2019, január 10 - 07:38 Sajtószemle

A tudomány megtalálta végre a kulcsot a rák legyőzéséhez

A kemoterápia elérte a határait, nem fejlődik tovább. Az immunterápia segítségével viszont fel lehet számolni a daganatot. Tavaly korszakalkotó felfedezések születtek e téren. Tímár József rákkutató, a Semmelweis Egyetem tanára válaszolt a kérdéseinkre.

https://24.hu/belfold/2019/01/03/rak-daganat-kezeles-gyogyitas-timar-jozsef-rakkutato-interju/

Nyolc év alatt 70 milliárdot költött a kormány önfényezésre és rettegtetésre – infografikák

Az idősoros adatokból az látszik, hogy a kormány egyre többet és többet költ sikerkommunikációra és valamiellenes kampányokra, a Miniszterelnökség legkedveltebb kiadói, az állami hirdetések kedvezményezettjei pedig ma már egytől-egyig kormányközeli tulajdonban vannak, kivéve a Simcsika-helyettesítő plakátcéget, a francia JCDecaux-t.

https://atlatszo.hu/2019/01/09/nyolc-ev-alatt-70-milliardot-koltott-a-kormany-onfenyezesre-es-rettegtetesre-infografikak/

Figyelő: Szijjártó Péter az Év embere

Szijjártó Pétert választotta a 2018-as Év emberének a Figyelő szerkesztősége – áll a lap szerdai közleményében. Megfogalmazásunk szerint

a külgazdasági és külügyminiszter ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere, a magyar modell a világ számára is érthetővé vált, ráadásul egyre többen csatlakoznak a magyar állásponthoz.

A Figyelő szerkesztősége negyedik alkalommal ítélte oda az Év embere díjat.

Szijjártó diadalához hozzáfűzik:

2014-ben a kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán Szijjártó Péter azt tűzte ki célul, hogy a magyar külpolitikát az új világrendnek megfelelően megújítsa, illetve, hogy a külpolitika feladatává váljon a magyar gazdasági érdekek érvényesítése. Az elért eredményeket pedig mi sem példázza jobban, hogy 2018-ban a külgazdaság területén rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra.

2019 minden bizonnyal újabb külpolitikai csatározásokat hoz, az európai parlamenti választást követően pedig hazánknak és szövetségeseinek kiemelt szerepe lesz az átalakuló brüsszeli politikában, amelyhez elengedhetetlen az eddigi külpolitikai irányvonal folytatása.

A Figyelő című hetilap Schmidt Mária családi vállakozásának tulajdonában van.

https://24.hu/kozelet/2019/01/09/szijjarto-az-ev-embere

Matolcsy fia két héttel azelőtt nyitott új számlát más banknál, hogy az MNB felügyeleti biztost rendelt ki az NHB Bankhoz

Érdekes számlamozgások voltak az NHB-korlátozások előtt és után

Csabai Károly mfor.hu

Gyorsan reagált Szemerey Tamás arra, hogy a 98 százalékos közvetett tulajdonában lévő NHB Bank 7 millió forint feletti kifizetéseit az MNB korlátozta és felügyeleti biztost rendelt ki: vagy féltucatnyi érdekeltsége már másnap számlát nyitott a CIB Banknál és az OTP Banknál. Még gyorsabb volt a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám két cége, azok ugyanis már a december 18-ai MNB-s fellépés előtt csaknem két héttel korábban létesítettek új számlákat a Gránit Banknál.

https://mfor.hu/cikkek/befektetes/erdekes-szamlamozgasok-voltak-az-nhb-korlatozasok-elott-es-utan.html

Boross Péter szerint tűrhetetlen, hogy lenge öltözetű turisták bármikor megbámulhatják a Szent Koronát

Boross Péter szerint az Országház Kupolacsarnokában a Szent Korona nem kapja meg azt a tiszteletet, amely évszázadokon keresztül bevésődött a generációkba. Jó döntésnek tartja, hogy a magyar államiság jelképét elhozták a Nemzeti Múzeumból, de szerinte a mostaninál méltóbb elhelyezést igényelne a tekintélye és kisugárzása miatt.. A volt miniszterelnököt „a látogatási metodika”  zavarja, vagyis hogy a kupolacsarnokban turistacsoportok sereglenek a Szent Korona elé, amelyet bárki oda nem illő öltözékben nézhet meg.

– Fiatalemberek egy gatyában és fiatal nők lenge öltözetben, fedetlen keblekkel is odamehetnek,

Ennél méltóbb körülményeket kellene teremteni – mondta Boross Péter az ATV-nek. A kérdésre, hogy ezek szerint szigorítani kellene a látogatás rendjén, vagy a megfelelő öltözetet előírni, a volt miniszterelnök úgy reagált:

– Nem kellene látogatni! Legfeljebb évenként, időnként megmutatni. 

Az ATV arról kérdezte Boross Pétert – és másokat – hogy jó megoldásnak tartaná-e a Szent Korona Várba költöztetését, de a volt miniszterelnök álláspontja nem derült ki. L Simon László, aki egyszer már bedobta az ötletet, most nem tartja aktuálisnak a kérdést, Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke szerint a korona jó helyen van az Országházban.

https://168ora.hu/itthon/boross-peter-szerint-turhetetlen-hogy-lenge-oltozetu-turistak-barmikor-megbamulhatjak-a-szent-koronat-161813

Hazugságvizsgálatot kér maga ellen Czeglédy Csaba

Önként vállalja a poligráfos vallomástételt Czeglédy Csaba, miután váratlanul többen is ellene vallottak, és másképp nem tudja cáfolni állításaikat. Szerinte egy olyan tanú is az ügyészség koncepcióját támasztotta alá, aki pár hete egy másik eljárásban még egyetlen rá vonatkozó kérdésre sem tudott válaszolni. Mivel így újabb nyomozati iratok keletkeztek, a határidők miatt az már biztos, hogy a vádemelés így tovább csúszik.

https://hvg.hu/itthon/20190108_Czegledy_hazugsagvizsgalatot_ker_maga_ellen

A DK vett két adag ebédet Orbán menzáján, ételhordókban viszik el Iványi Gábornak

A Demokratikus Koalíció két politikusa, Varju László és Gréczy Zsolt ellátogattak a Várba, a Miniszterelnökség menzájára, ahol a Gundel főz Orbánra. Jótékony célra fordítják az ételt.

Az akcióra reagált a Fidesz:

Álságos, kétszínű Gyurcsány Ferenc pártja, mert Varju László és Gréczy Zsolt olcsóbban esznek a parlament két menzáján, mint a miniszterelnök munkatársai a Karmelita menzáján.

 

https://hvg.hu/itthon/20190109_A_DK_vett_ket_adag_ebedet_Orban_menzajan_etelhordokban_viszik_el_Ivanyi_Gabornak

 

Török Gábor: A tüntetésektől nem lesz vége Orbán királyságának, de fordulat jöhet

Amit most látunk, jelentős fordulat lehet a magyar politikában, vége lehet a centrális erőtérnek, feltéve, hogy az önkormányzati, majd akár a parlamenti választáson is a választási rendszernek megfelelően indít közösen támogatott jelölteket az ellenzék – mondta lapunknak adott interjújában Török Gábor. A politológus szerint minden a megállapodásuk mellett szól, ez a választóik elvárása és a helyzet kulcsa is, ha így se tudják megcsinálni, lesz rajtuk egy jó nagy bélyeg, hogy ezek menthetetlenül hülyék. Török beszélt arról is, hogy az EP-választásnak nincs hazai tétje, az önkormányzati választás viszont kulcskérdés. A rendszerről azt mondta: Orbán Viktor nélkül nem létezik, de még így sem mindig az történik, amit a miniszterelnök kitalál.

https://24.hu/belfold/2019/01/09/torok-gabor-interju/

 

Milliárdokból újítják fel azt a teret, ami mellett épül Tiborcz hotelje

Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér – jelentette be Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere szerdán.

Lehet, hogy csupán véletlen egybeesés, és a két dolognak az égegyadta világon semmi köze egymáshoz, de a Vörösmarty tértől karnyújtásnyira van az a két épület, a belvárosi Mahart-ház és a Dorottya utca 2. alatti ingatlan, amelyeket Orbán Viktor kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségei közé sorolnak, és ötcsillagos szállodává alakítják át. És tavaly nyáron a kormány kiemelt beruházásnak minősítette ezt a projektet.

Tiborcz István kiemelt beruházásként építhet ötcsillagos szállodát

A minősítést egyébként más hasonló beruházások is megkapják, így „miért ez lenne kivétel”.

A Vörösmarty tér felújítása mintegy 2,3 milliárd forintból valósul meg állami támogatással, a Podmaniczky tér rekonstrukciója mintegy 1,2 milliárdból fővárosi támogatással. A január 7-én elindult rekonstrukciós munkák a kerület beruházásában, a kormány és a főváros támogatásával valósulnak meg, a tervek szerint augusztus 31-ig befejeződnek.

ÉS hogy mi lesz ennyi pénzből?

https://24.hu/belfold/2019/01/09/milliardokbol-ujitjak-fel-azt-a-teret-ami-mellett-epul-tiborcz-hotelje/

 

Judith Sargentini visszaszólt Deutsch Tamásnak

Nonszensznek nevezte, amit a fideszes politikus írt róla a Facebookon.

Klubrádiónak adott interjúban Judith Sargentini azt mondta, azért vett részt a „Stop Orbán” címmel tartott brüsszeli tüntetésen, mert szolidáris a magyarokkal. Szerinte nagyon fontos ugyanis, hogy a magyarországi tüntetők iránt Európa más részein sokan kifejezzék szolidaritásukat.

A holland zöldpárti EP-képviselő a magyarországi ellenzéki pártok esetleges összefogását az uniós választásra nem minősítette, de azt nagyra értékelte,

hogy egységben gondolkodnak, és arra törekednek, hogy az eddigieknél nagyobb legyen ez az egység, hisz lássuk be, mindenkinek egy közös célja van, a jogállam felszámolásának megakadályozása és a demokrácia védelme.

Szerinte a nevéhez köthető, Magyarország helyzetét elemző jelentést elfogadták ugyan, de a folyamat azóta lefékeződött, azt fel kell gyorsítani, az Európa Tanácsnak és Romániának, a soros uniós elnöknek is foglalkoznia kellene azzal.

Judith Sargentini nonszensznek nevezte, hogy a fideszes Deutsch Tamás a Facebook-oldalán azt javasolta, legyen ő bevándorláspárti sorosista erők listavezetője.

https://24.hu/kozelet/2019/01/09/judith-sargentini-visszaszolt-deutsch-tamasnak/

 

Arra készül Mészáros Lőrinc, amire még egy kormányzati kegyenc sem volt képes

Friss pénzt és befektetési lehetőségeket szerezne Mészáros Lőrinc a külpiacokról, hogy tovább hizlalja a kormányzati hátszéllel, nem éppen etikusan felépített cégbirodalmát.

 

Gigászi offenzívába kezd Mészáros Lőrinc: tőzsdei szuperholdingját európai szinten is látható, a külpiacokat is meghódító és onnan is finanszírozható céggé tenné – olvasható az e heti HVG-ben.

Meglepően jól sikerült a cégbirodalom londoni bemutatkozása. A találkozók az ismerkedésről, a bizalomépítésről szóltak, senki semmilyen befektetési ígéretet nem tett, kötelezettséget nem vállalt – szögezte le a HVG informátora. Mészáros emberei bemutatták azt a hihetetlenül széles portfóliót, amire eddig szert tettek. Igaz, figyelemre méltó mozzanat, hogy egyetlen hazai brókercég sem vállalja nyíltan a politikailag érzékeny cégrendszer értékelését.

Az egyesített Konzum–Opus külföldi megítélése szempontjából kulcskérdés az: el tudják-e hitetni a befektetőkkel, hogy versenykörülmények között, korrupciómentes övezetben is képesek fejlődni.

https://hvg.hu/gazdasag/20190109_Arra_keszul_Meszaros_Lorinc_amire_meg_egy_kormanyzati_kegyenc_sem_volt_kepes

 

Egy elegáns Duna-parti lakás és romániai földek maradtak láthatatlanok Bánki Erik vagyonnyilatkozatában

direkt36.hu

Itt mindenki „üdülve lakhat” – így reklámozzák a budapesti forgatagtól távol, a Római-parton található Római Wellness Otthon lakóparkot. A „teljes összkomforttal ellátott üdülő-apartmanok” lakóinak kikapcsolódását többek közt egy fűthető külső medence, kerti grill, játszótér és fitneszterem biztosítja.

A fideszes Bánki Eriknek több éven keresztül volt itt egy 133 négyzetméteres lakása, ami sosem szerepelt a vagyonnyilatkozataiban. Annak ellenére, hogy elismerte a Direkt36-nak, hogy „félig-meddig” jelenleg is a lakóparkban él. Nem írta be a nyilatkozataiba a romániai cégein keresztül szerzett több mint 100 hektárnyi földjét, és ezeknek a cégeknek a több száz milliós köztartozásait sem.

2015-ben az Átlátszó írta meg először, hogy Bánki egyik reklámcégét a Rómaifürdőn lévő „luxuslakóparkba” jegyezték be, egy olyan lakásban, amely a feleségének a közvetett tulajdonában áll. Bánki azonban már korábban, 2009 júliusában feltűnt a lakóparkban.

A képviselői nyilatkozatai szerint Bánkinak abban az időszakban csak szerény ingatlanvagyona volt. 2008-ban két ürömi házat tüntetett fel a nyilatkozatában: a nagyobb, 95 négyzetméteres háznak a fele, a kisebb, 47 m2-es háznak csak az ötöde volt az övé. Ráadásul a nagyobb ürömi ház el is tűnt Bánki vagyonnyilatkozatából 2009-re.

https://444.hu/2019/01/09/egy-elegans-duna-parti-lakas-es-romaniai-foldek-maradtak-lathatatlanok-banki-erik-vagyonnyilatkozataban

 

Salvini: Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek

Az „új európai tavasz” során „a valódi európai értékek reneszánsza jön” – mondta Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter.

Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek, a májusi európai parlamenti választások után új európai egyensúly megteremtésére törekednek majd – jelentette ki szerdán Varsóban az olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter.

Matteo Salvini a Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten azt mondta: Európában éveken át a francia-német tengely volt túlsúlyban, Varsó és Róma azonban egy „új európai egyensúly” megteremtésére törekszik. Az „új európai tavasz” során „a valódi európai értékek reneszánsza jön”„kevesebb lesz a pénzügy, kevesebb bürokrácia, több munka és több családügy, és mindenekelőtt több biztonság” – fogalmazott.

Brudzinski szerint Salvinival megegyeztek: gondoskodni kell Európa „szélesen felfogott, belső és külső” biztonságáról. Aláhúzta: mindkét ország az EU szerves része, ennek biztonságát és megreformálását akarják.

(MTI)

http://mandiner.hu/cikk/20190109_salvini_lengyelorszag_es_olaszorszag_az_uj_europai_tavasz_hosei_lesznek

 

STÁDIUM 28: JOGILAG, TUDOMÁNYPOLITIKAILAG ÉS ETIKAILAG IS ELFOGADHATATLAN AZ AKADÉMIAI KUTATÓINTÉZETEK FORRÁSAINAK VISSZATARTÁSA

Az MTA tagjaiból létrejött Stádium 28 kör tagjai jogilag aggályosnak, tudománypolitikailag pedig elfogadhatatlannak tartják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteinek finanszírozását minisztériumi hatáskörbe utalták. Nemcsak a szóban forgó intézmények működésének gazdasági feltételeit nem látják biztosítva, de féltik a tudomány autonómiáját is, az intézkedésről pedig úgy vélik, összeütközésbe kerülhet az alaptörvényben foglaltakkal.

Szerintük az intézeti szerkezet és a működés finanszírozásának bizonytalan helyzete a kutatók elvándorlását idézhetik elő, ezért tiltakozásukat fejezik ki. Mint azt a Qubit megírta, hasonlóképp vélekedett az MTA elnöke is tavaly decemberben, aki akkor elmondta, ha az akadémia és a minisztérium között nem születik élhető megállapodás, „a magyar tudományosság helyrehozhatatlan károkat szenved”. 

https://qubit.hu/2019/01/09/stadium-28-jogilag-tudomanypolitikailag-es-etikailag-is-elfogadhatatlan-az-akademiai-kutatointezetek-forrasainak-visszatartasa

Menekültstátuszt kapott az ENSZ-től a családja elől Thaiföldre menekült szaúdi nő

A BBC honlapja az ausztrál kormány közlése nyomán azt írja, hogy az ENSZ menekültügyi ügynöksége gyorsított eljárásban menekült státuszt biztosított annak a 18 éves szaúdi nőnek, aki még hétfőn elbarikádozta magát a bangkoki nemzetközi reptér egyik hotelszobájában. 

al-Qunun vasárnap érkezett Kuwaitból a thaiföldi reptérre, ahol családjával volt nyaralni. Ezt az alkalmat kihasználva szökött meg. Ausztráliáig menekült volna, de feltartóztatták. 

A hotelszobába zárkózva al-Qunun a Twitteren könyörgött az életéért. Azt írta, fél attól, hogy családja megöli, ezért akart menekültstátuszhoz folyamodni Ausztráliában. 

https://444.hu/2019/01/09/menekult-statuszt-kapott-az-ensz-tol-a-csaladja-elol-thaifoldre-menekult-szaudi-no

LILA KÖD BRÜSSZELBEN

Haraszti Gyula Magyar Idők

Nem kellett sokat várnunk, hogy kibújjon a szög a zsákból, hogy kiderüljön, a botránypolitizálásba kezdett magyar ellenzék valójában kiknek dolgozik.

A balliberálisok európai parlamenti képviselőinek egy része ugyanis tegnap egy vörös posztóba öltöztetett dobogóra rántotta Judith Sargentinit. Azt a politikust, aki nemrég úgy szerzett magának kétes hírnevet, hogy a Soros György által támogatott bevándorláspárti politikusok egyikeként hazugságokkal teli jelentést készített a magyar jogállamiság helyzetéről, és azt kezdeményezte, hogy akár a szavazati jog felfüggesztésével járó eljárást indítsanak Magyarország ellen.

A migrációt pártoló erők egyik zászlóvivőjének meghallgatására összegyűlt egy szűk hallgatóság is, bár alig sikerült száz embert kicsábítani az utcára az állítólag Orbán miatt külföldre menekült magyarok közül.

Sargentininek viszont feladata volt a vörös szőnyegen. El kellett mondania például, mennyire meghatódott a Budapesten tüntető „tömegek” látványától és az ellenzéki pártok összefogásától.

Aztán a jelentésében már megfogalmazott rágalmak felsorolása után kinyögte a lényeget is, hogy miért is árul egy gyékényen a hazájukban jelenleg néhány százalékos népszerűséggel bíró pártocskák percembereivel a brüsszeli szélben.

https://magyaridok.hu/ahelyzet/lila-kod-brusszelben-3832073/

Orbán Viktor királycsináló akar lenni, kiterjesztené a hatalmát Magyarországon túlra

Magyar nyelven is kiadott összeállítást közölt szerdán a Politico brüsszeli hírportál a jelenlegi magyarországi politikai helyzetről és a helyi európai parlamenti (EP-) választási kampányról. A cikkben idéznek egy névtelenül nyilatkozó fideszes politikust, aki elmondta, hogy a közelgő EP-választás rendkívül fontos a kormánypárt számára, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis „királycsináló” akar lenni az Európai Néppártban (EPP), így kiterjesztve politikai uralmát Magyarországon túlra is. A Fideszt belátható időn belül nem fogják kizárni az EPP-ből, s addig nem is fog magától kilépni a párt, amíg a konzervatív szövetség meghatározó erő marad Brüsszelben és továbbra is védelmet nyújt számára. „Európa számára komoly fejtörést okozhat a Fidesz befolyásának megerősödése az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban. Orbán Viktor EPP-tag ugyan, mégis közel áll mind Matteo Salvini olasz belügyminiszterhez, mind Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, mind az euroszkeptikus, szélsőjobboldali csoportosulásokhoz” – hangzik a cikk.

Az összeállításban beszámolnak többek között a magyarországi tüntetésekről, a jogállamiság helyzetéről, a közigazgatási bíróságok felállításáról, a munka törvénykönyvének módosításáról és a Miniszterelnökség budai Várba költözéséről, ugyanakkor a kedvező gazdasági növekedési és munkanélküliségi adatokról is.

A Politico előrejelzései szerint a Magyarország számára fenntartott 21 európai parlamenti képviselői helyből a Fidesz 13-14-et szerezhet meg, a Jobbik és az MSZP hármat-hármat, a Demokratikus Koalíció pedig egyet.

A közeljövőben hasonló különkiadás fog készülni tizennégy másik EU-tagállamról is.

https://168ora.hu/itthon/orban-viktor-kiralycsinalo-akar-lenni-kiterjesztene-a-hatalmat-magyarorszagon-tulra-161830

KOVÁCS ZOLTÁN REAGÁLT A BRÜSSZELI CIKKRE: TÉNYALAPÚ ÚJSÁGÍRÁS HELYETT POLITIKAI ELFOGULTSÁG

MTI, ABOUTHUNGARY.HU

A Politico internetes oldal közölt egy angol- és magyar nyelven megjelenő írást, melyben a magyarországi politikai helyzetről és a helyi európai parlamenti (EP-) választási kampányról írtak. Ennek kapcsán fogalmazott meg véleményt a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az abouthungary.hu portálon. Kovács Zoltán bejegyzésében leszögezte: a szerzők nem valódi újságírók, hanem politikai partizánok.

Az államtitkár szerint a szerzőket és a számukra segítséget nyújtó forrásokat ismerve semmi meglepő nincs abban, hogy a Politico cikke tele van torzításokkal és ténybeli hibákkal.

Kovács Zoltán példaként a Munka Törvénykönyvének módosításáról szóló részt is felhozta, emlékeztetve arra, hogy hamis az az állítás, hogy az új munkaügyi szabályok mindenkit kényszerítenének majd arra, hogy hetente további nyolc órát dolgozzanak. Az államtitkár szerint a brüsszeli portál szerkesztői tévedtek, mert elfogult, tisztességtelen forrásokra támaszkodtak.

„A szerkesztők szerint az emberek majd úgy fognak emlékezni Orbán miniszterelnök úrra, mint az egyetlen uniós vezetőre, akik elment az új brazil elnök beiktatására. De ez sem igaz, hiszen a portugál elnök is jelen volt” – emlékeztetett a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

 

A Politico azt is írta, hogy a magyar miniszterelnök egy „titokban megszerzett” katonai repülőgépen ment Brazíliába. „Ez is helytelen állítás, ugyanis a repülőgép megszerzése hónapok óta nyilvános volt. Már a márciusi hírekben is szerepelt” – írja Kovács Zoltán.

„Hol van itt a titok, kedves szerkesztők?” – tette fel a kérdést az államtitkár.

Kovács Zoltán cikke teljes egészében elérhető az abouthungary.hu oldalra kattintva.

 

https://magyaridok.hu/belfold/kovacs-zoltan-reagalt-a-brusszeli-cikkre-tenyalapu-ujsagiras-helyett-politikai-elfogultsag-3834005/

LAPPANG AZ ELFOJTOTT HAZUGSÁG

AZ ATV SZERINT JANUÁRTÓL ÚGY CSÖKKENT AZ ÜZEMANYAG ÁRA, HOGY KÖZBEN EMELKEDETT IS

Ircsik Vilmos Magyar Idők

Ez az év is jól kezdődött. A Mol január negyedikén, pénteken tíz-tíz forinttal csökkentette a benzin és a gázolaj literenkénti árát. Ha valaki most azt hiszi, hogy gúnyolódom, akkor téved. Éppen ezért emlékezetünk felfrissítésére ismételjünk át újra néhány leckét a legújabb kori magyar történelem 2002-től 2010-ig terjedő korszakából, hiszen az ismétlés köztudottan a tudás anyja, a történelem pedig az élet tanítómestere. Azokban az időkben ugye az ellenzéki liberális baloldal kormányzott, amely most vagdalkozva és a népbarát szerepében tetszelegve ölel a keblére boldog-boldogtalant, a munkanélkülit és a túlórázó dolgozót éppúgy, mint a hajléktalant és az egekbe szökő ingatlanárakkal küszködő lakásvásárlót.

Ez az első leckénk. A másodikban azt vegyük át még egyszer, hogy az ellenzéki baloldal 2002-től 2010-ig szinte minden alkalommal a gáz árának emelésével kívánt boldog új esztendőt a magyaroknak. Figyelem, nem csalás, nem ámítás, szinte minden alkalommal!

https://magyaridok.hu/velemeny/lappang-az-elfojtott-hazugsag-3822428/

A VILÁGBANK SZERINT IS GYORSABBAN NÖVEKEDETT A MAGYAR GAZDASÁG

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

 

Már az összes jelentős nemzetközi szervezet felfelé javította Magyarország 2018-as gazdasági növekedésének a mértékét. A sort most a Világbank is folytatta: 0,5 százalékponttal emelte a tavaly júniusi prognózisához képest hazánk gazdasági növekedését.

https://magyaridok.hu/gazdasag/a-vilagbank-szerint-is-gyorsabban-novekedett-a-magyar-gazdasag-3832769/

Összeomlás fenyeget, sokan felmondhatnak a Honvédkórházban az új törvény miatt

És nemcsak orvosok, hanem ápolók, műtősök, adminisztratív dolgozók is lázadnak ellene, hogy honvédelmi alkalmazottként katonákra vonatkozó szigorú szabályok alá essenek – előre bejelentsék például, ha külföldre akarnak utazni vagy honvédelmi továbbképzésre kényszerítsék őket. Van olyan osztály, ahol minden orvos a felmondását tervezi. Újra a működésképtelenség szélére érhet a sürgősségi centrum is.

https://hvg.hu/itthon/20190109_Tomegevel_tavozhatnak_orvosok_a_Honvedkorhazbol_a_rajuk_kenyszeritett_statuszvaltas_miatt

BEBIZTOSÍTHATJA DOLGOZÓIT A TESCO

MEGÁLLAPODHATNAK A MUNKAVÁLLALÓK KÉPVISELŐIVEL, HOGY NEM ALKALMAZNAK 400 ÓRÁS TÚLÓRAKERETET

Thurzó Katalin Magyar Idők

A Tesco Globál Áruházak Zrt. lehet az első multinacionális vállalat, amely megállapodásban vállalja több mint 16 ezer munkavállalója felé, hogy az elkövetkező két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet áruházaiban, hanem továbbra is a jelenleg érvényes 250 órás túlmunkakeret szerint osztják be a dolgozókat, akikkel így külön megállapodásokat sem kötnének – tudta meg a Magyar Idők. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete által tett javaslatot a cég vezetői jelenleg mérlegelik.

https://magyaridok.hu/gazdasag/bebiztosithatja-dolgozoit-a-tesco-3830171/

Milliárdokat szór ki a kormány: négy vb lesz az idén Magyarországon

Jut pénz a határon túli magyaroknak is.

Határon túli sportklubok is részesülnek támogatásban: kétmilliárd százmillió forintra számíthat a Sepsiszentgyörgyi Labdarúgó Akadémia, kétmilliárdot kap a szervezet működésének és fejlesztésének támogatására a Futball Club Csíkszereda Egyesület a vajdasági Topolya labdarúgó klubja 1 milliárd 400 milliót kap, de csaknem ennyi jut a dunaszerdahelyi akadémiának, valamint a kárpátaljai Munkács felé terjeszkedő kisvárdai Várda Sportegyesületnek is. Ha mindez nem volna elég, további egymilliárd forintot ad a magyar kormány az eszéki labdarúgó-akadémiának is.

https://nepszava.hu/3020985_milliardokat-szor-ki-a-kormany-negy-vb-lesz-az-iden-magyarorszagon

Jobbik-szóvivő: A legsötétebb balliberális kormányzás is a demokrácia aranykora volt a jelenhez képest

Mirkóczki Ádámmal a Jobbik sajtószóvivőjével, parlamenti képviselőjével és a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökével készítettünk interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban.

A politikus több érdekes kijelentést tesz a Jobbik korábbi hibáival, vagy a jövőbeli ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban. Párat kiemelünk ezek közül:

„...a pártoknak most nem egymással kell hadakozniuk, először azt a helyzetet kell megteremteni, amelyben a politikai küzdelmeinket megvívhatjuk. Ez nem azt jelenti, hogy innentől mindenben egyetértünk a DK-val vagy az LMP-vel, de azt igen, hogy van egy magasabb cél, nevezetesen, hogy a demokratikus intézményeket helyreállítsuk. Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, és a választási törvényt, a közszolgálati médiát, a köztársasági elnök, a népszavazás intézményét, vagy az ügyészséget nézzük, úgy még a legsötétebb Medgyes­sy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van. Ezt kell megérteni mindenkinek, aki most az ellenzéki oldalon finnyáskodik. Nekünk ebben a pillanatban nem a 2006-os, mára bukott hatalommal kell küzdenünk, hanem a jelenlegivel, és egy időre felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken.”

 

https://magyarnarancs.hu/belpol/jobbik-szovivo-a-legsotetebb-balliberalis-kormanyzas-is-a-demokracia-aranykora-volt-ahhoz-kepest-ami-most-van-116410

 

Puch László felejthetetlen produkció végén bökte ki, hogy az MSZP törvénysértéssel nyert 2006-ban

A magyar közélet régóta látott ennyire bizarr eseményt! Puch László a Spinozában járt, ki tudja, miért.

újabb részletes tudósítás

 

https://magyarnarancs.hu/belpol/puch-laszlo-felejthetetlen-produkcio-vegen-bokte-ki-hogy-az-mszp-torvenysertessel-nyert-2006-ban-116374

 

Trump azzal is megelégedne, ha nem fal, hanem acélkerítés épülne az amerikai-mexikói határon

Donald Trump amerikai elnök beleegyezne abba, hogy az amerikai-mexikói határon ne fal, hanem acélkerítés épüljön – derült ki keddi, a Fehér Ház Ovális irodájából közvetített tévébeszédéből, amelyet a nagy amerikai televíziós csatornák helyi idő szerint este kilenc órakor sugároztak.

Trump az amerikai nemzethez intézett üzenete alig kilenc percig tartott, de a jóslatokkal ellentétben az elnök nem jelentette be, hogy szükségállapotot hirdetne.

Az elnök leszögezte, növekvő humanitárius és biztonsági válság alakult ki a déli határokon, naponta ezrek próbálnak meg bejutni amerikai területre. "Nincs már helyünk, ahol elhelyezhetjük őket és nincsenek meg az eszközeink, hogy megfelelő módon visszaküldjük őket oda, ahonnan útnak indultak."

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Amerika örömmel ad otthont olyan bevándorlók millióinak, akik törvényes keretek között érkeznek, majd gazdagítják az amerikai nemzetet. "De minden amerikait károsan érint az ellenőrizetlen illegális bevándorlás." Hozzátette: az illegális bevándorlás kimeríti az amerikai erőforrásokat és csökkenti az amerikai béreket, ami leginkább az Egyesült Államok afroamerikai és spanyolajkú közösségeit sújtja.

https://magyarnarancs.hu/kulpol/trump-azzal-is-megelegedne-hogy-ne-fal-hanem-acelkerites-epuljon-az-amerikai-mexikoi-hataron-116377

 

Kaposvár folytatta a vidéki demonstrációk sorát: háromszázan tiltakoztak a túlóratörvény ellen és a sajtószabadságért

A kaposvári tüntetés egyik szónoka az a Bogdán Erik volt, aki a városháza közeli „hírportálnál” tudósítani szeretett volna az ellenzék korábbi tüntetéséről, ám ezt a főnöke, a főszerkesztő megtiltotta. Már nem ott dolgozik.

 

A somogyi megyeszékhelyen rendezett kedd esti megmozdulás szervezői – ezúttal a teljes ellenzéki pártpaletta és a korábban is közreműködő közalkalmazotti és vasas szakszervezet – ismét a felvonulás műfaját választották, most fáklyák nélkül. A menetben, amely a Petőfi-szobortól indult, és a Kossuth tér érintésével érkezett a már hagyományosnak nevezhető tüntetési helyszínre, az Európa térre, a régi-új megyeháza elé, az összes ellenzéki pártzászló és -jelvény látható volt, a korábbról megismert molinókkal együtt.

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/kaposvar-folytatta-a-videki-demonstraciok-sorat-haromszazan-tiltakoztak-a-tuloratorveny-ellen-es-a-sajtoszabadsagert-116376

 

Szél Bernadett: Hármas egység született a Kossuth téren

Vágó István, Szél Bernadett és Murányi András egy stúdióban

 

Szél Bernadett – aki jelenleg független országgyűlési képviselő – felemelőnek tartotta, hogy részt vehetett a színpadon a tüntetésen, ahogy fogalmazott, „okosfáklyákat” látott a Kossuth téren a színpadról. A műsorban kijelentette: a színpadon megvalósult az ellenzéki pártok, a civilek és a szakszervezetek hármas egysége, amely szavai szerint éles kontrasztban állt azáltal, hogy a miniszterelnök boldog karácsonyt kívánt a túlóra-törvénnyel. Mindazonáltal egy folyamat kezdetének tartja a múlt szombaton történt demonstrációt, ennek a folyamatnak pedig fontos része a kitartás, a kialakult kölcsönös bizalom ellenére is.

 

Vágó István elképesztőnek nevezte azt, ahogy a sajtó egy részében „sorosistáknak” hívta a résztvevőket, de mint fogalmazott, számára az is elképesztő volt, ahogy ennyiféle ember együtt volt, hiszen az a cél, hogy pontot tegyenek a „rezsim” végére. Szerinte új minőséget képviselt a tüntetés, hiszen egyszerre volt ellenzéki, civil és szakszervezeti megmozdulás.

Murányi András a műsorban kiemelte: az ellenzéki pártok előzőleg elmentek a falig, és azon túl is, ebben az állapotban találkoztak a szakszervezetek „víziójával". Azonban szerinte ezen a szinten is túl kell lépni, ha a kormány továbbra sem lesz hajlandó változtatni, akkor egy gigasztrájk kell, szavai szerint meg kell állítani az országot.

 

http://mandiner.hu/cikk/20190109_szel_bernadett_harmas_egyseg_szuletett_a_kossuth_teren

Volner: Szégyellem, hogy a Jobbik Gyurcsánnyal közösen akarja megszerezni a hatalmat

BORDÁCS BÁLINT origo

Az exjobbikos politikus az Echo TV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, ahol többek között az ellenzéki mozgásokról beszélt. Meglátása szerint mára a Mi Hazánk Mozgalom lett az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzéki párt. Elmondta továbbá, szégyelli, hogy volt pártja, a Jobbik képviselői Gyurcsány Ferenccel összefogva próbálják megszerezni a hatalmat.

„Szégyellem, hogy a volt pártom, a Jobbik képviselői is Gyurcsány Ferenccel összefogva próbálják megszerezni a hatalmat” – nyilatkozta a műsorban Volner János, a Jobbik korábbi frakcióvezetője. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa leszögezte, nem fognak részt venni a balliberális pártokkal közös összefogásban.

A Mi Hazánk Mozgalom a Jobbikkal ellentétben nem fogja elárulni a szimpatizánsait

 

http://www.origo.hu/itthon/20190109-volner-janos-echotv.html

 

TGM: Mi lenne a teendő?

Az ellenfél kiléte és mibenléte ismeretes. Mármint azé, aki és ami a közvetlenellenfél (Orbán és rendszere): és az Orbán-rezsim nemcsak a baloldal ellenfele, sőt: nemcsak az ellenzék ellenfele, sőt: nem is csak azoknak az ellenfele, akik nem nagyon kedvelik. Az ilyen típusú rendszer az egész társadalom ellenfele, azoké is, akik nyers osztályérdekeinek olykor kedvez. Van a kapitalizmusnak olyan történeti válfaja, amely még a burzsoáziának se jó: hagyja pénzt keresni, de megfosztja politikai befolyásától, ahogyan megfoszt politikai befolyástól mindenkit, aki az informális hatalmi központ és az alárendelt apparátus fölső szegmentumán kívül áll.

 

Ameddig van kapitalizmus, addig szocializmus (kommunizmus, anarchizmus stb.) is van. És nem véletlen, hogy a mainstream munkásmozgalom eretnekeinek öröksége támadt föl, beleértve – a nem önhibáján kívül félreértett – Marxot.

Azonban annak a jelentősége, hogy a szovjet/bolsevik tradíciótól idegen, új és fiatal marxista, ám ahogy a kitűnő ifjú esszéista, Borbély András mondta pár napja, nagy példák nyomában, igenis „ortodox marxista” nemzedék bukkant föl Magyarországon – legutoljára Kelet-Európában, de mégis végre! –, óriási.

https://merce.hu/2019/01/04/tgm-mi-lenne-a-teendo/

 

Így akarja a Kreml összeugrasztani az ukrán és a magyar kormányt a kárpátaljai magyarok kárára

A Mérce hétfőn jelentette, hogy a lengyel Belbiztonsági Ügynökség azonosította azt a három férfit, akik 2017. február elején vélhetően azért próbálták felgyújtani a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodáját, hogy az egészet az ukrán szélsőségesek tetteként tüntessék fel. Az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével fogja vádolni a gyanúsítottakat. A nyomozás szálai egy olyan német újságíróhoz vezetnek, akinek feltételezhetően az orosz titkosszolgálatok a megbízói.

Noha a magyar kisebbséget érő első támadás sikertelen volt, február végén máig ismeretlen elkövetők végül sikeresen felgyújtották a magyar kisebbség irodáját. Ezt ugyanúgy oroszbarát terrorcselekményként kezelik az ukrán hatóságok, és illeszkedik a Political Capital által korábban leírt, szélsőséges szervezeteket ún. aktív külföldi műveletekben felhasználó orosz hibrid hadviseléshez.

A Kreml ugyanis Vlagyimir Putyin 2000-es elnökké választása óta különös hangsúlyt fektet a szélsőséges, elsősorban szélsőjobboldali és paramilitáris csoportokkal való diplomáciai, politikai és titkosszolgálati együttműködésre, ami fontos része az európai és posztszovjet térség orosz geopolitikai céloknak megfelelő befolyásolásának. 

https://pcblog.atlatszo.hu/2019/01/09/igy-akarja-a-kreml-osszeugrasztani-az-ukran-es-a-magyar-kormanyt-a-karpataljai-magyarok-karara/

A magyar állam megvette Munkácsy Golgotáját

A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

A festményt 3 milliárd forintért (10,7 millió dollár) vette meg a kormány Pákh Imrétől - mondta Gulyás Gergely az MTI beszámolója szerint.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/pakh-golgota-festmeny-allam.676467.html

Sztrájkbizottság alakulhat a győri Audinál

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bértárgyaló delegációja állítása szerint választ sem kapott a motorgyártótól a bérfejlesztési ajánlatára, ezért hamarosan a sztrájkbizottság felállításáról dönthetnek.

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/audi-sztrajkbizottsag-bertargyalas-fizetes.676458.html

Vámos Miklós üzent az uszítóknak: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők

Dávid-csillagot rajzoltak a Koncz Zsuzsa és Vámos Miklós könyveit hirdető plakátra.

Ismeretlenek Dávid-csillagot rajzoltak egy köztéri plakátra, mely Koncz Zsuzsa és Vámos Miklós új könyvét hirdeti.

Vámos Facebook-oldalán reagált a történtekre:

Uszítóikra (előretoltak, sorosozók, új kultúrát teremteni óhajtók) szórom a lehető legsúlyosabb átkokat. S üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők. S ha van képük, csak uszítsanak és zsidózzanak tovább, 2019-ben is. Aztán egyék meg, amit főztek. Erre nincs bocsánat.

Na, emberek. Ezt kapjuk ma, amiért plakátra kerültünk. Koncz, a pélyi parasztcsalád sarja, és én, a félig szláv (anyám neve Ribárszky). De azért az atyai ág zsidó volt, míg egészen kiirtották őket. Az ő nevükben juszt is zsidó leszek, s tiltakozom. Ámbár sejtem, a tettesek nem tudják, mit cselekszenek. Uszítóikra (előretoltak, sorosozók, új kultúrát teremteni óhajtók) szórom a lehető legsúlyosabb átkokat. S üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők. S ha van képük, csak uszítsanak és zsidózzanak tovább, 2019-ben is. Aztán egyék meg, amit főztek. Erre nincs bocsánat.

 

https://m.magyarnarancs.hu/belpol/vamos-miklos-uzent-az-uszitoknak-ez-itt-az-en-hazam-is-takarodjanak-el-ok-116360

 

„Ne legyetek a Sargentini-félék rabszolgái!”

Dömötör Csaba üzent a magyar ellenzéknek + VIDEÓ

Magyar Hírlap

Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a keddi brüsszeli tüntetéssel kapcsolatban osztotta meg az alábbi videót a Facebookon.

A baloldal tegnap azzal a Sargentinivel tüntizett együtt, aki hónapok óta páros lábbal száll bele Magyarországba. Mindezt úgy, hogy a pártja 7 százalékot kapott a legutóbbi európai választáson, a Fidesz pedig 51-et – mondja a politikus a videófelvételen.

Ennél fontosabb, hogy a magyar baloldali képviselők megint füttyszóra felsorakoztak egy olyan politikus mellett, aki hónapok óta kampányt vagy inkább hadjáratot folytat Magyarország ellen. Ezekben a napokban sokszor elhangzik a rabszolga szó, én is rácsatlakozom erre. Azt kívánom a baloldali képviselőknek, hogy ne legyenek a Sargentini-félék rabszolgái, és egyszer az életben próbálják ki, hogy milyen Magyarországért melózni Brüsszelben, nem pedig fordítva - teszi hozzá a lent beágyazott videóban.

http://magyarhirlap.hu/cikk/137690/Ne_legyetek_a_Sargentinifelek_rabszolgai

 

Jobbágyi Gábor Az ellenzék túlkapásai és teljes jogi tudatlansága

Ha a tiltakozók következetesek lennének, Brüsszelben tüntetnének az EU „rabszolgatörvényei” ellen, ott viszont igen csodálkoznának a megmozdulás célján

Magyar Hírlap

A minden színvonal alatti ellenzéki tiltakozásokra, alapve­tően nem kívántam reagálni. Ezt egy barátom is megerősítette, mondván, hogy ezeknek a minősíthetetlen akcióknak a szintjére nem szabad leereszkedni. Most azonban sikerült a folyamatos „rabszolgatörvényezéssel” annyira feldühíteni, hogy a jogi abszurdumokkal szemben kénytelen vagyok felszólalni. Először a folyamatosan hallott „rabszolgatörvény” elnevezésről. Vadai Ágnes büszkén hivatkozik jogi végzettségére, amely valószínűleg igen régi, mert római jogi ismeretei eltűntek, hasonlóan képviselőtársaihoz, mert senkinek nincs fogalma a „rabszolga” szó jelentéséről. 

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/137714/Az_ellenzek_tulkapasai_es_teljes_jogi_tudatlansaga

 

Soros-zsúr lett Sargentini és a balliberális ellenzék tüntetése

Varga Judit: Alig 80 ember vett részt a brüsszeli demonstráción

Magyar Hírlap

Nem valószínű, hogy így képzelték el a Sargentini-jelentés támogatói azt a „Népfrontot”, amelyről már oly sokat beszéltek - írta Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár a tegnapi brüsszeli sorosista tüntetésről.

Az államtitkár Facebook oldalára töltötte fel a fotót, melyen Judith Sargentini, az Európai Parlament szélsőségesen bevándorláspárti politikusa és Magyarország lejáratókampányának szerzője szerepel, körülötte pedig megjelentek a magyar ellenzék EP-képviselői.

A rendezvényen a ferdítésektől és valótlanságoktól hemzsegő Sargentini-jelentésből már jól ismert vádaskodáson kívül semmi új nem hangzott el.

http://magyarhirlap.hu/cikk/137682/Soroszsur_lett_Sargentini_es_a_balliberalis_ellenzek_tuntetese

 

Tüntetőket fenyeget veréssel, ellenzékiekkel balhézik a NER új kedvenc újságírója

 

A Vadhajtások.hu vezetőjéről, Bede Zsoltról van szó, aki korábban a – többek között a 2013-as diáktüntetések idején a diáktüntetők ellen kiálló – Ultras Liberi egyik meghatározó figurája volt, 2017 nyarán pedig Orbán Viktorral is fotózkodott a Duna-korzón.

vadhajtasok.hu-t a 2018. áprilisi választás után regisztrálták, impresszuma, elérhetősége nincsen. Az egyetlen, aki arccal-névvel vállalta az oldalt, az Bede Zsolt, aki az elmúlt évben többször is szerepelt a hírekben.

A magát „a legvadabb jobboldali portál”-nak nevező Vadhajtások ott volt a tavaly márciusi Békemeneten, majd márciusban Bede Zsolték Vona Gábor ellen tüntettek a Csepeli Munkásotthon előtt. Akkor azt mondta, a Fideszre fog szavazni, pedig nem fideszes, és nem Habony Árpád embere.

https://444.hu/2019/01/09/tuntetoket-fenyeget-veressel-ellenzekiekkel-balhezik-a-ner-uj-kedvenc-ujsagiroja

Névtelen levélből csináltak fullos lejárató kampányt Hadházy ellen

Nem tudta kinyomozni a rendőrség, hogy ki lophatta ki a tavalyi országgyűlési választást megelőző kampány idején Hadházy Ákos autójából a politikus pilótatáskáját. A szekszárdi kapitányság felfüggesztette a nyomozást, annak ellenére, hogy az akkoriban Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Bors a táskával együtt eltűnt repülési dokumentációkból származó adatok alapján lejárató cikket jelentetett meg internetes oldalán.

A lassan egy éve ellopott íratok között volt egyebek mellett Hadházy úgynevezett logbookja, amely lényegében egy egyedi, nem pótolható napló arról, mikor, mivel és hány órát repült kisgépes pilótaként. A politikus 12 év alatt szerzett magánpilóta-, majd kereskedelmi célú repülési engedélyt, amihez több száz órányi gyakorlórepülésre volt szüksége.

Borsonline 2018 márciusában közölt cikke pontosan meg is írta mennyire:

A repülési naplók adatai szerint Hadházy Ákos 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben.

Az egyértelmű jelek alapján a nyomozók megkeresték a novemberben a kormányoldali médiabirodalomba olvasztott Lapcom kiadót és a Borsot, hogy honnan szerezték az információkat. A rendőrségi jelentés szerint erre az alábbi válasz érkezett:

a kérdéses cikket egy ismeretlen személy dobta be a szerkesztőség postaládájába.

Majd amikor a rendőrség ismét jelentkezett, hogy megvizsgálnák a kéziratot és a borítékot az esetlegesen rajtuk maradt ujjlenyomatok miatt, a Bors ügyvédje közölte, hogy a papírokat időközben megsemmisítették. Megnyugtatásul azt is hozzáfűzte, hogy a levélben teljesen ugyanazok az állítások szerepeltek, mint az újságcikkben, a névtelen szerző mellékleteket pedig nem tett a géppel írt szöveg mellé.

https://24.hu/belfold/2019/01/09/hadhazy-akos-bors-lejaratas

Sztrájkfegyver – „csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja”

Aki nem érti, miért egyeztek ki a szakszervezetek egyenként a kormánnyal – a korábbi követelés, a kétszámjegyű minimálbér- és bérminimum-emelés helyett elfogadva a mindössze 8 százalékos ajánlatot –, lapozzon vissza az időben 2011-ig, amikor a kétharmados kormánytöbbség módosította a sztrájktörvényt. Azóta ugyanis a közszolgáltatásokban dolgozóknak, vagyis azoknak, akik a rendszerváltás óta az összes jelentős sztrájkot szervezték, nincs valódi kényszerítő eszköz a kezükben.

Azzal, hogy a törvény az ún. elégséges szolgáltatás biztosításáról szóló megállapodáshoz kötötte a sztrájk lehetőségét, valójában a falhoz állította a legnagyobb alkuerejű szakszervezeteket. Az „elégséges szolgáltatás” olyan gumiparagrafus, amelynek nincs valódi tartalma – arról az elmúlt nyolc évben ésszerű időn belül, bíróság bevonása nélkül gyakorlatilag senkinek sem sikerült megállapodást kötnie.

 

https://prokontra.hu/sztrajkfegyver-csak-ugy-gyakorolhato-a-sztrajk-hogy-az-a-meg-elegseges-szolgaltatas-teljesiteset-ne-gatolja/

Nagykátát is ellepte a hó, de a fideszes önkormányzat hókotrói inkább a műfüves focipályát tisztítják

hellokata.hu számolt be arról, hogy Nagykátán és a környező településeken is sok hó esett. A 31-es főúton, ahol szokásosan nagy az áthaladó forgalom, a közlekedést szinte megbénította a hó és a csúszós aszfalt, de a települések kisebb, főleg dombos területre épült utcáiban is balesetveszélyes az autós, gyalogos, biciklis közlekedés, és a nagyobb, forgalmasabb utcákban is nehéz haladni.

Azt írják, Nagykáta fideszes vezetésű önkormányzata ennek ellenére az általa üzemeltetett hókotrókkal inkább a város műfüves futballpályáján felgyülemlett havat takaríttatja el.

https://444.hu/2019/01/09/nagykatat-is-ellepte-a-ho-de-a-fideszes-onkormanyzat-hokotroi-inkabb-a-mufuves-focipalyat-tisztitjak

A Fidesz nem akart foglalkozni az MTVA épületében történt erőszakkal és Gruevszkivel sem, az ellenzék kivonult a bizottsági ülésről

A DK és az MSZP azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága bővítse a mai ülése napirendjét, hallgassák meg a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt az MTVA épületében ellenzéki képviselőket ért erőszakkal és a rendőri intézkedés elmaradásával kapcsolatban. Ahogy arról már írtunk korábban, Szél Bernadett és Hadházy Ákos az ügyben tett feljelentést, csakhogy nem nagyon történik semmi.

Emellett a bizottság ellenzéki tagjai szerették volna, ha a bizottság meghallgatja a belügyminisztert, a külügyminisztert, az országos rendőrfőkapitányt és a bevándorlási hivatal vezetőjét Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra szökésével kapcsolatban is – mivel ebben az ügyben sem lehet igazán tisztán látni, bár Szél Bernadett független képviselő korábban már jelezte, hogy információi szerint állami szervezéssel és politikai döntések sorozatával juthatott Gruevszki Budapestre.

A DK és az MSZP emellett meghallgatta volna a honvédelmi minisztert is, méghozzá azokkal a honvédségi repülőgépekkel kapcsolatban, amelyeket Orbán Viktor rendszeresen saját luxus-utazásaira használ.

Nem túl meglepő, de a bizottság fideszes többsége elutasította ezen ügyek napirendre vételét.

https://merce.hu/2019/01/09/a-fidesz-nem-akart-foglalkozni-az-mtva-epuleteben-tortent-eroszakkal-es-gruevszkivel-sem-az-ellenzek-kivonult-a-bizottsagi-ulesrol/

Washington Post: új, hogy a szakszervezetek országos tiltakozást szerveznek

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

·         Orbánnak még nem okoznak fejfájást a tiltakozások, de ráfizethet, ha túlságosan rátarti, mert még az általános sztrájk sem lehetetlen, ám a tüntetések előtt-utóbb kifulladnak;

·         Valószínűleg az európai konzervatívok és a szociáldemokraták is szemet fognak hunyni a magyar és a román tekintélyelvűség láttán;

·         A német autógyáraknak jól jön a rabszolga törvény, a magyar miniszterelnök viszont úgy reagál a tiltakozásokra, hogy a Horthy-restauráció jegyében látványosan a Várba költözik.

 

https://b1.blog.hu/2019/01/09/washington_post_uj_hogy_a_szakszervezetek_orszagos_tiltakozast_szerveznek#more14549774

 

A magyar politika szereplői önmagukban nevetségesek

“A jobboldalnak le van varrva a szája, és valahogy genetikailag nem működik az az izom, amitől az ember képes a mosolygásra” - mondta Ónodi György, a Heti Hetes műsorszerkesztője az Indexnek adott interjújában, és hol volt akkor még az, amikor a jobboldal különböző Facebook-oldalakon próbálja tréfás videókkal, képekkel, bejegyzésekkel lejáratni az ellenzéket. Azt az ellenzéket, ami szintén nem túlságosan penge az internetes hadászatban, de ezt akár az egész országról is elmondhatjuk: az egyetlen tisztességes online és offline kormánykritikus mémet Simicska Lajosnak, az ország egykori legnagyobb, mára kegyvesztett oligarchájának köszönhetjük.

Ebben az elég humortalan közegben tűnt fel 2017-ben az Illiberal Memes nevű Facebook-oldal, aminek sikerült összegyúrnia a magyar politikai és internetes humort úgy, hogy egyrészt ne legyen dögszagú, másrészt pedig hogy alig másfél év alatt már 35 ezren lájkolják. Ezzel a legnagyobb kormánykritikus viccoldal lett, amit nem úgy hívnak, hogy Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Az Illiberal Memest (és a mellette nagyjából inkubátorként működő zárt csoportot) jelenleg négyen szerkesztik, két alapító (Norbi és Peti), és még két másik, később csatlakozott segítő (Zsolti és Gergő), akikkel online készítettünk interjút.

https://index.hu/kultur/2019/01/09/illiberal_memes_facebook_interju_mem_humor/

A finn EU-biztos nem adna uniós pénzt olyan országnak, ahol nem tisztelik a jogállamiságot

Nem látom be, hogy európai adófizetők pénzét miért használják fel olyan országokban, ahol nem tartják tiszteletben a jogállamiságot – mondta Jyrki Katainen, az Európai Bizottság egyik alelnöke szerdán Brüsszelben.

Az Európai Bizottság minden héten legalább egyszer tart egy olyan sajtótájékoztatót, ahol valamelyik uniós biztos áll a kamerák elé, és válaszol a Brüsszelben dolgozó nemzetközi újságírók kérdéseire. Szerdán a finn Jyrki Katainen és a görög Dimitrisz Avramopulosz jött a sajtóterembe, hogy beszámoljanak a Bizottság legújabb döntéseiről.

Katainen, az Európai Bizottság növekedésért és versenyképességért felelős alelnöke azzal indította a beszédét, hogy felsorolta, milyen kihívásokkal néz szembe 2019 elején az Európai Unió. Elsőként azt említette, hogy Lengyelországgal és Magyarországgal szemben eljárások folynak amiatt, hogy a két állam nem tartja tiszteletben az EU alapvető értékeit, például a jog uralmát, az emberi méltóságot, a sajtó és a vélemény szabadságát.

 

https://index.hu/kulfold/eurologus/2019/01/09/finn_eu-biztos_ne_koltse_europai_adofizetok_penzet_olyan_orszag_ahol_nem_tisztelik_a_jogallamisagot/#

 

Mellár: Harmadannyival nőnek a bérek, mint amivel a kormány büszkélkedik

Amit a kormány mond, azt el kell osztani hárommal, legalábbis ha az első ránézésre valóban impozáns bérnövekedésről van szó. Mit mutatnak valójában az adatok? Mellár Tamás parlamenti képviselő, a KSH korábbi elnöke új nézőpontból vizsgálja meg a kérdést.

https://hvg.hu/gazdasag/20190109_Mellar_harmadannyival_nonek_a_berek_mint_amivel_a_kormany_buszkelkedik

Levélben üzent Orbánnak az Európai Szakszervezeti Szövetség a túlóratörvény miatt

A levelet író főtitkár szerint a sikeres gazdaság tényezői a magasabb képzettség és a nagyobb bérek, nem pedig a túlórakeret növelése.

Visentini úgy fogalmaz, ezzel a levéllel szeretné kifejezni az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) aggodalmát a magyar parlament által tavaly decemberben elfogadott, a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvénnyel kapcsolatban.

"Magyar kollégáink ezt rabszolgatörvénynek hívják, mivel a munka törvénykönyve változásai jelentősen rontják a munkavállalók helyzetét, sértik a pihenéshez, az egészséges élethez való jogot, s veszélyeztetik az Ön kormánya által oly sokszor említett családi élet szentségét" - írta.

https://hvg.hu/gazdasag/20190109_Aggodnak_a_tuloratorveny_miatt_ezert_levelet_irt_Orbannak_az_Europai_Szakszervezeti_Szovetseg

Az orbaniták és a valóság

Andor Mihály

A nagypolitikához képest egy jelentéktelen semmiség világított rá legjobban arra, hogy Orbán és csapata mennyire elszakadt a valóságtól. Hiába a sok frissen gründolt kutatóintézet és a rájuk költött milliárdok, fogalmuk sincs arról, hogyan élnek az emberek a 8 millió sorosügynök országában.

Történt ugyanis, hogy az uralkodó potom 20 milliárdért az udvarvégi stadion és a házi kisvasút mellé most megkapta budavári palotácskáját, kilátással az országra.  És hát ki gondoskodna neki és csapatának az ízes falatokról, ha nem a híres-nevezetes Gundel étterem, amelynek idestova 125 éves tapasztalata van méltóságos uraimék etetésében.

Ezt hallván fölhördült a 8 millió sorosügynök: micsoda urizálás (rongyrázás, dőzsölés, dúskálás, flancolás) folyik itt, amikor ételosztáskor kilométeres sor áll a Blahán! Akkora volt a hördülés – ráadásul a városok utcáin éppen sorosügynökök ezrei tüntettek a frissen bevezetett rabszolgaság ellen –, hogy erre már lépni kellett valamit. A miniszterelnöki agytröszt azt találta ki, hogy íziben cáfolni fogja az urizálásról (rongyrázásról, dőzsölésről, dúskálásról, flancolásról) szóló mendemondát. És mi lenne erre alkalmasabb? – gondolták. Hát egy fénykép az étlapról. Ezzel az étlappal akarták bizonyítani, hogy szó sincs semmiféle urizálásról (rongyrázásról, dőzsölésről, dúskálásról, flancolásról), hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is szerény ebédet eszik az uralkodó és udvara. Nem 2900 forintos gulyáslevest, mintha a városligeti Gundelben lenne, hanem 300 forintos füstölt csülkös bablevest. Nem bélszínt Chateaubriand módra 16 500 forintért, hanem rostonsült csirkemellet pikáns brokkolival, sajt alatt sütve 900 forintért.

Nem tudom, hogy Orbán kommunikációs stábjának szabotázsakciójáról van-e szó, amivel még mélyebbre akarják nyomni főnöküket a trutyiba, vagy az agytröszt agyatlanságáról. 

https://kolozsvaros.com/2019/01/09/az-orbanitak-es-a-valosag/

Marosán György A történelem leckéi

a történelem tanításáról szóló vita valódi tétje: a „tegyük magunkat az első helyre” stratégia ideológiájának megalapozása. A nemzeti mítoszok sugalmazásával a hatalmi elit kitörölhetetlenül rögzíteni akarja az agyakban: mi különlegesek, egyediek, másoknál jobbak és tehetségesebbek, így térségünkben hegemóniára termettek vagyunk. Ezt a beállítódást a tudomány erős szociális dominancia orientáció koncepciójaként írja le, amelyhez – a kutatások szerint – aggodalmat keltő mellékhatások társulnak. A szociális dominancia ideológiáját hirdető hatalmi elit jogot formál a hegemóniára a nemzetközi környezetében, országán belül pedig indokoltnak véli a szigorú hierarchiát, a magas státuskülönbségeket, a gazdasági egyenlőtlenséget, az egyéni jogok korlátozását, és agresszíven törekszik egyeduralkodó szerepének biztosítására.

Ennek az uralmi modellnek a jeleit Ady pontosan azonosította egy évszázada, ám a fent említett vizsgálatok szerint a magyar társadalom az elemzett 27 ország közül ma is kiemelkedően magas szociális dominancia orientációval jellemezhető. Ez a szemlélet vezérelte nemzetünket az I. világháború kirobbantása felé, így alapvetően ez felelős Trianonért.

https://hvg.hu/itthon/20190104_A_tortenelem_leckei