2016, július 30 - 07:37 Sajtószemle
Több mint száz híresség, köztük Julianne Moore (a képen), Bryan Cranston, Kerry Washington, Mark Ruffalo, Neil Patrick Harris, Lena Dunham, Shonda Rhimes és Macklemore csatlakozott a kampányhoz, amely arra buzdít, hogy az amerikaiak ne szavazzák meg elnöknek Donald Trumpot.
A republikánus elnökjelölt elleni kezdeményezés a MoveOn.org demokrata párti aktivistacsoport kampányának része. A hírességek nyílt levelükben azt írták, kötelességüknek érzik, hogy minden rendelkezésükre álló csatornán keresztül felhívják a figyelmet Trump esetleges elnökségének veszélyeire, a jelöltségéből fakadó valós és már fennálló fenyegetésekre.
http://24.hu/kultura/2016/07/27/hiaba-orban-kiallasa-a-hiressegek-trump-ellen-kampanyolnak/
Tarlós István: Van egy térkép a 6-8 kerületes Budapestről
A főpolgármester szerint gondolkodás folyik a főváros közigazgatási szerkezetéről. Pártpolitikai és hatalmi szempontok is magyarázzák ezt.
Tény azonban, hogy a változtatási szándék mögött a pragmatikus városvezetési szempontokon kívül közrejátszhatnak pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is – mondta a főpolgármester. Tarlós István nem fejtette ki részletesen, hogy mit ért a hatalomgyakorlási szempontokon, de egyértelmű, hogy a kerülethatárok átrajzolása hatással lehet például a baloldali fellegvárként működő XIII. kerület szavazóbázisára, illetve kordában lehetne tartani az erős fideszes polgármestereket is.
Tarlós szerint a bizonytalanság sokáig eltarthat. Mivel kétharmados törvény szabályozza az önkormányzatok működését, a változtatás – e pillanatban úgy fest – legkorábban 2019-től működhet.
http://nol.hu/belfold/tarlos-istvan-van-egy-terkep-a-6-8-keruletes-budapestrol-1625505
Orbán sem nyomná le könnyen a Fidesz torkán Budapest átalakítását
Óriási áldozatokkal jár minden olyan „jobbító” koncepció, amely a főváros közigazgatási szerkezetén változtatna. A jobb- és a baloldal politikusai számára több mint két évtizede világos, a rendszerváltáskor kialakult önkormányzati struktúra közel sem a leghatékonyabb, de hogy mit és hogyan kellene megváltoztatni, azt még senkinek sem sikerült elfogadható koncepcióba foglalnia.
http://nol.hu/belfold/orban-sem-nyomna-le-konnyen-a-fidesz-torkan-budapest-atalakitasat-1625625
Sikerült megfúrni Lázárt, Seszták nagyot nyert
Elveszik Lázártól az MFB-t, a Magyar Postát és az Első Nemzeti Közműszolgáltatót. A Seszták Miklós vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) került a három kiemelt terület.
Megszüntette a kormány a Lázár János vezette Miniszterelnökségen a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és a postaügyért felelős államtitktári posztot, a Magyar Fejlesztési Bankot, a Első Nemzeti Közműszolgáltatót (ENKSZ) és a Magyar Postát pedig a Seszták Miklós irányította Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fennhatósága alá vonta – áll a pénteken megjelent Magyar Közlönyben.
http://nol.hu/gazdasag/sikerult-megfurni-lazart-sesztak-nagyot-nyert-1625653
Videó: A kosárlegenda egy mondattal alázta porig Trumpot
"Michael Jordan vagyok, és itt vagyok Hillaryvel! Azért mondtam ezt, mert Donald Trump úgysem tud megkülönböztetni minket." Ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Kareem Abdul-Jabbar a Demokrata Párt konvencióján csütörtökön - írja a Huffington Post..
Az egykori legendás kosárlabdázó Hillary Clinton támogatójaként érkezett, és nagy sikert kiváltó nyitása után és egy amerikai háborús hős, Humayun Khan százados édesapját konferálta fel. Khan egyike volt annak a 14 muszlim katonának, akik 2001. szeptember 11-e óta katonai szolgálat közben vesztették életüket. Abdul-Jabbar az ő történetét állította szembe Trump idegengyűlölő retorikájával, illetve azzal a javaslatával, hogy az országba érkező muszlimokat regisztrálják, vagy akadályozzák meg a belépésüket.
http://nol.hu/mozaik/michael-jordan-vagyok-donald-trump-ugysem-tud-megkulonboztetni-minket-1625547
Justitia sarujából elbocsátva
Most már szimbolikusan is véget ért egy korszak azzal, hogy a rendszerváltó megyei bírósági és törvényszéki elnökök közül az utolsónak, a Győri Ítélőtábla elnökének a mandátuma is lejárt június 30-án. Ezzel formálisan is megvalósult a kormányzó politikai hatalom szándéka a bírósági igazgatás személyi állományának átalakítására. Ezen munkálkodott következetesen a Fővárosi Munkaügyi Bíróság egykori elnöke, aki korábban különösebb szakmai, igazgatási ismertséggel nem rendelkezett, és az ellenzék tüntető távollétében nevezte ki a kétharmados többség az Országos Bírósági Hivatal eddig példátlan hatalmú elnökévé.
Mindennek lejár egyszer az ideje. Politikusok, kormányok jönnek és mennek, de vannak örök értékek, amelyek megmaradnak. Mi, az elbocsátottak becsülettel hordtuk Justitia szakadt saruját évtizedeken keresztül. Emelt fővel nézünk vissza és nézünk előre is. A reális értékelésnek is eljön majd az ideje, és nincsenek kétségeim, merre billen ama mérleg nyelve, ha a másik serpenyőjébe a jelenlegi bírósági rend kerül.
A szerző nyugalmazott törvényszéki elnök, címzetes táblabíró
http://nol.hu/velemeny/justitia-sarujabol-elbocsatva-1625527
Ez a vég - Díszszázadba toboroznak közmunkásokat?
Közmunkásokból toboroz díszelgő katonákat a honvédség – tudta meg a Népszava. Emellett 8 osztályt végzett katonai rendészeket, lövészeket, és sofőröket is keresnek. A toborzástól távol maradókat közmunkavesztéssel fenyegető felszólításokat a tárca túlkapásnak tartja.
http://nepszava.hu/cikk/1101397-ez-a-veg---diszszazadba-toboroznak-kozmunkasokat
Hillary jutalomjátéka
Ősztől indul a Clinton-Trump párharc a Fehér Házért. Philadelphiában péntekre virradóra befejeződött a demokrata elnökjelölő konvenció. A volt First Lady, egykori szenátor, volt külügyminiszter bízik a győzelmében, már esetleges elnöksége első száz napjának programjáról is szót ejtett.
Nehéz dolga volt Hillary Clintonnak, aki az amerikai politika legjobb szónokai, Bill Clinton és Barack Obama után egy nappal lépett a pódiumra. „Alázattal, eltökéltséggel és Amerika jövőjébe vetett határtalan bizalommal elfogadom a jelölést az Egyesült Államok elnöki posztjára” – mondta beszédében a 69 éves politikus. Hillary nyolc éve már megpróbálkozott az elnökjelöltség megszerzésével, akkor nem ért célba, most viszont ott áll előtte a lehetőség, hogy az Egyesült Államok 45. elnökévé válasszák. Hillaryt a lánya, a már kétgyermekes Chelsea Clinton mutatta be, s a karzaton ott drukkolt férje, a volt elnök. A Demokrata Párt a zárónapra nagyjából helyreállította az egységet, a 69 éves Clinton útja azonban messze nem lesz akadálymentes a november 8-i elnökválasztásig.
https://nepszava.hu/cikk/1101466-hillary-jutalomjateka
Bayer ZsoltAggok és asszaszinok (3.)
Álláspont. Az igazhitű muzulmán nemcsak Istennek, de a prófétának is alá kell vesse magát.
Méghozzá feltétel nélkül. Minden prófétának, minden kalifának, minden vezetőnek, mert a próféta, a kalifa, a vezető az iszlámból következően eleve több joggal rendelkezik, mint egy hétköznapi ember. S az iszlámban tételesen szerepel a rabszolgatartás szabadsága, amennyiben valaki nem igazhitű, akkor kizárólag pénzzel, különadóval válthatja meg magát a rabszolgaságból, miképpen a más vallású is vagy behódol és iszlám hitre tér, vagy védelmi pénzt fizet, és így váltja meg (vallás)szabadságát. S e világképből következik a nők alávetettsége is, amely szintúgy szerves és elidegeníthetetlen része ennek a vallásnak, egészen a becsületgyilkosságig bezárólag.
Fiatal, életerős és elállatiasodott muszlimok szimbolikus cselekedetei. Azt akarják megmutatni, hogy temetőinkben is erőszakot tesznek rajtunk, és ha kell, akkor a nagyanyáinkon is, s hogy bemennek a templomainkba is, és ott ölik meg a papjainkat.
Szimbolikus események. szimbolikus iszonyat, ami mégis a lehető legvalóságosabb.
Már csak az a kérdés, miképpen fogunk reagálni minderre. Martell Károly még tudta, mi a teendő. Mi vajon felfogjuk-e valaha?
http://magyarhirlap.hu/cikk/62140/Aggok_es_asszaszinok_3
COLLEEN BELL LÁTOGATÁSA A MAGYAR IDŐK SZERKESZTŐSÉGÉBEN
Magyar Idők
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Magyar Idők szerkesztőségének tagjaival beszélgetést folytatott a két országot érintő, aktuális kérdésekről.
http://magyaridok.hu/belfold/colleen-bell-latogatasa-magyar-idok-szerkesztosegeben-878056/
Az évtized legnagyobb mészárszékévé válhat most Aleppó
Több mint 300 ezer ember lakik Aleppónak azon a részén, amelyet szír-orosz-iráni erők körülzártak a héten. Bár Moszkva szerint több "folyosót" nyitnak, ahol a civilek elhagyhatják a környéket, szíriai forrásaink szerint erre kevés az esély. Ha így indul meg az offenzíva, annak beláthatatlan következményei lesznek.
http://hvg.hu/vilag/20160729_sziria_aleppo_ostrom_folyoso_meszarszek_aszad
Húszmillióan mentek el, és nem látni, hol a vége
Ruzsbaczky Zoltán, Magyar Nemzet
A pocsék termékenységi rátára még a masszív kelet-európai kivándorlás is rátett egy lapáttal. Ez utóbbi az IMF statisztikái szerint 20 millió ember nyugatra távozását jelentette 1992 óta. Míg ma négy aktív korú magyar tart el egy nyugdíjast, ez 2060-ra még a korábban jósolt kettő az egyhez aránynál is rosszabb lehet.
http://mno.hu/belfold/mar-huszmillioan-mentek-el-es-nem-latni-hol-a-vege-1354160
Párizs, Nizza, Köln… és a baloldal
A radikális iszlám által felvetett kérdéseket nem kívánják megvitatni progresszív értelmiségi körökben
Böcskei Balázs, Magyar Nemzet
Baloldalihoz már-már „méltatlan” módon Soós Eszter Petronella a nizzai radikális iszlamista támadás után négy, a baloldaliak és liberálisok által tabusított kérdést tett fel a Tett és Védelem Alapítvány oldalán megjelent írásában. Ezek a következők voltak: milyen bevándorláspolitikára van szükség a nem EU-s országokból származók esetében? Mennyi embert tud elfogadható körülmények között fogadni Franciaország? Miként lehetne bevonni a muszlimok szélesebb közösségét a radikalizmus megelőzésébe, a francia iszlám kialakításába, sőt a francia politikai életbe? Elég-e a köztársasági gondolat formális egyenlőségeszménye ahhoz, hogy a leszakadó vagy magukat kirekesztettnek érző vallási, etnikai csoportok megtalálják helyüket a francia köztársaságban?
Ezek azok a kérdések, amelyeket a magyarországi baloldali–liberális közösségek évek óta nem tesznek fel nyilvánosan saját maguknak
http://mno.hu/velemeny/parizs-nizza-koln-es-a-baloldal-1354101
Lendvai Ildikó Fegyvert, s vitézt...
„Fegyvert s vitézt éneklek”, miként Zrínyi Miklós tette. Mert amit a kormánytagok mondanak, az nekem szent. A minap a honvédelmi miniszter a lelkünkre kötötte, miközben leleplezte a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Vívómesterképző Intézet emléktábláját: „Elődeink hősi helytállásából kell merítenünk.” Érthető, hogy a leleplezésnél az elődökre koncentrált. Kollégák között nem tanácsos leleplezgetni.
Pláne nem valami disznóságot. Márpedig jobb sorsra érdemes katonáinkat nemrégiben arra kényszerítették, hogy újabb hadi sikereiket disznók felett arassák. Nem tudom, miért kell ezen annyira csodálkozni, a gladiátorok is állatokkal küzdöttek, igaz, azok nem röfögtek. Az előbb említett Toldi Miklós is előbb farkasokat és bikát tepert le, csak aztán jött a cseh Holubár. A csehekre a visegrádi négyek csúcstalálkozója idején ugyebár mégsem uszíthatjuk a haderőt, így maradtak az állatok. Nevezetesen a disznók. Ugyan a hadgyakorlat résztvevőivel titoktartási nyilatkozatot írattak alá, a malacok pedig a művelet végén több okból sem beszélhettek, a hír mégis kikerült a sajtóhoz. Kiderült, hogy július elején Táborfalván a gyakorlatozóknak 85 disznót kellett legyilkolniuk, hogy – mint a honvédség hivatalos válasza tartalmazza - „élőszövetes gyakorlaton sajátítsák el a harctéri körülmények közötti sebesült ellátás, életmentés fogásait.” Életmentésről speciel kevéssé lehetett szó, mert „a gyakorlat végén az állatorvos az állaton eutanáziát hajt végre.”
De hát nem ez az egyetlen disznóság mostanában, amiről nem értem, hogyan történhet meg.
http://nepszava.hu/cikk/1101452-fegyvert-s-vitezt
Orbán, Gyurcsány, Lázár: amikor a családtagoknál gyarapodik a vagyon
DIREKT 36
„Itt sincs semmi titkolnivalóm. A szóban forgó úrtól is vásároltam földet, meg másoktól is vásároltam sok földet, mármint 52 hektáron belül értendő sok földet.” Ezeket a mondatokat az az Orbán Viktor mondta, akinek a vagyonnyilatkozataiban soha nem szerepeltek földek. Nem hogy 52 hektár, de még egy sem.
A vagyonnyilatkozatok jelenleg csak korlátozottan alkalmasak arra, hogy átláthatóvá tegyék a parlamenti képviselők gazdagodását, ezért a Direkt36, a 444 és a Transparency International Magyarország egy olyan adatbázist fejlesztett Vagyonkereső néven, ami egy oldalon, digitalizált és kereshető formában gyűjti össze vagyonnyilatkozataikat. A képviselői vagyonnyilatkozatokban található ellentmondásokról cikksorozatot indított a Direkt36. Az Orbán Viktor vagyonnyilatkozatában található apróbb hibákról itt írtunk, a sorozat további részei itt olvashatók el.
http://444.hu/2016/07/29/orban-gyurcsany-lazar-amikor-a-csaladtagoknal-gyarapodik-a-vagyon
Matolcsy unokatestvérének felesége egyszerre három jegybanki szervezettől is kap fizetést
Az RTL Klub Híradója tudta meg, hogy
Matolcsy György unokatestvérének felesége egyszerre három jegybanki szervezettől is vesz fel pénzt.
Szemerey Gabriella ezzel havi egymillió forint fölött kereshet,
3 dolog, ami nem stimmel Kubatov Vizoviczki-nyilatkozatai körül
http://444.hu/2016/07/29/3-dolog-ami-nem-stimmel-kubatov-vizoviczki-nyilatkozatai-korul
KUBATOV ELUTASÍTOTTA VIZOVICZKI KÉRÉSÉT
Magyar Idők interjú
Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz – jelentette ki a Magyar Időknek Kubatov Gábor arra reagálva, hogy a Jobbikhoz köthető N1TV hírül adta, a vállalkozó levélben kért segítséget szabadlábra helyezése érdekében a kampányban nyújtott segítségért cserébe. A pártigazgató egyébként a levelet 24 órán belül átadta a bűnüldöző hatóságoknak.
http://magyaridok.hu/belfold/kubatov-elutasitotta-vizoviczki-kereset-875413/
VISSZAFELÉ SÜLHET EL A BALOLDALI BOJKOTT
Megyeri Dávid Magyar Idők
Valahogy nincs szerencséje a baloldalnak a népszavazásokkal. Most éppen az a kezdeményezésük vérzett el a Nemzeti Választási Iroda rostáján, amelyet az állami földek eladásának tiltására hirdettek volna meg. Ez esetben sem sikerült összegyűjteniük kétszázezer érvényes aláírást, így erről sem lesz referendum.
Végre nyíltan színt kellene vallaniuk bevándorláspártolási kérdésekben, ha nem akarnak végképp marginalizálódni. Az az álláspontjuk ugyanis, hogy ők nem bojkottálják a népszavazást a Gyurcsány-féle alakulathoz hasonlóan, csak úgymond otthonmaradásra akarják rábírni az embereket, több mint mosolyfakasztó.
Hisz milyen lehet az az otthonmaradás, ami mégsem bojkott? Ha viszont az a céljuk, hogy a szavazók őket bojkottálják a következő választásokon, valóban a legjobb stratégiát választották.
http://magyaridok.hu/ahelyzet/visszafele-sulhet-el-a-baloldali-bojkott-874876/
SOROS BEINDÍTOTTA A PÉNZÁGYÚIT: VESZÉLYBEN A MESTERTERV
Csépányi Balázs Magyar Idők
A pénzmogul egyik legfontosabb célja a nemzetállamok felszámolása.
Ennek a mestertervnek megvalósítását a nyitott társadalom (open society) elméletével próbálja meg elérni, amely lényegében a neoliberális gazdaság- és társadalomfilozófia egyfajta kifejezésmódja a pénzek, áruk, szolgáltatások, emberek szabad mozgásával, a nyitott határokkal, a piac által irányított globalizációval, amely idővel maga alá gyűri a (nemzet)államokat is.
Ezért Soros György neve az európai migránsválság kapcsán is sokszor felbukkant. Bevallott célja ugyanis, hogy elárassza Európát a migránsok tömegével.
Az pedig, hogy a neoliberális elképzelések és az iszlám terjeszkedése hogyan jár kéz a kézben egy döbbenetes eszmefuttatás teszi világossá.
Mindeközben a tengerentúlon közeledik az elnökválasztás, javában folyik a kampány.
A korábban biztos befutónak látszó Clinton helyzete korántsem olyan egyértelmű, elég csak megnézni a legutóbbi közvélemény-kutatási adatokat.
http://magyaridok.hu/kulfold/soros-beinditotta-penzagyuit-veszelyben-mesterterv-875017/
Itt a nagy bejelentés: még egy gyárat épít nálunk a Mercedes
Egymilliárd eurós, azaz nagyjából háromszázmilliárd forintos beruházással újabb gyártóegységet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz, amely ezzel 2500 új munkahelyet is teremt.
http://hvg.hu/gazdasag/20160729_mercedes_uj_gyar
Visszavonult Kovács Katalin, a világ legsikeresebb kajakosa
Elhatározását pénteken jelentette be.
Kovács ebben az olimpiai ciklusban a 2013-as duisburgi világbajnokságon nyert egy ezüstöt Janics Natasával kajak kettes ötszázon, utána gyereket szült. Kislánya megszületése után sem adta fel, hogy kijusson ötödik olimpiájára, de a visszatérése a válogatottba már nem sikerült. Sem tavaly nem került be a vb-csapatba, és az idei olimpiára sem volt komoly esélye, ami egyúttal jelzi a szakág kivételes erejét.
http://index.hu/sport/kajak-kenu/2016/07/29/kovacs_katalin_bejelentes/
Leteszteltük, hogy hálapénz nélkül is túlélhető-e egy műtét a magyar egészségügyi rendszerben
Amikor olyan elváltozást diagnosztizáltak a szervezetemben, mely műtéti – orvosi szakzsargonban invazív – beavatkozást igényel, elhatároztam, hogy belefogok egy sajátos kísérletbe. Elterjedt vélekedés a magyar lakosságban, hogy komolyabb (például kórházi tartózkodással, altatásban végzett operációval, illetve azt követő utógondozással járó) ellátási szintű beavatkozásnál elkerülhetetlen, hogy a páciens – érvényes biztosítási jogviszonyától függetlenül – magánzsebből is “tejeljen”. Hálapénz leszurkolása, valamint saját “fogadott” orvos nélkül az emberrel rosszul fognak bánni, lekezelően viszonyulnak hozzá. Ennek szerettem volna utánajárni.
Felejlentéskiegészítést rendelt el a KNYF Rogán Antal állítólagos kenőpénze miatt
Feljelentés kiegészítést rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Rogán Antal négymillió forintos állítólagos kenőpénze miatt, a Tényi István által tett feljelentéssel kapcsolatban – tudta meg az Átlátszó a KNYF szóvivőjétől, Nagy Andreától. Nagy vihart kavart, amikor Portik Tamás után Vizoviczki László egyik volt beosztottja is arról beszélt, hogy úgy tudja, megvesztegették az egykori V. kerületi polgármestert.
Megkérdeztük erről a KNYF szóvivőjét: Nagy Andrea azt mondta az Átlátszónak, hogy a fideszes aktivista Tényi István, ugyanúgy, mint a Portik-féle állítólagos tízmilliós vesztegetés ügyében, az N1 TV-n bemutatott interjúalany által elmondottak miatt is feljelentést tett.
„Ebben rendeltünk el feljelentés kiegészítést és ennek keretében kérjük be a televíziós csatorna felvételét, hogy eldöntsük, elrendeljük-e a nyomozást.” A szóvivő hozzátette: minderre 15 napjuk van, ami még egyszer ugyanannyi idővel meghosszabbítható.
Kíváncsian várjuk, hogy ebben az ügyben mire jut a KNYF, hitelt ad-e Vizoviczki egykori bizalmasának, vagy ebben az ügyben is arra jut hogy nincs szükség nyomozásra annak eldöntéséhez, hogy kapott-e kenőpénzt a volt V. kerületi polgármester, jelenlegi kommunikációs miniszter, vagy sem.
Vége, feladták az éhségsztrájkoló migránsok Horgosnál
Véget vetettek éhségsztrájkjuknak a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál tiltakozó migránsok az MTI szerint. A Belgrádból gyalog Horgosra érkezők hat napja próbálták elérni, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt.
http://index.hu/kulfold/2016/07/29/vege_feladtak_az_ehsegsztrajkolo_migransok_horgosnal/
Orbánnal szemben az európai jobbközép Clinton támogatásán gondolkozik
A Trump-elnökségtől való félelem Philadelphiába, a demokraták jelöltállító gyűlésére terelt számos olyan jobbközép európai politikust, akik korábban mindig a republikánus jelölt megkoronázását nézték végig. De Trumpot nem nyelik le, ellentétben Orbán Viktorral.
Ferenc pápa egyedül meditált az auschwitzi szent halálkamrájában
A krakkói katolikus világtalálkozón celebrált mise után Ferenc pápa pénteken Auschwitzba látogatott. Az MTI tudósítása szerint először a náci haláltábor 12 túlélőjével találkozott; a lengyel, zsidó és német egykori foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikéhez odalépett, és rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta mindegyiküket.
A foglyok egyike ezt követően meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte. A pápa az auschwitzi múzeumot is meglátogatta, és mintha csak a holokauszt nagy lírikusai, Pilinszky János vagy Paul Célan inspirálták volna őt, arra kérte a szervezőket, hogy hagyják a beszédeket, inkább maradjanak a csendes elmélkedésnél.
Ezután a pápa egyedül vonult el imádkozni a pont pénteken 75 éve vértanúhalált halált halt katolikus szerzetes, Maximilan Kolbe kivilágítás nélküli halálcellájába. A ferences szerzetest azért küldték Auschwitzba a nácik 1941 februárjában, mert titkos rádióadót létesített, illetve lengyel, zsidó és ukrán üldözötteket segített és bújtatott. A hitét nyíltan megvalló szerzetes igen csak bőszítette a tábor őreit, ezért különösen sokat kínozták.
http://index.hu/kulfold/2016/07/29/ferenc_papa_maximilian_kolbe_halalkamra/
Helyreigazít az Express: sajnos hazudtunk a Brexitről
A brit lap alaptalanul riogatott a kampányban.
Május 20-án jelent meg a brit Express bulvárlap weboldalán egy galéria, azzal a címmel, hogy "Csodás dolgok, amiket visszakaphatunk, ha kilépünk az EU-ból".
A brit kilépés mellett kampányoló újság a többi között azzal riogatta olvasóit, hogy az unióban hamarosan tilos lesz egy tucat tojást árulni, hanem csak súly alapján lehet élelmiszert venni. Így a "csodás dolgok" közé került egy tucat tojás is, azzal a magyarázattal, hogy az EU ezt meg fogja tiltani.
Hasonlóan hamis állítások szerepeltek a lekvárral, ásványvízzel és a karórépával kapcsolatban is.
http://hvg.hu/gazdasag/20160729_Helyreigazit_az_Express_sajnos_hazudtunk_a_Brexitrol
Hét briliáns húzás, amivel Zuckerberg a csúcsra tört
Ha meg akarja érteni, hogy sikerült Zuckerbergnek felépítenie a világ legnagyobb közösségi hálóját, érdemes megnézni, hogy hova összpontosította idejét és energiáját. Íme, hét menedzsment stratégia, ami segítségére volt a Facebook-birodalom építésében.
http://hvg.hu/enesacegem/20160729_Zuckerberg_menedzsment_tippek
Jött egy rossz hír is az új Mercedes-gyár bejelentése után
Néhány órával azután, hogy a Mercedes-Benz bejelentette, még egy gyárat épít Kecskeméten, az Audi azt közölte, hogy jövőre csak két műszakban dolgoznak majd a győri gyárban.
Az Audi Hungaria Motor Kft. árbevétele 3,697 milliárd euró volt az év első hat hónapjában, 450 millió euróval kevesebb, mint 2015 első fél évében. Az árbevétel csökkenése mellett a gyár kapacitása is mérséklődött – közölte vállalat pénteken. Jövőre tovább csökken a kapacitás, miután átmenetileg a három műszakos helyett két műszakos munkarendet vezetnek be.
http://hvg.hu/gazdasag/20160729_audi_gyor
Itt az Uber újabb nagy dobása
A hotelek, bankok, de akár egy étterem is elintézheti az uberes fuvart az erre érdemesnek tartott ügyfeleinek. Az utasnak még csak az Uber alkalmazásra sincs szüksége.
Gyanúnk szerint igen népszerű lesz az Egyesült Államokban és Kanadában mától elérhető UberCentral szolgáltatás. Ennek lényege, hogy a rendszerbe regisztráló vállalkozások rendelhetik és fizethetik is az uberes fuvart ügyfeleiknek.
http://hvg.hu/tudomany/20160729_ubercentral_ceges_uber_rendeles
Íme, a teljes számítás – Orbán Viktor országjárásának mérlege
Mennyi valósult meg 2016 nyaráig a Modern városok program jegyében tavaly elhangzott ígéretekből?
Mennyi valósult meg 2016 nyaráig a Modern városok program jegyében tavaly elhangzott ígéretekből? Összeraktuk a 2015-ben a kormányfő által meglátogatott 13 megyei jogú városban tett fejlesztési ígéretek listáját a kormány és az önkormányzatok között megkötött szerződések tartalma alapján, valamint kékkel kiemeltük azokat az összegeket, amelyeket idén és tavaly az adott célokra már ténylegesen megítéltek.
http://valasz.hu/itthon/ime-a-teljes-szamitas-orban-viktor-orszagjarasanak-merlege-119760
Így verte át a bírót - elképesztő részletek a papgyilkos terroristáról
A fiatalembert először 2015 márciusában hallgatták ki a rendőrök, miután egy másik helyi fiatalt Kermiche személyi igazolványával fogtak el a szíriai határon. Kermiche ezt követően bátyja személyijével maga is elszökött, de egy Münchenből Belgrádba tartó buszon letartóztatták.
Amikor idén februárban sor került a tárgyalására, tíz hónapnyi börtön után, azt állította, hogy nem szélsőséges. Ezt azzal támasztotta alá, hogy gyakran elmulasztja a reggeli imát, mivel nem tud időben felkelni. A bírónak arról is beszélt, hogy a börtönben az öngyilkosság is megfordult a fejében. És ígérgette, hogy megjavult. Sőt arról is beszélt, hogy mennyire tudatában van annak, hogy nem megfelelően viselkedett. Mármint arra utalt, amikor hamis papírokkal Szíriába akart szökni.
És ez elegendő volt, hogy kiengedjék. Azt hiszem, Európának egy-két dolgot az alapoktól kell újragondolnia.
http://valasz.hu/vilag/igy-verte-at-a-birot-elkepeszto-reszletek-a-papgyilkos-terroristarol-119756
MNB: A SZOCIALISTÁK AZ ORSZÁG PÉNZÜGYI STABILITÁSÁT AKARJÁK VESZÉLYEZTETNI
A Magyar Nemzeti Bank szerint az MSZP az ország „pénzügyi stabilitását akarja veszélyeztetni, amikor a BREXIT után a Magyar Nemzeti Bankot támadja”.
A jegybank pénteken közleményben reagált Burány Sándor csütörtöki kijelentésére. A szocialisták országgyűlési frakcióvezető-helyettese akkor azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa törvénytelenül működik, mivel abban a külsős tagok száma nem haladja meg a belső tagokét. Hozzátette, hogy a törvénytelenség miatt a testület minden döntése jogilag támadható, ami pénzügyi kockázatot jelent.
Úgy fogalmazott, a jegybank nevében a „bank szót nyugodtan kicserélhetjük a bűnszövetkezet szóval”, mivel az „több százmilliárd forintnyi közpénzt tol ki alapítványokba, alapítványokon keresztül haverok, rokonok zsebébe”, és megerősítette, az MSZP ismételten azt követeli, hogy Matolcsy György távozzon a jegybank éléről.
Az MNB pénteki közleményében hangsúlyozta, az „MNB a jegybanktörvény által meghatározott tevékenységek ellátását tekinti elsődleges feladatának még akkor is, ha a szocialisták a stabilitás hiányában érdekeltek”.
NIZZA, MÜNCHEN ÉS AZUTÁN
KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ AZ IDEOLÓGIA FOGSÁGÁBAN • HIÁNYZÓ SZIGOR ÉS KEMÉNYSÉG A REAKCIÓKBAN
Perlaky-Papp József Magyar Idők
A kríziskommunikáció alapvetően különbözik az aktív márkaépítő kommunikációtól. A kríziskommunikációnak nincs sokféle iránya. Szigorú protokoll szerint szervezhető. Pontosan megvan, ki lehet a kommunikációba beszálló személy, mikor szólalhat meg, melyik kommunikációs eszközt választhatja, és maga a megszólalás is egy konzervatív logika alapján történik meg. A politika stratégiai irányának mindenképpen alárendelt maga a kommunikáció.
A német kancellár asszony előbb kivárt a nyilatkozattal, majd amikor nyilatkozott, akkor is egy szenvedély nélküli, semleges szöveget mondott: kormánya nevében kifejezte együttérzését a szeretteiket gyászoló embereknek és mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a sebesülteknek.
http://magyaridok.hu/velemeny/nizza-munchen-es-azutan-867355/
NEM TALÁLTÁK A MUNKAVÉDELMISEK A MÚZEUMVÉDŐKET
Nem tudta elvégezni a hatósági ellenőrzést a Zala Megyei Kormányhivatal a Közlekedési Múzeumot őrzővédő cégnél. Küldeményét címzett ismeretlen megjelöléssel kapta vissza. A Hungexpo-telek őrzővédőjét – 34 millió forintos keretösszegig–, hirdetmény nélküli eljáráson bízta meg a Városliget Zrt.
A Közlekedési Múzeum bontásánál az őrzésvédelmi feladatot többedmagával a Tak-Bak Kereskedelmi Kft. látta/látja el. Ez az ott dolgozó biztonsági őrök nyakán lógó kártyákról derült ki: a fővállalkozó az Infinity Forest Kft., a kapacitást, vagyis a biztonsági embereket a Tak-Bak Kft. adja.
A Tak-Bak Kft.-nek azonban nincs bejelentett munkavállalója, a cégadataiban legalábbis ennek nem találni nyomát. Így aztán kétféleképpen gondoskodhat az élő erőről a múzeumnál: maga is alvállalkozót vagy alvállalkozókat alkalmaz, vagy nem bejelentett munkavállalókat foglalkoztat.
http://vs.hu/kozelet/osszes/nem-talaltak-a-munkavedelmisek-a-muzeumvedoket-0729
Az LMP és az MSZP elnöke szerint is le kell váltani a kormányt
Az LMP alapítványának akadémiáján beszélgetett Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A két politikus nem mindenben értett egyet, abban viszont igen, hogy 2018-ban mindenképpen le kell váltani a kormányt. Molnár egyenesen úgy fogalmazott: 2018-ban nem „egy választás” lesz, hanem „a választás”, mert ha marad a Fidesz, akkor be fogja fejezni az antidemokratikus rendszere felépítését.
http://mandiner.hu/cikk/20160728_az_lmp_es_az_mszp_elnoke_szerint_is_le_kell_valtani_a_kormanyt
Tudta, hogy iszlám terrorizmus nem létezik?
Balaványi György
Kezdetben vala a gyűlölet.
„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! ” Korán 47, 4
A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása.” (Maximilien Robespierre).
Nem ismerem igazán a Koránt, sem a muzulmán vallást. Persze kérdés, van-e egyáltalán olyan pont, mikor az ember azt mondhatja: „kérem, ezt az igen összetett, számos aspektussal bíró vallási kultúrát elég jól ismerem, az eredetétől a történetén át az aktuális irányzataiig, elmélet és gyakorlat tekintetében egyaránt.”Mivel nem ismerem az iszlámot, azt sem tudom, a muszlimok általábanelmondhatják-e magukról, hogy alaposan ismerik a vallásukat. Állítólag pont a terroristák nem.
De basszus, mikor azok, akik hozzám a hasonlóan nem mélyedtek el benne, ellenben fennhangon idézgetnek a Koránból verseket, amiket (mint én az előbb) másfél perc alatt gugliztak elő, és ezt azonosítják az iszlámmal, én egyenesen a kardomba dőlök. De főleg az készít ki, mikor még egyet csavarodik a történet, és az arab vagy a bármiféle bevándorlás kapcsán a kereszténység lényegét nyilatkoztatják ki.
http://hvg.hu/velemeny/20160729_Tudta_hogy_iszlam_terrorizmus_nem_letezik
Nem mindig rendeznek konferenciát a Szoptatás Világnapján a parlamentben, de ha igen, Kövér Lászlót választják fővédnöknek
Augusztus elsején a Szoptatás Világnapja alkalmából nemzetközi konferenciát tartanak a parlamentben.
Habony kis hadnagya futott egy nagyot a köztévén
Napok óta tart Merkel politikájának sárba döngölése, ám a köztévé maroknyi nézőjét immár nemcsak hülyére veszik, de hülyének is nézik, legalábbis olyan, nemzetközi politikában járatlan birkáknak, akiket igazából csak jó magyar példákkal lehet riogatni.
Minden bizonnyal ennek jegyében került ma adásba Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője, akinek végre sikerült a nyugat-európai (elsősorban német) menekültpolitika lényegét a lehető legegyszerűbben elmagyarázni.
Fodor azzal jött – és ez valamelyest azt jelzi, hogy mégsem működik olajozottan a habonyi propagandagépezet, s ezért megnyomták a pánikgombot –, hogy „röviden úgy lehetne összefoglalni, ami Nyugat-Európában történik, hogy a nyugati vezetők egyre inkább kezdenek az egykori Gyurcsány Ferencre hasonlítani”.
Nem lennénk meglepve, ha a jövő héten már a „szemkilövető” Merkel kerülne terítékre, utána pedig… nos, a határ a csillagos ég! Végül Németh Szilárd tart egy jó kis sajtótájékoztatót.
http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/habony-kis-hadnagya-futott-egy-nagyot-a-kozteven-100304
A Vöröskereszt szerint akár 1 millió ember is elmenekülhet Moszulból
kár egy millióan is elmenekülhetnek a következő hetekben és hónapokban az iraki Moszulból és környékéről, ahogy egyre pusztítóbbá válik a harc az Iszlám Állam által ellenőrzött város visszafoglalásáért – közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
A vöröskereszt egyúttal további 17,1 millió svájci frankot kér az iraki segélyprogramjához, ami az eddigi harmadik legjelentősebb ilyen akció a világon. A humanitárius szervezet az újabb összeggel 137 millió svájci frankra növeli az Irak megsegítését célzó költségvetését.
„A helyzet kiszámíthatatlan, de nekünk a legrosszabb eshetőségre is fel kell készülnünk. Hamarosan százezrek szorulhatnak menedékre és segítségre”
http://444.hu/2016/07/29/a-voroskereszt-szerint-akar-1-millio-ember-is-elmenekulhet-moszulbol
Már több mint félezer halottja van a Fülöp-szigeteki drogellenes vérfürdőnek
Rodrigo Duterte elnökké választása óta, az elnök bíztatására meggyilkoltak a rendőrök, vagy az önszerveződő halálbrigádok. Előbbiek már 377 emberrel végeztek mindenféle jogi eljárás nélkül, a lincselő halálbrigádok 154 gyilkosságnál tartanak, 48 áldozatról meg egyelőre azt se tudni, hogy ki végzett velük. Őket csak "hulladéknak" nevezik, mert gyilkosaik fóliába csomagolva egyszerűen kidobják őket.
Megdöbbentő ötlet: Clinton politikai öngyilkosságra készül
Hillary Clinton olyan ordas nagy hibákat követett az elmúlt években, ezen belül elmúlt hónapokban is, amelyekből az a következtetés vonható le, hogy valójában a dicsőséges vereségre törekszik az amerikai elnökválasztáson - véli egy pénzügyi elemző.
Hillary Clinton valójában arra törekszik, hogy elveszítse az USA elnöki tisztségéért folytatott politikai küzdelmet? - teszi fel a kérdést Brett Arends, a MarketWatch vezető pénzügyi szakírója. Tudatosan szabotálja a saját kampányát? - folytatja, majd megadja a választ: Ez a lehetőség nem olyan őrült, mint amilyen valóságtól elrugaszkodottnak hangzik.
Arends sorba veszi azokat az érthetetlen baklövéseket, amelyeket szerinte, ha tényleg nyerni akarna, nem követett volna el a volt first lady és külügyminiszter.
Meglepi? Július közepéig ön is az államnak dolgozott
Sőt, jövőre is 197 napig az állam napszámosa lesz. Egy friss felmérés ugyanis nem csak azt mutatja meg, Európa melyik országában kell a legtöbb adót fizetni, de azt is, hogy ez hány napi munkát jelent. A magyarok csak néhány napja kezdtek el nettó értelemben keresni, az év nagyobbik felét csak az adók és járulékok miatt gürcölték végig.
http://hvg.hu/gazdasag/20160728_Meglepi_Julius_kozepeig_on_is_az_allamnak_dolgozott
Wintermantel Zsoltnak mindenről az jut az eszébe
Az újpesti fideszes polgármester homokozó gyerekekről tett ki Facebookjára egy fényképet. Ezt sem sikerült elvonatkoztatnia az aktuális kormányzati propagandától, mutatjuk az eredményt:
Európa határait erős bástyákkal kell megvédeni.
Ezt Újpesten a gyerekek is tudják! :)
http://24.hu/kozelet/2016/07/29/wintermantel-zsoltnak-mindenrol-az-jut-az-eszebe/
Kémbotrány: Kovács Béla köszöni, jól van
Két és fél éve húzódik a kémkedéssel gyanúsított jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla elleni nyomozás. Pedig már a mentelmi jog sem védi.
http://nol.hu/belfold/kovacs-bela-koszoni-jol-van-1625511
Ha minden reptér így működne, esélyük se lenne a terroristáknak
Évi 16 millió utast szolgál ki az izraeli Ben-Gorion repülőtér. Kilométerekkel a terminálok előtt megállítják a kocsikat, de csak a gyanús személyek járműveit kutatják át. Vallják, hogy a reptér nem katonai kiképzőtábor, a rendszer kulcsszereplői a kiképzett őrök.
A Tel-Avivtól 19 kilométerre található Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren a világon egyedülálló biztonsági intézkedéseket vezettek be, hogy kiszűrjék a potenciális merénylőket és, hogy a veszélyforrásokat a lehető legtávolabb tartsák a termináltól.
A rendszer szép számú biztonsági kört foglal magába. Szükség van a külső ellenőrzésre, az átvilágítás bizonyos részét a terminálok ajtaján kívül végezzük. Megállítunk, beazonosítunk és további titkos intézkedéseket hajtunk végre minden autón, ami belép a Ben-Gurion területére
– mesélte a The Jerusalem Postnak Pini Shif, a repülőtér biztonsági részlegének korábbi igazgatója.
A járműveknek a reptérre vezető úton ellenőrzőpontokon kell áthaladniuk. Modern technológiára, képzett és megfelelő számú személyzetre van szükség az állomásokon, másként hatalmas késések lennének.
http://24.hu/kulfold/2016/07/29/ha-minden-repter-igy-mukodne-eselyuk-se-lenne-a-terroristaknak/