2016, július 22 - 07:43 Sajtószemle

Megfélemlíti a MÁV-Start a vasutasokat a szakszervezet szerint: a beteget jelentő kalauzokat rendkívüli munkaalkalmassági vizsgálatra küldték, azokat a háziorvosokat pedig, akik őket táppénzre vették, „feljelentették".

Nemrég több kalauz munkaviszonyát szüntette meg a MÁV-Start pusztán azért, mert betartották a rájuk vonatkozó utasításokat. A felháborító és jogsértő esetek után a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSZSZ) felszólította a munkáltatót a két vasutas azonnali visszavételére. Ez egyelőre eredménytelennek bizonyult, emiatt az érdekképviselet felhívásában arra kérte a vezető jegyvizsgálókat,

mondják fel a napi 16 órányi munkavégzésre vonatkozó megállapodásukat a társasággal,

és akkor egy szolgálatban csak maximum napi 12 órára oszthatók be.

http://nol.hu/belfold/meghurcolja-a-vasutasokat-a-mav-1624609

Orbán Viktor: Segítség!

A lengyel fővárosban csütörtökön a visegrádi négyek kormányfői elsősorban a Brexit utáni helyzetről, az Európai Unió jövőjéről, továbbá a migránsválságról tárgyaltak. Tanácskozásukról a vendéglátó, Beata Szydlo tájékoztatta a sajtót. A lengyel miniszterelnök asszony az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: „ Az intézményesített Európai Unió ma nem teljesíti az európaiak elvárásait. Ugyanakkor az EU érték az európaiak számára, melyet őrizni kell, de változtatni is szükséges rajta."

Közös közleményükben a visegrádiak rámutattak, hogy a brit népszavazás eredménye az unióban is teljesen új helyzetet teremtett, amely önmagában nem oldódik meg, előrelépés csakis a huszonhét tagország közös erőfeszítése, kompromisszunkészsége révén lehetséges.

„A legrosszabb válasz az lenne, ha az unió valamiféle csoportokra bomlana, mert ennek a közösségnek a fő ereje a szolidaritásra épül. A közös fellépés olyan hozzáadott érték, amelyről nem mondhatunk le"

 

http://nol.hu/kulfold/orban-viktor-segitseg-1624589

 

Orbán: az EU elvesztette vezető szerepét

Orbán Viktor szerint az unió azért jutott ebbe a drámai helyzetbe, és minősült vissza regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta, és ezzel aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát. A magyar miniszterelnök szerint most azt kell megmondani, mit kell tenni az uniónak annak érdekében, hogy ismét globális szereplővé válhasson.

Orbán Viktor kijelentette:  a visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi EU-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel.  Az alapvető értékek terén, mint például a nemzeti hagyományok, kereszténység, biztonság, alapvetően eddig is egyetértés volt a visegrádi országok között. A csütörtöki csúcson arról egyeztettek, hogy ezt a jövőt, ezt az Európát megpróbálják közösen képviselni Pozsonyban. Ennek érdekében a következő hetekben komoly munkát kell még végezni, “de a kezdő lépést megtettük”, hangsúlyozta Orbán Viktor.

Közös álláspont

Beata Szydlo lengyel kormányfő szerint az intézményesített Európai Unió ma nem teljesíti az európaiak elvárásait.

Az Európai Unió (EU) érték az európaiak számára, melyet őrizni kell, de változtatni is kell rajta.

 

http://24.hu/fn/gazdasag/2016/07/21/orban-az-eu-elvesztette-globalis-vezeto-szerepet/

 

Már rettegnek, mi lesz, ha Rogánnak egyszer beszélnie kell

Az Orbán- kormány éppen a kommunikációért felelős minisztert félti  a nyilvánosságtól. Először ugyanis a saját ügyeivel kapcsolatos kérdéseket kéne tisztáznia.

Hogy Rogán a jövőben hányszor áll a nyilvánosság elé, legalábbis kérdéses. Minisztertársa, a vele nem különösebben szívélyes viszonyt ápoló Lázár János korábbi szavai szerint Rogán a propagandaminiszter. Csakhogy a kabinet környékén általános alaphang, hogy

félő, Rogán alvilági kapcsolatairól szóló botrányos vallomások elviszik a reflektorfényt a kormányzati üzenetekről, ha ő mondja el őket.

Az sem egyértelmű, hogy Vizoviczki vallomása – amely szerint Rogán nem ismeri őt – segít-e a kabinetiroda irányítójának, vagy ellenkezőleg, a szívesség látszatát kelti.

Lapunknak egy, Rogánhoz és a miniszterelnökhöz is lojális kormányzati szereplő azt mondta: a kommunikációs miniszter nyilvános szereplését „nem szabad erőszakolni” mindaddig, amíg a kérdések zöme nyilvánvalóan Portik vallomását feszegetné – vagyis mindaddig, amíg le nem zárják az ügyet. Mint korábban megírtuk, Portik vallomása miatt a rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el, az az eljárás pedig még el sem kezdődhetett, amelyet Rogán hamis vád miatt indítana Portikkal szemben.

http://nol.hu/belfold/mar-rettegnek-mi-lesz-ha-rogannak-egyszer-beszelnie-kell-1624473

Így ússza meg a végrehajtást Mikola István

Mikola István válóperes ügyvédje megszerezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárát is fenyegető követelést. Mostantól a válóperes ügyvéd szorongathatja a bedőlt svájci frankos hitellel az államtitkár volt feleségét és annak gyerekét. Mikola azt állítja, semmit sem tud saját ügyvédje akciójáról. Az ügy hátterében egy elmérgesedett vagyonmegosztási vita áll.

Panasszal fordult az ügyvédi kamarához Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár volt felesége. Fülemen Róza azt kifogásolja, hogy a fideszes politikus ügyvédje néhány hete megvásárolta az MKB Banktól a család bedőlt devizahitelét. Az ügyvéd korábban Fülemen Rózának is dolgozott, ezért pontos információi lehettek a volt feleség kiszolgáltatott anyagi helyzetéről.

A válóperben is közreműködő Méhes László szokatlan akciójával lényegében kimentheti Mikolát a végrehajtás alól, viszont a korábbinál is bonyolultabb helyzetbe hozta az elvált asszonyt és családját.

http://nol.hu/belfold/adosbol-penzbehajto-igy-ussza-meg-a-vegrehajtast-egy-allamtitkar-1624525

Tovább nyomoznak a belvárosi ingatlanbotrányban

Október 21-ig meghosszabbította az ügyészség a belvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás határidejét – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, miután az eljárás állásáról érdeklődtünk. Ez már a sokadik hosszabbítás a tavaly márciusban elrendelt, azaz így legalább másfél éven át tartó nyomozás során. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy a rendőrség némi húzódozás után a magyar kriminalisztika legalaposabb vizsgálatainak egyikét folytatja-e, vagy csak kínos a hatóságoknak vádemelés nélkül lezárni az információnk szerint másfél tucat önkormányzati üzlethelyiség eladása miatt hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, ezért húzzák az időt. A nyomozásról a rendőrség annak érdekeire hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást, csupán jelezte: az októberi határidő is meghosszabbítható.

Annyi biztos, hogy még a napokban is újabb dokumentumokat csatoltak a nyomozás irataihoz. A feljelentéseiről ismert Tényi István ugyanis azt a választ kapta a főügyészségtől, hogy a 159 ezer forintos négyzetméteráron értékesített Károly körút 22–24. alatti ingatlan ügyében már folyik nyomozás, így az annak eladásáról szóló beadványát továbbították a Nemzeti Nyomozó Irodához. (Tényi az után fordult az ügyészséghez, hogy a Népszabadság pert nyert a Kúrián a belvárosi önkormányzattal szemben, amely kifogásolta a százmillió forintos kedvezménnyel értékesített kiskörúti üzlethelyiség értékesítéséről szóló cikkünket.)

http://nol.hu/belfold/tovabb-nyomoznak-a-belvarosi-ingatlanbotranyban-1624491

 

Trócsányi szerint pártállami a gyülekezési törvény, és zavaróak a spontán tüntetések

Az igazságügy-miniszter célként nevezte meg, hogy olyan gyülekezési jogszabály szülessen, amely messzemenőkig megfelel az elvárásoknak mind a társadalom, mind a szakma oldaláról.

Trócsányi László a Figyelő csütörtöki számában megjelent írásában felidézte: az Alkotmánybíróság július 12-ei döntésével mulasztásos alkotmánysértést állapított meg a gyülekezési joggal kapcsolatban, ami szakmai körökben komoly vihart váltott ki. A kormány üdvözölte, az ellenzéki politikai pártok és egyes civilszervezetek viszont rosszallásukat fejezték ki - emlékeztetett a miniszter. Hozzátette: a döntéssel egyetértők lehetőséget látnak abban, hogy egy korszerű gyülekezési törvény szülessen; az egyet nem értők félelmüknek adnak hangot, hogy "csak rosszabb" megoldás születhet.

A miniszter arra is kitért, hogy a gyülekezési törvényt "még a régi pártállami parlament fogadta el 1989-ben", a gyülekezési kultúra és a törvény szelleme akkor összhangban állt egymással. Ez egy évtizeddel ezelőtt megbomlott, a békés gyülekezés összekeveredett az állandósult közterület-foglalásokkal, sátortáborok jöttek létre, megjelentek az előre be nem jelentett, spontán gyűlések, közéleti szereplők otthonai előtti és más közterületek is rendszeres gyülekezési színhelyek lettek.

http://nol.hu/belfold/trocsanyi-partallaminak-nevezte-a-gyulekezesi-torvenyt-es-zavarjak-a-spontan-tuntetesek-1624501

 Bűntársakkal, hónapok óta készült a gyilkolásra a nizzai terrorista

Mohamed Lahouaiej-Bouhlel telefonjának átvizsgálása során olyan fotókat és keresési adatokat találtak a nyomozók, melyek alapján nagyon úgy tűnik, a férfi már 2015 óta tanulmányozta a támadás kivitelezését.

http://index.hu/kulfold/2016/07/21/buntarsakkal_es_honapok_ota_keszult_a_gyilkolasra_a_nizzai_terrorista/

 A visszahonosított határon túli magyarokat is a népszavazásra ösztönzi a kormány

Kovács Zoltán a Tusványoson: az üzenet mindenkinek szól

A népszavazáson való részvételre ösztönzi a kormány a visszahonosított határon túli magyarokat - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett csütörtöki fórumon.

http://magyarhirlap.hu/cikk/61468/A_visszahonositott_hataron_tuli_magyarokat_is_a_nepszavazasra_osztonzi_a_kormany

Fenyegetést jelent az unió Európára

Václav Klaus: A Brexit minden szabadon gondolkodó európai győzelme

Lovas István – Magyar Hírlap 

„A mai liberálisok leginkább álcázott kommunistáknak tekinthetők”

A közgazdász végzettségű Václav Klaus tíz éven át volt Csehország államfője és öt évig miniszterelnöke.Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásakor megfosztották tudományos akadémiai tagságától. Az 1989-es „bársonyos forradalom” idején a Polgári Fórum Mozgalom egyik alapítója, majd országa első nem kommunista pénzügyminisztere volt. Alapítója és elnöke volt a cseh Demokratikus Polgári Pártnak (ODS). Ma Prágában a róla elnevezett Václav Klaus Intézet nevű agytrösztöt vezeti, ahol a már németül is kapható, Népvándorlás című, a kontinenst sújtó migrációs válságról szóló, nagy sikerű könyve apropóján beszélgettünk vele.

 Egy nemrég adott interjúban a Soros-féle CEU kihajítására is utalva említette, mindig azon volt, hogy Soros jelenlétét korlátozza Csehországban. Mostanában országa – néhány kisebb Soros-entitástól eltekintve – Soros-mentes?

–   Nem vagyunk azok. Sok nem kormányzati szervezet van, amelyek nagyon hasonlatosak hozzá mentalitásukat tekintve. De ha nem tévedek, közvetlen tevékenysége nincs Csehországban. Abban az időben, amelyet említett, arra nagyon vigyáztunk, hogy egyeteme ne kaphasson valódi egyetemi státust.

http://magyarhirlap.hu/cikk/61510/Fenyegetest_jelent_az_unio_Europara

Spéder embereit váltották Spéder emberei

Egyre több területen ütközik a hatalom és Spéder Zoltán üzletember. A takarékszövetkezeti integrációnál látszólag a kormány már a személyi kérdéseknél tart, de mégis Spéder embereit Spéder emberei váltották - írta aFigyelő.

Az új irány hívei csak kapkodják a fejüket, akkor most mi is történik. Eközben az állami többségű, de Spéder által könnyen blokkolható Magyar Postánál is méregetik egymást a felek, az MSZP is tett egy feljelentést. Kiszámíthatatlanná teszi az ügy kimenetelét, hogy az MP-takarékszövetkezeti integráció-FHB összefonódás minden lépését nyilvános vagy titkosított (úgynevezett háromezres) kormányhatározatok szabályozták. 

http://nepszava.hu/cikk/1100658-speder-embereit-valtottak-speder-emberei

 Biztonságból a föld alá

"Talajszint alatti kapcsolat jön létre" az új képviselőház és a Parlament között.

Föld alatti folyosó köti majd össze a Kossuth téri egykori MTESZ-székházat a Parlamenttel. Azt, hogy a két épület között "talajszint alatti kapcsolatot" létesítenek, lapunk kérdésére az Országgyűlés sajtóirodája megerősítette. Az 1972-ben épült székházból alakítják ki az Országgyűlés új irodaházát, amit várhatóan 2018 második felében adnak át. A költségekről még semmit nem tudni, és mert ez is kiemelt beruházás, amelyre közbeszerzést nem kellett kiírni, a végösszegről nem kötelező pontos tájékoztatást adni.

http://nepszava.hu/cikk/1100602-biztonsagbol-a-fold-ala

Több mint pofon

Ugró Miklós, Magyar Nemzet

Könnyű lenne kajánkodni: korai és indokolatlan volt az őrjöngésbe hajló nagy hejehujázás, a magyar labdarúgás felemelkedését ünnepelni, amikor egy röpke hónap sem kellett hozzá, hogy a legjobb magyar klubcsapat, a Ferencváros korai BL-búcsúja visszarántson minket a földre. De a kárörvendezést hagyjuk meg azoknak, akik az Európa-bajnokságon elért magyar sikerek láttán csak fanyalogni és károgni tudtak. Most eljött az ő örömködésüknek ideje. Legyen az övék. Való igaz, sokan túlzónak tartották az öröm megnyilvánulásait, de a magyar szurkolók oly mértékben voltak kiéhezve a sikerre, hogy a sógorok legyőzése vagy a csoportelsőség megszerzése nemcsak ujjongást szült, hanem illúziók megédesítette ábrándokat is. Sokan el akarták hinni, hogy ezek csak az első lépések, és innen tovább már felfelé visz az út.

http://mno.hu/vezercikk/tobb-mint-pofon-1353083

„Az Orbán-kormány beismerte a korrupciót”

 

 Az LMP szerint az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár felmentése évek óta az első olyan alkalom, amikor a kormány beismeri a korrupciót – mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az Új nemzedék újratöltve program gyanús és cél nélküli pénzköltéséről is beszélt.

Hadházy Ákos ilyen ügynek tartotta az Új nemzedék újratöltve programot, amelyben szerinte gyanúsan és cél nélkül folynak el a pénzek.

11 milliárd forintból költenek

Mint mondta, a Fidesz ifjúsági szervezetéhez, a Fidelitashoz közel álló Új Nemzedék Központ Kft. összesen 11 milliárd forintot költhet el ifjúságfejlesztésre, ennek egy része az ötmilliárd forintos Új nemzedék újratöltve program. Úgy fogalmazott: a programban „milliók röpködnek”, például csak projektmenedzsmentre 100 millió forintot költöttek, egyéb szakértői költségekre 250 milliót, marketingre, kommunikációra 340 milliót terveztek be, de 25 millió forintot fordítottak például egy „tudás- és tapasztalathasznosítást biztosító megoldások kifejlesztéséről” szóló tanulmányra is.

http://mno.hu/belfold/az-orban-kormany-beismerte-a-korrupciot-1352982

EMMI: VALÓTLANSÁGOKAT ÁLLÍT HADHÁZY ÁKOS

MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint valótlanságok hangzottak el Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének csütörtöki sajtótájékoztatóján Köpeczi-Bócz Tamás volt európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár felmentésével kapcsolatban.

Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján azt mondta, az államtitkár felmentésével a kormány beismerte a korrupciót.

A minisztérium az elhangzottakra reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Köpeczi-Bócz Tamást a 2014-2020-as uniós fejlesztési programok szakpolitikai koordinálásának hiányosságai miatt mentették fel.

Hozzátették, ugyancsak valótlan az LMP társelnökének állítása az Új nemzedékek újratöltve és a Híd a munka világába programról, hiszen az Emmi amint tudomást szerzett a szabálytalanságokról, azonnal vizsgálatokat indított és hatósági bejelentéseket tett.

A vizsgálatok eredményeként a minisztérium az Öveges-program mintegy negyven kedvezményezettjével szemben visszakövetelési eljárást indított, valamint az Országos Roma Önkormányzat Híd a munka világába projektjének támogatási szerződésétől is elállt és visszakövetelte a teljes kifizetett támogatási összeget – közölték.

 

http://magyaridok.hu/belfold/emmi-valotlansagokat-allit-hadhazy-akos-855652/

Nizzai merénylet: levél a kioktató Uraknak .

Egy francia Magyarországon - Pierre Waline blogja

 

A nizzai merénylet után kiderült, hogy nemcsak a merénylő, hanem az egyik mentő, az egyik rendőr, valamint az egyik mentőautónak a sofőrje mind tunéziai származásúak voltak. Meg az egyik orvos, aki még ma is kezeli a sebesülteket az intenzív osztályon, szintén tunéziai származású. Az is kiderült, hogy a merénylet minden harmadik áldozata muzulmán. Akkor hogy is van ez? Arról nem is beszélve, hogy maga a merénylő nem volt vallásos.

Mindezek ellenére nem szabad tagadni, hogy súlyos a helyzet, hogy erre kemény intézkedésekkel kell reagálni. Például, a túl „lelkes” imámok jobb megfigyelésével.

De... azt ne mondják, hogy le kell rombolni a mecseteket, vagy azt, hogy mindez a migránshullámnak köszönhető. Kedves Monsieur Kósa, Pan Błaszczak és Pan Pięta, ne oktassatok ki bennünket, nagyon kérem. Próbáljanak egy kicsit több méltóságot tanúsítani, bár lehet, hogy ez felülmúlja az erejüket.. Nagyon hálás lennék érte! 

http://www.francianyelv.hu/blogok/szubjektiv-magyar-francia-blog-naplo-jegyzet/egy-francia-magyarorszagon-pierre-waline-blogja/nizzai-merenylet-level-a-kioktato-uraknak/

 

Nem indulhatnak az olimpián az orosz atléták

 

Elutasította a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 68 orosz atléta közös beadványát - ismertette döntését a testület. Így eldőlt, hogy ők nem vehetnek részt az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

Az oroszok 387 sportolót neveztek a riói játékokra, köztük az érintett 68 atlétát is. Őket a doppingbotrányok hatására a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tiltotta el, egyúttal felfüggesztve az orosz szövetség tagságát. Az IAAF július 10-én utasította el az orosz atléták fellebbezését. Az orosz szövetség ennek ellenére kijelölte 68 fős olimpiai csapatát arra az esetre, ha a CAS felülbírálja az IAAF határozatát. A távolugró Darja Klisinának egyébként az IAAF engedélyezte, hogy semlegesként részt vegyen a nemzetközi versenyeken, 67 társának eltiltása azonban érvényben marad.

http://nol.hu/sport/nem-idulhatnak-az-oroszok-az-olimpian-1624539

 

Trump csak akkor védené meg Magyarországot, ha fizetünk

 

Csak annak tudunk drukkolni, hogy Donald Trump ezt politikai járatlansága miatt mondta, de az elnökjelölt kilátásba helyezte: a NATO védelmi paktumát egy külső támadás esetén csak azon országok felé ismerné el, amelyek megfelelő pénzt áldoztak a szövetségre. Ez a NATO alapjait rendítené meg.

 

http://nol.hu/kulfold/trump-csak-akkor-vedene-meg-magyarorszagot-ha-fizetunk-1624533

Ezért felesleges a Fradiba tolni milliárdokat

 

A Bajnokok Ligája főtáblájára jutás nem volt reális, de azért a BL-selejtező harmadik köre minimálisan elvárható lett volna a magyar bajnokságot utcahosszal nyerő, a Magyar kupát is behúzó Ferencvárostól. (És most hagyjuk azt, hogy szegény Fradinak szóban azt ígérték, hogy nem kell játszania, mert a neki sorsolt albán csapatot bundázás miatt eltiltották. Ennek egyetlen egy következménye volt, hogy a magyar bajnoknak nem is az albán bajnokot, hanem csak a második helyezetett kellett volna megvernie. A Partizanit az Európa-liga selejtezőjéből rántották fel az utolsó pillanatban, ott az első meccsen a Slovan Bratislava megverte őket. Ez a Fradinak két meccsen sem sikerült.)

 

http://444.hu/2016/07/21/ezert-felesleges-a-fradiba-tolni-milliardokat

Orbán vagyonbevallásainak hibái is mutatják a rendszer gyenge pontjait

Direkt 36

Egy nappal 2006 szilvesztere előtt megjelent öt felcsúti család életében Orbán Viktor, aki társtulajdonosuk lett a Fő utcán sorakozó ingatlanjaikban. Kettőben többségi tulajdont, a másik háromból csak kisebb részeket szerzett meg. Orbán a vagyonnyilatkozataiban beszámolt ugyan ezekről az ingatlanokról, de azt nem tüntette fel, hogy a területeken társtulajdonosai is vannak, ahogy azt sem, hogy mekkora az ingatlanok teljes mérete, holott a vagyonnyilatkozati szabályok szerint így kellett volna eljárnia.

Ha Orbán szabályosan töltötte volna ki a nyilatkozatokat, akkor bárki számára kiderülhetett volna, hogy éveken át családi házas ingatlanoknak volt a társtulajdonosa. Így azonban a bevallásokban ejtett formai hibák elrejtették ezt a tényt. Pedig magával a szabállyal Orbán Viktor láthatóan tisztában van, a feleségével közös tulajdonban lévő budapesti házukat szabályosan tüntette fel.

http://444.hu/2016/07/21/orban-vagyonbevallasainak-hibai-is-mutatjak-a-rendszer-gyenge-pontjait

Rafinált kelepce az októberi népszavazás az ellenzéknek

 Ha az eredmény tetszik a Fidesznek, akkor előre hozott parlamenti választás is lehet belőle

Itt merülhet fel az októberi népszavazás egyik lehetséges értelme. Tele van a parlament azzal a pletykával, hogy ha a népszavazás eredménye nagyon kedvező lesz a Fidesznek, akkor előre hozott parlamenti választást is rendezhetnek utána, kihasználva az ország hangulatát és az ellenzék szétesését.

Az előre hozott választás hivatalos indokát össze is lehetne kapcsolni a népszavazással: ha Brüsszelben a népszavazás után ismét napirendre kerül egy kötelező kvótajavaslat, akkor lehet azt mondani, hogy „még ez a példátlan összefogás is kevés, még egyszer arra van szükség, hogy a magyar emberek kifejezzék eltökéltségüket, még nagyobb felhatalmazást adva annak a nemzeti érdekeket védő politikának, amelyet Orbán Viktor és kormánya képvisel”.

Akár van ilyen forgatókönyv, akár nincs, az biztos, hogy a Fidesznek általában is mindig jó, ha a politikai vitákat eltolja a hazai helyzetről (oktatás? egészségügy? korrupció?) és helyette a háborús pszichózist, a szabadságharcot tolja.

http://444.hu/2016/07/21/rafinalt-kelepce-az-oktoberi-nepszavazas-az-ellenzeknek

A Brexit növelte az EU támogatottságát a nagy országokban

 

Évek óta nem volt ilyen népszerű az Európai Unió a nagy országokban, mint most, a Brexit után, derül ki a francia IFOP nevű közvélemény-kutató felméréséből, ami a brit népszavazást követő napokban, június 28 és július 6 között készült.

 

http://444.hu/2016/07/20/a-brexit-novelte-az-eu-tamogatottsagat-a-nagy-orszagokban

Akkor feküdtem le aludni, amikor Erdogan feltűnt a CNN-en

 Hol rontották el a török puccs szervezői? Kik Erogan bűnbakjai, a gülenisták? Tényleg jön az iszlamista Törökország? Számíthatunk-e újabb puccsra? És mi lesz a menekültekkel? A Political Capital és a Türkinfo szervezett szakértői beszélgetést a múlt pénteken kirobban törökországi válságról.

Ez a puccs méltatlan volt a hadsereghez

Először Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője próbálta összefoglalni a puccskíséret ismert eseményeit. A puccsisták kétlépcsős tervben gondolkoztak. Először – mivel nem a hadsereg legfelső vezetéséből kerültek ki – a vezérkart akarták túszul ejteni, és rávenni az együttműködésre, vagy távol tartani őket az irányítástól. Ezután indultak az akciók az állami intézmények, a média és a stratégiailag fontos pontok elfoglalására. Magát a kivitelezést Demirkan sem tartja profinak:

A török hadsereg tudja, hogyan kell puccsot végrehajtani, ez a mostani méltatlan volt hozzá.

Ezt mutatja szerinte az, hogy hiába vezettek be kijárási tilalmat, ha este 10-kor kezdik a puccsot, amikor a 17 milliós Isztambul lakóinak fele az utcákon van. Ráadásul az ankarai állami tévé elfoglalásával is mellélőttek,

hiszen Törökországban sem az állami tévét nézik az emberek, amikor mellette 4 magántulajdonban lévő hírcsatorna is van.

 

http://index.hu/kulfold/2016/07/21/political_capital_turkinfo_torok_puccs_szakertoi_forum/

 

Egymilliárdot szán az MNB alapítványa a határon túli magyarok képzésére

 

Az alapítvány igazgatója azt mondta, szeretnék, ha nem csak nemzeti öntudatból választanának magyar nyelvű képzést.

A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Concordiae alapítvány közel egymilliárd forint közpénzt szán az erdélyi és a többi határon túli magyar közösség anyanyelvi oktatására és minőségi képzésekre. A támogatást pályázatokon lehet elnyerni.

Ezt az alapítvány igazgatója Tusnádfürdőn jelentette be. Erdélyi Rudolf Zalán azt mondta, a cél az, hogy a határon túli magyarság a szülőföldjén is versenyképes tudást szerezhessen. Szeretnék, ha a magyar nyelven oktató intézmények valódi alternatívát jelentenének az államnyelven oktató iskolákkal szemben, így a magyar nyelvű képzést választók nem csak nemzeti öntudatból, hanem racionális érvek mentén is dönthetnek úgy, hogy érdemes anyanyelven tanulni. (MTI)

http://24.hu/fn/gazdasag/2016/07/21/egymilliardot-szan-az-mnb-alapitvanya-a-hataron-tuli-magyarok-kepzesere/

Ruttner György már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának!

 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése értelmében Ruttner György már nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a közelmúltban elutasította dr. Ruttner György keresetét, amellyel az ellene hozott jogerős fegyelmi kizáró határozatot támadta. A Kamara a kizárás fegyelmi büntetést végrehajtotta és az eljárás alá vont ügyvédet törölte tagjai sorából. A végrehajtott fegyelmi határozat nincs összefüggésben azon ügyekkel, amelyekben a büntető bíróság nemrégiben felmentő ítéletet hozott - derül ki a Budapesti Ügyvédi Kamara július 20-ai hírleveléből.

 

http://jogaszvilag.hu/rovatok/napi/ruttner-gyorgy-mar-nem-tagja-a-budapesti-ugyvedi-kamaranak

Törökország hatályon kívül helyezi az Emberi Jogok Európai Egyezményét

 

Franciaország példáját követve Törökország ideiglenesen hatályon kívül helyezi az Emberi Jogok Európai Egyezményét, jelentette be Numan Kurtulmuş török miniszterelnök-helyettes. A lépés összefüggésben áll azzal, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett az országban a múlt heti puccs után.

Az Európa Tanács 1950. november 4-én, Rómában kelt egyezménye garantálja az élethez való jogot, a szólás- és vallásszabadságot, a gyülekezés- és egyesülés szabadságát, a magánélethez, tulajdonhoz való jogot, a személyes szabadsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogot. Törökország korábban az Emberi Jogok Európai Egyezménye 13. kiegészítő jegyzőkönyvének ratifikálásával vállalta, hogy elveti a halálbüntetés alkalmazását.

Azt egyelőre nem tudni, Törökország célja pontosan mi ezzel. Erdogan annyit mondott, hogy a szükségállapot segítségével a hatóságok gyorsabban és hatékonyabban tudnak fellépni a puccs kitervelői ellen. A török elnök korábban is beszélt már a halálbüntetés újbóli bevezetésének lehetőségéről. Azt mondta, a nép ezt akarja, nekik pedig meg kell hallaniuk a nép akaratát, ugyanakkor a parlamentnek kell majd tárgyalnia. Németország már meg is üzente: ezzel az EU-s tárgyalások felfüggesztését kockáztatják.

 

http://index.hu/kulfold/2016/07/21/ausztria_attol_tart_erdogan_az_onkeny_fele_mozdul/

Tökéletesen igazak a kvótanépszavazás kampányának szlogenjei

Heti Válasz

Miért, a terrortámadásokat kik követték el, ha nem bevándorlók? És talán a migránsválság kezdete óta csökkent a nők elleni támadások száma? Na, ugye!

1. Tavaly tavaszi otromba menekültügyi plakátjaival a kormány úgy keltett hangulatot a migránsok ellen, hogy az országban akkor még nem is voltak tömegével migránsok. Ezért senki nem tudta, mi értelme – mármint a feszültség szításán és a téma feljátszásán kívül – a kampánynak.

2. A fejlemények aztán igazolták a kormányt, de ettől a plakátok nem váltak ízlésesebbé.

3. A kormány mostani menekültügyi plakátkampányával épp ellenkező a gond: mára megismerkedtünk a migránsválsággal, és mindenki tisztában van a tényekkel. Ezért senki nem tudja, mi értelme – mármint a feszültség szításán és a kvótanépszavazásra való hergelésen kívül – a kampánynak.

4, 5, 6…….

http://valasz.hu/itthon/tokeletesen-igazak-a-kvotanepszavazas-kampanyanak-szlogenjei-119657

Antiszemitizmus: a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete is megvédte Orbánékat

Kevés figyelmet kapott, pedig korszakos fejlemény: Ronald Lauder antiszemita vádjai ellen a Mazsihiszból és a Hit Gyülekezetéből is megvédték az Orbán-kormányt.

 Ronald L. Lauder milliárdos üzletember Magyarországról szóló, immár menetrendszerű kirohanásában ismét nácizik egy egészségeset, először Schiffer András teszi helyre a jóembert. Ez persze még nem akkora csoda, az LMP nemrég leköszönt társelnöke ebben a kérdésben mindig is üdítően normális hangon szólalt meg. Az viszont egyáltalán nem magától értetődő, hogy a hivatalból Izrael-barát, a magyarországi antiszemitizmus ellen pár éve még tüntetést is szervező Hit Gyülekezete egyik meghatározó tagja kel a kormány védelmére és kéri álláspontjának felülvizsgálatára Laudert. És noha a kormány viszonya a Mazsihisszel az utóbbi időben enyhült, ha csak néhány esztendeje azt mondta volna valaki, hogy az Orbán-kormányt érő rasszistavádakat éppen a Dob utcából fogják visszautasítani, az illetőt minimum beteges képzelgőnek tartottuk volna.

A fordulat mögött nyilván több ok is meghúzódik, kezdve a zsidóságot különös aggodalommal eltöltő migránsválságtól belpolitikai szempontokig. És míg egykor példa nélküli cinizmust láttunk abban a rosszízű gesztusban, hogy Lázár János leigazolta tanácsadónak a Mazsihisz kétes múltú ügyvezető igazgatóját, Zoltai Gusztávot, lehet, hogy most némiképp módosítanunk kell a véleményünket. Ettől még persze cinizmusnak cinizmus – de van benne rendszer.

Morvay Péter nyílt levele:

Dear President Lauder,

http://valasz.hu/itthon/antiszemitizmus-a-mazsihisz-es-a-hit-gyulekezete-is-megvedte-orbanekat-119656

Az osztrákok katonai gépekkel toloncolják Bulgáriába a migránsokat

Pedig egy éve még lenáciztak minket. Most meg a kormány elképesztő indokkal mentegetőzik az akció hatalmas költségei miatt.

Délelőtt a Válasz.hu is beszámolt róla, hogy az osztrák politikai elit sejhajt csinált a szájából, midőn bejelentette: a Magyarországgal közös határra száz kilométernyi kerítést húznak fel az illegális migránsok visszatartására. Ugyancsak a mai nap híre, hogy a bécsi kormány illegális migránsokat kezdett kitoloncolni az országból.

A művelet „pilot projektnek” is tekinthető első felvonásában 11 főt (nyolc afgánt, két pakisztánit és egy irakit) tettek fel az osztrák hadsereg egyik Hercules gépére és szállítottak az EU délkeleti határországába, Bulgáriába. A járaton összesen 37-en utaztak, ugyanis a migránsok és a személyzet mellett hivatalnokok, orvosok, tolmácsok, emberi jogi megfigyelők is tagjai voltak a különítménynek.

http://valasz.hu/vilag/az-osztrakok-katonai-gepekkel-toloncoljak-bulgariaba-a-migransokat-119654

Lukasenkát, Putyint és Porosenkót is kritizálta: ő a Kijevben tegnap felrobbantott újságíró

Egyszerre volt kérlelhetetlen kritikusa Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnöknek. Ez külön-külön sem életbiztosítás. Ki volt a tegnap meggyilkolt újságíró, Pavel Seremet?

Autójába rejtett robbanószerkezettel gyilkoltak meg szerdán Kijevben egy ismert, évek óta Kijevben élő, orosz állampolgárságú újságírót, Pavel Seremetet, az Ukrajinszka Pravda hírportál munkatársát.

Seremet a reggeli órákban a belvárosban haladt autójával, amikor az egyik kereszteződésben felrobbant vele a jármű. A kijevi ügyészség szóvivője szerint az újságíró mindössze 500-600 métert tett meg otthonától a járművel, amikor a detonáció bekövetkezett. Seremet ugyanakkor túlélte a detonációt; a mentőben halt bele sérüléseibe.

http://valasz.hu/vilag/lukasenkat-putyint-es-porosenkot-is-kritizalta-o-a-kijevben-tegnap-felrobbantott-ujsagiro-119652

Ellenforradalom és formálódó iszlám állam Törökországban

 

Ellenforradalmi eseménynek minősíti a puccs utáni hatalmas tisztogatásokat a hvg.hu-nak nyilatkozó török szakértő. Egy biztos, Erdogan elnök új irányba viszi az országot, és ezt nem túlzás világtörténelmi jelentőségűnek nevezni.

http://hvg.hu/vilag/20160721_torokorszag_ellenforradalom_puccs

Kürti Sándor szerint fonák dolog a siker Magyarországon

 "Ha valaki Magyarországon megindokolja a sikertelenséget, azt már sikerként könyvelik el. Egyszerűen könnyebb magunkkal elhitetni, hogy individuálisak, innovatívak vagy zsenik vagyunk, csak a világ nem ért meg minket" – mondta a hazai vállalkozói kultúráról Kürti Sándor, a KÜRT Zrt. alapítója. Kürti szerint a cégeknek a stratégia felől kellene a mindennapok felé építkezniük, de idehaza éppen fordítva van.

 

http://hvg.hu/enesacegem/20160721_kurti_sandor_a_jo_vezetorol

Terrorveszélyre figyelmeztet az amerikai nagykövetség

 

Felhívást tett közzé az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége, melyben figyelmeztetik állampolgáraikat, hogy legyenek nagyon óvatosak, ha Törökországba utaznak, mert az országban potenciális terrorveszély leselkedik rájuk.

 

http://hvg.hu/vilag/20160721_Terrorveszelyre_figyelmeztet_az_amerikai_nagykovetseg

 

Závecz Research: A Fidesz erősödött, a Jobbik és az MSZP gyengült, a PM mérhetetlen

 

Három százalékot erősödött az előző hónaphoz képest a Fidesz, így most 27 százalékon áll a választókorú lakosság körében a Závecz Research júliusi kutatása szerint. Ebben a körben a kormánypárt mellett csak az LMP támogatottsága nőtt, de az így is csak 4 százalék. Minimálisan csökkent viszont a Jobbik és az MSZP támogatottsága: júniusban mindkét párt 12 százalékon állt, most előbbi 11, utóbbi 10 százalékon. A PM-nek a júniusi 1 százalék után júliusban már nem tudtak mérhető eredményt kimutatni.

A DK a június 6 után most 5 százalékon áll a választókorú népesség körében. Javított viszont júliusban az előző hónaphoz képest az LMP, ám még így is csak 4 százalékon áll. Az Együtt támogatottsága 2, míg a Liberálisoké 1 százalék. A PM-nek júniusban még 1 százalékot mért a Závecz Research a választókorú népesség körében, ám júliusban már nem tudott mérhető eredményt kimutatni .

 

http://mandiner.hu/cikk/20160721_zavecz_research_a_fidesz_erosodott_a_jobbik_es_az_mszp_gyengult_a_pm_merhetetlen

A JÓ, A ROSSZ ÉS BRÜSSZEL

Néző László Magyar Idők

Brüsszel két dolgot nem szeret. Nem szereti, ha egy uniós ország kormánya rosszat akar a népnek, de azt sem, ha jót. Természetesen azt, hogy aktuálisan mi a rossz és mi a jó, azt megint csak az uniós bürokraták hivatottak eldönteni.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/a-jo-a-rossz-es-brusszel-853570/

A VISEGRÁDI CSOPORT TÁMOGATÁSÁRÓL BIZTOSÍTJA A TÖRÖK KORMÁNYT

MTI

A visegrádi csoport (V4) támogatja a demokratikusan megválasztott török kormányt, bízva benne, hogy Törökország a nemzetközi jogon alapuló, állandó alkotmányos rendet biztosít – áll a V4 kormányfői által csütörtökön Varsóban elfogadott közös nyilatkozatban.

 

http://magyaridok.hu/kulfold/visegradi-csoport-tamogatasarol-biztositja-torok-kormanyt-856291/

 

Újabb Fidesz-közeli nyaralókra bukkantunk a balatonfüredi Polt-apartman szomszédságában

 

A Fidesz egyik kedvelt győri ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán, és CBA-s káderek is ingatlant vettek abban a balatonfüredi luxustársasházban, amelynek másik felében Polt Péter legfőbb ügyész a feleségével együtt lakást vett.

 

https://atlatszo.hu/2016/07/21/ujabb-fidesz-kozeli-nyaralokra-bukkantunk-a-balatonfuredi-polt-apartmant-szomszedsagaban/

 

§  Stumpf András: Zsidók és filiszteusok, Kánaán és Palesztina – diplomáciai atlaszháború

 

Ráadásul a felek sem lehetnek elégedettek maradéktalanul, hiszen láthatóan úgy érzik: ötödikes és kilencedikes magyar gyerekek tankönyvében szereplő megnevezések és útvonalak döntik majd el, kinek van joga a mai Izrael területéhez.

A Monty Python valószínűleg nagy pénzt fizetne a történetért, a Mandiner most mégis inkább az olvasókkal osztja meg a Nagy Zsidó-Palesztin Atlaszháború történetét.

Azét a háborúét, amelyet ugyan a háttérben, ám annál keményebben vívtak zsidók és palesztinok magyar földön az elmúlt fél évben – a magyar diákok kontójára. A dicső csata „eredménye” annyi, hogy szeptembertől a magyar diákok nem kapnak térképet ókori történethez és nem láthatják például Ábrahám vagy Mózes útját a héten elkészült történelemkönyvekben (ebben és ebben).

A Mandiner által megszerzett levelekből, jegyzékekből és atlaszverziókból kiderül: eredetileg lett volna térkép és benne lettek volna az útvonalak a könyvekben; zsidó és palesztin érzékenységek miatt viszont a végén a magyar állam, annak oktatási intézete inkább visszavonulót fújt.

http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160721_stumpf_andras_zsidok_es_filiszteusok_kanaan_es_palesztina_diplomaciai_atlaszhaboru

Tényi: Kubatov-listákat is gyártottam

A feljelentéseiről ismert Fidesz-tag azt tartja különlegesnek, hogy őt különlegesnek tartják

Markotay Csaba, Magyar Nemzet Interjú

Bár a Fidesz tagja, soha nem politikai alapon tett bejelentéseket és feljelentéseket – állította a lapunknak adott interjúban Tényi István, aki komikusnak és megtisztelőnek is tartja, hogy az ország első számú feljelentőjének hívják. Kifejtette, nem áll mögötte senki, maga vállalta ezt a küldetést, mert idegesítette, hogy a hatóságok nem megfelelően teszik a dolgukat. Elmesélte, hogy Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi ebéd közben hívta fel azzal, hogy lépjen ki a pártból. Tényi István semmiképpen nem szeretné, ha nagypapák vezetnék a Fideszt. Arról is beszélt, lehet, hogy jól ki tudnák egészíteni egymást a tanárok tiltakozását vezető Pukli Istvánnal.

 

http://mno.hu/belfold/tenyi-kubatov-listakat-is-gyartottam-1352935

Rengeteget költ az MTVA a nézettség javítására

 A nézettség mérése és az integrált marketingkommunikációs stratégia kialakítása is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tévécsatornái nézettségének növelését szolgálhatja - a feladatokra két tendert írtak ki, ezekre 641 millió forintot fordítanak.

 

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/rengeteget_kolt_az_mtva_a_nezettseg_javitasara.618081.html

http://echo.msk.ru/programs/code/1802402%C2%ADecho/

 

Itt a cikk fordítása: A török puccs Forrás: Magyar Bálint Facebook

Julia Latinyina publicista, író:

Meg kell mondjam, ami Törökországban történt, az katasztrófa. A sikertelen katonai puccsra gondolok. Ez azt jelenti, hogy a világnak nem az ISIS­szel, nem is a szaúdiakkal, hanem egy adekvát gazdaságpolitikát folytató, modern állammal lesz dolga, melynek élén ugyanakkor egy nem teljesen adekvát politikus áll – akinek ráadásul küldetése van. Legutóbb, amikor egy ilyen komoly állam élén efféle diktátor állt, a dolog vége a második világháború lett. Emlékeztetek rá, hogy a kulcsmomentum itt az adekvát gazdaságpolitika. Egyáltalán nem tagadom, hogy Törökország, amely 15 évvel ezelőtt világi állam volt, folytatja Erdoğan alatt a virágzását, ugyanúgy, mint ahogy a német gazdaság is 1934­-35­ben magára talált.

Világos, hogy mi, Oroszország, természetesen jelentős destabilizáló tényezője vagyunk a világnak, de nekünk nincs ideológiánk, amely képes lenne lángra lobbantani a világot. Az a mantra, hogy bennünket, oroszokat megsértettek, meglehetősen népszerű a köztévé nézői körében. Azonban nem exportálható. Elképzelhetetlen, hogy – mondjuk Franciaországban –emberek hajtsanak a tömegbe „Megsértették az oroszokat!” felkiáltással. Vagy meleg klubokban lövöldözzenek „Megsértették az oroszokat!” alapon.

Az iszlám azonban fel képes tüzelni az embereket, s Erdoğan igencsak úton van afelé, hogy iszlám Hitlerévé váljon. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a hadsereg sokszor próbálta megölni
Hitlert. Sikertelenül. [...] Nem világos, miért, de az akkori világ demokratikus vezetői elfelejtettek gratulálni a német nép által törvényesen megválasztott Hitlernek az összeesküvők által szervezett puccs leverése alkalmából. [...]

Törökországot Kemal Atatürk világi állammá tette, amikor megtiltotta az arab írás használatát, s bevezette az európai öltözetet. Épp a török hadsereg, különösen, amióta NATO taggá lett az ország, volt a világi értékek őrzője. Minthogy demokratikus idők jártak, a hadsereg mindig visszaadta a hatalmat, miután likvidálta a soron következő iszlamistákat, ami után a soron 
következő iszlamisták megint megnyerték a választásokat. Ez négyszer történt meg, először még 1960­ban. Akkor is volt egy miniszterelnök, akit úgy hívtak, hogy Menderes, aki mecseteket
nyitott meg, s újraélesztette az iszlámot. Mellesleg hadiállapotot vezetett be, megtiltotta a felé irányuló kritikát a sajtóban. Iszlám hite nem zavarta azonban abban, hogy hitelkérelemmel forduljon Moszkvához. A kormányt megdöntötték, Menderest kivégezték.

1971­ben a katonák visszaadták a hatalmat, de az ország káoszba fulladt. Nagyon hasonló volt a helyzet ahhoz, ami Németországban Hitler hatalomra jutása előtt történt. Egyik részről meglehetősen sok, különféle kommunista, másrészt nagyszámú különböző iszlamista harcolt, s mindkét fél rabolta a bankokat. Amerikai katonákat is elraboltak. Egyetemi professzorok házait 
robbantották fel, olyanokét, akik kritikusan viszonyultak a vezető hatalomhoz. [...]

1980­ban új államcsíny történt. Ismét katonai, s a szabadság szempontjából igen rosszul állt a széna, mivel a hadsereg megkezdte az iszlám üldözését. 250-­650 ezer embert tartóztattak le, a feketelistákon másfél millióan szerepeltek. 30 ezren külföldre menekültek, politikai menekültekké válván. Ők azok, akik most – mondjuk Brüsszelben meg máshol – robbantgatnak. 14 ezer embert megfosztottak állampolgárságától, 23 ezer szervezetet bezártak, 30 újságírót bebörtönöztek. Ezek egy része baloldali, de a többségük olyan iszlamista katonai szervezeteknek volt a tagja, mint a „Szürke farkasok”. A világ közvéleményének felháborodása persze határtalan volt, s a demokráciát megint visszahozták. Ennek eredményeként 1996-­ban az iszlamista „Jólét Pártja” győzött Necmettin Erbakannal az élen. Egy év múltán a hadsereg újból államcsínyt hajtott végre, pontosabban ultimátumot adott. Az államcsíny egyik áldozata Recep Tayyip Erdoğan lett, aki 
akkorra Isztambul polgármestere volt már. Mielőtt az iszlamista párt tagja lett volna, egy egyszerű futballistaként szerepelt. 1998-­ban 10 hónapot ült a börtönben vallási türelmetlenség vádja miatt. 
Bizonyos ideig tilos is volt politikai tevékenységet folytatnia. [...]

2003-­ban az általa alapított párt aztán megnyerte a választásokat, így Erdoğan újra politizálhatott: ő lett Törökország miniszterelnöke, s ettől a pillanattól kezdve nem engedte ki markából a hatalmat. Nagyszámú szabadságjog eltörölése és környezetének mérhetetlen korrupciója ellenére.

S most látjuk, hogy az ország történelmének ötödik puccsa nem sikerült. Nem sikerült a török katonáknak az, ami sikerült Egyiptomban Al-­Sziszinek az ottani törvényesen megválasztott 
elnökkel szemben. [...]

Mi vezetett ehhez az államcsínyhez? Már tettem egy összehasonlítást Hitlerrel – egy abszolút esztelen külpolitika előzte meg a második világháborút. De Hitler sem fogott rögtön bele a
háborúba. Törökország is elvesztette a barátait, ugyanúgy, mint Oroszország. Még Oroszországgal is sikerült összevesznie, igaz, nem sok időre, mivel ez a két nagyszerű ország úgyszólván 
egymásnak van teremtve. Mi ebben az érdekes? Először is a buzgó nyugati politikai korrektség.

Pontosan ugyanaz történik, mint az „arab tavasz” esetében. Az összes nyugati állam üdvözölte a puccsvesztő népi kezdeményezést. Mondtam ugye, hogy a vezető nyugati hatalmak elfelejtettek gratulálni anno a demokratikusan megválasztott Hitlernek Stauffenberg gróf sikertelen merénylete után. Most kiigazították a hibát. Mind Barak Obama elnök, mind az EU feje, Jean­Claude Juncker. Mindketten közleményt adtak ki, amelyben mélyen elítélték a mindenféle török stauffenbergek 
beavatkozását a nép akaratába. Nyugati újságok hada ujjong, hogy a nép nem engedte a katonai államcsínyt. És egyáltalán nem gondolnak arra, hogy ez a nép, amelyik most ütik­veri a magukat
megadó katonákat ugyanaz, mint, amelyik Nizza tengerpartján teherautóval gázolt az ünneplők tömegébe.

A katonák viszont képtelenek voltak rá, hogy erőt alkalmazzanak.
Két kérdés merül fel: el lehetett volna képzelni, úgy száz évvel korábban, hogy a Bastille napján „Allah akbar” kiáltással fogják gyilkolni az ünneplőket a nizzai tengerparton? És el lehetett volna
képzelni, hogy száz évvel ezelőtt a tömeg egy Európa-­barát erőt gyilkoljon Törökországban, s ennek az európai fővárosok még tapsoljanak is? [...] Obama elnök szerint milyen jó, hogy a demokratikusan megválasztott kormány túlélte a puccsot.

Másrészről látjuk. hogy Erdoğan elnök Fethullah Gülent vádolja az államcsíny szervezésével, amire semmiféle bizonyíték sincs. Hogy miért vádolja? Mert az az USA­ban él. Vagyis Erdoğan szerint, minthogy az USA terroristákat rejteget, az az ellenségünk! Az amerikaiak a bűnösök. Ez a fő iszlamista üzenet. A világon mindenért az amerikaiak a bűnösök. Vagyis Erdoğan úr ebben az
esetben teljesen szolidáris Bin Ladennel. És persze nem csak Bin Ladennel. Egész internacionálé állítható össze azon országokból, amelyek úgy gondolják, hogy mindenért az amerikaiak a 
felelősek. Bolívia, Szudán, és Törökország is. És persze mi is része vagyunk ennek az internacionálénak.

Ezzel egy időben Isztambul polgármestere megdöbbentő dolgokat jelent be. Kiderült, hogy az a pilóta, aki lelőtte a mi Szuhoj­gépünket, szintén az összeesküvők közt van! Ez hát az a harmadik erő, amelyik összeveszejtette a mi két csodálatos országunkat. Itt is az amcsik csaptak a levesbe.

De miért nem büntette meg Erdoğan ezt a pilótát korábban? Аz összeesküvés előtt. Rögtön látható tehát, hogy az elbukott puccs után, milyen éles fordulatot vesz Törökország politikája. [...]

Erdoğan ugyanakkor egyetlen szóval sem erősíti elkötelezettségét a nyugati világ, elsősorban az USA iránt. Partnereket másutt, igen furcsa országokban keres. És ha holnap Erdoğan nekikezd a 
kurdok kiirtásának? Ha Észak­Ciprus a Törökországhoz való csatlakozás mellett dönt? Mekkora örömmel hagyta jóvá Ausztria az Anschlusst! Azt mondják, hogy ez volt a nép demokratikus 
választása? És így tovább.

A szövetség légiereje bármennyit bombázhatja az ISIS­t. Értsék meg, az ISIS Törökországgal összehasonlítva – semmi. [...] Az ISIS veresége csak megerősíti Erdoğant, azt az embert, aki az 
Ottomán Birodalom újraegyesítésén fáradozik. Mint ahogyan nálunk a Kreml a szovjet befolyási övezet újraélesztésén.

Szemben a Kremllel, Erdoğan hatalmas erejű ideológiával rendelkezik, mely segítségével megvalósíthatja álmait. A demokratikusan megválasztott Hitlernek Európa végső soron csak
Ausztriát és a Szudéta­vidéket adta oda. Erdoğannal Európa mostanra ennél sokkal több szerződést hozott tető alá. A mi országunkkal csak nemrég veszett össze, hogy aztán gyorsan ki is béküljön. Emlékezzenek a szavaimra, épül még szoros szövetség Erdoğan és Putyin között. S attól félek, hogy ha ez külpolitikai szövetség lesz, annak valószínűleg Erdogan lesz az egyedüli nyertese, mert a kezében egy hatalmas bunkót tart, aminek a neve iszlamizmus. Ilyen bunkója Oroszországnak nincsen

 

Így hat a Brexit a magyar büdzsére - megszólalt az NGM

 

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya az idei eső félév végén csupán 402,1 milliárd forint volt - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Idén az uniós módszertan szerinti, a GDP 2 százalékára belőtt hiánycél reális és biztonságosan teljesíthető - fogalmazott a sz NGM. Ezúttal azt is hozzátették, hogy Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése (Brexit) miatt nem szükséges módosítani sem az idei, sem pedig a 2017-es költségvetést.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_hat_a_brexit_a_magyar_budzsere_megszolalt_az_ngm.618110.html

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.