2018, július 12 - 07:39 Sajtószemle

Történelmi pillanat: Babos vezeti majd a világranglistát párosban

Nem nagyon megy egyesben, párosban viszont olyat tesz Babos Tímea, amely korábban egyetlen magyar teniszezőnek sem sikerült. Július 16-tól, női párosban ő vezeti majd világranglistát. Ehhez három eredménynek kellett kedvezően alakulnia, de úgy is alakult.

A tajvani Can Latisa és az orosz Jekatyerina Makarova már a második körben kiesett, Hlavacková és Barbora Strycová pedig a nyolcaddöntőben esett ki, míg Babos, párján a francia Kristina Mladenoviccssal hétfőn lépett pályára a legjobb nyolcba jutásért a belga Kirsten Flipkens és a román Monica Niculescu ellen (ennek lényege a cikk alján). Ettől a meccstől függetlenül Babos az első helyen kezdi a jövő hetet.

https://index.hu/sport/tenisz/2018/07/09/tortenelmi_pillanat_babos_vezeti_majd_a_vilagranglistat_parosban/

Schmidt Mária kutatási igazgatójának sajátos nézetei a kultúráról

Új konzervatív kulturális korszakot kell teremteni Magyarországon, az első lépés, hogy a vállaltan populista, jobboldali, nemzeti közeg szabaduljon meg azoktól a sablontól, hogy például „az Esterházy a jó író,

a liberális közegnek kell megfelelni, az a fontos, amit a Magyar Narancs ír” – mondta a Klubrádióban sok egyéb mellett Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, aki július 6-án Saját mércét kell teremteni címmel közölt hasonló tónusú írást a kormánypárti Magyar Időkben.

Az igazgató szerint a második lépés az, hogy

a jobboldal használja a korábban a baloldali-liberális oldal által gyarmatosított művelődési intézményeket, tehát az MTA-t, az egyetemeket, színházakat, valamint a könyvkiadást, a zenei életet és a galériákat.

 

https://zarojel.hu/schmidt-maria-kutatasi-igazgatojanak-sajatos-nezetei-a-kulturarol/

A cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé

A Magyar Cserkészszövetség mondvacsinált indokokkal elutasította egy borsodi roma fiatalokból álló cserkészcsapat megalakulását. Még a cserkész név használatát is megtagadták tőlük. Minden egy cserkésztáborral kezdődött, amelynek kapcsán rövid úton kiderült: a borsodi roma fiatalok „sem származásuk, sem hitük alapján nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé”.

Van egy iskola Borsodban, amelynek alapítói tíz évvel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy azokat a gyerekeket is eljuttatják az érettségiig, akikről az állami és a kormány által is kiemelten támogatott egyházi közoktatás lemond. Ezek a diákok magukkal hozzák a generációkon megtörhetetlenül átörökített szegénységet, a kirekesztettséget, amiből az érettségi megszerzése jelenthetné a kiutat. Anélkül ugyanis nem megy. Az érvényesülni tudó, keresett szakmunkásoknak is van érettségijük. Minden statisztikából az olvasható ki, hogy érettségi nélkül az életesélyek sokkal rosszabbak, az még az egészségben töltött évekre, a várható élettartamra is hatással van. Az elmúlt nyolc év oktatáspolitikai fordulatának következményeként azonban a mélyszegénységben élő gyerekeknek az érettségi megszerzése csak álom.

Ebben az ellenszélben próbál a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola talpon maradni, tanulókat toborozni, megtartani és az érettségiig eljuttatni. Az iskola ennek érdekében az összes elérhető integrációs lehetőséget megragadja, hogy a diákok találkozhassanak a gettón kívüli világgal. Tanulóik zöme ugyanis a környék szegregált, cigány általános iskoláiból érkezik, ahol nem találkoztak más társadalmi réteghez tartozó osztálytársakkal.

http://168ora.hu/eletmod/a-cserkeszszovetsegnel-a-romaknak-megmondtak-hogy-sem-a-hituk-sem-a-szarmazasuk-miatt-nem-illenek-a-magyar-kereszteny-cserkeszek-koze-152769

Orbán Viktor közvetlen közelről tekintette meg Donald Trump tarkóját fotók

Érkeznek az első képek a történelmi NATO-csúcsról, amelyen eldől, nekiáll-e a katonai szövetség szétverésének az Egyesült Államok elnöke. Erről itt írtunk részletesen, a napkezdő keménykedésről pedig itt.

 

De beszéljünk végre fontosabb dolgokról!

 

https://444.hu/2018/07/11/orban-viktor-kozvetlen-kozelrol-tekintette-meg-donald-trump-tarkojat

Ha a CEU ügye megoldódik, betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése

Az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete szerint az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben „nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna” - tudósít az MTI David B. Cornstein első hivatalos vidéki látogatásáról, Debrecenből. 

Az új amerikai nagykövet a Református Nagytemplom előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a kapcsolat már megváltozott. 

„A CEU-nak nem az amerikai kormány kedvéért, nem az amerikai szenátus kedvéért kellene itt maradnia, hanem Magyarország, a magyar emberek kedvéért” - mondta. „Ugyanis a helyzet az, hogy most Magyarország élvezi az amerikai elnök, az amerikai külügyminiszter és az amerikai nagykövet támogatását. Nagyon jó lenne, ha a CEU ügye nem rontaná el ezt a jó viszonyt” - fűzte hozzá a nagykövet. 

Cornstein szerint a CEU teljesítette mindazt, amit a magyar kormány kért az egyetemtől, megfelel minden elvárásnak, így „a magyar kormány kijelentheti: ezt a problémát megoldotta (...), lehet nagylelkű, és dolgozhat azon, hogy ez az egyetem Magyarországon maradjon”. 

https://444.hu/2018/07/11/ha-a-ceu-ugye-megoldodik-betonszilardsagura-kovacsolhato-az-amerikai-egyesult-allamok-es-magyarorszag-egyuttmukodese

Nem sokkal azután, hogy az utolsó gyereket kimentették a thai barlangból, mindent elöntött a víz

Kezdetben lehetetlen küldetésnek tűnt, de kedden sikeresen ért véget az a nemzetközi expedíció, melynek célja annak a 12 gyereknek és edzőjüknek kimentése volt, akik még június 25-én rekedtek a heves esőzések miatt a Tham Luang Nang Non barlangban a thaiföldi Chiang Rai tartományban. A mentés részleteiről azóta több búvár is mesélt, és kiderült az is, nem sokon múlt, hogy nem történt tragédia, ugyanis nem sokkal azután, hogy az utolsó gyerek és az edző elhagyta a barlangot, leállt a szivattyú.

https://444.hu/2018/07/11/nem-sokkal-azutan-hogy-mindenkit-kimentettek-a-thai-barlangbol-mindent-elontott-a-viz

Elios-ügy: Polt Péter nem indít nyomozást

Egyelőre nem indít nyomozást az ügyészség az Elios-ügyben – válaszolta Polt Péter legfőbb ügyész a szocialista Harangozó Tamás kérdésére.

Harangozó egészen pontosan azt kérdezte:

„Hol tart a nyomozás az Elios-ügyben?”

Amire Polt azt válaszolta: az ügyben az ügyészség semmilyen nyomozati cselekményt nem folytatott le, tekintettel arra, hogy a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya folytatja. Viszont válaszából kiderült az is:

„A nyomozás során gyanúsított kihallgatására nem került sor.”

Még ennél is izgalmasabb, hogy Polt a válaszában azt is elmagyarázza Harangozónak, hogy a 2018. július elsejétől hatályos új büntetőeljárási törvény szerint amíg nincs gyanúsított, addig a nyomozás első szakaszában az ügyész csak az eljárás törvényességét vizsgálhatja.

https://merce.hu/2018/07/11/elios-ugy-polt-peter-nem-indit-nyomozast/

Felsült a TV2: Zuschlag volt a tanúja, de nem jelent meg a tárgyaláson

Hiába vetette volna be tanúként Zuschlag Jánost a TV2, a jelenleg is gyanúsított exszocialista másodszor sem ment el a tárgyalásra – tudtuk meg a pert kezdeményező Czeglédy Csaba ügyvédjétől. Andy Vajna csatornájának másik tanúja pedig azért nem tudott megjelenni, mert éppen házi őrizetben van. A legszebb, hogy Zuschlag nem is szerepelt a riportban, amely miatt az eljárás folyik, de azért ő a tanú, mert állítólag egy elsötétítve látható statisztával helyettesítették.

http://hvg.hu/itthon/20180711_A_Tv2_hiaba_vitte_volna_tanunak_Zuschlagot

 

Öt év alatt 9 minisztert, 21 képviselőt és hat szenátort csukatott le a menesztett román korrupcióellenes főügyész

 

 

"A korrupció legyőzhető, ne adjátok fel!" - búcsúzott kollégáitól hétfői sajtótájékoztatóján Laura Codruta Kövesi, a román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) menesztett főügyésze.

Búcsúzóul megvonta ötéves működése mérlegét. 2013-18 között a DNA 14 miniszter, 39 parlamenti képviselő, 14 szenátor és egy EP-képviselő ellen indított eljárást. 37 esetben született jogerős ítélet, így Kövesi és munkatársai munkájának hála

https://444.hu/2018/07/11/ot-ev-alatt-9-minisztert-21-kepviselot-es-hat-szenatort-csukatott-le-a-menesztett-roman-korrupcioellenes-fougyesz

Tállai András is megirigyelhetné, úgy intézte el Trump a gyógyszerárcsökkentést

A Pfizer visszavonta az egyes gyógyszerei vonatkozó áremelést, és visszaállítják a július előtti árszintet, miután a cég vezérigazgatója tárgyalt az amerikai elnökkel.

http://hvg.hu/gazdasag/20180711_tallai_andras_is_megirigyelhetne_ugy_intezte_el_trump_a_gyogyszerarcsokkenest

A végzetes hiba: ebben nagyot tévedett Soros

mfor.hu

A milliárdosok többségével ellentétben Soros György nem elérhetetlen plutokrata, hanem a progresszív ideák iránt elkötelezett, provokatív gondolkodó - írja véleménycikkében a Guardian. Filozófiája azonban a valóságban nem vált be: nem tudta olyanná formálni a világot, amilyenné szerette volna.

A brit lap Soros György filozófiája és annak végzetes tévedése című cikkében kifejti: az értelmiségi milliárdos egy olyan kozmopolita világot szeretne, amelyben nincs rasszizmus és béregyenlőtlenség, az amerikai birodalom pedig éppúgy a múlté, mint a kapitalizmus árnyoldalai. Sikertelensége ezért nem csak róla szól, hanem egy egész osztály, egy egész világértelmezés sikertelenségét jelzi.

A cikk szerzője, Daniel Bessner szerint Soros hitt abban, hogy a kapitalizmus és kozmopolitizmus szükségszerűen kapcsolódik egymáshoz: a szabad társadalom a szabad (bár szabályozott) piacon alapszik. Kiderült azonban, hogy ez a kapcsolat nem megfelelő. A kapitalizmus ugyanis azáltal, hogy egy szűk réteg kezében koncentrálja a javakat, épp azt ássa alá, amitől Soros nyílt társadalma függ: a bizalmat, a szolidaritást és az empátiát.

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/a-vegzetes-hiba-ebben-nagyot-tevedett-soros.html

Követhetetlen, hogyan lesz Budapesté a 2023-as atlétikai világbajnokság

Egy későbbi olimpiai pályázat miatt is fontos a sportvilág egyik legnagyobb eseményének a megrendezése, de egyelőre csak annyi a biztos, hogy Orbán Viktor nagyon akarja ezt a vébét.

https://zoom.hu/hir/2018/07/11/kovethetetlen-hogyan-lesz-budapeste-a-2023-as-atletikai-vilagbajnoksag/

VONA MAJD ELSZÁMOL

Bayer ZsoltMagyar Idők

Mindenki találgat, latolgat, elemez, feltételez, összeesküszik vagy összeesküvés-elméleteket gyárt, kimutat, megmond, tagad, bevall, felfüggeszt és feltár, s mindezt csak azért, hogy kiderüljön, hová lett a zsozsó.

Mert zsozsó, az volt.

Volt egyszer ugye 720 millió forint állami támogatás, mármint a mostani kampányra. És – lássuk be – 720 millió forint nem is olyan kevés, abból már futja egy egész rendes kortesszakállkára is, pr-interjúkra meg egy tökös vacsira is a Spinozából jövet-menet.

Aztán voltak még az „egyéb források”, és ezen tétel alatt 275 millió forint szerepel.

Hogy hol? Hát a Jobbik most leadott kampányelszámolásában, amelyet a másodlagos frissességű pártelnök, Sneider Tamás jegyez. Szóval ő írta alá, hogy a 720 milliós állami támogatáson kívül volt még 275 millió „egyéb forrás” is.

Mi van, ha az történt, hogy a Jobbik a végveszélyre való tekintettel feltette a Vaterára a Pörzse Sanyi szellemi képességeit meg a Vona és a Szabó Gáborok böcsületét és adott szavát. Ezért kaptak egészen pontosan 209 forintot, amiből parizert és zsemlyét vettek az aktivistáknak.

Ha levonjuk a 80,5 millióból a 209-et, akkor 80 499 791 forint marad, amivel még el kell számolni. És ez már semmiség. Ezt a Vona pikkpakk megoldja, amint hazajött Milánóból, ahol igazi olasz fagyit nyal. Jó mélyen, zsibbadásig, többször…

https://magyaridok.hu/ahelyzet/vona-majd-elszamol-3281183/

HAT HÉTEN MÚLHAT A KÉMKEDÉS VÁDJA

KOVÁCS BÉLA NEM TUDTA, HOGY HÍRSZERZŐKKEL BESZÉLGET

Szemán László János Magyar Idők

Másfél hónapon múlhat a kémkedés bizonyítása a Jobbik volt EP-képviselője, Kovács Béla perében. Az unió intézményei elleni kémkedés csak 2014. január 1-jétől szerepel a magyar jogrendben, a politikus pedig a vád szerint 2012 és 2014. február 14. között követte el a kémkedést az Európai Unió bomlasztása céljából Oroszország javára. Kovács ráadásul nem tudta, hogy hírszerzőkkel beszélget.

https://magyaridok.hu/belfold/hat-heten-mulhat-a-kemkedes-vadja-3280067/

LÚZERSHOW JÓZSEFVÁROSBAN

Szőcs László Magyar Idők

Debütálok ma: húsz év napilapos gyakorlat után most először írok józsefvárosi minőségemben. Vasárnap időközi polgármester-választást tartottak Budapest VIII. kerületé­ben; ezt Sára Botond fideszes alpolgármester a szavazatok csaknem 63 százalékával nyerte meg Győri Péter „független” és „civil”, valójában hét baloldali, illetve liberális párt és szervezet (MSZP, Párbeszéd, DK, LMP, Liberálisok, Momentum, Szolidaritás) által támogatott jelölttel szemben, aki 36 százalékot kapott. Ez 23 százalékos részvétel mellett azt jelenti: az 57 ezer választópolgár által lakott Józsefvárosban Győrit kevesebb mint ötezer ember támogatta.

Miért? Szerintem három okból. Az első: Józsefváros nem akart irányváltást. Aki régóta itt lakik vagy legalább ismeri a kerületet, az tudja, nagyon sokat változott az előnyére ez a belső városrész, amelyet 1990 előtt szándékosan is elhanyagoltak.

Az ellenzék mintha sportot űzne abból, hogy alkalmatlan jelölteket indít, akik önmagukban sem hisznek. Mesterházy Attilán, Karácsony Gergelyen is a biztos lúzer arckifejezése látszott. Mivel a fiatalítás nem megy, a 63 éves Győrit húzták elő a cilinderből. Tíz év múlva Kovács Lászlónak könyöröghetnek majd: vállaljon már el 90 évesen egy kampányt, az ezüstérem is oly szépen csillog!

https://magyaridok.hu/velemeny/luzershow-jozsefvarosban-3276353/

RENDSZERÉPÍTÉS VAGY FORRADALOM?

HERCZEG FERENC TUDTA, HOGY MIT JELENT A KULTÚRPOLITIKA, BÖLCSESSÉGE MA IS PÉLDAÉRTÉKŰ

Prőhle Gergely Magyar Idők

Voltaképpen hálás is lehetnék a Kinek a kulturális diktatúrája? sorozat szerzőinek, hiszen mióta ilyen kitüntető figyelemben részesítik a Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei­nek tevékenységét, se szeri, se száma az interjúkéréseknek, kommentároknak – jobb- és baloldalon egyaránt.

Az intézmény népszerűsége, látogatottsága is nőttön nő. Érdemes lenne esetleg élőben is sort keríteni e kultúrpolitikai eszmecserékre, persze ennek fontos előfeltétele lenne, hogy a szerző(k) se féljen(ek) a nyilvános kiállástól.

Nem lehetne elfogadni, hogy Kertész, Esterházy, Nádas ugyanúgy a mienk, mint Bánffy, Szabó Dezső, Csurka? Vagy elgondolkozni azon, hogy a kortársak közül miért kell mondjuk Bartis Attilára, Térey Jánosra, Dragomán Györgyre és Szabó T. Annára ballib billogot ragasztani, ahelyett, hogy nekik is hely maradna – a történelmi regények szerzőivel együtt.
Rendszerek nem épülnek permanens forradalomra, mindenütt „ballib” összeesküvést sejtő revolver-újságírásra, fenyegetőzésre.

Kassák a Horthy-rendszer kritikusaként is világra szólóan tehetséges figura volt. Lehet, hogy az Új Idők szerkesztési elveit a Magyar Idők is alkalmazhatná a nagyszabású rendszerépítésben.

https://magyaridok.hu/velemeny/rendszerepites-vagy-forradalom-3276332/

Százezer embert rúghatnak ki a magyar közszférából, hogy a versenyszférában csökkentsék a munkaerőhiányt

A versenyszféra munkaerő hiányát úgy lehetne csökkenteni, ha leépítenek százezer embert a közszférából. Ezt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke javasolta kedden a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén. Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárkózott el a javaslattól, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nem ért vele egyet – áll a SZEF közleményében.

http://168ora.hu/itthon/szazezer-embert-rughatnak-ki-a-magyar-kozszferabol-hogy-a-versenyszferaban-csokkentsek-a-munkaerohianyt-152777

 

Az Egyesült Államok DNS-tesztre kényszeríti az illegális bevándorló anyákat és apákat, mielőtt az erőszakkal elválasztott gyerekeket visszaadná nekik

 

DNS-tesztet kell végeztetnie négy illegális bevándorló nőnek, hogy visszakapják gyereküket. A teszt költségeit nekik kell állniuk – írja a Daily Beast a Daily Beast egy emberi jogvédő szervezet munkatársára hivatkozva.

 

 

Az ötlettel a Trump-adminisztráció azután állt elő, hogy a hatóságok az illegális bevándorlóktól elvették azokat az iratokat, amelyekkel igazolni tudnák, hogy egy-egy gyerek valóban az övék.

http://168ora.hu/kulfold/az-egyesult-allamok-dns-tesztre-kenyszeriti-az-illegalis-bevandorlo-anyakat-es-apakat-mielott-az-eroszakkal-elvalasztott-gyerekeket-visszaadna-nekik-152779

Böcskei Balázs Simicska párt : 0 %

A 2018. április 8-i tanulságok után a múlt hét közepén Simicska Lajos lemondott egyszemélyes pártjának „elnöki” pozíciójáról, és várhatóan vissza is vonul a politikától. „Pártjának” holdudvarát szélnek eresztette, a párt részbeni nyilvánosságát bezárta, a magyar sajtó olyan intézménye, mint a Magyar Nemzet, immáron fejekben létező archívumként működik tovább. A Simicska Párt egy örök várakozás maradt. 

Várakozása annak az ellenzéki cselekvési lehetetlenségben és megújulásképtelenségben konzerválódó politikának, amely azt gondolta rezsimdöntő tettnek, hogy Simicska „ledobja majd az atombombát”. Volt itt minden, a már-már a szánalmasság szintjét súroló, Orbánt egykori III/III-as ügynöki tevékenységgel vádoló diskurzustól egészen a „Putyin zsarolja Orbánt” sugalmazásig.

Amit Simicska folytatott az utóbbi években, az politikai cselekvés, politikai aktorként bukott tehát meg a választás eredményeképpen. Minden eszközével azon volt, hogy rezsimet váltson – arról azonban, hogy mi jön azután, fogalma sem volt. Ha azt gondolta, hogy Vona Gábor alkalmas arra, amire egy kormányfőnek illik, akkor nem egy országban élünk.

http://www.nepszava.hu/3001159_simicska-part-0-szazalek

Trump bekezdett a NATO-csúcson: Németország a foglya Oroszországnak

A német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt Donald Trump amerikai elnök a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előtt, mondván, hogy Németország a foglya Oroszországnak.

Rövid sajtónyilatkozatában Trump a földgázvezetékkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Németországot teljes mértékben Oroszország irányítja.

Az amerikai elnök rendkívül helytelennek nevezte, hogy miközben országa óriási összegeket költ Európa védelmére,

Németország hatalmas olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal, és dollármilliárdokat fizet évente Moszkvának.

Trump emellett ismételten a védelmi költségvetése növelésére szólította fel Berlint.

https://24.hu/kulfold/2018/07/11/trump-bekezdett-a-nato-csucson-nemetorszag-a-foglya-oroszorszagnak/

Többmilliárdos megbízással táplálják a gyerekeket etető vállalkozást

Komáromi Csaba és Herczeg Csaba érdekeltségének számít a vállalkozás, de korábban a Fidesz egyik gazdaságpolitikusát, a parlament gazdasági bizottságának elnökét, Bánki Eriket sejtették a háttérben.

A Hungast megszerezte a piac másik nagy szereplőjének, az Elamen Zrt.-nek a többségi tulajdonrészét is.

A Hungast-csoport az elmúlt években több nagy önkormányzatnál is átvette a közétkeztetési feladatok ellátását, Pécsen, Szekszárdon vagy Budapesten Zuglóban nyerték el a zsíros megbízásokat.

https://24.hu/belfold/2018/07/11/tobbmilliardos-megbizassal-taplaljak-a-gyerekeket-eteto-vallalkozast-hungast-banki-erik-kozetkeztetes/

20 milliárd jutalmat szórtak ki a választások környékén a minisztériumokban

5-6 ezer minisztériumi dolgozót jutalmaztak meg az uniós pénzek kifizetésének felpörgetéséért. Az se baj, hogy nem érkeztek meg Brüsszelből a pénzek.

https://24.hu/belfold/2018/07/11/20-milliard-jutalmat-szortak-ki-a-valasztasok-kornyeken-a-miniszteriumokban/

Állami vállalatok üzletelnek a tavalyi év fiatal vállalkozójával, pedig csalás miatt nyomoznak egy hozzá köthető cég után

Úgy választották meg tavaly az év fiatal vállalkozójának Suppan Mártont, hogy egy hozzá köthető cég tulajdonosai ellen piacfelügyeleti eljárások során súlyos büntetéseket rótt ki, sőt feljelentést is tett a Magyar Nemzeti Bank. A rendőrség jelentős kárt okozó csalás miatt nyomoz az ügyben. Eközben Suppan új vállalkozásai közben egymás után nyerik el az állami megbízásokat, például a Szerencsejáték Zrt.-nél és a Magyar Villamos Műveknél is.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal tüntették ki 2017. novemberében a fintech (pénzügy-technológiai) területen terjeszkedő, digitális bankrendszert építő, a Peak Financial Services révén prepaid kártya-rendszereket szolgáltató 27 éves üzletembert, Suppan Mártont.

 

https://atlatszo.hu/2018/07/11/allami-vallalatok-uzletelnek-a-tavalyi-ev-fiatal-vallalkozojaval-pedig-csalas-miatt-nyomoznak-egy-hozza-kotheto-ceg-utan/

 

Schmidt Mária közalapítványa eltolta az anonimizálást, mégis ők fenyegetőznek büntetőjogi következményekkel

Schmidt Mária áthúzná a szomszédba a döglött lovat. Büntetőparagrafusokkal fenyegetőzik az általa vezetett közalapítvány amiatt, ahogyan ők maguk anonimizálták a szélsőjobbos provokátor, Milo Yiannopoulos egyes személyes adatait egy közérdekű adatigénylésre adott válaszukban.

Ha gödörbe estél, ne áss tovább – akár magára is varrathatná a dakota közmondást Schmidt Mária történész, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) kurátor-főigazgatója, annyira kívánatos lenne, ha figyelembe venné. Akkor talán nem írnának ilyet egy az Átlátszónak címzett levél végére:

„Hangsúlyosan kívánom felhívni a figyelmet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 219. §-a büntetni rendeli a jogosulatlan személyes adattal történő visszaélést.”

Pedig ha tényleg eltolódott valami Milo Yiannopoulos személyes adataival kapcsolatban, azt a Közalapítvány tolta el.

Az Átlátszó hétfőn közölte, hogy az ismert szélsőjobbos provokátor, Milo Yiannopoulos 20 ezer dolláros honoráriumért migránsozhatott a KKTTKK májusi rendezvényén, amelynek megszervezése ezen felül is közel 15 millió forintba került az adófizetőknek. Mindezt az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke, Vajnai Attila közérdekű adatigénylésére adta ki a Közalapítvány (titok azért még így is maradt: nem ismert Yiannopoulos és stábja repülőjegyének költsége).

 

Cikkünkből kiderült az is, a kiadott szerződés-másolatokból kitörölték Yiannopoulos személyes adatait (amerikai lakcím, brit útlevélszám), ám egyéb kapcsolódó dokumentumon ez sajnos elmaradt. Az Átlátszó hétfőn közölte, hogy az ismert szélsőjobbos provokátor, Milo Yiannopoulos 20 ezer dolláros honoráriumért migránsozhatott a KKTTKK májusi rendezvényén, amelynek megszervezése ezen felül is közel 15 millió forintba került az adófizetőknek. Mindezt az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke, Vajnai Attila közérdekű adatigénylésére adta ki a Közalapítvány (titok azért még így is maradt: nem ismert Yiannopoulos és stábja repülőjegyének költsége).

Cikkünkből kiderült az is, a kiadott szerződés-másolatokból kitörölték Yiannopoulos személyes adatait (amerikai lakcím, brit útlevélszám), ám egyéb kapcsolódó dokumentumon ez sajnos elmaradt. Miután azonban Schmidték is értesültek a balfogásról, elnézéskérés helyett fenyegetőzésbe kezdtek. 

https://blog.atlatszo.hu/2018/07/schmidt-maria-kozalapitvanya-eltolta-az-anonimizalast-megis-ok-fenyegetoznek-buntetojogi-kovetkezmenyekkel/

Beismerte az izraeli magánhírszerző cég, hogy ő készítette a magyar civileket lejárató felvételeket

Egy izraeli lapnak a cégtől azt mondták, egy Soros György és egy másik üzletember közti vita miatt készítettek felvételeket, és nem akarták befolyásolni a magyar választást.

A Black Cube a Politicónak azt nyilatkozta, hogy nem adják ki az ügyfeleik nevét, és nem kommentálnak spekulációkat, az izraeli Ynet News viszont most arról számolt be, hogy egy forrásuk a cégnél úgy kommentálta a Politicoértesüléseit, hogy

egy üzleti vitáról van szó Soros és egy másik nagyhatalmú milliárdos között, ami több országot is érint gazdasági érdekekből kifolyólag, és semmi köze a magyarországi választásokhoz. Az állami tisztviselők egyszerűen kihasználták a lehetőséget, és a nekik megfelelő pillanatban használták ezt fel.

http://hvg.hu/itthon/20180711_SorosLeaks__elismertek_az_izraeli_hirszerzo_cegnel_hogy_ok_keszitettek_a_magyar_civileket_lejarato_felveteleket?s=hk

Ön- és közveszélyes keresztes háborút vív a tankönyvpiacon a kormány

Az állam minél jobban ki akar szúrni a tankönyvpiaci magáncégekkel, ezért ott gáncsolja azokat, ahol tudja, állítják a szakma ismerői. Most épp a korább tankönyvek engedélyeit nem hosszabbítják meg, holott erre nincs jogalap. Pontosabban egy van – az erősebb kutya előjoga. Csakhogy ezzel épp magát készül lábon lőni a kormány.

Miről is van szó? 2013-ban számos tankönyvkiadó termékét engedélyezte az állam, az engedélyek öt évre szóltak, idén lejártak. Négy hónappal a lejárat előtt a kiadók az Oktatási Hivatalhoz fordultak, a rendelkezéseknek megfelelően, ugyanis az engedélyek három alkalommal meghosszabbíthatók. A 2013-as engedélyeztetés idején ugyanaz a Nemzeti Alaptanterv volt érvényben, mint ma, a tankönyvek ugyanazok voltak, mint ma.

És mégis, az állami tankönyvkiadók könyveinek engedélyét meghosszabbították, a magánkiadókéit nem. (Összesen öt kiadó engedélyeit érintette a döntés.)

http://hvg.hu/itthon/20180711_Onmagat_es_az_oktatast_szivatja_a_kormany_a_tankonyvpiaci_keresztes_haboruval

Országos hálózatot épít Orbán Gáspár Felháza

A budapesti egyetemisták által szervezett és nagyrészt őket is tömörítő felekezetközi vallási mozgalom, a Felház – aminek Orbán Gáspár az egyik vezetője – egyre több vidéki városban jelenik meg.

A csütörtökön megjelenő HVG hetilap információja szerint a „Házi Felháznak” nevezett csoportok a Felház szellemiségét, látásvilágát követik, azonban autonóm, független keresztény mozgalomként definiálják magukat. A Házi Felház jelen van és erős Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Vácon, Szigetszentmiklóson, hamarosan újabb városokban is megjelenhet.

Létezik a Felháznak egy szolgálókonferenciája is, ott a három fő szervezőt (köztük Orbán Gáspárt) segítő amerikai mentorok a fő előadók. „Az Amerikából érkező szolgálócsoport tagjainak sokkal több tapasztaltuk van, mint nekünk, és ezeket megosztják velünk” – mesélte az egyik résztvevő.

http://hvg.hu/itthon/20180711_Orszagos_halozatot_epit_Orban_Gaspar_Felhaza

Most kiderült, ki volt Kádár valódi népe

origo

Az élet különböző területeiről összegyűjtött példák alapján mutatja be a Nemzeti Emlékezett Bizottsága által kiadott kiadvány, hogyan próbálta formálni a társadalom gondolkodását a mögöttünk hagyott kommunista diktatúra időszaka. Betekintést nyerhetünk abba az időszakba, amikor még illegalitásban voltak a hazai kommunisták, de emellett képet kapunk a párton belüli vitákról az 1956-os forradalom utáni időszakból is. A kiadványban arra is vállalkoztak, hogy bemutassák, hogyan élhette meg a hazai cigányság a szocializmus évtizedeit.

http://www.origo.hu/itthon/20180711-nemzeti-emlekezet-bizottsaga-konyvajanlo.html

Az LMP blogja Hadházyt sejti „a párt ellen indult lejárató kampány” mögött

origo

„Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejárató kampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak” – írja a Reflektor Blog. Ki az, aki elhagyni kényszerült a pártját? Hadházy Ákos. Ügynökvád az LMP hivatolos szócsövétől.

A blog szerzője azzal vádolta meg a párt nélküli politikust és társait, hogy Fidesz-bérencnek láttatják a pártot, mert „nem hajlandóak feloldódni az MSZP-ből meg Gyurcsányból és a többi kis izéből álló régi baloldalban”. Az LMP blogjának munkatársa úgy látja, hogy az összefogás hívei sosem voltak többségben az LMP-n belül, ráadásul a PM-mel történt szakítás után abszolút kisebbségbe kerültek. Éppen ezért visszásnak találja, hogy Schiffer András LMP-alapító, -elnök visszavonulása után páran úgy érezték, hogy lazítani kell merev elzárkózáson.

http://www.origo.hu/itthon/20180710-reflektor-blog-hadhazy-akos-lmp-tamadas.html

A Simicska-történet állatorvosi ló – az Orbán-rezsim természetrajza 5 pontban

A negyedik Orbán-kormány megalakulása után pár hónappal lezárulni látszik az előző ciklus egészét fölölelő Orbán-Simicska háború.

Most, hogy a miniszterelnök a választáson ismét bebiztosította a hatalmát, az egykori csúcsoligarcha látványos fegyverletétel mellett döntött. Simicska Lajos múlt héten megvált valamennyi üzleti és médiaérdekeltségétől, méghozzá egy, a rendszerrel még mindig jó kapcsolatokat ápoló oligarcha, Nyerges Zsolt javára. Egyes hírek pedig már most arról szólnak, hogy az év végére ezek az érdekeltségek nem máshoz, mint Mészáros Lőrinchez vándorolnakmajd. (A csütörtökön megjelenő Magyar Narancs címlapsztorijában részletesen bemutatjuk, hogyan alakult Simicska útja a 2015-ös nyilvános szakítástól a múlt heti teljes kapitulációig – a szerk.)

Amikor 2014-ben az akkor még csúcsoligarcha összeveszett egykori harcostársával, Orbán személyében nem pusztán egy politikust: az egész rendszert hívta ki maga ellen. Részint ebből, részint pedig Simicskának a rendszer korai működtetésében betöltött szerepéből fakad, hogy az interjúkkal és graffitikkel tarkított ellenségeskedésben a rezsim minden rendelkezésre álló eszközét bevetette. A rendszer így teljes pompájában mutatkozott meg, elemezve pedig ezt, illetve a friss fegyverletétellel záródó eseménysort, néhány pontban összefoglalható az Orbán-rendszer egész természetrajza.

http://magyarnarancs.hu/republikon/a-simicska-tortenet-allatorvosi-lo-az-orban-rezsim-termeszetrajza-5-pontban-112311

 

“Ezt az áruló kurva miatt kapod!” – fideszes belharc a XV. kerületben

Első nekifutásra beletört Kocsis Mátéék bicskája Victorné Kovács Judit és Bitvai Nándor XV. kerületi, egyéniben megválasztott fideszes képviselők kizárásába. Szabálytalan eljárással akarták kitenni őket a pártból, amiben ők nem voltak partnerek. Mindkettőjük autója kerekeit kiszúrták, az ősszel alpolgármesternek választott Victorné halálos fenyegetést is kapott.

Victorné Kovács Judit és Bitvai Nándor Fideszből való kizárásának története tavaly októberben kezdődött, de idén június közepén élesedett: ekkor került az első fokon döntő Budapesti Választmány Elnöksége elé. Az alábbi interjú megértéséhez viszont nem árt röviden összefoglalni a XV. kerületi önkormányzat igen kusza viszonyait.

http://magyarnarancs.hu/belpol/ezt-az-arulo-kurva-miatt-kapod-tamadtak-ra-a-xv-kerulet-alpolgarmesterenek-egyik-ismerosere-az-utcan-112313

Le lehet szállni az oroszoktól vásárolt atomerőműről, Süli miniszter úr ugyanis most szólt, hogy "Paks II. nem a politika terepe"

Elég erős új érveket hozott be a paksi bővítés körüli vitába Süli János atomminiszter. Az Echo TV műsorában arról beszélt, hogy 2010 előtt volt valamilyen politikai konszenzus az erőmű bővítéséről, ezért most 8-9-10 évvel később igazán nincsen helye politikai vitának. Sőt, saját tévés interjúját ma azzal osztotta meg a Facebookon, hogy

„Paks II. nem a politika terepe.”

Tényleg nehéz elképzelni, miért volna politikai, tehát közügy, hogy

bármilyen érdemi verseny nélkül,

a nyilvánosság kizárásával

vásárlunk egy atomerőművet Ororszországtól,

és ennek finanszírozására Moszkvától veszünk fel 10 milliárd eurós hitelt,

amit a 2040-es évek végig törleszthet majd Magyarország.

https://444.hu/2018/07/11/le-lehet-szallni-az-oroszoktol-vasarolt-atomeromurol-suli-miniszter-ur-ugyanis-most-szolt-hogy-paks-ii-nem-a-politika-terepe

Már benne vagyunk az újabb válságban, csak senki sem veszi észre

 

Az első félévben tapasztalt részvénypiaci eladási hullámok, a kriptodevizák zuhanása, a volatilitás megugrása csak szimptómák. Arra utalnak, hogy elérkezett az újabb hitelválság ideje, azonban ez sokkal lassabb lefolyású, mint az egy évtizeddel ezelőtti - vélik a HSBC szakértői.

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/mar_benne_vagyunk_az_ujabb_valsagban_csak_senki_sem_veszi_eszre.665914.htm

Tállai András és Koncz Gábor Koncz Gábor-szobrot avattak

Koncz Gábor színművész felzárkózott Cristiano Ronaldo mellé azok között, akiknek még életükben szobrot emelnek. A mezőkeresztesi születésű színész épp most volt 80 éves, ebből az alkalomból kapott szobrot szülővárosában, aminek országgyűlési képviselője Tállai András. Boldogan fotózkodtak együtt az átadón.

https://444.hu/2018/07/10/tallai-andras-es-koncz-gabor-koncz-gabor-szobrot-avattak

Lecsap az olasz ügyészség: az Orvosok határok nélkül és a Save the Children is aggódhat

A német Jugend Rettet, a francia Orvosok határok nélkül (MSF) és a brit Save the Children nem kormányzati szervezetek (NGO) több önkéntesével és az e szervezetekhez tartozó hajók legénységével szemben indított vizsgálatot a szicíliai Trapani ügyészsége a földközi-tengeri mentési műveletek körülményeinek tisztázására, írja az MTI.

https://index.hu/kulfold/2018/07/11/olasz_ugyeszseg_orvosok_hatarok_nelkul_save_the_children/

Seehofer fejét követelik egy menedékkérő öngyilkossága miatt

Az elhunyt annak a 69 embernek az egyike, akikről a belügyminiszter elégedetten jegyezte meg, hogy a 69. születésnapján utasították ki őket.

A német pártok – a CDU-CSU szövetség és az AfD kivételével – Horst Seehofer belügyminiszter lemondását követelik azután, hogy öngyilkosságot követett el a Németországból kiutasított 69 afgán menedékkérő egyike. Kedden maga Seehofer kérkedett azzal, hogy a hatvankilenc embert pont az ő 69. születésnapján utasítják ki, bár hozzátette: ezt nem ő kérte.

Az afgán hatóságok megerősítették szerdán reggel, hogy az egyik kiutasított személyt holtan találták kabuli szállásán, öngyilkosságot követett el. A férfi nyolc éve, még gyermekként érkezett Németországba.

A német törvényhozás emberi jogi bizottságának elnöke, Gyde Jensen szabaddemokrata képviselő kijelentette: „bárki, aki 69 ember kiutasításával ünnepli a 69. születésnapját, rossz helyen van”.

https://24.hu/kulfold/2018/07/11/seehofer-fejet-kovetelik-egy-menedekkero-ongyilkossaga-miatt/

Leleplezte magát az állami vállalat: csak a „házi civileknek” jár az ingyen közpénz

Az Orbán Viktor melletti kiállásként Békemenetet szervező civil alapítvány mintájára próbált pénzügyi támogatást kérni az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től Transparency International (TI) Magyarország, azonban a korrupcióellenes szervezet megkeresését még csak válaszra sem méltatta az állami vállalat – értesült a 24.hu.

A TI Magyarország azután fordult az MVM Zrt.-hez, hogy tavaly májusban kiderült, hogy a kormánypárti Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványát, vagyis a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt (CÖKA) az állami vállalat 2016-ban 508 millió forinttal támogatta. Ráadásul a félmilliárd forintos támogatás részleteit csak azután volt hajlandó elárulni az állami szerv, hogy erre a bíróság kötelezte. Az MVM ugyanis azzal érvelt, hogy nem közpénzből fedezte a kormánybarát civilek támogatását.

A Transparency május végén fordult az MVM-hez kérelemmel, amiben 100 millió forint támogatást kért az állami vállalattól. A korrupcióellenes szervezet levelében nem titkoltan azt írta, megkeresésüket a CÖF-nek nyújtott kiemelkedően nagyvonalú támogatás inspirálta. A TI egyébként olyannyira követte a CÖF példáját, hogy a kormánybarát szervezethez hasonlóan szabálytalanul nyújtotta be a támogatási kérelmét:

Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi vezetője a 24.hu-nak elmondta, az MVM Zrt. több mint 40 napja nem reagált megkeresésükre, ezt úgy értékelik, hogy az állami vállalat leleplezte magát.

https://24.hu/belfold/2018/07/11/leleplezte-magat-az-allami-vallalat-csak-a-hazi-civileknek-jar-az-ingyen-kozpenz/

Döntő pillanatban az Európai Unió

A bevándorláspárti erők most nem tudták elfogadtatni a betelepítési kvótát, de a szándék nem szűnt meg – figyelmeztet Varga Judit uniós kapcsolatokért felelős államtitkár

Magyar Hírlap 

Aktívan dolgozik a magyar álláspont megismertetésén és elfogadtatásán az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár. Varga Juditot arról kérdeztük, hogyan alakulhat az Unió migrációs politikája, és hogy indít-e jogállamisági eljárást hazánk ellen Brüsszel.

http://magyarhirlap.hu/cikk/123130/Donto_pillanatban_az_Europai_Unio

Őry Mariann Európa házi feladata

Álláspont. Ismét megadta a NATO-csúcs alaphangját Donald Trump, amikor beleszállt Németországba az Északi Áramlat 2 miatt

Magyar Hírlap

Monológját, amelyben ritmikusan ismétlődött az Oroszország szó, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak volt szerencséje végighallgatni az asztal túloldaláról, hogy aztán nem sokkal később, Merkellel való találkozója után az amerikai elnök már arról beszéljen: nagyon jó, sőt fantasztikus a kapcsolat Németországgal.

Hogy is van ez? Felejtsük el, hogy Donald Trumpot toporzékoló kisgyereknek állítsuk be. Egyelőre ő az Egyesült Államok elnöke, nem pedig a mindent tudó újságírók. Trumpot érdemes komolyan venni. Európának is érdemes komolyan vennie saját magát – de erről később.

http://magyarhirlap.hu/cikk/123132/Europa_hazi_feladata

Forró Péter Az ígéretek rabjai

Nem mondom, nincs könnyű dolguk az ellenzéki pártoknak, hogy megfeleljenek a pozícióik adta követelményeknek

Magyar Hírlap

Kétségtelen, nehéz szakma a konstruktív ellenzékiség, amelyre minden demokráciában oly nagy szükség van, mint egy falat kenyérre. Hiszen nem elég bedobni egy-két népszerű témát, azokat előtte gondosan körbe kell járni, megvalósításuk lehetőségét gazdaságilag is illik megvizsgálni, és csak ezután állni ki az Országgyűlés és a nyilvánosság elé. Ám a mostani, magát úton-útfélen roppant demokratikusnak minősítő ellenzék nem bíbelődik ilyesmivel, miközben jótékony amnéziában szenved. Nyugdíjemelés után rögtön megszületik egyedi javaslata, miszerint további emelésre van szükség, éppen úgy, ahogyan az ellenzékiek nem csinálták regnálásuk idején. Amint életbe lépett a családtámogatási rendszer kiterjesztése, nem kellett sokáig várni újabb remek ötletükre, miszerint további kedvezményeket kell adni a lakásvásárláshoz, pont úgy, ahogy ők nem tették a korábbi években. De arra is van számtalan jó ötletük, hogyan és mire kellene fordítani a pénzt.

Szóval egyenlőre marad számukra a verbális karate, ami még önmagában nem lenne baj, ha mögötte felsejlene némi teljesítmény.

http://magyarhirlap.hu/cikk/123123/Az_igeretek_rabjai