2016/04/30 - 07:08 Sajtószemle

200 OLDALT MEGTANULNI KÉT ÓRA ALATT ÚGY, HOGY NEM FELEJTED EL? LEHETSÉGES!

Lantos Mihály egyetemi oktató tökéletesített egy módszert, amivel ez az eredmény elérhető. Magyarokra szabott módszeréről kérdeztük.

 

A FIDESZNÉL ÖRÜLNEK, MERT CSAK MINDEN TIZEDIK EMBER TUDJA, hHOGY MIK AZOK AZ MNB-ALAPÍTVÁNYOK

A háttéremberek most arra számítanak, hogy a kormány és a Fidesz az MNB függetlenségét fogja majd hangsúlyozni, és megpróbálják minél jobban eltolni maguktól az ügyet. De mellette természetesen folyamatosan mérik a közhangulat alakulását is, a tanácsadók szerint pedig ez az ügy keveseket érdekel, csak minden tizedik választó tud egyáltalán valamit mondani arra a kérdésre, hogy mik azok a Pallas Athéné Alapítványok. Ezért a Fideszben abban is bíznak, hogy hamar lecsendesedik az egész ügy itthon.

 

ORBÁN VIKTOR EURÓPA LEGERŐSEBB VEZETŐINEK SZŰK KÖRÉBEN

POLITICO.EU, MANDINER

Magyar Idők Online

A Politico.eu könnyen áttekinthető és értelmezhető mátrixban mutatja be, hogy mely politikusok az igazán meghatározóak az Európai Unióban.

 

LÁZÁR: HA ORBÁN ROSSZUL VISELKEDIK, ÚGY JÁR, MINT A KITILTOTT ÚJSÁGÍRÓK

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos csütörtöki Kormányinfón előállt a Fidesz választási csodafegyverével: jövőre 20 százalékkal csökkentenék a tej, tojás, sertés- és baromfihús áfája, ami Lázár János szerint lényegében egy "megélhetési rezsicsökkentés". A miniszter nagyon dicsérte a miniszterelnököt, és Gyurcsány Ferenc 2004-es eszét is méltatta. Kvótaharc, kitiltások, Budai Vár, minden szóba kerül a Kormányinfón. Lázár szerint cáfolta az egyik ma reggeli cikkünk állításait, hazugságnak minősítve azokat.

 

TELJES ÁLLAMOSÍTÁS JÖN AZ OKTATÁSBAN

 Új alaptanterv lesz 2018-tól, teljesen átalakítják a Kliket, elveszik az iskolák működtetését az összes önkormányzattól, jön a teljes államosítás. Lázár János a kormányinfón elárult néhány részletet arról, milyen pontokon készül változtatásokra az oktatásban a kormány. Elég sok ponton írják felül a korábbi terveiket.

 

Péterfalvi is beszólt Matolcsyéknak: adják ki a támogatottak nevét

Bizonyos korlátozásokkal nyilvánosságra kellene hozni a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által nyújtott támogatások kedvezményezettjeinek nevét akkor is, ha azok magánszemélyek – derül ki Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének a Magyar Narancs kérdésére kibocsátott állásfoglalásából.

 

500 ezer munkahely megvan az 1 millióból – Gyurcsány miatt kell felújítani a Várat

Privátbankár Lázár János elmondta, milyen akciótervet tesz le a kormány Brüsszelben az asztalra a menekültválság kezelésére. Beszélt a 2017-es költségvetésről is, aminek a neve már biztosan rekordhosszúságú lesz. Bejelentette: iparipark-fejlesztési program indul, és azt is, hogy Gyurcsány Ferenc miatt kell felújítani a várat, ahova kényszerből költözik be a miniszterelnök.

2011-ben az Országgyűlés határozott úgy, hogy el kell hagyni a kormánynak a Parlament épületét, egyébként esze ágában sincs a miniszterelnöknek költözni - tette hozzá. (Egyébként ekkor is Orbán Viktor volt a miniszterelnök és a Fidesz volt kormányon.)

 

A TEK hozta haza Orbán fiát Afrikából  - Ezt cáfolta Lázár János

Az Index információi szerint a Terrorelhárítási Központ munkatársai hozták vissza Budapestre Orbán Viktor miniszterelnök fiát, Gáspárt, amikor kiderült, hogy csatlakozott egy keresztény segélyszervezethez, és Kelet-Afrikába utazott.

Orbán Gáspár 2014-ben hagyta abba a hivatásos futballt. Az akkor 22 éves focista, aki addig a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia igazolt játékosa volt, még a visszavonulásról szóló hír bejelenése előtt elutazott Magyarországról.

Az angol nyelvű beszámoló szerint Orbán Gáspár

egy egykori profi focista, aki felhagyott a hivatásával, amikor Isten az ő királyságát hívta szolgálni,

ami ebben az esetben azt jelentette, hogy nem Felcsúton játszott, hanem Ugandában tanított focizni gyerekeket.

 

„Meg ne próbáld, Polt Péter!”

Meg ne próbálja „elsikálni az ország legnagyobb tolvajának”, Tarsoly Csaba volt Quaestor-vezetőnek az ügyét – üzente Polt Péter legfőbb ügyésznek az Együtt ma este, a Markó utca 16. elől. A párt által meghirdetett tüntetésen nagyjából százan voltak jelen.

 

Harc a kitiltott újságírókért: „Ilyet diktatúrákban szoktak csinálni"

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Társaság a Szabadságjogokért a Parlamentből kitiltott újságírók, köztünk lapunk két munkatársa ügyében. A remélt jogorvoslat helyszíne annyiban szimbolikusnak is tekinthető: az Európai Parlamentben nem képzelhető el az újságírók olyan mértékű korlátozása, mint az Országházban.

 

Átadták Orbánék házi napelemtelepét

Csütörtökön Pécsen átadták az első állami napelemtelepet, amely a kiválasztott – jellemzően helyi – közintézmények számára ingyen biztosít áramot. Az ország második legnagyobb naperőművét az állami MVM leánycége, az MVM Hungarowind üzemelteti. A cég eddig egy Sopron környéki szélerőműtelepet működtetett. A beruházás ­összköltsége mintegy 4,9 milliárd forint volt.

 

Zugló nem támogatja a Liget projektet

Hiába a múlt pénteki polgármesteri vétó, Karácsony Gergelynek tárgyalnia kell a Városliget Zrt.-vel. Ezt a döntést hozta csütörtökön a zuglói rendkívüli testületi ülés. A XIV. kerületi PM-es polgármester lapunknak közvetlenül az ülés után azt mondta: az önkormányzat mostani döntése szemben áll saját és a választások előtt összefogó baloldali koalíció többi jelöltjének programjával. Annyit viszont sikerült elérnie a vétóval, hogy a szövegből kikerült, hogy Zugló támogatja a Liget projektet. Karácsony szerint most el kell kezdeni tárgyalni, aztán "majd meglátjuk".

 

Árnyékkoalíció buktathatja meg Karácsonyt

A Liget projekt miatt látványosan is összeálló zuglói Fidesz–MSZP-koa­líció régóta elégedetlen a köztük egyensúlyozó Karácsony Gergely polgármesterrel. Egyre masszívabban tartja magát a pletyka, hogy előre hozott választásra játszhatnak.

„Ebben a működésképtelennek látszó helyzetben a testület feloszlatása felé megy a történet” – válaszolta az előre hozott választás esélyét firtató kérdésünkre Tóth Csaba, a választókerület MSZP-s ország­gyűlési képviselője. Azaz kimondható, hogy a Városliget körüli adok-kapok csak az egyik tünete annak a kerületi politikai harcnak, amit Karácsony bőrére játszanak. A polgármester a pletykára csak annyit mondott rezignáltan: „Nem szeretném kommentálni.” Azt viszont elismerte, hogy érezhető a feszültség.

 

Alaposan nekiment Kovács Zoltánnak a Channel 4 News műsorvezetője

A szigetország egyik legbefolyásosabb politikai újságírója, Jon Snow egy szegedi, menekültekkel kapcsolatos  helyszíni tudósítás kapcsán szólaltatta meg Kovácsot. A műsorvezető a beszélgetés végére felhúzta magát, egyre ingerültebben kérdezte a kormányszóvivőt.

 

Medgyessy: állok a bizottság elé, derüljön ki az igazság

A migránsveszéllyel való gátlástalan riogatás már nem elég, arra semmiképp, hogy a kormányzati kommunikáció megpróbálja elterelni a figyelmet az egyre dagadó MNB-alapítvány botrányról , így újabb préda után néztek. Az ős-ellenség Gyurcsány viselt dolgairól vélhetőleg már minden patront eldurrantottak, így mélyebbre kellett ásni, előkerült tehát az előd, Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök. Mióta a Magyar Idők címlapon hozta az Alstom-skandallumot,minden kormányember, politikus valamennyi megszólalásban előhozza a témát, a már ismerős, és eddig rendre hatásosnak bizonyuló sulykolásos módszert alkalmazva. Sürgős is volt találni valamit/valakit azért is, mert a Tárki friss felmérése szerint a Fidesz bizony veszített a népszerűségéből.

Medgyessy Péter a Népszavának elmondta: áll a vizsgálat elé, annál is inkább, mert számára kifejezetten megnyugtató lenne, ha parlamenti bizottság elé kerülne az ügy, ekkor ugyanis kiderülne az igazság. Hogy nincs ügy, nincs vesztegetés. Egy teljesen szabályos ügyletről van csupán szó. 

 

Hadházy újabb leleplezése - Korrupció az egészségügyben

Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egy 9 milliárd forintra tervezett, ám végül mintegy 30 milliárdba kerülő, a környezetvédelmi operatív program keretében megvalósított röntgen-, CT- és MRI-beszerzésről beszélt, amellyel kapcsolatban még versenyhivatali eljárás is indult. A tavaly lebonyolított közbeszerzés célja alacsonyabb fogyasztású készülékek beszerzése volt. 

 

"Miért, sikerült?" Kovács Zoltán cinizmusrekordot döntött

Elképesztően súlyos beszélgetés zajlott ma este az ATV stúdiójában.

Kálmán Olga az Egyenes beszédben hosszan faggatta Kovács Zoltán kormányszóvivőt arról, hogyan történhetett meg az, hogy az MNB alapítványai többek között a Matolcsy családhoz köthető cégekhez szórták a közpénzt.

teljes beszélgetés nagyon kemény, de a legsúlyosabb része az a pillanat volt, amikor Kálmán Olga arra utalt, hogy a kormánypártok megszavaztak egy törvényt, amivel eltitkolták volna, hogy mire mentek el az alapítványok pénzei (szerencsére ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette). Ekkor ez a párbeszéd zajlott le:

Kálmán Olga: Önök ezt megpróbálták eltitkolni!

Kovács Zoltán: De sikerült?

Kovács Zoltán Egyenes beszéd

Nem sikerült eltitkolni, mire költöttek a jegybank alapítványai, tehát a jogállami korlátok működnek, mondta Kovács Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A devizahitelek átváltása egy nemzetközileg is elismert siker, tette hozzá a kormányszóvivő, aki szerint nem lehetett más árfolyamon átváltani a devizahiteleket, mert az a forinthitelesekkel lett volna igazságtalan. „Aki Matolcsyékat támadja, az a forintot támadja.”- mondta Lázár János a mai kormányinfón, miközben az ellenzék szerint vezetőszár járna neki. Kovács Zoltán szerint „dicséretes”, hogy a jegybank tetemes nyereségre tett szert, és ebből a pénzből a közvagyont gyarapítja.

 

Korrupció az egészségügyben

Egészségügyi műszerbeszerzésekkel kapcsolatos visszaélések gyanújáról számolt be az LMP antikorrupciós szakszóvivője, aki szerint ebben a szektorban akár a dolgozók életét is veszélyeztethetik a "lopásról szóló", kapkodva megvalósított közbeszerzések.

 

Szavazzon Schmidt Mária emlékművére!

Turul, gödör, ágyú - újabb I. világháborús emlékmű készül, az ötletpályázat már le is zárult. Mutatunk pár tervet, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzák meg, melyiket szeretnék felépülve látni Budapesten.

 

Szajlai Csaba Jegybanki história

Álláspont. Hetek óta sorjáznak a Magyar Nemzeti Bankról szóló rossz hírek

Szajlai Csaba Magyar Hírlap 

Hetek óta sorjáznak a Magyar Nemzeti Bankról szóló rossz hírek: alapítványi ügyek és tiltott monetáris finanszírozás, vezetői fizetésemelés, valamint unortodox közgazdasági képzés témakörökben. Közben szakmai vitának álcázott elemzések is rázúdulnak a jegybankra (igaz, a közgazdász-társadalomnak címezve), amelyek kicsengése szerint a veszélyt egyre inkább a jegybank jelenti – mármint a magyar gazdaságra nézve.

Aki hajlamos a befolyásolásra – hiszen töményen jön a jegybankkal kapcsolatos információáradat –, sajnos nem látja a fától az erdőt. S még azt feltételezi, hogy az MNB-nél sunyibb, szakmaiatlanabb és korruptabb intézmény immár nem is létezik. Sőt a nagy panamai kiszivárogtatás a Szabadság téri nemzeti, központi bank ügyeihez képest smafu.

Tényleg: emlékszik még valaki az offshore-ügyekre?

Kiürítik Idomenit.

Migránsokat öltek meg embercsempészek+VIDEÓ

MH/MTI – 2016.04.28. 07:46 

Görögország bejelentette: megkezdi az idomeni tábor kiürítését. Egyiptomban egy helyi tisztviselő azt közölte, legalább kilenc egyiptomi migráns és három líbiai embercsempész halt meg, feltehetően a köztük kialakult fizetési vita miatt a líbiai Bani Valídban.

 

Hogyan lett Fiorina a Trump elleni harc csodafegyvere?

Carly Fiorina üzletasszonyt nevezte meg alelnökjelöltjeként Ted Cruz texasi szenátor, aki kétségbeesetten próbálja utolérni Donald Trumpot az amerikai elnökválasztás republikánus elnökjelöltségéért folyó versenyben. Ugyan Fiorina is indult az első előválasztásokon, de csalódást keltő eredményei miatt már februárban visszalépett. Vajon teljesen logikátlan visszarángatni a versenybe? Korántsem biztos, hogy így van.

Fiorina reaktiválása mellett szólhat ugyanakkor, hogy Ted Cruz legnagyobb republikánus ellenlábasa, az elnökjelöltségre jelenleg jóval esélyesebb Donald Trump nem túl népszerű a női szavazók körében, így a jobboldali érzelmű hölgyek szimpátiájának megnyerésére jól jöhet Cruznak az újdonsült szövetséges. Trump és Fiorina korábban már össze is csapott egymással, az ingatlanmilliárdosból lett elnökjelölt-aspiráns ugyanis megjegyzéseket tett Fiorina külsejére, hangjára, sőt még az üzleti teljesítményére is. 

 

Úszóelnök, mindhalálig

Jó ideje megszokhattuk, hogy a hatalom memóriája szelektív

Szilágyi László Magyar Nemzet

Az úszóelnök tehát nincs útban, sőt. És jó ideje megszokhattuk: a hatalom memóriája szelektív. Már nem a baloldallal erősen rokonszenvező, a jobboldal által tudatosan mellőzött Nap TV-s producer, a Magyar Olimpiai Bizottságban Schmitt Pál ellenében fellépő, zavart keltő jelölt jut az eszébe, ha Gyárfás Tamás kerül szóba, hanem a dicsőséget hozó és ígérő sportvezető, akit a világ respektál, aki aranyérmeket nyújt át világversenyeken. A hatalmas közönséget vonzó, az ország presztízsét növelő világbajnokság Budapestre hozatalával – tetszik, nem tetszik – Gyárfás Tamás az Orbán-rendszer egyik legfőbb támasza lett. Ez pedig többet nyom a latban, mint az egyeseket még mindig izgató erkölcsi aggályok.

 

Kiszúrták, Matolcsy mást ígért

A jegybankelnök 2014-ben még azt mondta a Pallas Athéné alapítványok csak állampapírba fektethetik a rájuk bízott pénzt.

Mást ígért és mást tett Matolcsy György. A portfolio.hu írta meg, hogy a  jegybankelnök tavalyelőtt, a vs.hu-nak adott interjúban azt hangoztatta, hogy a Pallas Athéné alapítványok csak állampapírba fektethetik a rájuk bízott pénzt, és kizárólag az elért hozamból gazdálkodhatnak.

 

BALOG ZOLTÁN: MAGYARORSZÁG NEM FOGADJA EL A KVÓTÁT, DE RÉSZT VÁLLAL A SZOLIDARITÁSBÓL

Magyarország nem fogadja el a kötelező betelepítést, de a határok védelmével és más módon részt vállal az európai szolidaritásból – mondta az MTI-nek csütörtökön Berlinben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki az Országgyűlés Magyar-Német Baráti Tagozatának küldöttsége élén látogatott a német fővárosba.

 

NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLHET TÍZEZER OLDALNYI KATONAI ÁLLAMBIZTONSÁGI IRAT

Vincze Viktor Attila Magyar Idők

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közel 10 ezer oldalnyi irat titkos minősítésének a törlésére tett javaslatot a napokban a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak (KNBSZ). Az iratokból fény derülhet a hadsereg politikai irányításának történetére csakúgy, mint például a sorkatonák és a politikai tisztek közötti viszonyrendszerre.

 

Felvették a kesztyűt a debreceniek, végigisszák az 1-es villamos vonalát

Megunták a debreceniek a DKV értelmetlen szabályzását és vízivást hirdettek az 1-es villamos vonalára.

Mint korábban írtuk: 3000 forintra büntettek Debrecenben egy újságírót, mert két korty vizet elfogyasztott a villamoson. Cserháti Zoltán, a Nemzeti Sport újságírója a Facebookon számolt be az atrocitásról.

Az eset országos felháborodást keltett, hiszen a vízfogyasztás nem szerepelt a piktogrammal tiltott tevékenységek között.

A Debreceni Közlekedési Vállalat közleményében köti az ebet a karóhoz, és úgy véli, az ellenőr helyesen járt el, amikor megbüntette az újságírót.

 

Matolcsy üzent, de nem azoknak, akik az alapítványi pénzszórás miatt aggódnak

 Először szólalt meg a jegybankelnök, mióta az MNB-alapítványok költései nyilvánosak, de nem az alapítványi ügyekről tájékoztatott. Egy könyvbemutatón azt mondta, az MNB a jegybanktörvényben rögzített feladatának tesz eleget, amikor a pénzügyi intézményekre kirótt bírságokból származó bevételeket a lakosság gazdasági ismereteinek bővítésére használja fel.

 

A Transparency bűnszövetkezetet lát az MNB körül

A Magyar Nemzeti Bank körül egyfajta bűnszövetkezet szerveződött – mondta a Transparency International jogi igazgatója, Ligeti Miklós az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Ligeti hangsúlyozta, nem az a bűn, hogy az alapítványok a jegybanktól teljesen távol álló feladatokra költöttek, hanem maga a közpénz – 260 milliárd forint – ellopása.

 

 Feljelentik a jegybankot

A Párbeszéd Magyarországért szerint Orbán Viktor szeme egyre gyengébb, ha nem látja, hogy kormányzása legnagyobb korrupciós botránya készül kirobbanni. A párt elnökségi tagja hanyag kezelés és gazdasági csalás miatt feljelentést tesz.

 

Tarsoly-biznisz: Macskafogó 3D – a fideszes extanácsadó többet tudott?

Két olyan tanúvallomás is a birtokunkba került Quaestor-ügyben, ami az exfideszes elnöki tanácsadó, Bende Gyöngyi kommunikációs igazgatónak az eddig ismertnél aktívabb quaestoros szerepére engedhet következtetni.

Gát elmondta, hogy két filmben vett részt befektetőként a cégcsoport, az egyik a legendás Macskafogó 3D-s változata volt. Gát egyébként megcsinálta már a Kis Vuk háromdimenziós változatát is, amely rendkívül nagyot bukott.

Hiszik vagy sem: a csődtömeg Quaestor-csoport még a Macskafogó rajzfilm 3D-változatának elkészítésébe is tolt pénzt, illetve fantáziát látott egy 120 millió dolláros költségvetésűre tervezett gigantikus filmes opuszban is. Utóbbi – amerikai-orosz-magyar koprodukcióban – a XIII. századi csúd-tavi csata hősének, a német lovagrendek ellen harcoló Sándor (Alekszandr Nyevszkij) novgorodi fejeledelemnek állított volna emléket, a mozi nagy része Magyarországon készült volna a tervek szerint.

Bár ilyen film már készült, ráadásul a filmtörténet része lett (A jégmezők lovagja; 1938, rendezte: Szergej Ejzenstein), már az előkészületekre elment 1,5 millió dollár, aminek zömét a Quaestor állta. A csőd miatt a grandiózus tervek egyelőre parkolóban vannak – mindezt Gát György producer, a jelenleg csalással vádolt Tarsoly Csaba gyerekkori barátja mondta el a rendőrségen tavaly ősszel tett tanúvallomásában.

Az Átlátszó birtokába került vallomásból egyéb közös ügyletek is kiderültek, illetve az, hogy Gátnak Tarsoly mellett Bende Györgyivel volt kapcsolata a Quaestornál. Bende a Quaestor kommunikációs igazgatója volt, még korábban – és ezt az Átlátszó írta meg annak idején – a köztévé szóvivője, illetve a Fidesz elnöki tanácsadója. Bende nem vádlott a Quaestor-ügyben.

 

Csányi cége havi kétezer forintért bérel képeket a Nemzeti Galériától

 A Bólyi Zrt. még állami cégként, ingyen kapta kölcsön a képeket a Szépművészeti fennhatósága alá tartozó múzeumtól. A több áttételen keresztül Csányi Sándor tulajdonába tartozó cégnél ma 32 műalkotás van, 23,4 millió forint összértékben. Képenként havi kétezer forintot fizetnek a bérlésükért.

Miután fény derült arra, hogy a Szépművészeti Múzeum jutányos áron kölcsönöz ki műkincseket potentátoknak és hozzájuk közel álló személyeknek, az Átlátszó közérdekű adatigényléssel kikérte, ki mindenkinek kölcsönzött ki műalkotásokat a múzeum és a fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Galéria (MNG) az elmúlt 10 évben.

 

Uber? Betiltanám! – Tarlós István a Mandinernek

Írta: Stumpf András

„A Fideszben is van néhány ember, aki mindenféle porokat szed a stílusomtól, de szeretném megnyugtatni: ez tudatos” – mondja a Mandinernek Tarlós István. A főpolgármester szerint vicces, hogy olyanok kritizálják, „akik irodalmi alapműveket sem ismernek, az interneten pedig olyan nyelvezetet használnak, hogy jutasi őrmesterek belepirulnának”. Tarlós beszélt az Alstom-szerződésről, Orbán Viktorhoz való viszonyáról, és arról is, hogy Lázár Jánosban értékeli, hogy nem alattomos. Interjúnkból kiderül: a főpolgármester a Mandinerről szerzett tudomást a Tütü bárról, amit aztán nyolcszor is felemlegetett Vitézy Dávidnak beszóló monológjában.

 

Mit akarnak Matolcsy alapítványai annyi államkötvénnyel?

Az MNB alapítványainak pénzszórásával kapcsolatban több probléma is felmerül, de röviden négy csoportba lehet sorolni a kritikákat:

·         Hogy olyan dolgokra adnak pénzt, amikre az államnak kellene (oktatás, kutatás stb.).

·         Hogy olyan dolgokra adnak pénzt, amikre amúgy nem adna senki, és nem véletlenül (pl. a Matolcsy politikáját dicsérő és közben véletlenül bemószerolóSakk és póker című könyv kiadása, na meg annak ukrán fordítása).

·         Hogy haveroknak adnak sok pénzt (Mészáros Lőrinc cége, New Wave Média, Borókai Gábor lányának a cége).

·         És hogy elég sok államkötvényt vesznek a jegybank pénzén, amit a jegybanknak amúgy nem lenne szabad.

Ezekből legalább kettőnél felmerül, hogy amit az alapítványok csinálnak, az kimeríti a monetáris finanszírozást.

 

ERŐSZAK

Jelenleg is rács mögött Farkas Flórián fia

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte decemberben a bíróság Farkas Flórián miniszterelnöki biztos fiát – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Szolnoki Törvényszék megerősítette értesüléseinket, és azt is közölte: F. F.-et büntetése mellett 3 évre eltiltották a közügyektől, s egyúttal elrendelték a vele szemben korábban garázdaság vétsége miatt kiszabott hét hónap – két évre felfüggesztett – fogházbüntetés végrehajtását is. Úgy tudjuk, hogy Farkas Flórián fia rendőrökkel keveredett összetűzésbe, ám mivel már korábban is volt problémája a hatóságokkal, letöltendő büntetésre számíthatott. Értesüléseink szerint a miniszterelnöki biztos fia a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei börtönben tölti büntetését, ezért a büntetés-végrehajtási szervezet kommunikációs főosztályán keresztül interjút kértünk tőle, azonban a megkeresésünket elutasította. Farkas Flórián fia egyébként zenével foglalkozik, és a hivatalos Facebook-adatlapja szerint fényűző életet él, nem veti meg az éjszakai életet sem. Az énekes gyakran pózol luxusautókkal, és fényképei alapján a tengerparti nyaralásoknak is hódol.

Hazug fordítás került a bíróság elé a Röszkén megvádolt migráns beadványából

A röszkei összecsapás miatt folyó tömegzavargásos, Szegeden folyó migránsperbenArany János bíró csütörtökön felolvasta, mire jutott az a fordítóiroda, amelyet felkértek a hatodrendű vádlott egy régebbi írásos beadványa fordításának ellenőrzésére, miután gyanússá vált a szöveg hitelessége.

 

Gerendai Orbánról: “Se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja”

Nem keresték, amikor kitalálta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökséget. Azóta persze egyeztetnek vele is. Soha nem beszélt még Balog miniszterrel, pedig elvileg ő felügyeli a kultúrát. Igaz, szerinte egyébként sem ugyanabban a koordináta-rendszerben gondolkodnak, amikor kultúráról beszélünk. Orbán Viktorról pedig azt gondolja, hogy se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja, ő meg nem jár focimeccsre. Gerendai Károly a Szigeten idén feltűnő TEK-esekről és a magyar elit válságáról. Interjú.

 

Tamás Ervin Ütőlap

Mérnöki pontossággal beindul a gépezet, már nem csak a migránsozás terrorveszéllyel kombinálva, hanem egy mindig tartalékban tartott leleplezés, amelyet egy névtelen rendőrségi forrás lelkesen megoszt a kormánylappal. Ezt követően sajtótájékoztató, amelyen hüledezhet, azonnali vizsgálatot követelhet a frakcióvezető.

Most éppen Medgyessy Péter cégének Als­tom-szerződésén. Hüledezzünk együtt! És hüledezzünk szerdán is, hogy a honorárium egy része miért vándorolt át Medgyessy nejének bankszámlájára. Lehet, hogy az exminiszterelnök sáros, lehet, hogy nem – a látszat mindenképpen kínos. Még akkor is, ha bizonyos pofátlanságadagon és százmilliókon felül az átlag szennyérzékelője kikapcsol. Miért mentené mondjuk Medgyessy húzása Matolcsy pénzszórását, vagy fordítva – egyik botrány a másikat? Érdekes módon azonban még a logikus reakció is hiányzik. Hogy a választópolgár átlát a szitán és fölcsattan: de hiszen ezért páholtuk el az előző rezsimet! Hogyan válhat be újra és újra ez az alpári trükk? Egyébként az MNB alapítványainál történtek szorosan összefonódnak a többi anomáliával, amely tűzzel-vassal, gőzerővel már nem a rezsim alapjait rakja le, hanem kurzust épít. Átkarol, magához húz mindent, amit csak lehet. Mindenünnen ömlik rá a pénz. Olyan várfalat épít a szűk hatalmi elit köré, amelyet bevenni nem, csak lebontani lehet. Erkéllyel együtt.

 

UJ PÉTER AZ INDEX KORRUMPÁLÓDÁSÁRÓL

Szikszai Péter Magyar Idők

Na, úgy látom lejárt Uj Péter titoktartási klauzulája. Most már bátran lehet visszalövöldözni a korábbi munkahelyre, a liberó oligarcha Spéderre vagy minek is nevezzük. A 444.hu főszerkesztője hosszan elemzi a Vs.hu ügyét és a honi médiaviszonyok visszafejlődését.

Tegye csak, nagyon tanulságos, hogy ők még csak most jönnek rá arra, amit mi már rég tudunk! Nincs is csodálatosabb a liberális újságírók világmegváltó naivitásánál. A főszerkesztő cikke amolyan eligazítás is a médialabirintusban vergődő újságíróknak, akik oknyomozó létükre nem tudták, kiknek dolgoznak. De nem is ez az érdekes, hanem az, amit jól kiragadva a kontextusából idemásolok:

„A 444 létrehozásának oka világos volt: tucatnyi indexes újságíró dezertált, miután a tulajdonos a hatalom változó tartalomfogyasztási szokásaira innovatív menedzsmentmódszerekkel reagált. (Nem feltétlenül értelmes ezt méricskélni, de ha elővennénk a korrupciométert, elég nyilvánvaló lenne, hogy az Index korrumpálódásának akkori mértéke össze sem hasonlítható a VS korrumpálódásának mértékével. De még azt is tűrhetetlennek éreztük, érezzük sokan.)”

Kíváncsi vagyok az Index reagál-e erre. Nincs szebb, mint egy ballib-ballib médiaháború.

 

GÁZFRÖCCS

Kiss Gergely

Még igazán be sem köszöntött az idei tavasz, de már ismerté vált az ország jövő évi költségvetésének tervezete, amelyet kedden nyújtott be a kormány az országgyűlésnek.

A nemzetgazdasági tárca – ahogy tavaly, úgy most is – a korábban bevett gyakorlatnál hamarabb készítette el a törvényjavaslatot. Ez jó, mert így mindenki időben látja, mi vár rá a következő esztendőben. A kiszámíthatóság erősítése pedig gazdasági szempontból sem utolsó. Nézzük, milyen kép rajzolódik ki 2017-re!

A számok alapján nehéz lenne vitatni, hogy a kormány a gazdaság élénkítésére helyezi a hangsúlyt. Ez indokolt, hiszen az európai uniós támogatások becsatornázása nem megy egyik napról a másikra, a kiadások növelésével viszont ellensúlyozható a gazdasági növekedés lassulása. Itt érdemes visszaidézni azokat az ellenzéki kritikákat, amelyek szerint a kormány pusztán az uniós támogatásoknak köszönheti a bővülést, így a növekedés csak átmeneti, idővel lefulladnak a motorok.

 

Orbán és a zsidók–A hízelgő átverés anatómiája (7. rész): Zárszó

Kanadai Magyar Hírlap

Göllner András hét részes sorozatának utolsó része a KMH-ban már publikált hatodik, ötödik,negyedik, harmadik, második és első részből folytatódik. A szöveget lektorálta a KMH részére Kertész Ákos.

Egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt!

A nemzetközi zsidóság átverése a Fidesz önkényuralmának fenntartását, az önkényuralom legitimálását, az önkényuralom fenntartásához szükséges nemzetközi pénz-csapok nyitvatartását hivatott szolgálni. Mint Prohászka, Mindszenty, Horthy, Hóman, Wass, Nyirő, Csurka, Bayer, Kövér, Vona, és az összes magyar antiszemita, Orbán is meg van győződve arról, hogy a nemzetközi pénzcsapok egytől egyig zsidó kezekben vannak. Ő is meg van győződve arról, hogy a zsidóság hegemonikus erővel bír, monolitikus módon cselekszik, keresztény és magyar – ellenes. Orbán rendületlenül hiszi, hogy a nemzetközi zsidóság meg tudja buktatni bármelyik autokratát közép-kelet Európában, amely saját népének fosztogatásán felül, ecetet mer önteni a zsidók fájdalmas sebeire. Orbán nem a zsidók fájdalmától, hanem a zsidók erejétől fél, azt becsüli felül. A nemzetközi zsidóság átverését ez a félelem indította útjára

 

PARA-KOVÁCS IMRE: ALAPTÖRVÉNY, CSERNOBIL

Amerikai Népszava

Magyarország új, ideiglenes alaptörvényének három, jól elkülöníthető része van. Tartalmaz olyam módosításokat, amelyekre szükség volt, indokoltak és valóban ideje volt belenyúlni miattuk a régibe, aztán vannak benne népies műdalok, teljesen feleslegesen és kizárólag abban a képzelt világban értelmezhetően, amiben Semjén Zsolt éldegél boldog együgyűségben. Ezek a passzusok arról szólnak, hogy az országban szép zene szól, angyalok simogatják szárnyukkal a kedves embereket és egy nem létező, de hatalmas láthatatlan barát vigyázza azok lépteit, akik bedőlnek minden hazugságnak. Ezeket elég lett volna csak belerajzolni: kalocsai mintát hányó galambok és gombolyaggal játszadozó martinászok tökéletesen illusztrálták volna a mondanivalót, bár lehet, úgy több helyet foglalna.

A harmadik rész azt a célt szolgálta, hogy ha esetleg valakik a vezetésből lopásra adnák a fejüket, ne legyen olyan nehéz dolguk, mint régebben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki lopni akarna, még azt sem, hogy egyáltalán ismernek olyan személyt a fideszes és kereszténydemokrata politikusok, aki képes lenne a lopásra, de még annak lehetősége sem merül fel, hogy családjukban van olyan ember (vagy asszony), aki látott már lopást, szóval természetesen nem azért tették bele a lehetőséget, hogy éljenek vele, de azért benne van.

 

Forrnak az indulatok Etyeken Orbán kisvasútja miatt

Többletköltséget jelentene a beruházónak, ha az Etyek–Bicske–Felcsút-kisvasút  nyomvonalát egyenesen húznák meg, ezért kanyarodik a tervek szerint a sínpár magántulajdonokon keresztül - mondta szerdán este a megvalósíthatósági tanulmányt készítő SpeciálTerv munkatársa az etyeki lakossági fórumon.

 

Levél a hülye kommentelőhöz

Egy kedves, Németországban élő honfitársamtól kaptam az alábbi kommentet az egyik cikkem apropóján. Mivel nemcsak a kommentelőknek van belepofázási jogkörük, hanem történetesen a cikk szerzője is képes válaszolni, hát én most élek a lehetőséggel és megírom levelem, mint Tatjána. Szerelem nem nagyon lesz benne, mert egyrészt sem, de másrészt sem.

Nade jöjjék a komment:

 

ELKAPTÁK A KÖLNI ERŐSZAK KULCSFONTOSSÁGÚ GYANÚSÍTOTTJÁT

HIRADO.HU

Bolti lopás miatt bukott le a „kölni erőszakként” elhíresült újévi molesztálás kulcsfontosságú gyanúsítottja, egy 19 éves marokkói fiatal. A német rendőrség a határnál várja, hogy a svájci hatóságok átadják nekik a férfit, aki információik alapján az erőszak főszervezői közé tartozott.

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.