2017, június 14 - 06:25 Sajtószemle

Anyja legfeljebb vigasztalta, de nem védte, miközben apja rendszeresen verte, ő pedig jó ideig úgy hitte, mindez azért történik, mert rossz, kezelhetetlen gyerek. Babity Máriának mára, ha nem is nyomtalanul, de begyógyultak a sebei, és a gyermekbántalmazás témakörében írta a doktori disszertációját.

 

http://hvg.hu/elet/20170613_Apam_mindig_azt_mondta_azert_ver_hogy_rendes_ember_legyen_belolem

Ennyit a kerítésekről.. Nézzék meg ezt a videót! Zseniális. Csak erős idegzetűeknek!

A volt mexikói elnök üzenete Trumpnak

 

http://pestibulvar.hu/2017/06/11/ennyit-a-keritesekrol-nezzek-meg-ezt-a-videot-zsenialis-csak-eros-idegzetueknek/

 

Több tízezer francia énekelte az angol himnuszt a francia-angol előtt

 

Amikor 2015-ben, néhány nappal a párizsi terrortámadás után Anglia-Franciaország barátságos futballmeccset rendeztek a londoni Wembley-ben, akkor az angolok szép gesztust tettek: a mérkőzés előtt kivetítették a francia himnusz, a Marseillaise szövegét stadion kivetítőire, amit az angol drukkerek együtt énekeltek a vendégekkel.

 

http://index.hu/sport/futball/2017/06/13/franciak_enekeltek_az_angol_himnuszt_francia-angol/

 

 

Az andorraiak elárulták a focicsoda titkát - egyetlen szó az, érdemes tudni róla

Ami a magyar válogatottnak katasztrófa, az Andorrának csoda. De mi lehet a titok? "Tudtuk, hogy a magyaroknak jobb az erőnlétük, jobb a technikai képzettségük. De úgy harcoltunk minden labdáért, mintha az az utolsó lenne a meccsen. Hatalmas szívvel küzdöttünk, ez segített minket hozzá a csodához. A titok a szívünkben rejlett."

 

http://www.blikk.hu/sport/kulfoldi-foci/az-andorraiak-elarultak-a-focicsoda-titkat/3jb249x

 

CSÁSZY ZSOLT LEVELE MOLNÁR GYULÁNAK

 

A Sukoró-perben elítélt Császy Zsolt a Facebookon tette közzé az MSZP elnökének írt nyílt levelét.

 

Kedves Gyula!

A jelek szerint nem jutott el hozzátok, hogy a fideszes Elszámoltatás egyik központi perében újabb ítéletében Tátrai Miklóssal együtt letöltendő börtönre ítéltek bennünket Sukoróért.

Maga a Sukoró-per minden közéleti szereplő előtt ismert módom politikai per volt, amelynek célpontja pont az általad most vezetett MSZP korábbi kormányzata. A perben nem bennünket ítéltek el, nem Gyurcsány Ferencet, hanem az MSZP kormányt, aki ott volt az ítélethirdetésen az halhatta, ti mégis hallgattok.

Tegnap a parlamentben Orbán megint belétek rúgott Sukoróval, de ti hallgattatok. Küldök egy levelet, amit ha más válaszotok nincs, akkor legalább ezt olvassátok fel Orbánnak.

Orbánnak Sukoró egy politikai poén, nekem egy élet.

Miklóssal a bíróságokon eddig mi beszéltünk, helyettetek is, most már ideje nektek is megszólalni!

Üdvözlettel,

Császy Zsolt
politikai elítélt

http://gepnarancs.hu/2017/06/csaszy-zsolt-levele-molnar-gyulanak/

 

Egymilliárddal többért épül a vizes vb-re a balatonfüredi mélygarázs

 

A vizes világbajnokság egyik fejlesztéseként mélygarázs épül Balatonfüreden. Tipikusan az a beruházás, amit a rendezvény százmilliárdos (plusz áfa) büdzséjét magyarázó hangok szerint hiba volna a vb költségének beállítani, hiszen amúgy is szükség volt rá.

Lehet, hogy így van, de az szinte biztos, hogy normál esetben nem így valósult volna meg a dolog. A parkoló a tervezett ár több mint duplájáért épül meg, hála az eleve szűk időkeretnek, amihez képest is sikerült még további hónapokat csúszni a projekt megkezdésével. Hogy értsék, mennyire last minute mennek Füreden a dolgok,

az önkormányzati ülés jegyzőkönyve szerint május 18-án még voltak hiányzó részei a kiviteli tervnek, miközben május 31. volt a kivitelezés határideje.

 

http://index.hu/sport/uszas/2017/06/14/balatonfured_melygarazs_vilagbajnoksag/

 

Semmi különös, csak egy háború Soros György ellen

 

Odáig megy a világsajtó, hogy még Harrach Pétert is képes idézni. A legtöbben az Orbán-Soros-háború újabb fejezetének látják, ami történik.

 BBC: háború Soros ellen

A brit BBC News szerint szigorú korlátozásokat rónak a szervezetekre, aminek köze van Orbán Viktor Soros György elleni hadjáratához. Orbán szerint ugyanis az amerikai üzletember beavatkozik a magyar belügyekbe. A kormány arra hivatkozik, hogy a jogszabály csak növeli az átláthatóságot és küzd a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása ellen.

A cikk szerint a valóság az, hogy Soros a nyílt társadalmat promotálta szervezeteivel, ő alapította a CEU-t, a Közép-európai Egyetemet is, ezért Orbán ideológiai ellenségének tekinti őt. 

http://24.hu/belfold/2017/06/13/semmi-kulonos-csak-egy-haboru-soros-gyorgy-ellen/

 

Felméri a kormány, melyik iskolának kell lőtér

 

A napokban arról érdeklődött az iskolafenntartó, létesíthető-e az intézményekben lőtér. A pedagógusok nem örülnek.

 

http://24.hu/belfold/2017/06/13/felmeri-a-kormany-melyik-iskolanak-kell-loter/

 

Eljárást indít Brüsszel a magyar menekültpolitika miatt

 

Az Európai Bizottság most elégelte meg, hogy a magyar, a cseh és a lengyel kormány nem hajlandó betartani a menedékkérők áthelyezéséről szóló mechanizmus előírásait.

Az eljárás elindításának a hírét már hétfőn kiszivárogtatta a Reuters, sőt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már kedden reggel reagált is rá. A politikus az Országgyűlésben napirend előtt azt közölte: a magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti az eljárás megindítását.

http://hvg.hu/itthon/20170613_Eljarast_indit_Brusszel_a_magyar_menekultpolitika_miatt

 

Elfogadták a civiltörvényt, a célba vett szervezetek ellenállást hirdetnek

 

Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt. Szabó Tímea a szavazás után Orbán Viktorhoz vitt egy sokméteres dokumentumot a nehéz helyzetbe sodort szervezetek listájával. A szavazás utána a TASZ bejelentette: polgári engedetlenségbe kezd, és nem felel meg a jogszabálynak. A Helsinki Bizottság is közölte, hogy nem regisztráltatja magát. Cikkünk frissül.

 

http://hvg.hu/itthon/20170613_Megszavaztak_a_civiltorvenyt_Orbannal_tiltakozott_Szabo_Timea

 

A neves vodkagyártó belegyalogolt az orosz kapcsolatokba belegabalyodó Trumpba

 

Made in America, vagyis Amerikában készült, hirdeti büszkén a Smirnoff vodkagyár legújabb plakátján. Ami akár utalás is lehetne Trump egyik választási szlogenjére, az Amerikában gyártott termékek helyzetbe hozásáról, az amerikai munkahelyek védelméről. De a hirdetés következő mondata már üt. Nem is kicsit.

 

http://hvg.hu/kkv/20170613_A_neves_vodkagyarto_belegyalogolt_az_orosz_kapcsolatokba_belegabalyodo_Trumpba

 

Áder nem talált benne hibát, Sólyomék levezették, hogy miért jogi nonszensz a lex CEU

 

Írásos jogi véleményt (amicus curiae) írtak június 12-én Sólyom László volt köztársasági elnök, Lévay Miklós volt alkotmánybíró, valamint Jakab András és Szente Zoltán egyetemi tanárok és MTA-doktorok a lex CEU-ról az Alkotmánybíróságnak (AB), mely kiemelt ügyként kezeli a törvényt. Hogy Sólyom László durván alkotmányellenesnek tartja a törvényt, nem újdonság, az Eötvös Csoport rendezvényén ezt szóban korábban el is mondta.

 

http://index.hu/belfold/2017/06/13/solyom_laszloek_megirtak_az_ab-nek_miert_vedhetetlen_a_lex_ceu/

 

Úgy jönnek Kínából a letelepedési kötvényesek, mintha nem lenne holnap

 

Részletes tájékoztatást adott a jobbikos Sneider Tamás kérdésére Pintér Sándor belügyminiszter arról, hogy hány fő és mely országokból jutott be Magyarországra a Rogán Antal nevéhez fűződő letelepedésikötvény-biznisz eredményeként.

Pintér azt írta: a kötvényprogram 2013 évi bevezetése óta idén március 31-ig 3659-en kérelmeztek tartózkodási engedélyt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva, és közülük 3649-en meg is kapták azt. Hozzátette: nemzetbiztonsági indok alapján egy kérelmet sem utasítottak el. A befektetők családtagjaiként 6661-en kérelmeztek tartózkodási engedélyt, és 6655-en kapták meg azt.

http://24.hu/belfold/2017/06/13/ugy-jonnek-kinabol-a-letelepedesi-kotvenyesek-mintha-nem-lenne-holnap/

 

Másfél év alatt 2 milliárdot reklámozott az MVM kormányközeli cégeknél

A reklámköltések

 

Százmilliók tűntek el hirdetési formában Habony egyik újságjánál

Megszereztük az Ómolnár-féle Ripost 2016-os hirdetési adatbázisát, amiből kiderül, hogy az állam a piaci ár sokszorosáért reklámozott náluk.Tovább

·         nagyjából a 15 százaléka, 422 millió forint kötött ki Habony Árpád érdekeltségeinél (Ripost, Modern Media, Nouvelle Media),

·         de elég jól járt a többek között Habony hitelezőjeként elhíresült, Mandiner.hu-t nemrég megszerző Tombor András is, akinek a 2016 végén megvásárolt cégénél, az Atmediánál landolt az MVM tavalyi reklámköltéseinek negyede, több mint 712 millió forint.

·         Ezen kívül jutott bőven a Fidesz-közeli médiavállalkozók közül Csetényi Csaba cégének, az Odexnek is (352 millió), és Andy Vajna érdekeltségei (TV2, Radio Plus) is kaptak több mint 200 millió forintot reklámokért cserébe.

·         A Szemerey-Száraz érdekkörbe tartozó Origónál – ahol egyébként az MVM kommunikációs igazgatójával nemrég remek alákérdezős interjút készítettek – összesen csaknem 139 millió forint értékben hirdetett a cég.

 

http://index.hu/gazdasag/2017/06/13/mvm_reklam_fidesz_reklampiac_habony_tombor_csetenyi/

 

Burgenland tartományfőnöke: Fellépünk a magyar munkaerő beáramlása ellen

 

Nem tart a szélsőséges pártoktól az osztrák szociáldemokrata Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke, olyannyira, hogy már két éve a radikális osztrák Szabadságpárttal kormányoz békés koalícióban. Az osztrák államfővel, Alexander Van der Bellennel Magyarországra érkező Niessl megvédené az osztrák munkaerőpiacot, de a magyar kormányhoz hasonlóan ítéli meg a menekültválságot. Ma Áder, Orbán és Kövér is fogadja az osztrák politikusokat. Kritikát legfeljebb Van der Bellen fogalmaz majd meg, de inkább zárt ajtók mögött. Interjú

 

http://index.hu/kulfold/2017/06/13/hans_niessl_interju_burgenland_tartomanyfonok/

 

SZIJJÁRTÓ: NEM ENGEDÜNK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ZSAROLÁSÁNAK

MTI

Szilágyi Levente

A magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben napirend előtt.

·         Szijjártó Péter szerint a bevándorlási válságnak a kiváltó okait kell kezelni

·         A migrációs nyomás mellett a terrorfenyegetettség is a mindennapok részévé vált Európában

·         Magyarország büszke lehet a magyar katonák szerepvállalásra a terrorizmusellenes koalícióban

·         Az Iszlám Állam legyőzésével, nemcsak a migráció egyik kiváltó okát kezelik, hanem egész Európa és Európa szomszédságának biztonságát is javítják

·         Az eddig 150 fős katonai kontingens 200 főre növelését javasolja a magyar kormány

·         Waszczykowski: törvénytelen lenne az áthelyezési kvóta miatt elindítandó uniós eljárás

 

http://magyaridok.hu/belfold/szijjarto-nem-engedunk-az-europai-bizottsag-zsarolasanak-1819114/

 

TRIANON „GARANCIÁJA”

Pilhál György Magyar Idők

„Aggodalmának adott hangot” a bukaresti külügyminisztérium szóvivője, bizonyos Paul Ciocoiu, amiért újabban több vezető magyar politikusnak „következetesen provokatív a hozzáállása a román hatóságokkal, a román néppel és annak történelmével szemben”. Emellett csalódottságot is érez a román diplomácia, mert azt tapasztalja, a magyarság megkérdőjelezi a világháborúk után felépített európai jogrendet, holott az a stabilitást és biztonságot garantálja a térségben. Stabilitást és biztonságot… Szóvivő uram túladagolhatta a napi cujkát. Vagy csak hazudós.

 

http://magyaridok.hu/paca/trianon-garanciaja-1816174/

 

A Kétfarkú Kutya Párt gyűjtést indít, hogy a CÖF-CÖKA is kapjon 7,2 millió forintot külföldről, és legyen külföldről támogatott civil szervezet

 

Van egy ilyen ötlet, hogy gyűjtsünk össze 7.2 millió forintot, és utaljuk el külföldről a cöfnek, hogy legyen eggyel több külföldről támogatott ''civil'' szervezet.

 

https://444.hu/2017/06/13/a-ketfarku-kutya-part-gyujtest-indit-hogy-a-cof-coka-is-kapjon-72-millio-forintot-kulfoldrol-es-legyen-kulfoldrol-tamogatott-civil-szervezet

 

Vécépapír-hosszúságú listát mutatott Szabó Tímea Orbánnak a büntetett civilekről

Megmutattam Orbánnak, hogy az eszement civil törvényükkel több száz olyan szervezetet nyírnak ki, amelyek rákos betegek gyógyításával, vidéki nagycsaládok segítésével, rokkant idős emberek ápolásával foglalkoznak. 20 oldalnyi listát terítettem ki elé. Nézett értetlenül, mintha most hallana erről először. Torkán akadt a szó, semmi tőle megszokott frappáns cinikus megjegyzés, semmi papírok mögé bújás, csak nézett. A levezető elnök már meg is fenyegetett az újabb büntetéssel, gondolom megint negyedmillió forintot szabnak ki rám, mint az Áder bábozás után. Nem baj, ez a minimum áldozat, amit vállalnunk kell másokért. Osszátok meg, hogy mindenkihez eljusson: A Párbeszédben nem fogjuk hagyni, hogy mindenkit eltiporjanak, csak mert rettegnek a kritikus véleményektől!

 

https://444.hu/2017/06/13/vecepapir-hosszusagu-listat-mutatott-szabo-timea-orbannak-a-buntetett-civilekrol

 

Ilyen képet vágott Orbán, mikor Szabó Tímea elé tartotta a büntetett civilek listáját

 

http://hvg.hu/itthon/20170613_orban_szabo_civil_torveny_lista

 

„Az értelmiség esete a kidobóemberrel”

Gulyás Gergely és Schmidt Mária a politikai vitakultúra hiányára hívták fel a figyelmet egy kerekasztal-beszélgetésen

MH/MTI – 2017.06.13. 19:55 

Az Országgyűlés alelnöke szerint a legritkább esetben érezni azt, hogy a vitázó felek érveket használnak. 

Gulyás Gergely kedden Budapesten, a XXI. Század Intézet által szervezett Az értelmiség esete a kidobóemberrel című kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, ez az értelmes diskurzusok lehetőségét zárja el.

 Az esemény elnevezéséről Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója közölte, az Kemény István költő, író legújabb könyvét idézi, amely szerint aki már megpróbált bármiről meggyőzni egy kidobóembert, tudja, hol az értelmiség helye a társadalomban.

http://magyarhirlap.hu/cikk/90414/Az_ertelmiseg_esete_a_kidoboemberrel

 

„A törvényesség jegyében kiáltott farkast Lamperth Mónika”

Ma dől el, marad-e hivatalában a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány volt belügyminisztere, aki annak ellenére, hogy a XV. kerület jegyzője, a mai napig nyíltan politizál

Magyar Hírlap

A június 6-án botrányba fulladt és félbeszakadt testületi ülést, ahol leszavazták Lamperth Mónika jegyző beszámolóját, ma ismétlik meg Rákospalotán. A Fidesz-KDNP frakciója méltatlanság és alkalmatlanság miatt kezdeményezte Lamperth felmentését.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/90447/A_torvenyesseg_jegyeben_kialtott_farkast_Lamperth_Monika

 

Feljelentették Farkas Flóriánt

Csalás és közokirathamisítás miatt két roma politikus feljelentette Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, fideszes képviselőt, a Lungo Drom elnökét.

 

Az elmúlt húsz évben semmilyen pénzügyi és gazdasági döntés nem született a Lungo Drom elnöksége részéről. A Lungo Drom elnökségi tagjai semmilyen információval nem rendelkeztek és nem rendelkeznek a szervezet anyagi, gazdasági helyzetéről. Azok a jegyzőkönyvek, amelyeket Farkas Flórián készíttetett a gazdasági és pénzügyekről, véleményünk szerint közokirathamisításnak minősülnek – áll Lakatos Oszkár és Vajda László feljelentésében.

 

http://nepszava.hu/cikk/1132009-feljelentettek-farkas-floriant

 

Miért zárták órákra cellába, majd hurcolták megbilincselve, vezetőszáron Fásy Zsülike színe elé a 444 munkatársát?

2015. nyarán írtam egy posztot még a cink.hu-ra arról, hogy  Pomper Tibor exfocista micsoda durva kirohanást intézett a Facebookon Fásy Ádám lánya, Zsülike ellen, mert az elénekelte a Majka-féle Belehalokot. A poszt formailag ironikus szövegelezés volt, amennyiben végigvettem, miféle retorikai fogásokat, stílusbravúrokat és csipkefinom szószerkezeteket használt Pomper Zsülike gyalázása közben.

Bár a poszt Pomperről és nem Fásyról szólt, az ismert mulatós család igencsak rossz néven vette, aminek az lett a vége, hogy Fásy Zsüliett büntető feljelentést tett ellenem. Felteszem azért, mert nem értette meg, vagy nem hitte el - bár én mondtam nekik - hogy a cikkben ironizáltam, nem pedig Pomperrel értettem egyet.

 

https://444.hu/2017/06/13/miert-zartak-orakra-cellaba-majd-hurcoltak-megbilincselve-vezetoszaron-fasy-zsulike-szine-ele-a-444-munkatarsat

 

Orvosi Kamara: kritikus állapotban van az egészségügy, felfoghatatlan a pénzhiány

 

Évtizedek óta kritikus a magyar lakosság egészségügyi állapota, azonnal intézkedésekre volna szükség, hogy a negatív folyamatok megállíthatóak és megfordíthatóak legyenek

- ez olvasható ki a Magyar Orvosi Kamara nyilatkozatából, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez a szervezet. A kamara szerint a GDP és az egészségügyre fordított összegek aránya, tehát az egészségügy helyzete a Magyarországhoz hasonló méretű és lehetőségű országok esetében egyfajta

"morális dokumentum." 

 

https://444.hu/2017/06/13/az-orvosi-kamara-szerint-kritikus-allapotban-van-az-egeszsegugy-felfoghatatlan-a-penzhiany

 

Tudják mit válaszolnak Rogánék, amikor az MSZP 18 kérdést tesz fel Yandex-ügyben? Azt, hogy "LMP"

 

„Mi történt a nemzeti konzultációs botrányban, avagy az állampolgári adatok Moszkvába mennek?”

Ezzel a címmel tett fel 18 kérdést a Yandex-botránnyal kapcsolatban Tóth Bertalan szocialista képviselő Rogán Antalnak, a nemzeti konzultációért is felelős propagandaminisztérium vezetőjének.

„Nem rendjén való, hogy a nemzeti konzultációt az interneten kitöltő választópolgárok adatai egy orosz szerveren kötöttek ki"

Ezt Ibolya Tibor fővárosi főügyész mondta az ügyről május közepén. Április 9-én írtuk meg, hogy a kormány hivatalos nemzeti konzultációs weboldalán az orosz Yandex nevű cég mérőkódja fut, ami a konzultációt kitöltő állampolgárok adatait orosz szerverekre továbbította. A kódot még aznap törölték a weboldalról.

 

https://444.hu/2017/06/13/tudjak-mit-valaszolnak-roganek-amikor-az-mszp-18-kerdest-tesz-fel-yandex-ugyben-azt-hogy-lmp

 

„A magyar oktatás történetében még nem hangzott el ilyen durva, tudásellenes kijelentés”

 

Nagy visszhangot váltott ki Parragh László múlt heti kijelentése, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ugyanis egy rögtönzött sajtótájékoztatón „óriási hibának” nevezte, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat. Parragh vélhetőleg megfeledkezett arról, hogy az iskolák 2013-tól nem önkormányzati, hanem állami fenntartásban vannak, így a polgármesterek ha akarnának, se tudnának bezáratni gimnáziumokat. Mindenesetre az iparkamara elnöke hétfő reggel a Lánchíd Rádióban bővebben is kifejtette álláspontját, miszerint a gimnáziumok „érdekérvényesítő ereje” miatt egyre többen tanulnak gimnáziumokban, és kevesebben a szakképzésben. „Én azt gondolom, hogy ez helytelen (…)” – magyarázta Parragh, akiről úgy tartják: ő a magyar oktatáspolitika egyik legbefolyásosabb alakítója, noha a partvonalon kívülről diktál.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/ha-parragh-laszlo-akarata-szerint-bezarjak-a-gimnaziumokat-azt-nemcsak-a-diakok-de-az-egesz-orszag-megsinyli-104700

 

Az 50-ből 39 amerikai állam választási rendszerébe nyúltak bele az oroszok

 

Kiderült: olyan mértékű volt az orosz beavatkozás, hogy a teljes választási rendszert újra kell gondolni.

Sokkal nagyobb mértékben nyúltak bele orosz hekkerek a tavalyi amerikai elnökválasztásba, mint azt eddig tudni lehetett. Az oroszok hozzáfértek választói adatbázisokhoz, és közvetlenül választási rendszerekhez is. A nyomozás során kiderült például, hogy Illinois államban a hekkerek megpróbálták törölni vagy megváltoztatni a választói adatbázisokat. A támadók azokhoz a szoftverekhez is hozzáfértek, amelyeket a választás napján használtak a szavazatszámlálók és a választókat regisztrálók, és legalább egy államban hozzáfértek egy pénzügyi adatbázishoz is.

Minderről a Bloomberg számol be három olyan forrásra hivatkozva, akik közelről ismerik a tavaly nyáron kezdődött kibertámadások ügyében indult nyomozásokat. Összesen 39 állam valamely választási rendszerét támadták az oroszok, ez az államok 78 százaléka.

 

http://magyarnarancs.hu/kulpol/az-50-bol-39-amerikai-allam-valasztasi-rendszerebe-nyultak-bele-az-oroszok-104709

 

Kiderült, hogyan tárgyalt Orbán és Soros

A Nyílt Társadalom Intézetek igazgatója elmesélte, milyen volt a miniszterelnök és az üzletember találkozója.

 

Közel 25 éve vezetem a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet (OSF) budapesti irodáját – kezdi írását a Népszavában Koncz E. Katalin, aki felidézi, hogy a rendszerváltás után hogyan dolgozott együtt a Democracy After Communism (DAC) Alapítvány ügyvezetőjeként négy éven át többek közt Szájer Józseffel, Fellegi Tamással és Orbán Viktorral.

Érdemes elolvasni a teljes cikket, mert képet lehet kapni belőle arról, milyen munkát végeznek azok az alapítványok, amelyeket a kormánypropagandában titkos és aljas politikai tevékenységgel vádolnak. Csak egy részlet:

Soros György alapítványa világnézeti szemezgetés helyett igazi hazafiként azt nézte, mely szervezet, milyen programmal és hogyan járul hozzá Magyarország felemelkedéséhez. Támogatta a Keresztény Értelmiségiek Szövetségét és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, a Magyar Cserkészszövetséget és az IGEN katolikus lapot, a Századvég Politikai Iskolát és a Phralipe Független Cigány Szervezetet, hogy csak néhányat emeljünk ki a sok ezerből.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/kiderult-hogyan-targyalt-orban-es-soros-104711

 

Hogyan váltam mumussá?

Koncz E. Katalin, a Nyílt Társadalom Intézetek igazgatója

 

Közel 25 éve vezetem a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet (OSF) budapesti irodáját. Az elmúlt hónapok eseményei arra késztettek, hogy a sok téves állítás helyett elmondjam, mivel is foglalkozik az Alapítvány. Korábban úgy hittem, hogy az általunk támogatott ügyek világosan láttatják azokat a célokat, amelyekért dolgozunk, ám a körülmények radikálisan megváltoztak A ránk és a civil szervezetekre zúduló támadások arra indítanak, hogy én is a nyilvánosság elé lépjek.

 

 http://nepszava.hu/cikk/1131790-hogyan-valtam-mumussa

Éjfélkor még kutattak a fegyveres nyomozók Simicskáéknál

A Magyar Idők a múlt héten csütörtökön írta meg, hogy

„költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és Mahir Cityposter Kft. ügyletei miatt”.

Erről valamiért a Magyar Idők hamarabb értesült, mint Simicska cégei, hiszen a Mahir közleménye szerint őket ekkor még nem értesítették az ügyről. A Mahir irodáiba egyébként ezen a héten csütörtökre vártak egy adóhatósági rutinellenzőrést.

https://444.hu/2017/06/13/ejfelkor-meg-kutattak-a-fegyveres-penzugyorok-simicskaeknal

Fegyveres pénzügyőrök a Mahirnál, felsültek megbízólevelükkel a NAV nyomozói

Noha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Jobbik plakátkampánya miatt tartott házkutatást hétfő este a Mahir Cityposter Kft.-nél, végül felsültek megbízólevelükkel az adóhatóság nyomozói – írta portálunkhoz eljuttatott közleményében a plakátcég.

„Úgy tűnik, a nagy sietségben rosszul állíthatták ki a megbízólevelüket, hiszen bár áprilisban már megjelentek a Cityposter felületein a Jobbik hirdetései, számlák és áfabevallási kötelezettség csak a teljesítés után hónapokkal később keletkezik. Így bár sajtóhírek szerint a Jobbik miatt indítottak vizsgálatot a cég ellen, semmilyen, a párt kampányával kapcsolatos dokumentumot nem tudtak elvinni” – közölte Puskár Anett, a lapunkkal azonos tulajdonosi körbe tartozó Mahir tanácsadója.

 

https://mno.hu/belfold/fegyveres-penzugyorok-a-mahirnal-felsultek-megbizolevelukkel-a-nav-nyomozoi-2403022

 

Ellenállni a pökhendi Nyugattal szemben

Boross Péter: A balliberális szellemi műhely csak így tud működni: állandó izgalmi állapotban. A totálissá váló médiahálózat pedig ezt felnagyítja

Magyar Hírlap 

„Önérzetes magyar ember nem tenne olyat, mint Botka László, aki elmegy elárulni a hazát oda, ahol éppen Magyarország elítéléséről folyik vita”

http://magyarhirlap.hu/cikk/90246/Ellenallni_a_pokhendi_Nyugattal_szemben

 

TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ ÍRÁS A 444-EN

Bayer Zsolt Magyar Idők

A választási rendszert megkérdőjelezni csakis Magyarországon lehetséges és legitim elfoglaltság. Egészen pontosan fogalmazva Magyarországon kötelező megkérdőjelezni a választási rendszert, annak tisztaságát és igazságosságát, ez hozzátartozik a hibátlan előélettel járó kötelességekhez, s aki nem teszi meg, az szintúgy náci. Ez olyannyira így van, hogy Magyarországon közösen kell fellépni a választási rendszer igazságtalansága ellen Zagyva György Gyulával is, aki éppen most kap menlevelet a hibátlan előéletűektől mindenért, a Jobbikkal és annak mindent eláruló, gazember elnökével egyetemben.

Hiszen – nem lehet eléggé hangsúlyozni – Franciaország választási rendszere, ahol alig egyharmadnyi szavazattal hetvenszázaléknyi mandátumot lehet nyerni, igazságos, demokratikus, nagyszerű választási rendszer. Magyarország választási rendszere, ahol ennél lényegesen bonyolultabb a helyzet, igazságtalan, antidemokratikus, náci választási rendszer. Persze a hibátlan előélethez elengedhetetlen a kritikai szemlélet, úgyhogy Kasnyik Márton is megfogalmaz kritikát a mostani, amúgy természetesen hibátlan, igazságos és demokratikus francia választással kapcsolatban, méghozzá ezt:

 

http://magyaridok.hu/velemeny/tortenelmi-jelentosegu-iras-444-en-1814941

 

Navracsics: A CEU rendkívül fontos a magyar felsőoktatás számára

 

Navracsics Tibor szerint a CEU rendkívül fontos az európai és a magyar felsőoktatás számára egyaránt, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy folytatódjanak a tárgyalások az ügyben.

Az Erasmus program egységesítette Európát a fiatalok körében, a résztvevők generációjának kulcsfontosságú szerepe van a kontinens jövőjének építésében – jelentette ki Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi uniós biztos kedden Strasbourgban a felsőoktatási csereprogram fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Újságírói kérdésre válaszolva Navracsics elmondta, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) rendkívül fontos az európai és a magyar felsőoktatás számára egyaránt, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy folytatódjanak a tárgyalások az ügyben.

http://mandiner.hu/cikk/20170613_navracsics_a_ceu_rendkivul_fontos_a_magyar_felsooktatas_szamara

 

Nagyváradi rekonstrukciót támogat a magyar kormány

 

Kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány a nagyváradi püspöki palota felújítását. Az osztrák barokk stílusában épült impozáns épület felújítását a Bethlen Gábor Alap és a nemzetgazdasági tárca kereteiből biztosítaná a kormány.

http://mandiner.hu/cikk/20170613_nagyvaradi_rekonstrukciot_tamogat_a_magyar_kormany

 

Jelentés: egyre kevesebb jut a magyar egészségügyre

 

Az OECD-tagállamok között Magyarország költi az ötödik legkevesebbet az egészségügyre. Nem csoda, hogy az egészségügyi ellátórendszer színvonala nem valami jó: alacsony a várható élettartam, továbbra is hosszúak a várólisták, az elkerülhető halálozások aránya pedig kiugróan magas, 14%–os értéket vesz fel.

Több mint ezer oldalas jelentést adott ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a magyar egészségügyi rendszer állapotáról. A terjedelmes dokumentum súlyos hiányosságokra és különbségekre világít rá az egészségügyben: számos területen komoly problémákat figyelhetünk meg, ugyanakkor a várólisták egyre rövidebbek. A jelentésről az Abcúg írt részletes elemzést.

 

http://mandiner.hu/cikk/20170613_jelentes_egyre_kevesebb_jut_a_magyar_egeszsegugyre

 

„Megmondtam Kókának: Jancsi, ezért meg foglak szívatni!”

Az SZDSZ sírásójának és az uzsora elleni harc elindítójának tartja magát az a polgármester, aki több mint tíz éve úgy döntött, hogy dél-baranyai cigány falvakban próbál szerencsét. A hétvégén összevert drávapiski polgármester, Mali Zoltán továbbra sem bánta meg a döntését, sőt! Az Ormánságba utaztunk, hogy megrajzoljuk a térség legellentmondásosabb politikusának portréját. Közben egy titkos ellenálló mozgalmat is felfedeztünk.

A pártmunka is jól haladt. Talán túlságosan is jól. 2007 elején ugyanis kiderült, hogy Mali toborzása nyomán három hónap alatt hétszázzal bővült az SZDSZ tagjainak száma Dél-Baranyában. Az ügyből botrány lett, még fegyelmi bizottság elé is rángatták a liberálisok, ezért, hogy ne rúgják ki, önként távozott a pártból. De nem is Mali Zoltánról lenne szó, ha nem csavart volna egyet a történeten: az év végén újra belépett az SZDSZ-be, majd látványos akciókat szervezett. Például felgyalogolt Drávapiskiből Budapestre tiltakozásul amiatt, hogy a faluja nem kapott támogatást a vakok és gyengén látók rehabilitációs központjának tervezett megvalósításához. Majd emelte a tétet: úgy nyilatkozott, hogy megfelelő támogatottsággal az SZDSZ elnöki posztjáért is indulna.

Erre azonban már nem került sor, mert végül másképp írta fel a nevét a magyar politikatörténet lapjaira.

https://mno.hu/belfold/megmondtam-kokanak-jancsi-ezert-meg-foglak-szivatni-2403018

 

Orbán gesztust tett Trump felé az iraki szerepvállalás bővítésével

Kora délután elfogadta az Országgyűlés az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről szóló kormányzati előterjesztést, amelynek keretében további – nem harcoló – magyar katonák utazhatnak Irakba. Előzetesen egyik ellenzéki frakció sem támogatta a kormány ötletét, végül három független (Fodor Gábor, Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna) képviselő segítette a kormányt a kétharmados parlamenti többséghez.

 

https://mno.hu/kulfold/trumpnak-tett-gesztus-az-iraki-szerepvallalasunk-bovitese-2403034

 

 

Egyenesen Kálmán Olgával – Orbán újra támad

 

Közép-Európában Orbán Viktor diktálja a tempót – állítja egy autoriter vezetőkről szóló kutatásban a Freedom House. A miniszterelnök simán kiosztja az egész EU-t, ha kell. Brüsszelt is meghódítják az illiberálisok? A volt liberális oktatási miniszterrel, Magyar Bálinttal beszélgettünk.

 

http://hirtv.hu/videok/183516

 

Plakátmagány

 Országszerte átragasztja a kormány óriásplakátjait az Együtt. Ez nagyon bosszantó lehet, az üzenetek ugyanis csak áprilisban négymilliárd forintba kerültek. Vendégünk volt az ellenzéki párt elnöke, Juhász Péter.

 

http://hirtv.hu/egyenesen/plakatmagany-1397129

 

Örömhír: Matolcsyék szerint átlagosan 22 millió forint vagyona van minden magyar háztartásnak!

 

A magyar háztartások GDP-arányos pénzügyi megtakarításai jelentősen növekedtek a 2008-as gazdasági válság óta és nemzetközi összehasonlításban is magasnak mondhatók – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ezzel nem is lenne baj, hiszen a válságból való kilábalás még abban az esetben is növekedést eredményez, ha az aktuális kormány elharácsolja a pénzünket. Mindenesetre legyünk jóhiszeműek, és mondjuk azt, hogy elhisszük Matolcsyéknak ezt az adatot!

 

http://ellenszel.hu/2017/06/13/oromhir/

 

Házhoz ment a pofonért a Tv2: fizethetnek az elszúrt lejáratásért

 

Mindent megtett a Tv2, hogy ne kelljen sérelemdíjat fizetnie, amiért névazonosság miatt egy teljesen kívülálló embert kevertek bele egy durva lejárató anyagukba. De hiába fellebbeztek, a másodfokú bíróság is elutasította őket, így a most már jogerős ítélet alapján perkálhatja a pénzbüntetést Andy Vajna a Tények elbaltázott riportja miatt.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden meghozott, jogerős ítélete alapján 1,7 millió forintos sérelemdíjat kell fizetnie a Tv2-nek, amiért még múlt ősszel azonos neve miatt belekevertek egy kívülálló, civil területen dolgozó nőt az újabb karaktergyilkossági kísérletükbe. Eredetileg ugyanis ahvg.hu azonos nevű újságírójáról akartak lejárató riportot készíteni, amibe azonban a csaknem 10 évvel ezelőtt, még állatvédőként nyilatkozó Gergely Zsófia felvételeit szerkesztették bele. Így az országos csatorna főműsoridőben közzétett anyagában őt mutogatták, miközben az újságíróról valótlan „tényeket” sulykoltak.

 

http://hvg.hu/itthon/20170613_Hazhoz_ment_a_pofonert_a_Tv2_fizethetnek_az_elszurt_lejaratasert

 

Fekete-Győr: Az MSZP-t a Fidesz pénzeli

 

Így sem megbízni nem tud bennük, sem összefogni nem tud velük a Momentum elnöke. Szerinte Orbán nem menekülhet előle. Az Andorra elleni vereséget pedig nemzeti sporttragédiának tartja.

A választások előtti összefogásról csak annyit mondott:

Tudjuk, hogy vannak olyan pártok, amelyek a kormány zsebéből élnek. Ilyen az MSZP is. Bennük nem lehet megbízni, velük nem lehet összefogni.

Egy esetleges koalícióra, amivel leválthatnák a Fideszt, de össze kellene fogniuk az MSZP-vel és a Jobbikkal, azt felelte, előfordulhat olyan helyzet, hogy koalíciókényszer lép fel, de ő nincs felhatalmazva arra, hogy erről beszéljen. Ugyanakkor szerinte saját magukat köpnék szembe azzal, ha koalícióra lépnének ezekkel a pártokkal.

http://24.hu/belfold/2017/06/13/fekete-gyor-az-mszp-t-a-fidesz-penzeli/

 

Orbán volt államtitkára mozgalmat indít, és nekimegy Trumpnak

 

Emberiségellenes, felháborító!

Ezt az Egyesült Államokban dolgozó Illés Zoltán mondta a 24.hu-nak Donald Trump amerikai elnök döntéséről, amellyel kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.

Az Orbán-kormány korábbi államtitkára azt tervezi, környezetvédő mozgalmat indít, mert Magyarországon gyakorlatilag nem foglalkoznak a Föld jövőjét érintő kérdéssel.

Illés Zoltán jelenleg a kormány által betámadott budapesti CEU tanára, de tavaly óta vendégprofesszorként az Egyesült Államokban, az Indiana Universy-n dolgozik. Kutatási témája épp a klímaváltozás és megújuló energiahordozók kapcsolatrendszere volt.

http://24.hu/belfold/2017/06/13/orban-volt-allamtitkara-mozgalmat-indit-es-nekimegy-trumpnak/

Nyaralni küldte Orbán a kormánypárti képviselőket

 

A miniszterelnök igazán nem hajtja szét nyáron a fideszeseket: augusztus 20-ig pihi van, aztán viszont nagyüzem.

Nagy várakozásokkal indultak a Fidesz és a KDNP kedd délelőtti frakcióülésére a hvg.hu-nak nyilatkozó kormánypárti képviselők: a frakcióvezetés által kiküldött meghívóban ugyanis figyelmeztették őket, hogy az ülésen a miniszterelnök is részt vesz, így az eseményre még azok a nótórius „frakcióülés-kerülők” is elmentek, akik amúgy nem, vagy nagyon ritkán látogatnak el a kéthetenkénti értekezletekre.

A megkérdezettek egytől egyig azt várták, hogy Orbán Viktor egész nyárra szóló, részletes munka-, illetve kommunikációs tervvel látja majd el őket, hogyan és mit kell majd tenniük-mondaniuk a választások előtt háromnegyed évvel már bőven zajló kampányban. A miniszterelnök mindenki meglepetésére ehhez képest nem tartott sem eligazítást, sem helyzetértékelést, hanem alig pár perces mondandójában éppen, hogy nyaralni küldte a képviselőket.

http://hvg.hu/itthon/20170613_Nyaralni_kuldte_Orban_a_kormanyparti_kepviseloket

Bréking: Lezsák Sándor vígeposzt ír a rendszerváltásról

 

"Van, amire a közéletben találok cselekvési lehetőséget, és van, amire az irodalomban" - mondta a vígeposszal kapcsolatban a verseiről, drámáiról is ismert volt MDF-es politikus.

Lezsák Sándor abból az alkalomból beszélt új munkájáról, hogy a 88. Ünnepi Könyvhétre megjelent Attila fia, Csaba királyfi címmel 12 jelenésből álló romantikus népszínműve.

Az MTI interjút is készített az alkotóval. Lezsák Sándor azt mondta, több mint két évtizede készült arra, hogy Csaba királyfit közel négyezer kis rövid jegyzete, könyvekből, tanulmányokból kimásolt idézetek alapján megpróbálja életre kelteni.

http://hvg.hu/kultura/20170613_lezsak_sandor_vigeposz

Patyi szerint nem lehet Paksról népszavazni

Nem tartja igazságtalannak és aránytalannak a jelenlegi választási rendszert Patyi András. A Nemzeti Választási Bizottság elnöke – egyúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is – a lapunknak adott interjúban arról is beszélt, hogy az egyetem uniós projektjei után érdeklődő Hadházy Ákosnak továbbra is csak pénzért fogják kiadni a kért adatokat, ha a képviselő továbbra is jelentős mennyiségű szerződést kér ki. A paksi bővítés ügyében pedig szerinte a nemzetközi szerződés miatt semmilyen népszavazási kérdés nem hitelesíthető.

https://mno.hu/belfold/patyi-andras-nem-lehet-nepszavazas-paksrol-2403010

Botka nem bontana kerítést, amíg félelem uralkodik

Addig ezt a kerítést senki sem bonthatja el, amíg a magyar emberek többsége nem érzi magát biztonságban az otthonában - mondta Botka László a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának szegedi ünnepségén, kedden.

 

http://nepszava.hu/cikk/1132006-botka-nem-bontana-keritest-amig-felelem-uralkodik

Lezárult az MSZP ellenőrzése

Az Állami Számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. Az ÁSZ a Magyar Szocialista Párt 2013-2014. évi gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt 2013. évi beszámolója nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek. 

 

http://nepszava.hu/cikk/1131971-lezarult-az-mszp-ellenorzese

 

Macron legyalulja Orbánt, Kaczynskit és Mayt

 

Emmanuel Macron francia államfő kíméletlenül ki fogja használni brit kollégája, Theresa May nehéz helyzetét annak érdekében, hogy minél több előnyt facsarjon ki országának a brexitből. Emellett az EU kelet-közép-európai országai sem számíthatnak kedves bánásmódra tőle.

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/marcon_legyalulja_orbant_kaczynskit_es_mayt.641021.html

 

Ezen bukik hatalmasat Magyarország

 

Bár a Jeremie-programok meghozták a kockázati tőke ismertségét Magyarországon, még mindig rengeteg probléma van a szektorban – hangzott el az idén negyedik alkalommal megtartott Venture Capital Summiton, amelynek a Napi.hu is médiatámogatója volt.

 

http://www.napi.hu/tech/ezen_bukik_hatalmasat_magyarorszag.641067.html

 

Újabb alkotmányellenességet talált az Ab

 

Az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a szabadságvesztésre átváltoztatott pénzbüntetés végrehajtásának elévülését; a mulasztást év végéig pótolnia kell - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatában.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_alkotmanyellenesseget_talalt_az_ab.641097.html

 

Konok Péter: "Már nem hazudhatjuk magunknak azt, hogy ez nem diktatúra"

Nagyon keserű írás.

Lehet, hogy kicsit más lesz, minden diktatúra más. De már nem hazudhatjuk magunknak azt, hogy ez nem diktatúra, hogy lehet még vitatkozni a rendszer jellegéről. Ez bizony AZ. Velünk történik, itt, most. 

 

http://magyarnarancs.hu/feketelyuk/konok-peter-mar-nem-hazudhatjuk-magunknak-azt-hogy-ez-nem-diktatura-104708

Németországba menekülnek a britek

A Brexit után egy év alatt 361 százalékkal nőtt azoknak a briteknek a száma, akik német állampolgárságot kértek.

A britek attól tartanak, hogy ha országuk kilép az Európai Unióból, sokkal nehezebb lesz a kontinensen letelepedniük vagy munkát vállalniuk. A német statisztikai hivatal szerint tavaly 2865 brit igényelt német állampolgárságot, ami 361 százalékos növekedést jelent, és ez a szám 2017-ben még tovább nőhet, írja a Reuters. A statisztikai hivatal szerint is egyértelmű az összefüggés a német útlevelet igénylők és a Brexit között.  A jelenlegi menetrend szerint Nagy-Britannia 2019-ben léphet ki az unióból, de Theresa May brit miniszterelnök a múlt heti választásokkor elveszítette parlamenti többségét, így bizonytalanná vált a Brexit-tárgyalások kimenetele.

 

http://magyarnarancs.hu/kulpol/nemetorszagba-menekulnek-a-britek-104701

Nyomozás nélkül hallgathatnak le bárkit, és még az előzetes letartóztatás is eltűnik - mutatjuk, mi, hogy lesz ezután

A büntetőeljárásról szóló új törvény szerint a jövőben az ülnökök részvétele az ítélkezésben csak szűk körben marad meg. A kihallgatásokhoz, meghallgatásokhoz telekommunikációs eszközöket is igénybe lehet venni. A bűncselekmények felderítése, bizonyítása érdekében folytatható titkos információgyűjtés szabályait is ez a jogszabály tartalmazza. Az előzetes letartóztatás neve megváltozik, megszűnik, ezután egyszerűen csak "letartóztatás lesz a neve."

 

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/nyomozas-nelkul-hallgathatnak-le-barkit/wnk6cv4

 

A skót miniszterelnök felfüggesztené a Brexit-tárgyalásokat

Privátbankár.hu

Nicola Sturgeon, Skócia vezetője, hivatalos nevén első minisztere új szerepet talált magának. Eddig függetlenséget akart országának, most viszont el akarja érni, hogy csak az Egyesült Királyság négy népének bevonásával lehessen csak döntést hozni az EU-ból való kilépés mikéntjéről. Négynemzeti konzultációt kezdeményez.

 

http://privatbankar.hu/makro/a-skot-miniszterelnok-felfuggesztene-a-brit-eu-kilepesi-targyalasokat-308506

Váratlan fordulat a magyar menekültpolitikában

 

Ez a cikk az EGYÜTTÉRZŐ MAGYARORSZÁG nevű kampányunk jegyében született. Ennek keretében a migrációval, menekültüggyel foglalkozó aktuális sajtóhírekből szemlézünk és azok tartalmát úgy formáljuk át, hogy lásd, milyen hírek születnének ebben az országban, ha emberséges, együttérző, a jövőt felelősségteljesen építő politikai vezetőink lennének. Te is egy együttérző, emberséges országban szeretnél élni?

Be kell látnom, elhibázott koncepció alapján alakítottuk az elmúlt években az ország menekültügyi politikáját – mondta Magyarország miniszterelnöke egy mai sajtóbeszélgetésen, amelyen a Migration Aid szóvivője is részt vett. Kifejtette, hogy az ország polgárainak biztonsága továbbra is prioritást élvez, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kapna a valóban rászoruló menedékkerők humanitárius segítése. 

A Migration Aid szóvivőjének arra a kérdésére, hogy minek köszönhető a szemléletmódbeli változás, a miniszterelnök elmondta, hogy a legutóbbi határmenti látogatása során a röszkei tranzitzónában elbeszélgetett egy ötgyermekes afgán családdal, ahol az apuka több éven át a korábban Afganisztánban állomásozó NATO-erők tolmácsaként dolgozott. Emiatt a tálibok vérdíjat tűztek ki a fejére és el kellett menekülnie a családjával. A miniszterelnök hozzátette: “El kellett gondolkoznom azon, mit tartanék helyesnek, ha egy hasonló helyzetben lévő magyar család kérne menedéket valahol a világban.”

A miniszterelnök szóvivőnk kérésére válaszolva kijelentette, hogy a napokban részletes interjút ad a Migration Aidnek a menekültpolitika várható átalakításáról.

 

http://migrationaid.org/varatlan-fordulat-a-magyar-menekultpolitikaban/