2016.május 9. Sajtószemle

 Egy anyuka leírta a tapasztalatait a Szent László kórházról, ahol a gyermeke betegsége miatt töltött el jópár napot. 

A nővérnek, aki 48 órája talpon van, bár már beszélni is alig bír, de elmondta nekem, hogy 2 emeleten ügyel + a betegfelvételen, és éjjel, amikor a sokadik súlyosan kiszáradt picinek próbálta bekötni az infúziót, azért imádkozott, hogy a másodikon, tőlünk pár szobával odébb fekvő árva 2 éves kicsi (akit, senki nem látogat) ne halljon meg, mire felér hozzá, mivel gégemetszéses. A növérhívó fényei folyamatosan égnek, mintha karácsony lenne, mert az infúziós "tekerőből" 36 fttal olcsóbbat hoztak, de ez vagy ömlik a gyerekbe, vagy leáll, mivel nem lehet beállítani. Köszönet a tündéri doktornéninek, aki vizit közben, az 5. szoba után kiment és sírt.... majd pár perc múlva mosolyogva ment vissza a kicsikhez. Köszönet a főorvosasszonynak, aki szinte folyamatosan ügyel a sürgősségin, de már a ki tudja hanyadik órában, napban, reggelre üvöltve szídta a rendszert, hogy azonnal petíciót kell írni, "ezt így nem lehet, nem lehet", kiabálta. És sok sikert annak a 4 gyermekorvosnak, aki az elmúlt pár hónapban hagyta el a László kórház fertőző gyermekosztályát (1 Svájc, 1 Németország, 2 Ausztria)...

És végül egy dermesztő mondat szó szerint idézve egy nővértől: " Ha itt gyorsan nem történik valami, gyermekek fognak meghalni"... 

 

http://propeller.hu/itthon/3215667-eszmeletlen-allapotok-szent-laszlo-korhazban-gyermekek-fognak-meghalni

„Jelenleg a főnököm, ami nem mindig tesz jót a barátságnak” - mondta Balog Orbánról

 Nem a magyar kormány, hanem a terroristák keverik össze a migrációt és a terrorizmust - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati televíziónak nyilatkozva. Az "utálom a kerítést, de szükséges volt" című interjút vasárnap sugározta a csatorna.

 http://nol.hu/belfold/jelenleg-a-fonokom-ami-nem-mindig-tesz-jot-a-baratsagnak-mondta-balog-orbanrol-1614761

Exkluzív: Megszólalt a Kiss László-ügy halottnak hitt áldozata

AGYVILÁG

Az egész szerkesztőség megdöbbent, amikor április elején kiderült, hogy Kiss László és két barátja, még fiatalon megerőszakolt egy lányt. A közvéleményt sokkolta a hír és óriási botrány lett belőle. Az 55 évvel ezelőtti erőszak óta több olimpiai bajnokot is kinevelt Kiss László. Az úszószövetség végig kiállt az edző mellett, de a magas állami kitüntetésekkel is elismert szakember végül lemondott. Ennek a történetnek viszont van egy másik szereplője is.

Takáts Zsuzsanna. Az akkor 18 éves lány, akit megerőszakoltak. A botrány elmúlt heteiben több helyen is azt állították, hogy már meghalt. Máshol azt írták róla, könnyűvérű nőcske volt, kihívóan viselkedett. Nos, Zsuzsanna egy ügyvéden keresztül megkereste Papp Gergely riportert, mert elege lett a hazugságokból. Főleg abból, hogy Kiss László összes reakciója megbánás vagy beismerés helyett a teljes tagadás, sőt támadás volt. A beszélgetést végül, a téma érzékenysége miatt a riporter otthonában vették fel. Jöjjön hát csak itt a Fókusz pluszban az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányának, halottnak hitt főszereplője.

A teljes adást visszanézheti az RTL Moston!

http://rtl.hu/rtlklub/fokuszplusz/exkluziv-megszolalt-a-kiss-laszlo-ugy-halottnak-hitt-aldozata

"Szeretett kefélni", "ifjúkori botlás", "valami nőügy" - így beszéltek Kiss László áldozatáról, amíg úgy tudták, hogy már nem él

 

http://444.hu/2016/05/07/szeretett-kefelni-ifjukori-botlas-valami-nougy-igy-beszeltek-kiss-laszlo-aldozatarol-amig-ugy-tudtak-hogy-mar-nem-el

 

KISS LÁSZLÓ ÁLDOZATA: MEGBOCSÁTANI ANNAK LEHET, AKI BOCSÁNATOT KÉR

"A rendőrség maga talált több lányt, sőt a vádirat szerint másnap is volt egy lány, meg előtte kaptak fegyelmit meg figyelmeztetést, hogy ilyesmiket csinálnak."

 

http://vs.hu/kozelet/osszes/kiss-laszlo-aldozata-megbocsatani-csak-annak-lehet-aki-bocsanatot-ker-0507

TISZTELT TAKÁTS ZSUZSANNA! – EGY FÉRFI SPORTÚJSÁGÍRÓ NYÍLT LEVELE KISS LÁSZLÓÉK ÁLDOZATÁHOZ

Tisztelt Takáts Zsuzsanna!

Szégyellem magam, és szeretnék bocsánatot kérni öntől újságíróként, férfiként és emberként, újságíró kollégáim, férfi- és embertársaim helyett.

Bár csak 42 éves vagyok – szinte annyi, mint az ön fia – engedje meg, hogy bocsánatot kérjek egykori sportújságíró és újságíró kollégáim nevében, akik az 1960-as években, majd a következő évtizedekben sem igyekeztek kideríteni, mi történt valójában azon a szörnyű napon. Nem emelték fel szavukat, sőt cinkosan hallgattak, amikor Kiss László, Lantos László és Várszegi Lajos megúszta néhány hónap börtönnel, és nem tiltakoztak akkor sem, amikor brutális tettük ellenére mindhárom elkövető úgy térhetett vissza, és úgy dolgozhatott évtizedeikig teljes megbecsülésben, mintha mi sem történt volna.

Bocsánatot kell kérnem azoknak az újságíróknak a nevében is, akik az 55 esztendővel ezelőtti gyalázat újbóli napvilágra kerülte után minősíthetetlen nyilatkozatokat tettek önről, akit nem is ismertek, sőt már halottnak hittek.És vajon Kiss László, Várszegi Lajos és Lantos László mikor mondja ki: „Sajnálom, bocsásson meg!”

 http://wmn.hu/2016/05/08/tisztelt-takats-zsuzsanna-egy-ferfi-sportujsagiro-nyilt-levele-kiss-laszloek-aldozatahoz/

Aczél Endre szerint Kiss László áldozata nem mond igazat

 

Szombat este Aczél eljutott odáig, hogy a sztárúszóknál már csak azért sem jöhet szóba a nemi erőszak, mert nagyon jól néztek ki. Aczél továbbra sem hisz az áldozatnak. Úgy látja, a nő nyilatkozata és vádirat tele van ellentmondásokkal. Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy Kádárék Kisséket a büntetés lejárta előtt kiengedték. Szerinte ez nem azért történt, mert akkoriban az élsportolók mindent könnyebben megősztak, hanem azért, mert „tudták - igaz, erős fönti befolyásra hogy a fiúkat >>rossz ítélettel<< sújtották”.

 

http://444.hu/2016/05/08/aczel-endre-szerint-kiss-laszlo-aldozata-nem-mond-igazat

 Most önmagát ítélte bukásra a Fidesz

Szinte esély sincs arra, hogy a kormány kvótaügyi népszavazása érvényes legyen. Ehhez arra lenne szükség, hogy a részvételi arány meghaladja az ötven százalékot, amire 1989 óta csak kétszer volt példa. Még az ország NATO-, illetve uniós csatlakozásáról szóló referendum sem mozgatott meg ennyi embert. A vizitdíj viszont igen.

 

http://nol.hu/belfold/onmagat-itelte-bukasra-a-fidesz-1614707

 

Hiába támadta a Fidesz Miskolcon a szocikat, hetvennégy ügy sem volt elég

Öt év után kiderült, Miskolc fideszes polgármestere alaptalanul vádolta bűncselekmények sorával a korábbi szocialista városvezetést: a bíróság az utolsó feljelentés ügyében is jogerősen lezárta az eljárást. Igaza csak annyiban van, hogy a DVTK kiesett a bajnokságból.

 

http://nol.hu/belfold/hiaba-tamadta-a-fidesz-miskolcon-a-szocikat-hetvennegy-ugy-sem-volt-eleg-1614687

 

A kiretusált tábornok – A rendőrség saját szájából csinál, izé… bohócot, hogy Lázár Jánost mentegesse

Csütörtökön az állítólagos körmendi menekültbalhéról tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Tiborcz János dandártábornoknak, a Vas megyei rendőrkapitányság vezetője, ám az Országos Rendőr-kapitányság szerint nem tartott semmit, álmodtuk csak az egészet.

A tábornok állításait ugyan nem cáfolta senki, ám a police.hu törölte a Tiborcz János sajtótájékoztatójáról szóló hírt. Mintha nem is lett volna. Mert milyen az már, hogy az eseményekről első kézből értesülő illetékes rendőrtábornok pont az ellenkezőjét mondja annak, amit Lázár János Budapesten az újságban olvasott?

Ezek tényleg annyira hülyék, hogy azt hiszik, egy eltüntetett poszttal 2016-ban is meg nem történtté lehet tenni egy nyilvános sajtóeseményt?

Nem lehet.

Itt Önök is megtekinthetik az ORFK szerint immár nem létező hírt.

 

http://magyarnarancs.hu/narancsblog/a-kiretusalt-tabornok-a-rendorseg-sajat-szajabol-csinal-ize-bohocot-hogy-lazar-janost-mentegesse-99273

 

„Svédország túl gyenge és gyáva”

A baloldal démonizálja Magyarországot – ez a propaganda azokkal szemben, akik más nézeteket képviselnek – mondta a képviselő

Őry Mariann  Magyar Hírlap 

Svédország évtizedeken keresztül megúszta a tömeges bevándorlás és a multikulturalizmus okozta problémákat, mostanra azonban kénytelen szembenézni a valósággal – mondta lapunknak Kent Ekeroth, a Svéd Demokraták parlamenti képviselője. A nyugati vezetőktől nem vár sokat, de hazánkat jó példának tartja.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/54778/Svedorszag_tul_gyenge_es_gyava

Lovas IstvánÉterháború

A Nyugat vetet le tévéadókat a műholdakról, országai blokkolnak hírforrásokat, de erről a „szabad” sajtó említést sem tesz...

Nézzünk először két minapi tiltást.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/54776/Eterhaboru

 

Mindig ellenzékben

Magyar Nemzet, 

A Fideszről levált Magyar Nemzetet tavaly Kövér László ellenzékinek kiáltotta ki. Ezzel a párt részéről félreérthetetlen jelzést adott a jobboldali tábornak, a kormányzat szereplőinek, a közintézmények vezetőinek, hogy a Magyar Nemzet számukra áruló lett. S azért, mert a lap megszüntette az együttműködést a párttal, ellenségként ajánlott rá tekinteni. A tekintélyes fideszes politikus dühösen fogalmazott. Miközben ellenzékit mondott, ellenséget értett.

De hát milyen is legyen a közéleti sajtó egy demokráciában, ha nem mindig ellenzéki? Mi más lenne a dolga, mint hogy ellenőrizze a hatalmat, s hogy mindenkor arra törekedjen, hogy hitelesen és közérthetően mutassa be és magyarázza el az olvasóknak, mi történik körülöttük és velük? A képlet egyszerű. Ha egy újság barátja a politikai erőknek, akkor nem tud a tényekhez ragaszkodni, és képtelen elfogulatlanul tájékoztatni. Az ilyesmi nem újság, hanem valami más. A Magyar Nemzet tehát ellenzéki, de nem az ellenzéké.

http://mno.hu/vezercikk/mindig-ellenzekben-1341391

 

Szegény Afrika

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásai kapcsán egy egész tudományágat járatnak le

Biernaczky Szilárd

Az ág is húzza a mesebelinek titulált Afrikát, legalábbis a mi térfelünkről nézve. Hiszen tavaly késő ősszel, majd 150 évi próbálkozás után a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kilencedik (gazdasági és jogi) osztályán végre létrejött ugyan egy afrikai albizottság, vagyis az afrikanisztika bebocsátást nyert az Akadémia magas falai közé. Most azonban a médiának sikerült a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné alapítványának pályázói közüléppen a legkisebbet és legzsengébbet, bár éppen ezért talán a leginkább támogatásra érdemest kiválasztania, és a csekélyke támogatási összegeken felháborodva erőnek erejével nekimennie.

 

http://mno.hu/velemeny/szegeny-afrika-1341323

 

A törvényes lopás országa vagyunk

Minden napra jut egy fideszes korrupciós ügy – állapították meg a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület szombati vitájában résztvevő közgazdászok és jogászok. Szerintük ezeknek a feltárásával be kell égetni a közvélemény zsigereibe, hogy az Orbán-kormány a rokonoknak és haveroknak adja a közpénzeket, a konkrét eseteket pedig bíróság elé kell vinni, hogy 2018-ban az urnáknál az emberek emlékezzenek rájuk.

 

Élénk derültség fogadta a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület szombati rendezvényén, amikor Katona Andrea, a szervezet alelnöke felvezetésként Pokorni Zoltán azóta elhíresült 2010-es választások előtt elhangzott kijelentését idézte vissza: „nincs több lopás, aki először belenyúl a közös kasszába, annak le kell vágni a kezét”. Többek szerint azóta hosszú sorokban állnak a kormánypárti politikusok és haverjaik a sebészetek előtt. Minden napra jut egy új, a Fideszhez köthető korrupciós ügy, felmérések azonban azt igazolják, a közvélemény már rég nem tudja követni, ki honnan nyúlta le a milliárdokat – írta le az országban uralkodó állapotokat Hadházy Ákos.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093413-a-torvenyes-lopas-orszaga-vagyunk

 

"Megvédjük a Népligetet a Kubatov-Kocsis féle plázától!"

Kiszivárgott információk szerint a Kubatov Gábor és Kocsis Máté vezette FTC, valamint Fidesz-közeli üzleti körök egy újabb monstrum építését tervezik – ezúttal a Népligetet vették célba. A Párbeszéd Magyarországért a Városliget, az Orczy-kert és a Római-part mellett a Népligetet is kész megvédeni az esztelen pusztítástól - írják közleményükben PM-es politikusok.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093386-megvedjuk-a-nepligetet-a-kubatov-kocsis-fele-plazatol

 

 "Olyan Budapestet szeretnénk, ahol több a vidámság, és kevesebb a gyűlölködés"

Zenés flashmobbal demonstrált a Budapesti Fesztiválzenekar szombaton a Vörösmarty téren, ami teljesen megtelt az esemény idejére. A tüntetést azután szervezték, hogy kiderült: a Fővárosi Önkormányzat idén 200 millió forinttal kevesebbel támogatja a zenekart, mint tavaly. Fischer Iván azt mondta, bennük nincs harag és nem fogják cserben hagyni a budapestieket.

 

http://hvg.hu/kultura/20160507_budapesti_fesztivalzenekar_flashmob_tuntetes_vorosmarty_ter_video

 

DRONE AERIAL FOOTAGE // DRÓNFELVÉTEL // Fischer Iván és a Fesztiválzenekar flashmobja

 

https://www.youtube.com/watch?v=Nj19R-Es-8A&feature=player_embedded

 

Bezsebelt állami milliók: Simonka György királysága háromszor körözte le Mészáros Lőrinc Felcsútját

Pusztaottlaka irgalmatlan mennyiségű állami támogatást nyert az elmúlt években. A nyertes szervezetek tagjai rokoni és más szálon is kötődnek a fideszes Simonka Györgyhöz. De a pénz látszik-e a falun?

 

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/bezsebelt-allami-milliok-simonka-gyorgy-kiralysaga-haromszor-korozte-le-meszaros-lorinc-felcsutjat-99269

 

Ettől garantáltan eldobja a haját: Palkovics összevonná egy tantárgynak a fizikát, kémiát, biológiát és a földrajzot

Magyar Narancs: Ön az MTA tagja, otthonosan mozog tudományos körökben. Mit szól a földrajztudósok, fizikusok, kémikusok tiltakozásához a szakképzés átalakításával szemben?

Palkovics László: Ezt a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kell megkérdezni, ők egy meghatározott piaci igény alapján alakították így a rendszert. Az adott szakképesítéshez tartozó tárgyat – például gépészeknél a fizikát – továbbra is úgy fogják tanulni, hogy abból akár emelt szintű érettségit is tehessen a tanuló. Kérdés, hogy a többi természettudományos tárgy kikerülése jó-e vagy sem. Én támogatnám, hogy akár egy összevont science tantárgy keretében megmaradjanak.

MN: Ezt ki fogja eldönteni? Ön az NGM-re hivatkozik, de az egész tervezet a Köznevelési Kerekasztalról került nyilvánosságra.

PL: Ezeket a rendeleteket az Emmi adja ki, de az NGM dolgozza ki. A Köznevelési Kerek­asztalon is az NGM államtitkára mutatta be. Valószínűleg a kerekasztal még tárgyalni fog az általam is említett módosításról.

http://magyarnarancs.hu/belpol/ettol-garantaltan-eldobja-a-hajat-palkovics-osszevonna-egy-tantargynak-a-fizikat-kemiat-biologiat-es-a-foldrajzot-99272

Muszlim vagyok, pakisztáni vagyok, London polgármestere vagyok

 

Muszlim, brit, munkáspárti, de legfőképpen: londoni. A brit főváros új polgármesteréről egészen biztosan nem lehet azt állítani, hogy egyoldalú személyiség. A kérdés már csak az, megválasztása után is meg tud-e birkózni az előítéletekkel, és képes-e összekovácsolni a világ egyik legsokoldalúbb városát. 

 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20160506-sadiq-khan-london-polgarmester.html

Orbán és a rabló bárók

Marosán György

A társadalom legfelső 1%-a úgy manipulálja a verseny feltételeit, hogy elért pozícióikat senki ne veszélyeztesse. Vélemény.

"A gazdasági válság következtében helyben járó Európában ma arra kérdésre kell választ találatunk, hogy miként tudjuk saját országunk gazdaságát ismét az élvonalba repíteni. A jó hír, hogy erre a kérdésre elődeink egyszer már választ találtak. Európa évszázadokon át volt a világ vezető gazdasági és politikai hatalma. A rossz hír, hogy mintha ezt Európa elfelejtette volna" – jelentette ki Orbán Viktor az MTA május elejei közgyűlésén. De vajon mit felejtett el Európa, és milyen választ kínál nekünk Orbán Viktor?

http://hvg.hu/gazdasag/20160506_Orban_recesszio_Krugman_Keynes_

 

NE DIRIGÁLJ, VEZÉNYELJ, IVÁN!

Gajdics Ottó Magyar Idők

Fischer Iván teljességgel alkalmatlanná vált a Budapesti Fesztiválzenekar vezetésére. Szívünk szerint felszólítanánk, hogy mondjon le, de a balliberális gyakorlat oly mértékben járatta le ezt a politikában egyébként természetes megnyilvánulást, olyan fokon tette a politikai idiotizmus szinonimájává, hogy nincs kedve az embernek ehhez folyamodni.

http://magyaridok.hu/ahelyzet/ne-dirigalj-vezenyelj-ivan-648226/

 

A BUDAHÁZY-JELENSÉG ABSZURDITÁSAI

 A Budaházy-ügy magában hordozza mindazt a képtelenséget és irracionalitást, amit Magyarországnak neveznek. Ez a magyar abszurd leglátványosabb kifekeződése, amit minden egyetemen oktatni kellene, ahol működésképtelen társadalmak jellemzőit vizsgálják.

Budaházy már 2002-ben a rendszer megdöntésének szándékával zárta le tettestársaival az Erzsébet-hidat. Akkor a megtámadott rendszer elengedte a füle mellett, hogy milyen szándékkal zavarta meg a "közüzemet", ezért csak 50 ezer forintra büntették, mint egy gyorshajtásért. Ez az ítélet nyilvánvalóan törvénytelen volt, az igazságszolgáltatás politikai megfontolásból nem használta a törvényt. Csakúgy, mint amikor futni hagyták Torgyánt, majd 1998 után politikai döntés született az MSZP-ben, hogy futni hagyják Orbánt, nem indítanak eljárást ellene a miniszterelnökként elkövetett köztörvényes bűncselekményei miatt. Ennek a törvénytelenséget eredményező politikai döntésnek a következményei ma már ismertek.

https://nepszava.us/blogs/news/108227718-a-budahazy-jelenseg-abszurditasai

Ferenc pápánál járt Lázár János és felesége

Hódmezővásárhely, Róma - Ferenc pápánál járt római magánútja során Lázár János és felesége. A vásárhelyi politikus ajándékot is vitt a katolikus egyház vezetőjének: a bársonyterítőt az egyik városi cégnél készíttették.

http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/ferenc_papanal_jart_lazar_janos_es_felesege/2473728/

Orbán Gáspár és az X tényező: Egy a tábor, több a pásztor

 

Gombamód szaporodnak az olyan vallási mozgalmak, mint a Felház. Utóbbit pikánssá az egyik alapító személye – Orbán Gáspár, a kormányfő fia – teszi.

A huszonéves fiatalember anyja katolikus, apja református. A vallás a családban – főként az apa számára – inkább csak tradíciót jelentett. Nagyobb gyermekeiket még az „átkosban” nem is a történelmi egyházak valamelyikében, hanem – egyfajta politikai lázadásként is – az állampárt által üldözött metodista gyülekezet lelkészével kereszteltették meg. A lányok később – anyjuk vallását követve – katolikus templomba jártak. A fiú több-kevesebb rendszerességgel református istentiszteleteket látogatott. Bár – ahogy utóbb fogalmazott – akkor is „a törvény alatt élt”, igyekezett jó református lenni, a személyes hitre csak akkor talált rá, amikor egy sportbaleset miatt az addig ígéretesen formálódó focistakarrierje derékba tört. Életének ebben az időszakában olyan közösségre lelt – jelesül egy segélyszervezet önkénteseként Afrikában –, amely segített az életét az alapjaitól újragondolni. E körben élte át azt a megtérésélményt, amely – mint azóta több helyütt megfogalmazta – „tűzként járta át a lelkét”, arra sarkallva, hogy az átélt személyes hit élményét másoknak is átadja

.

http://hvg.hu/itthon/201619__orban_gaspar__haverok_buli__jezus__egy_atabor_tobb_apasztor

 

Mi a baj a Liget beépítésével? Gyere ide, nézz körül és maradj kicsit csendben!

 

A Ligetvédőkkel és egy kertésszel megnéztük, mi a baj a Liget beépítésével.

 

http://444.hu/2016/05/07/aki-erteni-akarja-mi-a-baj-a-liget-beepitesevel-jojjon-ide-nezzen-korul-es-maradjon-kicsit-csendben

Zavarodottságban össze-vissza hazudik a városi képviselő

FIDESZ KÖRMEND·2016. MÁJUS 7.

Pénteken délután adtuk ki azt a sajtóközleményünket, amelyben felszólítottuk Tompa Lászlót, a Pro Körmend önkormányzati képviselőjét, hogy nyilatkozzon arról, hogy mit keresett szerdán este a Rendészeti Szakközépiskola csarnokában az ablak betörését követő percekben. Érdeklődtünk továbbá, hogy a képviselőnek mi a szerepe az atv.hu valótlanságokat állító, félrevezető és pánikkeltésre alkalmas cikkében. A képviselőt a közleményünk megjelenését követően megkereste a Magyar Távirati Iroda, akik a következőt írják cikkükben: „Tompa László önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta: szülőként ment be a rendészeti szakközépiskolába szerdán, ahol gyermeke a junior női kézilabda csapat tagjaként éppen edzésen volt.” Ezzel szemben az egyesület két edzője is (közülük az egyik a helyszínen tartózkodott) megerősítette, hogy Tompa László lánya nem járt edzésen a Rendészeti Szakközépiskola csarnokában. Valóban kézilabdázik, azonban csak iskolai szinten, így az ő edzései a Kölcsey Utcai Általános Iskolában vannak. A helyszínen jelen lévő edző megerősített továbbá, hogy Tompa lánya aznap este sem tartózkodott az ablakbetörés helyszínén. Világosan látható, hogy a képviselő teljesen összezavarodott és kétségbeesetten próbálja menteni magát és leplezni a felelősségét az esettel kapcsolatban. Már az első mondatában hazudik és saját lányát felhasználva kívánja menteni a saját bőrét. Úgy látszik, hogy Tompa Úrnak semmi sem drága, akkor, ha a saját karrierje a tét. Sajnáljuk, hogy a saját családját használja fel önös politikai céljainak megvalósításához.

Fidesz és Fidelitas Körmendi Szervezetei

forrás: Facebook

Matolcsyék brókerei bevásárolnak – Újabb iratokat pereltünk ki az MNB-alapítványtól

Matolcsy György (1) Matolcsy Györgytől (2) vesz MNB-kötvényt. A 20 milliárd forintos tőkével rendelkező FERIDA ausztriai és olaszorszországi nagybankok, valamint a magyar EXIM Bank, az MFB és a MOL kötvényeit jegyzi.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/matolcsyek-brokerei-bevasarolnak-ujabb-iratokat-pereltunk-ki-az-mnb-alapitvanytol-99267

OECD-főtitkár: Kemény politikai döntések előtt áll Magyarország

 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára szerint Magyarország leküzdötte a válságot, biztosította a növekedés feltételeit, és sikerült csökkenteni az ország sérülékenységét is, ugyanakkor a fenntartható növekedéshez nagyon sok munkára és kemény politikai döntésre lesz szükség. 

 

http://www.origo.hu/gazdasag/20160507-oecd-gazdasag-novekedes-termelekenyseg.html

 

A száz leggazdagabb magyarból minden hetedik a kormányhoz kötődik

Látványos, hogy a listán szereplők mindegyikének gyarapodott a vagyona, méghozzá a száz leggazdagabb átlagos vagyongyarapodásánál jóval gyorsabb ütemben. Mészáros Lőrinc például simán triplázott, miközben az átlagos százleggazdagabb-gyarapodás 7 százalék volt.

Persze nem mind egyenlő mértékben köszönhetik a vagyonukat Orbán Viktornak, és nem is mind vannak ugyanolyan közel hozzá. Simicska Lajos például nagyrészt neki köszönheti a 83 milliárdra becsült vagyonát, de már nincsenek jóban (Nyerges Zsolttal a 444 kremlinológusai szerint nem ilyen egyértelmű a helyzet, béke körvonalazódik).

http://444.hu/2016/05/06/a-szaz-leggazdagabb-magyarbol-minden-hetedik-a-kormanyhoz-kotodik

 

Megyesi Gusztáv Mi volt a Vörös téren?

 

Amikor nemrégiben híre ment, hogy az ország legszigorúbban őrzött épületéből, a Parlamentből rövid idő alatt kilencven számítógépet, illetve tartozékot loptak el, köztük a Fidesz-frakció informatikai eszközeit, nem lehetett tovább várni, ki kellett állni a nyilvánosság elé. Arra mindenki számíthatott, hogy az újságírók a kormánypárt fejére olvassák majd, hogy mi folyik az Országházban őrzés-védés jegyében, különös tekintettel arra, hogy most már 370 fős parlamenti őrség is védi a Házat évi 170 millióért.

Belátható, hogy ilyen helyzetben csak az átlagosnál is felkészültebb, sokat próbált ember képes meg­győzni a közvéleményt arról, hogy kilopták ugyan a gépeket a Parlamentből, de ez természetes. Ez a személy pedig – nem fogjuk elhinni – személyesen Kósa Lajos frakcióvezető, aki a következő gondolatvezetéssel magyarázta ki magát a már-már reménytelen helyzetből: „A világ legjobban őrzött és abszolút zárt birodalmában, a világ legjobban őrzött légvédelmi, légvédelmi szempontból őrzött fővárosában egy német fiatalember egy Cessna géppel leszállt a Lenin-mauzóleum előtt. Tehát ez a dolog mindig lehet.” Fiatalabbak kedvéért emlékeztetünk rá, hogy 1987-ben egy Matheus Rust nevű amatőr pilóta Hamburgból indulva kis kitérő után egészen alacsonyan szállva lépte át a szovjet határt, majd a Vörös téren landolt. Elmondása szerint „üzenetet akartam hagyni az emberiségnek”, ami sikerült is, cserébe négy évet kapott a repülési szabályok megsértéséért, valamint huliganizmusért; nyilván be volt fonva a haja.

 

http://nol.hu/velemeny/mi-volt-a-voros-teren-1614565

 

EÖRSI MÁTYÁS: VÁLASZ STUMPF ANDRÁSNAK

 Stumpf András a mandiner.hu oldalán írt egy cikket a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar fővárosi támogatásmegvonása kapcsán. Erre Eörsi Mátyás reagált egy Facebook bejegyzésben, amelyben azt írta: "Helyes a BFZ pénzügyei után kutakodni. Helyes róla írni. De ha az újságíró, Stumpf András a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy egy politikai játszma akítv részeseként egy politikai koncepciót akar támogatni, a minimum, hogy megkérdezi az érintettet, jelesül Iván Fischer-t. Mivel nem kérdezte meg, az "erről hallgat Fischer Iván" a címben különösen nem ízléses." Stumpf András Eörsi Mátyás levelére a Mandineren a saját blogjában válaszolt

Az alábbiakban közöljük Eörsi Mátyásnak a Facebookon erre adott válaszát, segítve azokat az olvasókat, akik nem használnak Facebookot, hogy megismerhessék a vita lényegét és a két fél álláspontját. Az Amerikai Népszava kívül áll a konkrét vitán, de az ügyben teljes mértékben a Budapesti Fesztiválzenekart támogatja és Fischer Ivánnak ad igazat.

Itt olvasható Eörsi Mátyás Stumpf Andrásnak írott válasza:

 

https://nepszava.us/blogs/news/108337350-eorsi-matyas-valasz-stumpf-andrasnak

N. Kósa Judit Kommunista kockacukor

Kommunista kockacukor! – zsörtölődött a családi legenda szerint távoli ismerősünk, a dúsgazdag maszek szűcs még a hatvanas években is, amikor hiába kavargatta egyre dühödtebben a kávéscsésze alján a makacs rögöt, az csak nem volt hajlandó feloldódni. Túl volt már mindenen, államosításon, kátéeszen, a háztömbbizalmi folytonos zaklatásain, újra ő volt a belváros legmenőbb bundakészítője, de ha felmérgesedett, a jelzők sorában akadt egy, amely mindent vert. Piszkos, nyavalyás, átkozott, kommunista.

A miniszterelnökről jutott eszembe mindez, a magától értetődő magyarázatáról, amikor azt indokolta, miért kellett újraindítani a felcsúti kisvasutat. Mert hát a kommunisták 1979-ben felszedték a síneket. És ez mindent visz: az EU milliárdjait, a várható kihasználtsággal kapcsolatos hőzöngést, a sípolástól tányért törő háziasszony dühét és persze ennek az egésznek a röhejes kisszerűségét is. Mint valami szocreál szatírában, látjuk a szakadt tornacipős szegény gyereket, aki két meccs között a libalegelőn megálmodja, hogy egyszer majd újrarakja a síneket, és luxusvagonban utazik a saját focistadionjától az etyeki filmstúdióig.

Ez a kommunistázás persze Kövér házelnöknek áll igazán jól.

 

http://nol.hu/velemeny/kommunista-kockacukor-1614653

 

Jean-Claude Juncker - Martin Schulz  Ferenc pápa – Károly-díj

 

Idén Ferenc pápa kapja a Nagy Károly-díjat – ez egészen különleges döntés. Néhányan talán gúnyolódhatnak, hogy elég rosszul állhat az Európai Unió szénája, ha pápai segítségre szorul; mások pedig azon tűnődhetnek, miért éppen egy argentin pápa kapja az Euró­pa békés egyesítéséért odaítélt díjat. Nekünk meggyőződésünk, hogy Ferenc pápa az Európának szóló reménykeltő üzeneteivel kiérdemelte ezt a kitüntetést.

Talán egy argentinnak kell külső szemmel ránk tekintenie, hogy ráébredjünk, végső soron mi tart össze bennünket, európaiakat, talán ő segíthet nekünk ráébredni, miben van a mi erőnk. 

 

http://nol.hu/velemeny/ferenc-papa-karoly-dij-1614635

 

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.