2018, május 5 - 08:24 Sajtószemle

Sok ezer ember tűnt el nyomtalanul ezekből a ruhákból

Aj Vej-vej Mosoda című kiállításán jártunk Katar fővárosában, a dohai Fire Station Museumban

 

A katari főváros egy új múzeumának meghívására rendezték meg Aj Vej-vej legelső kiállítását a Perzsa-öbölben. A New York után most Dohában látható Mosoda erősebb, hatásosabb és torokszorítóbb, mint bármi, amit a művész az elmúlt években létrehozott. Helyszíni beszámoló.

 

Ezeket a ruhákat a kínai képzőművész az idoméni menekülttáborban szedte össze: ezeket hagyták hátra azok a menekültek, akik előtt előbb a macedón-görög határt zárták le, akiket később a rendőrség vert vissza füstgránátokkal és gumilövedékekkel, és akiket végül elküldtek, amikor mindössze pár nap alatt kiürítették a tábort. Aj Vej-vej nem művészként, hanem aktivistaként volt ott, de a tábor evakuálása mindent megváltoztatott. És akármennyire is jellemző Ajra az aktivizmus, annyira nem politikai állásfoglalás, hanem igazi műalkotás jött létre abból, amit végül kihozott a témából. Jobb, erősebb műalkotás, mint bármelyik, a menekülttémáról szóló műve az elmúlt évekből. Ezek egy-egy, elég egyszerű gondolatra építettek, és így nem is igazán tudtak elgondolkodtatóak lenni: az óriási, 258 arctalan, életnagyságú, fekete emberrel megtöltött gumicsónak (Az út törvénye), a New York közterei köré húzott rácsok és kerítések (A jó kerítés teszi a jó szomszédot), vagy a különféle, a menekültek mentőmellényeiből készített alkotások.

 

https://index.hu/kultur/2018/05/04/aj_vej-vej_ai_weiwei_laundromat_mosoda_menekultvalsag_menekulttabor_kiallitas_katar_doha/

 

30 napon át kell a kormánynak bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól

 

„Ma délben hirdetett jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a Helsinki Bizottság által a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben indított perben. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú döntéssel, amely februárban kimondta, hogy a nemzeti konzultáció valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Helsinki Bizottságról. Az ítélet fenntartotta a 2.000.000 forintos sérelemdíjra kötelezést, de van egy újdonság is benne.

https://index.hu/belfold/2018/05/04/30_napon_at_kell_a_kormanynak_bocsanatot_kernie_a_helsinki_bizottsagtol/

 

Orbán Viktor most régi vágású, kereszténydemokrata országot akar

 

Az új kormány összetételéről és céljairól beszélt Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. Az interjúban magyarázatot adott arra, mit értett az alatt, hogy eddig vezette, mostantól viszont irányítani fogja a kormányt. 

A kormányfő szerint eddig mindig elvonta személyes energiáit valamilyen nagyobb ügy: 1998-ban a Bokros-csomagot kellett kiküszöbölni, 2010-től a 2008-as pénzügyi összeomlást, aztán kellett egy új alkotmány, majd jött a migrációs válság.  

„Most úgy látom, a következő időszakban nem lesz olyan fejlemény, ami elvonja az energiáimat a kormány irányításától.” Orbán szerint ezért több lehetősége lesz, hogy „konkrét és fontos feladatszabásokat” adjon a minisztereknek. Az irányítást szolgálja az újonnan létrehozott Miniszterelnöki Kormányiroda, ami összehangolja majd a tárcák közigazgatási államtitkárainak munkáját,

DE EMELLETT ITT LESZ EGY EGYSÉGES HÍRSZERZÉSI KÖZPONT IS, HOGY MAGYARORSZÁG AZ ERŐS NEMZETKÖZI VERSENYBEN MEGÁLLJA A HELYÉT.  

Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes mellett Orbánnak két helyettese lesz:

·         Pintér Sándor a nemzetbiztonsági ügyekért felel;

·         Varga Mihály azért, hogy kiszámíthatóság és nyugalom legyen a gazdaságban.

Orbán az új kormány céljait is megfogalmazta: 

A MI FÖLFOGÁSUNK SZERINT NEKÜNK A DEMOKRÁCIÁNAK AZT A FAJTÁJÁT ÉRDEMES ÉPÍTENI, AMIT KERESZTÉNYDEMOKRÁCIÁNAK  NEVEZÜNK. TEHÁT MI NEM VAGYUNK LIBERÁLISOK, ÉS NEM LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁT ÉPÍTÜNK. (...) MI ITT EGY KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA FÖLÉPÍTÉSÉN DOLGOZUNK, EURÓPAI HAGYOMÁNYOKBAN GYÖKEREZŐ, RÉGI VÁGÁSÚ – EZT IS MONDHATNÁM – KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA FÖLÉPÍTÉSÉN.

 

https://index.hu/belfold/2018/05/04/orban_viktor_kormanyzas_keresztenydemokracia_unios_koltsegvetes_miniszterelnoki_kormanyiroda/ 

Orbán Viktor: Egy centet sem kellene adni a migránsoknak az uniós költségvetésből

origo MTI

Három miniszterelnök-helyettese lesz Orbán Viktornak az új kormányban: Semjén Zsolt KDNP-elnök általános miniszterelnök-helyettes lesz, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd. Orbán Viktor ezt pénteken jelentette be a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő azt is mondta: amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nem lesz új uniós költségvetés.

http://www.origo.hu/itthon/20180504-orban-viktor-alkotmanymodositas-migracio.html

Orbán nevethet a végén, elkésett megregulázásával az EU?

 

A nemzetközi jelentések szerint kiugróan magas a korrupció szintje Magyarországon, az uniós pályázatok döntő része érintett túlárazásban, korrupciós kockázatban. Az Európai Bizottság a következő hétéves ciklusban odacsapna a korrupt országoknak. Orbán nem aggódik, a nagy kérdés az, hogy az eddig biztonsági játékra törekvő Bizottság mennyire lesz merész.

A magyar miniszterelnök azt mondta, a költségvetési tervezetről hosszú vita és tárgyalássorozat vár még rájuk, a jogállamiságra vonatkozó előírások miatt pedig szerinte a magyaroknak nem kell aggódniuk:

"2013-ban az EU vizsgálta ezt nálunk, papírunk van róla, hogy ezen a téren nincs probléma, így minden ilyen vita előtt nyugodtan állunk."

 

http://hvg.hu/itthon/20180504_eu_bizottsag_javaslat_orban_jogallamisag

 

A Fidesz nem szavazta meg a független sajtót támogató állásfoglalást az EP-ben

 

Az álhírek problémáján át a kattintásvadász címek és a nyilvánosságra hozott szexvideókig sok mindent érintett az EP-ben elfogadott állásfoglalás, mégis leginkább a független újságírás jelentőségét emelte ki, a tényfeltárás fontosságát, és azt, hogy az EU-nak támogatnia kellene az újságírókat. A Fidesz úgy látta, ezt a célt nem tudja támogatni.

 

http://hvg.hu/itthon/20180504_A_Fidesz_nem_szavazta_meg_a_fuggetlen_sajtot_tamogato_allasfoglalast_az_EPben

 

Balog menesztése és más történetek, avagy: „Azt mondják, Viktor nagyon berágott rá”

 


Milyen ok miatt távozott Balog Zoltán? Volt-e pánik a Bálnában? S miért futball, futball, futball? Egy kis hatalomszociológiába ojtott kremlinológia fideszes narrációval.

A konfliktus akkor keletkezett, amikor Zoli azzal állított be Viktorhoz: szeretné, ha szétdarabolná a tárcát. Viktor erre felhúzta magát. Előzményileg tudni kell, hogy még a télen volt a parlamentben egy olyan találkozó, ahol Viktor magas rangú vendégeket fogadott. Zoli is ott volt. És az egyik potentát úgy fél óra után fölöttébb udvariasan megkérdezte: mondja, miniszterelnök úr, mi indokolja, hogy ennyi terület egy tárcához tartozzék? Ilyet én még sehol se tapasztaltam, ha meg nem sértem. Erre Viktor egy nagyjából tízperces válaszba kezdett, hogy igazából munkastratégiai oka volt a központosításnak: a ciklus elején ugyanis több olyan terve volt, például a mindennapos testnevelés, amely átfedést mutatott több – nevezzük így – humán területtel, és nem akarta, hogy az előterjesztés megakadjon-elhúzódjon az egészségügyi minisztérium, az oktatási tárca és a sportot felügyelő szervezet között. Nem akart hosszú, sehová se vezető vitákat, nem akart több minisztérium által jegyzett előterjesztéseket olvasni kormány előtt, egyszerűen csak meg akarta csinálni és kész. 

Hogy jó-e ez orbáni filozófia vagy nem, az más kérdés, mindenesetre Zolinak tisztában kellett azzal lennie, hogy Viktornak a csúcsminisztérium a szívügye és ezért szívügye – ehhez képest két hónap múlva azzal áll elé, hogy darabold már szét a tárcákat… Azt mesélik, Viktor nagyon berágott rá, volt hangos párbeszéd is köztük és olyasféle mondatok, hogy most nagyot csalódtam benned, Zoli, pedig te a legbizalmibb emberem voltál… Ez a nyilvánosság elé, persze, nem került ki, de az, hogy Zoli teljes állású alapítványi vezető lesz, egyértelműen egy jó kapcsolat vége, de legalábbis visszalépés…”

E EMELLETT ITT LESZ EGY EGYSÉGES HÍRSZERZÉSI KÖZPONT IS,https://zoom.hu/hir/2018/05/04/balog-menesztese-es-mas-tortenetek-avagy-azt-mondjak-viktor-nagyon-beragott-ra/

 

Tóta W.: Európa csendes

 

Brüsszel megállíthatja Budapestet, csak nem tudja, hogy kéne. Megszorítással nem fog menni.

 

Beröffent az uniós hadigépezet, Brüsszel nekilát megállítani Budapestet. A haditervet ismertük: megvágják a támogatásunkat, ha nem lesz itt jogállam.

Mélyen tisztelt Európa, akkor elmesélem, hol téved Ön.

Szinte bármelyik Budapestre akkreditált nagykövet megmondaná, mi lesz ebből, de az a szerencsétlen helyzet állt elő valahogyan, hogy Magyarországon a finn vagy a holland diplomácia nemcsak aktívabban tájékozódik, de láthatóbban is nyilvánul meg, mint az Európai Unió.

http://hvg.hu/itthon/20180504_Europa_csendes

Orbán ellenfele egy mondatban összefoglalta, miről szól az új EU-büdzsé

 

Guy Verhofstadt az Európai Parlament plénuma előtt fordította le a bizottsági javaslatot.

Az európai pénzt arra kell szerintem használni, hogy segítsen felemelkedni az országok gazdaságát és polgárainkat, nem pedig arra, hogy Orbán úr családtagjai kapják meg, vagy hogy egy futballstadiont építsenek belőle a választókörzetében.

http://hvg.hu/gazdasag/20180503_Orban_ellenfele_egy_mondatban_osszefoglalta_mirol_szol_az_uj_EUbudzse

Lázár János a Parlament leghátsó sorába kérte magát

Nem csupán megszakállasodásával jelzi a Fidesz választási győzelmének legnagyobb narancsos vesztese, Lázár János, hogy némi malíciával vonul ki a politika frontvonalából.

A volt kancelláriaminiszter az elmúlt két ciklusban előbb frakcióvezetőként, majd államtitkárként, 2014 óta pedig miniszterként jobbára a parlamenti patkó első sorában foglalt helyet, és bár onnan most kiszorult, aligha mondott volna neki nemet a frakcióvezetés, ha a kameraérzékenyebb második-harmadik sorban igényel helyet magának.

Ehhez képest most, úgy tudjuk,

leghátul kért széket Lázár. A gesztus pikírtségét csak kissé tompítja, hogy egykori mentora, Rapcsák András „parlamenti földrajzi helyét” nézte ki magának.

 

https://24.hu/belfold/2018/05/04/lazar-janos-a-parlamenti-patko-leghatso-soraba-kerte-magat/

Előállt a belvárosi időközi közös ellenzéki jelöltje

Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a baloldalon, hogy induljanak a pártok közösen a Fidesz ellen. Szerdán volt egy tárgyalási forduló, amelyet a résztvevők "konstruktívnak" értékeltek, sőt, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint mindenki "tök jó fej" volt.

A megbeszélések eredményéről eddig nem derült ki semmi, ám most egy résztvevő előállt egy konkrétummal.

SZABADAI VIKTOR, A LIBERÁLISOK VÁLASZTMÁNYI ELNÖKE INDUL AZ V. KERÜLET 4-ES SZÁMÚ VÁLASZTÓKÖRZETÉBEN.

Őrsi Gergely, a budapesti MSZP alelnöke viszont ezután tompította ennek a bejelentésnek a véglegességét. Azt nyilatkozta az Indexnek, hogy "valóban tárgyalunk arról, hogy az időköziken mindenhol egy közös jelöltet indítsunk, egyelőre még nincsenek végleges döntések. Az V. kerületben a tárgyalások elején járunk, a helyi szervezetet is bevonva hozzuk meg a döntést, és utána tudunk nyilatkozni." Vagyis a szocialista nyilatkozat alapján még nem lefutott meccs, hogy Szabadai lesz a közös jelölt. 

https://index.hu/belfold/2018/05/04/szabadai_viktor_a_liberalisok_politikusa_a_belvarosi_idokozi_valasztas_kozos_ellenzeki_jeloltje/

Gúnyt űztek a lengyelek Orbán Viktorból videó

Az alaphelyzet Lengyelország diplomáciai elszigeteltsége: Varsó terhelt viszonya az EU-val, újabban pedig Izraellel és az Egyesült Államokkal. Az epizódban ezt vitatja meg Kaczyński a bábjának tartott Andrzej Duda államfővel és az év elején kinevezett, de tökéletesen súlytalan új külügyminiszterrel, Jacek Czaputowiczcsal. Mire váratlanul betoppan az egyetlen (vélt) szövetséges Magyarország miniszterelnöke, tört magyarsággal. Hogy támogatásáról biztosítsa Kaczyńskit, aki később arról oktatja kollégáit, hogy Magyarország mennyire „tökös”, hiszen 1941-ben hadat üzent az Egyesült Államoknak.

http://valasz.hu/vilag/gunyt-uztek-a-lengyelek-orban-viktorbol-128417

 

Üzenet a következő ellenzéki tüntetés résztvevőihez

 

 a szervezők tévés nyilatkozatait, illetve a közösségi médiában tett megnyilvánulásait böngészgetve egyre több kérdőjel kezdte terhelni agytekervényeim tárolóegységeit. Pár órás keresgélés után Homonnay Gergely személyében kibújt a szög a zsákból és vált számomra jókora kakukktojássá az illető ténykedése. Ezután már csak azt kellett eldöntenem, hogy melyik csontvázat rántsam elő a szekrényből, hiszen volt ott bőven csipegetnivaló. Homonnay ugyanis nemrég annak a Gyurcsány Ferencnek kampányolt, akinek regnálása alatt Fábry Sándor szükségét érezte bemenni a köztévébe, hogy jelezze, ami ott folyik, minden, csak nem közszolgálatiság. De nem lehet elfelejteni a külhoni magyarok ellen többször is felépített gyűlöletkampányt, a 2006-os eseményeket, illetve az akkor jobboldali magyar sajtóorgánumok ellen folytatott hadjáratát sem.

Nem beszélve arról, hogy miközben Homonnay Gergely szervezőtársával a kormánypárti szavazókat is meghívja a tüntetésre, az általa is joggal megvetett demagóg kormányzati kommunikációhoz hasonlóan a Fideszre-szavazókat a devizakárosultak kilakoltatásával vádolja, megkérdőjelezi intelligenciaszintjüket, gyáváknak, megalkuvóknak nevezi őke

http://valasz.hu/itthon/uzenet-a-kovetkezo-ellenzeki-tuntetes-resztvevoihez-128413

Tarlósék nem adtak engedélyt a margitszigeti fairtásra

 

A főváros szerint nem volt joga kivágni a margitszigeti fákat a bontást végző cégnek, mert nem adtak rá engedélyt. A 26 méter magas új teniszstadion ügyében egyelőre senki nem mondja ki, megépül-e vagy sem a Margitszigeten.

Rengeteg fát vágtak ki a Margitszigeten a régi teniszpályák bontása ürügyén. A hvg.hu-nak azt nyilatkozta egy biztonsági őr, hogy már az új teniszstadion építését készítik elő – a baj csak az, hogy az erről szóló törvényt Áder János megvétózta, Tarlós István főpolgármester pedig kerek perec azt mondta, nem hajtja végre a döntést, mert nem egyeztettek vele.

A Magyar Teniszszövetségtől annnyit sikerült megtudni, hogy a szövetség teljesíti a kormánnyal és ATP-vel kötött, versenyre vonatkozó szerződését, de azt már nem kommentálta az általunk elért főtitkár Richter Attila Sebastien, hogy ebben a szerződésben van-e szó a helyszínről. Vagyis egyelőre nem mond arról a szövetség semmit, hogy a Margitszigeten vagy máshol épül az ATP-verseny helyszíne.

http://hvg.hu/itthon/20180504_Jogserto_volt_a_margitszigeti_fak_kivagasa

NYUGODT ERŐ

Haraszti Gyula Magyar Idők

Az Európai Unió országaiban több tízezer potenciális terrorista tartózkodik, és a számukat növelheti az illegális migráció, sőt a legális is. Még mielőtt bárki is hurrogni kezdene „fideszes kormánypropagandát” emlegetve, le kell szögezni: ezt nem mi állítjuk, hanem Rob Wainwright, az uniós rendőrségi együttműködési szervezet, az Europol főigazgatója.

A szakértő még azt is hangsúlyozza, hogy a fenyegetettség nagy és összetett, különös tekintettel azokra az aktív külföldi harcosokra, akik Szíriában és Irakban voltak, és a jövőben visszatérhetnek az öreg kontinensre. Ezenkívül radikalizálódott emberek egész csoportja található még az európai országokban. A súlyos kockázat azonban nemcsak Nyugat-Európában van jelen, hanem a közvetlen déli szomszédainknál is.

https://magyaridok.hu/ahelyzet/nyugodt-ero-3061672/

AZ ELLENSÉG MÁR BEJUTOTT

Horváth József Magyar Idők

Amikor a titkosszolgálatok, azon belül az elhárítás alapvető feladatairól beszélünk, a laikus, de érdeklődő hírfogyasztók is kapásból fel tudnak sorolni jó néhányat. Ilyen a kémelhárítás, a terrorelhárítás, az alkotmányos rend védelme a politikai szélsőségekkel szemben.

Napjaink egyik legnagyobb kihívását az iszlám radikalizmus nyílt, sokszor agresszív támadása elleni küzdelem jelenti, amelynek legfontosabb frontvonala a terrorizmus elleni harc. Emellett megjelent egy új kihívás is, amelyre szintén reagálnia kell az elhárításnak.

Ez pedig az iszlám radikalizmus tudatos, szisztematikus beépülési törekvése az európai hadseregekbe, rendvédelmi szervekbe, sőt a titkosszolgálatokba is. Ez politikailag kényes kérdés, hiszen könnyen rásüthetik a problémát feszegetőkre a rasszizmus bélyegét, ám a probléma ma már létezik földrészünkön is.

Nézzünk két példát. 

https://magyaridok.hu/velemeny/az-ellenseg-mar-bejutott-3044368/

AMIRE MÁR NINCSENEK SZAVAK

AZ EURÓPAI UNIÓ A BELÜGYEKBE VALÓ LEGDURVÁBB ÉS NYÍLT BEAVATKOZÁS STRATÉGIÁJÁT VÁLASZTOTTA

Botond Bálint Magyar Idők

Az Európai Unió egyik legsikeresebb projektje az a kommunikációs hadjárat volt, amelynek során sikeresen elhitették velünk, hogy a kohéziós alapokból a pénzt a gazdag nyugatiak irántunk érzett jóindulat miatt kapjuk. És kezünk-lábunk kell törnünk a buzgalomtól, hogy elég hálásak legyünk ezeknek a kiváló embereknek és nemzeteknek.

Azt nem érezték fontosnak elmondani, hogy ezt a pénzt valójában azért kapjuk, mert gazdasági szuverenitásunk jelentős részéről a belépéssel lemondunk, és olyan hatalmasak a gazdaságban a fejlettségi és strukturális különbségek a magországok és a közép-európaiak között, főleg a pénzügyi-banki területen és persze tőkeerőben, hogy gazdasági protekcionizmus nélkül gyakorlatilag azonnal lefelé menő spirálba kerülnénk.

https://magyaridok.hu/velemeny/amire-mar-nincsenek-szavak-3058981/

A migráns, aki tüntetést szervez Pécsre

Példa nélküli, hogy Budapesten kívül több ezren tüntessenek a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen. Ez a választások után bekövetkezett Pécsen, de a folytatás még különösebb: egy, a városban 22 éve élő holland férfi, Simon Wintermans hirdette meg vasárnapra a kijózanodás napját, ami nem egy szombati buli utáni közös szenvedés lesz, hanem újabb, a Facebook-esemény alapján jelentős tömeget megmozgató demonstráció.

Simon Wintermanssal Pécsen, a Nappali teraszán ültünk le beszélgetni és arra voltunk elsőként kíváncsiak, hogy került Magyarországra. Kiderült, Afrikában a Teleki-expedíción tanult meg magyarul 1987-ben, majd négy évvel később a pécsi egyetemre érkezett diákként, ahol holland nyelvtanár lett. 1996-ban már Pécsen házasodott meg és mivel rengeteg barátja volt már, adta magát, hogy itt éljenek.

https://zoom.hu/hir/2018/05/04/a-migrans-aki-tuntetest-szervez-pecsre/

Ez ám a meglepetés: a fideszesek borúsabban látják

a saját jövőjüket, mint az országét

 

Az ellenzéki szavazók 70 százaléka nem számított újabb Fidesz-kétharmadra, de még a kormánypártiak ötödét is meglepte pártjuk győzelmének aránya – derült ki a Policy Agendának a Zoom.hu számára készített közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a bal- és jobboldali ellenzék körében egyaránt jelentős az április 8-i eredmény miatti csalódottság. Ez magyarázza, miért „tér magához” nehezen az ellenzék, és azt is, mi a fő oka az elmúlt hetek tüntetéseinek.

 

https://zoom.hu/hir/2018/05/04/ez-am-a-meglepetes-a-fideszesek-borusabban-latjak-a-sajat-jovojuket-mint-az-orszaget/

 

Nyert az Elios, de már félnek tőle, Szombathely inkább nem szerződne közvetlenül Orbán Viktor vejének a volt cégével

Szombathely egy bank közbeiktatásával újítaná fel a köztéri világítást, így nem az egyetlen megmaradt pályázóval, az Elios Innovatív Zrt.-vel szerződne közvetlenül. Az önkormányzat már keresi a bankot a finanszírozáshoz – írja a nyugat.hu.

Csütörtök délelőtt zárt ülésen egyeztettek a város közvilágításának korszerűsítéséről. A portál értesülései szerint már folynak a tárgyalások a bankokkal a felújítás finanszírozásáról.

Az önkormányzat év elején hirdette meg meghívásos pályázatát a közvilágítás felújítására, aminek a tervezett költsége majdnem 1,5 milliárd forint. A pályázaton több jelentkezőt is kizártak, egyedül az Elios maradt talpon, a többiek pályázatát érvénytelenítették. Eredményhirdetés azonban még mindig nem volt, már többször is elhalasztották azt.

Mindez feltételezhetően azért történt, mivel az OLAF súlyos szabálytalanságokat talált azoknál a közbeszerzéseknél, amiket a miniszterelnök veje, Tiborcz István cége nyert el 2011 és 2016 között. Az ügyben az ügyészség is nyomoz. Időközben az is kiderült, hogy Sárváron például jóval drágább lett a felújítás a tervezettnél, és voltak olyan városok, amik több milliót buktak a beruházáson.

 

http://168ora.hu/itthon/nyert-az-elios-de-mar-felnek-tole-szombathely-inkabb-nem-szerzodne-kozvetlenul-orban-viktor-vejenek-a-volt-cegevel-149353

 

Márki-Zay Péter szerint összehangolt jobboldali médiatámadás, karaktergyilkossági kísérlet készül ellene

„Egy frissen újraválasztott fideszes országgyűlési képviselő a múlt héten meg is üzente: készüljek fel a jobboldali MÉDIA TÁMADÁSÁRA" – ezzel tett ki közleményt Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán. A független hódmezővásárhelyi polgármester szerint „a Fidesz így szeretné lerombolni a belém vetett bizalmat, ellehetetleníteni politikai tevékenységemet és megakadályozni Hódmezővásárhely hatékony vezetését."

Márki-Zay szerint „máris elindult a legabszurdabb, legalantasabb hazugságok terjesztése, soha nem létező és soha el nem tűnt hatalmas pénzekről, soha el nem követett összeesküvésekről, árulásról, szakmai és vezetési hibákról, politikusi alkalmatlanságról, sikereink negatív hatásairól, erkölcsi és tisztességbeli megítélésemről. Mindennek csak a hazugsággyár kreatív műhelyének képzelőereje szabhat határt."

„Felkészülten várom a támadásokat: ahogy a polgármesteri kampányom során nem sikerült hazugságaikkal megtéveszteni a vásárhelyieket, ez most sem fog sikerülni. Az ország médiafogyasztó közönségét pedig előre figyelmeztetem: legyen tisztában azzal, hogy összehangolt lejárató akcióról van szó és kérdőjelezze meg annak valóságtartalmát" – zárta sorait a polgármester.

 

http://168ora.hu/itthon/marki-zay-peter-szerint-osszehangolt-jobboldali-mediatamadas-karaktergyilkossagi-kiserlet-keszul-ellene-149350

 

Nyelvbotlásból „zsidólistázás”

Megalakult a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja, frakcióvezetőnek Gyöngyösi Mártont választották – erősítette meg a Népszava online oldalán szerda este megjelent értesülésünket Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő.

A távirati iroda beszámolója szerint Volner János és Farkas Gergely általános frakcióvezető-helyettes, Bana Tibor frakcióigazgató lesz. A Jobbik a parlament alelnökének Sneider Tamást, a nemzetbiztonsági bizottság elnökének Mirkóczki Ádámot, míg a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökének Z. Kárpát Dánielt jelölik.

Gyöngyösi Mártonnak korábban sikerült elérnie azt, amiről mások csak álmodozhatnak: neki köszönhetően baloldali és fideszes politikusok álltak egy színpadra. A Hit Gyülekezete erőteljes mozgósítása jóvoltából tízezres tömeg tiltakozott Gyöngyösi „zsidólistázós” beszéde ellen. A 2012 decemberében tartott Kossuth téri demonstráción Bajnai Gordon volt kormányfő, Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is felszólalt.

http://nepszava.hu/cikk/1159022-nyelvbotlasbol-zsidolistazas

 

Eltikolt GRECO-jelentés

A magyar kormány nem engedi nyilvánosságra hozni azt a jelentést, amelyet az Európa Tanács korrupcióellenes testülete készített az országról.

 

Magyarország azon nagyon kevés tagállam közé tartozik, amely nem járult hozzá, hogy a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) korrupcióellenes testülete közzétegye az útmutatásainak végrehajtásáról készült országértékelést.

 

http://nepszava.hu/cikk/1159013-eltikolt-greco-jelentes

 

Ezért éri meg feltárni a sötét ügyeket

Egy éve ezen a napon jelent meg Ferencváros sötét ügyeiről szóló tényfeltáró sorozatunk első része, amit az elmúlt évben még több mint húsz anyag követett. Foglalkoztunk képviselők által lenyúlt önkormányzati lakásokkal, ukrán hátterű offshore cégeknek átjátszott értékes telkekkel, hamis parkolójegyekkel, gyanús kéményes szerződésekkel és így tovább.

 

Ez alatt az idő alatt rengetegen kérdezték meg tőlünk, hogy van-e ennek a munkának értelme, lesznek-e következmények, felelősségre vonnak-e végre valakit, változott-e a kerület?

Változott.

Azt nem állíthatom, hogy a lakások, a telkek a hiányzó százmilliók visszakerültek volna a kerületiek tulajdonába, arról sincs szó, hogy a közös vagyont esetleg szisztematikusan eltulajdonítók a vádlottak padján ülnének. De ettől még egyáltalán nem volt hiábavaló fejest ugrani egy kerület piszkos ügyeibe.

Öt kézzel fogható eredmény

 

https://444.hu/2018/05/04/feltartuk-ferencvaros-sotet-ugyeit-es-maris-egy-kicsit-jobb-hely-lett-a-kerulet

 

Orbán: le fogjuk győzni a korrupciót

A kormány honlapján bukkantunk a beszédre, amiben a régi-új miniszterelnök a választást kétharmaddal megnyerő pártja nevében ígéri: le fogják győzni a korrupciót, a fiatalok kilátástalanságát, és a gyermekvállalás előtt tornyosuló akadályokat.

 „Le fogjuk győzni a bűnözést, le fogjuk győzni a munkanélküliséget. Le fogjuk győzni a fiatalok kilátástalanságát, a gyermekvállalás előtt tornyosuló akadályokat, az idős emberek kiszolgáltatottságát. Le fogjuk győzni a merjünk kicsik lenni szemléletét, az oszd meg és uralkodj politikát, az el is lehet menni az országból típusú arroganciát” – áll a kormany.hu-ra feltöltött beszédben.

De itt nem áll meg a kormányfői ígéretdömping: „le fogjuk győzni az ingatlanpanamákat, a hatalommal való visszaélés technikáit, a felelősség alóli kibúvás kísérleteit. Le fogjuk győzni az offshore-lovagok praktikáit, és az érdemtelen állami kifizetéseket. Le fogjuk győzni a nemzet fővárosát tönkretevő korrupciót és pazarlást”.

http://sztarklikk.hu/kozelet/orban-le-fogjuk-gyzni-a-korrupciot/337143

 

Orbán teljesen megvadult: saját használatú kémközpontot akar létrehozni

Orbán a Kossuth rádióban beszélt arról, mire is készül.

Lesz alkotmánymódosítás, természetesen. Végre elfogadhatják a Stop Sorost, és végre már nem vonja el a figyelmét az irányításról a migrációs válság, úgyhogy lesz ideje egyéb ügyekre koncentrálni.

A felálló új Miniszterelnöki Kormányirodáról azt mondta, hogy „egy erős, közvetlenül hozzám rendelt központja lesz a kormányzatnak”; ez fogja összehangolni a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak munkáját, végzi majd a gazdasági ellenőrzést, de

lesz benne egy egységes hírszerzési központ is.

Igen, az is!

Semjén mellé pedig még két újabb helyettes is várható: egy a nemzetbiztonságért felelős Pintér Sándor belügyminiszter személyében, Varga Mihály pedig gazdaságért felelős helyettes lesz.

Ja, és persze, csak hogy tudjuk: „Nem a liberális demokrácia, hanem a kereszténydemokrácia építése a cél.”

http://magyarnarancs.hu/belpol/orban-keresztanydemokrata-alomallama-leszunk-111020

 

Ellentmondásos OLAF-levéllel védené meg magát az ügyészség a kritikák ellen

 

Egy OLAF-os köszönőlevéllel reagál a Jávor Benedek-féle vádakra a Legfőbb Ügyészség, ám a hivatal által írt köszönőlevélből is kiolvashatóak kritikák.

Megorrolt a Legfőbb Ügyészség Jávor Benedekre, aki Facebook-posztjában arról írt, az EU 2020-tól kezdődő költségvetési ciklusának keretrendszeri változásai úgy születtek, hogy az EB-ban Polt Péterre is gondoltak – Jávor szerint, mivel a pénzek folyósításának feltételei között meg van említve az ügyészség megfelelő működése is, "az ügyészség nevesítése egyértelműen a Polt Péter tevékenységével kapcsolatos súlyos elégedetlenségre utal".

Erre reagálva a Legfőbb Ügyészség levelet küldött a hvg.hu-nak, Fazekas Géza szóvivő elküldte az OLAF főigazgatói köszönőlevelét, amely "hitelesen tükrözi a Magyarország Ügyészsége és a legfőbb ügyész személyét érintő EU-s véleményt",

"a főigazgató levele – szemben Jávor Benedek európai parlamenti képviselő rosszindulatú, személyeskedő és minden alapot nélkülöző magánvéleményével – az OLAF hivatalos álláspontját tartalmazza".

Ebből a levélből az kéne kiderüljön, hogy az OLAFés az ügyészség között minden a legnagobb rendben van. A levél azonban nem egyértelműen pozitív.

Tehát ha helyén kezeljük az ilyenkor szokásos udvariassági formulákat, van hova fejlődnie az együttműködésnek, a kapcsolatok további javításának, az OLAF és a magyar főügyész közti rendszeres kapcsolatfelvételnek.

http://hvg.hu/itthon/20180504_Ellentmondasos_OLAFlevellel_vedene_meg_magat_az_ugyeszseg_a_kritikak_ellen

 

Kivonuljon-e az ellenzék a parlamentből?

Díszlet vagy őrhely

 

Átvegyék-e országgyűlési mandátumukat az ellenzéki képviselők? Szólnak érvek a bojkott mellett és ellene is. A pártok mindenesetre nem gondolkodnak a kivonuláson.

 

„Magára valamit is adó ellenzéki politikus a jelen helyzetben nem veszi fel a mandátumát, függetlenül attól, hogy mit mond erről a pártja” – mondta Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója a választások után egy nappal a Hír Tv Egyenesen című műsorában. Aznap este Vona Gábor, a Jobbik elnöke bejelentette, hogy nem ül be az új Országgyűlésbe. Hétfőn Gőgös Zoltán (MSZP) döntött úgy, hogy lemond listán szerzett mandátumáról. Karácsony Gergely a hét elején erősítette meg, amiről már a választások előtt is beszélt: ő sem tart igényt mandátumára, a parlamenti politizálás helyett a zuglói polgármesterséget folytatja. Bár ezek egyéni döntések, a választások után fölmerült, hogy érdemes-e beülni a parlamentbe ellenzéki politikusként, és asszisztálni a fideszes hatalomgyakorláshoz. Megjegyzendő, hogy ha a jogosult nem veszi föl a mandátumát, az Országgyűléstől semmilyen juttatás nem jár neki. Ha fölveszi, az Országgyűlés lesz a munkahelye, ahová, ugye, illik bejárni. Ám ha ezt nem teszi meg, a szankció a vonatkozó 2017-es törvényi paragrafus bonyolultsága miatt igen nehézkes; egyértelmű pénzbeli büntetés csak akkor róható ki a hiányzó képviselőre, ha a napirenden szereplő szavazásokról távol marad, vagy valamely országgyűlési bizottság tagjaként elhanyagolja a munkáját.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/diszlet-vagy-orhely-110682

 

LAPPANGÓ LISTÁZÁS – RADNÓTI ZSUZSA ÍRÁSA

színház.org

 

Az alábbiakban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, Radnóti Zsuzsa gondolatait olvashatják.

Országos visszhangot váltott ki, a köznyelvi fordulattal, a „Soros zsoldosok” listázása a Figyelő hetilapjában. Egyetemi tanszékek tiltakoztak, budapestiek és vidékiek egyaránt, petíció is született, hogy mindennél többen iratkozzanak fel tiltakozásképpen erre a névsorra. Én egy olyan szakmai résztvevőkből alakuló körhöz szerettem volna csatlakozni, amelyben saját közösségemmel együtt tiltakozhattam volna. Ennek hiányában – vagy talán ezt a lehetőséget elmulasztva – hogy mégis legyen valami formája megszólalásomnak – utólag feliratkozom az elmúlt szombatok százezres civil tüntetéseinek képzeletbeli listájára. Ezt azért is megtehetem, mert ezek a demonstrálásra alkalmas lehetőségek nem szűntek meg, sőt folyamatosan újratermelődnek.

 

Az elmúlt időkben például Alföldi Róbert szereplését két vidéki városban is letiltották. Az első, egy beszélgetés lett volna Zalaegerszegen, Veiszer Alindával, a második ezután történt Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben, ahol egy színházi előadás főszerepében lépett volna fel.

Ezeknek a letiltásoknak volt néhány bátor szakmai és közönség visszhangja, pontosabban konkrét következménye, folytatása is; az Alföldi beszélgetést Zalaszentgrót hívta meg, fogadta be (erről maga Alföldi írt egy erős, hatásos nyílt levelet), az utóbbit, a komplett előadást Szigetvár.

További tiltakozásként a Zsolnay-Színház alapítója, programszervezője, Kiss Mónika lemondott a történtek után, a FESZ pedig nyílt levelet intézett Vincze Balázshoz, a Zsolnay Központ ügyvezető igazgatójához, választ, indoklást kérve a letiltás okára. Részben a letiltó teljes tájékozatlansága sejthető a durva beavatkozás mögött (mégpedig az, hogy talán nem ismerve sem az előadást, sem a szövegét, amely egy több évtizede született mulatságos angol szatíra,- és már évek óta a repertoár része az Átrium Színházban, és nemrég volt a 100. előadása), és részben, és feltehetően azért, mert Alföldi Róbert a produkció főszereplője.

Túllépve egy pillanatra a szűkebb színházi szakma határain, Dés László zeneszerző hasonló tapasztalatokról számolt be; három írótársa segítségével évekkel ezelőtt létrehozott (akkor még Esterházy Péterrel együtt) egy különleges, zenés irodalmi estet, amivel azóta is nagy sikerrel lépnek fel, a zene és az irodalmi szöveg szerves kombinációjával és improvizációkkal is dúsítva. Mostanában azonban többször előfordult, hogy az előzetes meghívás után a vidéki művelődési ház vagy a kultúrház vezetője, szervezője kénytelen volt lemondani a programot, mert félt a következményektől.

https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-hirek/2018/05/02/lappango-listazas-radnoti-zsuzsa-irasa/

 

Így osztotta ki az osztrák érsek a német püspököket

 

„Szégyellem magam, hogy amikor kereszteket állítanak a szomszédos országban, épp püspökök és papok kell, hogy kritizálják ezt”– mondta Ausztria pápai nunciusa.

 

Keményen bírálta az osztrák pápai nuncius, Peter Zurbriggen, azokat a német püspököket és papokat, akik a napokban tiltakozásukat fejezték ki  a bajor tartományi kormány döntésével szemben, miszerint június 1-jétől kereszteket kell kifüggeszteni a tartományban működő állami hivatalok épületeiben „Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként”. A hallgatósága nagy tapssal fejezte ki egyetértését a nunciussal – írja a Katolikus Válasz.

Mint nuncius és mint a Szentatya képviselője, szomorú vagyok és szégyellem magam, hogy amikor kereszteket állítanak a szomszédos országban, épp püspökök és papok kell, hogy kritizálják ezt. Ez olyan szégyen, amit nem fogadhatunk el!” – jelentette ki Ausztria pápai nunciusa. 

http://mandiner.hu/cikk/20180504_igy_osztotta_ki_az_osztrak_ersek_a_nemet_puspokoket

 

Kósa Lajos lesz a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke

 

A képviselők döntöttek a bizottsági elnöki posztok kormánypárti jelöltjeiről is. – A külügyi bizottság élére Németh Zsoltot, a gazdasági bizottság elnökének Bánki Eriket, az igazságügyi bizottság elnökének a KDNP-s Vejkey Imrét, a honvédelmi és rendészeti bizottság vezetőjének Kósa Lajost, a nemzeti összetartozás bizottság elnöki posztjára Pánczél Károlyt, a kulturális bizottság élére Pósán Lászlót, az európai ügyek bizottsága elnökének Hörcsik Richárdot jelölik, a mezőgazdasági bizottságot pedig Font Sándor vezetheti – tájékoztatott az új frakcióvezető.

Kocsis Máté frakcióvezetővé választását a posztról leköszönt Gulyás Gergely – a Miniszterelnökséget vezető leendő miniszter – jelentette be a Fidesz-frakció alakuló ülése után, hozzátéve: a Fidesz 117 parlamenti képviselője egyhangú döntést hozott. Gulyás azt is elmondta, hogy az Országgyűlés elnökének továbbra is Kövér ­Lászlót, alelnökének Lezsák Sándort és Jakab Istvánt jelöli a Fidesz-frakció, míg a törvényalkotási bizottság elnökének Hende Csabát. Jegyzőnek Gelencsér Attilát, Szűcs Lajost, Tiba Istvánt és Bodó Sándort delegálja a Fidesz.

https://magyaridok.hu/belfold/alkotmanymodositassal-kezdi-a-munkat-a-t-haz-3060706/

 

Idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat

 

Egy szexbotrány söpörte el a 2018-as irodalmi Nobel-díjat, jövőre viszont kettőt is kiosztanak, ha minden igaz. Ekkora botrány a Nobel-díj 1901 óta íródó történetében nem nagyon volt még, a középpontjában egy zaklatási vád, az abból kipattant botrány és annak kezelése áll. 

 

A díjat odaítélő Svéd Akadémia tagjai úgy döntöttek, jobb a békesség, és idén nem ítélik oda a Nobel-díjat. Ilyen az irodalmi díj 117 éves történetében többször előfordult már, de nem szexbotrány miatt. Jövőre két nyertes lesz, mert az idei díjat majd akkor ítélik oda, legalábbis egyelőre így áll a helyzet, de mérget erre nem vennénk. A döntés hátterében egy francia fotós, Jean-Claude Arnault és felesége, a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson költőnő áll.

 

A konkrét probléma: Katarina Frostenson állítólag elhallgatta, hogy résztulajdonosa egy olyan, a férje, Jean-Claude Arnault által vezetett rendezvényközpontnak, amely anyagi támogatást kapott a Svéd Akadémiától. Ez az egyik gond csak, a másik, nagyobb az, hogy Frostenson férjét  több nő is szexuális zaklatással vádolja. És ha ez nem lenne elég, a testület tagjai közül többen úgy vélik, hogy Frostenson férje szivárogtatta ki az elmúlt években az irodalmi Nobel-díj nyerteseinek nevét.

A testület nem nagyon tudja, hogyan reagáljon a botrányra, hiszen nem dörzsölt hollywoodi producerekről van szó, hanem irodalmárokról. Egy titkos szavazással igyekeztek lemondatni Frostensont a tagságról, de a költőnő lobbiereje legyőzte a józan észt, és maradt – ennek nyomán például hárman távoztak az akadémiából a közelmúltban.

 

https://index.hu/kultur/2018/05/04/iden_nem_osztjak_ki_az_irodalmi_nobel-dijat/

Élet és Irodalom

Kovács Zoltán

Urak, fogatosok

A sajtónak, a műhelyeknek egymásért kellett volna kiállniuk, nem kormányokért, ilyen-olyan pártidiótákért meg az úgynevezett üzleti élet közismert simliseiért. Ezt, lássuk be, szaktársak, jól elszúrtuk mindjárt az elején, lassan harminc éve. A tényföltárások kezdetén, amikor még volt remény valamiféle kontrollszerepre, a hírbe került pártfőnököt a hozzá közelálló lap védte meg, mint veszekedő uraságokat az uradalmi fogatosok: egymás nyakába csördítenek. Mire volt ez jó? A szerkesztőségek egymásnak estek, jórészt hitelüket vesztették. A mai állapotok onnét vezettek idáig, nem kell mindent az internetre fogni. Bécsben is van internet, mégis százezres napilapok jelennek meg, Budapesten nagyjából huszonötezer lapvásárlóért küzd meg néhány napilap. A századfordulón Szegeden négy napilap jelent meg (voltak évek, amikor hat), nálunk ma Budapesten összesen három.

A szép világnak vége, egyszerre zárt be a Magyar Nemzet és Lánchíd rádió, de a Népszabadság bezárásának is hasonló az oka, mint az előzőekének: nincs a lapokért kiállni kész, olvasni akaró réteg, sőt, a helyzet rosszabb: az internetet is csak azért olvassák, mert ingyenes. Hallani sokszor, hogy a baloldal, amikor kormányzása lehetővé tette volna, nem építette föl a maga sajtóbirodalmát, a Fidesz bezzeg igen. Szerintem ez tévút. Nem a kormányok feladata sajtóbirodalmak alapítása, sőt, ott semmi keresnivalójuk. A polgárság hiányzik, az önálló, független gondolkodású középréteg.

https://www.es.hu/cikk/2018-05-04/kovacs-zoltan/urak-fogatosok.html

Vágó István: Budapesten kívül nincs menekvés az agyzsibbasztó kampányáradattól

Sokszor hallom mintegy cáfolatként a nyomasztó kormánypárti médiatúlsúlyra: “nem igaz, hogy kis falvakba nem jutnak el a fontos hírek, hiszen ott is fogható pl. az RTL Klub.”

De közéleti témákkal ők is csak 18:30-tól 18:45-ig foglalkoznak napi rendszerességgel, ezen kívül pedig inkább a csak késő este, ill. éjfél után kezdődő műsorokban. Ez a vidéki emberek zöme számára már nézhetetlen idősáv. Hol van ez az M1 24 órás propaganda-zuhatagától, a TV2 gátlástalanul elfogult híradásaitól, az MTVA sportcsatornáján ill. a TV2-n visszatérően sugárzott és tendenciózusan szerkesztett 1 perces hírösszefoglalóitól?

Azok a nézők, akik nem érdeklődnek különösebben a politika iránt, eleve nem kapcsolnak az ATV-re vagy a HírTV-re (ezek talán nincsenek is benne a fizetős programcsomagjukban). De ha abszolút ki akarják küszöbölni az életükből a közélet híreit, és pl. az M4-re kapcsolnak, ott is megkapják a migránsokról, Sorosról, Brüsszelről szóló napi mérgező dózisukat.

És akkor az ingyen terjesztett propaganda-kiadványokról (pl. Lokál), vagy a teljesen átpolitizált és ellenzék-ellenesre szabott vidéki sajtótermékekről (Habony, Mészáros, Vajna lapjai és rádióadói) még nem is esett szó.

Budapesten még úgy-ahogy hozzá lehet jutni valós hírekhez – nyert is kétharmaddal az ellenzék. Nyerhetett volna többel is…

De Budapesten kívül nincs menekvés az agyzsibbasztó kampányáradattól.

 

https://zarojel.hu/vago-istvan-budapesten-kivul-nincs-menekves-az-agyzsibbaszto-kampanyaradattol/

 

Itt a jelentés, hogy miért állt le az NVI honlapja a választás napján

 

Az Ernst&Young vizsgálta ki a honlapleállást, és arra jutottak, a honlap nem volt eléggé terhelhető. A terhelési tesztek eredményeit ráadásul csak a választások után adták át az NVI-nek.

 

http://hvg.hu/itthon/20180504_Itt_a_jelentes_hogy_miert_allt_le_az_NVI_honlapja_a_valasztas_napjan

 

Nyert a TASZ: lehet élőlánc a Parlament körül

 

A Jogállamot Facebook csoport meghirdetett kedd hajnalra egy élőláncot a Parlament köré. Arra szeretnék ezzel felhívni a figyelmet, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez.

Ezután térben és időben is kiterjesztette a Kossuth tér jövő heti lezárását az Országgyűlési Őrség. A honlapjukra felkerült legfrissebb intézkedési terv szerint már 7-én, hétfő este hatkor lezárják a Parlament környéki teret, beleértve a villamos vonalát és az alsó rakpartot is. Lezárt alsó rakparttal pedig nehéz élőláncot vonni a Parlament köré.

A rendőrség emiatt ezután elutasította az élőláncra benyújtott engedélykérelmet, arra hivatkoztak, hogy annak megtartása a népképviseleti szerv zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné.

Ezt a döntést viszont a TASZ segítségével megtámadták, és nyertek is a bíróságon. A TASZ legfrissebb Facebookra feltöltött videójából kiderült, hogy a bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendőrség indokolatlanul nem vett tudomást arról, hogy a szervezők nyilatkoztak arról, hogy nem kívánják zavarni az alakuló ülést. Véget is érne a tüntetés még az ülés előtt.

Tehát a döntés értelmében a lezárás marad, de a rendőrségnek biztosítania kell a tüntetést.

 

https://index.hu/belfold/2018/05/04/nyert_a_tasz_lehet_elolanc_a_parlament_korul/

 

„Durva és hamis állítás a választási csalás”

Bár a vélemény szabad, de a döntésekkel szemben jogorvoslatként nem pamfleteknek, kommenteknek, hanem bírósági felülvizsgálati kérelmeknek van helye Patyi András szerint

Magyar Hírlap

Visszautasította az ellenzéki pártok által hangoztatott választási csalás vádját a Magyar Hírlapnak adott interjúban Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke. Hangsúlyozta, hogy a Kúria által elrendelt újraszámlálások nem befolyásolták a végeredményt, ahogy a választási iroda honlapjának összeomlása sem. Patyi András elmondta, hogy a mostani választás nagyjából hasonlóan nehéz volt az négy évvel ezelőttihez, csak más szempontból.

Az NVB elnöke beszélt a levélszavazatok borítékjai körül kialakult vitáról és arról is, hogyan lehetne elkerülni az átjelentkezések okozta sorbanállásokat. Patyi András szerint foglalkozni kell a következő években a digitális kihívással is, azaz az elektronikus felületen történő szavazás lehetőségével. 

 

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/117380/Durva_es_hamis_allitas_a_valasztasi_csalas

Botka László gyámolítottja

A szocialisták mai európai parlamenti képviselőjének, Ujhelyi Istvánnak korábbi sofőrje az egyik Szeviép-leányvállalatnál szolgált, zsebbe kapta a kölcsönöket

Magyar Hírlap

Újabb indítványokat tett a kifosztott alvállalkozók jogi képviselője a Szeviép-vezérek ügyében zajló büntetőeljárásban. Egy majd félmilliárdos tétel Ujhelyi István sofőrjének cégénél tűnt el. A sofőrt aztán Botka László szocialista polgármester karolta fel.

Kezdeményeztük a könyvszakértő kizárását a Szeviép Zrt. három vezetőjével csődbűncselekmény vádjával folyó büntetőeljárásban – mondta lapunknak a károsultak képviseletét ellátó Szabó Bálint. A jogász hangsúlyozta, a Szegedi Járásbíróság szerdán azért kényszerült újra elnapolni a tárgyalást, mert nem tartotta kielégítőnek a szakvéleményt. Szabó szerint már az is abszurd volt, hogy a nyomozás során olyan könyvvizsgálót rendeltek ki, akit az egyik vádlott fizet. Oltványi József ügyvezetője annak az Oktaéder Kft.-nek, amelynek könyvvizsgálója Stefán József, a bíróság által is kirendelt szakértő. Az összeférhetetlenség non plus ultrája az, hogy az Oktaéder 16,84 százalékban tulajdonosa annak a Szeviépnek, amelynek vezetői a vádlottak padján ülnek. A bíróság beérte annyival, a könyvvizsgáló magát nem tartotta elfogultnak, ezért nem zárták ki.

http://magyarhirlap.hu/cikk/117386/Botka_Laszlo_gyamolitottja

Korompay CsillaRákos daganatok

Álláspont. Amint arra számítani lehetett, késlekedés nélkül megindult a miniszterjelöltek lejáratása az ellenzéki sajtóban, mihelyst ismertté váltak a nevek

Magyar Hírlap

A megdöbbentő csupán az, hogy ki lett a leghevesebb, legdurvább támadás céltáblája: a humántárca élére kiszemelt Kásler Miklós professzor. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója – vezetése alatt az intézmény az egyetlen, legmagasabb európai szintre akkreditált onkológiai centrum lett Kelet-Közép-Európában –, egyébként tanszékvezető egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, számtalan szakkönyv és publikáció szerzője, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem díszdoktora, a világ legrégebbi orvosegyesülete, a Glasgow-i Orvosi és Sebészi Királyi Kollégium, valamint az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, kitüntetései közül csak a legjelentősebbek: Batthyány-Strattmann László-díj, A Magyar Érdemrend középkeresztje, Széchenyi-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal.

S hogy miért ugrott a derék professzor torkának a balliberális falka? Miért született róla egyetlen hét alatt több tucatnyi gúnyos cikk, az írások alatt több ezer gyűlölettől fröcsögő komment, s hogyan jutott el a magát megfellebbezhetetlen ítésznek és persze többségnek tartó Orbán-fóbiás banda – az általuk kavart botrányra hivatkozva – oda, hogy Kásler Miklós alkalmatlan az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetésére? A professzor alkalmatlanságát szerintük elsősorban azok a gondolatok mutatják, amelyeket Kásler a 777 blog rendezvényén fejtett ki, amikor is Csókay András agysebésszel arról beszéltek, miként szolgálják egyszerre Istent és a tudományt, pontosabban Istent a tudományon keresztül. A másfél órás eszmecseréből intelligens, művelt és szellemes embert ismerhetünk meg, akinek azonban van egy, a balliberális oldal számára megbocsáthatatlan bűne: mély, egész lényét átitató, világszemléletét meghatározó hite. Az összefüggéseiből kiragadott és pellengérre tett mondatok – mint például, hogy „a halálos betegségeknek jó hetven-nyolcvan százalékát a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni” – alkalmasak voltak arra, hogy „babonás, rigolyás, tudatlan, zakkant analfabétának” állítsák be őt, mint Tamás Gáspár Miklós, aki egyszerűen „marhaságnak” minősítette a tudós orvos kijelentéseit.

http://magyarhirlap.hu/cikk/117381/Rakos_daganatok

 

Sebes György Tisztelet

Tiszteletlenségnek minősítette a Fidesz új frakcióvezetője, hogy a baloldal még nem nevezte meg, kit támogat a józsefvárosi időközi voksoláson. Kocsis Máté érintett az ügyben. Eddig ő volt ugyanis a polgármester, de miután győzött április 8-án, inkább beül a parlamentbe. A helyi választási bizottság pedig gyorsan, már a múlt csütörtökön kijelölte a július 8-i időpontot. S bár a nyár közepén elég ritkán szólítják urnákhoz a polgárokat, de a sietség is érthető. Mégsem maradhat sokáig vezető nélkül a VIII. kerület. Egy hét pedig a jelek szerint nem volt elég az ellenzéknek, hogy döntsön.

Ezért emlegetett Kocsis Máté a választókkal szembeni tiszteletlenséget. Az mindenesetre biztos, hogy a baloldal - és mindenki más is - tanulhat tiszteletet az új frakcióvezetőtől. Aki rögtön a megválasztása után nagyon belekezdett. Nyilván meg akarja mutatni, hogy joggal esett a vezér választása rá. Már Józsefvárosban sem sokat lacafacázott, erős kézzel irányított. Emlékezetes például néhány évvel ezelőtti monológja, amikor egy testületi ülésen „rosszindulatúnak, kíváncsinak és lustának” nevezte az újságírókat, mert adatokat merészeltek kérni az önkormányzattól.

http://nepszava.hu/cikk/1159060-tisztelet

Lendvai Ildikó Anyád Napja

Egy ennyire megosztott, gazdaságilag-társadalmilag szétszakadt országban teremnek konfliktusok maguktól is. Két nemzetközi felmérés is azt mutatja: az Unióban nálunk vallanak a legtöbben a nagy jövedelmi különbségek okozta feszültségekről. Hát persze, hogy anyázunk.

Egyébként egy cikkben azt olvastam, Anyák napjára legszebb az „élményalapú ajándék”, pl. a mamával „járjatok egyet a közeli erdőben”. Ismerős lesz a program. Már bevittek minket párszor az erdőbe a gyűlöletlózungokkal is.

http://nepszava.hu/cikk/1159076-anyad-napja

 

Dés László

A kormány egyenlő haza?

Mostanában a Magyar Idők nevű kormánypropaganda-lapban többször meg lettem említve művésztársaimmal, barátaimmal együtt, egyrészt mint „rettegő” (sic!), másrészt mint a hazát áruló ballib művész, aki az állam csecsén hízik

Ha valaki kritikus egy kormánnyal szemben, az nem rettegő, hanem kritikus. Egy demokrata lehetőleg nem fél (Bibó), hanem kiáll a demokratikus értékek mellett. És most itt ez nagyon fontos! Sőt. Ez minden írni és olvasni tudó ember kötelessége. Ahogy annak idején a „ballib” Petőfi, Kossuth, Jókai, József Attila, Bartók, Kodály és a többiek tették. Ők és minden valamire való művész nem kormányoknak, hanem az örökkévalóságnak alkottak, alkotnak. És nem rettegtek, tették. Mi sem rettegünk, tesszük és dolgozunk, alkotunk. És mi az, hogy ballib? Demokraták vagyunk, függetlenek vagyunk, művészek vagyunk, a többi az magánügy.A cikkből világosan kiderül, hogy ki akarják csinálni vagy szigorúan figyelmeztetni Pröhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét, mert nem hív elég jobboldali művészt az intézménybe, ezzel szemben sok balliberális művészt – ahogy Sz. Á. címkéz minket – viszont igen.

https://www.es.hu/cikk/2018-05-04/des-laszlo/a-kormany-egyenlo-haza.html 

Mi Prőhlével vagyunk

Korszakos írások jelentek meg a Magyar Időkben. Mondanánk, hogy vitacikkek, de vitáról szó sincs: az egyik fél süket. Vagy ha nem, a biztonság kedvéért fülére tapasztja a kezét és: üvölt. Azt üvölti, hogy őt elnyomják. Elnyomják a liberális kultúrdiktátorok. Az olyanok, amilyen Prőhle Gergely.

 

Kevés örömük lehet manapság az elkötelezett magyar baloldaliaknak, liberálisoknak, ám ez az írás, Prőhle rá adott válasza, majd a pökhendi viszonválasz (ugyanott olvasható) most igazán kellemes perceket szerezhet nekik. A konzervatív forradalom is felfalja saját gyermekeit, mondhatják kacagva, látva: a nem is olyan rég még az Orbán-kormányokban szerepet vállaló Prőhle, aki éveken át védte a mundér becsületét Németországban, harcolt a Magyarországot diktatúrázó, antiszemitázó berlini megközelítésekkel, tehát hogy ez a most a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) élén álló Prőhle Gergely hogyan lesz a kormánylapban liberális elhajló. Ellenség. 

Mivel nem vagyunk balliberálisok, nekünk elsőre szomorú olvasmányok ezek. Ha nagyon meg kell találni bennük a jót, hát az ennyi: élesen elválik egymástól a két világ. S ha támadják is, akkor sem kérdés, hogy hova tartozunk.

Mi Prőhlével vagyunk.

http://valasz.hu/publi/mi-prohlevel-vagyunk-128416