2019, június 7 - 08:09 Sajtószemle

AUSZTRÁL KUTATÓK: 2050-RE VALÓSZÍNŰLEG VÉGET ÉR AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ

„Forgatókönyv alapú megközelítés” – írják szerényen annak az új tanulmánynak az alcímében, amelyet az ausztrál Breakthrough – National Centre for Climate Restoration készíttetett. Az elemzés az eddigi legkeményebb üzenetek formájában fogalmazza meg, mi vár az emberiségre az elkövetkező néhány évtizedben, amennyiben a világ vezetői nem kapnak észbe, és kezdenek azonnal bele a megelőző intézkedésekbe, elsősorban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésébe.

A tanulmány szerzője David Spratt klímakutató, a Breakthrough kutatási igazgatója, valamint Ian Dunlop, aki korábban fosszilis energiahordozókban utazott mint cégvezető, még az Ausztrál Szénszövetség elnöke is volt, ma pedig a köztiszteletben álló kutatói csoport, a Római Klub tagja, amely az elsők között figyelmeztetett az üvegházhatású gázok kibocsátásának veszélyeire.

A két szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a túl konzervatív tudományos klímaforgatókönyvek következtében „káoszba fulladt világ” vár az emberiségre, és „az emberi civilizáció 2050-re nagy valószínűséggel véget ér“, mivel a Föld egyszerűen megszűnik számunkra lakható lenni. Mindennek gyökere természetesen az exponenciálisan növekvő kártételekkel járó klímaváltozás, valamint a vele párosuló globális cselekvőképtelenség. Az egyre extrémebb időjárási körülmények olyan káoszt szabadítanak el, amellyel a társadalmak nem bírnak majd el – érvelnek a szerzők a tanulmányban, amelyhez az ausztrál hadsereg korábbi főparancsnoka, Chris Barrie admirális írt előszót.

Háborús szintű mozgósítás kell a klímakatasztrófa elkerüléséhez

https://qubit.hu/2019/06/06/ausztral-kutatok-2050-re-valoszinuleg-veget-er-az-emberi-civilizacio

Tévedésből egy szélsőjobboldali, uszító pamfletet adtak ajándékba a gyerekeknek egy vöröskeresztes elsősegélynyújtó versenyen Budapesten

Más szülőkhöz hasonlóan Józsefet is valósággal sokkolta, amikor meglátta, hogy 15 éves, 9. osztályos lánya milyen ajándékcsomagot kapott május 31-én a Vöröskereszt fővárosi szervezete által szervezett elsősegélynyújtó versenyen a fővárosi Bikás parkban. Az egyébként nagyvonalú ajándékcsomagban ugyanis egy Magyar Vöröskereszt-logós hátizsák , egy mini elsősegélycsomag, egy kicsire összehajtható bevásárlószatyor, egy információs füzet és egy vicces kakukktojás - margarinos süteményreceptek - mellett Bencsik András 2003-ban kiadott, „Fordul a szél" című könyve is szerepelt.

https://444.hu/2019/06/06/tevedesbol-egy-szelsojobboldali-uszito-pamfletet-adtak-ajandekba-a-gyerekeknek-egy-voroskeresztes-elsosegelynyujto-versenyen-budapesten

Weber egyértelművé tette: a Fidesz nem állíthat alelnököt az EPP-frakcióban

Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok után a frissen újraválasztott frakcióvezető világosan fogalmazott.

Weber az EPP frakció alakuló ülését követő sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy négy hónappal ezelőtt Joseph Daul pártelnökkel együtt javasolta a Fidesz tagságának a felfüggesztését a pártcsaládból. A döntés azzal jár, hogy a párt tagjai nem vehetnek részt a belső párttestületek tevékenységében. Vagyis a Fidesznek korlátozott befolyása maradt — hangsúlyozta a frakcióvezető. “Akkor az én javaslatomra döntöttük arról is, hogy a magyar tagpártnak nincs joga jelölteket állítani pártpozíciókra. Most a frakcióban is megállapodtunk ezekről az elvekről. Nem választottunk meg alelnöknek fideszes politikust. Bár a delegációjuk jelölhetett volna, de azt mondtam rá: nem. A szabályokat tiszteletben kell tartani” — szögezte le Manfred Weber.   A frakcióvezető néhány szóban reagált az utóbbi napok kormányzati nyilatkozataira is: “Szeretnék világosan fogalmazni: a Fidesz tagságának a kérdése Herman van Rompuy és a ‘bölcsek’ kezében van, nem a magyar kormányéban. Herman van Rompuy fogja meghatározni, hogy a Fidesz a pártunk tagja maradhat-e vagy sem. Remélem, hogy Magyarországon kedvező irányú változások lesznek”.  

https://nepszava.hu/3038544_weber-egyertelmuve-tette-a-fidesz-nem-allithat-alelnokot-az-epp-frakcioban

„Orbánnak fog könyörögni” - Így savazta a Fidesz Webert, mielőtt jól megszavazta frakcióvezetőnek

Na, most egy gondolatkísérlet: ha a Néppárt tényleg olyan rosszul szerepel, mint ahogyan az látszik, vagy ne adj Isten még rosszabbul, és gyakorlatilag egy tizenvalahány mandátumon belül lesz a különbség a szocialista frakció és a néppárti frakció között. Ha ebben a lélektani pillanatban lép majd ki a Fidesz, mondjuk a lengyelekkel együtt a Néppártból [ha Jarosław Kaczyński pártjára gondoltak, akkor tévedtek: a PiS nem tagja az EPP-nek- a szerk.], akkor még az is előfordulhat, hogy Weber elvtárs sírva fog Canossát járni Pesten, és térden állva megy fel a Karmelita kolostorba [ott található Orbán Viktor miniszterelnök irodája - a szerk.], hogy ő mindent rosszul gondolt!" - fantáziálgattak a Bayer showban még az EP-választások előtt.

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/weber-fidesz-bayer-orban-120373?

Százötvenmillió forintnyi közpénzzel segíti a Magyar Villamosművek az inspiráló Rogán Cecília sportrendezvényeit

Rogán-Gaál Cecília Ágnes nevén április 24-én három védjegybejelentés is érkezett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába. A FitBalance Kids, a FitBalance Gasztrofesztivál és a Nemzeti Futóverseny nevet, illetve az utóbbi esetében a logót is kizárólagosan szeretné birtokolni az üzletasszony – írta korábban a hvg.huamely közérdekű adatigénylésben kérte ki valamennyi állami szereplőtől, hogy mennyi pénzzel támogatták Rogán Antal feleségének sportvállalkozásait. 

Az eredeti hírek szerint a Fitbalance sport- és életmódszolgáltatót a Nakama&Partners nevű cégükön keresztül szerezte meg Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterének felesége, Rogán Cecília és barátnője, Sarka Kata. A FitBalance honlapja szerint az adatkezelésre a Digital Minds Kft. jogosult.

Az állami támogatási összegeket firtató kérdésre az MVM válaszolt először, az állami cég közölte a lappal, hogy

idén összesen nettó 150 millió forinttal támogatták a két eseményt.

A Fitbalance Aréna ingyenes életmód fesztivál és tömegsport rendezvényt 2019-ben 80 millió forint plussz áfa összeggel szponzorálta, míg a Nemzeti Futóverseny szponzorálására 70 millió forint plussz áfa összeget fordított a cég.

https://168ora.hu/itthon/150-millio-forintnyi-kozpenzzel-segiti-az-mvm-rogan-gaal-cecilia-agnes-sportrendezvenyeit-169301

Annyi szép hely van Magyarországon, de Orbán inkább az Adriára jár nyaralni, a NER aranyifjai meg főleg Dél-Spanyolországba

Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon – mondta Varga Mihály, amikor a Figyelő arról kérdezte, mit tanácsol a 325 forintos euróárfolyam mellett, mikor vegyenek eurót a nyaralni induló magyarok. A pénzügyminiszter szerint „izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek”.

Orbán Viktor az elmúlt években egész biztosan nem fogadta meg Varga tanácsát. Mindkét évben egy horvát szigeten nyaralt. Szeret hajózni, élvezi a tengert, és szívesen fogyaszt halat, tengeri herkentyűket: tavaly jött egy kép és egy bejegyzés, amely szerint polipot és jellegzetes helyi pitét falatozott egy Vis szigeti vendéglőben.

 

https://168ora.hu/itthon/annyi-szep-hely-van-magyarorszagon-de-orban-viktor-azert-inkabb-az-adriara-jar-nyaralni-a-ner-aranyifjai-meg-foleg-del-spanyolorszagba-169312

Kerekasztalt alakít a nyolc ellenzéki magyar EP-képviselő, mind a négy párt beszállt az összefogásba Brüsszelben

A magyar ügyek jobb képviselete, Magyarország érdekeinek erősebb érvényesítése céljából kerekasztalt alakít a mandátumot szerzett nyolc ellenzéki európai parlamenti képviselője – jelentette be csütörtökön élő Facebook bejelentkezésben Ujhelyi István (MSZP) és Cseh Katalin (Momentum).

Az együttműködéssel akár több európai bizottságban lehetnek magyar ellenzékiek, mint fideszes képviselők

– derült ki a közös tájékoztatóból. Az EP-választások során négy mandátumot szerzett a DK, kettőt a Momentum, egyet-egyet pedig az MSZP-P és a Jobbik. A pártoknak a saját frakciójukkal is egyeztetve az lesz a céljuk, hogy ne ugyanazon bizottságokban üljenek, hanem mindenki lehetőség szerint más-más ügyekben képviselje a magyar állampolgárok érdekeit.

A technikai együttműködésen túl tartalmi szempont, hogy a bizottságokban megjelenjen a környezettudatos, szociálisan érzékeny politika magyar részről.

https://168ora.hu/itthon/kerekasztalt-alakit-a-nyolc-ellenzeki-magyar-ep-kepviselo-169313

 

Két polgármester is segített külföldieknek hamis magyarországi lakcímhez jutni

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt tizenhat személlyel szemben, akik Csongrád Megye két településén 2012-2015 között segítettek abban, hogy külföldi lakóhelyű, honosított magyar állampolgár valótlan magyar lakcímre jelentkezhessen be- írja az MTI. Az érintetteket 59 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják. 

https://index.hu/belfold/2019/06/06/ket_polgarmester_is_segitett_kulfoldieknek_hamis_magyarorszagi_lakcimhez_jutni

Balesetet okozott Hollandiában is az ukrán hajóskapitány

A Fővárosi Főügyészségnek az EUROJUST magyar nemzeti tagján keresztül hivatalosan is megerősítették, hogy a Budapesten balesetet okozó Viking Sigyn ukrán kapitánya április elsején Hollandiában is balesetet okozott, amiért őt gyanúsítottként vonták felelősségre.

A magyar főügyészség szerint a szállodahajó kapitánya a múlt szerdai budapesti baleset után a telefonjáról adatokat törölt, amivel a férfi megnehezítheti, illetve meghiúsíthatja a bizonyítást, erről az ügyészség még ma tájékoztatja a bíróságot, amely a férfi letartóztatásáról és óvadékáról döntött. 

 

https://index.hu/belfold/2019/06/06/aprilisban_balesetet_okozott_hollandiaban_a_balesetet_okozo_hajoskapitany/

Olyan adatokat törölt telefonjáról a Viking kapitánya, amelyek segítették volna a nyomozást

A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után adatokat törölt a telefonjáról - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

 

https://nepszava.hu/3038673_olyan-adatokat-torolt-telefonjarol-a-viking-kapitanya-amelyek-segitettek-volna-a-nyomozast

 

A Viking állítja: a Sigyn kapitánya nem kapitányként szolgált a hollandiai baleset idején

A budapesti, dunai hajószerencsétlenségnél a Viking Sigynt irányító ukrán kapitány az áprilisban Hollandiában történt baleset idején nem kapitányként szolgált az érintett hajón – állította csütörtökön a Viking Cruises hajózási vállalat szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

https://hvg.hu/kkv/20190607_viking_sigyn_jurij_c_ugyeszseg_hableany_dunai_hajobaleset

Egymilliárdért épít a kormány birkózóakadémiát Szerbiában

937 millió forinttal támogatja a magyar kormány a Vajdasági Birkózó Akadémia Magyarkanizsán történő megvalósítását egy szerda este megjelent határozat szerint. Ez csaknem a fele annak az összegnek, amelyet a tavalyi budapesti birkózó-világbajnokságra költöttek.

A támogatás hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a Fidesz befolyásos politikusát, Németh Szilárd alelnököt, honvédelmi államtitkárt a napokban újra megválasztották a Magyar Birkózó Szövetség elnökévé.

Ő pedig egy szakmai értekezleten kijelentette, a szövetség fontosnak tartja a sportág népszerűsítését és támogatását a határon túli magyar területeken. Ennek példájaként említette a szerbiai Magyarkanizsán létesült birkózó akadémiát.

https://hvg.hu/gazdasag/20190606_Egymilliardert_epit_a_kormany_birkozoakademiat_Szerbiaban

Hiába a csok és az adókedvezmény: így drágul 40 százalékkal egy ház, mire megépül

Építési szándék van, munkaerő és alapanyag nincs, és mire a még tervasztalon fekvő lakóingatlanok megépülnek, megugorhat a kivitelezés ára. Az idén várhatóan 5-10 százalékkal emelkedő anyagárakat ugyan nem a növekvő kereslet, hanem a világpiaci folyamatok gerjesztik, de ez sovány vigasz az építkezőknek.

https://hvg.hu/kkv/20190606_epitkezes_arak_munkaerohiany

Kálmán Olga is beszáll, ő lesz a DK főpolgármester-jelöltje

Gyurcsány Ferenc az EP-választások másnapján még úgy fogalmazott, hogy a Demokratikus Koalíció betart minden megállapodást az önkormányzati választási együttműködésből és kitart Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjének támogatása mellett, azonban ez csupán másfél hétig tartott. Csütörtök délben a Szabadság téren Dobrev Klára, a DK jövendő EP-képviselője bejelentette, hogy

Kálmán Olga személyében a DK is főpolgármester-jelöltet állít az ellenzéki előválasztásra.

Az egykori ATV-s és Hír TV-s politikai műsorvezető a helyszínen elmondta, hogy bízik benne, hogy a DK támogatásán túl másokét is elnyeri majd.

Kálmán Olga egyébként tavaly ősszel még arról beszélt, hogy szerinte jó politikus lenne, de egyetlen porcikája sem vágyik erre.

 

https://168ora.hu/itthon/kalman-olga-is-beszall-o-lesz-a-dk-fopolgarmester-jeloltje-169321

Gyurcsány Ferenc néhány napja még azt mondta, hogy Karácsony Gergely a jelöltjük, a DK most mégis Kálmán Olga mögé állt, de Gyurcsány szerint betartják, amit ígértek

Május 27-én az európai parlamenti választás és a DK vártnál lényegesen jobb szereplésének másnapján Gyurcsány Ferenc a következőket mondta:

„Nincs ok arra, hogy bármelyikük is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában.”

A kérdés azért volt aktuális, mert Karácsony Gergely alapvetően az MSZP-P főpolgármester-jelöltje, de a szocialisták nagyon rosszul szerepelte az EP választáson, így felmerülhetett, hogy a megerősödött DK saját jelölttel áll elő.

Nem sokkal ezután a Momentum, akik szintén jobban szerepeltek, mint az MSZP bejelentette, hogy Kerpel Fronius Gábort indítja az ellenzéki előválasztáson, a DK-s Dobev Klára, Gyurcsány felesége pedig ma Kálmán Olgával együtt közölte, hogy ő a párt főpolgármester-jelöltje az előválasztáson. Itt ugye van némi ellentmondás Gyurcsány 27-i mondata és a DK mai bejelentése között. Erről írt ma Facebook posztot a volt miniszterelnök, aki lényegében azt állítja

hogy a Momentum tehet az egészről, akik saját jelölttel álltak elő, és így "kinyílt a verseny"

Arról, hogy a Momentum az EP választás másnapján vele szemben nem mondta, hogy Karácsonyt támogatják, nem ír bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.

Ezektől függetlenül Gyurcsány szerint a kerületi megállapodásokat nem piszkálják, és bárki győz az ellenzéki előválasztáson, azt fogják támogatni.

https://444.hu/2019/06/06/gyurcsany-ferenc-nehany-napja-meg-azt-mondta-hogy-karacsony-gergely-a-jeloltjuk-a-dk-most-megis-kalman-olga-moge-allt-de-gyurcsany-szerint-betartjak-ami-igertek

Karácsony Gergely: Eddig azt hittem, én leszek a DK jelöltje az előválasztáson

Alig várja a vitákat a többi ellenzéki főpolgármester-jelölttel, és áll az előválasztás elé, bár eddig azt hitte, ő lesz a DK jelöltje – reagált rövid sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely a Facebookon, nem sokkal az után, hogy kiderült, Kálmán Olga is beszáll a versenybe.

"Kezd egyre érdekesebbé válni a budapesti előválasztás, azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, ez én leszek. De c'est la vie, ilyen a politika, állítólag" – jegyezte meg Karácsony, aki mosolygott ugyan, de nem tűnt boldognak. Ennek ellenére úgy fogalmazott, hogy nagyon örül, hogy Kálmán Olga is indul, hiszen minél több a jelölt, minél több a vita az előválasztáson, annál több a legitimitás. Mindezt nem sokkal az után, hogy csütörtökön a DK bejelentette, hogy Kálmán Olgát indítja az előválasztáson főpolgármester-jelöltként.

"Alig várom a vitánkat a Momentum és a DK jelöltjeivel" – tette hozzá Karácsony.

https://hvg.hu/itthon/20190606_Karacsony_Gergely_fopolgarmesterjelolt_sajtotajekoztato

Gyurcsány Kálmán Olgáról: "Ha már lett valóságos verseny, akkor vegyük komolyan"

Facebook oldalán magyarázza Gyurcsány Ferenc DK elnök, miért Kálmán Olgát támogatják a főpolgármester-jelölti előválasztáson. Azt írja, a Momentum nyitotta ki a versenyt azzal, hogy saját jelöltet állított hétfőn, így

ha már valóságos lett a verseny, akkor vegyük komolyan,

győzzön az, aki a leginkább bírja a választók támogatását, hogy a végén az ellenzék legjobb jelöltje legyen Tarlós kihívója, majd végül az új főpolgármester.

Szerinte a DK bátor és felelős döntést hozott Kálmán támogatásával, és Karácsony mögé csak az előválasztás első fordulójában álltak oda. Gyurcsány azt ígérte, a második forduló győztesét támogatják majd, és hangsúlyozta, a kerületi megállapodásokat nem nyitják újra. Kálmán Olga bejelentéséről itt írtunk bővebben.

https://hvg.hu/itthon/20190606_Gyurcsany_Kalman_Olgarol_Ha_mar_lett_valosagos_verseny_akkor_vegyuk_komolyan

Böcskei Balázs KÁLMÁN OLGÁT KARÁCSONY GERGELY ÉS PUZSÉR RÓBERT ÁLLÍTJA

Médiaszemélyiségnek lenni, akinek van politikai véleménye, messze nem elég a győzelemre. Egy előválasztásos beszállásra viszont igen. Az biztos, hogy Kálmán Olga a balos magszavazóknak „kedves”, de Karácsony is az volt.

Ha múlt pénteken azt mondtam a Momentum előválasztásra vonatkozó főpolgármester-jelölt állítása kapcsán, hogy az a pártszerű működés része, és kockázatmentes Karácsony Gergelyre nézve, úgy Kálmán Olga bejelentkezése az előválasztásba már izgalmasabb.

 

Még most sem állítanám, hogy ez minden kétséget kizáróan kockáztatja Karácsony Gergely győzelmét. Személyében mégiscsak az egyik legismertebb és legnépszerűbb ellenzéki politikusról beszélünk, szívóereje táborokon átívelő – legalábbis saját MSZP(-P-s) táborán. Ha Karácsony nem is maga „a” vezetőkarakter, de politikusi értelemben jelentős előnye és tapasztalata van Kálmán Olgával szemben.

Azt, hogy DK-s támogatással indul Kálmán Olga a versenyben, sok közül két szempont tette lehetővé:

 1. az EP-választás eredménye, így a „győztesebb” pártok szükségszerű mozgásban maradási igénye – mivel tényleg az ellenzéki átrendeződésre gyúrnak;

 . a Karácsony Gergely körüli (amortizációs) diskurzusok és a zuglói ügyek kapcsán halmozódó kérdőjelek.

 

https://azonnali.hu/cikk/20190606_kalman-olgat-karacsony-gergely-es-puzser-robert-allitja

Nem fontos smúzolni az írókkal – Demeter Szilárd: Az erőszak nem old meg semmit, másrészt nem is félek az erőszaktól

Egykori kemény utcai verekedések hőseként érkezett a kultúrharc mezejére, a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Demeter Szilárd sosem tagadta, hogy Orbán Viktor feltétlen híve, a bemutatkozó állománygyűlésen mégis azt hangsúlyozta, ez semmiféle elvárással nem jár. Demeter sokoldalú ember: filozófus, rock-punk zenész, regényt ír, újságíróként is feltűnik. Nem politikus, legfőképpen nem irodalmár. Nem tagja egyetlen irodalmi klánnak sem, ennek ellenére literatúránk jelentős alakjai a kinevezését elutasítással kommentálták. Amint Demeter megérkezett, azonnal pénz is állt a házhoz: a PIM költségvetési előirányzata a Prőhle Gergely alatti 2,9 milliárd forintról 6,2 milliárdra szökkent. Demeter ma már irodalmi tényező, Erdélyben erős a médiabefolyása, Pesten pedig pénzosztó. Interjúnkban azt is kérdeztük tőle, sikerrel járhat-e az irodalom államosítása

- Bírja a gyűrődést? Üdvlövésekre Prőhle Gergely eltávolítása után nyilván nem számíthatott. Hogy politikai kinevezett, miután ön volt az egyetlen pályázó, nehezen cáfolható. Mivel a tervei csont nélkül mentek át az Emberi Erőforrások Minisztériumának szigorú szűrőjén, lett pénz, paripa, fegyver is.

- Kedves kis történettel tudok válaszolni. A miniszterelnök úrral találkoztam az elmúlt hetekben, és ugyanazt kérdezte, amit ön: bírom-e a támadásokat? Azt mondtam erre, ez a dolgom. Ő megjegyezte, ez kevés, élvezni kell. Úgyhogy most élvezem. Hogy meg kellett küzdenem a gyanakvással, ez természetes, végül is ejtőernyősként, méghozzá politikai ejtőernyősként, megbízott főigazgatóként érkeztem. A többi ezután dől el.

https://168ora.hu/kultura/nem-fontos-smuzolni-az-irokkal-demeter-szilard-az-eroszak-nem-old-meg-semmit-masreszt-nem-is-felek-az-eroszaktol-169305

Elég vad hír: Kovács Zoltán államtitkár lesz a Nimród vadászlap főszerkesztője

Ezt a vadak sem látták jönni: arról ír a Magasles, hogy főszerkesztőt vált a Nimród vadászújság ("a legrégebbi, 1913-ban alapított vadászati szaklap"), és nem akárki ülhet a főszerkesztői székbe: megerősített információik szerint a távozó főszerkesztő pozícióját Kovács Zoltán államtitkár, a vadászati világkiállítás kormánybiztosa veszi át, míg a főszerkesztő-helyettes Bors Richárd lesz, aki a világkiállítást szervező iroda igazgatója.

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/eleg-vad-hir-kovacs-zoltan-allamtitkar-lesz-a-nimrod-vadaszlap-foszerkesztoje-120387

Nyílt levelet írtak az MTA tudósai Manfred Webernek!

Kertész János fizikus, az MTA rendes tagja fogalmazott meg egy nyílt levelet, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének szándékoznak elküldeni.

A Facebookra feltöltött levélhez Kertész azt írta, továbbra is várja azokat az akadémikusokat, akik egyetértenek a levél tartalmával és aláírnák azt.

Az első kört június 6-án este lezárják, utána petíciószerűen lehet majd csatlakozni a további aláíróknak.
A írásban többek közt az szerepel, hogy a levél egy segélykérés, miután a magyar kormány drasztikus változtatásokra készül a magyarországi kutatások terén.

A kutatók arra kérik Manfred Webert, hogy nyomást gyakoroljon Orbán Viktort miniszterelnökre, hogy visszavonják az MTA-t megcsonkító törvényjavaslatot.

https://olkt.hu/nyilt-levelet-irtak-az-mta-tudosai-manfred-webernek/

Ha nem lesz változás, el kell hagynunk az országot – mondja a magyar sikercég

Privátbankár.hu

Majdnem kétmilliárd forinttal szállt be a Barionba egy dúsgazdag cseh vállalkozó, a társaság meg is hálálta a tőkét: másfél év alatt nagyot nőttek, és a nemzetközi piacon is megvetették a lábukat. Most még nagyobb befektetés érkezhet a céghez, de könnyen lehet, hogy ezt már nem magyarországi vállalkozásként kezdik el költeni – elegük van a pocsék magyar szabályozásból, költözni készülnek.

Új piacra készül a magyar sikersztori – érkezik a pénz is hozzá

 

https://privatbankar.hu/vallalat/ha-nem-lesz-valtozas-el-kell-hagynunk-az-orszagot-mondja-a-magyar-sikerceg-326553

Páva Zsolt tíz év után nem indul újra a pécsi polgármesteri székért

Vári Attila korábbi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját ajánlja Pécs polgármesterjelöltjének a Fidesz pécsi csoportja a párt országos testületei felé.

A szervezet közleménye szerint Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), a baranyai megyeszékhely polgármestere a csoport szerda esti tisztújító közgyűlésén bejelentette, nem kívánja ismét megmérettetni magát a 2019-es önkormányzati választásokon.

A fideszes politikus egyébként több mint tíz éve vezeti megszakítás nélkül a várost.

https://24.hu/kozelet/2019/06/06/pecs-polgarmester-pava-zsolt-vari-attila/

Egy fideszes sem ért rá felavatni Nagy Imre szobrát? 

A minden “autópálya-centimétert” tömegével avató fidesz-potentátak közül senki nem volt kapható arra, hogy az éj leple alatt eredeti helyéről eltávolított Nagy Imre szobrot átadja a köznek a Jászai Mari téren?

https://varosikurir.hu/egy-fideszes-sem-ert-ra-felavatni-nagy-imre-szobrat/

Kövér László: A gonoszság csak szembeszállással győzhető le

MTI MAGYAR NEMZET

A gonoszság csak akkor győzhető le, ha szembeszállunk vele, ha mindenkor megcselekedjük, amit megkövetel a haza – hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Csornán, az 1919-es vörösterror áldozatairól szóló centenáriumi megemlékezésen.

övér László a Szent István téri rendezvényen azt mondta:

ma is vannak olyanok, akik mentegetik a világszerte százmillió áldozatot követelő kommunista terrort és a magyarországi „Tanács-köztársaságnak nevezett terrorista rémuralmat”. Ők azok, akik nosztalgiát éreznek a kommunista diktatúrák iránt

– tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország ma „emelkedő pályán mozgó, gyarapodó, biztonságos, vonzó befektetési és idegenforgalmi célpontot jelentő, mértéktartó erőt sugárzó, népességbeli és gazdasági adottságai fölötti nemzetközi tekintéllyel és befolyással bíró ország, amely képes megvédeni a határait, a gazdaságát, a szabadságát és a benne élő embereket”.

A házelnök kiemelte:

2011-ben olyan új alaptörvényt alkottak, amely nemcsak szilárd közjogi, hanem értékrendi kerete is államunk újjáépítésének és nemzetünk megerősítésének.

Úgy fogalmazott:

„A Kun Bélák, Szamuelyk és Lukács Györgyök 21. századi szellemi és politikai leszármazottai által tönk szélére juttatott gazdaságunkat talpra állítottuk, pénzügyeinket rendbe szedtük”, hozzátéve, megerősítettük a családokat, helyreállították a közbiztonságot és megállították a tömeges illegális migrációt.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kover-laszlo-a-gonoszsag-csak-szembeszallassal-gyozheto-le-7000139/

Nincs kiszállás a rozsdás ellenzéki körhintából

ŐSZIG KIDERÜL, LESZ-E MOMENTUM–DK-SZÖVETSÉG A FIDESZ–KDNP ELLEN

Palóc André MAGYAR NEMZET

Múltja kísérti a baloldalt. Sorsát 1994-ben összefűzte a liberálisokkal, és ez a frigy azóta is tart. Gyurcsányék is csak egy régi házasság felmelegítésére lehetnek képesek, amelyet már számtalanszor felbontottak és újrakötöttek a balliberális menyegzőkön. S míg az európai baloldal éppen zöldbe bújik és a klímapolitika témáját karolja fel, addig itthon a szocialisták úgy gondolják, ezt a feladatot letudták azzal, hogy közös listát alkottak a nem létező Párbeszéddel. A magyar baloldal újfent tanúbizonyságot tett arról, hogy sem stílusbeli, sem pedig tartalmi szempontból nem képes a megújulásra.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/nincs-kiszallas-a-rozsdas-ellenzeki-korhintabol-6979061/

Hollik István: Inkább csöndben maradnék az ellenzék helyében

HÍR TV MAGYAR NEMZET

Azok bírálják a jövő évi költségvetés tervezetét, akik kormányon egyszer sem nyújtottak be olyan költségvetést, amely az uniós elvárásoknak megfelelően három százalék alatt tartotta az államháztartási hiányt, emiatt az ország jelentősen eladósodott – jelentette ki Hollik István kormányszóvivő a HírTV Magyarország élőben című műsorában. A politikus kifejtette: a jövő évi büdzsé a tervezésekor a kormány két alapvető célt vett figyelembe: a családoknak a gazdaság erejéhez mért támogatását és a gazdasági növekedés fenntartását.

„Én azért sokkal visszafogottabb lennék Varjú László vagy egyébként a másik felszólaló, a szocialisták részéről Mesterházy Attila volt. Én inkább a helyükben csöndben maradnék” – indította a műsort Hollik István, kormányszóvivő. Elmondta ezek az emberek voltak azok, akik a szociáldemokrata, liberális kormánynak voltak a tagjai az akkori vezetésnek, akik egyébként csőd szélére sodorták az országot. Hozzátette, akkor ők egy havi nyugdíjat elvettek az emberektől és a munkanélküliséget is a duplájára növelték.

„A szocialisták a saját idejükben, nyolc év alatt egyszer sem voltak képesek egyetlen olyan költségvetési tervezetet sem benyújtani, ami a három százalékos hiánycél alatt lett volna.” Hozzátette, a mai napig ennek a terhét nyögi az ország, hiszen 55 százalékról, közel 85 százalékra növelték az államadósságot.

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/hollik-istvan-inkabb-csondben-maradnek-az-ellenzek-helyeben-7000391/

Deutsch Tamás: Weber továbbra is alkalmatlan az Európai Bizottság elnöki posztjára

HÍR TV MAGYAR NEMZET

A Fidesz az Európai Néppárt teljes jogú tagja, ugyanis a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint akik az Európai Néppárt tagpártjaiként indulnak az EP-választáson és mandátumot szereznek, azok automatikusan annak tagjává válnak – jelentette ki Deutsch Tamás EP-képviselő Magyarország élőben című műsorunkban.

A politikus arra a kérdésre, hogy miért szavazták meg a fideszes néppárti politikusok is Manfred Webert frakcióvezetőnek, azzal válaszolt, hogy ezt a szokásjog diktálta, de a bajor politikust továbbra is alkalmatlannak tartják az Európai Bizottság elnöki posztjára.

Deutsch Tamás szerint az lenne az illendő, ha Weber végre válaszolna az ellene felmerülő vádakra, hiszen sokszor beszél az átláthatóságról az uniós források szabályszerű felhasználásról. Jó lenne, ha mindenki magán kezdené az átláthatóságot – tette hozzá a politikus.

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/deutsch-tamas-weber-tovabbra-is-alkalmatlan-az-europai-bizottsag-elnoki-posztjara-7000250/

Bűnmegelőzési egyesület kereskedett droggal a Balaton déli partján

Bűnmegelőzési egyesület terjesztett drogot a gyanú szerint Balatonőszödön és Balatonszemesen az elmúlt 6-7 évben, a rendőrség az ügyben négy ember ellen kábítószer-kereskedelem, másokkal szemben fogyasztás miatt indított eljárást - mondta el a somogyi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese csütörtökön Kaposváron.

Szijártó István közölte, a civil szervezet 2007-ben, valóban a közbiztonság fenntartására alakult, tagjainak száma azonban a 2010-es évekre 12-ről 2-3-ra csökkent, és sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem tartott fenn kapcsolatot.

A rendőrség kockázatelemző tevékenysége során figyelt fel a szervezetre és megtudta: annak elnöke az egyesület bűnmegelőzési védjeggyel felfestett terepjárójával hetente jár Budapestre drogért, hogy abból fedezze saját szükségletét, a többit pedig értékesítse - tette hozzá.

https://444.hu/2019/06/06/bunmegelozesi-egyesulet-kereskedett-droggal-a-balaton-deli-partjan

Csalóka ábrándok

Manfred Webernek tegnap látszólag volt mit ünnepelnie, újraválasztották ugyanis az Európai Néppárt EP-frakciójának élére

Őry Mariann Magyar Hírlap

A bajor politikus örömét viszont némileg kisebbíthette a tény, hogy alighanem ez a tisztség lesz a maximum, amire a következő öt évben számíthat. Jelen állás szerint ugyanis Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje hiába vágyik az Európai Bizottság elnöki székébe. Tegnapi megválasztása papírforma, hiszen a mögötte álló pártszövetség adta a legnagyobb néppárti delegációt, szóval a szokásjog a székében tartotta.

A Weber-párti kemény magban azért persze igyekeznek más olvasatot adni a dolognak. Marcus Söder bajor tartományi miniszterelnök például – aki szintén a Keresztényszociális Unió, azaz a CSU politikusa – diadalról számolt be a Twitteren. Söder szerint Weber egyhangúlag történt újraválasztása azt mutatja, hogy ő AZ  – igen, így, csupa nagybetűvel – erős vezéregyéniség az Európai Parlamentben, és muszáj az Európai Bizottság elnökének lennie. Weber persze joggal várhatja el párttársaitól, hogy lelkesebbek legyenek az átlagnál, de ilyen sikerpropagandát rittyenteni azért erős túlzásnak tűnik.

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190606-csaloka-abrandok

Kálmán Olga útja televíziós bukásától a Gyurcsány-családig

ORIGO

A nyíltan antiszemita Jobbik után most Gyurcsányékkal kötötte össze az életét a volt riporter, Kálmán Olga. A korábban baloldali, majd jobbikos propagandista most a Demokratikus Koalíció jelöltjeként főpolgármester akar lenni Budapesten. Természetesen ezúttal sem egyenesen, hogy bukott műsorának megmosolyogtató címét idézzük: függetlennek hívja magát, igaz, Gyurcsánynéval együtt jelentette be, hogy indul az előválasztáson. Bár viccesen elfogult volt, riporteri időszakában meg mindig arról beszélt: ő független és objektív. Most végérvényesen kiderült, hogy mennyire.

Mint ma kiderült, Kálmán Olga elfogadta Gyurcsány Ferenc pártjának ajánlatát, hogy induljon el a budapesti balliberális előválasztáson, mint a párt által támogatott "független" jelölt, kihátrálva az addig támogatott MSZP-P-s Karácsony Gergely mögül. Kálmán Olga pálfordulásai közül kiemelkedik, hogy míg korábban a baloldal meghatározó propagandistája volt, Simicska Lajos 2015-ös fordulata után Simicska hírtévéjében Jobbik-propagandista lett, és Vona Gábor leghűségesebb mikrofonállványává vált. Legutóbb pedig már a súlyos korrupciós botrányokba keveredő Márky-Zay Péternek udvarolt. De nézzük is részletesebben, hogy kicsoda is valójában Kálmán Olga.  

https://www.origo.hu/itthon/20190606-kalman-olga-bukott-teves-jobbik-dk-gyurcsany-simicska-budapest-elovalasztas.html

Magyar Bálint: Új, tragikus összecsapások jönnek Orbánékkal

| Szerző: Klubrádió

A helyzet tovább fog romlani Magyarországon, legalábbis, ha a jogállami működés a mérce, az ország még sok ügyben veszíteni fog az Orbán-rezsimmel szemben, de már látszanak a ragadozó kormányzatot fenyegető, elsősorban külső erők – véli Magyar Bálint volt liberális oktatási miniszter. Szerinte a rezsimet belülről csak akkor lehet kikezdeni, ha az ellenzék az őszi önkormányzati választáson megnyeri Budapestet, és az új főpolgármester megérti, rendhagyó szerep vár rá. Kitért az emberarcú fideszesekre is, akik szerinte félreértik az Orbán-jelenséget.

https://www.klubradio.hu/adasok/magyar-balint-uj-tragikus-osszecsapasok-jonnek-az-orbanekkal-107657

Egymástól rabolják az orvosokat a sürgősségik

A kormány szerint rendbe tették a sürgősségi ellátást, ehhez képest a szaktárca a gondok miatt hívta egyeztetésre a négy nagy centrum vezetőit május közepén.

Noha a kormányzati kommunikáció szerint az átalakításokkal megoldották a sürgősségi ellátást, több kórházigazgató ma is úgy látja: bármelyik pillanatban „beomolhat náluk a rendszer.” Egy vezető azt jelezte: a nyáron bedőlhet a fővárosi sürgősségi ellátás, elég, ha néhányan megbetegszenek a szabadságolások idején. Továbbra sincs ugyanis elég orvos a biztonságos működéshez. Tavaly például hiába emelték a Honvédkórház sürgősségijén a műszakokban az orvosi béreket tízezer forintra, a váltásvezetőkét pedig 13 ezerre, azóta mégis többen elmentek olyan intézménybe, ahol még többet kaptak.

https://nepszava.hu/3038570_egymastol-raboljak-az-orvosokat-a-surgossegik

A Matolcsy család házibankja finanszírozta, Rogán Antal is használta Bessenyei magánrepülőgépét

A magyarországi légi járművek lajstromnyilvántartását böngészve újabb, Fidesz-közelinek mondott vállalkozók érdekeltségébe tartozó magánrepülőgépre bukkantunk. A HA-BES lajstromjelű privát jet 2017. december 22-én került a magyar légi nyilvántartásba. A közepes méretű business jetek kategóriájába tartozó magángép a HUN-JET Kft. tulajdona, mely a Fidesz kedvenc őrző-védő cégének titulált Valton-Sec Kft. és Bessenyei István érdekeltsége. A gép üzembentartója a Rogán Antal elhíresült helikopterútját és Kövér László Rómába reptetését is lebonyolító FLY-COOP Kft.

https://atlatszo.hu/2019/06/06/a-matolcsy-csalad-hazibankja-finanszirozta-rogan-antal-is-hasznalta-bessenyei-maganrepulogepet/

Alkotmánybíróság szerint senkinek nincs joga szegénynek lenni

Nem alkotmányellenes a hajléktalanság büntetése. Jogvédők szerint embertelen az Alkotmánybíróság döntése.

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint a hajléktalan emberek kriminalizálása és börtönbe zárása nem ütközik az Alaptörvénybe, bár öt bíró különvéleményt fogalmazott meg. A civil jogvédőkből álló Szabálysértési Munkacsoport (Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és az Utcajogász Egyesület) szerint a döntés elfogadhatatlan és alkalmazhatatlan. Közleményükben azt is kiemelik, hogy az ellátórendszer a jelenlegi kapacitás mellett nem képes befogadni a közterületen élő hajléktalan tömegeket.

https://magyarnarancs.hu/belpol/nem-alkotmanyellenes-a-hajlektalansag-buntetese-120402

Úgy nyeljük a műanyagdarabokat, mintha nem lenne holnap

Átlagosan egy ember évi 50 ezer darab milliméteres méretű, vagy annál kisebb műanyagdarabot nyel le. De ha valaki főleg ásványvizet fogyaszt, az akár 130 ezret is lenyelhet belőlük. Pontosan ennek élettani hatását még nem ismerni, de a sejtések szerint mérgezőanyagok oldódhatnak fel belőlük az emberi szervezetben.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mikromuanyag-palackozott-viz-egeszseg-kutatas.685637.html

Orbán angoltanára pont akkor lendült akcióba, amikor évi 90 milliárd jut külföldi nyelvtanfolyamokra

Nemzetközi oktatásszervező céget alapított Sikó Anna Mária oslói nagykövet és Gansperger Gyula, aki Simicska Lajossal közösen a Fidesz gazdasági alapjait rakta le a kilencvenes évek elején.

Az Education Europe Group Kft. éppen akkor jött létre, amikor a kormány bejelentette, hogy évente 90 milliárd forintból ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokat indít gimnazistáknak. Sikó Anna Mária korábban nyelviskolákat irányított – és a mai kormányfőt is okította –, több éven át arab országokban is dolgozott, majd részt vett az Orbán Viktor munkáját segítő Széll Kálmán Alapítvány munkájában, a Fidesz kormányra kerülése után pedig – diplomáciai múlt nélkül – ausztráliai nagykövet lett.

Az oslói diplomáciai megbízatást az után nyerte el, hogy az Orbán-kormány támadást indított a skandináv ország fejlesztési programja, a Norvég Alap által támogatott civil szervezetek ellen. Az új oktatási vállalkozás ügyvezetője a 28 éves Gansperger Mátyás.

https://hvg.hu/kkv/20190606_Orban_angoltanara_pont_akkor_lendult_akcioba_amikor_evi_90_milliard_jut_kulfoldi_nyelvtanfolyamokra

Hont: És Orbán megszólalt a nácikkal seftelő haszonlesők hangján

Az ország feltehetőleg észre sem vette, hogy mennyire megsértette saját miniszterelnöke és külügyminisztere.

https://hvg.hu/velemeny/20190606_Es_Orban_megszolalt_a_nacikkal_seftelo_haszonlesok_hangjan