2018, október 31 - 07:51 Sajtószemle

Készen álltak a „halállisták” máris megindult a létszámleépítés
Mintha csak a kormányhatározat megjelenésére vártak volna: kedden megkezdték a kirúgásokat a 
központi közigazgatásban. A kabinet hosszú lebegtetés után csak két napot hagyott a végrehajtásra.
https://nepszava.hu/3013710_keszen-alltak-a-halallistak-maris-megindult-a-letszamleepites

A katasztrófavédelem készen áll, hogy átvegyék a szemétszállítást 
Góra Zoltán, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 
katasztrófavédelem az ország egész területén felkészült a hulladékszállítás megszervezésére, illetve elvégzésére.
https://444.hu/2018/10/30/a-katasztrofavedelem-keszen-all-hogy-atvegyek-a-szemetszallitast

Az igazságügyi miniszter lenne az új különbíróságok igazi főnöke
Szinte teljes lesz a befolyása az igazságügyi miniszternek a következő években felálló közigazgatási különbíróságokra, 
írja az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási bíróságokról szóló tervezete alapján a 168 Óra
https://444.hu/2018/10/30/az-igazsagugyi-miniszter-lenne-az-uj-kulonbirosagok-igazi-fonoke

Nagyot emelt a katonák létszámán a kormány
Az Országgyűlés az eddigi 29 700-ról 37 650-re növelte a Magyar Honvédség szervezeteinél rendszeresíthető beosztások felső határát.  
https://zoom.hu/hir/2018/10/30/nagyot-emelt-a-katonak-letszaman-a-kormany/
https://magyarnarancs.hu/belpol/kozel-8000-fovel-emelte-a-kormany-a-magyar-honvedseg-letszamat-114665

1955-ben vagy 56-ban született? Változás jön a nyugdíjaknál
Egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot hétfőn a parlamentnek a 
kormány képviseletében az emberi erőforrások minisztere.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdijas.672415.html

Gyermekek után járó ellátások I.
Mindannyiunk életében fontos momentum a gyermekvállalás, talán meg kell rá érni, talán igazán sosem lehet, viszont felkészülni 
mindenképp érdemes. Ebben a cikkben elsősorban a születendő gyermek után igényelhető ellátásokat mutatjuk be, továbbá a 
jogosultság, és a számított összeg kérdésében nyújtunk érdemi segítséget.  
https://ado.hu/tb-nyugdij/gyermekek-utan-jaro-ellatasok-i/
 
Aggasztó kép a magyarok egészségéről
Kiábrándítóak az egészségügyi kilátások: a 30-59 éves magyarok 31 százaléka arra számít, hogy nem 
éri meg a nyugdíjas kort. 17-17 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy kórházba kerül, vagy otthoni 
ápolásra szorul idős korában – derül ki a K&H Bank biztos jövő indexéből.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/bank-felmeres-egeszseg-betegseg.672372.html

Időskor új dimenzióban - Így is lehet?Az idősek arányának emelkedése a XXI. század európai országainak legmeghatározóbb demográfiai folyamata, amely 
egyéni és társadalmi szinten is számos kihívást tartogat. A WHO definíciója szerint az aktív idősödés azt jelenti, hogy az 
életminőség ebben az életszakaszban is javítható, s fenntartható az önállóság, a szabadidő tartalmas eltöltése.
https://www.napi.hu/ingatlan/idoskor-uj-dimenzioban---igy-is-lehet.672274.html

Egy lépéssel megint közelebb a 43 milliárdos korcsolya központ
A tervek szerint a Nemzeti Korcsolyázó Központ a Puskás Ferenc Stadion mögött, a Budapesti Olimpiai Központ területén 
épülne fel. A csarnok miatt elbontják – a többi közt – a Millenáris Velodrom pályát és a Kisstadiont. 

„Rakják be a tévébe, hogy a vácrátótiakat megeszi a kosz” – több mint száz településen tényleg leállt a szemétszállítás

Bár Gödöllő még nem az új Nápoly, és sehol sem gázolnak az emberek térdig a mocsokban, egyre kilátástalanabb helyzetben 
vannak azokon a településeken élők, ahol jobb esetben csak hétfő óta nem szállítja el a szemetet a szolgáltató. Van, aki a fővárosba hordja a hulladékot Veresegyházról.
https://zoom.hu/hir/2018/10/30/rakjak-be-a-tevebe-hogy-a-vacratotiakat-megeszi-a-kosz-tobb-mint-szaz-telepulesen-tenyleg-leallt-a-szemetszallitas/ https://zoom.hu/hir/2018/10/30/egy-lepessel-megint-kozelebb-a-43-milliardos-korcsolya-kozpont/

Penészednek a ruhák a Dorogi Rendőrkapitányságon
https://zoom.hu/hir/2018/10/30/peneszednek-a-ruhak-a-dorogi-rendorkapitanysagon/