2017, április 11 - 15:10 Sajtószemle

Áder János aláírta a CEU-törvényt

 

Sándor-palotától rádiószékházig: ez volt a hétfő éjszakai spontán tüntetés

Spontán tiltakozás kezdődött hétfőn kora este a Sándor-palotánál, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a CEU-ellenes törvényt. A tüntetőket az államfői rezidenciánál erős rendőri készültség fogadta, egy embert elő is állítottak, mert rendőröket dobált meg festékkel. Az akkorra ezres nagyságrendűvé duzzadt tömeg a belvárosba indult, a Lánchídnál már több ezren voltak a tiltakozók. A menet az Oktogon és a Blaha Lujza tér érintésével végül a rádiószékházhoz vonult. Itt ismét rendőrök várták őket, akik munkatársaink helyszíni tapasztalatai szerint paprikasprayt is bevetettek, miközben a tüntetők egy EU-s zászlót igyekeztek kitűzni a rádió épületére. Ez végül sikerült, akkor, hajnali kettő körül, a demonstráció véget ért azzal, hogy szerdán találkoznak. Aznapra a Hősök terére hirdettek meg a civiltörvény és a CEU-törvény ellen tiltakozást.

 

http://index.hu/belfold/2017/04/10/spontan_tuntetes_kezdodott_a_sandor-palota_elott/

A rektor átadja Soros üzenetét: soha nem hagyják el Budapestet

 

Kidolgozott terveink vannak, hogy biztosíthassuk a jövőben is a tanulást, a tanítást és a kutatást – ezzel nyugtatja az aggódó diákokat és tanárokat a CEU rektora és helyettese. Az egyetem polgárainak írt levélből kiderül: Soros elkötelezett projektje mellett, és az intézménye bázisa marad a magyar fővárosban.

 

http://hvg.hu/itthon/20170410_A_rektor_atadta_Soros_uzenetet_soha_nem_hagyjak_el_Budapestet

 

A Magyar Rádiónál volt a tüntetés nagyjelenete – ÉLŐ Videó

 

http://hvg.hu/itthon/20170410_tuntetes_sandor_palota_belvaros_ceu_ader_janos

 

Vona kérdés mögé rejtette durva vádjait, Orbán visszaütött

 

Azonnali kérdésekre válaszol a parlamentben a miniszterelnök, a szocialista Bárándy Gergely egy friss kérdéssel is el tudta kapni. Arra nem válaszolt, lemond-e. Itt az újabb Vona–Orbán-csörte.

Van külföldre menekített titkolt vagyona az Orbán-családnak?

Nem lehet a kormányfő nemzetbiztonsági kockázat – kérdezi Vona Gábor. Orbán Viktor ügynökmúltjáról van szó. A Jobbik elnöke szerint Orbánt a jelenével is lehet zsarolni. Vona felveti, hogy a kormányfőt esetleg pénzügyi titkai miatt lehetne zsarolni. Ezért megkérdezi Orbánt, hogy van-e, volt-e külföldön neki vagy családjának eltitkolt számlája, pénze vagy vagyona. Vona azt szeretné, ha Orbán arra válaszolna, amit a pártelnök kérdezett. E tekintetben nyugodtan aludhatok – mondja tömören Orbán Viktor.

http://hvg.hu/itthon/20170410_Elkaptak_Orbant_a_hazban

Orbán: Dezinformációs kampány zajlik ellenünk

Dezinformációs kampány zajlik Magyarország ellen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, mikor a lemondását firtató Bárándy Gergely szocialista képviselő azonnali kérdésére válaszolt. A kormányfő szerint ez nem meglepetés, ez zajlott az alkotmány ügyében és migránsügyben is. A CEU ügyére utalva azt mondta: a kormány semmilyen egyetemet nem zárat be, a Közép-európai Egyetemet sem.

Bárándy kemény szavakat használt

Kósa: A migrációs bizniszről szólt a CEU melletti tüntetés

https://mno.hu/belfold/orbannak-is-valaszolnia-kell-ma-a-parlamentben-2394078

 

Ki akartuk lopni az EU szemét is, észrevették

 

Miközben a CEU-t vélt, illetve erősen eltúlzott szabálytalanságokra hivatkozva lehetetlenítené el a kormány, azt nem veri nagy dobra, hogy eközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik projektje miatt komolyan fájhat a feje nemcsak az intézménynek, hanem a kabinetnek is. A brüsszeli ellenőrök durva túlárazásokat és indokolatlan költségeket találtak, amelyeket a magyar fél az unióval akarna kifizettetni.

 

http://24.hu/kozelet/2017/04/10/ki-akartuk-lopni-az-eu-szemet-is-eszrevettek/

 

Süli János lesz a paksi bővítés minisztere

 

A következő napokban tárca nélküli minisztert nevez ki a paksi atomerőmű-beruházás felügyeletére és irányítására a miniszterelnök. Az Origo úgy tudja, Süli János, Paks polgármestere lesz a tárca nélküli miniszter.

 

http://www.origo.hu/itthon/20170410-paksi-bovites-tarca-nelkuli-miniszter-orban-viktor.html#

 

Eldják az MNB rosszbankját

 

Pályázat eredményeként a szlovákiai APS Invesment s.r.o. követeléskezelővel kezdett tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő zártkörű részvénytársaság (MARK Zrt.) száz százalékának eladásáról - jelentette be hétfőn a jegybank.

 

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/szlovak_befektetonek_adjak_el_az_mnb_rosszbankjat.633681.html

 

Keményen rácsapott Matolcsy kezére az EU bankja

 

Az is kiderült, miért lett olyan sürgős eladni az MNB rossz bankját.

Sérti a MARK Zrt. finanszírozásának módja az uniós szabályokat – állapította meg éves jelentésében az Európai Központi Bank. Az „eszközkezelő vállalat Magyar Nemzeti Bank általi megalapítása és finanszírozása a monetáris finanszírozás tilalmának olyan megsértése, amelynek megszüntetése szükséges” – áll a frankfurti szervezet éves jelentésében, amelyet éppen azon a napon adtak ki, amikor a Matolcsy György vezette testület bejelentette: egy csehországi székhelyű követeléskezelő szlovák leányvállalatával tárgyal a „rossz bank” eladásáról. Az EKB éves jelentésében nem ez az egyetlen kemény kritika a magyar jegybankkal kapcsolatban. A frankfurti testület az uniós szabályok szerint a jegybankok felügyelő szerve, amely a Matolcsy György vezette MNB-vel kapcsolatban évről évre megállapítja: olyan programokban vesz részt, amelyek nem csak nem kötődnek feladatához, de potenciálisan szemben állnak vele.

http://hvg.hu/gazdasag/20170410_Kemenyen_racsapott_Matolcsy_kezere_az_EU_bankja

A CEU-ügy miatt újabb mélypontra jutottak a magyar-német kapcsolatok

 

Nem tartják meg a május 5-re Berlinbe tervezett találkozót Németország és a Visegrádi 4-ek külügyminiszterei. Szijjártó Péter tavaly év végén és az idei év első heteiben ezen túl négy alkalommal kezdeményezett kétoldalú megbeszélést Frank-Walter Steinmeier leköszönő német külügyminiszterrel, de mindig visszautasították kezdeményezését – tudta meg a Magyar Nemzet.

A CEU-ügy után még kedvezőtlenebbé vált a magyar kormány megítélése, egyes források szerint akár a 2018 januárjára tervezett budapesti Merkel-látogatás is elmaradhat a hűvös viszony miatt. A német kormány ugyanis tiltakozott az egyetem ellehetetlenítését célzó törvény miatt, és a Fideszt is egyre többen támadják a német CDU által dominált Európai Néppártban.

 

http://hvg.hu/itthon/20170410_magyar_nemet_viszony_szijjarto_kulugyminiszter

 

Kilépett a professzor a Corvinus Tudományos Tanácsából, mert az egyetemen a megtorlástól való félelem uralkodik

 

„Az utóbbi napokban személyesen tapasztaltam, hogy sok corvinusos diák és oktató fél az egytemen belüli megtorlástól a CEU melletti kiállása miatt. Egyértelmű, hogy ezt a félelmet részben az egyetem vezetősége keltette, és amikor nyilvánvalóvá vált, nem tett komoly lépéseket az enyhítésére”

- ezzel indokolja Kőszegi Botond, a CEU Közgazdaságtan Tanszékének professzora, az MTA doktora, Yrjö Jahnsson-díjas közgazdász, hogy kilép a Corvinus Tudományos Tanácsából.

Kőszegi Botond azzal zárja a levelét, hogy az utóbbi években rengeteg értelmes és érdekes diákkal és oktatóval ismerkedett meg a Corvinusról. „Szaktudásom, érdeklődésem, és időm függvényében továbbra is szívesen tartom a szakmai kapcsolatot kutatókkal, tartok előadásokat diákoknak, és veszek részt konferenciákon. De döntéshozatalban nem veszek részt”.

 

https://444.hu/2017/04/10/kilepett-a-professzor-a-corvinus-tudomanyos-tanacsabol-mert-az-egyetemen-a-megtorlastol-valo-felelem-uralkodik

Lánczi: A corvinusosok nem politizálhatnak az intézmény nevével

Amióta kiderült, hogy a kormány módosítja a felsőoktatási törvényt, hogy ellehetetlenítse a CEU-t, a magyar felsőoktatás rengeteg szereplője kiállt a megtámadott magánegyetem mellett.

A Corvinus vezetése nem hogy nem állt ki a CEU mellett, Lánczi András, a Corvinus rektora (egyébként Orbán-közeli politikai szakértő) egy körlevélben még finoman fel is hívta az egyetemén dolgozók, kutatók és hallgatók figyelmét arra, hogy mik is a nyilatkozattétel szabályai.

 

http://index.hu/belfold/2017/04/10/lanczi_andras_rektor_szerint_a_corvinusosok_nem_politizalhatnak_az_egyetem_nevevel/

 

Szamóca, a meggondolatlan színész

A szombathelyi színház ügye adta tehát az apropót ahhoz, hogy megrajzoljuk Eperjes Károly portréját. Azonban meglepő tapasztalatokat szereztünk, amikor színházi embereket kerestünk fel azzal a kéréssel, hogy meséljenek Eperjessel való kapcsolatukról, egyáltalán, magáról Eperjes Károlyról. Ugyanis falakba ütköztünk: volt, aki első szóra elzárkózott a lehetőségtől, volt, aki hosszas gondolkodás után mondott nemet, s mindössze egyetlen embert találtunk, aki legalább név nélkül hajlandó volt mesélni. E forrásunk azonban jól ismeri az egykori Új Színház életét, abból az időből, amikor Eperjes Károly tagja volt a társulatnak, s rálátása volt arra is, hogy Márta István után Dörner György miként került a színház élére. De erről egy kicsit később.

 

https://mno.hu/grund/szamoca-a-meggondolatlan-szinesz-2393965

Csizmadia LászlóErkölcstanból elégtelen

Meggyőződésünk, hogy Magyarország polgárainak joga van mindahhoz, amit a törvény biztosít számukra

Magyar Hírlap

A CÖF-CÖKA felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy baráti sajtójuk útján ne terjesszenek nettó hazugságokat. Ezt történt, amikor az ötpárti egyeztetésen és azt követően, elterelvén magukról a figyelmet, azt állították, hogy alapítványunk 2014-ben 1,1 milliárd forintot költött plakátokra. Nyilvános adataink szerint bevételünk és összes kiadásunk kétszázhatvanmillió forint volt. Az ellenzéki pártoknak érdeke, hogy az őket kiszolgáló megélhetési álcivileket védjék, még úgy is, hogy a tisztességesen dolgozó civil szervezeteket megpróbálják besározni.

Az erkölcstan ismeretének hiányosságát látva, néhány külföldi támogatóval összebútorozott NGO és a CÖF-CÖKA közötti különbségek megértéséhez álljon itt némi adalék: 2009-es alapításunk óta külföldről egy vasat sem kértünk és nem is fogadtunk el, alapításunkhoz külföldi szervezet vagy magánszemély nem járult hozzá, külföldi mecénásoktól megbízásokat nem fogadunk el, pénzügyi elszámolásaink napra készek, így ellenőrzésünk is könnyebb.

http://magyarhirlap.hu/cikk/85005/Erkolcstanbol_elegtelen

 

MEGTÁMADTÁK AZ M1 MUNKATÁRSAIT – A MOMENTUMOS FEKETE-GYŐR SZERINT MEGÉRDEMELTÉK

PESTISRACOK.HU

 

Fekete-Győr András annyira aljasan nyilatkozott a Hír Televíziónak, hogy azt gyakorlatilag kommentálni sem nagyon kell. Önmagáért beszél az újliberális Momentum Mozgalom elnökének kijelentése, miszerint a köztévé munkatársai megérdemelték, hogy a vasárnapi CEU-tüntetésen rájuk támadt az agresszív tömeg.

 

http://magyaridok.hu/belfold/megtamadtak-az-m1-munkatarsait-momentumos-fekete-gyor-szerint-megerdemeltek-1570900/

 

Ami a "rejtélyes orosz kód" mögött van: a különbség a mérés és a kémkedés között a PII

 

Mindegy, hogy Yandex Metrica, Google vagy Piwik; személyes azonosításra alkalmas adatot nem mérünk be, és kész. Nem bagatellizálható, nem relativizálható, nem védhető. Van azonban néhány motívuma a történetnek, ami tanulságos lehet nem csak a mérési szakembereknek, hanem a laikusok számára is. Vélemény.

 

http://hvg.hu/tudomany/20170410_nemzeti_konzultacio_orosz_kod_yandex_metrica_google_analytics_szemelyes_adatok

 

Egyenesen Kálmán Olgával

Kétségbeesett kiáltás

2017. április 10., hétfő 21:10 

 

Végigsöpört az interneten, de még maga sem hitte, hogy ekkora ereje lesz első posztjának. A CEU egyik oktatója őszintén írt fideszes elköteleződéséről és csalódásáról. Kapott hideget-meleget. Vendégünk volt Ürge-Vorsatz Diána.

http://hirtv.hu/egyenesen/ketsegbeesett-kialtas-1392677

 

Áder lánya milliókért tanul a „londoni CEU”-n

Áder János 24 éves lánya, Orsolya 2009 és 2012 között Brüsszelben végezte a középiskolát itt végezte el. Orsolya azonban nem tért haza, hanem az Egyesült Államokban alapított Richmond Egyetem Nagy-Britanniába kihelyezett képzését választotta. Az államfő lánya 2013-ban kezdte el az alapképzést divat, marketing, művészet és média területen. A képzés idén ér véget.

 

http://nepszava.hu/cikk/1126216-ader-lanya-milliokert-tanul-a-londoni-ceu-n

 

Erdogan szerint összeomlik Európa

"Európa fizetni fog azért, amit tett. Ha Isten is úgy akarja, akkor az Európai Unió problémája újra terítékre kerül április 16. után", mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök Izmirben vasárnap egy választási kampánygyűlésen.

 

http://nepszava.hu/cikk/1126307-erdogan-szerint-osszeomlik-europa

 

Fekete audisok védik a kormány plakátját

 

Szegeden és Budapesten is átragasztotta hétfőre virradó éjjel a kormány Állítsuk meg Brüsszelt! feliratú konzultációs plakátjait a Momentum Mozgalom. A szervezet egyszerűen kicserélve a Brüsszel szót Moszkvára, illetve Orbánra. A Momentum közleményében azt írta: az akcióval a kormány Putyinhoz való közeledésére és a Nyugattól való távolodására próbálják felhívni a figyelmet.

Hétfőn reggel a Magyar Nemzet fotósa is képeket készített egy átragasztott plakátról, amely mellett egy fekete Audi állt. Mikor munkatársunk dolgozni kezdett, kiszállt egy civil ruhás férfi, aki rendőrigazolványt mutatott fel, és figyelmeztette fotósunkat, hogy rossz helyen áll az autója. 

 

https://mno.hu/belfold/fekete-audisok-vedik-a-kormany-plakatjat-2394074

Lex CEU: brit és amerikai professzorok mentek neki az Orbán-kormánynak

Brit és amerikai egyetemek professzorai kérik a Financial Times című londoni gazdasági napilapban hétfőn megjelent közös levelükben a magyar kormányt a felsőoktatási törvény módosításának újragondolására és visszavonására.

 

https://mno.hu/kulfold/lex-ceu-brit-es-amerikai-professzorok-mentek-neki-az-orban-kormanynak-2394086

Habonyék vinnék a Sláger FM-et is

Szemet vetett a leghallgatottabb budapesti kereskedelmi rádióra Habony Árpád. A Magyar Nemzet több forrásból is úgy értesült, hogy a miniszterelnök tanácsadója, illetve üzleti köre egy ideje már a Sláger FM megszerzésén ügyködik. A csatornát működtető cég jelenlegi tulajdonosa a Tematic Media Group Kft., ami a nagyváradi illetőségű Radu Morar kezében van.

Úgy tudjuk, Habonyék eredetileg azt tervezték, mostanra le is zárják az ügyletet, ám a tárgyalások elakadtak. 

https://mno.hu/media/habonyek-vinnek-a-slager-fm-et-is-2394051

 

KDNP-ből kilépett politikus: “A kormánypártok elveszítették a realitásukkal való kapcsolatukat”

 

Lukácsi Katalin vagyok, senkinek sem kell meglepődnie, ha nem ismer engem. Nagyon komoly arccal mondták be főműsoridőben az ATV Híradójában, hogy kilépett a KDNP-ből Lukácsi Katalin, csak azt nem tették hozzá, hogy who the fuck is Lukácsi Katalin. Az IKSZ-ben az egyházügyi munkacsoport vezetője voltam, erről a posztról már korábban lemondtam. A hetedik kerületben elnök is voltam egy rövid ideig, és a Barankovics Alapítványnál dolgoztam, de már egy éve nem dolgozom ott. Egyébként 1987-ben születtem, doktorandusz vagyok, a rendszerváltást kutatom az ELTE BTK-n történészként, ezen kívül még két diplomám van, katolikus hitoktatói és zsidó közösségszervező a rabbiképzőn. Tavaly ösztöndíjjal voltam Izraelben, a kint élő magyarok közösségét szerveztem.

 

https://444.hu/2017/04/10/epitettem-ezt-a-rendszert-nekem-ezzel-kell-elszamolnom

Tömött terem és vastaps az ELTE jogi karán, ahol az oktatók rendkívüli előadást tartottak a CEU-törvényről

Viszonylag ritkán látható jelenet, hogy több száz diák hétfő délelőtt önszántából, felvett kurzus nélkül megjelenjen az egyetemen, ahol aztán alkotmányjogi, összehasonlító jogtörténeti és közigazgatási előadásokat hallgasson, majd végül minden előadást ütemes vastapssal fogadjanak.

Hétfő délelőtt mégis ez történt az ELTE jogi karának egyik nagyelőadójában, ahol sok száz fiatal gyűlt össze, hogy a kar oktatóinak rövid, 10-10 perces előadásait hallgassák meg. Minden oktató a saját szakterületéhez kapcsolódó témával érkezett, de ami közös volt bennük, hogy mindegyik előadás az egyetemi autonómia kérdését járta körbe. És más helyzetben egyes előadások akár még száraznak is tűnhettek volna, itt most szó sem volt erről, világosan lehetett érteni, hogy minden felszólalás egyben tüntető gesztus is a CEU-t ellehetetlenítő fideszes törvénnyel szemben.

https://444.hu/2017/04/10/tomott-terem-es-vastaps-az-elte-jogi-karan-ahol-az-oktatok-rendkivuli-eloadast-tartottak-a-ceu-torvenyrol

Németh Szilárd már azt is ellehetetlenítette, hogy egyáltalán kérdezni lehessen a kormányzati oldalon futó orosz kódról

Szél Facebook-bejegyzése alapján a bizottság fideszes alelnöke, Németh Szilárd és kormánypárti képviselőtársai ellehetetlenítették azzal, hogy határozatképtelenné tették az ülést.

 

https://444.hu/2017/04/10/nemeth-szilard-mar-azt-is-ellehetetlenitette-hogy-egyaltalan-kerdezni-lehessen-a-kormanyzati-oldalon-futo-orosz-kodrol

Hivatalos: egyértelmű, hogy Pruck Pál van az 56-os fotókon, és nem Dózsa László

Schmidt Mária a botrány tetőfokán a Klubrádióban azt mondta, indítványozta, hogy „az [19]56-os Intézetet utasítsák arra miniszteri szinten, hogy az 1956-tal kapcsolatos emblematikus fényképeket azonosítsák be”. Az 1956-os Intézet a jelentést most el is készítette (pdf), bár a bevezető szerint pontos felkérés a rádióinterjún felül nem érkezett hozzájuk.

A jelentésben az áll, hogy arra jutottak, egyértelműen Pruck Pál van a fotókon, és nem Dózsa László.

https://444.hu/2017/04/10/hivatalos-egyertelmu-hogy-pruck-pal-van-az-56-os-fotokon-es-nem-dozsa-laszlo

 

"Hadat üzentek" Csányinak a kínaiak

 

Miközben Csányi Sándor gigantikus vágóhídjának átadására készül, kínai cégek vásárolnak fel a környező országokban és idehaza húsipari kapacitásokat, amelyek durva ellenfelei lehetnek a magyar üzletember élelmiszer-ipari csoportjának a távol-keleti piacokért folytatott versenyben.

 

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/hadat_uzentek_csanyinak_a_kinaiak.633653.html

 

Orbán pitbulldózere – Az ember, aki arcát adta a CEU kinyírásához

 

Fegyelmezettsége vagy saját meggyőződése vitte rá az eddig konszenzuskeresőként ismert oktatási államtitkárt arra, hogy a kormány bunkósbotjaként álljon bele a CEU kinyírásába? Ez az, amit Palkovics László közeli ismerősei sem értenek. A multicég éléről az oktatásba csöppent mérnök-tudós környezetében kíváncsian várják, mi az a pont, amire azt mondja majd, hogy na, ezt már nem. A munkamániás államtitkár a hvg.hu-nak közben elárulta: a mostani posztján köszöni, már ült eleget.

 

Hogyan lehet, hogy az ember, aki elődei többéves harca után hónapok alatt lecsendesítette az átszervezések miatt felzúdult felsőoktatást, két évvel később pedig a rendszer ellen lázadó pedagógusokat is átterelte az utcáról a tárgyalóasztalhoz, most kirakatembere lesz egy ekkora, nemzetközi indulatokat is kavaró konfliktusnak? Az elmúlt napokban közel tucatnyi egykori és mai, vele közeli és távolabbi kapcsolatban álló beosztottjával, pálya- és munkatársával, illetve tanítványával beszélgetve próbáltuk felrajzolni az államtitkár portréját, hogy közelebb jussunk a megfejtéshez.

 

http://hvg.hu/itthon/20170410_Palkovics_Laszlo_portre

 

Ajánlat Gyurcsánynak az MSZP-től

Biztos parlamenti helyet jelentő egyéni választókerületet kaphatna Gyurcsány Ferenc, cserébe azért, hogy ne legyen rajta egy közös MSZP–DK országos listán – a Magyar Nemzet információi szerint legalábbis ez a forgatókönyv is felmerült a szocialisták felső vezetésében. Ráadásul nem is akármelyiket, hanem az MSZP számára szimbolikus jelentőséggel bíró, szocialista fellegvárnak számító XIII. kerületet. Az persze nagy kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc egyáltalán belemenne-e egy ilyen alkuba, elfogadva azt, hogy ezzel a DK elnökeként az országos listán nem kap helyet. Ahogy az is felmerült többekben, ez miként egyeztethető össze Botka László szegedi szocialista polgármester mostanában sokat sulykolt állításával, miszerint az MSZP leszámolt a 2010 előtti időszakkal.

 

https://mno.hu/belfold/ajanlat-gyurcsanynak-az-mszp-tol-2394050

 

A Nobel-díjas Stiglitz elmagyarázza, miért stagnál a gazdaság az illiberális államokban

 

Putyin elnök és követői arra hivatkoznak: az illiberális demokrácia lehetővé teszi a hatékonyabb cselekvést. Ha arról van szó, hogy elnyomjuk a másképp gondolkodókat, akkor ez biztos, hogy igaz - írja az amerikai professzor, aki gyorsan hozzáteszi, a gazdaságban az eredmények siralmasak. Oroszország GDP-je csak a 40%-a Németországénak és alig több mint az 50%-a Franciaországénak. Az egy főre jutó GDP tekintetében Oroszország csak a 73-ik a listán, nagyon sok egykori szocialista ország megelőzi ezen a téren. Oroszországban csaknem 20 millió ember nyomorog, a várható életkor nemzetközi listáján Oroszország Hondurasszal és Kazahsztánnal van hasonló szinten.

 

http://hvg.hu/gazdasag/20170410_A_Nobeldijas_Stiglitz_az_Illiberalis_stagnalasrol

 

Navracsics is a CEU mellett

HÍRTV

 

Az uniós biztos bízik abban, hogy a felsőoktatási törvénymódosítás után is működhet tovább a CEU.

Navracsics Tibor azt mondta: a magyar törvényhozás önállóan járhat el, Brüsszel csak akkor szólhat bele az ügybe, ha az uniós jogszabályba ütközik.

„Én úgy gondolom, hogy a jogszabályok – de ezt majd meg fogja állapítani az elemzés – általában teljesíthető kritériumokat szabnak. Én abban bízom, hogy ha van érdekellentét, vagy van vita a felek között, akkor ez el fog simulni és megoldódik. Én a legfontosabb tényezőnek az tartom, hogy a Közép-európai Egyetem tudja folytatni a munkáját. Én úgy gondolom, hogy ez kölcsönös jóakarattal megoldható” – nyilatkozta a biztos.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/navracsics-is-a-ceu-melett-1392647

Videó: Csodálatosan porrá zúzta Rétvári Bencét egy valódi riporter

 

Benyó Rita az ATV Heti Napló című műsorától kérdezte az államtitkárt a CEU-ügyről, aki rutinból hazudozott volna valamit, ám ami ehelyett történt, arra láthatóan nem számított.

A riporter egy pillanatra nem engedte félrebeszélni a pácienst: visszakérdezett, korrigált, minden sunyi hazugságot és csúsztatást tényszerűen megcáfolt. Röviden: úgy viselkedett, ahogy egy valódi újságírótól elvárható.

Nagy kár, hogy ez a felkészültség tájidegen elemnek számít a magyar médiában. Mindenki nézze meg ezt a 12 percet, egyszer még tanítani fogják:

http://nyugatifeny.hu/2017/04/10/video-csodalatosan-porra-zuzta-retvari-bencet-egy-valodi-riporter

 

Trump magyar tanácsadója egy szalvétán felosztotta az országot

 

Egy szalvétán rajzolta le és mutatta meg egy magas rangú európai diplomatának Gorka Sebestyén, hogyan képzelné el különleges elnöki megbízottként Líbia jövőjét – szellőztette meg a Guardian. A brit lap szerint Gorka még a tavalyi elnökválasztás előtt kerített sort a rendhagyó geopolitikai előadásra, amelynek értelmében

három részre osztaná fel az észak-afrikai országot.

a diplomata „a lehető legrosszabb megoldás” fordulattal ítélte el Gorka tervét.

http://nyugatifeny.hu/2017/04/10/trump-magyar-tanacsadoja-egy-szalvetan-felosztotta-az-orszagot

 

SZIJJÁRTÓ PÉTER: TÁRGYALNI FOGUNK AZ AMERIKAI DELEGÁCIÓVAL CEU-ÜGYBEN

MTI Magyar Idők

 

A magyar kormány mindenkinek rendelkezésére áll, ha a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban információra van szüksége – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a felsőoktatási törvény módosításával és a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló előterjesztéssel összefüggésben hétfőn Budapesten, rögtönzött sajtótájékoztatón.

·         Ítélkezés előtt jobb lett volna tájékozódni

·         Az amerikai külügyminisztérium delegációt küld Magyarországra

·         A segélyszervezeteknek nem okoz működési nehézséget a regisztrációs kötelezettség

·         Az USA-ban is szabályozzák a civil szervezetek regisztrációs kötelezettségét

·         A kormány mindenkinek megadja a szükséges tájékoztatást

 

http://magyaridok.hu/belfold/szijjarto-peter-targyalni-fogunk-az-amerikai-delegacioval-ceu-ugyben-1567246/

 

HALÁLVASÁRNAP

Orbán János Dénes Magyar Idők

 

Ha gyülekezünk, veszélyben vagyunk.

Ilyenkor jöhetünk rá, hogy a legnagyobb civilizációs vívmány a biztonság. Még a saját technológiánkat is ellenünk fordítják, már a terroristák is fabrikálnak drónokat, és nem tudományos fantasztikum azt jósolni, hogy néhány éven belül már azoktól pánikolhatunk, majd valami még rosszabb és kivédhetetlenebb következik: repülő, rovarméretű gyilkológépek, amelyek találomra vagy irányítottan fognak tizedelni minket.

Sajnálatos módon Európa ezt nem látja be. Az olcsó munkaerő iránti kereslet, az embertömegek mozgatásában rejtőző bizniszlehetőségek, a meghibbant társadalomtudósok, politikusok és aktivisták perverz teó-riái felülírják a biztonságot.

http://magyaridok.hu/ahelyzet/halalvasarnap-1564339/

 

ÓRIÁSI LEHETŐSÉGET SZALASZTOTTAK EL A CEU-ÉRT TÜNTETŐK

444.HU, RTL KLUB, 888.HU

Magyar Idők Online

 

„Hatalmas CEU-melletti tüntetést tartottak Berlinben” – üvölti a 444.hu címe, amely képet is mellékel mindehhez. A hírt az RTL klub híradója is átvette természetesen.

A valóság persze most is távol van a nevezett médiumok által közöltektől, mivel egy teljesen más ügyben tartottak tüntetést a német fővárosban, erre próbáltak rászerveződni néhányan. Ebből úgy lett „hatalmas CEU-melletti tüntetés”, hogy nagyjából 20 táblát felmutattak a tömegben, és lefotóztatták magukat – mutat rá svindlire a 888.hu.

 

http://magyaridok.hu/belfold/oriasi-lehetoseget-szalasztottak-el-ceu-ert-tuntetok-1567444/

 

BEINDULT A SOROS-BIRODALOM GÉPEZETE A KORMÁNY ELLEN

ÜRÜGY LETT A CEU-BÓL, ORBÁN VIKTOR ELTÁVOLÍTÁSA A CÉL

Magyar Idők

Több tízezer ember jelent meg az Oktatási Szabadságot nevű Facebook-csoport harmadik tüntetésén Budapesten, amelyet a CEU-t is érintő felsőoktatási törvény módosítása ellen szerveztek. Az MSZP bejelentette: csatlakozik a menethez, a DK provokációtól tartott, sokan addig mentek el, hogy kormánybuktatásról írtak a Facebookon. A tüntetők kemény magja a Parlament előtt dulakodott a rendfenntartókkal, akiket meg is dobáltak. Vasárnap késő este a pár száz fősre apadt tömeg elindult a szaktárca üres épülete elé.

 

http://magyaridok.hu/belfold/beindult-soros-birodalom-gepezete-kormany-ellen-1565935/

 

CÖF-Akadémia Georg Spöttlével az utolsókat belénk rúgó balliberális világról

 

Néhány napja tartott csoportos motivációs tréninget a belbudai kemény magnak a legcivilebb magyar civil szervezet, a békemenetes Civil Összefogás Fórum. Az eseményt a szervezők Civil Akadémiának nevezték el, a helyszín a Szent Margit Gimnázium, a sztárvendég pedig Georg Spöttle volt, de jutott a hallgatóságnak („szellemi honvédők”) a CÖF-elnök Csizmadia László gondolatfelhőjéből is.

 

https://atlatszo.hu/2017/04/10/cof-akademia-georg-spottlevel-az-utolsokat-belenk-rugo-balliberalis-vilagrol/

 

Amivel Európában riogatnak, az Libanonban a valóság, mégsem uszítanak a földönfutók ellen

 

Bár Libanonban menekültek hivatalosan nincsenek, valójában nagyjából minden harmadik ember menekült. És bár a menekültáradat óriási terhet ró az egész társadalomra, nem láttunk menekült-ellenes plakátkampányt: a libanoniak bámulatos nyugalommal, empátiával és pragmatizmussal kezelik a merőben új kihívást. Sipos Zoltán helyszíni riportja, első rész.

 

https://atlatszo.hu/2017/04/07/amivel-europaban-riogatnak-az-libanonban-a-valosag-megsem-uszitanak-a-foldonfutok-ellen/

 

Prágában is tüntettek a CEU megmaradása mellett

 

Gyűlés a Közép-európai Egyetem támogatásáért címmel szervezett demonstrációt a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának diáktanácsa, szombat délután, Magyarország nagykövetsége elé. Az eseményen nagyjából megjelent kétszáz fős tömeg nagy része az egyetem hallgatóiból állt, de elvétve lehetett magyar szót is hallani. 

 

 

https://dotoho.atlatszo.hu/2017/04/08/pragaban-is-tuntettek-a-ceu-megmaradasa-mellett/

„Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak!”

 

Megpróbáltuk angolul elmagyaráztatni a CEU melletti tüntetésen felbukkanó ellenzéki politikusokkal, hogy miért vettek részt a rendezvényen. Gréczy Zsolt nem akart külföldiül nyilatkozni, Lendvai Ildikó hősiesen helyt állt, Juhász Péter tolmácsot kért.

 

http://mandiner.hu/cikk/20170410_az_ellenzeki_partok_termeszetesen_soros_oldalan_vannak

 

Újabb korábbi emberét tette ki Trump a Nemzetbiztonsági Tanácsból

2017. április 10. 08:38

Kathleen Troia McFarland helyettes főtanácsadót is kitette a Nemzetbiztonsági Tanácsból Donald Trump. Minderre néhány nappal azután került sor, hogy Trump eltávolította a testületből az egyik stratégiai főtanácsadóját, Steve Bannont is.

http://mandiner.hu/cikk/20170410_ujabb_korabbi_emberet_tette_ki_trump_a_nemzetbiztonsagi_tanacsbol

 

Nem vagyunk sem orosz kormányzati, sem oroszországi cég – A Yandex a Mandinernek

 

A magyar sajtóban a 444 cikke nyomán megjelent, hogy a Yandex nevű orosz techcég kódja fut a magyar kormány új konzultációs weboldalán. A portál orosz titkosszolgálattal is összefüggésbe hozta a Yandexet. A Yandex.Metrica vezetője, Victor Tarnavski a Mandinernek nyilatkozott az ügyről.

http://mandiner.hu/cikk/20170409_nem_vagyok_sem_orosz_kormanyzati_sem_oroszorszagi_ceg_a_yandex_a_mandinernek

 

Petíció, az értelmiség ópiuma

BÉKÉS MÁRTON 
Látószög

 

A Dreyfus-ügytől a Charta ’77-ig terjed az az időszak, amikor az európai értelmiség megszólalása számított. Ez azonban manapság már nincsen így.

A petíció azt a köztudott ténymegállapítást hallgatja el, hogy az értelmiség nem véleményformáló, nincs többé értelmezési monopóliuma, konstrukciói érvénytelenné váltak.

„Inkább bíznám az Egyesült Államok kormányát 
a bostoni telefonkönyvben szereplő első négyszáz emberre, 
mint a Harvard bármelyik karára.”

William F. Buckley, Jr.

http://latoszogblog.hu/blog/peticio_az_ertelmiseg_opiuma-1

 

Ami a kormányközeli szakértők szerint okafogyott tüntetés, az a nemzetközi sajtóban masszív ellenállás

 

A vasárnapi tüntetés visszhangja kissé más belföldi propagandában és külföldön.

 

Miközben a kormány médiabirodalmán egészen gyorsan és észrevehetetlenül szaladt végig a vasárnapi CEU-tüntetés híre –  az Origo elintézte annyival, hogy nem jött össze a kritikus tömeg, a Ripost pedig egyenesen azt állította, szervezetten, akciókkal és repjegyekkel próbálták külföldről Budapestre csábítani a demonstrálókat (hogy kik, az bizonyára mindenkinek világos), de még így sem jött össze a kívánt tömeg –, addig a külföldi sajtó kissé másként kezelte azt a 80 ezer embert, aki a vasárnap délutánját Budapest utcáin töltötte.

Ám a tüntetés nemzetközi fogadtatása és a 80 ezres tömeg sem zavarta meg a Nézőpont Intézet ügyvezetőjét és az Alapjogokért Központ igazgatóját, ők ugyanis mindketten azt hajtogatták reggeli interjúikban, mint az Origo és társai tegnap este. Fodor Csaba (Nézőpont Intézet)

okafogyottnak nevezte a tüntetéssorozatot,

 

Eközben külföldön

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/ami-a-kormanykozeli-szakertok-szerint-okafogyott-tuntetes-az-a-nemzetkozi-sajtoban-massziv-ellenallas-103445

 

„A kormány értelmezése szerint a menedékkérelem benyújtása súlyos bűncselekmény” – Akadályozzák az ügyvédek munkáját a tranzitzónákban

 

Egy bűncselekmény gyanúsítottjának is több joga van, mint egy menedékkérőnek.

 

Abszurd helyzetre világított rá a Magyar Helsinki Bizottság: a menekültügyi hivatal akadályozza a civil szervezet ügyvédjeinek és azok ügyfeleinek kapcsolatát. Teszik mindezt természetesen törvényellenesen, ráadásul úgy, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a minap éppen azt hangoztatta: a tranzitzónákban a menedékkérőket nem zárják el a jogi segítségtől.

A Helsinki szerint azonban ha a hivatal értesíti is az ügyvédet, hogy egy menedékkérő a segítségét kéri és megbízná őt az ügyével, és ha ez az információ egyáltalán eljut a jogi képviselőig, akkor is elvétve találkozhatnak, mert az ügyvéd „csak érvényes, ügyfél által aláírt megbízással léphet be”.

„Érdemes tudni, hogy például büntetőügyek terheltjei esetében

akár hozzátartozók is adhatnak meghatalmazást,

és a büntetés-végrehajtás nem akadályozhatja az ügyvéd és a potenciális védence közvetlen kapcsolatfelvételét, amelyiknek az egyik legitim célja éppen az, hogy mindketten aláírhassák a szabályos ügyvédi megbízást” – érvelnek a civilek.

http://magyarnarancs.hu/belpol/a-kormany-ertelmezese-szerint-a-menedekkerelem-benyujtasa-sulyos-buncselekmeny-akadalyozzak-az-ugyvedek-munkajat-a-tranzitzonakban-103442

 

Kidurrant a kisgömböc – Matyi Dezső megérzései

ÁPRILIS 10. 11:17 - SZERZŐ: UNGÁR TAMÁS

 

Nagy bajban van Matyi Dezső, az Alexandra könyváruházlánc létrehozója. Cégeinek egy része felszámolás alatt áll, többtucatnyi polgári per folyik ellenük, őt magát pedig büntetőeljárás fenyegeti. A könyvszakmában már 10-15 évvel ezelőtt azt jövendölték, hogy Matyi vállalkozásai előbb-utóbb bedőlnek, mert kiszivattyúzza a pénzt a cégeiből, a pécsi üzletember szerint viszont őt lopták meg azok, akiknek a segítségében reménykedett. Portré Matyi Dezsőről, a drávaszerdahelyi kertészcsalád fiából lett könyvmogulról.

 

http://168ora.hu/kidurrant-kisgomboc-matyi-dezso-megerzesei/

 

Nem, Soros György nem osztogatott repülőjegyet a vasárnapi tüntetésre

 

„Hogy őszinte legyek, ezen csak nevetni tudok, ez egy annyira abszurd felvetés, hogy ezt bővebben nem is szeretném kommentálni” – mondta a HírTV-nek Mayer Dániel, a vasárnapi CEU melletti tüntetés egyik szervezője, miután a Ripost nyomán Andy Vajna filmügyi kormánybiztos csatornája és az Origo arról számolt be, hogy Soros György repülőjegyeket osztogatott és buszokat indított annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt a demonstráción. (De még így sem voltak elegen – írta a kormánymédia a több tízezer emberről. Azt nem írták meg, hány résztvevő lett volna az elég.)

„Teljesen visszautasítjuk ezeket a vádaskodásokat, és nem is értjük” – szögezte le Mayer. Mint mondta, egy fontos ügyért „az emberek megszervezik önmagukat”, veszik a fáradságot, és eljönnek akár vidékről is Budapestre. A tüntetés szervezője hangsúlyozta, hogy a CEU melletti demonstráció működik Soros György nélkül is.

http://168ora.hu/nem-soros-gyorgy-nem-osztogatott-repulojegyet-vasarnapi-tuntetesre/

 

Az ÁKK nyilvánosságra hozta: 1671 darab fiktív állampapír nyomja Rogánék vállát

 

Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint a program 2013-as kezdete óta tavaly év végéig 4702 magyar letelepedési államkötvényt jegyeztek le azok a vállalkozások, amelyek engedélyt kaptak a papírok megvásárlására. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) azonban ezektől eltérő számokat közölt, amelyek szerint 6373 személy kapott államkötvényjegyzés címén – tehát nem családegyesítésre hivatkozva – letelepedési engedélyt Magyarországon. Az eltérés azért vet fel súlyos kérdéseket, mert amíg az ÁKK a valós állampapírjegyzéseket tartja számon, a BMH csupán a többségében offshore helyszínen bejegyzett vállalkozások által nyújtott tájékoztatásra hagyatkozik.

 

http://pestibulvar.hu/2017/02/11/az-akk-nyilvanossagra-hozta-1671-darab-fiktiv-allampapir-nyomja-roganek-vallat/

 

Milyen CEU-tüntetés? Ott se voltál, kishaver

Hol van már a jó öreg, hányan voltak tüntetni számháború? Pedig micsoda össznépi szórakozás volt, amit ráadásul mindig az akkor még polgári jobboldal nyert.

A műfaj tegnap szintet lépett.

Ekkora tömeget már nem kell megmagyarázni – állítja totál naivan a 444.hu a vasárnapi CEU-tüntetésről. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.

Mert mit mond erre a Magyar Idők-888-Ripost-Origó-TV2 tengely?

A tüntetők kevesebben voltak, mint várták.

Ami nagyon ügyesen megkomponált hazugság, hiszen mihez képest voltak kevesebben, például. Na, meg a forrás se gyönge, a piszkos munkát elvégző Ripost (amit erre tartanak) írta meg elsőként, hogy a szervezők körében volt ilyen suttogás, hogy több embert vártak, ez keringett aztán tovább a megszokott rendben.

http://valasz.hu/itthon/milyen-ceu-tuntetes-ott-se-voltal-kishaver-123324

 

Ez már az őrület határa: Orbán elleni színes forradalomról beszélnek az oroszok

A Public Diplomacy nevű szervezet oldala már a genezisétől kezdve gyanús: a Szovjetunió számára 1990-ben kiszignált .su domaint használja, ami a hozzáértők szerint a kiberbűnözés melegágya. Az alapítvány ezt állítja magáról: „a különböző etnikumok, vallások és államok közti normalizációt és harmonizációt hivatott elősegíteni a posztszovjet térségben”.

Ezek után lássuk, hogyan vélekedik a szakértő, miután szavait a RIA felvezette a múlt heti parlamenti szavazás végeredményével, Orbán Viktor Soros-veszélyre figyelmeztető évértékelőjével, illetve Németh Szilárd emlékezetes NGO-kidobós nyilatkozatával!

„Fantasztikus helyzet állt elő. Az ultraliberálisok és oligarchák a világot olyannyira a saját manipulálási övezetükké és a népek zsarolásává változtatták, hogy most olyan helyzet alakult ki, hogy Orbán mindösszesen egy partizán a világ elitjei elleni ellenállásában. Valóban egy világméretű, globális internacionálé alakult ki, sajnos negatív értelemben – hiszen egy oligarchikus globalizációról beszélünk, amely kormányokkal, információval manipulál.”

De ha azt hitte, hogy csak a magyar miniszterelnöknek kell aggódnia, akkor tévedett. Most kapaszkodjon!

http://valasz.hu/itthon/ez-mar-az-orulet-hatara-orban-elleni-szines-forradalomrol-beszelnek-az-oroszok-123326