2017, szeptember 9 - 09:47 Sajtószemle

A szervezők azt írják, mindenki azt gondol, amit akar, és mindenki azt alkot, ami eszébe jut erről – nekik csak az számít, hogy az alkotók részt vegyenek az ARC kreatív párbeszédében, amelynek középpontjában a civilek, a civilség és a civilezés áll.

Lássuk az idei plakátokat!

http://hvg.hu/kultura/20170908_Mutatjuk_az_idei_ARCplakatokat

 

Lex CEU: Megvan a megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, az AB idén dönt

 

Megvan az előzetes elvi megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, amit a lex CEU előír - állítja egy kormánytag. A lex CEU ügyében az Alkotmánybíróság ítélete várhatóan október 11-e után születik meg, valamikor még idén. Az AB ítéletekre rálátó alkotmányjogászok szerint a bírák szinte biztosan nem mondják ki az alkotmányellenességet.

Forrásunk részleteket nem árult el, de határozottan leszögezte: ezáltal a CEU esetében a határnapnak december 31. számít majd. Az ominózus október 11-nek azért van jelentősége, mert a parlament április 4-én fogadta el az itthoni és nemzetközi tiltakozást is kiváltó törvényt, Áder János köztársasági elnök április 10-én írta azt alá és a törvényt másnap, április 11-én hirdették ki.

 

http://www.atv.hu/belfold/20170908-lex-ceu-megvan-a-megallapodas-az-amerikai-szovetsegi-kormannyal-az-ab-iden-dont

 

Orbán: Tudomásul veszem

 

Bármilyen ügyben születik bírósági ítélet, ugyanazt az elvi álláspontot kell követnünk. Magyarország az Unió tagja, az Unió belső ügyeit a szerződések rendezik. És ez azt jelenti, hogy a bíróság döntéseit is tiszteletben kell tartanunk.

– mondja Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Én a tudomásul venni kifejezést használom, szó szerint veszem át Fico szlovák elnöktől. Szó szerint tudomásul veszem, mert mi nem rongálhatjuk az EU-t, amelynek a jogtisztelet az alapja. Ennek ellenére nem változtatunk a migránsokkal kapcsolatos politikánkon.

 

http://24.hu/belfold/2017/09/08/orban-tudomasul-veszem/

 

Juncker nem kezd „szóbeli ping-pongba” Orbánnal

 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke találkozni fog Orbán Viktorral Tallinnban, a digitális uniós csúcstalálkozón, ahol a bizottság vezetője kész bármiről megbeszélést folytatni a magyar miniszterelnökkel – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője újságírói kérdésre válaszolva pénteken, a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján.

 

http://24.hu/kulfold/2017/09/08/juncker-nem-kezd-szobeli-ping-pongba-orbannal/

 

Guardian: Az uniópártiak meggyőzése lehet Orbán legnagyobb választási kihívása

 

Egy év sincs már a következő országgyűlési választásokig Magyarországon, és a Fidesz minden bizonnyal továbbra is a nemzet legfőbb védelmezőjeként sulykolja magát a köztudatba. Van valami azonban, amiről Orbán Viktornak meg kell győznie a nagy többségben lévő uniópárti választókat – derül ki a The Guardian véleményrovatából.

 

http://hvg.hu/itthon/20170908_guardian_az_uniopartiak_meggyozese_lehet_orban_legnagyobb_valasztasi_kihivasa

 

Kolosi Péter: Összehangolt támadás indult az RTL Magyarország ellen

 

A programigazgató vezérigazgató-helyettes vitatja a Figyelő hetilapnak az RTL Magyarország lehetséges eladásáról közölt cikkét és az Origo írását, hogy a TV2 megelőzte az RTL-t. Kolosi Péter egyúttal arról is ír, szerinte akár 12 milliárd forint - az eddig ismertnél 4 milliárddal több - lehetett a TV2 vesztesége.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese az Egy nap a dezinformáció világában című Facebook-posztjában azt állítja, hogy a Figyelő tegnap megjelent írása az RTL megkérdezése nélkül készült az RTL Magyarország üzleti eredményeiről, és ezzel szoros összefüggésben a magyar televíziós reklámpiac méretéről úgy elmélkedik a hetilap nevét nem vállaló szerzője, hogy az meglehetősen homályos ok-okozati vélelmei alapján jut arra az egyébként minden alapot nélkülöző következtetésre, hogy az RTL Magyarország eladó. Kolosi szerint azonban a cikket egyértelműen azzal a szándékkal írták, hogy azt a hamis látszatot keltse, hogy az RTL Magyarországon veszteséges, amelytől tulajdonosai meg akarnak szabadulni.

 

http://24.hu/media/2017/09/08/kolosi-peter-osszehangolt-tamadas-az-rtl-magyarorszag-ellen/

Csúcsfizetést kap, rekordpénzt költ reprezentációra Orbán szegényügyi tanácsadója

Direkt36

Tizenhét miniszterelnöki megbízott segíti Orbán Viktor munkáját, de van közöttük egy, aki nemcsak rekordmagas, nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre. Hegedűs Zsuzsáról van szó, aki a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és emellett egy gyerekéhezés ellen küzdő alapítványt is vezet. 

Hegedűs tavaly annak ellenére költött másfél millió forintot éttermi számlákra és vendégfogadásra a minisztérium költségére, hogy nem találtuk nyomát annak, hogy olyan rendezvényt szervezett volna, ahol neki kellett fizetni a meghívottak vendéglátását.

A minisztériumot és Hegedűs Zsuzsát is hiába kérdeztük, pontosan mire költött el ennyi pénzt. A minisztérium egyáltalán nem válaszolt, Hegedűs pedig csak annyit, hogy szeptemberben kampányba kezd, addig semmilyen kérdésről nem nyilatkozik egyik médiának sem.

https://444.hu/2017/09/08/rekordfizetese-mellett-reprezentaciora-is-kirivoan-sokat-kolt-orban-tanacsadoja

 

Kövér László: Európára nagy küzdelem vár

A Fidesz pártcsaládjának az erkölcsi többség oldalán kell állnia, figyelmeztetett a házelnök a demográfiáról szóló budapesti néppárti tanácskozáson

MH-összeállítás – 2017.09.09. 01:21 

Az európai kultúra megmaradása múlhat azon, hogy „minek tekintjük az európai családot: civilizá­ciónk talpkövének, a jövő zálogának vagy a múlt eltörlendő maradványának” – jelentette ki Kövér László házelnök a demográfiáról szóló, budapesti néppárti tanácskozáson.

http://magyarhirlap.hu/cikk/97507/Kover_Laszlo_Europara_nagy_kuzdelem_var

 

BRÜSSZEL EGYIRÁNYÚ SZOLIDARITÁSA

Petrin László Magyar Idők

 

A fejlett Nyugat elhibázott, felelőtlen és haszonleső észak-afrikai, továbbá közel-keleti politikája nyomán káosz támadt az említett térségekben. A Nyugat károkozása drámai létszámú állam nélküli embertömeget, illegális bevándorlók millióit zúdította Európára. Magyarország a migrációs válság kirobbanása óta töretlenül biztosítja az unió hazánknál húzódó schengeni határának védelmét. Hazánk nemcsak saját magát, hanem a kontinens minden polgárát védi az illegális bevándorlók áradatával szemben. Magyarország kiérdemelte az unió szolidaritását, hiszen a schengeni határok következetes és hatékony védelméből hazánk veszi ki az oroszlánrészt.

Brüsszelnek tartózkodnia kellene a kettős mércétől. 

http://magyaridok.hu/velemeny/brusszel-egyiranyu-szolidaritasa-2169523/

 

Az Origo médiatörténelmet ír: Rettegnek a nyugdíjasok, országszerte vadásznak rájuk

Utolsó soraimat írom le újságíróként, mert az történt velem, ami a legenda szerint Picasso apjával, amikor meglátta a fia egyik rajzát: rájöttem, hogy a tökéletesség fényében nincs értelme folytatni. Pár perccel ezelőtt ugyanis az Origo közölte a Perfekt Írást.

Szűkkeblű, kicsinyes elemzők felfoghatják úgy is, hogy itt van még egy minden egyes karakterében hazug, forrás nélküli, a hihetőség leghalványabb látszatára sem ügyelő, egészen nevetséges propagandacikk, ami azt akarja elhitetni a Fidesz egyik fontos választói csoportjával, hogy Vona Gábor egyik nyuggerező Facebook-bejegyzésének hatására szabályos pogromok indultak el az országban a rettegő nyugdíjasok ellen. Mindezt olyan kitalált sztorikkal, kamuforrásokkal és fantasztikus, soha élő ember által nem használt, az íróasztalnál kitalált gyalázkodásokkal fűszerezve, hogy olyat még tényleg nem láttál.

https://444.hu/2017/09/08/az-origo-mediatortenelmet-ir-rettegnek-a-nyugdijasok-orszagszerte-vadasznak-rajuk

Lázár János a Magyar Nemzetnek: A retorzió nem fog elmaradni

Hogyan lehetséges az, hogy egy távozó nagyköveti nyilatkozat miatt Magyarország megszakítja a nagyköveti szintű kapcsolatokat Hollandiával, de amikor Ukrajna egy olyan oktatási törvényt fogad el, amely a kárpátaljai magyarság létét veszélyezteti, a magyar kormány beéri azzal, hogy csak a szavak szintjén reagál? Erről is kérdeztük Lázár Jánost csütörtöki algyői lakossági fóruma után videointerjúnkban.

A minisztert arról is kérdeztük, igaz-e, hogy a 2018-as választások után inkább választókerületében folytatná a munkáját. – Szívem szerint, ha csak rajtam áll, a választókerületemet választom. Úgy gondolom, hogy az itteni közösségeknek szükségük van arra, hogy segítsek nekik, és én segíteni szeretnék. Többet, mint amennyit eddig tettem – mondta. Lázár szerint egy fenékkel két lovat megülni „nem könnyű dolog”, ráadásul a politikában ő a rotáció, a vérfrissítés és a dinamizálás híve. – A tervem valóban az, hogy az eddigieknél sokkal többet szeretnék itthon lenni és dolgozni, úgy látom, hogy az ország ügyei mennének nélkülem is – tette hozzá.

 

https://mno.hu/belfold/lazar-janos-a-magyar-nemzetnek-a-retorzio-nem-fog-elmaradni-2416189

Hatalmas a káosz a Tesco-sztrájk miatt, sorra állnak le az áruházak

 

A vecsési áruház nyitva volt ugyan, de a péntek délutáni zsibongás helyett néma csöndben ténfergett a pár vevő, csak a kasszák előtt volt tumultus. A szakszervezet online követi az eseményeket, jó pár áruház már bezárt, vagy a bezáráshoz közeli állapotban van. Van, ahol az igazgató állt be a hentespultba.

 

http://24.hu/fn/gazdasag/2017/09/08/hatalmas-a-kaosz-a-tesco-sztrajk-miatt-sorra-allnak-le-az-aruhazak/

Best of Kósa Lajos

 

Két évig volt a Fidesz frakcióvezetője, de megszámlálhatatlanul sok felejthetetlen pillanatot okozott nekünk. Mutatjuk a legjobbakat. 

 

http://index.hu/video/2017/09/08/kosa_lajos_frakciovezeto_bucsu_best_of/

 

Több karibi szigetet is letarolt az Irma hurrikán

 

A Karibi-térségben Antigua és Barbuda szigetét teljesen letarolta a magyar idő szerint péntek délelőtt 4-es erősségűvé gyengült, de még mindig veszélyesen erős Irma hurrikán, a BBC szerint az épületek 90 százaléka megrongálódott. A Brit Virgin-szigeteken is nagy pusztítást végzett a vihar, rengeteg ház tetejét tépte le, és Saint Martinon is az épületek 95 százaléka megrongálódott, nincs áram és ivóvíz sem.

A Vöröskereszt szerint a Karibi-térségben eddig másfélmillió embert érintett, 13 halálos áldozatot követelt a továbbra is a legfelső, ötös kategóriába tartozó hurrikán. A Vöröskereszt figyelmeztetett, hogy 26 millió ember is veszélyben lehet Irma miatt, ami 300 kilométer körüli szélsebességgel érkezik Haitihez és Kubához.

 

http://index.hu/kulfold/2017/09/08/irma_hurrikan_pusztitas_karibi_terseg/

 

Az MSZP szerint Botka ellen uszított az egyik kormánybarát televízió

 

az Echo TV egyik műsorában egy kormánybarát-blog egyik vezetője arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon, írja az MTI. Molnár Gyula szerint minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és ellenzéki összefogást is szeretne a cél eléréséhez. A pártelnök sajtótájékoztatón felidézte a mondatot:

"hány Botka László él Magyarországon? Egy él, az is sok. Tehát egynek sem kell élnie!"

 

http://index.hu/belfold/2017/09/08/az_mszp_szerint_botka_ellen_uszitott_az_egyik_kormanybarat_televizio/

 

Handó Tünde megelégelte: a jövőben ő dönti el, ki mit mondhat

 

Az élethez igazítják a bírósági tájékoztatást: hivatalosan is Handó Tünde OBH-elnök dönti majd el, hogy ki és mit mondhat nyilvánosan a bíróságokkal kapcsolatban.

„Az OBH elnöke által külön, esetileg meghatározott, országos jelentőségű témákban a bíróság csak az OBH elnökének előzetes jóváhagyásával adhat tájékoztatás”

http://hvg.hu/itthon/20170908_Hando_Tunde_megelegelte_a_jovoben_o_donti_el_ki_mit_mondhat

 

A KORMÁNY TAGJA LESZ KÓSA LAJOS

GULYÁS GERGELYT NEVEZHETIK KI A FIDESZ ÚJ PARLAMENTI FRAKCIÓVEZETŐJÉNEK

Baranyai Gábor - Borsodi Attila Magyar Idők

 

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője tárca nélküli miniszterré lép elő, helyét Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság elnöke veheti át. A választás kampányára fordulva a választókerületek élén is történnek személycserék.

A 2018-as országgyűlési választás kampányára fordulva több választókerület élére is új elnök kerül. Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere lett a Fidesz elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében, a politikus Mengyi Roland után vette át a körzet vezetését – a hírt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város első embere megerősítette lapunknak. Ismeretes: Mengyi és hat társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség még áprilisban emelt vádat bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

 

http://magyaridok.hu/belfold/kormany-tagja-lesz-kosa-lajos-2187016/

 

Ilyet még nem láttak az Európai Parlamentben

 

Az események azután léptek ki a parlamenti ügymenet szokásos medréből, hogy Lázár János vádaskodó hangvételű levelet küldött a bizottság elnökének. Az ügyet ismerő parlamenti forrásaink szerint ezen a bizottság elnöke annyira kiakadt, hogy nyilvános vitát kezdeményezett az ügyben.

 

Ezen a vitán szólalt fel Deutsch Tamás is, aki a bizottság tagjaként egy éve tudhatott a készülő útról,

 

felszólalása mégis Lázár János levelének szavait visszhangozta az Európai Parlament brüsszeli termében.

 

Azt kérhette a kormány, hogy maga jelölje ki, hova mehessen a küldöttség

Az nrc nevű holland lap információi szerint ugyanakkor nem ezek voltak az egyedüli kísérletek arra, hogy nyomást gyakoroljanak a bizottság elnökére. A lap név említése nélkül azt írja, hogy

az Európai Unióhoz akkreditált magyar nagykövet korábban látogatást tett a bizottság elnökénél. Azt javasolta, halasszák a választások utánra a küldöttség látogatását, illetve keressenek fel új projekteket,

miután azokra a magyar kormány javaslatot tesz. Az ügyben megkerestük Magyarország Európai Unió Melletti Állandó Képviseletét, amelytől cikkünk megjelenéséig  nem kaptunk választ az ügyben feltett kérdéseinkre.

elfogtuk Grässle és Lázár János levelezését

 

http://index.hu/kulfold/eurologus/2017/09/08/ilyet_meg_nem_lattak_az_europai_parlamentben/

 

Velencén, úgy fest, a NER csókosai nekiállhatnak építkezni

 

Miután az önkormányzat elfogadta a szükséges változtatásokat, új építészeti időszámítás indul Velencén. Sok helyen, például tóparti telkeken is megnő az építménymagasság, a beépíthetőség. Az új polgármesteri filozófia: a szabálytalan építkezéseket fogadjuk el status quóként, ne bolygassuk a múltat. És a jövőt sem – az új, immáron az átmeneti szabálytalanságban épülő beruházások mögött NER-figurák sejlenek fel. A kritikusok szerint a sebtében átvert módosítások által Velence kisvárosias jellege kerül veszélybe.

 

http://hvg.hu/itthon/20170908_Bucsut_mondhatunk_a_kisvarosias_kedves_Velencenek

 

Csúfosan megbuktak az állami tankönyvek

 

Van olyan kísérleti tankönyv, amelynek a rendelési darabszáma az állami nyomás ellenére megfeleződött.

Míg 2015-ben az állami tankönyvek aránya 74,4 százalék volt, következő évben már csak 72,9, 2017-ben pedig 67,1 százalék.

A tények tehát azt mutatják, hogy – az Emmi és a Klik „minden erőfeszítése” ellenére – ezt a célkitűzést nem sikerült elérni, sőt 2017-re az állami tankönyvek aránya 7,3 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva, miközben a magánkiadóké ugyanennyivel nőtt.

http://hvg.hu/itthon/20170908_Csufosan_megbuktak_az_allami_tankonyvek

 

HÍRHEDT FELFORGATÓT HOZTAK BUDAPESTRE SOROSÉK

SZRGYA POPOVICS A VILÁG ÖTVEN ÁLLAMÁBAN SZERVEZETT ZAVARGÁSOKAT, KORMÁNYBUKTATÁSOKAT

Kárpáti András Magyar Idők

 

Az őszi polgári engedetlenségi akciók előkészítésének része lehet a világ számos országában zavargásokat generáló, kormányokat megbuktató Szrgya Popovics budapesti látogatása. A Soros-hálózat számos alkalommal támogatta a szerb aktivistát és szervezeteit, akiknek többek között Szlo­bodan Milosevics szerb államfő megbuktatásában és a háborúba torkolló szíriai zavargásokban is jelentős szerepük volt.

http://magyaridok.hu/belfold/hirhedt-felforgatot-hoztak-budapestre-sorosek-2187391/

 

VARÁZSLÓ

Sitkei Levente Magyar Idők

 

Szrgya Popovics tegnap hazánkban népszerűsítette most megjelent könyvét, amelyben azt a módszert részletezi, hogyan lehet megdönteni egy diktatúrát, hogyan lehet a szabadságot a zsarnokság helyére tenni, miként kell áthágni a szabályokat anélkül, hogy véres fejjel kelljen a rendőrségnek válaszolni a részletekről. Popovics valaha a Milosevics-rezsim elleni felkelés egyik szervezője volt, s lett mára professzionális yuppie-forradalmár. Aki megmondja, ki a diktátor és ki a szabad ember. Kit szabad ütni és ki a barátunk. Akiben tettvágy van, de az erkölcsöt régen maga mögött hagyta.

Lehet példálózni Iránnal és Venezuelával, főleg azért, mert messze levő országok, a hallgatók és olvasók pedig nem tudják, kik élnek ezekben az országokban, milyenek a mindennapjaik, s azt végképp nem, hogy a messziről jött ember a végső igazsággal a tarsolyában jót ­tesz-e az ottani millióknak, ha ügyes kis módszereivel belekavar az életükbe.

A szabad fiúk és lányok, a politika varázslói soha nem fognak rájönni, hogy egy ügyes, ördögi projekt kicsi hangyái. Színesek, egyéniségek. Ugyanolyanok.

http://magyaridok.hu/ahelyzet/varazslo-2185393/

 

KECSKÉSRE A KAMPÁNYT

Pilhál György Magyar Idők

 

A választó nagyfokú feledékenységére épít a Magyar Szocialista Párt minapi szózata (is).

Ábrándos tekintetű Mesterházy Attila jegyzi az MSZP.hu-n olvasható mennydörgést. Nyilván azért szignálták rá a feladatot, merthogy neki, a leharcolt pártelnöknek már tök mindegy. Ő már úgyis lejáratta magát, amikor az előző országgyűlési választás előtt Kolozsvárra sunnyogott „bocsánatot kérni” az ottani magyarságtól a 2004. december 5-i népszavazáson történtekért. A huszonhárommillió románnal riogató, sajnálatos kampányért. „Egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtunk” – hebegte, makogta akkor a kétségbeejtő ember. Nem szakadt rá az égbolt…

 

http://magyaridok.hu/paca/kecskesre-a-kampanyt-2186980/

 

GYŐZELEM LETT AZ EREDMÉNYE A MAGYAR KÜLÜGY HATÁROZOTT FELLÉPÉSÉNEK

MTI

A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta pénteken a Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot – közölte az Agerpres hírügynökség.

Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő az Agerpresnek elmondta: a Római Katolikus Gimnázium diákjai abban az épületben folytatják a tanulmányaikat, amelyben eddig is tanultak, csupán az iskola adminisztratív ügyei kerülnek át a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz mindaddig, amíg lezárulnak az iskola létrehozásával kapcsolatos perek.

 

http://magyaridok.hu/kulfold/gyozelem-lett-az-eredmenye-magyar-kulugy-hatarozott-fellepesenek-2189404/

 

Tényleg létezik a Fidesz által szajkózott Soros-terv?

 

Soros György egy 2015-ös és egy 2016-os esszéjében is pontokba szedve vázolta, szerinte hogyan kellene megoldani a menekültválságot. A Fidesz a legfőbb üzenetét jól értette, de a részleteket illetően elég nagyvonalú: a milliárdos valóban több százezres kontrollált, segített befogadást akar, de a kötelező kvótát és a Merkel-féle határnyitást például pont nem támogatja.

 

http://index.hu/belfold/2017/09/08/soros_terv_migracio_fidesz_kvotaper/

 

2017.09.08. 07 ÓRA 36 PERC: A MEGVILÁGOSODÁS IDŐPONTJA

Magyar Idők Online

 

Az Index elismerte, hogy létezik Soros-terv.

Nem csak elismerte, meg is magyarázta, nehogy bármelyik hű olvasóban az a képzet társuljon a cikkhez, hogy lám, a konzervatív erről beszél, a ballib meg lepropagandistázta, itt-ott antiszemitázta azt, aki megírta, meg magát a kormányt is, amelyik harcol a Soros-terv végrehajtása ellen.

Az írás egy 6 és egy 7 pontból álló Soros-tervet is elővarázsol. A fogalmakat persze keveri, hiszen „véletlenül” összemossa a menekültet a migránssal, vagy a bevándorlóval. Néhol migrációs kérdésről, másutt menekültválságról ír.

Pedig nem mindegy! 

 

http://magyaridok.hu/belfold/2017-09-08-07-ora-36-perc-megvilagosodas-idopontja-2190244/

 

1,5 milliárd forintért reklámozza az MNB a “fogyasztóbarát” lakáshiteleket

A megbízást a kormány menekültellenes kampányairól ismert New Land Media Kft., és a Frank Digital Kft. nyerte, rajtuk kívül nem is volt más ajánlattevő.

 

https://blog.atlatszo.hu/2017/09/15-milliard-forintert-reklamozza-az-mnb-a-fogyasztobarat-lakashiteleket/

 

Nagyvonalúnak kell lenni – Molnár Csaba: Zárjuk le a tárgyalást tíz nap alatt!

 

A DK azt javasolja Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, hogy az egyéni jelöltekben állapodjon meg egymással a két párt, és ne foglalkozzon a közös vagy külön lista ügyével. Pedig pont ezen kapott össze a két baloldali szervezet, ugyanis Botka szerint csak közös listával lehet győzni, úgy, hogy azon nem szerepel Gyurcsány Ferenc DK-elnök neve. Molnár Csaba, a meghatalmazott tárgyaló, kampányfőnök szerint az egyeztetéseket még szeptemberben kellene lebonyolítani. Molnár azt mondja, nincsenek előfeltéte­­leik, nyitottak, azt javasolják, hogy a jelöltkiválasztásnál maximum azt vegyék figyelembe, mekkora az egyes pártok támogatottsága.

 

http://168ora.hu/nagyvonalunak-kell-lenni-molnar-csaba-zarjuk-le-targyalast-tiz-nap-alatt/

 

Lakner Zoltán: Ha az ellenzék jól csinálná…

 

Félrehord az összefogásvita. A látszat szerint a demokrata ellenzéki pártok körében a szövetségkötés hívei és ellenzői veszekednek egymással, holott majdnem minden szereplő valamiféle együttműködésben gondolkodik. Az egyetlen kivétel a Momentum, amely egyre határozottabban helyezkedik az egyedül indulás álláspontjára, úgy tartva, azzal nyer, ha távol tartja magát a régiektől – a szövetségigény figyelmen kívül hagyása azonban hatalmas rizikó.

Leszámítva a Momentumot, a baloldali és liberális ellenzék vitája valójában az összefogás hogyanjáról és erőviszonyairól szól. A kicsinyesnek tűnő, sokszor tényleg hisztérikus mószerolásba átcsapó viták megúszhatatlan részletkérdések körül lángolnak fel.

http://168ora.hu/lakner-zoltan-ha-jol-csinaljak/

 

Az európai erkölcstelen kisebbség üzenete Kövér Lászlónak

kolozsváros

„Ki kell állni hagyományos értékeink mellett, erősíteni kell a hagyományos közösségeket, fel kell építeni a büszke és szuverén nemzetek együttműködésére épülő erős Európát”.

Fordítom nem-fideszes nyelvre. Európa összedőlt, elporladt, kipusztult, lebombázták. Ezért most újra kell építeni, mégpedig a Fidesz, pontosabban Orbán Viktor elképzelései és sajátságos szája íze szerint. Különben mindmeghalunk. Miután a drága magyar kormánypárt minden létező fronton kisebbségben van – igen, Magyarországon belül is, a kétmillió szavazójával együtt – ki kellett találni valamit, hogy a túróban lehetnek mégis többségben. Olyasmi ez, mint az érvénytelen és sikertelen népszavazás, amit aztán némi töprengés után úgy kommunikált a kormány: győztünk! Mármint ők győztek.

https://kolozsvaros.com/2017/09/08/az-europai-erkolcstelen-kisebbseg-uzenete-kover-laszlonak/

Tovább durvult a hatalmi harc a lengyel elit csúcsain

 

Mélyülni látszik az ellentét a lengyel államfő és a kormány, illetve a kormánypárt között. Andrzej Duda a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártjával élesen vitázva kiállt az Európai Unió mellett.

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/tovabb_durvult_a_hatalmi_harc_a_lengyel_elit_csucsain.646847.html

 

Új adózási rendet tervez a kormány - eléggé kiakadtak a könyvelők

 

Csalódást okozott az adózás rendjéről szóló új tervezet, amelynek köszönhetően egyszerűsítés helyett inkább túlszabályozottá válik a rendszer – véli a legtöbb könyveléssel, adótanácsadással foglalkozó vállalkozást tömörítő egyesület, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete. Éppen ezért javaslatokat küldtek a kormánynak.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/uj_adozasi_rendet_tervez_a_kormany_elegge_kiakadtak_a_konyvelok.646991.html

Visszatért az infláció - mit lép az MNB?

 

A piaci várakozásnak megfelelően 2,6 százalékra gyorsult az infláció augusztusban, a maginfláció pedig 2,8 százalékra. A gyorsuló infláció ellenére az MNB várhatóan kitartóan tovább enyhíti a monetáris kondíciókat.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/visszatert_az_inflacio_mit_lep_az_mnb.646995.html

 

Tízéves mélyponton az MNB devizatartaléka – lassan elérnek a falig Matolcsyék

A pénzügyi válság kitörése idején volt csak alacsonyabb a jegybank devizatartaléka, mint most. Az előzetes adatok szerint augusztus végén 22,3 milliárd euróra rúgott a tartalék, 2008 szeptemberében 17,8 milliárd euró állt az Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelkezésére. (Ez 2008 novemberében az IMF gyorshitelének köszönhetően 22,9 milliárd euróra ugrott.) Idén, az év elején még 24,7 milliárd euró volt a devizatartalék, vagyis nyolc hónap alatt 2,4 milliárd euróval apadt. Ám még így is elegendő. A tartalékok csökkentése a jegybank tudatos döntése, de lassan véget érhet a folyamat, hacsak nem akar elmenni a falig felesleges kockázatot vállalva.