2016, augusztus 5 - 07:23 Sajtószemle
Bolti eladóként és kőművesként dolgozott a két ünnepelt filmes
Hajdu Szabolcs: Nincs az megírva sehol, hogy a nap 24 órájában alkotómunkát kell végezni. Orsolya itt, a közelben (a Szent István körúton beszélgettünk – K. G.) egy natúr kozmetikumokat árusító boltban volt eladó, én egy építkezésen voltam kőműves. Napközben az építkezésen melóztam, este meg a filmet vágtam. A pénzeket a producerünkön keresztül magánemberek rakták bele a filmbe. 5000 dollár körül volt a büdzsénk, de kevesebből is megcsináltam volna, legfeljebb gyengébb technikát használunk.
Filmen-színházban alkotótársak, az életben házastársak: előző filmjükkel, a Délibábbal, kiiratkoztak a Vajna-féle filmfinanszírozási rendszerből; a rendszeren kívül rendezkedtek be, új filmjük, az Ernelláék Farkaséknál már a Filmalaptól teljesen függetlenül, állami támogatás nélkül készült, és meg sem állt a Karlovy Vary-i Filmfesztivál fődíjáig, sőt, Hajdu a legjobb férfi színésznek járó díjat is elnyerte. Török-Illyés Orsolyával és Hajdu Szabolccsal a saját lakásukban zajló forgatásról, a rendszeren kívüliség szépségeiről és egy készséges zöldségesről is beszélgettünk a friss Narancs címlapinterjújában, ebből adunk most rövid ízelítőt.
http://magyarnarancs.hu/film2/bolti-eladokent-es-komuveskent-dolgozott-a-ket-unnepelt-filmes-100387
Oscarra is esélyes a legújabb magyar sikerfilm
Kis Hajni filmjét jelölte az amerikai filmakadémia a négy évtizedes múltú elismerésre. A magyar mozi akár a nagy Oscarért is versenybe szállhat.
http://nol.hu/kultura/oscarra-is-eselyes-a-legujabb-magyar-sikerfilm-1626345
Magyarországra is elért Erdogan tisztogató hadjárata
A kőbányai központú, de angyalföldi tagintézménnyel is rendelkező iskola nagy valószínűséggel része annak a nemzetközi intézményhálózatnak, amely ellen Erdogan török elnök most támadást indított.
A török elnök szerint ugyanis a július 15-ei puccskísérlet mögött Fethullah Gülen ellenzéki emigráns hitszónok mozgalma áll, ami a befolyását egyebek mellett egy nemzetközi alapítványiiskola-hálózatnak köszönheti. Ezt a hálózatot akarja a puccs utáni tisztogatás részeként megroppantani Erdogan.
Ezért, mint a Türkinfo egy török állami hírügynökségi cikkre hivatkozva (erről lehet szó) írja, a törökök arra kérték a magyar kormányt, hogy tegyen lépéseket két budapesti oktatási intézmény ellen is.
Az ügyben egyelőre nehéz biztosat állítani. A törökök ugyanis nem neveztek meg konkrétan iskolákat, csak a neten elérhető nem hivatalos adatbázisokból lehet tudni, hogy melyekről lehet szó. Eszerint az Orchidea mellett az ugyanarra a címre bejegyzett Jázmin óvoda a másik.
Nem tudni egyelőre azt sem, hogy pontosan mit kértek a törökök. A TRT török állami tévé és rádió a budapesti török nagykövetre hivatkozva úgy fogalmaz, hogy "a szükséges lépések megtételét" akarják. Ez vélhetően a bezáratást jelenti.
http://index.hu/belfold/2016/08/04/gulenista_magyar_iskola_erdogan_bezaratas/
Részletesen elmesélte egy kiugrott terrorista, mit művel az Iszlám Állam Európában
Egy Iszlám Államba beépült, a terrorszervezet különleges egységének kiképzésén is átesett férfival készített interjút a New York Times. A jelenleg német börtönben ülő Harry Sarfo részletesen elmondja a lapnak, hogyan utazott el Szíriába, ott miken kellett keresztülmennie, és a szervezet hogyan építi ki terroristahálózatát Európában.
Sarfo azt mondta, amikor Brémából négynapos autóúttal elutazott Szíriába, hogy ott harcoljon az Iszlám Állam oldalán, a terrorszervezet ügynökei várták, és egyből a tárgyra tértek: már nem azt akarják, hogy érkezzenek az európaiak, hanem hogy visszatérjenek a kontinensre, és segítsenek a terrorakciók végrehajtásában.
„Nyíltan beszélt a helyzetről, azt mondta, csomó emberük van Európában, akik parancsra várnak, hogy megtámadhassák az európai embereket.” Ez a párbeszéd Szíriában még a brüsszeli és párizsi támadások előtt volt.
„A maszkot viselő férfi azt magyarázta, hogy Németországban és Nagy-Britanniában kellene nekik még több támadó. Vissza tudnál menni Németországba? Mert nekünk ez kéne most” – tették fel neki a kérdést.
Egy Iszlám Államba beépült, a terrorszervezet különleges egységének kiképzésén is átesett férfival készített interjút a New York Times. A jelenleg német börtönben ülő Harry Sarfo részletesen elmondja a lapnak, hogyan utazott el Szíriába, ott miken kellett keresztülmennie, és a szervezet hogyan építi ki terroristahálózatát Európában.
Sarfo azt mondta, amikor Brémából négynapos autóúttal elutazott Szíriába, hogy ott harcoljon az Iszlám Állam oldalán, a terrorszervezet ügynökei várták, és egyből a tárgyra tértek: már nem azt akarják, hogy érkezzenek az európaiak, hanem hogy visszatérjenek a kontinensre, és segítsenek a terrorakciók végrehajtásában.
„Nyíltan beszélt a helyzetről, azt mondta, csomó emberük van Európában, akik parancsra várnak, hogy megtámadhassák az európai embereket.” Ez a párbeszéd Szíriában még a brüsszeli és párizsi támadások előtt volt.
„A maszkot viselő férfi azt magyarázta, hogy Németországban és Nagy-Britanniában kellene nekik még több támadó. Vissza tudnál menni Németországba? Mert nekünk ez kéne most” – tették fel neki a kérdést.
http://index.hu/kulfold/2016/08/03/isis_kikepzes_bortoninterju_nemetorszag/
Rajnai Attila írása
A fideszes Voldemort Nagyúr és a pénzfalók – így lopnak uniós milliárdokat
A szokásos 50 helyett csak 10 százalékot tarthatott volna meg a megítélt uniós támogatásból egy szociális szövetkezetekből álló hálózat (azaz a pénz fele helyett 90 százalékát lopnák el menet közben), további kiadás a fideszes képviselőnek előre fizetendő ötmilliós „alkotmányos költség”. A korrupciós büntetőügyben feloldották néhány telefonbeszélgetés titkosítását, s ezekben, úgy tűnik, Lázár Jánosra, valamint helyettesére, Csepreghy Nándorra utalnak a biznisz résztvevői. Az első tisztáldozat az Emberi Erőforrások Minisztériumától menesztett Köpeczi-Bócz Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, a következő pedig Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő lehet. Őt a vallomások szerint Voldemort Nagyúrnak kellett szólítani. A 168 Óra lehallgatási jegyzőkönyvek alapján mutatja be az uniós pénzcsapolási kísérlet fordulatokban gazdag történetét.
2015 eleje, Tiszaújváros, Mamma Rosa olasz étterem. Itt találkozik rendszeresen egy baráti társaság, s arról beszélnek, milyen jó lenne megcsípni egy jó kis uniós pályázatot. A 46 éves E. Zsolt – az ügy egyik gyanúsítottja – korábban már létrehozott egy országos szociális szövetkezeti hálózatot, amellyel 2014-ben a brüsszeli LIFE pályázaton igényeltek működési támogatást, de nem nyertek. A másik résztvevő az azóta szintén gyanúsított 47 éves B. Tibor. Ő az, aki együtt jár szaunázni az ugyanúgy tiszaújvárosi K. Péterrel. Utóbbi izzadás közben nemegyszer hangoztatta: jó kapcsolatai vannak uniós pályázatokban bennfentesnek számító, fontos emberekkel. E. Zsolt vallomása szerint K. Péter nemcsak jó barátja Mengyi Rolandnak, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének és választókerületi elnöknek, de tudomása szerint a honatya egyik gyerekének ő a keresztapja. K. Péter végül ígéretet tett a baráti párosnak, hogy tesz egy kört és tolmácsolja igényüket „odafenn” pályázati témában.
http://www.168ora.hu/itthon/otmillios-alkotmanyos-koltseg-elore-147697.html
Mengyi: Visszaéltek a nevemmel, állok minden vizsgálat elé
Gyorsan reagált a csúnya korrupciós ügybe kevert Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő a csütörtökön a sajtóban megjelent cikkek állításaira.
A ügyben semmilyen módon nem vettem részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevemmel és a pozíciómmal. A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé. Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel.
- írja Mengyi a Fidesz-frakció közleményében, amely szerint további tájékoztatást nem adhatnak a folyamatban lévő ügyről.
http://index.hu/gazdasag/2016/08/04/mengyi_visszaeltek_a_nevemmel_allok_minden_vizsgalat_ele/
Drágán bérli külföldi irodáit az MNB
Hajdú Péter, Magyar Nemzet
Négyszer annyi bérleti díjat fizet a jegybank három külföldi irodája közül kettő után, mint amennyit az adott város hasonló célú luxusingatlanjai használatáért kérnek a bérbeadók. Havonta 15,5 millió forintot költ külföldi irodáinak fenntartására a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derült ki a közérdekűadat-igénylésünkre érkezett jegybanki válaszból. Az MNB később reagált az írásunkra, melyben reálisnak nevezték az árakat.
http://mno.hu/gazdasag/dragan-berli-kulfoldi-irodait-az-mnb-1354981
Miniszterelnökség: Változtattunk a pályázati rendszeren
Különös választ küldött a Miniszterelnökség a Mengyi Roland-üggyel kapcsolatos kérdéseinkre. Arra voltunk kíváncsiak, indul-e valamilyen belső vizsgálat a tárcánál az ügyben, és bár az erre való reakciót látványosan elkerülték, a közlemény azért érdekes:
Tanultunk az előző rendszer hibáiból: nem engedhetjük meg, hogy a források ne érjenek célba, hogy egyes érdekcsoportok nyerészkedjenek a forráskihelyezés rendszerén, hogy szélhámosok, következmények nélkül „árulják” nem létező befolyásukat
- írja benne az uniós források elosztásáért felelős legfőbb szerv. Néhány órával korábban a Fidesz-frakció és Mengyi Roland olyan közleményt adtak ki, amelybenegyértelműen tagadták, hogy Mengyinek köze lenne a korrupciós ügyhöz - ezt a Miniszterelnökség sem ismeri el, ugyanakkor figyelemreméltó, hogy válaszadás helyett a korábbi pályázati rendszer hiányosságairól írnak.
Vidéki szegény gyerekek helyett budapesti cég járt jól a 11 milliárdos programból
Tizenegyezer szegény sorú gyermek kaphatott volna egymilliós ösztöndíjat, vagy tizenegyezer velük foglalkozó szakembert fizethettek volna ki, vagy száztízezer család juthatott volna százezer forintos taníttatási támogatáshoz abból a tizenegymilliárdos programból, amelyet a rászorultak helyett többnyire inkább fővárosi cégek értelmetlen megbízásaira fordítottak – állítja Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.
Az LMP-s politikus szerint a pénzt sokszor gyakorlatilag láthatatlanul, eredmény nélkül költik el, és a programok nem az eldugott vidéki falvak szegény sorsú gyerekein segítenek, hanem budapesti cégeket gazdagítanak azzal, hogy „érthetetlen célú, felháborítóan túlárazott, igazolhatóan alibi közbeszerzéssel” valósítják meg e programokat.
Például az Összefogás a Kadarkúti-Nagybajomi Kistérség gyermekeiért fantázianevű alprogramban közbeszerzéssel egyetlen ajánlatból „választották ki” rendezvényszervezésre a budapesti/miskolci Skildra Kft.-t. A 15 074 803 forintból (egy kisebb falu éves költségvetésének megfelelő összeg) elvégzendő megbízás keretében az alábbi feladatokat kellett elvégeznie a cégnek: kommunikációs terv készítése, gyereknap szervezése, nyárnyitó és iskolanyitó rendezvény, szakmai tanulmányutak szervezése, a Kistérségi Gyerekesély Bizottság nyolc ülésének lebonyolítása.
Hadházy beszélt a Jánoshalma Kistérségi Társulásról is, amelynek keretében „a gyerekszegénység ürügyén óránként 45 000 forintért, összesen huszonkétmillió forintért tartottak képzést két csoportnak húsz órában a gazdaismeretek alapjairól, harminckét órában a kályhaépítésről, három csoportnak tizenhat órában elsősegélynyújtó tanfolyamot szerveztek, de volt kurzus egészséges étkezésről két csoportnak harminc órában és két csoportnak húsz órában empátiamentori tréninget szerveztek”.
Hadházy Ákos Egyenes Beszéd
Sok olyan programot találtunk, amely a szegények jogán lop el pénzt, most viszont a gyerekszegénység felszámolására szánt 11 milliárdos keretből tűntek el furcsa módon pénzek – ezt Hadházy Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az LMP társelnöke szerint 11 ezer szegény sorsú gyerek kaphatott volna 1 millió forintos ösztöndíjat tanulásra, de ebből a pénzből 110 ezer gyermek és családja kaphatott volna taníttatási segélyezést, de ebből nem lett semmi
.
http://www.atv.hu/videok/video-20160804-hadh
A láthatatlan ember
Pápay György, Magyar Nemzet
Farkas Flórián eltűnt a nyilvánosság elől. Rendezvényeken nem szerepel, sajtótájékoztatót nem tart, családja rendőrt hív a holléte felől érdeklődő újságírókra (ez történt legalábbis a minap Szolnokon lapunk munkatársaival). Vagyis éli a visszavonult politikusok csendes, feltűnésmentes életét. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy legjobb tudomásunk szerint Farkas Flórián nem vonult vissza: ma is a Fidesz országgyűlési képviselője, továbbá romaügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Több lábon álló – s így vélhetően többfelől honorált – közszereplőről lévén szó, kicsit különös ez a szemérmes tartózkodás, amikor a közfigyelem épp felé fordul. De érdemes-e meglepődnünk ezen, ha újabban a kormányzati kommunikációért felelős miniszter is a legnagyobb titokban tart sajtótájékoztatót, nehogy kellemetlen kérdéseket kapjon?
http://mno.hu/vezercikk/a-lathatatlan-ember-1355166
Rendőrt hívott az újságírókra Farkas Flórián családja
Hírtv
Rendőrt hívott Farkas Flórián családja a Magyar Nemzet újságíróira. A lap azután próbálta felkutatni a miniszteri biztost, hogy már a Der Spiegelnek is feltűnt: egy ideje nem mutatkozik a nyilvánosság előtt.
A német hetilap szerint ez arra utal, hogy a miniszerelnök bizalmasa áll a roma támogatási pénzek körüli korrupciós botrány középpontjában. A fideszes politikus folyamatosan lemondja nyilvános szerepléseit, és a sajtónak sem nyilatkozik. A szülőfalujában, Tiszaroffon érdeklődő újságírók végül nem találták otthon a politikust.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/rendort-hivott-az-ujsagirokra-farkas-florian-csaladja-1354999
Előre megjósolt hanyatlás
Csath Magdolna, Magyar Nemzet
004-ben aztán megjelent Svájcban egy érdekes könyv Eurabia címmel, amely rendkívül kritikusan reagált a francia kutatóintézet bevándorlást ösztönző javaslatára. Az egyiptomi születésű szerző, Bat Ye’or azt mutatja be, hogy a keresztény Európa hogyan fog egyre jobban alárendelődni az iszlámnak, vagyis hogyan változik az európai civilizáció keresztényellenes „dhimmitude” civilizációvá. A dhimmitude szó az arab dhimmiből származik, ami azt jelenti, hogy a nem muszlimok alárendelik magukat az iszlám hatalmának, hogy a szolgaságot vagy a halált elkerüljék. A szerző szerint az EU-s intézmények és politikusok maguk is támogatják ezt a változást a bevándorlás bátorításával – például a török vendégmunkások behívásával Németországba –, annak ellenére, hogy a muzulmán betelepedők és azok Európában született gyermekei körében többségében sikertelen a társadalmi integráció. Idézi például Jacques Delors-t, Mitterrand elnök pénzügyminiszterét, aki 1985 és 1994 között az Európai Bizottság elnöke volt, és aki szerint az iszlám az európai értékrend része, ezért így is kell tekinteni rá. Ugyanakkor emlékezzünk arra, hogy a tervezett uniós alkotmányban az EU alapértékei között nem lett volna szabad hivatkozni Európa keresztény gyökereire, nehogy azzal más vallások híveit megsértsük!
http://mno.hu/velemeny/elore-megjosolt-hanyatlas-1355120
Az MNB végül felfedezte világbróker Marcsikát is
Jó ütemben – ezt a címet is adhatta volna a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön kiküldött közleményének, amelyben arról számoltak be, hogy az MNB engedély nélküli pénzügyi és befektetési szolgáltatás miatt szabott ki bírságot a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-re, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt a BTEL Nyrt.-re és a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft.-re, illetve bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatás közvetítése nyomán a Credit-Investment Kft.-re.
http://nol.hu/gazdasag/az-mnb-vegul-felfedezte-vilagbroker-marcsikat-is-1626419
Putyin legmerészebb álmai teljesülnek, ha Trumpot elnökké választják
Saját pártjával is szembe megy a republikánus jelölt, amikor az orosz elnököt csodálja. Orosz üzleti kapcsolatokkal rendelkező tanácsadók állhatnak Moszkva-párti nézetei mögött.
A két férfi személyesen még sosem találkozott egymással, de nyilvános megszólalásaik alapján odáig vannak egymásért. Legalábbis Donald Trump republikánus elnökjelölt többször kifejezte már csodálatát Vlagyimir Putyin orosz elnök iránt. Ha Trumpot elnökké választják, Putyin legmerészebb álmai teljesülnek – vélik egyre többen az Egyesült Államokban.
http://nol.hu/kulfold/torzszulott-lehet-trump-es-putyin-szerelmenek-gyumolcse-1626391
Ki vállal korrepetálást földrajzból az M1 munkatársainak?
A hírcsatorna indulása óta számolhatatlan bakit vétettek az M1 munkatársai. Alkottak olyan szavakat, mint a „flottakapitány”, a Dunát átkeresztelték Balatonná, kínos pillanatokat okozott néhány nyelvbotlás is, mint például a „szaros küzdelemben nyert” és a „húsvéti népszopások”. Most a brazil főváros nevét vétették el. Pedig ez aztán tényleg nem olyan ördöngös dolog, mintha Burkina Faso Ouagadougou nevű fővárosát kellene megjegyezni.
http://nol.hu/mozaik/ki-vallal-korrepetalast-foldrajzbol-az-m1-munkatarsainak-1626383
Reálbér-emelkedésben jók vagyunk
Mindenkit „lekörözött” hazánk a foglalkoztatás javulása tekintetében – túl olcsónak számított a magasan képzett munkaerő
Magyar Hírlap
Miközben 2006 és 2010 között jelentős, több mint ötszázalékos reálkereset-csökkenés következett be, addig a 2010-es évhez képest tavaly mintegy tíz százalékkal volt magasabb a fizetések értéke hazánkban – mondta el lapunknak Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója, aki szerint várhatóan folytatódik a bérek intenzív emelése.
http://magyarhirlap.hu/cikk/62639/Realberemelkedesben_jok_vagyunk
Átverte őket a kormány, sztrájkra készülnek a védőnők
A kormány által bejelentett 35 ezer helyett legfeljebb 2500-3000 forintot kapnak a védőnők. Szeptemberben jöhet a sztrájk
.
http://nol.hu/belfold/sztrajkolunk-es-vedunk-1626233
Máris elbuktunk egy nagyberuházást a munkaerőhiány miatt
Főleg a hazai munkaerővel kell foglalkozni, de nem engedhetjük meg, hogy a munkaerőhiány miatt beruházásokat bukjunk - Varga Mihály szerint egy autógyártó befektetése már meghiúsult emiatt.
http://privatbankar.hu/makro/maris-elbuktunk-egy-nagyberuhazast-a-munkaerohiany-miatt-296507
Újabb tízmilliárdot költenek Orbán álmára
Tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a Budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a Karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség felújításra megy. A költségek elérik a húszmilliárd forintot.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_tizmilliardot_koltenek_orban_almara.618740.html
Nyilvános lehet a Vizoviczki-Kubatov-levél
A bíróság szerint akár nyilvánosságra is kerülhet Vizoviczki László Kubatov Gábornak küldött levele. "A kérdezett ügyben az átadott bűnjelek jelenleg szakértői vizsgálat elvégzése céljából a kirendelt szakértőhöz kerültek továbbításra. Az ügyben a következő tárgyalási nap 2016. szeptember 5. 8.30 óra. Előreláthatólag a tárgyalási napig a szakértőtől visszaérkeznek az iratok a bíróságra, és amennyiben a bizonyítás szempontjából indokolt, akkor a törvényszék a bizonyítás anyagává teszi, a jelen ügyben rendelkezésre álló bűnjelként lefoglalt okirati bizonyítékokat és ezzel a nyilvánosság számára megismerhetővé válik" - ezt válaszolta lapunknak a Fővárosi Törvényszék azután, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az eljáró bíróságra mutogatott a Fidesz alelnök/pártigazgató Kubatovnak írt, segítséget kérő levél ügyében.
Megírtuk: újabb és újabb, súlyos körülmények kerülnek napvilágra a Vizoviczki Lászlót érintő büntetőügyből kiszivárgó ügyészségi feljegyzésekből és információkból. Nemcsak a Nemzeti Védelmi Szolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések sejtetnek ugyanis erőteljes kapcsolatot a Hajógyári sziget "discopápája" és a politikai elit, elsősorban a Fidesz prominensei között. Egy, a Kubatov-Vizoviczki találkozóról - a pesterzsébeti önkormányzat honlapján az Index által felfedezett - napvilágra került fotón túl egy kiszivárgott ügyészségi feljegyzés is árulkodott a kapcsolatról, aszerint ugyanis a budapesti éjszakai élet egykori császára arról írt a Fidesz politikusának 2013-ban, hogy ha segít neki, és elhagyhatja az előzetes letartóztatást, akkor kitereget baloldali politikusokról szóló bűnügyi információkat.
http://nepszava.hu/cikk/1101961-nyilvanos-lehet-a-vizoviczki-kubatov-level
Rogán szomszédja ismert magyar zenésszel repült rá a közpénzre
Ezúttal Leslie Mándokival közösen nyert el állami megbízást Csetényi Csaba cége, a Network 360. A konzorcium 1,4 milliárd forintból az ’56-os forradalom kapcsán többek között Berlinben, Londonban és Párizsban szervez kulturális eseményeket
http://www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/mandokival-uzletel-rogan-szomszedja-473606
Egyre valószínűbb, hogy ingatlanfejlesztésbe kezd Andy Vajna, méghozzá feltehetőleg valahol a belvárosban.
A filmügyi biztos még decemberben alapított két olyan céget, amelyek megadott tevékenységi körei erre utaltak, ezek közül az egyiket pedig a közelmúltban át is nevezte: most már City Center Development Kft. néven fut. Ráadásul időközben a korábban vagyonkezelési főtevékenység is módosult: jelen állás szerint a vállalat elsősorban lakó- és nem lakó épület építésével foglalkozik majd.
A TV2 tulajdonos feleségének új cége viszont tovább késik, lehet, hogy csak ősszel vehetünk fánkot Vajna Tímeától.
http://figyelo.hu/cikkek/436163-vajna--irany-a-belvaros
Colleen Bell is "migránsozott" - Csak kissé máshogy
Mindenki ihletet meríthet Raoul Wallenberg önfeláldozó hősiességéből, és megtalálhatja ezt a hősiességet magában, döntéseiben - ezt mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete a svéd diplomata, embermentő születésnapján tartott megemlékezésen csütörtökön Budapesten.
A Raoul Wallenberg Egyesület által szervezett eseményen Colleen Bell hangsúlyozta:amikor valaki áldozattá válik, legyen akár migráns, roma, zsidó vagy bárki más, mindenkinek kötelessége kiállni érte. Sohasem könnyű feladat - tette hozzá -, de éppen ez Raoul Wallenberg különleges hagyatéka, mert ő meghozta a végső áldozatot, amikor a jót cselekedte.
http://nepszava.hu/cikk/1102013-colleen-bell-is-migransozott---csak-kisse-mashogy
Sebes György Szégyen
Ha vicces lenne, azt is mondhatnánk, a humánminiszter olyan, mint Móricka: neki is mindenről ugyanaz jut eszébe (ha nem is ugyanaz, mint a viccbéli Mórickának). Csakhogy az egyáltalán nem vicces, amikor Balog Zoltán arról értekezik, miszerint "Európában azért küzdünk, hogy ne tudják háttérbe szorítani az európai szegények és leszakadók ügyét a migráció kívülről érkező kihívásai".
http://nepszava.hu/cikk/1101861-szegyen
Nagyot zuhant Merkel támogatottsága
A németeknek a három terroresemény után nagyon nem tetszik a menekültpolitika és a Törökországgal való enyhe bánásmód sem. Az eredmény: az elégedettségi indexben Merkel 59-32-es állásról 47-44-re gyengült az őt bíráló Seehoferrel szemben.
http://index.hu/kulfold/2016/08/04/nagyot_zuhant_merkel_tamogatottsaga/
Volner János visszavág: ismeri egy fideszes vezető szeretőjét
Egy fideszes elnökségi tag szeretőjéről beszélt az ATV-ben Volner János. A Jobbik frakcióvezetője szerint megszorongathatná az illetőt, de ő nem akar olyan eszközökkel élni, mint amivel őt támadták.
Nem akar kínos magánéleti sztorikkal visszavágni az őt ért magánéleti támadások miatt, ezt bizonygatta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Majd ugyanebben az interjúban bedobta: ismeri egy fideszes elnökségi tag szeretőjét, de nem akar ezzel visszaélni.
A történet onnan indul, hogy a Ripost nevű bulvárújság június 28-án fotókat közölt Volnerről, amint egy ismeretlen nővel egy bokorba tart. A fotókról nem derült ki, hogy mit csináltak a bozótosban, de a lap azt sejtette, hogy Volner épp megcsalja a feleségét.
http://index.hu/belfold/2016/08/04/volner_janos_visszavag_ismeri_egy_fideszes_vezeto_szeretojet/
"Udvari bohócok lesznek egy diktátor színe előtt" - 80 éve volt Hitler olimpiája
1936 nyarán két európai város is nagyszabású sportesemény megrendezésére készült: míg Berlin a XI. nyári olimpiai játékokat készítette elő, addig Barcelona az Olimpíada Populart, a Népek Olimpiáját, amely alternatívát kívánt nyújtani a náci rezsim által szervezett játékokkal szemben. Ez nem sikerült, Berlinben viszont zavartalanul dübörgött a propagandarendezvény.
http://hvg.hu/kultura/20160804_Udvari_bohocok_lesznek_egy_diktator_szine_elott
Mesterházy megsorozta Pintéréket
Még azt is kihúzta a BM-ből az MSZP-s politikus, hogy milyen lapokat járatnak az egyes szervezetek.
A szocialista képviselő Mesterházy Attila összesen harminckilenc írásbeli kérdést intézett a Belügyminisztériumhoz (meg még egy csomót a többi tárcához), ezekben olyanokról kérdezte őket, hogy a tavaly novembertől idén júniusig tartó időszakban szerződésben álltak-e a Századvéggel, mennyit fizettek ügyvédeknek, mennyit költöttek tanácsadókra, reprezentációs költségre, kommunikációs megbízásokra. A kérdés vonatkozik a minisztériumi háttérintézményekre is. A BM most tette közzé a válaszokat a parlament honlapján.
http://hvg.hu/itthon/20160804_belugyminiszterium_mesterhazy_attila_parlamenti_kerdesek
Seszták beismerő vallomást tett, most fájhat a feje miatta
A fejlesztési miniszter decemberben még állította, hogy egyáltalán nem ért a pénzintézetekhez, és a lehető legjobb döntés, hogy elkerült tőle a Magyar Fejlesztési Bank. Most mégis ismét az ő felügyelete alatt van az MFB, a Budapest Bank. Sőt, a kormányfő rátestálta a takarékszövetkezeti integráció továbbfejlesztését és az agrár- és zöldbank koncepciójának kialakítását is.
Mellár Tamás: El kell menni!
Meglepődve és sajnálkozva veszem tudomásul, hogy a Fidesz által kezdeményezett népszavazásra az ellenzéki pártok többsége és több civil szervezet is bojkottot hirdetett meg.
Megítélésem szerint ez a lehető legrosszabb válasz, és teljesen megfelel a kormányzó többség szándékainak. Elhibázott érvelés az, amelyik azzal szólít bojkottra, hogy egy rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni. Ugyanis ezt a rossz kérdést a kormány jól láthatóan politikai célokra akarja felhasználni, nevezetesen hogy a sok nem szavazattal azt bizonyítsa: a magyar emberek nem akarnak migránsokat, továbbá (és ez a fontosabb) nem akarják, hogy a nemzeti szuverenitásunkat az Európai Unió korlátozza. Minél többen mondanak nemet, annál inkább felhatalmazva érzi magát a kormány arra, hogy visszautasítson bármiféle betelepítési kvótát és uniós direktívát.
De ha a nem szavazatoknak ilyen komoly politikai súlya van, akkor az igen szavazatok számának és részarányának is hasonlóképpen kiemelt szerepe kell, hogy legyen. Ezért tehát felelőtlen az az ellenzéki magatartás, amely minden ellenállás nélkül átadja a harci terepet a kormánynak.
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/el-kell-menni-100202
TGM: Népszavazás, bojkott, Röszke
Igent mondani ma lehetetlen. Legalább maradjatok otthon. Vélemény.
Most a bojkottra kell biztatni, akit még lehet. A stratégiai viták ürügyén számosan visszahúzódnak a konfliktusból, hiszen a – jellegzetesen undorító terminussal – „migránssimogatónak” nevezett együttérző és emberbaráti magatartás ebben a légkörben roppantul kényelmetlen.
A szélsőjobboldali kormányzat és az ellenzék szélsőjobboldali része által támogatott „nem” szavazat következménye világos: megszemlélhető Röszke és Tompa környékén, ahol a nemzetközi és a hazai jog lábbal tiprásával embertársainkat gyötrik, kínozzák, éheztetik.
http://hvg.hu/itthon/20160804_Nepszavazas_bojkott_Roszke
Die Welt: Volt kidobó fiúk vadásznak a menekültekre Ásotthalmon
A német konzervatív újság Ásotthalom példáján mutatja be, milyen az, amikor volt kidobó fiúk vadásznak a menekültekre. Röszkénél a senki földjén rettenetes körülmények között vegetálnak a menedékkérők, várják, hogy beengedjék őket. Előttük áthatolhatatlan szögesdrót. Aki mégis átjut rajta, azt üldözőbe veszik a kérlelhetetlen mezőőrök.
Ha a polgármesteren, Toroczkai Lászlón múlna, az európai megoldás egy részét a szöges bakancs, katonai nadrág és mordály jelentené. Pontosan így néz ki az a 38 éves, kigyúrt, tetovált ásotthalmi férfi, aki pár hónapja még egy diszkóban volt ajtónálló, most viszont már felfegyverkezve lesi a terepen, hogy érkeznek-e idegenek. Hirtelenjében egy egész kontinenst védelmez, így látja ezt ő és Toroczkai is. A költségeket a járási hivatal állja. De van egy 18 fős, önkéntes polgárőrség is. Mind a két egység 24-órás bevetésben dolgozik, a cél az, hogy felkutassák és elfogják a menekülteket, majd áttegyék azokat vissza, Szerbiába. A kérdés csupán az, meg lehet ő oldani szögesdróttal, embervadászattal ezt a nagy európai gondot, mindenféle emberiességet mellőzve?
http://huppa.hu/die-welt-volt-kidobo-fiuk-vadasznak-a-menekultekre-asotthalmon/
136 ügyvédi szerződést kötött az NGM
Az egyik mezőgazdasági háttérintézmény 260 milliós szerződésben van Szijjártó Péter barátjának cégével, az NGM pedig egy héthónapos időszakban 136 ügyvédi szerződéssel rendelkezett - derül ki a minisztériumok által adott válaszokból.
Kinevette Trumpot a Fox műsorvezetője
A jelölt szerint a kampánnyal minden rendben. Clinton azonban már tíz százalékkal vezet.
A Politico című lap meg nem nevezett bennfentes forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Trump kampánycsapatában elég nagy a káosz, mindenki a saját feje után megy, hiányzik az összehangolt munka, illetve megbomlott a kampánystáb, valamint Trump szoros szövetségeseinek egysége. Kivált elkeserítőnek ítéli mindenki a pártvezetés és Trump rossz viszonyát. Az elégedetlenség ellenére eddig a párt egyetlen vezető politikusa sem vonta meg a támogatását az elnökjelölttől. A Fox televízió szerda este közzétett felmérése szerint Hillary Clinton már 10 százalékosra növelte előnyét Donald Trumppal szemben.
http://hvg.hu/vilag/20160804_Trump_Fox_musorvezeto_kampany_elegedetlenseg
KÁOSZNAK TŰNIK, DE HAJSZÁLPONTOS TERVET DOLGOZOTT KI AZ ISZLÁM ÁLLAM
Magyar Idők
Egyre több jel, és nyilatkozat utal arra, hogy a barbár kegyetlenkedések és a migráció mögött egy gondosan felépített elképzelés húzódik meg.
· A videóra vett kegyetlenkedések miatt hamar elkezdtek félni az ISIS-től a Nyugaton
· Nemcsak kihasználták a migrációt, hanem ők maguk irányítják
· Kész tervük van arra, mikor és hol akarnak lecsapni
· Több száz potenciális gyilkos áll készenlétben
·
Folyik a szar a Tiszába, de Kuna Tibor PR-cége negyedmilliárd forintot keres az államosított szennyvíz-bizniszen
Miközben azon megy a vita az érintett felek között, hogy ki állja azt a 14 millió forintot, amennyibe a súlyos tiszai környezetszennyezés kezelése kerülne, Szíjjártó külügyminiszter barátja szépen kap a vízközmű-szektorból is apanázst: a központosított állami kommunikációs közbeszerzésen a Trinity International Communications Kft. 244,5 millió forintot nyert az öt állami vízközmű-holdingnak nyújtandó kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatásokra.
A fideszes keménymaggal buliztunk, kormányszóvivővel szelfiztünk Tusványoson
Kovács Zoltán, Németh Zsolt, Toró T. Tibor – három ismert ember, akikkel összefutottunk a tusványosi buliban. Az előadásokra kevesen kíváncsiak, a látogatók többsége budapesti fiatal, akik ebben a pár napban kieresztik a gőzt. A részvétel bárkinek nyitott, mégis meglehetősen zárt világ ez: rajtunk kívül szinte mindenki a Fidesz-frakciónak, a Parlamentben, esetleg a Miniszterelnökségen dolgozik, vagy legalább egy fidelitasos karszalag van rajta. Erdélyi Katalin és Sipos Zoltán riportja.
Phelps nem tudja, versenyzett-e valaha tiszta mezőnyben
Minden idők legeredményesebb olimpiai résztvevője, a 31 éves, 26-szoros világbajnok amerikai úszó, Michael Phelps a riói olimpia előtti szerdai sajtótájékoztatón elmondta: mindannyian doppingmentes sportot szeretnének, és mindenkinek egyforma feltételek mellett kellene versenyeznie. De szerinte nagyon nyugtalanító valami:
„Úgy gondolom, őszintén elmondhatom, hogy nem tudom, versenyeztem-e valaha tiszta mezőnyben.”
http://444.hu/2016/08/04/phelps-nem-tudja-versenyzett-e-valaha-toszta-mezonyben
Nem nyomoznak Botka ellen
Bűncselekmény hiányában elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség azt a feljelentést, amelyet Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt tett Botka László, Szeged polgármestere ellen.
A Csongrád Megyei Főügyészség közleménye szerint elutasították azt a feljelentést, amelyet hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere ellen Német Ferenc, a szegedi Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke. A feljelentés szerint Szeged városát a 2007-ben elkezdett élményfürdő beruházással összefüggésben mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte.
A feljelentés szerint ez abból keletkezett, hogy már a beruházás kezdetekor a képviselők úgy döntöttek, hogy a városnak a Ligetfürdő Kft. nevű projektcégben levő 80 százalékos üzletrészét a beruházás befejezését követő 5 év múlva az alapításkori értéken adják el a kisebbségi tulajdonos magánbefektetőnek, akinek a menedzsmentjogokat is átadták.
http://nol.hu/belfold/nem-nyomoznak-botka-ellen-1626337
A DK elismerte, hogy a párt alelnöke hibázott
A DK az alábbi közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban:
„A sajtóban megjelent hírek alapján 2015 előtt Varju Lászlónak volt olyan, a tulajdonában levő cége, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. Ezzel hibát követett el. A nyilvántartási hibát az idei év elején korrigálta. Ugyanakkor a DK alelnöke kijelenti, hogy minden vagyonáról és bevételéről beszámolt. Cégei soha semmilyen állami támogatást nem kértek és nem kaptak.
A sajtóban megjelentek olyan információk is, mintha a vagyonnyilatkozatokban a képviselőknek cégeik bevételéről, tulajdonrészeikről be kellene számolni. Viszont ezekről nem a vagyonbevallásban hanem a cégbíróságoknak küldött nyilvános beszámolók rendelkeznek, ott minden adat hozzáférhető bárki számára. A vagyonbevallásban a cégek eszköznyilvántartása ismertetését nem írja elő, mert például ha valakinek egyetlen MOL-részvénye van, akkor a MOL összes tulajdonát fel kellene sorolnia a vagyonnyilatkozatban.
Varju László a hibát elismerte, azt már korábban, a mai cikkek megjelenése előtt kijavította. A Demokratikus Koalíció valamennyi elnökségi tagjára, országgyűlési és önkormányzati képviselőjére a vagyoni helyzetének legtisztább átláthatóságának szabálya vonatkozik. Ebben nem szabad tévedni, hibázni, elhallgatni. A DK a jövőben is a vagyonnyilatkozati rendszer megújításáért fog küzdeni. Teljes átláthatóságra, kutathatóságra és visszakereshetőségre van szükség. Ez szerepel a Sokak Magyarországa című programunkban is” – írja a Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök vezette párt.
http://hu.budapestbeacon.com/egyebhirek/dk-elismerte-hogy-part-alelnoke-hibazott/
Lázár bizalmasa lesz a kapuőr
Az a Bartal Tamás szűrheti meg a jövőben a nemzeti fejlesztési tárca és az új pénzügyi kormánybiztos vagyoni előterjesztéseit, aki Lázár bizalmi emberének számít.
A Hivatalos Értesítő július 29-i számában jelent meg Lázár utasításcsomagja a szervezeti és működési szabályzatuk módosításáról. Ebben a tárca közigazgatási államtitkárához tartozó négy jelenlegi helyettes államtitkári poszt mellett megjelenik egy ötödik is: a kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár. A leírás ugyanakkor mégis egyértelmű: az ő kezén megy át minden, a kormány által nemrég létrehozott stratégiai és gazdasági kabinethez kerülő irat. Ő határozza meg a napirendet, ő dönti el, hogy az előterjesztés méltó-e a kormány asztalára, kimerít-e „meghatározott követelményeket”, véleményezi azokat és utóegyeztet. Ebben – furamód – külön kiemelik az energetikai ügyeket. E tekintetben tehát úgy a Lázár János irányította stratégiai, mint a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezette gazdasági kabineten az új helyettes államtitkár lesz az a kapuőr, akinek engedélye nélkül nincs tovább.
A döntés azért üzenetértékű, és válaszlépésként is értelmezhető, mert Orbán Viktor nemrég egy mozdulattal elvette Lázár Jánostól a „postaügyeket és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat”. Ez a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta mellett a nemrég felvásárolt és immáron országos szolgáltatást végző Főgázt is fedi. Erről Lázár a legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatókon kissé fátyolosan úgy fogalmazott: szívesen átadja bárkinek az általa ráncba szedett területeket.
http://nol.hu/belfold/lazar-janos-ujabb-fricskaja-1626273
Terrorizmus: fontos döntést hozhat a német kormány
A német kormány felülvizsgálja és átdolgozza legutóbb 1995-ben frissített tervét a lakosság vészhelyzeti védelméről, az új koncepcióról még augusztusban döntenek - írta csütörtökön a Bild című német lap.
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/terrorizmus_fontos_dontest_hozhat_a_nemet_kormany.618877.html
MI KÖZÜK SOROSÉKNAK A NIZZAI TERRORISTÁHOZ?
Szikszai Péter Magyar Idők
Már egy hete több internetes portál, a Magyar Idők Online is nyilvánosságra hozta azt a videót, amely szerint Mohamed Lahaouiej Bouhlel részt vett egy Soros György által támogatott civilszervezet tüntetésén Olaszországban. A nizzai merénylő és a No Borders szervezet kapcsolatáról egyelőre semmit nem tudni, és valószínű nem is fog kiderülni semmi. Erről a felvételről van szó (Bouhlel a mikrofonnal szónokló nő mögött áll piros mellényben – a szerk.)
A No Borders nem adott magyarázatot a rejtélyre.
http://magyaridok.hu/kulfold/mi-kozuk-soroseknak-nizzai-terroristahoz-891736/
FERENC PÁPA NÉHÁNY VITATHATÓ MEGÁLLAPÍTÁSA
AZ ISZLÁMNAK ÉS A JUDAIZMUSNAK IS VANNAK ÉRDEKEI, ÉS A KERESZTÉNYSÉGNEK IS LENNÉNEK ÉRDEKEI
Fricz Tamás Magyar Idők
A krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra menet, a repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján Ferenc pápa a következőket mondta: ne féljünk kimondani az igazságot, a világ háborúban áll, mert elvesztette a békét. Ez azonban nem vallásháború, mert a vallások a békét akarják.
Teljesen más kérdés az, hogy lehet: az iszlamisták, egyáltalán az iszlám világ is csak eszköz egy nagyon piszkos háttérjátékban, és az iszlám és a kereszténység közötti ellentétek felszítása is csak ennek a piszkos játéknak a része. Erre utalhat Ferenc, amikor hozzátette: mások akarják, hogy ez vallásháború legyen. Azért – teszem hozzá –, hogy szándékaik és céljaik homályban maradjanak.
Márpedig ha ebben az esetben a globális pénzügyi elitre és annak globális érdekeire gondolunk, akkor közel kerülhetünk a megoldáshoz. De akkor mondjuk ki ezt világosan.
Ha ezt Ferenc pápa tenné, sokan odafigyelnének rá.
http://magyaridok.hu/velemeny/ferenc-papa-nehany-vitathato-megallapitasa-888949/
DiCaprio adománygyűjtéssel támogatja Hillary Clintont
A Variety című filmes portál értesülései szerint az augusztus 23-ra meghirdetett A Conversation with Hillary (Párbeszéd Hillaryvel) elnevezésű eseményre 33 ezer 400 dollárért (9,3 millió forintért) lehet jegyet váltani.
Minden belépő árából 2700 dollárt a demokrata elnökjelölt kampányának támogatására fordítanak, a fennmaradó összeg a Demokrata Párt Országos Bizottságához, valamint állami és helyi szervezetekhez kerül.
Leonardo DiCaprio legutóbb júniusban vett részt Clintont támogató adománygyűjtő esten a tekintélyes producer Harvey Weinstein New York-i otthonában, ahol Jennifer Lopez és Sarah Jessica Parker is megjelent.
http://propeller.hu/nagyvilag/3233907-dicaprio-adomanygyujtessel-tamogatja-hillary-cintont#v1662262
Clint Eastwood: Én Donald Trumpot választom
Ha Hillary Clinton és Donald Trump között kell választani, akkor inkább Trump – közölte Clint Eastwood. A legendás hollywoodi színész szerint „puhapöcsű” a mai nemzedék, titokban mindenkinek elege van a politikai korrektségből, és „kurvára túl kellene már lenni” az állandó rasszizmus-felhajtáson.
http://mandiner.hu/cikk/20160804_clint_eastwood_en_donald_trumpot_valasztom
Meghalt a szíriai gyereksztár, miközben menekült Aleppóból
Volt Szíriában egy sokak által nézett sitcom. Minden szerepét gyerekek alakították. Egyiküket Abtininek hívták. Most már minden értelemben és visszavonhatatlanul múlt időben.
Rakéta találta el a menekülőkkel teli kocsit, amelyben ő is ott ült. Hiába volt friss arcával, foghíjas mosolyával és sűrű, fekete hajával helyi celeb.
http://www.globoport.hu/169687/meghalt-a-sziriai-gyereksztar-mikozben-menekult-aleppobol/
Gyurcsány Ferenc Bolond a magyar világ
„Eörsi Mátyás kollégánk, a DK Országos Tanácsának tagja egy tekintélyes nemzetközi szervezet, a Demokráciák Közösségének (Community of Democracies) főtitkára szeretne lenni. Matyi itt dolgozik már pár éve, a jelenlegi főtitkár munkáját segíti.
Ahhoz, hogy ő lehessen az új főtitkár, szüksége volt a magyar kormány támogatására is. Megkérte. Megkapta. Sokan felhördültek, hogy mi ez az összejátszás a kormánnyal? Bolond a magyar világ, ezért nem csodálkozom a zavarodottságon, de nem látok itt semmi bajt. Sem emberit, sem erkölcsit, sem politikait.
Ps: Szerintem azért, mert Orbán tudhatja, hogy magyar főtitkárt most valószínűleg nem választanak meg, hiszen ez a nemzetközi diplomácia nyelvén a neki adott támogatás lenne, ami alig elképzelhető. Így aztán úgy gyakorolhat gesztust, hogy végül nem kell annak árát kifizetnie. Örülnék, ha nem lenne igazam...”
http://mandiner.hu/cikk/20160804_gyurcsany_ferenc_bolond_a_magyar_vilag
Az MSZP fogja megnyerni Orbánnak a népszavazást?
Érdekes cikk jelent meg tegnap az Indexen. A legnagyobb hírportál a Závecz Research-csel közösen megkérdezte az embereket Orbán októberi „kvótás” népszavazásáról.
Az adatokat nem csak ömlesztve, hanem precízen a pártok szavazóira lebontva közölték.
A kutatásból kiderül, amit józan ésszel sejtettünk: A népszavazáson résztvevők között nagyjából TÍZSZER annyian vannak, akik Orbán szája íze szerint nemmel szavaznának, mint ahányan igennel.
A kutatás azonban egész döbbenetes adatokat hozott ki: míg a DK szavazóinak 69-81 százaléka fogja bojkottálni az orbáni parasztvakítást, addig az MSZP szavazóinak mindössze 29 százaléka tartja magát a bojkotthoz, vagyis saját pártjának felhívásához!
http://nyugatifeny.blog.hu/2016/08/04/az_mszp_fogja_megnyerni_orbannak_a_nepszavazast
5 kilométeres határ lesz Oroszország és Európa között
Pufferzónát hoznak létre az észtek az észt–orosz határon öt kilométeres mélységben. Európa legkorszerűbb határszakaszát akarják létrehozni. Az oroszok szerint a határ nem is létezik.
A határ menti övezetben a rendőrség korlátozás nélkül mozoghat és korlátozhatja emberek tartózkodását a térségben. Minden, a határvédelem korlátozására alkalmas cselekményt egyeztetni kell a rendőrséggel és a határőrséggel. A határ közelében korlátozzák a drónok repülését is.
http://hvg.hu/vilag/20160804_5_kilometeres_hatar_lesz_Oroszorszag_es_Europa_kozott
Nem adott tájékoztatást a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan arról, hol nyaral az idén Orbán Viktor.
Az előző ciklusban még nem volt titok a kormányfő nyaralása, 2012-ben például Havasi Bertalan részletesen beszámolt a Blikknek arról, hol töltötte szabadságát Orbán. Így akkor megtudhattuk, hogy egy keddi napon indult a kormányfő családjával egy kerékpártúrára a Fertő-tó partjára, naponta 50 kilométert tettek meg, pénteken pedig már visszautaztak Felcsútra – sorolta akkor Havasi.
2012-ben Orbán a felcsúti házában nézte az olimpiai közvetítéseket, most állami pénzen és különgépen utazik az olimpiai játékokra Rióba Áder János államfővel és egy-egy fő kísérővel.
http://gepnarancs.hu/2016/08/titkoljak-hol-nyaral-orban/
Pokol Béla alkotmánybíró Jurisztokrácia a demokrácia ellen
Nem lehet szó nélkül hagyni a Népszabadságban megjelent Halmai-interjú (július 23.) rám vonatkozó részét, de az alkotmánybíráskodás értékelésével kapcsolatos általánosabb állításait sem. Az előbbit illetően a fő problémám, hogy egyszerűen eltorzítja a nézeteimet a demokrácián nyugvó állami rendszer és az alkotmánybíráskodás öszefüggéseiről
http://nol.hu/velemeny/jurisztokracia-a-demokracia-ellen-1626291