2017, augusztus 11 - 09:04 Sajtószemle

Filmbe illő küzdelem dúl a déli határon, Magyarország játssza a rosszakat

Mit gondol a kedves olvasó arról az országról, amely a következőkkel kínoz kisgyerekes családokat?

·         A háromgyerekes család hiába ártatlan, mégis börtönkörülmények között őrzik tagjait.

·         A férfinak április óta nem adnak enni a rácsok mögött, ételmaradékon él.

·         A nő hét hónapos terhes, de csak keményfa ülésekkel ellátott rabkocsival vinnék orvoshoz, földúton. (Fogva tartásuk helyszínéhez nem vezet aszfaltút.) A nő a vetéléstől félve nem vállalja az utat, úgyhogy orvosi ellátás nélkül marad.

·         A terhes nő kínzástúlélő, mégis szigorú őrizet alatt tartják, emiatt egyre súlyosabb a depressziója.

·         A gyerekek állapota is romlik, mivel a börtönben nincs hely játszani, és nem is értik, miért raboskodnak.

·         Nemzetközi bíróság kétszer is elítélte a helyzetet, és felszólította a hatóságot az emberi jogokat tiszteletben tartó ellátásra, de az ország mit sem törődik a döntéssel.

Ha ezt egy filmben látnánk, durva közép-amerikai vagy afrikai diktatúrát képzelnénk helyszínül.

Zavarba ejtő, hogy itt mégsem távol élő gonoszok, hanem mi, magyarok játsszuk az embertelen rendőr, a kegyetlen felügyelő és a cinikus hivatalnok szerepét.

 

http://index.hu/belfold/2017/08/09/tranzitzona_csalad_kegyetlenkedes_magyar_hatosagok_menekultek_roszke_tompa_embercsempeszek_strasbourg_emberi_jogok/

Nagyon fogjuk szégyellni, ha filmet forgatnak ebből a történetből

Szerelem, szökés, árulás – forgatókönyvért kiáltó történetre bukkantunk még áprilisban. Most az Index írásában felismertük a szereplőket. Miért történik ilyen azokkal, akik a legális utat követik?

Az Index  mostani anyagában azután felismertük áprilisi szereplőinket. Kiderült, hogy az amúgy is elképesztő fordulatokkal teli történet úgy folytatódott, aminek kapcsán az embernek (nekem) sírni lenne kedve.

 

http://valasz.hu/itthon/nagyon-fogjuk-szegyellni-ha-filmet-forgatnak-a-tortenetbol-125038

 

Már kész van az amerikai terv Észak-Korea ellen

 

Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió.

Magas rangú katonai tisztségviselők az NBC hírműsorának elárulták, hogy a tervek szerint Guamról induló B-1B típusú stratégiai bombázók képeznék a csapásmérő erő gerincét, és a műveletet további harci repülőgépekkel, valamint műholdakkal és drónokkal támogatnák. Több forrás szerint a lehetséges célpontok között lenne nagyjából két tucat rakétaindító állomás és rakétakísérletekre használt létesítmény.

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mar_kesz_van_az_amerikai_terv_eszak-korea_ellen.645264.html

 

Hirtelen minden bűnét beismerte a kazah, aki Magyarországon kért menedéket, de átadtuk a diktátornak

 

Mostantól érdemes nézni, milyen gazdasági megállapodásokat kötünk Kazahsztánnal.

 

Miután önként hazatért Kazahsztánba, elismerte bűneit Jerzan Kadesov, írta tárgyilagos stílusban a Tengri News csütörtökön. A történetnek az ad izgalmas hátteret, hogy a szóban forgó bankszakember valójában elmenekült Kazahsztánból, hogy így kerülje el az ország diktátora által indított koncepciós pereket. Négy évet élt Magyarországon, bizonygatva ártatlanságát. Most mindez egycsapásra megváltozott.

Ha érteni akarjuk, mit is jelent a magyar kormány hozzájárulása Kadesov hazatéréséhez, röviden érdemes áttekinteni az előzményeket. 

 

http://index.hu/kulfold/2017/08/10/hirtelen_minden_bunet_beismerte_a_kazah_aki_magyarorszagon_kert_menedeket_de_megis_kiadtuk/#

 

Még a Fidesz is kiakadt az Erzsébet-táborok főnökére

Az RTL Klub csütörtöki riportjából kiderült, volt miből, Hornyák ugyanis

havi nettó 1 millió 850 ezer forintot keres.

A főtitkár elárulta azt is, hogy a villát januárban foglalták le, és 15 százalékos kedvezményt kaptak.

A Fidesz kibukott

A Fidesz eddig nem reagált Hornyák költéseire, de aztán Budai Gyula fideszes képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóját tartott, ahol elmondta, felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja  azt, hogy Hornyák napi 110 ezer forintért bérel egy luxusvillát.

http://24.hu/kozelet/2017/08/10/meg-a-fidesz-is-kiakadt-az-erzsebet-taborok-fonokere/

 

100 CT jut tízmillió magyarra

 

Az ajkai kórházban az elavult CT miatt nem vettek észre egy daganatot nemrég, akkor a minisztérium azt mondta, az intézmény hibázott, mert nem jelezte, hogy a berendezése nem felel meg a minimumfeltételeknek.

„Ma nincs olyan beteg Magyarországon, aki számára ne lenne elérhet ő a CT és MR vizsgálat”, mondta Rétvári. De azt hozzátette, kapacitástöbblet igénylésére a legtöbb esetben ugyan nincs szükség, de területi igények közötti különbségek előfordulhatnak.

 

http://24.hu/kozelet/2017/08/10/100-ct-jut-tizmillio-magyarra/

 

Lázár már nem bontana

A Miniszterelnökség valóban beindította a „panelbontással” kapcsolatos háttértárgyalásokat. Hosszú vizsgálódásokról döntöttek, aminek nyomán – az érdekképviselők nem cáfolt emlékei szerint – a nagyarányú panelbontás máris lekerült a napirendről.

 

http://nepszava.hu/cikk/1137198-lazar-mar-nem-bontana

 

Trükkös nyugdíjcsökkentés jöhet Magyarországon

 

Nagy felháborodást keltene, ha a csökkentenék a nyugdíjakat, de nem zárható ki egy ilyen kamikaze jellegű lépés az ország vezetésétől, ha nem marad más lehetőség a nyugdíjkassza fenntartására. Más kérdés, milyen trükkös módszerrel valósítanák meg ezt.

Idén 3158 milliárd forintot tartalmaz a nyugdíjkassza, ám a következő években ez kevés lehet, mivel öt év alatt eléri a nyugdíjkorhatárt a több mint félmillió embert felölelő Ratkó-generáció - kezdi háttércikkét a Világgazdaság. Így néhány év alatt zuhanni fog a befizetők száma, miközben megugrik a nyugdíjjogosultaké.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/trukkos_nyugdijcsokkentes_johet_magyarorszagon.645251.html

 

Befektetésnek hazudott szerencsejátékkal lopják a magyarok pénzét

 

Ellepték a magyar internetet a könnyű meggazdagodást ígérő forex platformok és bináris opciót kináló cégek hirdetései. Ezeken a felületeken látszólag devizákkal, részvényekkel kereskedhetnek az ügyfelek, ám igazából egy mesteri lehúzás az egész. A legmesszebb a bináris opciót kínáló cégek mennek, lényegében befektetési bőrbe bújtatott szerencsejátékot árulnak, ráadásul hosszútávon egyszerűen nem jöhetsz ki belőle győztesen. Ha azt látod valahol, hogy bináris opció, vagy deviza CFD kereskedés, akkor ez a cikk mindig jusson eszedbe.

A magyar nyelvű weboldalakat is elárasztották mostanában azok a hirdetések, amelyek valutával való kereskedésre (forexezésre), illetve annak egy speciális típusára, a bináris opciós kereskedésre buzdítják az internetezőket.

Biztos sokaknak ismerős ez a hirdetés:

https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/befektetesnek_hazudott_szerencsejatekkal_lopjak_a_magyarok_penzet.1058421.html

Garancsi Istváné a Vidámpark-buli is

A Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. építheti meg az egykori Budapesti Vidámpark területén – közel öt hektáron – a Pannon Parkot.

 

https://zarojel.hu/garancsie-vidampark-buli/

A NER kiment Pinkre

Idén is kiborult a VIPes vödör, és elsült a VIPágyú: Matolcsy Ádámtól Tiborcz Istvánon át Rogán Cecíliáig mindenki felvonult a Sziget VIP-szekcióban, aki hozzátesz valamit a NER csillogásához.

 

https://444.hu/2017/08/10/a-ner-kiment-pinkre

Nagyságrendekkel jobb könyvből tanulnak a romániai diákok, mint a magyarok

– Egyszerűen felüdülés volt ezt a könyvet átolvasni, nagyságrendekkel jobb, mint a Magyarországon használt tankönyvek – mondta a Magyar Nemzetnek Arató László. A Magyartanárok Egyesületének elnökét azután kerestük meg, hogy több online közösségi fórumon is élénk diskurzust váltott ki a román oktatási minisztérium gondozásában megjelent új, ötödik osztályosok számára készült magyar nyelv és irodalom tankönyv.

https://mno.hu/hatarontul/sokkal-jobb-konyvbol-tanulhatnak-a-magyar-gyerekek-romaniaban-mint-idehaza-2411615

 

Direkt 36

Heim Péter nagyon közel volt az Orbán-kormányhoz. Aztán egy viharos ősz mindent megváltoztatott

Az üzletember működtette az uniós pénzből indított Jeremie-alapok egyikét, de az állam váratlanul és nagyon furcsa körülmények között elvette tőle.

2014 ősze nehéz időszak volt az addig befolyásos kormányközeli üzletembernek, Heim Péternek. Több olyan – lehet, hogy csak furcsa egybeesésnek számító – ügynek is szereplője volt, amelyek hátrányosak voltak számára.

A sajtó tele volt olyan, azóta sem bizonyított információkkal, amelyek szerint Heim érintett volt az akkor kirobbant amerikai kitiltási botrányban. Az üzletember abban az időben került ki a nagyértékű állami megbízásokat sorra nyerő Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosi köréből is. És mint a Direkt36 által feltárt részletekből kiderült, épp azon az őszön vettek el tőle ellentmondásos körülmények között egy milliárdos állami üzletet.

http://www.direkt36.hu/2017/08/10/heim-peter-nagyon-kozel-volt-az-orban-kormanyhoz-aztan-egy-viharos-osz-mindent-megvaltoztatott/

Kimondták, hogy szabálytalanul trükközött az állam az Eximbank adósságával

A vita még tavaly indult el a magyar hatóságok és az Eurostat között arról, hogy a pénzszivattyúnak használt Eximbank adósságát hozzá kell-e a magyar államadósságba. Az Eurostat szerint az állami tulajdonú bank adósságát is hozzá kell számolni a magyar államadósság-rátához, ami ezzel vagy 2 százalékot ugrana.

Most a statisztikai elszámolási viták rendezésére szolgáló uniós testület, a CMFB az EU statisztikai hivatalának adott igazat az Eximbank ügyében. APortfolio.hu bemutatta a testület legújabb véleményét, amely szerint 

az Eximbank foglyul ejtett pénzügyi vállalkozás, és mint ilyen az államháztartáson belülre kell sorolni. 

 

https://444.hu/2017/08/10/kimondtak-hogy-szabalytalanul-trukkozott-az-allam-az-eximbank-adossagaval

 

Újabb százmilliókkal drágult a vizes világbajnokság

 

Szijjártó haverja két nap alatt kétszer kaszált a már véget ért vizes vb-n, most 353 milliót.

A Bp2017 Kft. korábban 2 milliárd forint értékben szerződött Kuna Tibor Young and Partners nevű cégével, a margitszigeti és a Duna Aréna melletti szurkolói zóna kialakítására, a bennük található, szponzori bemutatóhelyekből és boltokból álló FINA Market Streetek üzemeltetésére, illetve programjainak szervezésére.

Ez az összeg azonban a szervezők saját meglátása szerint nem volt elég a feladatra, még úgy sem, hogy a Bp2017 Kft. 2016 novemberében egy 343 milliós kivitelezési szerződéssel is megtámogatta a projektet. Ezt a szerződést az MHM Product Kft.-vel kötötték, a „Margitszigeti FINA Fesztivál létesítmények tervezése, kivitelezése” tárgyában. A szerződés májusi módosításából egyértelműen kiderül, hogy a kivitelezési feladatokat ugyanazon a területen – a margitszigeti atlétikai stadionban – végezték, amire a Young and Partners szerződése is vonatkozott.

A szervezők azonban így is aggódtak, hogy Kuna Tibor cégének nem lesz elég 2 milliárd forint a feladatra, ezért utólag 353 millió forinttal megemelték a szerződés összegét. 

 

http://index.hu/sport/uszas/2017/08/10/ez_nem_a_tegnapi_hir_ma_is_szazmilliokkal_dragult_a_vizes_vilagbajnoksag/

Kövérnek össze kell hívnia a Parlament rendkívüli ülését augusztus végére

 

Negyven képviselő írta alá az MSZP kezdeményezését, amelyet még a lex CEU ügyében indítottak. LMP-sek és függetlenek írtak alá nekik. Az augusztusi ülésről a Fidesz-KDNP távol marad, így az határozatképtelen lesz.

 

http://hvg.hu/itthon/20170810_parlament_rendkivuli_ules_augusztus

 

Simicska belefojtotta a szót Orbánékba

Nem cáfolt, kérdésekre nem válaszolt, csak "leszólta" Simicska Lajost a Fidesz, miután a párt volt gazdasági háttérembere a 2010-es kampánya súlyos törvénytelenségét lebegtette meg.

Ne azt nézze, hogy a feljelentésben milyen nevek szerepelnek, hanem azt, hogy bűncselekmény a költségvetési csalás – szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt Molnár Gyula, az MSZP elnöke, aki emlékeztetett, a nyomott plakátárak ügyében már egy hónapja feljelentést tettek, most pedig feljelentés-kiegészítést nyújtottak be. A pártelnök megjegyezte: az elmúlt nap üzenete a politikusok számára az, hogy Simicska készen áll arra, hogy akár önvádolás árán is leváltsa ezt a hatalmat. „Ebben segíteni fogunk neki, a politikai részét mi vállaljuk, ő pedig szállítsa hozzá nekünk a muníciót" – fogalmazott a pártelnök. A történtek miatt a Jobbik is parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolta. Volner János, a párt frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy a kormánypárt költése büntetőjogi kategóriába tartozik, s mára kiderült, miután a Hír TV Zrt. nem számlázott a Fidesznek, a párt 2010-es kampánya teljesen ingyen volt. A politikus szerint a bizottságnak fel kell tárnia - többek között - azt, mekkora kár érte az adófizetőket, mit akartak eltitkolni az Állami Számvevőszék elől, kitől és mekkora támogatást kaptak, és ez befolyásolhatta-e a 2010-es választások eredményét.

 

http://nepszava.hu/cikk/1137211-simicska-belefojtotta-a-szot-orbanekba

Kacsoh Dániel Kabaré a köbön

Álláspont. A napokban arról írtunk, hogy a Momentum süllyedő hajója kezd inkább egy csónakra hasonlítani. Most már inkább tutajra gyanakszunk

Magyar Hírlap 

Akkor ugyanis még nem tudtuk, hogy az LMP állítólag erőszakoskodó, de mindenképp részeg középvezetőjét, Ungár Pétert eltávolították a legifjabb liberálisok csekély érdeklődéssel megtartott nyári táborából. A biztonsági személyzet nem teljesen tisztázott eljárása nyomán aztán elszabadult az internet, megindult az üzengetés, Soproni Tamás, az egyre fogyatkozó Momentum alvezére például e megjegyzéssel kommentálta a neki nem tetsző megnyilvánulásokat: „A haveroknak (meg a pártnak) ilyenkor minimum kussolni kéne, nem még bevédeni azzal, hogy ők is szoktak bulikázni.” Polgári.

Akárhogy is alakul a folytatás, nyugtázhatjuk, nem lesz ebből egyhamar LMP–Momentum-tandem

http://magyarhirlap.hu/cikk/95176/Kabare_a_kobon

 

Gyertyát gyújtottak a kormányközelbe került Délmagyarért, írja a Délmagyar

az Együtt szegedi szervezete gyertyagyújtást szervezett a lapért. Mint írják, a demonstráción elhangzott: gyászolni jöttek, úgy tűnik ugyanis, hogy 107 év után meghal az ország egyik meghatározó megyei napilapja. A Kossuth-szobornál, gyászkeretben felállított és gyászszalaggal átkötött Délmagyarország mellett a résztvevők egy-egy szál gyertyával fejezhették ki sajnálatukat azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) előzetes hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Délmagyarországot is kiadó Lapcom Zrt.-t megvásárolja Andrew Vajna cége.

 

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/gyertyat-gyujtottak-a-kormanykozelbe-kerult-delmagyarert-irja-a-delmagyar-105796

Seres: Migránspánik a Balatonon

 

A strandoló magyar ember nem diszkriminál: egyformán zavarja a pihenésben szír menekült és magyar fogyatékos. Vélemény.

Ahogy az információ a tudomásomra jutott, annak ellenőrzését megkezdtem, a szükséges intézkedéseket megtettem. Az ügyben a község lakosságának érdekeit fogom szolgálni” – jelentette ki a helyzet megkívánta határozottsággal, BM-es nyelvezettel a község polgármestere, Horváth Ildikó. Nevezett információ ugyanis mélyen megdöbbentette Zalavár lakosait, sőt, egyenesen riadalom ütötte fel a fejét a községben.

Hogy mi a riadalom oka? Észak-Korea a legújabb interkontinentális ballisztikus rakétáival preventív csapást mérne a helyi kultúrházra? A Roszatom közvetlenül Zalavár alá építené Paks II. radioaktívhulladék-tárolóját? Simicska Lajost látták bevásárolni a helyi Coopban? Egyik sem: a Migration Aid nevű szervezet bejelentette, hogy Keszthely közelébe, Zalavárra visz üdülni néhány szír és afgán menekült családot. Tehát nem illegális beszivárgókat, hanem hivatalos menekült-, ill. oltalmazotti státust elnyert embereket. Összesen 321 ilyen volt az országban, de 80 százalékuk már tovább is állt, megköszönve a hagyományos magyar vendégszeretetet.

Az ilyenek látványa zavaró ma a magyar strandokon. Itt kell lenned, hogy elhidd.

http://hvg.hu/itthon/20170810_Seres_Migransok_panik_Balaton_paranoia_menekultek_kirekesztes_sorosozas

 

Újabb letartóztatás a Czeglédy-ügyben

 

Őrizetbe vett a NAV egy szombathelyi férfit, aki a Czeglédy Csaba-féle Humán Operátor Zrt. partnereként egy bodajki iskolaszövetkezet vezetőjeként követett el költségvetési csalást 

 

 

http://hvg.hu/gazdasag/20170810_Ujabb_letartoztatas_a_Czegledyugyben

Polt: Nem indult eljárás a milliárdos adóhátralékos ellen

 

Megvannak a milliárdok a villákban és kastélyokban, de az ügyészség nem nyomozott.

Csaknem másfél milliárd adótartozást, valamint majdnem ugyanennyi bírságot kellene befizetnie Volkova Ekaterina Jurjevnának, aki az Emfesz gázkereskedőcég egykori tulajdonosának, Góczi Istvánnak a felesége. Jurjevna egy másik cégénél, az Inter-Tram Kft.-nél 800 milliós adócsalás miatt kezdett vizsgálatot az adóhatóság.

Az ügyben Hadházy Ákos, az LMP társelnöke intézett kérdést Polt Péter legfőbb ügyészhez. Hadházy arra volt kíváncsi, folyik-e nyomozás Jurjevna vagy bármely cége ügyében, illetve ki tett feljelentést.

http://hvg.hu/itthon/20170810_Polt_nem_indult_eljaras_a_milliardos_adohatralekos_ellen

 

Botka: Gyurcsány nem demokrata

Puch és a kerítés marad, Pogátsa, Andor, Komáromi felkészül

 

A Heti Válasznak az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondja, nem tartja kollaboránsnak Puch Lászlót,amiért lapjait az Orbán-kormány állami hirdetésekkel segíti. Molnár Zsolttal rendezte vitáját. Botkának az MSZP olyan nagy öregjei, mint a volt pénztárnok vagy Szekeres Imre azért vállalhatóbbak, mint Gyurcsány Ferenc, mert nincsenek politikai elképzeléseik önmagukkal kapcsolatban, csak a párt felé elkötelezettek, hátrébb léptek.

A Demokratikus Koalíció elnökéről ezzel szemben úgy véli, a 2010 előtti kormányzás sok százezer embert ábrándított ki a baloldalból.

Gyökeresen új politika kell tehát, illetve garancia arra, hogy nem ott akarjuk folytatni, ahol nyolc éve abbahagytuk. Hiába osztom a véleményt, hogy a legrosszabbul teljesítő szocialista kormány is jobb volt, mint az Orbán-rezsim, ez győzelmi stratégiának kevés. A szememben azok a demokraták, akik a bukásuk után a tapasztalataikkal akarják segíteni a friss szereplőket. És nem azok, akik új pártjukkal hat év után is a parlamentbe jutás küszöbén egyensúlyoznak, miközben máig ők az ország legelutasítottabb politikusai. Nem emlékszem, hogy a francia elnökválasztás előtt Francois Hollande azzal töltötte volna az idejét, hogy ott gáncsolja Emmanuel Macront, ahol éri. Nem csak beszélni kell arról, hogy európai demokraták vagyunk, időnként úgy is kellene viselkedni.  

 

http://24.hu/kozelet/2017/08/10/botka-gyurcsany-nem-demokrata/

 

Nagy Bandó: “Megkúrhatnád anyádat szájba tiszai barátom”, így szólt a nagy nemzeti író

 

Azt pedig Kerényi Imre mondta, hogy „nagy lesz a felháborodás". Nagy Bandó szót fogad: felháborodott. Vélemény.

Alábbi soraimban Bayer önelemzését adom közre, általa idézve, a nagy magyar írót.

Egy nagy magyar író gondolatai szerteágazóak. Honfitársairól, a magyar nemzet bármely fiáról képes visszafogottan és szeretetteljesen írni. Ilyen vagyok én is, a nagy magyar író. 2006-ban egy ország zengte márványba véshető szavaimat:

Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.

A nagy magyar író szíve szeretettel teljes, és hagyja, hogy ez a szeretet szétáradjon, s bejusson minden magyar testvére szívébe. Ilyen vagyok én is, aki 2011-ben az orgoványi erdő szépséges eseményeiről írtam, túláradó szeretettel:

Magyarországból »bűz árad« – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben.

 

http://24.hu/poszt-itt/2017/08/10/nagy-bando-megkurhatnad-anyadat-szajba-tiszai-baratom-igy-szolt-a-nagy-nemzeti-iro/

 

DEHOGY KÉR BOCSÁNATOT

Pilhál György Magyar Idők

 

Napokkal azután, hogy a túlcukisodott Jobbik-vezér tenyérbemászó bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán (ostoba és veszélyes nyugdíjasokról írt, akiknek „a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”), Vona Gábor sajtótájékoztatón közölte: élő adásban ütköztetné programját Orbán Viktorral – közte a nyugdíjasokkal kapcsolatos kérdéseket –, ha mindketten hazugságvizsgálót viselnek.

Vona Gábor összetéveszti a bátorságot a pofátlansággal. Ahelyett, hogy kijelentései után bocsánatot kért volna, esetleg elbujdosna a Bakonyba, ő fölveszi a karakán legény szerepet. Gagyog, s ragyog… Menthetetlen.

 

http://magyaridok.hu/paca/dehogy-ker-bocsanatot-2064001/

 

MOMENTUM: ISMÉT EGY BALLIBERÁLIS VEZETŐ

SZAUER TAMÁS A PÁRT KÖLTSÉGVETÉSÉNEK TERVEZÉSÉÉRT FELEL

Bákonyi Ádám magyar Idők

 

Szauer Péter, a HVG Kiadó tulajdonos vezérigazgatójának a fia, Szauer Tamás a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója – értesült a Magyar Idők.

Ismert, a magát sem jobb-, sem baloldalinak beállító Momentum számos vezetőjéről derült ki, hogy balliberális és igencsak befolyásos családi háttérrel rendelkezik. Ilyen például 

 

http://magyaridok.hu/belfold/momentum-ismet-egy-balliberalis-vezeto-2063788/

 

AZ MSZP TERMÉSZETES SZÉTHULLÁSA

A NAGY KÉRDÉS AZ, HOGY MIÉRT HÚZÓDIK EZ AZ AGÓNIA ILYEN SOKÁIG

Fricz Tamás Magyar Idők

 

Bár már 27-28 év telt el a rendszerváltás óta, mégse feledjük el: az 1989. október 7-én alakult Magyar Szocialista Párt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), tehát a diktatórikus állampárt utódpártja. Jogutódként jött létre, s igazából soha nem határolódott el a múltjától, a Kádár-rendszertől. De hogyan is tehette volna, amikor még ma is a sorai között tud számos politikust, akik nemcsak kiszolgálták a kádári diktatúrát, de vezető szerepet játszottak abban a rendszerben?

Mindezt azért írom le újra, mert hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ki is, mi is valójában az MSZP. Lassacskán mi, idősebbek is, de különösen a fiatalok hajlamosak abból kiindulni, hogy a szocialista párt ugyanolyan természetes része a demokráciának, mint a többi párt.

 

http://magyaridok.hu/velemeny/az-mszp-termeszetes-szethullasa-2057449/

 

Csányi Vilmos: Egyre hülyébbek vagyunk

 

Hány ember kell egy Magyarországhoz? És egy emberiséghez? Nagyinterjú köpetről és közösségről, migrációról és fegyverbizniszről, páviánról és sakálról, szabadságról és nyomorról, Szent Istvánról és a cigányokról.

 

http://24.hu/kozelet/2017/08/10/csanyi-vilmos-a-magyar-politika-azon-sirankozik-hogy-egyre-kevesebben-vagyunk-en-inkabb-azon-hogy-egyre-hulyebbek-vagyunk/

 

Orbánékkal az elégedett, aki jobban él 2014 óta

Tényleg pénzkérdés a pártszimpátia. A többség elégedetlen az ország állapotával.

 

Az ősszel induló kampány előtti választói hangulat nem igazán nyugtathatja meg a kormánypártokat: az állampolgárok 38 százaléka elégedetlen az ország jelenlegi állapotával – derül ki a Jobbik-közeli Iránytű Intézet júliusi adatfelvételéből. A Magyar Nemzet számára készített felmérés szerint kimondottan erős az abszolút elégedetlenek csoportja, 20 százalékot tesz ki, míg a kisebb-nagyobb mértékben elégedett választók aránya együttesen mindössze 28 százalék volt.

Kétszázezer magyar dolgozik Németországban, segélyt csak kevesen kérnek

Augusztus elején a Magyar Nemzet is beszámolt arról a friss statisztikáról, amely szerint minden korábbinál több, 18,6 millió bevándorló, vagyis hivatalosan „migrációs hátterű” ember él Németországban, ami a teljes lakosság (82,4 millió fő) 22,5 százaléka. Ebben a sokaságban természetesen nem csak a 2015 nyarán érkezett menedékkérők vannak benne, hanem nagyon sok európai uniós polgár is, akik a szabad mozgás jogával élnek, és akikről most közölt friss adatokat a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF).

 

https://mno.hu/kulfold/ketszazezer-magyar-dolgozik-nemetorszagban-segelyt-csak-kevesen-kernek-2411936

Az ÁSZ szerint volt számlája a Fidesznek, a Hír TV szerint nem

 

...

[A levél megkurtítva]  Egész levél megtekintése

 

 

Mellékletek terület