2016, július 6 - 20:22 Sajtószemle
Könnycseppből vércukorszintet mérő kontaktlencse, 3D-s nyomtatóval létrehozott májszövet, távolból műtő sebészrobotok, szemüveggel közvetített orvosi beavatkozások – e kiragadott példák is jól mutatják, hogy az egészségügy többet fejlődhet a következő években, mint az elmúlt évszázadok alatt. De erre orvosnak, páciensnek egyaránt készülnie kell.
http://hvg.hu/businessmagazin/20160705_orvoslas_jovoje
Áttörés a rák gyógyításában! Magyar kutatók fedezték fel a gyógyító molekulát
Az áttörést a francia kézben lévő Servier Hungária gyógyszeripari vállalat magyar kutatói érték el. A szakembereknek hat és fél évükbe telt, hogy kifejlesszenek egy olyan molekulát, amelyiktöbbféle rákos betegség kezelésére is alkalmas lehet.
Kotschy András, a cég kutatóintézetének vezetője elmondta, hogy a moelkula már az idén klinikai fázisba kerül, a vérrák és a végbélrák kezelésében várnak tőle nagy eredményeket.
Menekítik Németh Lászlónét
A 168 Óra információi szerint – Lázár János cáfolata ellenére – igenis van összefüggés Németh Lászlóné államtitkár távozása és a „Spéder-ügy” között. A csütörtökön megjelenő lapban megszólal egy informátor, aki szerint egyértelmű, hogy menekítik Németh Lászlónét.
Áll a bál azokon a területeken, amelyek felügyelete Németh Lászlóné alá tartozott: a Magyar Postánál és az FHB-nál három nyomozás van folyamatban éppen, a Magyar Nemzeti Bank a közeljövőben tőkebefektetési csalás alapos gyanújával tehet feljelentést az FHB ellen. A Magyar Postát kihasználják a Spéder-érdekeltségek, az MFB csak a hetekben kezdte közvetíteni a 2014–2020-as időszak uniós hiteleit, nem sikerült távhő- és áramszolgáltató társaságot venni.
http://www.168ora.hu/itthon/menekitik-nemeth-laszlonet-147034.html
Közpénzből vette, Romániába viszi tévébirodalmát AndyVajna
A román médiahatóság kedden engedélyezte, hogy Andrew G. Vajna három meglévő és öt tervezett tévéadója Romániából sugározzon műsort – közölte a Népszabadsággal Turos Lóránd, a romániai Audiovizuális Tanács (CNA) tagja.
könnyebbséget jelent, hogy Romániában gyakorlatilag nincs, vagy minimális a műsorszolgáltatási díj, tehát Vajna ezzel a lépéssel spórolni fog. Kerestük a TV2-t, hogy miért akarnak a szomszédos országból sugározni, a tévétársaság meglepő módon a brit népszavazással magyarázta a romániai bejelentkezést. Mint válaszlevelükben írták: „a Brexit, illetve a bővülő csatornaportfólió kapcsán a hatékonyabb működés érdekében több alternatívát is megvizsgáltunk, végül a román joghatóság mellett döntöttünk". Ugyanis a médiacégnek eddig is csak a főcsatornája volt idehaza bejegyezve, a Super TV2, a Pro4 és a Fem3 formálisan még Londonból sugározza a műsorát.
http://nol.hu/kulfold/andy-vajna-is-megijedt-romaniaba-telepiti-a-tv2-s-adoit-1622431
A hírhamisító Papp Dániel lett az MTVA programigazgatója
Az Index információi szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) menedzsmentjében múlt héten jelentős változás történt: a 2015 májusában programigazgatónak kinevezett, egykori Hír TV-vezérigazgató-helyettes Gyurity Mónikát felállították 13 hónapja elfoglalt pozíciójából, és a programigazgatás feladatát arra a Papp Dánielre bízták, aki a cégen belül jelenleg is tartalomszolgáltatási igazgatói beosztásban dolgozik.
Gyurity Mónika a Hír TV-nél koordinációs vezérigazgató-helyettesi posztot töltött be egészen addig, míg a cég tulajdonosa, Simicska Lajos gecinek nem nevezte Orbán Viktort tavaly februárban. Felmondása után nem sokkal kapta meg a programigazgatói kinevezését az MTVA-nál, ahol egyébként korábban már dolgozott, az ő nevéhez fűződött a Főtér című műsor, amit szerkesztőként is jegyzett.
http://index.hu/kultur/media/2016/07/05/a_hirhamisito_papp_daniel_lett_az_mtva_programigazgatoja/
Piaci hatás lett az Orbán-udvar pletykáiból
Többet fizethetnek a Lázár János fennhatósága alatt álló lakossági gázszolgáltatók a Seszták Miklós felügyelte MVM-nek.
A harmadik negyedévre nőtt az MVM Magyar Villamos Művek felé a szolgáltatók által fizetendő hivatalos gáz-nagykereskedelmi díj – derül ki a Magyar Közlönyből. A lakosságot ma már szinte teljes egészében a magyar állam szolgálja ki. Ennek megfelelően az új díjak a Főgázra, a Főgáz-tulajdonú ENKSZ Észak–Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt.-re, illetve a még külföldi hátterű – a szolgáltatását az állam számára ez év októberében átadó – Tigázra vonatkoznak. Lapunk számításai szerint e három cégnek mostantól átlagosan három százalékkal kell többet fizetnie a gázért a hazai nagykereskedelmet végző állami MVM-csoportnak. A lakossági gázdíj – immáron 2014 áprilisa óta – ettől függetlenül továbbra is változatlan marad.
http://nol.hu/gazdasag/vandorol-a-penz-tarcatol-tarcaig-1622321
Az FBI nem emelne vádat Clinton ellen
Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen - ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve.
http://nol.hu/kulfold/az-fbi-nem-emelne-vadat-clinton-ellen-1622427
Visszaadták a jogtalanul lefoglalt Zsolnay-árukészletet
Visszakapta a korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., miután hatályon kívül helyezte a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség a pécsi cégnél a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot - erről tájékoztatta a Népszavát Kardos Éva ügyvéd.
A Zsolnay Zrt. korábbi felügyelő bizottsági elnöke elmondta, hogy a cég megbízásából panaszt nyújtott be, s az ennek nyomán született ügyészségi határozat indoklása kimondja, hogy a NAV által vélelmezett költségvetési csalásnak "nem tárgyi bizonyítási eszköze a kényszerintézkedéssel érintett zrt.-nek, mint gazdasági társaságnak a saját tulajdonában lévő árukészlete, amely a vonatkozó jogszabályok szerint elkobzásnak és vagyonelkobzásnak sem lehet a tárgya." Ami azt jelenti, hogy a Zsolnay Zrt.-nél jogtalanul tartottak házkutatást, és teljesen megalapozatlanul foglalták le a múlt hónapban az árukészletét. A döntés ellen fellebbezni sem lehet, így az árukészlet bűnügyi zárlatát az adóhatóságnak fel kellett oldania.
http://nepszava.hu/cikk/1099048-visszaadtak-a-jogtalanul-lefoglalt-zsolnay-arukeszletet
Ki és miért hazudik a tűzszerész-tragédiáról?
A négy halálos áldozattal járó hortobágyi robbanás után rögtön azt állították az illetékesek, hogy a bombázó lőteret 2018-ig kell – uniós támogatásból - lőszermentesíteni. A Népszava még aznap megírta, hogy ez egyszerűen nem igaz, de „odafenn” a fülük botját sem mozdították. Pedig az interneten bárki megtalálhatja az ide vonatkozó dokumentumokat. Csak egy rövid idézet az egyikből: „a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel 2015. január 14-én aláírásra került Szolgáltatási szerződés értelmében (…) a területek mentesítése a KEHOP keretében történik 2016. május 31-i véghatáridőig.”
Akkor hogyan is történhetett a tragédia egy hónappal később, július 1-én? Úgy, hogy hiába a heti hét napon át hajszolt katonák, a határidő teljesíthetetlennek bizonyult? Valamelyik ügybuzgó parancsnok azt hitte, hogy, ha jól megtúlóráztatja a tűzszerészeket, nem tűnik fel a csúszás? Vagy a kormánynál dühöngtek, hogy készre kéne már jelenteni a projektet, mert kell a pénz az EU-tól? (Egy bombalőtér nem Várkert Bazár, hogy akárhányszor át lehet adni, senki nem hal bele.)
http://nepszava.hu/cikk/1099033-ki-es-miert-hazudik-a-tuzszeresz-tragediarol
Buszsofőrök embertelen körülmények között
Ordítva tiltotta meg a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az 58-as buszjárat egyik sofőrjének, hogy akár csak egyetlen percre megálljon bárhol is, hogy elvégezze a dolgát. Az érintett sofőr ugyanis három egymást követő napon, de szolgálatonként mindössze egyszer elment az Etele téri BKV-pihenő mosdójába, mivel az ő járatának egyik végállomásán sincs szociális helyiség – adta hírül az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).
http://nepszava.hu/cikk/1099100-buszsoforok-embertelen-korulmenyek-kozott
Karácsony kompromisszumos javaslata a kormánynak
"Kompromisszumkész ember vagyok, de a Városligetbe nem akarunk új épületeket" - szögezte le a liget, leginkább annak zöldfelületei ügyébentöbbfrontos küzdelmet is folytató zuglói polgármester az ATV reggeli műsorában. Karácsony Gergely egyúttal bejelentette, hogy tesz egy javaslatot a kormány felé, ami szerinte megoldás lenne a kialakult és kiéleződött helyzetre.
http://nepszava.hu/cikk/1099019-karacsony-kompromisszumos-javaslata-a-kormanynak
Bayer ZsoltHarmincezer
Álláspont. Amikor harmincezer szavazat dönt egy rendkívül magas részvétel mellett zajló választáson, és az a harmincezer szavazat mind úgynevezett levélszavazat, akkor óhatatlanul felmerül a gyanú.
Magyar Hírlap
Amikor a választás maga is rendkívüli, amikor a választásba beleszól az egész unió, sőt az egész nyugati világ, amikor a választás a jó és a gonosz küzdelmének van beállítva, amikor a választáson indul egy jelölt és vele szemben mindenki más – szóval, amikor minden, de minden tényleg rendkívüli, akkor a harmincezer levélszavazat már mindenképpen gyanús.
Ez a gyanú lett meggyőződéssé, amikor megérkeztek az első furcsa hírek. Településekről, ahol a második fordulóban száznegyvennyolc! százalékos volt a részvétel. Többen tudni vélték, hogy Kim Dzsong Un elindult a helyszínre, mert ezt a receptet meg akarta szerezni.
Aztán a meggyőződéssé vált gyanú bizonyosság lett. Bebizonyosodott, hogy az ausztriai elnökválasztáson, khm, „szabálytalanságok történtek”.
A csalásnak új neve van: „Szabálytalanság”.
Ez is a kreatív osztrák nyelvpolitika gyöngyszeme, hasonló a kedélyes elmebeteg tekintetű Faymann, egykori kancellár hamar világhírnévre vergődő kijelentéséhez, amely szerint Ausztria nem épít kerítést a határára, csak „kaput oldalszárnyakkal”.
http://magyarhirlap.hu/cikk/60251/Harmincezer
Lovas IstvánHáborút akartok?
Az orosz határok menti NATO-provokációt le kell állítani
Magyar Hírlap
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a transzatlanti katonai szervezet pénteken és szombaton tartandó csúcstalálkozója előtti hétfői sajtótájékoztatóján már előre jelezte, hogy Varsóban döntés születik: „a NATO tovább fokozza katonai jelenlétét a szövetség keleti részében”.
Ezt részleteiben is kifejtette azzal, hogy négy többnemzetiségű zászlóaljat állítanak fel Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban, valamint hogy a dél-keleti térségben „a szükséghez igazított” jelenlétet építenek ki, egy szintén többnemzetiségű, Romániába telepítendő dandárra támaszkodva”. Majd azzal dicsekedett, hogy mindez „a hidegháború óta a legnagyobb csapaterősítés lesz”.
Amit az Egyesült Államok által paprikajancsiként dróton rángatott észak-atlanti szervezet az orosz határ mellett a háborús uszítás fokozására eddig is tett, elég lenne ahhoz, hogy fordított helyzetben már éles lövések dördüljenek az Atlanti-óceán túlpartján.
Mi fizetjük meg a félelem árát
A hatóság emberei bárkit, bárhol, bármikor ellenőrizhetnek
Szemán László, Magyar Nemzet
vajon minek köszönhető, hogy Papp Károly országos rendőrfőkapitány szeptember 30-áig ismét meghosszabbította a fokozott közbiztonsági akciót? Azt, amit 2015. szeptember 14-étől rendelt el, elsősorban az M1-es sztrádán Bécs felé gyalogosan induló migránsok és a Keleti pályaudvarnál történtek miatt „a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében”. A rendőrség – konkrétumok nélkül – indokolni próbálta a főkapitány döntését. Egyfelől az alaptörvényre hivatkoztak, amely szerint „a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme”. Másfelől a törvényt idézték:
„a rendőrség feladata a közrend, közbiztonság fenntartása, a határforgalom ellenőrzése, az államhatár őrzése, az államhatár jogellenes átlépésének megelőzése, felderítése, megszakítása, a hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatok ellátása”. A fokozott rendőri ellenőrzés azonban ennél jóval többet jelent, hiszen a szolgálati törvény felhatalmazása alapján – az elrendelt akció keretében – bárkit, bárhol, bármikor ellenőrizhetnek, ruházatot, járművet kutathatnak át. Alapesetben csak jogsértő magatartás, „gyanú” esetén tehetnék mindezt.
Hét végi éjszakákon a nagyvárosokban már meg sem lepődünk, ha fiatalokat motoznak az utcán a rendőrök, drog után kutatva, „bűnmegelőző” jelleggel. De van-e bármiféle eredménye az országos akciónak?
http://mno.hu/velemeny/mi-fizetjuk-meg-a-felelem-arat-1350457
A betegek sem kapnak felmentést
Farkas Melinda, Magyar Nemzet
Komolyan veszi a kormány a teljes foglalkoztatottság megvalósítását: azok nagy részét is munkára fogják, akik mentális, egészségi vagy szociális problémáik miatt eddig nem voltak alkalmasak közmunkásnak. Az érintetteknek havi bruttó 41 ezer forintot fizetnek. A napokban négy megyében már el is indult a kísérleti program, és a tervek szerint januártól országossá válik a speciális közfoglalkoztatás. Célkeresztjében az a 132 ezer ember áll, akiknek a munkaügyi szervek több mint egy éve sikertelenül próbálnak állást szerezni.
http://mno.hu/belfold/a-betegek-sem-kapnak-felmentest-1350373
Újabb katonákat és rendőröket vezényeltek a határhoz
A déli határvédelem megerősítéséről és erősödő embercsempészetről számolt be Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a keddi kormányülés szünetében.
http://mno.hu/belfold/ujabb-katonakat-es-rendoroket-vezenyeltek-a-hatarhoz-1350455
Az ügyészség vizsgálja a Rogán elleni vesztegetési gyanút
Az ügyészség elutasította a Portik Tamás ellen hamis vád miatt tett feljelentést, a Rogán Antal elleni vesztegetési gyanút vizsgálják - írja a Népszabadság.
Az újság szerdai cikkében felidézi, hogy miután a Rogán Antal és Juhász Péter közti személyiségi jogi perben tanúként kihallgatott Portik Tamás azt vallotta, tízmillió forintnyi eurót adott át Habony Árpád nagynénje, Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak, Tényi István feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával, egy másik feljelentést pedig a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hamis tanúzásért, mindkettőt ismeretlen elkövetővel szemben.
http://hvg.hu/itthon/20160706_rogan_portik_ugyeszseg
Lebukott a doppingvizsgálaton egy magyar kajakos
A második olimpiai válogatóversenyen levett minták közül a Magyar Antidopping Csoport keddi értesítés szerint egy minta pozitív lett – közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Az érintett sportoló nevét nem hozták nyilvánosságra.
http://hvg.hu/sport/20160705_lebukott_a_doppingvizsgalaton_egy_magyar_kajakos
Mészáros Lőrinc megpróbálta kimagyarázni az adriai villáját
Megkérdeztük írásban a felcsúti polgármestert, hogy valóban övé-e a horvátországi Ugljan szigetén épített villa, amelyről múlt héten írtunk. Figyeljük az okfejtést!
http://hvg.hu/gazdasag/20160705_meszaros_lorinc_kimagyarazta_nekunk_az_adriai_villajat
A magyar gyárosok 250 ezer vendégmunkást telepítenének Magyarországra
Elképesztő problémát okoz a munkaerőhiány Magyarországon, hiába taposna végre a gázpedálra a gazdaság, ha nincsenek kerekek az autón. A helyzet megoldására a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is kidolgozott egy javaslatot, amit hétfőn be is mutattak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek – írta az Index.
A gyáriparosok a következőt javasolják rövid távon:
- kormányzati program szükséges a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő bevonására (például Lengyelországban 1 millió ukrán dolgozik, ez népességarányosan nálunk 250 ezer munkavállalót jelentene)
-
a bérszínvonal, a reálbérek differenciált emelése összhangban a vállalkozások jövedelemtermelő képességével, jogszabályi beavatkozás helyett tárgyalásos úton, illetve munkáltatói döntésekkel
a munkáltatói terhek csökkentése annak érdekében, hogy a rosszabb helyzetben lévő vállalkozások is képesek legyenek a béremelésre -
a közmunka programban foglalkoztatottak egy részének átsegítése a versenyszférába, a belföldi mobilitás élénkítése közlekedési és lakhatási támogatások, juttatások növelése révén
a költségvetési szférában dolgozók részarányának csökkentése -
aktív munkaerőpiaci eszközök között nagyobb arányban jelenjen meg a képzés
a vállalati hatékonyság és ezzel a munkaerő kereslet csökkentése
Sportparkokat épít a kormány országszerte
A teljes neve Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program, a kormány hirdette meg, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig most jelezte az önkormányzatoknak, hogy lehet rá jelentkezni.
Jövőre 2,5 milliárdos keret lesz arra, hogy szabadtéri sportparkokat létesüljenek az országban. Az indkolás szerint Magyarországon a felnőtt lakosság csak 10-15 %-a sportol rendszeresen (heti két alkalommal), míg ez a mindennapos testnevelésen kívül a gyerekek csupán 10%-ára igaz. Ezeket az arányokat növelné nagyságrendekkel a kormány az egészség megőrzése érdekében. A mindennapos sportolást pedig leginkább a könnyen hozzáférhető és ingyenes létesítményekkel akarják vonzóvá tenni.
http://444.hu/2016/07/05/sportparkokat-epit-a-kormany-orszagszerte
Közel négyszázmilliót húzott be állami vállalatoktól Kuna Tibor cége a margitszigeti meccsnézésen
Budapest egyik legnépszerűbb meccsnéző helyszíne lett a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezett Futball-sziget az EB alatt, ami teljesen érthető. Végig tömve volt a helyszín, hiszen a város közepén van, normális körülmények között lehet meccset nézni egy jó nagy kivetítőn, van kajabódésor, lehet kapni sört, és még ingyenes is az egész.
Na de ki rendezi ezt a szuper dolgot?
A kormány kedvenc kommunikációs menedzserének, Kuna Tibornak a cége, a Trinity Communications.
Kuna Tiborről és cégeinek döbbenetes sikereiről itt és itt írtunk hosszabban, az üzletember maga is elismeri, hogy valami ép ésszel meg nem magyarázható dolog van amögött, hogy neki ennyire gazdagnak kell lennie, szinte teljes mértékben állami megbízásokból. Kuna csak tavaly 880 millió forintosztalékot vett ki cégeiből – a Young and Partnersből, illetve az azzal szinte teljes átfedésben lévő Trinityből –, a tavalyelőtti 463 millió dupláját. A két cég árbevétele így alakult a Fidesz hatalomra kerülése óta:
Sokkal több pénzt tartott a külügyes Kereskedőház a Quaestorban, mint eddig sejtettük
Eddig csak találgatások voltak azzal kapcsolatban, hogy a Külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház összesen mennyi pénzt tartott a 2015-ben csődbe ment Quaestornál. A legbátrabb becslések hatmilliárd forint köré tették az összeget.
Ma viszont kiderült, hogy 2013. tavaszán, két nap alatt 9,3 milliárd forintot utalt el a külügy cége a Quaestornak.
Ebből a pénzből két év alatt a magyar cégek exportjának felpörgetésével megbízott MNKH 5,5 milliárd forintot élt fel, és végül 2015. március 9-én, a Quaestor csődjének napján nagyon különös körülmények között 3,8 milliárd forintot kapott vissza.
Az MSZP megújul: Hunvald György lett a párt VII. kerületi elnöke
Ellenszavazat nélkül választotta meg elnöknek az erzsébetvárosi MSZP-s szervezet Hunvald Györgyöt.
A VII. kerület egykori polgármestere Devosa Gábort váltja a poszton. Devosa a fővárosi pártszervezetben kapott pozíciót, ezért nem indult újra kerületi szervezet vezetéséért.
http://nol.hu/belfold/hunvald-gyorgy-lett-az-elnok-a-vii-keruleti-mszp-ben-1622351
BIRODALMI LÉPEGETŐ
Gajdics Ottó Magyar Idők
Oda jutottunk, hogy azok neveznek bennünket hazaárulónak, akik rendszeresen bemószerolják külföldön a demokratikusan megválasztott parlament által hozott lépéseket, folytatólagosan a felsőbbrendűnek képzelt brüsszeli intézmények elé lökik saját hazájuk kormányának döntéseit.
Ezért szögezzük le a leghatározottabban, hogy Ujhelyi István, a szocialisták alelnöke is megértse: az erős nemzetállamok szövetségén alapuló Európai Unióból, amelyhez annak idején a magyarok jelentős többsége jó szívvel és őszinte odaadással csatlakozott, ma sem akar kilépni józanul gondolkodó ember.
Megerősítette ezt egy felmérés mellett több kormánytag és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. El kell viszont keserítenem mindazokat, akik már jókora rést vizionáltak a kormány pajzsán, hogy Lázár János miniszter sem azt mondta, hogy a kabinet feltett szándéka kivezetni hazánkat az unióból. Csak annak a rossz közérzetnek adott hangot, amelynek szintén komoly a tömegbázisa szerte Európában, miszerint az unió ezzel a vezetéssel nem támogatható jó szívvel.
http://magyaridok.hu/ahelyzet/birodalmi-lepegeto-2-807994/
KOMMUNIKÁCIÓS ÖNGÓLOK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Ircsik Vilmos Magyar Idők
A labdarúgó Európa-bajnokság idején fellángoló hazafias érzések szinte őrületbe kergetik a színeiben különböző, de nemzetgyűlöletében egységes baloldalt. Az alaphangot a német Zöldek adták meg, akik már a kezdet kezdetén felszólították a szurkolókat a nemzeti lobogók levonására és a Nationalelf (nemzeti tizenegy) elnevezés kerülésére.
Idehaza a vörös Szanyi nacionalista hőzöngésnek nevezte a válogatottunk szereplését kísérő piros-fehér-zöld örömmámort. A minden világnyelven megjelenő internetes újság, a liberális The Huffington Post német kiadása pedig testvérháborúba kezdett a mérkőzéseket közvetítő két közszolgálati tévécsatorna, az ARD és a ZDF ellen, közben alaposan kiosztva a német adófizető polgárokat is, akik úgymond máskor nagy hangon kérik számon a hazugságokra herdált adópénzeiket (nocsak!), most viszont, „a nacionalista lelkesedés heteiben” mélyen hallgatnak, és a torna végéig szüneteltetik gyűlöletüket a csatornák ellen. Mivel ezek az önleleplező okfejtések jó liberális szokás szerint logikailag nehezen követhetők, lássuk a részleteket!
http://magyaridok.hu/velemeny/kommunikacios-ongolok-az-europa-bajnoksagon-805699/
SZIJJÁRTÓ PÉTER: ÚJABB INDIAI AUTÓIPARI BERUHÁZÁS MAGYARORSZÁGON
MTI
Újabb indiai autóipari beszállító cég hozza gyárát Magyarországra, és egy könnyűszerkezetes házakat gyártó magyar cég vegyes vállalatot hoz létre Indiában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-vel, miután Újdelhiben tárgyalásokat folytatott.
http://magyaridok.hu/belfold/szijjarto-peter-ujabb-indiai-autoipari-beruhazas-magyarorszagon-809776/
Októberben üzenünk Brüsszelnek, vagy inkább a kormánynak
Áder János köztársasági elnök kihirdette a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazás időpontját. De miről is szól ez az egész, és mit profitál belőle a kormány?
http://hvg.hu/itthon/20160705_nepszavazas_kvotanepszavazas_kampany_eu_menekultek
Juncker jól megmosta a Brexit-pápák fejét az EP-ben
Boris Johnson és Nigel Farage is kihátrálni látszik a Brexit előidézésével és lebonyolításával járó felelősségből: ezt az Európai Bizottság elnöke sem hagyhatta szó nélkül. "Ahelyett, hogy kidolgoznának egy tervet, inkább elhagyják a hajót" - mondta például.
http://hvg.hu/gazdasag/20160705_juncker_beszolas_ep_brexit_farage_boris_johnson
TGM: Ami hivatalos és ami nem hivatalos
A jelenlegi alkotmányos rendszerben – és hasonló a helyzet a legtöbb, rendezett körülmények között létező polgári államban; és Magyarországon pillanatnyilag nincs se polgárháború, se pestisjárvány – szigorúan megkülönböztetik a hivatalosat a nem hivatalostól.
Abból a rendkívül egyszerű megfontolásból, hogy a magas állami tisztséget betöltő személyek tekintélye nem személyi kiválóság, fölkentség (királyi karizma) vagy öröklődés révén jön létre, hanem funkciójuk révén. Bizonyos tisztelet azért illeti meg a vezető tisztségviselőket, mert ők az államot, illetve az államot elismerő politikai közösséget (a honpolgárok egyetemét, azaz teljességét) képviselik – föltéve, ha nem vetjük el az alkotmányos rendet a maga egészében. Mindenesetre a vezető állami tisztségviselők nem vetik el az alkotmányos rendet, amelynek jóvoltából gyakorolják a törvény által körülírt hatalmukat.
A font és a birodalom hanyatlása
Kevés adatsor mutatja jobban Nagy-Britannia globális szerepének csökkenését, mint a font árfolyama a dollárral szemben az elmúlt 100 évben. A szigetország fizetőeszköze ugyanis az elmúlt évszázadban folyamatosan gyengült, és a szakértők szerint a brexit-népszavazás utáni esés egy újabb lépés volt a zsugorodási folyamatban.
http://www.investor.hu/news/20160705-a-font-es-a-birodalom-hanyatlasa.html
Szél: Fazekas igenis eltőzsdézte az emberek pénzét
Szél Bernadett LMP-elnök szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter eltőzsdézte az adófizetők pénzét. Fazekas perelt, de a bíróság Szélnek adott igazat.
http://mandiner.hu/cikk/20160705_szel_fazekas_igenis_eltozsdezte_az_emberek_penzet
Rendkívüli Liget Projekt-ülést hívott össze Sallai Benedek
Egy olyan beruházásról, amellyel a lakosság 81 százaléka nem ért egyet, újra kellene kezdeni a párbeszédet – nyilatkozta Sallai R. Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke. A párbeszéd érdekében péntekre a bizottság támogatásával rendkívüli ülést hívott össze a kormány és a főváros képviselői, valamint kivitelezők és civilek részvételével.
http://mandiner.hu/cikk/20160705_rendkivuli_liget_projekt_ulest_hivott_ossze_sallai_benedek
MSZP: The Molnar Gyula Band
Ének, szólógitár: Molnár Gyula, basszusgitár, bőgő: Hiller István, dobok-konga: Gőgös Zoltán és Tóth Bertalan, billentyűsök-fúvósok: Gúr Nándor, Nemény András, Ujhelyi István.
Ez a szocialisták új sztárbandája, amely hódító útjára indult 2016. június 25-én, és turnéjuk első körét a 2018-as választásokig tervezik. Ott pedig semmi más nem fogadható el számukra, csak a győzelem. Igaz, ehhez valószínűleg egy komolyabb előzenekart is fel kell kérjenek, ami már most sejthető, hogy a fergeteges Gyurcsány Company and The DK lesz.
Nagyjából ennyiben összegezhetnénk az MSZP június. 25-i tisztújító kongresszusának eredményét. Ám a színfalak mögötti mozgások, a felállított új Molnár Band valóságos berobbanása a szocialisták élvonalába, hagy némi elemezni valót maga után. De előbb nézzük gyorsan a már ismert tényeket.
http://mandiner.hu/cikk/20160705_zarug_peter_farkas_hiller_istvan_megtagadta_ezt_a_nemzetet
Lakner Zoltán Az Európa-kihívás
A belépés mellett szóló érvek valamivel többet nyomnak a latban – így hangzott Orbán Viktor híres-hírhedt 2003-as mondata az EU-csatlakozásról, amivel mérsékelni igyekezett az akkori kormányt segítő Európa-optimizmust, egyúttal ajtót nyitott az euroszkeptikus, közöttük a szélsőjobboldali szavazók felé. Tette ezt ellenzékből, a csatlakozási tárgyalások nagy részét lebonyolító miniszterelnök szerepét kényszerűen maga mögött hagyva.
Akkoriban Orbán tudatosan lépett ki a magyar politika fősodrából annak hangoztatásával, hogy az EU nem önmagában a jó megtestesülése, hanem majd a tagság teszi lehetővé, hogy küzdjünk Európa „ízlésünk szerinti" átalakításáért. Ez távolról sem volt azonnali politikai sikerrel kecsegtető megközelítés, ugyanis az ezredfordulón az uniós tagság és a nemzeti érdekek sokak gondolkodásában egybeestek.
Sok víz folyt le azóta a Dunán, és sok verejték csorgott le az európai politikusok homlokán is.
http://nol.hu/velemeny/az-europa-kihivas-1622335
Most már Simicskáékra vadásznak ott, ahol eddig Simicskáék vadásztak
Elsősorban a helyi földtulajdonosok érdekeit tartották szem előtt, ezért vesztette el vadászterületeit a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó sárvári Mezort. Zrt. legalábbis ez olvasható ki a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal lapunk kérdéseire adott válaszaiból.
http://nol.hu/belfold/most-mar-simicskaekra-vadasznak-ott-ahol-eddig-simicskaek-vadasztak-1622405
Így szabadulna meg Orbántól Gyurcsány Ferenc
Főleg ebben a témakörben faggatták a Hungarian Spectrum olvasói a volt miniszterelnököt.
Gyurcsány Ferencnek június 26-án jelent meg egy írása a magyar politikával, gazdasággal és kultúrával foglalkozó, angol nyelvű oldalon. Az egykori miniszterelnök cikkének hatására megduplázódott az oldal aznapi olvasottsága, emellett számos kommentet és kérdést intéztek a DK elnökéhez. Balogh S. Éva, a portál szerkesztője, a Yale Egyetem korábbi tanára hétfőn tette közzé a kérdéseket és Gyurcsány Ferenc válaszait.
Az olvasók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan és mikor tér vissza, illetve távolítja el Orbán Viktort és a Fideszt Magyarország éléről. Az egykori miniszterelnök - miután biztosított mindenkit, hogy el sem tűnt - leszögezte, csak egy egységes ellenzék képes legyőzni a mostani kormányt. Annak ellenére, hogy korábban nem sikerült az összefogás, bízik benne, hogy a baloldali pártok képesek lesznek beállni egy olyan vezető mögé, akinek esélye lesz arra, hogy legyőzze a kormányt. Azt, hogy szükség esetén a Jobbikkal is egyezkedjen, teljesen kizártnak tartja, mert a pártban „neofasiszta ideák” is helyet kapnak.
http://nol.hu/kulfold/hogy-szabadul-meg-orbantol-gyurcsany-ferenc-1622381
Indul a nagy kórház-átalakítás Budapesten - mi lesz a betegekkel?
Újabb 50 milliárd forintot szavazott meg a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére a 2017-es költségvetésben szereplő 171 milliárd mellé, így jövőre 220 milliárd forinttal több jut az ágazatnak, mint 2016-ban - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a budapesti ellátórendszer fejlesztéséről tartott mai sajtótájékoztatón.
Alkoholgőzös interjúban tálal ki a Brexit kitervelője
Az interjúból kiderül:
· Az ebéd alatt 6 pint sör (testvérek között is 3,4 liter), egy üveg vörösbor és két nagy pohár portói fogyott el. Ennek javát Farage itta meg; a saját lerészegedését így is finoman érzékeltető újságíró, Henry Mance alig bírta tartani a lépést
· Szerencsére a mértéktelen ivászat mellett Farage azért néha kiment a friss levegőre. Igaz, olyankor egymás után szívta cigarettáit.
· A nyolcvanas években nyersanyagokkal brókerkedő Farage szerint akkor a City még úriemberek klubjára és nem a mai „ipari csirkekeltetőre” emlékeztetett. Még azt is elnézték, hogy az ebéd közben beszeszelt üzletkötők valamit elrontsanak a kereskedés során.
· Farage egyik hobbija az első világháborús csataterek látogatása, mert szereti feltenni magának a kérdést: mit tett volna ő, ha 19 évesen szólítja a hazája?
· A politikusnak halványlila fogalma sem volt a Brexit következményeiről. „Svájc és Izland is megoldotta és tökéletesen boldogok” – válaszolta, amikor az újságíró arról faggatta, ugyan hogyan kötne az unión kívül rekedő Nagy-Britannia új kereskedelmi szerződést az EU-val?
· Nem is bánta, hogy hétszeri próbálkozás után sem választották meg képviselőnek a Westminsterbe. „Képzelje el, minden nap itt kellene lennem” – panaszkodott magát mórikálva.
· „Nem hozhatnak neki nyavalyás kecskesajtot!” – harsogta a pincérnek az étteremben, amikor szerencsétlen hírlapíró megpróbált valami kímélőt rendelni. „Mi maga, vegetáriánus? Ha igen, akkor mit keres itt?” – kérdezte Farage, aki húst hússal eszik. „Egy pillanatra megtudtam, hogyan érezhetik magukat a románok” – vallotta be a portré írója, utalva Farage migránsellenes kirohanásaira.
· „Szeretem Európát, Franciaország csodálatos! Annak is kell lennie, mert 40 éve finanszírozzuk” – nevetett Farage „kuruttyolva” és Henry Mance azon vette észre magát, hogy ő is csatlakozik.
· „Nagyon hapsis figura vagyok? Igen. Meg kellene változtatni az imázsomat? Ezt mondják azok, akik jönnek hozzám és munkát akarnak. Szerintük nőiesebbnek kellene lennem. De az Isten szerelmére, vagyok, aki vagyok!” – válaszolta Farage, amikor a cikk írója felveti, talán nem kellene az EU-t sorozatos nemierőszakolóhoz hasonlítania. „Már viccelni sem szabad?” – tette hozzá panaszkodva.
http://valasz.hu/vilag/alkoholgozos-interjuban-talal-ki-a-brexit-kiterveloje-119391
Őrjítő videó az MSZP új üstököséről – ha tényleg ő lesz a párt ökle, megnézhetik magukat
Nyakó István lesz az MSZP kommunikációs igazgatója – értesült a Magyar Idők, és azért esett éppen rá a választás, mert „sokat letett az asztalra”.
Az állami földek ügyében kezdeményezett népszavazáshoz összegyűjtött aláírások múlt heti leadásakor már látható volt, hogy Nyakóra vár valamilyen feladat az új pártvezetés alatt: Molnár Gyula és Tóbiás József, a régi és az új elnök mellett a szocialisták részéről ő állhatott ott harmadikként az átadáskor, ami a Nemzeti Választási Irodánál februárban történt, valóban botrányos események fényében nem is volt meglepő.
Korábban ugyan „megégette” magát ezzel-azzal – utólag például elég bizarr, hogy Simon Gáborral, az osztrák bankszámlán százmilliókat rejtegető elnökhelyettessel és Boldvai Lászlóval, az offshore-botrány miatt lemondott, 1000 négyzetméteres palotában vegetáló volt pártpénztárnokkal közösen vett részt az „Éhségmenet”-en, és a hírek szerint költségtérítési ügyei miatt is megrendült benne a párt bizalma.
Herskovits Eszter írása
Narancskommunizmus
A közgazdász, volt bankvezér, Zdeborsky György úgy véli: Magyarországon ma narancskommunizmus van. Szerinte a fideszes gazdaságpolitika felért egy háborús pusztítással, ugyanakkor nélkülöz mindenféle logikát és átgondoltságot. A fosztogatás utáni kampányosztogatásért pedig súlyos árat fizethet az ország.
http://www.168ora.hu/itthon/gazdasag-zdeborsky-gyorgy-unortodox-osztogatas-varga-mihaly-115485.html
Ónody-Molnár Dóra: A kukás szakma
Van abban valami felkavaró, amikor az ország második leggazdagabb embere, aki a vagyonát természetesen nem kétkezi munkával, hanem (az állammal való) üzleteléssel, kereskedelemmel és ingatlanfejlesztéssel szerezte, elmagyarázza a társadalom szegényebb rétegeihez tartozó fiataloknak, hogy a kétkezi munka milyen klassz dolog.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a szakképzésről rendezett konferenciát, amelyet kétségbeesett kiáltásnak szántak. Szeptembertől ugyanis a kormány bevezeti az új szakképzési rendszert, amely tönkreteszi a legnépszerűbb iskolatípust, a szakközépiskolát. Azáltal, hogy a közismereti tárgyak oktatását minimálisra csökkentik, lényegében 14 éves korra szállítják le a pályaválasztást, utána már nincs korrekciós lehetőség. Az Orbán-kormány szinte semmilyen területen nem volt olyan következetes és hatékony (talán Mészáros Lőrinc felvirágoztatását leszámítva), mint a társadalmi mobilitás visszafogásában, ezáltal az öröklött szociális hátrányok konzerválásában.
Ebben a küldetésben időnként erkölcsi támogatást kap olyan segítőktől, mint Demján Sándor, aki a VOSZ elnökeként ezen a konferencián is felszólalt. A milliárdos beszéde tökéletesen illeszkedett ahhoz az ideológiához, ahogy a miniszterelnök a fiatalokról, az oktatásról, másképp mondva: a jövőről gondolkodik. A termelés az alap, ha nem termelsz többet, nem tudsz jobban élni – osztotta meg a bölcsességet a hallgatósággal, amit utoljára a 20. század első felében értettek hozzá hasonlóan úgy, hogy a termelés, az kizárólag olyasmi lehet, amiben a futószalag, a kalapács és a verejtékes atlétatrikó játssza a főszerepet.
Fenyegetések, elutasítás - Utcára mennek a tanárok
EGER | Demonstrációt jelentettek be szerda estére a Dobó térre az Egri Szakképzési Centrum tanárai. Egy vitatott tagintézmény-vezetői pályázat eredménye miatt vonulnak utcára. Változást remélnek.
– Több évtizedes tanári pályán eltöltött tapasztalatommal, nyolc éves igazgató-helyettesi gyakorlatommal, szakvizsgáimmal alátámasztott pályázatom az egyetlen volt, amelyet érvényesnek fogadott el a fenntartó, s ennek megfelelően a tantestület elé került véleményezésre. A kollégáim több mint nyolcvan százaléka támogatott. A másik pályázó jelentkezését még első körben elutasították, az enyém volt tehát az egyetlen érvényes pályázat, s a tantestület elsöprő többsége mellém állt, a napokban mégis arról kaptam értesítést, pályázatom eredménytelen, nem én leszek az igazgató. Indoklás nincs – avat be Hadházi Róbertné aki június 30-ig a középiskola igazgató-helyettese volt.
http://www.heol.hu/heves/kozelet/fenyegetesek-elutasitas-utcara-mennek-a-tanarok-673013
Én magyar vagyok és ezekkel nem akarok együtt élni
Csak a magyarok dönthetnek arról, kivel akarnak együtt élni, Brüsszelnek ebbe nincs beleszólási joga.
Mondta Orbán Viktor. Meg Lázár János. És minden egyes kormánytag, kormányszóvivő, államtitkár, helyettes államtitkár, államtitkárnő, takarító, vécésnéni. Valamint Rogán Antal.
Innen is puszikálom mindannyiukat együtt és külön-külön is, Rogán Antalt különösen. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy érdeklődjem: megállapodott már a lakóingatlan mérete, vagy még most is növésben van? A letelepedési kötvény buli jól tejel? Mindenki elégedett? Habony Árpád is, aki kicsoda egyébként? És az V. kerületi ingatlanok ügyében hogy áll a helyzet? Áll? Mert úgy hírlik, sajnos a rendőrségen megsemmisült adathordozónak van másik példánya, tehát nem vesztek el a dokumentumok. Bizonyára örül ennek Rogán úr és már alig várja, hogy szembesítse a bíróság Portik Tamással és így módjában álljon tisztára mosni a nevét. Patyolatra.
http://kolozsvaros.com/2016/07/05/en-magyar-vagyok-es-ezekkel-nem-akarok-egyutt-elni/
Sebes György A viccgyáros
És azt ismerik, hogy a székely embert faggatja a felesége? Igen, most egy vicc következik, de nem jókedvünkben idézzük fel. Különösen azért, mert ez több is, mint egy egyszerű vicc. Szóval, Áron bácsit faggatja a felesége: – Áron szeretsz te még engem? Olyan régen mondtad már, hogy szeretsz. Mire Áron bácsi a következőt feleli: – Harminc éve megmondtam már, hogy szeretlek. Ha ez változik, szólok.
Ha vicces kedvünkben lennénk, azt is mondhatnánk, ki sem néztünk ennyi tréfát Áder Jánosból. De inkább szomorúak vagyunk. Hiszen a köztársasági elnök - fájdalom - nincs abban a helyzetben, hogy mint egy egyszerű halandó humorizáljon, különösen, ha bármelyik állampolgár fontos kérdéseket tesz fel neki. Áron bácsi példázata nyomán ugyanis nem tudtuk meg, hogy vajon az elnök mit gondol Brüsszelről, az uniós szervezetekről, az integrációról, s osztja-e a jelenlegi kormánynak az uniót erőteljesen bíráló politikáját. Pedig Ujhelyi képviselő ezekről is kérdezte. Mindhiába.
Az államfő már régen kiírhatta volna a kormány által szorgalmazott népszavazás időpontját. Késlekedésére egyelőre nincs magyarázat. Hacsak az nem, hogy egy újabb viccen töri a fejét.
http://nepszava.hu/cikk/1098946-a-viccgyaros
KOMMUNIKÁCIÓS ÖNGÓLOK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Ircsik Vilmos Magyar Idők
A labdarúgó Európa-bajnokság idején fellángoló hazafias érzések szinte őrületbe kergetik a színeiben különböző, de nemzetgyűlöletében egységes baloldalt. Az alaphangot a német Zöldek adták meg, akik már a kezdet kezdetén felszólították a szurkolókat a nemzeti lobogók levonására és a Nationalelf (nemzeti tizenegy) elnevezés kerülésére.
Idehaza a vörös Szanyi nacionalista hőzöngésnek nevezte a válogatottunk szereplését kísérő piros-fehér-zöld örömmámort. A minden világnyelven megjelenő internetes újság, a liberális The Huffington Post német kiadása pedig testvérháborúba kezdett a mérkőzéseket közvetítő két közszolgálati tévécsatorna, az ARD és a ZDF ellen, közben alaposan kiosztva a német adófizető polgárokat is, akik úgymond máskor nagy hangon kérik számon a hazugságokra herdált adópénzeiket (nocsak!), most viszont, „a nacionalista lelkesedés heteiben” mélyen hallgatnak, és a torna végéig szüneteltetik gyűlöletüket a csatornák ellen. Mivel ezek az önleleplező okfejtések jó liberális szokás szerint logikailag nehezen követhetők, lássuk a részleteket!
http://magyaridok.hu/velemeny/kommunikacios-ongolok-az-europa-bajnoksagon-805699/
KOVÁCS ZOLTÁN KORMÁNYSZÓVIVŐ: BRÜSSZELT MEG KELL ÁLLÍTANI
MTI
Brüsszelt meg kell állítani a kvóta szerinti betelepítéssel kapcsolatban, és egy egyértelmű üzenetet kell küldeni, aminek a leghatékonyabb formája a népszavazás – mondta a kormányszóvivő kedden este az M1 aktuális csatornán.
http://magyaridok.hu/belfold/kovacs-zoltan-kormanyszovivo-brusszelt-meg-kell-allitani-811999/