2019, január 14 - 07:53 Sajtószemle

Hetvennégy éve történt a Maros utcai tömeggyilkosság

1945. január 12-én az esztelen öldöklés 44 nő és 40 férfi életének vetett véget Budapesten, az oroszok által akkor már körülzárt fővárosban. A tömeggyilkosságnak ma egy emléktábla állít mementót a Maros utca 16. szám alatt, az elkövetők közül azonban nem mindenki bűnhődött meg, sőt akadt olyan, akit később még a kommunista hatalom is megpróbált felhasználni saját céljai érdekében – s ezek nem sokkal voltak különbek, mint annak idején a nyilasok elképzelései. 1945. január 12-én Kun András kiugrott minorita pap vezetésével mintegy 20-25 fékevesztett pártszolgálatos támadta meg a Budai Chevra Kadisa Maros utcai kórházát és egyetlen szerencsés túlélő kivételével mindenkit lemészárolt.

Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, aki nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna. Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét. Ezeket a gondolatokat a Kun András minorita szerzetest kihallgató rendőrtiszt fogalmazta meg a páter népbírósági tárgyalását megelőzően. Kun volt az, aki a korabeli tudósítások szerint a „Krisztus nevében, tűz!” felkiáltással adta ki a parancsot a kórház betegeinek, orvosainak és ápolóinak kivégzésére, melyet az antiszemita gyűlölet mellett az vezérelt, hogy a nyilasok és családtagjaik beköltözhessenek az ily módon üressé váló épületbe.

 

A vérengzést egyetlen ápolónő élte túl úgy, hogy több halott mögött meghúzta magát, így később sikerült vallomást tennie a nyilasok ellen indított eljárásban. Egy, az esetről szól könyv (Braham, Randolph L.: A népirtás politikája) megőrizte a nevét, ő volt Tamás Lászlóné Barró Jolán, aki 1947. december 21-i tanúskodott két nyilas gyanúsított, Czigány Ferenc és Szabó Jenő büntetőperében. Elmondta, hogy a kórház támadói a betegeket kirángatták az ágyból, a földön taposták őket és a kivégzések előtt tömegsírt ásattak velük az udvaron, majd belelőtték áldozataikat. Tamásné az eljárás során közölte még, hogy a német katonaság korábban több ízben megtekintette a kórházat, minthogy azonban túl kicsinek találták, meghagyták eredeti rendeltetésének. Október 17-én nyilas csoport jelent meg az épületben és fegyverrejtegetés címén házkutatást tartottak.

https://polipraktika.blog.hu/2019/01/10/hetvennegy_eve_tortent_a_maros_utcai_tomeggyilkossag

Bruegel Bécsben képek

http://insidebruegel.net/#p/v=udroom&lan=en&a=1020

Feltárul Simicska bukásának titkos története

direkt36

Egy átlagemberek által ritkán használt műszaki eszközt szerzett be Simicska Lajos az Orbán Viktorral folytatott háborúskodása utolsó hónapjaiban. Épp az üzleti birodalmának különböző cégeit irányító vezetőkkel tartott egy megbeszélést budai irodájában, amikor belépett egyik munkatársa, és átadott neki egy sárga készüléket. Simicska kézbe vette, és berakta a táskájába, miközben elmagyarázta a többieknek, hogy ez egy olyan mérőberendezés, amely jelzi, ha a környezetében túl nagy a káros sugárzás.

„Látjátok? Már itt tartunk!” – mondta nevetgélve, de közben azt is jelezte, hogy komoly dologról van szó. Közölte, hogy olyan figyelmeztetést kapott, amely szerint fennáll a veszélye, hogy valamilyen káros sugárzást kibocsátó anyaggal próbálják őt kiiktatni. Azt nem mondta, hogy kik akarhatnak vele ilyet tenni, és azt sem árulta el, hogy konkrétan kitől kapta az erről szóló információt. Megjegyezte azonban, hogy először ugyan ő is nevetett a figyelmeztetésen, de olyan helyről érkezett, hogy úgy érezte, komolyan kell vennie. Így két sugárzásmérőt is beszerzett, és az egyiket mindig magával hordta, a másikat pedig veszprémi otthonában helyezte el.

Ez a Simicska-birodalom összeomlását bemutató cikk több mint harminc olyan emberrel folytatott beszélgetésen alapul, akiknek közeli rálátása volt az oligarcha elmúlt 3-4 éves tevékenységére. Vannak köztük olyanok, akik évtizedek óta ismerik Simicskát, mások pedig fontos pozíciókat töltöttek be a cégcsoportjában. Túlnyomó többségük azzal a feltétellel adott információkat, hogy névtelenséget biztosítunk nekik. A cikkben szereplő részletek vagy az események közvetlen résztvevőitől, vagy a történéseket közelről ismerő forrásoktól származnak.

https://444.hu/2019/01/13/feltarul-simicska-bukasanak-titkos-tortenete

Diákok szembesítették a helyettes államtitkárt a felsőoktatás helyzetével az Educatio kiállításon

videó

Magyar fiatalok vagyunk, és nagyon elegünk van abból, hogy folyamatosan kibasztok velünk

Hallgatói Szakszervezet tartott tiltakozó akciót az Educatio kiállításon, hogy felhívja azokra az oktatásban is megjelenő problémákra a figyelmet, amikkel kapcsolatban a kormány nem hallja meg a diákok hangját.

Az oktatási kiállításon ma 10 órától beszédet mondott az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Horváth Zita is, aki „A felsőoktatásban elérhető ösztöndíjakról és a minőségi felsőoktatásról” címmel tartott előadást.

Azonban a kezdés előtt diákok egy csoportja felállt, hogy szembesítse a helyettes államtitkárral azt, hogy ők, mint hallgatók, hogyan látják a felsőoktatás helyzetét. A Hallgatói Szakszervezet akciójában résztvevő diákok elmondták, hogy elegük van abból, hogy míg a miniszterelnök pár száz forintért eszik a Várban, addig az ELTE több karán több százmilliós leépítések zajlanak. Szerintük ott tart a felsőoktatás helyzete, hogy a „kémiai kísérleteket szóban, az informatikai műveleteket papíron kell levezetni”.

Felrótták a közelmúltban nyilvánosságot kapó intézkedéseket is, a CEU elüldözését, a társadalmi nemek szak megszüntetését, és a Corvinus privatizációját, és arra reflektálva, hogy az egyetem egyre kevésbé hozzáférhetővé válik, azt üzenték a kormánynak, hogy „A mi egyetemünk nem a ti befektetésetek!”.

Kitértek a diákok anyagi nehézségeire is, hogy nem akarnak választani rothadó kollégiumok és megfizethetetlen albérletek között, és hangsúlyozták azt is, hogy a közelmúltban megjelent kormánypárti véleményekkel ellentétben a legtöbb esetben a diákoknak igenis dolgozniuk kell féllálásban a tanulmányaik mellett.

Végül kiemelték azt is, hogy kiállnak mindazok mellett, akiket megnyomorít a kormány politikája: „Nem leszünk rabszolgák!” – zárták le az akciójukat, majd sok sikert kívántak Horváth Zita helyettes államtitkárnak a beszédéhez.

https://merce.hu/2019/01/12/diakok-szembesitettek-a-helyettes-allamtitkart-a-felsooktatas-helyzetevel-az-educatio-kiallitason/

Nagy Imre-szobor lecserélése: nem a pénz számít

Terveink szerint a mártír miniszterelnök emlékműve legkésőbb 2019. június 16-án a Jászai Mari téren áll majd – nyilatkozta lapunknak Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője. Nagy Imre 1996-ban felavatott szobrát múlt év végén, előzetes bejelentés nélkül, kora reggel szállították el a Parlament szomszédságában lévő Vértanúk teréről. Helyére a „vörösterror áldozatainak” emlékműve kerül. Bár a hivatalos indoklás szerint a szobor eltávolítását a Kossuth tér rekonstrukciója indokolja, a tiltakozók – a kivégzett miniszterelnök unokája, civil szervezetek, ellenzéki pártok – biztosra veszik, hogy politikai döntés született. Arról, hogy konkrétan hol található most Nagy Imre emlékműve, Wachsler csak annyit árult el, amit eddig is tudni lehetett: a szobor jelenleg a restaurálást végző cég műhelyében van. Megkérdeztük, hogy – a korábbi ígéreteknek megfelelően – történt-e egyeztetés az alkotóval, Varga Tamással. Egyáltalán volt-e beleszólása a szobrásznak abba, hogy mi legyen művének sorsa? „A vonatkozó jogszabály szerint egy szobor elbontásának nem, csak új helyszínen történő felállításának feltétele az alkotó hozzájárulása. Varga Tamás nem csinált titkot abból, hogy nem ért egyet a szobor elmozdításával, de bízunk abban, hogy a Jászai Mari téri új helyszínt jóváhagyja” – válaszolta Wachsler Tamás.

https://nepszava.hu/3021438_nagy-imre-szobor-lecserelese-nem-a-penz-szamit

Varga Tamás szobrász: „Tiltakozásom ellenére erőhatalommal elvitték”

Egyéb eszközöm nem lévén magam tiltakoztam, érveltem a szobrom helyén maradásáért – nyilatkozta Varga Tamás, a Vértanúk teréről eltávolított Nagy Imre-emlékmű alkotója.

A szobrom eltávolításáról oly módon értesültem, hogy egy ismerős szólt, hogy megjelent mint kormányhatározat, nézzem meg. Megnéztem, tényleg megjelent. Természetesen ezt megelőzően már évek óta lehetett hallani mendemondákat, arról, hogy mi készül. Értésemre adták, hogy vannak, akik nem látják szívesen a szobromat a helyén, de persze lehetett bizakodni abban, hogy talán ez mégsem lesz kormányprogrammá. Egyéb eszközöm nem lévén – amikor találtam valakit, akit egyáltalán érdekelt valamennyire a véleményem, vagy aki egyáltalán tudta, hogy nekem mi közöm van ehhez az egészhez – magam tiltakoztam, érveltem a szobrom helyén maradásáért. Abban egyébként, hogy alig hallható a szavam a szobrom védelmében, nagy szerepe van a hazai médiagyakorlatnak. Itthon ugyanis a szobrász és az építész szinte teljes névtelenségben dolgozik, a műveinket emlegetik, mutatják, beszélnek előtte, beszélnek róla, de a mi nevünket szinte sosem említik. Az igen tisztelt médiastáb tagjait persze mindig felsorolják. Magyarországon ma az a méltatlan helyzet, hogy zeneműnek, irodalmi alkotásnak, cikknek, riportnak, egyéb média teljesítménynek van alkotója, szobornak, épületnek viszont nincs. Azok csak úgy vannak, mintha mindig lettek volna. Háttérként, vágóképként, vagy szörnyülködésre alkalmas jó témaként. Ha lenne kedvem tréfálkozni, azt mondanám, ma Magyarországon Nagy Imre a legismertebb szobrász. 

Ha lenne kedvem tréfálkozni, azt mondanám, ma Magyarországon Nagy Imre a legismertebb szobrász.

Az elmúlt hetekben legalább százszor leírták, hogy mit tettek Nagy Imre szobrával, de hogy ezt az én Nagy Imre-szobrommal csinálták, arról hallgattak. Ebben a dicstelen műfajban számomra eddig a rekorder az, aki avatta, egyébként maga is érdemdús művész volt, ő nem átallotta félórás avatóbeszédében méltatni az emlékművet anélkül, hogy engem megemlített volna. Bár az is tetszett – hogy frissebb példát mondjak –, amikor nemrég kiváló avantgardista szaktársaim csináltak tiltakozó fesztivált a szobromból, és alkotóként szintén csak saját magukat tüntették fel. Visszatérve a kérdésekre: ugye azt azért nem gondolja komolyan a szerkesztő úr, hogy majd óraperccel, névvel, címmel, telefonszámmal kiadom azt a pár embert, aki ebben a helyzetben – függetlenül attól, hogy a bánatos magyar barikád melyik oldalán állt – mégiscsak megpróbált emberi módon viselkedni, informálni, esetleg segíteni?......................

Arról pedig, hogy apámmal miről mit beszéltünk: mivel ő jelenleg gyengélkedik, inkább hallgatok. (Károlyi Mihály szobrát, amelynek Varga Tamás édesapja, Varga Imre az alkotója, szintén eltávolították a Parlament környékéről, és még Budapestről is száműzték

 

https://nepszava.hu/3021357_varga-tamas-szobrasz-tiltakozasom-ellenere-erohatalommal-elvittek

 

Tovább gyalulja az Állami Számvevőszék az ellenzéket

A jelek szerint felfüggesztették a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását. A Jobbikot pedig újabb százmilliós büntetés fenyegeti – értesült lapunk. Indul az EP-kampány.

https://nepszava.hu/3021445_tovabb-gyalulja-az-allami-szamvevoszek-az-ellenzeket

Kordás László: "Még a kritikus ponton innen vagyunk"

Egyelőre nem törte át a gátat, de egyre nagyobb a sztrájkhajlandóság a magyar munkavállalók körében – állítja Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke.

- A miniszterelnök csütörtökön leszögezte: nem vonják vissza a rabszolgatörvényt. Mikor kezdik a sztrájkot?
- Én akár már most elkezdeném. De a sztrájk joga elsősorban a munkavállalót illeti meg. Az MASZSZ elnökeként hiába hirdetnék meg bármit. A sztrájkszervezéssel járó munka 90 százaléka az ágazati és munkahelyi szakszervezeteké. Az ő dolgukat pedig igencsak nehezíti a 2010-ben módosított sztrájktörvény. Ma már nem lehet könnyen, rugalmasan sztrájkot szervezni. Szigorú, bürokratikus feltételei vannak már az elégséges szolgáltatások meghatározásának is. Erre jó példa az: volt, hogy másfél év után határozta meg a bíróság egy tervezett sztrájknál az elégséges szolgáltatást. Ez abszurd helyzet, ennyi ideig szinte lehetetlen fenntartani a sztrájkhajlandóságot a munkavállalókban.

https://nepszava.hu/3021371_kordas-laszlo-meg-a-kritikus-ponton-innen-vagyunk

Lendvai Ildikó A néma levente megszólal

hosszú idő múltán a miniszterelnök először szólalt meg újságírók előtt, szembenézve e kellemetlen fajzat pimasz kérdéseivel is. Már jó régen megígérte, hogy majd egyszer erre is sor kerül, és olyan ő ebben is, mint Agárdi Péter: „Mit megígér, azt mindig állja ő.” Sőt még olyanabb, mert a levente megszólalásán sokat ront, hogy azt először bakó képében, Setét Lajosként teszi, és ez egy sajtótájékoztatón kisebb pánikot is okozhatott volna. Bár legalább nem lett volna olyan nagy hangja némelyiknek, és a kitiltottak sem hőzöngenének annyira. Az persze nem jutott volna eszükbe, hogy semmi vész, a szelíd lelkű kormányfő már menzai fotóján is bizonyította, hogy a vágó eszközök fordítva állnak a kezére. Így Setét Lajos hóhérbárdjával se tudna sok kárt tenni, nemhogy a fordítva tartott késsel megebédelni. Ha csak valaki – mint a kisgyerekes anyukák szokták - fel nem vagdossa neki előre a husikát. („Egy falatot a papa kedvéért… Egyet a vőmuram kedvéért… Egyet az országért… Ha nem maradt, akkor arra elég egy fél falat is.”) 

Ennek ellenére aggasztó lehetett, hogy Orbán a független sajtóhoz való viszonyát a bikaviadalhoz hasonlította. Most aztán töprenghetünk, ki a torreádor, és ki a bika. A macsó miniszterelnökhöz a bika illene jobban, ő szintén megvadul, ha vöröset lát, csakhogy többnyire a bika veszít, az meg vele nem fordulhat elő. Hacsak nem közbeszerzéssel bonyolítják a viadalt, mert akkor tutira az győz, akinek kell.

Illetve nem, mert azt is megtudtuk, hogy Magyarországon nincs korrupció. Igaz, Orbán korábban azt mondta, hogy majd akkor nyaggassák a korrupcióval, ha a tíz leggazdagabb magyar között lesz fideszes. És most ugyebár mindjárt az első a sorban Mészáros Lőrinc

 

https://nepszava.hu/3021462_a-nema-levente-megszolal

 

Hargitai Miklós Ellenszél

Orbán Viktort visszamenőleg meghazudtolta a magyar miniszterelnök. Orbán azt állította ugyanis, hogy Magyarországon balliberális médiatúlsúly van, ezért neki minden nap ellenszélben kell dolgoznia. Ámde néhány hete megjelent egy rendelet a kormányfő aláírásával, amely nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a kormánypárti holdudvar frissen ácsolt sajtóalapítványát – éppen azért, hogy a médiahatóság és a versenyhivatal ne kaszálhassa  el a médiaholding-tervet az abban megtestesülő (nem baloldali, hanem fideszes) törvénytelen médiatúlsúly miatt. 

A legnagyobb kereskedelmi tévé, hírportál és napilap tényleg ellenzéki, ahogy Orbán Viktor mondta; két ok miatt, de egyik sem az ő igazát bizonyítja. Egyrészt azért alakult így, mert az RTL Klubot és az Indexet a narancsszínű médiagömböc – bár nagyon akarta – eddig még nem tudta bekebelezni. Másrészt meg azért, mert a pártszócső Magyar Időket nem veszi a kutya sem - a példányszáma alig negyede a Népszaváénak -, az Origo és a TV2 nézettsége pedig erősen apad, mióta udvari krónikásnak álltak, és a géniusz dicsőségét zengik hírszolgáltatás helyett. (Ha jól hallottuk, nekik is üzent a kenyéradójuk, olyasmit, hogy talán meg kellene próbálkozniuk az újságírással; idézzük: „remélem, összekapják magukat a konzervatív újságírók”.)

A végére két rövid megjegyzés. Az újságírók kitiltása – akár a Parlamentből, akár a kormány sajtótájékoztatóiról – nem szolidaritási, hanem jogi kérdés, amiben jogi úton fogunk eljárni, itthon is, meg az EU-ban is.

 

https://nepszava.hu/3021463_ellenszel

Gömöri György: Magyar rekord

A 2018-as év azzal zárult, hogy nyilvánosságra hozták a Transparency International korrupciós listáját. Ez a nemzetközi szinten működő, berlini székhelyű szervezet minden évben megvizsgálja, hol, melyik országban növekedett, vagy csökkent a korrupció. Az Európai Unió országokra lebontott eredményei – gondolom - nem lepik meg sem Hadházy Ákost, sem a Népszava rendszeres olvasóit, alulírottat mégis kicsit meglepték.

Első pillantásra azt látjuk, hogy a legkevésbé korruptak listáját hagyományos módon a skandináv országok, Dánia, Finnország és Svédország vezetik. Elég jó helyezést kapott (ma még) az Egyesült Királyság, ahol élek, s ahol ma már jelentős magyar kisebbség él és dolgozik. De ha tovább olvassuk a listát, feltűnik, hogy nem csak az „osztrák sógor” szerepel rajta viszonylag jól, hanem közép- és kelet-európai szomszédaink is elég jól állnak: Lengyelországban Kaczyńskiék a választásokat részben korrupcióellenes kampányuknak köszönhetően nyerték meg, bár népszerűségükből a legutóbbi önkormányzati választásokon sokat veszítettek. Csehországban bajok vannak, részben a miniszterelnök, Andrej Babiš tisztázatlan ügyei miatt, de még ők is 57 pontot kapnak, Szlovákia pedig „közepesen”, 50 ponttal teljesít.

Magyarország viszont- ahol állítólag „dübörög” a gazdaság - dübörög a korrupció. A Transparency International európai uniós listáján utolsó előtti helyen áll országunk, Bulgária előtt. Ez valóban történelmi teljesítmény: a jelenlegi kormánynak sikerült leküzdenie Magyarországot Románia alá (Romániában, függetlenül az elmúlt hónapok kedvezőtlen fejleményeitől, számos korrupcióellenes eljárás folyt egészen 2018 közepéig). Aki akar, dicsekedhet Puskás Öcsivel, Bartókkal és a Rubik-kockával, de korrupció szempontjából Magyarországnak a rendszerváltás óta még soha nem volt ilyen rossz híre a világban.

 

https://nepszava.hu/3021381_gomori-gyorgy-magyar-rekord

Juncker csak a fejét rázta a legújabb orbáni szózat hallatán, szerinte kár is a szót vesztegetni arra

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• A magyar miniszterelnök nyomathatja a vágyálmait és Brüsszelnek is beinthet, de azért közeleg a fekete leves, Tusk azt mondta, hogy az nem az erő, hanem a gyengeség jele, ha egy kormány semmibe veszi az EU szabályait  

• Az Orbán-rezsim nem viccel, bár nyílt erőszakra idáig nem adta a fejét, ebből következően egyre többen szavaznak a lábukkal, 2006 óta egymillió ember költözött Nyugatra.  A hatalom egyik legfőbb támasza a permanens agymosás a tömegpropaganda révén  

• A magyar gazdaságpolitika kettős a külföldi cégekkel szemben: egyrészt kipaterolja, másrészt lekenyerezi őket 

https://b1.blog.hu/2019/01/12/juncker_csak_a_fejet_razta_a_legujabb_orbani_szozat_hallatan_szerinte_kar_is_a_szot_vesztegetni_arra#more14557364

KENYÉR ÉS CIRKUSZ

Kiss Gergely Magyar Idők

Most éppen Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke viszi a zászlót a tüntetéseken, bizonyítva azt, hogy az érdekképviselet és a balliberális tábor politikai céljai tartósan egybeforrtak. Ő volt az, aki amikor éppen nem éhségmenetelt, akkor Harley–Davidsonnal tűnt fel különböző motorosfesztiválokon. És ő volt az, aki Gyurcsány-kormány alatt a munkaügyi minisztérium politikai államtitkára volt.

A hazai szakszervezeti tábor megosztott. Ennek örülni kell, mert ez azt is jelenti, hogy nem mindenki hajlandó feláldozni a hitelességét a politika oltárán. A Liga és a Munkástanácsok nem csatlakoztak az elmúlt hetek erőszakos akcióihoz. Senki ne vegye be azt a maszlagot, hogy a nép tüntet, ez nem igaz. A teljes szakszervezeti szféra a munkavállalók tíz százalékát fedi le. A demonstrációkon hangadó képviseletek mintegy százezer dolgozó felett bábáskodhatnak úgy, hogy a közszféra dolgozóit a túlóratörvény nem is érinti. Ennyit arról, amikor Botka László és társai diadalmámorban bejelentik, hogy nem alkalmazzák a vitatott jogszabályt.

 

https://magyaridok.hu/ahelyzet/kenyer-es-cirkusz-3841214/

 

EGY ELINTÉZETT INTÉZET

Pilhál György Magyar Idők

Felszólítást kapott a Politikatörténeti Intézet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, hogy egy hónapon belül szedje a sátorfáját és hagyja el az igazságügyi palota jogtalanul bitorolt Alkotmány utcai épületrészét. Az állam már jó ideje szeretné elérni, hogy végre távozzon a hajdani Magyar Királyi Kúria Kossuth téri épületéből az ott feledkezett gyülekezet, merthogy az égvilágon semmi keresnivalójuk odabent. Túl azon, hogy a kormány ide, a hajdani igazságügyi palotába kívánja visszahelyezni a Kúriát, és talán a Legfőbb Ügyészség is itt kap majd helyet. (Ugyanabban a Kossuth téri épületben található az intézet, ahol a már költözőfélben lévő Néprajzi Múzeum.)

A történet csak látszólag bonyolult. Arról van szó, hogy az MSZMP Párttörténeti Intézetéből az idők során „politikatörténetivé” szelídült felekezet – a gerontológiai baloldal egyik utolsó bástyája – ma is úgy véli, hogy a Hauszmann Alajos építette palotából több ezer négyzetméternyi terület őket illeti, merthogy annak használati jogát 1990-ben „nekik adta” a Magyar Szocialista Párt. Vagyis szerintük jogosan vertek tanyát a Rákosiék által még 1948-ban lenyúlt igazságügyi palotában.

Földes György ügyvezető igazgató a Népszavának kijelentette: a kíméletlen hatalom célja, hogy ellehetetlenítse a tudományos baloldal kutatóműhelyének működését, de ő nem fogadja el a felmondást. Bár – tette hozzá – megfelelő ellentételezés esetén nem zárkózik el az alkutól. (Egyébként erősen sérelmezik azt is, hogy a korábban kapott állami támogatások újabban már nem jönnek.)

Nagyon úgy fest, már csak a Jóistenhez fordulhatnak az utódbolsevikok. Őbenne viszont nem hisznek. A kör bezárult.

 

https://magyaridok.hu/paca/egy-elintezett-intezet-3842909/

BECSOMAGOLT BOLSEVIZMUS

AZ OPERETTELLENZÉKET KÖVETHETI A SEMMITŐL VISSZA NEM RIADÓ KUN BÉLA-UTÓDOK HÁLÓZATA

Jeszenszky Zsolt Magyar Idők

Az utóbbi hetek tüntetései két teljesen eltérő olvasatot kaptak a kormánypárti és az ellenzéki médiában, illetve a különböző szavazótáborokban. Míg az ellenzéki sajtó a néhány ezer kétségtelenül felhergelt és mindenre elszánt tüntetőt hatalmas tömegnek, kormánybuktató erőnek igyekezett ábrázolni, a végletekig felerősítve azt a képet, hogy itt valami nagyon komoly dolog történik, addig a kormány szimpatizánsai elsősorban a gúnyra, a groteszkségre, a mémek gyártására, a nevetségessé tételre mentek rá, általában sikerrel. Szokás szerint két párhuzamos valóságot láthattunk, ám most, s talán meglepő lesz az állításom, de mégis, szokatlan módon a maga módján mindkettő igaz.

Egyes médiafelületeken még dobálják gyönyörű szóvirágaikat, eljátsszák a higgadt, bülbülszavú szentet (némelyiküknek van képe bibliaoktatónak nevezni magát), de valójában igazi Lenin-fiúk ők. Van köztük kifejezetten közveszélyes, gyakorló elmebeteg, olyan, aki alig várja, hogy lámpavasra húzza gyűlölete alanyait, és van, aki csak gátlástalan, jól megfizetett hazudozó és lázító; a jövőre nézve azonban mindegyikük veszélyes. Egyre szervezettebben, a nemzetközi hivatásos tüntetők, az Antifán és Saul Alinskyn szocializálódott csőcselékek módszereit egyre jobban megtanulva és átvéve, az Open Society és egyéb globalista szervezetek által egyre jobban kiképezve (és finanszírozva!) végzik mind lázító-destabilizáló, mind pedig a fizikai erőszakban megnyilvánuló tevékenységüket.

A szemünk előtt nevetségessé váló operett­ellenzék után tehát jönnek, vagy legalábbis ha nem vigyázunk, jöhetnek az igazi bolsevik, semmitől vissza nem riadó Kun Béla-utódok. Ezt pedig nem szabad elbohóckodnunk sem az interneten és a cikkekben, sem a Keménymagban vagy a Szabadfogásban.

 

https://magyaridok.hu/velemeny/becsomagolt-bolsevizmus-3784313/

 

Babos Tímea és Fucsovics Márton továbbra sem játszanak a magyar válogatottban

Babos Tímea és Fucsovics Márton szombaton közös közleményben jelentették be, hogy nem lépnek pályára februárban a magyar Fed-, illetve Davis-kupa-csapatban. Ezt a két legeredményesebb magyar játékos azzal indokolta, hogy a szeptemberi közleményük kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontjuk továbbra is érvényben van.

 Akkor a játékosok azt közölték, hogy nem kívánnak együttműködni a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ), mindaddig nem adják a nevüket egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján.

Megjegyezték, hogy az elmúlt hetekben Juhász Gábor sportigazgató jelentős összegű ajánlatot tett nekik a Magyar Tenisz Szövetség nevében a februári Fed, illetve Davis-kupa találkozókon való szereplésért. de közölték, hogy nem a pénz miatt fordítottak hátat ennek a  Magyar Tenisz Szövetségnek:

„Ez nem pénzkérdés, soha nem volt az. Februárban tehát nem játszunk a Fed-kupában, illetve a Davis-kupában.”

 

https://444.hu/2019/01/12/babos-timea-es-fucsovics-marton-tovabbra-jatszanak-a-magyar-valogatottban

Gyorsabban melegednek az óceánok mint eddig hittük

Az új méréseket az óceánokra 2000 óta kihelyezett 3900 mérőbója adatai segítették. Az adatok alapján az 1971 óta végbement melegedés nagyobb, mint amit az ENSZ legutóbb, 2013-ban kalkulált - írta a Science aktuális száma.

A 2000 méterig is lehatoló mérések alapján a vízmelegedés gyorsulóban van. A klímakutatók túlnyomó többsége szerint a légkört az üvegházhatású gázok ember okozta kibocsátása melegíti, a hő egy részét az óceánok veszik fel. A vízmelegedés arra készteti a halakat, hogy hűvösebb vizekbe meneküljenek.

Az óceáni hőmérsékletet kevésbé befolyásolják az időjárás éves változásai. Akár ezer év is letelhet, míg az óceánok mélyét elérik a felszíni változások.

Ebből baj lesz...

A felmelegedés - többek közt - csökkentheti az óceánok oxigéntartalmát, károsítja a korallzátonyokat, amelyek a halak tömegének szolgálnak keltetőül.

A melegebb tengerek több párát bocsátanak ki, ami erőteljesebb viharokat eredményez. A vízmelegedés a tengeri jeget is olvasztja, ez a vízszint emelkedését okozza.

"A globális felmelegedés itt van, következményei már most súlyosak, nincs kétség" - írták közleményükben a szerzők. (MTI)

https://verde.444.hu/2019/01/12/gyorsabban-melegednek-az-oceanok-mint-eddig-hittuk

Nagyon brutálisan számolt be a köztévé a pénteki nyugdíjbotrányról

A híradó körülbelül harmincadik percében közölték, hogy voltak, akik ma nem kapták meg a nyugdíjukat a szokott időben, majd ismertették a Magyar Államkincstár napközben már  mindenütt olvasható közleményét, miszerint technikai hiba okozta a csúszást, de most már minden rendben van, és mindenki a megemelt nyugdíjat kapja.

https://hirklikk.hu/kozelet/nagyon-brutalisan-szamolt-be-a-kozteve-a-penteki-nyugdijbotranyrol

Az FBI nyomozást indított, hogy Trump nem dolgozik-e titokban az oroszoknak

Napokkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök 2017-ben váratlanul kirúgta az FBI igazgatóját, James Comey-t, a szövetségi nyomozó iroda munkatársai vizsgálatot indítottak, hogy megnézzék, Trump titokban nem dolgozik-e az oroszoknak – írja a New York Times.

A lapnak nyilatkozó és az ügyet jól ismerő források szerint

az FBI nyomozóinak azt kellett megvizsgálniuk, hogy az amerikai elnök nem veszélyezteti-e az Egyesült Államok nemzetbiztonságát, 

illetve, hogy James Comey kirúgásával nem akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Egy korábbi FBI-tanácsadó szerint ugyanis amennyiben Trump azért rúgta ki Comey-t, hogy leállíttassa az oroszokkal kapcsolatos vizsgálatot, az nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel.

A New York Times szerint több FBI-ügynök már 2016-os elnökválasztási kampány során is gyanúsnak tartotta a Donald Trump körüli orosz szálakat, de nem indítottak nyomozást, részben azért, mert nem tudták, hogyan kezeljenek egy ilyen érzékeny és nagy horderejű nyomozást. Viszont James Comey kirúgása, illetve az azt megelőző időszak meggyőzte őket arról, hogy muszáj lépni.

Az FBI által kezdett nyomozást az elnökválasztási kampány állítólagos orosz befolyásolását vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész vette át, de azt nem tudni, hogy figyelembe veszi-e a kémelhárítási szempontokat. Ahogy az sem tisztázott, hogy a nyomozást megindító FBI-ügynökök nem lépték-e át a hatáskörüket – olvasható a New York Times cikkében.

https://24.hu/kulfold/2019/01/12/donald-trump-fbi-nyomozas-oroszorszag/

Halálos áldozatai is vannak a párizsi gázrobbanásnak

Négy ember, köztük két tűzoltó halt meg a szombat reggeli párizsi gázrobbanásban – közölte a francia belügyminiszter, Christophe Castaner.

A baleset a francia főváros kilencedik kerületében, a Rue de Trevison, egy pékségben történt. A robbanás pillanatában már a helyszínen volt egy tűzoltócsapat, amelyet azért hívtak ki az ott lakók, mert gázszivárgást éreztek. A balesetnek több tucatnyi sérültje van, közülük legalább 12-es kritikus állapotban vannak.

A detonáció erejét mutatja, hogy a lökéshullám felborította és lángra lobbantotta a közelben parkoló gépkocsikat, kitörtek a távolabb lévő épületek ablakai és ablakkeretei is. Épülettörmelék és üvegszilánkok borították el az utcát.

Kétszáznál több tűzoltó és mintegy száz rendőr érkezett a baleset helyszínére, amelyet felkeresett Édouard Philippe miniszterelnök és Anne Hidalgo párizsi polgármester is.

https://24.hu/kulfold/2019/01/12/parizs-gazrobbanas-halottak/

"Simonka! Hol a pénz?" - Rég nem látott tömeg tüntetett Békéscsabán a kormány ellen

Nyolcszáz dühös ember tiltakozott szombat este Békéscsabán Orbán Viktor, a NER és a Fidesz országgyűlési képviselője, Simonka György „áldásos” tevékenysége” ellen.

Addig nem nyugszunk, amíg el nem veszti hatalmát a Fidesz

Rég nem látott tömeg, közel nyolcszáz ember gyűlt össze szombaton kora este Békéscsabán a kormányellenes demonstráción. Afféle helyi jellegzetességként a szónokok és a skandáló tömeg gyakorta szóba hozta a térség országgyűlési képviselőjének, Simonka Györgynek az üzelmeit. A tiltakozók egyértelművé tették: börtönben szeretnék látni a jobboldali politikust. Legutóbb 2014 őszén, a netadó elleni tüntetésen lehetett ennyi demonstrálót látni Békéscsabán. A tavaly december közepén beindult „tüntetési szezonban” a békési megyeszékhelyen ez volt a negyedik demonstráció, amelynek fő szónoka Hadházy Ákos, a kibontakozott ellenállás egyik meghatározó alakja volt. De itt voltak a Liberálisok, a DK, a Jobbik, a Párbeszéd, a Momentum, az LMP és az MSZP politikusai, valamint a Magyar Dolgozók Szakszervezetének képviselője is.

https://nepszava.hu/3021489_simonka-hol-a-penz-reg-nem-latott-tomeg-tuntetett-bekescsaban-a-kormany-ellen

Nem indult egyelőre etikai vizsgálat Hadházy ellen az állatorvosi kamaránál

Hadházy Ákost a múlt hónapban két állatorvos kollégája jelentette fel az MTVA-székházban december 16-17-én történtek miatt, állatorvoshoz nem méltó magatartása miatt. Az állami hírügynökséghez elküldött feljelentésben Szinei András és Herényi Bulcsu azt írták, „a székházában önmagából teljesen kifordulva, minősíthetetlen, már deviánsba hajló módon viselkedett” a független országgyűlési képviselő. A két feljelentő szerint Hadházy magatartása összeegyeztethetetlen a kamarai szabályok mellett állatorvosi esküjének azon részével is, mely szerint arra törekszik, hogy az állatorvos-tudomány, valamint alma materük jó hírnevét öregbítse, megbecsülését előmozdítsa. (Képviselői jogukkal élve Hadházyék egy közintézményben, a Magyar Televízióban azt igyekeztekt elérni, hogy az ellenzéki pártok 5 pontos követelése képernyőre kerüljön, de erőszakkal kidobták őket az épületből.)

Megkérdeztük a Magyar Állatorvosi Kamarát (MAOK), bő egy hónap elteltével megindították-e az etikai vizsgálatot Hadházyval szemben. Gönczi Gábor, a MAOK elnöke pontokba szedve indokolta, miért nem ad felvilágosítást.

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/nem-indult-etikai-vizsgalat-hadhazy-ellen-az-allatorvosi-kamaranal-116460

Fabiny Tamás: “Véletlenül se hivatkozzon a kereszténységre az, aki embertársai ellen gyűlöletet szít”

"....a kereszténydemokrácia nem teológiai vagy egyházi, hanem politikai fogalom...."

Fabiny Tamással, a magyar evangélikusok elnök-püspökével a Heti Világgazdaság készített interjút. A püspök egyike  a kevés magyar egyházi vezetőnek, aki gyakran emel szót az igazságtalanságok miatt, fellép a kirekesztés, a gyűlölködés minden formája ellen. Legyenek azok menekültek, vagy éppen hajléktalanok.

A riportban szó esett az 5.számú Fidesz tagkönyv tulajdonosáról, Bayer Zsoltról is, aki még tavaly tavasszal kilépett az egyházból:

“Természetesen ez szigorúan az ő magánügye. Úgy tudom, fiatalként a budavári gyülekezetben fordult meg. Hangzatos kilépése után tájékozódtam abban a közösségben, ám ott is már csak a tévéből ismerték. Az egészet nagyon rosszul éltem meg. Mindig árt az evangélikus egyháznak, hogy a politikai térbe vonják be, akár az ilyen nyilatkozatokkal, de bizony azzal is, amikor a másik oldalról szalagcímben hozták, hogy „kormánykritikus mise a közrádióban”.”

 

“Az a jó, ha az egyházak teszik a dolgukat. Úgy hiszem, egy püspöktől azt várhatja el mindenki, hogy a kormányzati ciklusokon és politikai kampányokon messze túlnyúló szempontokat képviseljen, hitvallással, szolgálattal – azaz segítse a hívek tájékozódását a világ dolgaiban”

 

https://varosikurir.hu/fabiny-tamas-veletlenul-se-hivatkozzon-a-keresztenysegre-az-aki-embertarsai-ellen-gyuloletet-szit/2/

 

HÚSZ ALKALOMMAL TALÁLKOZOTT SOROS AZ UNIÓ VEZETŐIVEL

SOROS KÉZIVEZÉRLI AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGOT

Jurák Kata Magyar Idők

Azt, hogy az Európai Unió főbb döntéshozói, valamint testületei milyen szinten a Soros-hálózat szorításába kerültek, jól mutatta, hogy 2017 október 19-én az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) elfogadta azt a javaslatot, amely úgy reformálja meg az uniós menekültügyi és menedékkérelmezői rendszert, hogy felülírja az addig alapvetőnek számító uniós elvet.

·         A tőzsdemilliárdos többek között Jean-Claude Junckerrel, Frans Timmermansszal, Emanuel Macronnal és Dimitris Avramopoulos-szal is egyeztetett.

·         A bizottság naptárából vagy éppen Sorosék közösségi oldalai alapján kijelenthető, hogy az Open Society European Policy Institute EP-akkreditációval rendelkező 12 lobbistája 52 alkalommal, vagyis szinte heti rendszerességgel találkoznak a bizottság képviselőivel.

·         Azt, hogy az Európai Unió főbb döntéshozói milyen szinten kerültek a Soros-hálózat szorításába, jól mutatta, hogy 2017 október 19-én az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) elfogadta azt a javaslatot, amely úgy reformálja meg az uniós menekültügyi és menedékkérelmezői rendszert, hogy felülírja az addig alapvetőnek számító uniós elvet.

https://magyaridok.hu/kulfold/husz-alkalommal-talalkozott-soros-az-unios-vezetoivel-3843932/

ELEMZŐ: EGYBEESNEK SOROS GYÖRGY EURÓPAI LÁTOGATÁSAI ÉS AZ EU-VEZETŐK DÖNTÉSEI

MTI

Aligha véletlen, hogy Soros György és az EU-vezetők találkozásait rendszerint rövid időn belül uniós szintű döntések követik – mondta a Médianéző igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Boros Bánk Levente szerint Soros György európai nyomásgyakorlásáról árulkodik az is, hogy brüsszeli látogatásainak céljáról nem tudni semmit, tárgyalásait elrejtik a nyilvánosság elől. Üzleti célokért lobbizni nem tilos, így az sem példa nélküli, hogy üzletemberek esetenként politikusokkal találkoznak, de a tőzsdespekuláns nagyjából negyedévente, lobbistái pedig hetente tárgyalnak uniós vezetőkkel – tette hozzá.

https://magyaridok.hu/belfold/elemzo-egybeesnek-soros-gyorgy-europai-latogatasai-es-az-eu-vezetok-dontesei-3844622/

Theresa May: Ha leszavazzák a brexit-megállapodást, az katasztrófához vezet

Katasztrofális következményei lennének, ha a brit parlament elutasítaná a jövő keddi szavazásona brexit-megállapodást, figyelmeztett Theresa May brit miniszterelnök a Sunday Express-ben.

Korábban Chris Grayling közlekedési miniszter, Theresa May miniszterelnök egyik legszorosabb kabinetbeli szövetségese is arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőséges csoportosulások megerősödéséhez vezethet, ha a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatnak útját állná a politika.

 

https://index.hu/kulfold/2019/01/13/theresa_may_ha_leszavazzak_a_brexit-megallapodast_az_katasztrofahoz_vezet/

ÁSZ-döntések nyomában

Az Állami Számvevőszéknek a tiltott párttámogatás égisze alatt megfogalmazott állításai, intézkedései, az ellenzéki pártoknál igencsak kiverték a biztosítékot. Ugyanis ebben a jogkérdésben jogsértések sorozata állapítható meg. Kezdve azzal, hogy az ÁSZ nem hatóság, az ellenőrzöttekkel szemben nincsenek közvetlen szankcionálási jogosítványai. Az ÁSZ hivatali típusú auditáló szervezetként az általa végzett ellenőrzésekről jelentést készít, amely tartalmazza a feltárt tényeket. Ezt a szerepet tölti be az ÁSZ a költségvetési támogatásban részesülő pártok és a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése során is. Az audit típusú ellenőrzésnek az is fontos ismérve, hogy az ellenőrzést végző szervezetnek, jelen esetben az ÁSZ-nak, nincs lehetősége a megállapításai alapján a szükséges következményeket közvetlenül érvényesíteni, mert nem hatósági vagy felügyeleti ellenőrzést végez. Mivel nem hatóság, ezért nincs hatásköre jogviták eldöntésére, kötelező érvényű határozatot senkire nézve sem hozhat, nem rendelkezik közvetlen szankcionálási lehetőséggel, csupán kezdeményezheti a jogkövetkezmények érvényesítésére vonatkozó eljárást az erre jogosult szervnél. A konkrét jogkövetkezmények érvényesítése ezután az illetékes hatóságok feladata. Mindezekre is tekintettel a költségvetési támogatásban részesülő pártok ellenőrzése során esetlegesen felmerült tiltott párttámogatás esetében is a Magyar Államkincstár és az Adóhivatal (elvileg) a hatóságként eljáró szervezet. Amely szervezeteknek érdemben le kell folytatniuk a szükséges eljárást, amelyben a pártoknak joguk van védekezni. Sőt!

 

https://nepszava.hu/3009446_asz-dontesek-nyomaban

Sztrájkbizottságot hozott létre a PDSZ

Szűcs Tamás PDSZ-elnök úgy nyilatkozott: a cél továbbra is az, hogy egy közös szakszervezeti sztrájkbizottság jöjjön létre, így várják a többi érdekvédelmi szervezet sztrájkbizottságainak megalakulását. A PDSZ által megfogalmazott követelések – amelyeknek csak egy része vonatkozik konkrétan a pedagógusokra – is nyitottak, azokhoz bárki csatlakozhat. 

https://nepszava.hu/3021480_sztrajkbizottsagot-hozott-letre-a-pdsz

Péterfy Gergely: A kisördög

Most bosszút áll. Most neki lett mindenben igaza. A tévéből, a rádióból, az újságból az ő igazsága harsog, az ő félelmeinek ad igazat a politika, és akik eddig nevettek rajta, most gúny és megvetés tárgyai lettek.

Kisördög járja be Európát: a populizmus kisördöge. Nem olyan karakteres, Trockij-szakállas és vörös szarvú, mint nagybátyja, a kommunizmus, nem is olyan középkoriasan kénkőszagú és lópatás, mint a fater, az öreg náci, de attól még elég ronda és a szaga sem valami kellemes. Úgy néz ki, mint bármelyik átlagos tahó a kocsmapultnál. Pocakos, sonkafejű, a szeme másnaposan vérágas, kisfröccsöt iszik és hülyeségeket beszél, ahogy az ilyen kocsmai alakoktól megszoktuk: szidja a zsidókat, a cigányokat, van néhány kattant összeesküvés-elmélete, és végső érvként ott a nacionalizmusa és a rasszizmusa: mindenki hülye, aki nem férfi, nem magyar és nem fehér.

Részegségében viszolyogtató önsajnálat váltakozik a hisztérikus kivagyisággal: bármelyik percben nekiállhat pityeregni vagy a mellét verve óbégatni, hogy őneki barátja a rendőrkapitány, és hogy vele nem lehet csak úgy ujjat húzni. Ha már nagyon részeg, a füledhez hajol, és titokzatosan hunyorogva bevallja, hogy van egy nemesi előneve, és a nagymamája még kastélyban született a Felvidéken. Persze ő párttag volt és házmester, mert hát érted, élni kell valahogy: nagy ellensége a rendetlenségnek, a hosszú hajnak, a tiszteletlen fiataloknak és a négerek zenéjének, amely megrontja az unokákat.

https://hvg.hu/velemeny/201901_a_kisordog

Két kézzel szórta a félmilliós fizetéseket a Momentum a kampánystábjának

Az ÁSZ kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásainak a felfüggesztését, mert az nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét

Magyar Hírlap

A Momentum Mozgalom sok huzavona után közzétette kampányköltéseiről készült részletes beszámolóját, erre azért kényszerült a párt, mert az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezte költségvetési támogatásuk felfüggesztését - írta az Origo hírportál, kiemelve, hogy a Momentum bőkezű volt kampánystábja tagjaival.

A hírportál cikke emlékeztetett: az ÁSZ (a Párbeszéd mellett) azért kezdeményezte a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit, az ellenőrzés lefolytatását, és az ÁSZ nem ismerhette meg az utóbb közzétett részletes adatokat. 
 

Az Origo a Momentum néhány napja közzétett részletes beszámolója alapján azt írta: a Momentum a rendelkezésére álló 508 millió forintból több mint 140 milliót különböző, főként közösségi médiás hirdetésekre költött el. Ezenkívül több mint 44 millió forintot költöttek úgynevezett reklámügynöki tevékenységre, amely magában foglalt több mint 29 millió forint, szintén "onlinemédia- tevékenységet". Vagyis a pénz jelentős részét nem a vidéki kampánykörutakra, rendezvényszervezésre esetleg plakátokra fordították, hanem az online hirdetésre. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/137971/Ket_kezzel_szorta_a_felmillios_fizeteseket_a_Momentum_a_kampanystabjanak

Csizmadia László Ki fizeti a révészt?

Az európai történelem soha nem futott egy szálon. A történések azonban manapság egyre szélesebb körben összeérnek

Magyar Hírlap

A jelenséget mutatja a politikai erővonalak metszéspontban történő találkozása. Meglepetés, hogy a neoliberalizmus felfogása még uralhatja az Európai Parlament és az Európai Bizottság cselekvéseit, miközben a tagországok népei már nem eszmékben gondolkodnak, hanem mindennapi életük tényeit veszik számba. Bizonyossá vált, hogy a történelem sodrása másképpen érintette a Kelet és Nyugat társadalmát, hiszen másként reagáltak a politikai és a gazdasági eseményekre. A nyugati országok a második világháború után tényleges szabadságot, függetlenül gyakorolható identitást kaptak, ezzel szemben a keletiek szovjet gyarmatosítást, politikai elnyomást és gazdasági kizsákmányolást. Míg a nyugati országok tovább élvezhették évszázados gyarmatosítási módszereik előnyeit, folytathatták a Közel-Kelet és Afrika gazdasági-pénzügyi kiszipolyozását.

http://magyarhirlap.hu/cikk/138017/Ki_fizeti_a_reveszt

Hende Csaba szerint a tüntetők azok, akik miatt 2010 előtt "az államcsőd széléig sodródott Magyarország"

Összefogott Szombathelyen az ellenzék, és rendkívüli képviselő ülésen határoztak arról, hogy a város cégeinél nem vezetik be a túlóratörvényt. A keddi ülésre a fideszes képviselők nem mentek el, csak Puskás Tivadar polgármester jelent meg. Az összefogás eredménye lett az is, hogy Szombathely közgyűlése 

felszólította a térség kormánypárti képviselőjét, Hende Csabát, hogy érje el a túlóratörvény visszavonását.

Hende szerint nevetséges az egész, és felesleges is róla beszélni. A Vaol.hu-n pénteken megjelent interjújában azért beszélt róla. Szerinte a "munka törvénykönyve módosítása csak mondvacsinált ürügy volt a Gyurcsány Ferenccel teljesen összenövő ellenzék számára, ami köré megszervezhette az agresszív, többfelvonásos botrányelőadását. Országosan és itt, helyben egyaránt." Szombathelyről szólva elmondta, hogy bekérték az önkormányzati cégektől az adatokat és kiderült, hogy eddig sem túlóráztak azoknál, vagy csak alig. És Hende szerint ez a jövőben sem fog változni. Hogy miért nem, arra meglepő indokot hozott: 

"megjegyzem: a korábbi túlóraszámok emeléséhez szükséges többletforrások sem állnak az önkormányzati cégek rendelkezésére."

Majd visszatérve az országos politikára, kijelentette: "ha ugyanis végignézek a parlamenti rendzavarásban részt vevő 

és a tüntetéseken megjelenő arcokon, akkor azt látom, hogy ők bizony ugyanazok, akiknek a hatalma idején az államcsőd széléig sodródott Magyarország. És került adósságcsapdába Szombathely. Halkan kérdezem: amikor vezető helyzetben voltak, akkor miért nem számított nekik a magyar emberek élete és sorsa?"

https://444.hu/2019/01/12/hende-csaba-szerint-a-tuntetok-azok-akik-miatt-2010-elott-az-allamcsod-szeleig-sodrodott-magyarorszag

Az Aachenben újragondolt Európa

Ara-Kovács Attila

„A dokumentum szemmel láthatóan meghaladja az eddig keletkezett uniós szerződéseket, s ez nem csak abból a szempontból előnyös, hogy végre a tényleges integráció kap elsőbbséget, hanem az is, hogy az új feltételrendszerben már nem érvényesek azok a szabályok és vállalások, amelyeket az unió hajnalán túl jóhiszeműen, a kelet-európai politikai kultúráról is a legjobbat feltételezve szövegeztek meg az akkori politikusok és szakértők.” 

A német és a francia rövid- és hosszú távú érdekek még sohasem voltak ennyire közel egymáshoz, mint most. Pedig Angela Merkel és Emmanuel Macron kapcsolata nem kivételes a második világháború utáni időszakban, legalább ennyire közel állt egymáshoz a konzervatív Helmut Kohl és a szocialista François Mitterrand. Mi változott, milyen új elemek tették lehetővé azt, hogy a világ egyik legerősebb hadseregével rendelkező Francia Köztársaság elnöke, valamint a világ egyik legerőteljesebb gazdaságával rendelkező Német Szövetségi Köztársaság kancellárja úgy érezze: itt az ideje annak, hogy újra alapozzák az Európai Uniót. Mert az a koncepció, mely körvonalazódni látszik legalább olyan újszerű és radikális, mint egykoron az unió megalapítása volt.

 

https://arakovacs.wixsite.com/jegyzet/single-post/2019/01/12/Az-Aachenben-ujragondolt-Europa

Magyarországon a jövő a városi fiataloké, de ők elmennek, ha az EU nem ad elég pénzt

Nemzetközi sajtószemle

 2019. január 13. - Szelestey

·         Ha az EU elvonja a pénzeket a renitens kormányoktól, az csak dacot vált ki Magyarország és Lengyelország részéről - mondja a cseh diplomácia első embere.

·         Nem szabad belenyugodni a demagógok grasszálásába, mert a harc kitermeli a megfelelő módszereket, eszméket és vezetőket is.

·         Bannon hiába kopogtat az európai populisták ajtaján, azok óvatosságból nem kérnek az idegen segítségből, bár pont úgy látják a világot, mint az őstulok amerikai.

 

https://b1.blog.hu/2019/01/13/magyarorszagon_a_jovo_a_varosi_fiataloke_de_ok_elmennek_ha_az_eu_nem_ad_eleg_penzt#more14559032

 

Trump még a tolmács jegyzeteit is elkobozta, miután Putyinnal tárgyalt

A Washington Post arról ír, hogy Donald Trump amerikai elnök szokatlan módon titkolja, hogy miről beszélgetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Eddig ötször találkoztak személyesen, de több tárgyalásról semmilyen elnöki jegyzőkönyv sincs, még titkosított sem. Ez a lapnak nyilatkozó diplomáciai szakértők szerint meglehetősen szokatlan.

A legfurább eset a 2017-es hamburgi találkozójukon történt, amikor kormányzati források szerint Trump a tolmácsa jegyzeteit is elvette, és személyesen utasította, hogy soha senkinek se beszéljen az elhangzottakról. A találkozón szintén részt vett Rex Tillerson (azóta kirúgott) külügyminiszter, és ő készített ugyan rövid vázlatokat a külügynek, de azok nem túl részletesek a washingtoni lap forrásai szerint.

https://444.hu/2019/01/13/trump-meg-a-tolmacs-jegyzeteit-is-elkobozta-miutan-putyinnal-targyalt

Megkéselték Gdansk polgármesterét egy jótékonysági rendezvényen

Megkéselték az észak-lengyelországi Gdansk polgármesterét, Pawel Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen, a politikust újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították - közölte a lengyel média.

A gdanski főpolgármesteri hivatal szóvivője arról tájékoztatta a PAP hírügynökséget, hogy Adamowiczot egy "éles tárggyal" támadták meg az egyik legnépszerűbb lengyelországi karitatív gyűjtést záró ünnepségen. Hozzátette: egyelőre nincs tudomása a polgármester állapotáról.

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) úgy tudja, hogy késelés történt, az elkövetőt őrizetbe vették. A TVN24 kereskedelmi hírtévének a gdanski rendőrkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a támadó egy 27 éves férfi volt.

Mindkét hírtévé úgy tudja, hogy Adamowicz állapota súlyos, elkezdődött a műtétje.

A TVN24 szerint Adamowiczot egy vagy két késszúrás érhette.

https://444.hu/2019/01/13/megkeseltek-gdansk-polgarmesteret-egy-jotekonysagi-rendezvenyen

Liu Shaolin Sándor megszerezte Magyarország történetének első összetett aranyérmét a gyorskorcsolya EB-n

Az MTK 23 éves versenyzője így mind a négy egyéni számban a legjobb kettőben zárt, ugyanis 1500 méteren győzött, míg 500 és 1000 méteren második lett. Testvére harmadszor állhat dobogóra ezen a kontinensviadalon az 500 méteres diadala és az 1500 méter ezüstérme után.

https://444.hu/2019/01/13/liu-shaolin-sandor-megszerezte-magyarorszag-tortenetenek-elso-osszetett-aranyermet-a-gyorskorcsolya-eb-n

Merkel pártja szakít Merkel bevándorlás-politikájával

A német bevándorlási rendszer teljes felülvizsgálatát szorgalmazta Annegret Kramp-Karrenbauer, a legnagyobb német kormánypárt, a konzervatív CDU vezetője. Az AKK-ként is ismert politikus decemberben vette át a pártelnöki tisztséget Angela Merkel kancellártól, s mostani bejelentése azt jelenti, hogy a CDU szakít a Merkel által folytatott politikával.

https://hvg.hu/vilag/20190113_Merkel_partja_szakit_Merkel_bevandorlaspolitikajaval

Kiborult a bili a Pesti Srácoknál

Álkeresztények, rongyemberek, magyarul nem tudó dilettánsok - komoly pofonok repkednek a jobboldali médiában kirobbant elszámolási vita körül.

Nyílt levélben tette közzé sérelmeit Polgári Szilvia, a CÖF-höz köthető Polgár Portál újságírója az interneten. Polgárinak Huth Gergellyel, a Pesti Srácok főszerkesztőjével, illetve barátjával, Nagy Ervinnel támadt összesen százezer forintos anyagi vitája, ám ennek kapcsán súlyosabb kritikákat is megfogalmaz.

A Polgár Portál, amelynek az Oikosz Alapítvány a kiadója, egyike a minimális olvasottságú jobbos szubkulturális kiadványoknak. A portált Huth Gergely hozta létre, vezetését később Nagy Ervin filozófus, kormánypárti publicista vette át. A portál jelentős közpénzekhez jutott, pályázatokon és a kormányhirdetéseken túl eleve 10 millió forintot számoltak el az ingyenes blogmotoron futó oldal létrehozásáért, de ezt nem sikerült közönségsikerként kamatoztatni.

Isiász és hamu vagyunk

Polgári Szilvia levelében azt írja, Nagy Ervin osztotta a "milliókat", de ebből a lap csekély összeget kapott, majd tavaly már nem is érkezett pénz a kiadványhoz. A szerző szerint Nagy Ervin emellett hetekre elérhetetlenné vált, állítólagos "isiász" miatt, amelyre hivatkozva szponzori találkozókat is lemondott. Polgári alighanem valami egyéb okot sejt emögött, mert az isiászt rendre idézőjelezi.

https://hvg.hu/itthon/20190113_Kiborult_a_bili_a_Pesti_Sracoknal

Hiába csökkentették a tranzakciós illetéket, több bank is lenyeli a pénzed

Január 1-jével a 20 ezer forint alatti tranzakciókra nem szed tranzakciós illetéket az állam. Megnéztük, átadták-e a bankok ezt a kedvező adóváltozást az ügyfeleiknek, és meglepő eredményre jutottunk. 

https://www.portfolio.hu/vallalatok/it/hiaba-csokkentettek-a-tranzakcios-illeteket-tobb-bank-is-lenyeli-a-penzed.1.310261.html