2016, július 23 - 08:02 Sajtószemle

A Buenos Aires-i Grand Splendid Theatre-t volt már mozi is, most ez a világ második legszebb könyvesboltja.

 

http://fidelio.hu/plusz/2016/07/21/meno_konyvesbolt_lett_egy_100_eves_szinhazbol/

 

Így lett csoda az ózdi romhalmazból: a Digitális Erőműben jártunk. Képekkel

„Digitális erőmű” épült fel az ózdi kohászati művek romjain, benne filmtörténeti élményparkkal. Bar a magyar filmnek nem az illúziókeltés a fő erőssége, a kulturális innovációtól olyan sokat várnak, mint egykor az acélművektől.

 

http://valasz.hu/kultura/igy-lett-csoda-az-ozdi-romhalmazbol-a-digitalis-eromuben-jartunk-119651

Magányos ámokfutó gyilkolt Münchenben, egy fiú az élete árán védte meg a húgát

 Kilenc embert megölt, majd magával is végzett az a 18 éves iráni származású német férfi, aki péntek este kezdetet el lövöldözni Münchenben az Olimpiai Bevásárlóközponttal (OEZ) szemközti McDonald’sban. A merénylőt videóra vettek, amint járókelőkre nyit tüzet, egy másik felvételen pedig azt állítja, hogy német és Németországban született. Egy török fiú az élete árán védte meg a húgát. A populista bevándorlásellenes párt, az AfD egyik politikusa kampányra használta fel az ámokfutást.

 http://nol.hu/kulfold/lovesek-dordultek-egy-muncheni-bevasarlokozpontban-1624751

 Terror Münchenben: egy 18 éves, iráni származású férfi kilenc embert lőtt le

 

A merénylő két éve Münchenben élt, nem volt priusza. 9 embert ölt meg egy bevásárlóközpontban, 3 életveszélyes, 18 könnyebb sérült van, köztük gyerekek is. A támadó végül öngyilkos lett. Az indítékai jelenleg ismeretlenek, de semmi nem utal iszlamista háttérre Percről percre

 http://index.hu/kulfold/2016/07/22/mit_tudunk_eddig_a_tamadasrol_es_hol_vannak_meg_mindig_kerdojelek/

Török nagykövet: a Gülen-mozgalom terrorszervezet, Magyarország igaz barát

A DEMOKRÁCIA MEGERŐSÖDÖTT A PUCCS UTÁN

SAKIR FAKILI NAGYKÖVET ÖRVENDETESNEK TARTJA A VESZÉLYES ELEMEK ELTÁVOLÍTÁSÁT AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBÓL

Bakodi Péter Magyar Idők

A sikertelen puccskísérletet követően helyreállt a stabilitás Törökországban, mondta lapunknak Sakir Fakili Törökország budapesti nagykövete, aki nyári pihenését az Égei-tenger partján töltve, otthon élte át a történelmi eseményeket. A diplomata köszönetét fejezte ki hazánknak a demokratikusan választott kormány melletti kiállásért.

http://magyaridok.hu/kulfold/fakili-torok-demokracia-megerosodve-jott-ki-puccskiserletbol-856234/

Szolidaritását fejezte ki a török egyetemi oktatókkal a Cseh Rektori Konferencia

 

A CKR sajtóközleményben ítélte el a török kollégáikat érő üldöztetést, és nehezményezte, hogy a Törökországban kialakult helyzet veszélyezteti az akadémiai szabadságot és a felsőoktatási intézmények autonómiáját.

Pavel Belobradek cseh miniszterelnök-helyettes a Facebook-oldalán azt írta, kapcsolatba lép cseh egyetemekkel, hogy megtudakolja, van-e lehetőségük állásokat felkínálni török egyetemi oktatóknak. E lehetőséggel élve Csehország szert tehetne több szakértőre, például a közel-keleti tanulmányok vagy más kutatási ágak terén – tette hozzá a cseh kereszténydemokrata politikus.

A török felsőoktatási tanács azzal indokolta szerdán az egyetmi oktatók utazási tilalmát, hogy meg akarják akadályozni a múlt pénteki katonai puccskísérlet résztvevőinek esetleges távozását az országból.

 

http://huppa.hu/szolidaritasat-fejezte-ki-a-torok-egyetemi-oktatokkal-a-cseh-rektori-konferencia/

A VISEGRÁDI CSOPORT TÁMOGATÁSÁRÓL BIZTOSÍTJA A TÖRÖK KORMÁNYT

MTI

A visegrádi csoport (V4) támogatja a demokratikusan megválasztott török kormányt, bízva benne, hogy Törökország a nemzetközi jogon alapuló, állandó alkotmányos rendet biztosít – áll a V4 kormányfői által csütörtökön Varsóban elfogadott közös nyilatkozatban.

örökország a NATO stratégiai partnere, és az Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozásra pályázik – mutat rá egyebek mellett az EU Brexit utáni aktuális helyzetével és a migrációs válsággal foglalkozó dokumentum.

„Készen állunk arra, hogy a demokratikus, nyitott és stabil Törökországgal együtt lépéseket tegyünk az előttünk álló közös kihívásokat illetően” – áll a nyilatkozatban.

 

http://magyaridok.hu/kulfold/visegradi-csoport-tamogatasarol-biztositja-torok-kormanyt-856291/

Nem tetszett Brüsszelben, hogy Lázárék Rogánék szomszédjával szerződtek

Még a kancellária 1,5 milliárdos közbeszerzése is megbukott a brüsszeli vizsgán, a támogatás 25 százalékát vonnák el a Rogán Antal szomszédjával lezavart ügylet miatt.

Pontosan 334,6 millió forint pénzügyi korrekciót, magyarul büntetést javasol az Európai Bizottság (EB) a Miniszterelnökség közbeszerzése miatt, amelyet a HG 360 Reklámügynökség Kft. nyert el. A Rogán Antalpropagandaminiszter lakóparki szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba érdekkörébe tartozó cég 1,575 milliárd forintért vállalta tavaly a kampányt a kormányablakok népszerűsítésére. A brüsszeli revizorok indokolatlannak találták a gyorsított eljárást, azt, hogy mindössze tíz nap volt a pályázat beadási határideje.

http://www.vg.hu/kozelet/jog/brusszeli-buntetes-a-kormanyablakok-kampanya-miatt-473037

A francia elnök ultimátumot adott az új brit miniszterelnöknek

Csütörtökön Párizsba látogatott az új brit miniszterelnök, Theresa May, akit Francois Hollande francia elnök rögtön elég kényelmetlen helyzetbe hozott. Hollande ugyanis arra emlékeztette a brit kormányfőt,

hogy az nem lehetséges, hogy a Brexit után a britek korlátozzák az EU-s állampolgárok munkavállalását, de közben Nagy-Britannia hozzáférhet az európai közös piachoz is.

Holott a Brexit mellett kampányoló brit politikusok leginkább ezzel érveltek: a kilépéssel megszabadulhat Nagy-Britannia a sok keleti tagállamból érkező, jórészt lengyel és magyar bevándorlótól, de közben a brit gazdaság nem szenvedi meg az európai piacok elvesztését. Többek között ezt ígérte Boris Johnson is, aki az új brit kormány külügyminisztere lett.

http://444.hu/2016/07/22/a-francia-elnok-eles-ultimatumot-adott-az-uj-brit-miniszterelnoknek

Lötyög a néppárti lepel a Jobbikon

Simicska Lajos már elfogadja, Karsai László továbbra is neonácinak tartja a Jobbikot. Politológusok szerint főként a kommunikáció változott.

Vona a történész szerint csak taktikázik: „ez engem nem győzött meg". A programját nem változtatta meg, a leginkább kompromittálódott volt vezetőket, így a Kuruc.info-­hoz köthető Novák Elődöt hátrébb tolta ugyan, de helyette jött Toroczkai László ásotthalmi polgármester.

Karsai László kérte, hogy ne is őt, inkább George F. Hemingway nemrég megjelent cikkét idézzük a Magyar Időkből. Az amerikai-magyar üzletember azt hangsúlyozta: a Jobbik létezése okafogyottá válik, ha ideológiá­jának eszenciáit, a cigányellenességet, a rasszizmust, az antiszemitizmust és a többi hungarista zagyvaságot az állítólagos tömegpárttá való átalakulás során feladja.

 http://nol.hu/belfold/lotyog-a-nepparti-lepel-a-jobbikon-1624625

A ligetvédőket büntetik, a kopaszokról hallgatnak

Célt ért a Ligetvédők újabb akciója: az építési törmeléket szállító teherautók elvonulásának megakadályozásával pénteken elérték, hogy végre hivatalos vizsgálat tisztázza, van-e azbeszt az egykori Hungexpo-telek területén. Az eredmény a jövő hét közepére várható.

http://nol.hu/belfold/a-ligetvedoket-buntetik-a-kopaszokrol-hallgatnak-1624753

Nemes Jeles kikosarazta Vajnát

Andy Vajna filmipari kormánybiztos kezdeményezésére megalakult a Magyarország hivatalos Oscar-nevezéséről döntő bizottság, amelynek nem tagja a Saul fiával idén Oscar-díjat nyert Nemes Jeles László. A legnagyobb kérdés az, hogy az idei legnézettebb magyar produkciót, A lovasíjász című egészestés dokumentumfilmet jelölik majd, vagy valami mást?

több mint érdekes, hogy tavaly Magyarországnak Oscart nyerő és idén Cannes-ban zsűriző Nemes Jeles László nincs ott a szelektorok között – úgy tudjuk, a rendező nemet mondott Vajna felkérésére. A héttagú bizottság szeptemberben dönt a magyar Oscar-nevezésről, a hivatalos nevezések leadási határideje 2016. október 3.

http://nol.hu/kultura/nemes-jeles-kikosarazta-vajnat-1624687

Tamás Ervin Az első lecke

Hiller Istvánnak, a jövendő talapzat megalkotójának azonban most más dolga volna. Választmányának nem lenne szabad félénken hallgatnia a sértettek nyilvánosan felvetett vádjainak hallatán. Vannak-e személyes alkuk, összejátszás, ami újabb morális csapdákat ás? Léteznek-e surranó pályán a hatalommal kötött egyezségek, amelyekről szűkebb berkekben pletykálnak, de aki hozzányúl, áramütés éri? Vajon van-e az új vezetésnek elegendő bátorsága, legitimitása, hogy ne szokásos módon söpörje szőnyeg alá rangos politikusaik súlyos bírálatát? Képes-e ennek megnyugtató módon a végére járni, ha kell, megszemélyesíteni, szankcionálni? Vagy úgy tesz, mintha ez pusztán az Együtt elnökének rágalma volna, s válaszként elég őt földbe döngölni? Íme, az első lecke

http://nol.hu/velemeny/az-elso-lecke-1624637

„Vissza kellene térni az alapokhoz”

Nem lépne ki az Európai Unióból Soltész Miklós, de szerinte a közösségnek el kell szakadnia a liberális internacionalizmustól

Magyar Hírlap

Nem áll szemben egymással Ferenc pápa és a magyar kormány a bevándorlás tekintetében – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, akivel szót ejtettünk Soros Györgyről és a hazánkat perelő kisegyházakról is.

http://magyarhirlap.hu/cikk/61606/Vissza_kellene_terni_az_alapokhoz

Nagy ErvinA véleményszabadság korlátai

Kik, miért és milyen célból húzzák meg a politikai korrektség határait?

Magyar Hírlap

Mert jól láthatóan léteznek témák, amelyekről szabadon, s vannak, amelyekről csupán a büntetéstől való félelemmel lehet csak szólni. Ilyen a bevándorlás és a terrorizmus közötti összefüggés kérdésköre is.

Miért nézheti meg boldog-boldogtalan azt a videót, amelyet az Iszlám Állam tett közzé a minap, és amelyben az elmúlt évek több száz áldozatának méltóságát tiporják az anyaföldbe? S nem mellesleg még brutálisan meg is fenyegetik civilizációnkat. „Elmegyünk a hazátokba, a nyaralásaitokra, a partijaitokra, és megölünk, megégetünk, szétzúzunk titeket!” – ordítja a virtuális térbe a toborzásra is alkalmas, a terrortámadásokat győzelemként értékelő videoüzenet. Ezt miért lehet? Ki engedi ezt meg? Illetve: ki nem tiltja meg mindezt? S miért kopogtat a „gondolatrendőrség” azoknál, akik egy rossz szót is szólnak egy közösségi oldalon a bevándorlással kapcsolatban – esetleg összefüggést látnak a terrorizmus és az illegális migráció között –, ahogy ez valóban meg is történt Németországban.

http://magyarhirlap.hu/cikk/61599/A_velemenyszabadsag_korlatai

Varga elszólta magát - Mégsem lesz euró hazánkban

Az euróövezet elmúlt években előkerült nehézségei, problémái most nem teszik túlságosan vonzóvá a csatlakozást - mondta Varga Mihály Tusnádfürdőn adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter, egyben a kormányzati gazdasági kabinet vezetője alig néhány nap alatt gyökeresen megváltoztatta addigi álláspontját, hiszen a hét elején a Magyar Hírlapnak még arról beszélt: Magyarország akár már az évtized végén csatlakozhatna az eurózónához. A tárcavezető euróbarát nézeteinek azonban időközben a nyilvánvalóan euroszkeptikus Orbán Viktor kormányfő néhány nap alatt keresztbe tett.

http://nepszava.hu/cikk/1100770-varga-elszolta-magat---megsem-lesz-euro-hazankban

Kiakadt a NATO-főtitkár Trump fenyegetésén

Európa és az Egyesült Államok biztonsága szorosan összekapcsolódik – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azzal kapcsolatosan, hogy Donald Trump, a republikánus elnökjelölt a New York Times-nak nyilatkozva felvetette, ha ő lesz az elnök, Washington csak azoknak a szövetségeseknek a biztonságát garantálja, amelyek teljesítik az atlanti szövetség felé vállalt kötelezettségüket.

http://nepszava.hu/cikk/1100680-kiakadt-a-nato-fotitkar-trump-fenyegetesen

Sebes György Rossz ló

Pedig milyen jó ötletnek tűnt. Hogy majd lesz egy propaganda-minisztérium, élén egy befolyásos miniszterrel és ő majd megeteti a néppel, amit kell. A kedves vezető ugyanis egyedül nem bírja a tempót. Régen is volt neki különbejáratú szóvivője, aki csak az ő értékes gondolatait tolmácsolta. Szijjártó Péterrel e minőségében nem is volt nagy baj, mindig tudta, mit kell hablatyolni és akkor még nem voltak kínos ügyei.

Rogán Antallal viszont a jelek szerint rossz lóra tettek. Talán Lázár János már tudott valamit, mert kijárta, hogy ne neki kelljen elviselnie, hanem kapjon külön minisztériumot. Így lett a Fidesz frakcióvezetőjéből, korábban V. kerületi polgármesterből tavaly ősszel a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, miniszteri rangban. Mindenki elégedett lehetett. Volna. Ha egyszer csak nem kezdenek tornyosulni a viharfelhők az ifjú és sokra hivatott kormánytag feje fölött. Persze mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és egyáltalán nem adunk hitelt a miniszter korrumpálhatóságáról szóló híreknek. Egyelőre.

http://nepszava.hu/cikk/1100590-rossz-lo

A rendszer meztelen

Gazda Albert, Magyar Nemzet

 

A szabályok hiánya szabadságot is hoz. Nem a legnemesebb fajtából valót, de élni azért lehet vele. Ha minden szétesik, ha az, ami van, nem tisztességes többé, ha a rendszer már csupán önmagáért van – tehát meztelen –, akkor ki kell lépni belőle. Abban, ami abszurd és megjavíthatatlan, nem muszáj részt venni. Ha nincs tétje a matematikának, abba kell hagyni a számolgatást. Ergo: nem a politikai pártok, a miniszterelnök, a kormány vagy az ellenzék szempontjai felől nézve gondolandó végig, ki mit tesz – vagy nem tesz – majd október 2-án. Eljött a személyes felelősség, a morális alapon számtantalanított döntések ideje. Csak így siettethető-segíthető, hogy egyszer talán újra kinőjön valami a semmiből.

http://mno.hu/gkozep/a-rendszer-meztelen-1353124

„Orbán ma Magyarország leggazdagabb embere”

MTI, Hír TV, MNO, 2016

A vagyonnyilatkozatában a felcsúti ingatlanokat nem sikerült helyesen feltüntetni. Az Együtt a miniszterelnök „lehetetlen” vagyongyarapodásáról beszél, a Jobbik pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy több fideszes politikus bevallásából is tíz- vagy százmilliós tételek hiányoznak.

http://mno.hu/belfold/orban-ma-magyarorszag-leggazdagabb-embere-1353183

85 disznót gyilkolt meg a Magyar Honvédség teljes titokban a táborfalvai hadgyakorlaton

Rákérdeztünk a honvédségnél, hogy mi történt, és azt a választ kaptuk, hogy a gyakorlatra azért volt szükség, mert átalakították a honvédség kiképzési rendszerét, így azon belül az egészségügyi szakkiképzéseket is, hogy teljesítsék a megváltozott hadviselésből és a NATO-kötelezettségekből fakadó feladatokat. A honvédség szerint a gyakorlat célja az volt, hogy a katonák gyakorolják a harctéri sebesültellátást és az életmentő feladatokat.

„Az élőszövetes gyakorlás sertésen azért fontos, mert az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső sérülésekre, behatásokra”.

http://444.hu/2016/07/22/85-disznot-gyilkolt-meg-a-magyar-honvedseg-teljes-titokban-a-taborfalvai-hadgyakorlaton

A NASA mutatott egy ijesztő ábrát: megállíthatatlan a globális felmelegedés

 Átlépett egy lélektani határt a globális felmelegedés. Pont akkor, amikor már a 14. hónapja tűnik megállíthatatlannak a katasztrofális következményekkel járó folyamat.

Donald Trump szerint a globális felmelegedés humbug. Neki, és a véleményét osztóknak mindenképp érdemes alaposan megnézni a NASA ijesztő ábráját.

Itt látható, hogy az iparosodás előtti időszakhoz képest átléptünk egy lélektani határt: azóta 1 Celsius-fokkal nőtt az átlagos globális hőmérséklet, ráadásul a növekedés üteme is felgyorsult. Félreértés ne essék: nem a bolygónk, hanem az emberiség számára lesz katasztrofális, ha 3 fokra nő ez az érték.

http://hvg.hu/instant_tudomany/20160721_nasa_globalis_felmelegedes_rekord_junius

Seres: Tóni, Laci bácsi és az ország stabilitása

 Vegyük például azt az esetet, amikor egy fiatal fideszes politikus állítólaglátogatást tett az Aphrodite nevű éjszakai klubban, majd el is tűnt két prostival a pincehelyiségben, nyilván a polgári értékrendről beszélgetni. Az eset több szempontból is érdekes. Az egyik az, hogy a hármas mítingről videofelvétel készülhetett, kifejezetten a tulaj, Vizoviczki László megbízásából, és ha hinni lehet a tulaj volt emberének meg még egy tanúnak, akkor még számos ilyen, kompromittáló célú felvétel lehet a tulaj, ill. a házkutatások nyomán a rendőrség birtokában.

Ja, és hogy ki lehetett az a zsarolható fideszes politikus a polgári bordélyban? Sose fogjuk megtudni: a tanú azt állítja, nem ismeri, ő csak a felvételt állította be, ügyészségi kihallgatóit pedig ez a részletkérdés egyszerűen nem érdekelte. (Érdemes lenne egyébként utánajárni a fiatal fideszesek bulizási szokásainak, hiszen a Fidelitas néhány éve is egy Vizoviczky tulajdonolta klubban, a Nagymező utcai Moulin Rouge-ban múlatta az időt és a pénzt, pár hónapja pedig egy "wellness disznóvágáson" verekedtek össze a fiatal polgár erők.)

http://hvg.hu/itthon/20160722_Rogan_korrupcio_Vizoviczki_stabilitas

Lendvai Ildikó Macskajáték, plakáttal

Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással.

Jó, tudom, ez Karinthy. De ő sehol sem volt az én két macskámhoz képest. Mert nálam az egyik macska Habony volt, a másik a Főnök. Persze valószínű, hogy nem az a bizonyos Habony, csak egy beosztott propagandista, és nem maga a Nagyfőnök, csak egy alfőnöke. Hiszen az igazi Főnök már többször tagadta meg az igazi Habonyt, mint Péter a kakasszó előtt Jézust. A kormány nem áll viszonyban „ilyen nevűvel”, ne is álmodjak ilyesmiről. Ha valaki keresi, kérdezősködjön a lakcímnyilvántartóban. Vagy Ibizán.

Mindegy, merjünk nagyot álmodni, nevezzük azért őket Habonycicának és Főnökcicának. Álmomban Habonycica és Főnökcica egymás vállát veregették, és elégedetten nyalogatták bajszukról a tejfölt.

- Ezt a népszavazást remekül kitaláltuk! - dorombolt Főnökcica. - Mekkora ötlet volt két nappal azután, hogy a kopasz kandúrok kicsit bevadultak a Választási Irodánál, bejelenteni, hogy ha annyira népszavazást akarnak, hát csinálunk mi! Mindjárt alábbhagyott a nyávogás a demokráciáról meg a vasárnapi boltzárról (azt sajnos el kellett engednünk, de hát nem lehet minden egeret megfogni), és megint arról beszélt mindenki, amiről mi akartuk.

http://nepszava.hu/cikk/1100725-macskajatek-plakattal

Nyomozni kezdett a rendőrség az MNB-alapítvány miatt

Nyomozás indult a Matolcsy-féle MNB-s alapítvány, a PADA ügyében "hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt." A feljelentést Tényi István magánszemély tette. A nyomozással a főügyészség az első kerületi rendőrkapitányságot bízta meg.

  • Korábban megírtuk: nem stimmelnek a PADA közérdekű adatként kiadott kuratóriumi jegyzőkönyvei, a szocialisták adatigénylésére kiadott dokumentumok ugyanis több ponton is eltérnek azoktól a jegyzőkönyvektől, amelyeket az alapítvány korábban a honlapján hivatalos anyagként közzétett a honlapján.

Más a fejléc, más a központozás, a sortörés, a betűtípus, az oldaltörés, sőt, apró szövegszerű eltérések is vannak, a dokumentumok alján szereplő aláírásokat pedig képként szúrták be. Felmerül a kérdés: melyik az eredeti, hiteles jegyzőkönyv, és ha az egyiket később készítették, arra mi szükség volt.

De nem csak a jegyzőkönyvekkel van probléma, egyes nyilvánosságra hozott befektetési döntéseknél nincsenek rendben a dátumok sem: például egy 2014 május 13-án keltezett döntés egy június 13-án és egy május 30-án elfogadott határozatra hivatkozik. (Tényi István feljelentésében kimondottan ezeket kifogásolta.)

Már az adatokat kiperelő szocialista Tóth Bertalan is feljelentést tett az ügyészségen ő azonban nem okirat-hamisítás, hanem sikkasztás, hűtlen kezelés és közérdekű adattal való visszaélés miatt. A vádakra akkor az MNB alapítványa úgy reagált, csak egy „teljességgel alaptalan, rosszindulatú politikai hatáskeltésről” van szó, sőt feljelentést is tettek hamis vád miatt.

 http://index.hu/gazdasag/2016/07/22/mnb_matolcsy_feljelentes_pada_tenyi/

Beszóltak a kormánynak a budapesti fideszes polgármesterek

Az önkormányzatok érintő kormányzati lépéseket kritizálta két budapesti fideszes polgármester Tusványoson. A XVI. kerület polgármestere szerint visszafejlődnek az önkormányzatok, amiből nagy baj lesz. A véleményét Orbán Viktornak is megírta, de választ nem kapott.

Ritkán hallani fideszes polgármesterektől, hogy akár csak egy kicsit is kritizálnák az önkormányzatok érintő kormányzati politikát. Tusványoson azonban, ahol már évek óta felvonul szinte a teljes jobboldali magyarországi elit, hogy szabadon beszélgessen hazai és világpolitikai problémákról, ez is megtörtént pénteken.

 http://index.hu/belfold/2016/07/22/beszoltak_a_kormanynak_a_budapesti_fideszes_polgarmesterek/

Kósa Lajos büszke, milyen sokat tesz a Fidesz a korrupció ellen

 Péntek délután Tusnádfürdőn frakcióvezetői vitát hirdettek, amelyen viszont Kósa Lajossal és Harrach Péterrel szemben csak Szél Bernadett állt ki. Bár a szervezők Stumpf András moderátor szerint meghívták az MSZP-t és a Jobbikot is, az ő székük ezúttal üresen maradt.

A vitán ténybeli újdonságok nem hangzottak el, Kósa és Harrach a kormányzati migrációs, bér- és adópolitikát dicsérte felváltva, míg Szél Bernadett folyamatosan megpróbálta árnyalni a képet. A beszélgetés különlegessége az volt, hogy Kósa annyira haza pályán érezte magát Tusványoson, hogy még az ellenzék által sokat kritizált témákat is előhozta és megvédte. Például a stadionépítésekről azt mondta:

"A stadion kulturális beruházás."

A Fidesz ugyanis a sportot a kultúra részének tekinti, és a stadionépítésre pontosan ugyanúgy szükség van, mint egy kulturális intézmény rekonstrukciójára.

Kósa örül, hogy megszűnt a korrupció

A majdnem kétórás beszélgetés csúcspontja talán az a rész volt, amikor Kósa Lajos annyira belelendült a kormány fényezésébe, hogy saját maga hozta elő a korrupció témáját is. "Nyugodtan mondhatom, hogy rendszerszinten 2010-től kezdve ez a kormány tette a legtöbbet a korrupció felszámolásáért" – jelentette ki Kósa. Szerinte egyedi esetek mindig előfordulnak, de ez a kormány változtatta meg a kampányfinanszírozási rendszert, bevezette az online pénztárgépeket és az ekáer-t is.

 http://index.hu/belfold/2016/07/22/kosa_lajos_buszke_milyen_sokat_tesz_a_fidesz_a_korrupcio_ellen/

Újabb 45 doppingesetet derítettek ki az előző két olimpiáról

Még mindig nem ért véget sem a 2008-as, sem a 2012-es olimpia. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újra sokkoló adatokat közölt, 30 pekingi és 15 londoni olimpikon doppingmintája lett pozitív a második hullámos újratesztelés során.

 A NOB közleményében azt írta, hogy a 30 pekingi sportoló nyolc országból származik, és négy különböző sportágban versenyeztek. Közülük 23-an érmet is szereztek a 2008-as olimpián, amit minden bizonnyal most elvesznek tőlük. A B próba elvégzését Ahogy az első körben, úgy most is olyan sportolókra fókuszáltak, akik a riói olimpián is részt vehetnek.

A Magyar Olimpiai Bizottság - amint arról az MTI-t tájékoztatta - eddig nem kapott információt arról, hogy lenne magyar érintettje az ügynek.

http://index.hu/sport/2016/rio/2016/07/22/ujrateszteles_dopping_30_pekingi_15_londoni_sportolo_bukott_meg/

Ez kész. Rogán. Cecília. Előad. Tusványoson.

 Végül is ki más lenne alkalmasabb család és karrier összeegyeztetéséről beszélni? Vélemény.

Tusványos egyik, meg nem hirdetett gyöngyszemét a Magyar Nemzet találta: a Fiatal Családosok Klubjának sajtómeghívója szerint Rogán Antal felesége is előad a legendás rendezvényen. Vajon mi lehet a téma? Hogy találjam meg a családomat, ha a lakásban túl sok a négyzetméter? Mit főzzek az uramnak este, ha előtte egy börtöntöltelék megint bemártotta? Hogyan szelfizzünk könnyen, gyorsan befolyásos barinőkkel? Nem.

Rogán-Gaál Cecília a Mi legyek, ha nagy leszek? Édesanya és/vagy dolgozó nő c. kerekasztal-beszélgetés egyik vendége lesz, éspedig, úgysem fogják elhinni, saját jogán, vállalkozóként. A miniszter úr felesége ugyanis egy Sarka Katával tavaly decemberben alapított, de máris nagyon ismert cég, a Nakama & Partners ügyvezető igazgatója, és bár ez az első munkahelye, nyilván kellő tapasztalatot és rutint szerzett ahhoz, hogy a határon túl is megossza ezzel kapcsolatos tudását. Most pedig idemásoljuk a Magyar Nemzetből, mit írtak a szervezők: ...a rendezvény célja, hogy a beszélgetőpartnerek segítséget adjanak a pályakezdő, karrier és családalapítás előtt álló fiataloknak a család és a karrier összeegyeztetésének kérdéséről.

http://hvg.hu/itthon/20160722_Rogan_Cecilia_Tusvanyos_Nakama

Ölelgessétek a kisfiaitokat, különben idegen férfiak fogják

Most zajlik a 27. Tusványos, a Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Szabadegyetem. Csütörtökön érkeztünk, tele a hely kedves emberekkel, megszeppent medvékkel és másnapos fideszes politikusokkal. Már délelőtt tíztől mennek a különböző beszélgetések, előadások a sátrakban, például Paizs József, segesvári lelkipásztoré „Szexuális zavarok, avagy mitől van 50 árnyalata a szürkének" címmel körülbelül 50 fő előtt az egyik kisebb sátorban.

Az első előadás, amit meghallgattam a Kárpát-medence nagyszabású szellemi műhelyében,  azonnal mélyvíz volt.

Paizs egy rövid felvezető után bele is vágott a közepébe:

Senki nem születik homoszexuálisnak. Tetszik, nem tetszik, ez van és kész!

− mondta. Szerinte hiába szeretnék a gay pride-ok elhitetni velünk, hogy vannak genetikai okai is, ő csak egy példát szokott felhozni ilyenkor: hogy lehetséges, hogy az egypetéjű ikrek közül az egyik meleg lesz, a másik meg nem. Szóval nagyon kért mindenkit, hogy ne vegyék be ezt a maszlagot.

Szerintem betegség. Viszont van egy jó hírem: mint minden betegség, ez is gyógyítható, kezelhető

− mondta Paizs. A közönség soraiból érkező HŐŐŐŐŐ-re pedig megerősítette: „tudom, hogy nem hiszitek, de így van". A hőző társaság egyébként egy huszonéves csapat volt, akiknél a legnagyobb poén az Éljenek a buzik! volt.

http://index.hu/belfold/2016/07/22/homoszexualitas_betegseg_tusvanyos/

 

78 millióért építik meg újra a Horthy-rendszer Aranyvonatát

1938-ban egy speciális szerelvény, az Aranyvonat vitte körbe az országban a Szent Jobbot az országban, most a Nemzeti Múzeum újraépítteti a vonatot.

A Magyar Koronaőrök Egyesülete indította el azt a kezdeményezést, hogy a Szent István ereklyéjét egykor szállító vonatot építsék újra. 1938-ban, az első magyar király halála 900. évfordulójának évében, illetve a nálunk tartott katolikus ünnepségsorozat az Eucharisztikus világkongresszus alkalmából vonattal körbehordozták a Szent Jobbot. Minden nagyobb városban megállt és az érkeztére ünnepségeket rendeztek.

Erre a célra épült az úgynevezett Aranyvonat, amelynek később pontos sorsa nem ismert. (Itt egy hosszú videó a szerelvény történetéről, a Facebookon Aranyvonat-építő egyletet is találni.)

Így felújítani nem lehet, hanem újat építtet helyette a Magyar Nemzeti Múzeum. A közbeszerzést – tárgyalásos eljárásként – még tavaly novemberben indították el. Ennek kapcsán a 24.hu írt hosszasan az Aranyvonatról. (Amely egyáltalán nem azonos azzal az Aranyvonattal, amely a második világháború végén tűnt el, és amely a magyar államtól, illetve a holokauszt áldozataitól összerabolt kincseket szállította.)

https://blog.atlatszo.hu/2016/07/78-millioert-epitik-meg-ujra-a-horthy-rendszer-aranyvonatat/

Megdöbbentően korán halnak a magyar orvosok

 Nagy veszélyben élnek a magyar orvosok: a túlmunka, a kialvatlanság, a hosszú ügyeletek és legfőképpen a stressz miatt korábban halnak, mint más szakmák képviselői. A 40 év feletti orvosok közül a férfiak harmada, a nők fele nem éri meg a nyugdíjazást. A napokban egy megyei város műtőjében kapott stroke-ot egy sebész, alighogy bezárta a beteg mellkasát.

Stroke-ot kapott a megyei nagyváros műtőjében néhány napja egy orvos. Alighogy bezárta a beteg mellkasát, kevés lett a levegője. Mellette álló kollégája meg is állapította: hirtelen mennyire megfáradt a szeme, sápadt a bőre. Ólomból lettek a végtagjai. Levette a maszkot, gondolta, leül kicsit. Mondani akart valamit, de torkából már csak artikulátlan hangok tolultak elő. Kollégája megragadta a karját, gyere, megyünk a CT-be. Tiltakozni akart, hogy semmiség, csak hagyja kicsit üldögélni, de nem bírt. Néhány perc múlva pedig már egyértelmű volt a diagnózis.

http://nol.hu/belfold/orvosok-halalos-veszelyben-1624635

KINEK JÁTSZIK, MR. KARÁCSONY?

Baranyai Gábor Magyar Idők

Hol végződik a kerületi polgármesterség, és hol kezdődik az országos babérokra törő liberális politikai karrier? Erre a kérdésre keresik a választ már jó ideje Zuglóban, a „PM frontvárosában”, ahol semmi sem az, aminek látszik.

A 2014 őszi önkormányzati választások után elindult kísérlet mára kísértetté vált. Egy szűk PM-es pártpolitikusi kisebbség próbálja vezetni a városrészt az egyharmad-egyharmad mandátummal rendelkező jobb- és baloldal józan ész által kikövetelt technikai koalíciójával szemben. Ez mára odáig fajult, hogy egy képviselő-testületi munkacsoport feltáró munkájának következményeként akár fegyelmi eljárást is indíthat a képviselők többsége a PM-es polgármester ellen.

A kerületvezető országos politikai ambíciói szerintük számszerűsíthető károkat okoztak Zuglónak. Azonban ne legyenek illúzióink: a kerület első emberét csak formálisan lehet tetemre hívni.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/vezer-publi-karacsony-856312/

SIMORÉK ADÓSSÁGCSAPDÁJA

A KORÁBBI MNB-VEZETÉS KÉTEZERMILLIÁRD FORINTOS VESZTESÉGET HALMOZOTT FEL

Lentner Csaba Magyar Idők

A kétszintű bankrendszer 1987. évi megteremtésével, vagyis amikor a nemzeti bankról leválasztották a kereskedelmi banki funkciókat, új bankkorszak kezdődött Magyarországon. A cél a piacgazdasági átmenet segítése volt, amelyben a jegybank a monetáris szférájába visszavonulva az infláció lefékezésével (ami vajmi kevés sikerrel járt), a fogyatkozó devizatartalékok kezelésével és az egyre jobban gyengülő nemzeti valuta védelmével foglalkozott.

Simor Andrásék több ezer milliárdos nemzetgazdasági veszteséget okoztak a lakosság adósságcsapdába nyomásával, helytelen, válságüzemmódba nem kapcsoló monetáris politikájukkal. Ugyan mit rugóznak már az új MNB-alapítványok egyetemeket támogató néhány milliárdján?

http://magyaridok.hu/velemeny/simorek-adossagcsapdaja-848176/

MAGYARORSZÁGON ÁT ÉRKEZETT A NÉMETORSZÁGBAN BALTÁVAL TÁMADÓ MIGRÁNS

888.HU

A Die Welt értesülései szerint egyedül Magyarországon vettek ujjlenyomatot attól a 17 éves migránstól, aki hétfő éjszaka baltával támadt egy német vonat utasaira.

A Németországban afgán menedékkérőként, Riaz Khan Ahmadzai néven regisztrált menedékkérőtől nem vettek ujjlenyomatot az országban, holott a német hatóságok az előírások alapján erre kötelesek lettek volna.

A rendőrök által lelőtt migráns 2015 júniusában érkezett meg Németországba, de az elmúlt egy év alatt egyszer sem sikerült azonosítaniuk tényleges személyazonosságát, írja a 888.hu

 http://magyaridok.hu/kulfold/egyedul-magyarorszagon-vettek-ujjlenyomatot-baltas-migranstol-857899/

Ez történik, ha meleg zsidóként kérdezni mersz az ásotthalmi mezőőrségről

A korábban az SZDSZ-nél politizáló Léderer azt is írja, kérdéseire nem kapott választ, viszont Ásotthalom függetlenként mandátumot nyert, azóta a Jobbik alelnökének megválasztott Toroczkai László saját Facebookjára kirakta képét és személyre szólóan reagált. Többek közt azt kapta meg, hogy Léderer annak a szűk körnek az egyik képviselője, akik egész életükben külföldi pénzeken élve a magyarság ellen dolgoznak.

" (...) ő kezdett most adatgyűjtésbe az ásotthalmi mezőőrségről, nyilván azzal a céllal, hogy elérje a felszámolásunkat. Nem fog neki sikerülni, mert a törvények maximális betartásával tesszük a dolgunkat. De azért írjuk fel a jegyzetfüzetünkbe, hogy ki ez a Léderer András, hadd emlékezzen rá a történelem! Ő minden idők egyik legnyíltabban magyargyűlölő pártjának, az SZDSZ-nek volt vezetőségi tagja, valamint a párt ifjúsági szervezetének elnöke, aztán a Zsohár-féle Migration Aid nevű förtelemben bukkant fel.

http://444.hu/2016/07/22/ez-tortenik-ha-meleg-zsidokent-kerdezni-mersz-az-asotthalmi-mezoorsegrol

Bíróság elé áll Christine Lagarde

A francia legfelsőbb bíróság megerősítette decemberi döntését, így bíróság előtt kell felelnie Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap első emberének, amiért – még pénzügyminiszterként elkövetett – gondatlansága miatt majdnem óriási kárt okozott a francia államnak. 

Lagarde-ot azzal vádolják, hogy 2008-ban egyszerű gondatlanságból nem állította le a választottbírósági eljárást a Nicolas Sárközyhez köthető üzletember, Bernard Tapie és az akkor állami tulajdonban álló Credit Lyonnais bank között. Emiatt 285 millió eurót kellett volna kipengetni a költségvetésnek Tapie-nak, és a kifizetést később csak a fellebbviteli bíróság tudta megvonni tőle.

http://444.hu/2016/07/22/birosag-ele-all-christine-lagarde

"Ami Orbán Viktor vagyonnyilatkozatában le van írva, az úgy van"

Megszólalt a miniszterelnök sajtófőnöke azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Orbán Viktor szabálytalanul töltötte ki a vagyonbevallását.

A miniszterelnök vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.

A Direkt36 információi szerint a Orbán vagyonbevallása nem felel meg mindenben az előírásoknak. A miniszterelnök szabálytalanul vallotta be felcsúti ingatlanvásárlásainak egyik-másik részletét. 2006-ban résztulajdont szerzett öt felcsúti ingatlanban; részesedését feltüntette vagyonnyilatkozatában, de azt nem, hogy társtulajdonosai is vannak, pedig a cikk szerint így kellett volna. 

Havasi Bertalan így érvelt: "Ami Orbán Viktor vagyonnyilatkozatában le van írva, az úgy van".

http://hvg.hu/gazdasag/20160722_orban_vagyonbevallas_havasi_bertalan_magyarazat

Magánzsebeket gazdagítottak az irracionálisan drága fideszes játszóterek

Az EU által játszóterek építésére fizetett 1,78 milliárd forintnak a fele magánzsebekbe juthatott. Fideszes játszótereknek nevezik őket.

A szóban forgó játszóterek minden létező összevetésben irracio­nálisan sokba kerültek. Az uniós­ átlagárat – amiben például a nagyon magas dán munkabérköltséggel készült dán játszóterek is benne vannak – 35 százalékkal múlták felül. A vonatkozó kormányhatározat szerint a vidékfejlesztési pályázaton 140 település nyert, és 89 helyen több mint tízmillió forintot költöttek a játszótér kivitelezésére.

http://nol.hu/belfold/maganzsebeket-gazdagitottak-az-irracionalisan-draga-fideszes-jatszoterek-1624633

Hadházy: Fideszes fiatalokat tömtek ki rengeteg közpénzzel

 

Az Új Nemzedék Újratöltve program elnevezése a lehető legcinikusabb, inkább azt kellett volna neki adni, hogy „újratömve”, ugyanis valójában a fideszes fiatalokat tömték ki most rengeteg közpénzzel – erről Hadházy Ákos beszélt azATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint 5 milliárd forintot költöttek erre a programra, ezen belül 100 millió forintot költöttek projektmenedzsmentre. Hozzátette: egyéb szakértői költségekre 250 millió forintot szántak. Tudás, tapasztalat hasznosítását biztosító megoldások kifejlesztésére is bíztak meg cégeket – fogalmazott. Hadházy Ákos kijelentette: 320 millió forintot fizettek a projekt kommunikációjára, a kommunikáció elemzésére pedig további 20 milliót. Az LMP társelnöke hangsúlyozta: ilyen tételekkel van tele az egész program, ami felháborító.

http://propeller.hu/itthon/3231918-hadhazy-fideszes-fiatalokat-tomtek-ki-rengeteg-kozpenzzel

Simicskó: Nem alvállalkozóként dolgoztak a Hortobágyon a tűzszerészek

 Nem alvállalkozóként hanem jogszabályi kötelezettsége nyomán végzett tűzszerész mentesítési tevékenységet a Magyar Honvédség a Hortobágyi Nemzeti Park területén – szögezte le Simicskó István honvédelmi miniszter a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.

A honvédelmi minisztertől Demeter Márta MSZP-s országgyűlési képviselő kérdezte írásban: "Valóban "alvállalkozásban" végzett tűzszerészeti tevékenységet a Magyar Honvédség a Hortobágyon?".

Válaszul Simicskó István azt írta: a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság két projekt keretében végzi a volt Hortobágyi Bombavető Lőtér tájrehabilitációs feladatait. A lőszermentesítési feladatok ellátásáról szóló nyílt közbeszerzési eljárást a Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. nyerte el. A teljes szerződés az első ütem feladataira több mint bruttó 217 millió forintról, míg a második ütemre több mint bruttó 206 millió forintról szól.

 http://propeller.hu/itthon/3231826-simicsko-nem-alvallalkozokent-dolgoztak-tuzszereszek

 "Vádaskodás": a Fidesz újabb eljárást kezdeményez Juhász Péter ellen

 Újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen a Fidesz - jelentette be a párt országgyűlési frakciójának szóvivője pénteken sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Halász János az Együtt alelnökének a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát kifogásoló budapesti sajtótájékoztatójára reagálva felháborítónak nevezte, hogy "az a Juhász Péter vádaskodik, aki maga is kétszer módosította a saját vagyonnyilatkozatát, és tele van kérdéses ügyekkel, nem tud elszámolni sem a Milla pénzeivel, sem saját vagyoni helyzetével".

Halász János szerint Juhász Péter csak el akarja terelni a figyelmet a törvényesen bevallott jövedelmét jelentősen meghaladó életviteléről.

http://hvg.hu/itthon/20160722_Vadaskodas_Fidesz_vagyonnyilatkozat_Juhasz_Peter

Nincs jogunk másokat kioktatni

Donald Trump 
(The New York Times)

Nem gondolom, hogy jogunk lenne másokat kioktatni. Egyszerűen nézzük meg, hogy mi történik az országunkban. Hogyan fogunk másokat kioktatni, amikor az emberek hidegvérrel lelövik a rendőreinket?

 

Erdoğan közel 50.000 embert küldött börtönbe be vagy bocsátott el, tanárok ezreit elbocsátotta, sokakat bebörtönzött a katonaságból és a rendőrségből, sokakat elbocsátott a bíróságokból. Ez zavarja Önt? Inkább egy erős embert látna, aki erős szövetséges is, vagy valakit, aki többre tartja a polgári szabadságjogokat, mint Mr. Erdogan? Nyomást helyezne rá, hogy a jogállamiságot gyakorolja?

Azt gondolom, hogyha a polgári szabadságjogokra kerül a szó, a mi országunknak nagyon sok problémája van, és úgy vélem, nagyon nehéz nekünk bevonódnunk más országok ügyeibe, amikor nem is tudjuk, hogy mit csinálunk és nem látjuk tisztán, hogy mi történik a saját országunkban. Súlyos gondjaink vannak, amikor rendőröket az utcán lőnek le, amikor felkelések vannak, amikor van egy Fergusonunk. Amikor van egy Baltimore-unk. Amikor mindez folyik az országunkban  más problémáink vannak és úgy gondolom, hogy ezekre a problémákra kell fókuszálnunk. Amikor a világ azt látja, hogy mennyire rossz az Egyesült Államok és mi elkezdünk a polgári szabadságjogokról beszélni, akkor nem gondolom, hogy nagyon jó hírnökök lennénk.

 http://mandiner.hu/cikk/20160722_donald_trump_nincs_jogunk_masokat_kioktatni

Solymosi Frigyes Varga Mihály mint új kormányfő

 Meglepő hír kering a médiában: a legközelebbi parlamenti választás után esetleg Varga Mihály lenne az új miniszterelnök. Elgondolkoztam: miért ne lehetne ezt a változást már most megvalósítani? Itt nem kormányváltásról, hanem csupán kormányfőcseréről lenne szó, ami bizony a demokratikus világban gyakran megtörténik. Milyen bel- és külpolitikai változásokkal számolhatnánk, ha ez bekövetkezne?

Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy korábban aktív támogatója voltam Orbán Viktornak, az utóbbi hat évben azonban úgy éreztem, hogy sokkal többet használhatnék neki és pártjának – végül is az országnak! – az ő hívei köréből meglehetősen ritka bírálatokkal és kritikákkal. A jobboldali, konzervatív értelmiség, néhány kivételtől eltekintve, a kétharmados többséggel járó hatalomkoncentráció, a túlzásba vitt központi irányítás és demokráciánk felépítményének alapvető átalakítása után gyakorlatilag tartózkodik a kritikától, ehelyett demonstratívan támogatja a miniszterelnököt. Úgy vélik, hogy a nyilvánosság előtt elmondott kritika gyengíti a kormányt.

 http://nol.hu/velemeny/varga-mihaly-mint-uj-kormanyfo-1624681

Jeszenszky: A V4-ek egyedül nem tudják megváltoztatni az uniót

Jeszenszky Géza volt külügyminiszter szerint a visegrádi négyek önmagukban nem képviselnek elég súlyt az EU megváltoztatásához, összefoghatnak viszont a hasonló problémákkal küzdő államokkal. Attól viszont óva intett, hogy néhány ország egyfajta új keleti blokkot hozzon létre az unión belül.

http://mandiner.hu/cikk/20160722_jeszenszky_a_v4_ek_egyedul_nem_tudjak_megvaltoztatni_az_uniot

Váratlan pofont kapott a kormánytól a szociálpolitika

 A kabinet mától megszüntette a szociálpolitikai tanácsot, az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Az országos szociálpolitikai tanács a megyei, fővárosi önkormányzat szolgáltatástervezési koncepcióját véleményezte, de joga volt állást foglalni a szociális és gyermekvédelmi szakmai koncepciókról is. Ez a tanács 13 tagból állt, akiket az országos önkormányzati érdekszövetségek, a szociális intézmények fenntartói, az érdekképviseletek delegálták. Itt a miniszter képviselőjének egy helye volt.

Júniusban még méltatták

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/varatlan_pofont_kapott_a_kormanytol_a_szocialpolitika.618187.html

MFB: jogszerű volt a Zsolnayval szembeni fellépés

 A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel kapcsolatban a sajtóban megjelent hírekre reagálva leszögezi, hogy minden tekintetben saját szigorú belső szabályainak megfelelően járt el a hitelszerződések felmondása során. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 2009 óta egyetlen forintot sem törlesztett az MFB felé fennálló tartozásából, a lépésre ezért volt szükség.

 http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/mfb_jogszeru_volt_a_zsolnayval_szembeni_fellepes.618204.html

 Kitiltották a presszóból Orbán Viktort

Ha esetleg arra járna, jó ha tudja a miniszterelnök: nem éppen a legszívesebben látott vendég egy zalai presszóban. Legalábbis ezt jelzi a kocsma bejáratáról készült fotó, amely a közösségi oldalakon is pörögni kezdett az elmúlt napokban.

 

http://www.borsonline.hu/aktualis/kitiltottak-a-presszobol-orban-viktort/116040

 

Ónody-Molnár Dóra írása

 A pedagógus vagyona

Három nappal a határidő lejárta előtt arról értesítette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az állami iskolák igazgatóit és igazgatóhelyetteseit, hogy ne felejtsék el kitölteni és elküldeni a vagyonbevallásukat. Nagyon vicces kérés. A pedagógus és vagyon szavak ritkán kerülnek ugyanabba a mondatba. A törvény szerint viszont vagyonbevallást kell készítenie annak, akinek befolyása van a közpénzek elköltésére. A Klik szerint a iskolavezetés is ilyen.

Annak ellenére, hogy az iskolák – éppen a Klik létrejöttével – polgári jogi értelemben elveszítették jogi személyiségüket, az iskolaigazgatói poszt ilyen értelemben teljesen kiürült. A dirik semmiről nem dönthetnek, aminek anyagi következményei vannak. Nincs munkáltatói joguk, nem vehetnek fel vagy küldhetnek el pedagógusokat, még a napi szintű beszerzéseket sem bonyolíthatják le. Erről szólt az elhíresült „még kréta sincs az iskolákban, mert saját hatáskörben annak a megvételéről sem lehet dönteni” panasz.

 

http://www.168ora.hu/itthon/oktatas-pedagogus-vagyonbevallas-klik-147369.html

Vége a mai feszülésnek a Ligetben

Átengedték a Hungexpo épületének kijáratán a tüntetők azt a négy teherautót, amelynek reggel és délelőtt eltorlaszolták útját a ligetvédők - jelentette a Városligetből Czinkóczi kolléga.

Az akcióra a megjelentek szerint azért volt szükség, mert nem lehetett biztosan tudni, hogy pontosan mekkora azbeszttartalma van annak az építési törmeléknek, amelynek elszállítását a napokban megkezdték a Városliget Zrt. által megbízott cégek.

A helyszínre érkező rendőrök és készenlétisek beavatkozására ezúttal nem volt szükség, miután a délelőtt folyamán előbb a pesti kormányhivataltól, majd a - Greenpeace által is függetlennek minősített - Magyar Azbeszt Szövetségtől is érkeztek szakértők, hogy felmérjék a helyzetet. A ligetvédők később azt a tájékoztatást kapták, hogy a végleges vizsgálatok eredménye kedd-szerda magasságában várható.

Ezután volt még némi tanácstalankodás, hogy mi legyen a platókon ponyvával letakart törmelékek sorsa, amit nem vizsgáltak át a hozzáértők, de végül sikerült megggyőzni a blokád feloldásáról az egybegyűlteket, azzal az ígérettel, hogy a teherautókra pakolt törmelékek azbeszttartalmát a fóti lerakatnál vizsgálják majd át a szakértők.

http://444.hu/2016/07/22/vege-a-mai-feszulesnek-a-ligetben

 

A legkeményebb ügyekkel foglalkozott a Kijev belvárosában felrobbantott újságíró

Pavel Seremet szerda reggel munkába indult Kijev belvárosában élettársa autójával. Rádióműsorának új adását készült fevenni. Néhány száz métert tett meg, amikor felrobbant a vezetőülés alá szerelt bomba.

A robbanószert az autó külső részére helyezték el, a robbanást több utcával arrébb is lehetett hallani.

A rendőrség szerint egyértelmű, hogy a merénylet az újságírással függ össze. Szerda délután Porosenko elnök megbeszélést tartott a biztonsági személyzettel. A nyomozásba az FBI is bekapcsolódik. Jurij Lutsenko főügyész szerint a merénylet egy "destabilizációs kísérlet" része.

 

eremet volt az egyik legismertebb újságíró Ukrajnában, és az egész poszt-szovjet térségben. Az Ukrainszka Pravda híroldal főszerkesztője volt, és a Vesti nevű rádióműsort vezette. Újságírók egész generációja tanult tőle. A gyászolóknak rögtön eszébe jutott, hogy az Ukrainszka Pravda első főszerkesztőjét, Georgij Gongadzét is meggyilkolták 2000-ben. A gyilkossággal kapcsolatban később az ukrán belügyminisztérium embereit ítélték el, de igazán máig sincs megoldva az ügy.

 

http://444.hu/2016/07/22/a-legkemenyebb-ugyekkel-foglalkozott-a-kijev-belvarosaban-felrobbantott-ujsagiro

 

 

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.