2016, augusztus 8 - 13:10 Sajtószemle

Hosszú döntős, Kapás 4., három világcsúcs, Phelps 19. aranya

 

http://index.hu/sport/2016/rio/2016/08/08/sjostrom_vilagcsucs_hosszu_kapas/

 

Gyárfás Hosszúról: Ha ez az ára, akkor legyen!

„Ha az eddigi nézeteltérésünk az ára annak, hogy Hosszú Katinka ilyen csodálatosan szerepeljen, akkor nem bánom, legyen. Nem az számít, hogy milyen a kapcsolatunk, akkor leszünk boldogok, ha Katinka kiemelkedően úszik. 400 vegyesen szárnyalt, fantasztikusan versenyzett” – mondta az MNO érdeklődésére a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás.

Gyárfás megemlítette, hogy előzetesen két magyar érdekeltségű éremátadásra jelentkezett, a férfi 200 mell és a 200 pillangó döntője után lesz jelenése az eredményhirdetésen. Reményei szerint Cseh Lászlónak és Gyurta Dánielnek adhatja át a minél csillogóbb érmet. Ezért nem ő volt az éremátadó a 400 női vegyes döntője után.

„Nagyon boldog és végtelenül büszke vagyok Hosszú Katinka győzelme miatt. Rengeteget tett ezért a világraszóló sikerért, amely véleményem szerint a riói olimpia eddigi legnagyobb teljesítménye. Gratulálok neki ehhez!” – összegzett Gyárfás Tamás.

http://mno.hu/rio2016/gyarfas-tamas-vegtelenul-boldog-katinka-miatt-1355587

 

Mérő László: Úszószerelem

 

Rómeó és Júlia legalább annyira szól a korabeli Veronáról, mint a két főszereplő szerelméről. Katinka és Shane története a mai Magyarország, és egyben a globalizálódó világ kvintesszenciája.

Gyárfás Tamás úszófőnök „az édes Katinkát szeretné visszakapni”. Apuka a kicsi lányát, akit elragadott tőle a gaz csábító, aki még ráadásul idegen is, sőt nemcsak afféle német vagy román, hanem egyenesen amerikai. Joggal várja el, hogy mögé álljon a nemzet, még az a része is, aki a női princípiumról talán másként gondolkodik. Apa csak egy van, és haza is.

A történetről már szinte mindent megírtak, de ez a szerelmi szál valahogy elsikkadt a nagy hangzavarban. Pedig előttünk játszódik a 21. század egyik nagy szerelmi története, maga az élet írja. Elég időt töltöttem pszichológusok között ahhoz, hogy ne tudjam nem észrevenni, ahogy Katinka hullafáradtan, a végletekig kihajtva magát odaadó szerelemmel néz ki a medencéből a párjára, aki egyben az edzője is, és éppen egy elrontott benyúlás miatt kiabál vele úgy, hogy zeng az uszoda.

Ezért figyelem szenvedélyesen, mint egy szappanoperát, a fejleményeket. Ki fog derülni, hogy igaz-e mai korunkban is, hogy a szerelem mindent legyőz, ki fog derülni, hogy egy ilyen szerelmi történet, aminek kulisszái a régi és az új harca, a mai korban is tragikus végre van-e ítélve. Drukkolok, hogy kiderüljön: korunk egyik emblematikus földrajzi helyének, Hollywoodnak van igaza, és a happy end ma már elkerülhetetlen. Hajrá Katinka, hajrá Shane!

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20160118_Mero_Laszlo_Uszoszerelem

Nem hiszi el, hogy Deutsch mit posztolt az olimpiai aranyakról

 

Deutsch Tamás sajátos stílusában köszönte meg Hosszú Katinkának és Szász Emesének az olimpiai aranyakat.

A Facebook posztjához két olyan képet választott, amelyen a sportolók az edzőik társaságában mutatják boldogan az aranyérmüket, majd ezt a kommentet fűzte hozzá:

Minden sikeres nő mögött egy férfi áll.

 

http://hvg.hu/sport/20160807_deutsch_tamas_posztolt_az_olimpiai_aranyakrol_facebook

Még véletlenül sem ejtette ki Knézy a menekült úszólány nevét

Hiába nyerte meg a 100 méteres női pillangó egyik előfutamát Yusra Mardini, ifjabb Knézy Jenő sem az indulók felsorolásakor, sem pedig a célba éréskor nem említette meg a nevét. Yusra Mardini a menekült válogatott tagjaként indult. 

Öten álltak rajthoz a 100 méteres női pillangó egyik előfutamában. Ők voltak a leggyengébb idővel kvalifikált versenyzők. Ifjabb Knézy Jenő az öt nőből négynek a nevét megemlítette, de Yusra Mardinit kihagyta. Miután a szíriai menekült lány megnyerte az előfutamát, a kommentátor akkor sem tartotta említésre méltónak a 18 éves lány nevét és azt, hogy ő a menekült válogatott tagjaként vesz részt az ötkarikás játékokon. 

 

http://nol.hu/sport/meg-veletlenul-sem-ejtette-ki-a-szajan-knezy-a-menekult-uszolany-nevet-1626715

Föld S. Péter Beletörölte a lábát a köztévé az olimpia eszméjébe

Ez a mostani gyalázat még az eddigi hírhamisításoknál is szégyenletesebb. Annál is aljasabb, mint amikor a több tízezres tömeget néhány tucatnyi lézengőnek hazudtak.

Ezúttal az olimpiát sikerült beszennyezni.

A 100 méteres pillangóúszás egyik előfutamát a 18 éves Yusra Mardini nyerte. Nem szír színekben, ami normális üzemmenetben természetes lett volna, hanem a menekült válogatott tagjaként. Yusra Maridin ugyanis menekült. Társaival együtt úszva menekült a tengeren.

Knézy Jenő riporter(?) most meg sem említette a nevét. Sem a versenyzők felsorolásakor, sem pedig az eredmények ismertetésekor. Mintha ez a 18 éves szíriai lány nem is létezett volna. Knézy riporter (?) azt sem közölte a köztévé nézőivel, hogy a lány a menekült válogatott tagjaként indulhatott az olimpián.

Volt már ilyen Magyarországon. Ötvenes éveknek hívták azt az időszakot, és a hatvanas évek elejére is átnyúlt.

Nagy fekete autók, éberség. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon.

Egy történet ebből a világból.

http://nol.hu/most-itt/beletorolte-a-labat-a-kozteve-az-olimpia-eszmejebe-1626725

MTVA: Knézy nem szándékosan nem beszélt a menekült úszóról

 

"Megint úgy törli a lábát a magyar sajtó közmédiával ellenséges része az M4 Sport olimpiai kommentátorába, hogy nincs tisztában a tényekkel, és ami nagyobb baj, rá sem kérdez azokra, hanem előítéleitől vezérelve súlyos jelzőkkel minősíti a teljes közmédiát."

Megszólaltatják Knézyt, aki szerint

"Egyfelől egy olyan futamról beszélünk, amelyikben semmi nem dőlt el a verseny szempontjából, így - függetlenül a versenyzőktől, másról is beszélhetek. Más hasonló szakmai kaliberű futamnál előfordult tegnap, hogy nem feltétlen a képről beszéltem, hanem mondjuk az általam fontosabbnak tartott magyar információkat mondtam el, amire tudtam, hogy máskor nem lesz annyi időm."

Továbbá:

"Másfelől technikai problémákkal küszködtünk. Két órával a futamok előtt a helyszíni kommentátor állásban semmiféle jel nem volt, nem működött a CIS monitor és az adás képet adó monitor sem."

http://comment.blog.hu/2016/08/07/mtva_kozlemeny_knezy_jeno_pillango

 

„Van igazság” Orbán Viktor Hosszúnak is üzent

 

„Na, ezzel megvolnánk. Van igazság. Bravó, Katinka, well done, Coach. Hajrá, magyarok!” – üzente a miniszterelnök a facebook oldalán, Hosszú Katinka győzelme után

 

http://hvg.hu/sport/20160807_Van_igazsag_Orban_Viktor_Hosszunak_is_uzent

Hogy jöhetett össze Hosszú Katinka félelmetes világcsúcsa?

 

Hosszú kiemelte a verseny utáni sajtótájékoztatóján, hogy régóta üldözi ezt a rekordot - úgy fogalmazott, hét éve is van már -, és ugyan jól úszott már az előfutamban is, meglepte az idő, amit elért a döntőben. Nem hitte volna, hogy ennyivel meg tudja dönteni. Pláne, hogy este kellett úszni, helyi idő szerint fél 11 után jött a fináléja.

A régebbi próbálkozásoknál - az előző két vb-n például -, amikor a gyorsra ráfordult, a világrekordot jelképező vonal egy pillanat alatt leelőzte, és gyorsan távolodott, hiába volt jobb 2,5 másodperccel a kínai Je-Sivennél 300 méter után, mind ez idáig nem jött össze a csúcsdöntés.

 

http://index.hu/sport/2016/rio/2016/08/07/hosszu_katinka_rekordja/

Szász Emese rögös útja és a legatyásodott női párbajtőr

 

A magyar női párbajtőr szakág le van gatyásodva – állítja Kulcsár Győző, aki szerint tanítványa, Szász Emese nehéz úton jutott el a győzelemig, ám most végre összejött.

 

http://hvg.hu/sport/20160807_Szasz_Emese_rogos_utja_es_a_legatyasodott_noi_parbajtor_rio

 

RIO 2016: HOSSZÚ KATINKA AZ MVP, AKITŐL A LÁNYOK SZERELEMBE ESNEK

 

Hosszú Katinka fantasztikus világcsúcsot úszva olimpiai aranyérmet szerzett a 400 méteres vegyes döntőjében Rióban. Megnéztük, hogyan reagáltak a világhálón a bajai úszóklasszis elképesztő teljesítményére. Találtunk pár érdekes megjegyzést.

 

http://www.nemzetisport.hu/rio-2016/rio-2016-hosszu-katinka-az-mvp-akitol-a-lanyok-is-szerelembe-esnek-2517827

Megérkezett az első doppinggyanúsítgatás Hosszú Katinka hihetetlen világcsúcsa és győzelme miatt

 

A tekintélyes amerikai sportmagazin, a Sports Illustrated emlegeti föl célzatosan Hosszú összetűzéseit a doppinghatóságokkal, illetve rejtélyes eltűnését. Az újság szerint egy ilyen elképesztő világcsúcs és hogy ennyit vert a mezőnyre – minimum kérdéseket vet föl. Hosszú majdnem két másodperccel megjavította a kínai Je Siven londoni olimpián felállított világcsúcsát.

 

http://444.hu/2016/08/07/megerkezett-az-elso-doppinggyanusitgatas-hosszu-katinka-hihetetlen-vilagcsucsa-es-gyozelme-miatt

 

Rendkívüli: Kizárták az oroszokat a 2016-os paralimpiáról

 

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság ráadásul felfüggesztette az orosz szövetség tagságát is. Az ok: a doppingbotrány.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság bejelentette: a doppingügyek miatt a riói paralimpián nem versenyezhetnek az orosz sportolók . Egyben közölték: felfüggesztették az Orosz Paralimpiai Bizottság tagságát.

Oroszország alig úszta meg a teljes eltiltást a riói olimpiáról, bár több mint száz sportolóról (köztük a teljes atlétikai csapatról) le kellett mondania. Az ok:a doppingellenes szövetség vizsgálata kiderítette, állami részvétellel zajlott a doppingolás, illetve a doppingvétségek eltitkolása. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végül mégis engedékeny volt, nem alkalmazott teljes tiltást.

http://hvg.hu/sport/20160807_BREAKING_Kizartak_az_oroszokat_a_2016os_paralimpiarol

A selyemzsinór után közmunkát ajánlanak a fideszes polgármesternek

 

- Jó szakember, talál majd munkát. Menjen közmunkásnak, legalább megtudja, mi a magyar valóság! A tankerületi Klik-vezetői posztjáról villámgyorsan leváltott volt salgótarjáni fideszes polgármestert többen vigasztalják közösségi oldalán, mint ahányan kárörvendenek sorsán.

Székyné Sztrémi Melinda volt fideszes salgótarjáni polgármester saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy három diplomával 35 év közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonnyal munkát keres. Mint korábban megírtuk, a Klik tankerületi vezetőjeként dolgozó volt polgármestert szabadságáról rendelték fel az EMMI-hez, - az előző napokban még boldog nyaralásáról tett fel képeket a közösségi oldalon – s közölték vele, hogy indoklás nélkül felmentik.

Két évvel ezelőtt három embert is elmozdítottak addigi helyéről, hogy a korábbi fideszes polgármester lehessen a Klik tankerületi igazgatója. Mostani posztjára az a Simon Tibor került, aki a Fidesz színeiben indult tavaly a Dóra Ottó halála miatt megüresedett polgármesteri posztért. Ő sem nyert, a város a szocialistáké maradt, vigaszágon most a Klik-vezetői állás lett az övé. 

http://nol.hu/belfold/a-selyemzsinor-utan-kozmunkat-ajanlanak-a-bukott-fideszes-polgarmesternek-1626745

 

Az aktivista lenyomta a BRFK vezérét, mégis lehet tüntetni az Orbán háza előtt

 

A menekültkvótáról szóló népszavazás „értelmetlen mivolta" ellen kívánt legfeljebb százas nagyságrendű tömegben tiltakozni nemrég Büki Zoltán, a Demokratikus Magyarországért Facebook-csoport vezetője még július második felében. A rendőrség álláspontja szerint azonban a „rendezvény helyszínéül szolgáló terület fizikai sajátosságai miatt jelen esetben nemcsak a miniszterelnök szűk lakókörnyezete, hanem az utcában lakó egyéb személyek, szomszédok magánszférához való joga is sérülhet, amely túlmutat az arányosan elvárható tűrési kötelezettségen".

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság most ugyanis kimondta, hogy a rendőrség rosszul határozott, mert a tüntetők a gyülekezéshez való joguk gyakorlása során nem sértik mások alapjogait. A verdikt szerint az pedig nem lehet ok a tiltásra, hogy a maguk szabta feltételeket esetleg később nem tudjuk biztosítani. Vagyis: ha például esetleg hangoskodni fognak, az lehet ok a demonstráció feloszlatására, de nem a tüntetés előzetes tiltására.

 

http://nol.hu/belfold/az-aktivista-lenyomta-a-brfk-vezeret-megis-lehet-tuntetni-az-orban-haza-elott-1626661

 

Máté T. GyulaSzülettek január 1-jén

Álláspont. Soros György újkori európai rabszolgákra, az Iszlám Állam terroristákra vágyik, miközben az Európai Unió vezetése makkal álmodik, és anarchiába lóg a keze.

Magyar Hírlap 

Horgos környéke, 2016 nyara.

Áll a fiú, és könnyes őzikeszemekkel néz a rendőrre. Bájos, kapu­csínó színű arc, borzas fekete üstök, kicsit kopott, de tisztes öltözet. Csak sajnálni, befogadni, ápolni lehet. Sajátján kívül nyelvet nem tud, legfeljebb sms-angolt. Mondja a nevét, legyen most Mohamed, két kézzel mutatja életkorát, az rendre tizenhat-tizenhét év. Ismételgeti, hogy „go” Fót és Germany, majd nyomban széles mosollyal hozzátéve, „ok-ok”. Ott várja a gazdagság, a boldogság.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/62880/Szulettek_januar_1jen

 

„A bevándorlás vallási dimenziója nem hagyható figyelmen kívül”

Rétvári Bence: Az osztrákok azt a kerítést fogják fegyverrel védeni, amelynek a felépítését annyira ellenezték

Magyar Hírlap

Ha nincs észnél Európa, ha nincs valóság- és veszélyérzete, akkor igen szomorú a lehetséges jövőképe is – mondta a lapunknak adott interjúban Rétvári Bence parlamenti államtitkár, a KDNP alelnöke. Megfogalmazta, a muszlim narratívában a migráció nem más, mint Európa iszlamizációjának kezdete, így „a fő kérdés most az, hogy ki integrál kit”. Meglátása szerint az október 2-i kötelező kvótáról szóló népszavazásnak gigantikus hatása lehet az európai politikai elitre, az ezzel kapcsolatos brüsszeli fenyegetések viszont „értelmezhetetlenek egy demokrata számára”.

http://magyarhirlap.hu/cikk/62879/A_bevandorlas_vallasi_dimenzioja_nem_hagyhato_figyelmen_kivul

Kínos leveleket ígérnek Hillary Clintonról

A WikiLeaks alapítója újabb elektronikus levelek nyilvánosságra hozatalát ígéri, ezúttal Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről, közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt.

http://nol.hu/kulfold/kinos-leveleket-igernek-hillary-clintonrol-1626809

Törökország megtette az első lépést a halálbüntetés visszaállítása felé?

 

Ha a parlament megszavazza, ő aláírná az erről szóló esetleges törvényjavaslatot – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan elnök egy hatalmas vasárnapi isztambuli nagygyűlésen

 

http://nol.hu/kulfold/johet-a-halalbuntetes-torokorszagban-1626791

 

Százezrek tüntetnek Erdogan mellett Isztambulban

 

Nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap Isztambulban az államfő, Recep Tayyip Erdogan felhívására, hogy elítéljék a múlt hónapban történt sikertelen katonai hatalomátvételi kísérletet.

Több százezren gyűltek össze a tüntetés kezdetére a város déli részén, a Márvány-tenger partján található Yenikapi téren. Sokan török lobogót terítettek magukra, illetve olyan, az elnököt éltető feliratokat vittek magukkal, mint például: "Isten ajándéka vagy, Erdogan", és "Add parancsba, hogy haljunk meg, és mi megtesszük". A teret szintén török zászlók és Musztafa Kemal Atatürköt, a modern török állam alapítóját ábrázoló poszterek díszítették.

http://hvg.hu/vilag/20160807_Szazezrek_tuntetnek_Erdogan_mellett_Isztambulban_a_torok_puccs_ellen

Szerb olimpikon ne álljon dobogóra egy koszovóival

 

A szerb állami tévének adott interjúban Vanja Udovicsics sportminsizter azt mondta, a kormány ajánlást fogalmazott meg a szerb sportolóknak, hogy ha úgy adódik, akkor ne álljanak fel egy olyan dobogóra, amelyen koszovói olimpikon is lesz.

A hírt közlő Guardian emlékeztet, hogy Szerbia a mai napig nem ismerte el a függetlenségét 2008-ban kikiáltó Koszovót önálló államként. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban 2014-ben hivatalosan is regisztrálta az országot, és Koszovó színeiben 8-an versenyeznek jelenleg Rióban (közülük néhány még Albániát képviselte 2012-ben Londonban).

http://hvg.hu/sport/20160807_Szerb_olimpikon_ne_alljon_dobogora_egy_koszovoival

 

Tamás Ervin Kincs, ami nincs

 

Ilyenkor menetrend szerint jön a blabla a legteljesebb tisztázó szándékról, a meghurcolásra kész ellenfelekről, kloroform illatú altatószöveggel vagy fölháborodott mindent tagadással. De ez kivételesen ne érdekeljen minket, ahogy Mengyi Roland nacionáléja sem, amely prototípusa annak a fideszes másod-harmadvonalnak, amelyre mágnesként hatott az a hazafiasságra építő gyűjtögetés, amit korrupciónak nevezni Lánczi András szerint dőreség, hiszen az nem más, mint az új politika szerves tartozéka.

 

http://nol.hu/velemeny/kincs-ami-nincs-1626533

ISMERTÉK A HATÓSÁGOK A CHARLEROI-I KÉSES TÁMADÓT

MTI

 

Kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok előtt, de terrorizmussal eddig nem hozták összefüggésbe az algériai származású támadót, aki bozótvágó késsel sebesített meg két rendőrt szombat délután a dél-belgiumi Charleroi-ban – közölte sajtótájékoztatóján Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap. Eközben a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap internetes oldalán azt közölte, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a két rendőrnő ellen elkövetett gyilkossági kísérletet.

http://magyaridok.hu/kulfold/ismertek-hatosagok-charleroi-keses-tamadot-899929/

 

SIMON PERESZ: VLAGYIMIR PUTYIN NEM ELLENSÉGE EURÓPÁNAK

MTI

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának, és képes eredményesen együttműködni az Egyesült Államokkal a szíriai konfliktus megoldása érdekében – jelentette ki Simon Peresz volt izraeli államfő vasárnap az RT angol nyelvű orosz állami televíziónak nyilatkozva.

http://magyaridok.hu/kulfold/simon-peresz-vlagyimir-putyin-nem-ellensege-europanak-899212/

 

Wallenberget kivégezték a szovjetek, áll egy volt KGB-főnök naplójában

 

Magas rangú volt szovjet illetékes első alkalommal ismerte be számos budapesti zsidót megmentő svéd diplomata megölését: Raoul Wallenberget Ivan Szerov volt KGB-főnök frissen napvilágra került emlékiratai szerint a Szovjetunióban annak idején felsőbb utasításra kivégezték.

 

http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160807_wallenberget_kivegeztek_a_szovjetek_all_egy_volt_kgb_fonok_naplojaban

 

Szaporodó szavazók októberre - Határon túli 'vokslégióval' erősít a kormány

Szerző: Munkatársunktól | Megjelent a 2016. augusztus 06.-i lapszámban

Határon túli „vokslégióval” erősít a kormány – dübörög a népszavazási kampány.
- 261 ezer kettős állampolgár szerepel a választói regiszterben.
- 54 százalékos részvételi hajlandóságot mér egy közvélemény-kutató.

 

 

http://www.vasarnapihirek.hu/friss/szaporodo_szavazok

 

Hann Endre: szigorúan EU-párti vagyok

A túlzásba vitt önbizalom megbosszulhatja magát - üzeni Hann Endre a miniszterelnöknek. A Medián igazgatójával beszélgettünk legutóbbi, nagy visszhangot keltő kutatásuk kapcsán. amely a Fidesz korruptságának megítélését mutatta be. Azt is próbáltuk megfejteni, a negatív megítélés ellenére, miért tartanak ki a kormánypárt mellett sokan tűzőn-vízen át. Hann nem optimista, mivel szerinte olyan tendencia rajzolódik ki, amelyben az egyeduralmi törekvések a meghatározóak, de, mint mondja, mindig gondolni kell arra is, hogy a fontos változásokat a világban a legtöbbször előre nem látható, váratlan események indítják be.

- Korruptan is lehet Magyarországon választást nyerni?

- Attól tartok, igen. A Medián évek óta feltesz egy kérdést, amiből úgynevezett korrupciós indexet számolunk. A skálán minden párt kap értéket, ebből derül ki hogy az emberek szemében nagyon, vagy „csak” kevésbé korruptak. A Fidesz és az MSZP kimagaslóan vezet, de a többiek is átlag fölötti értékeket kapnak. Nincs ma olyan párt, amelyikre számottevő szavazópolgár mondaná azt, hogy tisztakezű. Ebből lehet választani.

http://nepszava.hu/cikk/1102124-hann-endre-szigoruan-eu-parti-vagyok

Karácsony Gergely: szó sincs "gyámságról" Zuglóban

Nincs szó "gyámság" veszélyéről, a helyzet az, hogy túl sok jó jelentkező van Zuglóban a jegyzői pozícióra - ezt mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a kerület vezetője az Origo írására reagálva. Karácsony Gergely elmondta, az egyik jelöltje a jelenlegi aljegyző. Megjegyezte azt is, hogy nem akarja a döntést elsietni.

 

 

Az Origo pedig tegnap egy, a kerület PM-es vezetésével meglepően ellenséges hangulatot keltő cikkében azt írta: ha a következő hónapokban sem sikerül jegyzőt találnia a XIV. kerületnek, akkor a budapesti kormányhivatal vezetője nevezheti ki az új törvényességi felügyelőt. Ez a lépés jelentősen korlátozná a Karácsony Gergely által vezetett Zugló mozgásterét. 

 

 

http://nepszava.hu/cikk/1102176-karacsony-gergely-szo-sincs-gyamsagrol-zugloban

Több mint egy arany

Szilágyi Richárd,Magyar Nemzet

A magyar olimpiai sport 170. aranyérme jóval több egy „szimpla” aranyéremnél. A hozzá vezető út azt mutatja, hogy az emberfeletti munka akkor is meghozza a gyümölcsét, ha szinte a teljes rendszer ellenünk dolgozik. Ezért sem szabad soha megalkuvóvá válnunk, mindig érdemes kiállni a saját igazunkért, ugyanakkor nem kell foglalkoznunk a középszert mintának tekintő gáncsoskodókkal. Hosszú és Tusup nem egyszerűen jók, hanem a legjobbak akarnak lenni abban, amit csinálnak. Akkor is, ha ezt erős ellenszélben kell elérniük. Érdemes lenne mindenkinek követni a példájukat.

 

http://mno.hu/vezercikk/tobb-mint-egy-arany-1355622

 

 KERTÉSZ ÁKOS: TÖRÖKVILÁG

 

A török fordulatra annyira nem készült föl az euro-atlanti világ elitje, amennyire a német fordulatra, Hitler megjelenésére sem készült föl Európa a múlt század harmincas éveiben. Chamberlain szemrebbenés nélkül adta el Közép-Európa legrégibb és legkulturáltabb demokráciáját, Csehországot a náciknak, mert Hitler úr megígérte, hogy ezzel vége a Harmadik Birodalom terjeszkedésének. Hitler úr nyilván úriember, nem eszi meg a cipőfűzőjét és civilben nyakkendőt is köt, és ha Hitler úr megígérte, akkor hihetünk a szavának (főleg, ha nagyon akarunk!), és PEACE FOR OUR DAYS!

Ma is azt hiszi az EU, hogy a Merkel által összekalapált egyezmény, hogy tudniillik Törökország a vízummentességért cserébe segít megállítani a muzulmán menekültáradatot (és ezzel maga is közelebb kerül a rég áhított EU tagsághoz), a „puccs” után életbelépő kíméletlen diktatúra, az emberi jogok teljes semmibevétele mellett is zavartalanul üzemelni fog peace for our days-alapon.

Törökország máris lebegteti – a hívő muzulmán tömegek tomboló lelkesedése mellett –, hogy visszaállítja a halálbüntetést, és ezzel végképp kizárná magát az EU-ból, de úgy tetszik, Erdogannak az EU már kevésbé fontos. Fontos az egykori török iszlám állam újjáélesztése. Ennek eredményeképpen a legerősebb hadsereggel rendelkező iszlám államként

a legaggasztóbb az, hogy Amerika és Európa nem is érti, miről van szó. A muszlim léleknek a kalifátus eszméje olyan bűvös ige, amire nehéz a Nyugat történelmében analógiát találni. A náci Harmadik Birodalom fanatizálta hasonló módon a németeket az ősi germán, teuton mitológiával, sugallva, hogy a német Herrenvolk ősi jogon uralkodik minden európai szolganép fölött, s így egész Európa sőt Ukrajna is germán élettér. Csakhogy a németek egy tömbben éltek, a muzulmánok viszont, a multikulturalizmus nevében beszivárogtak gyakorlatilag a világ minden országába.

A kalifátus gondolata, ha a hívószó fölharsan, és van próféta-utódnak elismert jelölt – és a jelek szerint az most Erdogan lehetne –, akkor futótűzként fog elterjedni a moszlim világban, határokat nem ismerve, és megállíthatatlanul. Terrorcselekményekre, hódításra, a „nem igazhívők” legyilkolására, bármire fölszólíthatja az igazhitűeket minden muzulmánok kalifája, és elég az egész világ rettegésben tartásához, ha csak néhány százalék elszánt moszlim engedelmeskedik…

https://nepszava.us/blogs/news/kertesz-akos-torok-vilag

György Péter Rogán Antal túlment egy határon

 

Először nem értettem, hogy miért olyan a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) , vulgo: Rogán Antal minisztériumának közleménye, mintha azt a Nagy Imre által 1954-ben létrehozott Tájékoztatási Hivatalban fogalmazták volna meg. „Néhány nappal ezelőtt az ATV »Egyenes Beszéd« című műsorában az Élet és Irodalom főszerkesztője nyíltan kérdőre vonta az őt megszólaltató tévécsatornát..." Mintha a főszerkesztő valamiféle udvariatlanságot, ne adj isten talán hálátlanságot követett volna el, amikor élő, egyenes adásban feltett egy kérdést.

De valóban, amit a KTK állít, nem lehet másként, mint az államszocializmus nyelvén megfogalmazni: ugyanis csak abban az értelmezési keretben van jelentése. „Tudomásul vesszük, hogy a médiapiaci szereplők között egyre kiélezettebb a verseny. Véleményünk szerint azonban az egyes médiumok hirdetési gyakorlatával kapcsolatos bármilyen – akár főszerkesztők közötti –, politikai célú nyomásgyakorlás elfogadhatatlan." Ó, ez a többesszám első személy, ez az állami fenyegetés, ez a míves szerénység, miszerint tudomásul veszik. S ez a félreismerhetetlen retorikai fordulat az ancien regime mélyéről, miszerint a politikai célú (sic!) nyomásgyakorlás elfogadhatatlan.

 

http://nol.hu/velemeny/miniszter-a-hataron-1626773

Fideszes bulvárlapot indítanak a Blikk és a Bors ellen, már semmi nem lesz szent

 

Hamarosan bulvárnapilappal gazdagodik a fideszes sajtóbirodalom. A nyomtatott Ripostot a hazai bulvármédia megteremtője adja majd ki. Az előjelekből ítélve a gazdasági és politikai szereplők magánéletét sem fogják tiszteletben tartani.

Már javában dolgoznak a napilap előkészítésén: Ómolnár újságírókat csábított át a Blikktől, s a Bors munkatársainak is tett ajánlatot. Több hirdetőt is megkerestek, információink szerint az állami szférában is azzal kalkulálnak, hogy még az idén reklámfelületet kell vásárolniuk az újságban. Úgy tudjuk, Ómolnár már a Ripost.hu tavalyi indulásakor azzal keresett meg újságírókat, hogy nemcsak a portálra, hanem idővel napilapba is kell írniuk. A Ripost.hu egyik tulajdonosa maga a főszerkesztő. Bár a Ripost Média Szolgáltató és Kommunikációs Kft.-nek nincs kimutatható kapcsolata a kormánypárti média felépítésén dolgozó Habony Árpád és Andrew G. Vajna producer-kormánybiztos cégeivel, nyílt titok, hogy Ómolnár mindkettőjükkel jó kapcsolatot ápol.

 

http://nol.hu/belfold/fideszes-bulvarlapot-inditanak-a-blikk-es-a-bors-ellen-mar-semmi-nem-lesz-szent-1626551

Buszsofőrök, tanárok húzzák meg magukat munkásszállókon

Aki képtelen megfizetni az egekbe szökött budapesti albérletárakat vagy éppen nagycsaládosként gyerekekkel hiába keres kiadó lakást, fix bérleti díjért akár hónapokig, évekig is ellakhat egy munkásszállón, valamelyik szebb napokat is látott külvárosi ipartelep tőszomszédságában. A 100-150 fős tömegszállásokon így a melósok mellett egyre gyakrabban húzzák meg magukat sokgyerekes családok.

Nyugdíjas tanár a szállón lakó 73 éves Anna néni is, igaz, csak nemrég – decemberben – került a Gyáli úti munkásszállóra. Anna néni egyedül bérel egy szobát, ahol ottjártunkkor is fogadott minket. “Nekem ez most egy mentsvár, egy hely, ahol összeszedhetem magam” – kezd bele a történetébe az egykori orosz-német szakos tanár, aki a rendszerváltás után olasz-német szakossá képezte át magát.

http://abcug.hu/buszsoforok-tanarok-huzzak-meg-magukat-munkasszallokon/

Trump: ha megtámadják Amerikát, a japánok otthon nézhetik a Sony tévéjüket

 

Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai-japán védelmi együttműködésről szóló egyezményt bírálta helyi idő szerint pénteken egy iowai kampánygyűlésen.

A New York-i üzletember szerint az a baj a kétoldalú védelmi megállapodással, hogy nem kényszeríti Tokiót arra, hogy támadás esetén az Egyesült Államok segítségére siessen.

“Japánnal van egy megállapodásunk, amelynek értelmében nekünk minden erőnket és befolyásunkat be kell vetnünk, ha Japánt támadás érné. Ugyanakkor ha bennünket támadnának meg, Japánnak nincs semmi dolga. Ők otthon nézhetik a Sony televíziójukat” – fejtegette a republikánus elnökjelölt az iowai Des Moines-ban tartott gyűlésén.

http://www.hirado.hu/2016/08/06/trump-ha-megtamadjak-amerikat-a-japanok-otthon-nezhetik-a-sony-tevejuket

György Péter ugyan kiszállt a Liget-projektből, de gyorsan került helyette egy másik közismert, liberális múltú személyiség

 

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert többszörös főigazgatója (előbb 1994-től 2003-ig, majd 2007-től napjainkig töltötte be magas funkciót, közben volt környezetvédelmi miniszter, illetve SZDSZ-es országgyűlési képviselő is) az e heti Élet és Irodalom hasábjain állt ki a Liget beépítése mellett.

Most – látszólag Tamás Gáspár Miklóssal vitatkozván – azt írja, hogy „Miért is baj, hogy újjászülethet valamennyi, a ligetben régóta működő intézmény és itt álló épület? Hogy a Városliget elegánsabb lesz, mint volt? Hogy a már itt lévő hét jelentős kulturális attrakció közelébe még pár költözik, az ördögtől való? Hogy a beton, az aszfalt meg a randa, gagyi épületek helyére szépek épülnek, az jó vagy rossz?”

http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/gyorgy-peter-ugyan-kiszallt-liget-projektbol-de-gyorsan-kerult-helyette-egy-masik-kozismert-liberalis-multu-szemelyiseg-100397

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.