2016.május 6. Sajtószemle

Megvonták a tb-ellátást a tüntető tanároktól

 

A pitiánerség jobban teljesít. Miközben ma kiderült, az MNB csak reklámozás ürügyén 6 milliárd (!) forintot osztogatott szét haveroknak, az államkincstárnak inkább 1 napnyi tb díja fáj. A Magyar Államkincstár ugyanis arról értesítette a tüntető tanárokat, hogy a pedagógussztrájk napjára a társadalombiztosítási ellátásuk szünetelt. 

 

http://propeller.hu/itthon/3214924-megvontak-tb-ellatast-tunteto-tanaroktol

 

Nem elég kerek asztal

 

A köznevelési kerekasztal csütörtöki rendkívüli ülése előtt Balog Zoltán miniszter sorolta fel, hogy milyen javaslatokat fogalmaztak meg a meghívott szervezetek, amelyeket a közeljövőben törvényekbe is írnak. Mi pedig megkérdeztük azokat, akiknek határozott véleményük szokott lenni oktatási kérdésekről, hogy osztoznak-e az örömben. Nem igazán.

 

http://nol.hu/belfold/nem-eleg-kerek-asztal-1614423

 

Szinte semmi sem igaz a körmendi migránsbalhéból?

 

Az ATV cikke szerint szerdán a körmendi menekülttábor szomszédjában éppen egy junior-serdülő leánycsapat edzése zajlott, amire a bevándorlók is felfigyeltek, és odagyűltek. Az iskola ügyeletes tisztje kiment hozzájuk, és távozásra szólította fel őket, mire az egyik férfi berúgta az ablakot.

Ezzel szemben a nyugat.hu cikkéből az derül ki, hogy a rendőrség vizsgálatot indított és kiderült, hogy a cikkben leírtakkal ellentétben:

- Az ügyeletes tiszt nem ment oda szólni a menekülteknek.

- Senki sem látta, hogyan tört be az ablak

- A gyerekeket nem kellett sehonnan kimenekíteni

- Az ablakok több helyen is meg voltak repedve, még az sem biztos, hogy a ominózus ablak szándékos rongálás miatt tört be

- A csarnokba nem mászott be senki, menekültek sem.

- Botrány pedig végképp nem történt.

 

http://propeller.hu/itthon/3215029-szinte-semmi-sem-igaz-kormendi-migransbalhebol

 

Így próbálja kimagyarázni a körmendi menekültes műbalhét a kormány

 

Ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt csütörtökön Körmenden - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

"Egy dolog biztos, történt

 valami" - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. Ahogy arról beszámoltunk, a kormány valószínűleg egy rémhírt lovagolt meg, amikor Lázár János a csütörtöki Kormányinfón tényként kezelt egy a körmendi menekülttáborban történt állítólagos "attrocitást". Sőt, bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még vizsgálatot is rendelt Pintér Sándor belügyminisztertől  - annak ellenére, hogy az eredeti "hír" (miszerint menekültek molesztáltak volna kézilabdás lányokat a tábor területén lévő rendészeti szakközépiskolában) maga a Vas megyei rendőrfőkapitány cáfolta.

Ezután jött a kormányszóvivő magyarázkodása az M1-en.

http://nol.hu/belfold/igy-probalja-kimagyarazni-a-kormendi-albalhet-a-kormany-1614429

 

Kövér László: Az internet és a média halálos fenyegetést jelent a demokráciára

 

"A keresztény, illetve a konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrzött internet és média - fejtette ki Kövér, a demokráciát veszélyeztető "halálos fenyegetésnek", és a szemünk láttára alakuló "új totalitarizmusnak" nevezve ezt a jelenséget".

- Kövér László, Magyarország harmadik számú közjogi méltósága, az Országgyűlés elnöke a lengyel Gosc Niedzielny című katolikus hetilap ma megjelent interjújában.

http://444.hu/2016/05/05/kover-laszlo-az-internet-es-a-media-halalos-fenyegetest-jelent-a-demokraciara

"Erre a napra vártam" Felmentették Hunvald Györgyöt

 

Hunvald György a Hunvald-ügy részleteit feldolgozó blogján írta meg, hogy a Kúria a mai napon hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék elsőfokú és a Szegedi Ítélőtábla tavalyi másodfokú döntését és megszüntette az eljárást ellene. 

"Erre a napra vártam 1 éve és 11 napja" - írja blogjában Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. Hunvald leírja, tavaly a Szegedi Ítélőtábla 2 év hat hónap börtönre ítélte, ezt az ítéletet helyezte hatályon kívül a Kúria a perújítás keretében. 

"Súlyosan tisztességtelen és jogsértő eljárás egy alapvető eljárásjogi hiba miatt alakult ki, melynek oka a Szegedi Ítélőtábla jogsértő eljárásán alapul" - fogalmazott Hunvald arra utalva, hogy a szegedi bíróság a "felmentő ítéleti rendelkezést nem minősítette ítélt dolognak, így nem tekintette a perújítás alapjának".

Hunvald szerint "az eredendő bűnt az ügyészség követte el".

 

http://www.atv.hu/belfold/20160505-a-birosag-felmentette-hunvald-gyorgyot/hirkereso

Közérdekű adatokat kértem a Miniszterelnökségtől 2014-ben -> 2016-ban jelzálogot jegyeztek be a lakásomra

Jól értem akkor, hogy késtem 10 ezer forint befizetésével, és ezért jelzálogot jegyeztek be a lakásra?

Igen. A Miniszterelnökség nem jelezte, hogy az ingatlanra ne indítsunk végrehajtást, úgyhogy nekünk azt is meg kellett csinálni.

Ezt a beszélgetést kedd délelőtt játszottam végig a bírósági végrehajtó egy kifejezetten kedves, készséges alkalmazottjával. Lehetett érezni, hogy sajnálja, ami történik, és az is teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem tehet róla.

Az elmúlt pár hétben részben a saját hibámból kavarodtam bele a magyar bürokrácia kafkai világába, és sok pénzem megy majd rá, hogy kikeveredjek belőle.

A papíron az utolsó sorból jól látszik, hogy főkövetelés már nincs. Tudják, hogy befizettem a pénzt, de még így is 34 ezer forintot szeretnének. Ez az, ami az igazságügyi minisztériumnál 8 ezer forint lett volna, és amit végül nem is kellett befizetni.

 

http://444.hu/2016/05/05/kozerdeku-adatokat-kertem-a-miniszterelnoksegtol-2014-ben-2016-ban-jelzalogot-jegyeztek-be-a-lakasomra

Még titkosabbak lesznek a magyar filmek nézettségi adatai

Hiába fizetnek a magyar adófizetők évente több milliárd forintot azért, hogy magyar filmeket nézzenek, nem néznek. Mostantól azonban azt is nehezebben fogjuk megtudni, hogy mennyien nem néznek :((

 

Mostantól nehezebb lesz megtudni, ha meg lehet majd egyáltalán, hogy egy állami támogatásból készült magyar filmre hányan váltottak jegyet a magyar mozikban.

Az eddig a magyar mozik összesített nézettségi adatait szolgáltató UIP Dunafilm ugyanis hétfőn közölte:

„A filmek bevételi és nézettségi adatait a jövőben a filmforgalmazók teszik közzé – ennek módjáról a cégek képviselőinél tájékozódhat.”

Ez a jövőben tehát azt jelenti, hogy minden egyes forgalmazót külön meg kell keresni, hogy adatokat szolgáltasson az általa forgalmazott állami finanszírozásban készült filmről.

http://444.hu/2016/05/05/meg-titkosabbak-lesznek-a-magyar-filmek-nezettsegi-adatai

 

Andy Vajna: Politikailag teljesen független vagyok

Hosszú interjút közöl a Fidesz kedvenc médiaoligarchájával a Figyelő ma megjelent, nyomtatott száma.

Ebből kiderült, hogy valóban az eredetileg export-finanszírozásra létrehozott állami Eximbank finanszírozta a csatorna megvásárlását, de ez nem fura, hiszen lehet, hogy majd fognak is külföldre terjeszkedni. De ilyen ígéretet nem kellett tenni a bank felé, _ahonnan szigorú piaci feltételekkel_ kaptak csak pénzt. 

"Habony Árpád jó barátom, de ehhez a csatornához semmi köze nincs."

- hangzik el kicsit később, majd az is, hogy semmit nem hajlandó elárulni a Habonynak nyújtott kölcsönről, mivel az a magánügyük.

Vajna azzal folytatja, hogy Habony Árpádnak nem hogy a TV2 szerkesztéséhez sincs köze, de még a Filmalapnál végzett munkájába se szól bele senki:

"Mi a Filmalapnál az egyetlen olyan kulturális sziget vagyunk, amelybe a politika nem szól bele. Ez volt a feltételem, különben nem vállaltam volna. Politikailag teljesen független vagyok."

http://444.hu/2016/05/05/andy-vajna-politikailag-teljesen-fuggetlen-vagyok

Szajlai CsabaHazafelé, magyarok!

Álláspont. Pá, én leléptem, hiszen trendi külföldre menni - szól most a fáma.

Szajlai Csaba Magyar Hírlap 

S aligha akad kis hazánkban olyasvalaki, akinek ismeretségi körében ne dolgozna rokon, barát vagy éppen kolléga a Lajtán túl.

Egyre inkább rangnak tűnhet idegenben élni, hiszen össznemzeti hóbort kezd kialakulni.

Sokaknak dagad is a mellük, hiszen bár nekik nem jött össze itthon semmi, de legalább a hozzátartozóik (fiuk, lányuk, unokájuk) kimentek dolgozni Angliába vagy „Németbe”, esetleg „Olaszba” - ó, szegény Kazinczy, de tényleg így beszélünk! -, és mennyivel jobban élnek, mint itthon.

Sokan baleknak is érzik magukat – itthon ragadtak, nem mosolygott rájuk Fortuna.

http://magyarhirlap.hu/cikk/54571/Hazafele_magyarok

Sakk és póker, állami játék

Matolcsy György: 50 milliárd forint osztalékot fizet az MNB az államnak

interjú Matolcsy Györggyel

Hajdú Péter, Horváth Csaba, Magyar Nemzet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke azért nem utalta át a költségvetésnek az alapítványokra fordított közel 270 milliárd forintot, mert fontosabbnak tartja a nemzeti öntudat építését, mint a devizahitelesek veszteségeinek csökkentését. Matolcsy György szerint bár az alapítványok közpénzt osztanak, mégsem vizsgálják a támogatottak tulajdonosi hátterét, így az offshore cégek sincsenek kizárva a kifizetésekből. A jegybank elnöke lapunknak adott exkluzív interjújában elmondta, helyesnek tartja, hogy a fia cége is részesült a jegybank növekedési hitelprogramjának forrásaiból. De az is kiderült, hogy Matolcsy Györgynek száz unokatestvére van, akik közül mások is részesülhettek az MNB-s pénzekből.

– Az ügyészség a minap úgy döntött, hogy újraindítja a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) által megmagyarázhatatlanul magas áron vásárolt Mátyás király utcai ingatlan ügyében a nyomozást. Nem gondolja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bizalma meginoghatott önben?
– Úgy vélem, ez a kérdés az ellenzéki pártok politikai blöffjét tükrözi. Azok a hírek, amelyek eddig a Magyar Nemzeti Bankot és alapítványait, illetve a jegybankelnököt rossz színben tüntették fel, azok az ellenzéki pártok és bizonyos médiaszereplők politikai blöffjei. Bár nem vagyok kuratóriumi tagja a szóban forgó alapítványnak, abban biztos vagyok, hogy minden alapítványi ügylet a törvények teljes betartása mellett zajlott és zajlik. A Pageo szóban forgó ingatlanvásárlásáról egyébként tudom, hogy azt a becsült forgalmi érték alatt vásárolták meg jogi átvilágítást és értékbecslést követően.

 

http://mno.hu/belfold/sakk-es-poker-allami-jatek-1340996

 

Miért terjed a populizmus?

A társadalmak irányításában előtérbe kerültek a globális-liberális technokrácia szempontjai

Csizmadia Ervin, Magyar Nemzet

Bármennyire is csábító: ne fogadjuk el azt, hogy a populizmus önmagában létezik, s önmagában veszélyes.

A populizmus nem önmagában álló valami, inkább viszonyfogalom. Ha megállapítjuk, hogy növekszik a populizmus (s ez persze veszélyes), még semmit nem mondtunk. A populizmus kontextusát kell tehát megmagyaráznunk. Persze az is kevés, ha azt mondjuk, a populizmus azért terjed, mert a fősodort alkotó pártok nem adnak megfelelő válaszokat a felmerülő kérdésekre. Ez, ha közelít is a valósághoz, még mindig nem kielégítő magyarázat, mert semmit nem mond tartalmi kérdésekről. A mai politikában ugyan elég nehéz felfedezni tartalmi összefüggéseket, ráadásul a „felgyorsult idő” sem kedvez azok mélyebb boncolgatásának. Közelebb jutunk témánkhoz, ha megtaláljuk azokat a területeket, amelyek elősegítik a populizmus terjedését.

http://mno.hu/velemeny/miert-terjed-a-populizmus-1340904

Matolcsy György kitömte Simicskát is

Simicska Lajos nyerte a legtöbbet a jegybank növekedési hitelprogramjának kampányán, ugyanis a reklámok java a hozzá köthető médiumokban jelent meg. A hatmilliárdos keretösszegű kampányból részesült a vs.hu, illetve az akkor még Simon Zsolt és Yvonne Dederick tulajdonában álló TV2 is. Az Orbán-Simicska háború következtében azonban az MNB már sokkalta kisebb értékű megbízásokat ad Simcska cégének, mint 2014-ben. Matolcsy először szólalt meg az alapítványi pénzekkel kapcsolatban, s a botrányból arra következtetett, hogy az MNB jó példát mutat Európának.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093200-matolcsy-gyorgy-kitomte-simicskat-is

"Trójai falóval" tiltakoztak a Kossuth téren

"Mondj NEM-et a trójai egyezményekre!” - hirdették a környezetvédők Budapesten a Parlament előtt egy óriási, felfújható trójai falóval, tiltakozásul az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti, szinte teljesen titkos körülmények között tárgyalt szabadkereskedelmi egyezmény és Kanadával megkötendő hasonló megállapodás ellen. Az akció során a trójai faló azt szimbolizálja, hogy a készülő egyezmények rejtett kockázatokat jelentenek az emberekre és a környezetre, alááshatják a demokráciát és veszélybe sodorhatják a mezőgazdaságot is.

http://nepszava.hu/cikk/1093183-trojai-faloval-tiltakoztak-a-kossuth-teren

 

Most már inkább a Jobbik, mint a Fidesz – Lakatos Oszkár kisebbségi képviselő Farkas Flóriánék botrányairól

Magyar Narancs: Farkas Flórián árthat a Fidesz népszerűségének a romák körében?

Lakatos Oszkár: Igen. A magyar kormány vezetői homokba dughatják a fejüket, és gondolhatják, hogy eltussolhatják az ügyet, de ezt rosszul teszik. Ha a Fidesz arra számít, hogy a Lungo Drom megyei elnöksége nélkül képes lesz maga mellé állítani a cigány szavazókat a 2018-as országgyűlési választásokon, akkor téved. Itt 400-500 ezer szavazatról van szó, amit a magyarországi cigányságnak köszönhet a Fidesz-kormány. Ők azért szavaztak a Fideszre, mert volt egy erős Jobbik, és úgy gondolták, hogy mindegy, ki, csak ne a radikálisok kerüljenek a kormányzás közelébe. A helyi cigány önkormányzatok, a megyei és települési vezetők sokat tettek azért, hogy az utóbbi két országgyűlési választás alkalmával elsöprő győzelmet arasson a Fidesz a cigányság körében is. Ez 2018-ban már nem lesz így.

http://magyarnarancs.hu/belpol/most-mar-inkabb-a-jobbik-mint-a-fidesz-lakatos-oszkar-kisebbsegi-kepviselo-farkas-florianek-botranyairol-99261

 

Jobbikosok Novák Elődről: „kis Goebbels”, „féltünk tőle”, „összeférhetetlen”

A pártvezetésből tudtuk meg, hogy Vona Gábor miképp próbálta szalonképessé tenni Novákot. A kísérlet nem sikerült, Nováknak ezért is kell távoznia az elnökségből. Ízelítő címlapsztorinkból.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/jobbikosok-novak-elodrol-kis-goebbels-feltunk-tole-osszeferhetetlen-99256

 

Rogán szomszédja 700 milliót kaszált

 

Csetényi Csaba 700 millió forint osztalékot vett ki a cégeiből

Rogán Antal Pasa-parki szomszédjának nagyon bejött tavaly a reklámbiznisz: a Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. együttes árbevétele 2015-ben nettó 5,3 milliárd forint volt, egyikük megnyolcszorozta, másikuk megszázötvennyolcszorozta előző évi bevételét. A két cég együttesen 700 millió forint adózott eredményt ért el tavaly, a tulajdonos Csetényi Csaba pedig nemrégiben a teljes összeget kivette osztalékként.

 

http://blog.atlatszo.hu/2016/05/csetenyi-csaba-700-millio-forint-osztalekot-vett-ki-a-cegeibol/

 

Nem támogatja, de vizsgálja a kormány a hittanórák eltörlését

 

Nem támogatja a kormány, hogy eltöröljék a hit- és erkölcstanoktatást az általános iskolákban, a nemzeti alaptantervet ugyanakkor felül fogják vizsgálni – reagált az Origo cikkére Lázár János. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában munkacsoportok foglalkoznak a kérdéssel. 

 

http://www.origo.hu/itthon/20160505-lazar-janos-kormanyinfo-hittan-erkolcstan-oktatas.html

 

Tudatni akartam, hogy megérkeztem

 

A magyar nyelvű videóival netes sztárrá vált budapesti brit nagykövet elmondta, miért tanul magyarul, és hogy Orbánnal is találkozott már. Egy focimeccsen. Arról is beszélt, hogy szövetségest lát Orbánban, és tervez valamit a Budapestre érkező legénybúcsús honfitársainak.

A magyar kormány álláspontját ön tehát inkább pozitívnak tartja?

Két nagy célt tűztem ki magam elé. Az egyik, hogy felpörgessem a brit–magyar kooperációt az uniós és egyéb ügyekben, a másik, hogy javítsam a két ország gazdasági együttműködését. Legyen minél több brit cég, amely ide fektet be, amely itt termel, amely itt rendezi be a regionális központját. Már jártam néhány olyan cégnél, mint a Vodafone, Tesco, Provident. Szeretnék még többet, és még több magyar céget Nagy-Britanniában.

Akkor valószínűleg hallotta, hogy a brit cégek egy részének nem kis nehézséget okoztak a magyar kormány kiszámíthatatlan gazdasági intézkedései.

Kétségtelen, hogy voltak ilyen ügyek. Az elmúlt hetekben azonban találkoztam a tíz legnagyobb brit cég itteni képviselőivel, akik szerint az üzleti légkör javult az utóbbi években. Nagy-Britannia futballnyelven a Bajnokok Ligájában van a befektetések terén. Én azt szeretném, hogy minél több céget tudnánk ide vonzani. A befektetésekhez stabilitás kell, és nem meglepetések. De Magyarországnak megvan minden adottsága ahhoz, hogy vonzza a befektetőket.

 

http://index.hu/belfold/2016/05/05/szovetsegest_lat_orbanban_a_brit_nagykovet/

Lázár szerint Európa legsötétebb napjait éljük

Kormányinfó percről percre

A nap idézete Kovács Zoltántól

 

Kovács "és sikerült?" Zoltán kormányszóvivő szerint a Posta ellenfelei üzleti titkokra kíváncsiak, ezért nem akarják, hogy a kormány javaslata értelmében titkosíthassák a Posta bizonyos szerződéseit:

Nemcsak a lóláb lóg ki, hanem az egész ló 

– mondta Kovács azzal összefüggésben, hogy hátrányos helyzetbe hozná a Postát, ha minden szerződése megismerhető lenne. 

 

http://index.hu/belfold/2016/05/05/kormanyinfo/

A titkosításról is megkérdezzük Lázár Jánost

 

Már a 48. Kormányinfót tartja Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője és Kovács Zoltán kormányszóvivő.

 

http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20160505-lazar-janos-kormanyinfo-titkositas-hatterintezmenyek-felcsut.html

 

Matolcsyék betolnak 50 milliárdot a költségvetésbe

 

Ötvenmilliárd forint osztalékot fizet – 2002 óta először – a költségvetésnek a jegybank a tavalyi eredményéből az intézmény igazgatóságának április 27-ei döntése értelmébkuen, nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott, pénteken megjelenő exkluzív interjújában a központi pénzintézet első embere. Részletesen beszélt a nemzeti bank által létrehozott alapítványokkal kapcsolatos botrányról is. Matolcsy György választ adott a bírálatokra, köztük arra is: összeférhetetlennek tartja-e, hogy családtagjai és barátai is a Pallas Athéné alapítványok munkatársai. Kiderült, mit gondol arról, hogy a fia is részesült a Növekedési hitelprogram forrásaiból.

 

http://mno.hu/belfold/matolcsy-osztalekot-fizet-iden-a-jegybank-1340895

 

 

 

Lázár János szerint ez vár Matolcsy Györgyre

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján a jegybank elnökével kapcsolatban is kapott kérdést.

 

„Mit gondol, Matolcsy György ki fogja-e tölteni 2019-ig tartó jegybanki ciklusát?” – kapta meg az első „rázósabb” kérdést Lázár János a kormányinfón.

A kancelláriaminiszter pedig egy szóval válaszolt: „Igen.”

http://valasz.hu/itthon/lazar-janos-szerint-ez-var-matolcsy-gyorgyre-118481

A Rolling Stones letiltotta Trumpot

A világhírű rockegyüttes besokallt, hogy Donald Trump az ő számaikkal népszerűsíti magát. Nem ők az elsők, így kerül Adele és a Aerosmith egy sorba. 

Szerdán közleményben jelezték, nem adtak engedélyt arra, hogy Trump , a republikánusok elnökjelöltje felhasználja a zenéjüket kampányeseményein, és felszólították, hogy azonnal hagyjon fel ezzel. A New York-i milliárdos szóvivője nem kommentálta a Rolling Stones kérését, amely a You Can't Always Get What You Want (Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz) című dalra is vonatkozott, amely gyakran hangzott el a rendezvényeken.

http://valasz.hu/vilag/a-rolling-stones-letiltotta-trumpot-118470

Titokban szétverné a kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatot

 

A kormány gyakorlatilag titokban, egy költségvetési salátatörvénybe rejtve akarja kiüresíteni a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. Míg a jelenlegi szabályozás értelmében néhány, törvényben rögzített kivételtől (pl. gyermekvállalás vagy névviselés) eltekintve a házastársakra vonatkozó szabályok érvényesek a bejegyzett élettársi kapcsolatban is, a módosítás ezt jelentősen korlátozná - derül ki a Magyar LMBT Szövetség közleményéből. 

A szövetség szerint a módosító javaslat elfogadása esetén a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye teljesen kiüresedne: a párok végrendelet nélkül nem örökölhetnének egymástól, nem lennének kötelesek partnerük gyermekét eltartani, de megszűnnének a bejegyzett élettársakra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok is. 

 

http://index.hu/belfold/2016/05/05/titokban_szetverne_a_kormany_a_bejegyzett_elettarsi_kapcsolatot/

Matolcsy reklámokkal is brutálisan kitömte a VS-t és a TV2-t

 

·         Magyarország legnagyobb állami reklámkampányát hirdette meg az MNB 2013 végén. Hatmilliárd forint közpénzt osztottak szét elvileg a szuperolcsó jegybanki hitelprogram reklámozására.

·         Egyedüli pályázóként a Simicska-közeli IMG nyerte a hatmilliárdos tendert.

·         Most közérdekű adatként kikértük a szerződéseket az MNB-től.

·         Ebből kiderül, hogy az IMG ebből a hatmilliárdból aránytalanul sokat költött olyan médiafelületeken, ami Simicskának pont volt, közterületi plakátokon és rádiókban.

·         Az egész hatmilliárd el is ment 2014-ben. Pontosan viszont a szerződésekből nem lehet megmondani, hogy ki mennyit kapott, olyan pongyolán lettek megfogalmazva.

·         Annyi azonban így is kiderül, hogy a tévéknél a TV2-n legalább egymilliárdot akartak költeni, ami tévés szinten is óriási pénz. Az online felületeknél pedig a Matolcsy unokatestvéréhez kötődő Vs.hu-nál költhették messze a legtöbbet.

 

http://index.hu/gazdasag/2016/05/05/mnb_img_reklamkoltes_szerzodesek_nhp/

Tanács István Hát persze!

Most Gyurcsány Ferenc fogalmazta újra azt az először 2011-ben Karácsony Gergely által közölt gondolatot, hogy a Fidesz–KDNP ellen a „demokratikus” pártoknak a Jobbikkal is össze kellene fogniuk, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, kétharmados többséggel visszaállítsák a jogállamot, majd immár tiszta és semleges körülmények között tartsanak új választást. Gyurcsány persze tagadja, hogy a DK együtt kívánna működni a Jobbikkal. A Népszabadságnak mai számunkban hevesen, a Sonline.hu-nak sokkal lanyhábban. Egy kaposvári lakossági fórumon, amelynek hangfelvétele a Magyar Hírlap online felületéről elérhető, úgy fogalmaz: „ha a szavazók sokaságában nagyon erős a leváltás szándéka (...) az ördöggel is összeállok, csak ne a Fidesz maradjon … én megbocsátó vagyok. Hát persze!”

 

http://nol.hu/velemeny/hat-persze-1614321

 

Solymosi Frigyes Lehetnénk boldogok?

 

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Van egy kiváló szónoki adottságokkal megáldott miniszterelnökünk, aki néha vagy gyakrabban megfeledkezik arról, hogy nem királyságban vagy diktatúrában, hanem végre demokráciában élünk, ahol a nép szeretné a demokrácia minden előnyét élvezni.

 

http://nol.hu/velemeny/lehetnenk-boldogok-1614309

 

Az elárvult hagyaték

Schmidt Mária

Merkel 2011 óta dolgozik azon a paradigmaváltáson, melynek célja, hogy a kereszténydemokrata CDU-t kereszténytelenítse, vagyis a párt nevében szereplő „C” betű jelentését keresztényről központira, értsd: centrálisra változtassa. Az új, merkeli, kereszténytelenített Central Demokratische Union olyan párttá lett, mely nyitott az ateista és a más vallású, értsd: muszlim tömegek előtt.

Mesterterv-Merkelterv?

http://latoszogblog.hu/blog/az_elarvult_hagyatek

 

Közvélemény-kutatók: hibahatáron belül a Jobbik és az MSZP

 

Jelentős Fidesz-vezetés, hibahatáron belül fej-fej mellett haladó Jobbik és MSZP, LMP-t előző DK, egy százalékos Együtt és mérhetetlen PM. Összesítette a közvélemény.kutatások április eredményeit a Közvéleménykutatók.hu.

 

http://kozvelemenykutatok.hu/hibahataron-belul-van-az-mszp-es-a-jobbik-az-2016-aprilisi-kozvelemeny-kutatasok-osszegzese

 

MSZP: Számlagyárrá változott a Magyar Nemzeti Bank

 

Burány Sándor szocialista képviselő szerint az MNB hatmilliárd forint értékű médiaszerződés révén Fidesz-közeli cégeknek „nyomott ki” közpénzt olyan reklámokra, amelyek teljesítése kétséges. AZ MSZP-s politikus szerint a jegybank számlagyárrá változott.

 

http://mandiner.hu/cikk/20160505_mszp_szamlagyarra_valtozott_a_magyar_nemzeti_bank

 

A KAMÉLEON

Csákó Attila Magyar Idők

Előfordulhat, hogy a három nagy blokk – a baloldali ellenzék, a Jobbik és a Fidesz–KDNP – egyike sem szerzi meg a voksok 50 százalékát, s nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. Egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a kétharmadosos törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők – mondta Gyurcsány Ferenc a Sonline.hu-nak.

Lefordítva, a „fődemokrata” az önmagát éppen kereső Jobbikkal való összeborulást sem zárja ki. Így lehet majd Gyurcsány bajtársa mások mellett a radikális pártból Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, ha befut a megüresedő alelnöki posztok egyikére.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/a-kameleon-639577/

 

A Fidesz a Jobbik soft változata, Gyurcsány egyikből sem kér

 

Gyurcsány Ferenc egy mondatát sokan úgy értelmezték, hogy a Jobbikkal való összefogást pedzegeti, ha ez az ára a Fidesz-kormány leváltásának. A Népszabadságnak adott interjújában világossá tette a volt kormányfő, hogy erről szó sem lehet, az MSZP-sek közeledését viszont kitartóan várja.

-a 2018-as választáson lesznek olyan körzetek, ahol nem indul jobbikos vagy baloldali jelölt, hogy egy kihívója maradjon a Fidesznek?

– Én ezt kizárom. Határozottan elutasítom, hogy a DK bármilyen módon együttműködjön a Jobbikkal. Éppen arról beszélek, hogy az egyik oldalról van a pártoknak valamilyen szándéka, azonban az elmúlt időszakban a szavazók egy része ezt nem követi. Nagyon nehéz belátni, hogy ennek milyen következményei lesznek. Én a Jobbikot továbbra is újnáci eszméktől átitatott pártnak gondolom

 

http://nol.hu/belfold/a-fidesz-a-jobbik-soft-valtozata-gyurcsany-egyikbol-sem-ker-1614281

 

NÉMETH ZSOLT: ÉRZÉKELHETŐEN MEGVÁLTOZTAK A MAGYAR-AMERIKAI KAPCSOLATOK

MTI

Van érzékelhető változás a magyar-amerikai kapcsolatokban, és ez alapvetően annak az érdekazonosságnak köszönhető, amely világos lett több kérdésben is – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön újságíróknak.

 

http://magyaridok.hu/belfold/nemeth-zsolt-erzekelhetoen-megvaltoztak-magyar-amerikai-kapcsolatok-643150/

 

Várhegyi Attila pácban

 

Feljelentéskiegészítést rendel el a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy magánszemély feljelentése nyomán az állami média érdekeltségébe tartozó Új Média és Teletex Kft. és az ­MTVA tanácsadójához, Várhegyi Attilához köthető Magyar Híradó Kft. 120 milliós üzlete miatt – tudta meg a Népszabadság.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (­MTVA) cége, az Új Média és Teletex Kft. 120 millió forintot költött 2014 májusában 110 internetes oldal és doménnév megvásárlására – írta meg a Direkt36 oknyomozó portál. Az eladó, a Magyar Híradó Kft. a Fidesz egykori választmányi elnöke, Várhegyi Attila családtagjainak többségi tulajdonában volt.

Várhegyi és a különböző hozzá köthető cégek az elmúlt években több mint 90 millió forint értékben kaptak tanácsadói és más megbízásokat az Új Média és Teletex Kft.-től és az MTVA-tól. A 110 doménnév és web­oldal megvásárlásáról azonban akkor döntött a kft., amikor Várhegyi tanácsadóként dolgozott az ­MTVA-nak. Sem Várhegyi, sem a hozzá köthető Magyar Híradó Kft. illetékesei nem nyilatkoztak az üzletről. Az MTVA is csak annyit közölt, hogy a 120 milliós beruházás illett a tartalomfejlesztési stratégiájába.

http://nol.hu/belfold/varhegyi-attila-pacban-1614355

Így fog kinézni valójában az új Nemzeti Galéria a Pecsa helyén

Németh Ádám merő lelkesedésből lemodellezte, milyen lesz valójában a Liget

A hivatalos látványterveken könnyed mesepalota, a valóságban hatalmas betontömb lesz.

 

http://index.hu/urbanista/2016/05/04/igy_fog_kinezni_valojaban_az_uj_nemzeti_galeria_a_pecsa_helyen/

 

A fideszes képviselők kipontozták a díjra esélyes ellenfeleket

 

Iványi Gábort kizárták, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet pedig kipontozták az Európai Polgár Díjra esélyes magyar jelöltek közül a Fidesz európai parlamenti képviselői. Így az a ritka helyzet állhat elő, hogy az elismerésre csak egypárti, fideszes kiválasztottak kapnak esélyt az Európai Parlamentben (EP). Pelczné Gáll Ildikó EP-alelnök ebben nem lát kifogásolnivalót.

„Ostoba politikai propagandának”

nevezte a Népszabadságnak nyilatkozó Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője a Fidesz delegációjának eljárását, amellyel megakadályozták, hogy a magyar baloldal jelöltjei felkerüljenek az Európai Polgár Díj idei várományosai közé.

Az EP minden évben azokat az európaiakat részesíti az elismerésben, akik „kivételes elkötelezettségükről tesznek tanúbizonyságot az európai együttműködés terén”. A díjazottakra a képviselő-testület tagjai tehetnek javaslatot, közülük minden nemzeti delegáció végül öt rangsorolt jelöltet terjeszthet fel a díj odaítéléséről döntő parlamenti kuratóriumnak.

 

http://nol.hu/kulfold/a-fideszes-kepviselok-kipontoztak-a-dijra-eselyes-ellenfeleket-1614253

 

Nincs harmadik félidő – Nyikos László, a jegybank jobbikos fb-tagja az MNB ingatlanvásárlásairól

Matolcsy György optimista volt és lelkes, amikor megtudta, hogy a jegybank felügyelőbizottsága vizsgálja majd az úgynevezett társadalmi felelősségvállalás programot. Nyikos László jobbikos fb-delegált tapasztalata szerint legalábbis a jegybankelnök el sem tudta képzelni, hogy az ellenőrzés esetleg nem őt igazolja majd. Nyikos egyebek mellett erről beszélt az Átlátszónak adott interjújában. Elárulta azt is: leszavazott és egyelőre nem nyilvános jelentésében arra kérte az MNB-t függessze fel az ingatlanvásárlásokat, legalább addig, amíg az Országgyűlés gazdasági bizottsága át nem tekinti az ügyleteket, és áldását nem adja a gyakorlatra.

https://atlatszo.hu/2016/05/04/nincs-harmadik-felido-nyikos-laszlo-a-jegybank-jobbikos-fb-tagja-az-mnb-ingatlanvasarlasairol/

Stadionláz, 2. rész: legalább 215 milliárd forintba fog fájni a köznek Orbán stadionos bográcsgulyása

Jelen állás szerint 32 futballstadion készül el 2020-ig, ezekre összesen 215 milliárd forint közpénzt költünk. Hét helyszínen már elkészült az új aréna, négy helyen részben készen vannak a fejlesztéssel, kilenc helyen pedig elindult a projekt. A legdrágább tétel az új Puskás Stadion felépítése lesz: még csak a bontásnál járnak, de már elment rá 7,5 milliárd forint. A 63 ezer szurkolóra tervezett nemzeti futballstadion százmilliárdos bekerülése egyelőre az illetékesek becslése – az eddig tapasztaltak alapján ez kevesebb biztosan nem lesz.

https://atlatszo.hu/2016/05/03/stadionlaz-2-resz-legalabb-215-milliard-forintba-fog-fajni-a-koznek-orban-stadionos-bogracsgulyasa/

 

Ezért nem akar a kormány lakóházak energetikai felújítására költeni

 

Jávor Benedek EP-képviselő birtokába került az az előterjesztés, amelyből kiderül, mi a valódi oka annak, hogy a kormány nem akar lakossági épületenergetikai felújításra pénzt adni. A válasz arcpirító.

 

A helyzet, amit a dokumentum elénk tár Jávor szerint az, hogy a magyar kormány képtelen feladatai ellátására, illetve deklaratívan lemondott több millió állampolgáráról, akik szerintük menthetetlenül szegények, és nem is akar foglalkozni velük.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezert_nem_akar_a_kormany_lakohazak_energetikai_felujitasara_kolteni.614234.html

 

Magyar közgazdászt is beválasztott új tagjának az USA tudományos akadémiája

 

Kornai János közgazdászt, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Harvard Egyetem emeritus professzorát a washingtoni székhelyű National Academy of Sciences (NAS), az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája külföldi tagjává választották.

http://hvg.hu/gazdasag/20160504_kornai_janos_egyesult_allamok_tudomanyos_akademia

Sokat bukna az állam az elektronikus bankoláson

2016. 5. 5. 05:00|Utolsó módosítás: 2016. 5. 5. 12:40|Pénzügy

Nem látszik nyoma a költségvetésben a készpénzhasználat csökkentését ösztönző terveknek. Az államnak egyébként nem biztos, hogy megéri rövid távon a kártyás vásárlás felé terelni a lakosságot.

 

http://www.vg.hu/penzugy/sokat-bukna-az-allam-az-elektronikus-bankolason-469661

Jönnek a burkolt adóemelések

2016. 5. 5. 05:00|Utolsó módosítás: 2016. 5. 5. 06:50|Gazdaság » Adózás Világgazdaság

 

Két burkolt adóemelés, az ügyintézési idők hosszabbítása, a zárszámadás leadásának csúsztatása és a debreceni reptér kezdeményezése is megalapozza a jövő évi költségvetés teljesítését.

 

http://www.vg.hu/gazdasag/adozas/jonnek-a-burkolt-adoemelesek-469640

Orbánék gazdasági bevándorló barátai: nem a munkádat veszik el, csak a pénzedet

Olvasom, hogy 21,95 millió eurós (6,85 milliárd forintos) hitelt kapott egy, a Párisi udvarban luxushotelt és üzletközpontot építő arab beruházó az Eximbanktól. Eximbank, mint magyar állami bank. Ugyanaz a nagyvonalú pénzintézet, amely Andy Vajnának közel 8 milliárdot tolt a TV2 megvásárlására-üzemeltetésére és amely Garancsi Istvántól és a Market-csoport Kopaszi-gátra tervezett ingatlanberuházásától sem sajnált 16,5 milliárdnyi adófizetői pénzt.

„versenyképességet javító belföldi beruházási hitelt” jelen esetben tehát a Párizs Property Kft.-t tulajdonló, emírségi Majdi Ayesh üzletember nyerte meg, aki mögött kezesként áll a Zuhair Awad és Sameer Hamdan (palesztin származású jordániai üzletemberek) tulajdonában álló Párisi Udvar Hotel Kft.

http://kolozsvaros.com/2016/05/05/orbanek-gazdasagi-bevandorlo-baratai-nem-a-munkadat-veszik-el-csak-a-penzedet/

 

Magyar Bálint

Az ember előtörténetét lehet egyes leletekből rekonstruálni, ugyan így lehet felfedezni a bűnszervezet jeleit abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenleg működik - erről Magyar Bálint beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt szabaddemokrata képviselő szerint az MNB-botrány egy állatorvosi ló, az is látszik belőle, hogy az ügyészség mennyire része ennek a bűnszervezetnek.

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160505-magyar

 

Gémesi György

A kormányzat azt állítja, hogy azért kell elvenni az önkormányzatoktól az iskolákat, mert ott nincsenek szakemberek, de ez nem igaz, a települések nagy része tökéletesen működtették az iskolákat, inkább meg kellene köszönni az önkormányzatoknak az eddigi szolgálatot - ezt Gémesi György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A gödöllői polgármester szerint a kréta is, a tábla is állami feladat, szakmai költség, az önkormányzatok takaríthatják a wc-t, a felújításokat intézhetik.

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160505-gemesi

 

Juhász Péter

Amikor felpezsdült a Quaestor-ügy, Amerikában pihentették Tarsoly Csaba személyi titkárát, Polt lányának vőlegényét  akit meg sem hallgatott az ügyészség, ez meglehetősen furcsa - ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Együtt alelnöke szerint ezt az embert ki kellett volna hallgatni, de érdekes módon, a politikai szálon senkit sem hallgattak ki ebben az ügyben.

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160505-juhasz-peter

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.