2016, június 28 - 07:26 Sajtószemle
A mi feladatunk megóvni otthonunkat a Földet, hiszen oly sokoldalú, oly csodálatos. Kötelességünk gondozni, ápolni. Az alábbiakban példaértékű megoldásokat találtok, amikor is előtérbe helyezték a természetet és nem a pusztítás volt a megoldás!
http://vilagpolgarok.blogspot.hu/2016/06/16-csodalatos-kep-arrol-ahogyan.html
Cameron: Nem lesz második referendum
A brit miniszterelnök elutasította a több mint 3 millió aláírást begyűjtő online petíciót, és kijelentette: egy újabb népszavazás sürgetése helyett a brit szavazók inkább nyaraljanak egyet, majd ősszel visszatérnek a kérdésre.
David Cameron brit miniszterelnök szerint esélytelen egy második EU-tagságról szóló brit népszavazás kiírása, és a kilépés hivatalos bejelentése helyett azt üzente a briteknek, hogy inkább menjenek el nyaralni – írta az Independent.
http://www.hirado.hu/2016/06/27/cameron-nem-lesz-masodik-referendum/
Szidják, inzultálják a bevándorlókat a Brexit után
A Brexit-népszavazás mentén felfokozott közhangulat a külföldiek ellen fordult. Közterületeken egyre több idegenellenes megnyilvánulással van dolga a rendőrségnek.
Először ült össze hétfőn a brit kabinet az Európai Unióból való kilépést hozó múlt heti népszavazás és David Cameron kormányfő visszavonulásának bejelentése után. Az európai tőzsdék nyitásával egyidejűleg a kamerák elé lépett a napok óta „bujkáló" pénzügyminiszter. George Osborne szerint a brit gazdaság jóval erősebb, mint a 2008-as globális válság előtt. A pénzügyminiszter feladta a kampány idején felzúdulást okozott tervet, hogy az esetleges Brexit utáni súlyos adóemelésekkel járó rendkívüli költségvetést terjesszen be. – A gazdasági kiigazításokkal meg lehet várni az új kormányfőt – tette hozzá.
http://nol.hu/kulfold/szidjak-inzultaljak-a-bevandorlokat-a-brexit-utan-1621373
„Az ország egyik fele utálja a másikat”
Úgy látom, hogy azok, akik a kilépésre buzdítottak, most visszatáncolnának – mondja a Népszabadságnak Zoltán, aki Londonban dolgozik vendéglátósként. A negyvenegy éves férfi azt tapasztalja, Nagy-Britanniát teljesen megosztotta a népszavazás: – A nagyvárosokban az emberek a saját honfitársaiktól kapnak hányingert. Az ország egyik fele utálja a másikat – meséli. Zoltán szerint a fiatalok, és az értelmiségi réteg döbbent meg leginkább a népszavazás eredményén. – Néhányan már az ír állampolgárság felvételén gondolkoznak, mások csak el akarnak költözni az országból – jegyzi meg.
Londonban szinte mindenki az EU-tagság mellett áll.
http://nol.hu/kulfold/az-orszag-egyik-fele-utalja-a-masikat-1621233
Az Orbán-rendszer legfontosabb pillére – Polt Péter legfőbb ügyész pályaíve
Áder kádere – nagyjából ebben egyezett segítőink emlékezete, amikor Polt Péter legfőbb ügyész portréjának megrajzolásához kértünk segítséget. A kaméleonok ügyességével alkalmazkodó természetű, még a vele nem rokonszenvezők szerint is korrekt munkatárs és jó szakember Polt karrierje során nem csak valahai pártjának, a Fidesznek köszönhet sokat, de lendített rajta az MSZP-SZDSZ-koalíció is – nem is egyszer. Kulcsszerepe van a NER kiépülésében és működtetésében, eddig mégis alig ismertük őt. Ennek most vége.
Nagyon kínos ügyet vettek elő a Rogán elleni vallomás után
Pert nyert lapunk a Belváros ellen a Kúrián. Így jogerős ítélet alapján állíthatjuk: 159 ezer forintos négyzetméteráron adtak el kiskörúti ingatlanokat.
A Rogán Antalt kenőpénz elfogadásával vádoló Portik Tamás vallomása nyomán ismét sok szó esik a Károly körút 26. alatti üzlethelyiségről, amelyet tulajdonosa, miután megvette az önkormányzattól, fél év elteltével dupla áron adott tovább. A belvárosi ingatlanügyek sűrűségére jellemző, hogy a szomszédos épületben is vannak ingatlanok, amelyeket igencsak akciósan passzolt el az V. kerület.
Másfél éve, tavaly januárban írtuk meg, hogy a Károly körút 22–24. alatti – összesen 1500 négyzetméteres – helyiségeket több mint százmillió forint kedvezménnyel, 240 millió forintért adta el a Belváros. Az önkormányzat vitatta állításunkat, amely szerint a négyzetméterár 159 ezer forint volt, a Kúria azonban a múlt héten hozott jogerős ítéletében lapunknak adott igazat.
http://nol.hu/belfold/kinos-ugyet-vettek-elo-a-rogan-elleni-vallomas-utan-1621245
A Ligetvédők elfoglalták a munkagépeket
A Ligetvédők most úgy akarják megakadályozni a Közlekedési Múzeumnál a fakivágási munkálatok megindítását, hogy felülnek a nagy munkagépekre - közölte Csák Gergely, a Ligetvédők kommunikációs munkatársa a hvg.hu-val. A hajnalban a helyszínre kitelepített biztonságiak ennek nem örülnek, és lökdösődnek, kiabálnak az aktivistákkal.
A Ligetvédők arra kérik az embereket, hogy mindenki, akinek fontos a Városliget, menjen ki, és tiltakozzon a munkálatok megkezdése ellen, illetve próbáljon meg tenni valamit a fakivágások ellen ott a helyszínen. Ma kezdődne a Közlekedési Múzeum épületének bontása, ami sok fa kivágásával is jár.
http://hvg.hu/itthon/20160627_varosliget_liget_ligetvedok_fakivagas
Munkagéppel hajthattak át az egyik ligetvédő lábán
Az „agresszív” famentők miatt kellenek a kopasz izomemberek a Ligetbe
A Városliget famentesítői is a Kossuth-téri modellt követik: a Közlekedési Múzeum körüli területet éjszaka kerítették körbe, a Ligetvédők aktivistáit marcona őrző-védők tessékelték a kordonon kívülre (a felvételek tanúsága szerint a fizikai kontaktust sem mellőzve), a rendőrség pedig nem avatkozott közbe, bár még hétfőn délelőtt sem volt egyértelmű, hogy van-e jogalapja a biztonságiak erőszakos fellépésének. Időközben kiderült, hogy a liget „megújítása" keretében egy újabb, az eddigi nyilatkozatokban nem szereplő épületet is emelnének a múzeum közelében.
http://nol.hu/belfold/kopaszok-vedik-a-ligetet-a-ligetvedoktol-1621345
Válltörés lett a ligetvédők graffitis akciójából
Kórházban végződött a ligetvédők vasárnapi akciója, amely a Közlekedési Múzeum kopasz biztonságiak általi elfoglalásávalpárhuzamosan zajlott a Városliget Zrt. Dózsa György úti központjánál.
Egy kisebb aktivistacsoport a Dózsa György úti irodaház előtt próbált graffitiket festeni az irodaház előtti járdára. A csoport éppen az első
Például itt is állhatna egy fa
feliratot kezdte festeni, amikor a ház biztonsági őre közbelépett.
Az őr hátulról karjánál fogva elrántotta az aktivistanőt, és kicsavarta kezéből a festéket, majd eltépte a felirat sablonját is.
http://nol.hu/belfold/valltores-lett-a-ligetvedok-graffitis-akciojabol-1621339
Álombiznisz Kálomistának, megint több százmillió forintos megrendelést kapott
Az MTVA újabb 630 millió forintot fizet két filmsorozat folytatásáért Kálomista Gábor cégének. A Megafilm az állami média legnagyobb beszállítója, eddig 3 milliárd forintnyi megrendelést kapott.
A Megafilm mellett a Habony Árpád miniszterelnök főtanácsadóval jó viszonyt ápoló Halkó Gabriella egykori cégei, az Apropó Média és a Summa Produkció az MTVA másik nagy beszállítócsoportja. Ezek a cégek eddig nagyjából másfél milliárd forint megrendelést kaptak.
http://nol.hu/belfold/alombiznisz-kalomistanak-1621235
Pecina-Vitézy biznisz? Mediaworks-jelzálog a Helyi Téma védjegyein
Tavaly óta hiába próbál pénz csinálni a felszámoló Vitézy Tamás nyugalmazott oligarcha és Orbán-rokon becsődölt újságja, a Helyi Téma védjegyeiből. A védjegyeken a minap föltűnt az Ausztriában sikkasztásra felbujtás miatt bíróság előtt álló Heinrich Pecina pénzember érdekeltségében álló, egyebek mellett a Népszabadságot megjelentető Medeiaworks-csoport egyik cégének jelzálogjoga.
Egyre mélyebben gyalogol a csődbe a nem is olyan rég még a milliárdos-toplistákon jegyzett Vitézy Tamás. Tavaly horvátországi ingatlanérdekeltségeinek bedőléséről írtunk, megemlítve, hogy cégcsoportja egyéb tagjai sem prosperálnak fényesen.
Kis Oligarchatározó: Vitézy Tamás
Az Orbán-családdal távoli rokonságban lévő Vitézy-klán nemrégiben még meglehetősen sikeresnek volt mondható. A három fivér közül Vitézy László filmrendező munkái kapósak voltak a közmédiában, András számos állami cégben volt tisztségviselő – legutóbb asámádobhasznosító fb-jében foglalhatott helyet -, Tamás pedig Adria-parti privatizátorként és az ingyenesen terjesztett, ám állami forrásokkal egy időben bőkezűen pumpált Helyi Téma kormánypárti regionális bulvárhetilap kiadójaként szerzett elősorban hírnevet.
http://blog.atlatszo.hu/2016/06/pecina-vitezy-biznisz-mediaworks-jelzalog-a-helyi-tema-vedjegyein/
Tét nélküli „megújulás”
Török László, Magyar Nemzet
Szűk két évvel a következő országgyűlési választások előtt gyakorlatilag az összes ellenzéki pártban jelentős változások mennek végbe, mivel a ciklus felénél még távolról sem látszik, hogy melyik politikai alakulat léphetne fel a Fidesz–KDNP pártszövetség esélyes kihívójaként. A Jobbikból kiszorították a párt radikálisabb – vagy az összeférhetetlenebb – politikusait, az LMP-ben Schiffer András meglepetésszerű távozása bizonytalaníthatta el a szavazókat, az MSZP fennállása óta pedig még nem volt ennyire kiélezett és kiszámíthatatlan a tisztújítás.
A szocialista tagság legfőbb igénye a többi baloldali, ilyen-olyan liberális formációtól való megszabadulás. Ezekben a politikai rétegekben a szövetség szó bármilyen szövegkörnyezetben való emlegetése súlyos ellenérzéseket generál. A jelenleg a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc elutasítottsága itt elsősorban nem is érzelmi, mint gyakorlati megfontolásokból jelentős, hiszen tudják, hogy vele Magyarországon kormányt váltani nem lehet. Az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért nevű minipártok inkább a fővárosban léteznek csak, előbbi a belvárosban, utóbbi Zuglóban, és más-más okból, de helyi szinten mindkettővel harcban állnak a szocialisták.
http://mno.hu/vezercikk/tet-nelkuli-megujulas-1349085
Karmesterre várva
Nincs olyan hiteles vezető, aki levezényelné Nagy-Britannia távozását az unióból
Heckenast László, Magyar Nemzet
Úgy tűnik, Brüsszelben mégsem készültek fel erre az eredményre. Bizottsági források szerint a legfelső vezetőkben fel sem merült a brexitpártiak győzelmének lehetősége. Pedig a közvélemény-kutatások mindig is szoros eredményt jósoltak – igaz, a végső arányt, akárcsak a 2015-ös parlamenti választásnál, most sem találták el.
Végső soron ezek a hibás felmérések okolhatók az egész helyzetért: ha David Cameron tavaly csak halvány esélyt is látott volna az önálló konzervatív kormányzásra, aligha ígér népszavazást az uniós tagságól. És ha már megígérte, de nem biztos a győzelemben, talán nem áll ki teljes mellszélességgel az utóbb vesztesnek bizonyuló oldal mellett.
Cameron lemondása egyébként sokak számára csalódás. A miniszterelnök ugyanis korábban azt vallotta: bármi legyen is a népakarat, azt elfogadva fogja irányítani az országot, és ha a kilépők győznek, ő fogja levezetni az unióval folytatandó tárgyalásokat.
http://mno.hu/velemeny/karmesterre-varva-1349142
Puzsér és a téboly
Vágó István Magyar Nemzet
Nem is oly rég azt voltam kénytelen megállapítani, hogy „Puzsér megkergült”. Az még csak próba volt annak tesztelésére, hogy eljut-e hozzá az üzenet. Most azonban már kétségtelen bizonyítékát is adta annak, hogy a diagnózisom helyes volt.
Ezzel nyitja legutóbbi opusát: „A szektás gyűlölet újabb tankönyvbe illő példáját szolgáltatja az a patológiásan holokausztsérült, történelmi démonok szorításában rettegő, Orbán és Gömbös közt különbséget tenni képtelen gyurcsányista élcsapat, amely szerint aki a magyar labdarúgó-válogatott sikereinek örülni hajlandó, az a Nemzeti Együttműködés gesztenyéjét kaparja ki.” (A játék és a nemzet, Magyar Nemzet 2016. június 23.)
Puzsér cikkében végig adós marad egy rá ily lehengerlő erővel ható példa bemutatásával. Persze jó eséllyel nem is szeretné észrevenni, hogy a DK-sok ugyanazzal a gyermeki szenvedéllyel szorítanak a magyar csapatért, mint bárki más. De menjünk is tovább…
„Ez a téboly tartja életben az úgynevezett Demokratikus Koalíciót” – folytatja őrjöngését Puzsér. Hogy mi a téboly, arról nehéz objektív alapon ítélkezni, nekem például az a véleményem, hogy épp az ő írása téboly. Egyezzünk ki döntetlenben: 1:1. De ez az „úgynevezett” tetszik. Képzelje, úgynevezett Puzsér, így hívják ezt a pártot, valóban. Ahogy magát meg Puzsérnak. Az se sokkal jobb, beláthatja.
De ha már nem talált bemutatható idézetet a Demokratikus Koalíció megnyilvánulásaiból e tébolyító írásának bizonyítására, itt van néhány ellenpélda.
http://mno.hu/velemeny/puzser-es-a-teboly-1349139
Fontos-e, ki az MSZP elnöke?
Nehéz-Pozsonyi Márton
Ahhoz, hogy megítélhessük az MSZP tisztújításának jelentőségét, tekintsük át azt a világ- és belpolitikai környezetet, amely a kongresszus kereteit adja.
Az MSZP progresszivitásából ma lényegében semmi nem látszik. Azok az értékek (jogállam, piacgazdaság), amelyekért reformkommunista elődeik (ha félszívvel is, de) kiálltak és dolgoztak, ma ténylegesen veszélyben vannak, ellentétben a nyolcvanas évekkel, amikor légüres térben vagy az (egyre gyengülő) szovjet ellenkezéssel szemben kellett meghonosítani őket. Egyáltalán nem adott az az intézményrendszer, amelyben egy politikai váltógazdaság normális esetben működik. Az MSZP-nek minden oka megvolna rá, hogy emiatt hangosan tiltakozzék, és akár önálló politikát is építsen arra, hogy a jogállam és a piacgazdaság hiánya ma már az egyes emberek számára is forintban kifejezhető veszteséget és létbizonytalanságot okoz.
http://nol.hu/velemeny/fontos-e-ki-az-mszp-elnoke-1621277
Külhoniak is szavazhatnak a kvótákról
Csak személyesen voksolhatnak a referendum napján külföldön tartózkodók
Magyar Hírlap
Több mint negyedmillió külhoni magyar állampolgár is szavazhat majd a betelepítési kvóta ellen kezdeményezett népszavazáson. Ők ugyanúgy levélben adhatják majd le voksaikat, mint az országgyűlési választáson.
http://magyarhirlap.hu/cikk/59476/Kulhoniak_is_szavazhatnak_a_kvotakrol
Bayer ZsoltÁlom volt
Álláspont. Titokban reménykedtünk, és titokban sejtettük, hogy valószínűleg kikapunk.
Így lett. Nem érdemeltünk ekkora vereséget, és a 4–0 nem is tükrözi a mérkőzés valóságát, de ez most mindegy.
Ennek a csapatnak mindenképpen óriási köszönet jár.
Szóval köszönjük, fiúk! Köszönjük a csoportmérkőzések csodáját, és legfőképpen köszönjük az élményt, az összetartozás élményét, köszönjük, hogy ki tudja, mennyi idő után újra van csapatunk. És ez a legfontosabb, és ezt soha nem veheti el tőlünk és tőletek senki sem.
Évtizedeken át nem volt részünk ilyesmiben, évtizedeken át nem érezhettük ezt.
Most érezzük. És ez az érzés mindennél csodálatosabb.
Örökre emlékezni fogunk arra, ahogyan a csoportmérkőzések után kapcsolták Székelyudvarhelyt, Temerint, Marosvásárhelyt, Dunaszerdahelyt, és mindenhol önfeledt magyarok énekelték a Himnuszt, együtt az anyaországgal.
http://magyarhirlap.hu/cikk/59475/Alom_volt
A HŐSÖK TERÉN, HATALMAS ÜNNEPLÉSBEN RÉSZESÍTETTÉK A VÁLOGATOTTAT
HIRADO.HU, MTI
A magyar válogatottnak a franciaországi Európa Bajnokságon nyújtott teljesítményével elégedett több ezres tömeg fogadta a labdarúgó csapatot a budapesti Hősök terén hétfőn délután. A szurkolók megtöltötték a tér középső részét, illetve a rendőrség lezárta a Dózsa György utat is az ünneplés idejére.
DIE WELT: EURÓPA OLYAN IRÁNYBA HALAD, AMILYENNEK ORBÁN ELKÉPZELI
Magyar Idők
A Die Welt című német konzervatív napilap hétfői számában Boris Kálnoky arról írt, hogy a Brexit milyen következményekkel járhat Magyarországra és a visegrádi országokra nézve.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szerző, Boris Kálnoky szerint „szinte úgy beszél, mintha saját győzelme lenne a Brexit-szavazás”. ADie Welt emlékeztetett rá, Orbán röviddel az eredmény ismertetését követően azt mondta, a referendum a migrációs politikáról szólt. A lap szerint az EU-t évek óta hevesen bíráló Orbán Viktor tűnik az események „logikus nyertesének”. Magyarországgal az élen a visegrádi országok gyakorta bírálják az EU-t, több nemzetállamot és kevesebb európai integrációt akarnak – tette hozzá Kálnoky. „Most, hogy a Brexit-referendumot követően az EU jövője nyitottabb kérdés, mint valaha, lehet, hogy ütött a kelet-európaiak órája” – fejtette ki a Die Welt.
http://magyaridok.hu/kulfold/die-welt-europa-olyan-iranyba-halad-amilyennek-orban-elkepzeli-786685/
A Class FM tulajdonosa vehette meg az Indexet - Simicska a háttérben?
A Simicska Lajos tulajdonában lévő Class FM-et májusban megvásároló John Michael McNutt amerikai üzletember vásárolta meg az Indexet – tudta meg az Origo. Értesülésünk egybevág azokkal a sajtóhírekkel, melyek szerint opciós szerződések révén rövid időn belül Simicska tulajdonába kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában lévő hírportál.
Itt a Brexit-pofon: leminősítették a briteket, egyszerre két fokozattal
Megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, AAA besorolását hétfőn a Standard & Poor's. Azzal indokolták a döntést, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás után romlani fog a brit gazdaságpolitika kiszámíthatósága, stabilitása és hatékonysága.
http://hvg.hu/gazdasag/20160627_leminosites_brexit
Menj el az EU-ból, nem kell több lengyel élősködő
A Brexit láthatóan minden szempontból felkavarta a kedélyeket Angliában. Valószínűleg a 11 éves Matteus is az emiatt felhorgadó nemzeti érzelmek miatt kapta azt a szórólapra írt üzenetet iskolába menet, ami lengyel élősködőnek nevezi és azt tanácsolja, menjen vissza oda, ahonnan jött.
A srác szüleinek is megmutatta a szöveget, amire apja, Tomek is reagált. A cambridgeshire-i gyárakban dolgozó férfi szörnyűnek tartja, hogy ez megtörténik, és nem érti, miért kéne visszamennie, mikor évek óta itt él, fizeti az adót és Angliát tartja az otthonának.
A rendőrség gyűlöletbeszéd miatt nyomozást indított a cédulák ügyében.
http://index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_lengyel_gyuloletbeszed/
Vitézyt üti a Mabusz
A Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) előző vezetése jelezte, nem bíznak a magyar buszokban, egyebek mellett ezért nem fut több magyar gyártású busz az utakon - erről Vincze-Pap Sándor hétfő este az M1 aktuális csatornán beszélt.
Hozzátette: a közösségi tulajdonban, BKV-nál, Volánnál lévő mintegy 6 és félezer autóbusz több mint fele túlfutott, átlagéletkoruk 18, illetve 13 év. Mint mondta, lenne helye az új magyar autóbuszoknak, ennek ellenére az elmúlt években beszerzett járművek több mint 80 százaléka külföldi gyártású volt.
http://index.hu/belfold/budapest/2016/06/27/vitezyt_uti_a_mabusz/
Meghalt Bud Spencer
86 éves korában elhunyt minden idők egyik leghíresebb olasz színésze, a Bud Spencerként világhírűvé vált Carlo Pedersoli
http://444.hu/2016/06/27/meghalt-bud-spencer
Ezt hozta a vasárnapi nyitva tartás a boltokban
Bár a kormány csak április 11-én jelentette be, hogy eltörlik a vasárnapi boltzárat és nem is nyitott ki minden bolt azonnal, a kiskereskedelem felélénkült az egy évvel korábbihoz képest.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezt_hozta_a_vasarnapi_nyitva_tartas_a_boltokban.616723.html
Távozik a bunkó az asztaltól
Az első reakciók alapján teljes katasztrófának tűnik a brit kilépés mind az Egyesült Királyságnak, mind az Európai Uniónak. Azonban ha minden jól megy, akár még kijózanító pofon is lehet ez az egész a kontinensnek: a fősodorbeli politikai erők ráébredhetnek végre, hogy felnőttként kezeljék a választóikat, és felelősen álljanak hozzá az európai integrációhoz; az euroszkeptikus szélsőjobb pedig az Egyesült Királyság esetleges összeomlása miatt jó időre elvesztheti legitimációját.
http://index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_elonyok/
A népszavazás után sem rohan ki Nagy-Britannia az EU-ból
Brexit népszavazás után
· Nagy-Britannia a csütörtöki népszavazáson 52-48-ra a Brexit mellett döntött, de csak most kezdődik a neheze, az is kérdés, tényleg kilépés lesz a vége.
· Hétfőre a német kancellár egyeztetésre hívta Berlinbe Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, Francois Hollande francia elnököt és Matteo Renzi olasz miniszterelnököt.
· Ülésezik a Brexit miatt az Európai Parlament is.
· Szerdán már a britek nélkül ülnek ösze az európai tagállamok, de nem valószínű, hogy a posztját lemondása miatt legfeljebb októberig őrző brit kormányfő aznap benyújtaná a kilépésről szóló kérvényt.
· A Brexit nyomán akár szét is eshet Nagy-Britannia: az Eu-tagság mellett szavazó Skócia függetlenségi, Észak-Írország Írországgal való egyesülési népszavazási ötletet dobott be, de még London is kiválna, hogy az EU része maradhasson. Spanyolország bejelentkezett Gibraltárért.
· Mivel járhat Magyarországnak a Brexit?
http://index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_nepszavazas_utan/
Kövér László szerint az emberek gyarapodnak
Az Országgyűlés elnöke szerint az Európai Unióval szembeni minden fenntartás és érthető ellenszenv mellett is Magyarországnak az az érdeke, hogy valóban erős EU jöjjön létre.
Kövér László az Echo Tv Heti mérleg című műsorában vasárnap este arról beszélt, hogy Magyarország álláspontja szerint ezt nem a bürokrácia, a brüsszeli erőközpont növelésével lehet elérni, hanem a tagállamok szuverén együttműködésével. Olyan kérdésekkel kell az uniónak foglalkoznia, amelyek mindannyiunkat nagyon súlyosan érintenek - fűzte hozzá.
Kitért arra is, hogy Magyarország ebben a pillanatban "elég jól van", eltekintve a migránskrízistől, a magyar gazdaság működik, az emberek gyarapodnak, s régen valósulhatott meg ilyen bérfejlesztés. Ezzel párhuzamosan történik a polgári Magyarország megteremtése, talán a következő években itt is lépnek előre - mondta, kiemelve: meg kell tanulni ismét nemcsak nagyot álmodni, hanem bízni abban is, hogy képesek vagyunk egyről a kettőre jutni a saját erőnkből.
http://www.sztarklikk.hu/kozelet/kover-laszlo-szerint-az-emberek-gyarapodnak/274014/
A belső elhárítás vesztegette meg a hivatalnokot
Hivatali vesztegetéssel vádolja az ügyészség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő egyik járási hivatal osztályvezetőjét, aki a vádirat szerint százezer forintot fogadott el azért, hogy a földhivatali nyilvántartásból jogosulatlanul adatokat adjon ki.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat idén áprilisában megbízhatósági vizsgálatot folytatott le a vádlottal szemben, aki ekkoriban az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járási hivatal osztályvezetője volt. A tárgyalótiszt abban kérte a vádlott segítségét, hogy szerezze meg egy magánszemély ingatlanjainak az adatait a földhivatali nyilvántartásból. A vádlott ezt meg is ígérte, mire a tárgyalótiszt pénzt adott volna ezért, de a vádlott azt kérte, hogy a későbbiekben ő írhassa meg az ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződést, mivel ügyvédi irodát fog nyitni.
http://index.hu/belfold/2016/06/27/a_belso_elharitas_vesztegette_meg_a_hivatalnokot/
Szerdán már a britek nélkül ülnek össze a tagállamok
Kedden és szerdán EU-csúcstalákozó Brüsszelben. Nem számítanak arra, hogy David Cameron most nyújtja be a kilépési kérvényt.
Kedden csúcstalálkozóra gyűlnek össze az uniós állami vezetők Brüsszelben. David Cameron brit miniszterelnök az aznapi munkavacsora alatt számol be a terveiről.
z eddigi megbeszélések alapján valószínű, hogy Cameron nem jelenti még be az Egyesült Királyság igényét az Európai Unióról való kilépésre. A 27 másik állami vezető azonban arra készül, hogy ez később meg fog történni, vagyis a brit törvényhozás tiszteletben tartja a népszavazás eredményét. „Nagy-Britanniában komoly válság van, nemcsak a kormánypárt vezetőségében, hanem egy olyan válság, ami ennél sokkal mélyebbre nyúlik – hallottuk vasárnap egy magas rangú brüsszeli forrástól. – Ezért arra számítunk, hogy Cameron nem teszi meg ezt a bejelentést”. Arról viszont várhatóan szót ejt majd, hogy mi lesz a 2017-ben esedékes brit EU-elnökség sorsa.
http://index.hu/kulfold/eurologus/2016/06/27/szerdan_mar_a_britek_nelkul_ulnek_ossze_tagallamok/
Brexit: Boris Johnson a külföldi EU-állampolgárokat nyugtatja
Boris Johnson szerint nem csorbulnak a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogai azután sem, hogy a brit EU-tagságról rendezett népszavazáson a választók többsége a kilépésre voksolt - írja az MTI.
A volt londoni polgármester, aki a népszavazási kampányban a Brexit-párti - vagyis a kilépést pártoló - tábor frontembere volt, a The Daily Telegraphban azt írta: nem tudja eléggé hangsúlyozni, hogy Nagy-Britannia Európa része, és mindig is az marad, együttműködése az Európai Unióval "élénk lesz és még tovább élénkül" a legkülönfélébb területeken. Johnson szerint az egyetlen változás az lesz, "és ez sem lóhalálában történik", hogy Nagy-Britannia megszabadítja magát az EU "homályos" törvényalkotási rendszerétől.
http://index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_boris_johnson_a_a_kulfoldi_eu-allampolgarokat_nyugtatja/
A pápa szerint a melegek bocsánatkérést érdemelnek
Ferenc pápát vasárnap Örményországból hazafelé kérdezték arról, hogy egyetért-e az egyik legmagasabb rangú tanácsadójával, Karl Marx német bíborossal abban, amit az Dublinban, az orlandói mészárlás után mondott arról, hogy az egyház bocsánatkéréssel tartozik a melegeknek azért, hogy annyi ideig kirekesztette őket.
Ferenc pápa erre azt mondta, hogy a melegeket nem szabadna kirekeszteni, hanem tisztelettel kell bánni velük. Azt mondta, a homoszexuális közösséget néhány „átpolitizált tettét” lehetne „mások számára egy kicsit sértőnek” nevezni, de a híres, 2013-as mondatát felidézve azt is mondta:
„Ha valaki ilyen állapotban él, jó szándékú, és keresi Istent, kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felette?”
http://444.hu/2016/06/27/a-papa-szerint-a-melegek-bocsanatkerest-erdemelnek
Így bukott el a Brexit-szabotázs
David Cameron azzal tudta leszerelni a vezető EU-politikusokat, amikor tiltakoztak a brit EU-tagság népszavazásra vitele ellen, hogy majd koalícióra lép a liberális demokratákkal, akik úgyis megvétózzák a népszavazást, de mivel egyedül is kormányt tudott alakítani tavaly, így kénytelen volt kiírni a népszavazást - írja megbízható forrásaira hivatkozva vasárnapi összefoglalójában Erik Nielsen. Az UniCredit londoni vezető közgazdásza számos érdekes részletet oszt meg olvasóival a londoni közhangulatról, a várható gazdasági és társadalmi káoszról és arról, hogy ő mire számít ebben a felfordulásban.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/igy_bukott_el_a_brexit-szabotazs_terve.233941.html?winapp=1
KILENCSZÁZ OFFSHORE CÉGET VIZSGÁLT EDDIG A RENDŐRSÉG
Suki Zoltán Magyar Idők
Eddig csaknem kilencszáz offshore céget vizsgált át a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) az offshore-ügyek magyarországi szálainak felderítésére alakított tíz emberből álló nyomozócsoport – tájékoztatta lapunkat az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrök arra kíváncsiak, hogy a cégeknek lehetett-e közük valamilyen korábbi büntetőeljáráshoz.
http://magyaridok.hu/belfold/kilencszaz-offshore-ceget-vizsgalt-eddig-a-rendorseg-783829/
GYURCSÁNY FERENC KOTTÁJA
Kis Ferenc Magyar Idők
Az MSZP hét végi tisztújítása után egyértelművé vált, hogy a párt nem tud, de nem is akar megszabadulni Gyurcsány Ferenc befolyásától. A megválasztott új elnök, Molnár Gyula ugyanis kijelentette: a jelenleginél nyitottabbá szeretné tenni a Magyar Szocialista Pártot, mert úgy gondolja, a „demokratikus oldal egyetlen kihívóval győzheti le a Fidesz-rezsimet”. Ebből pedig az következik, hogy Molnár Gyula a 2018-as parlamenti választáson a Demokratikus Koalícióval és a többi baloldali törpepárttal összefogva kíván harcba szállni.
Nagy kérdés persze, hogy a párton belül és a szocialista szimpatizánsok körében milyen támogatottságot élvez majd ez a szövetségi politika. A baloldali ellenzék erői egyenként nyilvánvalóan esélytelenek lennének a Fidesz–KDNP ellen, logikusnak tűnik tehát az összefogás, bár az sem jelent garanciát a győzelemre, az egyes pártok támogatottsága nem adódik össze automatikusan.
Addig sok minden történhet, az viszont tény, hogy a szocialisták 2014 óta jottányit sem léptek előre, sőt a közvélemény-kutatók adatai szerint jelenleg alig 10 százalék feletti a támogatottságuk.
http://magyaridok.hu/ahelyzet/gyurcsany-ferenc-kottaja-785107/
Orbán reagált a vereségre
A magyar csapat 4 góllal kapott ki a belgáktól, Orbán Viktor nem sokkal a meccs vége után a Facebook-oldalán üzent. Amint a Fidesz is.
http://hvg.hu/sport/20160626_Orban_reagalt_a_veresegre
Ferenc pápa: „Valami nem működik ebben a lomha unióban”
Ferenc pápa vasárnap azzal fordult az Európai Unióhoz, hogy álljon elő új, találékony megoldásokkal az unió megőrzéséért.
http://hvg.hu/vilag/20160627_ferenc_papa_brexit
Felfüggesztette a Quaestor Alapkezelő tevékenységét az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn reggel felfüggesztette a Quaestor Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre és portfoliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét. A jegybank egyúttal felszólította a céget az engedélyezési feltételeknek történő folyamatos megfelelésre is. A Quaestor-kártalanításban érintett befektetők érdekeinek védelmére tekintettel ugyanakkor a határozat szerint a felfüggesztés alól kivételt képeznek a befektetési jegyek visszaváltásának fedezetét szolgáló eszközértékesítések, illetve a visszaváltás lehetőségéhez kapcsolódó kötelezettségek teljesítése.
Az MNB hétfőn reggel megjelent határozatával felfüggesztette a Quaestor Befektetési Alapkezelő Zrt. (Quaestor Alapkezelő) tevékenységi engedélyét a befektetési alapkezelésre (kollektív portfoliókezelés) és portfoliókezelésre vonatkozóan, mivel a társaság nem felel meg a tevékenységvégzéshez szükséges engedélyezési feltételeknek. Az alapkezelő minősített befolyással rendelkező tulajdonosa (a felszámolás alatt álló Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.) ugyanis a pénzügyi szférában szakmai elismertségét végérvényesen elvesztette, így nem rendelkezhet jó üzleti hírnévvel, illetve a megbízható, gondos tulajdonosi irányítást sem képes biztosítani.
A jegybank mostani vizsgálatot lezáró határozatában – a személyi feltételek fentiekben részletezett hiányán túl – megállapította, hogy a Quaestor Alapkezelő működése során nem biztosítja az összeférhetetlennek tekinthető feladatok és felelősségek jogszabálynak megfelelő kezelését.
A feltárt hiányosságokra tekintettel a jegybank határidő tűzésével felszólította a társaságot, hogy tevékenysége körében az egymással összeférhetetlen feladatokat és felelősségi területeket válassza szét, valamint biztosítsa az összeférhetetlenség feltárására vonatkozó ellenőrzési feladatok jogszerű ellátását.
http://hvg.hu/gazdasag/20160627_Felfuggesztette_a_Quaestor_Alapkezelo_tevekenyseget_az_MNB
Meglepetés! Ő lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje
A Magyar Nemzet meg is kérdezte Molnárt, hogy milyen szerepet szán Botkának, a frissen megválasztott elnök pedig meglepő választ adott:
„Nyilván az ő szerepe a legkényesebb. Én ma azt mondom, hogy egyetértek a kongresszus döntésével, amely a választmányt egy stratégiaalkotó intézményként definiálta, és Hiller Istvánt választotta ennek élére. Botka Lászlónak a jövőben ennél konkrétabb és nagyobb feladatot ajánlok. Első lépésben a párt megerősítésén kell együtt dolgoznunk, és eljön az a pillanat, amikor a kormányzati munkára való felkészülés első számú felelőseként látnám szívesen.
Vagyis miniszterelnök-jelöltként?
Belülről választott miniszterelnök-jelöltnek én ma csak őt tudom elképzelni. Lehet még külső megoldásban is gondolkozni, de erről korai beszélni.”
http://valasz.hu/itthon/meglepetes-o-lehet-az-mszp-miniszterelnok-jeloltje-119276
Schiffer búcsúzóul kiosztja az „összellenzéki front” hívet
Nem szezon közben hagyta ott csapatát, és biztos benne, hogy az LMP marad a megkezdett úton – állítja Schiffer András. A politikától visszavonuló LMP-társelnök arról is beszél, mi a véleménye az Orbán-ellenes összellenzéki frontról. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.
„Ezek fantazmagóriák, amelyekkel valóságtól régen elszakadt emberek játszadoznak. Kérdés, egy ilyen húzás után a Jobbik vagy az MSZP esne-e szét előbb. Ez pont az a kifacsart logika, amellyel az LMP-t is megpróbálták bekényszeríteni a nagy bajnaista összefogásba. Miért gondolja bárki, hogy aki akkor ránk szavazott, voksolt volna egy Simon Gáborral és Gyurcsány Ferenccel súlyosbított listára? És aki Gyurcsányt akarja, miért akarná Toroczkai Lászlót?” – ezt mondja a politikából távozó Schiffer András, amikor a politikai körökben mind gyakrabban felmerülő, Gyurcsánytól a Jobbikig ívelő 2018-as technikai koalícióról kérdezzük.
http://valasz.hu/itthon/schiffer-bucsuzoul-kiosztja-az-osszellenzeki-front-hivet-119204
Még mindig káosz van a tőzsdéken
Eléggé szenvednek az európai tőzsdék hétfőn a csütörtöki brit népszavazás után, amin a brit választók többsége az Európai Unióból való kilépés mellet döntött. Háromnegyed kettőkor a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,84 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,96 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,79 százalékos veszteségben állt - írja az MTI.
Részvényeket kellett felfüggeszteni
Főleg a bankok, valamint a Nagy-Britanniához kapcsolódó vállalatok részvényárfolyama csökkent hétfőn, például a Csatorna-alagutat üzemeltető cég, a Eurotunnel árfolyama 12,87 százalékkal csökkent a párizsi tőzsdén. Londonban a bankok mellett a légitársaságok és az építőipari cégek tartoztak a nap vesztesei közéi. A fapados légitársaságok közül az easyJet 19,61, a Wizz Air 9,29, a Ryanair pedig 8,91 százalékos mínuszban állt hétfő délután, míg a British Aiways anyavállalata, az IAG 9,73 százalékot veszített értékéből.
http://index.hu/gazdasag/2016/06/27/meg_mindig_kaosz_van_a_tozsdeken/
A kölcsönös felelőtlenség rendszere működik az egészségügyben
A betegeket munkadarabként jelentik le, a kórházi osztályok egymásra tolják a felelősséget, így annyira alacsony az eredményesség, hogy jelenleg nem lehet egységes minőségbiztosítási rendszert bevezetni az állami egészségügyben – derült ki Baraczka Mariann, Sinkó Eszter és Kovácsy Zsombor egészségügyről folytatott szakértői beszélgetésén. Tudósításunk.
http://mandiner.hu/cikk/20160627_egeszsegugy_tudositas_kolcsonos_felelotlenseg_rendszere
Moszkva szerint bocsánatot kért Putyintól a lelőtt orosz vadászgép miatt a török elnök
Bocsánatot kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől és a tavaly a szír határnál egy török gép által lelőtt orosz pilóta családjától Recep Tayyip Erdoğan török elnök a Kreml közlése szerint.
Kozák Márton
Behódolás helyett - Arányos választási rendszer vagy a választások bojkottja
Az ellenzék egységesen követeljen arányos választási rendszert, ha pedig követelése nem ér célt, fontolja meg a bojkottot – javasolja Haraszti Miklós. A Kádár-korszak emblematikus ellenzéki alakjánál kevesen értik és érzik jobban az autokratikus rezsimek működésének sajátszerűségeit. Tapasztalatai frissek, hiszen mint az EBESZ sajtószabadság-felelőse, majd a szervezet kazahsztáni és tádzsikisztáni választási megfigyelőcsoportjának vezetője és az ENSZ belarusz jelentéstevője olyan országokkal került intenzív kapcsolatba, ahol a vakmerőbbek titkon azt sóhajtották a messziről jött ember fülébe: „Hát, maguknál még legalább összeszámolják a szavazatokat.”
A követelés apropója, hogy a Fidesz a nemzetközi kritikák egy részére reagálva ősszel módosítaná a még kétharmados fölénye birtokában hozott választási törvény két abszurd, de kevéssé lényeges elemét. (Az időközben elhunytak szavazását elkerülendő az egyébként tíz évre regisztrált, levélben szavazó külhoni magyarok csak akkor kapjanak szavazócsomagot, ha megerősítik a regisztrációt; illetve a két százalékot el nem érő pártok fizessék vissza az állami támogatást.) Csakhogy most hibádzik az egyoldalú változtatáshoz szükséges kétharmados parlamenti többség, így a korábban egymagában alkotmányozgató és testreszabott választási törvényeket előállító párt rászorul az ellenzék támogatására. A Fidesz tart attól, hogy ha e lényegi kérdéseket nem érintő, de látványosan stupid ügyekben nem lesz megállapodás, megnehezedik hatalma demokratikus legitimitásának látszata.
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/behodolas-helyett-99631
„Levágják a kezemet, ha nem írom alá?” – Wittinghoff Tamás a Klikről, a Fideszről és az autonómiáról
A kormányt rendre bíráló budaörsi polgármesterrel arról is beszéltünk, hogy lehet hatékony az ellenzéki politika. A budaörsi minta ez: konzervatív, MSZP-s, PM-s egy csapatban!
A budaörsi önkormányzat most szerdai ülésén – a kormánypárti képviselők távolmaradásával – egy nyilatkozatot fogadott el. Ebben úgy fogalmaztak, hogy „az Országgyűlés az oktatási törvények módosításával immár végleg és teljesen elvette tőlünk iskoláink működtetői jogát, és az Érden újonnan létrehozandó tankerületi központnak adta vagyonkezelésre a városunk saját bevételeiből milliárdokért felépített, jól felszerelt, az önkormányzat vagyonába tartozó iskolaépületeinket”. (A budaörsi gimnázium tiltakozásáról itt tudósítottunk.) A többmilliárdos vagyon elvétele után pedig 2,3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás megfizetésére is kötelezik önkormányzatot – olvasható a nyilatkozatban. A budaörsi testület szerint a rendelkezések mind a hatályos magyar alaptörvénnyel, mind az önkormányzatokra vonatkozó sarkalatos törvényekkel ellentétesek, és „súlyosan sértik az önkormányzatok önálló gazdálkodásra vonatkozó, nemzetközi szerződésben biztosított jogokat”
.
Dárdai elemzett: El vagytok kókadva, baszki
Az M4 csatornának már nem elemzett, két The Vr vloggernek azonban megtette - közvetlenül a meccs után. És egyáltalán nem fogta vissza a stílusát sem.
http://hvg.hu/sport/20160627_Dardai_elemzett_El_vagytok_kokadva_baszki
Király Gábor az istennek sem akarja kimondani, hogy a stadionépítés jó dolog
Interjút adott a Heti Válasznak a Na,ugye válogatott veterán kapusa, Király Gábor.
Borókai Gábor főszerkesztő maga kérdezte a sok évi légióskodás után Szombathelyre idén visszatérő focistát. Egészen kedélyes beszélgetés, mígnem Borókai rátér a stadionépítésekre, hogy Király is hálálkodhasson egy sort, amiért lassan több a stadion az országban, mint szökőkút a felújított főtéren.
http://444.hu/2015/12/03/kiraly-gabor-az-istennek-sem-akarja-kimondani-hogy-a-stadionepites-jo-dolog
Kárörvendő orosz politikusok nyilatkozatai a Brexitről
Az orosz politikusok érezhető kárörvendéssel fogadták a Brexit hírét. Enyhébb találgatásaik szerint az EU és Nagy-Britannia is meggyengül a válás miatt, a durvábbak az unió kudarcáról, a még keményebbek az EU összeomlásáról elmélkednek.
Az EU-tagállamok a Brexit után ellenezni fogják a további uniós témájú népszavazásokat
– írta a twitteren Alekszej Puskov, az orosz Duma külügyi bizottságának elnöke. Szerinte a “nép véleménye” ugyanis veszélyezteti a politikai céljaik elérését.
A brit kilépés nyomán vissza fog térni a befektetők érdeklődése Oroszország iránt
– fogalmazta meg vágyait Andrej Klepacs, az orosz állami fejlesztési bank, a Vnyesekonombank (VEB) elnökhelyettese. Ha a Brexit destabilizálja az eurót és az európai tőzsdéket, az felfordulást okozhat a feltörekvő piacokon is.
http://24.hu/fn/gazdasag/2016/06/27/karorvendo-orosz-politikusok-nyilatkozatai-a-brexitrol/
A Zara divatlánc spanyol tulajdonosa 1726 milliárd forintot bukott a Brexiten
Hatalmasat buktak a Brexit miatt a világ milliárdosai, a 400 leggazdagabb ember vagyona papíron 127 milliárd dollárral lett kevesebb egyetlen nap alatt - írja a Bloomberg.
BARTUS LÁSZLÓ: RIA, RIA, ORBÁNIA
Ez nem "bezzeg" cikk lesz. Pedig lehetne az is. Mndegy, hogy Belgium leiskolázta az Orbán-csapatot, és helyre tette őket, mert a mi mondanivalónk független az eredménytől. Ha világbajnokok lennének, akkor is ezt mondanánk. De azért a tényszerűség kedvéért értékeljük a csapatot, már csak azért is, mert rendkívül túlértékelt teljesítményről van szó.
https://nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-ria-ria
PARA-KOVÁCS IMRE: NA UGYE
Az amerikai elnökválasztás, a brit népszavazás vagy a francia… nos, Franciaország úgy, ahogy van, kevésnek, elkésettnek és feleslegesnek bizonyult. Tetszettek volna korábban kelni és hallgatni a magyarokra, különösen miniszterelnök úrra, aki – mint mindent – ezt is előre látta. Akkor kiröhögte őt a művelt világ, most pedig már nem röhögnek, mivel az agyzabáló élőhalottak kipusztították őket. Csak a Kárpát-medencében és a Közel-Keleten haltak éhen a dögök, gyakorlatilag zombimentes a térségünk, de Kelet- és Közép-Európában is alig lézeng néhány lesoványodott, kiéhezett példány, akikkel játszva elbírunk. Az orosz pusztákról nem jönnek hírek, de nagy valószínűséggel arrafelé is maradtak bőven túlélők.
Persze, mi sem úsztuk meg veszteségek nélkül, a lovaink például elfogytak, kutya sem sok maradt, de legalább a parlament teljes létszámban ülésezik, mintha mi sem történt volna, az MSZP új elnököt választ éppen, a DK elnöke pedig ismételten feltartja mutatóujját valamiért.
Schiffer András hangsúlyozza, hogy a globális tőke megsemmisítő vereséget szenvedett, és most az Emberek Európája épül, illetve majdnem.
https://nepszava.us/blogs/news/para-kovacs-imre-na-ugye