2018, július 6 - 07:55 Sajtószemle

Világossá vált, hogy máshogyan látjuk a világot – Angela Merkel nevetett egyet Orbán Viktoron

percről-percre

http://168ora.hu/kulfold/vilagossa-valt-hogy-mashogyan-latjuk-a-vilagot-angela-merkel-nevetett-egyet-orban-viktoron-152509

Létezik lélektani határzár vagy Orbán nem mond igazat?

Ez a kérdés, amit levezethetünk Orbán Viktor és Angela Merkel közös sajtótájékoztatójából. A magyar miniszterelnök elmondta ugyanis, hogy Magyarország afféle végvári kapitányként védi meg Németországot (is) a bevándorlóktól. Azt is mondta:

Méltánytalannak érezzük, hogy Magyarországot gyakran megvádolják a szolidaritás hiányával Németországban (…) de ha Magyarországon nem állnának katonák ezrei a határon, akkor naponta 4-5000 menekült érkezne a Németországba. Ez a szolidaritás.

Ez több kérdést is felvet. Egyrészt ez nem szolidaritás, csak akkor, ha a szélsőjobb értelmezése szerint nézzük a menekültválságot – vagyis ha úgy gondoljuk, hogy nem menekültek jönnek, még csak nem is gazdasági bevándorlók, hanem invazív haderő, amely megtámadni akarja Európát. A menekültválság másik értelmezése az, hogy nem katonák jönnek, hanem háború elől menekülő emberek, valamint olyanok, akik jobban szeretnének élni, mint most. Az utóbbi csoportot hívják gazdasági bevándorlónak, és számos komolyan vehető kutatás szerint jót tennének Európa – így Magyarország – gazdaságának.

A másik kérdés az, hogy hol van az a napi 4000-5000 menekült, aki Németországba érkezne, ha nincs a magyar határkerítés? A police.hu migránsszámlálója most így néz ki:

https://24.hu/belfold/2018/07/05/letezik-lelektani-hatarzar-vagy-orban-nem-mond-igazat/

ORBÁN VIKTOR: MAGYARORSZÁG DÉLI HATÁRAI EGÉSZ EURÓPÁT VÉDENI FOGJÁK A JÖVŐBEN IS

MTI

Berlinben tárgyalt Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A migráció kapcsán világossá vált, amit eddig is tudtunk: a német és a magyar kormány máshonnan nézi a világot, így másképpen is értékelik a helyzetet – szögezte le a magyar kormányfő.

·         Magyarország álláspontja a migráció tekintetében évek óta változatlan

·         Magyarország óriási terhet vesz le Németország válláról

·         Naponta 4-5 ezer migráns érkezne Németországba a határvédelem hiányában

·         Orbán Viktor megköszönte Németországnak az együttműködést és a barátságot

https://magyaridok.hu/kulfold/orban-viktor-magyarorszag-deli-hatarai-egesz-europat-vedeni-fogjak-a-jovoben-is-3266156/

Akkorát lódított Orbán, hogy még ő is kinevette saját magát

Napi 4-5 ezer, Magyarország felől érkező menekülttel riogatta a hallgatóságot Orbán Viktor az Angela Merkellel tartott közös sajtótájékoztatóján. Ez a tömeg csak azért nem zúdul Németországra, mert napi 24 órában nyolcezer katona – no meg persze a kerítés – védi Magyarország és az Unió déli határát. 

Ez a kijelentés egy hatalmas kamu, a valóságról ebben a cikkünkben írunk. Hogy mekkora nyilvánvaló képtelenséget állított Orbán, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy miután Angela Merkel konkrétan kinevette, ő is elmosolyodott saját nagyotmondásán.

 

http://168ora.hu/itthon/akkorat-loditott-orban-hogy-meg-o-is-kinevette-sajat-magat-152521

 

Az Európai Parlament nekiment a Stop Sorosnak

 

Biztosítaniuk kellene az európai uniós tagországoknak, hogy ne minősüljön bűncselekménynek a migránsoknak nyújtott humanitárius segítség – áll az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalásában.

A strasbourgi plenáris ülésen kézfeltartással elfogadott állásfoglalásban mindenekelőtt emlékeztettek rá, hogy a vonatkozó uniós irányelv értelmében a tagállamok kötelesek büntetőjogi szankciókat bevezetni azok ellen, akik migránsok szabálytalan belépését, átutazását vagy tartózkodását segítik elő.

Leszögezték azonban, hogy ugyanezen irányelv kivételként rögzíti a humanitárius segítségnyújtást, ezt pedig az uniós országok csak nagyon korlátozott mértékben ültették át jogrendjükbe, márpedig – mint írták – a rendelkezés azt hivatott biztosítani, hogy ne vonják büntetőeljárás alá a bevándorlókat humanitárius okokból segítő egyéneket és civil szervezeteket.

https://24.hu/kulfold/2018/07/05/az-europai-parlament-nekiment-a-stop-sorosnak/

 

Videón beszél arról Ungár Péter, hogy direkt verte át a tanácsadót

A lapunk által megkérdezett jogász szerint polgári jogilag álképviseletnek, büntetőjogilag pedig csalásnak minősülhet az LMP-s politikus cselekedete.

Nem csillapodnak a kedélyek az LMP-n belül. Ahogy tegnap megírtuk, a párt egyik képviselője ellen fegyelmi eljárás indult, mert a kampány ideje alatt többször is egyeztetett Schmidt Máriával. Most újabb kétes ügyre derült fény.

A választások után kibeszélőt tartott az LMP vezetése, ahol a tagság Szél Bernadett társelnököt, Ungár Péter kampányfőnök-helyettest és Schmuck Erzsébet kampányfőnököt, a párt parlamenti képviselőit kérdezhette. A kibeszélőről készült videofelvétel (úgy tudjuk, egy zárt Facebook-csoportban élőben közvetítették az eseményt), ennek egy részlete jutott el hozzánk, melyben Ungár furcsa kijelentéseket tesz.

Az e heti Magyar Narancsban részletes cikket közlünk az LMP választások előtti és mostani helyzetéről, a cikkből pedig az is kiderül, hogy Werber szerződését Ungár Péter úgy írta alá, hogy arra nem volt felhatalmazása: a szerződés december 10-én kelt, de Ungár csak januárban kapott engedélyt arra, hogy eljárjon a párt nevében.

Mint az az alábbi videóból kiderül, Ungár tisztában volt azzal, hogy nem írhatta volna alá a szerződést, sőt állítása szerint direkt járt el így, hogy ne kelljen kifizetni a tanácsadót.

„Én ezt azért írtam úgy alá, hogy erre semmilyen jogom nem volt, hogy semmilyen módón ne legyen ez jogilag kötelező érvényű ránk nézve azt követően. Valószínűleg ez még a bírósági perben nagyon jól fog nekünk jönni.“

A videóban Ungár azt állítja, Werber sikerdíjat követel tőlük, miközben nem töltötte ki a szerződését. Ez azonban csak részben igaz, mert – mint a birtokunkban lévő levelekből kiderül – az LMP nem csak sikerdíjat nem fizetett Werbernek, de sem a tiszteletdíját, sem a költségeit nem térítették meg neki azokra a hónapokra, míg valóban dolgozott a pártnak.

http://magyarnarancs.hu/belpol/videon-beszel-arrol-ungar-peter-hogy-direkt-verte-at-a-tanacsadot-112228

 

Tízmilliókért vásárolnak jóindulatot maguknak vidéki önkormányzatok a megyei napilapoknál

Saját újságot, rádiót és néha helyi tévét is fenntart sok vidéki önkormányzat, hogy a lakosság értesüljön arról, mi történik a városban. Az erre költött tízmilliók mellett az önkormányzatok gyakran a megyei lapnak külön is jelentős összegeket fizetnek azért, hogy rendszeresen felületet biztosítsanak számukra. Ám a helyi hírek helyett inkább PR-cikkek jelennek meg ezeken az oldalakon. A Fejér Megyei Hírlapban egy alkalommal a székesfehérvári önkormányzat egyenesen egy Orbán Viktor-interjút tetetett be a saját maga fizette oldalra. Eközben több önkormányzatnál arról folyik a vita: rendben van-e, hogy a város milliókat fizet az állami hirdetésekkel egyébként is kitömött, kormányközeli oligarchák által felvásárolt újságoknak? Ám fontos szempont az is: ha fizet az önkormányzat, a megyei lap újságírói kevésbé lesznek kritikusak a városvezetéssel.

https://atlatszo.hu/2018/07/05/tizmilliokert-vasarolnak-joindulatot-maguknak-videki-onkormanyzatok-a-megyei-napilapoknal/

 

 Nem Nyerges lesz a Simicska-cégek végállomása

Nyerges Zsolt csak parkolópálya, a következő lépésben minden megy Mészáros Lőrinchez – így foglalta össze röviden egy ügyet ismerő forrásunk, hogy miért adta el Simicska Lajos tulajdonképpen mindenét Nyerges Zsoltnak. Állítólag azért lett Nyerges a postás, mert ő az, akiben mind a két fél megbízik. Simicska Lajosnak emberemlékezet óta üzlettársa, de a korábbi Fidesz-pénztárnok és Orbán Viktor összeveszését követően is volt arra utaló jel, hogy a kibékíthetetlen konfliktus ellenére vele a másik oldal is hajlandó szóba állni. Emlékezetes momentum, hogy két évvel ezelőtt, a Simicska-Orbán háború csúcspontján a miniszterelnök személyesen ment le átadni a szolnoki MÁV-stadiont.

Állítólag közel 60 cégből áll a csomag, amit Nyerges most átvesz, és ez teljes egészében a leköszönő felcsúti polgármesterhez, Orbán Viktor jóbarátjához, Mészáros Lőrinchez kerülhet. Hogy pontosan milyen konstrukcióban (egyben vagy szétszedve), és hogy Mészáros mely cégéhez, az egyelőre nem egyértelmű, ezt állítólag most még Nyerges sem tudja. A tranzakció részleteiről kora őszig valószínűleg nem is fog kiderülni semmi, hiszen a pénzügyek rendezéséhez és a hatósági jóváhagyásokhoz hónapokra van szükség.

https://g7.24.hu/allam/20180704/nem-nyerges-lesz-a-simicska-cegek-vegallomasa/

·         KÖZGÉP

Az ember, aki megvette a Simicska-birodalmat

Nyerges Zsolt portréja

MINDENESETRE NYERGES, MIKÖZBEN LÁTVÁNYOSAN SOHASEM SZAKÍTOTT SIMICSKÁVAL, MÁR RÉGÓTA NYILVÁNOSAN IS JÓBAN VOLT ORBÁN VIKTORRAL.

Az év eleje óta már arról pletykáltak Simicska Lajos környezetében, hogy az éles Orbán–Simicska-konfliktus le fog csengeni. A Közgép például peren kívüli egyezségben megkapott egy gigantikus, 45 milliárdos, addig ki nem fizetett számlát, és a választások után Simicska látványosan elengedte a médiabirodalmát is.

Hogy innen mi fog történni, azt pontosan még nem lehet látni. Pletykálnak arról, hogy a széthúzó NER-es oligarcha-világban támadt egyfajta igény a régi arcokra, de természetesen Simicska ezt a szerepet már nem töltheti be, Nyerges még talán igen. Ha ez a forgatókönyv igaz, akár újra megbízásokat is kaphatnak az építőipari érdekeltségek, vagy a közterületi médiacégek.

A jövőt nehéz megjósolni, de a Nyerges Zsolt birtokolta médiáról nehéz elképzelni, hogy gőzerővel ostromolnák tovább a Fideszt. Abban a speciális magyar médiahelyzetben, amikor a G-nap óta mindent a jobboldali oligarchák birtokolta, kormányt támogató média és a részben egy korábbi Fidesz-oligarcha, vagyis Simicska Lajos birtokolta ellenpólus határozott meg, valószínűleg újabb fordulat elé tekinthetünk. Ezzel sem a kritikus hangok fognak erősödni.

 

https://index.hu/gazdasag/2018/07/04/o_vette_meg_a_simicska-birodalmat_-_nyerges_zsolt_portreja/

 

Scotland Yard: Az újabb mérgezést is novicsok idegméreg okozta

 

Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyag okozta annak a két brit állampolgárnak a megbetegedését, akik szombat óta vannak válságos állapotban. Ez a szovjet időkben kifejlesztett kegyetlen méreg támadta meg Szkripalékat is, vagyis a brit - orosz, hazaáruló kettős ügynököt és a lányát.

Szombat óta válságos állapotban kezelnek két brit állampolgárt a délnyugat-angliai Salisbury városának kórházában,

 

Ugyanilyen hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést éppen négy hónapja Salisburyben Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal – emlékeztet az MTI.

 

https://index.hu/kulfold/2018/07/05/scotland_yard_az_ujabb_mergezest_is_novicsok_idegmereg_okozta/#

 

Megvan a megoldás az amerikai-európai vámháborúra? Valaki „köpött”

 

Szigorúan titkosnak mondott találkozót tartottak Berlinben az Egyesült Államok nagykövetségén, hogy megelőzzék az autós vámháborút az USA és az Európai Unió között. Richard Grenell nagykövet fogadta a Mercedes, a BMW és a Volkswagen vezetőit. A Handelsblatt szerint a németek elégedetten hallgatták a nagykövet javaslatát. Ennyit a titokról.

Mit javasolt az USA nemrég kinevezett berlini nagykövete - nyilvánvalóan Trump megbízásából? Azt, hogy mindenki töröljön el minden vámot az autóiparban.  A zéró vám ötlete megnyerte Dieter Zetsche (Mercedes), Harald Krüger (BMW) és Herbert Diess (Vokswagen) tetszését- írja a Handelsblatt című gazdasági lap. Ha csakugyan így van, akkor mindenki fellélegezhet, mert elhárul az amerikai-európai autós vámháború réme az USA-EU amúgy is meglehetősen feszült viszonyában.

 

http://hvg.hu/kkv/20180705_Megvan_a_megoldas_az_amerikaieuropai_vamhaborura_Valaki_kopott

 

Kásler Miklóssal egyeztetnek a tüntetők az otthoni ápolás elismeréséről

 

A Költségvetési Bizottság fideszes tagjai szerdán leszavazták az otthoni ápolás körülményeinek javítását célzó, az egész ellenzék által támogatott csomagot, de a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang kampányplatform közölte: tovább folytatják a küzdelmet, a minisztériumi döntéshozók július 12-ére ajánlottak találkozót.

 

A támogatói aláírást gyűjtők azt mondták, 45 ezer aláírást szeretnének gyűjteni a következő napokban, hogy szemléltessék annak a tömegnek a nagyságát, amely érintett az ügyben, és megmutassák az össztársadalmi támogatottságot. Ha az egyeztetések nem járnak sikerrel, július 16-ra újabb demonstrációt szerveznek. Azt ígérik: nem állnak le az akciókkal, amíg el nem érik a céljukat.

https://444.hu/2018/07/05/kasler-miklossal-egyeztetnek-a-tuntetok-az-otthoni-apolas-elismereserol

50 millió forint állami támogatást kapott Kis Miklós Zsolt agrárállamtitkár egykori cége, ami most az apjáé

A Ceglédi Spotlight írta meg, hogy az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkárának egykori cége, Kimagro Kft. szálláshelyek kialakítására nyert 50 millió forintot.

A cégnek Kis Miklós Zsolt 2014-ig volt a tulajdonosa, majd fél évvel később, az államtitkári kinevezése után átadta az apjának.

Sőt a cégadatbázisban a cég elérhetőségénél máig Kis magánemailcíme szerepel, és a cég székhelye ugyanaz a nyársapáti cím, amelyik az államtitkárnak és apjának is a lakcímeként van feltüntetve.

https://444.hu/2018/07/05/50-millio-forint-allami-tamogatast-kapott-kis-miklos-zsolt-agrarallamtitkar-egykori-cege-ami-most-az-apjae

Vietnamban is reklámozzák az új magyar bevándorlási bizniszt a kötvényprogram szereplői

DIREKT36

Egy májusi délelőttön közel kétszáz érdeklődő érkezett Hanoi egyik hoteljébe, a „Magyarország – bejárat Európába” című rendezvényre. A háromórás program alatt egy vietnami cég azt mutatta be, hogyan lehet magyar tartózkodási engedélyhez jutni ingatlanbefektetés segítségével. A rendezvény sikeres volt, „sok befektető regisztrált a programra” – írta később a cég a Facebook-oldalán.

A májusi rendezvényt szervező cég, a Bac Son Overseas Property (BSOP) nem csinál titkot abból sem, hogy a bemutatón ismertetett konstrukciót a tavaly felfüggesztett, sok bírálatot kapott letelepedésikötvény-program alternatívájának szánja. „A letelepedési-kötvényprogramot 2017 márciusában lezárták, így más módot kellett találnunk arra, hogy a vietnamiaknak új magyarországi lehetőségeket nyújtsunk. Ez az ingatlanbefektetési program” - írja honlapján a BSOP, annak ellenére, hogy a két lehetőség között több lényeges különbség is van.

https://444.hu/2018/07/05/vietnamban-is-reklamozzak-az-uj-magyar-bevandorlasi-bizniszt-a-kotvenyprogram-szereploi

A megyéspüspök engedélyezte a kislányokat zaklató hitoktató alkalmazását

Közel egy héttel a tatabányai botrány kirobbanása után végre válaszolt a molesztálással gyanúsított hitoktatót alkalmazó székesfehérvári egyházmegye a sajtó megkeresésére. A Borsnak küldött válasz sok konkrétumot nem tartalmaz, az egyházmegye megpróbálja eltolni magától a felelősséget. 

„Az egyes plébániák plébánosai választják ki azon hitoktatókat, akiket mind szakmai, mind pedig erkölcsi szempontból alkalmasnak találnak ezen oktatási feladat ellátására. Ahhoz, hogy egy hitoktató a Székesfehérvári Egyházmegye területén hitoktatási tevékenységet végezzen, szükséges még a mindenkori megyéspüspök által kiadott hitoktatási engedély,”

írják válaszul arra a kérdésre, hogy hogyan engedhették tanítani a férfit úgy, hogy korábban már elítélték kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény miatt. Az egyházmegye levele folytatódik:

„csak olyan személyt lehet hitoktatóként alkalmazni, aki erkölcsileg feddhetetlen, amennyiben bárminemű kétely merül fel a keresztény erkölcsiségét illetően, azonnal kivizsgálásra kerül az ügy, alkalmatlanság esetén haladéktalanul visszavonásra kerül a hitoktatási engedély.”

 

https://444.hu/2018/07/05/a-megyespuspok-engedelyezte-a-kislanyokat-zaklato-hitoktato-alkalmazasat

 

TGM: Adieu, mon cher Simicska

Széchenyi örökölte a vagyonát, Simicskának csak úgy odaadta a pártja (amely az államtól kapta), hogy kezelje, ám ezt Simicska a magáévá tette és a magáénak tekintette, hiába mondta neki Orbán Viktor: „az nem a tiéd, Lajos”.

Széchenyi gondolatai és írásai révén lett hazánk vezető (nem tudni pontosan, hová a csudába vezető) lángoszlopa, Simicska úgyszintén, avval, hogy Nagy Mondatáig egyetlen kurva szót nem szólt.

Széchenyi megalapítá a Magyar Tudományos Akadémiát, Simicska megalapította a Fideszt, amely épp most csákányolja szét a Magyar Tudományos Akadémiát. (A teljes magyar műveltséggel és civilizációval egyetemben.)

Széchenyi azt mondá, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz”, és csakugyan: Magyarország lett, élén – mit az élén: az ormán! – pedig Orbán és Simicska állott, mint Castor és Pollux, Hacsek és Sajó.

Simicska nem írta meg a Hitelt, de volt hitele, mert – nem úgy, mint Széchenyinek – rendelkezésére állt a magyar állam, ezért a bevétele úgy folyt be, mint az adóbevételek. Profitot követelt és profitot kapott. Ebből újabb vállalatokat vásárolt szubtilis technikával. A szubtilitás abban merült ki, hogy ha valaki nem akarta neki eladni a cégét, annak beverték a pofáját (persze, persze csak átvitt – legalábbis sok tekintetben átvitt – értelemben). A cégek hasznot hajtottak, mert aki nem fizette meg a Simicska által kért árat, annak a fenekébe rúgtak. A reformkor összeadott és beszorzott és nyolcadik hatványra emelt piaci bölcsessége nem érné utol ezt a boszorkányos technikát, ezt a tripla leszúrt Rittbergert.

https://merce.hu/2018/07/04/tgm-adieu-mon-cher-simicska/

 

Épülhetnek a budapesti toronyházak, Lázár már nem áll az útjukba

 

A Fidesz-KDNP – Lázár János korábbi elképzelései ellenében – teljesen szabad utat enged a Mol ég felé törő székházterveinek - az ellenzék korrupciót gyanít. Több magas épületet is terveznek, amelyektől alaposan átalakulhat a város látképe.

 

Kedden elfogadta a parlament a felhőkarcolókról szóló módosított módosítást. Eszerint 90 méternél magasabb épület Magyarországon csak a kormány külön engedélyével építhető, a 65 méter feletti elképzelések pedig tervtanácsi engedélyhez kötöttek. Azok a fejlesztések, amelyek mostanáig kaptak építési, fennmaradási vagy elvi építési keretengedélyt, mentesülnek e feltételek alól.

 

http://www.nepszava.hu/3000538_epulhetnek-a-budapesti-toronyhazak-lazar-mar-nem-all-az-utjukba

 

OLAF-botrány: „Hogy hogyan kerül vissza a pénz, azt gondolom megoldjátok, nem?”

 

Csaknem 9 milliárd forintot fizettetne vissza az Európai Csalás Elleni Hivatal több mint harminc kutatás-fejlesztési projekt miatt. A kéttucatnyi cégből álló hálózat számos trükköt vetett be az uniós pénzek lenyúlására, ezért cikksorozatunk második részében összeszedtük a legpofátlanabb húzásokat.

 

https://24.hu/belfold/2018/07/05/olaf-vizsgalat-kutatas-fejlesztes-tavmunka-tulszamlazas/

 

A Jobbik a szoborparkba akarja vitetni Nagy Imrét

 

Szerintük a mártírság sem teheti jóvá a „moszkovita gazember bűneit”.

„Szoborparkba Nagy Imrével!” címmel adott ki közleményt a jobbikos Szávay István, aki azt kifogásolja, hogy „máig szimbolikus helyen, az 1919-es kommunista terror alatt legyilkoltaknak egykor emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékművének helyén áll a Horn-kormány által felállított Nagy Imre-szobor”.

Szávay ezt másfél hete egy parlamenti felszólalásban hozta fel, aminek lényege az volt, hogy mikor szándékozik rendezni a kormány az ügynökakták kérdését, de megemlítette azt is, hogy Nagy Imre szobrát el kell vinni a parlament elől, mert „moszkovita gazember” volt.

Nagy Imrét a 444 korábbi tudósítása szerint Orbán Viktor vette védelmébe, a miniszterelnök azt mondta róla: a halált választotta, hogy kiálljon a hazája mellett, és azzal, hogy nem tagadta meg a magyar népet, „megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét”.

https://24.hu/belfold/2018/07/05/a-jobbik-a-szoborparkba-akarja-vitetni-nagy-imret/

SZIJJÁRTÓ PÉTER: RENDKÍVÜL SZOROS MAGYAR-NÉMET VÉDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉS JÖN LÉTRE

MTI

Magyarország és Németország között rendkívül szoros védelmi és védelmi ipari együttműködés jön létre; közép-európai NATO-hadosztály-parancsnokság alakul Németország támogatásával – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának csütörtökön Berlinben.

·         Magyarország és Németország gazdasági együttműködése rendkívül szoros

·         Magyarország Szlovákiával, Horvátországgal és Szlovéniával közösen megkezdte egy több nemzeti, regionális hadosztály-parancsnokság létrehozását

·         A magyar-német katonai együttműködést kiterjesztették a katona-egészségügyi együttműködésre is

·         Hatezer német vállalat működik Magyarországon, amelyek egy felmérés szerint most a legelégedettebbek

 

https://magyaridok.hu/kulfold/szijjarto-peter-rendkivul-szoros-magyar-nemet-vedelmi-egyuttmukodes-jon-letre-3265652/

HELSINKI BIZOTTSÁG VS. KORMÁNY PER: A KABINET A KÚRIÁHOZ FORDUL

Magyar Idők Online

Mint ismert, a Magyar Helsinki Bizottság bíróságon perelte be a kormányt egy korábbi nemzeti konzultáció egyik őket érintő kérdése miatt. A Fővárosi Ítélőtábla a Helsinki Bizottságnak adott igazat, és bocsánatkérésre kötelezte a kormányt. Információnk szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a törvényben biztosított lehetőség alapján felülvizsgálati kérelemmel fordul az ügyben a Kúriához, amelyben a végrehajthatóság felfüggesztését kéri.

A Helsinki Bizottság a nyilvánosan megismerhető adatok alapján jelentős pénzügyi támogatást kap Soros Györgyhöz köthető szervezetektől, valamint brüsszeli intézményektől is. Csak 2016-ban több mint 300 millió forint külföldi támogatást kaptak. Ehhez képest a hazai egy százalékos felajánlások a teljes bevételük mintegy 0,5 százalékát teszik ki. Szintén a Helsinki Bizottság volt az a szervezet, amely a strasbourgi bíróságon feljelentette a magyar államot a tranzitzónák ügyében

https://magyaridok.hu/belfold/helsinki-bizottsag-vs-kormany-per-a-kabinet-a-kuriahoz-fordul-3265559/

MAGYART ÖLT AZ ELSZABADULT GONOSZ

Teveli Zoltán Magyar Idők

Lembergben helyi szélsőségesek meggyilkoltak egy magyar roma fiatalembert. Jó, ha az eszünkbe véssük, abban, hogy a helyi ifjú nacionalista gyilkosok által meg kellett halnia, nemcsak cigánysága, hanem magyarsága is közrejátszott.

Azt már tudjuk – többek közt a Magyar Idők hasábjain nyilvánosságra hozott hangfelvételekből –, hogy Soros György és demokrata tettestársai, előretolva a magyargyűlölő, a Majdanon szendvicseket osztogató Victoria Nulandot, ott voltak a zűrzavar kirobbantásának hátterében.

A magot elültették, a szörnyűséges gyom pedig szárba szökkent. 

 

https://magyaridok.hu/velemeny/magyart-olt-az-elszabadult-gonosz-3243311/

MOST MÁR A HOLTAKAT MOZGÓSÍTJÁK

Ircsik Vilmos Magyar idők

Az egészségügyre szakosodott oknyomozó rémhírkeltők is boldogan felsóhajthattak. Az Eurostat jelentésének hála, egy időre legalább végre nem kell a kórházak sötét alagsoraiban bujkálva döglött patkány után kutatniuk, nem kell a kórházi mosdókban a vécépapírra, szebb nevén az egészségügyi papírra vadászniuk, annak hiányából vaslogikával az Orbán-rezsim közeli bukását megjósolniuk, és nem kell a műtők, kórtermek mennyezetén penészfoltokat keresniük. Milyen ízléstelen és ünneprontó lett volna az ilyesmi! Ehhez képest az Eurostat adatait böngészni kényelmes, tiszta papírmunka. Sokkal elegánsabb holmi kutakodásnál, és sokkal méltóbb az ilyen ünnepi alkalomhoz.

Ráadásul sokkal hatásosabb szemforgató alakoskodással az élet meghosszabbításának lehetőségét felcsillantani! Mert az aztán pártállástól függetlenül mindenkit érdekel. Még a megrögzött, tántoríthatatlan Fidesz-szavazókat is.

 

https://magyaridok.hu/velemeny/most-mar-a-holtakat-mozgositjak-3261731/

Nekik csak Laci – Kiváló matematikusok Budapesten, Lovász László tiszteletére

A magyar matematika „Aranycsapatának” tagja, kivételes nemzetközi hírnévnek örvendő tudós, aki rendkívül szerény és nyitott a fiatal matematikusokkal, és bárki számára megközelíthető, akinek érdekes kérdése akad a matematikában. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, ahogyan kevesen ismerik

Tíz év után immár másodszor sereglett Budapestre a nemzetközi matematikusközösség, hogy öt napon keresztül előadásokat hallgasson, beszélgessen és közösen gondolkodjon olyan témákban, amelyek Lovász László munkásságához köthetők. A hétfőn az ELTE Gólyavárban megkezdődött konferencia címe Building Bridges II. „Második, mert az elsőt tíz éve rendeztük, és hidak építéséről szól, mert Laci eredményei számos hidat építettek ki a matematika és a számítógép-tudomány különféle területei között” – mondta megnyitó beszédében Pálfy Péter Pál, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója, aki megjegyezte azt is, hogy az intézet százfős konferenciaterme kevésnek bizonyult a rendezvény befogadására.

A Gólyavár nagy előadótermében rengeteg a fiatal arc, ami minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy Lovász László az új generáció képzését is fontos feladatának tekinti. Ahogy Szegedy Balázs fogalmaz, „tudományos munkáját jól érthető könyvekben, jegyzetekben foglalja össze, és inspiráló egyetemi kurzusokat tart. A fiatal matematikusokkal rendkívüli szerénységgel és nyitottsággal törődik. Kivételes hírneve ellenére teljesen megközelíthető bárki számára, akinek érdekes kérdése vagy mondanivalója akad a matematikában.

http://mta.hu/tudomany_hirei/nekik-csak-laci-kivalo-matematikusok-budapesten-lovasz-laszlo-tiszteletere-108878

Orbán és Polt mellett mostantól Szijjártó Pétert is a TEK védi

Orbán Viktor aláírásával jelent meg egy módosítás a Magyar Közlönyben, mely szerint a védett személyek és kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet átalakul, és a jövőben már a külügyminiszter védelmét is a Terrorelhárítási Központ intézi. Eddig a TEK a miniszterelnök és a legfőbb ügyész állandó védelméért felelt, illetve szükség esetén Orbán Viktor és Polt Péter családjának védelmét is ellátták. Most ebbe a szűk körbe került be Szijjártó Péter. 

Az új feladatok mellé további költségvetési forrásokat is rendelt a miniszterelnök: az idei évre 504 millió forintot, míg jövőre 641,8 millió forinttal dobták meg a terrorelhárítók költségvetését.

https://444.hu/2018/07/04/orban-es-polt-mellett-mostantl-szijjarto-petert-is-a-tek-vedi

Örökre búcsút inthetünk a 310-es eurónak?

 

A magyar gazdaságban óriási izgalmak nincsenek: 2018 első felében tetőzött a gazdasági ciklus, a második félév pedig már lassulást hozhat és a folyamat tovább tarthat 2019-ben - állapította meg Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.

 

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/orokre_bucsut_inthetunk_a_310-es_forintnak.665634.html

 

Hamarosan elölről kezdődhet Merkel vesszőfutása

 

Valójában semmit sem oldott meg a német konzervatív pártszövetségen belül kirobbant vita pánikszerű lezárása, ezért ha a CSU rosszul szerepel a bajor tartományi választásokon újra kiéleződhet az Angela Merkel kancellárt veszélyeztető konfliktus. A bevándorlási válság megoldatlansága visszaüt.

 

Angela Merkel német kancellár és Hors Seehofer belügyminiszter július első napjaiban lezárták vitájukat, ami véget vethetett volna Németországi kormánykoalíciónak és egyben mindkettejük karrierjének - kezdi háttérelemzését Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) európai ügyekkel foglalkozó szakírója. A CDU, Merkel pártja, és a CSU, amelynek élén Seehofer áll fenntarthatja 70 éve fennálló szövetségét - egyelőre.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/hamarosan_elolrol_kezdodhet_merkel_vesszofutasa.665542.html

Paprikás zsírban sült kenyér jut vacsorára

 

Az idősek 70 százaléka kevesebbet kap a 128 ezer forintos átlagnyugdíjnál. Gyerekeik előtt is szégyellik a nyomorukat.

Négy fehér egyendoboz fekszik szépen egymásra pakolva a mélyhűtőben, mellettük átlátszó nejlonokban csirkecombok. A normál részben egy megbontott tej, diszkontlánc-márkás margarin és felvágott, kolbászdarabka, az oldalpolcon élesztő és egy fél tábla csokoládé. Egészen pontosan tejbevonó.

 - Mindennap eszem egy kockát ebéd után – mondja a kiskorpádi Julika néni, - Desszertnek. A combokat a múlt héten vettem Kaposváron, bevittek a fiamék bevásárolni, akciós volt farrésszel, hát vettem négyet. Ha jönnek a gyerekek látogatóba, majd kirántom nekik. Az egyendobozokban az utolsó napon 50 százalékra leárazott csirke levescsomag lapul, farhát, máj, szív, zúza, nyak, láb.

- Nem bírja már a lábam, vizesedik, fél órát állok, s annyira bedagad, hogy nem bírom levenni a cipőt – sóhajt az idős néni. – A cukrom is magas, meg a koleszterinem, kellene csonterősítőt is szednem, de arra már nem futja. Ennyi pénzből? Hogyan?

A három szobából csak egyet fűt télen, meg a konyhát, ahová a legnagyobb hidegekben beszorul: egy heverőt is beállíttatott a tűzhely mellé, ha tartósan mínusz tíz alá esik kint a hőmérséklet, Julika néninek a négyszer négy méter jelenti a világot.

http://www.nepszava.hu/3000481_paprikas-zsirban-sult-kenyer-jut-vacsorara

9 milliárdos csalás: reagált az ügyészség

 

Nyomozást indítottak az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) egy magyar cégeket érintő csalássorozatról szóló jelentése alapján - közölte az ügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Szerdán a 24.hu hírportál a birtokába jutott OLAF-vizsgálat zárójelentése alapján írt egy csalássorozatról - idézi vissza az előzményeket az ügyészség csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleménye.

A cikk szerint az OLAF névtelen bejelentés nyomán 2015 őszén kezdett nyomozni két magyar nonprofit kutatóközpont, a Pillar Europa Kutatási és Oktatási Nonprofit Kft. és a BME-Infokom Innovátor Nonprofit Kft. (későbbi nevén Infokom Innovátor) ügyében. A két cég a versenyképességet innovációval elősegítő operatív programra pályázott.

A csalás szereplői alvállalkozói szerződések segítségével mesterségesen feltornázták a költségeket, s eltitkolták, hogy a végső beszállító cégek kapcsolatban állnak egymással, valamint kamuirodákat hoztak létre, hogy így szerezzenek uniós támogatást. A több mint 20 cégből szőtt hálózatba magyar, szerb, szlovák és lett vállalkozásokat is beépítettek.

http://www.nepszava.hu/3000590_9-milliardos-csalas-reagalt-az-ugyeszseg

Balog S. Éva Másféle magyarok

Magyarnak lenni komoly elkötelezettséget is jelent a Nemzeti Összetartozás Rendszerében, ezt számtalan alkalommal tudtunkra adták az ország vezetői. Orbán Viktortól, Kövér Lászlótól, Semjén Zsolttól és Balog Zoltántól egészen - igen - Karácsony Gergelyig, hogy „minden magyar felelős minden magyarért.” Ez a Szabó Dezsőtől származó sületlenség már régen birizgálja a csőrömet. Vannak esetek, amikor felelősség helyet az ember csak szégyent érez. Például, amikor a fogorvosom első budapesti útján ellopták a bőröndjét az útlevelével egyetemben. „I’m so sorry!,” mondogattam. Vagy amikor egy amerikai ismerős felhívta a figyelmemet, hogy egy magyar „migránst”, akit különben Baloghnak hívtak, autólopáson értek, és most a dutyiban elmélkedhetik a világ folyásáról. Felelős vagyok ezért a magyar bűnözőért? Természetesen, nem. Mint ahogy Orbán Viktorért sem.

http://www.nepszava.hu/3000553_masfele-magyarok

Szuverén nemzetállamok Európájára van szükség − Sir Noel Malcolm a Mandinernek

A Brexit nem a populizmus bizonyítéka – mondja a Mandinernek Sir Noel Malcolm brit történész, Balkán-kutató. Noel Malcolm úgy gondolja, lehetséges a keresztények és muszlimok együttélése, de az a véleménye, hogy a bevándorlást még Afrikában kell kezelni, és nem Európában. Szerinte erős nemzetállamok Európájára lenne szükség és nem európai szuperállamra. Nagyinterjúnk.

http://mandiner.hu/cikk/20180704_szuveren_nemzetallamok_europajara_van_szukseg_sir_noel_malcolm_a_mandinernek

Ceglédi Zoltán: A Fidesz nem csak a migránsozásból él

Vannak önfelmentő tételei a mindenkori ellenzéknek. Ezek egy része a bayeri lumpenprolizást tükrözve a birkanépezés, ilyenekamagyarokozás, de van más is.

Annak beismerése, hogy a Fidesznek migránsügyben igaza van, és csak az a baj, hogy az emberek nem tudják, hogy mennyire egyetért az ellenzék a Fidesszel, hiszen akkor… az ellenzékre szavaznának? A túrót.

Nem mellesleg a NER ennél sokkal komplexebb, legyőzése a megértése nélkül elképzelhetetlen.

Miután Bajnai Gordon nagyrészt rendbe rakta a poszt-Őszöd-gazdaságot, a Fidesz kormányzása elején még behúzott pár megszorító intézkedést, szigorú egyenleget állított be, amihez megkapta ugyanazt a segítséget az időközben talpra álló világgazdaságtól, amit a 2004–2006 közötti szocialisták. Rengeteg pénzt éget el, illetve visz haza a Fidesz, de attól még az a nem alaptalan konszenzus a közvéleményben, hogy a magyar gazdaság stabil, nem fenyeget államcsőd, a kormány a helyén van. Idős ellenzéki közgazdászok már 2012-re összeomlást jósoltak, még az IMF-hitel visszautasítását jelölve meg a végső csapásként; minden, azóta született költségvetésnél is elmondták, hogy na, itt a vége. Nem lett, és minden elbukott prófécia a Fideszt erősítette.

http://168ora.hu/velemeny/cegledi-zoltan-a-fidesz-nem-csak-a-migransozasbol-el-152485

Négymilliárd forint közpénzből vásárolhat ingatlanokat Gulyás Gergely

Szerda este közzétett határozatában az Orbán-kormány engedélyezte, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának céljára a szabad előirányzatot meghaladóan, legfeljebb 4 000 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon.

A pénzügyminiszternek július 11-éig át kell utalnia a Miniszterelnökség számlájára az összeget – szúrta ki a hvg.hu, amely azt is felidézte: 2017 végén teremtették meg a lehetőséget, hogy nyolc világörökségi helyszín mintegy 80 ezer ingatlanára az állam tehesse rá a kezét, ha a jelenlegi tulajdonos el akarja azt adni.

Nagy vitákat váltott ki az is, hogy az állam értékes lakásokat vagy tokaji pincéket akarhat megszerezni.

A mostani kormányhatározatból nem derül ki, hogy mely ingatlanok esetében akarnak élni az állam elővásárlási jogával, ami miatt fel kell emelni az erre szánt összeget.

http://168ora.hu/itthon/negymilliard-forint-kozpenzbol-vasarolhat-ingatlanokat-gulyas-gergely-152493

A józsefvárosi Fidesz durva, személyeskedő közleményben ment neki Győri Péter független polgármesterjelöltnek

Ma mi is megírtuk, hogy Győri Péter, Józsefváros független jelöltje azt állította, hogyha a vasárnapi időközi polgármester-választáson a fideszes Sára Botond nyer, akkor kilakoltatási hullám indul meg a kerületben.

Nem kellett sok a józsefvárosi Fidesznek, pár óra múlva nagy lendülettel ugrott neki Győrinek. Az MTI-hez eljuttatott közleményt érdemes teljes terjedelmében olvasni, nem is emelnénk ki belőle semmit, íme:

Győri Péter ismét hazudik, amikor azt állítja, hogy Sára Botond tömeges kilakoltatásra készül. Az SZDSZ-es politikus kampánya során már nem először próbálja félrevezetni a józsefvárosiakat, most is ezt teszi. Győri Péter ehelyett inkább arról beszéljen, hogy miért akarja visszahozni a drogosokat vonzó programokat, és miért akar hajléktalanközpontot csinálni Józsefvárosból! Győri Péter a baloldali kispártok lekötelezettje, aki támogatja az illegális bevándorlást, a józsefvárosi polgárok azonban már többször kifejezték, hogy nem kérnek ebből. Józsefváros kormánypárti vezetése továbbra is a rend, a biztonság és fejlődés pártján áll, ezért dolgozik nap, mint nap. Felszólítjuk a liberális Győrit, hogy fejezze be a hazudozást és próbálja meg magát inkább hasznossá tenni!"

 

http://magyarnarancs.hu/feketelyuk/a-jozsefvarosi-fidesz-kozlemenyben-ment-neki-gyori-peter-fuggetlen-polgarmesterjeloltnek-112219

 

Agresszív kisebbség kényszerítheti térdre Európát

 

A következő pár napban kiderülhet, hogy végleg sikerült-e rákényszerítenie az akaratát az Európai Unió 500 millió lakosára a szavazók 13 százalékának.

Európában az utóbbi időszakban nagyon hasonlóan kezdtek el szavazni az emberek, legalábbis ami a bevándorlásellenes pártok támogatottságát illeti.

  • Franciaországban a Nemzeti Front,
  • Hollandiában a Szabadságpárt (PVV),
  • Németországban Afd (Alternatíva Németországért) kapott 13 százalékot.

Ezekben az országokban ehhez hasonlóan van korreláció az Európa-párti, balosabb pártok népszerűsége között is, amelyek jellemzően ennek úgy a két és félszeresét kapták a választáson. Mások persze a parlamentben megszerzett mandátumok arányai, hiszen mások a választási rendszerek is. És vannak olyan nyugat-európai országok is, ahol más a helyzet. Olaszországban a kormánykoalíció része az újfasiszta Északi Liga, Ausztriában a libertariánus-szerű, de menekültekkel kemény Osztrák Néppárt kormányoz a tőle is jobbra álló Osztrák Szabadságpárttal, a visegrádi országok kormányainak nagy része pedig legalább részben a szélsőjobbra húz, élükön Magyarországgal és Lengyelországgal.

https://24.hu/kulfold/2018/07/05/agressziv-kisebbseg-kenyszeritheti-terdre-europat/

Szakácsnak állt, gyerekekre főz az egykori államtitkár

 

Tóth Zoltán úgy érzi, nyugdíjasként csökkent az életszínvonala, de igyekszik feltalálni magát: olvas, tanul, nemrég pedig sikerrel abszolválta az uniós szakácsvizsgát.

http://hvg.hu/elet/20180705_szakacsnak_allt_gyerekekre_foz_az_egykori_allamtitkar

Itt az új Brexit-javaslat: már nem akar teljes szakítást az EU-val a brit kormányfő

 

Merőben új tervvel állhat elő a pénteki londoni kormányülésen Theresa May.

Saját kormánytagjai lázadtak fel Theresa May legújabb Brexit-terve miatt. A hivatalosan a pénteki londoni kabinetülésen bemutatandó, az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyáról szóló csomag a brit sajtó szerint elszakad az eddig hangoztatott kemény irányvonaltól, és az uniós piaccal való teljes szakítást jelentő „hard Brexit” helyett egy vegyes megoldást javasol.

Ennek lényege az, hogy az áruk és a mezőgazdasági termékek továbbra is a belső piac részeként mozognának, vagyis a kivitelt és a behozatalt nem csak vámok nem terhelnék, de egyéb korlátok sem. Ez azt is jelenti, hogy Nagy-Britannia elfogadja a kereskedelemre és a termékekre vonatkozó uniós szabályozást - például az Egyesült Államokból érkező árukra is ugyanazok az előírások vonatkoznának, akár most.

http://hvg.hu/gazdasag/20180706_itt_az_uj_brexitjavaslat_mar_nem_akar_teljes_szakitast_az_euval_a_brit_kormanyfo

Megnégyszereznék Polt Péter legfőbb ügyész fizetési pótlékát

 

Előre hozná Polt Péter legfőbb ügyész, illetve a különböző ügyészségi vezetők béremelését az Országgyűlés költségvetési bizottságának módosító javaslata. A költségvetést megalapozó törvényjavaslatban az szerepel, hogy két részletben emelnék a különböző ügyészségi címekkel, vezetői posztokkal és beosztásokkal együtt járó pótlékokat. Lenne egy pótlékemelés idén szeptembertől, aztán egy másik 2020 januártól. A bizottság azonban az idei szeptemberi emelés számait törölné, és a 2020 januárra tervezett magasabb emelést tartaná meg. Az indoklásban azt is írja, hogy a béremelésre egységes hatálybalépéssel kerüljön sor, már idén 2018 szeptemberétől. (Igaz, a hatályba lépési pont módosítására elfelejtettek javaslatot tenni, de ezt majd biztosan pótolják végül.)

https://24.hu/fn/gazdasag/2018/07/05/polt-peter-potleka-mar-iden-400-szazalekra-ugrana/

A Kúriáig is elmegy a kormány, csak ne kelljen bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól

A Magyar Helsinki Bizottság még májusban jogerősen pert nyert Rogán Antal minisztériumával szemben. A bíróság is kimondta, hogy a legutóbbi Nemzeti Konzultációban terjesztett állítások a Helsinki Bizottságról hazugságok voltak. 

A másodfokú bíróság egyébként egyetértett az elsőfokú döntéssel, amely februárban kimondta, hogy a nemzeti konzultáció valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Helsinki Bizottságról. 

Az ítélet fenntartotta az akkor megítélt kétmillió forintos sérelemdíjat, de kiegészítette azzal, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodának nemcsak az MTI-n keresztül kell bocsánatot kérnie a szervezettől,

 

hanem 30 napig a kormany.hu nyitóoldalának is ezzel kell majd kezdődnie, mivel a 8 millió polgárhoz eljuttatott hazugsággal ez az arányos elégtétel.

Ennek a harminc napnak lassan el is jött volna az ideje, az MTI például már májusban leközölte a saját helyreigazítását az ügyben. A kormány ugyanakkor úgy tűnik, elmegy a végsőkig:

 

https://444.hu/2018/07/05/a-kuriaig-is-elmegy-a-kormany-csak-ne-kelljen-bocsanatot-kernie-a-helsinki-bizottsagtol

Palkovics László: Prioritások kellenek

Nem fogadható el a kormány számára az MTA által tett két javaslat, a miniszter továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a jövőben egy helyen tervezzék a kutatásra szánt összegeket

Magyar Hírlap

Legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló célokra fordítsuk az adófizetők pénzét – nyilatkozta lapunknak az Akadémiával kialakult költségvetési vitával kapcsolatban Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője.

http://magyarhirlap.hu/cikk/122669/palkovics_laszlo_prioritasok_kellenek

Olasz lap írt az Európai Néppárt „orbanizációjáról”

A francia sajtó a budapesti francia nagykövet visszahívásáról értekezett

MH/MTI – 2018.07.05. 17:31 

A La Repubblica című olasz balközép napilap az Európai Néppárt (EPP) "orbanizációját" elemezte csütörtökön, míg a francia konzervatív Le Figaro arról cikkezett, hogy Franciaország budapesti nagykövetének visszahívása a francia diplomácia Orbán-jelenséggel szembeni megosztottságára világít rá.

A La Repubblica cikke szerint a kelet- és nyugat-európai szuverenista politikusok a brüsszeli paloták bevételére készülnek a 2019-es európai parlamenti választásokon. Orbán Viktor, Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke, Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár, Horst Seehofer német belügyminiszter és Matteo Salvini olasz belügyminiszter közös célja "lebontani" az Európai Uniót a nemzetállamok és a szuverenista ideológia javára.

A cikkíró szerint Orbán Viktor egyre inkább "jobbra tolja" az Európai Néppártot a lengyel Jog és Igazságosság párt, a bajor Keresztényszociális Unió és Ausztria soros EU-elnöksége segítségével, miközben az olasz Matteo Salvini vezette Liga meghirdette páneurópai populista platformhoz is csatlakozik. A "populista internacionálé" célja megfosztani Brüsszelt bizonyos hatásköröktől, és visszaadni azokat a fővárosoknak, kiürítve az uniót - írta.

http://magyarhirlap.hu/cikk/122615/olasz_lap_irt_az_europai_neppart_orbanizaciojarol

Ulicza Tamás„A sors kereke fordul”

Álláspont. Lipcse... Waterloo... Ilona... A sors kereke fordul – írta Juhász Gyula Napóleonról A császár Lipcse előtt című versében

Magyar Hírlap

Angela Merkel 2015-ig dicsőségesen irányította Európát, az ő akarata érvényesült az unióban, de aztán jött a „lipcsei csata”: a migrációs válság. A német kancellár valószínűleg legnagyobb politikai baklövését követte el a Willkommenskultur meghirdetésével. 

De ez nem jelentette bukását, a hatalmát meg tudta tartani, és egy választáson még „vissza tudta szerezni”, de komoly jelzéseket kapott arról, hogy nem jár jó úton. Merkel Waterloo-ja nem egy kiemelt esemény, hanem az a folyamat, aminek keretében az európai közvélemény fokozatosan az általa képviselt nyitott, multikulti Európa ellen fordult. Ennek eddigi csúcspontja a CDU legszorosabb partnerének számító bajor CSU szinte nyílt hadüzenete volt. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/122665/a_sors_kereke_fordul