2018, május 7 - 08:05 Sajtószemle

Egy „halálraítélt” kálváriája

Egy nyolcvanöt éves, nemzetközi szaktekintélynek számító történészt a bürokrácia kiírta az élők sorából. Egy devizahiteles lakáslízing tartozás miatt törölték a választói névjegyzékből, és érvénytelenítették a társadalombiztosítási számát. A napokban levelet kapott: számíthat a kilakoltatásra is.

2007 januárjában rosszul döntött. Ahogyan minden anya, akinek egyetlen gyereke van, aláírt a fia kérésére egy kezességi nyilatkozatot. A saját tulajdonában lévő lakását adta fedezetül egy 16 millió forintos devizás lízinghitelhez. Vállalkozás indításához volt szüksége pénzre a családnak. 25 évre szólt volna a megállapodás, de ahogyan nagyon sok másik vállalkozással is megtörtént, beütött a krach. Csőd, felszámolás, a devizahitelek eszetlen drágulása miatt fizetési nehézségek, majd a forintosítás következett. 16 milliót időközben visszakapott a bank, de a 16 millióra becsült lakásra adott kölcsön tartozása a kamatok miatt mára 25 millióra nőtt.

http://fuhu.hu/egy-halalitelt-kalvariaja/

Körbezárja a TEK a Kossuth teret a keddi tüntetések napján

Gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban került fel a TEK honlapjára egy 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésről szóló dokumentum, aminek értelmében

2018. május 8-án 00.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2018. május 8-án 11.00 óráig gyakorlatilag körbezárják a Kossuth teret.

Igen, ez az a nap, amikor több, egymást követő demonstráció is meg van hirdetve, gyakorlatilag egész nap lesz valamilyen megmozdulás, miközben a Parlament alakuló ülést tart.

Délelőtt 10 órára például a Civil Ellenzéki Kerekasztal jelentett be demonstrációt, amihez az elmúlt időszak nagy tüntetéseit szervező csoport biztosít nekik hangtechnikát, a nap folyamán pedig a tervek szerint hangszórók segítségével szembesítenék Orbán Viktort saját korábbi mondataival. Este 6-tól pedig a Mi vagyunk a többség csoport tüntet immár harmadjára a Kossuth téren a demokráciáért.

Csakhogy a nemzet főterének TEK általi körülzárása a délelőtt 10 órás demonstrációt, és főleg az előző estére bejelentett élőláncot minimum veszélyezteti, az intézkedést ráadásul május 4-én kelt, így vajmi kevés esély van arra, hogy időben lehessen jogorvoslatot kérni ellene.

https://merce.hu/2018/05/05/a-tek-is-korbezarja-a-kossuth-teret-a-tuntetesek-napjan-egy-idore/

Ezt üzenik a tüntetés szervezői a TEK-nek

nem engedünk a TEK önkényének! Nem hagyjuk, hogy több száz méterrel odébb tolják a délelőtt 10 órai társtüntetésünket. A rendőrségnek kötelessége biztosítani a bejárást a másfél hete elfogadott Alkotmány utcai tüntetési helyre. Ha kell bíróságra megyünk. Ha pedig a bíróság a TEK pártjára állna, akkor a lehető legközelebbi helyszínre már bejelentést tett a társtüntetésünk főszervezője. Kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon a 10 órai és a 18 órai tüntetésekhez.

https://24.hu/belfold/2018/05/06/mi-vagyunk-a-tobbseg-tek-kossuth-ter-tuntetes/

AZ MSZP FONTOLÓRA VENNÉ AZ ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS TÁMOGATÁSÁT

ECHO TV

Horváth Csaba az MSZP fővárosi képviselője szerint az ellenzék nem folytathatja ott, ahol április 8-án abbahagyta. A képviselő az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elárulta: az ellenzék nem tudta eljuttatni a választókhoz a migrációról alkotott álláspontját. Hozzátette: eredetileg nem gondolták, hogy a kerítés hasznos, de az évek bebizonyították az ellenkezőjét.

Horváth Csaba kiemelte: praktikusnak tűnne fontolóra venni a kormány által kezdeményezett alkotmánymódosítás támogatását, mely a kötelező betelepítést akadályozná meg. Hozzátette: 2015-ben százezer ember ment át Magyarországon nagyon rövid idő alatt. Ezt Orbán Viktor előre látta, ezért „meg lehet süvegelni” érte.

https://magyaridok.hu/belfold/az-mszp-fontolora-venne-az-alkotmanymodositas-tamogatasat-3066853/

Részt vett a választáson? Hamarosan levelet kap Orbántól

Orbán Viktor miniszterelnök levélben mond köszönetet azoknak, akik éltek demokratikus jogukkal, és részt vettek az április 8-i választáson, írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnapi közleményében.

A küldeményt a külhoni magyarok és azok a Magyarországon élő állampolgárok kapják meg, akik korábban hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány kapcsolatot tartson velük.

A miniszterelnök levelében a választással kapcsolatban úgy fogalmaz: Magyarország úgy határozott, hogy nem akar bevándorlóországgá válni, és minden eszközzel fenn akarja tartani biztonságát és kultúráját. Orbán Viktor azt is kijelenti, hogy minden lehetséges eszközzel érvényt fog szerezni a magyarok akaratának.

https://24.hu/belfold/2018/05/06/valasztas-2018-orban-viktor-level-koszonet/

Alföldi Róbert fényképével hekkeltek meg tüntetők pécsi óriásplakátokat

A vasárnap estére tervezett pécsi tüntetés szervezői két, a városba bevezető úton található, Pécset a kultúra városaként hirdető óriásplakátra is Alföldi fotóját ragasztották, emlékeztetve arra, hogy a rendező darabját letiltották a városban.

https://24.hu/belfold/2018/05/06/alfoldi-robert-fenykepevel-hekkeltek-meg-tuntetok-pecsi-oriasplakatokat/

„Tolnanémedibe se migránsok, se bolondok nem jöhetnek”

Helyi népszavazáson akarják megakadályozni, hogy 48 enyhe- és középsúlyos értelmileg akadályozott személyt költöztessenek Tolnanémedibe egy több mint félmilliárd forintos fejlesztéssel. A kezdeményező szerint a fogyatékosok veszélyt jelenthetnek a helyiekre. FRISSÍTÉS:

A népszavazás eredménytelen lett.

ikkünk megjelenése után derült ki, hogy a népszavazás érvénytelen lett, a 861 választásra jogosultból 184-en mentek el szavazni, ezzel meg sem közelítették az 50%+1 fős érvényességi küszöböt. 161-en szavaztak arra, hogy az önkormányzat ne adja használatba a telkeket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak.

https://24.hu/kulfold/2018/05/06/fogyatekos-nepszavazas-tolnanemedi/

Lemondott a Momentum elnöksége

Április 8-án Fekete-Győr András megígérte, ha a Momentum nem jut be a Parlamentbe, lemond az 5 fős elnökség. Ez ma, szombat délután a küldöttgyűlésen ténylegesen megtörtént: május 5-től a júniusi tisztújításig az ötfős elnökség helyett 3 fős igazgatóság vezeti a pártot. 

 

https://444.hu/2018/05/05/lemondott-a-momentum-elnoksege

Orbán Viktor: A Kúria beavatkozott a választásokba

Azt már a kampányban is megtudhattuk, hogy kik avatkoztak bele a magyar választásokba a Fidesz szerint. A teljesség igénye nélkül: Soros György, az Egyesült Államok, az Európai Bizottság, az OLAF, az EP költségvetési ellenőrző bizottságának vezetője, a diáktüntetők, az E.On, az ENSZ és a Facebook nyilvánvalóan az ellenzék szekerét tolta.

Mostanra kiderült, hogy a Kúria is.

Havasi Bertalan szóvivő a Pesti Srácokkal ismertette Orbán Viktor álláspontját: „Egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba a Kúria, miután elvett egy mandátumot a kormánypártoktól.”

A Fidesz már korábban is azt nyomta, hogy őket érte a legnagyobb sérelem a szavazatok összesítése alapján, mivel a Nemzeti Választási Bizottság döntése szerint több mint 4000 levélszavazatot nem vettek figyelembe, és érvénytelennek nyilvánítottak a voksok összesítésekor arra hivatkozva, hogy azokat hagyományos borítékban küldték vissza, nem pedig az NVI által küldött borítékban. Az NVB döntését a Kúria helyben hagyta. Az Alkotmánybíróság a hozzájuk fellebbező Fidesz panaszát elutasította, de bizonyos pontokon nem értett egyet a Kúriával.

A magyar miniszterelnök emiatt a Kúriát úgy minősítette, hogy 

„intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához.”

 

https://444.hu/2018/05/05/orban-viktor-a-kuria-beavatkozott-a-valasztasokba

Már hivatalosan is „Mészáros Lőrinc és családja” a leggazdagabb az országban

Tegnap Mészáros Lőrinc és felesége, Mészáros Beatrix bejelentették, hogy övék a Konzum Magántőkealap. Ezzel felfedték, amit eddig is sokan sejtettek, de tudni biztosan nem lehetett: hogy ők vannak a gigantikussá duzzadó gazdasági birodalom mögött.

A G7 kiszámolta, hogy ez mit jelent: valószínűleg azt, hogy 

Mészáros Lőrinc – családjával együtt – Magyarország leggazdagabb emberévé vált.

 

https://444.hu/2018/05/05/mar-hivatalosan-is-meszaros-lorinc-es-csaladja-a-leggazdagabb-az-orszagban

Mészáros Lőrinc csendben bevallotta, hogy dollármilliárdos

G7

Mészáros Lőrinc – családjával együtt – valószínűleg Magyarország leggazdagabb emberévé vált, derült ki egy pénteki közzétételből. Számításaink szerint a leköszönő felcsúti polgármesternek (illetve kisebb részben gyerekeinek és feleségének) csak részvényben legalább akkora, de inkább nagyobb vagyona van, mint amennyire az ilyen listákat évek óta vezető Csányi Sándor teljes vagyonát becsülték tavaly. Ez azt is jelenti, hogy az OTP-vezér mellett még egy dollármilliárdosa lett Magyarországnak.*

Mészárosék ismert vagyona azért ugrott meg hirtelen, mert Orbán Viktor barátja pénteken bejelentette: a Konzum PE Magántőkealap teljes egészében az ő, illetve felesége tulajdona. Márpedig ennek a tőkealapnak jelentős részesedése van az eddig is a felcsúti vállalkozóhoz kötött tőzsdei birodalom nagyobb cégeiben.

https://g7.24.hu/penz/20180505/meszaros-lorinc-csendben-bevallotta-hogy-dollarmilliardos/

Mégis úgy néz ki, hogy valóban a kormányt bírálták keresztény értelmiségiek

Igen, nem, igen. Ebben a sorrendben ezek a válaszok arra a kérdésre, hogy a kormányt bírálták-e a Fidesz támogatóinak számító keresztény értelmiségiek.

Van az a vitaanyagnak szánt kötetet, amit a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete és a Professzorok Batthyány Köre, azaz a Fidesz mögött felsorakozó értelmiségi csoportok nemrég kiadtak, és kritizálták benne a strómanok gazdagodását, a közmédia lejáratókampányait és agresszióját, és azt is, hogy a mai Fidesz mindent erőből próbál megoldani. Az „Újra nevén nevezzük” című kötetet Balog Zoltán mutatta be, úgy felvezetve, hogy neki hiányzik a kormány konstruktív kritikája, amit korábban egyébként éppen ő tiltott be. A vitairat itt elolvasható.

https://444.hu/2018/05/05/megis-ugy-nez-ki-hogy-valoban-a-kormanyt-biraltak-kereszteny-ertelmisegiek

Kifütyülték a miskolci polgármestert a stadionavatón

 

Megnyitotta kapuit a 13 milliárdból megújult Diósgyőri Stadion szombaton, ahol telt házat, azaz 14 ezer embert várnak a Mezőkövesd elleni találkozóra. Az átadóünnepségen beszédet mondott Fürjes Balázs kormánybiztos, aki kijelentette, hogy megérdemlik a miskolciak az új stadiont, majd Kriza Ákos polgármester következett, akit egyhangúan kifütyült a közönség.

Fürjes a beszédét azzal kezdte, hogy a kormány nevében kijelentette: megérdemlik a miskolciak a stadiont. Azt mondta,

az önöké a legnagyobb.

Majd megismételte, hogy a miskolciaké a legnagyobb szurkolótábor vidéken. Szerinte kemény, mint az acél, és arról is híres a szurkolótábor, hogy mindig elmondják a véleményüket.

 

https://index.hu/sport/futball/2018/05/05/kriza_akos_diosgyot_miskolc_stadion/

Szarházi pénzéhes kurvák! - skandálták a DVTK szurkolói saját csapatuknak

 

Kitalálni sem lehetett volna borzalmasabb stadionavatót a diósgyőrinél. Eleve nem nevezhető ideális helyzetnek, hogy a csilli-villi 15 ezres stadiont a DVTK mélyrepülése miatt egy kiesési rangadóval kellett megnyitni. Az viszont már egyenesen rémálomszerű lehetett a hazai drukkerek számára, hogy egy utolsó percekben kapott góllal vereséget szenvedtek a Mezőkövesdtől, így Tállai András NAV-elnök együttese bennmaradó helyre lépett elő, míg a Diósgyőr veszélyesen közel került hozzá, hogy a csodaszép stadionjával együtt mehessen a másodosztályba.

https://index.hu/sport/futball/2018/05/06/diosgyori_stadionavato_tuntetes_szurkolok_bemutato_mezokovesdi_klubvezeto/

MUNKA ÁGYÚTŰZBEN

Kis Ferenc Magyar Idők

Gyorsan eltelt egy hónap, az országgyűlési választások után már az alakuló ülését tartja az új parlament május 8-án, és hamarosan a negyedik Orbán-kormány is feláll. A Fidesz–KDNP a kétharmados győzelem után rögtön elkezdte a munkát, és ha az előzetes forgatókönyv érvényesül, a rendszerváltás utáni leggyorsabb kormányalakításnak lehetünk szemtanúi.

Szükség is van a határozottságra, az átgondolt, de időben megtett lépésekre, a nemzetközi színtéren ugyanis felgyorsultak az események, a várt brüsszeli „ágyúzás” már megkezdődött, Magyarország ellenfelei nem tétlenkednek.

A tűzparancsot jóval korábban, 2015 táján kiadták a nemzetek feletti, globalizált világ hívei, nem csodálkozhatunk, hogy a nemzeti keresztény alapokon álló kormánypártok elsöprő győzelme után újult erővel támadnak.

https://magyaridok.hu/ahelyzet/munka-agyutuzben-3065434/

GYÁSZOLÓ ELLENZÉKI GYÜLEKEZET

A TAGADÁS, A HARAG, AZ ELLENÁLLÁS POLITIKÁJA CSAK ÚJABB ELLENZÉKI KUDARCOKHOZ FOG VEZETNI

Ircsik Vilmos Magyar Idők

Jól nevelt, illemtudó ember saját magától soha vagy csak a legritkább esetben szokott idézni. Most azonban az önelégültség jóleső érzésével mégis erre vetemedem. Kereken tíz nappal az országgyűlési választások előtt ugyanis éppen ezen a fórumon a következő sorokat bátorkodtam közzétenni: „Április nyolcadikára már sokan leszünk. Addigra a jó és meghitt emberek remélhetőleg nem fognak aludni. Azokat pedig, akikkel akkor dolgunk lesz, jól ismerjük. Mint a rossz pénzt. Így hát akkor is csak félni kell tőlük, de nem megijedni.”

Először is tényleg sokan lettünk. Másodszor: a jó és meghitt emberek tényleg nem aludtak. Meg is lett az eredménye. Látnoki képességeimen felbuzdulva most újabb jóslásokba bocsátkozom, noha azoknak, akikkel akkor dolgunk volt, vagyis a baloldalnak, beleértve immár a Jobbikot is, sokkal nehezebb meghatározni a múltját vagy a közelmúltját, mint a jövőjét. Az ugyanis két szóval elintézhető. Jövőjük nincs.

https://magyaridok.hu/velemeny/gyaszolo-ellenzeki-gyulekezet-3040855/

AZ ÉLET, A GYÓGYÍTÁS, A KÖZBESZÉD ÉS A TÍZPARANCSOLAT SZELLEMISÉGE

VISSZA KELL TÉRNÜNK AZOKHOZ AZ ÉRTÉKEINKHEZ, AMELYEK MÁR SIKERREL SEGÍTETTEK ÁT A KIHÍVÁSOKON

Bencsik Gábor Magyar Idők

Kásler Miklós professzor egy szűk körű előadáson arról beszél, hogy a tízparancsolat betartásával egészségesebb életet lehet élni, betegségeket lehet elkerülni. Több sem kell a ballib médiának: mint az éretlen kamaszfiúk, rihegnek-röhögnek, nem tudnak mit kezdeni az élet komoly kérdéseivel.

https://magyaridok.hu/velemeny/az-elet-a-gyogyitas-a-kozbeszed-es-a-tizparancsolat-szellemisege-3060004/

Egy időre teljesen visszavonul Gulyás Márton, elege van a látszategyüttlétekből

Hova lett Gulyás Márton? A választás után még fel-felbukkant, például arra buzdította az ellenzéki pártokat, hogy képviselői ne vegyék fel a mandátumot, ne legitimálják az új parlamentet. Aztán snitt, a politikai vezéraktivista visszautasította a sajtómegkereséseket, udvariasan elhárította a 168 Óra találkozóigényét is: egyelőre nem alkalmas. Az újabb személyes találkozásig mindenesetre megrajzoltuk a portréját.

http://168ora.hu/itthon/egy-idore-teljesen-visszavonul-gulyas-marton-elege-van-a-latszategyuttletekbo-149402

Gulyás Gergely szerint a magyar kórházak 4-5 éven belül a kor színvonalának megfelelő állapotba kerülnek

Nem szüntetik meg a kétezer főnél kisebb települések önkormányzatait, és nincs a frakció vagy a kormány előtt tervezet arról sem, hogy a bíróságok igazgatásának központi feladatai átkerülnek az Igazságügyi Minisztériumhoz vagy a Miniszterelnökséghez.

http://168ora.hu/itthon/gulyas-gergely-szerint-a-magyar-korhazak-4-5-even-belul-a-kor-szinvonalanak-megfelelo-allapotba-kerulnek-149398

Orbán kötélbarátját bebetonozták az elefántfülbizniszbe

 

Öt évig Garancsi István cége reklámozhat a budapesti lámpaoszlopokon. Az „elefántfüleket” eddig is az Esma hasznosította – sokáig ingyen.

Jótett helyébe jót várj – ismét érvényesülni látszik az elcsépelt mondás, mégpedig ezúttal is a hatalom és oligarchája viszonylatában. A miniszterelnök barátjaként, sőt kötélbarátjaként ismert Garancsi István rendkívüli, 95 százalékos kedvezménnyel adta a választási kampányban a köztéri lámpaoszlopokon elefántfül alakban lelógó reklámtáblákat a pártoknak – a legnagyobb mennyiségben természetesen a Fidesznek –, cserébe most öt évre hivatalosan is megkapja a milliárdos plakáthelybizniszt, neki jó profitot ígérő áron. Listaáron egyetlen „fül” havi kiadásával 110 ezer forint bevételre tehet szert – márpedig a fővárosban sok ezer efféle felületet értékesíthet az Esma, amelyet múlt szerdán győztesként hirdetett ki a Fővárosi Közgyűlés a közvilágítási oszlopok hasznosítására kiírt pályázaton.

http://hvg.hu/kkv/201818__garancsi_biznisze__fovarosi_oszlopok__utolagos_elszamolas__lefulelik

És akkor, ha az EU-n múlik, Orbán nem kap újabb stadiont a kertje végébe

 

A jogállamisághoz köthetik az EU-pénzek lehívását; az osztrákok az ott dolgozó, de nem Ausztriában élő magyarok gyerekein spórolnának; már a strandok büfései is nagy bajban vannak, annyi dolgozójuk megy inkább külföldre. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

http://hvg.hu/gazdasag/20180506_Es_akkor_ha_az_EUn_mulik_Orban_nem_kap_ujabb_stadiont_a_kertje_vegebe

MÚOSZ: Törvényellenesen tiltják ki az újságírókat a parlamentből

 

A Magyar Újságírók Szövetségének elnöke szerint az ilyen rendelkezéseknek semmilyen törvényi alapjuk nincs – számolt be az RTL KLub.

Mint arról korábban hírt adtunk, még meg sem alakult az új Országgyűlés, máris kitiltottak pár újságírót a Parlamentből, köztük a hvg.hu munkatársát, Kauffmann Balázst, aki az RTL Klub alábbi riportjában is megszólal.

444.hu, az Index és a hvg.hu egy-egy munkatársa azért nem lehet ott kedden az alakuló ülésen, mert a sajtóiroda szerint korábban megsértette a ház szabályait. Ugyanis olyan helyen kérdezett, ahol nem szabad.

 

http://hvg.hu/itthon/20180505_Torvenyellenesen_tiltjak_ki_az_ujsagirokat_a_parlamentbol

Gulyás Gergely: A Fidesz nem mondott le az értelmiségről

mandiner

Orbán Balázs parlamenti államtitkár lesz, Tuzson Bence a területi közigazgatást felügyeli, Fürjes Balázs pedig Budapestért és az agglomerációért fog felelni – ez csak néhány részlet arról, hogyan fog kinézni a Miniszterelnökség jövőben. A miniszteri tisztség várományosával, Gulyás Gergellyel beszélgettünk a minisztériumi struktúráról, az aktuális európai uniós vitákról, valamint a jobboldali értelmiség szerepéről, az értelmiség és a politikum konfliktusáról. Nagyinterjúnk.

http://mandiner.hu/cikk/20180505_gulyas_gergely_interju

Az Európai Néppárt vezetői megállapodtak Orbánnal, hogy nem nyilatkoznak a találkozójukról, de aztán...

Hétfőn futott végig a magyar médián a Die Welt értesülése, hogy az Európai Néppárt vezetői tisztázó beszélgetésre Brüsszelbe hívták a magyar miniszterelnököt. Méghozzá azért, mert egyre több néppárti politikusnak kínos Orbánnal egy közösségbe tartozni, és attól tartanak, hogy a pártcsalád sikere múlhat ezen a jövő évi uniós választásokon. A találkozón arról lesz szó, hogy folytatódik-e az illiberális demokrácia kiépítése - jósolta a Speigel. Manfred Weber néppárti frakcióvezető pedig azt nyilatkozta Orbánról: 

„vannak határok, amelyeket neki is be kell tartania. És ezt világossá akarjuk tenni a számára.”

Orbán sajtófőnöke csak ezután tájékoztatta a nyilvánosságot a miniszterelnök hivatalos programjáról, azt állítva, hogy nincs itt semmi látnivaló, Orbán mindössze Weber márciusi budapesti látogatását viszonozza, és „az új nemzeti kormány céljairól” fognak beszélgetni.

https://444.hu/2018/05/04/az-europai-neppart-vezetoi-megallapodtak-orbannal-hogy-nem-nyilatkoznak-a-talalkozojukrol-de-aztan

Élet és Irodalom

Széky János

Kipipálók

Eleve ott kellett volna kezdeni, ahol Sargentini befejezte. Az a kérdés, hogy a magyar kormány miért nem viselkedik úgy, mint egy demokratikus ország kormánya, legalább annyira lényeges, mint hogy melyik nemzetközi megállapodás melyik pontját mennyire nem tartja be. Vajon honnét származik ez a magabiztosság? Például, hogy mi romlott el abban az országban, amelynek Szijjártó Péter vezeti a diplomáciáját? Gondoljátok meg, polgárok!

 

https://www.es.hu/cikk/2018-05-04/szeky-janos/kipipalok.html

TGM: A 200 éves Marx

Tulajdonképpen a legméltóbb írások Marxról most azok, amelyek a kétszázadik évforduló alkalmával ugyanazokat a szidalmakat, félremagyarázásokat, tévedéseket zúdítják rá, mint száz esztendővel ezelőtt is, s ez csak a legnagyobbaknak jár ki, Platónnak, Rousseau-nak, Hegelnek, de Marxnak persze sokszorosan. Azért a legméltóbbak, mert jól mutatják a marxi elmélet fölforgató erejét – de azt is, hogy a problémák elméletileg és történelmileg megoldatlanok.

https://merce.hu/2018/05/05/tgm-a-200-eves-marx/

Próbálja ki: csinált a Kétfarkú egy Chrome-kiegészítőt, amellyel bármely weboldalt Origóvá változtathat

Ezzel az egyszerű Chrome-bővítménnyel olyan hatást érhetünk el a weboldalokon, mintha csak a kormányszócsővé lett Origo írásait látnánk, a Kétfarkúakra jellemző humorvilággal kiegészítve. Kormányszentelő május, migránsföld, viktorpártszékház – csak néhány gyöngyszem a legjobbak közül.

http://hvg.hu/tudomany/20180506_ketfarku_kutya_part_origonizalo_google_chrome_bovitmeny_origo_propaganda

Felcsúton állóháború volt és csontzene

Tulajdonképpen minden adva volt ahhoz, hogy a Videoton-Ferencváros (0-0) mérkőzés valóban igazi futballcsemegét szolgáltasson annak a mintegy 3474 helyszíni nézőnek, aki szombat este jegyet váltott, vagy kapott a Pancho Arénába: telt ház, konfettieső, nyárestét időző meleg.

valódi futball helyett hamisíthatatlan magyar focit fele-fele arányban nemzetközi és magyar előadókkal. 98 percnyi vergődést. Futballozni egyik csapat sem tudott, mert a labda helyett többnyire mással voltak elfoglalva. Cselek, látványos megoldások, a labda pontos, tervszerű megjátszása helyett, leginkább indolens játékosok egymás lábának faragásával, a játékvezető átverésével múlatták az időt. Mindez nézhetetlenné, dög unalmassá tette a meccset. Csontzene szólt és a síp Bognár játékvezető szájában.

https://24.hu/sport/foci/2018/05/06/felcsuton-allohaboru-volt-es-csontzene/

 

Parragh László: Én akkor is Jaguarral fogok járni...

 

"Nem mondok számot, mert irritáló lenne" - válaszolja a jövedelmét firtató kérdésre Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az egykori csempekirály szerint amit a felesége az MNB monetáris tanácsának tagjaként keres, az aprópénz a háztartásban. A HVG Portré rovatában készült beszélgetés hosszabb változatából kiderül az is, hogyan szerezte Parragh az első millióját a '90-es évek elején, amikor az átlag magyar vállalkozó még susogós mackónadrágban és makkos cipőben járt, az alaptőke pedig a nyakában lógott aranyláncként.

 

Részlet az interjúból:

http://nepszava.hu/cikk/1159148-parragh-laszlo-en-akkor-is-jaguarral-fogok-jarni

Minden harmadik? - Külföldre készül sok középiskolás

A végzősök több mint harmada külföldi egyetemen tanulna tovább - ezzel szembesültek a tanárok több vezető budapesti és vidéki gimnáziumban, a legtehetségesebb diákok közül sokan már a világ legjobb felsőoktatási intézményeiben, például Oxfordban vagy Cambridge-ben kezdik a következő tanévet. Egy friss felmérés szerint folyamatosan emelkedik a magyar hallgatók száma a brit, német és osztrák egyetemeken, a becslések alapján már több mint 13 ezren tanulnak külföldön - írja az eduline.hu.

http://nepszava.hu/cikk/1159143-minden-harmadik---kulfoldre-keszul-sok-kozepiskolas

Márki-Zay rábukkant Lázárék levelére, és megküldte az ügyészségnek

Még a Lázár János vezette Miniszterelnökség sem támogatta azt a módszert, ahogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat intézte a milliárdos értékű hulladékkezelési beszerzést. A tárc helyettes államtitkársága levélben jelezte, hogy nem egy céggel kéne megnyeretni az egész üzletet, a városvezetés azonban nem hallgatott a figyelmeztetésre.

https://24.hu/belfold/2018/05/04/marki-zay-rabukkant-lazarek-levelere-es-megkuldte-az-ugyeszsegnek/

 

Ő a nemzet apja, bocsánat, anyja – Ilyen nincs, az Emmi felköszöntötte Orbán Viktort Anyák napján!

Közleményt adott ki Anyák napjára az Emmi Család-, és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, ami szép és nemes cselekedet is lenne, ha pusztán arra fókuszálna, amire ilyenkor szokás: az édesanyák köszöntésére.

De az államtitkárság nem ér(het)i be ennyivel, az anyák mellett a volt és a leendő kormányt is köszönti, egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy Orbán Viktor alatt anyának lenni is mennyivel jobb. Ha nem hiszik, olvassák csak el ezt a két részes közleményt!

“Szeretnénk az eddigieknél is erősebben kifejezni megbecsülésünket és támogatásunkat az édesanyák felé.

Ott állunk az édesanyák és a leendő édesanyák mellett minden élethelyzetben:

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/o-a-nemzet-apja-bocsanat-anyja-ilyen-nincs-az-emmi-felkoszontotte-orban-viktort-anyak-napjan-111054

 

Már Gulyás Gergely is keménykedik: az értelmiség csak maradjon nyugton, ne húzzon ujjat a Fidesszel!

 

Hiszen "csak vesztes lehet".

“Rogán Antal miniszter úr portfoliója a turizmussal fog bővülni, de lényegét tekintve ő az eddigiekhez hasonló feladatot lát el, amelynek legfontosabb része, hogy továbbra is ő a miniszterelnök kabinetfőnöke” – mondta még Gulyás, majd hosszasan gyalázta a Sargentini-jelentést. Ennek kapcsán tette azt a kijelentést is, hogy

“ma az európai zsidóság sehol nincs olyan biztonságban, mint Magyarországon”,

meg azt is, hogy

“a magyar vagyonnyilatkozati szabályozás az egyik legszigorúbb Európában”.

Úgy tűnik, Gulyás Gergely a keresztény értelmiségiek kritikáját megfogalmazó Idők jelei című tanulmányát sem tartja elgondolkodtatónak. Szerinte “amit általánosságban egyébként leírnak, az 90 százalékban elismerő a kormányra nézve”.

Ami pedig keresztény (és nemkeresztény) értelmiséget jelenti, nos véleménye szerint “az értelmiségnek nincs értelme e folyamat fő áramlatával szembeszállni, hiszen az általános választójogon alapuló többségi demokrácia lényegéből fakadóan csak vesztes lehet”.

http://magyarnarancs.hu/belpol/mar-gulyas-gergely-is-kemenykedik-az-ertelmiseg-csak-maradjon-nyugton-ne-huzzon-ujjat-a-fidesszel-111052

SCHILLING ÁRPÁD ELHAGYJA MAGYARORSZÁGOT

A rendező az Arte csatornának nyilatkozott: családjával Franciaországba költözik.

“Idén Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy választási győzelme esetén ütni fog a bosszú órája. A miniszterelnök a saját országának állampolgárait fenyegeti. Ez őrület itt, az Európai Unió szívében” – nyilatkozta a rendező a német nyelvű tévécsatorna műsorában.

A megszűnő támogatások és az állandó adóellenőrzések miatt a művész, akit külföldön is elismert rendezőként tartanak számon, úgy érzi, nincs maradása. Elmondása szerint a hazai színházi szcéna hátat fordított neki. “Egyedül érzem magam, pont egy olyan időszakban, amikor szolidaritásra és támogatásra lenne szükségem. Számomra nem maradt más, csak az emigráció” – fogalmazott Schilling Árpád.

A teljes adás itt érhető el.

https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-hirek/2018/05/06/schilling-arpad-elhagyja-magyarorszagot/

Kiégett egy autó Baján, a fideszes polgármester szerint ez is az ellenzék hibája

Vasárnapra virradóra kigyulladt egy piros autó a bajai Tóth Kálmán téren. A városi honlap beszámolója alapján egyelőre nem teljesen világos, mi történt, de egy jármű teljesen kiégett, kettőben nagy kár, a többiben pedig kisebb károk keletkeztek. A beszámoló nem írja, hogy gyújtogatás történt, de a jelek talán erre utalnak. A rendőrség nyomoz.

Fercsák Róbert, a város fideszes polgármestere azt mondta, bővíteni fogják a városi térfigyelőkamera-rendszert, és fokozottabb jelenlétet kért a rendőrségről, a polgárőrségtől és a városőrségtől.

városi honlap idéz is tőle néhány mondatot, amiből megtudhatjuk, hogy ezért is minden bizonnyal az ellenzék a hibás.

„Elszomorító, hogy manapság egyes ellenzéki politikai erők agresszivitást kiváltó hozzáállása gyakorlatilag gerjeszti az ilyen jellegű cselekmények létrejöttét. Mi, bajaiak, azt szeretnénk, ha városunkban nem történnének a budapestihez hasonló agresszív megnyilvánulások.

 

https://444.hu/2018/05/06/kiegett-egy-auto-bajan-a-fideszes-polgarmester-szerint-ez-is-az-ellenzek-hibaja

Százakat tartóztattak le szombaton Oroszországban, mert Putyin ellen mertek tiltakozni

Az orosz hatóságok május 5-én ismét letartóztatták az ellenzék vezérét, Alekszej Navalnijt. A bűne most az volt, hogy szombatra országszerte demonstrációkat hirdetett Vlagyimir Putyin ellen, akit május 7-én, hétfőn iktatnak be újabb öt évre Oroszország elnökének.

Az orosz karhatalom nem szokta tűrni az ilyen tiltakozásokat, de a hírek szerint most még a szokásosnál is keményebben léptek fel. A Guardian értesülései szerint 1600 tiltakozót vettek őrizetbe Oroszország nagyvárosaiban, az ukrán 112 hírportál orosz ellenzéki forrásokra hivatkozó beszámolója szerint Moszkvában még bántalmazták is az előállítottakat.

 

https://444.hu/2018/05/06/szazakat-tartoztattak-le-szombaton-oroszorszagban-mert-putyin-ellen-mertek-tiltakozni

Donald Trump eljátszotta, hogy hogyan lőhették agyon áldozataikat a párizsi merénylők

Donald Trumpnak sikerült felháborítania a franciákat. Az elnök az amerikai fegyverlobbi, az NRA rendezvényén szónokolt - és itt most egy pillanatra álljunk meg, mert az a Donald Trump szónokolt lelkesen az NRA rendezvényén, aki a parklandi mészárlást követő napokban még azzal cikizte a washingtoni törvényhozókat, hogy rettegve félnek az amerikai politikába dollármilliárdokat pumpáló lobbiszervezettől. De most ő is lelkesen felállt a pódiumra, ahol valamiért a 2015 novemberi párizsi terrortámadást találta a legalkalmasabb példának a fegyvertartás propagálására.

"Párizsban senkinek nincs fegyvere. Senkinek" - kezdte az okfejtést, amely azzal végződött, hogy ha csak egy embernek lett volna fegyvere, "vagy valaki ebből a teremből ott lett volna a fegyverével", akkor egészen máshogy alakult volna a történet. Szerinte ugyanis egy fegyveres is megfutamította volna a gépkarabélyokkal felfegyverzett, a halálra teljes mértékben felkészült öngyilkos merénylőket.

https://444.hu/2018/05/06/donald-trump-eljatszotta-hogy-hogyan-lohettek-agyon-aldozataikat-a-parizsi-merenylok

„Tovább vergődik az ellenzék”

Hétértékelő. A kormánynak lehetősége nyílt, hogy a „Soros-ügynökök bojkottja nélkül” biztosítsa a migránskérdésben aktív „álcivil” szervezetek átláthatóságát – mondta Boros Bánk Levente

Magyar Hírlap

Az Európai Unió liberális elitje vergődésének tartja Boros Bánk Levente politológus azt az ötletet, amely a jogállamisághoz kötné az uniós támogatásokat. Szerinte az újból beterjesztésre tervezett alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag üzenetértékkel bír és meghatározza a kormány céljait.

Az új kormány struktúrájából világosan kirajzolódnak a célok és a prioritások – mondta lapunknak hétértékelőjében Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója. Ugyanakkor szerinte újdonságnak számít és egyben beszédes is, hogy az általános miniszterelnök-helyettes mellett két kiemelt terület kap még kormányfő-helyettesi „felügyeletet”. E terület mellett a két helyettest is kiemeli – tette hozzá. A Miniszterelnöki Kormányiroda létrehozásáról megjegyezte: Orbán Viktor „közelebb húzza” magához a végrehajtás ellenőrzését, ezzel „áramvonalasítja” a kormányt. Az újra beterjesztésre tervezett migrációellenes alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag is üzenetértékkel bír és meghatározza a kormány céljait – mondta Boros Bánk. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/117491/Tovabb_vergodik_az_ellenzek

Dippold Pál Gazsikácska

Álláspont. Bizonyos körökben még most, fogatlan oroszlánként is igen népszerű Tamás Gáspár Miklós, a liberális-kommunista-anarchista filozófus

Magyar Hírlap

TGM, azaz Gazsi 1978-ban települt át Kolozsvárról Magyarországra. Szélsőliberáliséknál azonnal megtalálta a helyét, pökhendi, modoros stílusa kitűnően illett a magát már akkor demokratikus ellenzéknek nevező előeszdéeszhez. A polgárjogi CEU-filozófus és aktivista a kecses sétapálcájával lépten-nyomon véleményt nyilvánít. Igen, itt, a diktatúrában, a sárba taposott sajtószabadságon ugrálva. Még meg sem alakult az új magyar kormány, köpködi. Főleg az emberi erőforrások miniszterét és államtitkárait. Teszi ezt a szobafilozófusok alamuszi gyávaságával, kisebbrendűségi komplexusa undorító kicsinyességével és gonoszságával.

Belerúg például a kulturális államtitkárjelöltbe. „Értesültem róla, hogy Fekete Péter bűvész, cirkuszigazgató lesz a kulturális államtitkár. Ehhöz az ízléstelen gesztushoz hallgassuk meg Kazal László zseniális előadásában a »Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott / Ki a szerencsemalac farkát sose fogod« című klasszikus dalt. Gondolom, a Magyar Országgyűlés a kormányalakításkor ezt fogja himnusz helyett eldalolni. Csak ez méltó az alkalomhoz... most a cirkuszos fogja irányítani a kultúrmaradékot.” 

Az az ember beszél ezzel a dzsentri fölénnyel, aki soha nem dolgozott. A lét értelmén gondolkodott – hiszen ez a filozófus „munkája”.

http://magyarhirlap.hu/cikk/117490/Gazsikacska

Korompay Csilla Rákos daganatok

Álláspont. Amint arra számítani lehetett, késlekedés nélkül megindult a miniszterjelöltek lejáratása az ellenzéki sajtóban, mihelyst ismertté váltak a nevek

Magyar Hírlap

A megdöbbentő csupán az, hogy ki lett a leghevesebb, legdurvább támadás céltáblája: a humántárca élére kiszemelt Kásler Miklós professzor. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója – vezetése alatt az intézmény az egyetlen, legmagasabb európai szintre akkreditált onkológiai centrum lett Kelet-Közép-Európában –, egyébként tanszékvezető egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, számtalan szakkönyv és publikáció szerzője, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem díszdoktora, a világ legrégebbi orvosegyesülete, a Glasgow-i Orvosi és Sebészi Királyi Kollégium, valamint az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, kitüntetései közül csak a legjelentősebbek: Batthyány-Strattmann László-díj, A Magyar Érdemrend középkeresztje, Széchenyi-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal.

S hogy miért ugrott a derék professzor torkának a balliberális falka? Miért született róla egyetlen hét alatt több tucatnyi gúnyos cikk, az írások alatt több ezer gyűlölettől fröcsögő komment, s hogyan jutott el a magát megfellebbezhetetlen ítésznek és persze többségnek tartó Orbán-fóbiás banda – az általuk kavart botrányra hivatkozva – oda, hogy Kásler Miklós alkalmatlan az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetésére?

http://magyarhirlap.hu/cikk/117381/Rakos_daganatok

Marosán György: Krízispont, a bizonytalanság kora

A Krízispont - Margin call – című film egy óriási befektető cég váratlan bukásának eseményeit meséli el. A brókerek tevékenységét vezérlő számítógépes algoritmus egy nem kellően átgondolt részlete a vállalatot ellenállhatatlanul tereli az összeomlás felé. Az igazgatóság válságülésén a mindenki által rettegett vezér – nem titkolva tanácstalanságát - felteszi a kérdést: "Van-e a jelenlevők közül valaki, aki érti, mi zajlik itt?" Amikor a többiek az asztal végén ülő fiatalemberre mutatnak, megkéri őt: "Magyarázza el, de olyan egyszerűen, mintha a gyerekének mesélné, mi is történt!"

A politikában a tudatlanságnak ilyen beismerése soha nem történhetne meg. Aki feljutott a csúcsra, annak e kérdés – "Valaki magyarázza el, mi zajlik itt?" – nem hagyja el a száját. A hajlandóság beismerni a tanácstalanságot és bizonytalanságot, eleve megakadályozza a kiemelkedést. Ám a probléma éppen ez: hiába reménykedünk, hogy az események vihara lecsillapodik.

http://nepszava.hu/cikk/1158980-marosan-gyorgy-krizispont-a-bizonytalansag-kora

Budapest az újabb kétharmad szorításában

Bár április nyolcadikán ismét simán nyert a Fidesz, Budapest nem borult narancssárgába: sok választókerületet – köztük korábbi jobboldali fellegvárakat is – vesztett a kormánypárt. Ráadásul, ahol nyert a Fidesz, ott is inkább az ellenzéki széthúzás állt győzelme hátterében. Azaz 2019-ben, ha az ellenzék sikeresebben koordinál, akkor az önkormányzati választáson sokat és nagyot veszíthet a Fidesz. Mindezek ismeretében – a megkérdezett budapesti politikusok szerint – Orbán Viktor kormányfő számára az egyik leglogikusabb lépés az lenne: a jelenlegi fővárosi önkormányzati rendszer kiüresítésével, eljelentéktelenítésével megpróbálja megelőzni, hogy valódi erőt képviselő ellenzéki fellegvárrá alakulhasson Budapest. Míg az ellenzéki képviselők – de a korábban a 24.hu által megszólaltatott kormánypárti szereplők is – biztosra vették, hogy Orbán folytatja a "renitens főváros" jogainak csorbítását, ennek módjáról már sokféle elképzelést hallottunk.

Bár kész jogszabályt egyelőre senki sem látott, így lényegében városházi pletykákról van szó, a megkérdezett politikusok többsége úgy vélekedett: a Fidesz már 2015 táján elkészítette a Budapest átalakításáról szóló jogszabály-verziókat, csak kétharmad híján félretették azokat. 

http://nepszava.hu/cikk/1159190-budapest-az-ujabb-ketharmad-szoritasaban

Élet és Irodalom

Lakatos Júlia

Csalimondatok helyett

 

"A Jobbikot és az LMP‑t leszámítva, amelyek nem akartak együttműködni a „régi” ellenzékkel, minden párt úgy képzelte az összefogást, hogy ő lenne az élén. Eközben a választók már négy évvel korábban is jelezték, hogy elegük van az újabb és újabb sikertelen összefogási kísérletekből. "

A „régi” ellenzék úgy viselkedett, mintha mi se történt volna az elmúlt nyolc évben. Mintha a Clinton–Blair időszak körüli sikeres periódusban ragadtak volna. Úgy viselkedtek, mint akiknek zsebében van a bölcsek köve, csak épp bebizonyosodott, hogy az ország jelentős része változatlanul nem kért abból a politikából, amit 2010-ben elutasított. A magukat demokratikus ellenzéknek tituláló pártok lényegében ugyanott folytatták volna a politizálást, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta. Az utóbbi két kampányban ez volt az egyetlen igazán erős tételük. Elzavarják Orbán Viktort, és helyreállítják a jogállamiságot. Azaz visszafelé haladtak volna az időben. Csakhogy ezen felül nem sokat mondtak arról, hogyan kívánnának előremenni. Ebben az újabb formációk sem jeleskedtek. Ha csak az ellenzék ajánlatát nézzük, akkor a vereség majdhogynem a Fidesztől függetlenül is garantált volt. Az ellenzéki szavazók nem az ellenzékre szavaztak, hanem Orbán Viktor ellen. Rendkívül sokan jobb híján szavaztak a meglévő párt- és politikuskínálatra, de valójában nem voltak elégedettek a felhozatallal.

Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy az ellenzék nem volt könnyű helyzetben.

https://www.es.hu/cikk/2018-05-04/lakatos-julia/csalimondatok-helyett.html