2018, február 10 - 08:31 Sajtószemle

Itt a teljes film

Kojot

Ez az a film, amit a producer nem enged vetíteni a most zajló Filmhéten, mert túl aktuális. Mészáros Lőrinc tevékenységére emlékeztet.

Remek film

http://megafilm.hu/

 Kostyál Márk rendező írta a Facebook-on "Kedves Mindenki,

Ma a KOJOT gyártója álszent, hazug, bosszúszomjas, egyben mérhetetlenül pitiáner dolgot tett. Leszarta a filmet a kezdetektől, nem engedte a Magyar Filmhétre, de általuk okos riposztnak gondolva feltöltötték a Youtube-ra. Ezzel alázva meg mindazt, amiért annyit küzdöttünk! Kiderült mennyit érnek. Szakmaiatlan, dilettáns húzásuk ékes bizonyítéka annak, hogy nem szabad velük senkinek sem dolgozni! Sajnálom, hogy nem láthattátok moziban eleget! Hogy nem kaptátok azt a hangot, amit egyébként napok alatt csináltunk, mert arra sem szántak elég időt. Szégyelljétek magatokat ti "producerek"! Nem szabadna a szakmában dolgoznotok. Most pedig ha akarja valaki jó minőségben látni a KOJOT, nálam,szeretetteljes közegben megteheti! Gyertek."

Kálomista gesztusa szimpla lopás. Amerikában lecsuknák azért, mert egy forgalmazási pontenciállal rendelkező filmet azzal károsított, hogy idejekorán kitette egy nyilvános, kódolátlan videómegosztóra, ráadásul az rendező tudta és belegyezése nélkül. Az pedig minősített eset, ha ezt maga a producer teszi, ezért ki kellene őt zárni a szakmából. Semmivel sem kisebb abúzus ez az alkotók ellen, mint a tapizás. Szóval minimum fenartással örüljünk annak, ha Kálomista aljas gesztusa nézőket és ismertséget hoz a filmnek. De számolj utána, hogy mekkora bevétel kiesés ez pl az alkotóknak is. Mindezek okán nem relativizálnám ezt a dolgot azzal, hogy szar ugyan, se mégis jó. Nem jó.

Folytatódik a Kojot-balhé: mégis meg lehet nézni a filmet

de nem a Filmhéten

Az ügyről a Magyar Nemzet azt írta, hogy amikor kiderült, hogy a Kojot egyik alkotója is nevezte a művet a Filmhétre, botrány kerekedett, és a Megafilm végérvényesen visszavonta a filmet a mustráról. "Az eljárás groteszk módon tükrözi a Kojot drámáját is: a filmben egy megcsömörlött fiatal férfi veszi fel a harcot a hatalmával korlátlanul visszaélő, mindent bekebelező oligarchával, amit, bár a film ennél jóval mélyebb és komplexebb, bárki könnyen aktuálpolitikai utalásként értelmezhetett" – írták.

A Magyar Nemzet munkatársa megkereste az ügyben Kálomista Gábort, a Megafilm vezetőjét is, aki – utalva arra, hogy a Kojot betiltásának a hírét egy másik producer, Kovács Gábor terjesztette el a Facebookon – mindössze annyit reagált, hogy ő nem foglalkozik a konkurenciával. „Hivatalos bírósági végzés született róla, hogy Kovács Gábor nem minősítheti a filmjeimet, nem foglalkozom az üggyel.” De a film Kovács véleményétől függetlenül sincs ott a filmhét műsorán – vetettük fel. „Nem foglalkozom a dologgal” – zárta le a beszélgetést Kálomista. "Nem derült ki tehát, hogy miért tiltják el a közönségtől a tavalyi év egyik legjobb alkotását" – írta Magyar Nemzet, amihez a magunk részéről és a teljesség kedvéért a filmről írott tavalyi kritikánkat azért hozzátennénk.

http://magyarnarancs.hu/kultura/megis-meg-lehet-nezni-a-kojot-cimu-filmet-109249

Trump és a Brexit döbbentette rá a világot, hogy az álhíreket fegyverként is lehet használni – interjú Rebecca MacKinnonnal

Az arab tavasz után hamar kiderült, hogy nem lesznek Facebook- és Twitter forradalmak, hiszen a diktátorok is megtanulták, hogyan üssenek vissza és használják saját céljaikra az internetet. Ám azóta kiderült, hogy a baj ennél is nagyobb: a Snowden-botrány óta tudjuk, hogy az amerikai kormány is széles körben megfigyel embereket. Az álhírek megállíthatatlannak tűnő terjedése pedig választások eredményét is befolyásolhatja. A korábban megmentőként tisztelt internetes óriáscégekről pedig egyre többen tudják, hogy jó pénzért eladják személyes adatainkat a reklámozóknak, miközben elszipkázzák a hirdetési bevételeket a sajtótól. “Sokan elkeseredtek ezek miatt, kedvüket vesztették” mondta a múlt héten a Közép-Európai Egyetemen tartott előadásában Rebecca MacKinnon, az internet és politika viszonyának szakértője. MacKinnon szerint azonban semmi sincs veszve: egyszerűen fel kell ismerni, hogy az internet is a való világ része, amit rosszakaratú emberek megpróbálnak kihasználni. Ezért az egyes államokat szabályozó törvényekhez hasonlóan meg kell alkotni az internet törvényeit is – ehhez pedig szükség van a felhasználók legitimációjára, és az új internetes birodalmak felett uralkodó Szilícium-völgyi kiskirályoknak is le kell mondaniuk a hatalmuk egy részéről.

https://atlatszo.hu/2018/02/09/trump-es-a-brexit-dobbentette-ra-a-vilagot-hogy-az-alhireket-fegyverkent-is-lehet-hasznalni-interju-rebecca-mckinnonnal/

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni

Hatalmasat szakított az Elios Hódmezővásárhelyen, ráadásul a projekten Tiborcz Istvánék mellett az akkori polgármesterhez, Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is serénykedtek. A miniszterelnök veje személyesen tárgyalt a lámpákról, a lebonyolításban résztvevő közbeszerzési tanácsadók pedig később a Lázár vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

https://24.hu/belfold/2018/02/09/lazar-varosan-mutattak-meg-tiborczek-hogyan-kell-kozbeszerzest-nyerni/

A TV2 szerint huszonnégy újságíró támadja Orbán családját

Célt tévesztett a lejáratókampánya annak a huszonnégy újságírónak…

–  kezdi riportját a Tények, amelyben azt próbálták elmondani, hogy a 24.hu csalárd szándékkal támadja Orbán Viktor vejét az általunk megszerzett és ismertetett OLAF-jelentés kapcsán, miközben az Eliosnak valójában Simicska Lajos (a Fidesz akkori második legbefolyásosabb embere) volt a tulajdonosa a vizsgált, 2009 és 2014 között időszakban.

A  24.hu újságíróiból Andy Vajna híradójában huszonnégy újságíró lett.

Nehéz is bármivel folytatni, mit számít már ezek után a Marsi Anikó alatt virító „viszgálat” felirat, az ajánlóban hemzsegő helyesírási hibák, vagy hogy szegény riporter az anyag végén nyilván azt szerette  volna elmondani, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda korábban vizsgálta az ügyet és mindent rendben talált, ehelyett viszont azt mondta, hogy az OLAF egyszer már megvizsgálta és jogerősen lezárta az ügyet.

https://24.hu/belfold/2018/02/09/a-tv2-szerint-huszonnegy-ujsagiro-tamadja-orban-csaladjat/

Hosszú Habony volt ügyvédjének „bűnlajstroma”

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyvéddel szemben haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz. A gyanúsított 2015. július és 2017. április között, 27 alkalommal kért különböző összegeket kölcsön, de tartozását nem fizette vissza, erre nem is volt reális lehetősége. Egy alkalommal ügyvédként vett át tízmillió forintot megőrzésre, amiről letéti szerződést nem készített, a pénzzel határidőben nem tudott elszámolni.

A gyanú szerint a terhelt 25 sértettől több mint 500 millió forintot szerzett meg, és csak néhány tízmillió forintot fizetett vissza.

Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélésnek, sikkasztásnak, és 27 rendbeli csalásnak a megállapítására lehet alkalmas.

https://24.hu/belfold/2018/02/09/hosszu-habony-volt-ugyvedjenek-bunlajstroma/

Lázár János hárít Elios-ügyben

A kancelláriaminiszter szerint nincs szó bűnszövetkezetről az OLAF jelentésében.

Nincs szó bűnszövetkezetről a Csalás Elleni Európai Hivatalnak (OLAF) az Elios nevű cég korábbi közbeszerzéseit érintő jelentésében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. A Hír TV-nek azt mondta: a jelentésben csak ajánlásokat tesz az uniós szerv. A kancelláriaminiszer ugyanakkor megismételte korábbi közlését: ha lezárul az Európai Bizottság vizsgálata, akkor fogják nyilvánosságra hozni a dokumentumot. Lázár János, bár többször is találkozott az ügyben érintett Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor miniszterelnök vejével, aki a cég korábbi tulajdonosa volt, azt mondja, nem beszéltek az OLAF-jelentésről.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/lazar-harit-elios-ugyben-2446126

Maradjon a kettőnk titka” – Lázár hallgat arról, miről beszélt Orbán vejével

 

Legfeljebb Tiborcz Istvántól tudhatjuk meg, miről beszélgetett vele Lázár János, a miniszter ugyanis nem árulta el.

Többször is találkozott Lázár János Tiborcz Istvánnal, nem csak akkor, amikor tavaly ősszel lefotózták őket. Ezt maga a miniszter árulta el, amikor a Hír Tvmegkérdezte a találkozójukról. Lázár szerint azonban nem beszélgettek arról az OLAF-jelentésről, amely szerint szervezett csalási mechanizmust építettek ki az Orbán Viktor vejének cégéhez kötődő közbeszerzések körül.

Arra a kérdésre, hogy akkor mégis miről beszélgettek, a miniszter csak annyit felelt:

Ez maradjon a kettőnk titka.

http://hvg.hu/kkv/20180209_Maradjon_a_kettonk_titka__Lazar_hallgat_arrol_mirol_beszelt_Orban_vejevel

 

Hiába tolná a balhét a Fidesz Simicskára, az OLAF-jelentésben vastag betűkkel szedték Tiborcz István nevét

A megbeszéléseken az ES Holdingot Erdei Bálint és Tiborcz István képviselte.

Három hónapon át tárgyaltak, ezalatt 21 ajánlat érkezett a Tungsramtól az ES-hez, végül 2011 májusában 341 millió forintos szerződést kötöttek.

De az OLAF jelentésében a 24.hu szerint leszögezik:ezt a cégek nem tehették volna meg, mert a szabad verseny elve megtiltja, hogy egy korábbi versenytárs legyen a pályázat nyertesének alvállalkozója.

https://444.hu/2018/02/09/hiaba-tolna-a-balhet-a-fidesz-simicskara-az-olaf-jelentesben-vastag-betukkel-szedtek-tiborcz-istvan-nevet

200 milliárd forintot nyeltek el eddig a magyar fociklubok

A társaságiadó-kedvezmény rendszerének (TAO) 2011-es létrehozása óta a magyar labdarúgásban 9015 programot nyújtottak be a sportszervezetek 379,3 milliárd forintos támogatási igénnyel, ebből 196,7 milliárd forintot hagytak jóvá – idézi a 24.hu a Világgazdaságot, amelynek a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) operatív igazgatója.

A lap csütörtöki számában Roskó Zoltán elmondta, ez 52 százalékos arány, az odaítélt forrásoknak pedig a 83 százalékát, 163 milliárd forintot hívtak le ténylegesen a klubok. Emellett a saját TAO-programjaira 66 milliárd forintot használt fel a szövetség, az összeg 87 százalékát az amatőr labdarúgásra, infrastruktúrára és utánpótlásra fordították.

 

 https://civilhetes.net/200-milliard-forintot-nyeltek-el-eddig-a-magyar-fociklubok

 

Élet és irodalom

Kovács Zoltán

Jogbuherátorok

 

A múlt hét talán legtöbbet idézett néhány mondata Kövér László házelnök szűk körben kifejtett gondolata volt, ezt mondta:  „Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, és minden kormánypárti politikus így mondja. Vagyis így gondolja, vagy ezt mondja magában legfeljebb, de nem mindenki meri kimondani nyíltan, én is csak ebben a körben. 

A törvény legáltalánosabb társadalmi funkciója, hogy ezek megalkotásával az állam önmagát korlátozva garantálja polgárai számára az alapvető jogokat, biztosítékot ad szabadságuk védelmére. Az erről szóló kiváló előadásokat a párt legfőbb vezetői ugyanabban az iskolában hallgatták, ahol például én is. Mit nem lehet ezen érteni, és főképp, hogyan lehetséges, hogy épp ellentétesen művelik: ők a törvényeikkel épp hogy túllépnek az állam  indokolt határain, nem garantálnak, hanem elbizonytalanítanak, nem védenek, hanem kiszolgáltatnak. Erről szól Kövér mondata, sőt, ma már látjuk, egész élete, ideértve az összes szobatársét.

http://www.es.hu/cikk/2018-02-09/kovacs-zoltan/jogbuheratorok.html

„Visszautasíthatatlan” ajánlatot kaptak az ellenzéki pártok

Vagy elfogadják, vagy alig lesznek plakátjaik a kampány alatt.

„Visszautasíthatatlan ajánlatot” kaptak egy médiaügynökségtől az ellenzéki pártok a HVG információi szerint. Amennyiben nem használják ki az Odex Outdoor Expert Kft. által ajánlott lehetőséget, igencsak korlátozottan jelenhetnek meg a kampányidőszakban. A vállalat reklámfelületeket kínált fel a pártoknak – holott korábban az a hír járta, hogy már mind elfogyott a kampányidőszakra –, darabonként 40 ezer forint plusz áfáért. Bár a pártok megjelölhetik, hol legyenek a plakátjaik, ha nincs ott hely, akkor a cég bárhol kihelyezheti a hirdetményt az adott kerületben.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/visszautasithatatlan-ajanlatot-kaptak-az-ellenzeki-partok-2446101

Karácsony: „Akinek több óriásplakátja van, az gátlástalanul hazudozhat”

Az MSZP–Párbeszéd-szövetség törvénymódosítást kezdeményez, hogy a jog erejével kényszerítse ki: a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt a parlamenti választás előtti pénteken üljön le vitatkozni.

http://magyarnarancs.hu/belpol/karacsony-akinek-tobb-oriasplakatja-van-az-gatlastalanul-hazudozhat-109250

Boom shakalaka: Orbán Viktor kihívta vitára Soros Györgyöt

Miután az MSZP-Párbeszéd-szövetség közölte, törvénymódosítással kényszerítené ki, hogy a két legesélyesebb miniszterelnök-jelöltnek a választás előtti pénteken vitáznia kelljen, a Fidesz – aminek „meggyőződése”, hogy aki a táborán kívül van, az Soros embere – az alábbi közleményt adta ki:

Karácsony Gergely inkább a gazdáját, Soros Györgyöt küldje vitára.

 Karácsony Gergelyről kiderült, hogy Soros emberei veszik körül, tanácsadó testületének kétharmada valamilyen módon kapcsolódik a Soros alapítványhoz, illetve a Soros-hálózathoz. Soros célja pedig az, hogy bevándorlóországgá változtassa Magyarországot is.”

 

 

https://444.hu/2018/02/09/boom-shakalaka-orban-viktor-kihivta-vitara-soros-gyorgyot

Sparok után palotát is vett Mészáros Lőrinc cége

Az Appeninn Holding Nyrt. 2,2 milliárd forintot fizet az egykori Andrássy-palotáért.

Az Appeninn Holding neve onnan lehet ismerős, hogy ez a cég vásárolt a héten 18 vidéki kereskedelmi ingatlant – ezeken jelenleg Spar üzletek működnek. A tranzakció értéke 14,5 millió euró, azaz 4,5 milliárd forint.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/sparok-utan-palotat-is-vett-meszaros-lorinc-cege-2446105

Lejött a történelmi magasságból a Fidesz

 

A kormánypárt veszített népszerűségéből, az ellenzék erősödött januárban – ez derül ki a Republikon Intézet januári közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet partnereként szokás szerint a 24.hu közöl elsőként. A kormánypárt vezető pozícióját így sem fenyegeti senki.

https://24.hu/belfold/2018/02/09/lejott-a-tortenelmi-magassagbol-a-fidesz/

Nem akar Göncz Árpádról megállót elnevezni Tarlós

Tarlós István szerint túlzás volna a Göncz Árpádról elnevezni az Árpád híd metrómegállót.

Bár a a Fővárosi Közgyűlés tárgyalni fog a 3-as metró felújított állomásainak nevéről, a főpolgármester szerint sok lenne, ha a XIII. kerületi városközpont után az Árpád híd megállót is a néhai államfőről elnevezni. Tarlós emlékeztetett: a városrész nevének megváltoztatása a XIII. kerület kérése volt, a Göncz Árpád-városközpont elnevezést pedig a közgyűlés kormánypárti többsége is támogatta, emléket állítva a rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnökének.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/nem-akar-goncz-arpadrol-megallot-elnevezni-tarlos-2446133

Egy NER-partizán megpróbálta letépni a Soros-plakátot. Ami utána történt, arra senki sem számított

https://444.hu/2018/02/09/egy-ner-partizan-megprobalta-letepni-a-soros-plakatot-ami-utana-tortent-arra-senki-sem-szamitott

Nem nyomták le Fodor Gábort az MSZP torkán

 

Szombaton ülésezik az MSZP legfőbb döntéshozó szerve, a kongresszus, amely dönt a párt miniszterelnök-jelöltjéről, illetve az április választáson induló jelöltekről. Előtte azonban péntek este még lenyomtak egy választmányt a küldöttek. Ez amolyan pártbeli parlament, amely a lényegi kérdéseket megvitatja és eldönti a kongresszusra.

A szocialisták között ezúttal nem volt nagy torzsalkodás, a szocialista düh ezúttal információnk szerint a Liberálisok felé irányult. Az MSZP-küldöttek ugyanis pláne a heti gyöngyösi események után semmiképp nem kívánták bebiztosítani Fodor Gábor parlamenti helyét.

https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/09/mszp_valasztmany_nem_nyomtak_le_fodor_gabort_az_mszp_torkan/

Megint nagyértékű EU-támogatást kapott Orbán testvérének cége

direkt 36

Bár a kormány tavaly is folytatta az Európai Unió elleni támadássorozatát az emlékezetes “Állítsuk meg Brüsszelt” szlogennel futó kampánnyal, közben Orbán Viktor családja újabb jelentős forrásokhoz jutott EU-s alapokból.

A miniszterelnök egyik testvérének, ifj. Orbán Győzőnek a résztulajdonában álló Gamma Analcont Kft. nevű cég tavaly decemberben 129 millió forintos támogatást nyert egy uniós pályázaton. Ez már a harmadik alkalom, hogy a cég uniós forráshoz jutott, mióta a vállalkozás a kormányfő öccsének érdekeltsége. Emellett – mint arról a Direkt36 egy cikksorozatban beszámolt – az Orbán Viktor apjának és testvéreinek érdekeltségébe tartozó cégek számos olyan állami projektben jutottak megbízáshoz, amelyek az EU támogatásával zajlottak, illetve zajlanak most is.

 

https://www.direkt36.hu/2018/02/09/megint-nagyerteku-eu-tamogatast-kapott-orban-testverenek-cege/

 

Orbán: 2021-re véget ér az orosz gázmonopólium

 

Orbán a szerb kormányfővel találkozott, a nacionalizmusuk miatt is megdicsérte őket.

Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédeni a határait, polgárai biztonságát és kulturális identitását is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki budapesti magyar-szerb kormányülés után, az Ana Brnabic szerb kormányfő társaságában tett sajtónyilatkozatában. rbán Viktor köszönetét fejezte ki Szerbiának, amiért segített feltartóztatni a migrációt Magyarország déli határainál. Egyúttal megismételte: szükség esetén Magyarországra lehet számítani Szerbia déli határainak megvédésében technikai vagy személyi közreműködés formájában.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a visegrádi államok Szerbia minél gyorsabb európai uniós csatlakozását sürgetik. 

http://hvg.hu/gazdasag/20180209_Orban__2021re_veget_er_az_orosz_gazmonopolium

 

Honnan jön a gáz? Nem tudnak a románok arról, amiről Orbán beszél

Pezsgőzéssel kezdődött a nagy összeborulás a déli szomszéddal: csütörtök este fogadta Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök a régió első leszbikus kormányfőjét, a szerb Ana Brnabicot. A felek pénteken közös kormányülést tartottak – ez már a negyedik volt. Ám a nap nem kifejezetten a kormányülés eredményei miatt marad emlékezetes.

„Bejelenthetem, hogy Magyarországon az orosz gázmonopólium korszaka véget ér” 2021–2022-től

– szögezte le a kormányülés utáni sajtónyilatkozatában Orbán Viktor. Közlése értelmében Románia a következő években mintegy 4 milliárd köbméter gázt termel majd ki és exportál évente. A kapcsolatos tenderen pedig három magyar tulajdonú cég végzett az első három helyen. Mint mondta, „pillanatokon belül eljutunk oda, hogy aláírjuk azt a megállapodást”, amely révén a magyar gázimport több mint felét tudja majd fedezni a keleti szomszédtól érkező gázzal.

Bukarest ugyanakkor teljesen mást állít az esetleges gázügyletről.

A román külügyminisztérium ezzel kapcsolatban csütörtöki közleményében leszögezte: nem köthetik le egyetlen ország cégei a Fekete-tengeren kitermelt és egy újonnan megépítendő magyar–román vezetéken keresztül szállított teljes földgázmennyiséget.

https://mno.hu/kulfold/honnan-jon-a-gaz-nem-tudnak-a-romanok-arrol-amirol-orban-beszel-2446222

Megy a kavarás Gyöngyösön, most épp Orosz Bálint a szoci jelölt

1.    Hiesz György polgármester volt a szocialista jelölt a választásokra a gyöngyösi körzetben, ahol egyébként Vona Gáborral kell majd megküzdenie a fideszes jelöltön, Horváth Lászlón kívül. Az MSZP és a DK megállapodása alapján itt az MSZP támogatottja indul majd.

2.    Három nappal ezelőtt Hiesz György a könnyeivel küszködve lépett vissza, és az MSZP-t is elhagyja. Nem árulta el, mi történt.

3.    Ezután felmerült , hogy Fodor Gábor lesz majd az MSZP jelöltje. Az MSZP listán nem adott befutó helyet neki, de egyéniben támogatják az indulását.

4.    Fodort egy emberként szavazták le szerda délután Gyöngyösön a helyi szocialisták, a helyszínen Mesterházy Attilát is felkérték, de nem vállalta.

5.    Orosz Bálint gyöngyösi MSZP-elnök indul a posztért, erősítette meg  a HírTV-ben Szanyi Tibor.

 

https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/09/megy_a_kavaras_gyongyoson_most_epp_orosz_balint_a_szoci_jelolt/

Orbánék 20 milliárdot zúdítanak az oligarcháik által uralt építőiparra, a mentősöknek csak 156,6 milliót csepegtetnek

Három éven belül összesen 20 milliárd forintot ad a nemzetgazdasági tárca a hazai építőipar fejlesztésére, közelebbről  „az  építőipari ágazat, valamint az  építőipari kivitelezéshez szorosan kapcsolódó építészmérnöki és mérnöki tevékenységet végző vállalkozások technológiai korszerűsítésének, hatékonyságnövelésének támogatása érdekében” – vette észre a lgrissebb Magyar Közlönyben a Magyar Nemzet.

Hogy kinek jut a mesés összegből, arról nincs információ, legfeljebb a kimódoltan megfogalmazott rendeletből lehet követleztetni a célcsoportra. A pénzosztás azért is meglepő, mert jelenleg nincs állami építőipari vállalat – legfeljebb kormányközeli piaci cég, ezek viszont pont a kormányzati és uniós megrendelésekből gazdagodnak, érthetetlen, hogy miért kell még honi közpénzből is megtámogatni fejlesztésüket.

A fenti összegnek ugyanakkor csak a töredéke jutott négy mentőállomásra: ugyanebben a közlönyszámban jelent meg, hogy 156,6 millió forint jut az Országos Mentőszolgálat által használt tatabányai, nagykátai és váci állomás felújítására – írja a portál.

http://168ora.hu/itthon/orbanek-20-milliardot-zuditanak-az-oligarchaik-altal-uralt-epitoiparra-a-mentosoknek-csak-1566-milliot-csepegtetnek-145017

Még többen várnak szürkehályog-műtétre

világgazdaság

Csaknem 1600-zal nőtt egy év alatt a szürkehályog-műtétre váró betegek száma a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján elérhető januári várólista adatai szerint.

Az egészségbiztosító nyilvántartásából kitűnik, hogy januárban több mint 28 ezer beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra.

Továbbra is csaknem minden harmadik beteg szürkehályog-műtétre vár, jelenleg a 12 ezret is meghaladja a NEAK listáján szereplők száma.

Nagyon hosszú a névsor a térdműtétre várakozóknál is. Az egyik legsérülékenyebb ízület a térdízület, az operáció előtt álló betegeknek a mindennapi teendő elvégzése is erős fájdalmakat okoz. Ilyen beavatkozásra 5900-an várnak. A NEAK adatai szerint országosan 339 nap az átlagos várakozási idő, a legtöbbet, több mint két évet a Honvédkórházban előjegyzett betegeknek kell várniuk az ortopédorvosra. A harmadik leghosszabb várólista a csípőprotézisre váró betegeketé, itt is a Honvédkórházhoz ragaszkodóknak kell a legtürelmesebbnek lenniük, átlagosan 626 nap a várakozási idő.

https://www.vg.hu/vallalatok/meg-tobben-varnak-szurkehalyog-mutetre-2-784851/

MEDVETÁNC

Haraszti Gyula Magyar Idők

Bizonyára nagyon népszerű lenne az a krimi, amelyben egy kis, közép-európai ország egykori ifjúkommunista vezetőjéről, későbbi miniszterelnökéről kiderül, hogy „kémeket engedett a sasfészekbe” vagy „oroszokat a spájzba”, hogy csak a legismertebb klasszikusokat idézzük.

Az orosz kémek beengedésében ráadásul aktívan részt vett a kis ország titkos­szolgálata is, például kisgépes terminált biztosított az eszközök zavartalan behozatalához, a műszaki berendezéseket pedig bevitték az elhárítás központi épületébe is.

És ha még ez sem lenne elég, fokozódhatna tovább a történet például azzal, hogy úgynevezett hazugságvizsgálatokat végeztettek bolgárnak nevezett külföldi „szakemberekkel” a hivatalos állomány köré­ben, hogy megszerezzenek bizalmas információkat a munkatársakról, illetve a munkatársaktól. Az „orosz munkanyelvű” kollégákról pedig hiába jelentette az elhárítás tolmácsa és pszicho­lógusa is, hogy az illetők nem az EU-tag Bulgáriából érkeztek, hanem valójában oroszok, a riasztás ellenére nem állíttatták le az akciót.

http://magyaridok.hu/ahelyzet/medvetanc-2781049/

SIKONGATNAK, PROSTIZNAK

Pilhál György Magyar Idők

Most meg amiatt dagadt be az ellenzéki politikusok feje, mert Lévai Katalin, a Medgyessy-kormány egykori minisztere bejelentette – volt mersze bejelenteni! –, hogy újdonsült pártja, a Lendülettel Magyarországért színeiben ő is el kíván indulni a tavaszi választásokon. Ráadásul éppen Zuglóban, pont ott, ahol legutóbb szocialista jelölt nyert. Hallatlan!

A hír legjobban Kunhalmi Ágnesnél, az MSZP kampányarcánál verte ki a biztosítékot. A budapesti szocialisták elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában levegőért kapkodva kommentálta a felháborító esetet: „Elképesztő, hogy Lévai Katalin pártja az én körzetemben is elindul! (…) A semmiből jönnek elő hirtelen ezek a pártok a választások előtt ötven nappal. (…) Van képük a választók elé állni!” És így tovább…

http://magyaridok.hu/paca/sikongatnak-prostiznak-2781094/

KARÁCSONY GERGELY SOROSÉK TRÓJAI FALOVA

VOLT SZDSZ-ESEK ÉS A MILLIÁRDOS BÉRENCEI A TANÁCSADÓK

Nagy Áron Magyar idők

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti tanácsadó testületében a Soros Alapítvány egykori munkatársai és a néhai SZDSZ holdudvarához tartozók nagyjából kétharmados többséget alkotnak. Velük készül „rendszerváltásra” az MSZP által támogatott zuglói polgármester.

A Soros György nyílt társadalomról alkotott elképzelésével szimpatizáló és a történelem süllyesztőjébe került Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) holdudvarához tartozó liberális értelmiségiek tűntek fel Karácsony Gergely tanácsadó testületé­ben, amelyet a volt uniós biztos, Andor László vezet. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének politikájára olyan személyeknek van döntő befolyása, mint Bojár Gábor, aki egykor a Soros-alapítvány vezetőségi tagja volt.

http://magyaridok.hu/belfold/karacsony-gergely-sorosek-trojai-falova-2779717/

Tovább garázdálkodnak a ferihegyi reptéri fosztogatók, ezúttal Babos Tímea csomagját rabolták ki

„Mire megérkeztem Dohába, a táskám nyitva volt. Szétszabdalták és kiloptak belőle pár dolgomat. És vajon honnan indultam? Budapestről... 15 éve utazom és sosem fordult velem elő ilyesmi. Remélem, minél előbb megtalálják a tetteseket Budapesten, mert ez szánalmas!!! Jó utat Mindenkinek, járjatok több szerencsével ” –  írta a sportoló Facebook oldalán.

http://168ora.hu/itthon/tovabb-garazdalkodnak-a-ferihegyi-repteri-fosztogatok-ezuttal-babos-timea-csomagjat-raboltak-ki-145013

Lecke a brit sajtótól: hogyan kell elvi alapon megvívni a csatát kódolt antiszemita támadás esetén

Nemzetközi sajtószemle

 2018. február 09. - Szelestey

·         Nem az a baj, hogy Nagy-Britanniában bírálják Sorost, hanem hogy alájátszanak vele a zsidógyűlöletnek.

·         Európában csak a németek ügyelnek a rettenetes történelmi tapasztalatokra, az ország dacol az egyre erősödő nacionalista áramlattal.

·         Lengyelország nem akar több orosz gázt venni, mert félti a biztonságát.

 

http://b1.blog.hu/2018/02/09/lecke_a_brit_sajtotol_hogyan_kell_elvi_alapon_megvivni_a_csatat_kodolt_antiszemita_tamadas_eseten

Az égből pottyant 1,45 milliárd: itt az Erdélyi Médiatér Egyesület támogatói okirata

Nem lettünk okosabbak a rekordösszegű erdélyi médiatámogatás szerződését végigolvasva. A dokumentum szinte semmilyen konkrétumot nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a 4,5 millió eurót mire is adták.

https://erdely.atlatszo.hu/2018/02/09/az-egbol-pottyant-145-milliard-itt-az-erdelyi-mediater-egyesulet-tamogatoi-okirata/

Tömegek kerültek utcára Magyarországon: erről keveset beszélnek

pénzcentrum

A legfontosabb mutatókon túl ritkán nézünk be a munkaerő-piaci adatok mögő, most a mozgásokat mutatjuk meg 2010 óta a magyar munkaerőpiacon.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/tomegek-kerultek-utcara-magyarorszagon-errol-keveset-beszelnek.1063739.html

Ott ütötték, ahol érték – mérlegen Vidnyánszky Attila 5 éve

A politikai hatalomból kiszorult liberális értelmiség foggal-körömmel kapaszkodott a kulturális intézményekbe, ragaszkodott volna a színházi hegemóniájához is. Vidnyánszkyt ott ütötték, ahol érték. Ha fehér inget vett, magyarkodott, ha fekete mellényt, fasiszta lett. Kevésbé erős idegzetű ember bedobta volna a törülközőt. Ő csinálta, mégpedig az igencsak öntörvényű Eperjes Károllyal az oldalán.

http://valasz.hu/kultura/ott-utottek-ahol-ertek-merlegen-vidnyanszky-attila-5-eve-127358

Fideszes bojkott jön a Demokrata ellen?

Tegnap megint bojkott volt a Nemzetbiztonsági Bizottságban: a fideszes képviselők nem mentek el, határozatképtelenné is tették a testületet, immár másodjára, mintha egyébként tök mindegy lenne, hogy van-e felügyelete a szolgálatoknak vagy nincs.

S mire hivatkozott egyebek mellett Németh Szilárd? Hát arra, hogy szerintük Mirwais Janan, az LMP külpolitikai szakértője nemzetbiztonsági kockázat, ezért nem mennek el. Az afgán származású, négyéves kora óta Magyarországon élő, korábban Balog Zoltánnak, Schmidt Máriának dolgozó Janan elbukott ugyanis a nemzetbiztonsági átvilágításon (ezért ott sincs a bizottság ülésein, természetesen).

Ha viszont így, akkor sajnos mától a Demokratát is bojkottálniuk kell a fideszes képviselőknek.

A kormánypárti lap külpolitikai rovatvezetője ugyanis a szír származású Sayfo Omar. Felkészült Közel-Kelet-kutató, jó újságíró, ráadásul most regényt is írt (Allah tágas földje), amely remek lett, de a helyzet mégiscsak az, hogy ő is elhasalt a nemzetbiztonsági átvilágításon.

http://valasz.hu/itthon/fideszes-bojkott-jon-a-demokrata-ellen-127362

Hont: A magyar-magyar vacsoracsata

 

A magyar kormányt megnyugtathatja Kelemen Hunornak az ellenzéki vezetőkkel elköltött vacsora után tett hűségnyilatkozata. Kelemen saját lelkiismeretét nem fogja, bármennyire is megsértődik szerzőnkre, Tamás Gáspár Miklósra.

Kelemen Hunor kedvelni fog. Azt írja ugyanis Facebook-oldalán, válaszul Tamás Gáspár Miklósnak lapunkban megjelent írására (Kelemen Hunor vacsorája), hogy kedveli a dühös embereket. Én pedig kurvadühös vagyok. Mégpedig azért, mert a hivatalos magyarországi kormányzati politika rangjára emelt nemzetveszejtésbe (melynek forrása a tudatos cinizmus és a mély műveletlenség) egy ideje külhoni véreink fölkent vezetői is beszálltak. Ugyanis lehet-e másnak tekinteni, mint nemzetvesztésnek, ha a nemzetből kirekesztik azokat, akik nem hívei a kormánypártoknak, aki meg nem fontos, azt leszarják (természetesen ideértve a határon túliak nagyobb részét, de erről később). És akkor még az előbbiek jártak jól, mert a másként gondolkodókat simán idegen ügynöknek is bélyegezhetik, vagyis nem egyszerűen nem tagjai alanyi jogon a kulturális-nyelvi-politikai közösségnek, de egyenesen ellenségei annak, mert csak. Aki nem illeszkedik hajszálra egy Németh Szilárd-alakú öntőformába, az nem magyar. Nehéz dilemma.

http://hvg.hu/velemeny/20180209_Hont_magyarmagyar_vacsoracsata_tgm_kelemen_hunor_rmdsz_hatron_tuliak

Schulz mégsem lesz külügyminiszter

 

Nem akarja veszélybe sodorni a koalíciót.

Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.

Kiemelte, hogy a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét, ezért letesz arról a szándékáról, hogy részt vegyen a következő szövetségi kormány munkájában. Hozzátette, hogy pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi.

A politikus szerdán, a koalíciós tárgyalások után jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és ha a tagság többsége megszavazza a koalíciós szerződést, átveszi a külügyminisztériumot az SPD előző vezetőjétől, Sigmar Gabrieltől.

http://hvg.hu/vilag/20180209_Schulz_megsem_lesz_kulugyminiszter

 

Seres: Brüsszel, a magyar kormány sugar daddy-je

 

Elég volt. Az európai adófizetők egy Európa-ellenes rendszert teremtenek meg és erősítenek a kontinens közepén. Vélemény.

Pedig olyan szépen indult: "Orbán Viktor is nyert az osztrák választásokon" – kürtölte világgá a lakájmédia tavaly ősszel azt, amit a gazdi hallani akart: bővülő európai mozgásteret, politikai térkép-átrendezést, osztrák-visegrádi közeledést, migrációügyi egyetértést, beidézve az összes mérvadó forrást: a Russia Today-t és Mráz Ágoston Sámuelt. Aztán eltelik pár hónap, és a Merkellel és Macronnal szemmagasságban tárgyaló Kurzról kiderül, hogy európai formátumú vezető, aki távolról sem kritikátlan Orbán-fan.

Sőt, olyannyira nem, hogy a pénzét is elvenné. Helyesen. Ez nagyjából a legkonstruktívabb javaslat, amit uniós vezetőtől az utóbbi időben Magyarországgal összefüggésben hallottunk.

http://hvg.hu/itthon/20180209_seres_brusszel_a_magyar_kormany_sugar_daddyje

Lázár János kijött a fényre és Orbán Viktor babérjaira tör

 Bár ajándéktárgyakat és Lázár János feliratú bögréket (egyelőre) nem lehet rendelni, szakértők azzal egyetértenek, hogy a miniszter honlapjára mindenképpen érdemes odafigyelni. De nem feltétlenül azért, hogy követhessük életét, hanem mert a Fidesz-kormányban igencsak szokatlan – és tulajdonképpen példa nélküli –, hogy egy magas pozícióban lévő politikus Orbán Viktor babérjaira tör. Márpedig átvitt értelemben Lázár János éppen ezt teszi:

rajta kívül egyetlen ember van, aki tudatosan építi közösségi médiás és internetes jelenlétét: a miniszterelnök.

https://zoom.hu/hir/2018/02/09/lazar-janos-kijott-a-fenyre-es-orban-viktor-baberjaira-tor/

Garancsi új cége szállítja a vasúti jegybevételeket

 

Egyedüli ajánlattevőként, a becsült nettó 290 millió forint helyett 466 millióért Garancsi István cége, a G4S Készpénzlogisztikai Kft. szállíthatja egy évig a vasúti pénztárak bevételeit, a szerződés további egy évvel meghosszabbítható.

 

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/garancsi_uj_cege_szallitja_a_vasuti_jegybeveteleket.656505.html

Ettől féltünk: eljött a rég nem látott összeomlás - mi lesz most?

 

Egyelőre úgy tűnik, ahogy Ázsia, úgy Európa sem tudja kikerülni a globális trendeket és további esésben vannak a tőzsdék. De mi lesz mindennek a vége?

 

https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/ettol_feltunk_eljott_a_reg_nem_latott_osszeomlas_mi_lesz_most.656507.html

Putyin nagyon kitalált valamit - ebből még gond lehet

 

Vlagyimir Putyin orosz államfő talált egy módszert ellenfelei legyőzésére a nemzetközi porondon, ami sokkal olcsóbb, mintha tankokat küldene országaikra vagy befektetésekkel próbálná Oroszországhoz láncolni a kiszemelt országok gazdaságát.

A mai Egyesült Államok két szempontból is hasznos tanulsággal szolgálhat az európaiaknak. Megmutatta, milyen könnyen elcsúszhat egy ország a gazdagok öncélú uralma, azaz a plutokrácia irányába, továbbá példáját adta annak, hogyan lehet egy országot két szemben álló törzsre szétválasztani - kezdielemzését a Financial Timeson (FT) Simon Kuper publicista.

 

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/putyin_nagyon_kitalalt_valamit_ebbol_meg_gond_lehet.656442.html

Lázár: 2022-re Magyarország lesz a régió legversenyképesebb országa

2018. február 9. 15:32

2022-re Magyarországon lesz a régióban a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit – ezt Lázár János miniszter mondta pénteken Hódmezővásárhelyen.

http://mandiner.hu/cikk/20180209_lazar_2022_re_magyarorszag_lesz_a_regio_legversenykepesebb_orszaga

 

Lendvai Ildikó De, mi nyerjük a legtöbbet!

Úgy kezdődött, hogy 2009-ben két barát, az egyik a miniszterelnök későbbi veje, társtulajdonosként közös vállalkozásba kezd. 2010-ben Tiborcz már együtt ünnepli Orbánékkal a Vörösmarty téren a választási győzelmet. A cég árbevétele abban az évben hirtelen megsokszorozódik, 2011-ben már milliárdoknál tartanak. Az első referenciamunkájuk Hódmezővásárhelyen a polgármester (a későbbi kancelláriaminiszter) szerint kifogástalan. Később már sokkal több a probléma: egész városok panaszkodnak a balesetveszélyes sötét miatt. Addigra az ifjú résztulajdonos már benősült a miniszterelnöki családba, sőt két évre a még teljhatalmú Simicskáék is betársulnak az üzletbe (át kell adni a tapasztalatokat a fiataloknak), nem illik hát reklamálni. Jávor Pál is azt énekelte Tolnay Klárinak: „egy kis édes félhomályban mennyi-mennyi-mennyi vágy van”. A mennyi-mennyi vágyban ez esetben nem vagyok biztos, de a mennyi-mennyi pénzben igen.

A képlet a több mint 20 önkormányzati megbízásnál ugyanaz. Gondolom, a stadionok világítására kiírt közbeszerzéseknél szintén. (És még mondják, hogy felesleges az a sok stadion!) 

http://nepszava.hu/cikk/1152434-de-mi-nyerjuk-a-legtobbet

 

 

Zsolnay-ügy, avagy a Fidesz-einstand ára

A város vezetése és a kormánypárti gazdasági kör látványos kudarcot vallott az ellenporcelángyárral. A bukás közpénzmilliókba került.

A nemzetközi visszhangot kiváltó botrány 2016 nyarán robbant ki. Egy kivitelező cég, a WHB – melynek tulajdonosa Paár Attila jó kapcsolatban van a Fidesszel – féláron megvásárolta a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 416 milliós lejárt hitelét az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól, majd követelte az adósság törlesztését. Ezzel párhuzamosan a pécsi önkormányzat létrehozott egy céget, a Ledina Kerámia Kft.-t, s oda a 145 embert foglalkoztató Zsolnaytól átcsábítottak 118 alkalmazottat, így az üzem átmenetileg leállt. Eközben a porcelángyárnál – bűncselekmény gyanújával – adóvizsgálat is indult.

A pécsi önkormányzat fideszes vezetői azzal indokolták a Ledina létrehozását és a dolgozók átszerződtetését, hogy a Zsolnay 19 százalékos tulajdonosaként és a város értékeinek őreként meg akarják menteni az eladósodás miatt felszámolással fenyegetett porcelánmanufaktúra másfélszáz éves termelési kultúráját. A Fidesz gazdasági machinációiban jártas pécsiek viszont a kiszivárgott információk alapján azt feltételezték: egy, a párthoz kötődő gazdasági érdekkör akarta megszerezni az üzemet, mivel a gyár a következő tíz-tizenöt esztendőben akár milliárdos megrendelésekre számíthat évente a Zsolnay-kerámiával borított műemléképületek – unió által finanszírozott – felújításakor. (Hazánkban és a szomszédos államokban 150 ilyen épület áll.)

Az amúgy is nehéz helyzetben lévő, több oldalról támadott Zsolnay összeomlása még se következett be

http://nepszava.hu/cikk/1152388-zsolnay-ugy-avagy-a-fidesz-einstand-ara

A SZÚFI MEG A LIPÓTVÁROS

Bayer Zsolt Magyar Idők

Egyszer csak a guanó tényleg oly vastagon rakódik le, hogy nem lehet eltüntetni többé. Ebbe a kritikus szakaszba érkezett Vona lerakódása. Eddig sem lehetett megmagyarázni a dolgokat, bár megpróbálták mindenhogyan, hogy akkor Allah nem is Allah, a szürke farkas nem is szürke farkas, és ha Vona éppen azt mondja az épülő kerítés tövében, hogy „a kerítés a kormány migránspolitikájának kudarca, a kerítés felesleges, és nem állítja meg a migránsokat”, az azt jelenti, hogy „Vona találta ki a kerítést, és mindig is támogatta”. Rendben, ezt ismerjük.

De azért most megvastagodott a Vona lerakódása, ­miután kiderült, hogy ez az egész iszlámőrület: tudatosan vállalt és éveken át dédelgetett, mélyen és őszintén megélt vallás és vállalás. Amelynek mélyén nyilván ott szundít az ugyanilyen mélyen megélt antiszemitizmus.

http://magyaridok.hu/velemeny/szufi-meg-lipotvaros-2769955/

„Grandiózus” nyugdíjas találkozót hozott össze a fideszes képviselő

Bár hivatalosan még el sem kezdődött a kampányidőszak, a Fidesz politikusai is igyekeznek mindent megtenni a választási sikerért. Czerván György országgyűlési képviselő, aki egyben a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, az időseknek szervezett „választókerületi nyugdíjas farsangi kampányrendezvényt” a napokban. A nagykátai sportcsarnokban megrendezett eseményen a választókerület 20 településéről érkeztek nyugdíjas szervezetek.

Czerván György ebédre látta vendégül az időseket, de a jó hangulat biztosításáról is gondoskodott, mások mellett Soltész Rezső és Zalatnay Sarolta is színpadra lépett. Ám ezzel nem ért véget a meglepetések sora, hiszen kiderült, magától Czervántól sem idegen az előadóművészet: „Borvirág” elnevezésű zenekarával több nótát is eljátszottak, a politikus pedig harmonikázott és énekelt. A résztvevő nyugdíjasok hálája egyébként nem maradt el: a rendezvény egy pontján felvonultak a nyugdíjas klubok vezetői a színpadra, és nyilvánosan mondtak köszönetet a szervezésért Czervánnak, sőt, még egy-egy ajándékot is átadtak neki. – Engedjétek meg, hogy hálás szívvel köszönetet mondjak képviselő úrnak, hogy a térség történetében először megálmodta, megszervezte és létre hozta ezt a grandiózus nyugdíjas találkozót –

https://mno.hu/belfold/grandiozus-nyugdijas-talalkozot-hozott-ossze-a-fideszes-kepviselo-2446299

Államtitkár úr átadott egy rakás szart

 

Az államtitkár a harsányi eredmények felsorolásakor megemlítette, hogy hagyományt teremtettek a szürkemarha fesztivállal, és az első világháborús Turul-szobor helyreállítását is nagy teljesítménynek értékelte. A százmillióból felújított nyolc utcát Harsány életében visszafogottan csak történelmi pillanatként értékelte.

Ha Tállai nem is, a harsányiak készségesen elmondták a véleményüket a felújított utcákról.

“Megcsinálták, de szarul. Nincs hozzá csatorna, az árkot nem rakták rendbe, egy domb alatt van, gyorsan be fog folyni alá a víz” – mondta egy hölgy a Dózsa György utcáról az egyik helyi presszóban. Hozzátette, szerinte öt év múlva újra lehet majd aszfaltozni az egészet, mert gyorsan tönkre fog menni. Annak persze örül, hogy csináltak valamit, mert eddig nagyon kátyús volt a helyi horgásztóhoz vezető út.

 

https://index.hu/belfold/2018/02/09/allamtitkar_ur_atadott_egy_rakas_szart/

 

Egy eszkortlány képei vezették Navalnijt egy világpolitikai botrány nyomára

Trump stábjának is fájhat a feje egy könnyelmű orosz hölgy miatt. A hónap sztorija egy lendületes videóban.

 

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, aki Putyin legnagyobb ellenfele lehetett volna az elnökválasztáson, ha a hatóságok meg nem akadályozzák az indulását. Az irodáját nemrég megszállták a rendőrök, és amikor legutóbb tüntetni akart, rendőrök rángatták be egy buszba. 

Navalnij legfontosabb állítása, hogy 

 

az orosz miniszterelnök-helyettest egy prostituáltakkal megrakott luxusjachton megvesztegette egy orosz oligarcha. A két férfi most kiderült szoros kapcsolata pedig még egyértelműbbé teszi a Trump-kampány és az oroszok közti összejátszást.

 

De maguknál a következtetéseknél sokkal szórakoztatóbb, ahogy Navalnij eljutott idáig - és ez a történet is nagyon jellemző. 

 

https://444.hu/2018/02/09/egy-eszkortlany-kepei-vezettek-navalnijt-egy-vilagpolitikai-botrany-nyomara

 

Ügyes: Úgy írták ki az Almásy-kastély bérleti pályázatát, hogy azt csak egy ember vegye észre

A HírTV Célpont című műsora szerint

 

trükkös módszerrel jutott egy "NER-lovag" a felsőpetényi Almásy-kastélyhoz.agyar Nemzeti Vagyonkezelő a 15+5 évre szóló bérleti pályázatot azzal a címmel írta ki, hogy a „Felsőpetény belterület 19 hrsz. szám alatt bejegyzett, természetben a 2611 Felsőpetény, Petőfi utca 37. szám alatt található ingatlan bérleti szerződés útján történő hasznosítására." Érdekes, máskor nem szokták kihagyni a címből, ha kastélyról van szó. Nem meglepő,

 

egyetlen jelentkező indult az épületért: dr. Barna Zsolt.

Dr. Barna egy nemrég alapított céggel, az Amicitie Real Estate Kft.-vel nyerte el az ingatlant, sokat nem kell majd fizetnie. Ha vállalja, hogy legalább 117 millió forint értékben költ az épületre, akkor 

 

 

csak a minimális bérleti díj 15 százalékát kell kifizetnie: 18 milliót 15 év alatt. 

 Sőt, a renoválás költségét leírhatja, az összeg duplájával csökkentheti a cég adóalapját.

 

https://444.hu/2018/02/09/ugyes-ugy-irtak-ki-az-almasy-kastely-berleti-palyazatat-hogy-azt-csak-meszaros-embere-vegye-eszre

 

Egyedülálló fotók kerültek elő Szálasi kivégzéséről

 

Egy ládában pihentek egészen eddig.

Eddig nem ismert, 32 képből álló fotósorozat bukkant fel Szálasi Ferenc nyilaskeresztes vezér, magyar "nemzetvezető" 1946-os kivégzéséről.

A képeket a Washington Post munkatársa kapta a húgától, ő pedig a világháborúban szolgált apósa hagyatékában találta, egy régi faládában.

Post munkatársa sokáig nyomozott, amíg azonosította a jelenetet, amelyen négy ember felakasztása látható. A jelen lévő katonák némelyikén szovjet egyenruha volt, így sikerült leszűkítenie a lehetséges megoldások körét, amíg rábukkant a Szálasi-ügy más dokumentumaira. A cikk megjegyzi, hogy a magyar akasztási eljárás "szokatlan".

http://hvg.hu/vilag/20180209_Egyedulallo_fotok_kerultek_elo_Szalasi_kivegzeserol

 

Nagy Ottó Észak Dél mellett

Álláspont. Tegnap magyar–szerb csúcstalálkozó volt, Budapestre látogatott Ana Brnabic szerb miniszterelnök

Magyar Hírlap

Aztán frissebb kép egy straté­giai játékból, ahol az első kudarcok hamar megmutatták, hogy az útépítés minden irányba legalább olyan fontos, mint a fegyverkezés, mert egy jó úthálózat kincset, sőt győzelmet ér.

És ugyanekkora kincset ér egy jó elektromos, egy jó gázvezeték-hálózat, és jöhetnek az utak és a vasút is, mert ez mind kereskedelmet feltételez és gazdasági pezsgést, fellendülést. Nem hiába beszél már régóta Orbán Viktor az észak–déli irányú hálózatok és összeköttetések kialakításának fontosságáról. Mert a nyugat–keleti irányú vonalak már szépen kiépültek, de nem véletlenül, a Nyugat szeret érdekeinek megfelelően kelet felé terjeszkedni. Arra vannak a még meghódítandó, lefölözendő piacok, ott még olcsó a munkaerő, ott még jobban lehet serkenteni a fogyasztást is. És mégis ellentét feszül itt, mert a nyugat–keleti összeköttetés a Nyugat érde­keit szolgálja. Elég csak – politikai vonatkozásán túl – az orosz embargóra gondolni, nyet kereskedelem, de azért az orosz gáz jöhet, figyeljenek, milyen furcsa, az Északi Áramlaton. Németországba, mert kell a gazdaságnak, a népnek.

 

Kövér László: Nem vagyunk sem nyugati, sem keleti barátainknak a cselédei

Ülésezik a KMKF

MH/MTI – 2018.02.09. 10:05 

Az Országgyűlés elnöke szerint a Kárpát-medencei magyar kapcsolatok - azaz a szorosan értelmezett nemzetpolitika - szempontjából összességében az elmúlt négy esztendő volt a legjobb és legsikeresebb, amely békeidőkben az utóbbi száz esztendőben a magyarságnak megadatott.

http://magyarhirlap.hu/cikk/110316/Kover_Laszlo_Nem_vagyunk_sem__nyugati_sem_keleti_baratainknak_a_cseledei

 

Tuzson szerint nem fog enyhülni a "Stop Soros" törvénycsomag, sőt, akár szigorúbb is lehet

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a "Stop Soros" törvénycsomag esetében szigorításról, megerősítésről lehet beszélni, enyhítésről semmiképpen sem.

Az államtitkárt kérdezték a belga miniszterelnök nyilatkozatáról is, amely szerint ha június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor a visegrádi országok nélkül, minősített többségi szavazással fogadják el a tervezett reformokat. Tuzson Bence szerint ez "felháborító ultimátum".

Úgy fogalmazott:

amit a belga miniszterelnök mond, az egy "trükk", az a lényege, hogy megkerüljék a fő döntéshozó szervet, és a belügyminiszterek tanácsában egyszerű többséggel meghozott döntéssel elő lehessen segíteni a migrációt a kötelező betelepítési rendszer felső korlát nélküli megalkotásával.

 

http://propeller.hu/itthon/3333259-tuzson-szerint-nem-fog-enyhulni-stop-soros-torvenycsomag