft. viszont igen. Talán egy picit figyelmesebben olvashatna a HVG újságírója, ha már ír. (A Hvg.hu cikkében valójában pontosan szerepel az információ, a PIM alá betolt tehetséggondozó nonprofit kft. megjelölésével - a szerk.) Ami engem PIM-főigazgatóként a leginkább érdekel, az a kulturális újságírás, illetve kritikusképzés. Nagyon szeretnék ilyen modulokat.

Egészen egyszerűen nincs egy erős kulturális újságírói réteg,

márpedig mind a kulturális események, a kulturális kínálat, mind a kortárs magyar irodalom igényli a hozzáértő, kritikus és jó szemű közvetítőket.

 

https://index.hu/kultur/2019/05/08/demeter_szilard_petofi_irodalmi_muzeum_interju_kulturharc

 

Demeter Szilárd: "csókolom, tetszettek volna jobb pályázatot írni"

Írja a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki egyfős mezőnyben nyerte el a tisztséget

A hét elején a Hvg.hu közölt részleteket egy birtokukba jutott előterjesztésből, ami a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) fejlesztési koncepcióját tartalmazza. Mint megírtuk, a dokumentum a korábban a belső századvéges körhöz tartozó, Habony ügyintézőjeként emlegetett új PIM-vezető, Demeter Szilárd igazgatói pályázatának kibővített változatának tűnik: Demeter már akkor leírta, hogy a PIM-nek "politizálnia kell és bele kell állnia az európai és magyar értékek védelmébe".

 

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/demeter-szilard-csokolom-tetszettek-volna-jobb-palyazatot-irni-119592

 

N Kósa Judit Lendület

Jól sejtettük, nem volt véletlen, hogy Orbán Viktor tavalyi bálványosi beszédében meleg hangon dicsérte a kultúrkampfot, és megígérte, hogy új kulturális korszakba ágyazza a politikai rendszert. Tessék, mindez már itt is van: a hibrid rezsim a szemünk előtt tökéletesíti a maga hibrid kulturális világát.  

 

Most már persze csak a sorjázás, a reszelgetés zajlik, a rendszer rég beépült a mindennapi valóságba, szinte már természetesnek vesszük, hogy az van, ami. A Nemzeti Kulturális Alap betagozódott a mindenhez is értő Kásler miniszter alá - zagson, attól még oszt némi pénzt, ez a lényeg. A Magyar Művészeti Akadémia körül is minden csendes, az akadémikusok szépen felveszik a havi apanázst, a díjazott művészek pedig fegyelmezetten kérvényezik a nekik járó, de csak innen megkapható járadékot. Közben hízik az ingatlan portfólió, gördülnek a pályázatok. Időtlen idők óta nincs kedve senkinek tiltakozni vagy az akadémiai gyűléseken cirkuszolni. 

Ne legyenek kétségeik, ugyanígy megbékélünk majd a Demeter Szilárd alá kiszervezett magyar irodalmi élettel is.

 A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, akire író korában kétszer kellett ránézni, hogy egyszer észrevegye az ember, most a helyén van. Ahogy kinevezése előtt a kultura.hu-nak rezzenéstelen önbizalommal elmesélte, ő már megoldotta a kortárs irodalom vidéki terjesztését azzal, hogy az egy kaptafára készülő, elszántan kormánypárti megyei lapokba - közpénz nem számít alapon - behúzatta az általa alapított irodalmi újságot.

 

https://nepszava.hu/3035264_lendulet

 

Törcsi Péter: Weber egyetlen érdeme, ha megakadályozza Timmermanst

HÍR TV MAGYAR NEMZET

Olyan szövetségi államban képzeli el mindkét csúcsjelölt Európa jövőjét, amely jelentős jogköröket vonna el a tagállamoktól – értékelte Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója Manfred Weber és Timmermans televíziós vitáját, a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A szakértő szerint az európai baloldal, kiegészülve a Néppárt baloldali szárnyával meg szeretné szervezni a szervezett bevándorlást.

Angela Merkel német kancellár megmentette Európát a 2015-ös migránsválság idején. Így értékelte a szocialisták csúcsjelöltje egy TV vitában a tapasztalatokat. Timmermans egy szolidáris menekültügyi rendszert emlegetett, a Fidesz szerint pedig a baloldali politikus elképzelése nem más, mint a határkerítés elbontása, a kvóták bevezetése és a bevándorlók betelepítése az Európai Unióba.

Törcsi Péter elmondta, kétségbeejtő a normális keresztény gyökereket fontosnak tartó európai emberek számára a két csúcsjelölt látásmódja. Az elképzelések alapján Weber és Timmermans is teljesen felhígítaná azt a kulturális közeget, amit eddig az Európában élők megszoktak.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/torcsi-peter-weber-egyetlen-erdeme-ha-megakadalyozza-timmermanst-6908678/

 

Döntésünket a valóság kéri majd számon rajtunk

Botond Bálint MAGYAR NEMZET

A demokráciák története a téves döntések története is, amelyek régóta fennálló sikeres demokráciákban és kezdő demokratikus rendszerekben is sűrűn és tragikus véggel előfordultak.

Téves módon a marxisták úgy tesznek, mintha a második világháborúban a jó és a rossz harcolt volna egymás ellen, meg persze a demokratikus országok harcoltak a nácik, egy mindennél szörnyűbb gonosz birodalom ellen.

Az emberi elme felettébb hajlamos arra, hogy csak kétpólusúnak tekintse a világot. Valójában a nyugati szövetségesek egy, a nácikét felülmúló diktatúrával szövetkeztek győzelmük érdekében.

A nyugati választók nem tudják még, hogy milyen hihetetlen kataklizmát szabadítanak magukra, ha egyszerre adnak engedélyt arra, hogy a bevándorláspárti erők, a gazdasági ultraliberálisok, vagyis a nagyvállalatok képviselői és a legszélsőségesebb egalitáriusok egyszerre valósítsák meg a programjukat.

Klasszikusan ez lesz az utolsó döntés, amit meghoznak az életükben. Öt éven belül nem lesz országuk, nemzetük, vallásuk és kultúrájuk, valódi hatalommal rendelkező kormányuk, génmódosított élelmiszert fognak enni, „elnyomó, fehér, ciszheteró többségnek” hívott gyűlölt, gazdasági és politikai bizonytalanságban tartott kisebbség lesznek az őseik földjén.

A szavazók becsaphatók, megvásárolhatók, megfélemlíthetők, és csak a választás után tudjuk meg, hogy mennyit tanultak Európa elmúlt öt évéből.

De egy pillanatra se felejtsük el, hogy mi szavazói támogatással a hátunk mögött járunk a helyes úton, és azt sem, hogy Nyugat-Európa népei a mindennapi tapasztalatuk ellenére eddig az áldásukat adták világuk lerombolására.

A választói döntésünkből eredő felelősségünket nem elvek, ideológiák, hanem a valóság kéri majd számon rajtunk.

 

https://magyarnemzet.hu/velemeny/dontesunket-a-valosag-keri-majd-szamon-rajtunk-6900434/

 

Újféle érettségi

Bayer Zsolt MAGYAR NEMZET

Persze aki nem elég modern, úgysem fogja megérteni, de megérkezett végre az új generáció, amelyik bizony átértelmezi a világot. „A főőőld fog sarkából kidőlni” – ordítják, és kedvelik Marx Károlyt és a proletárdiktatúrát. Közülük a legfiatalabbak – nem csoda, a fiatalság mindig olyan „radikális”! – pedig átértelmezik végre az érettségi elavult fogalmát és még elavultabb mechanizmusát is. Kiderül ez a Magyar Narancs vezető híréből, amelyet ezúttal teljes terjedelmében idézünk, mert korszakalkotó jelentőségű, íme:
„Húszezren tiltakoznak a nehéz matekérettségi miatt

Néhány óra leforgása alatt több mint 20 ezren írták alá azt a petíciót, amit érettségizők indítottak a keddi középszintű matematikaérettségi után, mivel a feladatokat túl nehéznek, a középszintet meghaladónak találták – írja a Népszava az Eduline oktatási hírportálra hivatkozva.

Minap meséli barátom, hogy itt járt egy magas rangú német katonatiszt, és elmondta, közelharcot kellett vívniuk, hogy lehessen alkalmassági vizsgálatot tartani azoknak, akik jelentkeztek katonának, mert a német alkotmánybíróság szerint ez sérti a szabadságjogokat. Mármint az alkalmassági vizsgálat.

A jövőben ezek az érettségizők fogják betölteni a teret, a vakok lesznek a hadsereg mesterlövészei és a féllábúak indulnak az olimpián 110 gáton. Már ha lesz olimpia. Ugyanis az a kiválóság förtelmes parádéja – azok szerint, akik nyelvtannácinak hívják azokat, akik egy sz-szel írják a leszt.

És övék a jövő.

 

https://magyarnemzet.hu/ahelyzet/ujfele-erettsegi-6904811/

 

Megkezdődött Nagyszebenben az állam- és kormányfők informális találkozója

MH/ MTI

Az uniós soros elnökségét az idei első félévben ellátó Románia ünnepi eseménynek szánta a nagyszebeni tanácskozást, azt hangsúlyozva, hogy az az első csúcstalálkozó az unió történelmében, amelyet május 9-én, Európa napján tartanak. 

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a meghívóban jelezte: az európai parlamenti (EP-) választások előtt az unió vezetői egy egységet felmutató, optimista nyilatkozatot készülnek elfogadni, egy, a jövő felé forduló üzenetben akarják biztosítani az unió polgárait, hogy együtt akarnak továbbmenni, és képesek a megígért jólétet és biztonságot biztosítani számukra. Az európai jövővel kapcsolatos vállalásaikról egy tízpontos nyilatkozatot készülnek elfogadni a vezetők Nagyszebenben.

A tanács elnöke az állam- és kormányfőknek küldött meghívóhoz az új stratégiai menetrend tervezetét is csatolta. A dokumentum négy nagyobb témakörbe szervezi a stratégiai célokat, amelyeken belül további pontokat jelöl meg.

 

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190509-megkezdodott-nagyszebenben-az-allam-es-kormanyfok-informalis-talalkozoja

 

Megszüntette a bíróság a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben

MH/MTI

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben - tudatta csütörtökön a Szegedi Törvényszék szóvivője.

 

Juhászné Prágai Erika a Szegedi Törvényszék szóvivője lapunkkal már kedden közölte: a bíróság megkereste a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökét annak érdekében, hogy aCzeglédy-ügy elsőrendű vádlottja európai parlamenti képviselő-választással kapcsolatosan keletkezett mentelmi jogát a büntetőeljárás lefolytatása érdekében függessze fel. Czeglédyt EP-képviselőjelöltként április 22-én vette jogerősen nyilvántartásba a választási bizottság, így a mentelmi joga okán azóta nem folytatható vele szemben büntetőeljárás.

Csütörtöki közleményében a törvényszéki szóvivő emlékeztetett: az NVB elnöke a bíróságnak megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190509-megszuntette-a-birosag-a-buntetoeljarast-czegledy-csabaval-szemben

 

Demokráciaérzet a nagyvilágban

A Bundestagban a politikusok mindenre rábólintanak, amit Angela Merkel eléjük terjeszt

Rab Irén Magyar Hírlap

A demokráciánkkal szembeni elégedetlenség senkit nem jogosít fel arra, hogy diktatúrát emlegessen vagy Angela Merkelt szidja! – közölte olvasóival a konzervatív német portál, a Welt. A német válogatott kifejezésformák meg sem közelítik ugyan az általunk megszokottakat, a moderátor mégis azonnal törölte a hozzászólások jó részét. Ezekben az olvasók a német demokráciadeficittel kapcsolatos indulataikat fejezték ki. A moderátor szűrője mutatja, hogy tényleg bajok vannak a német demokrácia működésében. Egy nap alatt ezerkétszázan nyilvánítottak cenzúrán átengedhető véleményt, de nem tudni, hány hozzászólást tiltottak le. Hol van a magyarokon számon kért véleménynyilvánítási szabadság a német sajtóban?

Az indulatokat a washingtoni Pew Research Center napokban megjelent nemzetközi kutatásának eredménye váltotta ki. Az amerikai közvélemény-kutató cég arra volt kíváncsi, mennyire elégedettek az emberek országuk demokratikus működésével. H

 

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190509-demokraciaerzet-a-nagyvilagban

 

Szabadság vagy egyenlőség

A szociálliberalizmust álmodó értelmiség mindig és mindent megígért az elmúlt száz esztendőben: az egyenlőséget, a szabadságot és néha a testvériséget, bár utóbbival általában nem tudtak mit kezdeni

Nagy Ervin Magyar Hírlap

Majd miután összerakták a fából vaskarikát, rohantak is a baloldali, szocialista és a liberális értékek közt egyensúlyozó „progresszív” pártokhoz, hogy ugyan jelenjen már meg minden agyszüleményük a politikai programjukban. Sokszor így is lett, és kialakultak a balliberális „centrumpártok”. Ha körbenézünk az európai pártok háza táján, bizony ma, az uniós választások apropóján is ezt látjuk. De az elhangzott nagy társadalomfilozófiai ígéretek (mint mindig és most is) előbb-utóbb elméleti és gyakorlati zsákutcába jutnak. Mert a szabadság végtelen és korlátlan növelése az egyenlőséget károsítja meg.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190509-szabadsag-vagy-egyenloseg

Majdnem 4 millió forintra nő az ÁSZ-elnök fizetése

Domokos László április 30-ig havi 2,6 millió forintot keresett.

Azóta 3 millió 958 ezer 800 forint – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett havi átlagos bruttó kereset 12-szerese – az illetménye az Állami Számvevőszék elnöki posztján.

Az alelnök esetében a szorzó 10,5, Warvasovszky Tihamér így havonta közel 3,5 millió forintot vihet haza.

https://hvg.hu/itthon/20190509_allami_szamvevoszek_domokos_laszlo_elnoki_illetmeny

Harari: Erős nemzeti érzelmek idején diktatúra és polgárháború jöhet

 

A CEU-n tartott előadást korunk sztártörténésze, Yuval Noah Harari. Előadásában egyszer sem ejtette ki Orbán Viktor nevét, bár a hallgatósága sokszor gondolhatta, róla beszél. Lehet pokol, lehet mennyország, és a kettő között bármi - jósolta 2050-re.

Harari azzal kezdte, hogy a CEU egy kiváló hely ahhoz, hogy itt tartson előadást a nacionalizmusról, mivel ez az egyetem is áldozata lehet az eszme terjedésének.

Történelmi visszatekintésként elmondta, korábban Magyarországot is elsöpörte a nacionalista cunami, azonban figyelmeztetett, nem szabad a nacionalizmus minden formáját elítélni, hiszen van jó oldala is. Szerdai előadásának is az volt a címe, hogy

The bright side of nationalism. Vagyis: a nacionalizmus fényes oldala.

 

https://hvg.hu/itthon/20190508_Harari_Aki_szereti_a_foci_VBt_az_globalista_nem_nacionalista

 

„Ő az anyukám” – Puzsér listáját osztogatták a megtámadott politikus gyerekének

Annál az iskolánál is osztogatták Puzsér Róbert „elfogadhatatlan” ellenzéki jelölteket listázó szórólapját, ahová az ezen támadott I. kerületi polgármesterjelölt, V. Naszályi Márta kisfia is jár, a gyerek felnőtteket megszégyenítő higgadtsággal reagált az anyját gyalázó lépésre. A PM politikusa szerint egyetlen iskolánál sem lenne szabad kampányolni, a politikai pedofília nem jelenhet meg Budapest utcáin. Puzsér visszatámadással reagált, szerinte V. Naszályi használja a gyerekét "fegyverként" egy politikai vitában.

Ahogy megírtuk, egy teljes, három felsorolásból álló listát tett közzé Puzsér Róbert arról, hogy az őszi önkormányzati választásokon az ellenzéki jelöltek közül kikkel hajlandó együttműködni, és kik azok, akikkel nem. A lista első kategóriájaként a számára „elfogadhatatlan” ellenzéki politikusokat szedte össze, erre került fel a párbeszédes V. Naszályi Márta, aki az I. kerületben száll versenybe a polgármesteri posztért. Az LMP és Jobbik által támogatott főpolgármester-jelölt a budavári ügyekben évek óta nagyon aktív V. Naszályit úgy jellemezte: „gyűlölködő, agresszív, arrogáns és összeférhetetlen balliberális rettegő”.

Ezzel a listával kampányoltak hétfőn reggel annál az iskolánál is, ahová V. Naszályi gyermeke is jár, az aktivista a politikus beszámolója szerint a Sétáló Budapest szórólapját osztogatta. Így az általános iskolás fiának is a kezébe nyomott egy szórólapot, aki erre kérdőre vonta:

„Azt tudja, hogy itt az első név az anyukám?”

A gyereknek ezzel állítólag sikerült annyira meglepni Puzsér aktivistáját, hogy az még válaszolni sem nagyon tudott.

Hazavitte édesanyjának a róla szóló szórólapot

https://hvg.hu/itthon/20190509_O_az_anyukam__Puzser_listajat_osztogattak_a_megtamadott_politikus_kisfianak

 

Csak a Fidesz kampányplakátjait hajlandó kitenni a villanyoszlopokra Garancsi István reklámcége

Czeglédy Csaba, a DK EP-választási listáján szereplő ügyvéd azt kérte a Garancsi István érdekeltségéhez tartozó, oszlopreklámokra specializálódott ESMA-tól, hogy a kampány idején helyezze ki az ellenzéki párt plakátjait.

Az ESMA azonban az ELMŰ-re hivatkozva elutasította a kérést, ekképp: „Az Önök által kihelyezni/elhelyezni kívánt egyedi reklámhordozók/választási plakátok vonatkozásában az oszlop tulajdonosokkal kötött szerződésünkre tekintettel nem áll módunkban oszlophasználati engedélyt/ajánlatot adni."

https://168ora.hu/itthon/csak-a-fidesz-kampanyplakatjait-hajlando-kitenni-a-villanyoszlopokra-garancsi-istvan-reklamcege-167852

 

Az Oktatási Hivatal szerint nem volt túl nehéz a matematika érettségi

A matematika írásbeli érettségiket összeállító bizottság álláspontja szerint a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt – közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI kérdésére. 

A keddi matematikavizsga után diákok az érettségi feladatsor túlzott nehézsége miatt petíciót indítottak, amelyben kezdeményezték a pontszámok csökkentését. A petíciót több tízezren írták alá.

Az Oktatási Hivatal a kezdeményezésre reagálva kiemelte, az érettségi feladatlapok kidolgozása minden vizsgatárgyból a tételkészítő bizottság feladata és felelőssége. 

– A bizottságokban tapasztalt, gyakorlott szaktanárok, valamint szakmai lektorok gondoskodnak a feladatsorok minőségéről, valamint arról, hogy azok a vizsgakövetelményeknek és a korábbi évek vizsgáztatási tapasztalatainak megfeleljenek – mutattak rá. Hozzátették, hogy a tételkészítő bizottság álláspontja alapján a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt, megoldásukhoz nem kellett a középszinten elvárhatónál több tudás. 

 

https://168ora.hu/itthon/az-oktatasi-hivatal-szerint-nem-volt-tul-nehez-a-matematika-erettsegi-167860

 

Könyvet ad ki a börtön elől Budapestre menekült Nikola Gruevszki

A volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki nem akarja, hogy miközben menekültként Budapesten tartózkodik, honfitársa megfeledkezzenek róla.

Gruevszki a Facebook-oldalán jelentette be, hogy egy közgazdasági témájú könyvvel jelentkezik az idei szkopjei könyvfesztiválon.

A menekült politikus könyve a Tapasztalatok a jövő számára címet viseli majd, és nagyrészt a 2018 nyarán megvédett PhD doktorijára támaszkodik majd. Gruevszki disszertációja a nemzetközi tőkeáramlások hatásairól szólt, és külön részt szentelt a Macedón Köztársasággal kapcsolatos elméletekre.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/05/09/konyvet-ad-ki-a-borton-elol-budapestre-menekult-nikola-gruevszki/

 

Milliárdos bevételű építési vállalkozás feje lehet a Fidesz jelöltje Botka ellen

Eredetileg 2018-ra tervezték, de a pártszervezet belső problémái miatt komolyan megcsúszott a kormányoldal szegedi polgármester-jelöltjének kiválasztása. A helyi szervezet újraélesztésével megbízott Kubatov Gábor pártigazgató bejelentése szerint így végül csak a nyár elején, az EP-választás után jelentik be, hogy ki lesz a 2002 óta regnáló Botka László szocialista polgármester ellenfele az önkormányzati választáson.

24.hu információja szerint jelenleg Nemesi Pál építési vállalkozó tűnik befutónak.

Nemesi a főtulajdonosa a Ferroép Fővállalkozó Zrt.-nek, amely számos állami és önkormányzati megrendelés teljesített már Szegeden. A zsinagóga rekonstrukciójától az egyetemi klinika építéséig terjed a cég repertoárja, legutóbb pedig a Lezsák Sándor parlamenti alelnök Lakitelki Népfőiskolája területén megvalósuló termálfürdő építésére kapott nettó 4,5 milliárdos szerződést.

A Ferroép 2017-ben 4,76 milliárd forint árbevétel mellett 76 milliós nyereséget ért el.

A cég a Nemesi család érdekeltsége, vezérigazgatója és főtulajdonosa Nemesi Pál, aki egyben a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Nemesi egyébként korábban Botkával is jó kapcsolatot ápolt.

https://24.hu/belfold/2019/05/09/szeged-fidesz-nemesi-pal/

Iszonyatos szeméthegy száguld a Duna felé

A videó egy Micesti nevű községben készült a romániai Argyas (Arges) megyében, ahol a helyi nagy esőzések bemosták a Pauleasca patakba az ártéren lerakott szemetet. A patak az Arges folyóba ömlik, az pedig a Dunába, az áradat „végállomása” tehát a Duna:

 

https://24.hu/tudomany/2019/05/09/duna-szemet-szennyezes

 

A Momentum és a Fidesz a nyerő az egyetemistáknál

A Momentumra és a Fideszre szavazna a legtöbb egyetemista, ha most vasárnap rendeznének parlamenti választást, míg a nappalis hallgatók zöme nem kér a régi baloldalból – többek között ez derült ki z MTA Politikatudományi Intézetében bemutatott friss kutatás gyorselemzéséből.  Az is fontos tanulsága a felmérésnek, hogy az egyetemistákat és a főiskolásokat közel sem hagyják hidegen a közéleti és politikai kérdések. 

https://merce.hu/2019/05/09/a-momentum-es-a-fidesz-a-nyero-az-egyetemistaknal/