2018, október 2 - 05:47 Sajtószemle

Mellár Tamás szamizdatról és bezúzott lapokról, a KDNP képviselője Sargentiniről beszélt a hétfői plenáris ülésen. Pénzt is kért az ellenzék a kormánytól, de nem önmagának, hanem az embereknek, otthonápolóknak, nyugdíjasoknak. A Fidesz szerint ők adnak, a baloldal volt az, aki nem adott, sőt, elvett. Adok-kapok, élő, szöveges tudósítás a Tisztelt Házból.

https://hvg.hu/itthon/20181001_Penzt_ker_az_ellenzek_a_kormanytol

Orbán a magánrepülésről: „Harminc éve is így mentem, jövő héten is így megyek, azután is így megyek”

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa Paks és az épülő Paks 2 biztonsági kockázatairól kérdezte a Parlamentben Orbán Viktort.

A miniszterelnök válaszában azt mondta, hogy büszke arra, hogy van a kormányának egy olyan tagja, aki látott már belülről atomerőművet. „Arra kérem, szakmai kérdéssel Süli Jánoshoz forduljon” – mondta Orbán.

A kormányfő beszélt a személyes véleményéről is: azt mondta, szerinte az atomerőmű nem ördögtől való, Franciaországban is ilyet építenek, és ő továbbra is támogatja az atomenergiát, amelyet biztonságosnak gondol.

https://magyarnarancs.hu/belpol/orban-a-maganrepulesrol-harminc-eve-is-igy-mentem-jovo-heten-is-igy-megyek-azutan-is-igy-megyek-114012

Elítélte az EP-elnök a Sargentinit és Ujhelyit ért támadásokat

 Szilágyi György a magánrepüléséről kérdezte Orbánt. A Jobbik 

politikusa azt mondta, hogy több mint aggályosnak tartja, hogy a miniszterelnök Garancsi István magángépén repked. „Nem tartja-e aggályosnak az ilyen luxusajándékok elfogadását?” – kérdezte Orbánt Szilágyi. „Harminc év is így mentem, jövő héten is így fogok menni, és utána is így megyek” – mondta válaszában Orbán, aki szerint amikor sportesemény lesz, és el tud menni, akkor elmegy. Orbán azt mondta, soha senki nem kifogásolta ezt a szokását, majd támadásnak minősítette a kérdést, és átment személyeskedésbe azzal, hogy Szilágyi érdekeltségeit hozta fel.

Az Európa Parlament elnöke, Antonio Tajani azzal nyitotta meg a strasbourgi ülésszakot hétfőn, hogy védelmébe vett több EP-képviselőt, akit támadás ért az utóbbi időkben. A három képviselőből kettő ügye is kapcsolódik Magyarországhoz, hiszen az egyikük az a Judith Sargentini, aki ellen gyűlöletkampány indult a médiában, a másikuk pedig Ujhelyi István, akinek arcmását viselő bábut akasztottak fel Budapesten.

https://index.hu/kulfold/ep/2018/10/01/elitelte_az_ep-elnok_a_sargentinit_es_ujhelyit_ert_tamadasokat/

 

Elrettentő példaként beszélt Orbánról a német államfő

 

Az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia, mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő egy hétfői beszédében Münchenben. Steinmeier kiemelte, hogy Németország és legközelebbi európai szomszédjai a fájdalmas tapasztalataik miatt a jogállami biztosítékokra alapozták berendezkedésüket.

Steinmeier azzal folytatta, hogy ezek az államhatalom önkényes gyakorlását korlátozó biztosítékok nélkülözhetetlenek, a szabad jogállam lényegi elemét jelentik, mégis úgy tűnik, hogy törékennyé vált a jogállamiság és az emberi jogok körüli közmegegyezés, „hiszen egyes országokban, az Európai Unióban is megkérdőjelezik a liberális demokráciát és a jogállamot, és erősen korlátoznak, vagy akár meg is szüntetnek struktúrákat és jogi biztosító mechanizmusokat.” Itt a hivatalos szövegtől eltérve Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdfői beszédét hozta fel példaként, ami alapján belátható, miről is beszél.

 

https://index.hu/kulfold/2018/10/01/elrettento_peldakent_beszelt_orbanrol_a_nemet_allamfo/

 

A belügyi államtitkár szerint már felül is vizsgálták és vissza is vonták a problémás letelepedési kötvényeket

 

A jogszabály lehetőséget biztosít a letelepedési engedélyek felülvizsgálatára is. Azokban az esetekben, amikor kiderült, hogy a letelepedési engedéllyel rendelkezők vonatkozásában nemzetbiztonsági kockázat állt fenn, az engedélyeket felülvizsgáltuk és vissza is vontuk

- ezt mondta ma a parlamentben Kontrát Károly belügyi államtitkár Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselőnek, aki a letelepedési kötvényprogramban papírokhoz jutott szír és orosz állampolgárok ügyére kérdezett rá „Kaspersky Lab már nincs, de orosz titkosszolgálati vezető családja még igen?” című felszólalásában.

https://444.hu/2018/10/01/a-belugyi-allamtitkar-szerint-mar-felul-is-vizsgaltak-es-vissza-is-vontak-a-problemas-letelepedesi-kotvenyeket

Új útra lép az Index

 

Mi történt most? A CEMP SH, valamint a szerkesztőségi rendszert biztosító és fejlesztő cégben feltűnt Oltyán József vállalkozó, aki nem mellesleg a KDNP-ben politizál is. Amikor ez kiderült, persze megindult a spekuláció: a mai Magyarországon Orbán Nemzeti Együttműködési Rendszeréhez kell tartoznia annak, aki képes volt milliárdokat hitelezni a vevőknek.

A Bejelentés után több út állt előttünk: az egyik szerint hagyjuk a fenébe az egészet, elmegyünk újságírónak máshová a szűkülő hazai nyilvánosságban, PR-esnek, londoni mosogatófiúnak, bárminek. A másikat egyszer már választottuk, ez történt tavaly, amikor kiderült a Spéder–Simicska-alku. Összeszorított foggal, nekikeseredve, káromkodva, de dolgozunk, mintha mi sem történt volna.

Hétfő délelőtt viszont olyat tettünk, mint amit még soha: lekapcsoltuk az Indexet egy időre, hogy akinek fontos, átérezhesse, milyen lenne, ha nem lennénk. Most ugyanis kipróbálunk egy harmadik utat: 

PÉNZT KÉRÜNK A KIVÉREZTETETT INDEXRE, HOGY MINÉL KEVÉSBÉ FÜGGJÜNK A KI TUDJA, MILYEN PÉNZBŐL MEGVÁSÁROLT CEMP-TŐL. 

Az Index tartalmilag most is független, a szerkesztőségen kívül senki nem határozhatja meg, mi jelenik meg és mi nem, ki dolgozzon itt és ki nem. Az egyetlen, amire nincs hatásunk, az a reklámbevétel. És azért kérjük, hogy támogassanak minket, hogy ez a függőség is a lehető leggyengébb legyen. A pénz, amit majd kapunk, a miénk lesz. Nem Oltyán Józsefé, nem Mészáros Lőrincé, nem Orbán Viktoré, nem a Takarékbanké, nem az MKB-é. A pénz, amit az olvasóink adnak, a miénk lesz, hogy mindenféle égi és földi hatalomtól függetlenül tudjunk dolgozni, hogy továbbra is jó újságot csinálhassunk.

Olyan újságot, ami elemzésben írja meg Orbán félreértett rendszerét, és először beszél arról, hogy az egészségügy egyik legnagyobb problémáját az állami rendszeren élősködő orvosbárókjelentik. Egy olyan újságot, amely leleplezi KGBélát, vagy kideríti, hova tűnik több milliárd forintnyi  közpénz az MVM számláiról. És olyan újságot is, amely cikksorozatban foglalkozik a kényszerből Németországban prostituáltként dolgozó magyar nőkkel, vagy éppen a menekültválság néma áldozataival.

 

https://index.hu/szolgalati-kozlemeny/2018/10/01/tamogatas_kampany_index/

 

Szél Bernadett kilép az LMP-ből és a párt frakciójából

 

A mai napon nehéz döntést hoztam meg. Kilépek az LMP-ből és az LMP parlamenti frakciójából. Folytatom a küzdelmet a megújuló Magyarországért, mert továbbra is hiszek benne, hogy a jövő vagy zöld, vagy semmilyen. A jövőben független képviselőként fogok dolgozni a Magyar Köztársaságért és a választókerületemért. Független leszek, de nem leszek egyedül. A mai napon szintén kilép az LMP frakcióból Szabó Szabolcs, akivel a jövőben szoros munkakapcsolatban fogok együtt dolgozni, és reményeink szerint más képviselőkkel is sikerül hasonló kapcsolatot kialakítani. Olyan politizálást kívánunk megvalósítani, melynek középpontjában a NER elleni aktív küzdelem, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáinak felkarolása áll. A választók számíthatnak rá, hogy mi nem kötünk kompromisszumokat ezen a téren. Az LMP-től nem haraggal válok el: mindig hálásan gondolok majd az együtt átdolgozott évekre. Most azonban váltanom kell, mert az általam képviselni kívánt politika csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha kölcsönös megbecsülés mellett elválunk egymástól.

https://24.hu/belfold/2018/10/01/szel-bernadett-kilep-az-lmp-parlamenti-frakciojabol/

Szél Bernadett megüzente: Sallaival a bíróságon fogunk találkozni

 

Az LMP korábbi társelnöke szerint lehet egymással szórakozni, de ha bűncselekménnyel vádolják egymást párton belül, az már furcsa dolog. Szél azt ígérte: a tárgyalóteremben újra találkoznak Sallaival.

Szél az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfői adásában azt mondta, állásfoglalásai nem voltak összehangban az LMP többségi álláspontjával, ilyenkor pedig jobb mindenkinek váltani. Úgy látja, hogy az elmúlt hónapokban olyan dolgok történtek, amelyek nagy pusztítást végeztek az LMP közösségében.

A korábbi társelnök nem zárta ki, hogy később pártot alapít vagy belép egy már meglévőbe, abban viszont biztos, hogy azt az alternatívát fogja folytatni, amire korábban felesküdött. Mindenekelőtt azonban szeretné kiheverni, ami az elmúlt hónapokban történt.

Az interjú során Szél közölte azt is, hogy az őt hűtlen kezeléssel megvádoló Sallai Róbert Benedeket beperli, a bíróságon fognak találkozni, ígérte. Szél szerint lehet egymással szórakozni, lehetnek politikai viták, az azonban, hogy párton belül bűncselekménnyel vádolják egymást, furcsa dolog. "Ez egy olyan pont, amit le kell játszani, nem lehet büntetlenül csinálni" - jelentette ki.

 

https://hvg.hu/itthon/20181001_Szel_Bernadett_meguzente_Sallaival_a_birosagon_fogunk_talalkozni

Azért rúgták ki a Századvég szerkesztőségét, mert sajtószabadság van

 

A Századvég szerkesztőségének leváltását Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője hozta szóba a parlamentben napirend előtt. Mellár azzal szembesítette a kormányt, hogy szerinte láthatóan "elindult a leszámolás a konzervatív sajtóval szemben".

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára elsőre meghökkentő kijelentéssel reagált erre:

Sajtószabadság van, tudomásul kell venni!

Cseresnyés szerint ez a sajtószabadság azt jelenti, hogy egy írást szabadon kiadhat egy szerkesztőség, egy szerkesztőbizottság, vagy azt mondhatja rá, hpgy nem foglalkozik ezzel. (Más kérdés, hogy épp ez a döntési szabadság okozta a szerkesztőség vesztét vagy legalábbis kirúgását.)

 

https://index.hu/belfold/2018/10/01/parlament_napirend_elott_szazadveg_sajtoszabadsag/

Az Országgyűlés fideszes alelnöke mosolyogva mondja, hogy nem hallott még Orbán repülőzéséről videó

 

Lezsák Sándor saját bevallása szerint nem követi a híreket, így arról is lemaradt, hogy Orbán Viktor Garancsi István vendégeként magánrepülővel jár kedvenc fehérvári focicsapatának meccseire. 

https://index.hu/video/2018/10/01/az_orszaggyules_fideszes_alelnoke_mosolyogva_mondja_hogy_nem_hallott_meg_orban_repulozeserol/

Egy panamai hátterű cégnél landoltak az MVM milliárdjai

 

Cikksorozatban mutatjuk be, hogy a KPMG könyvvizsgálócég miért nem írta alá az MVM állami energetikai cégcsoport éves beszámolóját. Mostani írásunkból érthetővé válik, hogy miért titkolózott az Index kérdései után is az MVM és a magyar állam az 5 milliárd forintos ügyről. Hihetetlen, de igaz: az MVM egy frissen alapított magyar és panamai háttérrel bíró szlovák céget bízott meg a különös informatikai fejlesztéssel.

Röviden a történet: az MVM Zrt. 4,89 milliárd forintot juttatott az MVM International AG nevű zürichi leányvállalatának, hogy az szerezzen be neki egy informatikai rendszert, hivatalos nevén, a Központi Termelés Megjelenítő (KTM) és felügyeleti rendszert. Csak aztán az egy munkavállalós, apró svájci MVM-cég a legnagyobb titokban továbbadta a megbízást Szlovákiába.

AHOGY MOST MEGTUDTUK, A SZÁLLÍTÓ A SZLOVÁK SCADEX S.R.O. NEVŰ FRISSEN ALAPÍTOTT RÉVKOMÁROMI (SZLOVÁKUL KOMARNO) CÉG LETT.

A város leghervadtabb, örökké problémás lakótelepén székelő cég ugyan a hazai energetikában, vagy informatikában ismeretlen volt (mi honlapot sem találtunk hozzá), de kiderült, hogy a társaságnak 15 százalékban egy Budakeszin lakó magyar ember, Fürlinger Gyula a tulajdonosa, míg 85 százalékban egy másik szlovák cég, a Constructline s.r.o. Utóbbi pedig teljes egészében a panamai Bearberry (medveszőlő) SA tulajdonában áll. 

 

https://index.hu/gazdasag/2018/10/01/panama_igen_panama_-_az_mvm-botrany_penzaramlasa/

Orbán háza előtt tüntetett a Momentum

Az intézkedés a legsötétebb kommunista diktatúra idejét idézi fel

mondták a Momentum tagjai videójukban, melyet Orbán háza előtt vettek fel. Éjfél előtt 10 perccel vonultak ki a Cinege utcába, a kormányfő háza elé, ahol nem szoktak tüntetéseket engedélyezni – és ezekre még kevesebb lehetőség lesz, miután október elsején hatályba lép az új gyülekezési törvény.

A tüntetést a Momentum nem jelentette be. A megmozdulással azt kívánták megvizsgálni, be tudják-e tartatni a hatóságok a törvényt, ami alapján politikusok háza előtt gyakorlatilag tilos lesz tüntetni.

Egy levelet helyeztek el Orbán postaládájában, melyben arról kérdezik a miniszterelnököt, miért hoztak előbb törvényt a gyülekezési jog korlátozására, mint a korrupció ellen. Az éjszaka a rendőrök szóltak az aktivistáknak hogy érvénybe lépett az új gyülekezési törvény, azonban nem foganatosítottak eljárást a jelenlévőkkel szemben.

„A Momentum szerint az új gyülekezési törvény súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, a hatalom pedig nem teheti meg, hogy az embereknek ezt a jogát korlátozza.”

https://merce.hu/2018/10/01/orban-haza-elott-tuntet-a-momentum/

A KDNP leleplezte a BéeSzeSz-triumvirátust

 

Eddig sem volt hiány brüsszelezésben, sorosozásban és ezekkel kapcsolatos konteó-gyártásban a kormányoldalon, de Vejkey Imre KDNP-s képviselő hétfőn mindent belesűrített az ötperces napirend előtti felszólalásába.

Vejkey a beszédet az úgynevezett BéeSzeSz-triumvirátus ténykedésére, illetve az ellenük folytatandó harcra fűzte fel. Maga a képviselő nevezte így a triumvirátust, hallgassa csak meg!

 

Vejkey az elején és a felszólalása címében elárulta, mire is céloz: a Brüsszel-Strasbourg-Soros kozmopolita triumvirátusra, de az nem derült ki, hogy miért mondja sz-szel Soros György nevét is.

A képviselő arról beszélt, hogy ez a triumvirátus most szerinte ünnepel, mert a Sargentini-jelentésben az álláspontjuk győzött: "a nyílt társadalom megvalósítása az európai őshonos népekkel és nemzetekkel szemben".

Azt hiszik, győztek, és a gyökereinket képező keresztény civilizációt el tudták pusztítani, azt hiszik, megtörtek bennünket.

Vejkey azonban figyelmeztetett arra, hogy tévedtek, mert "nem törik meg a gerincünket", mi magyarok pedig "a magunk útját járjuk", és megvívjuk velük a csatát.

https://index.hu/belfold/2018/10/01/a_kdnp_leleplezte_a_beeszesz-triumviratust_vejkey_imre_parlament/

 

Közel 23 millió forintért ölték meg a szlovák újságírót

 

70 ezer eurót, átszámítva 22,7 millió forintot fizettek Jan Kuciak szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolásáért, írja az Új Szó. Az ügyet felügyelő ügyész sajtótájékoztatón jelentette be azt is, hogy Kuciak barátnőjének megölésére nem vonatkozott a megrendelés.  Az is kiderült, hogy a gyilkos fegyvert nem találták meg, ahogy a megrendelőt sem.

A gyilkosság miatt eddig négy személy ellen indítottak vádat, ők név szerint Szabó Tamás, Miroslav Marcek, Andruskó Zoltán és Alena Zsuzsová. Ellenük hét hónapos nyomozás után találtak annyi bizonyítékot, amelyek alapján vádat lehet emelni.

 

https://index.hu/kulfold/2018/10/01/kozel_23_millio_forintert_oltek_meg_a_szlovak_ujsagirot/

 

Kovács Zoltán a Magyar Időkben: az Átlátszónak, a Direkt 36-nak és a G7-nek semmi köze az újságíráshoz

 

 Interjút adott a kormányszóvivő a kormány házilapjában, a Magyar Időkben. Az interjú a szokásos panelekből építkezett: egy globális összeesküvés zajlik Magyarország ellen, aminek egyik friss jele a Sargentini-jelentés elfogadása volt, a magyar kormánynak pedig egy 

aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia.

Ami igaz is, csakhogy Kovács Zoltán nem az évi 80 milliárd forintból fenntartott MTVA-ra, a felvásárolt megyei lapokra, a megszállt és végtelenségig lebutított Origóra, a Fidesz által felvásárolt TV2-re, az ingyenesen terjesztett Lokálra, a letarolt bulvárpiacra, a bezárt Népszabadságra vagy a megszerzett országos rádiós frekvenciákra, illetve az ezekre a felületekre irányított tízmilliárdos állami reklámköltésekre gondolt, amikor aszimmetrikus médiatérről beszélt. 

„Magukat függetlennek nevező médiumok pattantak ki a semmiből, gondolok itt az Átlátszóra, a G7-re és a Direct36-ra. Ezeknek az internetes oldalaknak semmi közük az újságíráshoz, semmiféle olyan formátummal nem rendelkeznek, ami lehetővé tenné, hogy az olvasottságukból adódóan bevételük legyen. Az ezeken az oldalakon megjelenő írásokat nem újságírók, hanem politikai aktivisták készítik, akiknek elfogultságuk fiatal koruk ellenére is nyomon követhető évekre visszamenőleg.”

 

https://444.hu/2018/10/01/kovacs-zoltan-a-magyar-idokben-az-atlatszonak-a-direkt-36-nak-es-a-g7-nek-semmi-koze-az-ujsagirashoz

 

Az állam még a forráselvonásra is sarcot fizettet az önkormányzatokkal

 

A Népszava múlt hónapban írt arról, hogy az állam visszaszedi azokat az uniós pénzeket, amelyeket az áprilisi választások előtt még bőkezűen osztott szét az önkormányzatoknak. Azt az uniós pénzt kell a településeknek visszautalni a Magyar Államkincstár számlájára, amely meghaladja az 50 millió forintot és még nem használták fel.

Most kiderült, hogy nem elég, hogy visszautaltatják a Magyar Államkincstárnak az ötvenmillió forint feletti uniós támogatásaik összegét, még ennek költségeit is a településekre hárítják.

 

https://444.hu/2018/10/01/az-allam-meg-a-forraselvonast-is-megsarcoltatja-az-onkormanyzatokkal

 

ORBÁN VIKTOR: NOVEMBER 1-JÉTŐL ÚJ VILÁG KÖSZÖNTHET AZ IDŐS KORÚ MAGYAROKRA

 

Idén is lesz nyugdíjprémium-kifizetés, és minden számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén

·         Családpolitikai intézkedés a „nagymamanyugdíj”

·         Rehabilitálni kell a családról való gondolkodást

·         A népességfogyásra adott válaszok radikálisan megosztják a kontinenst

·         A kormány célja, hogy Magyarország képes legyen a biológiai reprodukcióra

·         Nagyobb összegű lesz idén a nyugdíjprémium

·         November 1-jétől új világ köszönthet az idős korú magyarokra

 

https://magyaridok.hu/belfold/orban-viktor-iden-magasabb-osszegu-nyugdijpremiumra-szamithatnak-az-idosek-3533489/

 

MAGYAROK MILLIÓIVAL MENNEK SZEMBE AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓT SEGÍTŐ SZERVEZETEK

Magyar Idők

Nem állhatnak a törvények felett az illegális migrációt segítő szervezetek. Különböző kiskapukat próbálnak találni azok a Soros György által pénzelt civil szervezetek, akiknek korábbi, migrációt segítő tevékenysége jól ismert és akikre egyértelműen vonatkozik a Stop Soros törvény – hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ECHO TV Mérleg című műsorunk vasárnapi adásában. Völner Pál azt mondta, a törvénycsomag részét képező bevándorlási különadó elsődleges célja, hogy ezek a szervezetek a tevékenységükkel ne emeljék a határvédelem költségeit. Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője arra mutatott rá, mindazon szervezetek kötelezettek a bevándorlási különadó megfizetésére, amelyek a humanitárius lepel mögé bújva segítik az illegális migrációt.

https://magyaridok.hu/belfold/magyarok-millioival-mennek-szembe-az-illegalis-migraciot-segito-szervezetek-3534635/

 

VICC, AHOGYAN A SOROS-BLOG TUDÓSÍT

Apáti Bence Magyar Idők

 

Természetesen a szervezet vezetője nem hagyhatja ki a szokásos sivalkodását az idegengyűlöletről. Szörnyülködik egy sort azon, hogy milyen rasszisták az emberek. Holott szerinte csak az ismeretlentől félnek. Szerintem viszont a repeszektől meg attól, hogy pár csintalan afgán fiatal hazafelé menet megtámadja, kirabolja, megkéseli, megerőszakolja, majd esetleg még felgyújtja az autóját is.

Attól félnek az emberek, amiket a saját szemükkel láttak. Amiket átéltek. Amit megtapasztaltak. Amiket megismertek. Nem, nem az ismeretlentől. És amiről a 444.hu nem számol be.

Mert Soros úr blogja csak a vidáman varrogató és főzőcskéző asszonyokat mutatja meg. Pedig van Rosengardban sok más is. Sokkal több, mint amit Sarkadi Zsolt bemutatott.

 

https://magyaridok.hu/velemeny/vicc-ahogyan-a-soros-blog-tudosit-3526619/

 

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? XV. RÉSZ

ELNYOMÁS ÉS RETTEGÉS A SZÍNHÁZAKBAN

ALFÖLDI RÓBERT PÉNZÜGYI SZAKLAPBAN PANASZKODIK A FIDESZES ELNYOMÁS ELVISELHETETLENSÉGÉRŐL

Szakács Árpád Magyar Idők

 

Csapataink harcban állnak, de a diktatúra senkit sem kímél – olvasható ki a Financial Timesból, ahol maga Alföldi Róbert szólt drámai hangon. 

 

mit is állított Alföldi a Financial Timesben? „A színházi igazgatókat, a kultúráért felelős hivatalok vezetőit már nem kell felhívni vagy behívni a minisztériumba, mindenki tudja, mit várnak el tőle.”

Ezek után mi mást gondolhatnánk, mint hogy az egész országban Csurka István kiváló darabjait tűzik színpadra és Wass Albert-felolvasó­esteket tartatnak a megrémült direktorok. Mert körülbelül ilyennek láttatják a balliberális véleményformálók a konzervatív oldalt.

Lássuk a gyakorlatot! 

 

https://magyaridok.hu/velemeny/kinek-a-kulturalis-diktaturaja-xv-resz-3523400/

 

HISZTÉRIKUS HÜLYESÉGEK HÁZA

A KÖZÉP-EURÓPAIAKKAL SZEMBEN TAPASZTALHATÓ RASSZIZMUS AZ UNIÓN BELÜL

Megyeri Dávid Magyar Idők

 

Kizárólag azok állíthatják azt, hogy nem az országot és a benne lakó magyar nemzetet marasztalták el és büntetnék meg, akik nem olvasták a dilettáns gányolmányt.

 

Visszatérő mantra az Európai Parlament által diadalittasan megszavazott, ám a valódi kétharmados támogatottságot meg nem szerző, ezáltal el sem fogadott Sargentini-jelentés szerecsenmosdatásakor, hogy nem is Magyarországot ítéli el, csupán a magyar kormányt. Ezt maga a zöld-kommunista képviselőnő is előszeretettel ismételgeti, de a minket durván támadó európai parlamenti képviselők argumentációjának is integráns része.

Sőt, a magyar baloldal is rákapott erre a tetszetősnek tűnő érvelésre. Gyurcsány Ferenc odáig ment, hogy vöröslő fejjel tudathasadással gyanúsította meg a kormányt, hogy Magyarországnak képzeli magát, miután a neki címzett bírálatot úgy állítja be, mintha az egész magyar államot érte volna. A bukott őszödi hazugsághencegő konkrét számadatokkal is aládúcolta érvelését. Kijelentette: a magyar kormányt negyvennyolcszor kritizálják a jelentésben, ám az országot egyszer sem.

Mindezzel az a gond, hogy nem igaz, és erről bárki meggyőződhet, aki a harmincoldalas, jogcsúfoló gyűlöletiraton végigrágja magát. 

 

https://magyaridok.hu/velemeny/hiszterikus-hulyesegek-haza-3511130/

 

Duplán leszavazta a Fidesz az Európai Ügyészséget

 

A fideszes többség leszavazta hétfőn az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt a két határozati javaslatot, amelyek felszólították volna a kormányt, csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Az egyiket a Jobbik, a másikat az MSZP-Párbeszéd képviselői nyújtották be, tartalmilag mindkettő ugyanarról szólt, és kötelezte volna a kormányt, hogy vegyen részt az eddig mereven elutasított kezdeményezésben. A kormánypártok nem vették tárgysorozatba a két indítványt, vagyis tárgyalni sem kívánnak azokról.

 

https://nepszava.hu/3010338_meg-mindig-ellenall-a-fidesz-az-europai-ugyeszsegnek

 

Havi 300 ezer forint közpénzért bérelnek budapesti lakást képviselőknek, akik 30-40 kilométerre laknak a fővárostól

 

Eddig a lakásbérlésre elkölthető maximális összeg 186 ezer forint volt, ez a parlament.hu adatai szerint jelentősen megemelkedett. A csúcstartó jelenleg az MSZP-s Harangozó Tamás, és a fideszes Böröcz László, mindkettőjüknek havi 311 ezer forintért bérel lakást Budapesten az Országgyűlés Hivatala.

Böröcz Lászlónak nincs saját fővárosi ingatlana, Harangozó Tamásnak viszont a vagyonnyilatkozata szerintvan egy 44 négyzetméteres lakása Veresegyházon, amely mintegy 30 km-re van Budapesttől. Kérdésünkre, hogy ennek fényében miért van szüksége a fővárosi albérletre, azt írta, amennyiben képviselői munkája és ahhoz kötődő vezetői feladati ellátása miatt késő esti, kora reggeli,  (például élő TV-szereplés) programja van, a budapesti albérletet veszi igénybe.

 

https://blog.atlatszo.hu/2018/10/havi-300-ezer-forint-kozpenzert-berelnek-budapesti-lakast-kepviseloknek-akik-30-40-kilometerre-laknak-a-fovarostol/

 

Az egyházszakadás réme fenyeget

Szexuális visszaélések, belső harcok, közeledés Kínához: egyre szaporodnak a támadások Ferenc pápa ellen.

 

Távolról sem kizárt, hogy azoknak lesz igazuk, akik a katolikus egyház szétszakadását vizionálják. Ferenc pápa pontifikátusa alatt ugyanis annyira méllyé vált a szakadék a haladók és a konzervatívok között, hogy az árkokat nehéz lesz betemetni. Már szinte nem telik el nap anélkül, hogy a konzervatív oldal ne indítana valamilyen új támadást az egyházfő ellen. Carlo Maria Viganó érsek múlt csütörtökön ismét élesen bírálta a katolikus egyház fejét. A Szentszék előző Egyesült Államokba akkreditált nunciusa augusztus végén óriási visszhangot keltett azzal, hogy lemondásra szólította fel a pápát, mert szerinte tudott arról, hogy az amerikai főpap, Theodore McCarrick szexuális visszaélést követett el, ám nem tett ez ellen semmit. Ferenc pápa néhány nappal később annyit mondott erre, hogy néhányan káoszt akarnak előidézni a katolikus egyházban, de csendre intette őket.

 

https://nepszava.hu/3010269_az-egyhazszakadas-reme-fenyeget

 

Leprásokhoz hasonlítják a melegeket az államilag pénzelt keresztény oldalon

 

A genderképzésre nincs szükség, a homoszexuálisok a társadalom számkivetettjei – olvashatjuk a S4C.news oldalán. A keresztény portál közel 30 milliót kapott az Asbej Tristan vezette államtitkárságtól.

„Jézus a legkülönfélébb betegségben szenvedők, tisztátalanok, bűnösök közé ment, hogy gyógyítsa őket. Szent Ferenc is magához ölelt egy leprást.(... ). Korunk társadalmának peremén élő melegek is az integrációra vágynak. A párhuzam persze nem tökéletes, de mindenképp érdemes ennek tükrében önvizsgálatot tartani”

– a tolerancia jegyében a melegeket betegekhez hasonlító idézet nem a Kurucinfón, vagy újnyilas szervezet honlapján szerepel: egy keresztény portál, a S4C.news blogszerzője, Varga Gergő Zoltán fejtette ki magvas gondolatait az idei Budapest Pride kapcsán. Varga a párhuzamot tovább fejlesztve arra is emlékeztetett, hogy az ókori időkben nem véletlenül volt törvény a zsidók számára a „tisztátalan” emberek elkülönítésére és a peremre való száműzésükre. A homoszexualitást, mint a mentális zavarok nagykönyvéből sajnálatos módon törölt betegséget – pedig más, Pride-dal foglalkozó cikkében is említi.

 

https://nepszava.hu/3010214_leprasokhoz-hasonlitjak-a-melegeket-az-allamilag-penzelt-kereszteny-oldalon

 

Több milliárd forintot fizetünk azért, hogy Hernádi Zsolték egy nagyot befektessenek

A miskolci szerszámgépgyárhoz 2,45 milliárd adófizetői forintot ad az állam.

  • A magyar vállalatok már többet ruháznak be Magyarországon, mint a külföldiek – állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy magyar tulajdonú szerszámgépgyár átadásán nemrég.
  • A miniszter nem véletlenül fáradt el a Miskolc déli ipari parkba, az üzemet ugyanis Hernádi ZsoltMol-vezér, pontosabban a kockázati tőkealapja gründolta.
  • Az első százmilliók Brüsszelből, az Európai Unió Jeremie-programjából érkeztek.
  • Azután beszállt a kormány bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. leánya 1 milliárd forinttal.
  • Majd a kormány megítélt 2,45 milliárd forint egyedi támogatást a beruházáshoz.
  • Így a beharangozott, 6 milliárd forintos projekt durván kétharmadát az adófizetők állják, egyharmad jut a magyar befektetőkre.

Szijjártó Péter nem feltétlenül az adófizetők beruházásokban vállalt döntő szerepére utalt, amikor azzal konferálta fel a Spinto Hungária Kft. új, hatmilliárd forint értékű miskolci gyárát az MTI tudósítása szerint, hogy

 a magyar gazdaság egyre-másra aratja a sikereket, amelyek egyben minden magyar ember sikerei is.

https://24.hu/fn/gazdasag/2018/10/01/hernadi-spinto-miskolc/

 

Jávor Benedek: "Pofára osztják az EU-s pénzeket"

 

Több mint ezermilliárd forintnyi uniós pénzt tart vissza az Európai Bizottság a rendszerszintűnek ítélt visszaélések miatt – írja blogján az EP-képviselő.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnál (TOP) találták az Európai Bizottság ellenőrei a legsúlyosabb visszaéléseket, emiatt több mint ezermilliárd forintnyi uniós pénzt tarthatnak vissza – írja blogbejegyzésébenJávor Benedek. A Párbeszéd európai parlamenti képviselője emlékeztet: a G7nemrég arról írt, hogy az ellenőrök jelentős és rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel a magyarországi kifizetéseknél, emiatt áll több operatív program esetében a kifizetés.

Nem a TOP az egyetlen program, ahol problémákat találtak: mint Jávor Benedek emlékeztet, a környezet- és energiahatékonysági fejlesztéseket menedzselő KEHOP-pal kapcsolatban is súlyos megállapításokat tettek az auditorok, emiatt 100 milliárdos nagyságrendű lehet a forrásvesztés. Jávor emlékeztet: ezzel kapcsolatos feljentését az ügyészség elutasította.

https://hvg.hu/gazdasag/20181001_Javor_Benedek_pofara_osztjak_az_EUs_penzeket

 

"Mérföldkőhöz érkeztünk a rák elleni küzdelemben" – Nobel-díjat ért két tudós felfedezése

Mérföldkőhöz érkeztünk a rák elleni küzdelemben – olvasható az idei orvosi-élettani Nobel-díjat odaítélő bizottság indoklásában. James P. Allison és Hondzso Taszuku felfedezései alapján az ember saját immunrendszere is eredményesen használható a rák kezelésében.

https://hvg.hu/tudomany/20181001_orvosi_elettani_nobel_dij_2018_james_p_allison_hondzsu_taszuku_tasuku_honjo

Tiborcz István új vállalkozása adószakértői tevékenységet kínál

Új cég jött létre a BDPST-csoport részeként, a kormányfő veje a kontrolling üzletággal bővítette tucatnál is több ingatlanos vállalkozását.

A cégbejegyzés szerint a BDPST Controlling Kft.-nek a számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői tevékenység a fő területe. Az új vállalat alapítója az a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt., amelyről hosszú időn keresztül csak egy árulkodó befizetési csekk alapján lehetett feltételezni, hogy Orbán Viktor vejének érdekeltségébe tartozik. Egy évvel ezelőtt azonban Tiborcz István végre elismerte, hogy valóban részvényes a BDPST-ben.

A vállalat azóta csoporttá nőtte ki magát, hiszen egyrészt szállodai szolgáltatásokra létrejött a BDPST Hotel Management Zrt., másrészt – ahogy maga Tiborcz István fogalmazott – a „BDPST Group” bevásárolt a tőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt.-be, méghozzá éppen apósa felcsúti barátjának, Mészáros Lőrincnek a részvényeiből szerzett meg egy csomagot.

https://hvg.hu/itthon/20181001_Tiborcz_Istvan_uj_vallalkozasba_kezdett_adoszakertoi_tevekenyseget_kinal

 

Soros György milliárdjai a drogüzletben

ORIGO2018.10.01. 15:57

 

Az Egyesült Államok legnagyobb drogreformerének nevezte Soros Györgyöt a Forbes 2014 októberében, amikor kiderült, hogy minden előzetes becslésnél többet, mintegy 200 millió dollárt pumpált a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatán és egyéb csatornákon keresztül a bevándorláspárti tőzsdespekuláns az Egyesült Államok drogliberalizációjáért küzdő szervezetekbe 1994 óta - írja a Tűzfalcsoport.

A cikkben megszólaló Ethan Nadelmann, a Drug Policy Allianceegyik vezetője történelminek nevezte Soros szerepét, majd elmondta, hogy nélküle talán sosem sikerült volna elérni az orvosi marijuana legalizálását, ami - tegyük hozzá -

a legfontosabb lépés volt a drogok teljeskörű legalizálása irányába.

Merthogy ez a végső cél, amit Michael Vachon, a Soros Alapkezelőelnökségi tanácsadója nyíltan kimondott a Forbes kérdésére - írjaa Tűzfalcsoport oknyomozó riportjában. 

 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20181001-soros-gyorgy-milliardokkal-tamgoatja-a-drogliberalizaciot.html

 

Kocsis Máté Orbán luxusrepüléséről: „Egyszerű kampányblöff és Soros”

Kocsis Máté szerint Soros György nyomást gyakorol a terve útjában álló országokra, amelyek nem akarnak lemondani a határőrizet jogáról.

Kocsis ma a napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben azt mondta, hogy a legnagyobb téttel rendelkező európai parlamenti (EP) választás lesz a jövő évi, a kérdés az, hogy a bevándorláspárti vagy a bevándorlásellenes erők lesznek többségben.

Szerinte ma még „a lejárt szavatosságú EP-ben” a bevándorláspárti képviselők vannak többségben, és mindent megtesznek azért, hogy megbüntessék, megbélyegezzék azokat, akik a véleményükkel szemben állnak, így Magyarországot is.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kocsis-mate-orban-luxusrepuleserol-egyszeru-kampanybloff-es-soros-114011

 

Folytatódik a térfoglalás: Rákay Philip és Csepreghy Nándor megszerzett egy rádiót

 

Égető Gyula október elsején eladta a Rádió7-et és a www.radio7.hu internetes portált működtető, valamint a Mindszenti Híreket, a Kutasi Híreket, illetve a Mártélyi Híreket kiadó céget, a tulajdonában lévő Kisbíró Kft.-t  – jelentette be honlapján a Rádió7.

A hódmezővásárhelyi központú, illetve kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó azt írta, hogy a rádió új tulajdonosai Bada János, Csepreghy Nándor, és Rákay Philip lettek.

·         Bada Jánosról azt érdemes tudni, hogy ügyvéd, és például a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak is dolgozik, illetve Lázár János volt kancelláriaminiszter évfolyamtársa.

·         Csepreghy Nándor Fidelitas-tagból lett államtitkár.

·         Rákay "kétmillióan vagyunk a téren" Philip pedig jelenleg az M1 csatorna intendánsa, és a Fidesz rendszeres védelmezője.

 

https://magyarnarancs.hu/interaktiv/folytatodik-a-terfoglalas-rakay-philip-es-csepreghy-nandor-megszerzett-egy-radiot-114010

 

Szabó Brigitta: A szenny védelmében

Magyarország soha nem fog olyan javaslatokat támogatni Brüsszelben, amelyek rontanák a német és ezen belül a bajor autóipar helyzetét – biztosította az Audi és a BMW vezetőit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban Münchenben. Szerinte a magyar és a bajor érdekek maximálisan egybeesnek abban, hogy el kell utasítani a klímapolitika szigorítását célzó uniós törekvéseket. A 2030-ra tervezett károsanyag-kibocsátási elképzelések ugyanis „drámai pofont adnának a német és ezen belül a bajor autóipar versenyképességének”. Ez pedig Magyarországnak rossz – mondta.

Igaza van, rossz. Legalábbis a kormányzat és a gazdaság rövid távú növekedési kilátásai szempontjából biztosan.

Az Audi, a Mercedes, a Suzuki és a hozzájuk kapcsolódó alkatészgyártás a magyar éves GDP öt százalékát adja, ami a jövőben csak emelkedik a Mercedes gyár bővítésével és a BMW debreceni beruházásával. Évente közel 2000 milliárd forintról beszélünk, vagyis nagyjából akkora összegről, amennyi jobb években az Európai Unióból érkezik támogatási pénzként. Az ágazat adja egyébként a teljes ipari termelés ötödét s az export több mint 15 százalékát is.

 

https://168ora.hu/velemeny/szabo-brigitta-a-szenny-vedelmeben-156762

Újabb fordulat az aranyhamisítási ügyben - megszólalt a vádlott

 

Az aranyhamisítási botrányban keletkezett kár 20-30 milliárd forint helyett úgy tűnik, 5-6 milliárdosra csökkent - a per első napjának tanúsága szerint. A lapunknak interjút adó vádlott, Bíró Péter szerint a cégcsoport vagyonából kielégíthették volna a károsultakat.

 

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/aranyhamisitas-per-botrany-csalas.670701.html

Bő kétmilliárdos profit a Mészáros-féle Konzumnál

mfor.hu

A tavaly decemberben bejelentett tőkeemelés-sorozatnak köszönhetően a Konzum-csoport saját tőkéje rohamosan növekedett az első félévben, június végén már meghaladta az 58 milliárd forintot – tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a BÉT honlapján. Az IFRS-szerinti, konszolidált félévi jelentésben 11,33 milliárd forint fölötti árbevétel, 2,45 milliárd forintos adózás előtti eredmény, és közel 2,29 milliárdos EBITDA szerepel. A csoport legnagyobb bevételét a múlt félévben kibővített turisztikai portfolió hozta, amit a társaság ingatlan-, tőkepiaci- és biztosítási, továbbá vagyonkezelési szegmensben működő érdekeltségei további jelentős eredménnyel támogattak. Ma jelentett a szintén Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó Appennin is, 955 ezer eurós profitról számolva be.

https://mfor.hu/cikkek/befektetes/bo-ketmilliardos-profit-a-meszaros-fele-konzumnal.html

Megvan az áttörés, újabb front zárult a kereskedelmi háborúba

mfor.hu

Noha Trump továbbra is végtelen keményen harcol az általa kirobbantott kereskedelmi háborúban, a szomszédos országokkal mégis sikerült rendezni a kapcsolatokat.

Donald Trump kőkeményen harcol immár hónapok óta a világgal, a márciusban kirobbantott kereskedelmi háborúban nem csak az elsőszámú ellenségnek kikiáltott Kínával konfrontálódott, de felmondta a korábban jól működő Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) is.

Ráadásul előfordult, hogy agresszív Twitter üzeneteket posztolt mind a mexikóiakról, máskor pedig a kanadai miniszterelnöknek ment neki. Ezek a konfliktusok mellett pedig az USA célja egyértelműen az volt, hogy a korábbiaknál kedvezőbb helyzetbe kerüljön pedig nem segítették a megállapodást. Ennek ellenére ausgusztus végén sikerült Mexikóval nyélbe ütni az új NAFTA egyezményt, ám akkor Kanadával nem tudtak megállapodni, így első körben csak egy bilaterális szerződés lett.

https://mfor.hu/cikkek/makro/megvan-az-attores-ujabb-front-zarult-a-kereskedelmi-haboruba.html

Folyamatos tüntetéseket tervez a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) minden országgyűlési képviselője levelet ír az Országos Rendőr-főkapitányságnak, amelyben folyamatos tüntetést jelentenek be az ország teljes területére, közölte Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatójukon.

Arató arra hivatkozott, hogy október elsején lépett életbe az új gyülekezési törvény, amely kimondja: gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak.

A gyülekezési jog „ilyen elképesztő szigorítása csak diktatúrákban fordulhat elő” – mondta az ellenzéki politikus, arra biztatva az embereket, hogy tiltakozzanak, tüntessenek, gyülekezzenek, vitatkozzanak és beszélgessenek, mert a népet „sem elhallgattatni, sem betiltani nem lehet”.

A DK tüntetett már néhány hete a Kossuth téren, hosszú demonstrációt jelentettek be, de rövid idő alatt vége lett az egésznek. (MTI)

https://zoom.hu/hir/2018/10/01/folyamatos-tunteteseket-tervez-a-dk/

Putyin és Orbán barátai legyőzték Európát Macedóniában

Hiába szavazott a voksolók több mint 90 százaléka a névváltoztatásra, a 600 ezer igen szavazat is kevés volt. Körülbelül 900 ezer kellett volna ahhoz, hogy érvényes legyen az a népszavazás, amely a Balkán egyik legszegényebb országának névváltoztatásáról szólt. Ha elegen elmentek volna a szavazásra, Macedónia előtt megnyílt volna az út az EU- és NATO-csatlakozásra. Így viszont Putyin orosz elnök örülhet: a macedón kormány most nehezebb helyzetből folytathatja az ország EU-integrációs politikáját. Ami azonban így sem irreális terv.

https://24.hu/kulfold/2018/10/01/macedonia-nepszavazas-eu/

Nagy Ervin Töprengés a Jobbikról

Vona Gábor úgy becsapta az ajtót a távozásakor, hogy a plafonról azóta is potyog a vakolat

Magyar Hírlap

Még mindig nem heverte ki az áprilisi kudarcot az egykor szebb napokat (szebb jövőt!) látott, nemzeti szubkultúrától induló, valahol a baloldalon megállapodó, bolondul kilengő ingapárt. Sőt! Úgy tűnik, a morális válság egyre csak mélyebbre húzza az egykori mozgalmat.

Hogy mennyien léptek ki azóta – azt senki sem tudja pontosan. Habár eleinte tagadták a lemorzsolódást, a Mi Hazánkba való átlépések mennyiségét, mára odáig jutottunk, hogy a hangos kiabálásoktól visszhangzó frakcióülés után a szóvivő, Jakab Péter már azt találta mondani: igen, vannak kilépések, de az, hogy mennyien dolgoznak egy pártban, nos, nem igazán számít. Pont elegen vagyunk – hallhattuk a sajtótájékoztatón pironkodó, kissé kínlódó politikus magyarázkodását. 

Amúgy legutóbb Czeglédy János, a párt budapesti alelnöke lépett ki, magával rántva szinte az egész zuglói alapszervezetet

http://magyarhirlap.hu/cikk/129967/Toprenges_a_Jobbikrol

S. Király Béla Balliberális sznobéria

Az európai uniós választásokon e sznobok képviselőit kell hazaküldeni a hálószobájukba, hogy önmaguknak álmodják tovább sterilizált jövőjük

Magyar Hírlap

Augusztus végén a kínai televízió Tian Wei csatornáján az Arab Liga elnökétől az alábbit kérdezték: miért nem mennek a bevándorlók az arab országokba? Az egyiptomi Ahmed Aboul Gheit komplexusok nélküli válasza önvizsgálatra érdemes az orránál fogva vezetett európai „kisember” számára: Nagyon egyszerű – magyarázta –, nem teszünk kivételt velük. Aztán így folytatta: a menedékkérőkkel már az elején tisztázzuk kötelességeiket, olyan dokumentumot írnak alá, amely kötelezi őket, hogy országaink szabályait tiszteletben tartják. A megállapodás megsértése esetén gyorsított ütemben ítélik el őket, és olyan büntetéseket kapnak, mint a helyiek.

A büntetés letöltése után visszatoloncoljuk a származási országukba, feltéve, ha nem halálbüntetésről van szó. Ezen kívül – tette hozzá – „az országainkba történő beilleszkedésükért pénzügyi támogatást kapnak ugyan, de azt két éven belül teljes mértékben meg kell téríteniük”. Ellenkező esetben a tulajdonukat elkobozzák, őket meg kiutasítják.

E drákói intézkedések elriasztják az anyagi okokból odakívánkozókat, hiszen senkinek sem akaródzik ilyen szabályokat elfogadni. Gheit úr ironikusan hozzátette, hogy Nyugat-Európa vezetőit nem ártana Dohába, Katarba vagy Szaúd-Arábiába küldeni menedékkérő státuszban, hogy saját bőrükön tapasztalják mindezt. Akkor felébrednének utópikus szunyáikból. Az interjú egy példa a sok közül arra, hogy a „harmadik világ” vezetői palira veszik a kontraszelektált – a fősodor médiaszájától rettegő – atlanti politikai elitet.

http://magyarhirlap.hu/cikk/129966/Balliberalis_sznoberia