2016.május 12. Sajtószemle

Miért nem akarja Orbán, hogy Áder maradjon az államfő?

A Heti Válasz két forrása is utalt arra a megállapodásra, amely állítólag Schmitt Pál lemondása után köttetett Orbán Viktor és Áder János között. E szerint utóbbi eleve csak egy ciklusra vállalta volna a megbízatást. A dologról biztosat alighanem csak a két érintett tud, ám tény, ma már leggyakrabban Kövér László és Balog Zoltán nevét hallani a Fidesz háza táján a jövőre esedékes államfőválasztás lehetséges jelöltjeiként. Az éppen négy éve hivatalba lépett Áder János volt a legaktívabb fék és ellensúly saját politikai oldalával szemben – alaposan rácáfolva a hevesen pártkatonázókra. Göncz Árpád és Mádl Ferenc elsősorban az övétől eltérő színezetű kormányzás idején élt a köztársasági elnök két legerősebb fegyverével, a politikai és alkotmányos vétóval. Schmitt Pál rövid elnöksége idején egyszer sem használta ki alkotmányos mozgásterét.

http://valasz.hu/itthon/miert-nem-akarja-orban-hogy-ader-maradjon-az-allamfo-118524

 

Babos Tímea legyőzte Venus Williamset

 

A római salakpályás WTA-torna második fordulójában került össze a világranglistán 14., sokszoros Grand Slam-tornagyőztes, többszörös wimbledoni bajnok, volt ranglista-1. Venus Williams a legjobb magyar teniszezőnővel, Babos Tímeával.

Az esélytelenebb, világranglistán 48. magyar váratlanul nyert egy nagyon kiélezett, majdnem háromórás, háromszettes meccsen, szerda este.

http://index.hu/sport/tenisz/2016/05/11/babos_timea_legyozte_venus_williamsetHatalmas a buli az öregek otthonában

Júniusban jelenik meg a Puszi együttes új lemeze, amihez már fel is vette a zenekar a nyolc új dalt. A Furgon a tengerparton c. számhoz ráadásul egy klipet is készítettek, amiben Jordán Adél és a zenekar látogatta meg az Ódry Árpád Művészotthont, hogy táncra perdítsék a szeniorokat. Az előadó, Jordán Adél elvált szülei, Lázár Kati és Jordán Tamás is táncra perdülnek.

http://index.hu/kultur/zene/2016/05/11/hatalmas_a_buli_az_oregek_otthonaban/

 

Stumpf István: Trónt fosztottak a fülkeforradalom huszárjai

 

„Posztsólyomizmusról”, visszaélésszerű alkotmányozásról és a jog politizálódásáról beszélt Stumpf István egy keddi pódiumbeszélgetésen. Az eleinte fideszesként számon tartott, aztán egyre inkább renitensnek tűnő alkotmánybíró a fideszes hatalomgyakorlást és a sólyomi alkotmánybíráskodást is kritizálta, de beszélt a régi szép koleszos időkről is. Stumpf szerint a mai nemzetközi viták közepette a kormánynak is egy erős Alkotmánybíróságra lenne szüksége, nem pedig olyanra, amit a pártpolitikai logika mozgat. Tudósításunk.

 

http://jog.mandiner.hu/cikk/20160511_stumpf_istvan_tront_fosztottak_a_fulkeforradalom_huszarjai

 

Kiss László találkozott áldozatával

 

Lapunk úgy értesült, hogy Kiss László szerda délelőtt találkozott egykori áldozatával, Takáts Zsuzsannával. Úgy tudjuk, az asszony az ügyvédje jelenlétében találkozott a volt szövetségi kapitánnyal. Kiss László bocsánatot kért az 55 évvel ezelőtti tettéért. Takáts Zsuzsanna pedig kinyilvánította, hogy megbocsát. Értesülésünk Vezér Mihálytól, Százhalombatta polgármesterétől származik.

A Pest megyei város képviselőtestülete egyébként kora délután döntött arról, hogy Kiss László nevét haladéktalanul leveszik a sportuszoda homlokzatáról. Egyúttal visszavonták díszpolgári címét, amit maga Kiss László kezdeményezett.

 

http://nol.hu/belfold/kiss-laszlo-talalkozott-aldozataval-1615163

 

Hihetetlen fordulat a nemi erőszak ügyében! Közösen indít pert Kiss László és áldozata?

24.hu információi szerint Kiss és áldozata perközösségre lép azopn médiumok ellen, akik jogosulatlanul nyilvánosságra hozták ügyük 55 évvel ezelőtti, bírósági dokumentumait.

 

http://www.blikk.hu/aktualis/krimi/hihetetlen-fordulat-a-nemi-eroszak-ugyeben-kozosen-indit-pert-kiss-laszlo-es-aldozata/ddqxfvm

 

A nemi erőszakban részt vevő Lantos László a világ legjobb férje, mondja felesége a Tényekben

 

A TV2 Tények című műsorában szólalt meg Ducza Anikó, Lantos László felesége. Lantos volt az, aki elcsalta a Sportuszodában a 18 éves Takáts Zsuzsannát, és akit aztán Kiss Lászlóval és Várszegi Lajossal együtt megerőszakoltak.

Ducza maga is élsportoló volt, olimpiai bronzérmes tornász. A csatornának most elmondta, hogy

“47 éve vagyok ennek az embernek a felesége, akinek azt mondhatom csak, hogy minden nőnek, mindenkinek aki a világon van, ilyen férjet és ilyen apát kívánok”.

Ducza tudott a nemi erőszak ügyéről, ez nem volt titok, nyílt beszédtéma volt a hatvanas években.

Nem arról van szó, hogy a dolog nem történt meg, hanem arról, hogy a dolog nem így történt meg. Ducza szerint Takáts nem mondott igazat, nem voltak egyszerre hárman benn a nővel. Ráadásul szerinte a szolgálati lakás, ahol az erőszak történt, alkalmatlan volt erre, mert földszinti lakás volt, ahova be lehetett látni.

http://444.hu/2016/05/11/felesege-szerint-a-kiss-laszloval-a-nemi-eroszakban-reszt-vevo-lantos-laszlo-a-vilag-legjobb-ferje

Ezermilliárdos megszorítások következnek

Világgazdaság

A Start munkaprogramra, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és korhatár alatti ellátásokra, valamint a családi pótlékra is kevesebb jut az ideinél a 2017-es büdzsében. A költségvetési vita nyitányára megnéztük, hol spórol a kormány jövőre: itt az ezermilliárdos lefaragás.

http://www.vg.hu/gazdasag/ezermilliardos-megszoritasok-kovetkeznek-469914

Budaházy: Vona Toroczkaival rendezi át a kirakatot

 

Novák Előd félreállítása méltatlan húzás volt ahhoz képest, hogy a Jobbikot a kuruc.info vitte el a 17 százalékig - mondta el a lapunknak adott interjúban Budaházy György, akire múlt héten 20 éves börtönbüntetést kért az ügyészség terrorcselekmények elkövetése miatt. Az egykori gerillavezér úgy érzi, hogy 15 vádlott társával együtt viszik el a balhét a nemzeti radikális oldal Gyurcsány-érában tanusított ellenállásáért, és elismeri, hogy már belefáradt az "ezekkel" való állandó hadakozásba.

 

http://www.atv.hu/belfold/20160511-interju-budahazy-gyorggyel

 

Szijjártó eljátszotta a nagy gondoskodót a CNN-nek

 

Segíteni kell azoknak az országoknak, amelyek már gondoskodnak a menekültekről - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a CNN amerikai hírtelevízióban.

A külügyminiszter a szerda este sugárzott interjújában hangsúlyozta, hogy milliók tartózkodnak Jordániában, Törökországban, Libanonban és az iraki Kurdisztánban, ezeknek az országoknak pedig pénzügyi segítséget kell nyújtani, hogy a teherviselésben támogassuk őket.

Szijjártó Péter szerint rossz politika még több embert hívni az Európai Unióba. - A mi álláspontunk az, hogy vissza kell szereznünk a szuverenitásunkat, nekünk kell egyedül eldöntenünk, hogy kit engedünk be Európába - mondta a magyar miniszter, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakának a nemzetközi biztonságról folytatott vitáján vett részt kedden, s ekkor nyilatkozott a CNN-nek. Az interjút az amerikai hírcsatorna európai adásában sugározták szerda este.

http://nol.hu/kulfold/szijjarto-eljatszotta-a-nagy-gondoskodot-a-cnn-nek-1615259

Élesednek a konfliktusok az MSZP-ben, elindult a beszólogatás

Még több mint egy hónap van hátra az MSZP június 25-i tisztújító kongresszusáig, de helyi szinteken már dübörög a gépezet, és országosan is élesedik a harc. A pártvezetésre aspirálók egyikével sincs teljesen kibékülve a párt tagsága, sokan Mesterházy Attila előző pártelnök-frakcióvezető helyezkedésé­re figyelnek.

 háttérben viszont továbbra is nagyon erős az MSZP-ben Mesterházy, aki komolyan képes befolyásolni a végeredményt is, mert kiterjedt networkje van országosan a pártban. Tóbiásnak eközben Baranyából és Borsodból is megüzenték, hogy ne nagyon számítson a támogatásukra.

HIRDETÉS

A volt pártelnök egyelőre „lebegteti, hogy kit támogat”: Molnár és Szanyi mellett is kampányolgat, de egyértelműen nem határozta el magát. Szolid kritikusai szerint ezzel egyetlen célja a zavarkeltés, de volt, aki keményebben fogalmazott: „Csak rombolni akar, de nem veszi észre, hogy ezzel a saját jövőjét is aláássa.” Annyi biztos, hogy Mesterházy bárkit szívesebben látna az elnöki poszton, mint a szerinte nagyon gyengén muzsikáló Tóbiást.

 

http://nol.hu/belfold/elesednek-a-konfliktusok-az-mszp-ben-elindult-a-beszologatas-1615055

Elemzőink szétszedték a kormányfőt: Ami Orbánnak tetszik, az korrupció

„Ami pedig az alapítványok kérdését illeti, helyeslem, hogy a jegybank egyetemet épít, helyeslem, hogy főiskolai kart épít, helyeslem, hogy a nemzeti bank segít visszaszerezni nemzeti kincseinket, helyeslem, hogy vagyont halmoznak fel, és helyeslem, hogy ösztöndíjakat adnak. Meggyőződésem, hogy a célok jók” – mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. Az általunk megkérdezett elemzők valamiért nem értenek egyet a miniszterelnök célkitűzéseivel.

http://nol.hu/belfold/ami-orbannak-tetszik-az-korrupcio-1615077

Marnicz István Matolcsy két keze

Sehogy se fogja át a tudatom, mégis minek kéne kiderülnie Matolcsy Györgyről ahhoz, hogy Orbán Viktor is felszisszenjen: ez most tényleg durva. Attól tartok, ilyen eset nem fordulhat elő. Matolcsy György a jövőben is bármit megtehet. Szabad keze van. Megnyugtató lehet ez neki. Elvégre azért eddig csak megpróbálta valamiféle hártyavékony réteggel elfedni a rokonok és udvaroncok zsebének kitömését.

A Fideszen nem múlott: ők egy tollvonással átnevezték volna a jegybank vagyonát közpénzről költőpénzre. De kellettek ezek az alapítványok: mindenféle Hókusz Pókusz Matolcsykusz, meg a legnemesb célok, hájóhogymá', maj' nem. Meg kuratóriumok. Meg szavazások. Sőt még jegyzőkönyvek is. Elvégre kiadták. Igaz, szinte mindent kitakartak belőlük

 http://nol.hu/velemeny/matolcsy-ket-keze-1615093

Vilimsky: Helyes út a kvótareferendum

Az Osztrák Szabadságpárt főtitkára az Angela Merkel által meghatározott európai pártcsalád rohamos gyengülésére számít

Őry Mariann Magyar Hírlap 

Előre hozott választásokra számít Ausztriában és roppant megosztottnak találja a bécsi kormánykoalíció folyamatosan gyengülő tagjait Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt főtitkára. Az Európai Parlament plenáris ülésén lapunknak arról is beszélt, milyen irányt tart helyesnek a migrációs politikában.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/55112/Vilimsky_Helyes_ut_a_kvotareferendum

Bayer ZsoltGólya, gólya…

Álláspont. A törött lábú, szétvert fejű gólya is a társadalmunkról beszél.

 „Két 15 éves fiú verte szét a jászapáti gólyát

Magyar az, aki ha meghallja, hogy „Gólya, gólya gilice”, azonnal rávágja a folytatást: „Mitől véres a lábad?” S persze ha nem is mondja ki, de a fejében elhangzik ez is: „Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja”.

Ez a magyar.

Így hallottuk Czinétől, és ez elkísér most már minket, 4/b-seket mindenhová. És ez segített visszatérni a jó oldalra is, mindig.

Történelem van ebben a mondókában, persze, hogy történelem. S a mi gólyamadarunkat valamiképpen fel is magasztalja. A gólya, a fecske – legkedvesebb vándoraink, akik elmennek, de mindig visszatérnek hozzánk, ez teszi őket misztikussá a magyar néplélekben, misztikussá és hasonlatossá önmagunkhoz. A gólyamadár, a fecskemadár hasonlatos a „vándor székelyhez”, aki „haza talál”, Ábelhez, aki Amerikából és a Rengetegből is mindig haza talál végül, és mindenhonnan a szülőfalu tornyát látja.

http://magyarhirlap.hu/cikk/55119/Golya_golya

 

Alkotmányellenes az állami titkolózás?

 

Nem készült minisztériumi háttéranyag a köztulajdonban lévő cégek által elszenvedett károkról

Wiedemann Tamás, Magyar Nemzet 

Üzleti titokra hivatkozva lehetetlenítené el a nemzetgazdasági tárca a köztulajdonban lévő vállalatok működésével kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozását. Az állami korrupció melegágya lehet azonban az új törvény, hiszen semmilyen háttéranyag nem készült arról, mekkora valós kárt okoztak a cégeknek az adatigénylések.

 

http://mno.hu/gazdasag/alkotmanyellenes-az-allami-titkolozas-1341745

 

Hétmérföldes csizma

Csécsi László, Magyar Nemzet

 

Nincs az a költségvetés, ami mindenkinek s érdek nélkül tetszik. Lehet szoros, költekező, pazarló vagy kampánycélokat szolgáló, a jövőt felélő, a szegényeket út szélén hagyó, de nem lehet olyan, amelyik mindenkinek egyformán megfelel. Ezért a költségvetéseket aszerint érdemes vizsgálni, hogy mely csoportoknak kedvez. Persze ez sem könnyű, tekintve, hogy a kormányok igyekeznek minden büdzsét úgy feltüntetni, hogy az a szavazók legszélesebb körének hoz jobb életet. A többi párt pedig már-már apokaliptikus képekkel festi le országromboló hatását. Nincs ez másképp a 2017-es büdzsé tegnap kezdődött parlamenti vitájában sem. A Jobbik szerint több mint hatszázmilliárd forint pazarló tétel van a költségvetési javaslatban, ezért több száz módosító indítványt készülnek benyújtani. A szocialisták pedig a szemfényvesztés költségvetésének nevezték a jövő évi büdzsét. Habár esetükben a kritika élét jelentősen tompíthatja, hogy a kormányzásuk alatt benyújtott büdzséket sem tekinti mesterműveknek a gazdaságtörténet.

Mindenkivel persze nem lehet jót tenni, de vannak területek, amelyeken különösen égetők a problémák. Ilyen például az egészségügy, amelyre 167 milliárd forinttal többet szán ugyan a kormány jövőre, mint az idén, ez az összeg azonban a legoptimistább forgatókönyvek szerint is csak elodázhatja az elkerülhetetlent.

http://mno.hu/vezercikk/hetmerfoldes-csizma-1341919

 

Tarlós garanciát kér a magyar buszokért cserébe

Hírtv

Ha a kormány kifizeti a különbözetet és erre garanciát is vállal, a főváros hajlandó a lengyel buszok helyett a magyar járműveket megvásárolni, hogy így oldja meg az utasszállítást a 3-as metró felújítása idején – reagált a kormány döntésére Tarlós István a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A főpolgármester azonban hangsúlyozta: ha nem a kész lengyel buszokat választják, akkor csúszhat a metrófelújítás.

 

http://hirtv.hu/hirtvarchiv/tarlos-garanciat-ker-a-magyar-buszokert-cserebe-1341713

 

Kettős játékban a Jobbik nem támogatja a kormányt

Hírtv

Beleállhat a kvótanépszavazás-kampányba a Jobbik – erről Z. Kárpát Dániel beszélt Magyarország élőben című műsorunkban.

A párt alelnöke emellett bírálta Navracsics Tibort, mert a magyar uniós biztos nem emelt szót amiatt, hogy az Európai Bizottság bírságot fizettetne azokkal az államokkal, amelyek nem hajlandók migránsokat befogadni.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/kettos-jatekban-a-jobbik-nem-tamogatja-a-kormanyt-1341909

 

Csaltak a közfénnyel Dunaújvárosban?

 

Meghamisíthatta az adatokat a dunaújvárosi önkormányzat a város 255 millió forintból (ebből 216 millió uniós forrás) korszerűsített, LED-es közvilágítása kapcsán, amely olyan kevés fényt ad, hogy éjjel balesetveszélyes a közlekedés - derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jegyzőkönyveiből, amelyeket az Index kért ki.

 A minisztériumi ellenőrzés október 14-én délelőtt 10 órától délután 14.45-ig tartott, tehát eleve meg sem kísérelték működés közben, sötétben megnézni a lámpatesteket. Az ellenőrzés során az NFM munkatársai a lámpákon kívül arra is kíváncsiak voltak például, hogy küldtek-e sajtóközleményt a projekt indulásakor, összegyűjtötték-e a sajtómegjelenéseket, vagy használtak-e újrahasznosított papírt az irodai és nyomdai munkálatok során. A minisztérium szerint a felsorolt követelményeknek eleget tettek Dunaújvárosban, de megjegyezték, hogy "az állami támogatásra vonatkozó közösségi és nemzeti szabályok részben lettek betartva", és "a kifizetési kérelmet alátámasztó bizonylatok eredeti példányai csak részben lelhetőek fel a kedvezményezettnél". Az nem derült ki, hogy pontosan milyen szabályokat nem tartottak be.

 

https://nepszava.hu/cikk/1093718-csaltak-a-kozfennyel-dunaujvarosban

Felülmúlta elődjét a Duna Aszfalt

Sikert sikerre halmoz az "új Közgépként" emlegetett Duna Aszfalt, amely tavaly nyereség tekintetében felülmúlta elődjét. Simicska Lajos vállalata a legjobb évében, 2014-ben 112 milliárdos bevételt könyvelt el, Szíjj László cége az előzetes számítások szerint csaknem 125 milliárdot termelt ki 2015-ben. Ez nem is olyan meglepő annak tudatában, hogy az Orbán-Simicska háború következében kegyvesztetté vált Közgép Zrt. helyett immáron a Duna Aszfalt tarol az állami tendereken. Érdemes megjegyezni, hogy a vállalat bevétele 2010-ben - mielőtt a Fidesz felkarolta - csak 18 milliárd volt. Orbán Viktorék korábban is felemeltek már egy vállalatot: az első kormányzásuk idején a Vegyépszer számláját duzzasztották az állami megrendelések.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093646-felulmulta-elodjet-a-duna-aszfalt

 

Bosszúval vádol a Fidesz

Tovább gyűjti az MSZP a "lopásgátló" népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat. Ezt tegnap Tóbiás József elnök-frakcióvezető jelentette be, miután a Nemzeti Választási Iroda közölte, hitelesítésre eddig sem a szocialisták, sem a független Kész Zoltán kezdeményezéséhez nem adtak le ívet. Eközben kiderült, a Republikon Intézet által megkérdezettek java elutasítja az állami földek eladását és az állami vezetők "pofátlanul" magas bérét.

Az Amnesty International (AI) arra figyelmeztetett, az alaptörvény újabb módosítása túlságosan széleskörű hatalmat adna a kormány kezébe, ami miatt a szocialisták egyébként részt sem vesznek a tervezet tárgyalásában. A jogvédő szervezet tegnapi közleményében felidézte, az eredeti javaslatokból "a leginkább problematikus intézkedések közül néhány" kikerült, az alaptörvény és a többi jogszabály legfrissebb verziója véleményük szerint ennek ellenére "még mindig a terrorveszélyhelyzet egy igen homályos és túlzottan széleskörű koncepcióján alapul". A terrorveszélyhelyzet bevezetése lényegében azt eredményezné, hogy Magyarország különleges jogrendet vezetne be, amelyet "kihasználva az emberi jogi kötelezettségeit sértő kivételes intézkedéseket hajtana végre" - figyelmeztettek. A Fidesz erre úgy reagált, bevándorláspárti szervezetek újra aktivizálják magukat, hogy bosszút álljanak Magyarországon a kényszer-betelepítésről szóló népszavazás elrendelése miatt.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093721-bosszuval-vadol-a-fidesz

 

„GYERTEK CSAK, MENEKÜLTEK!”

Szikszai Péter Magyar Idők

A stockholmi Eurovízión is volt egy kis „welcome refugees”. A népművelésnek szánt koreográfia mi másról is szólhatott volna, mint a befogadásról. A szürke emberek – a menekültek – helyet kell, hogy kapjanak az európai civilizációban – ezt akarták üzenni Európának a svédek ezzel táncelőadással.

Az alábbi videón megtekinthető a liberális agitprop showbizniszes változata:

http://magyaridok.hu/kulfold/gyertek-csak-menekultek-662410/

Pofátlanul sokat keresnek az MNB-alapítványoknál

Kíváncsiak voltunk, vajon mennyire lehet jó egy MNB-s alapítványnál dolgozni, ezért megnéztük a honlapjaikon, hogy mennyit keresnek a náluk lévő munkavállalók.

Ha ön is kíváncsi, egyesével itt nézheti meg sorban: PADAPADSPAGEAOPADMAPADI,PADOC.

Nem egészen egységes szerkezetben közlik ugyan az adatokat, de azért a lényeg összehasonlítható:

http://24.hu/fn/penzugy/2016/05/11/pofatlanul-sokat-keresnek-az-mnb-alapitvanyoknal/

Szénné bírságolják a menedékkérőket Körmenden

A Helsinki Bizottság blogja szerint az úttesten átkelésért 50 ezer forintos csekket kapott az egyik migráns.

A legmagasabb összegű büntetést rótt ki egy afgán férfire a készenléti rendőrség, mert hétfőn este fél 9-kor, amikor a körmendi Tescóba igyekezett, de nem a kijelölt gyalogátkelő helyet használta – olvasható a Helsinki figyelő blogon.

A Helsinki Bizottság munkatársai az eset után megkérdezték a férfitól, hogy értett-e bármit abból, ami történt. Kiderült, fogalma sincs, miért bírságolták meg, ahogyan azt sem tudja, hogy az intézkedésnek milyen rá vonatkozó következményei lettek – írja a blog.

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szenne_birsagoljak_a_menedekkeroket_kormenden

 

Akkorát csaltak a közfoglalkozatási programban, hogy feloszlatta magát az önkormányzat

 

A fideszes polgármester Vígh Ilona és Szoboszlai Zoltán alpolgármester nem szavazta meg, az önkormányzat három másik tagja viszont feloszlatta a biharugrai önkormányzatot.

A feloszlatást Bíró Gyula képviselő kezdeményezte, mégpedig a közfoglalkoztatási programban felfedezett csalások miatt.

A Békés Megyei Hírlapnak Bíró azt mondta, hogy olyan embereket tüntettek fel a közfoglalkoztatási programban, akik soha nem dolgoztak a projektekben. Emellett a költségvetés átnézésekor kiderült, hogy olyan anyagok megvásárlását is elszámolták, amelyek soha meg nem fordultak a polgármesteri hivatal udvarán, mást vettek, mint amiről szól a számla, egyes beruházásokat túláraztak, 2014-ben megvalósult fejlesztéseket tüntettek fel tavalyiként.

http://444.hu/2016/05/11/akkorat-csaltak-a-kozfoglalkozatasi-programban-hogy-feloszlatta-magat-az-onkormanyzat

 

TGM: Krikszkraksz

 

A magyarországi kormánytöbbség nyugodtan betilthatná az ellenzéki pártokat és társadalmi mozgalmakat, hiszen úgyse számítanak sokat. Ameddig a menekültválság tart, szükség van rájuk mint bűnbakra. A „demokratikus” ellenzék már csak logikai és alkotmányjogi szemszögből bírálja a bevándorlási kvótával kapcsolatos népszavazást (a kvótákat az EU amúgy se tudná a magyar kormányra kényszeríteni, a népszavazás nyilvánvalóan fölösleges), amellett már nem mer érvelni, hogy menekülteket kellene befogadnunk. Hiába látjuk Aleppó ripityára bombázását, még mindig „illegális gazdasági bevándorlókról” és „határsértőkről” vartyognak. Mindegy. A kerítéspolitika és a xenofób-rasszista rendőrállam egész Európában győzedelmeskedik; a munkanélküliségtől, tehát a kiélezett munkapiaci versenytől rettegő dolgozók a szélsőjobboldalra szavaznak mindenütt; a mérsékelt „mainstream” pártok pedig – amint azt Ausztriában láthatjuk – alkalmazkodni próbálnak azetnicista trendhez, s evvel harakirit követnek el, mert még az antifasiszta kisebbséget is elidegenítik maguktól. A posztfasiszta pártok „új erőként” jelennek meg – mindenütt az élére állnak a korrupciót és a tehetetlenséget jelképező „régi erők” elleni fölháborodásnak –, a szociáldemokrácia haldoklik.

 

http://hvg.hu/itthon/20160511_TGM_Krikszkraksz

 

A bojkott lehet az ellenzék egyetlen eszköze?

 

Az EBESZ volt választási missziófelelőse, az USA-ban, Kazahsztánban, Bulgáriában és Tádzsikisztánban is dolgozó Haraszti Miklós azt mondja: a magyar ellenzéknek egészen másképpen kellene összefognia, mint korábban, és egy arányos választási törvény hiányában a választás bojkottját sem zárhatja ki. Úgy véli, arányos rendszer mellett Orbán pártját vereséggel felérő koalícióra vagy akár ellenzékbe lehetne kényszeríteni. Lehetséges ez? A csütörtöki 168 Órában megjelenő írás vitairatnak is felfogható.

http://www.168ora.hu/itthon/bojkott-lehet-ellenzek-egyetlen-eszkoze-145505.html

A Habsburgoktól Mészárosig: Alcsút szállodát kap

 

Alcsúti Szálloda Project névén új céget alapított Mészáros Lőrinc két vállalkozása – írja címlapsztorijában az e heti HVG.

A felcsúti focialapítvány által már megszerzett műemlék Mosóház közelébe tervezett hotel a Habsburg-kastélyt rejtő arborétum épületeinek felújítása után lesz igazán értékes. A cégalapítás aligha független attól a kormánytervtől, hogy a műemlékek felújítására extra adókedvezmény jár majd. Kik kereshetnek a legtöbbet az új szabályokon? Kik szerzik meg a felújítandó műemlékeket?

http://hvg.hu/gazdasag/20160511_A_Habsburgoktol_Meszarosig_Alcsut_szallodat_kap

A napról napra alakuló vallomás

Egyenlítő blog

Dési János sorozata a B1 blogon

Az előző rész tartalmából:

·         „A nyomozó hatóságnak elképzelése és ehhez igazodó elvárásai voltak a BKV-ban történetekről. és ennek igazolására a terheltektől együttműködést vártak“ – mondta Antal Attila védőügyvédje

·         „Őrizetbe vételem napját követő vallomásomban mindezt tudomásomra is hozták, azzal, hogy amennyiben az elvárásoknak nem tudok megfelelni, hosszú időre előzetes letartóztatásba kerülök”  - állította Antal Attila harmadrendű vádlott

·         A vádlottak a bíróság előtt ezzel magyarázták, hogy korábbi, magukra s egymásra terhelő bizonyítékaikat visszavonták, mert ott nem az igazat vallották, hanem amit hallani akartak tőlük.

A BKV-perben a bírósági eljárás egyik leglényegesebb kérdése az volt, hogy a vádlottak, s időnként a tanúk,

melyik vallomásának higgyen inkább a bíróság.

 

http://b1.blog.hu/2016/05/11/a_naprol_napra_alakulo_vallomas

Kedves asszonyom, lassan búcsúzzon el a férjétől

Tetszett hozni ragtapaszt? Nem? Akkor most kiszedem a varratokat és ügyesen oda kellene fogatni a sebre a gézt. A bugyival. Még jó, hogy nem a háta közepén van a varrat.

Sajnos, nem tudunk vérnyomást mérni, kimerült az elem. Ha esetleg tudna a kedves beteg behozni, akkor az nagy segítség lenne. Köszönjük.

Á, kedves hozzátartozók! Legyenek szívesek behozni a bácsinak pizsamát (váltást is és majd tessék hazavinni kimosni), vécépapírt, kanalat, tányért, poharat, szappant, törülközőt, szivacsot. Ja! A gyógyszereit se felejtsék otthon, mert azt sem tudunk adni. Ha esetleg van felesleges lázmérő, az is jól jönne, mert nekünk nincs. Meg pelenka. Köszönjük.

http://kolozsvaros.com/2016/05/11/kedves-asszonyom-lassan-bucsuzzon-el-a-ferjetol/

Molnár: Hamisított videót közölt a 888.hu

 

Molnár Gyula szocialista önkormányzati képviselő szolnoki beszédének ellenkező értelműre vágott változatát közölte a kormánypárti 888.hu portál – derül ki az ellenzéki politikus Facebook-bejegyzéséből. Molnár korábban Újbuda polgármestere volt, nemrég pedig bejelentette: indul az MSZP elnöki pozíciójáért.

„Én azt mondom mindenkivel ellentétben, hogy azok a stratégiák, amelyek azt mondják, hogy ússzuk meg a 2018-at, és majd 2022-ben lesz valami, azok súlyos tévedések” – hallható a közelmúltban tett bejelentése szerint az MSZP-elnöki pozícióért induló Molnár Facebook-oldalán közzétett videón.

Ugyanakkor a 888.hu portál Kiszivárgott az MSZP 2018-as stratégiája című mai cikkében megjelenő videón Molnár Gyula szájából csak a következő részlet hallható: „Ússzuk meg a 2018-at, és majd 2022-ben lesz valami.”

http://www.168ora.hu/itthon/molnar-hamisitott-888hu-145499.html

 

Harangozó megütötte Orbánt!

Mégis mit gondol, ki maga? Teljhatalmú kormányzó, vagy király?

Egy ismerősömből kibukik a kétségbeesés.

A család közel 400 éve él egy faluban ugyanazon a helyen és most el kell adni a családi házat, mert 2008-ban felvettek 2 millió forintot devizahitelbe. Azóta fizetik rendesen a kölcsönt, közel három milliót eddig és van még 3,6 millió tartozás. Olyan változás történt a családban, ami ellehetetleníti a további biztos fizetést. Neki van 100.000 nettója és kiskorú gyermeke. Abból nem lehet közel 50.000 Ft-ot fizetni. A hangja elcsuklik, bocsánatot kér az érzékenységéért.
Mondom neki, hogy Harangozó Tamás épp tegnap szólalt fel ez ellen a parlamentben. Én nem politizálok, mondja.

 

Mégis mit gondol, ki maga? Teljhatalmú kormányzó, vagy király? …kutya kötelessége érdemben válaszolni… Itt lefagyott Semjén Úr arcáról is a bárgyú, alázatos mosoly, és a "király" kénytelen felolvasta az előre megírt válaszát szánalmas remegő hangon.
Ez az ember megverhető! Belehasított a tudatába, hogy valóban számon kérhetik a kinevezettein és rajta is az ellopott milliárdokat, a tönkre tett életeket.
Polt Péter a törvényesség őre, Matolcsy megmentette az országot, válaszolja a Miniszterelnök. Semjén szürke arccal maga elé meredve szembesült a nyilvánvaló vereséggel, azzal, hogy tán ez már nem elég. Persze, hogy nem, annyira nem buták, hogy ne érezzék meg a képtelenségét ennek az egész vircsaftnak. A háttérben Gulyás Gergely fülhallgatóval beszélget valakivel egész idő alatt. Tán tudja, ha jó helyen lesz az adott pillanatban, akkor ő lehet az egyetlen hiteles jobboldali, aki nem fürdött meg ebbe a hatalmas pöcegödörbe. Nem tapsolja túl magát, nem vigyorog bárgyún a sületlenségeken…vagy már tud valamit? Amit mi nem?

http://civilhetes.net/harangozo-megutotte-orbant

 

Vasárnap annyira sok megújuló energiát termeltek Németországban, hogy a fogyasztóknak járt pénz az áram használatáért

 

Vasárnap délután valami egészen különös történt Németországban: egy napos és szeles nap volt ez, emiatt pedig délután egy körül az ország megújuló energiaforrással dolgozó erőművei az országosan fogyasztott 63 GW-ból mintegy 55 GW-t állítottak elő, azaz a fogyasztott elektromosság 87 százalékát. Ez azt is jelenti, hogy pár órán át az áram ára gyakorlatilag negatív volt, a lakossági fogyasztóknak pénz járt azért, hogy áramot használtak.

 

http://444.hu/2016/05/10/vasarnap-annyira-sok-megujulo-energiat-termeltek-nemetorszagban-hogy-a-fogyasztoknak-jart-penz-az-aram-hasznalataert?fbfanpage444+20160510+2207

 

Eörsi Mátyás Lerágott csont?

 

Régi közhely, hogy választást ellenzékből nemigen lehet nyerni, azt leginkább csak kormányon lehet elveszíteni. Nos a Fidesz népszerűsége a

szavazókorú népesség körében 32%-on áll, az ország lakosságának 60%-a szerint ­rossz irányba mennek a dolgok, így kijelenthetjük, hogy a Fidesz vesztésre áll. A Fidesz 2018-as vereségére ugyan még korai lenne fogadásokat kötni. Kételyeink okai viszont nem csupán az alkotmányos intézmények megbuherálásában keresendők, hanem ugyancsak politikai természetűek. Rendre azt olvasom a közvélemény-kutatások értékeléseiben, hogy a Fidesztől elpártolt szavazók nem erősítik az ellenzéki tábort. Ez így is van rendjén, a pártpreferencia érzelmi kérdés, a távozók először bizonytalanná válnak, és az egymillió dolláros kérdés az, hogy mikor és főleg miért válnak egy másik párt támogatójává. A „mikor" tekintetében a választást megelőző kampány, a választás tétje csinál szavazót abból is, aki korábban a vállát vonogatta. A Fidesz elemi érdeke az apátia fenntartása, sőt erősítése, annak elhitetése, hogy a választásnak nincs valódi tétje, mert a Fidesz hatalma megingathatatlan. Ezt a Fidesz alapvető érdekét szolgáló hitet erősítik azok is, akik azt mondogatják, hogy a Fideszt nem lehet demokratikus eszközökkel legyőzni.

 

http://nol.hu/velemeny/leragott-csont-1615113

A nap híre: Németh Sándor is rasszista uszító lett

Az Amerikai Népszava szíves közléséből tudjuk, hogy az Antifasiszta Hálózat visszavonatná a Németh Sándornak adott Radnóti Miklós Antifasiszta Díjat, melyet anno a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségétől érdemelt ki a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Egyszerűbben: Anti felszólítja Fő Antit, hogy vegye vissza az Anti-díjat a méltatlanná vált ex-Antitól. Németh Sándor bűne, hogy a gyülekezete által fenntartott ATV-ben állítólag folyamatos a menekültellenes uszítás, a rasszista gyűlöletkeltés és a faji kirekesztő propaganda.

 

http://valasz.hu/publi/a-nap-hire-nemeth-sandor-is-rasszista-uszito-lett-118533

Elkeseredett nyílt levelet írt egy tanár az Emminek

 

„A szakképzésben tanul a magyar fiatalok két harmada. Ha elveszik a tanítványaink jövőjét, az ország jövőjét is elveszik. Ez nem praktikus. Nem szakszerű. Nem gazdaságos. Nem igazságos. És nem emberséges” – írja egy szakközépiskolai tanár.

Imádják az irodalomórákat, sőt a menőbb tanulók verseket faragnak. Az asztalosnak készülő diákokban a szokatlan érdeklődést az irodalom iránt tanárnőjük egyedi módszerei keltették fel, aki az órákon éppúgy felhasználja a kortárs írók verseit, mint a rap vagy slam poetry-előadók szövegeit. Nem tilos az órákon az okostelefonok nyomogatása sem. A módszer hatékony, ám a sok, Klik által nem támogatott fénymásolás miatt a tanároknak zsebbe vágó, és a mai oktatási előírásokat is sok helyen sértheti. Interjú Sulyok Blanka magyar-német szakos tanárral.

 

http://hvg.hu/kultura/20160510_Elkeseredett_nyilt_levelet_irt_egy_tanar_az_EMMInek

 

Tovább húzódik az Eclipse-ügy, amelyhez Pintér Sándornak nincs semmi köze

Egyelőre nincs büntetőjogi felelőse annak, hogy több milliárd forintos adócsalás történt az eredetiségvizsgálatot támogató informatikai rendszernek szállító Eclipse Zrt-nél és a vele kapcsolatban álló cégeknél. Márciusban ítéletet hirdetett volna a Fővárosi Törvényszék – immár megismételt eljárásban –, de ez elmaradt. A 2013-as elsőfokú ítéletben bizonyítottság hiányában minden vádlottat felmentettek. A vádlottak sora nem teljes: köztük lenne a strómanként számon tartott volt MTK-s focista, Katzenbach Imre is, de neki évekkel ezelőtt nyoma veszett. Cikksorozatot indítunk eltűnt strómanokról, első rész.
„Életveszélyesen megfenyegettek, meg akarnak öletni! Ezekkel keresték meg a feleségem és üzenték általa… több esetben üzentek, hogy eltesznek láb alól.”

Többek között ezt tartalmazza az Átlátszó birtokában lévő, 2009-es keltezésű levél, amelyet a milliárdos adócsalási ügybe keveredett Eclipse Zrt. strómanjának tartott Katzenbach Imre utolsó segélykiáltásaként adtak át a szerkesztőség munkatársának évekkel ezelőtt. Természetesen ennyi idő távlatából nehéz lenne bizonyítani, hogy valóban a volt focista vetette papírra a sorokat, amelyek részletesen tartalmazzák, hogy miként használták ki. Kívülálló azonban nem tudta volna felvázolni azokat a céges viszonyokat, sőt emberi kapcsolatokat, amelyeket Katzenbach Imre részletesen kifejtett.

https://atlatszo.hu/2016/05/11/tovabb-huzodik-az-eclipse-ugy-amelyhez-pinter-sandornak-nincs-semmi-koze/

 

Befektető vagy bulldózer? Arie Yom-Tov ingatlanüzletei Budapesten II.

Arie Yom-Tov a ’90-es évek végétől már önálló tényezőként üzletelt Budapesten. 2007-től ténylegesen is elkezdődnek a munkálatok a részben már évek óta Yom-Tov érdekkörébe került Andrássy út 83-85 alatti palotában. Az csak az épület leégése után lesz egyértelmű, mit is végeztek felújítás címén az építtetők. A tűzvész, úgy tűnik, nem gyengítette Yom-Tov alkupozícióját, sőt új projekteket is indított a városban.

 

https://atlatszo.hu/2016/05/10/befekteto-vagy-bulldozer-arie-yom-tov-ingatlanuzletei-budapesten-ii/

 

A MEGALÁZKODÁS MINTAORSZÁGA

Boros János Magyar Idők

Történelmi tényként emlegetik, hogy Romulus Augustulus császár uralmának végével a Római Birodalom 476-ban megszűnt, habár ezt abban az évben senki nem vette észre. A Római Birodalmat megrendítő népvándorlások 375 körül kezdődtek, de egy év alatt nem érkeztek milliónyian Európába – mint 1640 évvel később. A X. századtól kialakult a különféle elnevezéseket hordó és a napóleoni időkig fennmaradó Német-római Birodalom, amely folyamatos német hegemóniát biztosított Európa közepén. Vajon az európaiak 2015. szeptem­ber 4-én, a német határnyitás napján észrevettek-e valami különöset? Vajon a dátum évszázadok múlva milyen értelmezést kap?

http://magyaridok.hu/velemeny/a-megalazkodas-mintaorszaga-653320

 

SIKERTELEN MAGYARELLENES KAMPÁNY

Kottász–Zetelaki Magyar Idők

Egymillió helyett mindössze néhány ezer aláírást sikerült összegyűjtenie annak a radikális baloldali szervezetnek, amely petíciójával azt akarja elérni, hogy Magyarország ellen a demokratikus értékek megsértése miatt európai uniós eljárás induljon. Schöpflin György európai parlamenti képviselő szerint politikai ügyről van szó, a szervezet kényelmetlen helyzetbe akarja hozni hazánkat.

http://magyaridok.hu/kulfold/sikertelen-magyarellenes-kampany-657838/

Alpári stílusban szidja a Fidesz a tekintélyes nemzetközi szervezeteket

 

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében az Amnesty International (AI) közleményére reagált. Az AI azt írta, hogy az emberi jogok széles körű korlátozását lehetővé tevő terrorellenes intézkedések bevezetésére ad lehetőséget a kormány számára az alaptörvény, a rendőrségi törvény, a nemzetbiztonsági szolgálatokról, valamint a honvédelemről szóló törvények tervezett módosítása.

 

http://propeller.hu/itthon/3216496-alpari-stilusban-szidja-fidesz-tekintelyes-nemzetkozi-szervezeteket

 

Már majdnem 200 milliárdos értékben finanszírozzák a költségvetést a Matolcsy-alapítványok

 

A Magyar Nemzeti Bank összesítése szerint márciusban a háztartásokat segítő nonprofit intézmények 40 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt, így állományuk 241,5 milliárd forintra nőtt. Ebből 197,3 milliárd forint értékű államkötvényt birtokolnak a jegybank által létrehozott Pallas Athéné alapítványok.

Az alapítványokat annak ellenére is a háztartásokat segítő nonprofit intézmények körébe sorolja a jegybank, hogy ennek a kategóriának pont az a lényege, hogy az itt lévő intézmények nincsenek állami befolyás alatt. Az alapítványok vezetőségében pedig több jegybanki hivatalnok is kapott megbízást, ráadásul a Kúria és az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy ezek a szervezetek bizony közpénzből gazdálkodnak.

A legtöbb állampapírt pont az az alapítvány vásárolta, amiben maga Matolcsy a kuratóriumi elnök.

http://444.hu/2016/05/11/mar-majdnem-200-milardos-ertekben-finanszirozzak-a-koltsegvetest-a-matolcsy-alapitvanyok

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.