2016.május 10. Sajtószemle

Tölgyessy: elárulja a kegygazdálkodó Orbánt a költségvetés

A korábbi váltógazdaság helyett ma egy piramisszerű rendszerbe illeszkedik a hazai hatalmi szerkezet – mondta Tölgyessy Péter volt SZDSZ-es, majd 1998 és 2006 között fideszes politikus, elemző az InfoRádióban.

"A csúcson van a miniszterelnök, aki az összes hatalmi ágat nem jogilag és formálisan, de ténylegesen az általa kinevezett és hozzá lojális embereken keresztül kézben tartja. A kormánytöbbség szerint ez a jövő magyar sikerének a titka, az ellenzék szerint pedig ez maga a zsarnokság, szinte egy diktatúra" – közölte.

http://hvg.hu/gazdasag/20160509_tolgyessy_peter_orban_viktor

Brüsszel a migráció "társszervezője"

 

Fenyegetést jelent az európai kultúrára, ha továbbra is nagy számban érkeznek a földrészre muszlim menekültek és bevándorlók – ez volt a summázata a Magyar PEN Club által szervezett nemzetközi írókonferenciának. A meghívottak nem fukarkodtak az összeesküvés-elmélettel és a feszültségkeltéssel.

 

Brüsszel elveszítette a realitásérzékét. Az Európai Unió ottani illetékesei csak abban érdekeltek, hogy sok pénzt keressenek, és ne legyenek problémáik. Az Európai Unió minden szabálya arra épül, hogy ne történjen semmi. A brüsszeliek a migráció ügyében is tanácstalanok, sőt, mivel megszervezett akcióról van szó, egyenesen társszervezők – ezzel a meghökkentő állítással rukkolt elő Jozef Banas, az egyik legismertebb szlovák író hétfőn azon a budapesti kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Szőcs Géza költő, volt kulturális államtitkár, a Magyar PEN Club elnöke szervezett a migrációnak az európai és közép-európai kultúrára, identitásra gyakorolt hatásáról.

 

http://nol.hu/kultura/brusszel-a-migracio-tarsszervezoje-1614909

 

Mindent elbukott a Fidesz Lakiteleken

 

Kilenc helyen is időközi választást tartottak vasárnap. Ebből országosan a legérdekesebb a Lakiteleken, illetve a Pakson rendezett választás volt, ugyanis itt pártok indultak. Az eredmények persze csak annyiban tükrözik az országos viszonyokat, hogy le lehet mérni, hogy a nagypolitika hogy hat helyben.

Még nagyobbat bukott a Fidesz Lakiteleken

A korábbi polgármestert, Zobokiné Kiss Anitát (független) választották a Bács-Kiskun megyei Lakitelek első emberének. A 3784 választásra jogosult lakos közül 2320-an adták le szavazatukat a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. 

 

http://index.hu/belfold/2016/05/08/az_idokozi_valasztasok_eredmenyei_lakitelek_paks/

 

Azért nyírják ki az éttermet Budapest leghangulatosabb terén, hogy a kerület sittlerakót csináljon belőle

 

Ez már tényleg a paródia-kategória, esküszöm, ha nem a kedvenc városomban történne, gurgulázva nevetnék a földön. Lássuk az előző részek tartalmát:

 

http://huppa.hu/azert-nyirjak-ki-az-ettermet-budapest-leghangulatosabb-teren-hogy-a-kerulet-sittlerakot-csinaljon-belole/

 

Orbán: Matolcsy a legjobb jegybankelnök, akink lehet

 

Az LMP-frakcióvezető Schiffer András intézett azonnali kérdést Orbán Viktor miniszterelnökhöz a parlamentben, és azért támadta Matolcsy Györgyöt, mert miközben a jegybank csak törvényben rögzített feladatokat láthat el, az nincs törvénybe foglalva, hogy alapítványokba kellene kimentenie a vagyonát.

Azt is felemlegette, hogy korábban a Fidesz-elnök azt mondta, hogy a jegybank nem lehet offshore-lovagok szálláshelye, miközben Matolcsy György unokatestvére, az MNB-alapítványok költéseiből üzleti hasznot hajtó Szemerey Tamás rajta van az offshore-kapcsolatokat lajstromozó panama-ügyiratokban.

Orbán Viktor válaszában ismét kiállt Matolcsy György mellett, azt mondta, ő a legjobb jegybankelnök, akink lehet. Azt mondta Orbán, hogy a jegybank nyeresége hibátlanul rendelkezésre áll, egyetlen fillér sem tűnt el, csak a nyereség hozamáról folyik a vita.

http://hvg.hu/itthon/20160509_orban_viktor_matolcsy_gyorgy_mnb_alapitvanyok

Orbán szerint Vonáékból cuki zsúrpubik lettek

 Azonnali kérdést tett fel Vona Gábor Jobbik-elnök hétfőn a parlamentben Orbán Viktornak, ahol azt javasolta a kormánynak, hogy a kvótaellenes népszavazás helyett alaptörvénybe foglalják a kvóta elutasítását. Szerinte a Fidesz pártpolitikája áthúzza a nemzet érdekét.

Miközben a népszavazás lassú, érvénytelen is lehet, és 5 milliárd forintba kerül, az alaptörvénybe foglalt megoldás olcsó és biztos, magas sjogi szintű megoldás.

Orbán erre azt válaszolta, hogy nehéz a Jobbik kedvében járni, mert mindig megváltoztatják a véleményüket, férfiakból inkább cuki zsúrpubik lesznek azzal, hogy radikálisból mérsékeltekké válnak éppen. Azt mondta, őt nem lepi meg az, hogy csak taktikai és pénzszempontokat tartanak szem előtt. A Fidesz-KDNP viszont a nemzet érdekét tartja szem előtt - tette hozzá.

 

http://hvg.hu/itthon/20160509_orban_viktor_vona_gabor_jobbik_zsurfiuk_pubik

Kiss László megbukott, de most ellentámadásba lendül

 Kiss László megbízásából Bánáti János ügyvéd kikérte az 55 évvel ezelőtti ügy iratait a levéltárból. Úgy tűnik, az egykor csoportos nemi erőszakért elítélt és emiatt pár hete az úszók szövetségi kapitányi posztjáról távozni kényszerülő Kiss komolyan gondolta, hogy be akarja bizonyítani, ő és két elítélt társa koncepciós per áldozatai voltak.

http://nol.hu/belfold/kiss-laszlo-megbukott-de-most-ellentamadasba-lendul-1614771

 „Nem lesz könnyű dolga” – cáfolja Kiss Lászlót az őt kihallgató rendőr

Kiss László néhány hete azt mondta, már kikérte a per aktáit, egy másik jogi eljárás keretében szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és ’62-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.

– Nem lesz könnyű dolga – jelentette ki erre a Népszabadságnak az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett. Martinkó Károly azt mondta: a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában

Martinkó „hadnagy” azt állítja, semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni. Lantos a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfé­lemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, „eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom”. Lantos azt felelte: nincs rászorulva a tanú sajnálatára.

http://nol.hu/belfold/nem-lesz-konnyu-dolga-cafolja-kiss-laszlot-az-ot-kihallgato-rendor-1614773

 A Klubrádiónak elege lett Aczél Endréből

 

A Klubrádió beszünteti a kétezres évek elején készült Aczélsodrony című sorozat további ismétlését – írta közleményében a rádió. Az Aczélsodrony a Kiss Lászlót védelmébe vevő és a volt szövetségi kapitány áldozatát hibáztató újságíró műsora volt.

„A méltán népszerű műsor szerkesztő-műsorvezetője, aki egyébként nyolc éve nem munkatársa a rádiónak, visszatérően olyan nyilatkozatokat tett a Kiss László-ügyben, amelyek teljes mértékben ellentétesek a Klubrádió értékrendjével” – írta a Klubrádió. Hozzátették azt is, hogy e „döntés közzétételével együtt a szerkesztőség az ismert és az ismeretlen áldozatokkal való szolidaritását is kinyilvánítja”.

 

http://index.hu/kultur/media/2016/05/09/a_klubradionak_elege_lett_aczel_endrebol/

Aczél: A Facebook-oldalamat meghekkelték

 

Valószínűleg törölte a Facebook-oldalát Aczél Endre újságíró, az oldal legalábbis már nem elérhető. Mindez összefüggésben lehet azzal, hogy Aczél a Kiss László volt szövetségi kapitány áldozatának, Takáts Zsuzsanna megszólalása után a Facebookon újrakezdte azt, amiért pár hete a Népszabadság megvált tőle mint szerzőtől: Kiss áldozatát hibáztatta.

Az Index telefonon érte el Aczél Endrét, aki közölte: a Facebook-oldalát nem ő törölte, hanem valaki meghekkelte azt. Arra a kérdésünkre, hogy a legutóbbi bejegyzéseit ő írta-e vagy esetleg a titokzatos hekker, azt felelte, hogy azt ő írta, mindössze az oldalt törölte valaki más.  

A 444-nek Aczél azt mondta, hogy nem akar már nyilatkozni az esetről, kirúgták a Népszabadságtól, és attól tart, máshonnan is kirúgják, miközben “csak a kétségeinek adott hangot”. (A Klubrádióban azóta valóban nemkívánatos lett.) "Gondolkodó filosz vagyok", mondta Aczél, akinek ellentmodások tűntek fel a periratokban, szerinte csak ezeket vetette fel. "Páriává lettem" - mondta. Közölte, hogy a "szeretett kefélni" kommenttel nem a később az RTL Klubon nyilatkozó Takáts Zsuzsannára gondolt. "Ott mellélőttem" - fogalmazott. Szerinte az uszodában a hatvanas években rengeteg hasonló eset történt, ezek nagy részében mégsem történt feljelentés - szerinte azért, mert ezek valójában nem erőszakos esetek voltak, hanem csinos fiúk és csinos lányok közötti csábításról volt szó.

 

http://index.hu/belfold/2016/05/09/mar_nincs_facebook-oldala_aczel_endrenek/

Egy lány az uszodából

Azért megjegyezzük, hogy mekkora a különbség a bocsánatkérést mellőző Kiss, a még mindig támadó Lantos vagy a csöndben kushadó Várszegi úr és az 55 évvel ezelőtt megerőszakolt hölgy megszólalása között. Takáts Zsuzsanna méltósággal beszélt a kálváriájáról, amelyet sikerült átlépnie. Bosszút nem forralt sohasem. Nyilatkozatának legdrámaibb pontján elmesélte, tudott örülni a Kiss-tanítványok úszósikereinek! Az egyre kínosabb helyzetben lévő volt szövetségi kapitánynak viszont az asszony létezéséről az jutott eszébe, hogy ha él, az jó, mert akkor „megoldódik a dolog”. Lantos úrból az tört föl, hogy „így legalább kiderül a teljes igazság”.

És ezek az emberek úgy élték le az életüket, hogy egy percre se merült föl bennük, mi lett azzal a törékeny kislánnyal a sportuszodából. 

 

http://nol.hu/velemeny/egy-lany-az-uszodabol-1614785

Úszószövetség: A Kiss László-ügy már nem sportügy

 

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) is kiadott egy közleményt hétfő délután.

Ebben az áll, hogy elítélnek mindennemű erőszakot, és attól teljes mértékben elhatárolódnak, mint ahogy ezt korábban is közölték. „A MÚSZ osztozik mindazoknak a fájdalmában, akik bármikor is áldozatul estek ilyen cselekedeteknek" – írják. 

 

http://index.hu/sport/uszas/

2016/05/09/uszoszovetseg_a_kiss_laszlo-ugy_mar_nem_sportugy/

 

Már félnek a kudarctól, mégse lesz Békemenet

 

Most biztosan kevesen jönnének el. Nem fenyegeti olyan veszély az országot, amely indokolttá tenné, hogy újabb Békemenetet hirdessünk – közölte Bencsik András. Pedig tavaly ősszel a CÖF-ös Csizmadia László még arról beszélt, nagyon közel az idő, hogy „európai Békemenetet” indítsanak a migráció miatt.

 

http://nol.hu/belfold/mar-felnek-a-kudarctol-megse-lesz-bekemenet-1614789

150 ezer Uber-utas vs. 150 hangoskodó taxis? - Több tízezer aláírást kapott idehaza az Uber

 

Levelet és támogató aláírásokat adott át hétfőn a minisztérium képviselője a minisztérium képviselőjének. Fekete Zoltán szerint világszerte 415 városban működik az Uber, sehol nem blokkolják úgy, ahogy állítólag a magyar kormány tervezi.

 

http://hvg.hu/kkv/20160509_NFM_uber_alairasok_tiltakozas_fuvarozok

Kósa: Kizárt, hogy a két népszavazás egy időben legyen

 A szocialista párt elnöke azt javasolta a parlamentben, hogy spórolás céljából rendezzék az ellenzéki és a kormánypárti kvótaellenes népszavazást egy időben, a kormánypárt szerint ez azonban lehetetlen.

 

http://hvg.hu/itthon/20160509_kvotaellenes_nepszavazas_parlament

 

LONDONISZTÁN

Csontos János Magyar Idők

Muszlim polgármestere lesz Londonnak. Ízlelgessük ezt a mondatot! A brit főváros lakói úgy döntöttek, hogy a csóró pakisztáni bevándorló gyermekét emelik a lordmajori székbe a gazdag zsidó Rothschild csemetével szemben. Formálisan ugyan az ellenzéki Munkáspárt és a kormányon levő konzervatívok között zajlott az elkeseredett temzei csata, de Huntington óta tudjuk: az európai próbahadszíntéren már hosszú évek óta a civilizációk összecsapása zajlik. Ezúttal kétségkívül mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen nem valamely Benelux kisvárosban szerzik meg Mohamed hívei az önkormányzati többséget, hanem a világ második pénzügyi központjában, Európa megkerülhetetlen metropolisában lesz az első ember olyasvalaki, aki szabadidejében mecsetbe jár, és Allah segítségét kéri napi harcaiban a hitetlen gyaurokkal szemben.

Oda jutottunk, hogy aki a merkeli–junckeri–sorosi értelemben politikailag korrekt, az többé logikailag nem korrekt: nemhogy a bajokra való gyógyírt nem képes megtalálni, de még a kórismét sem felállítani. Boldog és inkorrekt szabadgondolkodóként tehát felvethetem: kedves zsidó barátaim, honfi- és uniótársaim: hogy s mint érzitek most magatokat? 

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/londonisztan-651850/

Ízlelgetjük, de Csontos

 Összecsapnak a civilizációk a Magyar Időkben: a londoni muszlim polgármester, meg a keresztény, magyar bunkó.

Csontos János irodalmár és külpolitikai szakértő, akinek mérhetetlen és szilárd tárgyi tudásáról eddig is meggyőződhettünk, kommentárt írt a Magyar Időkbea londoni főpolgármester-választásokról. Mondatonként elemezzük, a rövidség kedvéért csak az elejét.

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20160509_Izlelgetjuk_de_Csontos

 

Célkeresztben az OEP átszervezése

Bár a folyamat részletei még nem ismertek, egyelőre nem látni az egészségbiztosító integrálásának előnyeit Rácz Jenő szerint

Jobbágyi Zsófia Magyar Hírlap 

Nem csupán „pénzosztó” szerepet tölt be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), hiszen részt vesz az ellátásszervezésben, a döntés-előkészítésben, és számos olyan feladatot lát el, amely speciális szaktudást igényel – mondta lapunknak Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség tudományos tanácsának elnöke, reagálva a hírre, amely szerint megszűnik az intézmény önállósága.

http://magyarhirlap.hu/cikk/54887/Celkeresztben_az_OEP_atszervezese

 

Bogár LászlóGombapaprikás

Magyar Hírlap

” Tudásra, bátorságra és becsületre volna szükség, de Európa uralmi struktúrái nemigen „vádolhatók” ezekkel az erényekkel…

Soros György szerint Európára pusztulás vár, ha nem fogadja be a migránsok millióit – sőt szerinte inkább tízmillióit – az előttünk álló módfelett kalandosnak ígérkező években. Ha ezt a kijelentést az előző magyar vicc logikája alapján lefordítjuk, akkor ez úgy hangzik, hogy Európa vagy öngyilkosságot követ el, vagy mi fogjuk elpusztítani.

Hogy ebben az abszurd drámában ki az a mi, azt egyelőre politikai­lag korrekt módon nem nagyon lehet elbeszélni, de elképzelhető, hogy ez a helyzet rövid időn belül megváltozik majd. Nagyon érdekfeszítő lett volna éppen ezért meghallgatni Soros György érveit, például akkor, amikor vele szemben Konrád György úgy nyilatkozott, hogy nincs meggyőződve arról, hogy a sok millió európai zsidó biztonságát egyértelműen növelné, ha filoszemitizmussal nem feltétlenül vádolható iszlám tömegek tízmilliói árasztanák el földrészünket.

Sajnos, ez a kettőjük között így kialakuló konfliktustér egyelőre nem nyilvános, pedig kíváncsian várnánk a szépen bimbózó diskurzus további részleteit is. A bevándoroltatás Európa elpusztítására irányuló projektje legújabb fordulatának fényében különösen fontos volna ennek megismerése mindnyájunk számára.

 http://magyarhirlap.hu/cikk/54875/Gombapaprikas

 Gyorsuló leépülés

Kuthi Áron, Magyar Nemzet

 

Attól, hogy Werner Faymann osztrák kancellár tegnap nem is olyan váratlanul lemondott, nem válik Ausztria hirtelen migránsbarátabb köztársasággá, és nem menekül meg a Szociáldemokrata Párt az önvizsgálattól. De ez a tény legfőképp nem fog változtatni a két hét múlva esedékes elnökválasztás kimenetelén. Faymann bukása többszörös bukás, cseppben a tenger. Kudarca nemcsak a szociáldemokraták felületi kezelésekben gondolkodó, halogató politikáját, hanem a nagykoalíció működésképtelenségét is jól érzékelteti. Az SPÖ és az ÖVP talán csak az elnökválasztás első fordulója után, április 24-én este döbbent erre rá, amikor szemügyre vette a képernyőn látható alig két számjegyű eredményét a szélsőjobb Norbert Hofer és a zöldek által támogatott független Alexander van der Bellen árnyékában. A lemondás tehát az igazság második pillanata, az elhasznált, kiégett politikai garnitúra beismerése arra nézve, hogy végzetesen elszakadt a valóságtól, a választóktól.

http://mno.hu/vezercikk/gyorsulo-leepules-1341559

 Hogyan jó magyarnak lenni

Gazda Albert, Magyar Nemzet

 

A szubkultúra belsőseiként mindig mondtuk – minden fórumon, szakblogon,újságban, könyvben, tévében –, hogy a mi sportunk nem háború, a mi sportunk fesztivál. A jégkorong soha nem arról szól, hogy az ellenfelet – nagyon is beleértve az érte szorítókat is – el kell tiporni, földbe kell taposni, meg kell semmisíteni. A jégkorong mindig arról szól, hogy együtt vagyunk, örülünk a játéknak, az életnek, élvezzük minden pillanatát – és az összes többi csak a hab a csodatortán. Ebben a képletben nemcsak úgy szimplán benne van, hogy magyarok és szlovákok egymás mellett szurkolnak a csapatuknak a lelátókon, majd együtt buliznak a meccs után, hanem alapvető alkotóeleme neki. A közeg első számú rigmusa így szól: „Aki ugrál, büszke magyar!” Mint látható, ez sem másokat minősít, magunk fogalmazódunk meg benne, és ez így helyes.

http://mno.hu/gkozep/hogyan-jo-magyarnak-lenni-1341444

 

A MAGYAR AZ ÖRDÖG NYELVE?

Czakó Gábor Magyar Idők

Az EU egyik határozott előnye, hogy ellenzi, sőt megengedhetetlennek tartja a tagországok és nemzetek közti nyílt gyűlölködést. Nem semmi. Ebből háramlik némi jó is az utódállamokban élő magyarokra.

Más kérdés azonban a nyelv, a magyar nyelv ügye: a munkahelyen, a vallási, a köz- és politikai életben való használata. Nem is olyan régen találkoztam az Érmellék fővárosának is nevezett Tasnádon egy kávézó bájos pincérnőjével, aki konokul játszotta, hogy nem érti szerény rendelésemet: „Kérek két kávét!”, holott a számot kezemmel is mutattam… A felvidéki Somorja város német tulajdonú (!) cipőboltjából kirúgták azt az eladót, aki magyar vevőkkel magyarul beszélt. A csángó születésű, tehát magyar származású és anyanyelvű bákói papnövendékekbe a közelmúltban is azt sulykolták szemináriumi tanáraik, papok, akik szintén csángók (!), hogy „a magyar az ördög nyelve”.

Eszerint a környéken némelyek nyelvünkben látják ellenségüket?

 

http://magyaridok.hu/velemeny/magyar-az-ordog-nyelve-606316/

 

Kinek kell eltartania az időseket?

Hamarosan visszaüt az utóbbi évtizedek hibás adó- és foglalkoztatáspolitikája: a minimális nyugdíjakból nem tudnak majd megélni az idős emberek. Az állam nem akar gondoskodni róluk, ehelyett szülőtartásra kötelezi a gyerekeiket a Polgári Törvénykönyv parlament előtt lévő módosításával. A járási hivatalok az idős ember jóváhagyásával pert indíthatnak a kötelességét nem teljesítő felnőttel szemben, függetlenül attól, hogy el tudja tartani a családját vagy sem.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093548-kinek-kell-eltartania-az-idoseket

 

Vagyonkezelő L. Simon feleségének

Sárbogárdi székhellyel, Fejér Gin Vagyonkezelő Kft. néven tízmillió forint törzstőkével új céget alapított az Agárdi Aratrum Mezőgazdasági Kft. és az Eventhotels Vagyonkezelő Zrt. Az Agárdi Aratrum tulajdonosa Vass Eszter, L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége - írta a Világgazdaság

A lap emlékeztetett, L. Simon csak a Simon és Simon Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft.-ben résztulajdonos, a barackmagbotrányban ismertté vált cégben is 40-ről 24 százalékra mérsékelte részesedését, miután főnöke, Lázár János miniszter céges érdekeltségeik rendezését kérte beosztottjaitól.

http://nepszava.hu/cikk/1093547-vagyonkezelo-l-simon-felesegenek

 Terjeszkedik a TV2

2016. 5. 9. 05:00|Utolsó módosítás: 2016. 5. 9. 06:25|Vállalatok » Reklám és Média

Több csatornával is bővítheti portfólióját a TV2 – információink szerint ezt a héten jelentik be. Eddig nem érkezett csatornaregisztrációs kérés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz.

http://www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/terjeszkedik-a-tv2-469787

Navracsics elmondta, milyen Európát szeretne

Olyan egységes Európa építésére kell törekedni, ahol teljes mértékben tiszteletben tartják a sokszínűséget - mondta az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős tagja hétfőn Budapesten.

 

http://nepszava.hu/cikk/1093478-navracsics-elmondta-milyen-europat-szeretne

 

A taxisok kedden Ferihegyet torlaszolják el

Újabb útlezárásokat hirdettek meg a taxisok, hogy elejét vegyék az olyan fejlesztések terjedésének, mint az Uber. 

A résztvevők a Hősök terén fél kettőtől fél háromig gyülekeznek, majd onnan a Hősök tere-Dózsa György út-Kerepesi út-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Üllői út-Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út-Vecsés, Fő út útvonalon vonulnak. A vonulás közben rendőrség irányítja a forgalmat.

 

http://index.hu/belfold/2016/05/09/a_taxisok_most_a_ferihegyet_zarjak_le/

 Esélyük sincs a szegény roma gyerekeknek, hogy normális iskolába kerüljenek

Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Albert Ákos írása.

Az elmúlt évtizedekben tömegesen küldték kisegítő iskolákba a roma fiatalokat a pedagógiai szakszolgálatok, mondván, hogy értelmi fogyatékosok, pedig egy részük egyáltalán nem az. Ezt idén márciustól már bírósági ítélet is kimondja. A fogyatékosnak mondott gyerekeknek kevesebbet tanítanak az iskolában, nem feltétlen tanulhatnak tovább ott, ahol akarnak, nagy eséllyel pedig felnőttkorukra munkanélküli lesz belőlük. A szüleiknek pedig jórészt fogalmuk sincs, mi történik a gyerekükkel.

http://444.hu/2016/05/09/eselyuk-sincs-a-szegeny-roma-gyerekeknek-hogy-normalis-iskolaba-keruljenek

 Háromszáz menő közgazdász véget vetne az adóparadicsomoknak

Háromszáz közgazdász írta alá azt a levelet, amit az eheti londoni gazdasági világtalálkozón fognak bemutatni, és ami azt mondja ki:

az adóparadicsomok semmiféle előnnyel nem járnak,

és le kellene rántani ezekről a leplet.

Az aláírók között van többek között Thomas Piketty, Angus Deaton 2015-ben Nobel-díjjal kitüntetett közgazdász, Ha-Joon Chang, az University of Cambridge docense, Jeffrey Sachs, a Columbia University’s Earth Institute igazgatója, és Olivier Blanchard, az IMF volt vezető közgazdásza.

http://444.hu/2016/05/09/haromszaz-meno-kozgazdasz-veget-vetne-az-adoparadicsomoknak

 "Mindig ellenzékben": a megújuló Magyar Nemzet kiradírozott öt évet a történetéből

Hétfő reggel váratlan látvány fogadta a Magyar Nemzet olvasóit.

Bátor szavak egy laptól, ami még két hónappal tulajdonosa, Simicska Lajos gecizése előtt is úgy drogosozta az ellenzéki tüntetések szervezőit, hogy maga Kocsis Máté se írhatta volna szemben. Ami csak egyetlen példa, túlságosan talán nem kell bizonygatni, hogy a Magyar Nemzet

2010 és 2015 eleje között nem volt kifejezetten ellenzékben.

A szintén Simicska-körbe tartozó, azóta hasonló utat bejáró Hír tévé igazgatójautólag például úgy értékelte korábbi tevékenységüket, "kiszolgáltuk a rendszert".

Amiről egyébként írnak is a vezércikkben ("A Fideszről levált Magyar Nemzetet tavaly Kövér László ellenzékinek kiáltotta ki", "A Magyar Nemzet ma a közhatalomtól és a pártoktól független újság"), de a szlogen alapján mégis úgy tűnik, mintha az új irány jegyében egyszerűen kitöröltek volna öt évet a saját történetükből. Mondjuk a "már egy éve ellenzékben" nem lett volna olyan erős.

http://444.hu/2016/05/09/mindig-ellenzekben-a-megujulo-magyar-nemzet-kiradirozott-ot-evet-a-tortenetebol

Addig feszítette a húrt a politikai korrektség, amíg kinőtt belőle az új jobboldal

a Trump-vihar keltette hullámokon megerősödött az identitásukat újra megtaláló fehér férfiakból, a végletes politikai korrektség ellen lázadókból, egy idealizált múltba visszarévedő reakciós fantasztákból, mezei rasszistákból és internetes trollokból álló laza szövetség, amit

alternatív jobboldalnak (alt right) neveznek.

Ennek pedig ugyan Donald Trump (#GodEmperor, #Daddy) a hőse, de jól látszik, a jelenségnek az ő személyétől függetlenül is lehet hatása az amerikai közélet jövőjére.

http://444.hu/2016/05/08/addig-feszitette-a-hurt-a-politikai-korrektseg-amig-kinott-belole-az-uj-jobboldal

 

Bencsik Gábor Arrogáns szimfónia

 

Ezért nem értik nyugaton, hogy mi történik Magyarországon, és ezért nem is fogják megérteni.

Tovább hullámzó botrány a Fesztiválzenekar támogatása körül. Sok kimondott gondolat, és még sokkal több kimondatlan. Egyúttal adalék két jelenség megértéséhez:

1. Miért semmisítették meg a választók a magyar liberális pártot, alig két évtizedes működés után.

2. Miért nem értik nyugaton, hogy mi történik Magyarországon, és miért nem is fogják megérteni.

http://mandiner.hu/cikk/20160509_bencsik_gabor_arrogans_szimfonia

 

Görögország képtelen megbirkózni a menekültválsággal

 

Amióta teljesen lezárták a balkáni útvonalat, Makedóniától északra kiürültek a menekülttáborok. Ez persze nem jelenti azt, hogy megszűnt a válság, hiszen továbbra is jönnek  a menekültek, csak más utakon. A március 20-al életbe lépő török-EU paktum szigorúan szabályozza a menekültek helyzetét az Égei-tengeren, de ennek a betartása akadozik mind a török, mind a görög oldalon. Videóriport.

 

https://atlatszo.hu/2016/05/09/gorogorszag-keptelen-megbirkozni-a-menekultvalsaggal/

 

HIRTELEN VESZTESÉGES LETT A FESZTIVÁLZENEKAR

A BFZ ALAPÍTVÁNYI NYERESÉGE NEM A BÉREKRE MENT EL

Magyar Idők

A Fischer Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekar vagyoni helyzetét firtató cikkek hatására szombaton közleményt adott ki az együttes alapítványa. Ebből az derül ki, hogy miközben 2014-ben hárommilliárd forint teljes bevétellel rendelkeztek, 2015-ben hirtelen veszteség mutatkozott. Az alapítvány állítja, a zenekar hol veszteséges, hol nyereséges, pedig a közhasznúsági jelentések szerint az együttes életében utoljára a Gyurcsány-kormány idején volt példa deficitre.

http://magyaridok.hu/belfold/hirtelen-veszteseges-lett-fesztivalzenekar-651481/

Csúszik és tovább drágulhat a paksi bővítés

 

Egymásnak ellentmondó információkat hallani a Paks II kapcsán folyó uniós vizsgálatokról, annyi viszont bizonyos, hogy a projekt egyre nagyobb csúszásban van. Ez tovább drágíthatja az amúgy is sok szempontból vitatott beruházást.

Már aligha lepődik meg bárki azon, hogy a Paksi Atomerőmű bővítéséről mást mond a magyar kormány, mint Brüsszel. Hogy melyik fél állításainak van több hitele, könnyű eldönteni, elég, ha végignézzük a tényeket. Amikor először vetődött fel konkrétan az új blokkok telepítésének terve 2013-ban, az Orbán-kormány képviselői többször is kijelentették, hogy döntést csak alapos előkészítés és szakmai egyeztetések után, nyílt nemzetközi tender alapján hoznak.

 

http://www.168ora.hu/buxa/europai-bizottsag-paks-aramtermeles-energia-145418.html

 

Kövér László mondatából műalkotás lett

 

Look at me című performanszt Kövér László elhíresült mondata inspirálta: „Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk.”

Az előadást 2016. május 4-én Berlinben Simányi Zsuzsanna és Mészáros Piroska közreműködésével a Berlini Művészeti Akadémia fesztiválján mutatták be – adta hírül a Szinhaz.hu.

A performansz során részletek hangoznak el német nyelven Magyarország Alaptörvényéből, valamint a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentéséből, továbbá interjúrészletek, melyek az egyedül élők – elsősorban nők – társadalmi megítélését bemutatva.

http://www.168ora.hu/arte/kover-laszlo-mondatara-epul-berlinben-egy-performansz-145444.html

Egyszemélyes cég kaszál az uszodaépítéseken

Mindössze 18 nap leforgása alatt összesen 1,7 milliárd forint értékű tanuszoda-, illetve tornaterem építésére vonatkozó közbeszerzést nyert el egy épp, hogy 3 éves, offshore-múlttal is rendelkező cég.

2016. április 11 és április 29-e között összesen 1,7 milliárd forint értékű munkát nyert el a Hanley Service Kft. a tanuszodákra, illetve tornatermekre kiírt közbeszerzéseken. A Közbeszerzési Értesítő szerint egyazon napon egyszerre négy darab szerződést is kötött a Nemzeti Sportközpontok a budapesti székhelyű céggel: április 19-én volt a szerződéskötés időpontja a nagyrábéi, a balassagyarmati, a törökszentmiklósi és a kemecsei munkára is. Vagyis egyetlen nap alatt közel 1,1 milliárd értékű kontraktust írtak alá a felek. 

 

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Egyszemelyes_ceg_kaszal_az_uszodaepiteseken.html

 

Kilépnének az EU-ból a magyarok (is)?

 

Itxit, Gerxit, Franxit, Hungxit? A brit függetlenség népszavazás, azaz a britek európai uniós kilépésének (Brexit) lehetősége kapcsán megkérdezték az európaiakat, akarnának-e hasonló referendumot saját országukban, és úgy tűnik, lenne igény rá.

 

Sok szakértő egyetért abban, hogy a brit függetlenségi népszavazás hasonló referendumot sorozatát indíthatja el az európai országokban. Még az EU nagy, alapító államainak egy részében is többségben vannak azok az emberek, akik szeretnének részt venni egy ilyen voksoláson - derült ki a Financial Times (FT) cikkéből.

A lap internetes site-ja idézi az Ipsos nemrégiben készült felmérését, amelyből kiderül, hogy kilenc jelentős európai országban a lakosság közel fele gondolja úgy, hogy a júniusi brit referendum jó eséllyel dominó hatással jár, azaz újabb hasonló referendumokhoz, sőt a Brexit győzelme esetén kilépésekhez vezethet Európa-szerte.

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kilepnenek_az_eu-bol_a_magyarok_is_.614368.html

 

 

Komoly megszorítás jön? - Titokzatos dolgokra szórja a pénzt a kormány

 

A kormány nyilvánosságra hozta a 2020-ig tartó költségvetés számait. Papíron olyan kiigazítás jön, hogy még Bokros Lajos is csettintene egyet. A kormány hivatalos számai szerint a költségvetés hiányát a jövő évi 1200 milliárdról 157 milliárdra (!) vinnék le, míg az államháztatás deficitje a jövő évi 2,4 százalékról a GDP 1,2 százalékára csökkenne.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/komoly_megszoritas_jon_titokzatos_dolgokra_szorja_a_penzt_a_kormany.614383.html

Lemondott Werner Faymann, akinek az emberiség a „kapu oldalsó szárnyakkal” szöveget köszönheti

A tavalyi menekültválság tetőpontjánál többször volt éles szóváltás Werner Faymann kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök között. Emlékezetes, amikor Faymann az Orbán-kormány intézkedéseit a nácik tevékenységéhez hasonlította.

A kancellár volt az, aki az osztrák oldalon történt műszaki biztonsági intézkedések meghozatalakor azzal védekezett, hogy nem is határkerítés épül, hanem „kapu oldalsó szárnyakkal”. A leleményes határzár-definíció óriási karriert futott be.

http://valasz.hu/vilag/lemondott-wernerfaymann-akinek-az-emberiseg-a-kapu-oldalso-szarnyakkal-szoveget-koszonheti-118506

Meglőttek egy szír nőt a magyar–szlovák határon

A szlovák hatóságok négy, migránsokat szállító személyautót tartóztattak föl, azt követően, hogy átlépték a határt. Az egyik autó a vámőrök felszólítása ellenére sem állt meg, ezért lövéseket adtak le rá. Az egyik utas – egy szír nő – megsebesült – írta a hírügynökség; a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség értesülése szerint a nőt a hátán érte a lövés. A letartóztatott bevándorlókat átadták az illegális bevándorlás elleni belügyi egységnek.

 

http://valasz.hu/itthon/meglottek-egy-szir-not-a-magyarszlovak-hataron-118503

 

Ez tényleg reménytelenül beteg

Tudom, hogy kismilliószor leírtuk, foglalkoztunk vele, mások is leírták, mások is foglalkoztak vele. Teljesen fölöslegesen. Ez semmit nem hall semmiből, ezt semmi nem érdekli.

Ma a parlamentben az ellenzék arról kérdezte, mit ábrázol még egyáltalán Matolcsy György a jegybank élén.  Az a Matolcsy, aki 136 milliárd forinttal vágta meg a devizaadósokat az LMP szerint. És szerintem is. És a devizahitelesek szerint is. És mindenki szerint, aki nem lábon hordta ki az agyhalált.

http://kolozsvaros.com/2016/05/09/ez-tenyleg-remenytelenul-beteg/

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.