2018, november 13 - 08:10 Sajtószemle

Szívbe markoló fotón didereg egy hajléktalan a Széll Kálmán téren

A kép egy novemberi vasárnap délelőtt készült a Széll Kálmán téren. Lehet, hogy eddig csak az üres aluljárókat láttuk, de a hideg beálltával elkezdenek jönni a rossz hírek is. Olvasónk fotója mellé a következő idézetet írta:

"A semmi ágán ül szívem, 
kis teste hangtalan vacog, 
köréje gyűlnek szelíden 
és nézik, nézik a csillagok" 
(József Attila: Reménytelenül, részlet)

https://index.hu/mindekozben/poszt/2018/11/12/szivbe_markolo_foton_didereg_egy_hajlektalan_a_szell_kalman_teren

A szállóvendégek személyes adatait is begyűjtené a kormány januártól egy új központi turisztikai adatbázisba.

A legtöbb panziónak, szállodának a vendégek nevét, születési idejét, okmányaik számát is jelenteniük kellene. Ez azt jelenti, hogy mindenkiről le lehet majd kérdezni, mikor, hol, kivel töltötte az idejét Magyarországon. Az adatbázis létrehozását részben gazdasági, részben statisztikai okokkal magyarázzák.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/szemelyes-adatokat-gyujtenenek-a-szallovendegektol

Hát én most üvöltök

A minimális együttérzés, amit a vezetőinktől látunk a hajléktalanok és a szegények iránt, sokak számára szolgál mintául. A hajléktalanokkal szembeni erőszak pedig összefügg az új törvénnyel - állítja Röhrig Géza, akit a legtöbben az Oscar-díjas Saul fiából ismerhetnek. De ő, bár folyamatosan dolgozik amerikai filmekben hollywoodi sztárok mellett, elsősorban most is költőnek tartja magát. Új könyve, az angyalvakond, ötven magyar hajléktalan portréja. Boltokban egyelőre nem kapható, csak a Fedél Nélkül hajléktalan terjesztői árulhatják, minden eladott példány után ezer forint marad náluk. Röhrig a saját bőrén is megtapasztalta a hajléktalanságot Amerikában, később pedig egy hajléktalanszállón dolgozott nyolc évig.

"Minimális az együttérzés, amit mélygazdag vezetőinktől látunk, és sokak számára bizony már ez szolgál mintául. Én flâneur vagyok. Őgyelgő, kószáló ember, aki folyton járja a várost. Szinte mániákusan. Tegnap az Örs Vezér téren azzal szórakázott egy csapat tinédzser este tízkor, hogy nekifutásból átugrottak két alvó hajléktalant a földön. Aztán mikor az alfahím elkezdte lelocsolni az energiaitalával a két öreg fejét, elborult az agyam."

https://index.hu/kultur/2018/11/12/rohrig_geza_interju_hajlektalansag_fedel_nelkul/

Megvilágították a Nemzeti Nyomozó Irodát

Nem lophatják el tőlünk a fényt, a biztonságot, és a jogállamba vetett maradék bizalmunkat. Világítsunk rá az igazságra együtt!

– írták az esemény szervezői.

Képek az eseményről:

https://24.hu/belfold/2018/11/12/elios-nemzeti-nyomozo-iroda-fonix-mozgalom/

Az Elios Zrt. közbeszerzéses bevételeinek 84 százalékát az Európai Unió fizette

Az OLAF a vidéki városok közvilágítás-korszerűsítése kapcsán vizsgálta az Elios Zrt. közbeszerzéses megbízásait, a cég tevékenysége azonban nem merült ki ennyiben. Az elmúlt években egyetemeknek és stadionokban is dolgozott az Elios, 2017-ben pedig a MÁV-val és az MVM-mel is kötött egy-egy nagy szerződést. Most kigyűjtöttük az Elios által 2010 és 2017 között elnyert összes közpénzes megbízást a Közbeszerzési Adatbázisból, táblázatunk itt megtekinthető. Az összesítésből kiderült, hogy a cég közbeszerzéses bevételeinek mintegy 84 százaléka uniós forrásból származott 2010-2016 között.

Az Elios egészen 2017 őszéig, nagyjából az OLAF-ellenőrök mejgelenéséig nyert közbeszerzéseket. A munkák nagy részét minden évben európai uniós forrásokból fizették a megbízók: az EU-s források aránya szinte végig 80 és 100 százalék között volt az Elios Zrt. (korábban ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) által hét év alatt elnyert tendereknél. Csak 2016-ban nem jutott a céghez egy forint európai uniós pénz sem.

A Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozás 2010-ben 567 millió, 2011-ben 1,54 milliárd, 2012-ben 418 millió, 2013-ban 714 millió, 2014-ben 3,38 milliárd, 2015-ben 7,28 milliárd, 2016-ban 485 millió értékben nyert el közbeszerzéses munkákat, 2017-ben pedig más cégekkel együtt egy 50 milliárd forintos megbízásra vonatkozó keretszerződésben vehetett

https://atlatszo.hu/2018/02/23/az-elios-zrt-kozbeszerzeses-beveteleinek-84-szazalekat-az-europai-unio-fizette/

Orbán barátja óva int az illiberális államtól

z Orbán Viktorral jó viszonyban lévő volt olasz kormányfő, Silvio Berlusconi, az ellenzéki Forza Italia elnöke az Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali radikális Liga alkotta koalícióval való szakításra szólította fel honfitársait. Mint fogalmazott, diktatúra fenyeget. Egyúttal óva intett az illiberális államtól. „Egyre kisebb a mozgástér a szabadságjogok terén, egy nem liberális demokráciává vált a miénk, amely a diktatúra előszobája” - figyelmeztetett a Forza Italia tanácskozásán. Berlusconi megfogalmazása szerint 1994-ben megmentette országát a baloldali erőktől, s feladatának érzi a demokrácia feletti őrködést. Hozzátette, csalódott pártja márciusi választási eredménye miatt, mert 24 százalékkal számolt, ehelyett csak 14-et kapott. (A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a jobbközép politikai erő jelenleg mindössze 8-9 százalékon áll.) Berlusconi kifejtette, alulbecsülte az interneten zajló kommunikációt, „ez nem az én világom”. Ugyanakkor felszólította a párt ifjú támogatóit, használják ki jobban a világhálót a jövő májusi európai parlamenti választás előtt.

https://nepszava.hu/3014881_orban-baratja-ova-int-az-illiberalis-allamtol

Páros lábbal száll bele a hulladékos rendszerbe az ombudsmani jelentés

Az egész magyar hulladékgazdálkodási rendszer úgy elfuserált, ahogy van az új ombudsmani jelentés szerint. Nincs elég pénz a rendszerben, a rezsicsökkentés olyanoknak is kedvez, akiknek nem kéne, az NHKV működése egy jogi agyrém, senki nincs ösztönözve a jó gyakorlatok folytatására, az uniós célokat pedig valószínűleg nem fogjuk teljesíteni.

https://index.hu/gazdasag/2018/11/12/ombudsmani_jelentes_hulladekgazdalkodas/

Sargentini-jelentés: megint migránsozott a kormány Brüsszelben

Végigaggódták a hétfői a napot a magyar kormány tagjai, valamint a központi álláspontot visszhangzó „szakértők” és „újságírók”. Az aggodalom oka az volt, hogy az Európai Unió egyik miniszteri formációja, az Általános Ügyek Tanácsa ismét napirendre tűzte a magyar jogállamisággal kapcsolatos témát. Ugyanis ez a kötelezettsége, miután az Európai Parlament megszavazta: a tagállamoknak is meg kell vizsgálniuk, mi történik Magyarországon az oktatás, a kultúra, az emberi jogok, vagy éppen az igazságszolgáltatás területén. Sőt, az osztrák elnökség képes volt az ülés előtt egy találkozót szervezni az EP-jelentés készítője, Judith Sargentini és a tagállamok képviselői számára.

Az államtitkár az ülést követően magyar újságíróknak egy papírból felolvasva ismertette a kormány véleményét. Ebben ilyen fordulatok szerepeltek: „a brüsszeli bevándorláspárti elit azért támadja Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlóországgá válni” vagy például: „újabb lehetőséget adtak a migrációpárti Sargentini asszonynak, hogy újra elmondja Magyarországról szóló vádjait” esetleg említhetnénk azt, hogy „azért vagyunk célkeresztben, merthogy nem támogatjuk az illegális bevándorlást”.

https://magyarhang.org/kulfold/2018/11/12/sargentini-jelentes-megint-migransozott-a-kormany-brusszelben/

Navracsics: Szeretném, ha Budapesten maradna a CEU

Orbán Viktor korábbi miniszterét egy más témában tartott konferencián kérdezte az RTL Klub Híradója. Navracsics azt mondta: nem akarja, hogy Magyarország az egyetem körüli vita miatt legyen híres.

Régóta húzódik a CEU és a kormány vitája, amely miatt az intézmény már azt is kilátásába helyezte, hogy székhelyét Bécsbe költözteti. A rektor-helyettes azt mondja, Orbánék tárgyalni sem hajlandók velük, ezért nem kezdeményeznek újabb egyeztetést.

Navracsics Tibor, a Fidesz egykori frakcióvezetője, miniszterelnök-helyettes, most az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a hétfői RTL Híradónak nyilatkozva azt mondta:

szeretné, ha a CEU Budapesten maradna, és Magyarország nem az egyetem körüli vitáról lenne ismert a világban.

https://hvg.hu/itthon/20181112_Navracsics_Szeretnem_ha_Budapesten_maradna_a_CEU

Egy óra alatt száz rakétát lőttek ki Izraelre

Egy óra alatt mintegy száz rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a környező dél-izraeli településekre hétfő délután az izraeli média szerint, az izraeli hadsereg harci repülői pedig válaszul légicsapásokat hajtottak végre a palesztinok lakta területen az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet erődítményei ellen.

A gázai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint két palesztin meghalt, hárman pedig megsebesültek. Egészségügyi források szerint hárman haltak meg.

Az izraeli tízes kereskedelmi tévé tájékoztatása szerint egy gázai gránát eltalált egy buszt Izraelben, egy tizenéves utas súlyosan megsebesült. Izrael déli részén a tengerparthoz közeli területektől egészen a Holt-tenger térségéig sorra megszólaltak a légvédelmi szirénák.

A hétfő délután fellángolt konfliktus közvetlen előzménye, hogy előző éjjel izraeli kommandósok civil ruhában és járművel behatoltak a Gázai övezetbe, hogy ott titkos küldetést hajtsanak végre. Az akció kudarcba fulladt, tűzharc tört ki, amelyben hét palesztin életét vesztette, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnoka, izraeli oldalon pedig egy alezredes. Az izraeli katonák kimenekítésekor az izraeli légierő számos rakétát lőtt ki gázai célpontokra.

A tízes tévé jelentése szerint még a Holt-tenger mellett lévő Ein Gediben is működésbe léptek hétfő délután a légvédelmi eszközök, noha ilyen ott soha nem fordult elő egyik eddigi gázai háború idején sem. A vaskupola védelmi rendszer megsemmisítette a lakott területre irányzott lövedékek jelentős részét, de négy rakéta lakóövezetben csapódott be, tízen sebesültek meg, jellemzően srapnelektől, és több helyen tűz ütött ki.

https://24.hu/kozelet/2018/11/12/egy-ora-alatt-szaz-raketat-lottek-ki-izraelre/

Távozik a CSU elnöki tisztségéből Horst Seehofer

Távozik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből Horst Seehofer, és várhatóan hamarosan a szövetségi belügyminiszteri posztjáról is lemond - értesült a dpa német hírügynökség vasárnap este.

https://444.hu/2018/11/11/tavozik-a-csu-elnoki-tisztsegebol-horst-seehofer

Éveken át ellenzéki polgármester vezette a várost, most 100 százalékkal nyert a Fidesz Ácson

A Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásával indult Szentirmai Istvánt választották Ács polgármesterévé vasárnap.

A polgármester-választást azután kellett kiírni, miután a város előző polgármestere, a roma származású, ellenzéki Lakatos Béla júliusban lemondott posztjáról. A volt polgármester, Lakatos Béla akkor interjút is adott a 444-nek, és azt mondta, „ellenzéki polgármester ma csak úgy működhet, ha csendben van”. Lakatos 2015-ben lépett ki a Fideszből, 2018-ban pedig már momemtumosként indult - és vesztett - az országgyűlési választáson.

https://444.hu/2018/11/12/eveken-at-ellenzeki-polgarmester-vezette-most-100-szazalekkal-nyert-a-fidesz-acson

Gyanúsan hízott 9 milliárdra a Felcsút tavalyi tao-programja

Orbán Viktor felcsúti futballalapítványának rekord összegű, 5,4 milliárdos tavalyi tao-programja 2018 júniusában 9 milliárd forintra nőtt. A dolog nemcsak a többi programhoz képest bődületes pénz miatt meglepő, de a hátterében számtalan nehezen magyarázható kérdőjel is akad. Úgy a program, mint az MLSZ vonatkozásában.

Az MLSZ 2017-2018-as Tao-adatbázisát böngészve figyeltünk fel arra az anomáliára, hogy A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elfogadott sportfejlesztési programjára eddig begyűjtött támogatások értéke jelentősen meghaladja az arra megítélt összeget. A durván 5,4 milliárdos programra eddig mintegy 6,3 milliárd forintnyi társaságiadó-felajánlást gyűjtött be az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított szervezet.

Ezek után gyorsan megnéztük a Puskás Akadémia honlapjára feltöltött 2017-2018-as Sportfejlesztési Programot, és még egy ennél is nagyobb meglepetés ért minket. Az eddig ismert program helyett ugyanis egy módosított változatra bukkantunk, amelyben a kért támogatás mértéke az egyénként is orbitális 5,4 milliárdról 9 milliárdosra nőtt.

https://index.hu/sport/futball/2018/11/12/hogy_hizott_9_milliardra_a_felcsut_tavalyi_tao-programja/

Lázár: Botka szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere

Lázár János keményen nekitámadt Botka László szegedi polgármesternek egy interjúban, bűnözők polgármesterének nevezte. Botka visszaszólt: szerinte Lázár Szeged hűbérura akar lenni.

A Fidesz az utóbbi hetekben teljes erővel támadja Botka László szegedi polgármestert, és a Ki tudja jobban szidni Botkát?-versenybe Lázár János is beszállt.

Hódmezővásárhely fideszes képvsielőjével, aki a napokban lett a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train projekt végrehajtásáért, illetve a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal kialakításáért felelős kormánybiztos, a Promenad.hu készített interjút. És ebben Lázár Botkát nem csupán Szeged számára ártalmas városvezetőnek, hanem bűnözői körök polgármesterének nevezi.

Lázár: A  baloldali politikai maffia rossz irányba viszi Szegedet

Lázár a következőket mondja az MSZP-s polgármesterről, aki 16 éve vezető Szegedet:

https://index.hu/belfold/2018/11/12/lazar_botka_szervezett_baloldali_bunozoi_korok_polgarmestere_szeged_fidesz/

Botka: Lázár Szeged hűbérúra akar lenni

Megértem Lázár János frusztrációját. Februárban elveszítette a városát, áprilisban kidobták a kormányból. Minden jel arra mutat, hogy Lázár Szeged hűbérúra akar lenni. Végül is kastélya már van hozzá. De a szegediek nem kérnek se Lázárból, se a Fideszből. Mi nyugodtan dolgozunk tovább

– nyilatkozta Botka László az Indexnek arra reagálva, hogy a fideszes ex-miniszter azt mondta egy interjúban, hogy a szegedi polgármester a várost irányító szervezett bűnözői körök bábja.

https://24.hu/belfold/2018/11/12/botka-lazar-szeged/

Nem túl meglepő: Mészárosék tervezik az Országos Széchenyi Könyvtár 550 milliós raktárát

550 millió forintért, az eredetileg becsült árnál 96,6 millióval drágábban tervezi meg az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) Archivális Raktárépületét, illetve az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrát a TSPC Kft. és a Fejér B.Á.L. Zrt. tulajdonában lévő Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. — derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjának mellékletében megjelent hirdetményből.

A Fejér B.Á.L. Zrt. Mészáros Lőrinc felcsúti válallkozó gyerekeinek cége, erre utal a cég neve is: a tulajdonos Mészáros BeatrixMészáros Ágnes (aki házasságkötése óta a Homlok-Mészáros Ágnesnevet viseli) és ifj. Mészáros Lőrinc. A céget csupán 2015-ben alapították, de a forgalma tavaly már meghaladta a 10 milliárd forintot. Leányvállalata, a Fejér Tervező 2017 márciusában alakult, és a csonka üzleti évben 72,5 millió forintos bevételt értek el. A vállakozást arra a Fábián Istvánra bízták, aki egyszemélyben egy másik Mészáros-cég, az Alcsúti Szálloda Projekt Kft. ügyvezetője is.

https://24.hu/belfold/2018/11/12/meszaros-oszk-raktar/

Puhul a kormány a gigaberuházás ügyében: 2032 lehet az új paksi céldátum

Immár a kormányzat se cáfolja határozottan azt a szakmai értesülésünket, hogy az új paksi atomblokkok átadása akár a lehető legkésőbbi időpontig, azaz 2032-ig is elhúzódhat.

A paksi atomerőmű bővítésében részt vevő szakemberek köreiben is egyre gyakrabban merül fel a tervezett paksi blokkok tényleges átadási időpontjaként 2032 - értesült lapunk. Ez azt jelenti, hogy az atomhívők is mindinkább hajlamosak elengedni a jelenleg hivatalosnak számító, 2026-2027-es határidőt. Erre leginkább Orbán Viktor szeptemberi moszkvai kijelentései szolgáltatnak alapot: Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán már a határidők másodlagossága mellett tett hitet. Szavai szerint ugyan ezeket „igyekszenek” betartani, a beruházás „rengeteg technikai kérdést vet fel: különböző szabványok, előírások, az Unió Oroszország számára eddig még nem ismert bürokratikus gyakorlata”. Ezután az üggyel kapcsolatos kormánykommunikáció a merev cáfolattól a határidők fontosságának kisebbítése és a „minőség” hangsúlyozása irányába tolódott el.

https://nepszava.hu/3014828_puhul-a-kormany-a-gigaberuhazas-ugyeben-2032-lehet-az-uj-paksi-celdatum

Hiába álmodik uniós "keleti blokkról”Orbán

Keleti-nyugati szembenállássá egyszerűsítené az EU-s politikai vitákat Orbán Viktor, persze, Budapestnek vezető szerepet vindikálva. A reálpolitika zátonyra futtathatja ambícióit.

Uniós és NATO-országok nagyköveteinek, diplomatáinak tartott bemutatkozó fogadást november 2.-án Prágában Martin Povejsil, a cseh külügyminisztérium frissen kinevezett államtitkára – értesült a Népszava két egymástól független forrásból. Információink szerint a nem nyilvános eseményen egy beszélgetésben szóba került a Visegrádi négyek helyzete is, és ezzel kapcsolatban Povejsil egyértelművé tette: Csehország elsősorban európai, magát a Nyugathoz tartozónak valló ország, így ha bármikor esetleg olyan választás elé állna, hogy választania kell a mélyebb uniós integráció vagy a V4-es kötődés között, akkor az előbbit választaná.

https://nepszava.hu/3014708_hiaba-almodik-unios-keleti-blokkrolorban

Volt-nincs közpénz: 250 milliárdot löktek a céghálóba Matolcsy alapítványai

A hatalmas indulótőkéből mindössze 26 milliárd forintnyi közvetlen pénzügyi befektetése maradt a Pallas Athéné-alapítványoknak. Tudják, ez volt az a pénz, ami varázsütésre elveszítette közvagyon-jellegét.

Két éve 266 milliárd forint közpénzzel indultak a jegybank alapítványai, - tőkéjük pedig időközben több milliárd forinttal gyarapodott is. 2018 őszére azonban ezt a pénzt szinte teljes egészében sikerült kiszervezni az alapítványok cégbirodalmába és ingatlanokba. Az alapítványok százmilliárdos befektetési csomagja vállalati kötvényeken és befektetési jegyeken keresztül a cégbirodalom értékpapír-alapjába került, ami vállalati kötvényeket és befektetési jegyeket vett belőle - tudta meg a 24.hu.

A portál közérdekű adatigényléssel kérte ki az alapítványi vagyont kezelő Optima Zrt.-től az elszámolásokat, így derült ki, hogy a PA-alapítványok

Mintegy 250 milliárd forintot szerveztek ki a hozzájuk köthető céghálózatba, illetve költöttek ingatlanok megvásárlására - a megmaradt 26 milliárdot pedig szinte az utolsó fillérig a Mészáros Lőrinc felcsúti szupervállalkozó résztulajdonában és Matolcsy György jegybankelnök volt helyettese, Balog Ádám vezetése alatt álló MKB Bankban tartották.

https://nepszava.hu/3014864_volt-nincs-kozpenz-250-milliardot-loktek-a-ceghaloba-matolcsy-alapitvanyai

A leggazdagabb cégek különadót fizetnek a hajléktalanság felszámolására San Franciscóban

November hetedikén nemcsak a félidős választásokon szavazhattak San Francisco lakosai: ugyanaznap egy helyi civil szervezet, a Koalíció a Hajléktalanságról (Coalition on Homelessness) javaslata nyomán egy különadó létrehozásáról is döntöttek a kaliforniai városban. A különadó a San Franciscóban bejegyzett legmagasabb bevételű cégeket érinti (évi 50 millió dollár profittól kezdve), és évente plusz 300 millió dollárt jelent majd a város költségvetésében.

A különadó konkrétan megduplázza az összeget, amit San Francisco eddig költött a hajléktalanság elleni küzdelemre.

https://merce.hu/2018/11/11/san-franciscoban-mostantol-a-leggazdagabb-cegek-kulonadot-fizetnek-a-hajlektalansag-felszamolasa-erdekeben

Az elmaradt ellenállás jelentősége és okai – megjegyzés a közigazgatási bíróságokról

Jámbor András a múlt heti cikkében alaposan körüljárta, hogy miért is jelenti a Fidesz tekintélyelvű rendszerének kiterjedését a közigazgatási bíróságok felállítása. Már a választások óta tudható, hogy a Fidesz mire készül, és Jámbor jogosan rója fel az ellenzéki pártoknak és véleményformálóknak, hogy talán a harmadik alaptörvény-módosítás óta a szabadságjogokra legkomolyabb fenyegetést jelentő ügyben semmi érdemleges nem történt.

A Fidesz szokás szerint rajtaütésszerűen terjesztette be a törvényt, amiről végül a 168 óra írt részletes elemzést. Itt most nem foglalnám össze ezeknek az cikkeknek a tartalmát, legyen annyi elég, hogy a közigazgatási bíróságok még formálisan sem lesznek függetlenek a kormánytól. Az igazságügyminiszter és rajta keresztül a mindenkori kormányfő és kormánytöbbség teljes kontrollt fog gyakorolni fölöttük. Az ezeken a bíróságokon dolgozó bírók a lehető legteljesebb mértékben lesznek a kormánynak kiszolgáltatva.

https://merce.hu/2018/11/11/az-elmaradt-ellenallas-jelentosege-es-okai-megjegyzes-a-kozigazgatasi-birosagokrol/

Hatalmas tömeg tüntetett Rómában a rasszizmus és az olasz kormány menekültpolitikája ellen

Szombaton több tízezer ember vonult fel Rómában, hogy a kormány új migrációs javaslata ellen tiltakozzon. A szervezők százezer résztvevőről beszéltek, az Al Jazeera egy szerényebb, legalább húszezres tömegről számolt be.

A tüntetést az indivisibili (megoszthatatlan) jelszó alatt szervezték baloldali, rasszizmus-ellenes és antifasiszta csoportok az olasz társadalmon eluralkodó gyűlöletkeltés és rasszizmus ellen, konkrétabban pedig a „Salvini-rendeletnek” keresztelt törvényjavaslat ellen, amire a héten bólintott rá az olasz szenátus.

https://merce.hu/2018/11/12/hatalmas-tomeg-tuntetett-romaban-a-rasszizmus-es-az-olasz-kormany-menekultpolitikaja-ellen

Az állami szerv nem árulja el, mi az igazság a várólistákról

mfor.hu

Bár hivatalos adatokra alapozva született meg a várólisták hosszáról szóló cikkünk egy hónappal ezelőtt, a NEAK rémhírkeltőnek nevezte írásunkat. Ezért megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba, azonban az állami szerv annak ellenére, hogy maga ajánlotta fel "segítségét", a kiadott közleményen túl úgy tűnik, nem kíván további felvilágosítást adni. 

https://mfor.hu/cikkek/makro/nem-lehet-tisztan-latni-a-varolistak-ugyeben.html

Macron: ha Magyarországot támadás éri, csakis az EU tudja megvédeni

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

 2018. november 12. - Szelestey

Párizsban több mint 70 állam- és kormányfő tisztelte meg jelenlétével az I. világháború végének centenáriumi ünnepségét, de Orbán Viktor oly mértékben tett az eseményre, hogy még csak megbízottat sem delegált, igaz, ő ettől még másodrendű politikus marad;

A francia elnök arra figyelmeztette a magyarokat, hogy ne ugorjanak be a nacionalista szólamoknak és legyenek szolidárisak Európával;

A nacionalizmus azért veszedelmes, mert válság idején könnyen kelt ellenségességet, gyűlöletet kelt, az pedig nem vezet semmi jóra, mint tudjuk.

https://b1.blog.hu/2018/11/12/macron_ha_magyarorszagot_tamadas_eri_csakis_az_eu_tudja_megvedeni#more14367133

Egy törvénymódosítás szerint Orbán ezután bármikor lekapcsolhatja az internetet megelőző védelmi helyzetre hivatkozva

Újabb rendkívüli állapotot emelt a jogrendbe a kormány: az úgynevezett honvédelmi vészhelyzetet a kabinet szabadon léptetheti az Országgyűlés felhatalmazása nélkül is.

A honvédelmi miniszter úgynevezett közérdekű használati jogot alapíthat bármilyen ingatlanra, amelyen „az ország védelmét vagy szövetségi kötelezettségének teljesítését biztosító létesítmény építhető, telepíthető és üzemeltethető”.

Vagyis bármilyen telket, üzemet kisajátíthat egy időre – magyarázta a Népszavának Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság MSZP-s tagja.

https://sztarklikk.hu/kozelet/egy-torvenymodositas-szerint-orban-ezutan-barmikor-lekapcsolhatja-az-internetet-megelz-vedelmi-helyzetre-hivatkozva/344282

A NÉPPÁRT MOST AZ EGYSÉGRE TÖREKSZIK

ECHO TV

Helsinkiben tartotta kongresszusát az Európai Néppárt, ahol Manfred Weber lett a befutó. Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az Echo-mérleg című műsorban elmondta, a magyar kormány számára kedvező változás állt be a Néppárton belül. A kongresszuson előtérbe került az egység, a Fidesz kizárásáról szó sincsen. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója hozzátette, azért próbálják folyton regulázni a Fideszt, mert a párt és Orbán Viktor európai szinten meghatározó politikai erővé és politikai személyiséggé válnak.

https://magyaridok.hu/kulfold/a-neppart-most-az-egysegre-torekszik-3661667/

A MULTIK ELENGEDTÉK MERKEL KEZÉT

A BEVÁNDOROLTATÁSSAL TESZTELIK AZ EURÓPAI, ILLETVE AZ ÉSZAK-AMERIKAI KORMÁNYOK TŰRÉSHATÁRÁT

Árva László Magyar Idők

Úgy néz ki, hogy az eddigi migránssimogató hangulat, amely Németországban az elmúlt években jellemző volt, kezd Angela Merkellel együtt eltűnni a színről. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes egy kissé visszatekinteni az elmúlt hatvan év gazdasági és társadalmi fejleményeire.

A második világháborút követően Nyugat-Európában az egyik legfontosabb társadalmi-gazdasági fejlemény a korábbi gyarmati rendszerek felbomlása volt. Ez sok tényezőnek volt a következménye, úgymint a második világháború során Japán győzelmei az angolok és franciák ellen, ami megmutatta a helyi lakosságnak, hogy a fehérek sem legyőzhetetlenek, valamint az Egyesült Államok (természetesen nem minden önérdek nélkül való) gyarmatosításellenes kiállása. És nem szabad persze megfeledkezni a Szovjetunió támogatásáról sem, amelyet az úgynevezett haladó, antiimperialista erőknek nyújtott.

https://magyaridok.hu/velemeny/a-multik-elengedtek-merkel-kezet-3654449/

DEMETERNEK NEM SÚGNAK, EZ CSAK A KORMÁNY MÁNIÁJA

Kiss László Magyar Idők

Nem, nem súgások alapján dolgozik, szerinte ez csak a kormányzat mániája, mert nem tudja elképzelni, hogy egy képviselő végzi a munkáját – jelentette ki az államtitoksértéssel vádolt LMP-társelnök, Demeter Márta a minap a Népszavának.

Hogyisne, méghogy a légiirányító-szakpolitikus nem önerőből kurkászta ki, hogy Orbán Viktor lányát fuvarozta haza Ciprusról a magyar légierő gépe, az egyszerű rágalom, durva denunciálás. Mégpedig azért, mert Demeter családja, rokonsága, baráti köre naphosszat nem tesz egyebet, mint a légi járatok menetrendjét bújja.

S a kiváló képviselő asszony sem a Sztárban sztárt vagy a Barátok köztet lesi, hanem minden szabad percében a Lárnaka–Budapest időbeosztást studírozza. Nem mos, nem főz, nem vasal – még a macskákat is a szomszéd veri-neveli –, ehelyett az utasnévsorokat böngészi, s persze hogy felneszel az Orbán névnél, hogy mintha látta volna már valahol. Ezernyi gondja-baja, gyönyörű magyar- és világmegváltó gondolata közepette persze hogy hibázik néha, és azt sem veszi észre például, hogy az LMP 2018-as járata már nem közlekedik. Törölték.

https://magyaridok.hu/velemeny/demeternek-nem-sugnak-ez-csak-a-kormany-maniaja-3649916/

Soros-Sargentini jelentés: az Alapjogokért Központ szerint jogellenes az EU eljárása

ORIGO

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint jogellenes az Európai Unió Magyarországgal szembeni eljárása. Kovács Istvánt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában az Általános Ügyek Tanácsa meghallgatásáról kérdezték, amelyen a hetedik cikkely szerint indult eljárást vitatják majd meg.

http://www.origo.hu/itthon/20181112-sargentinijelentes-alapjogokert-kozpont-jogellenes-az-eu-eljarasa.html

Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik

origo

A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni. A választások másik nagy tanulsága, hogy a Jobbik gyakorlatilag eltűnt, és szavazói nem is kívánnak más ellenzéki erőre voksolni. 

http://www.origo.hu/itthon/20181112-idokozi-valasztas-fidesz-foleny-eltuno-ellenzek.html

Kiderült: Gulyás Gergely minisztériuma is figyelteti az internetet

Még októberben írta meg az Átlátszó, hogy a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium figyelteti az internetet. A Miniszterelnöki Kabinetiroda havi nettó 862.900 forintot fizet a Mediaradar Kft.-nek a szolgáltatásért, amely kulcsszavak alapján szűri a bejegyzéseket.

Most az is kiderült, hogy nemcsak Rogán minisztériuma, hanem a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség is figyelteti a netet. Ők is a Mediaradar Kft.-vel dolgoznak, és a megbízást a Rogán alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyta jóvá. A Miniszterelnökség havi nettó 360 ezer forintot fizet a cégnek a szolgáltatásért, amiről nem közöl részleteket az Átlátszó birtokába jutott szerződés.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kiderult-gulyas-gergely-miniszteriuma-is-figyelteti-az-internetet-114981

Breaking: Németh Szilárd már kitöltötte a nemzeti konzultációt

Németh Szilárd rezsibiztos, Fidesz-alelnök, birkózó, honvédelmi miniszterhelyettes már biztosan kitöltötte a kormány álkérdésekkel teli nemzeti konzultációját.

Ezt onnan lehet tudni, hogy Németh maga számolt be az örömteli hírről a Facebook-oldalán. A politikus láthatólag igyekezett láttatni a fotókon, hogy milyen válaszokat jelölt, nem mintha a kérdésnek álcázott kormányzati kijelentésekre valaki más válaszokat akarna adni.

https://magyarnarancs.hu/belpol/breaking-nemeth-szilard-mar-kitoltotte-a-nemzeti-konzultaciot-114980

Félelmetes jóslat érkezett - ezzel nem sokan számoltak

Hatalmas hiány alakulhat ki az olajpiacon a 2020-as években, mivel nem folyik be kellő mennyiségű tőke az olajellátást biztosító befektetésekbe. A közeljövő energiagigászai az állami hátszéllel működő olaj- és gázipari vállalatok lehetnek.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/koolaj-olajar-olajpiac-energia-uzemanyag-uzemanyagar.673033.html

Megduplázzák a kis nyugdíjakat - Lengyelországban

Lengyelországban kétszeresére emelik a legalacsonyabb nyugdíjakat és a rokkantak ellátását. Így már százezer forintnak megfelelő összegnél többet hoz nekik a pénzes postás.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megdulazzak-a-kis-nyugdijakat---lengyelorszagban.672732.html

Hova tűntek a vásárhelyi taopénzek? – A Fidesz ezzel is Márki-Zayt támadja

Még tovább lökte a hódmezővásárhelyi Fidesz-frakció Márki-Zay Pétert a csőd felé vezető úton, miután többhetes propagandakampány után a napokban rendkívüli közgyűlésen erőszakolták ki belőle azt az előterjesztést, amelynek értelmében a helyi látványsport-egyesületek nem fizetnek létesítményhasználati díjat a városnak. A kormánypárt bűnbaknak kiáltotta ki a polgármestert a tao-támogatások visszaesése miatt, miközben Lázár János befolyásának csökkenéséről szót sem ejtenek, és leginkább a város belügyének tekintik a történteket.

https://168ora.hu/itthon/hova-tuntek-a-vasarhelyi-taopenzek-a-fidesz-ezzel-is-marki-zayt-tamadja-158910

A hajléktalanok segítése mellett érvel a szombathelyi püspök

Székely János megint amellett foglalt állást, hogy odafigyeléssel és tisztelettel kell foglalkozni a hajléktalanokkal.

Kiállt a hajléktalanok segítése mellett Székely János szombathelyi megyéspüspök, akit a helyi ugytudjuk.hu kérdezett meg a közterületen élést elzárással büntethető szabálysértéssé nyilvánító hajléktalantörvényről. Székely már a nyáron is nyílt levélben fejtette ki, hogy szerinte a hajléktalanság kriminalizálása helyett hogyan kellene megoldani ezt a szociális kérdést, most pedig az interjúban is amellett érvelt, hogy aki az utcán él, az nem feltétlenül szándékosan teszi ezt.

"Sokfajta oka lehet annak, hogy valaki mélyszegénységben él, és végül az utcára kerül. Van, aki – legalábbis részben – magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe jutott, de van, aki betegségek, állami gondozásban való nevelkedés, családi tragédiák vagy más külső okok miatt sodródik ebbe az állapotba" – mondta, hozzátéve, hogy az emberek többnyire nem a maguk hibájából kerülnek ilyen helyzetbe.

https://hvg.hu/itthon/20181112_A_hajlektalanok_segitese_mellett_ervel_a_szombathelyi_puspok

"Az Orbán Viktor nevével fémjelzett ötlet Amerikában forradalminak számít" - hirdeti az Origo

Egy egy héttel ezelőtti 888.hu-s fordítást turbózott fel az Origo, nem is akárhogy: a címlapi leadbe belecsempészték Orbán Viktort is. Steven W. Mosher amerikai társadalomtudós a New York Postban írt egy publicisztikátoktóber végén arról, hogy Amerikának a "Made in America" gyerekek születését kellene segíteni a bevándorlással szemben. Ezt múlt héten szemlézte a 888.hu, majd most megtalálta, és utánközölte az Origo is.

Csakhogy a Matolcsy Ádám médiabirodalmához tartozó lap nem bízott semmit az olvasó fantáziájára: a publicisztika címlapi ajánlójában azt írták,

az Egyesült Államokban az Orbán Viktor nevével fémjelzett ötlet forradalminak számít.

https://hvg.hu/itthon/20181112_Orban_Viktor_Amerika_migracio_gyerekvallalas

Milyen a pénzügyi felügyelet abban az országban, ahol 200 milliárd dollárt simán tisztára lehet mosni?

Putyin pénzügyi partnerei gyilkos kereszttűzbe kerültek a Baltikumban, a szórásba Dánia legnagyobb bankja is belekerült.

„Kinyitom az újságot és újabb szankciókról olvasok” – panaszkodott a New York-i Bloomberg portálnak a pénzügyi ellenőrzés feje Lettországban. Peters Putninsnak amúgy is főhet a feje, hiszen a nemzeti bank exelnökét vádolják azzal, hogy Putyin bábjaként óriási pénzmosási ügyeket engedélyezett, amíg a kis állam legfontosabb pénzügyi embere volt. Ebben persze Észtország lekörözte Lettországot: a Reuters hírei szerint ott immár 200 milliárd eurós pénzmosást vizsgálnak a hatóságok. A tettes Dánia legnagyobb bankja, a tekintélyes Danske Bank, melyet 1871-ben alapítottak meg Koppenhágában, és amely elnézte azt, hogy ilyen hatalmas összegeket mossanak tisztára leánybankjánál Észtországban. A pénzek legnagyobb része Oroszországból érkezett, de a volt Szovjetunió szinte valamennyi egykori tagállama képviseltetve volt.

Ha egy államban 200 milliárd eurót lehet tisztára mosni, akkor milyen lehet ott a pénzügyi felügyelet?

https://hvg.hu/gazdasag/20181112_Milyen_a_penzugyi_felugyelet_abban_az_orszagban_ahol_200_milliard_dollart_siman_tisztara_lehet_mosni

Felvették a Momentumot az európai liberálisok

A pártszövetség EP-frakcióját az a Guy Verhofstadt vezeti, aki ellen Orbánék propagandakampányt folytatnak.

Felvették a Momentumot a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártszövetségbe, aminek a közelgő európai parlamenti választások szempontjából van különös jelentősége. A döntést pénteken délelőtt, a szövetség madridi kongresszusán hozták meg, és az ALDE Facebook-oldalán jelentették be elsőként.

https://24.hu/kulfold/2018/11/09/felvettek-a-momentumot-az-europai-liberalisok

Listára tették az áprilisi kampánypénzzel tartozókat, ismert arcok is vannak rajta

A K-Monitor feketelistáján névvel együtt böngészhetők azok a jelöltek, akik szavazatok helyett valószínűleg inkább kampánytámogatásra utaztak.

A listán összesen 145-en szerepelnek, a neveket és a területi lebontást ide kattintva nézegetheti. Van mit.

https://hvg.hu/itthon/20181112_Listara_tettek_az_aprilisi_kampanypenzzel_tartozokat_ismert_arcok_is_vannak_rajta

A kormánypropaganda miatt nem mer Magyarországra jönni Judith Sargentini

A képviselő egy riportban elmondta, miért járt hétfőn az uniós külügyminiszterek tanácsülésén.

Fel kell gyorsítaniuk a tagállamoknak a Magyarországgal szembeni eljárást – erről beszélt Judith Sargentini a holland RTL-nek. A holland zölpárti európai parlamenti képviselő, aki a magyar jogállamiság helyzetéről szóló, szeptemberben elfogadott jelentést készítette a tévécsatornának jelezte: hétfőn az uniós tagállamok szakminisztereivel is tárgyal majd erről.

Sietnünk kell, nem késlekedehetnek a tagországok a szankciókkal

- fogalmazott a politikus a jelentés nyomán elindított, az alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárással kapcsolatban.

Sargentini valóban járt az általános ügyek tanácsának brüsszeli ülésén, amelynek többek között a Magyarország elleni eljárás is témája volt, erről a Twitteren is megemlékezett. Annak ellenére hallgatták meg a tagállamok külügyminisztereiből álló testület ülésén, hogy EP-képviselőként nincs beleszólása a tanácsi ügyekbe.

https://hvg.hu/itthon/20181112_A_kormanypropaganda_miatt_nem_mer_Magyarorszagra_jonni_Judith_Sargentini

Katona-dolog: felvállalta a Népszabadság 

Új vezérigazgató-helyettest igazolt a Magyar Posta. Katona Viktor Iván menedzseri tapasztalata magában foglalja a Népszabadság bezárását.

A Magyar Posta úgy mutatja be honlapján a cég új igazolását, hogy Katona Viktor Iván

"pénzügyi és operációs igazgatóként jelentős operatív tapasztalatokra is szert tett a BorsodChemnél és a Mediaworksnél, ez utóbbinak később vezérigazgatója lett".

A megfogalmazás némileg nagyzoló, Katona ugyanis csak pár napig állt a Mediaworks élén, akkor is megbízotti minősítéssel. Azért volt előléptetésére szükség, mert Rónai Balázs vezérigazgató nem kívánta végigcsinálni a Népszabadság bezárását. Katona kellett az ügy végrehajtására, ám a következő napokban kialakult botrány miatt végül "egészségügyi okra" hivatkozva kérte munkaviszonyának megszüntetését, és lemondott igazgatósági tagságáról is.

https://hvg.hu/itthon/20181112_Katonadolog_felvallalta_a_Nepszabadsag_bezarasat_a_posta_topmenedzsere_lett

Merkel és Macron annyira jól kijöttek egymással, hogy egy 100 éves hölgy azt hitte, házasok

 hétvégén az első világháború lezárásának százéves évfordulóján találkozott Franciaországban Emmanuel Macron francia államfő és Angela Merkel német kancellár. 

Miközben a közelmúltban több kérdésben is eltérő álláspontot foglaltak el, a két elnök abban egyetértett, hogy egy szorosabb és mélyebb európai összefogásra van szükség, és mára tán ők maradtak a liberális demokrácia legbefolyásosabb védelmezői is Európában. Annak ellenére is, hogy mindketten komoly politikai nehézségekkel kell megküzdjenek saját hazájukban, és Merkel már be is jelentette, hogy ciklusa végén visszavonul. 

E párhuzamok miatt különösen nagy karriert futott be a hétvégén a két államfőről készült fotósorozat, sokan láttak bele szimbolikus mélységet ezekbe a fényképekbe. 

https://444.hu/2018/11/12/merkel-es-macron-annyira-jol-kijottek-egymassal-hogy-egy-100-eves-holgy-azt-hitte-hazasok

Szijjártó szerint ideje lenne helyreállítani az EU-orosz gazdasági együttműködést

Európának egyértelmű gazdasági érdeke, hogy újraépítse a gazdasági együttműkdöést Oroszországgal, jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, aki a Világgazdasági Fórum Globális Jövő Tanácsában adhat elő két éven át az Európa regionális jövőjéről szóló szekcióban. Ennek ülésén hétfőn Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter és Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter adott elő Szijjártó mellett.

A magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy világkereskedelmi háború látszik kirajzolódni, ezért kéne felújítani az együttműködést Oroszországgal. Azzal az Oroszországgal, amit az EU szankciókkal sújtott. Részben azért, mert elfoglalta és magához csatolta a szomszédos Ukrajna egy részét, másrészt mert titkosszolgálatai folyamatosan avatkoznak be Európában, és gyilkolnak például idegméreggel.

Szijjártó viszont azt szeretné, ha az EU visszatérne korábbi elképzeléséhez, a Liszabontól Vlagyivosztokig tartó kereskedelmi térség ötletéhez. (Via MTI)

https://444.hu/2018/11/12/szijjarto-szerint-ideje-lenne-helyreallitani-az-eu-orosz-gazdasagi-egyuttmukodest

Magyar György: Abszurd, elfogadhatatlan a közigazgatási bíróságok felállításának módja

" ...egyszerűbb lenne, ha mindjárt maga a tárcavezető hozná meg az ítéleteket, amiket mindjárt is ki is hirdethetnének ..."

Erősen aggályos, hogy egy kormányzati szerv beavatkozhat egy másik hatalmi ág tevékenységébe, például a miniszternek meghatározó szerepe lesz a közigazgatási bírák és bírósági vezetők kinevezésében. Így könnyen előfordulhat, hogy 2020-tól az állampolgárok és a hatalom közötti jogvitákban az állam érdekei érvényesülnek.

https://varosikurir.hu/magyar-gyorgy-abszurd-elfogadhatatlan-a-kozigazgatasi-birosagok-felallitasanak-modja/

Palkovics László szerint Magyarország felkerülhet a világ hadiipari térképére

Hogy Kínával, Oroszországgal, vagy épp az USA-val akarjuk-e felvenni a versenyt, az még nem egyértelmű.

Palkovics László is ott volt ma Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel Zalaegerszegen, ahol megtekintették az épülő járműipari tesztpályát.

Az innovációs miniszter az MTI tudósítása szerinte pedig nem fukarkodott a nagy kijelentésekkel.

Palkovics azt mondta, hogy szeretnék bizonyítani, hogy Magyarország mint kis ország is „meg tud jelenni a világ innovációs térképén élvonalbeli országként”, de akár a világ hadiipari térképére is felkerülhet a fejlesztésekkel.

https://magyarnarancs.hu/belpol/palkovics-laszlo-szerint-magyarorszag-felkerulhet-a-vilag-hadiipari-terkepere-114985

Gábor György–Vörös Kata: Értekezés a Gerő-módszerről

Nemrég közöltük Gerő András: A holokauszt története és a Gonosz mibenléte című vitaindító írását a Sorsok Háza koncepciójáról és az általa generált emlékezetpolitikai dilemmákról.  Az írásra elsőként Gábor György és Vörös Kata válaszolt A Sorsok Háza sorstalansága című szöveggel, majd Karsai László közölt véleménycikket a témában A Sorsok Háza és akik gründolják címen. A vita újabb fordulójaként Gerő ezen írásokra adott válaszát közöltük, majd Betlen János véleménye volt olvasható. Legutóbb Karsai László viszontválasza következett, azt követte pedig Gerő András replikája olvashatják. Ezúttal ismét Gábor György és Vörös Kata válaszol Gerő soraira. Vélemény.

Gerő András vitakultúrája egyszerre nevezhető különösnek és megmosolyogtatónak. Módszere az alábbiakból áll:

1. Rendkívül mélynek szánt, ám valójában semmitmondó és tartalmatlan állításait ránk hivatkozva kísérli meg verifikálni. Így például azt írja, hogy „a Sorsok Háza fókuszpontjában – nem megfeledkezve a nemzetközi kontextusról – a magyar történelem áll. Az egyetemes történeti tragédiát magyar tragédiaként értelmezi.” Gerő boldog, hogy ezt a gondolatfutamát nem cáfoljuk – már miért is tennénk? – és elégedetten jelenti be, hogy szerintünk „a holokauszt magyar tragédiaként való ábrázolása helyénvaló…”.

Egyrészt semmi ilyet nem állítottunk, trivialitásra miért is kellett volna reflektálnunk? Ellenben azt hangsúlyoztuk – ám ezen átsiklott Gerő szelektív tekintete –, hogy a holokausztban elpusztított magyar állampolgárok emlékezete nemzeti ügy, amelyet nem lehet átruházni egyetlen egyházra vagy felekezetre sem, ugyanis ezzel a szimbolikus aktussal az állam részben megszabadul a mindenkori felelősségétől, részben pedig „zsidó üggyé” devalválja az egyetemes civilizáció közös tragédiáját, holott a holokauszt „sötét árnyéka az egész civilizációra rávetül, amelyben megtörtént, és amelynek tovább kell élnie a történtek súlyával és következményeivel.” (Kertész Imre)

https://24.hu/kozelet/2018/11/12/gabor-gyorgy-voros-kata-ertekezes-a-gero-modszerrol

Szülők a tanárhiányról: bölcsész tanít matematikát, tesitanár magyart

Nincs országos tanárhiány, teljesen természetes a fluktuáció – állítja a Klebelsberg Központ. A Szülői Hang több mint ötezer szülő részvételével készített, a 24.hu-n bemutatott  felméréséből azonban kiderül, a pedagógushiány már sok helyen a hatékony tanulás lehetőségét is megvonja a diákoktól. Matematika- és angoltanításban már kritikus a helyzet.

a szülői visszajelzések 45 százalékában jeleztek súlyos tanárhiányt: valamelyik tantárgyból legalább két héten keresztül nem volt érdemben tanítás,

a tanárhiány mindegyik iskolatípusnál jelentős, de legnagyobb mértékben a szakképzést érinti: 65 százalék tapasztalt legalább súlyos mértékű tanárhiányt,

a váratlan tanárváltás (fluktuáció) igen gyakori a közoktatásban: egy év alatt az esetek 44 százalékában történt váratlan tanárváltás legalább egy tantárgyból,

tízből kilenc szülő szerint az állam nem nyújt kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést a pedagógusoknak, és nem megfelelőek a munkafeltételeik sem.

A tanárhiány legegyértelműbb jele az, amikor a tanóra érdemben nincs megtartva: ez jelentheti azt, hogy a tanóra elmarad, azt, hogy az órát helyettesítéssel megtartják ugyan, de az nem megfelelő. Ilyen esetekben elképzelhető, hogy  a tanár beteg lett, vagy felmondott és éppen az utódját keresik.

https://24.hu/kozelet/2018/11/12/szuloi-hang-felmeres-tanarhiany/

Tüntetések tiltása: Gulyás szívesen módosítana Semjén tervezetén

Megszavazná-e a Semjén Zsolt által benyújtott javaslatot, mely állami ünnepek helyszínén megtiltaná a demonstrációt? - kérdeztük Gulyás Gergelytől. A kancelláriaminszter válasza: ő szívesen módosítana a tervezeten, de megvárja a parlamenti vitát. Azt kikérte magának hogy a mostani helyzetet a 2006-os Kossuth téri helyzettel bárki összehasonlítsa.

"Vagy buta vagy hazudik, aki a 2006 őszi és a mostani gyülekezési helyzet között hasonlóságokat vél felfedezni" - ezt válaszolta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy door step sajtótájékoztatón munkatársunknak arra a kérdésére, hogy lehetetlenné tennék a tüntetéseket minden állami ünnepen és gyásznapon Semjén Zsolt javaslata alapján, holott 2006. december 22-én ő is jogszabálysértésről beszélt, mert nem tüntethetett a Kossuth téren. Gulyás Gergely ezt visszautasította, mégpedig azzal, hogy akkor már két hónapja tartott, hogy kordonokkal teljes egészében lezárta a Kossuth teret a szocialista hatalom.

http://www.atv.hu/belfold/20181112-tuntetesek-tiltasa-gulyas-szivesen-modositana-semjen-tervezeten

Orbán szövetségeseiből Orbán fő ellenségei lettek

1988. november 13-án, tehát éppen 30 éve alakult párttá a rendszerváltás és az utána következő évtizedek egyik fontos szereplője. Az SZDSZ a rendszerváltás idején még a második erő volt, ám a szocialistákkal való kormányzás alaposan megtépázta a népszerűségét, majd a megszűnéséhez vezetett. Hivatalosan 26 évig élt az SZDSZ, amelyet Orbán és a fideszesek nagy része még ma is negatívan, olykor szitokszóként emleget.

https://index.hu/belfold/2018/11/12/szdsz_30_szabad_demokratak_szovetsege/

Bródy János

A műsorvezető Rónai Egon.

http://www.atv.hu/videok/video-20181112-brody-janos

Röhrig Géza

A műsorvezető Rónai Egon.

http://www.atv.hu/videok/video-20181112-rohrig-geza

Gulyás Gergely: A migráció ügye miatt támadják Magyarországot, de a kormány ebben a kérdésben nem hajlandó megegyezni

„Kizárólag a választóknak és a kormánynak a joga meghatározni, kivel akarunk együtt élni és kivel nem”

MH/MTI – 2018.11.12. 17:51 

Gulyás Gergely szerint továbbra is a migráció ügye miatt folyik kampány Magyarország ellen, amely minden vitás esetben nyitott volt a megállapodásra az Európai Bizottsággal, kizárólag a migráció kérdésében nem hajlandó a megegyezésre, ez pedig egy "politikai hecckampányhoz" vezet az országgal szemben.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján mondta az Általános Ügyek Tanácsának brüsszeli ülésével kapcsolatban.

http://magyarhirlap.hu/cikk/133339/Gulyas_Gergely_A_migracio_ugye_miatt_tamadjak_Magyarorszagot_de_a_kormany_ebben_a_kerdesben_nem_hajlando_megegyezni

Kondor Katalin Őrült világ

 „Őrült beszéd, őrült beszéd, de van benne rendszer” – mondja Polonius a Hamletben, azaz mondja Shakespeare, a szerző

Magyar Hírlap 

Arról a demokráciának nevezett valamiről, amit meg Merkel és az Európai Unió jó néhány országa naponta játszik, az a véleményem, hogy olyan, mint amikor két farkas és egy bárány kétharmaddal dönti el, mi lesz vacsorára. Nincs ezzel különösebb baj, azaz van, de beleszólni úgysem tudunk. Legalább annyi jogunk legyen, hogy közöljük, nem vagyunk ostobák. Látjuk, mi folyik az őrült világban.

S most leírok valami egészen megbotránkoztatót. Nem értem, miért nem jutott még eszébe senkinek, hogy a nyílt társadalom eszméjének megvalósítását immár – megkérdezésünk nélkül – a gyakorlatban is egyre inkább alkalmazókat emberiség ellen elkövetett bűnökért felelősségre vonja. Tudnánk sorolni az indokokat.

http://magyarhirlap.hu/cikk/133370/Orult_vilag

Kacsoh Dániel Lejárt szavatosságú liberalizmus

Álláspont. A balliberális tábor univerzális, mondhatni határokon átívelő fegyvere a jobboldallal szemben az úgynevezett antiszemita kártya kijátszása

Magyar Hírlap

Ezzel az eszközzel él mostanság Guy Verhofstadt, aki szerint az Orbán-kormány xenofób kampányt folytat Európa ellen, de a CEU-n oktató Csaba László is, aki meg a Népszavának panaszkodott a Soros-egyetem sorsáról. Mindezek nyomán érdemes feltenni a kérdést: mit tettek liberálisék az antiszemitizmus visszaszorítása ellen az elmúlt évtizedekben Magyarországon, és mit tett a polgári oldal?

http://magyarhirlap.hu/cikk/133372/Lejart_szavatossagu_liberalizmus

Széky János Élet és Irodalom

A külföldi megmondja

Új műfaj erősödött meg az amerikai sajtóban, annak is a liberális részében. Az úságíró rémes dolgokat hall az Orbán-rendszerről, így hát eljön a terepre, hogy saját szemével győződjék meg arról, mennyire igazak a hírek. Akár napokat is eltölt Budapesten, és igyekszik lelkiismeretesen tájékozódni. A helyzetjelentés első szakasza feltűnő párhuzamot mutat azokkal a cikkekkel, amelyek a nyolcvanas években a legvidámabb barakkról szóltak: az újságíró meghökkenve fedezi föl, hogy ez nem az, amit elképzelt, nincs szadista diktatúra, nem kószálnak halálbrigádok vagy rohamrendőrök az utcákon, nem visznek senkit munkatáborba egy lefülelt rezsimbíráló mondatért, sokaknak kellemes az élet, szép a város, és az egész meglehetősen hasonlít a Nyugatra. (Az a mozzanat a 2018-as leírásokból már hiányzik, hogy nincs élelemhiány, és tele vannak a boltok áruval, mivel a nyolcvanas évekbeli ellenpéldák, Románia vagy Lengyelország átlagos és főleg nagyvárosi életminősége mostanra vagy megközelítette a magyart, vagy jobb annál.) Csak...

Csak hiányzik a politikai szabadság. Orbán és szövetségesei elfoglalták a sajtó túlnyomó részét, és a pártpropaganda eszközévé alázták (Pamela Druckerman, The New York Times), és Orbán „szétzúzta a politikai konkurenciát”, felszámolta a politikai versenyt (David Leonhardt, szintén NYT). Ez egyfelől beleillik a baljós világtendenciába – mind több országban kerülnek hatalomra a szabadságot korlátozó „populisták” –, másfelől figyelmeztetés Amerikának.

Orbán pont olyan, mint Trump, szemét módon bánik az őt bíráló sajtóval, agitál a bevándorlók ellen, terroristának tüntet föl minden muszlimot, Putyinhoz dörgölőzik, a korrupciómentesség fogalmát mintha nem is hallotta volna, és persze démonizálja Sorost – ha a szabadság amerikai hívei nem elég éberek, akkor Amerikában is az lehet, ami Magyarországon már megvalósult. 

https://www.es.hu/cikk/2018-11-09/szeky-janos/a-kulfoldi-megmondja.html