2017, november 3 - 08:06 Sajtószemle

Nincs pénz az ország egyetlen hospice házának a fenntartására

Heteken belül bezárhat a gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket gondozó Budapest Hospice Ház, mert elfogyott a pénzük - adta hírül az RTL KLub.

2005-ben nyílt meg a 10 ágyas fekvőbeteg ellátás a Hospice Házban, további száz beteget otthon látnak el. A társadalombiztosítástól kapnak pénzt a működésükhöz, de ez a költségeiket felét sem fedezi. A hiányzó 50 millió forintot eddig magánadományokból és egyszázalékos felajanlásokból gyűjtötték, de idén ezekből a forrásokból kevesebb pénzt folyt be. 

Kovács Anita igazgató szerint az is probléma, hogy rájuk nem vonatkozik az egészségügyi bértábla, így a szakdolgozók fizetésének emelését is nekik kell fizetni, ami havonta plusz egymillió forintos kiadás. Így aztán már csak néhány hétre maradt pénzük, hamarosan be kell zárniuk a fekvőbeteg részleget. 

https://444.hu/2017/11/01/nincs-penz-az-orszag-egyetlen-hospice-hazanak-a-fenntartasara

 

Ezzel a megoldással ömlene a pénz az egészségügybe

 

Pofonegyszerű ötlettel állt elő a Magyar Kétfarkú Kutya Párt azzal kapcsolatban, hogy lehetne több pénzt fordítani az egészségügyre. A párt azt javasolja, nevezzék át a kórházakat, az FC János Kórház vagy az FC Szent László pedig kaphatna tao-pénzeket.

 

http://hvg.hu/itthon/20171102_ketfarku_egeszsegugy_tao

 

Dagad az újabb színházi botrány

Egyes hírportálok szerint az egyik fővárosi színház vezető beosztású munkatársa még Marton Lászlónál is szörnyűbb dolgokat tett.

Nyílt levelet közölt blogján Kalmár Péter rendező-producer az egyik fővárosi színház vezető beosztású munkatársa fiának: ebben olyan dolgokról tesz említést, amelyek alapján elképzelhető, hogy hamarosan egy újabb színházi vezető kényszerül majd magyarázkodásra.

 

https://mno.hu/grund/dagad-az-ujabb-szinhazi-botrany-2424916

Kalmár Péter: Kerényi Miklós Gábor kiskorúakat zaklatott szexuálisan

 

http://b1.blog.hu/2017/11/01/kalmar_peter_kerenyi_miklos_gabor_kiskoruakat_zaklatott_szexualisan

 

Bayer Zsolt

KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR NYILATKOZATA

 

Az imént felhívott Kerényi Miklós Gábor, azt közölte velem, hogy Kalmár Péter vádjaiból semmi sem igaz. Továbbá megkért, hogy a facebook oldalán közzétett nyilatkozatát is tegyem fel a blogra.

Ezt örömmel megteszem.

És őszintén remélem, Kerényi Miklós Gábor igazat mond, és a rágalmak alaptalanok. Semmi okom sincs az ellenkezőjét feltételezni.

Ebben az esetben viszont Kalmár Péternek kell elszámolnia azzal, amit tett.

Íme, Kerényi Miklós Gábor nyilatkozata:

https://badog.blogstar.hu/2017/11/01/kerenyi-miklos-gabor-nyilatkozata/44290/

 

Bayer Zsolt

Visszakozás

 

Marton Lászlót minden bizonyíték nélkül 48 óra alatt kivégezték. Kerényi Miklós Gábor ügyében pedig nem lehet nem észrevenni a feltűnő csöndet és lapítást.

Mi történhetett?

Tegnap óta közel húsz színházi ember, színész hívott fel, és egyöntetűen azt mondták, amit Kalmár Péter állít, minden igaz. S amikor rákérdeztem, szerintük miért a nagy csönd, azt válaszolták: a balos-libsi propagandasajtó és a háttéremberek most döbbentek rá, micsoda lavinát indítottak el, s hogy mindez az ő fejükre, az ő ikonjaikra fog visszahullani.

Akkor viszont meg ne álljunk félúton!

Ha ezek akarnak visszakozni, akkor mi tartsuk a vasat a tűzbe.

Mert ezek akarnak visszakozni, az most már egyre nyilvánvalóbb.

 

https://badog.blogstar.hu/2017/11/02/visszakozas/44319/

 

“Őfelsége asszisztense voltam” – kitálalt KERO segédrendezője

 

Nem hagytam, hogy taperáljon. Azt mondtam, Elég! „Nincs fenék és nincs mogyorózás.” „Nincs masszírozás, miközben épp az anyámat szidod.”

Naplóstól, álkereszténységestől, politikai taktikázástól, háttérbe vonulástól, seggrepacsistól, szereposztástól kezdve minden igaz. Nem engem paskolt, odáig nem jutott el. Látta az ellenállásom, ezért még jobban alázott. A végén napi 16-18 órát dolgoztam. Kimerült voltam. Az év tavaszán kaptam egy A-típusú tüdőgyulladást. Ez volt a jel, arra, hogy abba kell hagyni.

Kalmár Péter tökéletesen, árnyaltan és reálisan írta le az eseményeket. Akik dolgoztak vagy dolgoznak, az Operettben pontosan tudják, hogy minden szava igaz. Féleértés ne essék, a mai napig vannak, akik tisztességesen, becsületesen próbálnak helyt állni a gályázásban, „gyárban” Az új menedzsment-vezetés üdvözlésre méltó. Azonban addig, amíg „Őfelsége” nem lesz elűzve kártyavárából, addig nem lesz valódi változás. Addig lesznek pacsik és mutyik, addig végtelenül lehet alázni bárkit. Táncosokat, énekeseket, kórust. Addig a súgó sírva fogja súgni a szöveget. Addig a jó szakemberek sorra el fogják hagyni a házat.

 http://ellenszel.hu/2017/11/02/ofelsege-asszisztense-voltam-kitalalt-kero-segedrendezoje/

 

Kerényi Miklós Gábor tagadja az ellene felhozott vádakat, vagyis hogy színészeket, színésznőket, valamint fiatalkorúakat zaklatott volna. Mindezt Bayer Zsolt blogján tette közkinccsé.

Ha hinni lehet Bayer Zsoltnak, akkor az történt, hogy Kerényi Miklós Gábor felhívta őt és megkérte arra, hogy a blogján tegye közzé a közleményt, miszerint ő az ellene felhozott ügyekben ártatlan, amivel vádolják, rágalom, és felszólít mindenkit, hogy a továbbiakban tartózkodjanak az ő rágalmazásától, ellenkező esetben jogi úton vesz elégtételt.

Hogy Kerényi Miklós Gábor miért Bayer Zsoltot kérte meg egy általa megírt szöveg közzétételére, arra nehéz lenne válaszolni. Valószínűleg közeli jó barátok ők ketten, de még ez sem érv – Bayer mellett nyilván még számos más jó barátja is van Kerényi Miklós Gábornak.

Ha Kerényi Miklós Gábor valóban tisztázni szeretné, hogy semmi sem igaz abból, amivel vádolják, megtehetné, hogy az MTI-hez juttatja el mondandóját, esetleg valamelyik újságot kéri meg a közlésére, vagy a Facebookon írja le a széles nyilvánosság számára, amit el akar mondani.

Kerényi Miklós Gábor, mondjuk ki nyíltan: a Fideszhez fordult védelemért. Bayer Zsolt ugyanis nem csupán az ötös számú Fidesz tagkönyv birtokosa, Orbán Viktor jó barátja, és mint ilyen, majdnem minden titkok tudója, hanem – mostanság divatos kifejezéssel -, a Fidesz szellemi verőlegénye. Nem mellesleg az az ember, aki néhány nappal ezelőtt egy lakossági fórumon a zaklatott nőkön gúnyolódott.

 

 

http://fuhu.hu/kero-bayer-es-zaklatas/

 

KÁRTYAVÁRKÉNT OMLIK ÖSSZE SPACEY NIMBUSZA

Magyar Idők

 

Roberto Cavazos mexikói színész is kéretlen szexuális közeledéssel vádolta meg az Oscar-díjas Kevin Spacey-t, miután az amerikai An­thony Rapp hasonló esetről panaszkodott egy interjúban, és Spacey nyilvánosan bocsánatot is kért Rapptől. A Netflix műsorszolgáltató már a hazánkban is népszerű Kártyavár pótlásának lehetőségét keresi, és kedden fel is függesztették a továbbra is Spacey főszereplésével készülő utolsó évad forgatását. A színésztől elhatárolódott korábbi teátruma, a londoni Old Vic is, és az Emmy-díjat sem fogja megkapni.

 

http://magyaridok.hu/kulfold/kartyavarkent-omlik-ossze-spacey-nimbusza-2405248/

 

A brit védelmi minisztert is elsodorta egy zaklatási ügy

 

Sir Michael Fallon szerda este küldte meg lemondólevelét Theresa May miniszterelnöknek, melyben azt írja, a felmerült állítások közül sok hamis, de

elfogadom, hogy a múltban nem feleltem meg a fegyveres erőktől elvárt magas viselkedési normáknak.

Fallon, aki három és fél évig állt a védelmi minisztérium élén, nem fejtette ki, pontosan mikor nem felelt meg a „magas viselkedési normáknak”, de a héten már megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint 15 évvel ezelőtt egy rendezvényen "nem helyénvaló módon" érintette meg egy újságírónő térdét. Az újságírónő annak idején kifogásolta Fallon viselkedését, de az ügyből végül nem lett botrány. Julia Hartley-Brewer szerda este a BBC-nek azt nyilatkozta,

Az univerzum történetének legabszurdabb indoka lenne, ha azért mondott volna le a miniszter, mert 15 évvel ezelőtt megérintette a térdemet.

 

http://index.hu/kulfold/2017/11/02/michael_fallon_brit_vedelmi_miniszter_zaklatas_lemond/

 

Félelem és reszketés Kömlőn: migránsnak hitték a mindenszentekre látogatóba érkező magyarokat

 

Izzott a kömlői polgármester telefonja mindenszentek idején, miután a helyiek migránsnak néztek gyakorlatilag mindenkit, aki halottak napja alkalmából felkereste a helyi temetőt, hogy megemlékezzen szeretteiről.

A telefonálók mind arról beszéltek, hogy migránsok özönlötték el a falut. A polgármester intézkedett, telefonált, szólt a rendőröknek is, aztán kiderült, hogy vaklárma történt. Az esetről tudósító heol.hu szerint 

"valószínűleg a migrációról szóló hírekben látottak, hallottak válthatták ki e reakciókat." 

A helyiek a halottak napja miatt az esti órákban település temetőjéhez érkezőket nézték migránsnak, de volt állítólag olyan helyi, akit szintén bevándorlónak hittek a kömlőiek. A rémhír olyan sebességgel terjedt, hogy többen már 

azt is elhitték, hogy migránsok gyújtották fel a településtől nem messze lángra kapott tarlót is. 

 

https://444.hu/2017/11/02/felelem-es-retteges-komlon-migransnak-hittek-a-mindenszentekre-latogatoba-erkezo-magyarokat

 

Rejtélyes gigaberuházás: Orbánék centralizált Adattrezort terveznek

 

Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos, milliárdokba kerülő Kormányzati Adattrezort hozna létre a kormány, ahová az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák – derül ki a hvg.hu birtokába került, titkos kormányzati előterjesztésből. A megvalósításért felelős egyik minisztérium megerősítette a tervezet létezését, de arra hivatkoznak, hogy a beruházás még az előkészítés fázisában van.

http://hvg.hu/itthon/20171102_Informatikai_gigaberuhazasra_keszul_az_Orbankormany

 

Seszták Miklós kitüntette Orbán Viktor személyi edzőjét

 

Észre sem vettük volna, ha a Puskás Akadémia maga nem dicsekszik el a hírrel, hogy október 23-a alkalmából Seszták Miklós fejlesztési miniszter kitüntette Takács Mihályt. Mégpedig a sportfejlesztésben végzett áldozatos munkájáért.

Takács Mihályról feltétlenül érdemes tudni, hogy együtt focizott Orbán Viktorral Felcsúton, aztán Orbán személyi edzője lett, de még az államigazgatásban is feladatot kapott, 2010 után a Miniszterelnökségen volt Orbán Viktor tanácsadója. Nem ingyen. 2013 nyarán havonta bruttó 650 000 forintot kapott, aztán átkerült Rogán Antal propagandaminisztériumába politikai tanácsadónak. Hogy ott mennyit keres, azt Rogánék kérdésre sem árulták el pontosan annak idején, a politikai tanácsadók bruttó 350-800 ezer forint között vihetnek haza. 

Takács a felcsúti Puskás Akadémia főigazgatója is, 2014-es kinevezésére „az egyre sokasodó feladatok, az egyre inkább szerteágazó tevékenységek koordinálásának az igénye miatt volt szükség”.  

https://444.hu/2017/11/01/sesztak-miklos-kituntette-orban-viktor-szemelyi-edzojet

 

Tovább csökkenti a sportklubok adóterheit a Fidesz

nem kellene iparűzési adót fizetniük. Azokról a sportklubokról beszélt a Fidesz képviselője, amelyek legnagyobb haszonélvezői az ún. TAO-törvénynek. Ezen a címen csak tavaly 135 milliárd forint nyereségadó vándorolt a költségvetés helyett a kedvezményezettekhez, zömében sportklubokhoz, és erről már a Kúria is kimondta, hogy mind az utolsó fillérig közpénz. Tiba természetesen indoklásában 

a sport és a sportolás egészségmegőrző funkcióját emelte ki,

holott a törvény természetesen a hivatásos sportolókból élő klubok életét könnyíti majd meg mindenekelőtt.

 

https://444.hu/2017/11/02/tovabb-csokkenti-a-sportklubok-adoterheit-a-fidesz

 

A bulvárpápa nagy riposztja: Ómolnár Miklós, a kormánysajtó új helytartója portré

Olyan médiát épít, amely módszereiben egyedülálló Magyarországon. És ezt a párt ellenségei a bőrükön érezhetik.

Sorra indulnak a perek és a végrehajtások a Ripost ellen, de az új magyar bulvárlap valahogy a törvények fölött állónak érzi magát: helyreigazítást jogerős ítéletek után sem közöl. Az ügyvédek értetlenül állnak a jelenség előtt, nem győznek bíróságra járni. Csak a jövő héten és csak a Jobbik ügyei miatt három tárgyalás is lesz. Mindeközben a kormányközeli médiumok szemrebbenés nélkül szemlézik a bulvárlap anyagait, dőlnek a kiadóhoz az állami pénzek is: múlt hónapban derült ki, hogy áprilistól júliusig csak a Miniszterelnöki Kabinetiroda több mint félmilliárd forintot költött el a magazinnál.

A Ripost főszerkesztője, Ómolnár Miklós egykoron bulvárpápa volt Magyarországon. Celebeket emelt fel, tévétársaságok keresték a kegyeit. A kilencvenes évek végétől szinte egymaga teremtette meg a valóságtól egyre messzebb rugaszkodó új magyar sztárvilág kulisszáit. Fénykorában lapja, a Story majdnem félmilliós példányszámot produkált. Fordulat azt követően történt, hogy Ómolnárnak távoznia kellett posztjáról.

 

https://mno.hu/media/a-bulvarpapa-nagy-riposztja-omolnar-miklos-a-kormanysajto-uj-helytartoja-2419608

 

Máris rács mögé dugják a szakadár katalán kormányt

 

A döntés is megszületett, miután az államügyészek közölték, hogy örülnének neki.

 

http://24.hu/kozelet/2017/11/02/maris-racs-moge-dugnak-a-szakadar-katalan-kormanyt/

Nagy titokban elismerte a Facebook, hogy simán lehet 60 millió kamuprofil is a hálózaton

A Facebook szép csendben módosította két nagyon fontos becslését. Az egyik a duplázott felhasználói fiókok arányára vonatkozik: ez eddig 6 százalék volt, mostantól 10 százalék. A kamuprofilok arányát pedig eddig 1 százalékra tették, most viszont ez is 2-3 százalékra módosították.

Ha hiszünk ezeknek a becsléseknek, az azt jelenti, hogy 2,07 milliárd rendszeresen használt Facebook-profilból 207 millió duplázott profil, azaz ennyi profil van, aminek a gazdája használ még legalább egy másik profilt is. Kamuprofilból pedig a hivatalos becslés alapján

60 millió lehet.

 

https://444.hu/2017/11/01/nagy-titokban-elismerte-a-facebook-hogy-siman-lehet-60-millio-kamuprofil-is-a-halozaton

 

A "zsidógyűlölőkre" is lehet reklámot célozni a Facebookon, ami a cég szerint ugyan nem jó, de nem ők tehetnek róla, hanem az algoritmus

 

- Tudott róla, hogy "zsidógyűlölőkre" is lehet reklámokat célozni, mielőtt erről kezdtek cikkezni az újságok?

- Szenátor úr, ezek a kategóriák nagyon is sértőek... az algoritmus hozta létre őket... nem tudunk róla, hogy bárki használta volna őket... azt sem tudjuk kijelenteni, hogy soha nem használta senki... nem tudunk róla, hogy bevétel keletkezett volna ilyen kategóriák használatával.

Ez a beszélgetés Al Franken demokrata szenátor és a Facebook vezető jogtanácsosa, Colin Stretch között játszódott le kedden a szenátus igazságügyi bizottságában. Az ülésen Facebook, a Google és Twitter képviselőit kérdezgettékarról, hogyan próbálták a platformjaikon keresztül befolyásolni az amerikai elnökválasztást Oroszországból.

https://444.hu/2017/11/01/a-zsidogyulolokre-is-lehet-reklamot-celozni-a-facebookon-ami-a-ceg-szerint-ugyan-nem-jo-de-nem-ok-tehetnek-rola-hanem-az-algoritmus

40 ezer focilabdát vesz az MLSZ - 26 milliót is költhet rá

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint az OTP Bank Bozsik-program részére a jövő év vonatkozásában legalább 40 ezer darab gyermek gumi focilabdát szeretne venni a Magyar Labdarúgó Szövetség. Ha szükséges, akkor a fenti mennyiségen túl még 6000 leszállítására is készen kell állni - a hirdetmény szerint ez az opciós mennyiség. 

 

A szövetség az ajánlattevőre vonatkozó minimumfeltételként szabta meg, hogy az előző 3 lezárt üzleti évben legalább egyszer zárhatott veszteséggel. Ha ez esetleg nem lenne meg, mert az elmúlt 3 évben kezdte meg a cég a működését, akkor az ajánlattevőnek fel kell mutatnia egy legalább 10 milliós forintos bevételt, ami közbeszerzési eljárás során gyermek gumi focilabdák szállításából származott. 

 

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/40_ezer_focilabdat_vesz_az_MLSZ___26_milliot_is_kolthet_ra.html

A munkaerőpiacon kiemelten fontos az állások megőrzése

A három leghátrányosabb megyében a felénél is kevesebbre csökkent azok aránya, akik nem tudnak elhelyezkedni, a bérnövekedés és az adócsökkentés itthon tarthatja a fiatalokat

Magyar Hírlap

A magasabb bérek újabb ösztönzést adnak az aktivitás további növekedésének, a keresetek emelkedése elősegíti az országon belüli mobilitást is, a bérfelzárkózás pedig tovább segítheti a magyar munkaerő itthon tartását – nyilatkozta lapunknak Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Elmondta: az ország mindhárom leghátrányosabb helyzetű megyéjében a felénél is kevesebbre sikerült csökkenteni a munkanélküliséget az elmúlt hét évben.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/102095/A_munkaeropiacon__kiemelten_fontos_az_allasok_megorzese

Nagy Ervin Francia puszi

harminc ezüstöt nem is, egy nagy hatalmú mecénást megnyert már magának a Momentum – talán a párizsi olimpia elintézéséért cserébe?

Magyar Hírlap

Ha aEmmanuel Macron francia elnök egy új Európai Unión és az ehhez eszközként szükséges új európai pártszövetség létrehozásán ügyködik. És a leendő pártszövetségnek, bármilyen pici is, a magyarországi Momentum szerves része lesz.

Felmerül a kínos kérdés mindannyiunkban. Mi végett e kivételes kegy a francia elnök részéről? Miért pont egy mikropárt kapja a francia puszit? Ha még a csókot nem is. A kérdés lehet költői. Nemsokára úgyis kiderül. Nehéz nem észrevenni azonban azt a tényt, hogy a Momentum – miután szétverte milliók álmát, és ezzel a dicstelen tettel felkerült a magyar politikai élet színpadára – elkezdett pártként viselkedni. Ideológiailag nehezen beazonosítható, koherenciazavarokkal küszködő programot írt, de írt, és letette a választók elé; illetve, ha kissé nehézkesen is, de sikeresen keresi a nemzetközi politikai partnereket. Első körben meg is kapta a regnáló francia elnök baráti (bal-jobb) kezét, amely jelenleg négy országban talált már rá egy-egy komolyan vehető, hosszú távon is együttműködést ígérő szövetséges kézfogására.

http://magyarhirlap.hu/cikk/102098/Francia_puszi

 

E-recept: hosszú sor a patikában, jönnek a hibaüzenetek

 

·         A patikáknak, háziorvosoknak és az állami kórházaknak mától egy országos online rendszerhez csatlakozva kellene kezelniük a recepteket, kezelőlapokat, beutalókat és a leletek dokumentumait.

·         Ahogy várható volt, a rendszer hibákkal indult. Ezek kiterjedtségét egyelőre nem lehet felmérni. 

·         Egy patikából azt jelezték, hogy az első betegnek 40 perc után tudták kiadni a gyógyszert, máshol több percbe telik egy vény beolvasása, emiatt hosszú sor alakult ki. Egy másik helyen is lassú a rendszer és folyamatos hibaüzeneteket ír ki.  

·         Van, ahol megfelelően tudják használni az új rendszert. Egy háziorvos azt mondta: csak azért lassabb egy kicsit az ellátás, mert meg kell szokni az új felületet. 

 

http://index.hu/belfold/2017/11/02/eeszt_gyogyszertar_patika_e-egeszsegugy_hibak_e-recept/

 

Morvai Krisztina visszatért a Fideszbe

 

Tavaly még alkotmánybírónak jelölték, hogy szabaduljanak tőle, de nem felelt meg a Fidesznek. Akkor még.

Egészen mostanáig. Mert most 2 dolog is történt:

·         Morvai nagyinterjút adott az egyik kormánylapnak.

·         Ugyanabban a lapszámban Bayer Zsolt vezércikkben köszöntötte a hazatérését.

Az irtózatosan hosszú interjúban Morvai mindenben csatlakozik Orbán-rezsim külpolitikájához és ideológiájához. Ilyeneket mond jó hosszan:

http://b1.blog.hu/2017/10/27/morvai_krisztina_visszatert_a_fideszbe

 

Az ifjú kereszténydemokraták feljelentették a megbélyegzésellenes Soros-szervezeteket

 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Fővárosi Főügyészséghez fordult, hogy „vizsgálják meg, egyes törvénytelenségre, bojkottra buzdító civil szervezetek a civiltörvény hatálya alá tartoznak-e” – írja az MTI. Azokra a szervezetekre gondolnak, amelyek nem regisztráltak „külföldi ügynökszervezetként”, és nem tüntették fel külön is a honlapjukon, hogy 7,2 millió forintot meghaladó adományt kapnak külföldről.

A törvény több civil szervezet szerint csak arra jó, hogy idegen ügynöknek nevezhessék őket, egyébként meg részletesen beszámolnak az adományaikról.

 

http://index.hu/belfold/2017/11/02/nacsa_keresztenydemokratak_feljelentettek_ugyeszseg_civil/

 

Rekordmagas, 50 százalék feletti a Fidesz támogatottsága

 

Bár az MSZP támogatottságának esése megállt, ez az eredmény eltörpül amellett, hogy a kormánypártok népszerűsége a pártválasztók körében már 54 százalék – ez derül ki a Republikon Intézet októberi közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet médiapartnereként a 24.hu közöl elsőként.

Ha valaki az előző hónaphoz képest drámai változásra számított a pártok támogatottságában, annak csalódnia kell. Az elmúlt időszakban már ahhoz is hozzászokhattunk, hogy a Fidesz-KDNP népszerűsége, ha lassan is, de tovább nő, októberre pedig rekordmagasságot ért el.

A Republikon Intézet felmérése szerint

a pártválasztók 54 százaléka támogatja a kormánypártokat.

 

http://24.hu/belfold/2017/11/02/rekordmagassagban-a-fidesz-tamogatottsaga/

 

Nem bírták a kritikát: nagyon fontos fórumot nyírt ki az Orbán-kormány

Huszonhat év után idén először nem rendezik meg a Magyar–Német Fórumot. A kormányt a német kritikák is zavarták, és az is, hogy Balázs Pétert nem sikerült kigolyózni a szervezők közül.

A magyar külpolitika egyik legfontosabb fóruma halt el a kormány kicsinyessége miatt: 1992 óta idén először nem rendezik meg a Magyar–Német Fórumot. Ezzel újabb mélypontjukhoz érkeztek a magyar–német kapcsolatok azok után, hogy – mint korábban megírtuk – a kétoldalú stratégiai szerződések megkötésének huszonötödik évfordulója alkalmából Angela Merkel személyesen találkozott Bohuslav Sobotka cseh, valamint Robert Fico szlovák kormányfővel, miközben magyar részről nemhogy miniszterelnöki, még miniszteri szintű találkozó sem jött létre. Ugyancsak elmaradt májusban egy előre tervezett V4–Németország külügyminiszteri találkozó is.

 

https://mno.hu/kulfold/nem-birtak-a-kritikat-nagyon-fontos-forumot-nyirt-ki-az-orban-kormany-2425102

 

Iványi: Orbán nem Isten kegyelméből, hanem a türelméből lehet kormányon

Nem Isten kegyelméből, hanem Isten türelméből lehet Orbán Viktor kormányon – fogalmazott Egyenesen című műsorunkban Iványi Gábor lelkész. Ezzel a miniszterelnök nyilatkozatára utalt, amelyben Orbán Viktor azt mondta, hogy nem a véletlen műve, hanem Isten kegyelme a kormányzása. Iványi Gábor szerint Isten soha nem hatalmaz fel senkit arra, hogy embereket elnyomjon, sanyargasson, jogaikat megvonja, vagy szegénységben tartsa őket, mint ahogyan ez ma Magyarországon van.

 

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/ivanyi-orban-nem-isten-kegyelmebol-hanem-a-turelmebol-lehet-kormanyon-2425001

 

Tésztagyárat húz fel Mészáros

Közel nettó ötvenmillió forintért épít egy gluténmentes tésztát gyártó üzemet Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége Rábaszentmihályon – tudta meg a Magyar Nemzet.

A cégben ötvenszázalékos szavazati joga van a korábban Opimus Group Nyrt. néven futó Opus Global Nyrt.-nek, amelybe idén tavasszal vásárolta be magát Orbán Viktor milliárdos barátja. A gyár megépítésére hat társaságtól kértek ajánlatot, de csak a felcsúti polgármester érdekeltsége nyújtott be pályázatot a meghívásos közbeszerzésen. A cég ajánlata az eredetileg becsült csaknem 33 millió forintos összegnél 15 millióval volt drágább.

Mészáros Lőrinc egy év alatt megháromszorozta, 105 milliárd forintra hizlalta vagyonát a Forbes szerint.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/tesztagyarat-huz-fel-meszaros-2425041

Sürgősségi osztályok: senki nem tudja, meddig kell várni

Az orvos- és nővérhiány, illetve a jelentős túlterhelés is felelős azért, hogy lassú az ellátás egy-egy kórházi osztályon, például ahogy arról a napokban több hír is szólt, a sürgősségiken. Azonban az is biztos, hogy az ügyeleti rendszerben gyakran vannak olyan betegek, akik esete nem sürgős, várhatnának akár egy napot is az ellátásra, és elmehetnének háziorvoshoz – erről Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke beszélt lapunknak. Hegedűs kitért arra is: ha a betegek tájékozottabbak, illetve felelősebbek lennének, akkor csökkenhetne a terhelés.

https://mno.hu/belfold/surgossegi-osztalyok-senki-nem-tudja-meddig-kell-varni-2425060

 

A magyar kormány kifizeti, hogy idehozzák a Franciaországban lebontott keresztet

 

A kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy II. János Pál pápa szobráról az eltávolításra ítélt keresztet Ploermel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A miniszter szerint a párizsi nagykövetségen keresztül megkeresték a bretagne-i kisváros önkormányzatát, választ azonban egyelőre nem kaptak tőlük. Azt is elmondta, hogy a keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be.

Szijjártó Péter nem kívánta kommentálni a kereszt eltávolítását elrendelő államtanácsi döntést, de azt mondta, hogy Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely képmutató módon a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el.

http://24.hu/kozelet/2017/11/02/a-magyar-kormany-kifizeti-hogy-idehozzak-a-franciaorszagban-lebontott-keresztet/

 

A Hospice Házra nem jut pénz, de egy kereszt hazaszállítására Franciaországból igen

Hogy demagógia lenne a kettőt összehozni? Lehet. Pedig igazán visszafogottnak mondható a dolog, hiszen nem jövünk elő sem kisvasutakkal, sem stadionokkal, sem Mészáros Lőrinc nyilván egészen megérdemelt módon megugró vagyonával, legfeljebb a szelíd megemlítés szintjén.   

 

http://nepszava.hu/cikk/1144548-a-hospice-hazra-nem-jut-penz-de-egy-kereszt-hazaszallitasara-franciaorszagbol-igen

 

Bin Láden-akták: a világ legkeresettebb terroristája horgolni tanult, és a Verdákat meg a Jégkorszak 3-at nézte

 

A CIA egy 2014-es törvény értelmében nyilvánosságra hozta Oszáma bin Láden naplóját, amit az amerikai kommandósok az al-Kaida alapítójának 2011-es agyonlövésekor hoztak el 470 ezer dokumentummal együtt a pakisztáni Abbottabadban található rejtekhelyéről, ahol a terroristavezér számítógépét is megtalálták.

 

https://444.hu/2017/11/02/bin-laden-aktak-a-vilag-legkeresettebb-terroristaja-horgolni-tanult-es-a-verdakat-meg-a-jegkorszak-3-at-nezte

 

"A magyarok elvárásai nincsenek összhangban a valósággal" - látja át utólag a helyzetet Bernd Storck, volt szövetségi kapitány

 

„Sajnálatos módon, az elvárások nem voltak összhangban a valósággal. Harmadik helyen végeztünk a vb-selejtezős csoportunkban az Európa-bajnok Portugália, illetve Svájc mögött, tehát a kitűzött célt elértük. Ennek ellenére azzal vádoltak minket, hogy stagnált a válogatott teljesítménye, a nyomás pedig akkorára nőtt, hogy az elválás mellett döntöttünk”

Így idézi Storckot az M4.

https://444.hu/2017/11/02/a-magyarok-elvarasai-nincsenek-osszhangban-a-valosaggal-latja-at-utolag-a-helyzetet-bernd-storck-volt-szovetsegi-kapitany

 

 

Hiába vallotta be maga a polgármester hangfelvételen, hogy túláraztak, a NAV-nyomozók valahogy nem találtak túlárazást

 

 

...