2016, június 17 - 12:31 Sajtószemle
Három fekete AIDS-kutatót nem engedtek be a magyar hatóságok egy Budapesten rendezett nemzetközi HIV-konferenciára
Teljesen meg vagyunk döbbenve, ilyen még soha nem történt."
Ezt Kholoud Porter, a University College London professzora írta a 444-nek, miután a magyar hatóságok több afrikai kollégáját nem engedték be egy Budapesten rendezett nemzetközi HIV-konferenciára.
Az ügyben Koen Block, az European AIDS Treatment Group (EATG- Európai AIDS Kezelési Csoport) vezetője és Porter, aki az International Workshop for HIV Observational Databases (IWHOD - Nemzetközi HIV Megfigyelési Adatbázis Konferencia) főtitkára levelet írt a magyar külügyminisztériumnak, az érintett afrikai országok nagykövetségeinek és az Európai Bizottságnak is.
Azt szeretnék, hogy a magyar hatóságok tisztázzák, miért nem engedték be ruandai, kenyai és dél-afrikai kollégáikat a tavasszal rendezett budapesti AIDS konferenciára.
Lázár: Háromezer embert rúghatnak ki a minisztériumokból
Lázár: Magyarország nem fogad be senkit sem
percről percre kormányinfo
http://index.hu/belfold/2016/06/16/kormanyinfo_54/
Lázár: Ideje volna az országot elhagyni!
A miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón óriásit hibázott: kimondta, amit magyar, pláne kormányzati vezető politikus soha nem mondhat ki:
Emlékezzünk, mi történt, amikor Gyurcsány Ferenc mondta, hogy „el lehet menni Magyarországról”.
http://index.hu/belfold/2016/06/16/lazar_ideje_volna_az_orszagot_elhagyni/
Kormányinfó 54: Lázár: Orbán meccsnézés közben is hoz kormányzati döntéseket
Lázár azt üzeni a Tescónak és a társainak, hogy hagyják el az országot
Ez a csütörtöki kormányinfó az első a történelmi 2-0 óta. De vélhetően másról is szó esik rajta Spédertől a Brexiten át a kastélyfelújításig. A háttérintézmények megszüntetése elbocsátásokal fog járni. Lázár keményen fenyegeti a külföldi élelmiszeripari kiskereskedelmi szereplőket. Spédert a barátjának nevezi továbbra is. Tudta, hogy Orbán a stadionban ülve, a meccsnézés közben is hoz kormányzati döntéseket? Kiderült, hogy Orbánnak két magyar kormánya van. Cikkünk folyamatosan bővül.
http://hvg.hu/itthon/20160616_Kormanyinfo_54_Lazar_elso_jelenese_a_magyarosztrak_utan
Lázár: a kormányt nem érdekli a sajtó
Világosítsa fel a Népszava tudósítója arról, ki Heindrich Pecina, mert ő nem tudja - fordult munkatársunkhoz a Kormányinfón a kancelláriaminiszter. Kérdésünkre, hogy az osztrák üzletember valóban kért találkozót a kormányfőtől, és ha igen, a megbeszélésen a Népszabadság sorsáról lesz-e szó, Lázár János ismert félmosolyával közölte, a kormányt egyetlen magyar sajtótermék sorsa sem érdekli, ez egy szabad piac, mindenki azt csinál, amit akar. Orbán Viktor egyébként jelenleg szabadságon van a futball Eb-n, így "az alkotmányos rendnek megfelelően" átmenetileg Semjén Zsolt vezeti az országot.
http://nepszava.hu/cikk/1097249-lazar-a-kormanyt-nem-erdekli-a-sajto
Holtversenyben az MSZP és a Jobbik – ZRI
Május és június között
a Fidesz, a Jobbik és az LMP támogatottsága valamelyest csökkent, az MSZP-é változatlan maradt, a Demokratikus Koalícióé emelkedett. Az utóbbi hónapokban a kormánypárt táborának nagysága folyamatosan módosult, a múltkori növekedést ezúttal visszaesés követte (26-ról 24 százalékra). A Fidesz előnye maradt, hiszen a Jobbik is veszített szavazókat: 14-ről 12 százalékra szűkült a tábor. Az MSZP támogatottsága negyedik hónapja változatlan, 12 százalékos. A pártok rangsorában a szocialisták már sokszor megközelítették a nemzeti radikális pártot, most teljesen egyforma lett táboruk nagysága. Egyértelműen javított a DK, a múlt havi 4-ről 6 százalékra bővült a mögöttük álló szavazói kör. Az LMP eredménye lényegében hónapok óta változatlan, ezúttal 3 százalékon áll. Említésre érdemes még az Együtt 2, valamint a PM és a Magyar Liberális Párt 1-1 százaléka. Emelkedett a pártoktól távolságot tartók aránya, 33-ról 36 százalékra.
http://www.zaveczresearch.hu/holtversenyben-az-mszp-es-jobbik-zri/
Brüsszel beperelte Magyarországot a földtörvény miatt
Bírósági keresetet indított a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők mezőgazdasági földterület használatára vonatkozó jogaival kapcsolatos uniós szabályok megsértése miatt az Európai Bizottság Magyarország ellen.
A bizottság szerint a magyar földtörvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől anélkül, hogy ennek fejében kárpótlást biztosított volna.
http://hvg.hu/itthon/20160616_Beperelte_az_EB_Magyarorszagot_a_foldtorveny_miatt
Orbántól és Pozsgaytól is idéz Koltay Gábor az „Itt élned, halnod kell” felmelegítésében
1985. április 4-én, az ország „felszabadulásának” 40 éves évfordulóján mutatták be Koltay Gábor rendezésében azt a történelmi musicalt, amit most pénteken és szombaton újra megnézhetünk a Hösök terén. A rendező azt mondja, csak a cím és egyes szereplők ugyanazok: teljesen átírta a szövegkönyvet.
A rendező azonban azt mondja, az új mű – amire szerinte jól fogynak a jegyek, ám a hírek szerint nyomott áron sem nagyon van érdeklődés – vadonatúj lesz, új zeneszerzőkkel, új szövegkönyvvel. És az abban bemutatott magyar történelem is egészen a rendszerváltásig tart. Így kerülhetett bele Orbán Viktor, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Antall József egy-egy mondata a szövegkönyvbe.
Zúgott a taps az MTA-n, mikor egy kutató az oktatási rendszert kritizálta
A Magyar Tudományos Akadémián a természettudományok iskolai oktatásáról rendeztek előadást tegnap. Bár voltak optimista vélemények, a jelenlegi rendszert az akadémikusok többsége gyökeresen megváltoztatná. Mindennek Palkovics László jelenlétében adtak hangot, aki szintén felszólalt.
http://eduline.hu/kozoktatas/2016/6/16/Zugott_a_taps_az_MTAn_mikor_egy_kutato_az_o_45L20D
Nyilvános lett a Nagy Imre-peren dolgozó állambiztonságiak névsora
Az újratemetés évfordulóján a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát, hivatali karrierútját.
A NEB internetes oldalán elérhető összeállítás alapja az a százötven nevet tartalmazó lila iskolai füzet, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik 1957. április 13-ától beléphettek a politikai rendőrség vizsgálati osztályának Gyorskocsi utca 31. szám alatti székhelyén a harmadik emeleti zárt folyosóra, ahol a Nagy Imre-ügy szereplői raboskodtak.
A teljes névsor ezen a linken érhető el.
http://hvg.hu/itthon/20160616_Nyilvanos_lett_a_Nagy_Imreperen_dolgozo_allambiztonsagiak_nevsora
MERJÜNK ÖRÜLNI
Gajdics Ottó Magyar Idők
Idáig nem gondoltam közügynek, hogy tudok-e örülni. Egészen addig, amíg a magyar válogatott osztrákok ellen aratott szenzációs győzelme után napvilágot nem látott a magyar közbeszéd lelkileg menthetetlenül sérült, minden eddigi szellemi nívótlanságot alulmúló eszmefuttatása.
E szerint bátran vállalniuk kell véleményüket azoknak, akik nem tudnak felhőtlenül örülni a nemzeti csapat sikerének, mert minden megszerzett pont az Európa-bajnokságon Orbán diktatórikus rendszerét erősíti. Ami erről elsőként kikívánkozott belőlem, azt természetesen most sem szánom a nyilvánosságnak.
De azt ezek után nem hallgatom el, hogy igenis feleségemmel és lányommal megkönnyeztük a második gólt, és látva az utcán, a sörözőkben, az utcai kivetítők előtt eksztázisban ünneplő embereket, a hangom is elcsuklott. Végtelenül tudom sajnálni azokat az idiótákat, akiknek ezekben az évtizedek óta várva várt pillanatokban is saját kicsinyes politikai sértettségük járt az eszükben.
http://magyaridok.hu/ahelyzet/merjunk-orulni-755332/
MNB: az alapítványok 25,2 milliárd forintért vettek ingatlant
A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok négy ingatlant vettek, hármat Budapesten, egyet Debrecenben, az ingatlanokért együttesen 25,2 milliárd forintot fizettek – mondta Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtóbeszélgetésen.
A jegybank által létrehozott Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő cég vezérigazgatója közölte: a vásárlásokkal az alapítványi vagyonból 25,2 milliárd forintnyi vagyon került át ingatlanbefektetésekbe, míg az alapítványok állampapír-állománya mintegy 175 milliárd forintra csökkent.
Elmondta:a 25,2 milliárd forint vételárat az állampapírok eladásából, illetve bankbetétekben lévő pénzekből csoportosították át az ingatlanvagyonba.
http://24.hu/fn/penzugy/2016/06/16/mnb-az-alapitvanyok-252-milliard-forintert-vettek-ingatlant/
Milliárdos perek hálójában a főváros
Több mint 250 perben érintett a fővárosi önkormányzat és az összes cége. A tíz legfontosabb per pénzügyi kockázata meghaladja a 33 milliárd forintot
http://nol.hu/belfold/milliardos-perek-halojaban-a-fovaros-1619771
Pukli: Most már elegünk van
A Tanítanék Mozgalom radikális üzemmódba vált, nyáron önkénteseket keres, hálózatot épít, hogy ősztől még keményebben léphessen fel.
Az elmúlt hónapokban azt tapasztaltuk, hogy munkánk képes tömegeket megmozdítani, épp csak a kormányt nem érdekli, amit kértünk – mondta csütörtökön a Parlament előtti tájékoztatón Pukli István. A zuglói gimnáziumigazgató, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint törekvéseiket semmibe vették, a velük tárgyaló szakszervezeteket átverték, a Civil Közoktatási Platform (CKP) javaslatait válasz nélkül hagyták, a pedagógusokat megfélemlítették.
– Ebből most már elegünk van, dühösek vagyunk, elfogyott a türelmünk – jelentette ki Pukli.
http://nol.hu/belfold/pukli-most-mar-elegunk-van-1619941
Fekete Gy. Attila Magamutogatók
A Magyar Közös Képviselők Egyesülete közleményben kérte fel a közös képviselőket, számvizsgálókat, tulajdonosokat, hogy tűzzék ki a társasházakra a magyar zászlót a labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt. Ezzel a gesztussal szeretnénk megköszönni a magyar sportolóknak a hihetetlen teljesítményüket.
„Az elmúlt évtizedek legfontosabb sporteseménye zajlik, amely a magyar társadalom minden rétegét megmozgatja. A magyar válogatott sikere előtt nem lehetnek közömbösek a közös képviselők sem", írták közleményükben. A magyar-osztrák után két nappal.
http://nol.hu/velemeny/magamutogatok-1619923
A hatodik koporsóban
Ugró Miklós Magyar Nemzet
Persze méltánytalan lenne a Fideszt és Orbán Viktort felelőssé tenni a rendszerváltás kisiklásáért. Olyannyira, hogy a 2010-es választások előtt épp a Fidesz és miniszterelnök-jelöltje ígérte, hogy helyrehozzák, kiteljesítik mindazt, ami a '89-es, '90-es ígéretekből és reményekből elsikkadt. De a jövőt mégsem kaptuk vissza. Mire vitte ez a nemzedék? Soha nem keveredik ki a bankhitelekből, legfeljebb akkor, ha elárverezik a lakását. Már nem azon aggódik, mennyi lesz a nyugdíja, hanem hogy lesz-e egyáltalán. Ha megnyerte volna a jövőt, a gyermekeiét is itt képzelné el, s nem több száz kilométerre nyugatra. Napi nyolcórai munkával ha nem is jólétet, de elfogadható életszínvonalat biztosíthatna a családjának, de legalább saját magának, s nem a létminimum alatti összegből kellene megélhetési stratégiákat kieszelnie. S főleg nem kéne folyton azt látnia, hallania, benyelnie, hogy jobban él, amikor rosszabbul, gazdagabb, amikor szegényebb, tájékozottabb, amikor elhallgatnak előle valamit, szabadabb, amikor átverik. De erről már nem a Magyar Szocialista Munkáspárt tehet.
http://mno.hu/vezercikk/a-hatodik-koporsoban-1347597
Egy csalás, amiről a miniszter is tudott?
Költségvetési csalást sejt az LMP az egyik használtruhalánc akciója mögött.
A párt szakpolitikusa szerint a Háda nevű cég munkahelyteremtő támogatást vett fel, de nem teremtett új állásokat. Hadházy Ákos elmondta: mivel a pályázat kis- és középvállalkozásoknak szólt, a Háda nagyvállalkozásként kénytelen volt egy kis fantomcéget alapítani, amely igényelhette a támogatást – 340 millió forintot. Majd elbocsátott száz dolgozót, akiket egyszerűen átvett az új vállalkozás.
Az LMP szerint az ügyről feltehetően Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is tudhatott.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/egy-csalas-amirol-a-miniszter-is-tudott-1347575
Részt vettek-e kormánytagok a Háda munkahelyteremtő trükkje körüli ügyeskedésben?
Az utolsó mozaik hiányzott csak ahhoz, hogy egyértelmű legyen: a Háda-cégcsoporthoz kötődő tulajdonosi kör egyik cége visszaélésszerűen vett igénybe 338 millió forint munkahelyteremtő támogatást. A munkaügyi központ most megkapott adatai szerint a sikeres munkahelyteremtés nyomán felvett 115 regisztrált munkanélküli kétharmada két héttel korábban még a Háda-1 Kft-nél dolgozott.
http://blog.atlatszo.hu/2016/06/reszt-vettek-e-kormanytagok/
Tarlós: A taxizás ebben a formában nem maradhat fenn
"Őszintén szólva úgy tapasztaltam, hogy drótkötélből vannak az idegeim, de sokszor azért van elegem abból, hogy bizonyos álláspontjaimért mindig megkapom a jelzőket, mert egy idő után unalmas. Az értelmetlenséget, a halandzsát, a hátak mögötti sunyi szervezkedéseket. Egyesek intellektuális teljesítménynek gondolják, és büszkék rá, akár a "júdáspénzen" vett írásokra" - mondta Tarlós István az Origónak. Azt is mondta, hogy még nem lehet tudni, hogy mennyit csúszik a 3-as metró felújítása, folytatják a kerékpáros fejlesztéseket, és nemsokára megjelenik a Római-parti védmű látványterve is.
http://www.origo.hu/itthon/20160614-tarlos-istvan-budapest-3-as-metro-kerekparos-romai-part.html
Gyöngyösi gyerekhalál: leváltással megúszta a gyámügyi osztályvezető
Fegyelmi büntetést kapott, és csütörtökön leváltották a Gyöngyösi Járási Hivatal Gyámügyi Osztályának vezetőjét, a gyámügyi szakügyintéző pedig lemondott, miután egy másfél éves kislány májusban éhen halt Gyöngyösön, tudta meg a Velvet a Heves Megyei Kormányhivatal Sajtóosztályától.
Csizmadia LászlóCopy-pártosodás
A néppárttá válás nem óhaj kérdése, hanem a választók mindenkori akaratának megnyilvánulása.
Magyar Hírlap
Kutyából nem lesz szalonna – tartja a közmondás. Az élet tapasztalatait nehéz cáfolni, még akkor is, ha néhány kivétel erősítheti a szabályt. Példának okáért talán a kínaiak másképp vélekedhetnek erről az állításról, no de az ott mégiscsak Ázsia. A magyar pártpalettán kialakult kínálat átfogja a választók igényeit. Az 1989 óta alakult pártalakzatok a futottak még kategóriáját erősítik. A DK, az Együtt, a PM, a Liberális Párt csak statisztaszerepben tetszeleghet. Ezek a pártok pályafutásukat tekintve, történelmi szempontból kérészéletű jövevények.
Magyarországon a néppártosodás szükségességét a Fidesz ismerte fel először, s megvalósítását 1998 óta végzi. Ideológiailag masszivitást tükröz, szervezeti rendszere megfelel a lakosság széles rétegeinek. A pártszövetség sikerét annak köszönheti, hogy össznemzeti érdekek alapján kormányoz.
A CÖF célja a mindenkori jó kormányzáshoz a civil támogatás fenntartása és biztosítása. Talán az sem véletlen, hogy az ellenzéki pártok nem rendelkeznek olyan kapcsolatrendszerrel, amely a társadalom polgárainak aktív többségét egységes gyűjtőtáborban tartja. Ez az ok-okozati összefüggés igazolható a magyar civil társadalom többségének identitásával. Ez nem más, mint a nemzet szuverenitásának megőrzése, a keresztény civilizációhoz ragaszkodás és a magyarság által lakott területeken a szubszidiaritás fenntartására törekvés, a szabad élet garantálása.
http://magyarhirlap.hu/cikk/58591/Copypartosodas
Hiller István nem köt alkut Molnár Gyulával
Nem lép vissza a választmányi elnöki jelölésétől Hiller István. Mindezt maga az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke erősítette meg a Népszavának. A szocialista kongresszusi jelölőbizottság múlt szombati ülése után ugyanis elterjedt a hír, hogy Hillert többen – köztük Tóbiás József mai pártelnök is - arra biztatták, lépjen vissza választmányi elnöki jelöltségtől és vállaljon más, fontos pozíciót.
http://nepszava.hu/cikk/1097159-hiller-istvan-nem-kot-alkut-molnar-gyulaval
Mindet tudni fog a céges ügyekről a NAV, szinte a teljes üzleti hálónkra ráláthat
Az adóhatóságnak közvetlen rálátása lesz több százezer vállalat szinte teljes beszállítói és vevői kapcsolatára a június elején elfogadott adótörvény eredményeképpen, amelynek értelmében jövőre a jelenlegi egymillióról százezer forintra csökken az áfa-adatszolgáltatás összeghatára – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.
Végveszély a Duna partján?
A Dunaferr nehéz anyagi helyzete magával ránthatja a cég beszállítóit. A vasmű olyan magyar beszállítói vállalkozásokkal szakítja meg a kapcsolatait, amelyek évtizedeken keresztül biztos partnerei voltak a magyar nehézipar utolsó fellegvárának. Sok ezer munkahely kerül ezzel veszélybe.
Mind a száz alkalmazottjától kénytelen megválni és a mangánérc bányászatát végleg abbahagyni az úrkúti Mangán Kft., a Dunaferr eddigi beszállítója. A dunaújvárosi cég igen rossz gazdasági helyzetbe került, teljesen el van adósodva – erről részletesen a Heti Válasz május 26-án megjelent számában írtunk. Mivel Magyarországon a kohászat – a Dunaferren kívül – gyakorlatilag megszűnt, a bányavállalatnak a dunaújvárosi üzem maradt az egyetlen vásárlója. Az úrkúti mangánbánya az egykori Dunai Vasműnek annak születése pillanatától, azaz immár több mint hatvan éve szállít mangánércet az acélgyártáshoz. A bánya jövőre ünnepelte volna a 100. születésnapját, de az örömteli megemlékezés sajnos elmarad.
http://valasz.hu/itthon/vegveszely-a-duna-partjan-119077
Különös helyzetbe kerülnek jövőre a magyar nyugdíjasok
Jövőre 2,4% lehet az éves átlagos infláció szemben a kormány terveiben szereplő 0,9%-os előrejelzéssel szemben - derült ki a Költségvetési Felelősségi Intézet legfrissebb elemzéséből. Ez érdekes helyzetet eredményez a nyugdíjemelések körül.
Belehalt sérüléseibe a meglőtt brit parlamenti képviselő
Az ellenzéki Munkáspárt alsóházi képviselője a tavalyi parlamenti választásokon nyerte el mandátumát, két gyermek édesanyja.
Az egyik szemtanú szerint a helyszínen két férfi konfliktusba keveredett, és a képviselő közbe akart avatkozni, amikor a lövések eldördültek. Ugyancsak szemtanúk számoltak be arról, hogy a támadó egy régi típusúnak tűnő kézifegyverből három lövést adott le Jo Coxra, majd késsel is megsebesítette, végül belerúgott a földön fekvő nőbe.
http://hvg.hu/vilag/20160616_belehalt_seruleseibe_a_meglott_brit_parlamenti_kepviselo
Másodlagos viktimizáció másodfokon
Amit Dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla bírája a nyíregyházi csoportos erőszak ügyében hozott ítéletének indoklásában elmondott, az maga a másodlagos viktimizáció: szavaival Dr. Balla maga is erőszakot követett el az áldozaton. És ezért jár a felelősségre vonás.
Ez az írás nem az érthetetlenül enyhe ítéletről fog szólni és nem is az elkövetők bestiális tetteiről, sem róluk magukról. Persze érdemes arról is beszélni, mennyivel lenne hasznosabb jópár óra közmunka, mint a fiatalkorúak börtöne és hogy ez a fiatalkorúak börtöne miért jó megoldás, amikor például egy roma kamasz ellop egy kakaóscsigát és miért nem az hirtelen, amikor gazdag, elitiskolás kamaszok leitatnak, majd ájult állapotában levetkőztetnek egy kislányt, akinek a vaginájába nyúlkálnak, a szájába péniszt tömködnek és a végén még le is vizelik. Hogy aztán ez a kislány úgy értesüljön arról, mi történt vele, hogy már az egész suli látta az eseményekről készített és terjesztett gyermekpornográfiát. De ugye most nem erről lesz szó.
Dr. Balla Lajos azt találta mondani a végsőkig enyhített és persze felfüggesztett ítélet indoklásában, hogy a történtek kiváltója az elkövetők ,,kamaszos kíváncsisága és az áldozat meggondolatlan magatartása" volt. Tehetsz róla, tehetsz ellene, ahogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság mondaná. Tehát, egyszerűbben: Balla enyhítő körülményként vette számításba, hogy az áldozat önként elfogyasztott másfél deci vodkát, amitől elájult, ezzel - legalábbis az indoklásból logikusan ez következik - hozzájárult ahhoz, hogy védekezésre és akaratnyilvánításra képtelen állapotban megerőszakolják. Erről szól ez az írás.
http://anemaznem.blog.hu/2016/06/15/piros_lapot_balla_urnak
Kovács Béla él és virul Strasbourgban
Véletlenül összefutottunk a jobbikos Kovács Béla – tavaly októberben felfüggesztett – EP-képviselővel Strasbourgban, az Európai Parlament épületében. A képviselő a nyakában érvényes belépőkártyát viselt, kezében slusszkulcsot pörgetett. Láttuk, amint két férfi kíséretében kijön az épületből, és a garázs felé tart, sajnos nem hallotta meg, hogy utánakiabálunk; egy fotót azért sikerült róla készítenünk.
http://24.hu/belfold/2016/06/15/kovacs-bela-el-es-virul-strasbourgban/
Spéderellenes fejcseréket ígért Demjánnak Orbán Viktor
Sajtótájékoztatót tartott Demján Sándor, a takarékszövetkezetek egy kisebb részét képviselő OTSZ vezetője – maga egyébként gyorsan tisztázta, hogy immár semmilyen anyagi érdekeltsége nincsen a takarékszövetkezeti szektorban, csak "segít, ahol tud".
Elmondta,
Orbán Viktor azt ígérte neki, hogy új kormánybiztost fog kinevezni a takarékszektor felügyeletére,
és hogy Orbán a Spéder terveinek hatalmas kritikusai, az OTSZ segítségét kérte abban, hogy segítsenek feltárni, milyen hibák történtek a szektor átalakításakor. Tisztázták Orbánnal, hogy a jövőben a takarékszövetkezetek tulajdonának gyarapítása lesz a cél.
Na de miért csak most, három évvel az átalakítások után reagált Orbán? Demján szerint azért, mert Orbán vezetési stílusa olyan, hogy kijelöl egy kört, akiket megbíz a szabályozás átalakításával és az átalakítások levezénylésével. A törvényt talán maga sem olvasta, és
nem látta át igazán, mi történik,
vélekedett Demján, aki szerint mostanra már feltűnt a miniszterelnöknek, hogy mi történt a szeme előtt három éven át.
Demján ezúttal is kifejtette, hogy úgy látja, a takarékszektort teljesen kisemmizte a Spéder-féle üzleti kör. Az üzletember szerint a Spéder Zoltán vezette átalakítás a takarékszövetkezetek felől a – Spéder emberei által vezetett – Takarékbankba vitte át a profitcentrumot, a 2012-es plusz tízmilliárdról tavaly mínusz kétmilliárdra zuhant a takarékok nyeresége. Papíron nincs csődben a szektor, de teljesen kisemmizték őket, mondta.
A lopás az lopás. Kisembereket akartak kisemmizni, egy rendszer félelemben tartásán keresztül"
http://444.hu/2016/06/16/spederellenes-fejcsereket-igert-demjannak-orban-viktor
Gyurcsány népfelkelést vizionált
Gyurcsány Ferenc szerint egymásra kell találniuk a demokratáknak, hogy felléphessenek "az önkény ellen" – különben előbb-utóbb a nép fog felkelni, és azt egyetlen tisztességes magyar ember nem kívánhatja. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön Facebook-oldalán emlékezett meg arról, hogy ötvennyolc éve végezték ki Nagy Imrét és társait. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: harmincegy évvel később, 1989. június 16-án, a mártír miniszterelnök és "társai megrendítő és egyben felszabadító újratemetésének napján végre szépnek látszott a jövő."
http://propeller.hu/itthon/3225025-gyurcsany-nepfelkelest-vizionalt#v1628651
A bíróság szerint Kocsis Máté nem meleg, viszont ettől még nyugodtan le lehet melegezni
Másodfokon megnyert Ungár Klára volt fideszes, majd SZDSZ-es képviselő Kocsis Máté fideszes józsefvárosi polgármester ellen, miután a bíróság kimondta:
Kocsis keresetében elmulasztotta megmagyarázni, miért sértő rá nézve, ha lemelegezik.
A bíróság az ítéletben azzal érvelt, hogy Ungár nem bizonyította be Kocsisról, hogy meleg, úgyhogy ezt az állítás valótlannak tekinthető; Kocsis viszont amellett, hogy nem tudta bebizonyítani, hogy miért sértő lemelegezni valakit, azt sem tudta indokolni, hogy kár érte őt emiatt a környezetében.
A BÍRÓSÁG NEM TISZTELI A HETEROSZEXUALITÁST
Szikszai Péter Magyar Idők
Nem sértő Kocsis Mátét melegnek nevezni, még ha nem is igaz.
Ha valaki azonban mégsem viseli, hogy igaztalanul homoszexuálisnak tartsák, mert pontosan az Alaptörvény szerint gondolja élni az életét, a bíróságra ne számítson. Az igazságszolgáltatás nemcsak, hogy különbséget tesz ember és ember között, hanem még az alkotmánnyal ellentétesen is cselekszik.
http://magyaridok.hu/belfold/birosag-nem-tiszteli-heteroszexualitast-757150/
Sebes György Sport és...
Végre egy esemény, amely egységbe tömöríti a magyar társadalmat. Nem kellett hozzá más, csak egy győzelem. Egy olyan siker, amilyenre régóta vártunk, amilyenről régóta álmodoztunk. Két gól az ellenfélnek, ráadásul a "sógoroknak", akikkel eddig a legtöbb válogatott meccset játszottuk - és mindjárt más színben látjuk a világot.
De talán éppen ez a baj. A 2-0 valóban szép eredmény. Fontos siker. Megmutattuk a világnak, hogy még vagyunk és hogy a magyar futballt nem lehet leírni. Meg azt is, hogy van remény. Értékelni kell, amit a csapat - mint csapat - elért, de túlértékelni hiba lenne.
Jogos az öröm. Még az is érthető, hogy a közös meccsnézés zsúfolt helyszíneiről a tömeg a körútra vonult és akkor leálltak a villamosok, meg a közlekedés. Régóta nem volt miért az utcákon ünnepelni. Még egyszer mondom: ünnepelni. Mert az utcákon, tereken, hidakon jó párszor összegyűlt sok ember. Ezrek, néha tízezrek. Hiszen semmi sincs rendben. Sem az oktatásban, sem az egészségügyben, sem a politikában. De valódi eredményt csak a netadó visszavonásával sikerült elérni. A többi probléma megmaradt, esetleg nőtt, s a hatalom úgy ítélte meg, a tiltakozásnak nincs akkora súlya, hatása, hogy bármit is kellene lépni.
http://nepszava.hu/cikk/1097071-sport-es
Újabb pereket nyert Szilvásy György
Rogán Antal jelenlegi propagandaminiszter és Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke 350-350 ezer forintot köteles fizetni Szilvásy Györgynek, a Gyurcsány-kormány titokminiszterének, mert hazugságokat állítottak róla. Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztos félmilliót utalhat, ugyancsak azért mert hazudott a nyilvánosság előtt - tudta meg a Népszava. Az ítéletek jogerősek.
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki döntése értelmében Rogán Antal jelenlegi propagandaminiszter, és Németh Szilárd, a Fidesz mai alelnöke hazugságokat nyilatkoztak korábban Szilvásy György egykori titokminiszterrel kapcsolatban. A politikusok a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper kapcsán állították azt, hogy a Gyurcsány-kormány tagjaként "találkozgatott rendszeresen" - az azóta elítélt - Portik Tamással.
Rogán azt is mondta: Szilvásy bízta meg Portikot, hogy járasson le vezető fideszes politikusokat - köztük őt is. Szilvásy viszont közölte: "nem ismerem, és soha nem találkoztam Portik Tamással, semmilyen megbízást nem adtam neki". Ezzel kapcsolatban a volt miniszter már több becsületsértési pert is jogerősen megnyert. Németh Szilárd pedig egyebek mellett azt állította: "Portik Tamásék megkapták a megbízást, mégpedig Szilvásyéktól annak idején, hogy fideszes politikusokat kell lejáratni.
http://nepszava.hu/cikk/1097172-ujabb-pereket-nyert-szilvasy-gyorgy
A kórházak technikai dolgozóinak nem jár béremelés
Balog Zoltán szerint ezt az intézményeknek kellene kigazdálkodniuk.
http://24.hu/kulfold/2016/06/13/a-korhazak-technikai-dolgozoinak-nem-jar-beremeles/
Ceglédi Zoltán: A fölösleges moralizálás
Orbán Viktor minapi beszéde az apropó, amit az ügyészek napján vezetett elő. Elébb közösen felháborodunk, majd – lehet, hogy alaptalanul – megsértem önt, kedves olvasó.
„A morális alapok megerősítik az igazságszolgáltatást, a moralizáló diskurzus – amely relativizálja a jogi szabályokat – pedig kifejezetten rombolja és hátráltatja annak a működését” – ez az egyik legfontosabb elem a kormányfői beszédből. Azt a hazugságot rögzíti, miszerint létezik olyan stádiuma a hatályos jogrendszernek, mely tökéletes, makulátlanul (a változás igényével nem illethető módon) igazságos, és ezért káros morális vitát folytatni róla.
http://www.168ora.hu/velemeny/orban-viktor-ellenzek-moral-cegledi-zoltan-146445.html
„Aki disznókkal birkózik, maga is mocskos lesz” – Simicskáék folytatják a harcot
Simicska ügyvédje disznókat emlegetett, a bíró pénzbírságot helyezett kilátásba az áthallásokra alkalmas közmondások idézése miatt. A Mahir hirdetőoszlop-pere ma folytatódott.
Aki disznókkal birkózik, az maga is mocskos lesz – idézett egy közmondást Magyar György ügyvéd a fővárosi hirdetőoszlopper mai tárgyalásán, a fővárosi önkormányzatot képviselő ügyvédek 33 perces előadása után, amelyben a nem megfelelő pervezetést, a felperes Mahir Cityposter Kft. rosszhiszeműségét bizonygatták. Magyar György ezt méltatlan sárdobálásnak nevezte.
http://nol.hu/belfold/aki-disznokkal-birkozik-maga-is-mocskos-lesz-1619851
A Benefícium által felvásárolt ingatlanok többsége szemetes, gazos, ahol viszont dolgoznak az önkormányzat közmunkásai, ott az elszámolásokkal van baj: ilyenek ugyanis egyáltalán nincsenek. Viszont közmunkásként fizetik az Orosz-féle politikai szervezet aktivistáit, és a polgármester a település egyéb erőforrásait is rendszeresen használja politikai projektjeihez. A képviselőtestület által el nem fogadott 2015-ös zárszámadásban mindenesetre 74 millió forint elköltését annyival intézné el a polgármester, hogy dologi és folyó kiadások.
Két ábra arról, ahogy a kormány kivetíti a vágyait a magángazdaságra
Nagy bajban van Magyarország, amióta látszik, hogy EU-s források nélkülteljesen összezuhantak a beruházások az országban. Az idei első negyedében a GDP 13,4 százaléka volt csak a beruházások aránya, ami legalább húszéves rekordmélypont; igaz, az első negyedév hagyományosan gyenge, szóval az év egészére nézve ennél valószínűleg azért jobbak lesznek a számok. De a trend igen aggasztó, főleg azért, mert nem csak az állami/EU-s pénzek által mozgatott építőiparban, hanem a magáncégek által dominált fő ágazatban, a feldolgozóiparban is visszaestek a beruházások.
A független Költségvetési Felelősségi Intézet ma bemutatott költségvetési elemzésében van két érdekes ábra, ami arról szól, hogy mi a kormány várakozása a magánberuházások alakulásáról.
Ezt várja a kormány a magánszektortól a következő években
http://444.hu/2016/06/16/ket-abra-arrol-ahogy-kormany-kivetiti-vagyait-a-magangazdasagra
Storck még egy hazugságot leleplezhetne
Európa azt kutatja, hogy lehet versenyképes egy olyan válogatott, aminek a sztárja egy török középcsapatból jön. Megvan a magyar modell.
http://index.hu/sport/futball/2016/eb/2016/06/16/storck_es_valogatott_elemzes/
A kormány kiköltekezésének nagy ára lesz
A magyar gazdaság növekedése az idén és jövőre kedvező lesz, míg utána visszaesés várható – mondta az MTI tudósítása szerint a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője csütörtökön Budapesten egy szakmai háttérbeszélgetésen. Romhányi Balázs kifejtette: a magyar gazdaság növekedése az idén megközelítheti azt a szintet, amit a kormány tervez, az intézet szakértői 2,4 százalékos GDP-növekedéssel számolnak. A növekedés 2017-ben is elérheti a 2,3 százalékot, míg az azt követő években várhatóan visszaesik 2 százalék alá.
Hozzátette: az idei és a jövő évi jelentős növekedés mögött a nagymértékű kormányzati költekezés áll, ami kormányzati beruházásokat, és kormányzati fogyasztást jelent.
http://24.hu/fn/gazdasag/2016/06/16/a-kormany-kikoltekezesenek-nagy-ara-lesz/
Nem közösködik az LMP
Az LMP nem változtat szövetségi politikáján - mondta a párt társelnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Hozzátette: a Jobbik és az LMP között sok mindenben politikai különbségek vannak, de az egész ellenzék körében bizonyos ügyekben lehetséges az egyetértés.
http://www.hirado.hu/2016/06/15/nem-kozoskodik-az-lmp/
A sivatagban haltak szomjan a magukra hagyott menekült gyerekek
Harmincnégy menekült, köztük húsz gyerek holttestét találták meg a Szaharában a nigeri hatóságok. Algériába tartottak, azonban az embercsempészek magukra hagyták őket, végül szomjan haltak.
http://nol.hu/kulfold/gyerekek-holttestere-bukkantak-a-sivatagban-1619849
Költözniük kell a MÁV Szimfonikusoknak
Az Origótól tudta meg a MÁV Szimfonikus Zenekar, hogy új otthont kell keresniük – jövő áprilistól egy ortodox egyház kapja meg fővárosi, Múzeum utcai központjukat. A Károlyi-palota kiürítéséről kormányhatározat döntött, de erről még az ott lakóknak sem szóltak. Az sem világos, milyen közfeladatot lát majd el itt az elérhetetlennek tűnő egyház, a Patriarchátus.
Magyar Bálint
Egy összehangolt leszámolás folyik Spéder Zoltán ellen, amely komoly felkészülést igényelt, majd két nap alatt lezajlott minden - erről Magyar Bálint beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt szabaddemokrata képviselő szerint ehhez miniszterelnöki jóváhagyás kellett.
http://www.atv.hu/videok/video-20160616-magyar-balint
Az NKA fesztiválos pályázatán a elbírálók fesztiváljai kapták a legnagyobb támogatást
"A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt - az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt."
A 250 millió forinttal támogatott 141 fesztivál közül nyolcnál volt ilyen "elfogultsági" ügy. Ez a 8 pályázat (az összes támogatott 5,6 százaléka), összesen 45 millió forintot kaszált, ez a teljesen pályázati összeg 18,2 százaléka.
Egy támogatott fesztivál átlagosan 1,7 millió forintot kapott, a bíráló kollégium tagokhoz kötődő pályázatok átlagosan 5,7 milliót.