2016.május 14. Sajtószemle

Miközben az egészségügy és az oktatás is akut pénzhiánnyal küzd, az Orbán-kormány több mint 200 milliárd forintot költ stadionokra. Kiderült, nem csak a baráti csapatok jártak jól a megalomániával, hanem a baráti vállalkozók is.

Orbán Viktor annak ellenére árasztja el az országot stadionokkal, hogy a Századvég - vs.hu által kiperelt - egyik 2013-as felméréséből kiderült, a válaszadók 56 százaléka nem, vagy egyáltalán nem értett egyet az építkezésekkel. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, a kormányfő kevés ígéretét tartotta be olyan precízen, mint azt, hogy a futballba „folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki”. Az Átlátszó gyűjtéséből kitűnik, hogy 2020-ig 32 helyszínen legalább 215,18 milliárd forint közpénzt fognak elkölteni a futballcsapatok stadionjaira, a beruházások összértéke 218,38 milliárdot tesz ki. Vagyis a tervezett futballstadionok 98,5 százalékig közpénzből fognak megvalósulni.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093947-szazmilliardokba-kerul-orban-hobbija

Titkosszolgálati módszerrel figyelték meg kollégánkat

Lábbal tiporta a sajtószabadságot a rendőrség, amikor titkos információgyűjtésbe kezdett kolléganőnkkel, Csikós Klaudiá­val szemben, hogy megtudják, kik informálták a Blikket. Hogy mindezt kiderítsék, lehallgatták az újságírót, és lekérték a híváslistáját.

 

http://www.blikk.hu/aktualis/krimi/titkosszolgalati-modszerrel-figyeltek-meg-kollegankat/nf1cze8

Akikben megnő az értelem - anarchia a finn iskolákban

 

Mit látni a legendás finn iskolában? Hát a szomorú, döglött magyar jövőt. Irigységtől sárguló pillanatfelvétel Helsinkiből - Tóta W. Árpád riportja.

Szerte az épületben kisebb-nagyobb gyerekek rohangálnak mindenféle játékszerekkel a kezükben. Távolságmérővel hadonásznak, plüssnyuszit hintáztatnak műanyag mérleg serpenyőjében, vagy egymás végtagjait méricskélik mérőszalaggal. Az osztálytermek ajtaja nyitva, ki-be szaladgálnak, mindenki zokniban. Máshol hármas-négyes csoportok ücsörögnek sarkokban és kuckókban, olvasnak, interneteznek vagy rajzolnak. Az udvaron kincskeresés folyik térképpel, amiből filmet csinálnak tabletekkel, egyébként angolul.

És nem szünet van, hanem tanítás.

http://hvg.hu/kultura/20160513_Akikben_megno_az_ertelem_tota_w_arpad_finn_iskola_riport

Kinyírják az alternatív és alapítványi iskolákat, köztük a Waldorfot

Az új kerettanterv szerint nem térhetnek el a Waldorf és más alternatív iskolák a központilag meghatározottól, csak akkor, ha "pluszszolgáltatást" nyújtanak. Ezzel értelmüket veszítenék az alternatív iskolák, de a magán szakképző iskolák is a végüket járják.

 

http://eduline.hu/kozoktatas/2016/5/13/Kinyirjak_az_alternativ_es_alapitvanyi_isko_U14CC3

 

Kiderül, mi mennyibe fájt az MVM arculatváltásában

 

Megírtuk, hogy 300 milliót költött az MVM Csoport arculatváltására. Most Dr. Fónagy János nemzeti fejlesztési miniszter levelet írt Mesterházy Attilának, hogy a képviselő „Mennyibe kerül a Magyar Villamos Művek Zrt. arculatváltása és mely cég nyerte meg az erre kiírt pályázatot?” kérdésére választ adjon.

  • A logó tervezési költsége: 50 ezer forint.
  • Az arculati kézikönyvek: társaságonként: 200 ezer forint.
  • Az arculatváltáshoz kötődő kutatási feladatok: 5,3 millió forint.
  • A honlapok átalakításának költsége társaságonként: 990 ezer forint.
  • A legnagyobb költsége a a telephelyeken és épületeken található logók és irányítótáblák, borítékok, névjegyek, levélpapírok, munkaruhák cseréjének volt: 300 millió forint.

http://24.hu/belfold/2016/05/13/kiderul-mi-mennyibe-fajt-az-mvm-arculatvaltasaban/

 

Bemutatták a magyar egészségügy legborzasztóbb fotóit

 

Lepusztult kórházi állapotok és az egyéni, kényszer szülte megoldások - Magyarország, 2016

 

http://24.hu/belfold/2016/05/12/bemutattak-a-magyar-egeszsegugy-legborzasztobb-fotoit/

 

Németh Szilárd úgy megsértődött, hogy élő adásban kisétált az ATV stúdiójából

 

Németh az Együtt elnökével, Szigetvári Viktorral vitatkozott a menekültkérdésről az ATV esti műsorában. A Fidesz alelnöke vitapartnere szemére vetette, hogy az ellenzéki párt mögött idegen érdekek állnak, mire Szigetvári úgy reagált: „mondja ki, hogy a zsidók”.

 

http://24.hu/kozelet/2016/05/13/nemeth-szilard-ugy-megsertodott-hogy-elo-adasban-kisetalt-az-atv-studiojabol/

Akinek kín magyarnak lenni, annak nem kell erőltetni

 

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója kapott pofonokat a magyar államtól, miközben hidat próbál verni a magyar és a román kultúra közé. Szerinte Vidnyánszky Attila átvette a szovjetek erőpolitikáját, a magyar színházi emberek nagy része pedig maga akarta megnyalni a politikusok kezét, így elveszett a szakma becsülete.

·         Gáspárik Attila sosem gondolkodik határon túli magyarként, többséginek érzi magát.

·         Szerinte a magyar értékeket a román kultúra részévé lehet tenni.

·         Az sem okozott törést benne, ha néha felállt a román himnusz alatt.

·         A magyarországi politikai elittel már sok gondja volt.

·         Vidnyánszky Attila azt mondta neki: "Tudom, te engem nem szeretsz, te Alföldit szereted".

 

http://www.origo.hu/kultura/20150515-interju-gasparik-attilaval-a-marosvasarhelyi-nemzeti-szinhaz-igazgatojaval.html

 

Kitervelt gyilkosságokat követtek el a műtőkben az orvosok tudtával

 

Éveken át erősen felhígított fertőtlenítőszereket használtak a román kórházakban. Hatalmas a botrány.

A lassan két hete kipattant ügy csütörtökön vett igazán drámai fordulatot: akkor derült ki ugyanis, hogy több kórházban nem négy-ötször kisebb a hatóanyagok koncentrációja, ahogyan azt korábban tudták, hanem a különbség esetenként több ezerszeres. Hosszú éveken át gyakorlatilag csapvízzel fertőtlenítették a műtőket, azzal mosdottak be az orvosok a beavatkozások előtt. Elemzők, de

az orvosok egy része is kitervelt gyilkosságról beszél.

http://nol.hu/kulfold/kitervelt-gyilkossagokat-kovettek-el-a-mutokben-az-orvosok-tudtaval-1615513

 

Így uszít az Orbán-kormány az EU ellen

 

A poén az, hogy még a hazánknak jutott ezermilliárdos uniós támogatás összege is előkerül a szövegben. Orbánék szerint az eddig folyósított kilencezermilliárd és a 2020-ig várható, nagyjából ugyanekkora összeg ugyanis semmi a menekültek be nem fogadása miatt kapott büntetéshez képest!

„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság 78 millió forintos fejenkénti büntetéssel fenyegetőzik arra az esetre, ha a tagországok nem fogadják el a kényszer-betelepítést. Eközben egy magyar emberre 1 millió forint uniós támogatás jut” – hangoztatja a kormányzati kampány, arról nem árulva el részleteket, hogy ez honnan jött ki nekik. Magyarország ugyanis eddig közel kilencezermilliárdot kapott az Uniótól.

„Brüsszelt meg kell állítani” – zárul a kormány közleménye.

http://nol.hu/belfold/orbanek-megallitanak-brusszelt-1615505

Clooney: Olyan nem létezik, hogy Trump elnök legyen

Cannes-ban mindig fontosak voltak a politikai filmek, különösen ha az egyén hatalom elleni harcáról szólnak. Két ilyen művet is bemutattak: a hollywoodi verziót Jodie Foster rendezésében, az európait Ken Loach alkotásában.

George Clooney hozta a szokásosan markáns stílusát. Ha már amerikai újságírók nem kis csoportja azért jött Cannes-ba, hogy megkérdezze, producerként és főszereplőként a Pénzes cápát már Donald Trump Amerikájára vizionálta-e, Clooney hangsúlyozta: olyan nem létezik, hogy Donald Trump az Egyesült Államok elnöke legyen. Ahogy fogalmazott, a félelemkeltéssel nem fog célt érni, mert az átlagemberek nem rettegnek a muszlimoktól vagy a migránsoktól. A kialakult helyzetért egyébként a sztár a médiát okolja, amely nem szolgáltat elegendő információt az embereknek. „Hiába vannak 24 órás hírcsatornáink, senki nem tette még fel a megfelelő kérdéseket Donald Trumpnak. Például, hogy fejtse ki a programját” – húzta alá George Clooney.

 

http://nol.hu/kultura/rendszervaltasra-keszulnek-1615465

 

Totál Lokál

Van abban valami bájos, hogy miközben a közeli pénzekből kistafírozott baráti portál (lásd még: PestiSrácok) bátor kérdésére (kvázi: Soros-karvalytőkéből működtetik-e a 444-et?) az a válasz hangzik el a Kormányinfón, amely szerint „az átláthatóságot biztosítani kell  a tulajdonviszonyok terén”, nos, aközben fogalmunk sincs, státuszilag kicsoda is igazából az újkori médiamágnások Murdochba ojtott Hefnere, Habony Árpád.

Aki speciel a szintén gazdagon futtatott Lokál tulaja, s akiről maga Kósa Lajos,  a Fidesz Benny Hill-lel kevert Balázs Pétere említette: életveszély. De hogy jó sajtómunkásokként pontosan idézzük a nagy debattőrt a pompás ibizai pislogásokkal, Gucci táskákkal és papíron a nullához konvergáló jövedelemmel büszkélkedő think tank vonatkozásában:  „A Habony így is egy életveszély, ha leszerződtetnénk, akkor nem megoldanánk, hanem kinyitnánk a problémát.” Következésképpen az átláthatóság, vagy mi, éppen eddig fontos, hogy aztán a köz tájékoztatóján rezzenő arc nélkül lehessen koppanó hangú konklúziót levonni az idegenszívűeket szolgáló, a magyarság agyelszívására létrejött, tudjukkik hátterű termékekről.

 

http://nol.hu/velemeny/total-lokal-1615399

 

Surján LászlóMegbocsátás és megbékélés

A közös keresztény hit nem szüntette meg a népek azonosságát, nyelvét, kultúráját, hanem megvilágosította, továbbfejlesztette.

Magyar Hírlap

Pünkösd ünnepe csöndesen meghúzódik húsvét árnyékában. Pedig milyen nagy a szükség a Vigasztalóra! Most három nagy bajunkra kérjük a vigaszt, aggodalmaink csökkentését. Ezek: az újkori népvándorlás, a demográfiai katasztrófa és a szomszéd népekkel való kapcsolatunk, azaz Trianon rendezetlensége. Földi bajok, de mindhárom erkölcsi kérdés is.

Az első két területen a kormány mindent megtesz, ami megtehető. A harmadikban sem tétlen. Az Európai Unióban régiónk országai csak együtt tudnak érdeket érvényesíteni. Ezért kormányszinten félretették a kétoldalú vitákat. De ettől még fel kell lépni például a történelemhamisítás ellen, ami már elveszítette (ál)tudományos alapjait, de még mélyen bent van a többségiek gondolkodásában. A románok több évszázada bizonygatják, hogy a dákok révén ők az őshonosak. A szlovák mítoszgyártás az ezeréves elnyomásért mér ránk büntetést. A múltat sem eltörölni, sem meghamisítani nem szabad. Örvendetes fordulat, hogy fellépett egy új, párbeszédképes történésznemzedék. Ők szakmai becsületüket nem áldozzák fel a hatalmi politika oltárán. Ez jó, de még nem hozza meg a megbékélést. Mást és másoknak kell tenni. Az egyházra és az egész közvéleményre, a civil lakosságra gondolok.

http://magyarhirlap.hu/cikk/55339/Megbocsatas_es_megbekeles

Nagy OttóMint a búcsúban

Mindig nagyon szánom és sajnálom azokat a politikusokat, akik állandóan azzal jönnek, hogy a kormány összeszerelő üzemmé alacsonyította le az egész országot.

Magyar Hírlap

Mindig nagyon szánom és sajnálom azokat a jellemzően és általában baloldali politikusokat, akik állandóan azzal jönnek, hogy a kormány, igen, ez a mostani, összeszerelő üzemmé alacsonyította le az egész országot. És az olyan, de olyan megalázó, írom én itt most, mert az általam szánt és sajnált baloldali politikusok ezt nem mondják ki, csak nagyon, de nagyon egyértelmű módon éreztetik úgy általában mindenkivel, még azzal is, aki ezt egyáltalán nem akarja érezni, hogy nekik ez a megalapozott és jaj, majdnem azt írtam, szent, véleményük.

http://magyarhirlap.hu/cikk/55337/Mint_a_bucsuban

Vajna egyeduralomra tör? - Módszeresen ellehetetleníteni a riválist

A Médiatanács régóta arra készül, hogy ellehetetlenítse a Class FM rádióadót, amelynek novemberben jár le ötéves frekvencia-szerződése. Erről lapunk is beszámolt már, hiszen az elmúlt hónapokban a rádiót többször megbírságolta a médiahatóság. Mindezt megerősítette lapunknak a Class FM jogi képviselője, Nagy Ajtony Csaba is, aki elmondta: pontos információik vannak arról, hogy a tárgyi eljárások megindítására a Médiatanács által koncepciózusan, tervezett módon, a lejáró frekvencia használati jogosultságra figyelemmel került sor, annak érdekében, hogy kizáró okokat keressenek.

http://nepszava.hu/cikk/1093962-vajna-egyeduralomra-tor---modszeresen-ellehetetleniteni-a-rivalist

 

"Hazudott a fideszes" - Magát buktatta le Tiffán Zsolt?

 

Tiffán Zsolt nagy nyilvánosság előtt hazudott a közösségi oldalán, amikor május 2-án azt állította, hogy aznap nyújtotta be Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslathoz a módosító indítványát, holott a kretén Facebook-posztjairól elhíresült fideszes képviselő valójában csak május 12-én nyújtotta be ezt a javaslatot, ahogy ezt az általa is megosztott iromány fejléce is tanúsítja. Na, és mit tesz egy ilyen egyértelmű hazugságon kapott fideszes képviselő? - teszi fel a kérdést Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja blogbejegyzésében.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093898-hazudott-a-fideszes---magat-buktatta-le-tiffan-zsolt

Németh Péter Piszkos és sötét

Orbán most is ostobának nézi az embereket, és azt gondolja, képtelenek az összetettebb gondolkodásra, vagy valóban a szélsőjobb szólamok tetszenek neki? Nos, illik az ország miniszterelnökéről tisztelettel szólni, de az a politikai pályaív, amit az elmúlt húsz-harminc évben leírt - főként pedig a jelen idejű szélsőségessége - arra int bennünket, hogy bizony a kormányfőnek a rasszista kijelentések jelentik a macsó politikus képét. Ezért is tűnik el – Orbánt követve – a Fidesz beszédéből a szellem, a gondolat, az ötletesség, a humor; a hazugság és a szélsőségesség szétszakítja a szövegeket. Lyuk keletkezik bennük; lassan mindenki átlát rajtuk. Ami pedig megmarad, Esterházyval szólva: piszkos és sötét.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093831-piszkos-es-sotet

 

TUZSON BENCE: A KORMÁNY KÖTELESSÉGE, HOGY TÁJÉKOZTASSA AZ EMBEREKET

MTI

A kormány kötelessége, hogy tájékoztassa az embereket, és felhívja a figyelmüket a kényszerbetelepítés veszélyeire, ezért indít kampányt – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Tuzson Bence úgy fogalmazott: Brüsszelnek meg kell értenie, hogy nem lehet a feje tetejére állítani Európát. A kontinensen önálló nemzetállamok vannak, amelyek döntését el kell fogadnia az uniónak – tette hozzá. Az államtitkár közölte, hogy a kvótareferendumra szánt 4,9 milliárd forint nem foglalja magában a tájékoztató kampány költségét, amelynek pontos mértéke még nem ismert.

 

http://magyaridok.hu/belfold/tuzson-bence-kormany-kotelessege-hogy-tajekoztassa-az-embereket-669028/

 

 

A PÁRTPOLITIKA INGERKÜSZÖBE ÉS A RASSZIZMUSVÁD

FODOR GÁBOR FANTOMSZERVEZETÉTŐL BOCSÁNATKÉRÉST KÖVETELEK, VAGY PERELEK

Csontos János Magyar Idők

Mindennek van határa. A hét elején Londonisztán címmel vezércikket írtam a Magyar Időkbe abból a jeles históriai alkalomból, hogy a brit főváros lakói először választottak muszlim (egyébiránt munkáspárti) főpolgármestert maguknak.

A Narancsblog nevű képződmény szerzői adatlapján a következő közlés áll: „Ez a blog a Magyar Narancs Online véleményblogja. A blogbejegyzéseket a Magyar Narancs hetilap és a Narancs Online munkatársai írják.” Szép, egyenes megfogalmazás: Bojtár B. Endréék falanx mögé rejtik a személyes felelősséget, hogy jobban tudjanak személyeskedni. Ez a bátor, férfias kiállás a liberális módi. Rögtön a Magyar Idők rágalmazásával indítanak: „Miután a Budapesti Fesztiválzenekar és annak vezetője kritizálni merészelte Tarlós Istvánt a nekik nyújtott fővárosi támogatás csökkentése miatt, a napilap munkatársai jól formált, szabályos lejárató cikksorozatot tettek le az asztalra.” Lapunk olyan tényekkel járatta le Fischer Ivánt, hogy miközben a Vörösmarty téren csinálta a fesztivált a meg nem szavazott 200 millió forint miatt, László Csaba balliberális expénzügyminiszterrel az élen másfél milliárdocska profitot és tartalékot képeztek a mérlegükben, hogy papíron veszteségesnek mutassák ki a zenekart.

Ebből a pénzből épp tíz éven át lehetne orvosolni a hazai szépirodalmi folyóiratok forráshiányát, de két másik szimfonikus zenekart is eltartani. Jól megformáltuk azt a tényt is, hogy a nemzeti költségvetésből évi egymilliárddal megtámogatott Demszky-kedvenc együttes vezérkarába Soros György a saját feleségét delegálta, a házaspár esküvőjén pedig Fischer Iván és népi zenekara húzta a talpalávalót. 

http://magyaridok.hu/velemeny/partpolitika-ingerkuszobe-es-rasszizmusvad-663175/

Politikai Teréz anyák

A magyar közéleti szereplők nem várják meg, hogy az utókor avassa szentté őket

Majláth Ronald, Magyar Nemzet

Fantasztikus emberek a magyar politikusok. Szinte lehetetlen eljutni azokra a morális magaslatokra, amelyekre ők már akkor felértek, amikor mi még csak első olvasatban tanulmányoztuk a tízparancsolatot. Rendkívüli emberek ők: éjjel-nappal dolgoznak a magyar népért, s a fáradozásaikért kapott aprópénzt a szegények között osztják szét. Akár ilyen érzése is támadhatott annak, aki múlt héten Matolcsy György jegybankelnök szavait olvasta lapunk hasábjain. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ugyanis arra a kérdésre, hogy elgondolkodott-e már a lemondásán, így válaszolt: „Egy jól működő, törvényes jegybank elnökének, amely új, sikeres monetáris politikát valósít meg, s ennek keretei között a forintosítás nyomán mintegy ezermilliárd forintot ad át a magyar társadalomnak, miért is kellene lemondania?” De megtudhattuk azt is, hogy mivel az MNB teljesítménye van olyan jó, mint egy sor más uniós jegybanké, Matolcsy György egyetért ötmilliós fizetésével. Igazságtalan lenne azonban egyedül neki tulajdonítani az öndicsérő politikai marketinget. Napjainkra ugyanis a magyar politikai elit olyannyira magáévá tette ezt az érvkészletet, hogy jószerével alig van már a valóságnak olyan szelete, ahol a pártok képviselői ne kérkednének az általuk hozott rendkívüli áldozatokkal.

Az, hogy politikusok valóságos szentnek állítják be önmagukat, nem újdonság a történelemben.

http://mno.hu/velemeny/politikai-terez-anyak-1342166

Segítő nők

Körmendy Zsuzsanna, Magyar Nemzet

Hadd gondoljam azt, hogy Ferenc pápának esze ágában sincs a katolikus papi rendet aláásni, viszont megújulást remél attól, hogy a nők előtt szélesebbre tárja a keresztény szolgálattétel kapuit. A nők – és itt most nem a feministákra, hanem az igazi nőkre gondolok, akik még meg tudtak maradni annak, amik lényegük szerint – hite, embersége, spirituális fogékonyságuk, gondolkodásuk jótékony idegensége mindenféle rendszeralkotástól, kifinomultságuk, érzékenységük a részletekre, intuíciós képességeik, lelki-érzelmi túlfejlettségük mind-mind arra predesztinálja őket, hogy segítők legyenek. Segítők az életben, segítők a szertartásban, segítők a családban, a kórházakban, a bölcsődékben és az élet ezer helyzetében, ahol rájuk van szükség, és nem karikatúráikra.

 

http://mno.hu/vezercikk/segito-nok-1342293

 

"Ne utazz taxival!" – bojkott jön, berágtak az emberek a "pofátlan" taxisokra

 

Megelégelték az emberek a taxisok parádézását, most az utasok tüntetnének. A Facebookon szerveződik egy esemény, amelyre már 1500-an jeleztek vissza.

 

http://propeller.hu/itthon/3216804-ne-utazz-taxival-bojkott-jon-beragtak-emberek-pofatlan

 

Magyarországon volt a leggyengébb a GDP-növekedés egész Európában

 

Pocsékul indult az év a magyar gazdaság életében. Ha a tavalyi utolsó negyedévhez hasonlítjuk a számokat, akkor nem hogy növekedés nem volt, hanem egyenesen 0,8 százalékkal visszaesett a GDP. Ilyen a sanyarú recessziós 2012 óta nem volt.

Ezzel az eddig az adataikat az Eurostat összesítése alapján közzétevő országok között negyedéves alapon mi vagyunk a legutolsók.

http://444.hu/2016/05/13/magyarorszagon-volt-a-leggyengebb-a-gdp-novekedes-egesz-europaban

 

Aki magányra vágyik, mindenképpen menjen egy kört a felcsúti kisvasúttal

 kormány úgy számolt a felcsúti kisvasút építésénél, hogy azt majd napi 2400-7000 utas is használhatja. A szám már akkor is valószínűtlenül hangzott, mivel Felcsút és Alcsútdoboz között eddig is csak 380 buszoztak. 

Az iho.hu újságírói megnézték, mennyire kaptak rá a vicinálisra. A válasz nem túl meglepő:

semennyire.

Nem látták nyomást a napi több ezer utasnak, de még százaknak sem, mert egy átlagos szerdai napin teljesen üresen döcögött.

http://444.hu/2016/05/13/aki-maganyra-vagyik-mindenkeppen-menjen-egy-kort-a-felcsuti-kisvasuttal

 

Saját cégét is hitelezi bankjával Matolcsy unokatestvére

Matolcsy György alapítványi és jegybanki pénzekkel szépen kitömött unokatestvére, Szemerey Tamás bankári tevékenysége, mint a múlt héten bemutattuk, elég szövevényes, de alapvetően egy irányba mutat:

saját magához köthető cégeket finanszíroz bankjával,

legyen szó volt cégeiről, rokonai vagy rokonainak ismerősei cégeiről, vagy egy olyan vitorláskikötőről, ami az évtizedeken át üzemeltetett Balaton-parti diszkója mellett van közvetlenül.

http://444.hu/2016/05/13/sajat-ceget-is-hitelezi-bankjaval-matolcsy-unokatestvere

 

Többen is feljelentést tettek, de nem nyomoznak a külföldi cégek után

 

Rendre elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a letelepedési kötvények értékesítésével összefüggésben tett feljelentéseket. Szerintük elméletileg kizárt a hűtlen és a hanyag kezelés az ügyben. Abból ugyanis, hogy a kötvényértékesítésbe bevont külföldi cégek tulajdonosi háttere a feljelentők szerint átláthatatlan, még nem következik, hogy bárki is megszegte volna vagyonkezelői kötelezettségét.

 

http://nol.hu/belfold/a-parlamenti-bizottsag-nem-nyomozhat-kulfoldi-cegek-utan-1615453

 

Annyira kellett az új út L. Simonék panziója mellé, hogy miután lecsúsztak az uniós támogatásról, a magyar állam adott rá 550 milliót

Nincsen könnyű dolga L. Simon Lászlónak, ha egyszerre akarja learatni a Gárdony környéki fejlesztések politikai hasznát, és elkerülni a látszatát annak, hogy családi vállalkozásának útját egyengeti.

Ez a dilemma a 6212-es mellékút egy részének felújításánál érhető leginkább tetten.

http://444.hu/2016/05/13/annyira-kellett-az-uj-ut-l-simonek-panzioja-melle-hogy-miutan-lecsusztak-az-unios-tamogatasrol-a-magyar-allam-adott-ra-550-milliot

 

 

TÖBB MINT BOJKOTTRA KÉSZÜL AZ MSZP

Losonczi Kata Magyar Idők

Csak kommunikációs fogás az MSZP hivatalos tájékoztatása, miszerint a kvótával kapcsolatos népszavazás ügyében megvárják az Alkotmánybíróság (AB) állásfoglalását. A párt elnökségében már eldőlt, hogy a referendum ügyében „több mint bojkottra” készülnek, azzal érvelnek majd, hogy nincs tétje a népszavazásnak.

Lapunk úgy tudja, hivatalosan nem mondják majd ki a szocialisták, hogy ne menjenek el az emberek szavazni, de az igen mellett se kampányolnak, mert azt elismerik, hogy a kormány által kezdeményezett népszavazásra csak „a nem a jó válasz”. A referendum kérdése így szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

– Ha megkérdezik tőlem, hogy elmennék-e szavazni, azt fogom válaszolni, fontos az ügy, de nem szeretném, ha másfél órát azzal kellene eltöltenem, hogy elmegyek voksolni, mert palántázni szeretnék és a családommal tölteni az időt – jelentette ki egy vezető szocialista politikus. 

 

http://magyaridok.hu/belfold/tobb-mint-bojkottra-keszul-az-mszp-664810/

 

FIDESZ: A KORRUPCIÓS ÜGYEKKEL TELI MSZP AKARJA VIZSGÁLNI A JEGYBANKOT?

MTI

Azok a szocialisták akarnak vizsgálgatni, akik tele vannak korrupciós ügyekkel – reagált a nagyobbik kormánypárt pénteken az MSZP elnök-frakcióvezetőjének azon közlésére, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a jegybankelnök ügyeinek kivizsgálására.

http://magyaridok.hu/belfold/fidesz-korrupcios-ugyekkel-teli-mszp-akarja-vizsgalni-jegybankot-667309/

 

Év végére létrejöhet az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény

 

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti egyezmény a szabadkereskedelemről (TTIP) még év vége előtt létrejöhet Cecilia Malmström, uniós biztos szerint. A kereskedelempolitikáért felelős szakember szerint a tüntetések és a tárgyalás közben felmerült nehézségek ellenére várhatóan siettetés nélkül is tartható az idei dátum.

 

http://mandiner.hu/cikk/20160513_ev_vegere_letrejohet_az_eu_usa_szabadkereskedelmi_egyezmeny

Harrach: A feleségem szokott vásárolni

interjú

Nem érzi a KDNP-t szatellitpártnak a Fidesz mellett, nem gondolja, hogy az oktatásban háttérbe szorulnának a kereszténydemokrata vívmányok, és nem tartja a KDNP vereségének a boltok vasárnapi újranyitását. Harrach Péter frakcióvezető szerint minden kormányzati döntésben ott van a KDNP, bár vannak ügyek, ahol vissza kell vonulnia. Az abortuszt például törvénnyel nem tiltaná, más megoldással szorítaná vissza.

A legutóbbi vasárnap vásárolt valamit a közértben?

Nem.

 

http://index.hu/belfold/2016/05/13/a_felesegem_szokott_vasarolni_-_interju_harrach_peterrel_a_kdnp_frakciovezetojevel

Mészáros Lőrinc már Simicska kézilabdacsapatába is betette a lábát

 Szinte már nincs olyan nap, amikor ne látna napvilágot egy olyan Mészáros Lőrincről szóló hír, miszerint az újsütetű milliárdos éppen milyen bizniszbe vágott bele.

Most ugyan nem pénzt keres, hanem támogat, mindenesetre érdekes fejlemény, hogy a felcsúti milliárdos az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának szponzorálásába is beszállt a klub honlapjánakbeszámolója szerint.

http://mno.hu/belfold/meszaros-lorinc-beszallt-a-veszpremi-kezilabdaba-1342154

Politico: Orbán miatt páriák a brüsszeli magyarok

 

A Politico szerint Orbán Viktor rossz megítélése miatt szenvednek a brüsszeli magyarok. Messze nem mindenki érez így.

A magyarok Brüsszel páriái címmel hozott le címlapos cikket a Politico európai kiadása csütörtökön. Arról szól, hogy Orbán Viktor lázító nacionalizmusa és kemény bevándorlásellenessége azoknak a magyaroknak az életét keseríti meg, akik Brüsszelben uniós körökben dolgoznak.

 

http://index.hu/kulfold/eurologus/2016/05/13/nem_kell_hogy_azert_sajnaljanak_mert_magyarok_vagyunk/

Tovább mélyül a kéz nélküli író rejtélye

 

Gary Devore neves hollywoodi forgatókönyvíró volt, aki a barátjának mondhatta Arnold Schwarzeneggert, Kurt Russelt, és még Janet Jacksonnal is járt. Kasszasiker filmekhez írt forgatókönyvet, és 1997. június 28-án este éppen befejezett egyet, majd éjfél körül elindult hazafelé. Útja a Mojave-sivatagon keresztül Arizonából Kalifornia felé vezetett, de felesége hiába várta, soha nem ért haza. Egy évvel később találták meg, holttestéről mindkét kézfeje hiányzott. A kezeihez hasonlóan frissen elkészült forgatókönyve sem került elő többé, így nem csoda, hogy halálának bizarr körülményei a legkülönfélébb összeesküvés-elméleteket hívták életre. Áprilisban megjelent róla egy új könyv, amit állítása szerint tíz évnyi nyomozás alapján írt a szerző.

http://index.hu/kulfold/2016/05/13/tovabb_gyuruzik_a_kez_nelkuli_iro_rejtelye/

Kiss László tettestársa bocsánatkérés helyett feljelent

 

„2016. má­jus 12-én, csütörtökön, a Bors című napilapban – mint mindennap – azóta, hogy a Kiss László-ügy kirobbant, ezzel a té­mával foglalkoznak. A mai számukban, most már mindenen túlmenve, azt írták: levelét azzal zárta egy hölgy, hogy várja a további áldozatok jelentkezését – mert voltak, ez biztos, fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni. Gyakorlatilag Kiss Lászlót és engem becsületünkben megsértettek azzal, hogy a leírtak szerint homoszexuálisok is vagyunk. Bejelentem – többek között – a Bors című lapot személyiségi jog megsértése és becsületsértés miatt beperelem, a rendőrségen, az ügyészségen ez ügyben feljelentést teszek"

 

http://index.hu/belfold/2016/05/13/kiss_laszlo_tettestarsa_bocsanatkeres_helyett_feljelent/

Tovább rágják a Sukoró-gittet: két új eljárást javasol az ügyészség

 

Két vádlott – köztük a Pénzügyminisztérium volt államtitkára – esetében új eljárást javasol a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az úgynevezett Sukoró-ügyben – közölte a vádhatóság az MTI-vel, miután pénteken továbbították a táblabíróságra az ügy iratait.

Azt írták: az ügyben bejelentett védelmi fellebbezéseket a fellebviteli főügyészség egyik vádlott esetében sem találta megalapozottnak.

A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben, Császy Zsolt, a cég volt értékesítési igazgatója pedig halmazati büntetésként 3 év 6 hónap letöltendő börtönt kapott.

A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Császy Zsoltot mint bűnsegédet ítélték el a cselekmény miatt, és magánokirat-hamisításban is bűnösnek találták.

Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt felmentették a fenti vád alól. V. Bálint ügyvédet kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélték, amely az összesen 600 ezer forint meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre változik.

 

http://propeller.hu/itthon/3216937-tovabb-ragjak-sukoro-gittet-ket-uj-eljarast-javasol#v1605072

Bizonytalan, hova költöztetnék a Várból kitett Széchenyi könyvtárat

 

Bár korábban azt közölték, hogy a Várból az OSZK a Nemzeti Múzeum mögé költözne, most ez bizonytalanná vált, az Emmi pedig azt írta, még nem született döntés a könyvtár későbbi helyéről.

 

http://hvg.hu/itthon/20160513_Bizonytalan_hova_koltoztetnek_a_Varbol_kitett_Szechenyi_konyvtarat

Rejtett kamerás felvétel: döntse el, hogy az uberezés vagy a “bjutiful sárga taxizás” a jobbA repülőtérre érkező külföldi turista szerepébe bújva előbb egy ott lévő, regisztrált taxis(nak látszó) sofőr mellé ült be valaki, aztán pedig ugyanazt az utat megtette a technológiai újításokkal alaposan megtámogatott Uber szolgáltatással. Mindkét verziót rögzítették egy rejtett kamerával.

http://hvg.hu/tudomany/20160513_hiena_taxis_uber_rejtett_kameras_felvetel_liszt_ferenc_repuloter

Ceglédi: Én kifejezetten veszélyeztetni szeretném az olimpiai szereplést

 

A Kiss László-ügy egyik állandó „érve”, miszerint a sportolóink sikerei, az olimpiák, a világbajnokságok, jaj, ezeket veszélyezteti, aki itt egy (illetve, mint kiderült: több) nemi erőszak kapcsán hepciáskodik.

Aczél Endrétől Gyárfás Tamáson át Gyurácz Ferencig széles és színes a paletta, melynek tagjai a sportsikerekkel érvelve relativizálják Kiss László rémtettét. Abban ugyan különböznek az egyes hozzászólók, hogy áldozati oldalon a lekurvázást miként kombinálják a lekomcsizással, de hogy Kiss László nélkül lassabban úsztak volna a világ medencéiben az elmúlt évtizedekben fecskenadrágos, illetve (ami Kiss előéletét tekintve a nagyobb baj) úszódresszes honfitársaink, az mindig elhangzik.

Pedig akkor mi a búbánatos lószerszám lett volna, hm? Tegyük egy kicsit félre a stadionoknál csúcsra járatott érvet, miszerint az élsport hatására lesz egészségesebb a nemzet. 

http://hvg.hu/itthon/20160512_En_kifejezetten_veszelyeztetni_szeretnem_olimpiai_szereplest_cegledi_kiss_laszlo

Feljelentést tesz a Jobbik a Széll Kálmán tér felújítása miatt

 

A Jobbik szerint a tér felújítására költött 5,3 milliárd forintból csak "optikai tuning" valósult meg, ezért hűtlen kezelés feljelentést tesz a párt.

 

A politikus példaként említtette, hogy a térre felállított óra 18 millió forintba került, egyetlen növénykazetta talajcseréjére 3,4 millió forintot költöttek, a burkolást pedig tízszeres áron végezték

.

http://hvg.hu/itthon/20160513_Feljelentest_tesz_a_Jobbik_a_Szell_Kalman_ter_felujitasa_miatt

 

Súlyos tanúvallomások a nyíregyházi városüzemeltető cég igazgatója ellen folyó perben

Megtévesztő lehet az általános kép a Polt-féle ügyészségről – vannak megyék, városok ugyanis, ahol keményen fellép a korrupció ellen a nyomozóhatóság. Balmazújvárosban a jelenlegi polgármester ellen emeltek vádat, míg Nyíregyházán a városüzemeltetésért felelős cég vezetője ellen folyik büntetőeljárás. Dacára annak, hogy Kovács Ferenc polgármester a mai napig demonstratívan kiáll Bocskai Péter mellett. 

 

https://atlatszo.hu/2016/05/13/sulyos-tanuvallomasok-a-nyiregyhazi-varosuzemelteto-ceg-igazgatoja-ellen-folyo-perben/

 

Elképesztő indokkal játszották Habony kezére a milliárdos üzletet

 

A tömegközlekedési csomópontokban fogják várhatóan terjeszteni júniustól Habony Árpád lapját, a napi Lokált. A BKV és a MÁV is megerősítette, hogy tárgyalnak a kiadócéggel. A BKV szerint erről nem kell közbeszerzést kiírni, ami azért különös, mert a Simicska-közeli Metropollal részben arra hivatkozva nem kötöttek újra szerződést, hogy pályáztatni kellene.

 

http://nol.hu/belfold/habonynak-nyilnak-az-ajtok-1615401

 

Felcsúti kisvasút: most már diósdi végállomásról álmodnak Orbánék

Egy csütörtöki fórumon mondta a miniszterelnöki biztos, hogy a „nagyon-nagyon távoli tervek” között már az szerepel, hogy ne Etyek, hanem Diósd legyen a végső úti cél.

Az egyeztetésen és terepszemlén jelen levő forrásunk szerint a szakemberek és Tesselyék mutattak hajlandóságot a nyomvonal változtatására, garanciát továbbra sem adtak arra, hogy a magántulajdonok érintetlenek maradnak. Kerényi Ferenc, akinek a tervrajzokon a családi háza és lovardája mellett haladnak a sínek, a magyarnarancs.hu-nak elmondta, hogy felmerült egy olyan megoldás, miszerint a szomszéd telken kanyarodna el a kisvasút, csakhogy az is magánkézben van. Arra sem született megoldás, hogy az onnan nem messze található, az egyik oda szánt megállónak helyet adó birtok is érintetlen maradjon, holott annak tulajdonosa sem szeretné, ha kisajátítanák a területét. Ez pedig könnyen megtörténhet, hiszen kiemelt beruházás lehet az építkezés, és ebben az esetben az állam megkapná a lehetőséget a kisajátításra.

 

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/felcsuti-kisvasut-most-mar-diosdi-vegallomasrol-almodnak-orbanek-99351

 

Gulyás Mártonék eljárás alá vonják Polt Pétert

Ötrészes sorozatban ismertette a héten Gulyás Márton a Slejm – a torkon ragadt politikavideóvádiratában, szerinte miért játszott Polt Péter 12 éves főügyészi pályafutása alatt döntő szerepet abban, hogy Magyarországon a legsúlyosabb köztörvényes, korrupciós bűncselekmények büntetés nélkül maradtak. Gulyás szerint „ő a felelőse annak, hogy Magyarországon ma a Fidesz szabadon rabolhatja meg a magyar népet. Ő a felelőse annak, hogy már 2000-ben is szabadon garázdálkodhattak Orbánék”. Ezért vasárnap 17 órától a Legfőbb Ügyészség épülete előtt civilek veszik kezükbe az ügyet. Hogyan? Állítólag eljárás alá vonják Poltot. De vasárnap minden kiderül.

 

http://magyarnarancs.hu/feketelyuk/eljaras-ala-vonjak-polt-petert-99353

 

Több ezer milliárd lehet a korrupt politikusok zsebében

Az IMF becslései szerint a korrupció éves szinten több ezer milliárd dollár kárt okoz a világgazdaságnak, ám a pontos hatásokat szinte lehetetlen pontosan megmondani.

Az IMF tanulmánya szerint a korrupció társadalmi hatása, hogy:

  • Az oktatás elhanyagolása miatt a fiatalok kevésbé érzik ösztönözve magukat a továbbtanulásra, hiszen látják, hogy a korrupció miatt a személyes érvényesülés sokkal inkább a kapcsolati hálón, és nem a kompetencián múlik.
  • A korrupció arra ösztönzi a képzettebb társadalmi rétegeket, hogy elhagyják az országot, vagyis az ország értékes munkaerőt veszít.
  • Az egészségügy rossz helyzete miatt az átlagos várható élettartam jóval alacsonyabb, a gyermekhalálozás magasabb, ami szintén negatívan hat a rendelkezésre álló munkaerő mennyiségére.

http://24.hu/fn/penzugy/2016/05/13/tobb-ezer-milliard-lehet-a-korrupt-politikusok-zsebeben/

 

Kartellezik? Sebaj, Andy Vajna miatt Ön is indulhat újra a közbeszerzéseken!

 

Tovább enyhítene a közbeszerzési szabályokon Lázár János, így többek közt a kartellező cégeket sem kellene kötelezően kizárni az eljárásokból. A közbeszerzési törvényt 2010 óta több mint harmincszor módosították vagy írták újra.

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/kartellezik_indulhat_kozbeszerzesen.614602.html

Ez tényleg nagy katasztrófa lesz, és már ketyeg

Könnyen lehet Kína nagy gazdasági katasztrófa előtt áll. Közvetve már a párt napilapja is célzást tett arra, hogy vissza akarják szorítani a gazdaság szereplőinek eladósodást. Kérdés, hogy elég erős-e az elszántság és elég hatásosak lesznek-e a beavatkozások.

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ez_tenyleg_nagy_katasztrofa_lesz_es_mar_ketyeg.614391.html

 

Újabb offshore-szál: az egyik leggazdagabb magyar is érintett

 

A Panama-papírok miatt egyre több offshore-ügy kerül nyilvánosságra. A céges adatbázisok alapján több, Varga Zoltánhoz köthető társaságban van vagy volt szerepe egy panamai offshore cégnek. Varga Zoltán a Napi.hu legfrissebb listája szerint 37 milliárdos vagyonával jelenleg a 18. leggazdagabb magyar. Az üzletember birodalmának része többek közt a Nők Lapját és Story magazint is kiadó Central Médiacsoport.

 

http://www.origo.hu/itthon/20160513-offshore-panama-varga-zoltan.html

 

Rohamrendőrök az utcán: ijesztő a helyzet Párizsban

Miután a francia alsóházban Manuel Valls kormánya tegnap túlélte a munkajogi reform miatt kezdeményezett bizalmatlansági szavazást, a kabinet előtt szabaddá vált az út a munkajogi reform kihirdetéséhez. A folyamatos és heves tiltakozások miatt a kormány számos ponton változtatott a törvénytervezet eredeti szövegén, de alapvető szándékától, a munkajogi reform keresztülvitelétől nem állt el – így, miként Yoan Valat fotóin látható, a tüntetések intenzitása sem csökkent.

 

http://valasz.hu/vilag/rohamrendorok-az-utcan-ijeszto-a-helyzet-parizsban-118591

 

Mészáros Lőrinc bája

 

Bitay Márton: Ennél jobb rendszert nem tudok elképzelni

Egy kávéra futott össze minap Mészáros Lőrinc, az állami földeladások egyik nagy nyertese és az állami földekért felelős államtitkár. A találkozó után a Nemzeti Földalap visszavont három árverési hirdetményt, melyek egyikében Mészáros cégének és fivérének bérelt földjei kerültek volna kalapács alá. Az államtitkár magyarázkodni kényszerült. Lapunknak elmagyarázza, miért támogatják a családi gazdaságokat, és azt is: szerinte miért értelmetlen összeadni a Mészáros szomszédjának, gyerekkori barátjának, feleségének, lányának jutó földterületeket.

http://www.168ora.hu/itthon/meszaros-lorinc-baja-145456.html

 

Székely Éva: „Kiss Laci nagy vagabund volt, habzsolta az életet”

 

Szerdán egy ügyvédi irodában, tévékamera előtt nyitott be a szobába az úszóválogatott nemrégiben lemondott szövetségi kapitánya, hogy bemutatkozzon hajdani áldozatának. Virágcsokrot nyújtott át neki, és bocsánatot kért tőle. Gesztusával talán befejeződött 2016 eddig legnagyobb visszhangot keltő botránya. Összeállításunkból kisejlik, hogy a Kiss Lászlóról írottak-mondottak új színben tüntetik föl a Hosszú Katinka és az úszószövetség decemberi-januári vitájában játszott szerepét is.

 

http://www.atv.hu/belfold/20160513-szekely-eva-kiss-laci-nagy-vagabund-volt-habzsolta-az-eletet

 

Most a buszok miatt konfrontál Tarlós a kormánnyal

 

A főpolgármester szerint nem világos, mit akar a kormány, de ha nem születik záros határidőn belül döntés, akkor veszélybe kerül a metrófelújítás kezdete. Magyar buszgyártás pedig nem létezik.

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt hat év gazdasági tevékenysége lehetővé teszi, hogy a magyar autóbuszgyártást visszategyék a nemzetközi buszgyártás térképére. Mára már létezik egy olyan magyar buszgyártó kapacitás, amely a tömegközlekedésben bekövetkező változások, beszerzések esetén biztosítja a magyar ipar érdekeinek érvényesülését - mondta.

 

http://www.atv.hu/belfold/20160513-most-a-buszok-miatt-konfrontal-tarlos-a-kormannyal

Hadházy: Hatmilliárd helyett százmillió forint ment ösztöndíjakra

 

Hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás miatt feljelentést tesz az LMP antikorrupciós szakszóvivője az Út a szakmaválasztáshoz program lebonyolításával kapcsolatban, Hadházy Ákos szerint ugyanis a hátrányos helyzetű gyermekek ösztöndíjára szolgáló 6 milliárd forintból 102 millió jutott el a fiatalokhoz, és tanáraikhoz is csupán 75 millió forint.

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2013 és 2015 között harmincezer 7. vagy 8. osztályos diák kaphatott volna havi 10 ezer forintos támogatás a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Országos Roma Önkormányzat és ahhoz köthető intézmények által lebonyolított programból.

 

http://www.atv.hu/belfold/20160512-hadhazy-hatmilliard-helyett-szazmillio-forint-ment-osztondijakra

 

Ezt nevezik népnemzeti átbaszásra épülő, legalizált választási csalásnak

Kolozsvári Szalonna

Pannon RTV vajdasági magyar televízió tegnapi híradójából megtudtam én és mindenki, akit érdekel, vagy nem, hogy a délvidéki/szerbiai magyarok véleményét is kikéri a Magyar Kormány a kötelező uniós betelepítési kvótarendszerrel kapcsolatos októberi népszavazás alkalmával. Hogy ne az legyen, hogy mellébeszélek, iderakom a sokatmondó riportot:

Rám, aki itt élek Szerbiában, az Unión kívül, akire semmilyen formában nem vonatkozik az Európai Uniós betelepítési kvóta, akinek az életére semmilyen hatása nem lesz ennek népszavazásnak, miért kellene résztvennem azon? Miért kellene a nevemet adnom egy mindenféle jogkövetkezmények nélküli blöffhöz, egy gondosan előkészített propagandahúzáshoz? Még mindig nem értem, hogy én vajdasági magyar egy egyszerű politikai eszköz vagyok csupán egy olyan kormánynak a kezében, amely saját önös érdekei miatt fordítja ellenem az anyaországi magyarokat? Miért sétálok bele ebbe az ocsmány csapdába, miért hagyom, hogy – mint már annyiszor – hülyét csináljanak belőlem?

 

http://kolozsvaros.com/2016/05/13/ezt-nevezik-nepnemzeti-atbaszasra-epulo-legalizalt-valasztasi-csalasnak/

 

Nézegessen Kövér Lászlót Japánban! Ne hagyja ki! - Fotók!

Időutazásra invitál az MTI, az efféle hírek szövegezése a már nem annyira hamvasfelnőttekből előhívhat némi nosztalgiát - ha van bennük hajlam erre - mondjuk a '80-as évekre gondolva. Már a cím is: Japán Magyarország nagyon fontos stratégiai partnere.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093956-nezegessen-kover-laszlot-japanban-ne-hagyja-ki---fotok

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.