2017, október 2 - 08:05 Sajtószemle

Olyan brutális hajrával lettek aranyérmesek a magyar evezősök a vb-n, amilyet nem látott még a világ

 

Simon Béla, Juhász Adrián duó – Kolláth Vandával kiegészülve – első lett a kormányos kettesek pénteki döntőjében a floridai Sarasota-Bradentonban zajló evezős világbajnokságon.

1500 méternél még a harmadik helyért küzdött a magyar hajó– ekkor még 5 másodperces hátrányban volt az éllovas ausztrálokkal –, majd annyira brutálisat hajráztak Simonék, hogy 100 méterrel a vége előtt átvették a vezetést, majd felhajóval megelőzve az ausztrálokat elsőként értek célba:

 

http://player.hu/sport-3/brutalis-magyar-hajra/

 

Megérkeztünk 1984-be: 170 000 térfigyelő kamerába építenek valós idejű arcfelismerést Moszkvában

 

A moszkvai térfigyelő kamerák hálózata – többek között – a városi lakóhelyek 95 százalékára rálát. A rendszerhez most arcfelismerést adnak hozzá, amely nem is csak a személyazonosság meghatározására képes.

 

http://hvg.hu/tudomany/20170930_moszkva_terfigyelo_kamerak_arcfelismeres_szemelyazonositas_hangulatfelismeres_ntechlab_findface_vcontacte_megfigyeles

 

Olyan rezsiforradalom zajlik Európában, hogy nem fogja elhinni

 

Mivel nagyot zuhant az olaj és a földgáz ára, egy brüsszeli háztartás nagyjából 25-30 százalékkal kevesebbet fizet az energiáért, mint néhány éve. Magyarországon a törvény erejével akkor csökkentették és stabilizálták a földgáz fogyasztói árat, amikor a piaci ár magas volt.

 

Elektromos autózás, önvezető autókrobotokkal készített cipőkbanki mobiltárcák. Manapság a forradalmi technológiai megoldások korát éljük, amelyek egész iparágakat formálnak újjá, ha úgy tetszik: csökkentik a rezsit, a vállalatok költségeit. Az európai energiapiac, az energetikai nagyvállalatok sem lesznek kivételek ez alól, tizenöt év múlva rá sem fogunk ismerni a mostani állapotokra, mondja Füzi Ákos, akinek a cége, az IP Systems egy speciális területen, a nemzetközi földgáz- és villamosenergia-kereskedelem informatikai oldalán tevékenykedik.

 

http://24.hu/fn/gazdasag/2017/10/01/olyan-rezsiforradalom-zajlik-europaban-hogy-nem-fogja-elhinni/

 

Magyar diplomata támadta meg Magyar Bálintot a Berkeley-n

 

Egy állítólagos magyar diplomata jelent meg Magyar Bálint kaliforniai előadásán, hogy a közönségből felszólalva próbálja hitelteleníteni a volt SZDSZ-es minisztert Amerikában.

A csütörtöki eseményt a Berkeley-n, a világ egyik legnevesebb egyetemén tartották, ahol Magyar Bálint a jobboldali lengyel és a magyar kormánypolitikákat hasonlította össze: mondandójának lényege a beszámolók szerint nagyjából az volt, hogy a látszólagos hasonlóságok ellenére lényegi különbség van Kaczyński és Orbán rendszere között: míg a lengyel PiS valóban elkötelezett ideológiailag, a Fidesz célja egyszerűen a hatalom centralizálása és a személyes vagyonszerzés. Ez a fideszes „posztkommunista maffiaállam” tézise, ami önmagában egyáltalán nem új, Magyar Bálint könyvet is írt ugyanerről.

Az előadás után ugyanis, a kérdésekre adott időben felállt a közönségből egy nyakkendős ember, aki Attilaként, magyar diplomataként mutatkozott be. Az illető kérdés helyett arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az SZDSZ annak idején nem szavazta meg a határon túli magyarok állampolgárságát, Magyar Bálintot pedig egy szociáldemokrata, aki a korrupt SZDSZ-ben tevékenykedett.

Az esetről egy kint élő magyar, Lázár György számolt be a Hungarian Free Press nevű oldalon. Ő úgy látta, hogy a magyar diplomata telefonból olvassa fel a mondandóját, amikor pedig az eseményt moderáló politológus, Jason Wittenberg rákérdezett, hogy mi a kérdés, a magyar diplomata folytatta a monológját. A beszámoló szerint Magyar Bálint hiába próbált válaszolni, az illető nem hagyta szóhoz jutni – ekkor vette el a szót tőle Wittenberg.

 

http://index.hu/kulfold/2017/09/30/magyar_diplomata_tamadta_meg_magyar_balintot_a_berkeley-n/

 

A külügy elismerte, hogy ők mentek Magyar Bálint után Amerikába

 

600 kilométert utazott Los Angelesből egy csütörtöki rendezvényre a magyar külügyminisztérium egy munkatársa, hogy a Berkeley-n előadó Magyar Bálint előadása végén a volt minisztert elhiteltelenítse. Mint kiderült, Danku Attila nem magán úton ment Magyar után, hanem ez a diplomaták feladata.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint ugyanis „a magyar érdekeket meg kell védeni, az országgal szembeni méltatlan támadásokkal szemben fel kell lépni, még akkor is, ha azt egy másik magyar állampolgár teszi külföldön.” Ezt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta a közlemény szerint.

 

http://index.hu/kulfold/2017/10/01/kulugy_magyar_balint_amerika/

 

 

Erdő Péter nem tudott mit mondani az őcsényi eseményekről

Amikor azonban külön interjúban a Hír TV riportere arról kérdezte, hogy nem tartja-e szükségesnek az egyházi figyelemfelhívást a menekültek ügyében is, az egyházi vezető nem válaszolt, elment a kamera elől.

– Természetes dolog, hogy minden közösségi cselekvésben ott rejlik valamilyen gazdasági motívum. Ennek nem szabad önzőnek lenni, ennek nem szabad pusztán egy évi nyereséget figyelnie, mert akkor kiderül, hogy ebben az évben a mérleg pozitív, de lehet, hogy az a természetben olyan károkat okoz, hogy egy generáció alatt nem lehet helyrehozni. Tehát ez a felelősségérzet biztosan hozzátartozik az egyház üzenetéhez.

– Igen, de én az őcsényi települést kérdeztem öntől, hogy ezek az emberek…

 

– Ezt nem tudom.

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/erdo-peter-nem-tudott-mit-mondani-az-ocsenyi-esemenyekrol-1404492

 

Beer Miklós: „Az őcsényi eset szonda a társadalom állapotáról, nagyon szomorú vagyok”

Megkérdeztük Beer Miklós váci katolikus püspököt, mit gondol arról, ami Őcsényben történt. A Tolna megyei településen Fenyvesi Zoltán panziótulajdonos látott volna vendégül menekült családokat, emiatt életveszélyesen megfenyegették, és megrongálták az autóját. A faluban akkora botrány lett az esetből, hogy Fülöp János polgármester le is mondott. 

”„A véleményem erről az esetről sommásan az, hogy ez egy szonda a mai magyar társadalmunk állapotáról, a közhangulatról. Nagyon szomorú vagyok

 

- válaszolta kérdésünkre Beer Miklós.

 

„Szívből sajnálom a polgármester urat. Ugyanakkor nagy tisztelettel is gondolok rá. Éppen azért, mert talán mégsincs akkora baj, ha valaki inkább félreáll, mint statisztálna ehhez az őrülethez.”

https://444.hu/2017/10/01/beer-miklos-az-ocsenyi-eset-szonda-a-tarsadalom-allapotarol-nagyon-szomoru-vagyok

 

Orbán: A jövőt magyar nyelven írják

 

A miniszterelnök Kolozsváron beszélt arról, hogy a nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében.

Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvényén tartott beszédet, ahol a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori szolgálatot fogalmazott meg elvárásként a teológus ifjúság számára.

Beszédében úgy fogalmazott: a jövőt magyar nyelven írják. Nemzeti missziós parancs megkeresni és megtartani a magyar közösségeket, "a mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek" – emelte ki. "Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is" - hangoztatta Orbán Viktor.

http://hvg.hu/itthon/20170930_Orban_A_jovot_magyar_nyelven_irjak

 

"Hajdu János a barátom" - Tarjányi Péter, a TEK-főnök és további kapcsolatok

 

Nem titkoltan Botka László háttérbe szorítása a célja a csütörtökön a nyilvánosság elé lépett Magyar Progresszív Mozgalomnak. A szerveződés ismertebb figurái Tarjányi Péter "biztonságpolitikai szakértő" és Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki a héten több helyen maga mesélte el, hogy tavaly több ellenzéki szervezet is az ő személyében állapodott meg miniszterelnök-jelöltként. A párosból mégis Tarjányi tűnik a fontosabbnak, aki politikai mozgolódása mellett médiabirodalmat épít. Vajon, milyen pénzből és milyen kapcsolatokra támaszkodva? Ennek járt utána a HVG.

személyes túlélési stratégiák, hiúság, gyarapodási szándék egyaránt jelenthet motivációt, melyekhez csak némi szelíd rásegítés szükségeltetik – nyilván kapcsolatokon keresztül. Információnk szerint a Zoomnál nem az orbáni cégügyeket érintő cikk volt az egyetlen, amelyből kalamajka keveredett. A Mészáros Lőrinc jachtjáról szóló írással szintén baja volt a tulajdonosnak, mondván, a hajóról videós forgatást ígért neki Csík Zoltán. Csík – a szintén Medgyessy által a szocialisták frakciójába juttatott – Doszpot Péter rendőrtiszt helyettese volt, jelenleg pedig Mészáros Lőrinc egyik főembere. Tarjányi ezt az értesülést sem akarta kommentálni, csak annyit jegyzett meg, hogy hosszú-hosszú éveket követően egy hónapja beszélt telefonon Csíkkal.

 

http://hvg.hu/itthon/201739__tarjanyi_peter__alternativ_osszefogas__kilencvenes_evek__szuterenbaloldal

 

GULYÁS GERGELY: A KVÓTARENDSZER MEGBUKOTT, KÁR TOVÁBB ERŐLTETNI

MTI

 

A kvótarendszer megbukott, kár tovább erőltetni – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

http://magyaridok.hu/belfold/gulyas-gergely-kvotarendszer-megbukott-kar-tovabb-eroltetni-2285122/

 

Az állam elengedte a Miniszterelnökség botránycégének 671 milliós adósságát

mfor.hu

 

Az EMIR-ügyben érintett cég jogutódja így zavartalanul tudja ellátni a közfeladatát.

 

Egészen a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc családjáig ért a botrány, amelyben 18 milliárd forint visszafizetését követelte a magyar kormánytól az Európai Unió. A kétezres évekre visszanyúló ügy lényege, hogy az uniós támogatások kezelésének informatikai hátterét biztosító rendszer, az EMIR - melynek forráskódja egy piaci alapon működő cég, a Welt 2000 terméke volt - alkalmazása nem az uniós pályázati előírásoknak megfelelően történt az Európai Bizottság szerint.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a pénzügyi szankcióval fenyegető ügyben megállapítható Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc feleségének érintettsége is. Dobrev ezt cáfolta. A miniszter májusban feljelentést tett az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt.

A Welt 2000 néhány éve - nyomásgyakorlástól sem mentes módon - az állam tulajdonába került. Tevékenységét tovább folytatta, jelenleg is informatikai segítséget nyújtanak a fejlesztéspolitikai támogatási rendszernek. 

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Az_allam_elengedte_a_Miniszterelnokseg_botranycegenek_671_millios_adossagat.html

 

Késes támadás volt Marseille-ben

A támadó két embert késelt halálra a város fő pályaudvarán, mielőtt egy katona agyonlőtte. Az AFP-nek egy forrás azt mondta, hogy a támadó azt kiabálta, hogy Allahu Akbar, majd rátámadt az arra járókra. 2015 óta – a mostani áldozatokat nem számítva – 239 halottja volt a franciaországi terrortámadásoknak. (Guardian)

 

https://444.hu/2017/10/01/keses-tamadas-volt-marseille-ben

 

Ausztriában mától tilos egész arcot takaró muszlim kendőt viselni

Október 1-től hatályos az egész arcot takaró muszlim kendőket betiltó törvény Ausztriában. Az új előírások szerint az arcnak a haj vonalától az állig látszania kell. Az indoklás szerint a szabályt "az osztrák értékek védelmében" vezették be.

A muszlim csoportok tiltakoztak a törvény ellen, jelezve, hogy amúgy az ausztriai muszlim közösség elenyésző kisebbsége tartja csak ezeket a szigorú öltözködési szabályokat. A becslések szerint az egész országban mindössze 150 nő viselhet csak teljes burkát. A másik, egész arcot takaró viseletről, a nikábról nem volt adat a BBC cikkében. A tilalom a leginkább elterjedt muszlim kendőtípust, az arcot szabadon hagyó hidzsábot nem érinti.

https://444.hu/2017/10/01/ausztriaban-matol-tilos-egesz-arcot-takaro-muszlim-kendot-viselni

 

Az Együtt országos akciót hirdet a Soros-plakátok letépésére

 

A párt közleményben jelentette be, hogy „a kormány újabb gyűlöletkeltő, Soros György-ellenes plakátjait is eltávolítja az utcákról.” 

Mint írták, be is jelentik a rendőrségnek az akciót, amit demonstrációként kezelnek, és országos mozgalmat is hirdetnek hozzá. 

https://444.hu/2017/09/30/az-egyutt-orszagos-akciot-hirdet-a-soros-plakatok-letepesere

Több száz sérültje van a katalán népszavazásnak

A katalán kormány adatai szerint 337 ember sérült meg vasárnap délutánig a rendőri akciókban, amelyekkel igyekeztek megakadályozni az alkotmánybíróság által felfüggesztett önrendelkezési népszavazást Katalóniában.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/tobb-szaz-serultje-van-a-katalan-nepszavazasnak.263793.html

 

Sírva beszélt a népszavazásról a Barcelona hátvédje

Labdarúgó-karrierje legrosszabb élményének nevezte Gerard Piqué, a Barcelona hátvédje a vasárnap délutánt, amikor a csapat zárt kapuk mögött játszotta le a Las Palmas elleni bajnoki meccset, miközben az utcákon több százan sérültek meg a katalán népszavazáson. Könnyek között beszélt erről a riportereknek.

„Nagyon nehéz volt így játszani. A meccs előtt vitatkoztunk erről az öltözőben, különböző vélemények voltak, és megértem azokat a szurkolókat, akik nem értenek egyet azzal, hogy pályára léptünk”

- mondta Piqué. A Barcelona a meccs elhalasztását kérte, de ebbe nem egyezett bele a szövetség. A csapat körül sokaknak nem tetszik, hogy ilyen körülmények között is pályára léptek, a vezetésből ketten le is mondtak emiatt.

https://444.hu/2017/10/01/sirva-beszelt-a-nepszavazasrol-a-barcelona-hatvedje

A spanyol kormányfő szerint nem volt népszavazás Katalóniában

 

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök este 8 után sajtótájékoztatón értékelte a katalán függetlenségi népszavazást és az annak nyomán kitörő utcai erőszakot.

 

Rajoy azt mondta: „Nem tartottak ma népszavazást Katalóniában.”

https://444.hu/2017/10/01/a-spanyol-kormanyfo-szerint-nem-volt-nepszavazas-kataloniaban

Kinyírta a spanyol kormány a katalán népszavazást

 

A spanyol kormány katalóniai megbízottja bejelentette: kiiktatták a vasárnapra tervezett függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló rendszerét. A katalánok közvetítőt szeretnének, hogy a konfliktus rendeződhessen.

 

http://24.hu/kulfold/2017/09/30/botrany-spanyolorszagban-a-kormany-kinyirta-a-katalan-nepszavazast/

 

Erdogan: Törökországnak már nem kell az EU-tagság

 

Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból

– jelentette be Recep Tayyip Erdogan török államfő Ankarában a parlament őszi ülésszakának megnyitóján.

https://444.hu/2017/10/01/erdogan-torokorszagnak-mar-nem-kell-az-eu-tagsag

 

Bezárult a kör: senki nem tudja, ki kötött szerződést Hosszú Katinka klubjával

 

Sem a magyar kormány, sem az építtető, sem az üzemeltetési pályázatot kiíró nemzeti vagyonkezelő nem tudja, hogyan kerül az Iron Aquatics a Duna Arénába.

„Kérdéseivel kapcsolatban kérem, hogy illetékességből forduljon az uszoda üzemeltetőjéhez” – válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amikor arról érdeklődtünk, melyik céggel, szervezettel kötött megállapodást Hosszú Katinka, illetve klubja, az Iron Aquatics a Duna Aréna használatára. Amikor arról kérdeztük a tárcát, az adott időszakban ki volt az uszoda üzemeltetője, akkor már nem válaszolt. Pedig a kormánynál van, aki úgy tudja, hogy az NFM-nek kellene ezt tudnia. Merthogy a sportért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma oda irányított. A Miniszterelnökség meg sehova: egyszerűen válasz nélkül hagyta a kérdést.

http://24.hu/belfold/2017/09/30/bezarult-a-kor-senki-nem-tudja-ki-kotott-szerzodest-hosszu-katinka-klubjaval/

Ferge Zsuzsa: nem lesz éhséglázadás

Közeledünk a feudális örökléshez, a vagyon a vagyonnal házasodik, a nincstelennek a gyereke is nyomorog – hangzik Ferge Zsuzsa keserű helyzetértékelése. A Széchenyi-díjas szociológus szerint a kormány érezhetően menekül minden szociális probléma elől, abban bízik, hogy a gyűlöletkampány elfedi ezeket a kérdéseket.

http://nepszava.hu/cikk/1141817-ferge-zsuzsa-nem-lesz-ehseglazadas

 

KIPLAKÁTOLT BECSTELENSÉG

Bayer Zsolt Magyar Idők

 

Recept a lecserélt lelkű világából: végy 1100 plakáthelyet (lehet kicsit több is!), hagyd állni, majd kend be önmagaddal, de úgy, hogy az egészet tartsd titokban. Ennyi – és pontosan ennyi. Mondhatnánk, ennyire egyszerű.

Miképpen a Jobbik is akkor volt utoljára őszinte, amikor valamelyik arca Görögországban maki részegen a „hülye helótáknak” üvöltözött, meg amikor Gyöngyöspatán a gárdistáik a cigánysoron belehugyoztak a porba, aztán jól elverték őket.

Igaz, mindezt elég bonyolult lenne kiplakátolni…

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/kiplakatolt-becstelenseg-2280946/

 

SZIGETVÁRI-VESZEDELEM

Pilhál György Magyar Idők

 

Közleményben követeli az Együtt elnöke, hogy a magyar kormány fogadja be azt a hatvan azeri homo-, bi- és egyéb szexuális embert, akit hazájában hatósági atrocitás ért. Szigetvári Viktor szerint az unió tagjaként kötelességünk segíteni az áldozatokon, ahogyan korábban Kanada és Litvánia is tette a fenyegetett csecsenföldi melegekkel. (Elnök úr már a csecsenek befogadását is követelte, de Kanada megelőzött minket…)

Demokratának lenni annyi, mint űzött azeri melegeket oltalmazni. Szigetvári szerint. Ha már a migránsoktól ódzkodunk, legalább a másképpen szexelőknek nyúljunk a hónuk alá – sugallja a méla orrturkálásáról elhíresült pártvezető. Mielőtt leelmebetegeznénk az ötletgazdát, szusszanjunk kicsit! Ki ez az ultimátumos ember? Sokak szerint Szigetvárit a Jóisten is pallérnak teremtette, szervező-vezető típus.

 

http://magyaridok.hu/paca/szigetvari-veszedelem-2282593/

 

SOROS-TERV: A SPEKULÁNS SZAVAI CÁFOLJÁK A KÖVETŐIT

 

„FŐ CÉLOM, HOGY SEGÍTSEK A MIGRÁNSOKNAK ÉS A MENEKÜLTEKNEK ELJUTNI EURÓPÁBA” – ÍRTA NEMRÉG

Nagy Áron Magyar Idők

 

Teljes pályás letámadást indított az ellenzéki sajtó a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció ellen. Az Indextől a Népszaván át a nemzetközi tőzsdespekuláns üzleti érdekeltségébe sorolható 444-ig egymás után közlik a lapok, portálok cikkeiket a szerintük nem létező vagy „nem úgy” létező tervről, s vérmérséklettől, tulajdonosi érdektől függően vádolják a kormányt hol csúsztatással, hol egyenesen hazugsággal.

Érveiket ugyanakkor maga Soros György cáfolta meg számos alkalommal. A The Wall Street Journal 2016. szeptember 20-i számában például azt olvashatjuk tőle: „Fő célom, hogy segítsek a migránsoknak és a menekülteknek eljutni Európába.”

 

http://magyaridok.hu/belfold/soros-terv-spekulans-szavai-cafoljak-kovetoit-2281663/

 

Élet és Irodalom

Rádai Eszter

„Kint hideg van, és esik az eső”

Interjú Mizsei Kálmán közgazdásszal, az ENSZ volt főtitkárhelyettesével, Kelet-Európa-szakértővel

„Valóságos politikai ellenérveket még nem hallottam, azt eddig legalább­is senki nem mondta nyilvánosan, hogy Magyarország jobban járna, ha Putyin Oroszországához tartozna, mint ha az Európai Unió magjához” – mondja az eurócsatlakozást sürgető népszavazási kezdeményezéshez öt tekintélyes társával együtt arcát és nevét adó Mizsei Kálmán, az ENSZ volt főtitkárhelyettese, az Európai Unió előbb moldovai különmegbízottja, majd ukrajnai reformmissziójának vezetője. Szerinte 2020 után az uniós pénzek elosztásában az eddigieknél sokkal fontosabb szerepet fog játszani a mind gyorsabban és erőteljesebben integrálódó eurózónához való tartozás. És bár nem helyesli a primitíven haszonelvű, az előnyöket csak anyagiakban, alamizsnában mérő viszonyt az unióhoz, de Magyarország fejlődése szempontjából meghatározónak tartja azt a hatalmas, a Mar­shall-segély sokszorosát jelentő pénzügyi támogatást, amit csatlakozása után az ország az EU-tól kapott. Az interjú szeptember 24-én készült.

http://www.es.hu/cikk/2017-09-29/radai-eszter/kint-hideg-van-es-esik-az-eso.html

Újabb szög az ellenzéki összefogás koporsójába

 

Története során először állított miniszterelnök-jelöltet az LMP. Szél Bernadett - aki ismertette hétpontos tervét - azt mondta a hivatalos megválasztása után, hogy a magyar nők mindenre alkalmasak, ő pedig arra készül, hogy átírja a rendszerváltás pártjai által lefektetett szabályokat. Szél megválasztása azt is jelenti: az LMP járja a saját útját, nem kér a teljes ellenzéki összefogásból.

 

http://index.hu/belfold/2017/09/30/az_lmp_kongresszusa_hivatalosan_miniszterelnok-jeloltte_valasztotta_szel_bernadettet/

Fábry: Orbánnak jó a sorosozás, mert politikai hasznot hoz

 

Az elmúlt években Fábry Sándor meglehetősen ritkán ad interjúkat, most azonban kivételt tett a Blikkel. A napilap mai szombati számában elmondta, hogy azért nem vállal már annyira közéleti megszólalást, mert nincsen kedve.

 

Nézze, barátságok, emberi kapcsolatok sínylik meg, hogy megmerevedtek a politikai frontvonalak.

- nyilatkozza Fábry a Blikknek,

Ami nem tetszik:

·         a Rákóczi téri metróállomás, ami hangos, kitakarja a gyönyörű vásárcsarnok épületét, benne van a felesleges pénzköltés, a kelet-európai kivagyiság és már-már Sztálin moszkvai metrójára hasonlít,

·         a magyar-orosz teniszmeccsen ria-ria-hungáriázó szurkolók, mert teniszmeccsen nem ordibálunk,

·         a jelenlegi rezsim káderpolitikája, úrhatnámsága, rongyrázása,

·         a politikai elszámoltatások elmaradása.

Ami tetszik:

·         a Seuso-kincsek hazahozatala,

·         hogy nem bontották le az Erkel Színházat,

·         gyönyörű a Várkert Bazár,

·         és szuperül sikerült a vizes vébé, még ha eszement drága is volt, és soha nem tudjuk meg pontosan, mennyire.

Fábry a végén még Soros Györgyre is kitér

 

http://index.hu/kultur/2017/09/30/fabry_orbannak_jo_a_sorosozas_mert_politikai_hasznot_hoz/

Amerika közvetlen kapcsolatban áll Észak-Koreával

 

Rex Tillerson külügyminiszter szerint az USA a tárgyalások lehetőségét vizsgálja.

A Kínába látogató külügyminiszter mindenkit nyugalomra intett, mondván, hogy "a helyzet egyáltalán nem olyan sötét", és utalt rá, hogy az Egyesült Államok kész tárgyalni is Észak-Koreával: "Megvannak a saját kommunikációs csatornáink Phenjannal" - mondta újságíróknak Tillerson, aki szerint lesznek még további hírek is a témában.

 

http://index.hu/kulfold/2017/09/30/amerika_kozvetlen_kapcsolatban_all_eszak-koreaval/

 

Épp amikor Amerika próbálja párbeszéddel rendezni az észak-koreai helyzetet, jön Trump, és elkezdi gúnyolni Kim Dzsongunt

 

„Megmondtam Rex Tillersonnak, a mi csodálatos külügyminiszterünknek, hogy csak az idejét vesztegeti azzal, hogy megpróbál tárgyalni a Kis Rakétás Emberrel... Spórolj az energiáddal, Rex, megtesszük, amit meg kell tenni!”

– írja Donald Trump amerikai elnök a Twitteren.

 

https://444.hu/2017/10/01/epp-amikor-amerika-probalja-parbeszeddel-rendezni-az-eszak-koreai-helyzetet-jon-trump-es-elkezdi-gunyolni-kim-dzsongunt

 

Majd' 1000 tonna szemetet hagyott a faluban a fideszes képviselő cége, öt éve ott rohad

 

A hulladék halmokban áll egy telephelyen, de a volt parlamenti képviselő mindent megmagyaráz.

 

Öt évvel ezelőtt azzal keresték fel a megyei sajtót a siklósi járáshoz tartozó Egyházasharaszti lakói, hogy furcsa dolog történik a falujukban. „Egymás után jöttek a negyventonnás teherautók, azt sem tudtuk, miért, vagy hogy mit hoznak. Harminc éve működik a településen egy sertésüzem, azt hittük, talán az állatoknak visznek takarmányt. Azt egyikünk sem gondolta volna, hogy az autókban szemét van” – nyilatkozta akkor egy helyi lakos. A hulladék vegyes volt: a papír mellett fém, műanyag és sok minden más is látszott a kupacokban, akár szerves hulladék is lehetett benne. Az összesen nagyjából 950 tonna szemét ráadásul vízbázis fölé, patak és szántóföld közé került, így nem csoda, hogy mindenki aggódni kezdett az esetleges környezet- és egészségkárosító hatások miatt.

A szemétkupacok eredeti tulajdonosa a Berényi Hulladékhasznosító Kft., amelyet a volt fideszes parlamenti képviselő, Berényi László – aki az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ) a Lungo Drom frakcióvezetője – alapított 2010-ben. A cégnek egészen 2011 decemberéig ő volt az ügyvezető igazgatója, ezután egy szigetvári férfi, Matáncsi János vette át a helyét, akit ismét Berényi váltott 2012 februárjában. Érdekes, hogy épp a két időpont között rakták le az ismeretlen eredetű és származási helyű hulladékot a baranyai faluban. A politikussal beszélve – akit telefonon értünk utol – azonban kiderült, ennek is megvolt az oka.

 

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/majd-1000-tonna-szemetet-hagyott-egy-apro-faluban-a-fideszes-kepviselo-cege-106739

Disznóságok a mozgáskorlátozottak autóigénylései körül: megnéztük a szerződést, és elképesztő dolgokat találtunk

Garancsi István akár 2019 végéig őrködhet a mozgáskorlátozottak autóigénylése fölött.

 

·         Megnéztük a minisztérium és a ma már Garancsi Istvánhoz köthető Duna Lízing Zrt. vezette konzorcium együttműködési megállapodását a mozgáskorlátozottak autóigénylésével kapcsolatban, és több érdekes dologra bukkantunk. Például arra, hogy a pályázaton nem is indult más.

Ahogy a múlt héten megírtuk, felülvizsgálhatja a kormány a mozgássérültek autóigénylésének igen furcsának mondható rendszerét. Ezt Lázár János jelentette be, aki elmondta azt is, hogy a kormány megszünteti a kötelező kölcsönszerződést. A témáról a múlt héten Hadházy Ákos aktuális korrupcióinfójában szintén beszámolt, lapunk pedig júniusban részletesen feltárta a konstrukciót.

Miről is van szó?

 

http://magyarnarancs.hu/belpo