2016.június 6. Sajtószemle
Sokan megingathatatlanul biztosak a saját származásukban. Hiszen már a dédszüleik dédszülei és azok dédszüleinek dédszülei is az országban éltek. És egyébként is, annyira különböznek akár csak a szomszéd országban lakóktól is, nemhogy még a világ másik sarkában élőktől. A DNS-vizsgálatot azonban nem lehet becsapni. Sokkal több közös van az emberekben, mint ami elválasztja őket.
Nagyon hatásos reklámvideót készített az egyik repülőjegy- és szállásfoglaló internetes oldal. Összegyűjtöttek 67 embert a világ minden tájáról. Megkérdezték őket, honnan származnak, miért szeretik a hazájukat és büszkék-e rá? Az interjúalanyok minden kérdésre a származásuk biztos tudatában válaszoltak. Azt sem titkolták el, hogy melyik az a nemzet, amelyikhez semmiképpen sem szeretnének tartozni.
A büszke brit
Jay rendkívül büszke, londoni fiatalember, aki a Tottenhamnek szurkol. A szülei és a nagyszülei is fegyverrel harcoltak az Egyesült Királyságért. A nagymamája és a nagypapája egyenesen a haditengerészetnél ismerkedtek meg egymással. El sem tudta volna képzelni, hogy ne 100 százalékig brit vér csörgedezzen az ereiben. Két nemzetet kifejezetten nem szívlel. A németeket, akikkel a nagyszülei harcoltak a világháborúban és a törököket.
Érdemes megnézni, milyen érzelmeket vált ki az emberekből a DNS-tesztek eredménye. Amikor a színes bőrű kubai férfi rájön, hogy Afrikától Kelet-Európán át Ázsiáig a világ minden tájáról voltak ősei vagy a magabiztos izlandi férfi szembesül azzal, hogy spanyol, portugál, olasz, görög felmenői voltak.
http://faktor.hu/faktor-dns-muszlim-zsido-brit-francia
A Fidesz nyert, az MSZP lebőgött Dunaújvárosban
A baloldal megverte volna a kormánypárt jelöltjét, ha összefog.
Lassingleitner Fruzsina nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Dunaújvárosban: a kormánypártok jelöltje 405 vokssal győzte le nyolc vetélytársát. Huszti Zsolt, a DK támogatásával 241 voksot, Barta Endre, a Jobbik színeiben 199 szavazatot szerzett. Az MSZP színeiben induló Selyem József neve mellé 97-en ikszeltek, a PM-es Pappné Grabant Ilonát 84-en húzták be.
A részvétel 32 százalékos volt, s ez ahhoz képest, hogy időközi választást rendeztek, a vártnál magasabb részvételnek mondható. Ez azért is igaz, mert a vasárnapi választásnak a város irányítása szempontjából nem volt tétje, hiszen a 15 tagú képviselő-testület kétharmada kormánypárti, így a fideszesek többségét nem fenyegette veszély.
http://nol.hu/belfold/a-fidesz-nyert-az-mszp-lebogott-dunaujvarosban-1618377
A többség már utálja a fideszeseket, de így is ők nyernek
„Jó lenne megállítani a Fideszt, de nem bízom benne. A baloldal megosztott, a Fidesz viszont szervezett. Végigmentek minden lakáson, és agitáltak, hogy menjünk szavazni. Itt volt Orbán úr is... Ennyi lopás és hazugság után még mindig hisznek neki! Mindegy, mi akkor is ellene szavazunk, aztán megyünk a kertbe. Legjobb lenne kivonulni oda a világból.” Így beszélt egy nyugdíjas építész, miután vasárnap délelőtt leadta voksát a dunaújvárosi időközi választáson. A 74 éves férfi az Apáczai utcai Dunaferr Szakközépiskolában szavazott, vele tartott felesége is, s mindenben egyetértett párjával.
http://nol.hu/belfold/a-tobbseg-mar-utalja-a-fideszeseket-de-igy-is-ok-nyernek-1618339
Az RMDSZ-nek biztosan lesz 54 polgármestere
Románia 54 településén biztosan az RMDSZ jelöltje szerzi meg a polgármesteri tisztséget - mondta el Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az urnazárás után szűk egy órával tartott sajtótájékoztatóján.
http://nol.hu/kulfold/az-rmdsz-nek-biztosan-lesz-54-poplgarmestere-1618409
Félmillióért vállalta volna, hogy a Quaestor kamu vezére lesz
Ötszázezer forintért vállalta Orgován Béla, büntetett előéletű „vállalkozó”, hogy a csődbe jutott Quaestor vezérigazgatója legyen - írta meg a Blikk Orgován rendőrségi vallomása alapján.
A Quaestor vezetése egyértelműan baleknak szánta Orgovánt. A kinevezéséről szóló ülésen a tárgyalóterem előtt várakoztatták, melőttt kijöttek volna aláíratni a szükséges papírokat. Nem úgy tűnik, hogy a nyolc általalánost végzett férfi felfogta volna, hogy mibe csöppen. – Ki szerettem volna próbálni magam ügyvezetőként, hogy hogyan tudok ezen a területen érvényesülni – állította a vallomásában.
http://nol.hu/belfold/felmillioert-vallalta-volna-hogy-a-quaestor-kamu-vezere-lesz-1618367
Pedagógusnap - Köszönet helyett szembeköpik a tanárokat
Az időjárás is siratta a magyar oktatásügy helyzetét a vasárnapi pedagógusnapon, s bár a tanárokat minden köszönet megilletné, ünneplésre egyáltalán nem volt ok: a kormány a szakma véleményének negligálásával folytatja az oktatási rendszer átalakítását. Az új tanév sem ígér majd sok jót, a szeptembert rögtön iskolai dolgozók kirúgásával kezdik.
http://nepszava.hu/cikk/1096077-pedagogusnap---koszonet-helyett-szembekopik-a-tanarokat
Kevesebb mint 2%-os társasági adó? Csak a pálmafák hiányoznak a GE Hungary tavalyi beszámolójából
A világ legnagyobb szemfényvesztéseinek toplistájába esélyes a Fidesz-kormány multiellenes retorikája. Számításaink szerint a célzottan jóárasítottnak tűnő növekedési adóhitelnek, plusz az előzetes adójóváírásnak, és persze saját (naná hogy Big Four) könyvvizsgálói kreativitásának köszönhetően akár 1,3 százalékra is lefaragható az amerikai multi General Electric magyar leányának társasági adókulcsa. Ráadásul négyezer milliárd forintos, javarészt Svájcból importált adóalap után adózhat így Magyarországon a GE.
Törölték a kormánykritikus lakáshirdetést
A 444 írt hétfőn az aktuálpolitikai elemekkel bőségesen teletűzdelt, vicces lakáshirdetésről, aminek a teljes szövege így szólt:
“Londoni cég véglegesen megválna tévedésből Magyarországon vásárolt lakóingatlanától. A Felcsúttól nem messze, a Hollán Ernő utcában található, országgyűlési képviselőknek járó, lakhatási támogatás igénybevételére is alkalmas 113 nm alapterületű lakás most egy hétig kiemelt kedvezménnyel kerülhet az Ön tulajdonába!
Az ingatlan 3 szobából (miniszterelnöki dolgozó – 18nm, központi ellenség-meghatározó és migráncs-figyelő főhadiszállás – 24,5nm, korrupció elfedő analitikai labor – 20nm) illetve a szobákat összekötő, gyenge kommunikációs képességű egyének számára doorstep sajtótájékoztatók tartására alkalmas előtérből (19 nm), az EU-s pénzek lenyúlásának kifőzésére alkalmas konyhából, a gátlástalanság emésztésére alkalmas étkezőből illetve minden egyéb kormányzati célt kiszolgáló mellékhelyiségekől áll. A teljes körű felújítás során nem csak a falfestés és a Klebersberg-kori parketta újult meg, de az Eliosnak hála az utcai világítás is, így a kilátást a jótékony homály fedi. A vagyonnyilatkozatok valódiságának ellenőrzésére betolakodó újságírók ellen riasztórendszer véd. Az erkély jelenleg 6 nm, de miniszterelnöki engedéllyel akár a szomszéd ház rovására korlátlanul megnövelhető. Az épületben Schindler list-je helyett Schindler liftje működik, a lakás azonban első emeleti lévén lépcsőn is könnyedén megközelíthető.
Pénteken a hirdetés már inaktív státuszban volt, a lakás leírásának helyén pedig ez a levél volt látható:
http://vastagbor.atlatszo.hu/2016/06/04/toroltek-a-kormanykritikus-lakashirdetest/
Városliget és budai Vár: ez lenne a párbeszéd?
Gulyás András, Magyar Nemzet
A Liget-projekt egyik meghatározó támogatója, György Péter a szakmai vita jelentőségét hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban (2016. május 30.). Érdemes ezért felidézni, milyen keretek közt folyik a párbeszéd a Városligetről és a budai Várról.
Kezdjük azzal, miért is kell ma egyáltalán a Ligetet védeni. A Magyarország egész területén hatályos jogszabályok szerint a Liget-projekt nem valósulhatna meg, de az ország legrégebbi közparkját már nem védik a törvények. A sarki fagylaltosbódé engedélyeztetéséhez számos törvényt, szabályozást kell figyelembe venni, minderre azonban nincs szükség kulturális örökségünk becses darabja esetében. A városligeti építési szabályzatot rendre zökkenőmentesen módosítják, ha valami újabb ötlet vetődik fel.
A Liget-projekt honlapján hiába keressük a szakmai állásfoglalások bármilyen listáját. Helyette kisfilmet láthatunk madártávlatból: verőfényben úszó futurisztikus zöld parkot, benne vadonatúj, dekoratív épületekkel, amelyek körül elégedett, boldog családok sétálnak.
http://mno.hu/velemeny/varosliget-es-budai-var-ez-lenne-a-parbeszed-1345561
Széles a Pesti Srácok főszerkesztőjét fenyegeti
A Pesti Srácok számolt be róla először, hogy elküldik az Echo TV-től Szaniszló Ferencet, majd kiderült az is: ennek politikai okai vannak. Széles most személyeskedésre váltott át.
Nekiment Facebook-oldalán a Pesti Srácok főszerkesztőjének Széles Gábor. Az Echo TV, illetve a Magyar Hírlap tulajdonosa azon kaphatta fel a vizet, hogy a portál beszámolt róla: távoznia kell a csatornától a hétről hétre világméretű összeesküvés-elméleteket prezentáló Szaniszló Ferencnek. Aztán kiderült az is: nem az inkább a fikciós kategóriába sorolható beszámolók zavarták a csatorna új vezetését, hanem a kormány kritizálásával volt a baj.Megírtuk, Széles szintén a Facebook-oldalán azt közölte, hogy Szaniszló közös megegyezéssel távozik, miután nem volt hajlandó visszavenni a kormányellenességből. „Gondolom, már van helye a jobbikos internetes tv-nél” – írta a tulajdonos.
Széles most a Pesti Srácok főszerkesztőjének ment neki, a „szennyes kiteregetésével” fenyegetve Huth Gergelyt. (A Pesti Srácok eredeti hírét egyébként nem ő jegyezte.)
http://mno.hu/media/szeles-a-pesti-sracok-foszerkesztojet-fenyegeti-1345643
Ócska és arcpirítóan drága a rendőri egyenruha
Harminchétezer forintba kerül az a rabok által készített gyakorlóbakancs, ami egy készenléti rendőr szerint a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető taktikainak, és ez csak egy példa a sok közül. A Belügyminisztérium szerint ugyanakkor a rendőr vehet máshol jobb terméket, de azt is elismerték, hogy az egységes megjelenés érdekében a hivatásos állomány tagjainak a rendszeresített viseletet kell hordaniuk.
A felszerelés nemcsak drága, de még ócska is – ez a sommás vélemény hangzik el, amikor egy (természetesen neve elhallgatását kérő) vidéki civil ruhás rendőrnél érdeklődünk a fülünkbe jutott pletykákról. Ezek arról szólnak, hogy gyakorlatilag a teljes állomány háborog az egyenruhák és egyéb eszközök – hogyan is fogalmazzunk? – ár-érték aránya miatt.
http://mno.hu/belfold/ocska-es-arcpiritoan-draga-a-rendori-egyenruha-1345073
Bayer ZsoltLáma és pápa
Álláspont. Vajon miért a dalai láma látja a valót?
Bayer Zsolt – 2016.06.04. 01:13
Mit tudhat ő, és mit nem tudhat a római pápa?
Kínzó kérdések ezek.
Vagy nem is kínzóak.
A római pápa szerint Európának be kell fogadnia mindenkit. MINDENKIT. És jó példával járva elöl, ő befogad. A szimbolikus térben, amikor migránsok lábát mossa húsvétkor, és valóságosan is, amikor templomokat nyittat meg migránsok számára, migráns gyerekeket visz a Vatikánba, és ostorozza Európát szívtelenségéért, kegyetlenségéért, érzéketlenségéért.
Mondogatják, hogy a római pápa nehéz sorsú gyerek volt, maga is migráns a távoli Argentínában, onnan hozza ezt a mentalitást. S a Ferenc nevet sem véletlenül vette fel, így téve egyértelművé kötődését Assisi Szent Ferenchez és az ő szellemiségéhez.
Őszentsége, a dalai láma eddig a liberálisok egyik kedvence, az Európát elveszejtők egyik ikonja volt. Hiszen messze volt, és nem nyilvánult meg az Európát elveszejtők dolgaiban.
Mostantól a dalai láma pária lesz. Az igazi gyűlölködők, a farizeusok céltáblája. A pápákat pedig, az eddigieket ezek ab ovo gyűlölték. Magát az intézményt és a vallást gyűlölték mindig is, ezek a ’68-as gyökerű, Európát szellemi rabságban és nyomorúságban tartó gazemberek. Ferenc az első pápa, akit imádnak. És a ránk törő, mindent elözönlő idegenség láttán nem győznek Jézussal példálózni.
Pedig ha Jézus most megjelenne közöttünk, habozás nélkül megölnék újra. Figyeljünk hát, nagyon, és lássuk, mi rejtezik a hamis szavak mögött, s hogy ki mondja a nem hamis szavakat.
http://magyarhirlap.hu/cikk/57370/Lama_es_papa
VARGA MIHÁLY: ERŐS MAGYARORSZÁG TUDJA TÁMOGATNI A HATÁRON KÍVÜL ÉLŐKET
MTI
Magyarországnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy érdemi támogatást és segítséget tudjon nyújtani az anyaországon túl élőknek – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség országgyűlési képviselője a csillaghegyi országzászlónál a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott vasárnapi ünnepségen Óbudán.
MENNI VAGY MARADNI?
Tóth Gy. László Magyar Idők
Baloldali és liberális értelmiségi körökben komoly és elmélyült vita folyik arról, hogy a mai Magyarország 1944-re vagy a ’30-as évek világára emlékeztet-e leginkább. Mindkettő mellett szólnak komoly, megcáfolhatatlan tények és érvek, ezért gyakran emlegetik mindkettőt.
A médiaértelmiség és a haladó művészek már fasizálódó, antidemokratikus, illiberális rendszerről beszélnek, a kevésbé progresszívek szerint még van remény, de Magyarországon már nincsenek egymástól független hatalmi ágak, a demokratikus intézményrendszer a fékek és ellensúlyok hiánya miatt alig működik, a jogállam lényegében megszűnt létezni, a civil társadalom elleni támadások a végső fázis utolsó szakaszai. Az ország élhetetlen, a rasszizmus, a szegregáció és az antiszemitizmus fokozatosan növekszik, az Orbán-kormány magatehetetlenül sodródik jobbra.
Vezető véleményformálók ez utóbbi állítást vitatják: szerintük ez már egy szélsőjobboldali kormány, amelyik nem szereti az illegális bevándorlókat, nem küzd a homoszexuálisok jogainak kiszélesítéséért, és nem foglalkoztatja a transzneműek kérdése sem. Ráadásul Oroszország gonosz elnökével, Putyinnal barátkozik, és nem támogatja a tőzsdei spekuláns Soros György szentté avatási kísérleteit sem.
http://magyaridok.hu/velemeny/menni-vagy-maradni-717790/
A JOBBIK LEHETETLEN MUTATVÁNYRA KÉSZÜL
Fricz Tamás Magyar Idők
A „néppártosodó” Jobbiknak persze magasröptű célokat kell maga elé tűznie, de valójában az lehet szempontjából a legszerencsésebb variáció, ha a Fidesz–KDNP nem szerzi meg a mandátumok abszolút többségét (vagyis több mint felét), hanem 50 százalék alatti eredménnyel, tehát relatív többséggel végez az élen, és a Jobbik – mondjuk – 15-20 százalék körüli eredménnyel – a második helyen végez a pártok versenyében.
http://magyaridok.hu/velemeny/jobbik-lehetetlen-mutatvanyra-keszul-708400/
Saller után kokit kapott a magyar gazdaság
Ez történt a gazdaságban az év 22. hetében
Nehéz helyzetben van a magyar gazdaság: a gyenge GDP-adat után most a beruházásokról jött nyugtalanító hír. Ez alapján úgy tűnik, hogy Orbán Viktor helyesen döntött a válságstáb összehívása mellett nemrég. Lassan elfogadják a költségvetést is, és úgy tűnik, hogy a cafeteriát is jelentősen átalakítják, ahogy a fővárosi kórházakra is átszervezés vár. Ez volt a héten a gazdaságban.
http://index.hu/gazdasag/2016/06/05/heti_gazdasag_osszefoglalo/
Hollande szerint fennáll a terrorveszély az Eb alatt
A francia elnök szerint a fenyegetés még sokáig megmarad, de mindent meg kell tenni, hogy a pénteken kezdődő Eb sikeres legyen. “Franciaország mindent megtett, hogy szavatolja a rendezvény sikerét” – idézte Hollande szavait az MTI. A stadionokat és környékét csaknem 90 ezer csendőr, rendőr és biztonsági ember felügyeli majd.
Az elnök szerint a kedd óta tartó vasutassztrájk és az Air France jövő hétvégére tervezett pilótasztrájkja nem fog gondot okozni a szurkolóknak abban, hogy a meccsek helyszínei közt ingázzanak. Az Eb-re egyébként a franciák hétmillió szurkolót várnak.
http://index.hu/kulfold/2016/06/05/hollande_szerint_fennall_a_terrortamadas_veszelye_az_eb_alatt/
Elindult a szemétdominó: 33 településen júliustól nem jár a kukásautó
Megtörtént, amire nagyjából már számítani lehetett: kapitulálnak a szemétszállítással foglalkozó közszolgáltatók. Az első fecskét nyár közepéig továbbiak követhetik, ha az állami kuka-holding nem nyúl gyorsan a zsebébe.
Lendvai Ildikó Nemzeti Szemét
Semmi célozgatás, semmi átvitt értelem. Itt kérem konkrét szemétről lesz szó, hivatalos nevén nemzeti hulladékról, amelyről most már egyetlen Nemzeti Hulladékgazdálkodást Koordináló és Vagyonkezelő Zrt gondoskodik. Illetve a baj éppen az, hogy nem gondoskodik. De legalább szép neve van. Bár a szemét nem annyira a nemzeté, inkább az államé. Miért pont a szemét ne volna az? A központosítás miatt mindenki aggódik, a sajtó meg az önkormányzatok jajveszékelnek, hogy nyáron leállhat a hulladékszállítás, belefúlunk a szemétbe.
http://nepszava.hu/cikk/1095945-nemzeti-szemet
Sebes György Támadnak a kommunisták
Szörnyű gyanúnk támadt, miután meghallgattuk a kedves vezető szokásos rádiószózatát, valamint Magyarország uniós biztosának tegnapi interjúját. Szóval: gyanús ez a Navracsics. Hogy talán ő is kommunista lett, vagy legalábbis úgy gondolkodik, mintha. Hiszen Orbán Viktor megmondta, „erősen kommunista gondolkodásmódnak” tartja, ha valaki egy másik ember megsegítése után azt gondolja, hogy ezzel megvásárolta őt, és onnantól kezdve neki is azt kell mondania, mint amit a segítséget nyújtó. Itt természetesen Soros Györgyről van szó, meg az ösztöndíjairól. Amiből a jelenlegi miniszterelnök is kapott, de őt nem lehet oly könnyedén behálózni. Nem úgy, mint például az LMP társelnökét, akit már 16 évesen "beszerveztek" a milliárdos pénzén. S hiába cáfolja Szél Bernadett - lapunknak is -, hogy ezáltal Soros hálójába került, a hírt nyilvánossá tevő kormánypárti újság, a Magyar Idők nyilván nem véletlenül pécézte ki. Őket még az sem érdekli, hogy Szájer József - nem mellesleg "ősfideszes", jelenleg EP-képviselő - néhány napja úgy nyilatkozott, aligha fordult meg a milliárdos fejében, hogy az ösztöndíjasok gondolkodását, vagy véleményét befolyásolja. Hiszen ha ez lett volna a feltétel, Szájer éppúgy nem fogadta volna el egykor a pénzt, mint jó néhány párttársa, vagy éppen Szél Bernadett.
http://nepszava.hu/cikk/1095927-tamadnak-a-kommunistak
Újranyitná a kormány a Lipótmezőt
Két nagy kórházat – a Szent Jánost és a Péterfyt – bezárnának, az OPNI-t viszont újranyitnák. Eközben három nagy egészségügyi centrumot hoznának létre a fővárosban – derül ki egy kormányzati javaslatból.
Drágább a nagyfröccs Ákos éttermében, mint amennyit egy négyzetméterért fizet az I. kerületnek
A Lánchíd közvetlen közelében, a Bem rakparton működik az Andante Borpatika nevű étterem. Az éttermet működtető vállalat többségi tulajdonosa Kovács Ákos énekes, de tulajdonos még a cégben Tiffán Zsolt borász, a Fidesz parlamenti képviselője is.
Az étterem egy 277 négyzetméteres helyiségben működik 2005 óta, ezt az ingatlant az I. kerületi önkormányzattól bérli az Andante Borpatika Kft. A bérleti szerződést tavaly ősszel hosszabbította meg az I. kerületi önkormányzat, Nagy Gábor Tamás polgármester előterjesztése után, 5+5 évre.
Az önkormányzati ülés jegyzőkönyvéből (pdf, 115.oldal) kiderül, hogy Ákosék cége havi 113 153 forint (plusz áfa) bérleti díjat fizetett tavaly az önkormányzatnak az ingatlanért. A képviselő-testület október végén úgy döntött, hogy elég, ha a havi nettó 113 153 forintos bérleti díjat évente a jegybanki alapkamat értékével emelkedik.
Tóta W.: Lehet más, de minek?
Schiffer András éppen ezt konstatálja. Helyesen állapítja meg, hogy hátország nélkül ennyi telik; egyszerűen nincs elég újságolvasó ember a párt körül. Így hónapokig taktikáznak, és abból taktikai vélemények születnek. Mindig fontosabb volt, hogy különbözzenek a többiektől – elsősorban az MSZP–DK-tengelytől –, mint az, hogy az álláspontjuk védhető legyen.
Ezt egy darabig lehetett játszani; Schiffer is majmot, sőt Rogán Antalt csinált magából, amikor például percenként vakkantotta, hogy álbaloldal, álbaloldal. Ehhez jöttek még a kényszeres gyurcsányozások, ha volt összefüggés, ha nem – csak hogy meglegyen a kvóta: egy jobbra, egy balra. Átlátszó, amatőr, hiteltelen mutatvány volt. Álbaloldalazni nem okosabb,mint keményen dolgozó kisemberezni vagy migránsozni, pedig az LMP a néhai SZDSZ-hez hasonlóan az okosok, vagy legalább magukat annak tartók szavazataira is pályázott.
Az illiberális társadalom meghirdetése után nem maradt mozgástér. Görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy ők nem libsik, de a kapitalizmuskritika, az állami szabályozás követelése vészesen rímelt a Fidesz és a Jobbik törekvéseire. Kínos, de a plázák és hipermarketek ellen is az LMP bontott zászlót egykor régen, aztán lett belőle az a korrupt és kellemetlenkedő kormányzati beleturkálás a mindennapokba, amit kézitusában kellett visszaverni.
http://hvg.hu/itthon/20160601_LMP_Schiffer
Hatalmas veszteséggel zárt a debreceni stadion üzemeltetője
NT, KK, 2016. június 3., péntek 11:36, frissítve: péntek 20:51
Több mint 70 millió forintos veszteséggel zárta a múlt évet a debreceni Nagyerdei Stadiont üzemeltető cég. A kft. kommunikációs igazgatója azt mondta, 2015 a beruházások éve volt, és hitelből is folytatták a debreceni stadion fejlesztését.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/hatalmas-veszteseggel-zart-a-debreceni-stadion-uzemeltetoje-1345368
Koltay ugyanazzal a darabbal ünnepli 56-ot, mint 30 éve április 4-et
Június közepén a Hősök terén mutatják be az „Itt élned, halnod kell” című történelmi rockmusicalt az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából, Koltay Gábor rendezésében. Az ajánló szerint a nagyszabású darab zenés történelmi utazás a honfoglalástól napjainkig, olyan sztárok közreműködésével, mint Deák Bill Gyula, Demjén Ferenc, Varga Miklós és Vikidál Gyula.
Honnan tűnik mindez olyan ismerősnek? A tryagain.tumblr.com mikroblogon bukkantunk rá, hogy Koltay Gábor ugyanezt a darabot már elsütötte harminc éve, mégpedig április 4. alkalmából, 1985-ben, ugyanott, a Hősök terén. Ami most az 1956-os forradalomnak állít emléket, azzal akkor a Magyar Népköztársaság nagy állami ünnepének, a felszabadulás napjának fényét emelte a rendező. (Borítókép: bakelit.hu)
Az univerzális rákszérum kapujában vagyunk
Megnyílt az esély egy univerzális rákszérumra, miután a kutatók felfedezték, hogyan lehetséges áthuzalozni az immunsejteket, hogy azok bármilyen típusú betegséggel megküzdjenek. A Nature-ben megjelent tanulmánynak 26 szerzője van. A potenciális új terápia úgy működik, hogy a megfelelő genetikai kódot apró részecskékben juttatják be a szervezetbe.
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2016/06/03/az_univerzalis_rakszerum_kapujaban_vagyunk/
Pusztai Erzsébet
Megint az történik, hogy valakinek elsült az agya, de semmilyen szakmaiság nincs a mögött, hogy kancellárokat neveznek ki a kórházak élére, ennek egyetlen célja van, a problémák elfedése, és a központosítás, a betegeknek semmivel sem lesz jobb - ezt Pusztai Erzsébet mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Modern Magyarország Mozgalom alelnöke szerint átfogó és hosszú távú koncepció kellene, a betegellátás felelőssége marad a kórházaknál, de ezen kívül semmi más.
http://www.atv.hu/videok/video-20160602-puszta
Szanyi Tibor szerint az MSZP-ben fideszes kollaboránsok vannak
A szocialista EP-képviselő nagyon nem óvatoskodik, már az interjú elején azzal indít, hogy
"sajnos a szocialista párton belül vannak olyan erők is, amelyek a fennálló status quóban érdekeltek",
és tisztázza azt is, hogy a Nemzeti Együttműködés kollaboránsaira utal. Neveket persze nem mond (bár állítólag tudna párat), viszont azt hozzáteszi, hogy többen is rosszul járnának az MSZP-ben, ha a választáshoz közeledve hirtelen megindulna a pártszekér.
"Számtalan olyan helyzet van, ahol a prominenseink létrehoztak valami modus vivendit. Nekik marhára nem hiányzik, hogy egy meglendült MSZP miatt ellehetetlenítsék őket. Meg utánuk egy halom tényleg fontos emberüket. Szóval ez nem gyerekjáték.”
http://444.hu/2016/06/01/szanyi-tibor-szerint-az-mszp-tele-van-fideszes-kollaboransokkal
Az ingadozók hitét szerencsétlen módon erősítik azok a celebek is, akik éppen olyan hülyék lehetnek az orvostudományhoz, mint bármelyik szövőgyári munkás vagy informatikai mérnök, azzal a különbséggel, hogy amikor ők tesznek hitet a nyilvánvalóan éjsötét elméjű "DrVargahák" vagy a cukros vízben oldott egyatomnyi kacsamájat jó pénzen kínáló homeopaták mellett, akkor az országos nyilvánosságot kaphat.
“…végül is arra jutottunk, hogy az ultrahangos vizsgálatra nem visszük el, nehogy emiatt alakuljon ki a betegség, mert ez a vizsgálat felmelegíti a fejet…”
2013. április 14-én éhen halt Agárdon egy kisgyerek, a másfél éves Benjámin, az egyébként igen gátlástalan és ostoba bulvármédia által “fényevőnek” nevezett ügyben. És bár azóta kiderült persze, hogy a fényevés nettó baromság, azok, akik figyelemmel kísérik a pert – például az ilyen tudósításokból -, gyakran kérdezik tőlem is a MIÉRT-et…
Miért hagyták a szülők, hogy ez megtörténhessen? Szándékosan tették, gonoszságból? Vagy talán bolondok? Lelkiismeretlenül és gátlástalanul hanyagok voltak? Pszichopaták vagy szociopaták? …És tényleg ez a legnagyobb rejtély az ügyben.
Van egy rossz hírem, nem tűnik úgy, mintha a végéhez közeledő elsőfokú eljárás választ adna a kérdésre. Igazából meg sem próbálja. Persze nem is ez a dolga. A dolga csupán annyi, hogy megállapítsa vagy elvesse a felelősséget, a bűnösséget, és kimondja a verdiktet, kit hogyan büntet a jog.
http://gepnarancs.hu/2016/04/celebarcok/
Szijjártó Péter nem akarja befolyásolni az amerikai elnökválasztást
Apropó, külkereskedelmi toplista. Szijjártó az Oroszország elleni kereskedelmi szankciók kapcsán azon kesereg, hogy az 4,5 milliárd dollár veszteséget okozott a magyar vállalatoknak, ami fura, mert a teljes 2013-as export alig volt több kétmilliárd dollárnál.
De hagyjuk a száraz tényeket, nézzük inkább az igazán mókás részleteket. Például azt, amikor a Magyar Hírlap újságírója Soros György kapcsán arról érdeklődik, hogy
„Nem tiltják ki? Európa számos országából már kitessékelték Soros György alapítványait.”
Ami igaz, ha a „számos” alatt kettőt értünk, „Európa” alatt pedig Oroszországot és Belaruszt.
De Szijjártó is nagy formában volt. Például kijelentette, hogy
„semmilyen módon nem tudom, és nem is akarom befolyásolni az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztását”,
amiért valószínűleg most nagyon hálásak „az amerikai emberek”. Tényleg, mikor lettek a magyarokból magyar, az amerikaiakból meg amerikaiemberek? (Címlapkép: MTI/EPA/Valda Kalnina.)
Gattyán megnyerte az 50-60 milliárdos gigapert a NAV ellen
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdai jogerős döntésével megszüntette a NAV határozatát, ami alapján pénzt követelt Gattyánéktól, és kimondta, hogy a NAV nem használhatta volna azokat a bizonyítékokat, amik alapján adócsalással vádolta Gattyán cégét, illetve még az alapján a bizonyítékok alapján sem mondható ki, hogy Gattyán cége bármilyen adószabályt megszegett volna.
A per arról szólt, hogy vajon áfát csalt-e a Docler Holdinghoz tartozó WebMindLicenses Kft. azzal, hogy egy portugál cégnek adta licencszerződéssel a LiveJasmin, a világ egyik legnépszerűbb erotikus weboldalának az knowhow-ját és üzemeltetését. A weboldalt, amit Gattyán cége hozott létre és üzemeltetett egy darabig, 2009-től egy portugál cég, a Lalib üzemeltette, miközben alvállalkozóként az oldalon több Docler cég dolgozott, a fejlesztéstől az ügyfélszolgálatig.
http://hvg.hu/kkv/20160602_gattyan_gyorgy_nav
A KOSSUTH RÁDIÓ ELEMZŐI SZERINT MÉG SCHIFFER ANDRÁS LEMONDÁSA MÖGÖTT IS SOROS ÁLL
A két politikai elemző gyakorlatilag a kezdet kezdetén megegyezett abban, hogy az Indexnek adottSchiffer-interjúban nem találhatóak meg a lemondás valós indokai - bár eléggé érthetetlen ez a bennfentes összekacsintás, hiszen Schiffer viszonylag jól megindokolta, hogy miért lép ki az LMP-ből. Más kérdés, hogy az ő szavait persze különféle módokon lehet elemezni. De a két szuperagy csípőből jelzi, hogy szerintük másról van itt szó, vagyis az alapállás az, hogy ezek ketten beülnek a rádióba, és teljes bizonyossággal kijelentik, hogy Schiffer András lemondása mögött még véletlenül sem azok a fő indokok, amiket Schiffer András a saját száján kiejt. Talán itt, rögtön az elején érdemes elkezdeni gyanakodni tehát.
Nagy Attila Tibor még csak utalgat rá finoman, hogy „nem kerek a történet”. Aztán jön Fodor, és a feldobott labdát sebészi pontossággal csapja le. „Nem zárható ki, hogy valami külső ráhatás van a dolog mögött” – mondja, és rögtön jelzi is: a 2018-as parlamenti választás sokkal keményebb lesz a tekintetben, hogy „az Orbán Viktor kormányával szemben akár belföldön, akár külsőleg szembehelyezkedők sokkal nagyobb pressziót fognak tartani a magyar belpolitika aktorain, mint eddig.” A riporternő meglepett hangon kérdezi, hogy mégis miféle külső nyomás érkezik, és HONNAN? A felvetés teljesen jogos: azt nagyjából 2012 óta folyamatosan mantrázza a Fidesz, hogy itt a háttérhatalmak befolyásolják a politikai erőket. Akkor vajon épp most, amikor még a vak is láthatja, hogy a kormánynak lejt a pálya a választási rendszerben, miért pont az LMP-t kell a “szembehelyezkedőknek” szétzilálniuk? Tán tőlük tart a kormány, hogy elviszik előlük a szavazatok nagy részét? Ezt az érvet azért talán nem ártott volna egy kicsit jobban átgondolni...
240 ezerbe kerül egy zsák liszt, éhhalál fenyeget 50 ezer embert
Több mint 240 ezer forintba kerül egy zsák liszt az Iszlám Állam (IS) által ellenőrzött Falludzsában. Az iraki hadsereg által hétfőn ostrom alá vett városban humanitárius katasztrófa fenyeget, ugyanis az ott rekedt mintegy 50 ezer civil az éhhalál küszöbén áll. A harcok súlyosbodása előtt néhány száz családnak sikerült megszöknie Falludzsából, ők számoltak be most a sajtónak a borzasztó életkörülményekről.
http://nol.hu/kulfold/falludzsa-1617799
Menekültek a Keletinél: Orbán trükközött a számokkal a Bild forrásai szerint
Érdekes részleteket tárt fel a Keletinél tavaly szeptemberben kialakult menekülthelyzettel kapcsolatos magyar-osztrák-német megbeszélésekről a német Bild.
Magyarország, illetve Ausztria és Németország között kérdéses volt, hogy mennyi menekültről volt szó, amikor a tavaly szeptemberben a Keletinél kialakult helyzetre kerestek megoldást - közölte a Bild a Menekültválság 2015 című sorozatának Ez egy német probléma című, több szerző által jegyzett írásában.
http://hvg.hu/itthon/20160601_menekultek_orban_nemetek_osztrakok
Orbán családja is milliárdos osztalékokat söpört be
A kormányközeli nagyvállalkozók, a kormányközeli reklámcégesek és kormányközeli tanácsadók csodás eredményeket értek el tavaly, na de mi van a kormányfő közvetlen családjával (ha Tiborcz István ismert és ismeretlen érdekeltségeit nem számoljuk)?
"A gánti Dolomit Kft.-nek 51 százalékos tulajdonosa az Orbán-família. Ez a cég 2014-ben remek évet zárt, 3,3 milliárdos árbevétel mellett 1,1 milliárdos adózott eredményt ért el, amiből osztalékként 900 milliót vettek ki a tulajdonosok. Nos, tavaly az árbevétel 3,2 milliárdra csökkent, az adózott eredmény viszont maradt 1,1 milliárd forint. (Nettó profitráta: 34 százalék.)
A Dolomit Kft-ből 1,8 milliárd forint osztalékot vettek fel a tavalyi év után,
úgy, hogy a teljes nyereség mellett még 700 milliót az eredménytartalékból is kivettek (itt a cégnek még ez után is van 1,6 milliárd forintja). Ebből az osztalékból picivel több, mint 900 millió forint kerül Orbán Viktor édesapja, id. Orbán Győző bankszámlájára."
http://444.hu/2016/06/02/orban-csaladja-is-milliardos-osztalekokat-soport-be
Vécéket vitt a menekülteknek Iványi, de esélye sem volt azokat felállítani
Nem minden előzetes jelzés nélkül jelent meg Röszkén Iványi Gábor lelkész, hogy egy utánfutós teherautóról négy toi-toi mobilvécét állítson föl a tranzitzóna előtt várakozó menekülteknek. Néhány napja levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek a szándékáról. Pintér nem válaszolt, Balog Zoltán a kabinetfőnöke, Deák Imre útján reagált.
Iványinak „ez úton is köszönik" a megkeresését. és a felajánlását. Azt konkrétan nem írták le, hogy nem tartanak rá igényt, de a levélnek az volt a kicsengése, hogy ha van valami humanitárius teendő, azt majd megoldják azok, akiket a kormány erre felkért.
Itt él a szotyoládés, aki megóvta Orbán Viktort a cigányozóktól
És ez az a város, ahol hullára húz házat a fideszes. Ahol rovásos tetkót varrat magára Atilla, a szoci. Ahol a legjobb arc egy csodaszerárus ruszin, aki kínai folyóról kapta a nevét. Nagytotálos riport a vasárnap időköziző Dunaújvárosból.
http://24.hu/belfold/2016/06/04/itt-el-a-szotyolades-aki-megovta-orban-viktort-a-ciganyozoktol/
A rendőrség elébe vágott a menekültes Facebook-hoaxnak
A rendőrség szombaton cáfolta azt a feltételezést, miszerint rendőrök akarták volna erőszakos módon visszafordítani azokat a menekülteket, akik csónakkal próbáltak átkelni a Holt-Tisza által képzett határszakaszon.
A feltételezés kiindulópontja az a szerdai incidens volt, mely során a szegedi határrendészet vízi járőrei észrevettek két embert, ahogy a Holt-Tiszában Magyarország felé úsznak. A menekültek a rendőröket látva visszafordultak, de járőrök csak az egyiküket látták partot érni Szerbiában. A másik embert két nappal később vízbe fúlva találták meg.
http://index.hu/belfold/2016/06/05/a_rendorseg_elebe_vagott_a_facebook-hoaxnak/
Elbukott Kész Zoltán bérplafonos népszavazása
Kész Zoltán független képviselő a 2 milliós bérplafonról rendezett volna népszavazást. A szükséges 200 ezer helyett csak 190 ezer aláírás jött össze, így semmi esély nincs a szavazás kiírására. A dolog nem is késznek, hanem az MSZP-nek kellemetlen. A szocialisták viszont tovább küszködnek a földtörvényes népszavazásukkal.
Nagyjából 190 ezer aláírást adott le pénteken Kész Zoltán független képviselő a Nemzeti Választási Irodán a bérplafonról szóló népszavazás érdekében. Mivel a népszavazás kiírásához legalább 200 ezer aláírás kell, az biztos, hogy kötelező erejű szavazás nem lesz.
http://index.hu/belfold/2016/06/03/elbukott_kesz_zoltan_berplafonos_nepszavazasa
A LETAGADOTT SOROS-HÁLÓZAT
Deák Dániel Magyar Idők
Bill Clintonnak a magyar és a lengyel társadalmat támadó kijelentése óta a balliberális pártok és egyes politikai elemzők egyre elkeseredettebb küzdelmet folytatnak annak érdekében, hogy a Soros-hálózat által jelentett veszélyeket bagatellizálják.
Ugyanakkor ezekről a háttérhálózatokról az elmúlt években bebizonyosodott: bárkit hajlandóak támogatni Európa-szerte azok közül, akik a nemzeti törekvések elnyomásában és a nekik nem tetsző kormányok megdöntésében érdekeltek. Ezeknek a szervezeteknek Európa-szerte erős a befolyásuk, globális rendszerükkel képesek más szervezeteket irányítani és hatni a demokratikus folyamatokra. A kelet-közép-európai régióban szinte minden évre jut egy kormánygyengítő akciójuk, mindenhol rendre összekeverik az érdekvédelmi és politikai szerepeket.
http://magyaridok.hu/velemeny/a-letagadott-soros-halozat-702199
SZEMEREY TAMÁS: MI EZZEL A PROBLÉMA?
Villányi Károly Magyar Idők
Interjút adott lapunknak Szemerey Tamás, akit manapság csupán Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéreként emlegetnek, és akit számos, a Magyar Nemzeti Bank körüli vitatható ügylettel hoztak összefüggésbe. Szemerey semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy egyre több rokon bukkan fel az MNB környékén és szerinte az is természetes, hogy bankján keresztül családjának tagjai is részt tudtak venni a növekedési hitelprogram nyújtotta kedvezményekben. Állítja, nem volt és nem is tulajdonosa a VS.hu-t, valamint az Origót kiadó cégeknek.
http://magyaridok.hu/belfold/szemerey-tamas-mi-ezzel-problema-721789/
VISZONYÍTÁSI PONT LETT MERKEL ÉS ORBÁN
NÉMETH ZSOLT: BILL CLINTON KIJELENTÉSEIBŐL NEM SZABAD MESSZEMENŐ KÖVETKEZTETÉSEKET LEVONNUNK
Kottász Zoltán Magyar Idők
A Fidesz nem tudta volna eredményesen megvédeni az országot az Európai Néppárt támogatása nélkül – mondta lapunknak a néppárt megalapításának 40. évfordulója alkalmából Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a menekültválság kapcsán kialakult viták során az európai pártok gyakran eszközként használják a magyarokat belső küzdelmeikben, ezért nem kell mindent magunkra vennünk. Németh Zsolttal az amerikai–magyar kapcsolatokról, az észt–magyar viszony normalizálásáról és a romániai választásokról is beszélgettünk.
http://magyaridok.hu/kulfold/viszonyitasi-pont-lett-merkel-es-orban-2-721729/
Újabb meglepetés a Jobbikban: Dúró Dóra váratlan bejelentést tett
„Vona Gábor a döntésével engem emberileg és politikailag is nagyon nehéz helyzetbe hozott” –nyilatkozta a hétfői Magyar Nemzetben Dúró Dóra, aki hangsúlyozta: rendkívül csalódott, amiért – a pártelnök vétója miatt – férje, Novák Előd el sem indulhatott a Jobbik tisztújítóján tartott alelnökválasztáson. Dúró az interjúban arra is kitért, hogy találkozót kért Vonától, ahol az elnöknek elmondta: „úgy érzem, emberileg abban a helyzetben nem látok más megoldást, mint négy tisztségemről – a kulturális bizottság elnöki, a frakcióvezető-helyettesi, a valódi nemzeti konzultációban viselt oktatási témafelelősi és az értelmiségi holdudvarért felelős képviselői posztomról – lemondjak, mert komoly kétségeim voltak, hogy tudom-e folytatni”.
http://valasz.hu/itthon/ujabb-meglepetes-a-jobbikban-duro-dora-varatlan-bejelentest-tett-118918
Készpénzre váltják a szülőtartás alaptörvényi előírását
A társadalom rohamos elöregedése, a nyugdíjrendszer ingatagsága, a gyermekvállalási kedv csökkenése, a család fogalmának változása áll a szülőtartás tervezett szabályairól kitört heves viták mögött. A probléma nem jogi: valójában hosszú távú társadalmi kérdésekre nincs felelet.
Az ember nem azért nem öl, mert tiltja a Btk., és nem azért tartja el a szüleit, mert előírja a Ptk. – mintha ezt elfelejtette volna az ellenzék, amikor a kormány szülőtartási törvénymódosítási javaslatát támadja. Az ugyanis a már élő szabályokat ismétli meg azzal, hogy „tartási kötelezettsége áll fenn elsősorban a szülőnek a gyermekével és a gyermeknek a szülőjével szemben. A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.” Az újdonság csupán annyi, hogy a polgári törvénykönyvbe bekerülne: „aki a tartásra rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra köteles gyermek helyett gondoskodik, az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől”.
Ebből a mondatból vizionált az ellenzék olyan jövőt, ahol már nincs nyugdíj.
Ennyire tisztán ritkán lepleződik le Orbán képmutatása.
Szerző: Andor Mihály
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő saját erőből és ingyen készített egy kisfilmet arról, hogy terrortámadás esetén mit kell tenni az egyszerű halandónak, akinek nincs saját magánhadserege. Kitette a facebookra, és egy nap alatt már hétszázan osztották meg. Persze az ilyen típusú felvilágosítás állami feladat lenne, de az Orbán-kormánynak erre nincs ideje, mert sok elfoglaltságot ad, hogy megvédjen minket Brüsszeltől, terrorista csecsemőktől és a menekültpárti pápát irányító Soros Györgytől. Pénze sincs ilyenre az Orbán-kormánynak, mert a védelmünkre elkülönített pénzt fölemészti a sok óriásplakát, amellyel elmesélik nekünk, hogy mennyire védenek minket.
http://gepnarancs.hu/2016/06/jol-megvedenek-minket/
Bajban az utánpótlás - A Fidelitas most
A fideszesek vagy nem tudják, vagy nem is érdekli őket, hogy kik ténykednek a párt politikuskeltetőjében. A Fidelitas mostanában nem tudott kitermelni olyan meghatározó arcokat, mint a korábbi elnök Szijjártó Péter vagy Rogán Antal. Egy rakás botrányt viszont produkáltak az ifjak.
http://magyarnarancs.hu/belpol/bajban-az-utanpotlas-99381
486 millió forintért szerződött Habonyékkal nemrég a Szerencsejáték Zrt.
Továbbra is ömlik a közpénz a Lokálba és Orbán tanácsadójának cégébe. Már bőven 1,5 milliárd forinton túl járnak, legutóbb majd félmilliárdot kaptak egy állami cégtől.
Hillary magabiztosan vezet Trump és Sanders előtt is
Clinton a népszerűséget mérő közvélemény-kutatásokban hosszú idő óta először vette át országos szinten a vezetést Trumppal szemben. A Reuters és az Ipsos által közösen készített, szombaton közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 46 százaléka a demokrata politikust támogatja, míg Trump elfogadottsága alaposan csökkent, mégpedig 35 százalékosra.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160605-hillary-magabiztosan-vezet-trump-es-sanders-elott-is.html
Hirtelen elkezdtek repkedni a milliárdok Szijjártó barátja körül
Idén az állami Szerencsejáték Zrt.-től 5,8 milliárd forintnál több bevételre tesz szert Kuna Tibor két cége.
http://nol.hu/gazdasag/hirtelen-elkezdtek-repkedni-a-milliardok-szijjarto-jo-baratja-korul-1618221
Tiborcz rengeteget nyert, egy esetben találtak bűncselekményre utaló körülményt
Egy esetben talált bűncselekményre – egy 200 ezer forintos költségvetési csalásra – utaló körülményt a nyomozóiroda a kormányfő veje érdekeltségébe tartozó cég és tizenhárom önkormányzat 2014-es szerződéseiben.
2014. február 25. és december 8. között 13 településen összesen csaknem hárommilliárd forint értékű közbeszerzést nyert meg az akkor még Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor miniszterelnök vejének az érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. Volt, ahol hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzésen választották ki, de arra is volt példa, hogy az Eliosnál 30 millió forinttal alacsonyabb árat kínáló pályázót azért zárták ki, mert nem adta le a kamarai nyilvántartási számát és a biztosítékról szóló banki nyilatkozatot.
Az LMP éléről most távozó Schiffer András, a Párbeszéd Magyarországért és Tényi István magánszemély feljelentései alapján már több mint egy éve nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanújával az Elios önkormányzatokkal kötött szerződései miatt.
http://nol.hu/belfold/fenyes-siker-kis-szepseghibaval-1618207
Megyesi Gusztáv Patara
Súlyos mulasztást követett el L. Simon László kulturális örökségvédelemért felelős államtitkár, amikor múlt pénteken Tatán a hagyományos török–magyar ostromjáték megnyitóján mondott ünnepi beszédében ugyan igen helyesen tíz körméről kapta le a török vendégeket a 150 át viselt magyarországi dolgaik miatt, ám utána nem adott ki parancsot a cselekvésre.
http://nol.hu/velemeny/patara-1618205
Döntöttek, az Etele téren épül az új kórház
Az Etele téren épül meg az új budapesti kórház, bezár a Péterfy és a Szent János Kórház, kinyit a Lipót – azaz a lapunk által ismertetett koncepciót fogadta el a kormány.
http://nol.hu/belfold/dontottek-az-etele-teren-epul-az-uj-korhaz-1618213
65 milliós kisjátékfilm jegybanki pénzből
Filmet is készíttet a nemzeti bank egyik alapítványa. Több mint 65 millió forint közpénzt költenek erre - derítette ki az RTL Híradó. A kisjátékfilm a magyar találmányokról szól majd. A céget, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd. Az DK-nál úgy látják: az alapítványoknak nem dolguk, hogy filmeket finanszírozzanak.
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/tobbmillios-jatekfilm-jegybanki-penzbol
Mementó 1990-ből: Orbán Viktor kivonult a trianoni megemlékezésről
Orbán Viktor és a Fidesz kivonult a Parlamentből 1990. június 4-én, amikor az országgyűlés egyperces néma csenddel adózott a trianoni békekötés emlékének – állítja az MSZP.
Az Országgyűlés elnöke 1990-ben Szabad György volt. Az MSZP-nek 33 képviselője volt. Közülük senki sem vonult ki – írták a közleményben.
http://hvg.hu/itthon/20130604_Memento_1990bol_Orban_Viktor_kivonult_a
Navracsics szerint nem felel meg a valóságnak, amikor a kormány brüsszeli zsarolásról beszél
„Nyilván, aki zsarolásról beszél, az a politikai kommunikáció részeként teszi ezt. A valóságban Magyarország és az Európai Bizottság között sok vitás kérdés van, de általában mindegyik tagállammal meglehetősen sok vitás kérdés van. Én nem érzem azt, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatban bármilyen szempontból is zsaroló tevékenységet folytat” - mondta Navracsics Tibor uniós biztos pénteken a Klubrádiónak.
50 milliárd az egyházaknak és a sportnak – közzétették az EMMI 2016-os támogatási döntéseit
Múlt héten jelent meg a kormányportálon egy több mint 500 soros ecxel-tábla: ez tartalmazza az EMMI idén áprilisig megítélt támogatásait. A minisztérium mintegy 100 milliárdot osztott ki – egész pontosan 96 169 316 320 forintról született döntés. A listában ömlesztve szerepelnek azok a szervezetek, amelyek a tevékenységük alapján az EMMI illetékességi körébe tartoznak – egyházaktól a Nemzeti Táncszínházon át a Vasas Sport Clubig-, és kaptak is valamennyi támogatást a minisztériumtól. Hogy rendet tegyünk a káoszban, szétválogattuk a szervezeteket, és tevékenységek szerint csoportosítottuk őket (XLSX) – így az adathalmaz már áttekinthető és bizonyos mértékig elemezhető lett.