2017, augusztus 2 - 08:06 Sajtószemle

Saját lábon
Kettős öröm: ha nincs hol lakni, akkor azzal már a rezsicsökkentés is prímán meg van oldva, hosszú távon is.
https://mno.hu/marabu/sajat-labon-2410520

Fideszes belháború zajlik a bírói posztokért
Úgy tudjuk, nem is Handó és Trócsányi áll szemben egymással, sokkal inkább a Miniszterelnökség szeretné beereszteni a bíróságokra a hivatalnokokat. 
Trócsányi közvetíteni próbál, forrásaink szerint ennek is köszönhető, hogy a rendelet részben meghagyná Handó mozgásterét: például a jelöltek 
meghallgatását pontozva az OBH még megállíthatná az állami apparátusból átjelentkezők jelentős térnyerését.
https://mno.hu/belfold/fideszes-belhaboru-zajlik-a-biroi-posztokert-2410492

Százmilliárdok fideszes haveroknak
A kormányfő vejével, Tiborcz Istvánnal kapcsolatba hozható West Hungária Bau, a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester közelébe került ZÁÉV, valamint a 
szegedi Dél-Konstrukt és a miskolci Zeron Befektetési Zrt. konzorciuma nyert jogot állami-önkormányzati épületek 200 milliárd forint értékű energetikai felújítására –
közölte a közbeszerzési tájékoztató alapján a napi.hu.
http://nepszava.hu/cikk/1136491-szazmilliardok-fideszes-haveroknak

Központilag tárolnák a megfigyelési felvételeket
Törvényi kötelességük lesz a szállodásoknak együttműködni a nemzetbiztonsági szolgálattal
Jóval alaposabban kívánja megfigyelni a jövőben a magyar állam a polgárait – derül ki a Belügyminisztérium által jegyzett, hétfőn benyújtott 
salátatörvény-tervezetből. Többek közt változtatnának a polgárok személyi adatairól szóló törvényen, így a jövőben központi helyen lehetne 
tárolni az egyes szervek által készített kép- és hangfelvételeket. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szervek által készített felvételeket őriznék meg. 
Ilyenek például: a rendőrség, a közterület-felügyelet, a személyszállítási szolgáltató, a közút kezelője, illetve az útdíjellenőrzésre jogosult szervezetek.
https://mno.hu/belfold/kozpontilag-tarolnak-a-megfigyelesi-felveteleket-2410494

Beáldozták a rendőrkapitányt a bulinegyedben
Visszavonták az erzsébetvárosi rendőrkapitány, Kiss Szabolcs rendőr alezredes kinevezését – tudta meg a Népszava. 
http://nepszava.hu/cikk/1136496-bealdoztak-a-rendorkapitanyt-a-bulinegyedben

Nem eléggé fajtiszta pesti szobor verte ki a biztosítékot az albánoknál
Magyarországról nehezen megítélhető mértékű felháborodást keltett Albániában egy pesti szoborról kikerült munkafotó. A budapesti albán nagykövetség, 
kik eredetileg kitették a Mihály Gábor műhelyében készült felvételt, jobbnak látták inkább eltávolítani azt, miután izgalmas nemzetkarakterológiai vita 
kezdődött a szobor fajtisztaságáról.
http://index.hu/belfold/2017/07/31/nem_elegge_fajtiszta_pesti_szobor_miatt_duhongenek_az_albanok/

Húszmilliárd forintos keret a kormányzati utakra
Az eddigi három helyett már öt utazásszervezővel kötött négy évre szóló, 20 milliárd forintos keretösszegű szerződést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 
az állam nemzetközi utazásaira kiírt közbeszerzési eljárás után, még július 18-án. A győztes utazási irodák között szerepel az OTP Travel, az IBUSZ, a Weco-Travel – 
ez a három társaság már régóta megbízható partnere a kormánynak –, valamint új résztvevőként bekerült a kiválasztottak közé a Jet Travel és a korábbi pályázatok 
során mindig sikertelenül próbálkozó United 4 Bonafini Bindair. Így elvileg már 2021 nyaráig megoldódott az állami utak szervezése, de ez nem jelenti azt, hogy a 
következő négy évben biztosan nem írnak ki új eljárást a tárgykörben.
https://mno.hu/belfold/huszmilliard-forintos-keret-a-kormanyzati-utakra-2410471

Évtizedekre beágyazza magát a Fidesz-kormány médiagépezete
Egy médiaelemzővel beszéltünk.
http://hvg.hu/itthon/20170801_Evtizedekig_fog_mukodni_a_kormany_mediagepezete

Nem viccelnek: a Fidesz máris benyújtja a számlát a határon túli magyaroknak
Szavazz Orbánra, mert különben ugrik a gazdasági segítség. 
http://magyarnarancs.hu/belpol/nem-viccelnek-a-fidesz-maris-benyujtja-a-szamlat-a-hataron-tuli-magyaroknak-105618

Másnap
Ám akárhogy igyekszik, az ellenzék sem tudta volna úgy kiverni a kanalat a Fidesz-sajtó kezéből, ahogyan Magyarország úszólegendái tették: kivárták
hazánk történetének legnagyobb sporteseményének végét, és akkor fogalmazták meg kritikájukat a dilettáns úszószövetségi elnökkel, Bienerth Gusztávval 
szemben. Kihunytak a grandiózus záróünnepség fényei, hazautazott a világ úszósportja, mi pedig itt maradtunk a botránnyal. És a magyar lapok most erről írnak.
(A habonyi agytröszt gondban lehet: hogyan hazaárulózható, örömgyilkosozható le a legízlésesebben Székely Éva vagy Darnyi Tamás? És hogyan lehetne ezt 
az egészet valahogy Soros Györgyhöz kötni?)
https://mno.hu/vezercikk/masnap-2410642

Milliárdokat költ a kormány külföldi ingatlanokra
Pekingben megvásárolnánk a nagykövetséget * Észak-Koreában az államnak két ingatlana is van 
https://mno.hu/kulfold/milliardokat-kolt-a-kormany-kulfoldi-ingatlanokra-2410641