2018, április 16 - 08:02 Sajtószemle

 

Kamuiskolákat lepleztek le Szabolcsban: 90 ezerért bárki vásárolhatott bizonyítványt
Egy hónapon belül a második, összesen már a harmadik fantom iskolát buktatták le a NAV nyomozói Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 
Az alapítványi kézben levő, felnőttek érettségihez juttatását segítő iskolák fiktív tanulók után vettek fel állami támogatást. Mint kiderült, 
90 ezer forintért a bizonyítványokat bárki megvásárolhatta, míg a tanulók adataiért 5 ezer forintot fizettek.
http://www.atv.hu/belfold/20180415-a-harmadik-fantom-iskolat-buktattak-le-a-nav-szabolcs-szatmar-bereg-megyeben

Leváltották Mendrey Lászlót a PDSZ éléről 
Elfogadom a kongresszus döntését, a további munkához sok sikert kívánok – nyilatkozta lapunknak Mendrey László, a 
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) leköszönő elnöke, miután szombaton rendkívüli tisztújító kongresszus 
keretében leváltották őt a testület éléről. 
http://nepszava.hu/cikk/1157613-levaltottak-mendrey-laszlot-a-pdsz-elerol

Ennyit keresnek a mezőgazdaságban dolgozók
A szakmunkások között a legjobban a kertészeti ágazatban dolgozók kerestek, ők átlagosan 157 ezer forintot vihettek haza havonta. 
A második helyezett 150 ezer forintos átlagbérrel az állattenyésztő, állatgondozó szakmunkás volt.
https://www.magro.hu/agrarhirek/piaci_infok/ennyit-keresnek-mezogazdasagban-dolgozok/

Lezsák Sándor játszótere lehet az új régészeti intézet
A magyar őstörténettel foglalkozó, a Balog-tárcához tartozó intézet megalapítása azért is furcsa, mert az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontján 
(BTK) belül is létezik hasonló témacsoport. 
http://hvg.hu/kultura/201815__laszlo_gyula_intezet__regeszet__lezsakbiznisz__talalt_penz

Még nem tudni, szétszedik-e az EMMI-t
Balog Zoltán választhat a humán csúcsminiszterség és a polgári világ formálása között, a kormányfő mellett.
http://www.weborvos.hu/lapszemle/meg_nem_tudni_szetszedik_e/245143/

Tartanak az ügyvédek új polgári kódextől
Alátámasztják a friss statisztikák a korábbi félelmeket: valóban egyre nehezebb dolga van annak, aki polgári perben keresné az igazát.
http://nepszava.hu/cikk/1157632-tartanak-az-ugyvedek-uj-polgari-kodextol

Hitelt halmoz a lakosság
Hatmilliónál is több hitelszerződése van a magyar háztartásoknak, többen meglévő kölcsönük mellé vesznek fel újabbakat.
http://nepszava.hu/cikk/1157628-hitelt-halmoz-a-lakossag

Ismét terjed Magyarországon a kanyaró
Hat hét alatt 13-an fertőződtek meg itthon kanyaróval, de idén már korábban is volt egy eset, így az év eleje óta április 1-ig 
összesen 14 magyarországi fertőzésről számol be az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ. Az ECDC
legutóbbi jelentése szerint egyébként 15 uniós államban vannak kanyarójárványok, de a szomszédos államokban is sok a fertőzés.
http://www.weborvos.hu/hirek/ismet_terjed_magyarorszagon_a_kanyaro/245192/

 

Fiatalokat veszélyeztethet a rák
A HPV, a hererák és a leukémia is sok 30 év alatti magyart érint, esetükben különösen fontos volna a gyors diagnosztizálás 
és a hatékony kezelés. Hazánkban azonban most az egyik legrosszabb a daganat miatti halálozások száma az EU-ban, 
ebben pedig komoly szerepe van az ellátórendszer hiányosságainak. Legutóbb épp a 6 milliárdos EU-támogatású 
vastagbélrák szűrésről derült ki: hiába az ígéretek, nem indult el a program.
http://nepszava.hu/cikk/1157590-fiatalokat-veszelyeztethet-a-rak

Vérhányás, plázaálom, nyomorharc
Ahol az emberek 90 százaléka közmunkából él, ott próbál segíteni a SZIA InDaHouse program - a zömmel roma gyerekek 
felzárkóztató projektet a mélyszegénységben élők "felső tíz százaléka" veszi észre, azok akiket nem szívott be végleg a nyomor, 
és a gyereküknek még mindig jobb jövőt látnak.
http://nepszava.hu/cikk/1157589-verhanyas-plazaalom-nyomorharc