2019, január 7 - 07:40 Sajtószemle

Kertész Ákos kanadai állampolgár lett

„Föl kellett állnom, 314 ember tapsolt meg, köpni-nyelni nem tudtam, és persze madarat lehetett volna fogatni velem az örömtől, és máig sem értem, hogy lehet, hogy pont rólam szólt ez az eskütétel.  Ahogy vonultunk ki az állampolgársági dokumentumért, a sorok között átszólt egy magyar fiatalasszony (cca. 35), hogy számára megtiszteltetés, hogy velem együtt teheti le az állampolgári esküt; a hölgy aligha fideszes, és valószínű, hogy olvasott is tőlem valamit.

Hát ennyi, ez még hozzátartozott az állampolgársághoz.”

https://hirklikk.hu/kozelet/kertesz-akos-kanadai-allampolgar-lett/346072

Felszentelték Orbán Viktor irodáját

Új irodát kapott Orbán Viktor a budai Várban, hivatala a karmelita kolostort foglalta el. A Facebook-oldalára feltöltött kép tanúsága szerint vízkereszt napján egy karmelita szerzetes szentelte fel a kormányfői irodát.

A szertartás része, hogy az ajtó fölé krétával írják az évszámot, (a népi értelmezés szerint) a napkeleti bölcsek neveinek kezdőbetűjével, vagyis ez így néz ki ebben az esetben: 20+G+M+B+19. (Vagy, mint egy olvasónk is jelezte, eredeti értelmezésben ez C+M+B, a Christus Mansionem Benedicat latin mondatból, vagyis Krisztus áldja meg e házat; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata mindkettőről érvényes értelmezésként ír.)

https://24.hu/kozelet/2019/01/06/felszenteltek-orban-viktor-irodajat/

Remek drónvideón mutatjuk a szombati tüntető tömeg vonulását

Pompás látvány madártávlatból, ahogy csak mennek és mennek. Több ezer ember tartott a sokadik rabszolgatörvény elleni demonstráción a Kossuth térre.

https://magyarnarancs.hu/belpol/remek-dronvideon-mutatjuk-a-szombati-tunteto-tomeget-116311

Így vonultak a tüntetők a Kossuth térre

fotók

https://index.hu/galeria/index/belfold/2019/01/05/a_hosok_tererol_vonultak_a_parlament_ele_a_tuntetok/

A szakszervezetek ultimátumot adtak Orbán Viktornak

„Ezek a napok egységbe kovácsoltak minket. (…) Kemények vagyunk és kitartunk mindvégig”, mondta Kordás László, aMASZSZ elnöke, aki megköszönte mindenkinek, aki aktívan küzdött azért, hogy a dolgozóknak visszajöjjön a becsülete.

„Ezt nem mi kértük, nem leszünk rabszolgák” – jelentette ki Kordás László, aki hozzátette azt is, hogy a kormány a saját népe helyett az „ordaslelkű profitvadászokat” választotta.

Kordás felolvasta a szakszervezetek követeléseit is, többek között azt követelik, hogy „ne a munkapad mellől menjünk a temetőbe.”

Kedden személyesen is átadják Orbán Viktornak a követeléseiket és ultimátumot adnak: a miniszterelnöknek ezt követően öt napja lesz arra, hogy felállítsa a kormány tárgyalóbizottságát. Ha ez nem teljesül, akkor jön az országos figyelmeztető sztrájk.

„Munkahelyeket, utakat, hidakat fogunk lezárni, megbénul az ország és mindezért a felelősség Orbán Viktort fogja terhelni!” – jelentette ki Kordás és arra biztatta a jelenlévőket, hogy szerveződjenek, lépjenek be a szakszervezetekbe.

Kordás bejelentette: január 19-én országos demonstráció lesz.

https://24.hu/belfold/2019/01/05/a-szakszervezetek-ultimatumot-adtak-orban-viktornak/

Orbán elszámíthatta magát – A szombati tüntetésről ír a Washington Post

A lap szerint többen mentek el a tegnapi tiltakozásra, mint a decemberiekre, ami azt jelezheti: nincs meg az egység, amelyre a miniszterelnök többször is hivatkozott.

https://nepszava.hu/3020738_orban-elszamithatta-magat--a-szombati-tuntetesrol-ir-a-washington-post

Kocsis Máté a túlóratörvény elleni tüntetésekről: Soros hadrendbe állította embereit, hergelés, hisztériakeltés folyik

Mert hogy ez már európai parlamenti választási kampány része.

A túlóratörvény elleni tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kocsis-mate-a-tuloratorveny-elleni-tuntetesekrol-soros-hadrendbe-allitotta-embereit-hergeles-hiszteriakeltes-folyik-116315

A világsajtó nagyon odafigyelt a tegnapi tömegtüntetésre, érzi, hogy valami érlelődik

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

 2019. január 06. - Szelestey

• Orbán tisztában van azzal, hogy a nehéz kő könnyen elrepülhet, és akkor ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg

• Weber szóban ismét elítélte a magyar illiberalizmust, de változatlanul épít a Fidesz támogatására, hogy a Bizottság elnöke lehessen, a CSU ugyanakkor kiállt Orbán mögül

• A populisták a helyek egynegyedét szerezhetik meg Strasbourgban, így elvileg onnantól kezdve még többet akadékoskodhatnak, de még jó, hogy egymás közt megosztottak

https://b1.blog.hu/2019/01/06/a_vilagsajto_nagyon_odafigyelt_a_tegnapi_tomegtuntetesre_erzi_hogy_valami_erlelodik#more14539750

Sargentini is felszólal a magyar ellenzék brüsszeli tüntetésén

Brüsszelben is tüntetést tartanak kedden az Orbán-kormány ellen, az Ujhelyi István-féle Radikális Európai Demokraták (RED) szervezésében. A 17 órakor a Robert Schuman téren kezdődő eseményen Ujhelyi mellett felszólalnak a RED, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP képviselői, és Judith Sargentini, a Zöldek holland képviselője is borzolja majd a Fidesz kedélyeit.

A keddi tüntetés felhívása szerint Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és a nemzeti együttműködés rendszerével, ezt kívánják egyértelművé tenni az Európai Unióban is. „Nem Brüsszelt kell megállítani, hanem a külpolitikai és uniós fronton is ámokfutást végző Fidesz-kormányt” – áll a felhívásban, azzal kiegészítve, hogy piros lapot mutatnának Orbánnak és „rabszolgatartó rendszerének”.

https://24.hu/belfold/2019/01/06/sargentini-brusszel-tuntetes/

4,5 milliárdból épül termálfürdő Lezsák Sándor főiskoláján

Nyitott és zárt termálfürdő, kemping és kiszolgáló épületek építésére szerződött le közbeszerzési eljárásban a Népfőiskola Alapítvány a FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari ZRt.-vel, írja az mfor.hu.

A beruházás nettó 4 545 794 780 forintból valósul meg a Lakitelki Népfőiskola területén, ugyan eredetileg 4,021 milliárddal kalkuláltak, az eltérés oka nem derül ki a tájékoztatóból.

A Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította. Lezsák 2006 óta politizál a Fideszben, jelenleg az Országgyűlés alelnöke.

A mostani közbeszerzésnél a kivitelező feladata  egy nyitott termálfürdő, egy kemping és a kiszolgáló épületek megépítése: barlangmedence, ülőmedence, élménymedence és gyermekmedence is épül majd.

Ezen kívül egy 2952 négyzetméteres termálfürdőt is kap a népfőiskola, ez gyógyászati célokat szolgál majd.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/01/06/lezsak-sandor-lakitelki-nepfoiskola-termalfurdo

Nem enged népszavazást a túlóráról a Nemzeti Választási Bizottság

A Momentum és a Jobbik próbálkozott, hiába.

Egyértelműség hiányában nem hitelesítette a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról szóló népszavazási kezdeményezéseket pénteken a Nemzeti Választási Bizottság.

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/a-nemzeti-valasztasi-bizottsag-nem-enged-nepszavazast-a-rabszolgatorveny-ellen-116295

Köszönjük meg Orbán Viktornak, hogy összehozta ezt a csapatot!

- A legjobb, hogy mindenki együtt van. Nekem annyira jó látni, hogy az LMP-s és jobbikos zászlók is itt vannak.

- Meg momentumos is sok van!

Az Index élő Facebook-közvetítésében hallhattuk a fenti mondatokat két fiatal fiútól, aki természetesnek vette, hogy a nagy hideg és a havazás ellenére is kimegy az összellenzéki-szakszervezeti-civil tüntetésre szombat délután.

 

https://index.hu/belfold/2019/01/05/osszellenzeki_tuntetes_a_tuloratorveny_es_orban_viktor_ellen_hosok_tere_kossuth_ter/

 

"Kósa és a kormány is takarodjon!" - Több százan tiltakoztak Debrecenben is (fotók)

A folyamatos hóesés s hideg sem riasztotta el azt közel ötszáz embert, akik szombaton este részt vettek a Debrecenben szervezett demonstráción a rabszolgatörvény, a munkások kizsákmányolása a korrupció ellen, fő motívumként azt követelve, hogy Kósa Lajos és a kormány távozzon. Igaz, a helyszínre jutás nem volt könnyű azoknak, akik messzebbről érkeztek: az autópálya Debrecen felé leágazó szakaszát rejtélyes okok miatt nem takarították le rendesen még délután öt óra körül sem, így volt aki kerülő úton jutott el a Piac utcára, a régi városháza előtti térre meghirdetett tüntetésre. Itt azonban legalább világosság volt: ellentétben más fideszes vezetésű városokkal, a hajdú-bihari megyeszékhelyen nem kapcsolták ki a közvilágítást, sőt még a karácsonyi fények is teljes pompájukban virítottak. Így jól lehetett látni hogy a régi városháza előtt ott gyülekeztek fiatalok és idősek, munkások és értelmiségiek, a tömegben pedig ott lobogott az MSZP-Párbeszéd, az LMP, a DK, a Jobbik és a Momentum zászlója, a szakszervezetekével együtt.

 

https://nepszava.hu/3020728_kosa-es-a-kormany-is-takarodjon-tobb-szazan-tiltakoztak-debrecenben-is-fotok

 

Nem vagyok fotelforradalmár, nem vagyok nethuszár és billentyűzet-Toldi Videó

Nagy Blanka egy kecsekméti tüntetésen elmondott dühös beszéddel hívta fel magára a figyelmet még decemberben.

A tegnapi Diákblokk elnevezésű tiltakozó megemlékezésen ismét erős beszédet mondott.

https://444.hu/2019/01/06/nem-vagyok-fotelforradalmar-nem-vagyok-nethuszar-es-billentyuzet-toldi

A zseniális Hollik István 10 másodpercben összefoglalta a magyar kormány politikáját

A felvétel elérhető a magyar kormány Facebook- és Youtube-oldalán, a megingathatatlan kiállás, a csontig hatoló tömör igazság kimondása, azaz a nagybetűs Hatás viszont egyértelműen az új kormányszóvivőt dicséri.

Az MTI szerint időközben váratlanul csatlakozott a kormány véleményéhez a kormánypárt, a Fidesz is. A pártszóvivő Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatón beszélt arról szombaton, hogy „Soros a bevándorláspárti erőket akarja megerősíteni, ezért mindenütt mozgósítja az őt támogató pártokat és szervezeteket, hogy azok támadják a bevándorlást ellenző kormányokat”.

https://444.hu/2019/01/05/a-zsenialis-hollik-istvan-10-masodpercben-osszefoglalta-a-magyar-kormany-politikajat

Kormányellenes tüntetés volt Hódmezővásárhelyen, Szolnokon, Komlón és Debrecenben is videó

https://444.hu/2019/01/05/kormanyellenes-tuntetes-volt-hodmezovasarhelyen-szolnokon-komlon-es-debrecenben-is

Kövér László két részre osztotta a magyar társadalmat: építőkre és rombolókra

Az építők és a rombolók párharca kíséri végig a magyar történelmet, határozza meg jelenünket, és minden bizonnyal a jövőnket is -mondta az Országgyűlés elnöke szombaton Lentiben.

Kövér László a település várossá nyilvánításának 40. évfordulóján tartott ünnepségen úgy fogalmazott: Magyarország építő erői, azaz a választópolgárok többsége 2010-ben úgy döntöttek - 2014-ben és 2018-ban pedig megerősítették ezen döntést -, hogy "a korábban elszenvedett országrontás következményeit felszámolva", a jelenben tapasztalható és a jövőben várható "ártó szándékok elleni védekezésképpen" újjá kell építeni a magyar államot.

Az újjáépítés lényege, hogy az állam "szolgálja és ne kiszolgáltassa" a népét, és erősítse meg a magyarok közötti nemzeti összetartozást.

Kövér László szerint a rombolás erői azt mondták 2015-ben, hogy a migráció megállítása nem lehetséges és nem is szükséges, "mert az egyenesen hasznos Magyarország és Európa számára egyaránt". Az építkezés erői azonban megállították a migrációt Magyarország határainál, mert "mi nem a migrációt, hanem a magyar és az európai embereknek a saját szülőföldjéhez való jogát tekintjük emberi jognak" - fogalmazott.

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/kover-laszlo-ket-reszre-osztotta-a-magyar-tarsadalmat-epitokre-es-rombolokra-116308

Hógolyózápor hullott a Fidesz irodára

Komló – Nagyjából 150-200 tüntető gyűlt össze szombat délután Komló belvárosában a sűrű havazásban és erős szél ellenére, hogy tiltakozzanak a rabszolgatörvény ellen. 

A tömeg a Zrínyi tértől a Városháza elé vonult át a Momentum komlói és pécsi tagjainak vezetésével – a tüntetőket 3 rendőrautó kísérte. A sorban MSZP-s, DK-s, Árpádsávos és Új Kezdetes zászlók is felbukkantak, leghangosabban az „Orbán takarodj!” szólt, de itt is megjelent az autók szélvédőin az „O1G” felirat.

A Városház téren Nemes Balázs és Hidegkuti Szabolcs köszöntötte a tüntetőket. A Momentum képviselői felszólították a fideszes Polics József „úgynevezett polgármestert” (sic!), hogy utasítsa el a rabszolgatörvényt és álljon ki a dolgozó komlóiak mellett. Ezután az aktivisták segítségével kiragasztottak néhány példányt az öt pontos követelésből az önkormányzat épületének ajtajára.

https://7300.hu/hirek/hogolyozapor-hullott-fidesz-irodara/

A Fidesz a túlóra elleni tüntetéseket egyszerűen Soros György kampányának nevezte

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton, Budapesten újságíróknak azt mondta, idén májusban tartják az EP-voksolást, ahol az emberek véleményt mondhatnak a migrációról.

"Soros pedig a bevándorláspárti erőket akarja megerősíteni, ezért mindenütt mozgósítja az őt támogató pártokat és szervezeteket, hogy azok támadják a bevándorlást ellenző kormányokat"

- fejtette ki.

A kormánypárti politikus megjegyezte, az EP-választási kampány további részében is lehet hasonló megmozdulásokra számítani, mivel a voksolásnak nagy a tétje és Soros György módszereinek része a zavarkeltés, az utcai erőszak, valamint intézmények megtámadása, megfélemlítése.

 

http://propeller.hu/itthon/3393679-fidesz-tulora-elleni-tunteteseket-egyszeruen-soros-gyorgy-kampanyanak

 

Tahóságból jeles: Sallai Róbert Benedek szerint szereplésvágy és versenyfetrengés, amit Varju László és Hadházy művel

Az LMP volt országgyűlési képviselője balfék bandának nevezte az ellenzéket, jól kiosztott mindenkit, üzent Márki-Zaynak, majd visszaült a foteljába.

Sallai persze nem megy el szó nélkül egykori párttársai kiállása mellett sem, a rend kedvéért megint Szél Bernadettet és Hadházy Ákost szapulja:

Az "' 'ultragáz' kifejezés finoman fejezi ki azt a lesújtó, hihetetlenül kínos, roppant módon szégyenletes viselkedést, ahogy ezek a képviselők viselkedtek az adott helyzetben. Nyilván, nevetséges a hatalom hozzáállása is, kit érdekelt volna, ha ez a balfék banda beolvas öt pontot a köztévében, és nyilván kínos az is, ahogy a hatalom természete megmutatkozik. De nekem, volt ellenzéki képviselőnek, így majd’ egy hónappal később mégis sokkal kínosabb az ellenzéki képviselők viselkedése. Nulla méltóság, nulla tisztesség, nulla helyzetkezelési-képesség, csak a balhé keresése, csak a szereplésvágy és a versenyfetrengés, amit Varjú és Hadházy művel. Kínos. Mert nekik mindent lehet. Ők országgyűlési képviselők, ezért ők bemehetnek oda, ahová nem lehet. Nekik mindent szabad. Hozzájuk nem lehet érni. Nekik mentelmi joguk van, ők csinálhatnak bármit."

És bár az egykori LMP-s képviselő szerint "Orbán és rablóbandája nyilván ártalmasabb a köznek, de miután kevésbé látványos exhibicionizmusa, ezért talán a közvélemény számára kevéssé irritáló. De hogy más lenne hatalmon Hadházy vagy Szél Detti, vagy a DK-s és MSZP-s bohócbrigád? Dehogy lenne, rosszabb lenne, csak másképp, mert a mániákus szereplési vágy és személykultusszal övezett 'nekem mindent lehet' életérzés mellett még a totális inkompetencia is jelentkezne."

„Szégyellem magam, hogy a munkám egyetlen percével is hozzájárultam, hogy ilyen emberek mandátumhoz jussanak,

https://magyarnarancs.hu/belpol/tahosagbol-jeles-sallai-robert-benedek-szerint-szereplesvagy-es-versenyfetrenges-amit-varju-laszlo-es-hadhazy-muvel-116312

Fegyveres őrök erőszakkal kényszerítik, rángatják és teperik földre Varju Lászlót egy eddig titkolt MTVA-s felvételen

Egy idáig nem közölt felvétel jutott el a 444-hez, ami az MTVA székházában készült december 17-én, nem sokkal azután, hogy több ellenzéki képviselő megpróbált bejutni a stúdióba, hogy beolvassák követeléseiket. 

A videót a közmédia egyik operatőre készítette, de az MTVA valamiért soha nem közölte, illetve a híradó szerkesztői csak azokat a momentumokat vágták ki belőle, amin annyi látható, hogy Varju László DK-s országgyűlési képviselő egyedül, a földön fekve méltatlankodik. Amikor a biztonsági őrök előtte dulakodnak vele, azt nem mutatták be.

A most kiszivárgott nagyjából 16 perces vágatlan videón, ami azóta is az MTVA rendszerében pihen, az látszik, hogy az intézmény fegyveres biztonsági emberei kiráncigálják és kitaszigálják egy lépcsőházból Varju Lászlót, aki épp egy lépcsőn igyekezne a stúdió felé. 

A legmozgalmasabb részeket a szöveg felett kiemelve tudod megnézni (Tbg vágatában), a hozzánk eljutott teljes, vágatlan verziót itt:

https://444.hu/2019/01/05/fegyveres-orok-eroszakkal-kenyszeritik-rangatjak-es-teperik-foldre-varju-laszlot-egy-eddig-titkolt-mtva-s-felvetelen

Az M1 híradóban bemondták, hogy az eltitkolt felvételeken semmi új nincs, Varju támad, az őrök végzik a munkájukat

Kiderült róla, hogy órákon keresztül „mosolygott, provokált, nyomakodott”, nekirontott - így jutott fel az MTVA székház emeletén lévő üzemi területre. Ezután bejátszottak néhány másodpercet azokból a felvételekből, amiket ma a 444 hozott nyilvánosságra. Itt aztán váratlan fordulat következett. Kiderült, hogy a titkolt felvételeken, 

képeken semmi más nem történik, mint amit eddig is mutattunk: Varju László támad, az őrök pedig próbálják végezni a munkájukat.

https://444.hu/2019/01/05/az-m1-hiradoban-bemondtak-hogy-az-eltitkolt-felveteleken-semmi-uj-nincs-varju-tamad-az-orok-vegzik-a-munkajukat

NEMZETKÖZIVÉ LETT

Kis Ferenc Magyar Idők

 

Ismét nekifeszülnek a hivatásos forradalmárok, hogy kiforgassák sarkaiból ha nem is a világot, de legalább a budapesti belvárost. A hazai ellenzék tiszteletre már egyáltalán nem méltó parlamenti képviselői letették a nagyesküt, hogy itt lázadás lesz mindenképpen, ha törik, ha szakad. A honatyák és honanyák performanszai olykor ugyan az angol abszurd humort idézik, mégsem nevetgélhetünk felhőtlenül, hiszen a magyar közélet egy részéről beszélünk, nem elhanyagolható nemzetközi összefüggésekkel.

A lázadásra felesküdött ellenzéki pártok képviselőinek Soros György álciviljei tartottak eligazítást az év végén a tüntetések lebonyolításáról. A káoszteremtés szakértői a múltban már többször, több országban bejáratott módszerekkel dolgoznak, hasonló stratégia mentén, sőt még a szimbolika is azonos.

https://magyaridok.hu/ahelyzet/nemzetkozive-lett-3820514/

A KORMÁNYVÁLTÁS SZÍNJÁTÉKA

Petrin László Magyar Idpk

Ami az elmúlt hónapban a parlamentben, az utcákon és a köztévében történt, az ellenzék kizárólagos felelőssége. Politikai eszköztárukban megjelent az erőszak és a fizikai fenyegetés, valamint az arra való felbujtás. Felelőtlen magatartásukkal önmagukat zárták ki a kormányváltás lehetőségéből. Elfelejtették azt az igazságot, hogy a politikai ellenfelet a szavazóurnáknál szokás legyőzni és nem az utcán vagy Brüsszelben.

Aztán januárban ott folytatták, ahol decemberben abbahagyták. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc újévi köszöntőjében így lázította híveit: „Rajtatok múlik, mit hoz 2019. Lázadtok vagy tűrtök.” Egy dologra kiválóan alkalmas gyakori közszereplésük: a rommá vert ellenzék csúcsdemokratái és bánatos lelkű önjelölt népvezér aktivistái, valamint a transzba esett véleményvezérek megmutatták valódi arcukat.

Ezért a kormánynak most már rá kell ébrednie, hogy a jó gazdaságpolitika, a növekedés, a munkanélküliség csökkentése, a külpolitikai sikeresség önmagában nem elég. A liberális destrukciót az utcákon, a médiában, a kultúrában, a tudományban, az oktatásban, vagyis mindenütt le kell győzni ahhoz, hogy a normalitás megvédhető legyen a kóros devianciá­val szemben.

https://magyaridok.hu/velemeny/a-kormanyvaltas-szinjateka-3818606/

HATALMAS A BALHÉ PÉCSETT – BOTRÁNY AZ ÖSSZELLENZÉKI MEGMOZDULÁSON

http://balramagyar.hu/2019/01/05/hatalmas-a-balhe-pecsett-botrany-az-osszellenzeki-megmozdulason

Az eddigi legnagyobb rabszolgatörvény-ellenes tüntetés zajlik (Videó)

https://merce.hu/pp/2019/01/05/budapesten-es-videken-is-folytatodnak-a-tuntetesek-a-rabszolgatorveny-es-a-kormany-ellen-percrol-percre/az-eddigi-legnagyobb-rabszolgatorveny-ellenes-tuntetes-zajlik-video

Bugár: a Fidesz egy olyan rendszert épít Szlovákiában, amelynek segítségével beavatkozhat a választásokba

Bugár: a Fidesz egy olyan rendszert épít Szlovákiában, amelynek segítségével beavatkozhat a választásokba Dunajszky Éva • 2018. december 20., 09:28 Terjedelmes interjút közölt a Postoj.sk konzervatív portál a Most-Híd elnökével, Bugár Béla államfőjelölttel, aki a portálnak kijelentette, Isten előtt is meg tudja védeni azt, ahogyan a tavasszal viselkedett. De beszélt arról is, miért gyűlöli őt Fico és Kaliňák, melyik témában lehet összetűzés a Most-Híd és az SNS közt, vagy hogy miért tartja őt a Fidesz és az MKP a magyar nemzet árulójának.(Ezt a cikket a Ma7-ról másolták:https://ma7.sk/kozelet/bugar-a-fidesz-egy-olyan-rendszert-epit-szlovakiaban-amely-a-jovoben-beavatkozhat-a-valasztasokba

https://ma7.sk/kozelet/bugar-a-fidesz-egy-olyan-rendszert-epit-szlovakiaban-amely-a-jovoben-beavatkozhat-a-valasztasokba

Hegedűs D. Géza: Hallgatni akartam…

2019. január 5. 06:49 

Azon a napon találkoztunk, amikor elvitték Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, és ahol, ahogy Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész fogalmazott, egy seb keletkezett. Beszélt a fájdalomról, amit érzett, mesélt a szülői örökségről, és arról, hogy mit is jelent számára a színház, illetve az, hogy folyamatokban gondolkodik, mert mindent úgy is kell látni. Így jut el, ebben a sajátos monológban, amelyet  hírklikknek fogalmazott meg, addig, hogy ő mélyen hisz abban: holnaptól másként lesznek a dolgok…

Azt kérdezed tőlem, hogy ha nem játszottam volna, kimegyek-e a Szabadság téri tüntetésre, Nagy Imre „elhurcolása” miatt? Úgy kezdeném a válaszomat, hogy mély szomorúsággal konstatálom ezt…Nem az esemény politikai vetületéről beszélek, hanem a személyes érintettségről, mely a családi mitológiámhoz,vagyis az életemhez tartozik.

Én Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Ibrányban születtem, 1953-ban, ahol a szüleim magyar-történelem szakos tanárként, pedagógusként dolgoztak. Hiába van Ibrány háromszáz kilométerre Budapesttől, az ’56-os események, hírek fölkavarták, és miután a rokonság egy része a fővárosban élt, apám úgy gondolta, hogy élelem szempontjából nehéz helyzetben lehetnek, és ezért rávett, ott Ibrányban egy teherautó sofőrt, Wágner Bandi bácsit, hogy kajával megrakottan jöjjenek fel Budapestre.

Egész életében bele kellett írni az életrajzába, hogy ő ellenforradalmár. Büntetésként, mint tanárt Ibrányból, száműztékNagytanyára. Ott összevont tanítása folyt minden Nyagytanyán élő iskoláskorú gyereknek, egy tanyasi tanteremben, ahol apukám 1-8 osztályig tanította ezeket a gyerekeket. A hatvanas évek elejéig ez volt az ő egyik büntetése… Apámnak szép könyvtára volt, sokat olvasott, nagyon jól írt, és mindig érdeklődött a világ iránt. Ezt a kíváncsiságot örököltem. — 

https://hirklikk.hu/kozelet/hegeds-d-geza-hallgatni-akartam/34604

Mindenki a tüntikézők zagyva transzparensén nevet

origo

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, bár a mai tüntetésbe mindent beleadtak az ellenzéki pártok, és az őket támogató balliberális propagandamédia – hetek óta hirdették, megmozgatták minden megmaradt szimpatizánsukat –, mégsem sikerült sem nagy tömeget, sem forradalmi hangulatot teremteni a demonstráción. Pedig a teljes ellenzék, a Jobbiktól Gyurcsány pártjáig mind felvonult és képviseltette magát. Az egészet pedig – ahogy leleplező írásainkból kiderült – a Soros Györgyhöz köthető szervezetek irányították. Az utcára vonulók között végig látszott a fásultság, egy részük már a beszédek közben elkezdett szivárogni, majd röviddel az esemény hivatalos végét követően már mindenki hazament. Ez egyértelműen az ellenzék óriási kudarca. Viszont egy dolog innentől kezdve teljesen nyilvánvalóvá vált: a sorosista ellenzék már minden álca és palástolás nélkül egy masszává olvadt, nem jelent sem Gyurcsány, sem a jobbikosok múltja visszatartó erőt. A mai tüntetés fő jelszava pedig: a SZRTÁJK szó volt. Így. Nem mi írtuk rosszul. Persze, ha valaki tudja, mit jelent, szóljon. Mindenesetre, azóta gyakorlatilag az egész internet ezen nevet.

http://www.origo.hu/itthon/20190105-forradalom.html

DEMETER MÁRTA TAGSÁGÁT VISSZAVONTA A HÁZELNÖK

Baranyai Gábor Magyar Idők

Kövér László házelnök az országgyűlési törvényben, valamint a NATO parlamenti közgyűlés alapszabályában rögzített jogkörével élve december 21-én visszavonta Demeter Márta képviselő NATO parlamenti közgyűlési tagságát, egyben felkérte Keresztes ­László Lóránt frakcióvezetőt, hogy jelöljön a frakcióból új tagot, hogy az LMP közgyűlésbeli képviselete a jövőben is megvalósulhasson – tájékoztatta tegnap lapunkat Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

https://magyaridok.hu/belfold/demeter-marta-tagsagat-visszavonta-a-hazelnok-3819872/

Keresztes ­László Lóránt: Kövérnek nincs joga visszavonni Demeter tagságát

„Levelét nem tudom másként értékelni, mint politikai kommunikációs eszköznek” – üzente a házelnöknek a frakcióvezető.

A Nemzet házmestere erőlködik... De azért értékeljük Kövér László »humorérzékét«” – közölte a Facebook-oldalán Demeter Márta.

Az LMP társelnöke most a Facebook-oldalán közzétette Keresztes ­László Lóránt frakcióvezető Kövérnek címzett levelét, melyben Keresztes kiemeli: a házelnöknek a hatályos szabályok alapján nincs arra joga, hogy visszahívja a NATO Parlamenti Közgyűléséből a magyar országgyűlés képviselőjét.

„Ezért levelét nem tudom másként értékelni, mint politikai kommunikációs eszköznek, amelyet a Fidesz az ellenzéki képviselőkkel szemben használ”

– fogalmazott.

Hozzátette: az LMP-nek nincs oka, hogy Demeter helyett bárki más NATO Parlamenti Közgyűlési tagságáról döntsön.

 

https://nepszava.hu/3020727_keresztes-laszlo-lorant-kovernek-nincs-joga-visszavonni-demeter-tagsagat

Dippold Pál Vulkánpolitikusok

Álláspont. Az ostobaságnak nincs alsó határa. Igaz, felső sincs, mert akkor a csillagok milliárdjait csupa egykor volt, Földről kirepült idiótának vélhetnénk

Magyar Hírlap

 Képzeletünk mindent, ami az ember életében kellemetlen és rossz, a maga fizikai valósága alá helyezi. Lefelé. A pokol mélyébe. 

A mai magyar ellenzéki pártoknak az újév első napjaiban bemutatott akcióira igazán nem mondhatjuk, hogy földbuta emberek adták elő. Lejjebb kell mennünk. A baloldali jobboldaliak és a jobboldali baloldaliak jól belecsaptak az új esztendő lecsójába. Olyan mélységekbe fúrták le ostobaságukat, hogy még a földközépi magma is menekült előlük: kitört az Etna és a Krakatau.

http://magyarhirlap.hu/cikk/137277/Vulkanpolitikusok

Lendvai Ildikó Labdaházi eskü a lépcsőn

Az ellenzék szokatlan dologra szánta rá magát. Szokatlanra, de a történelemben nem példa nélkülire. A Parlament lépcsőjén felesküdtek a közös ellenállásra: „Az ellenállás céljához és a magyar emberek ötpontos követeléséhez hű leszek”. Jeges szél fújt, a tér üres volt. De lehetett volna akár tele is: az eskü kifelé szólt. Nem a házelnöknek, nem a jegyzőnek, nem muszájból. Felül is írták vele azt a korábbit, amelyet mandátumukat átvéve az Alaptörvényre kellett letenniük. Ez az ő labdaházi esküjük. Akkor is, ha ez persze nem forradalom, és Orbán nem XVI. Lajos. De 1789-ben a rendi gyűlés „ellenzéke”: a harmadik rend képviselői szintén felrúgták a régi kereteket, és az alkotmányosság, mai szóval a jogállam megteremtésére esküdtek fel – nem a hivatalos helyszínen, hanem egy fedett labdapályán, a Labdaházban. Náluk is egy trükkös kétharmad verte ki a biztosítékot. A király olyan szabályt diktált, amely szerint egy rend véleménye a létszámtól függetlenül egy szavazatot ér, így a nemesi és egyházi rend mindig többséget produkálhatott volna a polgárok és parasztok harmadik rendjével szemben. De ebben a többségben sem bízott, és a termet bezáratván a tanácskozást ellehetetlenítette. Akár nálunk az ellenzék megszólalását korlátozó ülésvezetők, vagy legutóbb Kövér, aki a képviselők vendégeit is kitiltotta. Vesztére. Így maga szorította ki a szabadba a parlamenti ellenzéket, ha az a momentumosokkal együtt akart megszólalni.

Ugyanígy kerestek másik helyszínt maguknak a harmadik rend feldühített küldöttei, és tették le ott a legendás labdaházi esküt a közös fellépésről: „soha el nem válnak egymástól, és mindenütt összegyűlnek, …mindaddig, amíg a királyság alkotmányát meg nem alkotják”. (Mellesleg ők is pl. sajtószabadságot, egyenlő és igazságos jogszolgáltatást követeltek.) 

https://nepszava.hu/3020680_labdahazi-esku-a-lepcson

A Kétfarkúak beálltak a Fidesz mögé?

Kiderült, amikor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke "főállásban" nem vicceskedik, szorgalomból a Fidesz szekerét tolja. Legalábbis erre lehet következtetni abból az interjúból, amit a Magyar Hangnak adott. Kovács Gergely Gyurcsányozott egy jóízűt, majd közölte, hogy a rabszolgatörvény elleni tüntetések hamarosan kifulladnak.

Arra a kérdésre például, hogy a túlóratörvény kapcsán kirobbant tiltakozássorozat jelenthet-e fordulópontot a mai közéletben, azt felelte, hogy szerinte nem, csak a kormány népszerűségét erodálhatják, ártani nem fognak neki, majd hozzátette:

"Azt hiszem, lesz még néhány pár ezres megmozdulás, aztán elül."

Kovács Gergely szerint addig nem is lehet leváltani a Fideszt, amíg például a Jobbik és az MSZP létezik.

"Pontosan emlékszem, hogyan kommunikált a Jobbik, amíg szabad volt nekik cigányozni, és arra is emlékszem, milyen volt az MSZP kormányon. Nem is szeretném újra hatalomra segíteni őket. Azt hiszem, a Fideszt akkor lehet majd leváltani, ha ezek a pártok már nem léteznek"

mondta Kovács.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-ketfarkuak-bealltak-a-fidesz-moge/346042

Kikérjük a köztévében az ogy. képviselőkkel szemben erőszakot alkalmazó őrök nevét

átlátszó

A Varju László képviselővel szembeni erőszakos intézkedés csak megerősíti azt, ami egyébként eddig is nyilvánvaló volt: a mentelmi jogot élvező országgyűlési képviselőkkel szemben jogellenesen léptek fel tavaly decemberben a közmédia biztonsági őrei. A hírek szerint eddig semmilyen nyomozás nem indult az ügyben, senkit nem hallgattak ki még tanúként sem. A rendőrök a helyszínen pedig érdemben nem intézkedtek. Úgy néz ki, hogy akár büntetlenül is megúszható mindez 2019-ben, Magyarországon. De hogy névtelenül ne lehessen ezt tenni, kikérjük minden érintett nevét – az őröktől a feljelentések alapján döntést hozókig mindenkiét. Ha nem kapjuk meg, akkor perelünk.

https://blog.atlatszo.hu/2019/01/kikerjuk-a-kozteveben-az-ogy-kepviselokkel-szemben-eroszakot-alkalmazo-orok-nevet/

Bayer Zsoltot, Gajdics Ottót és DJ Jeszit is beveti a NER Lázár embereinek rádiójában

A Fideszhez hű Promenád azt írja, jövő héttől megújul a hódmezővásárhelyi központú, Makón és Kisteleken is sugárzó Rádió7.

A rádiót is működtető Kisbíró Kft.-t ősszel vette meg Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese, Csepreghy Nándor, a Lázár János vezette Miniszterelnökség volt miniszterhelyettese és államtitkára, illetve Bada János, Lázár gimnáziumi osztálytársa, aki annak a Zrt.-nek a tagja, ami a Lázárhoz köthető vadászkastélyt is működteti.

https://444.hu/2019/01/06/bayer-zsoltot-gajdics-ottot-es-dj-jeszit-is-beveti-a-ner-marki-zay-radiojaban

Akkora az ellenzéki egység, hogy már egymás ellen taktikáznak

Nem a lázadást követelő politikusok mondták a legradikálisabb követelést a Kossuth téren szombat este, hanem az MSZP elnöke, aki teljes egységet kért az EP-választásra. Vagy ezzel Tóth Bertalan már a pártok egymással szembeni versenyét nyitotta meg? A Kossuth téren mindenesetre bárki hallhatta, hogy az összeborulás ellenére az ellenzék csak a célban ért egyet, az eszközben már nem.

Egy az egy ellen

 

– így foglalta össze a többi ellenzéki párttal szembeni követelését Tóth Bertalan utolsó előtti felszólalóként a Kossuth téren, és ezzel sikerült mindenkinél nagyobbat mondani. Az MSZP elnöke ugyanis már az EP-választásra egységbe fogná össze a pártokat. Eddig minden pártvezető azt mondta: májusban külön, októberben együtt. Legutoljára Fekete-Győr András nyilatkozott így a hvg.hu kérdésére. Vagyis minden közös harciasság ellenére mérkőzzenek meg az ellenzéki pártok egymással az Európai Parlament magyar mandátumaiért. Azon a választáson ugyanis a szabályok nem büntetik az egymással szembeni küzdelmet. Az őszi önkormányzati választásokon jöhet aztán az összefogás, a ki-ki-meccs a hatalom jelöltjével.

Az MSZP elnöke tehát vagy már májusra egységlistát állítana, vagy ezzel a követeléssel akar bevágódni a kormányellenes tüntetőknél. A demonstráción elhangzott beszédekből ugyanis két dolog derült ki:

·         minden párt felfogta, hogy az utcára vonulók az összefogást várják el tőlük,

·         de ők azért politikusok, hogy a saját politikai közösségüknek szerezzenek előnyt.

https://hvg.hu/itthon/20190105_Akkora_az_ellenzeki_egyseg_hogy_mar_el_is_kezdtek_egymas_elleni_meccsuket

Bán Károly Forradalmas

Álláspont. Nem mi állítjuk, hanem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke: amíg az MSZP és a Jobbik a két legnagyobb ellenzéki erő, addig nem fog csökkenni a kormánypártok népszerűsége

Magyar Hírlap

Nagy utat tett meg az ellenzék szűk egy hónap leforgása alatt, kezdve a parlamenti obstrukcióval, a köztelevízióban bemutatott Jászai Mari-díjas drámaelőadással, a Soros-kottából szőtt forgatókönyv elfogadásával, majd a szombati tüntetéssel, amelynek záróakkordjaként egybeforrva egymással, a szakszervezetekkel, az álcivilekkel újabb országos tüntetést és általános sztrájkot hirdettek az általuk rabszolgatörvénynek hazudott túlóratörvény miatt. Ha egy marslakó tévedt volna Budapestre, azt mondja, jókor jöttem, megláthatom, milyen is az, amit a Föld nevű bolygón az emberek forradalomnak hívnak. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/137453/Forradalmas

Lóránt Károly Washingtoni levél

Ha negyedszázad alatt nem mérséklődtek a külső támadások, nem fognak mérséklődni a jövőben sem. Lehet, hogy Horn Gyulának volt igaza, amikor arra a vádra, hogy pufajkás volt, meghúzta a vállát: Na és?

Magyar Hírlap

Az elmúlt év december 20-i keltezéssel tíz amerikai szenátortól levelet kapott az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David B. Cornstein, amelyben a szenátorok abbéli aggodalmukat fejezték ki, hogy a demokrácia hanyatlik Magyarországon. Példaként, a „szabad sajtó” korlátozásán túlmenően, 
a Közép-európai Egyetemnek (CEU) az országból való elüldözését hozták fel. „Végül is az Egyesült Államoknak kell egy olyan megoldást találnia ezzel a kormányzati vérbosszúval szemben, amely megfelel az amerikai értékeknek és szolgálja a magasabb iskolai végzettséget óhajtó magyar diákok érdekeit” – fogalmazzák meg elvárásaikat az amerikai szenátorok országuk magyarországi nagykövetével szemben. 

Ha ezek után valaki arra gondol, hogy a Közép-európai Egyetemnek hűlt helyét találja Budapesten, az nagyot téved. A CEU honlapján 2019 első félévének részletes programjai olvashatók, például az, hogy június 6. és 8. között konferenciát rendeznek a test, a nemek és a szexualitás jelentőségéről az antikvitás filozófiáiban. A konferenciát a fiatalon elhunyt egyik szervező, Sághy Mariann emlékének szentelik. Sághy Mariann a Közép-európai Egyetem tanára és az első Orbán-kormány idején a Párizsi Magyar Kulturális Intézet vezetője volt. A CEU honlapján – sok más egyéb között – még arról is olvashatunk, hogy a Nádor utca 13–15. alatt a CEU-nak egy új épülete nyílik, amelynek a hetedik emeletén lesz egy, az ukrajnai Harkov városáról elnevezett, fákkal borított tetőterasz.

http://magyarhirlap.hu/cikk/137452/Washingtoni_level

És akkor Orbánnak szólhattak, hogy túl mohók a haverok

Ügynökségekkel állítaná meg a miniszterelnök a pazarlást, készülnek a cégek a túlóratörvényre, új törvényeket tanulhatunk az év elején. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

https://hvg.hu/gazdasag/20190106_Es_akkor_Orbannak_szolhattak_hogy_tul_mohok_a_haverok

Egész Németország a Magyar Televízió bődületes bakiján röhög- hatalmasat hibázott a közszolgálati TV (+videó)

Így még televízió társaság nem égette be magát, ahogy az MTV-nek sikerült. Nézze meg, hogyan csináltak magukból hülyét az MTV-sek!

Az MTV-ben fullba nyomták a kretént, pedig azt soha nem szabad. A nem kevés közpénzen működő csatorna folyamatban tolja a migráns híreket, ellenőrizetlenül.

Van ezzel egy kis baj, pont tök mindegy nekik, hogy igaz-e az a hír vagy sem a lényeg azaz, hogy azt a képet erősítse a nyugat haldoklik, itt gőzerőkkel zajlik a muszlimizáció és Te komoly veszélyben vagy de nyugi hiszen Viktor megvéd.

noktara.de olyan mint Magyarországon a Hír Csárda, egy szót sem kell elhinni ami ott van hiszen viccoldal az egész. Szóval a Noktara leközölt egy poén hírt, hogy a migránsok miatt egy egy német várost átneveznek Essenről Fastenre (azaz evésről böjtre) tekintettel a muszlimuk szent hónapjára a Ramadánra.

Persze, akinek az intelligenciája 70-nél több le kell, hogy essen (érted Essen) neki, hogy ez baromság. De az MTV-nél ez nem volt rendező szempont. Azonban eljutott a német vicc oldalhoz a MTV vér komoly híre  és azóta is azon röhögnek, hogy mekkora egy idióták dolgoznak az MTV-ben.

A poénkodáson túl, a viccoldal megjegyez egy vér komoly észrevételt is: “Bennük is felvetődött a kérdés, hogy akik ezért felelősek, vajon egyszerűen annyira korlátoltak, hogy nem ismerik fel a viccet, vagy nem is akarják felismerni, és a cikküket tudatosan keverik propagandaként a többi hír közé”

Minden esetre a minimum egy ilyen baki után, ha nem lennénk egy következmények nélküli ország, az lenne, hogy páros lábbal repül a hírigazgató. 

http://hirhugo.hu/2018/05/22/egesz-nemetorszag-a-magyar-televizio-boduletes-bakijan-rohog-hatalmasat-hibazott-a-kozszolgalati-tv-video

Harmadrendű szobrok tömegei árasztották el az országot

Az elmúlt huszonöt évben egyre gyűltek az országban a furcsa köztéri alkotások. Most összegyűjtöttük a legérthetetlenebbeket.

https://24.hu/kultura/2019/01/06/harmadrendu-szobrok-tomegei-arasztottak-el-az-orszagot/

Kovács László Elegünk van?

A robbanást kiváltó szikra az volt, hogy Orbán Viktor, az ő pártja, kormánya és parlamenti többsége a vezér korlátlan önbizalmát követve, a demokrácia írott és íratlan szabályain átgázolva erőltette át a Parlamentben a joggal „rabszolgatörvénynek” nevezett túlóratörvényt. Orbán hatalmi gőgjében elfelejtette saját 2007-es kijelentését, miszerint „egy népnek joga van elzavarni a kormányt egy demokráciában is, ha az a nép akarata ellenére kormányoz, ha az emberek létérdekeit veszélyezteti”. A kérdés csak az, hogy a nép meghatározó része mikor veszi észre, hogy amit a kormány tesz, az kizárólag a kormányfő és családja, baráti köre, az elképesztően gyorsan meggazdagodott oligarchák érdekeit szolgálja. Mikor veszik észre a hazug propagandával megtévesztett milliók, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere az elmúlt nyolc évben eljátszotta azt az esélyt, amit a rendszerváltás, a demokratikus jogállam megteremtése és hazánknak a fejlett, demokratikus országok családjához, az euro-atlanti közösséghez történő csatlakozása jelentett.

Az őszi önkormányzati választások tétje az, hogy a helyi közigazgatásban milyenek lesznek az erőviszonyok. Az Orbán kormányt, a mögöttük álló oligarchákat a saját településük, az ott élők érdekeinek rovására is kiszolgáló polgármesterek és önkormányzati képviselők vagy a helyi érdekeket bátran képviselők lesznek-e többségben. A helyi testületek összetétele a következő, 2022-es parlamenti választások eredménye, tehát az egész ország sorsának szempontjából is fontos.

https://nepszava.hu/3020769_elegunk-van

A NER főutcája lett az Andrássy, bevásároltak a főoligarchák a világörökségbe

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nagyrészt bekebelezte Budapest fő sugárútját. Az Andrássy úti villák és paloták iránt az utóbbi években egyre élénkült az érdeklődés, és mára szinte minden fontos üzletember bevásárolta magát a világörökségbe. Egymással is üzletelnek.  

A névsor egyre hosszabb: Mészáros Lőrinctől Tiborcz Istvánon át Schmidt Máriáig. Fent látható videós összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy az elmúlt időszakban kik és milyen beruházásokkal telepedtek le az Andrássy útra. A NER fő gazdasági potentátjai némelykor együtt szereznek, máskor utóbb szállnak be a másik ingatlanüzletébe, de a lényeg ugyanaz: a milliárdjaikat a közös ügyletek egyre sűrűbb szövedéke tartja össze.

https://24.hu/belfold/2018/09/13/andrassy-ut-tiborcz-meszaros-csanyi-garancsi/

 Márki-Zay szerint ahogy nő a népszerűsége úgy durvulnak az őt érő támadások videó

Politikai oka lehet, hogy egy csecsemő hat évvel ezelőtti halála miatt indult perben a sajtó egy része a felesége felelősségét sugallja – ez állítja azRTL Klub híradója szerint Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere.

Felesége évekkel ezelőtt szülésznőként vett részt a baba születésekor, most tanúként hallgatták ki. Márki-Zay szerint, ahogy kormányellenes mozgalma egyre népszerűbb lesz, úgy szaporodnak majd a személye elleni támadások.

https://hvg.hu/itthon/20190106_MarkyZay_szerint_ahogy_no_a_nepszerusege_ugy_durvulnak_az_ot_ero_tamadasok

Márki-Zay Péter a Facebook-on
21 h · 
POLITIKAI OKOK AZ ÚJABB BOTRÁNY MÖGÖTT?

A tegnapi napon a 24.hu cikket közölt egy hathetes csecsemő 6 évvel ezelőtti haláláról. 
https://24.hu/…/oltasellenes-hazaspar-per-emberoles-fordul…/
A bírósági eljárás tegnapi fordulójáról tudósítva az egyébként ellenzékinek besorolt portál sajátos módon az én, illetve a TANÚKÉNT meghallgatott FELESÉGEM NEVÉT EMELTE KI, míg a vádlottak csak kezdőbetűvel szerepelnek, ráadásul az olvasó könnyen bennünket érezhet felelősnek az ügyben, pedig a hat évvel ezelőtti szüléskor

SEMMILYEN SZABÁLYTALANSÁG NEM TÖRTÉNT:

- Feleségem és szülésznő társa, valamint a neonatológus szakorvos a vonatkozó kormányrendelet előírásai szerint dokumentálták a szülést, minden dokumentum a bíróság rendelkezésre áll (NEM VESZETT EL!), és a gyermek tökéletesen egészséges volt.

A SZÜLÉSNEK a hat héttel későbbi tragédiához SEMMI KÖZE.

- Bár a tragédia orvosi oka nem derül ki a cikkből, a cikk sejtetésével szemben a K-vitamin hiánya még a vérzékenység számos lehetséges oka közül is csak az egyik.

A K-VITAMINT NEM A SZÜLÉSZNŐ FELADATA VOLT BEADNI!

- Az idézett irányelv csak a kórházi szülőszobai ellátásra vonatkozik, az intézeten kívüli szülésekre a minisztériummal és szakmai szervezetekkel együttműködve éppen feleségem készítette el az 1222-.es irányelvet, ami azonban sajnálatos módon a MAI NAPIG NEM KERÜLT ELFOGADÁSRA, pedig alkalmazása sok félreértést megelőzhetne, például a K-vitamin szülésznők általi beadása miatt is.

Az ellenem indított LEJÁRATÓKAMPÁNY, kártérítési perek, hamis idézetekkel operáló Soros-plakátok tendenciáját erősíti ez a cikk is, amit a kormánypárti média nagy örömmel vett át és osztott meg. Árulkodó jel, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom indulása óta tovább erősödtek a támadások - ez mutatja, hogy mennyire tart a hatalom egy a korrupció, a jogtiprások és a bűnözők Magyarországra telepítése ellen egységesen fellépő ellenzéktől.

VÉGEZETÜL hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy kifejezzem SZOLIDARITÁSOM kormányunk azon törekvésével, hogy több magyar gyermek szülessen. Szerintem is nemzeti tragédia, hogy nemzetközileg is példátlanul komoly támogatást biztosítunk a gyermeket vállaló családoknak, az unióban mégis nálunk születik a második legkevesebb gyermek. Láthatóan a megoldás nem az adózásban van, hanem egyrészt egy szabadabb, demokratikus, piacgazdasági légkörben, ahonnan nem kivándorolnak a magyar fiatalok, hanem ahova gyermeket szülnek, másrészt viszont nagyon sok múlik az ÉDESANYÁK SZÜLÉSÉLMÉNYÉN, ugyanis sokan az akkori tapasztalatuk miatt nem vállalnak több gyermeket. Első lépésként a fentebb idézett kórházi protokollt valóban MINDEN KÓRHÁZBAN BE KELLENE TARTANI, ugyanis sok magyar kórházban még mindig nem biztosított a csecsemőnek a szülés utáni bőrkontaktus, a baba és édesanya együttes elhelyezése (rooming in), és az igény szerinti szoptatás. A háborítatlan szülés fokozatos elterjedése minden bizonnyal kedvező hatással lenne a szomorú hazai népesedési adatokra.