2017, szeptember 29 - 08:24 Sajtószemle

Vera története: Két diploma, három gyerek, és közmunka, ahonnan nincs kitörés

 

Árkot tisztítani lélekölő munka, de talán ennél is rosszabb, ha olyan pozíciót kell diplomás közmunkásként betölteni, amiért a kollégák rendes fizetést kapnak. A skarlátbetűt égeti a bőrére az, aki belemegy ebbe az ördögi körbe. A közmunka rendszerének értelmetlen természete itt mutatkozik meg leginkább.

Te más jogállású vagy. Ezt mondta Verának a főnöke, amikor arról volt szó, hogy az intézmény kiemelkedően jó teljesítményt tett le az asztalra, és ezért év végén jutalom jár mindenkinek. Kivéve persze Verát, mert bár ő is ugyanolyan rendesen dolgozott, ő „közfogi”, közfoglalkoztatott, avagy közmunkás. Hiába végzi ugyanazt a munkát, amit a kollégái közalkalmazottként látnak el, hiába van velük együtt napi 8 órában és csinálja ugyanazt, mint ők, az ő munkaadója nem az intézmény, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik nonprofit cége. Őt oda csak kihelyezték dolgozni.

 

http://hvg.hu/gazdasag/20170927_Ket_diploma_harom_gyerek__es_kozmunka

Fizetős a szegény gyerekeknek épült játszótér

Csak „pántlikának” kellettek a romák

Több mint százmillió forintból épült egy új közösségi tér Hajdúhadházon, hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák. Ám a játszóteret fizetőssé tették.

"Ötszáz forint a belépő, azért egy napra meg tudjuk venni az egész családnak a tejet meg a kenyeret, ennyi pénzt nem libikókázhat el a pár óra alatt."

Hajdúhadházon a lakosság harmada él valamelyik leszakadó városrészben, mélyszegénységben, számukra a napi ötszáz forintos belépődíj kifizetése irreális teher.

Úgy tűnik, a romák csak „pántlikaként” szerepeltek azon az uniós pályázaton, amely hangzatos nevet visel: "A sport, mely egyenlővé tesz." Szociális célú városrehabilitációs projektre az Észak-alföldi Operatív Program keretében közel 400 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült Hajdúhadház, ennek keretében épült meg a szederjesi városrészben a „közösségi és közszféra funkciókat szolgáló létesítmény”. Ez utóbbira az unió 85,3 millió forintot adott, a város pedig 30 milliós önrészt tett hozzá. Két évvel ezelőtt adták át az új sportpályát és játszóteret, amelyet az avatás utáni napokban még ingyen használhatott mindenki.

http://nepszava.hu/cikk/1141618-csak-pantlikanak-kellettek-a-romak

 

Szél nem viccel: kikéri a Soros-tervet

Egy levelet megér.

Közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje, hogy kiderüljön, milyen Soros-terv alapján indított nemzeti konzultációt a kormány. Szél ezt a Facebook-oldalán jelentette be, majd egy kommentben jelezte, nem viccel.

http://hvg.hu/itthon/20170928_Szel_nem_viccel_kikeri_a_Sorostervet

 

Végtelen hurokba taszította a Fideszt a Soros-konzultáció

A nemzeti konzultációban szereplő információt onnan szedik, hogy benne van a konzultációban. Ennyi.

 

A Fidesz leköszönő frakcióvezetője, Kósa Lajos csütörtök délben sajtótájékoztatót tartott, ahol arról kérdeztük, miből gondolja a kormány, hogy "Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért".

Ezt állítja ugyanis a kormány a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációjában. 

Volt ilyen felvetése a Soros úrnak. 

válaszolta kérdésünkre Kósa Lajos, és hozzátette, hogy ha gondolom, ad egy jegyzéket, amiből kiderül, hogy ők miből vezetik le ezt az állítást. A sajtótájékoztatón később Kósa megerősítette, hogy "Soros számos alkalommal felvetette", amit a konzultációban állít a kormány. 

 

http://index.hu/belfold/2017/09/28/vegtelen_hurokba_taszitotta_a_fideszt_a_soros-konzultacio/#

 

Egy célja van Tarjányiéknak: megszabadítani az ellenzéket Botkától

Bemutatkozott a Tarjányi Péter vezette Magyar Progresszív Mozgalom, ahol kerek perec kimondták, azt akarják, hogy Botka hátrébb lépjen. Lattmann Tamás szerint Botka magának kereste a bajt.

 

"Az a cél, hogy Botka László hátrébb lépjen, és egy, a pártok felett álló miniszterelnök-jelöltet építsenek fel, aki mögé be tudnak állni a demokratikus ellenzék pártjai"

– jelentette ki Tarjányi Péter, a Magyar Progresszív Mozgalom létrehozója és Lattmann Tamás közösen a mozgalom bemutatkozó sajtóeseményén.

A határidő október vége – jegyezte meg Tarjányi, hozzátéve, hogy van A, B és C tervük is. Személyben nem gondolkodnak, nem királycsinálók – tette hozzá. Azt mondta, semmilyen eszközük nincs azon kívül, hogy a nyilvánossághoz fordulnak, viszont nagy nyomást ígérnek, minél többször és minél több helyen akarják ugyanezt elmondani. Ne számítsunk tőlük se tömegrendezvényekre, se felvonulásokra, erre szerintük nincs idő. "Meg kell egyezni, mert máshogy nem lehet győzni." Mint elmondták, Botka megbuktatásán túl az Orbán-kormányt is meg akarják buktatni.

http://hvg.hu/itthon/20170928_Kivulrol_akarjak_megbuktatni_Botkat

Horváth Csaba: Legyen elég a töketlenkedésből!

Különös reggelre ébredtünk. Már Horváth Csaba, az MSZP legismertebb fővárosi politikusa is besokallt, és az egyik televízióstúdióban megmondta a tutit.

 

A két szélső érték Orbán illetve Gyurcsány. A végén dönteni kell, hogy kormányváltást akarunk vagy nem. Aki kormányváltást akar, annak a dolog természetéből fakadóan nem Orbán lesz a szövetségese. Tehát, ha a kormányváltás a cél, akkor én mindig Gyurcsányt fogom választani, az is legitim, aki Orbán választja, de annak a Fidesz-ben a helye.

 

https://zarojel.hu/horvath-csaba-eleg-a-toketlenkedesbol/

 

MSZP: Botka László kormányváltó ajánlata továbbra is érvényes

Botka László és a Magyar Szocialista Párt hétfői javaslata az ellenzéki összefogásról összezavarta a Fidesz forgatókönyvét. A teljes demokratikus ellenzéki egység, melynek lehetőségét javaslatunkkal megteremtettük, nyilvánvalóan nem érdeke Orbán pártjának.

Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának mai nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.

Az MSZP és miniszterelnök-jelöltje, Botka László ajánlata a többi ellenzéki párt számára továbbra is érvényes, várjuk a tárgyalásokat. Mi ugyanis Orbán Viktor kormányát akarjuk megbuktatni, nem az ellenzéket.

http://nepszava.hu/cikk/1141712-mszp-botka-laszlo-kormanyvalto-ajanlata-tovabbra-is-ervenyes

 

Hiller úgy tudja, Botka is elmegy tárgyalni a DK-hoz

 

A szocialisták választmányi elnöke szerint továbbra is erős Botka László támogatottsága a párton belül, azt pedig cáfolta, hogy töketlenek lennének.

 

http://www.atv.hu/belfold/20170928-hiller-ugy-tudja-botka-is-elmegy-targyalni-a-dk-hoz

 

Oszkó Péter: A jelenlegi ellenzék a saját maga paródiája

 

Magyarországról is meg lehet hódítani a világot – állítja Oszkó Péter vállalkozó, egykori pénzügyminiszter. Már csak azért sem pesszimista, mert az ő cégei baj esetén azonnal elköltöztethetők. De nem erre készül, hanem a magyar Szilícium-völgy kiépítésére, miközben a kapolcsi és a tállyai művészeti fesztiválokat szervezi. A 2018-as parlamenti választásokon semmi különösre nem számít. Elszomorítja, amit ellenzéki részről hall, reménytelen vállalkozásokban pedig nem vesz részt. Interjú.

 

 http://168ora.hu/oszko-peter-interju-kozelet-kultura-fesztival-interju/

Pop, Soros, migránsok, kormány satöbbi - a 99. Kormányinfó percről percre

 

Polgármestert buktatott a migránsellenesség Őcsényben, ismertté vált az újabb Soros-féle konzultációnak mind a hét állítás-kérdése, újabb nyomasztó részletek bukkantak elő a közalkalmazotti lét részleteiről, és lezajlottak a német választások is: ezekről mind várható legalább is kérdés a sajtó részéről, de Lázár János is biztos előáll valamivel - legalább a saját kormányzati jövőjével kapcsolatos ködöket eloszlathatja. Ez már a 99. Kormányinfó, kövessék velünk percről percre!

 

http://hvg.hu/itthon/20170928_Pop_Soros_migransok_kormany_satobbi__a_99_Kormanyinfo_percrol_percre

 

Iustitia vak, de Handónak van szeme: most a bírók öltözködését írná elő

 

A bírósági dolgozók után a bírákat is átfazonírozná a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal: a MOME-val közösen kiírt pályázaton az ideális bírói talárt keresték. Az eredmény: a cifraszűr és az Országház díszítése is felkerülne a talárokra, ha az a fiatal tervezőkön múlik

 

http://hvg.hu/itthon/20170928_Iustitia_vak_de_Handonak_van_szeme_most_a_birok_oltozkodeset_irna_elo

 

Török Gábor szerint az LMP jó eséllyel pályázik az MSZP helyére

 

Már a politológus is nehezen tudja értelmezni, mi történik épp, ki mozgatja a szálakat.

A Facebook-oldalán arról ír mindenesetre, hogy az elég valószínű, hogy az eseményeknek iránya van. Mindezt úgy vezeti le, hogy először megjelenik Ron Werber, az MSZP volt tanácsadója az LMP mellett, majd jön Demeter Márta, átül a szociktól az LMP-hez.

Később a Medián kimutatja, nagyot gyengült és huszonöt éves mélyponton az MSZP, a zöldpárt meg erősödik, végül megjelenik a színen a Lattmann – Tarjányi páros, erről itt olvashat bővebben, de a lényeg az, hogy keményen beleszálltak Botkába. Török szerint a páros „olyan szédületes és formabontó interjúkat ad, amelyek kiválóan alkalmasak az MSZP nevetségessé tételére, majd Lattmann elmondja, hogy az LMP jelöltjét tökéletesen alkalmasnak tartja.”

 

http://hvg.hu/itthon/20170928_Torok_Gabor_LMP_MSZP

 

Finoman szólt be Orbán Viktornak a luxemburgi kormányfő

 

Megengedhetetlen, hogy egyes uniós országok túszul ejtsék a többieket csak azért, mert nem értenek egyet valamivel – érvelt a kétsebességes Európa mellett a luxemburgi kormányfő. Xavier Bettel, akivel hazájában beszélgettünk, azt is elutasította, hogy uniós támogatást vonjanak el Magyarországtól.

http://hvg.hu/gazdasag/20170928_xavier_bettel_luxemburg_asselborn_menekultpolitika_ketsebesseges_europa_eu

 

Az első idei nemzeti konzultációt 7,2 milliárd forintért reklámozta a kormány

Vaskos költségtérítésért, ráadásul szinte olvashatatlanná homályosított, optikai karakterfelismerő programmal nem digitalizálható dokumentumok formájában volt csak hajlandó kiadni a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mekkora összeget és milyen cégeknél költött az adófizetők pénzéből az “Állítsuk meg Brüsszelt” és a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” üzenetű kormányzati reklámkampányokra. Munkatársunk sziszifuszi munkával összesítette az adatokat: az áprilistól a júliusi vizes vb-ig tartó kampány során összesen 7,2 milliárd forintot költöttek. A Mészáros Lőrinchez került Mediaworksnek 2 milliárd, Tombor András médiacégének 860 millió, Andy Vajna tévéjének és rádiójának összesen 510 millió, Habony Árpád lapjainak 260 millió forint jutott az első idei nemzeti konzultáció reklámbüdzséjéből, de több mint 100 millió forintot költöttek a Népszavánál és az ATV-nél is.

 

https://atlatszo.hu/2017/09/28/az-elso-idei-nemzeti-konzultaciot-72-milliard-forintert-reklamozta-a-kormany/

 

35 millió forintért válaszolna két adatigényünkre a Bethlen Gábor Alap

Noha a pályázatokat és elszámolásokat elvileg egy on-line rendszerbe töltik fel, a BGA mégis 115 ezer eurót számolna fel az általunk kért dokumentumok szkenneléséért, valamint 2,5 tonna ügyirat megmozgatásáért.

 

https://erdely.atlatszo.hu/2017/09/27/35-millio-forintert-valaszolna-ket-adatigenyunkre-a-bethlen-gabor-alap/

 

Még a lelkésztársak is számon kérik a menekültekért kiálló püspököt

 

Az egyházaknak közéleti kérdésekben is fel kell emelniük a hangjukat, ha veszélyt látnak, és mindig szolidárisnak kell lenniük az elesettekkel. Fabiny Tamás evangélikus püspökre valóságos gyűlöletcunami zúdult, miután a menekültek iránti irgalomra buzdított, de szerinte az egyház sem maradhat néma nehéz időkben. De vajon mi jut eszébe az őcsényi gyűlölködésről, és tanulhatunk-e Luthertől, aki épp 500 éve szögezte ki vitairatát a wittenbergi vártemplom kapujára? Erről is beszélt az Eötvös Csoport rendezvényén.

 

http://24.hu/belfold/2017/09/28/meg-a-lelkesztarsak-is-szamon-kerik-a-menekultekert-kiallo-puspokot/

 

 

Így lakmároznak a döglődő cégekből az igazán nagyok

 

A szabályozási rések kihasználásával növelhetik vagyonukat az államon megtollasodott oligarchák.

 

A bűnügyi zárlatot megkerülve árulják a csődbe ment Buda-Cash Brókerház egyik irodaépületét, és már vevő is van rá – írja az e heti HVG. De az elmúlt években csődbe jutottak vagy egyszerűen csak fizetési nehézségekkel küzdők elértéktelenedett vagyona egyébként is aranybánya azoknak, akik kellő mennyiségű tőkét és információt birtokolnak.

A cégfelszámolások és követeléskezelők környékén több olyan praktikát is kifejlesztettek, amellyel jogsértés nélkül, de olcsón hozzájuthatnak nagy értékű ingatlanokhoz, termelési kapacitásokhoz, eszközökhöz.

http://hvg.hu/kkv/20170928_Igy_lakmaroznak_a_doglodo_cegekbol_az_igazan_nagyok

 

Ungár Péter: Nem probléma, hogy a Figyelő tulajdonosa vagyok

A Fidesz nyer 2018-ban, de az LMP is megerősödik a választások után, véli Ungár Péter, aki szerint az csak látszat, hogy üzletileg profitál édesanyja, Schmidt Mária politikai helyzetéből. Ha sor kerülhetne rá, pártja az ’56-os emlékév kiadásait is felülvizsgálná.

MN: A Figyelőnél szétvertek egy addig független szerkesztőséget, és mára kormányszócsővé silányult a lap. Az újság tele van kormányzati hirdetésekkel: ha ennek köszönhetően nyereséges lesz a kiadó, abból ön is részesül.

UP: A csődbe került Figyelő megvásárlása nem az én döntésem volt, a lap szerkesztésében nem veszek részt. A Figyelő semmilyen szinten nem tartozik az én felelősségi körömbe. Attól, hogy öröklés útján kisebbségi tulajdonos vagyok egy cégben, ami birtokolja a Figyelő kiadóját, még semmilyen szinten nem vagyok döntési helyzetben az újsággal kapcsolatban. Teljesen abszurd ez a kérdés.

MN: Szerintem nem abszurd. Elhiszem, hogy öntől teljesen függetlenül működik a Figyelő, és hogy semmilyen ráhatása nem volt arra, hogy a közvetett tulajdonába került a lap. De ha az nyereséges lesz a kormány hirdetései miatt, akkor abból önnek is jut.

UP: Ha a Figyelőből valamikor nyereségre teszek szert, azt jó célra fogom fordítani, higgye el.

MN: Mit jelent a jó cél?

UP: Többnyire jó célra fordítom a pénzem.

http://magyarnarancs.hu/belpol/ungar-peter-nem-problema-hogy-a-figyelo-tulajdonosa-vagyok-106711

 

Őcsényben minden muzulmán Jumurdzsák

 

„De miért pont itt, bazmeg?!” Ez a kérdés Őcsényben. A csengő működik?

Őcsény, ez a Szekszárd melletti kétezerötszázlelkes falu a migránsokat látja ráknak, és jaj a ráknak, ha erre téved,

hiszen ennek az amúgy helyes, élhető, csak kissé introvertált községnek olyan az immunrendszere, hogy még egy nyomorult náthavírus sem jut a helységnévtáblán belül képviselő-testületi engedély nélkül.

http://24.hu/belfold/2017/09/28/ocsenyben-minden-muzulman-jumurdzsak/

 

Shane Tusup helyretette minapi szavait

 

Shane Tusup kedden adott terjedelmes interjút az Indexnek. Hosszú Katinka férje, edzője számos területet érintett, többek közt a szövetség működésére, a magyar edzők módszerére is kitért:

 

Hosszú Katinka és férje iránti tiszteletből ezúttal vágatlanul közöljük az Indexhez eljuttatott közleményt:

 

http://24.hu/sport/2017/09/28/shane-tusup-helyretette-minapi-szavait/

 

Fasisztázva és Fidesz-konyhát emlegetve vesztek össze a TV2 munkatársai

 

Újabb két ember távozik a Tényektől. Egyikük azután, hogy sokak előtt keményen összeveszett Kökény-Szalai Vivien hírigazgató helyettesével és a Tények stábjának egyes tagjaival. Ez tovább növeli az egyre súlyosbodó emberhiányt, ami miatt átcsoportosítással és egy vallási csatornától érkező személlyel próbálják elkerülni a teljes összeomlást.

 

http://24.hu/media/2017/09/28/fasisztazva-es-fidesz-konyhat-emlegetve-vesztek-ossze-a-tv2-munkatarsai/

 

Nemcsak nemzeti, hanem hazafias is lesz az új alaptanterv

 

Szeptemberben száz szakember bevonásával, Csépe Valéria vezetésével kezdtek el dolgozni a Nemzeti alaptanterven, amiről egyelőre keveset tudni. Egy viszont biztos: a hazafias nevelést célként határozták meg. Ezt Sipos Imre, miniszteri biztos mondta ma el egy székesfehérvári rendezvényen.

 

http://24.hu/belfold/2017/09/28/nem-csak-nemzeti-hanem-hazafias-is-lesz-az-uj-alaptanterv/

 

ORBÁN VIKTOR: MAGYARORSZÁG ÉS EURÓPA ÉRDEKE, HOGY A BALKÁNI MIGRÁNSÚTVONAL ZÁRVA MARADJON

MTI

Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú ország, mi azokkal a macedóniai erőkkel működünk együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Ohridban csütörtökön.

 

http://magyaridok.hu/belfold/orban-viktor-magyarorszag-es-europa-erdeke-hogy-balkani-migransutvonal-zarva-maradjon-2276122/

 

SCHMIDT MÁRIA: ARANYKOR VOLT MÁRIA TERÉZIA URALKODÁSA

MTI

 

Mária Terézia uralkodása aranykor volt, ma is tanulságos, ahogy kezelte a szuverenitás és fejlődés dilemmáját. Erről Schmidt Mária történész a királynő születésének 300. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeumban csütörtökön rendezett konferencián beszélt.

http://magyaridok.hu/belfold/schmidt-maria-maria-terezia-uralkodasa-aranykor-volt-2275048/

 

A MAGYAR KELETEN

Sitkei Levente Magyar Idők

 

Persze tudjuk, hogy megy ez. A németek majd megoldják nekünk. Ők idejönnek, legyártjuk nekik, majd hazaviszik és eladják autóként. Meg minden egyébként, mert ez mindig így ment, és vélhetően így is marad. De mi az oka annak, hogy a magyar vállalkozó ha nagyon-nagyon kalandvágyó, képes akár Nagyváradig ellátni, ha pedig extrém módon elveti a sulykot, még Kolozsvárra is elmerészkedik, de a Kárpátokon túl – mint a régi mondás tartja – nincs élet számára?

Pedig van. Ott van az élet, ott van a pénz, ott van a jövő. Mondjuk Szingapúrban, Vietnamban, Kínában, Hongkongban, Japánban, sőt Afrika demográfiai-gazdasági robbanás előtt álló kontinensén, ahol várnak mindenkit, aki akar valamit az élettől. Aki nem hiszi azt, hogy a németek feladata megoldani a nagyfiúk dolgát, és mi nem szabad, hogy beleszóljunk ebbe a nekünk túlságosan is nagy játszmába.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/a-magyar-keleten-2269750/

 

MEGINT JÖNNEK, ÖSSZEFOGNAK

Pilhál György Magyar Idők

 

Ha netán tabló készülne a tavaszi kormányváltásra gyúró „demokratikus” ellenzék karizmatikus figuráiról, főhetne a feje a szerkesztőnek, ki ne hagyjon valakit a csapatból.

Nem múlik el nap, hogy föl ne bukkanna egy-két ötletgazda, tanácsadó, esetleg újabb kormányfőjelölt a hírekben. Az ember csak kapkodja a fejét. Most például itt van például Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő és médiatulajdonos, aki azzal állt elő nemrég, hogy megalapítja a Magyar Progresszív Mozgalmat, a baloldal összefogását segítő szervezetet. Az új csapat épp ma tart bemutatkozó sajtótájékoztatót. Nézzük csak!

http://magyaridok.hu/paca/megint-jonnek-osszefognak-2271850/

Egy nap alatt ráborították az asztalt Botkára, a cél, hogy visszalépjen

Csúnya belháborúnak látszik, de simán lehet puccskísérletnek is nevezni.

 

http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/egy-nap-alatt-raboritottak-az-asztalt-botkara-a-cel-hogy-visszalepjen-106721

 

Bérlakás a Várban havi 40 ezerért – raktárnak jó lesz?

 

Különös dolgok mennek a budai Várban: 5 év után tűnt fel a lakásügyeiről elhíresült polgármester hivatalának, hogy Zsidai Zoltán Roy cége megszegett egy bérleti szerződést. A havi nettó 40 ezer forintért megkapott lakást az önkormányzat szerint egy éttermük raktárának használták, amit Zsidai tagad. Ott voltunk a bizottsági ülésen, ahol egy ellenzéki képviselő kifogásolta, ahogy a közvagyont kezelik. Az aranyköpéssel felérő válasz az volt: még csak „majdnem tökéletesen” dolgoznak.

Hogy nem tűnt fel öt éven át senkinek, hogy nem rendeltetésszerűen használnak egy bérlakást, amit elvileg évente ellenőrizni kellene? – tette fel a kérdést hétfőn V. Naszályi Márta, a Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselője a budavári önkormányzat bizottsági ülésén. A Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottság tanácskozásának nyílt részén a hvg.hu is ott volt, amire a jegyző – a biztonság kedvéért – fennhangon fel is hívta a jelenlévők figyelmét. Megérte végigülni, ugyanis egy konkrét lakásügyön keresztül sikerült tanulságos belátást nyernünk az ingatlanügyeiről elhíresült önkormányzat napi gyakorlatába.

http://hvg.hu/itthon/20170928_Berlakas_a_Varban_havi_40_ezerert__raktarnak_jo_lesz

 

Olimpia nélkül is összejött 9 milliós veszteség a Budapest 2024-nek

Bár februárban visszaléptünk a 2024-es olimpiai pályázattól, az ezért felelős céghez 39 milliós árbevétel befolyt még, viszont ennek ellenére sikerült 9,2 milliós veszteséget összehoznia.

 

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Olimpia_nelkul_is_osszejott_9_millios_veszteseg_a_Budapest_2024_nek.html

 

A migrációs válság és az alaptörvény elemzésére is használt uniós pénzt Orbán kedvenc egyeteme

 

Belenyúltak a méhkasba még tavasszal az Európai Bizottság szakemberei, amikor – mint arról a 24.hu