2016.május 19. Sajtószemle
"Bizalmas" minősítéssel titkosították azokat az ún. technikai aktákat, amelyek Csikós Klaudia, a Blikk újságírójának lehallgatásáról szólnak. Vagyis a lehallgatás adatait még az újságíró és ügyvédje sem ismerhetik meg.
Csikóst azért hallgatták le, mert a rendőrség kíváncsi volt rá, honnan szerezhette információit folyamatban levő nyomozásokról. Egy, az iratokban csak Jürgenként emlegetett rendőr mellett gyűjtöttek adatokat az újságíróról is. Abból pedig, hogy összesen hat technikai aktát titkosítottak, arra lehet következtetni, hogy legalább hat embert hallgathattak le az ügyben.
Az ügyben meggyanúsított rendőr ügyvédje, Fridman Róbert most a titkosítás feloldását kérte, mert szerinte az újságíró lehallgatása törvénytelen volt, az adatok megismerése nélkül pedig nem tudja ellátni ügyfele védelmét.
Mintha terrorista lenne, úgy kezelték a lehallgatott újságírót
A strasbourgi bíróságig viszi a Blikk törvénytelenül lehallgatott riporternőjének ügyét Magyar Gábor ügyvéd. Szerinte ugyanis Csikós Klaudiát minden alapot nélkülöző állítások alapján hallgatták le három napig, csak azért, hogy megismerhessék híváslistáját és feltérképezhessék rendőrségi (és ki tudja milyen) kapcsolatait. Miután ez megtörtént, a kapcsolatai ellen kezdtek titkos információgyűjtésbe, és kértek bírói engedélyt lehallgatásukra. Utána már szó sem volt arról, amivel az egész ügy indult, hogy Csikós vesztegetéssel jutott volna információkhoz, és hivatali visszaélésre bujtott volna fel rendőröket.
Rubovszky: Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt
„Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt” – állította a Népszabadságnak ma délben Rubovszky György. A KDNP-s honatya munkatársunknak Varsóból igyekezett cáfolni a Hír Tv által rögzített magánbeszélgetésének a tartalmát, miszerint azt mondta volna Áder János államfőről: „nem létezik, hogy újraválasszák. A Viktor nem engedi meg”. Orbán Viktor sajtófőnöke munkatársunknak azt írta: kihallgatott magánbeszélgetések értelmezésében nem tud segíteni”.
Kedden Ruboszky György a Hír Tv-nek nem tagadta, hogy azt mondta volna, amit neki tulajdonítottak, viszont azt állította: a Hír Televízió stábja magánbeszélgetést hallgatott ki. A televízió riporterének a kérdésére, hogy miben tévednek, a politikus a parlamenti folyosón láthatóan felindultan úgy reagált: „Nem tévedtek, hanem aljasok voltak, mint mindig. Ott is elmondtam, hogy a Hír Televíziónak azért nincs keze, mert akkor nemcsak hazudni fog, hanem lopni is”.
http://nol.hu/belfold/rubovszky-ader-janosrol-szo-sem-volt-1616001
Miért kell komolyan venni Rubovszky György elszólását?
Nem hallhattunk eddig kormánypárti politikust arról beszélni, maradhat-e államfő Áder János 2017 után, vagy mást szeretne Orbán Viktor. A KDNP-s Rubovszky György elkapott mondatai megtörték a csendet, és több szempontból is fontosak: kiderült, hogy bármit is mondanak, már most foglalkoztat mindenkit az elnökválasztás. Ráadásul egyértelművé vált, hogy a kormánypárti képviselők döntéséről is Orbán Viktor dönt.
http://index.hu/belfold/2016/05/18/miert_kell_komolyan_venni_rubovszky_gyorgy_szavait/
Ki az aljas valójában?
Szilágyi Richárd, Magyar Nemzet
A történet azonban nemcsak a Fidesz belső harcairól szól, hanem annál jóval többről. Arról, hogy mit gondolnak a kormánypártok a valódi sajtó működéséről. Miután Rubovszky lebukott, ő és pártja a Hír TV-t támadta meg azzal, hogy egy magánbeszélgetést hozott nyilvánosságra. Őt idézve aljasok voltak a kollégák. Szerintem meg profik, úgy, mint 12 évvel ezelőtt. 2004-es emlékeim szerint az akkor ellenzékben lévő Fidesz és a KDNP nem emelt kifogást, amikor szintén a televízió kameráinak köszönhetően derült ki, hogyan viccelődött Zuschlag János a holokauszt áldozatairól a Terror Háza Múzeum előtt. Eltelt több mint egy évtized, és mára az is „magánbeszélgetéssé" vált, ami egy parlamenti bizottságban hangzik el.
http://mno.hu/vezercikk/ki-az-aljas-valojaban-1342939
Lázár szerint igenis beleszól Orbán,hogy menjen-e Áder
A miniszterelnök sajtófőnöke szerint a köztársasági elnök megválasztásáról a parlament dönt, vagyis a miniszterelnöknek nincs befolyása az újonnan megválasztott államfő személyének kiválasztására. Lázár János viszont ennek éppen az ellenkezőjét állítja. Igaz, egy 4 évvel ezelőtti felvételen.
http://hvg.hu/itthon/20160518_Lazar_szerint_igenis_beleszol_Orban_hogy_menjene_Ader
Sosem tudjuk meg, kikkel tárgyalt Lázár
A Direkt36 értesülése szerint a Kúria helybenhagyta az ítéletet, miszerint nem közérdekű információ, hogy Lázár János kikkel tárgyalt azokon a találkozókon, amiken saját bevallása szerint az országot képviselte - írták meg Facebookjukon. Így valószínűleg már soha nem fog kiderülni, kikkel találkozott Lázár János titokzatos milánói és zürichi útjain. Lázár János 2013 nyarán, még a Miniszterelnökség vezetőjeként eltöltött egy péntek éjszakát Milánóban. Lázár hotelköltsége 298 ezer forint volt, kísérőjével a teljes szállásköltség ennek a duplája, 596 ezer forint volt. Lázárék kétnapos zürichi útján pedig 290 ezer forint ment el dologi kiadásra.
A Kúria az új ítéletet így indokolja:
http://index.hu/belfold/2016/05/18/sosem_tudjuk_meg_kikkel_targyalt_lazar/
Fideszes vezető szerint Botka politikai célokra használta a rendőrséget
Politikai szerepet vállalt a rendőrség Botka László érdekében, ezért Pintér Sándor belügyminiszterhez fordul a Fidesz szegedi elnöke. Korábban a városi rendőrkapitány is kapott ingyen parkolójegyet, és már a Mars téri kereskedők jogait sem védte meg a rendőrség.
http://nol.hu/belfold/fideszes-vezeto-szerint-politikai-celokra-hasznaltak-a-rendorseget-1616017
Kovács Béla lengyel kapcsolatát tartóztathatták le Lengyelországban
A lengyel kémelhárítás kémkedés gyanúja miatt letartóztatta Mateusz Piskorskit, az oroszbarát lengyel Változás nevű párt vezetőjét. Úgy tudjuk, Piskorski a szintén kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselő elleni eljárás során is képbe került, a két politikus kapcsolatban állt egymással.
A lengyel Belbiztonsági Ügynökség különleges egységei letartóztatták az oroszbarát Változás párt (Zmiana) vezetőjét, Mateusz Piskorskit, miközben házkutatást tartottak a párt irodájában és a tagok otthonában - írta a lengyel sajtóra hivatkozva a Pcblog. Piskorskit sajtóhírek szerint azzal gyanúsítják, hogy Oroszországnak kémkedett.
http://index.hu/kulfold/2016/05/18/kemkedes_miatt_letartoztattak_kovacs_bela_lengyel_kapcsolatat/
Miklós Gábor Kult. forr.
A vezető kínai lapok egynapos késéssel írtak az ötven évvel ezelőtti eseményről. A hivatalos Kína egy 1981-es elítélő párthatározat felmondásával emlékezett meg arról, hogy ötven éve indította el Mao Ce-tung a maga végső leszámolását az addig általa épített és irányított rendszerrel, addigi harcostársaival. Ez volt a Nagy proletár kulturális forradalom, az erőszak, a rombolás kora Kínában. Pótolhatatlan életek és kulturális kincsek semmisültek meg, családok törtek szét. Ezt most újra elismerték. Az én nemzedékem akkor innen borzongva szemlélte, ami ott történik. Keveset értettünk belőle. Voltak, akiket közülünk is magával ragadott a tekintélyek és hagyományok elleni lázadás, a forradalminak látszó düh.
Csupán Sanhszi tartományban és Dalian (Port Artur) városában tüntettek az évfordulón a neomaoisták. Ezek számára az 1966 májusában kezdődött évtized aranykor volt, és a rehabilitációját követelik. „Mao eszméi legyőzhetetlenek!” – állt a Sanhsziban felvonulók tábláin.
http://nol.hu/velemeny/kult-forr-1615985
Bevándorlókat költöztetne Zuglóba a PM
A tervezetet Szabó Rebeka alpolgármester küldte szét a képviselőknek
Pindroch Tamás Magyar Hírlap
Bevándorlóknak is lehetővé tenné a szociális bérlakások megpályázását információink szerint a baloldali vezetésű Zugló új lakásrendelet-tervezete.
http://magyarhirlap.hu/cikk/55709/Bevandorlokat_koltoztetne_Zugloba_a_PM
Csizmadia LászlóBaráti tűz
A migránskérdés megoldásának lehetséges lépései Európán kívülre vezetnek.
Magyar Hírlap
A hazai, patchwork típusú szocliberális ellenzéki garnitúra migránsügyben tanúsított rúgkapálása túllépett a társadalom tűrési szintjén. Állításomat alátámasztja a CÖF–CÖKA e tárgykörben zajló országjárásán a lakosság által kinyilvánított elsöprő erejű állásfoglalás.
Az Európai Unió jelenlegi vezetői úgy félnek a tagországokban megrendezendő, a migránsokkal kapcsolatos népszavazásoktól, mint ördög a tömjén füstjétől. A népakarattal azonban előbb-utóbb szembe kell nézni. A jelenleg járható, ellenőrizetlen, gazdasági bevándorlást és terrorizmust segítő utak oda-vissza lehetővé teszik a keresztényi hit, erkölcs és szolidaritás lábbal taposását.
A demográfiai problémák, a munkaerőpótlás migránsokkal történő, nyugat-európai országok által elképzelt megoldása „baráti tűz” alatt tartja a másként gondolkodó, szabadságukat féltő népeket.
Tüzet szüntess!
http://magyarhirlap.hu/cikk/55700/Barati_tuz
Jávor Benedek: felesleges a paksi bővítés
Nem áll meg a lábán a magyar energiastratégia, hiszen a tervezett bővítések ellenére az elmúlt évben csökkent az ország energiaigénye - mondta Jávor Benedek a Fenntartható energia forgatókönyv Magyarország számára című konferencián szerdán. Hozzátette, a kormánynak nincs alternatívája arra az esetre, ha a paksi bővítés valamiért nem valósul meg, holott a bővítés körüli bizonytalanság okot ad a félelemre. Az Európai Unió célja, hogy különválassza a gazdasági növekedést az energiaigény növekedésétől, ami Magyarországnak egyelőre nem sikerült, így a kormány igénybecslései nem vehetőek komolyan - tette hozzá.
http://nepszava.hu/cikk/1094311-javor-benedek-felesleges-a-paksi-bovites
Sebes György Dübörgés
Hogy dübörgünk! - mondja az alapviccben az egér az elefántnak a hídon. Hasonlóképpen "dübörög" a külügyek intézésére felhatalmazott magyar miniszter, midőn Bill Clintonnak válaszol. Orbán Viktor egykori magyar hangja ismét kitesz magáért, ahogy az már megszokott tőle, főnöke elégedettségére apellálva (netán helyette szólva).
Az egész ügy persze szót sem érdemelne, ha nem lenne annyira jellemző napjaink politikai légkörére. Az egykori amerikai elnök - akit a hatalomhoz közel álló portálon "az öreg szaxisnak" neveznek - felesége kampányában nyilvánított véleményt. Mégpedig a republikánusok immár egyedüli elnökjelölt-jelöltjéről, Donald Trumpról, aki többször is pozitívan nyilatkozott Vlagyimir Putyinról. Az ő nézeteivel, muszlim- és mexikóiellenességével állította párhuzamba a magyar és a lengyel kormányokat. Konkréten azt mondta, hogy - szerinte - a lengyeleknek és a magyaroknak túl sok bajuk van a demokráciával, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak, tekintélyelvű diktatúrát. Közben még megjegyezte, hogy a két ország nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül.
Több se kellett Szijjártónak. Közleményben oktatta ki Clintont, hogy a szabadságot a magyar emberek harcolták ki.
http://nepszava.hu/cikk/1094190-duborges
Halálra éheztetett kislány - Jelentettek a védőnők?
Épp aznap hívták ki a mentőket a halálra éheztetett, másfél éves gyöngyösi kislányhoz, amikor megszületett az ítélet a 2013-ban elhunyt agárdi kisfiú ügyében, aki ugyancsak szülei miatt halt éhhalált. Mindkét eset ismét rámutatott a gyermekvédelmi jelzőrendszer hiányosságaira, a rossz szakmai körülményekre.
http://nepszava.hu/cikk/1094327-halalra-eheztetett-kislany---jelentettek-a-vedonok
Zsúrpubi
D. Horváth Gábor, Magyar Nemzet
A közszféra hazai Olümposzának ügyein munkálkodó kormányzati stratégiai kutatási vezető, G. Fodor Gábor a következő szavakkal illeti egyik honfitársát, Gerendai Károlyt: „Elkapatott, elkényeztetett úrifiú, aki (jómódú) szüleitől mindent megkap, nem kell megküzdenie semmiért. A zsúrpubi számára az életnek nincs igazi tétje, mivel nem a saját farkával veri a csalánt, ennek megfelelően általában pofátlanul magabiztos és egocentrikus. Teljesítmény-értékrendű közösségek állandó megvetésének tárgya, mivel amit más munkával, kitartással, komoly elhivatottsággal ér el, azt ő egész egyszerűen megveszi vagy megkapja készen, gyakran kiérdemelve emiatt a pózer jelzőt is, mivel a megszerzett javak mögöttes értékéről gyakorlatilag fogalma sincs. A fentieken túlmenően zsúrpubinak szokás titulálni minden puha, tartást és keménységet, tökösséget és (a szó macsóértelmében vett) sármot nélkülöző, nyálas, valószínűleg tévedésből hímneműnek született XY kromoszómájú képződményt (lásd: törpepöcs). A zsúrpubi tipikus reakciója a fentebb felsoroltakra (ha egyáltalán felfogja, és ha egyáltalán veszi a fáradságot, hogy az egész témát a »magasról leszarom« attitűdön kívül érdemben lereagálja) a következő: »Nemtom, de annyi a zirigy, csóró proli bunkó, assziszik érdekelnek… (satöbbi-satöbbi).«”
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a szelíd hangot a stratégiai igazgató kölcsönvette, mielőtt magáévá tette. Olvasta az interneten a zsúrpubi meghatározását, aztán eszébe jutott, hogy ez Gerendaira is ráillik. De vajon egy ilyen nyugis állásban lévő embert, mint G. Fodor, mi képes kihozni ennyire a sodrából?
http://mno.hu/magyar_hang/zsurpubi-1342798
SZIJJÁRTÓ: A MAGYARORSZÁGOT ÉRŐ AMERIKAI BÍRÁLATOK EGY TŐRŐL FAKADNAK
MTI
Magyar Idők Online
Egy tőről fakadnak az utóbbi napok amerikai kritikái, a Clinton család kommunikációjában Soros Györgynek a magyar kormánnyal szembeni elégedetlensége jelenik meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában.
FIDESZ: A KRITIKÁKNAK BILL CLINTON AZ ARCA, DE SOROS GYÖRGY A HANGJA
A Fidesz azt írta, hogy minden amerikai megszólalás mögött egyetlen tényező húzódik: Soros György egész egyszerűen egy neki tetsző kormányt akar látni Magyarországon, ezért mindent bevet.
„Az amerikai spekuláns számos alkalommal és eszközzel akart eddig is nyomást gyakorolni Magyarországra”, a bevándorláspolitikában éppúgy, mint pénzügyi és gazdasági kérdésekben – olvasható a közleményben.
http://magyaridok.hu/belfold/fidesz-kritikaknak-bill-clinton-az-arca-de-soros-gyorgy-hangja-678319/
Brüsszel üzeni: harcoljon a kormány a korrupcióval
Az oktatással, a szociális ellátással és a közmunkaprogrammal is gondok vannak, írta az Európai Bizottság a magyar kormánynak.
Megjelentek az Európai Bizottság szokásos országspecifikus ajánlásai, amelyekkel a következő egy-másfél évre gazdaságpolitikai iránymutatást nyújt a tagállamoknak.
Miért okoskodik itt Brüsszel?
Az Európai Bizottság az uniós gazdasági kormányzás részeként minden évben küld ajánlásokat az összes tagállamnak (kivéve azoknak, amelyek épp mentőcsomagot kapnak). Gyakorlatilag csak akkor kockáztat büntetést egy ország, ha túl magas a költségvetési hiánya – azaz hogy mennyivel ad ki az állam több pénzt, mint amennyit beszed – és nem tudja kimagyarázni különleges körülményekkel. Eddig még senkire nem róttak emiatt bírságot, és bár többen arra számítottak, hogy most Spanyolország és Portugália nem ússza meg, mégis haladékot kaptak.
Az ajánlások kiadása előtt megvizsgálták a tagállamok helyzetét. Az ideiországjelentés alapvetően kedvező képet adott Magyarországról, amely kiegyensúlyozott, de mérsékelt növekedési pályán halad, miközben a költségvetési hiányt és az államadósságot is sikerült leszorítani. Ugyanakkor több problémát is felsoroltak, különösen az oktatással és akorrupció kezelésével voltak kritikusak.
Jobban kellene harcolni az adósság ellen
Magyarország azok között van, akiknél nem állapítottak meg egyensúlytalanságokat, azaz a kormány messze van attól, hogy megbüntessék. A Bizottság szerint viszont nagy a veszély, hogy lecsúszunk a megígért adósságcsökkentési pályáról, és akár az uniós szabályokat is megsérthetjük, ezért – tavalyhoz hasonlóan – további intézkedéseket javasol. Magyarán visszább kellene fogni a költségvetési kiadásokat és/vagy növelni a bevételeket. Idén a bruttó nemzeti össztermék 0,3 százalékával, jövőre 0,6 százalékkal kellene kiigazítani a büdzsét.
http://index.hu/kulfold/eurologus/2016/05/18/a_korrupcio_es_az_oktatas_is_szemet_szurt_brusszelnek/
A Liga Szakszervezeteknél razziázott a NAV
Helyszíni iratellenőrzést tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liga Szakszervezetek Ajtósi Dürer sori székházában. Információink szerint az adóhatóság a még Gaskó István elnöksége alatt elnyert TÁMOP-pályázatok ügyében nyomoz.
A szakszervezeti konföderációtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a NAV munkatársai előzetes jelzés nélkül érkeztek, a pénzügyi osztályon ellenőrzték a pályázathoz kapcsolódó dokumentumokat.
Gaskó ellehetetlenült a Ligában, miután tavaly májusban leváltották a VDSZSZ elnöki posztjáról. A feladatait ideiglenesen átvevő Bárány Balázs érdekvédelmi alelnök több visszásságot tárt fel a szervezetek pénzügyi elszámolásában. Kiderült, hogy Gaskódrága éttermi vacsorákat, irreális tankolásokat, nyaralásokat és budapesti lakosként fővárosi hotelszámlákat számolt el a szervezet reprezentációs keretére. A szakszervezeti vezető cáfolta Bárány állításait, aki több feljelentést tett az állítólagos visszaélések miatt.
http://index.hu/gazdasag/2016/05/18/liga_szakszervezetek_gasko_istvan_nav_tamop/
SZERGEJ LAVROV HAZÁNKBA LÁTOGAT
Sitkei Levente
Az orosz külügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására jön Budapestre, tudta meg a Magyar Idők.
http://magyaridok.hu/kulfold/szergej-lavrov-hazankba-latogat-677017/
CLINTON BESZÓLT
Szőcs László Magyar Idők
Ami jár, az jár: a 90-es években Bill Clinton az Egyesült Államok sikeres elnöke volt (habár Szerbiában kevés barátja lehet a NATO-bombázás óta). Amerikának és a világgazdaságnak is jól ment még akkoriban.
Ugyanakkor – ami jár, az jár – visszatetszést kelt, amikor a kiérdemesült exelnök egy haldokló rockzenész elfúló hangján ekképp veszi a szájára Magyarországot és Lengyelországot: ugyan az Egyesült Államoknak köszönhetik a szabadságukat, most Putyin-féle tekintélyelvű diktatúrát akarnak.
Értjük persze, kampány van Amerikában, sok mindent mondanak. Clinton kijelentése is Donald Trumpra való célzásként hangzott el. De ne a mi kontónkra! A fogatlan oroszlánként felesége mellett korteskedő Clinton figyelmébe ajánljuk inkább a következő kampányelemeket……..
http://magyaridok.hu/ahelyzet/clinton-beszolt-673867/
SZÁZADVÉG: A TÖBBSÉG A NÉPSZAVAZÁS MELLETT ÁLL
Magyar Idők
A Századvég közvélemény-kutatása szerint csaknem 90 százalékos az Európai Unió kötelező kvótarendszerének elutasítottsága Magyarországon azoknál, akik részt vennének a kérdésben tartott népszavazáson.
http://magyaridok.hu/belfold/szazadveg-tobbseg-nepszavazas-mellett-675742/
GULYÁS GERGELY: A STRASBOURGI BÍRÓSÁG SZERINT IS KORLÁTOZHATÓ A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS A HÁZBAN
MTI
Az Emberi Jogok Európai Bírósága is elismerte, hogy a parlamenti ülésteremben az Országgyűlés méltóságát sértő megnyilatkozások esetén jogszerű a véleménynyilvánítás korlátozása és szankcionálása – közölte Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerdán az MTI-vel.
SZIGETVÁRI KIROHANÁSOK
A LIBERÁLISOK A KVÓTANÉPSZAVAZÁS ELLEN AZ ALAPTALAN ANTISZEMITÁZÁS CSODAFEGYVERÉT VETIK BE
Csontos János
A terroristákat és a zsidókat Szigetvári hozta szóba, ő rakta az asztalra, miután besértődött, hogy elvhű kvótapárti politikusként az „előretolt” jelző őrá is alkalmazható. Ő vetette be az „ügynök” kategóriát is, saját magára vonatkoztatva. Mivel Szigetvári hitbéli vagy egyéb identitása nem ismeretes, és amúgy is irreleváns, a zsidóságot pajzsként használta a maga mentségére.
http://magyaridok.hu/belfold/szigetvari-kirohanasok-670861/
A francia és a német bankok jártak a legjobban a görög mentőcsomagokkal
A European School of Management and Technology egy berlini magánegyetem, amit olyan komoly német cégek alapítottak, mint a Bosch, Siemens, T-Mobil vagy a KPMG. Itt készült az a múlt héten nyilvánosságra hozott tanulmány, aminek a címe
Hová ment a görög mentőcsomagokra költött pénz?
A tanulmány végső válasza elég egyszerű:
Az eurómilliárdok legnagyobb részét bankok vették fel, és a pénz jelentős része meg sem fordult Görögországban. A teljes összegnek alig 5 százaléka jutott konkrétan a görög államháztartás kisegítésére.
http://444.hu/2016/05/18/a-francia-es-a-nemet-bankok-jartak-a-legjobban-a-gorog-mentocsomagokkal
Mindenki nyugodjon meg! Az ügyészség NEM nyomoz az MNB-alapítványok ügyében!!!
nem egy feljelentés alapján indított nyomozást, hanem az MNB-alapítványok saját kérésére indult el egy törvényességi eljárás. Ami nem nyomozás.
Ezek szerint az ügyészség álláspontja továbbra is az, hogy nyomozás csak bűncselekmény gyanúja alapján indítható, ilyen pedig az MNB-ügyben nincs. Így még inkább érthető, tegnap miért vigyorgott úgy a Parlamentben Polt Péter legfőbb ügyész és Matolcsy György jegybankelnök.
Ezúton kérek elnézést az ügyészségtől, amiért abban a színben tüntettem fel, hogy nyomozást indítana egy súlyosan korrupciógyanús ügyben.
http://444.hu/2016/05/18/mindenki-nyugodjon-meg-az-ugyeszseg-nem-nyomoz-az-mnb-alapitvanyok-ugyeben
A frappáns visszavágások mestere, Kovács Zoltán kormányszóvivő frappánsan visszavágott a Politicónak
Kovács Zoltán a létező legfrappánsabban, egyben
teljesen és tökéletesen ellenőrizhetetlen állítással
vágott vissza a Brüsszelben dolgozó magyarok hányatott sorsáról a múlt héten nagy cikket közlő Politicónak. Kovács olvasói levélben válaszolt az Orbán miatt ellehetetlenülő brüsszeli magyarokról hosszú cikket író Politicónak.
A Politico eredeti cikkének a lényege, hogy Magyarország borzalmas EU-s megítélése miatt az EU központjában dolgozó magyarok lassan titkolni kényszerülnek magyarságukat, hogy ne zrikálják őket folyton. Na, erre válaszolta azt levelében Kovács, hogy
bár nyilvánosan valóban pellengérre állítják a magyarokat, négyszemközt, privátban dicsérni szokták őket.
Végignézték a rendőrségen a Választási Irodánál készült videókat, majd megkérdezték, hogy tud-e személyleírást adni a kopaszokról
a februári akciójuk középpontjába került Nyakó Istvánt hat órán keresztül izzasztotta a rendőrség.
Személyleírást tudna adni?
Nyakó május elején történt kihallgatása egészen bizarr volt.
Az ügyben eljáró alezredessel szinte percről-percre végignézték a Nemzeti Választási Iroda térfigyelő kamerái által készített videókat. Közben a rendőr olyasmiket kérdezett, hogy konkrétan ebben vagy abban a percben fenyegetve érezte-e magát a körülötte álló kopaszoktól a politikus, és ha igen, akkor pontosan mit érzett és miért.
a februári akciójuk középpontjába került Nyakó Istvánt hat órán keresztül izzasztotta a rendőrség.
Személyleírást tudna adni?
Nyakó május elején történt kihallgatása egészen bizarr volt.
Az ügyben eljáró alezredessel szinte percről-percre végignézték a Nemzeti Választási Iroda térfigyelő kamerái által készített videókat. Közben a rendőr olyasmiket kérdezett, hogy konkrétan ebben vagy abban a percben fenyegetve érezte-e magát a körülötte álló kopaszoktól a politikus, és ha igen, akkor pontosan mit érzett és miért.
Tóta W.: Magyar ember nem lop, csak elképzel
Ez nem lopás, kérem, hanem elmélet, mint a komcsiknak! Ja nem: nekik volt olyanjuk.
„Csak azt akartam ezzel jelezni, hogy az államosítást ebben az országban nem lopásnak hívták 1948 után, a privatizálást sem szabad rablásnak nevezni 1988 után. Most is van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása.” Lánczi András
Kivételes ember került a Corvinus élére Lánczi András személyében. Azok közé tartozik, akik se nem tagadják, hogy hívei a szervezett bűnözésnek, se nem szégyellik. Ugyanis amit korrupcióként szokás kritizálni, az minimum erkölcsileg, de egyre gyakrabban jogilag is bűncselekmény, hiába magyarázzák, hogy a szajré elvesztette közpénzjellegét. Lánczi és műhelye inkább előadja, hogy ez jóféle bűn. Szeretem, mert magyar. A legtöbben ilyenkor legalább nem arra hivatkoznak, hogy a kommunisták is ezt csinálták.
Főleg akkor nem, ha egyébként ők maguk kommunistázással emelkedtek a csúcsra. Abba beleértették az államosítást és a privatizációt is, de akkor még elítélően: azt ígérték, hogy ők nem olyanok.
http://hvg.hu/itthon/20160518_lanczi_andras_korrupcio_corvinus
Lemondólevelet vitt az MSZP Matolcsy Györgynek – fotók
A szocialisták elnöke szerint a jegybank elnöke egy fideszes politikus, pedig a törvény kimondja az MNB és vezetőjének politikamentességét. Tóbiás József és társai ezért szerdán lemondólevelet vitt Matolcsy Györgynek a jegybank épületébe.
Tóbiás József keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: Matolcsy György közvetetten a Fidesz esetleges választási győzelmét hivatott támogatni azokból a milliárdokból, amelyek közpénzként a jegybank alapítványaiból rendelkezésére állnak.
http://hvg.hu/itthon/20160518_lemondolevelet_vitt_az_mszp_matolcsy_gyorgynek
Milyen magánalapítványok szívják le a közpénzeket?
A keleti nyitás – ez a kulcsfogalom, amelyre megnyílnak az állami pénzcsapok. Kialakulóban van egy alapítványi kör, amely magánszervezetekből áll, de közpénzekből él.
A HVG összeállítása sorra veszi, hogy miért költ az állam a Trianon Alapítványra vagy éppen Fidesz-közeli elitképzőkre.
Baskír és ujgur nyelvtanfolyamokra is költi az államtól kapott pénzét a lakitelki Népfőiskola Alapítvány. A Keleti Nyitás Kollégiumra is fenntartó Lezsák-alapítvány mellett mások is gondolnak irányváltásra: a Kogart például kínai és orosz kiállításokra kapott pénzt. A Tihanyi Alapítvány pedig már-már kormányzati elitképzőként működik – Lánczi András kuratóriumi elnöksége mellett.
A cikk a csütörtöki HVG-ben olvasható.
http://hvg.hu/itthon/20160518_keleti_nyitas_alapitvanyok_kozpenz
A Suzuki is beismerte, hogy csalt
A japán cég beismerte, hogy manipulálta a fogyasztási adatokat. A bejelentésre a japán tőzsde máris reagált: a cég részvénye 11 százalékkal esett. A magyar Suzuki-gyár nem kommentálta a bejelentést.
A Magyar Suzuki Zrt. a hvg.hu kérdésére nem kommentálta a bejelentést, azt közölték, hogy nincs még az ügyről központi állásfoglalás, amelyet kiadhatnak. Így arra a kérdésre sem tudtak válaszolni, hogy a magyar gyárban készült autók érintettek-e az ügyben. A japán cég közleménye azonban egyértelművé teszi, hogy nem.
http://hvg.hu/gazdasag/20160518_Suzuki_csalas_fogyasztas
Bizarr: a Becsület napja szervezője is szerepet kapott a Saul fiában
Hogy kerül a magyarországi radikáljobbos szubkultúra legnagyobb éves eseményének szervezője egy Oscar-díjas holokausztfilmbe?
A Saul fia alkotói valószínűleg nem tudják, kicsoda A. Zsolt. Pedig a név ott szerepel a film stáblistáján a „Katonák” menüpont alatt. Segítünk: A. Zsolt (mozgalmi nevén: Kalóz) a Becsület napja rendezvény ötletgazdája és a Kitörés emléktúrák elindítója. Továbbá a ’90-es évek elején alakult – gyakran lenácizott és -szkinhedezett – Magyar Érdek Pártja egykori alelnöke „a nemzeti szellemű ifjúság” képviseletében. 2002 februárjában Dobokay Gábor vezérőrnagy, a Nemzetbiztonsági Hivatal korabeli főigazgatója még börtönbe is küldte volna A. Zsoltot és testvérét, de nem sikerült neki. Kalóz mostanában hadisírkutatóként tart előadásokat – például aHatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében.
http://valasz.hu/itthon/bizarr-a-becsulet-napja-szervezoje-naci-katonat-alakit-a-saul-fiaban-118617
Exjobbikos képviselő: „Vona a sajátjait alázza meg nyilvánosan”
Az úgynevezett néppártosodás az értékek és elvek teljes feladását jelenti, Vona Gábor pedig a legszorosabb szövetségeseit alázza meg nyilvánosan – mondta az ATV-nek adott interjúban Bertha Szilvia, a párt korábbi országgyűlési képviselője. Bertha új keresztényszociális párton dolgozik, mely már a 2018-as választásokon versenybe szállna.
„Vona Gáborék a néppártosodásnak nevezett folyamattal feladták a radikalizmus minden formáját és a keresztény alapokat is […] Vona saját bástyáit alázza meg nyilvánosan, olyanokat, akikkel akár 10 éve együtt dolgozik” – mondta Bertha Szilvia az Egyenes Beszéd keddi adásában. Hogy a hatás még erősebb legyen, a beszélgetés egy pontján feltette a kérdést, Vona Gáborra célozva: „Ilyen ember akar Magyarország miniszterelnöke lenni?”
http://valasz.hu/itthon/exjobbikos-kepviselo-vona-a-sajatjait-alazza-meg-nyilvanosan-118614
Magas élet: az azeri elnöki család milliárdos ingatlanvagyona Londonban
Az azerbajdzsáni elnök, Ilham Alijev a saját országában lenyúlt közpénzekből vásárolgat luxuslakásokat Londonban, a pénz egyáltalán nem számít. AZ OCCRP nyomozása.
Hamarosan bármit megadna azért, hogy egy ilyen társadalomban élhessen, maga idióta!
http://badog.blogstar.hu/2016/05/18/hollande-vagyai/27337/
Kurd harcosokat ápolnak titokban a Honvédkórházban
A pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség. Dezső Tamás hadtörténész – akinek a közvetítésével az első tárgyalások folytak a kurd katonák budapesti ellátásáról – a Magyar Időknek elmondta: először 2014-ben, még a Magyar Honvédség iraki missziójának szolgálata előtt folytattak megbeszéléseket arról Kurdisztánban, hogy milyen segítségre lenne szükségük a pesmergáknak az Iszlám Állam elleni harcban.
Ekkor merült fel az egészségügyi támogatás igénye. Azóta bizonyos rendszerességgel a megsebesült kurd harcosok egy részének lehetőséget adnak a gyógykezelésre a Honvédkórházban, ahol jelenleg is ápolnak néhányat közülük.
http://magyaridok.hu/belfold/kurd-harcosok-honvedkorhazban-675694/
Már Tóbiás is munkamentes alapfizetést osztogatna
Eddig csak a PM-esek kampányoltak ingyenpénzzel.
Az alapjövedelem bevezetése nem cél, hanem eszköz egy jobb társadalom eléréséhez – mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten, egy nemzetközi konferencián.
http://propeller.hu/itthon/3218060-mar-tobias-is-munkamentes-alapfizetest-osztogatna
Eltartás: nem csak a szülők perelhetik a gyerekeket
Perek tömege indulhat, ha a parlament megszavazza a kötelező szülőtartást, amelyről szerdán vitáznak a képviselők. A Hír Televíziónak az egyik budapesti idősotthon vezetője azt mondta, az a tapasztalatuk, hogy a gondozottjaik harmadának kevés a nyugdíja a költségek kifizetéséhez. Ha módosul a Ptk., már nemcsak a szülők, hanem az őket gondozó intézmények is bíróságon perelhetik a gyerekeket, hozzátartozókat az ellátási költségekért.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/eltartas-nem-csak-a-szulok-perelhetik-a-gyerekeket-1342721
Veszélyes feldarabolás: Egyelőre eldőlt Lázárék párharca
Világgazdaság
Szakmailag teljesen érthetetlen és veszélyes lépésnek tartják a szakértők az OEP feldarabolását és önállóságának megszüntetését, és egyelőre nem is sejtik, hogy mi lehet a döntés hátterében.
Ritka az egyetértés az egészségügyi szakmai szervezetek körében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tervezett átszervezésével kapcsolatban: gyakorlatilag mindenki ellenzi és szakmailag tévesnek és nagyon veszélyesnek tartja a szervezettel kapcsolatos kormányzati elképzeléseket. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy az OEP megússza, pláne mivel Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár komoly háttérharcot vívott ennek érdekében Lázár János sal szemben.
http://www.vg.hu/penzugy/biztositas/veszelyes-feldarabolas-egyelore-eldolt-lazarek-parharca-469953
Valóban nyomoznak Medgyessy Péter kétszázmilliós kenőpénzügyében
Vesztegetés elfogadásának gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a Medgyessy Péter családi cégénél landolt Alstom-milliók ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk úgy tudja, ezúttal is Tényi István, a közügyekben számtalan feljelentést tevő jogász bejelentését vette komolyan a nyomozó hatóság. Bizonyítottság esetén az üzletszerűen elkövetett vesztegetés lehetőségét is vizsgálhatják.
Április elején derült ki, hogy a brit ügyészség vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV körüli döntéshozóknak, hogy az Alstom nyerje a budapesti metrókocsitendert. Tényi István budapesti jogász tájékoztatásából megtudtuk, az ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség – Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt. Az eljárás tényét a PestiSrácok.hu-nak telefonon is megerősítették, részletes választ a nyomozás állásáról azonban későbbre ígértek. Arról a Magyar Idők írt először, hogy a vizsgált ügyben két részletben összesen több mint 597 ezer euró, azaz közel kétszázmillió forint (!) áramlott az Alstomtól Medgyessy Péter volt miniszterelnök családi cégéhez.
http://pestisracok.hu/valoban-nyomoznak-medgyessy-peter-ketszazmillios-kenopenzugyeben/
Volt VS-főszerkesztő: Szemerey Tamás tulajdonosként járt a portálnál
A friss Narancsban feldolgoztuk a vs.hu történetét. Szemtanúk és Kerényi György főszerkesztő is elmondja, hogy Matolcsy György unokatestvére tulajdonosként látogatta meg őket.
Részletesen körbejártuk a vs.hu három évvel ezelőtt kezdődő történetét – a teljes cikket a friss Narancsban olvashatja. A cikkben tucatnyi volt szerkesztő, alkalmazott és újságíró is megszólal, hogy elmondja, miképp látta belülről a portál életét, és mit gondolt róla. Egy dologban biztos nem volt vita a szerkesztőség tagjai közt, ez pedig az volt, hogy a tulajdonos nem más, mint Szemerey Tamás milliárdos, Matolcsy György unokatestvére. A cikkből most jöjjön az a részlet, amelyben épp ezzel foglalkozunk!
„A Narancs által megszerzett tulajdoni lap szerint a Vs későbbi, Klauzál utca 30. alatti szerkesztősége, illetve a New Wave mai székhelye is annak a kecskeméti MAVA Kft.-nek a tulajdonában áll, amelynek tulajdonosa Szemerey Bertalan, Szemerey Gergely és Szemerey Zoltán. Sőt a 2014-es országgyűlési választások előtt maga Szemerey Tamás is belátogatott a Vsszerkesztőségébe. „Felnéztem, és ott volt. Pistivel jött, körbenézett, aztán bementek a tárgyalóba Kerényivel beszélni. Miután elment, Kerényi azt mondta, hogy ő a gazda” – meséli egy akkor ügyeletben dolgozó újságíró. A Narancsnak Kerényi nem kívánt nyilatkozni, azt azonban megerősítette, hogy Szemerey Tamás valóban járt a szerkesztőségben, és akkor tulajdonosként tárgyalt és beszélt vele."
A kormány kijelölte az utat, amin Budapestnek haladnia kell
Biztos, hogy Budapest dolga a magyar buszgyártás feltámasztása?
A kormány tehát úgy várja el a fővárostól, hogy a kormányzati érdekeket a budapesti érdekek elé helyezze, hogy Budapest jelenleg legfontosabb és legkevésbé sem opcionális beruházásában szinte egyáltalán nem vállal szerepet. Nagyobb baj, hogy Budapest vezetése ebben partner. Újra és újra partner.
http://magyarnarancs.hu/republikon/a-kormany-kijelolte-az-utat-amin-budapestnek-haladnia-kell-99370
A Mahir szerint ők győztek a főváros ellen
Jogerősen is a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó plakátcégnek, a Mahir Cityposternek adott igazat a bíróság. A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta ugyanis a januári, elsőfokú ítéletet, amelyben eltiltották a Fővárosi Önkormányzatot a hirdetőoszlopok elbontásától.
http://www.origo.hu/itthon/20160518-masodszor-is-legyozte-simicska-a-fovarost.html
Európa kapujában is embereket fejezett le az Iszlám Állam
Korbácsolás, keresztre feszítés vagy lefejezés vár a líbiai Szirt lakosaira, ha nem az Iszlám Állam dzsihádista szervezet előírásai szerint élnek – írja friss jelentésében a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet.
Szabó Tímea megelőzte Dúró Dórát
Ez alkalommal a női politikusok kedveltségét összesítettük a legnagyobb közösségi oldal adatai alapján. Kétharmados Jobbik fölény a TOP3-ban, miközben Szabó Tímea csendben megelőzte Dúró Dórát.
http://www.origo.hu/video/20160518-szabo-timea-nagyot-ment.html
Marosán György A mosolygörbe alján
Az elmúlt héten kiszivárgott az Emminek a szakiskolai képzés átalakítására vonatkozó elképzelése. A szakközépiskolásokat bővülő óraszámban szűken vett szakmájukra oktatnák, viszont csökkentenék a későbbi pályamódosítást segítő, közismereti tárgyak óraszámát. Ez nem más, mint a rendszerváltás veszteseinek röghöz kötése. A kormány ezt is a biztos munkahelyek ígéretével próbálja eladni. Mégis kérdés: vajon a hírhez az elégedettség – a „fülig érő” száj U görbéjét mintázó – mosolyikonja passzol vagy a csalódásunkat jelző – lefelé görbülő szájat mintázó, fordított U görbe alakú – szomorúságikont biggyesszük oda. Azt, hogy ezeknek az ikonoknak fontos és megszívlelendő üzenete lehet egy vállalat vagy éppen egy társadalom számára, R. Baldwin vetette fel néhány évvel ezelőtti elemzésében. (Baldwin, R. 2012. Global supply chain. CTEI Working Paper).