2017, november 6 - 07:48 Sajtószemle

A közrossz országa lettünk
Magyarországon a törzsi tudat rokoni kapcsolatokra épülő értékrendje virágzik, a polgári normáktól egyre távolodunk – rajzoltak 
sötét képet társadalomkutatók.Új megközelítésben írták le a magyarországi korrupció természetrajzát a közszféra és a diplomások 
szakszervezeteinek együttműködésében tizedik alkalommal megszervezett SZEF-ÉSZT Akadémia előadói. A sokféle megközelítés
eredménye megdöbbentő egybecsengést hozott: szinte minden előadó szerint a legprimitívebb törzsi társadalmak szintjén áll Magyarország, 
ahol az összetartás forrása az egyedül megbízhatónak tekintett család. Zsolt Péter szociológus ettől az őskori állapottól egészen az utóbbi 
évtizedek saját népüket kifosztó, gyarmatosítás utáni afrikai diktátorainak névsoráig hozta a példákat a korrupció megjelenési formáira.
http://nepszava.hu/cikk/1144818-a-kozrossz-orszaga-lettunk

Újabb lépés a rendőrállam felé
Terrorveszélyre hivatkozva jövőre lényegében bárki lakásába betörhet a rendőrség, akinek engedéllyel tartott fegyvere van. Ez több százezer 
embert érinthet, s jogilag - de praktikusan is - meglehetősen aggályos.Az általános közigazgatási rendtartásról szóló, 2018. január elsején 
hatályba lépő salátatörvényben szerepel egy szakasz, ami eddig szinte mindenki figyelmét elkerülte.
https://nepszava.hu/cikk/1144789-ujabb-lepes-a-rendorallam-fele
 

Alkotmánybíróság: mese van, mese nincs..!

Dübörögnek a vélt vagy valós felháborodást ecsetelő alkotmányjogi panaszok, hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok.

https://gondola.hu/cikkek/107823-Alkotmanybirosag__mese_van__mese_nincs____.html
 

Hétfői pár(t)beszéd…

Harcos napirend előtti összecsapásokkal rajtol a Tisztelt Ház, ezt követően pedig cseppet sem csendesebben, sőt, a kérdések harcos órái 
következnek. A nap fő eseményének azonban a devizahitel károsultjairól elmélkedő politikai vita ígérkezik.

https://gondola.hu/cikkek/107824-Hetfoi_par%28t%29beszed__8230%3B.html

Handó: tér kell az új regionális intézményeknek
Az egykori piarista gimnázium több mint kilenc éve üresen álló műemlék épületébe költözhet a bővülő feladatkörű veszprémi közigazgatási és 
munkaügyi bíróság, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a helyi önkormányzat és a törvényszék vezetői Veszprémben.
http://jogaszvilag.hu/rovatok/napi/hando-ter-kell-az-uj-regionalis-intezmenyeknek

Vakvágányon a vaklicit
Hiába pénzmegtakarítási lehetőség az államnak, az onkológiai terápiák nem felcserélhetőek – tette egyértelművé a gyógyszerészeti szakhatóság.
https://nepszava.hu/cikk/1144820-vakvaganyon-a-vaklicit

A HGYSZ így értelmezi az e-recept jogszabályt
Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) honlapján olvasható, miként értelmezik az október 31-én a Magyar Közlöny 176. számában 
megjelent, az EESZT működéséhez szükséges miniszteri rendeletek módosítását tartalmazó 29/2017. (X. 31.) EMMI rendeletet. 
http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/a_hgysz_igy_ertelmezi_az/242267/

„Ez dráma, így nem lehet gyógyítani” – dühös kérdések és érthető válaszok az e-receptről
Egy felháborodott orvos segítségével megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amik az új egészségügyi rendszerrel, az EESZT-vel kapcsolatban a 
betegektől leggyakrabban érkeznek. 
http://24.hu/belfold/2017/11/04/ez-drama-igy-nem-lehet-gyogyitani-duhos-kerdesek-es-ertheto-valaszok-az-e-receptrol/

A budai kórház bejárata előtt ütöttek el egy idős nőt, de az orvosok nem látták el, inkább mentőt hívattak hozzá 
Az egyik olvasónk, Richárd küldött beszámolót egy pénteki balesetről, amikor a II. kerületi Frankel Leó utcában, pont a Budai Irgalmasrendi Kórház 
bejárata előtt egy tolató autó elütött egy idős nőt. A nő nagyot esett, miután elterült az úton a fejéből elkezdett szivárogni a vér. 
https://444.hu/2017/11/05/a-budai-korhaz-bejarata-elott-utottek-el-egy-idos-not-de-az-orvosok-nem-lattak-el-inkabb-mentot-hivattak-hozza

Ezt zsebre vághatja az orvos: a magyar kütyü, melynek minden háztartásban lenne helye
Hosszú évtizedeken át zajló filozofálgatás és az elmúlt évek több gyorsan elfelejtett prototípusa után ma már egyértelműen kijelenthetjük: 
több út is kikristályosodott az egészségmegőrzésben valóban használható okos készülékek terén. Egy magyar fejlesztés a két leggyakoribb
halálokot jelentő megbetegedés terén segít időben, otthon diagnózist felállítani. Kipróbáltuk az Egerben összerakott, a világon bárhol hasznos Wiwe-ot.
http://hvg.hu/tudomany/20171106_wiwe_mobil_ekg_otthon_ekg_gorbe_veroxigenszint_pulzus_aritmia_kamrai_heterogenitas_analizis_diagnosztika_szivritmuszavar_hirtelen_szivleallas_agyi_erkatasztrofa_stroke

Én ki nem fizetem, inkább leülöm
A szemét és a gaz miatt bírságolják a telektulajdonosokat a Lyukóvölgyben és környékén. Kétszázezer forintos bírságot is kaphat az a tulaj, akinek a 
telkére a hegyen élők szemetet hordtak, de egy idős nénit akár ötszázezer forintra is megbüntethetnek, ha nem gazolja ki a területét még az ősszel. 
Az egykori hétvégi telkekből mára már semmi sem maradt, mindent szétlopkodtak, az egyik háznak még a beton alapzatát se találtuk meg.
https://abcug.hu/en-ki-nem-fizetem-inkabb-leulom/

Befolyásos magyarok üzleteiről is kiderülnek részletek az újabb nagy offshore-kiszivárogtatásból
Másfél évvel a Panama-iratok ügyének kirobbanása után újabb hatalmas mennyiségű bizalmas irat és eddig rejtett információ vált hozzáférhetővé 
több tízezer úgynevezett offshore cégről. A több mint 13 millió kiszivárgott dokumentumban ismét feltűnnek magyar szereplők is, bár politikusok most 
nincsenek köztük. Az iratok révén ugyanakkor megismerhetővé vált több befolyásos, közéletileg is aktív üzleti szereplő eddig rejtett vagy csak 
részben ismert tevékenysége.
https://444.hu/2017/11/05/befolyasos-magyarok-uzleteirol-is-kiderulnek-reszletek-az-ujabb-nagy-offshore-kiszivarogtatasbol

Építette a kormány kerítését: óriásit bukott a munkán
Egy sándorfalvi férfi, állítása szerint 60 milliót bukott a menekültek feltartóztatására épített kerítés építésén. Teljesen tönkrement, a házát is elárverezték. 
http://hvg.hu/gazdasag/20171105_Epitette_a_kormany_keriteset_oriasit_bukott_a_munkan

Melyik dolgozó foglalkoztatható ünnepnapon és mennyiért?
A munkaszüneti napon is működő munkáltatónál foglalkoztatható-e ünnepnapon az, aki egyébként hétfőtől péntekig dolgozik és munkaköre titkárnő? –
kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt. 
http://adozona.hu/munkajog/Munkavegzes_munkaszuneti_napon_F31YKX

Hatalmas, elhagyatott csarnok áll a Margit híd pesti hídfőjénél
Állítólag alagút köti össze a Fehér Házzal, de én nem hiszem el
http://index.hu/urbanista/2017/11/05/kulonos_elhagyatott_csarnok_all_a_margit_hid_pesti_hidfojenel/