2017, október 12 - 08:01 Sajtószemle

Tévedtünk: nem az egyik, hanem a legrosszabb csapat a miénk a régióban

 

Az európai vb-selejtezős csoportmeccsek utolsó két fordulója előtt néztük meg, hogy állunk a régió csapataihoz képest. Azt hoztuk ki aztán, hogy statisztikailag mi vagyunk az egyik legrosszabb csapat.

Lejátszott a csapat még két mérkőzést: és mi lettünk a legrosszabbak.

 

http://24.hu/sport/foci/2017/10/11/tevedtunk-nem-az-egyik-hanem-a-legrosszabb-csapat-a-mienk-a-regioban/

Megkönnyezte Orbán beszédét, most befogadná az Őcsényből kiutált menekülteket

 

Kalandos élete van a tihanyi babamúzeumot igazgató Filotás Tivadarnak. Politikusi beszédet kétszer könnyezett meg, Martin Luther Kingét és Orbán Viktorét. Ám utóbbiból kiábrándult, és felajánlotta vendégházát a menekülteknek. Az őcsényi panziós inspirálta, és félelem nélküli Magyarországot akar.

 

http://hvg.hu/itthon/20171011_ocsenyi_menekult_gyerekek_filotas_tivadar_tihanyi_igazgato

 

Szeptemberben élesíthetik az Orbán-kormány elleni uniós atombombát

 

Várhatóan jövő szeptemberben szavaz az Európai Parlament (EP) a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről, amely alapján kezdeményezhetik az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását - közölte az MTI-vel a képviselőtestület sajtószolgálata szerdán.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az európai uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár

az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat,

ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség. Még soha sem volt példa arra, hogy bármely tagállam ellen bármelyik uniós intézmény kezdeményezze az eljárás megindítását. 

Az egész azért indult, mert az Európai Parlament véleménye szerint

Magyarországon súlyosan romlott a demokrácia és jogállamiság állapota.

 

http://index.hu/kulfold/2017/10/11/szeptemberben_elesithetik_az_orban-kormany_elleni_unios_atombombat/#

 

A magyar egyházak már csak titokban merik segíteni a menekülteket

Már amikor mernek segíteni egyáltalán. Sok parókia például üresen áll, mégsem nyitják meg őket a rászorulók előtt. Beer Miklós szerint ez szégyenletes, és a nemzeti önbecsülésünk is azon múlik, hogy tudunk-e emberségesek maradni ebben a helyzetben. Három egyház képviselője beszélgetett a menekültkérdésről, és végül arra jutottak: a propagandával való hadakozás hatástalan, inkább kisközösségekben kell építkezni.

 

http://24.hu/belfold/2017/10/11/a-magyar-egyhazak-mar-csak-titokban-merik-segiteni-a-menekulteket/

Javítóintézetbe kerülhetnek a kiskorú menekültek

A fiatalkorú bűnelkövetők fogvatartására szolgáló Aszódi Javítóintézetbe küldené a kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő gyerekeket a kormány. Szakértők szerint ilyenre még nem volt példa Európában.

 

http://nepszava.hu/cikk/1142783-javitointezetbe-zarnak-a-kiskoru-menekulteket

Szél Bernadett kikérte a Soros-tervet

Közérdekűadat-igénylést adott be, hogy tisztázza, valóban létezik-e a Soros-terv.

A nemzeti konzultáció tévéreklámja, a közpénzen finanszírozott kampányban a Soros-tervet emleget. A propaganda film szerint a milliárdos üzletember évente egymillió bevándorlót telepítene be az unió tagországaiba.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/szel-bernadett-kikerte-a-soros-tervet-1405221

Pazarlóan működik az állam a választók szerint

Az emberek több mint fele úgy véli: a Fidesz kormányzása alatt intenzívebb lett a pénzszórás.

A választók 79 százaléka szerint pazarlóan működik a magyar állam – a Závecz Research reprezentatív közvélemény-kutatása szerint, melyet Elmúlt 8 év című műsorunk számára készített. A választók 56 százaléka úgy látja: a Fidesz kormányzása alatt pazarlóbb lett az állam működése, és csak 18 százalék szerint lett takarékosabb.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/pazarloan-mukodik-az-allam-a-valasztok-szerint-1405250

Mészáros szerint nem lehet veszteséges a kisvasút

A felcsúti polgármester ugyanakkor kijelentette: cégein keresztül sem fogja kisegíteni a kisvasutat, ha mégis deficites lenne.

Csak jövő év elején tudja megmondani Felcsút milliárdos fideszes polgármestere, hogy veszteséges lesz-e a felcsúti kisvasút, de szerinte összességében nem lesz az - mondta Mészáros Lőrinc az ATV-nek. Az ország egyik leggazdagabb vállalkozója azt ígérte: cégei akkor sem fogják kisegíteni a kisvasutat, ha anyagi gondok merülnek fel.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/meszaros-szerint-nem-lehet-veszteseges-a-kisvasut-1405245

 

Civiltörvény: a Fidesz Soros-bérenceket listázna, de önmagába botlik

Már 53 szervezet szerepel a külföldről támogatott civil „ügynökök” listáján. Ezek többségének semmi köze Soros Györgyhöz. Sőt! Közülük 20 kormány- vagy Fidesz-kompatibilisnek tekinthető.

 

http://valasz.hu/itthon/civiltorveny-a-fidesz-soros-berenceket-listazna-de-onmagaba-botlik-125834

 

Katolikus püspök: Nem mondhatjuk Sorosra, hogy Sátán

 

"Nem mondhatjuk egy másik emberre, hogy Sátán" - mondta az ATV műsorában Beer Miklós váci megyéspüspök, ahol egyebek mellett Aradszki András kereszténydemokrata képviselő kijelentéséről kérdezték.

Szerinte ez egy ügyetlen megszólalás volt. "Protestáns testvéreink ráadásul nem is imádkozzák a rózsafüzért" - kommentálta a KDNP-s képviselő felvetését, miszerint a rózsafüzér lehet a legnagyobb segítségünkre az egyre szükségesebbé váló ördögűzésben. Nem ért egyet Semjén Zsolt pártelnökkel sem, aki szerint a migráció okozója a szabadkőművesség Soros-féle leágazása.

 

http://index.hu/belfold/2017/10/11/katolikus_puspok_nem_mondhatjuk_sorosra_hogy_satan/

 

 

Mi azok a hülyék vagyunk, akik folyamatosan kimegyünk a válogatottnak szurkolni

 

Tényleg irigylésre méltó helyzetben van a magyar labdarúgó-válogatott, hiszen a szurkolók nagy többsége kitart mellette, és ez még akkor is igaz, ha Feröer ellen a győzelem ellenére kifütyülték a játékosokat.

 

http://24.hu/sport/foci/2017/10/11/mi-azok-a-hulyek-vagyunk-akik-folyamatosan-kimegyunk-a-valogatottnak-szurkolni/

 

Újabb gyanús pályázat a Médiatanácsnál

 

Mi köze Uhrin Györgynének „Fodi”-hoz, az Andy Vajna rádiójával hálózatba kapcsolódó Rádió 1 Pécs vezetőjéhez, és miért nem érvénytelenítette a 101,7 MHz-es pécsi helyi frekvenciáért induló P1 Rádió pályázatát a Médiatanács? Újabb különös pályázatra bukkantunk a médiahatóságnál.

 

http://24.hu/media/2017/10/11/ujabb-gyanus-palyazat-a-mediatanacsnal/

295

Úgy kényszeríthetik térdre Észak-Koreát, hogy nem hal meg senki

 

A grafitbomba egy nem halálos fegyver, amellyel megbénítható egy egész ország energiaellátó rendszere.

Működési mechanizmusa egyszerű. A grafitbomba tulajdonképpen egy fémtartály, amit robbanóanyaggal és grafittal töltenek meg. Miután a bombát ledobják a repülőről – vagy kilövik egy rakétával – a készülék robbanóanyaga a célponthoz közeledve megfelelő magasságban aktiválódik.

http://24.hu/kozelet/2017/10/10/ugy-kenyszerithetik-terdre-eszak-koreat-hogy-nem-hal-meg-senki/

Az MSZP lemond egy csomó ellenzéki fegyverről

 

Ellenzéki párttól némileg meglepő lépésre szánta rá magát az MSZP. Tóth Bertalan frakcióvezető jelentette be szerdán azt, hogy bojkottálnak bizonyos állami intézményeket, és nem vesznek igénybe bizonyos eszközöket.

Tóth Bertalan ugyanis a következőket jelentette be:

 

http://index.hu/belfold/2017/10/11/lemond_egy_csomo_ellenzeki_fegyverrol_az_mszp/

Tarlós: Amíg Földi László a fővárosnak dolgozik, nem nyilatkozhat többet a migrációról

„Nézze, én nem akarok soha senkit likvidálni, eddig se akartam és nem is fogok. Nem tudom, hogy ő pontosan hogy fogalmazta meg ezeket a szavait. De egy tény, hogy Földi László, amíg itt dolgozik főtanácsadóként, addig semmilyen minőségben ilyen kérdésekben nyilatkozatokat nem tehet. Akkor sem, ha hívják, akkor sem, ha önként akar menni.”

Ezt Tarlós István főpolgármester mondta az azonnali cikke szerint a heti Tarlósinfón, miután arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a hivatalánál tanácsadóként, havi 700 ezer forintos fizetésért dolgozó Földi László biztonságpolitikai szakértő az Echo tévében arról beszélt, a menekülteket segítő civileket likvidálni lehet, mint háborús bűnösök

https://444.hu/2017/10/11/tarlos-amig-foldi-laszlo-a-fovarosnak-dolgozik-nem-nyilatkozhat-tobbet-a-migraciorol

Tiborcz korábbi üzlettársa kapta meg az Operaház felújítását

Miközben tárgyaltak, 500 millióval drágább lett a becsültnél.

14,2 milliárdért újíthatja fel az Operaházat a West Hungária Bau Kft. által vezetett konzorcium. Az erről szóló közlemény az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg.

A West Hungária Bau Paár Attila győri üzletember érdekeltsége, de a cégcsoport korábban Tiborcz Istvánnal üzletelt: a WHB vette meg Tiborczéktól a közvilágítási tenderekkel korábban taroló Eliost, majd az egyik leánycégben, a WHB Ingatlan Kft-ben egy rövid időre tulajdonosként is megjelent Tiborcz, mielőtt eladta volna részesedését egy Brit-Virgin-szigetekre bejegyzett offshore cégnek.

 

https://444.hu/2017/10/11/tiborcz-korabbi-uzlettarsa-kapta-meg-az-operahaz-felujitasat

Még nincs kampány, úgyhogy csak 400 helyszínen tájékoztatja a Fidesz az embereket a Soros-tervről

„A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében” 

- közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

https://444.hu/2017/10/10/meg-nincs-kampany-ugyhogy-csak-400-helyszinen-tajekoztatja-a-fidesz-az-embereket-a-soros-tervrol

„Akkor is megtart bennünket az Isten, ha a képünkbe ordítják, hogy Allah akbar!” - mondta Hende Csaba, majd átadott egy sétányt

Átadták az új sétányt Szombathelyen, ami az Ady teret köti össze a székesegyház előtti Mindszenty térrel, és ami a régi várfal nyomvonalát követi, és átvezet a Romkerten - írja a nyugat.hu.

A sétány átadójának fényét Hende Csaba országgyűlési képviselő emelte, aki elmondta, Nagy Konstantintól II. János pápáig sokan megfordultak Szombathelyen Szent Márton óta, akik a városlakók útmutatói lehetnek, ő maga pedig így mutatott utat:

„Biztosak vagyunk abban, hogy megtart bennünket Isten akkor is, ha képünkbe süvöltik, hogy „Allah akbar", agresszíven a képünkbe ordítják!” 

 

https://444.hu/2017/10/11/akkor-is-megtart-bennunket-az-isten-ha-a-kepunkbe-orditjak-hogy-allah-akbar-mondta-hende-csaba-majd-atadott-egy-setanyt

Vona: "Fel vagyok készülve a párt föloszlatására"

 

A HVG legfrissebb számában megkérdeztük Vona Gábort, hogyan bekkelné ki a párt a támogatáselvonását, utcára viszi-e híveit, illetve van-e bombaként robbanó információja Simicska Lajostól. Elemeztük, mit tehetnek a párttal, és mi a csapdahelyzet a többi ellenzéki párt számára.

 

http://hvg.hu/itthon/20171011_Vona_jobbik_feloszlatas_fidesz

Szerbhorváth György: A Soros-jegyzőkönyv

 

…avagy a miniszterek és bolondok könyve.

Most, hogy kishazámban jártam, látom, nagy a pánik a vajdasági magyarok köreiben is. Legalábbis akiknek elromlott a távirányítója, és beakadt az m1 vagy a tv2, de nem különb a nemrég félmilliárd (!) forintokkal kistafírozott helyi magyar pártsajtó sem. Arra kevesen emlékeznek, hogy ugyanezen napilap, az újvidéki Magyar Szó a háborús időkben olykor meg sem jelent volna, ha a Soros Alapítvány nem juttat neki papírt. Vagy meghaltak volna az itteni magyar folyóiratok, a könyvkiadás mínusz egyre esett volna vissza, stb. és etc. Az EU-s kvótáktól rettegnek, hogy szegény Magyarország hogyan is bírhatna el 1200 menekülttel – pedig a 90-es években valahogy felszívott 30-40 ezer vajdasági magyart, még előtte még több erdélyi menekültet, több tízezer muzulmán bosnyák várta ki magyar menekülttáborokban a háború végét – aztán hazamentek.

 

http://hvg.hu/velemeny/20171011_Szerbhorvath_Gyorgy_A_Sorosjegyzokonyv

Seres: Itt az ideje kiállni a Jobbik mellett

 

Egyelőre még nem az állampárt, csak az állampárt által eltartott pszeudocivil egylet lengette be egy politikai párt betiltását, de ne tévedjünk, ami ma még egy pszeudocivil izé előretolt véleménye, az holnapra már állampárti akcióterv, plakátkampány, kormányprogram. Az alapjogok lenézéséért felelős Alapjogokért Központ persze kicsit előreszaladt, egyelőre még nem a betiltás a tét, csak ügyészségi nyomozás folyik a Jobbik ellen, "számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja" miatt.

Még az is lehet egyébként, hogy nem betiltani akarja a pártállam a Jobbikot, csak a vizsgálat idejére, tehát év végéig, sőt, egészen a választásokig napirenden tartani az "ügyét". 

http://hvg.hu/itthon/20171010_Jobbik_ugyeszseg_Allami_Szamvevoszek_NAV_jogallamisag_betiltas_partallam

4-es, 6-oson üzenték meg a civilek, hogy Orbán nem mondott igazat – fotó

 

Diszkrét szalagokat ragasztottak a 4-es, 6-os villamos egyik ablakára, az aláírás szerint civilek. Az egyiken arra hívták fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök egyik menekültekkel kapcsolatos kijelentése tényszerűen nem volt igaz. A másikon pedig emlékeztettek Orbán Viktor egyik 2007-es nyilatkozatára, amelyben alapvető emberi jognak nevezte a polgári engedetlenséget. A 4-es, 6-os Európa egyik legforgalmasabb villamosvonala, aki akar, olvashat a sorok között, amíg a villamos egyik megállóból a másikba ér.

 

http://hvg.hu/itthon/20171011_a_4es_6oson_uzentek_meg_a_civilek_hogy_orban_nem_mondott_igazat

Bródy János nem hagyta szó nélkül az újabb nemzeti konzultációt

 

Valószínűleg már megkapta Bródy János is a legújabb nemzeti konzultációs kérdőíveket – amelynek céljáról Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli Nézőpont Csoport vezetője nemrég elárulta, hogy nem érdekes, ki mit válaszol, az azért van, hogy egyben tartsa a fideszes szavazótábort –, mert a Facebook-oldalán kifejti, azt tényleg nem hagyhatjuk szó nélkül.

Ő például véleményét egyik dalával fejezi ki: "Haggyá’ má’ békibe".

http://hvg.hu/kultura/20171011_Brody_nem_hagyta_szo_nelkul_az_ujabb_nemzeti_konzultaciot

 

ATOMFORINTOK

Kis Ferenc Magyar Idők

 

Talán a hazai ellenzék sem számított arra, hogy a kormány elleni hadjárat egyik nehézfegyverét éppen Brüsszel hatástalanítja. A Paks II beruházással szemben elhangzott legfőbb kifogások között szerepelt, hogy kétséges a megtérülése és súlyos biztonsági kockázatokkal jár, mert megerősíti energiafüggőségünket Oroszországtól. Az Európai Bizottság múlt pénteken nyilvánosságra hozott dokumentuma azonban romba döntötte a magyar ellenzék hónapokon át harsogott érveit.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/atomforintok-2324812/

 

KIVÁNDORLÁS KELET-EURÓPÁBA?

Somogyi János Magyar Idők

 

Sokunknak eszébe jutott már, hogy vajon miért csinálja Soros György ezt az őrületet a magyarokkal, németekkel, európaiakkal? Mi motiválja ezt a dollármilliárdos matuzsálemet arra, hogy a magyarokat, németeket, európaiakat tönkretegye? Az biztos, hogy nem jótékonykodó emberbarátság vezérli, nem a fogyatkozó európai népek megmaradása céljából akarja herékkel elárasztani Európa méhkasát. Lehetséges egy személyes oka, miután a II. világháború idején, ifjúkorában több vélt és valódi sérelem érte, amit ezúton kíván megtorolni Európán a grandiózus betelepítési, valójában lakosságlecse­rélési tervével. Valószínűbb azonban, hogy a láthatatlan háttérhatalom látható reprezentánsaként a Wall Street-i globalista világelit uralmi törekvéseit szolgálja Európa nemzetállamainak megtörésével, felhígításával, végső soron leigázásával. 

 

http://magyaridok.hu/velemeny/kivandorlas-kelet-europaba-2274982/

Pert indít Budai Gyula ellen a DK

A párt ezt arra reagálva közölte szerdán, hogy Budai Gyula sajtótájékoztatóján azt mondta, a Czeglédy Csaba által üzemeltetett bűnszervezet mögött Gyurcsány Ferenc és a baloldal áll, Czeglédy Csaba nem más, mint "a volt kormányfő és a baloldal strómanja". 

A DK reagálásában azt írta, van, ami nem változik a Fidesznél: ha valaki érdemi politikai ellenfele Orbán Viktornak, akkor azt minden eszközzel le kell járatni. Gyurcsány Ferenc pártelnök visszautasítja és határozottan cáfolja a vádakat, és rágalmazási pert indít Budai Gyulával szemben - közölték, megjegyezve, a pert Czeglédy Csaba ügyvédi irodája viszi, ahogy számtalan korábbi esetben is.

http://nepszava.hu/cikk/1142843-pert-indit-budai-gyula-ellen-a-dk

Elromlott a mammográf - Hetek óta nincs mellrákszűrés a Honvédban

Több mint egy hónapja elromlott a mammográfiás gép a Honvéd Kórházban, azóta nincs mellrákszűrés az intézményben - derült ki az RTL Klub Híradójából. A kórház megerősítette, hogy műszaki hiba miatt rossz a gép, várhatóan novembertől lesz újra szűrés.

A csatornának nyilatkozó nővel a vizsgálat előtti nap közölték, a gép több mint egy hónapja elromlott, keressen magának másik kórházat, ahol elvégzik a vizsgálatot. Ezután jelentkezett be a váci kórházba, ahol közölték, hogy havonta csak egy napon adnak ki időpontokat. Az októberiről már lecsúszott, így novemberig kell várnia, hogy egyáltalán időpontot kaphasson. A kontrollvizsgálatot elvileg három havonta kellene elvégezni.

Az eset nem egyedi, gyakran előfordul, hogy a mellrákosok sokat várnak a vizsgálatra. A Mellrákinfó Egyesület egyik munkatársa az RTL-nek elmondta: napi szinten merül föl az, hogy 40 nap helyett akár 4-5 hónapot is váratják a betegeket.

http://nepszava.hu/cikk/1142810-elromlott-a-mammograf---hetek-ota-nincs-mellrakszures-a-honvedban

Negyven éve elhunyt gyereket kérdeztek volna Sorosról

 Valami nagyon nem stimmel a kormány címlistájával, ugyanis elhunytaknak is küld nemzeti konzultációs levelet – tudta meg lapunk. A VIII. kerületi Csarnoknegyedben lakó Kali Jánosné panaszolta el lapunknak, hogy a múlt pénteken a húga nyolcéves korában elhunyt fiának érkezett levél a kormánytól az óbudai címükre, ahol a kisfiú a már szintén elhunyt édesanyjával lakott. A nemzeti konzultációs levelet Kali Jánosné öccse kapta meg, ő él most az óbudai házban.

 

https://mno.hu/belfold/negyven-eve-halott-gyermekkel-is-konzultalnanak-a-soros-tervrol-2420871

 

„Fodrászszalon pletykaközpontja”: Németh Szilárd beszólt Szél Bernadettnek

A paksi bővítéssel kapcsolatban műszaki, szakmai, biztonsági kérdésekben nem lehet és nem is akarnak titkolózni – szögezte le az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke Szél Bernadett felszólalásaira reagálva úgy vélekedett, amióta a politikus miniszterelnök-jelölt lett, még inkább űzi a „kommunikációs blöfföt”, s „a parlament egyik legfontosabb bizottságát összetéveszti egy fodrászszalon pletykaközpontjával”. Ugyanis – mondta – a több mint egyórás ülésen a nemzetbiztonsági bizottság hatáskörébe tartozó kérdésről nem is volt szó. Hozzátette: a lényeget elmondta a miniszter, azaz hogy az uniós és az összes politikai, szakmai testület, amely műszaki, szakmai, jogi és biztonsági szempontból foglalkozott a kérdéssel, végül zöld jelzést adott a beruházásnak.

 

https://mno.hu/belfold/fodraszszalon-pletykakozpontja-nemeth-szilard-beszolt-szel-bernadettnek-2421024

Több mint egymilliárdot kap a Makovecz-központra Orbán Viktor jó barátja

Közel 1,3 milliárd forintot ítélt meg a kormány a Makovecz Imre munkásságát bemutató és gondozó, piliscsabai központ megépítésére. Mint a keddi Magyar Közlönyból kiderül, a beruházással pedig meglepő módon egy közel-keleti kutatásokat finanszírozó céget, az Avicenna Non-Profit Kft.-t bízták meg.

 

https://mno.hu/belfold/tobb-mint-egymilliardot-kap-a-makovecz-kozpontra-orban-viktor-jo-baratja-2421001

Miért tartja Lázár János intellektuálisan kiüresedettnek a kormányzást?

Ilyen még nem volt: egy jó esélyekkel kecsegtető voksolás előtt ­a Fidesz meghatározó politikusa választókerületébe való visszavonulásáról beszél. Lehet, hogy Lázár János csak további gyengülését előzné meg, de a háttérben ott áll a Rogán Antallal kialakult konfliktus is. 

Amikor elkezdtük a történet rétegeit szétszálazni, arra gondoltunk, pusztán a politikusi mórikálást és a valódi indítékokat kell elválasztani egymástól. Miután azonban számos kormányzati és pártforrással beszéltünk (akik között egyaránt akadnak Lázár kritikusai és támogatói), a közvélemény számára eddig kevéssé érzékelhető csatára leltünk. E harc két szereplője Rogán Antal kabinetminiszter és Lázár János − de nem a sajtóban korábban emlegetett személyi vetélkedés áll a háttérben. A két politikus eltérően gondolkodik a kormányzásról, annak céljairól és eszközeiről.

·         Mikor mondott nemet Orbán Viktornak Lázár?

·         Valóban miniszterelnök akar lenni?

·         Miért tartja intellektuálisan kiüresedettnek a kormányzást?

 

http://valasz.hu/itthon/miert-tartja-lazar-janos-intellektualisan-kiuresedettnek-a-kormanyzast-125825

Kis októberi szocialista forradalom: már Kovács Lászlóra sem hallgat az MSZP

„Az a baj, hogy több párt van. Ottlétem alatt összesen kilenc különböző MSZP-t azonosítottam. Nem csoda, ha nincs egy irányba tartó kommunikáció, aminek megléte egy pártnál vagy vállalatnál alapvető” – mondta a nekem adott interjúban Murányi Marcell újságíró, a Blikk és a Népszabadság korábbi főszerkesztője, aki egy ideig kommunikációs tanácsadó volt a szociknál, ám a belső káosz miatt májusban inkább átadta a lehetőséget másnak.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi ez a „kilenc különböző MSZP”, amit később visszahallottam egy háttérbeszélgetésen is, csak ott nyolcas számmal. Délelőtt véletlenül belefutottam Kovács László volt külügyminiszter, MSZP-elnök tegnapi ATV-s interjújába, ami új adalékkal szolgál a megértéshez.

http://valasz.hu/itthon/kis-oktoberi-szocialista-forradalom-mar-kovacs-laszlora-sem-hallgat-az-mszp-125820

180 milliót költöttek Orbánék ukrán vendégmunkások behozatalára

mfor.hu

Egyes ágazatokban egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a munkaerőhiány, így a tartósan betöltetlen pozíciókat ukrán vendégmunkásokkal töltenék fel. A program már tavaly beindult 180 millió forintos költséggel.

 

http://mfor.hu/cikkek/makro/180_milliot_koltottek_Orbanek_ukran_vendegmunkasok_behozatalara.html

 

Máris összevesztek a franciák és a németek

 

Ahogy elkezdődtek a francia-német egyeztetések az eurózóna jövőjéről, máris vita alakult ki a felek között. A téma nem új: a németek jóval szigorúbb pénzügyi szabályok alapján erősítenék az övezet integrációját, mint a franciák.

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/maris_osszevesztek_a_franciak_es_a_nemetek.648935.html

Sokáig titkolták, de a nemzeti után itt a nemzetközi konzultáció

Napok óta nem kaptunk válaszokat a keresztényüldözés témájában zajló konferenciáról, amelynek első napján hirtelen mégis megszólalt az addig titkolózó államtitkárság.

Mától háromnapos nemzetközi konzultációnak keresztelt konferenciát tart a keresztényüldözés témájában a kormány. A szervező Emberi Erőforrások Minisztériumából, illetve az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságból egy hétig nem sikerült kihúzni, milyen résztvevőkkel, milyen programmal és mekkora összegből szervezik az eseményt. A Zoom.hu többször kereste az illetékeseket, akik még kedden délután is válaszokat ígértek, amelyek végül nem érkeztek meg.

Aztán szerda reggel – talán nem véletlenül az előzményektől – Azbej Trisztán, a keresztényüldözés témájával foglalkozó helyettes államtitkár feltűnt a köztévé reggeli műsorában, ahol éppen a nemzetközi konzultációról beszélt. A konkrét programról és résztvevőkről ugyan ő sem tett említést, azonban az már kiderült, hogy 30 országból 300 részvevőt várnak, ebből 160 külföldi vendég lesz.

https://zoom.hu/2017/10/11/sokaig-titkoltak-de-a-nemzeti-utan-itt-a-nemzetkozi-konzultacio

Budaörs fizetheti az államosított iskolái fenntartását

Előbb államosították az iskolákat – majd a fenntartásukra kivetettek egy különadót.

Budaörs „jogalkotással okozott kár” miatt beperelte a magyar államot, ugyanis településre is kivetették “szolidaritási hozzájárulást” . A 2016-ban bevezetett kvázi adót a nagy adóerőképességű – magyarán “gazdag”- önkormányzatokra vetették ki, amit a kormány az önkormányzatoktól elvett iskolák fenntartásával indokolt. Budaörs képviselő-testülete szerint a szolidaritási adó kimerített a károkozás fogalmát. A város az oktatási intézmények államosítása előtt évi 645 millió forintot költött az iskoláira, ennyit hajlandó is lenne befizetni, ám 2,1 milliárd forintos adót róttak ki az ország amúgy egyik leggazdagabb településére. Az önkormányzat nettó adófizetővé vált, mivel ettől az összegtől elmaradnak az önkormányzatnak fizetett állami támogatások.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék a városnak adott igazat és 765 milliós kártérítésre ítélte az államot. Másodfokon viszont fordult a kocka, s az NGM mai közleménye szerint a Fővárosi Ítélőtábla kimondta: teljes egészében jogszerűen járt el a kormány a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével. A szabályozással tehát semmiféle kár nem éri az érintett önkormányzatokat – állítja az NGM közleménye.

https://zoom.hu/2017/10/11/budaors-fizetheti-az-allamositott-iskolai-fenntartasat

Vádiratszerű kormányzati javaslatot írt a Fidesz

A Czeglédy-ügy károsultjainak kárrendezéséről nyújtott be a Fidesz határozati javaslatot az Országgyűlésnek.

Nem szokatlan, hogy a Fidesz és a kormány kampányra használ folyamatban lévő büntetőügyeket, ám az alighanem példa nélküli, hogy egy nemhogy jogerős ítéletnél, de még vádemelésnél sem járó ügyben terjeszt be kampányízű határozati javaslatot a Fidesz az Országgyűlésnek. Éppen ez történt most a DK-nak és az MSZP-nek is dolgozó ügyvéd, a mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba ügyében.

„A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről” szóló, Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető és két párttársa által jegyezett határozati javaslatot alig néhány nappal azután nyújtották be, hogy múlt héten a Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt: a kabinet vizsgálja a Czeglédy-ügyben károsult diákok megsegítésének lehetőségét.