2016, július 1 - 07:52 Sajtószemle

Lázár János kilépne az Európai Unióból

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfót azt mondta,

nem tudna jó szívvel az EU-ban való bennmaradásra szavazni.

Ha lenne egy erről szóló szavazás, akkor vagy nem menne el, vagy pedig nemmel szavazna. Elmondta, ez a véleménye az alapján, ahogyan ma az Európai Unió kinéz.

 

http://444.hu/2016/06/30/lazar-janos-kilepne-az-europai-uniobol

 

Délelőtt még kutyát avatott, délutánra leváltották L. Simon László örökségvédelmi államtitkárt

 

Mint derült égből a villámcsapás, úgy jött az amúgy nem túl izgalmas, csütörtöki Kormányinfón Lázár János drámai bejelentése, hogy megválnak L. Simon Lászlótól. Legalábbis a politikus nem lesz tovább kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár.

 

http://444.hu/2016/06/30/levaltjak-l-simon-laszlot

 

Lázár megválik L. Simontól, Némethné pedig nyugdíjba megy

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter emellett a kormányt érintő elbocsátásokról, az isztambuli merényletről, a Brexitről, a Liget-projektről és Soros Györgyről is beszélt az 56. Kormányinfón.

Nincs megelégedve L. Simon Lászlónak a műemlékvédelem terén kifejtett munkájával, ezért „a barátság ellenére” megválik L. Simon Lászlótól, Németh Lászlóné pedig – aki a postáért, pénzügyi szolgáltatásokért, a takarékbankok integrációjáért is felelős jelenleg, mint miniszterelnökségi államtitkár - nyugdíjba készül, így a területét más veszi át – jelentette be Lázár János csütörtökön az 56. Kormányinfó sajtótájékoztatón. A miniszter a volt fejlesztési miniszterrel elégedett volt, a posta-ügyekkel különösen és elárulta, hogy Némethné minden bizonnyal más feladatot kap.

 

http://nol.hu/belfold/lazar-janos-1621755

 

Soros György: Meggondolatlan döntés volt beengedni a menekülteket

 

Ellenzi a menekültek kvóták szerinti elosztását Soros György, de nem azért, amiért Orbán Viktor.

Az amerikai magyar milliárdos és filantróp méltatta Angela Merkel erkölcsi nagyságát és vezető szerepét, de meggondolatlan és a döntés csábító hatását figyelmen kívül hagyó kezdeményezésnek nevezte a kapuk kitárását a menekültek előtt.

 

http://nol.hu/kulfold/soros-hiba-volt-beengedni-a-menekulteket-1621741

 

LÁZÁR JÁNOS: SOROS GYÖRGY TEVÉKENYSÉGE MAGYARELLENES

Magyar Idők Online

 

Ki hatalmazta fel az amerikai spekuláns üzletembert, hogy Európában folytasson kampányt a migráció ügyében – tette fel a kérdést Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

http://magyaridok.hu/belfold/lazar-janos-jogilag-rendezett-korulmenyek-kozott-folyik-le-brexit-folyamata-795970/

 

„Pisilő nők után leskelődik Orbán Viktorék szennymédiája” - Volner kiakadt és feljelent

 

Kedves fideszes politikusok, ezúttal messzire rúgtátok a pöttyöst. Működött eddig a magyar politikában egy íratlan szabály: tiszteletben tartottuk a magánélet intimitását és nem próbáltuk a politikai ellenfeleinket ezen keresztül lejáratni. Ti ezen most túlléptetek. Védekezhettek persze úgy, mint eddig: ti aztán semmiről nem tehettek, hiszen ezt az egészet a Habony Művek csinálja. Csakhogy a Habony Művek, meg Andy Vajna TV2-je nektek dolgozik, ti etetitek, ti tömitek tele az adófizetők milliárdjaival. Szóval ne sunyizzatok, a felelősség egyértelműen a tiétek – olvasható Volner János jobbikos parlamenti képviselő, frakcióvezető ma délelőtt közzétett Facebook-bejegyzésében, amelyben a politikus újabb bizonyítékokat sorol föl arra, hogy titkosszolgálati módszerekkel tartják megfigyelés alatt őt és a környezetében lévő személyeket.

 

http://nol.hu/belfold/volner-1621729

 

Elindult a tisztogatás az MSZP-ben, Botka nagyon ki van akadva

 

Tóbiás József egyik bizalmasának leváltásával kezdte elnöki munkáját Molnár Gyula. Botka László egyelőre hallani sem akar a rá váró feladatról.

 

http://nol.hu/belfold/elindult-a-tisztogatas-az-mszp-ben-botka-nagyon-ki-van-akadva-1621691

Molnár Gyula beszólt Gyurcsány Ferencnek, és a sóskához hasonlította

 

Minden bizonnyal Tóth Bertalan lesz az MSZP frakcióvezetője, Burány Sándor pedig a helyettese. Több szocialista is azt valószínűsíti, hogy Harangozó Tamás kiszorul a frakcióvezetésből, Mesterházy Attila pedig parlamenti bizottsági elnöki posztot kap. Közben Molnár Gyula beszólt Gyurcsány Ferencnek, és a sóskához hasonlította.

 

http://index.hu/belfold/2016/06/30/helyezkednek_a_szocialistak_a_maradek_posztokon/

 

Putyin, Orbán és a széljobb trolljai uralják a netet

 

Az úgynevezett "fogvatartó", vagy más néven a "börtönőr" kommentelők felelősek az online cikkekhez fűzött gyűlöletkeltő hozzászólásokért, a hamis információk futótűzszerű elterjesztéséért. Vannak köztük fizetett, kormányzati propagandisták, "megszállott" magányos farkasok, sőt olyanok is, akik csak a napi rutinból akarnak kitörni egy kis fröcsögéssel.

Oroszbarát, orbánista, illetve szélsőjobboldali trollok - erre a három fő kategóriára oszthatók az online lapokban 2015. decembere és 2016. márciusa között megjelent botrányos hozzászólások a Moderál.hu elemzése szerint.

Amint azt Weil Zoltán, az Egri Szín vezetője, az Egri Újságíró Egylet elnöke, a Moderál.hu kezdeményezője kifejtette: projektjük lényege az volt, hogy a nem szalonképes hozzászólásokat a bevont szakemberek "rekommenteljék", azaz a mondanivaló lényegét szalonképessé, olvashatóvá tegyék. A kampányt az a kérdés indította útjára, hogy milyen eszközöket lehetne alkalmazni a kommentek között elszaporodott gyűlöletbeszéd visszaszorítására, de legalább tágabb kontextusba helyezésére, hogy ha nem is elfogadhatóbb, de megérthetőbb legyen a szennybeszéd jelensége. 

Az Egri Újságíró Egylet a témáról Egerben konferenciát is szervezett a Moderal.hu projekt záróeseményeként, amelyen arról értekeztek a résztvevők, hogy miért elviselhetetlen olvasmány Magyarországon a cikkek alatti komment szekció.  A részvevők között volt többek között Tamás Ervin, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese, Kácsor Zsolt, a Népszabadság munkatársa, Csarnó Ákos és Komlósi Csaba az Egri Ügyektől, valamint Porcsin Zsolt, a Heves Megyei Hírlap szerkesztője. 

 

http://nol.hu/belfold/putyin-orban-es-a-szeljobb-trolljai-uraljak-a-netet-1621761

 

Azonosították mind a három isztambuli merénylőt

 

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy orosz állampolgárságú dagesztáni tagja volt az egyik elkövetője az isztambuli Atatürk repülőtéren végrehajtott hármas öngyilkos merényletnek - írta a Dogan török napilap csütörtökön az internetes oldalán.

Az értesülést hivatalosan még nem erősítették meg. Korábban több napilap is arról számolt be, hogy az orosz állampolgár csecsen származású volt. A Dogan szerint a két társelkövető egy üzbég és egy kirgiz személy volt.

 

http://nol.hu/kulfold/azonositottak-mind-a-harom-isztambuli-merenylot-1621803

 

Britannia bukása

 

Bernard-Henri Lévy A szerző francia filozófus, közíró

 

A Brexit nem a nép, hanem a populizmus győzelme. Nem a demokráciáé, hanem a demagógiáé. A jobbszél győzelme a jobbközép felett, a radikális baloldalé a liberális felett. A xenofóbia győzelme mindkét oldalon, a belső ellenséget kereső rögeszméé és a régen lappangó gyűlöleté a bevándorlókkal szemben.

Obamának, Hollande-nak, Merkelnek és másoknak vágtak vissza azok a britek, akik nem tudják elviselni, hogy bárki tanácsot adjon nekik, véleményt nyilvánítson abban, amiben övék a döntés joga.

Ez a legavíttabb szuverenizmus és a legostobább nacionalizmus győzelme. A belterjes, poshadt Anglia győzelme a világra nyitott, dicsőséges múltjához méltó Anglia fölött. A Másik tagadása a fölfújt Én által. A komplexitás tagadása és a végletes leegyszerűsítés diktatúrája. Nigel Farage híveinek győzelme a „politikai osztály”, a média és a „globális elitek” fölött, melyeknek „Brüsszelből parancsolnak”.

 

http://nol.hu/velemeny/britannia-bukasa-1621643

 

Áldozattá vált emlékmű

Győr Ágnes, Magyar Nemzet 

Minden politika – kicsit közhelyes ugyan, de úgy tűnik, egyelőre ez az egyetlen tanulsága a kommunizmus áldozatai emlékművének, amely Ottawában épül, pontosabban egyszer majd talán megépül. Ki gondolta volna, amikor egy évvel ezelőtt Balog Zoltán miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója széles mosollyal átnyújtotta a magyar állam 24 millió forintos hozzájárulását a projektet vezető alapítvány elnökének, hogy milyen messze van még a cél?

Mindenesetre azt, hogy az egész emlékműkérdés súlyosan aktuálpolitikai színezetű, az is bizonyítja, hogy a minap a Tribute to Liberty jótékonysági estjén a konzervatív kormány volt bevándorlási minisztere mondott beszédet, s annak csak töredéke foglalkozott a kommunizmussal. Helyette Jason Kenney arra használta fel az alkalmat, hogy felszólítsa Alberta tartomány konzervatív erőit az egyesülésre. Kanada belügyei persze Kanadára tartoznak, az azonban tény, hogy Magyarország mégiscsak 24 millió forinttal járult hozzá valamihez, aminek a jövője egyelőre igen bizonytalan.

 

http://mno.hu/velemeny/aldozatta-valt-emlekmu-1349802

 

Az IMF és más idegenek

Wiedemann Tamás, Magyar Nemzet

Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök a magyar családokat, hogy bontsanak pezsgőt, miután hazánk visszafizette a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól még a Gyurcsány-kormány által 2008-ban felvett hitelt. De vajon csak ennek az egy alkalomnak szólt az ünnep, vagy annak is, hogy még egyszer nem lépünk bele ugyanabba a folyóba? Annak tudatában érdemes ezen kicsit morfondírozni, hogy milyen feltételek mellett kellett az IMF-hitelt felvenni a gazdasági szempontból vérzivataros időben, és vajon miért kell akár százmilliárd forintnyi közpénzt elpazarolni most, békeidőben. A valutaalaptól igényelt kölcsönről és a letelepedési kötvények korrupciógyanús ügyletéről van szó, amelyek lényegében egy tőről fakadnak: mindkét esetben az államadósság finanszírozása a kinyilvánított kormányzati cél.

 

http://mno.hu/vezercikk/az-imf-es-mas-idegenek-1349804

 

Nyakó: ki kell hallgatni Kubatovot is

Vallomáskiegészítést tett a szocialista Nyakó István a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál történtek ügyében csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).

 A politikus a BRFK Gyorskocsi utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, vallomáskiegészítésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a VI. kerületi Nagykörúti polgári estek vendégeként május elején beismerte azt, hogy az NVI-nél fellépő kopaszok a Fradi Security emberei voltak egykor.

Nyakó István azt mondta, ez az információ nagy mértékben segítheti a nyomozók munkáját annak érdekében, hogy ne csak a közvetlen bűnelkövetők kerüljenek rendőrkézre, hanem a felbujtók is. Hozzátette: Kubatov Gábor segíthet tisztázni, hogy a kopaszok milyen kapcsolatban álltak a Fradival. Ezért a nyomozó hatóságnak Kubatov Gábort is meg kell hallgatnia - közölte.

http://nepszava.hu/cikk/1098574-nyako-ki-kell-hallgatni-kubatovot-is

Sebes György Az ember, aki...

Van itt egy ember, aki nincs is. Mégis mindig előkerül a neve, időnként elképesztő történetek derülnek ki róla, sokféle nagy üzletben érintett. Vagy mégsem. Az egész csak a képzelet játéka.

Állítólag a miniszterelnök egyik legfőbb tanácsadója. Állítólag ő a kormányközeli propaganda-média egyik kulcsfigurája. Állítólag sok múlik rajta. De ha megkérdezik a miniszterelnököt, vagy a kancelláriaminisztert, akkor az is kétségessé válik, hogy ez az ember egyáltalán van. Senki nem tud róla semmit. Pedig ott ül Vajna András mellett egy szabálytalankodó autóban. Aztán kiderül, az autó nem is létezik. Sokat kaszáló, jelentős megbízásokat szerző cégek kötődnek hozzá. De persze nincs is hozzá közük.

Egykor koronaőr volt. 

http://nepszava.hu/cikk/1098500-az-ember-aki

Habony adóit vizsgáltatná az Együtt

Adóügyi vizsgálatot kezdeményez Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke Habony Árpáddal szemben, miután a 444.hu megírta: a titokzatos tanácsadó barátnőjével Hongkong felett helikopterrel túrázott. Az Együtt elnöke szerint - idézünk! - mindezt Habony korrupt pénzből, a fideszes szívességkereskedelem részeként tehette meg, mert a Rogán-Habony-klán bevonta a hongkongi üzletembert a magyar letelepedési kötvények forgalmazásába, hogy aztán üzleti tranzakciókon keresztül adófizetői pénzeket lophasson Magyarországról.

 

http://nepszava.hu/cikk/1098628-habony-adoit-vizsgaltatna-az-egyutt

 

Kovács Zoltán: A V4-ek közösen védik a közép-európaiak szerzett jogait

A kormányszóvívő szerint a közös fellépés súlya már tavaly megmutatkozott

Magyar Hírlap

A visegrádi országok közösen fogják megvédeni a közép-európaiak szerzett jogait az Európai Unióban a Brexit után - mondta a kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorában.

http://magyarhirlap.hu/cikk/59762/Kovacs_Zoltan_A_V4ek_kozosen_vedik_a_kozepeuropaiak_szerzett_jogait

Bayer ZsoltBéka-egér harc

Álláspont. Az egerek (mivel mérhetetlenül ráértek és tele is voltak zabálva) elhatározták, hogy megvédik a semmit.

Magyar Hírlap

Szereplők: Komáromyx-riddimcolonyx (rasztanyalka egérkapitány), Sebestyénix vállfragmentumix (hisztipics hazugegér), Bolgáryx gyugyikux (rádiós hazugegér), rendőrök, polgárok, melósok, fák. Történik: Budapesten, a Lizsében.

Az egerek (mivel mérhetetlenül ráértek és tele is voltak zabálva) elhatározták, hogy megvédik a semmit. Megvédik, amit nem kell védeni, amit nincs kitől és mitől védeni, megvédik a lepusztultságot, az ótvart, és megakadályozzák a világszínvonalú fejlesztést. Az egerek mindezt a fák megvédésének hazugságába csomagolták, miközben kevés fát fenyegetett veszély, ráadásul a kivágott fák helyett új fákat is akartak ültetni a nagyot álmodók, s miközben a főváros közepén lévő Lizsé nem őserdő, hanem egy mesterséges park, amelyben amúgy is rendszeresen vágni kell a fákat.

Az egerek harca amúgy sem a fákról szólt, hanem az unalomról és a hülyeségről. E két ösztönzőtől vezérelve néhány egér felmászott egy lepusztult, ótvaros épület tetejére, oldalára, és Horatius Coclesnek, valamint Mucius Scaevolának képzelték magukat. 

Aztán a rendőrök kijöttek, és elvitték az unatkozó hülyéket a helyszínről. Ami felettébb helyes és üdvös cselekedet ilyen esetekben.

http://magyarhirlap.hu/cikk/59798/Bekaeger_harc

 

Huxit: Lázár elszólásán eléggé kiakadt az ellenzék, EU-kilépéstől félnek

 

Az MSZP szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatával a kormány elismerte, hogy ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, írja az MTI. A miniszter a csütörtöki kormányinfón ugyanis arról beszélt, hogy 

·         nem tudna jó szívvel a bennmaradás mellett szavazni, mert nem ért egyet azzal, ami Brüsszelben történik

·         és napjainkban az EU intézményrendszere "több bajt hoz az Európa-gondolatnak, mint megoldást.

Ujhelyi István MSZP-alelnök és EP képviselő döbbenetesnek nevezte Lázár unióellenes kiállását, különösen azért, mert a miniszter az, aki a Magyarországra érkező több ezer milliárd forintnyi európai támogatás kiosztását is felügyeli. Ujhelyi szerint a magyar kormány uniós ügyekért felelős tagjának nyilatkozatát nem lehet magánvéleményként kezelni. Ha Lázár János nem támogatja Magyarország uniós tagságát és az ország jövőjét nem az Európai Unióban képzeli el, akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszternek kötelessége távoznia posztjáról, írta Ujhelyi.

 

http://index.hu/belfold/2016/06/30/huxit_lazar_elszolasan_kiakadt_az_ellenzek_eu-kilepestol_felnek/

 

Leminősítette az EU-t a Standard & Poor's

 

Leminősítette az Európai Uniót csütörtökön a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy Nagy-Britannia kilépési szándéka gyengíti az EU költségvetési rugalmasságát és belső politikai kohézióját - írja az MTI.

A nemzetközi hitelminősítő csütörtök este Londonban közölte, hogy az eddigi "AA plusz"-ról egy fokozattal "AA"-ra rontotta az EU hosszú távú besorolását. Az új osztályzat kilátása stabil.

 

http://index.hu/gazdasag/2016/06/30/leminositette_az_eu-t_a_standard_poor_s/

 

Putyin vészjóslóan ajánlkozik a Brexit után

 

Védjék meg Oroszországot a nyugati támadásoktól - mondta az orosz nagyköveteknek Putyin. Az orosz elnök "egységes gazdasági és humanitárius térséget" szeretne az EU-tól Szibériáig, Amerikát okolja az Iszlám Államért, a NATO-t a konfrontatív politikája miatt hibáztatja, de egyébként a párbeszéd hívének nevezte magát.

 

http://index.hu/kulfold/2016/06/30/putyin_veszjosloan_ajanlkozik_europa_fele_a_brexit_utan/

 

Wábereré lehet a gigantikus rózsadombi betontorzó is

 

A rózsadombi egykori SZOT-üdülő megvásárlásáról is tárgyal a Waberer's fuvarozócégből nemrég kiszállt Wáberer György - írja a Napi.hu. Az ingatlanfejlesztés felé forduló üzletember beszállna a MOM Park mellé tervezett irodafejlesztési projektbe is. 

 

http://www.portfolio.hu/ingatlan/varos/waberere_lehet_az_egykori_rozsadombi_szot-udulo.3.234148.html

 

Ez lehet a magyar gazdaság megmentője

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss inflációs jelentéséből kiderül többek között, hogy a mezőgazdaság lehet a gazdaság egyik motorja az idén. Részben a múlt miatt.

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_lehet_a_magyar_gazdasag_megmentoje.616870.html

 

Beismerték: nem akartak Brexitet a Brexit-pártiak (frissített)

 

Shakespeare-drámává változott a Brexit mellett döntő népszavazás utáni belpolitikai játszma Nagy-Britanniában. Árulások követik egymást, a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt el sem indul a versenyben, szövetségese viszont, aki alkalmatlannak tartja magát a posztra, ringbe szállt.

 

Nagy-Britannia európai uniós kilépési történetének újabb óriási meglepetéseként nem indul a Konzervatív Párt elnöki tisztéért, illetve a miniszterelnöki bársonyszékért Boris Johnson, volt londoni polgármester - adta hírül a BBC. Sajátos módon ezt azon az eseményen közölte, amelyen a indulását kellett volna bejelentenie.

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/fordulat_a_brexit-tortenetben.617059.html

 

Kínos levél szivárgott ki a Brexit-párti miniszter feleségétől

 

Kínos bakiba szaladt bele Michael Gove brit igazságügyi miniszter, a múlt heti népszavazáson győztes Brexit, vagyis brit EU-kilépés egyik legrangosabb támogatója. Grove-nak a felesége, Sarah Vine próbált elküldeni egy email, de a levélfélrement, így annak rendje és módja szerint pillanatok alatt körbe is futotta a teljes brit médiát.

Vine – aki egyben a kilépés mellett kampányoló Daily Mail bulvárlap újságírója is – a férjének és tanácsadóinak szánt levélben megkérdőjelezi Boris Johnson népszerűségét még a saját pártján belül is. Johnson, aki korábban London polgármestere volt, a Brexit élharcosaként a miniszterelnöki poszt egyik legnagyobb várományosa David Cameron lemondása után. Vine szerint Johnson nemcsak a párton belül népszerűtlen, de a médiamogul Rupert Murdoch és a Daily Mail-szerkesztő Paul Dacre se kedveli.

Ezért Vine azt írja a férjének, hogy semmiképp se biztosítsa feltétel nélküli támogatásáról Johnsont, mindenképp kérjen valamit cserébe. Azt később is ráér kitalálni, hogy mit, de kérjen rá ígéretet, hogy megkapja, különben nem kerül elég erős alkupozícióba. A feleség szerint ezt azért teheti meg Grove, mert vele szemben Johnsonban se a saját pártja, se a média nem bízik eléggé, ezért szüksége lesz a támogatására. Ha Johnson nyerné meg a Brexitet levezénylő miniszterelnök szerepét, Gove várhatóan valamilyen fontos pozícióban, például a helyetteseként vagy külügyminiszterként segítené a munkáját.

 

http://index.hu/kulfold/2016/06/30/kinos_level_szivargott_ki_a_brexit-parti_miniszter_felesegetol/

Engem ne rasszistázzon senki, csak mert aggódom a jövőért

 

A Brexit hívein úgy röhögtek a kampány alatt, mint Amerikában Trumpon szokás, a lenézés, rasszistázás és a szakértői seregek bevetése azonban nem jött be a népnek, és ez fontos figyelmeztetés lehet az elitnek máshol is. Hülyézés és feltartott középső ujjak: miért érzik magukat olyan sokan kisemmizettnek egy jóléti társadalomban, mi köze van ehhez az EU-nak, és ki a szösz az a „racionális szavazó” – populista tanulságok csalódottaknak.

 

http://index.hu/kulfold/2016/06/30/engem_ne_rasszistazzon_senki_csak_mert_aggodom_a_jovonkert/

Pride: már nekrofilozik a KDNP

 

A KDNP és ifjúsági szervezete, az IKSZ közleményt adott ki a hétvégi Pride előtt, ebben az európai értékek és a tolerancia mellett helyet kapott a nekrofília és az özvegy kecske joga.

A közlemény azzal kezdődik, hogy az IKSZ kiáll az EU mellett, mert az olyan lehetőségeket teremt, amelyekről "a szüleink még nem is álmodhattak". De ami nem kell az EU-tól, az az IKSZ szerint "értéksemleges" rendszer, ami rákényszeríti a nemzetállamokra a "marginális, hangos csoportok" támogatását.

Ezek a csopotok az ifjúkeresztények szerint "szembemennek az alapvető európai értékekkel, a családdal, az emberi méltósággal, a szólásszabadsággal, és mindezt politikai korrektségnek nevezik".

Az IKSZ sajnálkozik, hogy 31 budapesti nagykövetség biztosította támogatásáról a Budapest Pride-ot. Más témákban bezzeg, mint a család- és életvédelem vagy a közel-keleti keresztényüldözés, kevésbé aktívak a diplomáciai testületek – írták csalódottan.

http://hvg.hu/itthon/20160630_Pride_mar_nekrofilozik_a_KDNP

Húzzál vissza oda, ahonnan jöttél!

 Tetőzik az idegengyűlölet Nagy-Britanniában a Brexit-népszavazás után, a kampány csak olaj volt a tűzre, a rendőrség szerint 57 százalékkal nőtt a rasszista támadások száma. Bár Orbán Viktor szerint a Brexit-eredmény a britek jogos félelmeiből következett, ezeket a félelmeket most a lengyeleken és a magyarokon is leverik.

http://hvg.hu/itthon/20160629_brexit_nagy_britannia_idegengyulolet_rasszizmus

110 millióért vásárol be helyi földekből a ceglédi polgármester és a városi Fidesz-család

Nem volt könnyű kideríteni, hogy Takátséknak milyen pénzből futja erre, mivel a polgármester vagyonnyilatkozata nem elérhető a város honlapján.

A titkárságvezető szerint azért nincs fenn a dokumentum, mert ott nincs elég tárhely.

Ha ugyanis a polgármester vagyonnyilatkozatát feltöltik, kaptuk a választ, minden képviselőjét fel kéne, az pedig valószínűleg már a komplett hálózati infratstruktúrát fenyegetné. Aztán a polgármester szerencsére válaszolt, és elküldte a vagyonnyilatkozatot is.

http://444.hu/2016/06/30/110-millioert-vasarol-be-helyi-foldekbol-a-cegledi-polgarmester-es-a-varosi-fidesz-csalad

Röszkei vádlott: „Félig halott vagyok, már az agyam is tönkremegy”

 

Pénteken ítélet születik a röszkei tömegzavargás perében, csütörtökön az ügyvédek védőbeszédeikben a vád törvényességét kérdőjelezték meg, míg a vádlottak fele az utolsó szó jogán elkeseredetten beszéltek arról, hogy hiányoznak nekik a világban valahol menekülttáborokban élő családtagjaik. Az emberjogi aktivisták a tárgyalás elejétől a végéig tüntettek a bíróság bejárata előtt.

„Illegális senki se” – skandálták magyarul a balkáni útvonalak mentén menekülteket segítő külföldi és magyar aktivisták a szegedi bíróság épületével szemben, ahol tucatnyian demonstráltak transzparenseikkel. Bár reggel még úgy volt, hogy mivel nem regisztráltak a tárgyalásra a civilek, nem is vehetnek részt azon, főként azért, mert szűkös a tárgyalóterem. Később azonban, amikor kiderült, hogy bár maga a terem valóban zsúfolt, de a kivetítővel felszerelt helyiségben akad még hely, a Szegedi Törvényszék elnöke mégis engedélyezte számukra, hogy hallgatóságként követhessék a pert.

 

http://hvg.hu/itthon/20160630_roszkei_zavargas_targyalas_birosag

 

Stadionláz, 3. rész: Minden út Felcsútra vezet – a stadionépítő cégek toplistája

 

Átnéztük a vonatkozó közbeszerzéseket és 60 milliárd forintnyi, stadionfejlesztésekhez kötődő megbízást találtunk. Nem meglepő, hogy a nagy nyertesek között tolonganak az Orbán-rendszerhez szorosan kötődő vállalkozások.

 

https://atlatszo.hu/2016/06/30/stadionlaz-3-resz-minden-ut-felcsutra-vezet-a-stadionepito-cegek-toplistaja/

 

1,8 milliárd forintért keres tanácsadókat a Miniszterelnökség

Közbeszerzési és jogi tanácsadókat keres a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program EU-s forrásainak felhasználásához. Az ajánlattételi határidő augusztus eleje, a keretösszeg 1,8 milliárd forint, és ezt is uniós pénzből fogják fizetni.

 

http://blog.atlatszo.hu/2016/06/18-milliard-forintert-keres-tanacsadokat-a-miniszterelnokseg/

 

SOROS GYÖRGY JAVASLATA VÉGET VETNE KÖZÉP-EURÓPA FELZÁRKÓZTATÁSÁNAK

Magyar Idők

 

Közép-Európa jövője szempontjából elképesztő változásokat sürget Soros György, javaslata véget vetne a régió felzárkóztatásának – jelentette ki Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

 

http://magyaridok.hu/belfold/holvenyi-gyorgy-soros-gyorgy-javaslata-veget-vetne-kozep-europa-felzarkoztatasanak-796561/

 

MÁR ŐSSZEL TÁRGYALNA A DK AZ MSZP-VEL

Bákonyi Ádám–Losonczi Kata Magyar Idők

A DK szerint ősszel meg kell kezdeni az MSZP-vel az együttműködés kereteinek a kialakítását a legtöbb egyéni mandátum megszerzése érdekében. Úgy tudjuk, a szocialisták új frakcióvezetője Tóth Bertalan lesz, míg a frakcióvezető-helyettesi posztot Burány Sándor kapja meg. Mesterházy Attila pedig az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke lehet.

– Mindenki számára, így az MSZP mindenkori elnöke számára is világosnak kell lennie, hogy nincsen más út, csak a demokratikus pártok összefogása, együttműködése. Csak így lehet legyőzni Orbán Viktort, ezt bebizonyította számos időközi választás. Az együttműködés kereteinek a kialakítását ősszel meg kell kezdeni – jelentette ki a Magyar Időknek a DK szóvivője.

Gréczy Zsolt szerint ennek olyannak kell lennie, ami a lehető legtöbb egyéni mandátum megszerzését eredményezi, mert a választás az egyéni körzetekben fog eldőlni. – Menni fog ez magától – fogalmazott a szóvivő kérdésünkre, hogy az együttműködésről szóló tárgyalásokat kinek kellene kezdeményeznie.

 

http://magyaridok.hu/belfold/mar-osszel-targyalna-a-dk-az-mszp-vel-794212/

Holnaptól jön a szülőtartás: a fizetésed felét is elperelhetik

penzcetrum.hu

Július elsejétől, vagyis a holnapi naptól lép érvénybe az az "apró" törvénymódosítás, amely alapján a felnőtt gyermeket már egy harmadik fél is kötelezheti arra, hogy eltartsa a szüleit. Mutatjuk, ez pontosan milyen kötelezettségeket ró az érintettekre, és azt is milyen mértékben érintheti a pénztárcájukat ez a változtatás.

 

http://www.penzcentrum.hu/nyugdij/holnaptol_jon_a_szulotartas_a_fizetesed_felet_is_elperelhetik.1050274.html

 

Nézőpont Intézet

A MAGYAROK HÁROMÖTÖDE NEM ÖRÜL A BREXITNEK

Egy héttel a Brexit-népszavazás után a teljes felnőtt népesség háromötöde (60 százalék) szerint inkább rossz döntést hoztak hazánk szempontjából a britek azzal, hogy kilépnének az Európai Unióból. A magyarok közel kétharmada (64 százalék) nem szeretné, ha hazánk is elhagyná az uniót.

 

http://nezopontintezet.hu/analysis/magyarok-haromotode-nem-orul-brexitnek

Sztálin, a becsapott csaló

UNGVÁRY KRISZTIÁN

 

Antony Beevor, a híres brit hadtörténész a BBC History című magazinnak adott interjújában Hitler döntését a Szovjetunió megtámadásáról legnagyobb elkövetett hibájának nevezte. Az ügy történeti hátteréről, vagyis arról azonban, hogy milyen szovjet koncepció vezetett ehhez a helyzethez, nem sokat mondott, sőt a szovjet motivációkat egy teljesen hamis félmondattal (amely szerint Sztálinnak nem voltak offenzív szándékai) elintézte. Ennek hiányában az olvasó nem tudja eldönteni, hogy a szovjet felet valójában milyen szempontok is vezették 1939-1941 között. Érdemes-e egyáltalán a békeszerető, mit sem sejtő Szovjetunió és a háborús agresszor Németország ellentétpárját használni?

Ezzel a rövid írással is azt szeretném bizonyítani, hogy

 1941. június 22. nem a mit sem sejtő áldozat és a gonosz nácik összecsapása volt.

Sztálin a nácikat nem karanténba kívánta zárni, hanem hatalomra akarta juttatni, adott esetben a német kommunistákkal szemben is.

 

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/06/29/ungvary_krisztian_molotov-ribbentrop_paktum_sztalin_a_szovjetunio_felelossege_a_ii._vilaghaboruban_a_becsapott_csalo

 

Be tudná dönteni Soros a forintot?

Vendégszerzőnk, Szabó Gergely, a Pénzriport szerzőjének írása

 

Nemrég megjelent egy olyan vélekedés az Indexen, miszerint már csak azért sem érdemes ujjat húzni Sorossal, mert egyet gondol és hatalmas vagyonával „bedönti” a forintot, aztán nézhetünk. Járjuk körbe, hogy vajon reális veszély-e egy forint elleni támadás? Először ismerkedjünk meg a spekuláció lélektanával, majd a forint helyzetével!

 

http://mandiner.hu/cikk/20160630_szabo_gergely_be_tudna_donteni_soros_a_forintot

Krómer István Mindszenty nem volt antiszemita

A múlt értelmezéséről folyó vitában a Magyar Narancs emelte a tétet

Magyar Hírlap

A múlt értelmezéséről folyó vitában a Magyar Narancs emelte a tétet, az antiszemitizmus örök bunkójával támadva Mindszenty Józsefre, akit Paksy Zoltán megrögzött antiszemitának nevez, egy, még ifjú papként általa kiadott plébániai újságban megjelent cikkek zsidóellenes kitételei miatt. Paksy tartott már előadást Mindszenty küzdelme a zalai nyilasokkal az 1930-as években címmel is, most azonban más a megrendelés tárgya. Máskor elmondta, hogy a kereszténypárt programja fokozottan képviselte a szociális gondoskodás eszméit, Mindszenty-Pehm József pedig a reformmozgalom egyik vezéralakjává vált. A keresztényszocialista politikai erők a kezdetektől szemben álltak a nemzetiszocializmussal – mondja Paksy akkor és ott –, a nácizmust német „faji vallásnak” tekintették, amely nem egyeztethető össze a katolicizmussal.

Most ellenben próbálja kisebbíteni annak jelentőségét, hogy Mindszentyt a 20. század minden hazai diktatúrája letartóztatta: a Károlyi-rendszer internálta, túsz volt Kun Béláék idején, megjárta Szálasi és Rákosi börtöneit – mert minden önkényuralomnak egyedülálló erkölcsi szilárdsággal állt ellen. Talán éppen ez a „bűne” minden kor köpönyegforgatói, politikai haszonlesői és erkölcsi relativistái szemében. A személyét ért támadás brutális megelőző csapás az emlékezetpolitikai harcban, amely a hitéért és nemzetéért a végsőkig elszánt hitvalló diszkreditálásának kísérletével az ellenfél szimbolikus történelmi tablóját en bloc zúzná szét. Jöttök itt Telekivel, Donáth Györggyel, Wass Alberttel, Prohászkával – ugyan; hiszen Mindszenty is antiszemita felforgató. Erre mit léptek?

http://magyarhirlap.hu/cikk/59191/Mindszentynemvoltantiszemita

A mai szélsőjobb csak hivatkozik rá, de nem ismeri – Interjú a Szálasi-életrajz szerzőjével

Monográfia jelent meg a hajdani nemzetvezetőről; a Magyar Narancs ma megjelent számában olvasható a szerzővel, Karsai Lászlóval készített interjúnk.

 

Idén hetven éve, hogy a népbíróság elítélte és bitófára juttatta a „nemzetvezetőt”. A Balassi Kiadó gondozásában olvasható az első nagyobb lélegzetű politikai életrajz, amely sorra veszi a nyilas mozgalom vezetője életének és politikai pályafutásának régóta vitatott pontjait. A témát három évtizede kutató szerzővel Barotányi Zoltán beszélgetett. Ízelítő a friss Narancsban olvasható interjúból.

http://magyarnarancs.hu/tudomany/a-mai-szelsojobb-csak-hivatkozik-ra-de-nem-ismeri-interju-a-szalasi-eletrajz-szerzojevel-99946

Az egyetem kínos terhe – Török Márk örökös HÖK-elnök pályaképe

 

Már a szegedi rektor is arról beszél, hogy Török Márknak mielőbb távoznia kell posztjáról. Török most személyesen kommentálta nekünk kétes ügyekben bővelkedő pályáját.

Az egyetemre úgy ragadt rá az EHÖK-elnök, hogy bárhogy kapálóztak ellene, mindig kisiklott” – fogalmazott a szenátusi munkára is rálátó forrásunk. „Alig tette be a lábát az egyetemre, már HÖK-elnök lett a bölcsészkaron” – így emlékezett vissza Török Márk egykori hallgatótársa, aki azóta már régen megkapta a diplomáját.

 

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/nagyon-kinos-torok-mark-orokos-hok-elnok-palyakepe-99936

Közvetlen demokrácia vs. populista demokrácia

A magukat demokratikusnak tartó pártok ne utasítsák el a közvetlen formákat azért, mert azt populista eszközöknek vélik...

Esetünkben a politikai realitás azt sugallja, hogy a magukat demokratikusnak tartó pártok ne utasítsák el a közvetlen formákat azért, mert azt populista eszközöknek vélik. A helyi és országos népszavazásokon túl több módszer is van a mennyiségi helyett a minőségi részvétel megteremtésére. Éppen ezek azok a formák, amelyeket a nép hangját meghallani vélő kormány helyi szinten ignorál. Legjobb példa erre a Városliget ügye, ahol biztonsági őrök és környezetvédők között folyik a vita a köztér közösségi szerepéről és a polgári engedetlenségi akciók igazolhatóságáról.

A politikai participáció igénye ugyanakkor nem kizárólag a döntéshozatalban való fáradságos részvételre vonatkozik, hanem a politikai közösséghez való tartozásra is. Ezeknek az igényeknek a kielégítése valódi konzultációk, meghallgatások, fórumok, népszavazások, előválasztások, aktív állampolgári oktatási rendezvények segítségével nem automatikusan populista politika, hanem reszponzivitás, a választói igények meghallgatása és kielégítése. Az elit és a választók közötti növekvő távolság, a politikai intézmények iránti csekély bizalom miatt és a működő demokratikus állampolgári nevelés érdekében szükség van a közvetlen demokratikus formák helyénvaló alkalmazására is.

http://magyarnarancs.hu/republikon/kozvetlen-demokracia-vs-populizmus-99938

Portré a Corvinus új rektoráról, Lánczi Andrásról

 

Hogyan lett Lánczi András az Orbán-rendszer fő apologétája?

 

Lánczi András ma vette át rektori kinevezését Áder János köztársasági elnöktől. (A rektorválasztás hátteréről lásd A király agyasa című márciusi cikkünket.) A Corvinus Egyetem új vezetőjének tudományos munkásságáról, nézeteinek alakulásáról a friss Magyar Narancs közöl kimerítő írást. Az Orbán-rendszer egyik fő apologétája autonóm filozófusnak, a szellem emberének tartja magát, igaz, nehezen áll ellen a gyakorlati politika csábításának. Az elmúlt hónapokban ráadásul megdöbbentő kijelentések sorát tette – tavaly decemberben például azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Kitart amellett, hogy nem tanácsadója Orbánnak, de pontos szerepét illetően mintha maga is bizonytalan lenne.

Összefoglaljuk politika filozófiai nézeteit, bemutatjuk a 2002 után mindjobban átpolitizált írásainak főbb jegyeit (kétely a modern demokráciával vagy éppen a magyarországi rendszerváltással szemben), valamint antikommunizmusának forrásvidékét. De nem csak elméleti munkásságát érintjük: egyetemi karrierje, ott szerzett kapcsolatai, holdudvarbeli pályáfutása (amelynek csúcsa a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöki posztja), Orbán Viktorhoz fűződő viszonya is témája cikkünknek, amelyből megtudhatjuk azt is, hogy Lánczi a rektorságot az akadémiai közegbe való visszatéréseként értelmezi.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/lanczi-99935

 

“Orbán Viktort fasisztázzák és barbározzák, pedig neki van igaza” – PS-interjú Joby Warrickkal, Pulitzer-díjas újságíróval

„Willkommenskultur, vagy a határok lezárása? Én Orbán Viktornak adok igazat abban, hogy az unió nem engedheti meg magának a tömeges és ellenőrizhetetlen bevándorlást” – szögezte le a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Joby Warrick, a Washington Post Pulitzer-díjas újságírója. A publicista az Orbán Viktort élesen bíráló Bill Clintonnak, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnökének is beszólt. Hangsúlyozta, Clintonnak abban nincs igaza, hogy a magyarok az Amerikai Egyesült Államoknak köszönhetik szabadságukat. Soros Györgyről kifejtette, a spekuláns nem mindig korrekt. Kérdésünkre elárulta, az ISIS nevű szörnyszülöttnek az USA adott életet, a kegyetlen szervezet Bush és Obama elnök ballépéseinek köszönheti felemelkedését.

 

http://pestisracok.hu/orban-viktort-fasisztazzak-es-barbarozzak-pedig-neki-van-igaza-ps-interju-joby-warrickkal-pulitzer-dijas-ujsagiroval/

 

Eörsi Mátyás Egyenes beszéd

Sokáig tart, mire a többség megérti, hogy mekkora hibát követtek el a britek - ezt Eörsi Mátyás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció tagja szerint az emberek nem racionálisan, hanem emocionálisan szavaztak, és újabbak jöhetnek Európa-szerte.

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160630-eorsi-matyas

 

Hadházy Ákos

 

Akkor már lehet tudni, hogy komoly baj lesz, ha egy programot valamelyik nagy magyarról neveznek el, ez történt az Erzsébet-programnál is, amely a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását hivatott segíteni - ezt Hadházy Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint az állam 8-9 ezer forintot fizet egy-egy gyerek után éjszakánként, miközben pici, lepukkant szobákban szállásolják el őket.

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160630-hadh

 

Rogán Cecília: Feleség vagyok, nem celeb - interjú

 

Közös vállalkozásba fogott Sarka Katával és a szépségverseny zsűrijébe is beszállt. Rogán Cecília belekerült így a bulvárkörforgásba. A Bors arról kérdezte a politikusfeleséget, miként egyezteti össze a családi életet új munkájával

 

http://www.borsonline.hu/celeb/rogan-cecilia-feleseg-vagyok-nem-celeb-interju/114840

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.