2016.május 25. Sajtószemle
Az abúzus elszenvedője, Judit, nem mutatja jelét több lelki sérülésnek, mint az az átlagos felnőtt, aki nem élt át gyerekként ehhez foghatóakat.
„Azt hiszem, hogy nagyon fiatalon történt velem ez az eset. Ha tizenkét-tizenhárom évesen élem át mindezt, akkor nem lesz belőlem egészséges felnőtt.”
Higgadtan, de mégsem szenvtelenül beszélt a három évtizeddel ezelőtt vele történtekről. Úgy, mint, aki megélte, átélte az elmondottakat, és később sem nyomta el magában az események emlékét. Mindez nem jelenti azt, hogy felmentené az erőszaktevőt, mert megbocsájtani nem tudott neki.
https://atlatszo.hu/2016/05/24/megtorni-a-csondet-ujabb-aldozat-vall-az-uszodai-eroszakrol/
PISLOGVA MORZÉZTA EL A VILÁGNAK, HOGY KÍNOZZÁK
Megfelelő ételt, ruházatot és orvosi kezelést kapok, amikor csak igénylem. (...) Nem tudom, mi történik éppen, de bármi is a kormányom álláspontja, támogatom. Bármi is a kormány álláspontja, hiszek benne, igen, uram. Annak a kormánynak dolgozom, az a munkám, hogy támogassam, és én ezt fogom tenni, amíg élek.
– mondta Jeremiah Denton amerikai katona 1966. május 2-án, amikor az észak-vietnamiak hadifoglyaként interjút adott egy japán riporternek. Az interjút propagandacélokból szervezték, hogy Észak-Vietnam megmutassa, jól bánik a vietnami háborúban fogságba esett amerikaiakkal, akik még politikai nézeteiket is nyugodtan hangoztathatják. Az elhangzott szavakkal viszont éles ellentétben állt Denton nyúzott arca és a folyamatos, hol rövid, hol hosszú pislogások – az interjút visszanézve úgy tűnik, az amerikainak bántotta a szemét az interjúhoz használt világítás.
http://index.hu/tudomany/til/2016/05/24/jeremiah_denton_kinzas_morze_vietnami_haboru/
Célkeresztben a Honvédkórház
Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese államtitoksértés miatt feljelentést fontolgat ismeretlen tettesek ellen amiatt, hogy a kormányhoz közel álló Magyar Idők egy hete megírta: az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban.
– Nincs még egy ország, amely önként kirakja a célkeresztet a több mint félmillió ember ellátásáért felelős súlyponti kórházára azzal, hogy „tisztelt Iszlám Állam, itt gyógyítjuk az ellenségeiteket" – magyarázta Harangozó, miért kezdeményezte, hogy a történtekkel foglalkozzon jövő heti ülésén a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága. – Ha nem kapok megnyugtató választ, azonnal megteszem a feljelentést – mondta lapunknak a szocialista politikus.
http://nol.hu/belfold/celkeresztben-a-honvedkorhaz-1616787
Stumpf figyelmeztette az Orbán-kormányt
Nem érdemes zsákbamacskát árulni, a jogállamiság érvényesülése – amelynek garanciája az Alkotmánybíróság minősége – nemzetpolitikai ügy – mondta kedden Stumpf István az Európa és Magyarország, illeszkedés vagy kiválás címmel rendezett konferencián az Alkotmánybíróság súlyáról egy korábbi Orbán-kijelentés parafrázisaként.
Az alkotmánybíró a Pénzügykutató Zrt. rendezvényen Alkotmányos jogállam vagy politikai szabályozás címmel tartott előadást, és ezúttal mérsékelten kritikus volt a fideszes alkotmányozó hatalommal szemben, beszélt például a politikai döntéshozók és az Alkotmánybíróság közötti súlyos konfliktusokról, és a döntéshozók haragjáról, a „pofátlan” végkielégítések ügyéről is. Az alkotmányozó hatalom döntéseinek tiszteletben tartása fontos, ha nem ezt teszik, az anarchiát idézhet elő. De az is anarchiához vezethet, ha az alkotmányozó hatalom olyasmivel írja tele az alaptörvényt – egyéni érdekek okán –, hogy az megszűnik mérce és norma lenni – figyelmeztetett.
http://nol.hu/belfold/stumpf-figyelmeztette-orbant-1616783
Dörzsölt nehézfiút küldött Orbánra Putyin
Még az ENSZ-főtitkárral is szembeszállt Szergej Lavrov, amikor az 2003-ban be akarta tiltani a dohányzást a világszervezet New York-i székházában. A mai orosz külügyminiszter, aki akkor még hazája ENSZ-nagyköveteként dolgozott, azt vetette Kofi Annan szemére, hogy nincs joga ilyen korlátozásokra, mert nem tulajdonosa, hanem csak „menedzsere” az épületnek. Keménységét persze nemcsak ilyen hétköznapi ügyekben, hanem a tárgyalásokon is rendre demonstrálja az orosz diplomácia vezetője, aki ma Budapesten elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról (különös hangsúllyal a paksi atomerőmű-beruházásról) folytat megbeszéléseket Orbán Viktor kormányfővel, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.
http://nol.hu/kulfold/odacsap-a-dohanyert-is-1616779
„A gyöngyösi kislány igazából a szüleibe halt bele”
Hibázott a gyermekvédelem a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint, aki törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne lehessen zárt ajtó mögé eldugni egy kisgyereket, s ne történhessen a gyöngyösihez hasonló tragédia.
A politikus szavai szerint a háziorvos kulcsszerepet játszott a tragédiában – bár ez ügyben még folyik a vizsgálat. Hiszen – tette hozzá Horváth László – miután az orvos a gyámhatóság megkeresésére azt nyilatkozta, hogy a gyerek ellátása megfelelő, meg is akadt a védelembe helyezési eljárás.
http://nol.hu/belfold/torvenymodositassal-az-ehhalal-ellen-1616781
Repkednek a milliárdok, de már Fekete Györgyöt is zavarja a rengeteg talpnyaló
Folyamatosan emelkedik Fekete György köztestületének állami támogatása, gyarapodik a vagyona, és épülnek-szépülnek ingatlanai. Zengett a dicshimnusz az MMA mai közgyűlésén.
– Amit Fekete György elnök úr és Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr az elmúlt években tett, az elképesztő és csodálatos – jelentette ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évi közgyűlésén Dubrovay László zeneszerző, aki levezető elnöki minőségében ezzel meg is adta a keddi rendezvény hangnemét, melyet örömteli, diadalittas C-dúrnak mondanánk.
A mintegy 250 rendes és 50 levelező tagból a közgyűlésen 194 művész művész jelent meg, s a napirendi pontokkal kapcsolatban
egyikük sem tett fel kérdést, senki sem szólt hozzá semmihez. Egyhangúan megszavazták az elnök és az elnökség tavalyi munkájáról, valamint a 2015-ös költségvetés végrehajtásáról készült beszámolókat,
sőt, az idei költségvetést is sikerült úgy elfogadni, hogy sem a főbb tételek, de a legapróbb részletkérdés kapcsán sem volt semmiféle kérdés, hozzászólás, módosítás, javaslat és vita.
A Fekete György és az elnökség által megkomponált előadás olyannyira olajozottan működött, hogy
az akadémikusok között enyhe derültséget keltett, amikor egy javaslat megszavazásától valaki tartózkodott. A mellette ülők nevettek ezen a képtelen helyzeten, s ő maga is szégyenlősen mosolygott.
Még az egyebek címszó alatt is csak egyetlen hozzászólás hangzott el: Szemadám György író, festőművész vetette föl, hogy meg kellene menteni az elhunyt Horváth Márton üvegművész hagyatékát, különben két héten belül kiürítik ez elhagyatott műtermet. De ezt sem kommentálta senki.
Pedig lett volna miről faggatni Fekete Györgyöt és Kucsera Tamás Gergelyt, ez utóbbitól ugyanis a tagság megtudhatta:
a 2012-es esztendőhöz képest 2015-ben az MMA pénzforgalma a négyszeresére (!) növekedett,
http://nol.hu/kultura/mma-ropkodnek-a-milliardok-1616765
SZIJJÁRTÓ PÉTER: AZ ÚJ OSZTRÁK KANCELLÁR SEM HOZOTT KULTÚRAVÁLTÁST
MTI
Magyar Idők Online
Illúzió volt azt gondolni, hogy az osztrák kancellárváltás kultúraváltást hoz az osztrák belpolitikában, mély csalódást okoz Christian Kern keddi kijelentése – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján
Tamás Ervin Síp
Ha én nagyon szeretnék valamit, kiemelt beruházássá nyilvánítanám. Különösen, ha sejteném, hogy mások nem annyira akarják. A közpénz így könnyen válhat magánpénzzé, a magánügy átalakulhat közüggyé, döntés kérdése. Amikor a házamba rendeltem a csapatom jelöltjeit, az elszántságot kerestem a szemükben. Szándékaik felől becsaphatnak, de hamar kiderül, ha egójuk törékeny, ha kikezdhető az elszántságuk. Egyszerre kell érezniük alárendeltségüket és felsőbbségtudatukat. Ha ez frusztrálja őket, baj van. Nem a tudáson, az életkoron vagy az egzisztencián múlik a függés, érezniük kell, hogy ez nem más, mint szolgálat. A száj lehet bárkié, a hang az enyém.
http://nol.hu/velemeny/sip-1616679
Lakner Zoltán Több mint Soros
A politikai doktrínává sűrűsödő gondolatokat a sérelmek és dicsőségek történeti kontextusába ágyazva foglalta össze egy márciusi írásában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Ha e nézetek hasonlóságot mutatnak Orbán Viktoréival, az bizonyára nem a véletlen műve. A végén még kiderül, hogy „Közép-Európában létezik egy háttérhatalom”, bár ilyet a szuverenitás bajnokáról csak egy háttérhatalom állítana. Mégis a magyar kormány jó ideje megérkezett azoknak a politikusoknak a családjába, akik nem azért kritizálják a nyugati demokráciát, mert annak hibáit meg akarják javítani. A saját hatalmuk felől próbálják megrajzolni egy alternatív modell kontúrjait. Nem is nagyon van azon mit rajzolgatni, igazolni kell inkább.
http://nol.hu/velemeny/tobb-mint-soros-1616683
Bayer ZsoltTörök a tetőn
Álláspont. A történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városába, Rusztra kell menni, ha Ausztriában akarsz lenni.
Bécs az a valami, amit csak a liberalizmus, a kozmopolitizmus, a gyökértelenség, a nihilizmus, a végtelen üresség tud összebarkácsolni.
Bécs szavazott a szőrehullató, vén ateista szabadkőművesre, mert Bécsben sűrűsödik össze minden, amit el kell majd hamarosan tüntetni, már ha élni akarunk. Ha európaiként akarunk élni.
Mert ma azt a sípot fújják nekünk ezek, hogy az európaiság egyenlő az önfeladással. A mindenki befogadásával, a faj- és önfenntartási ösztön, továbbá a territoriális védelem ösztönének teljes elvesztésével, s aki ennek ellent mer mondani, az „szélsőjobboldali”.
Érdemes végignézni a magyar média viselkedését a múlt vasárnapon és a rákövetkező hétfőn. Vasárnap, amikor úgy tűnt, Hofer fog nyerni, vagy kussoltak, vagy annyit írtak, hogy „vezet Hofer, akit a sajtó gyakran nevez bevándorlásellenesnek és szélsőségesnek”. Mikor kiderült, hogy 31 036 szavazattal mégis a szőrehullató, vén ateista szabadkőműves győzött, azonnal átszakadt a gát, és megjelentek a megkönnyebbült főcímek: AUSZTRIA MÉGSEM KÉRT A SZÉLSŐJOBBÓL.
http://magyarhirlap.hu/cikk/56252/Torok_a_teton
Gyümölcsösökre is licitálhatnak a gazdák
A miniszter szerint célszerű lenne az állami tulajdonú halastavakat is eladni
Vöő György Magyar Hírlap
Hamarosan dönt a kormány arról, hogy vásárolhatnak-e halastavakat a földművelők. A földárverések harmadik ütemében gyümölcsösökre már licitálhatnak a gazdák – tudta meg lapunk.
http://magyarhirlap.hu/cikk/56263/Gyumolcsosokre_is_licitalhatnak_a_gazdak
Zárt rendszerek fogságában
Azt gondoltuk, hogy az ideológiai szürke ötven árnyalata többé nem lehetséges
Körmendy Zsuzsanna Magyar Nemzet
Vajon a huszonhat év alatt sikerült-e megszabadulnunk a zárt rendszerektől, vagy inkább tökéletesítettük azokat? S vajon a rendszerváltás utáni huszonhat év tapasztalatainak alapján kijelenthetjük-e nyugodt szívvel, hogy az csak az egyik vagy másik politikai oldal sajátja? Koestler szerint a „zárt rendszerű” gondolkodás lényege nem a téves ideológia, nem a morális deficit (az majd csak következmény lesz), hanem a felosztás. Ahol az ország polgárai két hatalmas focicsapatba kényszerülnek, ott a meccs logikája szerint csak az egyik győzhet a mindent vagy semmit világában. Te azon az oldalon vagy, én meg ezen. Más mezben játszunk, nem lehetnek hasonló gondolataink. A harangszó a halottaknak, a Himnusz a győztesnek szól. A kommunikáció szűkösségét jelenti, ha egy politikus nem közösséghez, hanem csak az általa választói bázisnak érzett halmazhoz beszél. Ha ki vannak osztva a csatornák – s itt korántsem csak a tévére gondolok –, akkor eluralkodik a kiszorítósdi szelleme. Jelei megdöbbentően egyértelműek: már nem is érdekes, ki mit mond, csak az, hogy hol mondja, kiknek a nevében, és mely fórumon nyilatkozott. Innen nincs kiút, csak visszaút, mert ez az állapot javulni nem tud, ugyanis túlságosan is az emberi gyarlóságra bazíroz. Akik az önkontrollt hírből sem ismerik, azok indulatai mindig racionalizálatlanok maradnak.
http://mno.hu/velemeny/zart-rendszerek-fogsagaban-1343762
Török idők
Pataky István, Magyar Nemzet
Diktatúra épül Törökországban. Bármennyire is lejáratták, elkoptatták vagy éppen relativizálták világszerte a hatalom korlátlan terebélyesedésére, az elnyomásra vonatkozó megállapítást, nehéz másként megfogalmazni azt, amit Recep Tayyip Erdogan művel Ankarában. Nincs ebben semmi meglepő, a nagyobbrészt Ázsiában elterülő muzulmán ország a történelem folyamán több alkalommal is érdekes fordulatokat hajtott végre, a hadsereg például időnként puccsal mutatta meg, merre van az arra. Csakhogy a török vezetést még soha nem ölelte annyira keblére az Európai Unió, mint mostanában, lévén szó a menekültekből migránssá válók áradatáról, amely lassan mindenhol politikai feszültséget okoz, Angela Merkel eddig hibátlan politikai renoméját pedig egyenesem földbe döngölte.
De a neheze még hátravan. A török vízumkényszer eltörlése nem lesz egyszerű menet, holott ez valóban elvárható gesztus a menekültek százezreinek otthont adó és a migrációs hullámot egyelőre sikeresen meggátoló Ankara felé, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy olyan országok is a vízumliberalizációs várólistán vannak, mint a több uniós állam által el sem ismert Koszovó vagy a háború sújtotta Ukrajna.
http://mno.hu/vezercikk/torok-idok-1343842
DRÁGA TERJESZKEDÉS
Milliárdok kereskedőház-bővítésre
Félszáz partnerirodát nyit világszerte a magyar állam az exportképes hazai vállalkozások támogatására
Horváth Csaba László, Buzna Viktor, Magyar Nemzet
Több mint tízmilliárd forintot költhet kereskedelmi irodák létesítésére a világ különböző pontjain az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. – tudta meg lapunk. Érdekesség, hogy az ötven feletti országot érintő listán szerepel Oroszország és Törökország is, ahol korábban a Tarsoly Csaba vezette Quaestor próbálkozott a kereskedőházak üzemeltetésével.
Omán, Irak, Irán és Vietnam. Ezekben az országokban hamarosan egyaránt megtalálhatók lesznek azok a magyar kereskedelmi partnerirodák, amelyekre több milliárd forintot áldoz a magyar állam. A tegnap megjelent közbeszerzési értesítő szerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. – amelynek tulajdonosi jogait a Külügyminisztérium gyakorolja – két pályázatot írt ki, ám az óriási költekezés körül több a kérdőjel, mint a konkrétum.
http://mno.hu/belfold/milliardok-kereskedohaz-bovitesre-1337455
A kormány ad a látszatra
Noha itthon tovább támadja az Európai Uniót a kormányoldal, valójában nagyon is vágyna a nemzetközi, s elsősorban brüsszeli elismerésre Orbán Viktor. Ez következik legalábbis abból, hogy a hozzá végsőkig hűséges Szijjártó Péter sikerjelentést adott arról, hogy a magyar miniszterelnök elképzeléseit megemlíti egy uniós dokumentum.
Miközben itthon javában zajlik a menekült- és Brüsszel-ellenes kormányzati hadjárat,Orbán Viktor továbbra is a nemzetközi rivaldafény után vágyódhat. Egy nevének mellőzését kérő tagállami külügyminiszter legalábbis utólag úgy kommentálta a Bruxinfónak egy hétfői uniós tanácskozáson általa tapasztaltakat, hogy a magyar erőfeszítések fő célja a miniszterelnök fotójának elhelyezése volt az uniós külügyminiszterek által tárgyalt, a migrációs válság megoldására megfogalmazott zárónyilatkozatban.
http://nepszava.hu/cikk/1094873-a-kormany-ad-a-latszatra
Betemetné az árkokat Van der Bellen
A reformok felgyorsítását ígérte Alexander Van der Bellen megválasztott osztrák elnök. Bár a Zöldek által támogatott jelölt megnyerte az osztrák elnökválasztást szűk, 0,7 százalékos szavazati aránnyal a jobboldali radikális Norbert Hofer előtt, az alig 31 ezer szavazatos többség a helyi társadalom rendkívüli megosztottságára utal. Van der Bellen már első beszédében arra utalt, hogy Ausztriának újfajta lendületre van szüksége, s ebben vezető szerepet kell játszania a kormánynak, amelynek nem kíván „tanítómestere” lenni.
http://nepszava.hu/cikk/1094889-betemetne-az-arkokat-van-der-bellen
Clinton-Orbán 2:0
Dérer Miklós külpolitikai elemző
Ne foglalkozzunk most Lázár János primitív sorosozásával, a magyar (kül)politika idei mélypontjával, amelyre egyébként Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában még rá is tett egy lapáttal. Sem Szíjjártó külügyminiszter magyarosan és férfiasan keménynek gondolt visszautasításával, amelyet elég csupán a Bill Clinton-ügyben szintén érintett lengyelek elegánsabb, a diplomácia és a nemzeti-kormányzati önérzet lényegével inkább harmonizáló nyilatkozatával összehasonlítani. Az ember helyettük szégyelli magát. Foglalkozzunk inkább az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint reagálásra nem érdemes magyar politikusi megnyilvánulások kiváltó okával, Bill Clinton volt amerikai elnöknek a választási kampányban elhangzott, ottani belpolitikai használatra szánt, ám a magyar politikát is illető megjegyzéseivel.
Bill Clinton nem először érinti beszédeiben a magyar politikát. 2014 őszén a Comedy Central tévécsatorna Daily Show című műsorában a következőket mondta: „Ott van a magyar miniszterelnök. A magyarok rengeteggel tartoznak Amerikának. Ő (Orbán) szereti a tekintélyelvű kapitalizmust, de ezzel valójában csak azt mondja, hogy soha nem akar kiszállni a hatalomból. Maradni akar örökre, és pénzt.”
http://nepszava.hu/cikk/1094749-clinton-orban-20
Jómódúak lakástámogatása
Soha nem volt annyira aránytalan a költségvetés lakhatási támogatásokat tartalmazó része, mint jövőre, amikor a pénz 82 százalékát a jó helyzetben lévő családok ingatlanszerzésének segítésére szánja az állam, a legrosszabb körülmények között élőknek pedig mindössze 16,5 százalékot akar adni. A költségvetést elemző civil szervezetek szerint bérlakás-programra és új lakásfenntartási támogatási rendszerre lenne szükség.
http://nepszava.hu/cikk/1094879-jomoduak-lakastamogatasa
Senki nem ellenőrzi a letelepedési kötvényes cégeket
Abszurd helyzet alakult ki a letelepedési kötvények körül, mivel a forgalmazó cégeket nem ellenőrzi senki. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának lenne erre jogköre, de a testület három év alatt egyetlen alkalommal sem kért be adatokat a cégek értékesítési tevékenységéről.
Lapunk közérdekű adatigénylés során kérdezett rá az Országgyűlés gazdasági bizottságánál arra, hogy kért-e a testület adatokat a letelepedési államkötvényeket forgalmazó cégek működéséről. Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke lapunknak azt válaszolta, hogy sem az Államadósság-kezelő Központtól (ÁKK), sem a kötvényeket értékesítő közvetítő vállalkozástól nem kért és nem is kapott kimutatást az elmúlt három évben a bizottság. (Bánki Erik elődje miniszteri kinevezéséig a szintén fideszes Rogán Antal volt a gazdasági bizottság élén.) Arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes cégek hány kötvényt értékesítettek, és milyen állampolgárságú külföldi ügyféllel kerültek szerződéses viszonyba.
http://mno.hu/gazdasag/abszurd-helyzet-a-letelepedesi-kotvenyek-korul-1343659
Az új osztrák kancellár egyből nekiment Orbánnak
"Illúzió" azt gondolni, hogy a menekültek jelentette problémát ki lehet iktatni azáltal, hogy az államot egy vezérelvű állami berendezkedéssé változtatjuk, ahogy azt OrbánViktor magyar miniszterelnök teszi – jelentette ki kedden Bécsben újságírók előtt az új osztrák szövetségi kancellár a Kleine Zeitung című osztrák újság honlapja szerint.
http://propeller.hu/nagyvilag/3219585-uj-osztrak-kancellar-egybol-nekiment-orbannak
Kozmetikázta az MTI a Göncz Árpád-emléktábla avatásán elhangzott beszédet
A szögesdrót-kerítésről, a pusztuló falvakról, a politikai és művészeti giccsről, az "új önkényurakról" is beszélt Rainer M. János történész Göncz Árpád emléktáblájának avatásakor, de az MTI erről már nem számolt be.
Hétfőn felavatták Göncz Árpád emléktábláját a volt államfő III. kerületi házánál, az avatáson pedig Rainer M. János történész, az '56-os intézet vezetője is beszédet mondott.
Az MTI beszámolójában hosszasan ismertette Rainer M. beszédét, amelyben méltatta Göncz Árpádot, aki egyszer azt mondta, "ha lesz öt perc Magyarországon, amikor szükség lesz olyan emberre, aki népivel és kommunistával egyaránt szót tud érteni, és akinek tiszta a lapja, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem". Lett ilyen öt perc - mondta Rainer M. János - 1989-ben, csak előtte volt még "hat év börtön, fordítás szakmányban, fordítás élvezetből, írás, ellenzékiség", amíg Göncz Árpád a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke lett. A 1956-os forradalom 1989-ben újjászületett, mondta Rainer M. János, hozzátéve: a forradalmat Göncz Árpád "újkori történelmünk legnagyobb tisztító viharának" nevezte. Úgy fogalmazott: huszonöt év elteltével "az a magyar köztársaság, amelyről első elnöke beszélt, nincs többé", "1956 nem vált tisztító viharrá".
A történész szerint Göncz Árpád testesítette meg leginkább azt, ami a magyar demokrácia lehetett volna 1989 után. Mégsem az lett, de ez nem rajta múlt - mondta. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megtette, amit lehetett "1956-ban, a 80-as években, 1989-ben és utána is".
Az MTI tudósítása itt véget ért a beszédről, de Rainer M. János a Facebook-oldalán megosztotta, hogy ezután még volt pár kormánykritikus mondata, amit az MTI kihagyott a beszámolóból
http://hvg.hu/itthon/20160524_Kihagyta_az_MTI_Rainer_M_Janos_kormanykritikus_szavait_a_tudositasabol
Orbán nem akar bocsánatot kérni
Orbán Viktor fellebbezett abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő cége indított ellene – közölte a Bors. Az elsőfokú ítélet szerint a kormányfőnek bocsánatot kéne kérnie Gyurcsánytól.
A kormányfő fellebbezett az Altus-perben – erősítette meg a Borsszerint a miniszterelnök sajtóirodája.
Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. tavaly perelte be Orbán Viktort, miután a miniszterelnök Strasbourgban egy újságírói kérdésre azt állította, az Altus pártcélokra – azaz Gyurcsány pártja, a DK céljaira – használja az Európai Bizottságtól elnyert pályázati pénzeket, amelyet üzleti támogatásnak álcáznak.
http://hvg.hu/itthon/20160524_altus_per_orban
ALSTOM-ÜGY: HÁROM PLUSZ EGY VIZSGÁLÓ
ELKERÜLHETETLEN HORVÁTH CSABA ÉS GY. NÉMETH ERZSÉBET MEGHALLGATÁSA
Baranyai Gábor Magyar Idők
Bekéretheti és meghallgathatja az egykori döntéshozókat, tisztviselőket az Alstom-ügyet vizsgáló három plusz egy fős ideiglenes fővárosi vizsgálóbizottság. A Magyar Idők információi szerint a testület a jelenlegi városházi baloldali politikusok közül Horváth Csabának és Gy. Németh Erzsébetnek a vizsgált időszakkal kapcsolatos emlékeire is kíváncsi lesz.
A testület mások mellett meghallgathatja a BKV akkori vezetőit, a felügyelőbizottság tagjait, megvizsgálhatja a hivatali belső levelezéseket, azt, hogy ki mit írt alá, ellenőrizhetik az egyeztetésekről készült jegyzőkönyveket, továbbá azt is, hogy mikor, milyen ütemben utalták a pénzeket –
ezt már Kocsis Máté mondta lapunknak a vizsgálóbizottság feladatai kapcsán. A fővárosi tanácsnok, VIII. kerületi polgármester szerint a legfontosabb, hogy a belső, szabályozott döntési mechanizmusokat áthágták-e az Alstom-szerződések kapcsán.
http://magyaridok.hu/belfold/harom-plusz-egy-vizsgalo-alstom-ugyben-690748/
SOROS GYÖRGY NEM SZÉCHENYI ISTVÁN
Szikszai Péter Magyar Idők
„Addig is, amíg kiderül, hogy kinek lesz igaza, megkérdezném: mint az egyik legnagyobb kortárs magyar, Soros György, aki komoly pénzösszegekkel segítette a szovjet elnyomás ellen küzdő ellenzékieket, aki Széchenyit idéző léptékben áldozott magánvagyonából szülőhazájára, akinek világméretű jótékonysági tevékenysége ismertetéséhez szűkek ennek a cikknek, de az egész oldalnak is a keretei, szóval egy ilyen világtörténelmi jelentőségű magyar vajon miért nem méltó a nyitott figyelemre – akár a jobboldalon is. Lehet Sorost is kritizálni, sőt elméletéből következően: kell is. Egy dolog azért biztos: aki Putyintól Lukasenkón át Kazahsztánon és Türkmenisztánon át Mianmarig világszerte annyi diktátor ellen lép fel, az rossz ember nem lehet.” – írja a Népszabadság.
És tényleg addig jó, amíg tudunk hinni az emberi jóságban. Hogy vannak, akik grátisz, önként munkálkodnak az emberiség életminőségének javításán. Ezért ha Victor Hugo vagy Jókai Mór élne, egy egész regényciklust szentelne Soros Györgynek.
http://magyaridok.hu/belfold/soros-gyorgy-nem-szechenyi-istvan-689818/
SOROS, AZ OFFSHORE-OS
A KORRUPCIÓ HAMIS VÁDJA AZ AMERIKAI TAKTIKA RÉSZE • KIK TÁMADJÁK A KORMÁNYT ÉS AZ MNB-T?
Siklós Barnabás Magyar Idők
Példátlan ellenzéki össztűz zúdult az elmúlt hetekben a Magyar Nemzeti Bankra (MNB). A támadók átléptek a jogállam által támasztott, a másik ember méltóságát védő korlátokon.
http://magyaridok.hu/velemeny/soros-az-offshoros-689176/
Az Alkotmánybíróságon megtámadták Orbán kvótanépszavazását
Egy magánszemély adott be indítványt az Alkotmánybírósághoz a kvótanépszavazás ügyében, de nem árulták el, hogy ki az.
A betelepítési kvótáról szóló népszavazást elrendelő parlamenti határozat ellen érkezett indítvány az Alkotmánybírósághoz (Ab) kedden.
Az Ab honlapján már olvasható az anonimizált indítvány, amelyben a kérelmező azt írja, szerinte a kvótanépszavazás elrendelése ellentétes az alaptörvénnyel, mert a népszavazási kérdés nem tartozik az országgyűlés hatáskörébe; a határozatot csak a törvényalkotási bizottságban tárgyalta a parlament; illetve a kérdés az EU közös politikájára vonatkozik. Az indítvány szerint emellett közjogilag is érvénytelen a határozat, mert a Házbizottságnak európai uniós napirendi pontként kellett szavazni a határozatról, de ez nem így történt.
Az Ab soron kívül bírálja el az indítványt, jogszabály szerint 30 napjuk van rá.
http://hvg.hu/itthon/20160524_Az_Alkotmanybirosagon_megtamadtak_Orban_kvotanepszavazasat
Polt: Nincs okom lemondani
Fekete Gy. Attila
Konkrét ügyekkel nem foglalkozik, de az ügyészségen amúgy sem egy emberen múlik, hogy „miből lesz ügy”, és miből nem. Ezért minden alapot nélkülöz az a feltevés, hogy nem várható pártatlan eljárás az ügyészségtől az MNB alapítványainak ügyében, amiatt, hogy a felesége elnök, illetve tag két alapítvány felügyelőbizottságában. Egyebek között erről, valamint a korrupció elleni fellépés anomáliáiról és a Quaestor-ügyről is nyilatkozott lapunknak Polt Péter legfőbb ügyész.
http://nol.hu/belfold/polt-nincs-okom-lemondani-1616697
Rászálltak a lázadó tanárra, kiemelt ügy a rendőrségen Pukli esete
Bár a rendőrség tegnap még nem volt hajlandó egyenes választ adni kérdésünkre, azóta bizonyosságot szereztünk: nyomoz a rendőrség Pukli István ellen. Nem is akármilyen szinten!
A Pukli miatt felmondó tanár „veszélyesnek tartotta a megfogalmazásokat, és úgy vélte, a média nagyfokú jelenléte az intézményben ellehetetleníti oktatást. És hogy ez ellen az intézmény vezetője semmit nem tesz. Sőt, a helyzetet tulajdonképpen ő maga idézte elő”.
http://nol.hu/belfold/raszalltak-a-lazado-tanarra-kiemelt-ugy-a-rendorsegen-pukli-esete-1616747
Pukli áll a vizsgálat elé
Lesújtó a pedagógusok véleménye az államilag előírt tankönyvekről. A Magyar Nemzet hozzájutott egy kutatáshoz, amely szerint a tanárok kevesebb mint negyede használná csak szívesen jövőre is a kísérleti tankönyveket. A legrosszabb tankönyv az elsős környezetismeret volt, amelyet a tanárok hét százaléka használná csak szívesen.
http://nepszava.hu/cikk/1094906-pukli-all-a-vizsgalat-ele
Andy Vajna, a magyar polihisztor
Média-mogul, filmpápa, kaszinókirály, milliárdos oligarcha; napestig sorolhatnánk Andy Vajna "tisztségeit", ám azt ne felejtsük el, hogy ezekhez a Fidesz-kormány segítette hozzá. Filmügyi kormánybiztosként ugyan ingyen dolgozik, ám a kabinet sokszorosan kárpótolta más területeken: "ajándékba kapott" kaszinói adókedvezményt kaptak, tévécsatornáját állami hitelből vette, amit állami reklámpénzből törleszthet. Vajna jó viszonyt ápol többek közt Habony Árpáddal és Rogán Antallal. Vélhetően ez is segíti "boldogulását".
http://nepszava.hu/cikk/1094862-andy-vajna-a-magyar-polihisztor
„A Fidesz ezt nagyon meg fogja szívni”
Lakatos Oszkár kisebbségi képviselő az Országos Roma Önkormányzat botrányairól
Farkas Flórián és az Országos Roma Önkormányzat ügyei már több mint egy éve borzolják a kedélyeket. Az ORÖ és a miniszterelnöki biztos pénzszórásáról, illetve a fideszes kisebbségpolitikáról Farkas egyik ellenlábasával, a Lungo Drom Heves megyei elnökével beszélgettünk.
Lakatos Oszkár: Sok más mellett gazdasági és hivatali visszaélések, vesztegetés, csalás vagy éppenséggel személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen huszonnégy feljelentést tettünk, közvetlenül Farkas Flóriánnal szemben pedig hármat – de ellene egy esetben már biztos, hogy nem indul nyomozás. Pont abban az ügyben nem nyomoznak, amelyben azért fordultunk a hatósághoz, mert 2011 és 2013 között az Országos Roma Önkormányzat első embereként az elnöki keretből Farkas Flórián nagyjából 240-280 millió forintot szórhatott el úgy, hogy ezzel nem számolt el. Mi több, nem is volt felhatalmazása elkölteni ezeket a pénzeket. Minden adatot és bizonyítékot elküldtünk a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, de nem indítottak eljárást, mivel mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő ellen nem nyomoznak. Ezeket a pénzeket egyértelműen Farkas közbenjárásával utalták ki
http://magyarnarancs.hu/belpol/a-fidesz-ezt-nagyon-meg-fogja-szivni-99222
Kamatdöntés – A kamatcsökkentési ciklus lezárására utal a monetáris tanács
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az inflációs kilátások és a reálgazdaság ciklikus pozíciója az alapkamat 0,9 százalékos szintjének tartós fenntartása irányába mutat – írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő üléséről kiadott közleményében.
Durvul a harc a Jobbikban, botrány lehet a kongresszuson
Vona Gábor továbbra is azt szeretné, hogy Novák Előd ne újrázzon Jobbik-alelnökként, ám a párt legerősebb radikális politikusa felvette a kesztyűt, indul a vasárnapi tisztújításon. Novák arra játszik, hogy a hétvégi kongresszuson élesedik konfliktusa a pártelnökkel.
Novák Előd lényegében egyedül maradt Vona Gáborral szemben, ezért mindent megtesz azért, hogy maga mellé állítsa a párt radikális, a néppártosodással elégedetlen táborát – így értékelték a párt alelnökének húzását jobbikos forrásaink. Novák a napokban töltötte fel a párt belső tárhelyére alelnöki programját, amelyben keményen bírálta a pártvezetést, külön kiemelve az elnököt.
http://nol.hu/belfold/durvul-a-harc-a-jobbikban-botrany-lehet-a-kongresszuson-1616717
Tudtad, hogy a magyar állam évi több milliárd forintot költ a korrupció megfékezésére?
Milliárdok mennek el még több milliárd forint megvédésére
Pedig a kormány elvileg folyamatosan küzd a korrupció ellen. Olyannyira, hogy külön oldalt hoztak létre ennek (korrupciomegelozes.kormany.hu). Mint írják: „A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről írt alá nyilatkozatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével, Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével és Polt Péter legfőbb ügyésszel 2011. november 18-án. A nyilatkozat aláírói személyes erkölcsi felelősséget vállaltak az általuk vezetett állami szervezet korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítéséért, a rendelkezésre álló legkorszerűbb eszközökkel történő fejlesztéséért.”
A több állami intézmény összefogása korrupció-megelőző és kampányokat és programokat eredményezett, idén februárban például Szijjártó Péter és Pintér Sándor jelentette be, hogy a magyar kormány 129 millió forinttal támogatja az INTOSAI korrupció elleni kezdeményezését.
Ünnep: már 1120-an vásároltak jegyet a felcsúti kisvasútra
600 milliót fizetett az EU.
Mint minden uniós pénzből történő közlekedésfejlesztésnél, itt is kellett előzetes utasszámot és megtérülést kalkulálni. A dokumentációban, amit az Átlátszó.hu kért ki,
a napi 2560 utas szerepel.
http://444.hu/2016/05/24/unnep-mar-1120-an-vasaroltak-jegyet-a-felcsuti-kisvasutra
A nemzeti tőkésosztály és az illegitim tulajdon ördögi köre
Bármennyire is megdöbbentőnek, esetleg felháborítónak tűnhet a kijelentés, a NER korrupciója vagy klientúra-építése egy meghatározó szempontból tényleg nem különbözik jelentősen a kommunista államosításoktól és a kilencvenes évek privatizációjától: mindegyik esetben az történt, hogy a hatalmon lévők saját belátásuk szerint és minimális átláthatóság mellett alakították át a honi tulajdonviszonyokat.
Mivel az újonnan létrehozott tulajdonosi jogok döntő többségét egyik esetben sem övezte széleskörű (azaz az eliten túlmutató) elfogadottság, az így megszerzett tulajdon a népesség egy számottevő részének szemében illegitim volt. Bár mindegyiket előkészítette és védte is valamifajta testreszabott törvény vagy alkotmányszerűség, sokak igazságérzete mégis lázadt ellenük.
http://tldr.444.hu/2016/05/24/a-nemzeti-tokesosztaly-es-az-illegitim-tulajdon-ordogi-kore
Clinton bajban van
Az amerikai elnökválasztási kampányban már semmin sem lehet csodálkozni. Valóságshow, napi inzultusok, becsületsértések, hazugságok. De arra még a legtapasztaltabb politológusok sem számítottak, hogy május végére a republikánusok egységbe kovácsolódnak és felsorakoznak Donald Trump mögött, míg a demokraták párton belül vádaskodnak, és zűrzavar, megosztottság jellemzi őket. Két héttel ezelőtt a nevadai pártgyűlésen még verekedés is kitört, a Sanders-hívek lehurrogták és halálosan megfenyegették Kalifornia szenátorát.
A káosz oka: nem úgy mennek a dolgok, ahogyan a párt vezetősége elképzelte. Hillary Clinton nem tarol, sőt lelkesedést sem vált ki. Ellentétben a magát demokratikus szocialistának nevező kihívóval, akinek nagygyűlésein tízezrek – főként fiatalok – tombolnak. Bár Clinton vezet, de képtelen volt megszerezni a jelöléshez szükséges többséget. Sandersnek matematikailag ugyan alig van esélye, mégsem hajlandó kiszállni a versenyből. Szenvedélyes hívei forradalomról harsognak, meg akarják változtatni a korrupt politikai rendszert, és végsőkig kitartanak a vermonti szenátor mellett. Többen esküdöznek, hogy soha nem szavaznának Hillary Clintonra. Sőt azt mondják: ha Sanders kiesik, novemberben Trumpra voksolnak
http://valasz.hu/vilag/clinton-bajban-van-118734
Harminc százalékkal nő az állami tisztviselők fizetése
140 igennel, 36 nemmel fogadta el a parlament kedd délelőtt az állami tisztségviselőkről szóló jogszabályt. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik megszavazta a jogszabályt, az MSZP, az LMP és a baloldal független képviselői nem.
De miért is jelentős ez a törvény?
A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.
http://index.hu/belfold/2016/05/24/harminc_szazalekkal_no_az_allami_tisztviselok_fizetese/
Együtt: Oligarcháinak készíti elő a terepet az olimpiai törvénnyel a Fidesz
Az ellenzéki párt szerint a Fidesz-kormány úgy csinál, mintha Budapest máris megkapta volna a rendezés jogát, és szabad lenne a gazda: az olimpiai törvénnyel az ellenőrizhetetlen pénzszórás, a kivételes eljárások tömege és a brutális költségnövekedés alapjait teszi le. A Brüsszeltől hazánk függetlenségét féltő Fidesz-kormány most teljes fegyverletételre készül a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal szemben.
Azt is hozzátették közleményükben:a Fidesz az olimpiai törvénnyel a haveri cégek helyzetbe hozását készíti elő: a pályázók és a szervezők a közterhek alól felmentést kapnak, és a vizes-vb-hez hasonlóan itt is nyilván majd tömegesen térnek el a közbeszerzés szokásos formáitól.
LMP: Andy Vajnát segítené a kormányoldal a közbeszerzési törvény módosításával
Lex Vajnának nevezte a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményező fideszes javaslatot Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, szerinte ugyanis azért változtatnak a szabályokon, hogy a filmipar fejlesztéséért felelő kormánybiztos érdekeltségét ne kelljen kizárni a közbeszerzésekből. (Ezy egyébként már nem az első Lex Vajna.)
Az ellenzéki politikus elmondta: jelenleg nem indulhatnak a tendereken olyan társaságok, amelyek a megelőző három évben kartelleztek, a változtatás azonban a kizárást opcionálissá teszi.
Schiffer András rámutatott: az előterjesztést egy nappal azután nyújtotta be a Háznak képviselőként a fideszes Lázár János, hogy a Gazdasági Versenyhivatal öt céget bírságolt meg, mert azok összejátszottak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pályázatán, köztük a LIGA TV Kft.-t.
A társaságról Schiffer András elmondta: tulajdonosa az Andrew G. Vajna érdekeltségébe tartozó V2 Investments Kft.
Gondolom, aki fideszes kartellező, az jó kartellező, aki nem fideszes kartellező, az nem vehet részt az eljárásban – értékelte a jogszabály-változtatást a politikus.
Itt a gyöngyösi gyerekhalál miatt indult vizsgálatok eredménye
A szülők elzárkózása miatt nem volt elég bizonyíték, a jelzőrendszer tagjainak sem volt egységes a véleménye, ezért nem menekítették ki időben a családból azt a gyöngyösi kislányt, aki másfél éves korában, csontsoványan halt meg. Ezt állapította meg a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata. Az eredmény szerint a védőnő nem követett el mulasztást, a gyerekorvos szerepét várhatóan csak júniusra fogják tisztázni. Törvényváltozást is sürgetnek.
· A szülők "rendkívül zárkózottan éltek", a lakókörnyezetükben élőknek sem voltak hiteles információi arról, hogyan. A gyermekjóléti szolgálat és a védőnő hiába próbálkozott, "a család teljes teljes mértékben elzárkózott minden kapcsolattól velük". (Forrásunk korábban azt mondta, ordítva zavarták el őket.) Kapcsolatot egyedül az orvossal tartottak.
· Amikor Kincső miatt esetmegbeszélést hívtak össze, a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai egymásnak ellentmondó véleményen voltak.
· Többször is indult védelembe vételi eljárás a gyámhatóság előtt, de - a véleménykülönbségek miatt - az mindig eredménytelenül zárult.
· Közben a gyámhatóság 2013-ben feljelentette a szülőket Kincső ügyében kiskorú veszélyeztetése miatt. Próbálta velük felvenni a személyes kapcsolatot, kezdeményezte az elővezetésüket, és kereste a szakmai társszerveket, hogy szerezzenek be bizonyítékokat.
· 2016 márciusában jelezte a védőnő és az orvos, hogy nincs személyes kapcsolat a családdal, a kötelező védőoltások elmaradtak.
A közlemény szerint a veszélyben lévő gyerekeket azért nem vették el a szülőktől, azért nem emelték ki a családból, mert
A család életvitelére, gyermekgondozási hiányosságaira egyéb bizonyíték a szülők elzárkózása miatt nem állt rendelkezésre, ezért a védelembe vételi eljárásokat a gyámhivatal megszüntette. Sem a gyermekjóléti szolgálattól, más intézménytől vagy személytől, sem a hozzátartozóktól nem érkezett javaslat a gyermekek családból való kiemelésére. A gyámhatóság ezért ezt az intézkedést nem mérlegelte, alkalmazta.
http://index.hu/belfold/2016/05/24/gyongyosi_gyerekhalal_gyermekvedelem_itt_a_vizsgalat_eredmenye/
Bízott az apácákban, durván megszívta
A józsefvárosi Palotanegyed közepén, egy Múzeum utcai épület előtt napok óta egy férfi demonstrál egy transzparenssel. A járókelők, egyetemisták néha megállnak, lefotózzák, kérdeznek ezt-azt, de a többség nemigen foglalkozik vele, hiszen annyi embernek van ilyen-olyan súlyos sérelme, az aluljárókban meg egy-egy kartondarabon is borzalmas emberi sorsokról lehet olvasni; miért pont azon kéne fennakadni, hogy egy céget kár ért valami ingatlanügy miatt?
· Az ingatlanvállalkozó tíz évre szerződött két rendi tulajdonban lévő épület hasznosítására.
· Százmilliókat költött rá, hogy a lepusztult ingatlanok piacképesek legyenek.
· Sikerült őket feltöltenie bérlőkkel – egy nagy, egyházi egyetem volt a legnagyobb.
· Finanszírozási nehézségei voltak, de lejárt tartozása nem.
· Aztán három év után kapott egy levelet. És a meglepetések csak ekkor kezdődtek.
Zsolt Péter se nem koldus, se nem megszállott: egy olyan bizalmi ingatlanüzleten bukott súlyos százmilliókat, amiről álmában sem feltételezte, hogy megégetheti magát. Persze üzlet és bizalom a vadkapitalizmusban ritkán jár kéz a kézben, és ezt a közhelyes alapigazságot utóbb az ügy miatt teljesen padlóra kerülő ingatlanvállalkozó is kénytelen volt belátni.
http://index.hu/belfold/2016/05/24/szent_sziv_tarsasag_pazmany_decorus_ingatlanugy/
Lendvai Ildikó Lassan mindnyájunknak tropára mennek az idegei
Harcedzett szülők rögtön felismerték a jeleket: a kormány dackorszakban van. Mikor legyen, ha nem most?
Két éves, a gyerekeknél is ilyen tájt szokott beköszönteni. Próbára teszi a türelmet, az biztos. Ilyenkor a gyerek nem hallgat a jó szóra, dühbe gurul, ha nem az ő akarata érvényesül. Pedig sokszor butaságokat akar, de hiába figyelmeztetik, csak azért is folytatja. Ha ellenkeznek vele, bevadul, dühöng, rombol. A nevelési útmutatók szerint "folyamatosan teszteli a határokat, mind a sajátjait, mind azokét, akik vele élnek."
Szó szerint így van a mi kormányunkkal is. Annál rosszabb lett, hogy egy darabig kénytelen volt visszafogni magát a kis pukkancs. Megijedt, amikor megzavarták a játékát, és inkább kihátrált a homokozóból: visszavonta a vasárnapi boltzárat.
http://sztarklikk.hu/lendvai_ildiko_blogja/lassan-mindnyajunknak-tropara-mennek-az-idegei/265437
Juszt László Ugye ez vicc????
A jelenleg is érvényben lévő Tűzvédelmi Rendelet sok újdonságot hozott magával, ilyen például az is, hogy ha a saját telkünkön, birtokunkon, kertünkben tüzet szeretnénk gyújtani, akkor ezért bizony fizetnünk kell.
A tűzgyújtási díj mértéke alkalmanként jelenleg 3000 forint. A tűzvédelmi hatóságtól kell engedélyt kérnünk minimum 10 nappal a tervezett égetés időpontja ellőtt. A kérvényben szerepelnie kell:
- az égetés egészen pontos földrajzi koordinátáinak,
- percre pontosan fel kell vezetnünk, hogy mikor tervezzük megkezdeni az égetést és mikor fogjuk befejezni,
- miért és mekkora területen tervezünk égetni,
- annak a neve és lakcíme, aki az égetést végezni fogja,
- illetve annak a személynek a neve, címe és telefonszáma, aki ezt a tervezett égetést majd felügyelni fogja.
A kérvény elbírálására 5 napja van a tűzvédelmi hatóságnak.
Tisztelettel érdeklődöm: az Orbán-kormány engedélye nélkül kimehetek a mosdóba, vagy előzőleg engedélyt kell kérnem az NTH-tól, azaz a Nemzeti Toilette Hatóságtól?
http://sztarklikk.hu/juszt_laszlo_blogja/ugye-ez-vicc/265837
NÉMETH SÁNDOR BŰNCSELEKMÉNNYEL VÁDOLJA A TITKOSSZOLGÁLATOKAT
Amerikai Népszava
Az Új Exodus című lap 2016. májusi számában "A Hit Gyülekezete és a titkosszolgálatok" címmel megjelent írás azt állítja, hogy a polgári titkosszolgálatok a kilencvenes években törvénytelenül, titkosszolgálati eszközökkel és közpénzen megfigyelték az SZDSZ-t és a Hit Gyülekezetét, titkosszolgálati eszközökkel arra törekedtek, hogy rombolják, szétválasszák, megbuktassák és felszámolják őket.
A Hit Gyülekezete teológiai folyóirata szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal a kilencvenes években ügynököket épített be a Hit Gyülekezetébe azzal a céllal, hogy egy törvényesen bejegyzett egyházat bomlasszon, s egy parlamenti pártot, az SZDSZ-t, megszüntessen. A Németh Sándor vezető lelkész által alapított és főszerkesztett Új Exodus szerint a polgári titkosszolgálatok ügynökei szerepet játszottak az SZDSZ megszűnésében, s miattuk romlott meg a Hit Gyülekezete kapcsolata a liberális párttal.
Az Új Exodus cikke döbbenetes vádakat fogalmaz meg. Átlépte Németh Sándor magánháborújának és bosszúhadjáratának határait. A Magyar Köztársaság polgári titkosszolgálatait súlyos bűncselekményekkel támadja. A vádat vagy bizonyítani kell, vagy a vádaskodásért és a nemzetbiztonsági szervezetekkel szembeni közbizalom elleni támadásért felelősségre kell vonni. A vádak mögött egyetlen névtelen informátor áll, aki univerzális képességekkel rendelkezik, mert megjósolta azt is, hogy "a közeljövőben a Hit Gyülekezete lehet a legnagyobb egyház Magyarországon". Vagy legalábbis azt tudja, hogy a megrendelő mit akar hallani.
A hivatalos szerveknek vélhetően az undorukat kell legyőzniük, és túl kell tenniük magukat azon, hogy az Új Exodus cikke komolytalannak látszik, óvodás szintű mese, mert a valóság mégis az, hogy a negyedik legnagyobb egyház vezetője, aki jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, ahol ezeket a rögeszméit terjeszti is, a legsúlyosabb vádakkal illeti a polgári titkosszolgálatokat, rombolja a közbizalmat, félrevezeti a híveit, meghamisítja a történelmet és emberek tucatjait rágalmazza.
Bartus László szerint a megismételt ügynökvád, amely már kiegészült az egész polgári titkosszolgálattal és a meg nem nevezett további beépített ügynökökkel, Németh Sándor és az ATV menekültellenes rasszista uszításairól írott cikkeire adott válasz. A cikkeket itt, itt, itt és itt lehet olvasni.
Kovács M. Mária–Ungváry Krisztián: Hóman Bálint az Igazság Intézet fogságában
A Rubicon 2016. januári számában Ujváry Gábor terjedelmes cikkben vitatta azokat az állításokat, amelyeket Hóman Bálint kapcsán az elmúlt hónapokban megfogalmaztunk. A sajtóban elsõként Gyáni Gábor hívta fel a figyelmet Ujváry tényfabulációs eljárásának több buktatójára (A Veritas átlépte a Rubicont, Élet és Irodalom, 2016. február 12.). Ujváry cikkére mi is azonnal válaszoltunk, és írásunkat elküldtük a Rubiconnak. A szerkesztõség tudtunkra adta, hogy cikkünk megjelentetésének elõfeltétele, hogy Ujváry Gábor elõbb kézhez kapja az írásunkat, majd válaszcikket ír rá, amely ezután a mi cikkünkkel egyidejûleg, ugyanabban a számban jelenne meg. Ezt az eljárást több szempontból sem tartottuk elfogadhatónak. Egyrészt nem fogadjuk el az egyidejûség elvének alkalmazását ebben a vitában akkor, ha az nem kötelezõ az összes résztvevõre. Márpedig a Rubicon ugyanezt az elvet nem érvényesítette akkor, amikor Ujváry velünk polemizáló cikkét közölte. Másrészt erõs kétségeink vannak: ennek a módszernek több elõnye lenne, mint hátránya. A további vita elõl most sem térünk ki. De nem elfogadható, hogy a polemizáló felek ne azonos feltétellel vitatkozzanak. Köszönjük a Mozgó Világnak, hogy vállalta cikkünk megjelentetését. Bízunk benne, hogy Ujváry érdemben reagál érveinkre.
Cikkünkben – társszerzõk lévén – felváltva hivatkozunk az általunk külön-külön megjelentetett történelmi szakkönyvekre. Bár írásunkat közösen, többes szám elsõ személyben írjuk, a hivatkozások alkalmával egyes szám harmadik személyben jelöljük az olvasónak, hogy a hivatkozott mûveknek kettõnk közül melyik a szerzõje.