2016, július 12 - 07:09 Sajtószemle
Egy francia szurkolónál eltörött a mécses a vereség után. Aztán egyszer csak alulról bekúszott a képbe egy apró kéz, hogy vigaszt nyújtson a megtört felnőttnek.
http://444.hu/2016/07/11/egy-portugal-kissrac-megmutatta-mit-jelent-a-sportemberseg
Ronaldo fantasztikus beszédet tartott a félidőben
A védő Cedric Soares a részleteket is megosztotta. Azt mondta, szinte mindenkit sokkolt, hogy a 25. percben le kellett cserélni a legjobb játékosukat, de aztán a félidőben felrázta őket.
A félidőben Cristiano fantasztikus dolgokat mondott. Önbizalmat adott nekünk, és azt mondta, biztosan meg fogjuk nyerni a mérkőzést, össze kell fognunk és együtt kell harcolnunk. Hihetetlen volt, az egész csapat hangulatba jött. Megmutattuk, hogy egy emberként mennyivel erősebbek vagyunk.
- emlékezett vissza a portugál játékos. Elmondta, hogy Ronaldo egyáltalán nem volt letörve, miután el kellett hagynia a pályát, mindenkihez volt egy-két motiváló szava, és ennek megvolt az eredménye pályán.
Fesztiválzenekar-botrány: Tarlós elvette, Moszkva beszólt, Szijjártó visszaadta
Nemzetközi diplomáciai hullámokat vetett a budapesti főpolgármester spórolási ötlete. A Fővárosi Közgyűlés Tarlós István javaslatára 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar támogatását, ezért a zenekar vezetése kénytelen volt felülvizsgálni az idei betervezett fellépéseit és turnéit.
Fischer Ivánék számára a 77 százalékos támogatásmegvonás után úgy tűnt, nincs más lehetőség, mint lemondani a részvételt több rangos fesztiválon. Az MTI már április végén közzétette a karmester nyilatkozatát, hogy a zenekar nemcsak a Ravennai Fesztivált, a vilniusi és rigai fellépést kénytelen kihagyni, de a szentpétervári Fehér Éjszakák Fesztivált is.
A szentpétervári szervezőket annyira felháborította a világhírű magyar zenekar távolmaradása, és különösen a távolmaradás oka, hogy az orosz külügyminisztériumhoz fordultak segítségért.
A Népszabadság információi szerint Moszkvából végül igen magas diplomáciai szintről küldtek jelzést Szijjártó Péternek, hogy jó néven vennék, ha mégiscsak összejönne a Fesztiválzenekar oroszországi fellépése.
A Fideszben megelégelték az ellenzéki támadásokat
Újra vizsgálják a hatóságok a titkosszolgálat és a Political Capital szerződéseit.
Arról értesítette a BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya június végén Tényi István feljelentőt, hogy a tavaly december 22-i közérdekű bejelentése nyomán – feljelentéskiegészítést követően – „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával” ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozást áttette a Központi Nyomozó Főügyészségre a Political Capital és a Nemzetbiztonsági Hivatal 2010 előtti szerződéseinek ügyében.
Tényi azt követően tett közérdekű bejelentést, hogy a PestiSrácok.hu a Belügyminisztériumtól kapott írásos tájékoztatóra hivatkozva megírta: A Political Capital (PC) 2010 előtt úgy dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy munkatársaikat egyáltalán nem világították át. Mint az azóta nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, az elemző-tanácsadó cég mintegy 190 millió forintos szerződést kötött még 2006-ban az akkori titkosszolgálattal. Ennek keretében 33 ezer oldalnyi elemzést, tanulmányt és közvélemény-kutatást végzett az NBH számára.
http://nol.hu/belfold/a-fideszben-megelegeltek-az-ellenzeki-tamadasokat-1623189
Nem tágítanak és további atrocitásokra számítanak a Ligetvédők
Belülről az építők teljesen körbekerítették faforgácslapokkal és fekete fóliával a Városligetben a bontásra szánt Hungexpo-épületek telkét, így belátni szinte lehetetlen. Kívülről viszont a Ligetvédők sátrai övezik a területet, miközben a képet a friss paravánra fújt, az építkezést fideszes korrupciós ügyként bemutató graffitik színesítik. Hétfőn reggel kedélyes piknikhangulat fogadta az érkezőket, az aktivistákkal szóba elegyedve ugyanakkor kiderült, hogy arra számítanak: akár napokon belül megkezdődhet a bontás, és akkor újra elszabadulhatnak az indulatok. Egyikük a Népszabadság kérdésére elmondta: jelenleg az épületbontáshoz szükséges munkagép már a telken van, munkások viszont nincsenek, csupán a munkásruhába bújt biztonsági őrök őrzik a tábort, akiknek hétfőn több tucatnyi munkavédelmi sisakot is bevittek. - Lehetséges, hogy csak az éberségünket tesztelik – jegyezte meg mosolyogva.
http://nol.hu/belfold/nem-tagitanak-es-tovabbi-atrocitasokra-szamitanak-a-ligetvedok-1623253
Nol: Simicska még mindig haragszik Orbánra, ezért is áll a Jobbik mellé
„Nagyon úgy tűnik, hogy Lajos ősztől bele fog állni a Vona-projektbe” – ezt mondta a Népszabadságnak Simicska Lajos közeli munkatársa. Az MSZP kosarat kapott a milliárdos nagyvállalkozótól, aki tavaly januárban nyíltan szakított Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Simicska Lajos környezetéből többen is megerősítették lapunknak, hogy a választásig hátralévő két évben valamilyen formában a Jobbikot fogják segíteni. Mint azt többen is hangsúlyozták, ez nem jelent feltétlenül személyes szimpátiát a párt elnöke, Vona Gábor iránt, ahogy azt sem, hogy Simicska vonzódna az utóbbi időben egyébként felvizezett jobbikos eszmék iránt. Sőt, a Jobbik egyes ügyeit rossz szemmel nézi. Míg Vona korábban kereste a kapcsolatot az orosz politikával – a párt európai parlamenti képviselőjét, Kovács Bélát pedig kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség –, Simicska több interjújában utalt arra, hogy a Moszkvához fűződő túl szoros viszony miatt vesztek össze Orbán Viktorral.
„Viktorral szembeni haragja semennyit nem enyhült az elmúlt évben" – mondta róla közeli ismerőse. Ennek ellenére a politikai helyzetet állítólag hideg fejjel elemzi. Nem csak a miniszterelnök elleni bosszúja vezeti – vitájuk után állítólag többször kijelentette, hogy ő emelte fel, ő is fogja megbuktatni –,
Az ellenzék esetében pedig azt vizsgálta, melyik pártnak van potens vezetője, ki tud kellő erőt felmutatni. Mint arról a sajtó beszámolt, tavaly novemberben személyesen találkozott Vona Gáborral egy rendezvényen, amelyet a vállalkozó lapja, a Magyar Nemzet szervezett az A38 Hajón. Akkor arra volt kíváncsi, milyen személyiség a Jobbik elnöke, milyen politikusi képességekkel rendelkezik.
http://nol.hu/belfold/simicska-hatalmas-bosszura-keszul-orban-ellen-1623133
Orbán egy német lapban üzent az EU-tagországoknak
A német Frakfurter Allgemeine Zeitungban jelentetett meg egy cikket Orbán Viktor, amelyben azt írja, vissza kell venni a hatalmi jogköröket Brüsszeltől.
A kormányfő Te a béke ellen vagy? című cikkben kifejtette: 2005-ben az uniós alkotmányszerződés elutasítását eredményező franciaországi és hollandiai népszavazással "valami megroppant", a 2008-ban elmélyült világgazdasági válság pedig az addig a gazdasági sikerek által legitimált európai elit kudarcát jelentette, és ez a folyamat 2014-ben az ukrán "geopolitikai válságban", majd 2015-ben a migrációs válságban érte el a tetőpontját. Így érkezett el az EU a brit referendumhoz, amely fordulópont, mert ez az első eset a "dezintegrációra".
A megmaradó 27 ország 444 millió polgárral továbbra is "hatalmas potenciál", de a közösség sikeréhez minden emberre, nemzetre és tagországra szükség van, és nem ellensúlyozhatják őket az intézmények - emelte ki Orbán Viktor.
http://hvg.hu/itthon/20160711_Orban_egy_nemet_lapban_uzent_az_EUtagorszagoknak
Elbaltázott kinevezés: most van vagy nincs kormánybiztos?
Valamiért nagyon siettek az új postaügyi kormánybiztos kinevezésével, de a nagy kapkodásban sikerült több jogi bakiba is beleszaladni a hvg.hu szakértői szerint. Hogy ki hibázott, és miként fordulhatott ez elő, az továbbra is nyílt kérdés. Egy biztos: Lázárnál és Matolcsynál is zavar van.
„Ez olyan habonyos elintézési módnak tűnik a kormány részéről, mintha tennének rá, mi van a jogszabályokban, írnak egy kormányhatározatot és ’áttolják’’” – mondta a hvg.hu-nak egy államigazgatásban és kodifikációban jártas jogász, névtelenséget kérve. Azonban ez a politikában működhet így, de a jogban nem: forrásunk szerinte jelenleg egyenesen törvénytelen helyzetet idéztek elő azzal, hogy Bártfai-Mager Andrea kinevezését nem hozták összhangba a rá testált feladatkört érintő, más jogszabályokkal.
http://hvg.hu/itthon/20160711_kinevezes_kormanybiztos_lazar_orban_miniszterelnokseg_baki
Feltétel nélküli segély?
Szilvay Gergely, Magyar Nemzet
Azt gondolom, hogy igaza van a konzervatívoknak, amikor első körben az egyéni felelősséget firtatják, és utána vizsgálják csak, hogy az egyéni tényezőkön kívül más oka is lehet-e valaki kilátástalan helyzetének, nem pedig – mint a progresszió – azonnal igazságtalanságot és elnyomást, kilátástalan helyzetet teremtő társadalmat feltételeznek. A progresszió szerint a szociális hálónak olyan sűrű szövésűnek kell lennie, hogy mindenkit fenntartson, ugyanis ez az etikus. A magamfajta konzervatívok szerint a feltételnélküliség: immorális. A szociális hálónak tehát nem szabad ilyen sűrű szövésűnek lennie: mindenkinek tudnia kell, hogy kieshet rajta. Segítség van, de nem feltétel nélkül.
http://mno.hu/velemeny/feltetel-nelkuli-segely-1351398
Leleplezhette volna az MNB a csalást?
Horváth Csaba László, Magyar Nemzet
Kizárt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem vette észre a Quaestor és a Buda-Cash brókercégeknél, vagy éppen a Hungária Értékpapír Zrt.-nél történt visszaéléseket – nyilatkozta lapunknak az MNB volt felügyelőbizottsági tagja. Varga István elmondta, a jegybank olyan informatikai adattárházat birtokol, ahova az összes hazai banki tranzakció adatai befutnak, így különböző keresési módszerekkel felderíthetők a csalások.
A szakértőt egyebek közt a bankrendszer és az adóhivatal közti kapcsolatról, illetve a gyanús pénzmozgások leleplezésének technikáiról kérdeztük. A Magyar Idők cikke szerint ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pénzmosás Elleni Információs Irodájának beszámolója szerint tavaly a bankszektor 150 olyan esetet jelentett, amikor iráni személyek vagy szervezetek szerepeltek a hazai pénzmozgásokban. Mint írták, a terroristagyanús személyek lebuktatásához a NAV-nak elegendő egy bankautomatás készpénzfelvétel, egy repülőjegy-vásárlás, vagy akár egy autóbérlés is. A kifinomult rendszeren tehát könnyű fennakadni. Kérdéses ugyanakkor, hogy ha a banki ügyleteket képes követni a jegybank és az adóhivatal is, s akár egy átutalás is gyanús lehet, miért nem tudták lefülelni az éveken át tartó csalássorozatokat, amelyeket a gyanú szerint tízmilliárdos tételben műveltek a Quaestornál vagy a Buda-Cashnél.
http://mno.hu/belfold/leleplezhette-volna-az-mnb-a-csalast-1351305
Lovas IstvánA migránsválság megoldása
Július elsején exkluzív interjút adott Bassár el-Aszad szíriai elnök az SBS Australia tévéállomásnak.
Magyar Hírlap
Ebben olyan nagylelkű és ésszerű ajánlatot tett a Nyugatnak, amellyel Európa migránsválságát jelentősen csökkenteni lehetne. Gáláns ajánlatának visszhangtalansága teljességgel érthetetlen.
A független német gazdasági-politikai hírportál tegnapig bírta türelemmel, amikor ezt írta: „Megdöbbentő, hogy az Európai Unió nem fogadja el Aszad fáradozását: a szíriai tartós béke valamennyi menekült számára a humanitás legerősebb jele lenne.”
Aszad ezt mondta az interjúban: „Legtöbben, akik Szíriát elhagyták, haza szeretnének térni. Mindenfajta humanitárius segítséget üdvözlünk, amelyet más országok a menekülteknek adnak. De van valami, ami még emberségesebb és még kevesebbe kerül. Nevezetesen segíteni őket abban, hogy hazájukban maradjanak; segíteni nekik a hazatérésükben úgy, hogy Szíriában a stabilitást helyreállítják, nem pedig a terroristák fölé terjesztenek ki védőernyőt.”
http://magyarhirlap.hu/cikk/60721/A_migransvalsag_megoldasa
Lovasberény, az államtitok
Eladták a lovasberényi kormányüdülőt, de hogy kinek és mennyiért, arra lapunk nem kapott választ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. Az adás-vételről annyit sikerült megtudnunk, hogy a 1124/160603 azonosítóval rendelkező árverést június 3-én hirdették meg, a komplexum két héttel később kelt el, az árverés eredményét pedig június 25-én hirdették ki.
A vevő személyéről a vagyonkezelő azért nem adott tájékoztatást, mert az adásvételi szerződést lapzártánkig még nem írták alá. Az MNV Zrt. a Népszavát arról biztosította, hogy a volt kormányüdülőt a vonatkozó jogszabályi előírások alapján verseny keretében értékesítették a "transzparenciát és a nyilvánosságot teljes körűen biztosító Elektronikus Aukciós Rendszeren keresztül".
http://nepszava.hu/cikk/1099686-lovasbereny-az-allamtitok
Ez a becsületsértés - 43 tanárt jelentett fel a volt igazgató
Előzőleg okirathamisításra adott utasítást.
Becsületsértés miatt 43 kollégáját jelentette fel a Bajai Járásbíróságon Királyné Koszter Mária, a bajai Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium volt igazgatója - írja a nol.hu.
Az iskolakonglomerátumban az egyik kilencedik osztály egy részében megtartották a tantárgyfelosztásban szereplő órákat, a másikban nem mindegyiket. Egy feljelentés nyomán a rendőrség is nyomozott az ügyben, és megállapították, hogy ott is adtak osztályzatokat, ahol nem tartottak órákat. A meg nem tartott órákat beírták az osztálynaplóba, de nem írták be a félévi értesítőbe.
Királyné Koszter Mária először tagadta, hogy tudott a dologról, tankerületi vizsgálat során azonban több pedagógus úgy nyilatkozott, hogy az igazgató nemcsak tudott a hamisításról, hanem egyenesen ő adott rá utasítást.
A Klik kezdeményezésére a tanévzáró tantestületi ülésen szavazást tartottak, hogy a tanárok alkalmasnak találják-e a tantestület vezetésére. A többség ellene voksolt: 122-ből 105-en arra szavaztak: nem szeretnék, ha ő maradna a tantestület vezetője. Ezt követően el is mozdították tisztségéből. Azóta beosztott pedagógusként dolgozik a tantestületben.
A volt igazgató azért jelentette fel 43 kollégáját a Bajai Járásbíróságon, mivel azt állították: sem szakmailag, sem emberileg nem alkalmas az intézmény vezetésére.
http://nepszava.hu/cikk/1099626-ez-a-becsuletsertes---43-tanart-jelentett-fel-a-volt-igazgato
Theresa May, a brit kisemberek Vasladyje
Maradáspártiként neki kell levezényelnie Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, neki kell egyben tartania a népszavazás után megreccsent országot, meg persze a torykat is. Ha valaki, akkor az ambícióhiányban nem szenvedő, de a józan kompromisszumokra mindig hajló Theresa May képes lehet a párt- és miniszterelnöki feladatra. Egyébként nincs is más választása. Csak ő maradt. Neki kell elkezdenie – mint kiderült, már szerdán.
http://hvg.hu/gazdasag/20160711_Theresa_May_vaslady_nagybritannia_brexit_miniszterelnok
MILLIÓS ÁLLÓFOGADÁSOK, MULATSÁGOK ZUGLÓBAN
MILLIÓKAT KÖLTÖTTEK ZUGLÓ PÉNZÉBŐL A VENDÉGLÁTÁSRA
Magyar Idők
Az önkormányzat pénzén milliókba kerülő állófogadásokat rendezett különféle alkalmakból Karácsony Gergely. Zugló PM-es polgármestere 860 ezer forintot sem sajnált muffinra a kerület születésnapján.
Karácsony Gergely megadja a módját, ha ünneplésről van szó, és ha közpénzből finanszírozzák a ceremóniát – derül ki a Magyar Idők birtokába került szerződésekből. Úgy tűnik, Zugló PM-es polgármestere az állófogadások híve, így ünnepelte tavaly októberben a kerület nyolcvanadik születésnapját is. A zsúrt háromszáz fő részvételével a Regiment étteremben tartották, amire Karácsony nem sajnált több mint 1,3 millió forintot költeni. A születésnapi mulatság ezzel azonban nem ért véget: az önkormányzat a kerület három pontján is ünnepi muffinokat osztott a lakosoknak; az 1500 darab sütiért 860 ezer forintot fizetett a kerület. Parragi Andrea, Zugló közbeszerzési referense korábban ellenezte a szerinte indokolatlanul magas költségű sütiosztást, mondván, ennél még a Daubner cukrászdából is olcsóbb lenne tortát rendelni. Mint a polgármesteri kabinetnek írott levelében jelezte, ott egy 14 szeletes torta 4-6000 forintba kerül, egy szeletre 310-330 forint számolható, így a beszerzés mennyiségének összege 465-495 ezer forintba, azaz a muffinok árának mintegy felébe kerülne.
Németh Zsolt polgármesteri kabinetvezető – a Népszava főszerkesztőjének, Németh Péternek a fia – azonban lesöpörte Parragi ellenérveit. Írásos válasza szerint a közterületi osztás miatt kellett darabos süteményt ajándékozni, s mivel a muffinok alul papírral, felül pedig fondanttal fedettek, így nem száll rájuk a por, nincs fertőzésveszély. Krém helyett lekvárral ízesítettek, így a polgármester és más politikusok egészségügyi kiskönyv és engedélyek nélkül, gumikesztyűben oszthatják őket.
http://magyaridok.hu/belfold/millios-allofogadasok-mulatsagok-zugloban-826870/
Brexit: amerikai bankvezérek búcsúznak a bónuszoktól
A hat legnagyobb amerikai bank nettó bevétele a második negyedévben 18 százalékkal csökkent. Egy olyan első negyedév után, mely a legrosszabb volt 2009 óta.
http://hvg.hu/gazdasag/20160711_Brexit_amerikai_bankvezerek_bucsuja_a_bonuszoktol_bankok_veszteseg
Botka nem lesz miniszterelnök-jelölt
interjú
Az MSZP nemrég leváltott választmányi elnöke nincs megsértődve, de azt mondja, politikaitörténeti kuriózum lenne, ha leváltása után ő lenne a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
· Politikatörténeti kuriózum lenne Botka László szerint, ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje lehetne, miután a párt leszavazta a tisztújításon.Szeged polgármestere az országos politizálást aligha folytatja, aggodalommal figyeli az első pártelnöki nyilatkozatokat, milyen irányba indul el a párt.
· „Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?” – magyarázta Botka a helyzetet.
· Azért nem választották meg a választmány élére, mert hatalomtechnikai megállapodások történtek, ő viszont gyenge a „tartalom nélküli osztozkodásban”.
· Az elnökválasztáson Tóbiás Józsefre szavazott, mert a többi jelöltben nem látta, hogy gyökeres politikai fordulatot tudna hozni.
· Lát arra utaló jeleket, hogy sokan alibizni akarnak 2018-ban, nem a győzelemre, hanem csak a 20-30 parlamenti mandátumra hajtanak.
· A tervezett koordinált indulást a DK-val nem támogatja, az szerinte csak Gyurcsánynak jó, meg néhány szocialistának, aki elosztotta már a lista első helyeit.
· Károsnak tartja, hogy néhány MSZP-s vezető elősegíti a látszatát annak, hogy a párt összejátszik a Fidesszel.
http://index.hu/belfold/2016/07/11/botka_laszlo_a_miniszterelnok-jeloltsegnek_mar_nincs_realitasa/
Brexit: megtalálták a kiutat a britek, mégis maradnak?
Bekeményítenek azok, akik szerint a Brexit mellett döntő múlt havi függetlenségi népszavazás csak véleménynyilvánítás volt a britek részéről, ezért a parlamentnek szavaznia kell a további lépésekről, akár a döntés figyelmen kívül hagyásáról.
A brit kormánynak konzultálnia kell a parlamenttel azt megelőzően, hogy benyújtja Nagy-Britannia kilépési kérelmét az EU-ből - állítja több mint ezer jogász a Bloomberg cikke szerint. A csoport a héten juttatja el ezzel kapcsolatos levelét David Cameron miniszterelnöknek. Jogi álláspontjuk alapja, hogy a múlt havi függetlenségi népszavazás csak véleménynyilvánítás volt a voksolók részéről.
Ebből fakadóan a referendum döntése - mármint, hogy a szigetország lépjen ki az Európai Unióból - semmire sem kötelezi a kormányt. Lehetővé kell tenni, hogy a parlamenti képviselők voksoljanak, mielőtt Nagy-Britannia kéri az európai alapszerződés 50 cikkelyének megfelelő (két éven át tartó) válási eljárás elindítását.
Eperjes minden nap imádkozik Gyurcsány Ferenc testvérért
És buzizni is képes közönség előtt. Azért a standup műsorának a végén bocsánatot kért mindenkitől.
Szamóca egyébként parádésan csinálta, ahogyan a keresztényi erkölcsrendszer magyarázata közben aktuálpolitizált. Hol egy kis szivárványos aberrált ugrott be másodvonalba, hol pedig a kockásinges tanárok kerültek eléggé pejoratív megvilágításba. De az is kiderült, hogy független politikusra ő maga sosem szavaz, hiszen aki független, az hogyan is tudhatná, hogy mi a véleménye?!
A legjobban egyébként a vasárnapi boltnyitás fájt a színésznek, bár ezzel kapcsolatban árnyaltan fogalmazott. Mint mondta, ha a 2004. decemberi szavazáson (ami a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szólt) legalább annyian lettek volna és szavaztak volna igennel, mint ahányan ma a boltokban tolják a shoppingot, akkor nem kellene lesütött szemmel most a honfitársainkra nézni. A boltnyitás egyébként többször előkerült, hol az Úr napja helyett bejött vasár, vagyis vásárnap kapcsán, hol pedig az alig kétezer misén ülő kapcsán. Mert hogy a többiek biztosan vásároltak.
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/eperjes_karoly_szent_marton_talalkozo
WP: Orbánék rájöttek, szükség van a migránsokra, vendégmunkásokat hívnának be
Bár Magyarország tavaly pengedrót kerítést épített a déli határnál a migránsok ellen, és azóta is börtönbe küldi az illegális határátlépőket, most rájött, hogy mégiscsak szüksége van a külföldi munkaerőre – írja a Washington Post.
A lap azt írja, Magyarországon súlyos munkaerőhiány lépett fel, ezért a kormány azt fontolgatja, hogy az Európai Unión kívülről hív meg vendégmunkásokat, akik néhány évig maradhatnának az országban, de nem kapnának állampolgárságot.
A lap kitér arra, hogy az osztrák Die Presse szerint Varga Mihály támogatja aMunkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) ezzel kapcsolatos kérését. Eszerint 250 ezer munkavállaló kellene, de a tervek szerint Magyarország csak képzett, kulturálisan integrálható vendégmunkásokat szeretne, vagyis a muszlimokat nem látnák szívesen.
Eddig ennyi van meg Orbán egyéves ígéreteiből
Már több mint egy éve járja a vidéki nagyvárosokat és ígér milliárdos beruházásokat Orbán Viktor. A legtöbb, uniós és hazai forrásból megvalósítandó projektet úgy időzítik, hogy a 2019-es önkormányzati választási kampányban már villogni lehessen vele. Utánanéztünk, hogy az egy évvel ezelőtt megígért beruházásokkal mi a helyzet.
http://index.hu/belfold/2016/07/11/egyelore_ennyi_van_meg_orban_igereteibol/
A MIKROFONNÁL AZ MSZP
Farkas Zsuzsa Magyar Idők
Nem hozott fordulatot a brit népszavazás eredménye, Brüsszel folytatja az emberek véleményét semmibe vevő politikáját. Az Európai Parlamentben néhány nappal ezelőtt nagy többséggel fogadták el azt a javaslatot, amely a migránsok munkába állítását támogatná. A tervezetben arra hivatkoznak, hogy a munkaerőpiachoz való hozzáférés megkönnyíti a menekültek önértékelésének helyreállítását. Mintha ez lenne az Európai Unióban a legfontosabb probléma…
A szocialisták a hét végén átléptek egy olyan határt, amelyik már a jó ízlést sérti. Arra buzdítják igencsak megfogyatkozott táborukat, hogy maradjanak távol az urnáktól, s szavazás helyett vegyenek részt az általuk szervezett első Szabad Európa-napon. Az elnevezés nem véletlen, a pártrendezvény szervezői tudatosan hivatkoznak az azonos nevű egykori rádióra. El is magyarázzák hét végi közleményükben, hogy ezt hogy kell érteni. Ha valaki október 2-án voksolás helyett úgy dönt, hogy inkább Mesterházy Attila volt MSZP-elnökkel piknikezne, az szerintük ahhoz hasonló cselekedet, mint amikor „a szüleink, nagyszüleink titokban hallgatták” a Nyugatról sugárzott műsorokat.
http://magyaridok.hu/ahelyzet/mikrofonnal-az-mszp-823633/
ETNIKUMOK, KERESZTÉNYEK, MAGYAROK
A VÁLASZTOTT NÉZETEKET IS MEGILLETI A VELESZÜLETETT TULAJDONSÁGOKNAK JÁRÓ VÉDELEM
Szilvay Gergely Magyar Idők
A melegek nem tehetnek róla, hogy melegnek születtek, a cigányok sem tehetnek róla, hogy cigányok, a feketék arról, hogy feketék, ezért aztán súlyos elnyomás, etikátlan dolog emiatt kritizálni őket, mivel nem tudnak változtatni ezen tulajdonságaikon – szól az egyik legnépszerűbb kortárs álláspont. Önmagában ezzel nincs is baj – a probléma ott kezdődik, amikor szembeállítjuk ezt a sűrűn hangoztatott nézetet a „választott tulajdonságokkal”, választott nézetekkel. Mit sugall ugyanis a fenti kijelentés?Azt, hogy a nemzetiséggel, szexuális irányultsággal szemben a választott nézetek nem érdemelnek akkora védelmet – épp azért, mert úgymond választott, tehát meg is változtatható nézetek.
http://magyaridok.hu/velemeny/etnikumok-keresztenyek-magyarok-816466/
Borul a bili: bíróság kötelezi Rogánt, hogy adja ki a nemzeti konzultáció eredményeit
2011 óta négyszer fordult Orbán Viktor miniszterelnök konzultációs kérdéseket tartalmazó levéllel a választókhoz, ám a kormány csak a legutóbbi, "a bevándorlásról és a terrorizmusról" szóló nemzeti konzultáció eredményeit publikálta.
Egy magánszemély tavaly nyári adatkérése alapján azonban most a Fővárosi Ítélőtábla ítéletben kötelezte Rogán Antal minisztériumát, hogy adja ki a többi konzultáció részletes eredménysorát is. Az adatkérőt a bírósági eljárás során az Átlátszó ügyvédei képviselték - írta a portál.
7,5 milliárd forint az ablakban: a kormány elvenné a Sorsok Házát Schmidt Máriától
Szellemházként tátong az eddig több mint 7,5 milliárd forint közpénzbe került Sorsok Háza a Józsefvárosban, s úgy fest, a kormány, amely kezdetben alig egy évet szánt a kialakításra, most, túllépve minden létező határidőt, nem kapkod. Fontosabbnak tűnik a témagazda Schmidt Mária történész, nemrégiben még közelmúlt-történeti főideológus megzabolázása. Újabb oligarcha-leszámolást látunk?
Uniós támogatások: kifizetési arányban Magyarország vezeti a régiót
A 2007-2015-as uniós támogatási ciklusban Magyarország teljesítménye több szempontból is kiemelkedik a kelet-közép-európai régiós mezőnyből. A szerződött támogatások aránya regionális összehasonlításban nálunk a második legmagasabb (117%), a kifizetésiekben pedig vezetjük a listát 111 százalékkal – derül ki a KPMG évente megjelenő „EU Funds in Central and Eastern Europe” című jelentéséből.
„A Fidesz előkészítette a terepet a Jobbiknak”
Gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat épít a Jobbik. Vona Gábor arra számít, ha pártja győz, az állami apparátus simán alkalmazkodik majd hozzájuk: a Fidesz előkészítette a terepet.
A lapunknak nyilatkozó Vona Gábor pártelnök szerint három érvet szoktak felhozni a Jobbik kormányra kerülése ellen: a Jobbikot a választók nagy része idehaza is szalonképtelennek, szélsőjobboldalinak tartja; a pártnak nincs elég szakértője; a Jobbik választási győzelme esetén Magyarországot karanténba zárná a nyugati világ.
A pártelnök úgy látja, az első két ellenérv napjainkra okafogyottá vált. „A néppártosodási folyamat sikeres volt, Magyarországon a Jobbikot csak egy szűk réteg vádolja továbbra is azzal, hogy szélsőséges” – állítja. Ennek bizonyítékaként hozzáteszi: a másodlagos pártpreferenciák alapján (legalábbis egyes felmérések szerint) a Jobbik a legkevésbé elutasított párt.
http://nol.hu/belfold/a-fidesz-elokeszitette-a-terepet-a-jobbiknak-1623191
Lóránt KárolyMilyen Európát akarunk?
A leggyakoribb félelem az volt, hogy a csatlakozással az ország elveszti nemzeti szuverenitását és nemzeti identitását...
Eljött az ideje annak, hogy az uniós polgárokat megkérdezzék, de nem arról, hogy ki akarnak-e lépni az unióból vagy sem, hanem arról, hogy melyik az az európai együttműködési forma, amelyben szívesen vennének részt. Eljött az unió gazdaságpolitikája felülvizsgálatának ideje is, mert amit folytatnak, arról nemcsak előrelátható volt, de már be is bizonyosodott, hogy nem vezet sehova. A közvélemény-kutatás mellett eljött annak is az ideje, hogy ahogy a 2000-es évek elején is, egy új konventet hívjanak össze, de nem azért, hogy Európának alkotmányt dolgozzon ki, hanem hogy – a valamikori (1977-es) MacDougall-jelentéshez hasonlóan – szakmailag megalapozottan gondolják át az egyes együttműködési és általában működési formák gazdasági, társadalmi és politikai előfeltételeit és meghatározottságait.Magyar Hírlap
http://magyarhirlap.hu/cikk/60636/Milyen_Europat_akarunk
. Megszólalt a városligeti biztonsági emberek vezetője
Valótlannak nevezte azokat az állításokat Tóth Csaba, a Városligetben zajló építkezések őrzésére megbízott biztonsági cég vezetője, miszerint szándékosan vertek volna tüntetőket. Azt is tagadta, hogy komoly politikai kapcsolatai lennének a Fidesszel, mivel az MSZP kormányzása alatt is részt vettek focimeccsek biztosításában. Korábban több újság is arról írt, hogy a Tóth vezette szolgálat emberei direkt vertek meg embereket.
A biztonsági szolgálat vezetője a Hungexpo épületénél történtekről azt mondta, hogy a "magukat békésnek nevező" demonstrálók kövekkel dobálták a védett területet. Gulyás Mártonról azt mondta, hogyegy 5 centiméter hosszúságú bicskával hadonászott,többször felszólította, hogy ezt hagyja abba és várja meg a rendőröket. Többen azt állították, hogy Tóth Csaba a rendőröket is utasította. "Nem utasítottam a helyszínen lévő alezredest, de a szóhasználatért elnézést kérek tőle, de abban a helyzetben, amikor támadtak minket ezt meg lehet érteni" - mondta Tóth Csaba. Egyébként arra kérte a rendőrséget, hogy, mivel a tüntetés elveszítette békés jellegét, ezért oszlassák föl a rendezvényt.
http://www.origo.hu/itthon/20160711-varosliget-zrt-ligetvedok-toth-csaba-biztonsagi-szervezet.html
Itt a magyarázat Vidnyánszky professzori kinevezésére
A Nemzeti Színház vezetőjét doktori fokozat nélkül nevezték ki egyetemi tanárrá július 10-ével, de hogy ez megvalósulhat, már 2014-ben megjósoltuk.
Fő szabály szerint az egyetemi tanárság feltétele a doktori fokozat, azonban sport vagy művészeti intézmények tanáraira más szabály vonatkozik: a felsőoktatási törvény 2014-ben elfogadott módosítása szerint olimpiai dobogós hellyel vagy valamilyen díjjal simán lehet egyetemi tanár olyan is, akinek csak diplomája van, de doktorija nincs.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója július 10-től lett egyetemi tanár. Kíváncsiak voltunk, hogy mire föl lett a doktori fokozattal nem rendelkező Vidnyánszkyból professzor, mire a Köztársasági Elnöki Hivatal válaszolt, hogy a 2011-ben kapott Kossuth-díj nyomán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is utalt a Kossuth-díjra, ám az ő válaszukban még hivatkoztak a felsőoktatási törvény doktori fokozatot előíró passzusaira is.
http://hvg.hu/itthon/20160711_vidnyanszy_attila_nemzeti_szinhaz_kossuth_dij_egyetemi_tanar
Marosán György: Ahol a mádi zsidó
Tudod, mi a baj veled, édes hazám, drága nemzetem? Hát csak az, hogy éppen ott állsz, ahol a mádi zsidó.
Az anekdota szerint a Mádon élő zsidó borkereskedő mindennap kora hajnalban felkerekedett, hogy lovas szekéren széthordja az aznapi itókát a környék kocsmáiba. Évtizedekig a bor mindig el is jutott időben a rendeltetési helyére. Egyszer, miután félálomban felrakta a bort, felszállt, s azon nyomban el is aludt a bakon. A lovak azonban tudták a dolgukat: elindultak a megszokott körútra, elballagtak a szekérrel az első kocsmáig. Ott megálltak, vártak negyedórát – amíg a kereskedő szokásosan behordta a hordókat a borral –, majd továbbindultak a második kocsmáig. Az álldogálás után mentek a harmadikig és így tovább. Végül hazatértek és megálltak a kereskedő háza előtt. Ott azután a mádi zsidó felriadt, és ráébredt a szomorú valóságra: az idő elmúlt, de a feladat nem lett elvégezve. Azóta mondják valakire, akinek fontos munkát kell elvégeznie, és erre kellő időt fordít, mégsem halad előre, hogy ott áll, ahol a mádi zsidó.
http://www.168ora.hu/velemeny/ahol-madi-zsido-146857.html