2016, augusztus 4 - 07:07 Sajtószemle
Még egy hónap van hátra a szünidőből, és ez a gyerekek egy részének egyben azt is jelenti, hogy hamarosan vége a nélkülözésnek. Annak jártunk utána, hogy mennyit esznek azok, akik a létminimum alatt élnek Magyarországon és pontosan hányan is tengődnek így. Sokkoló számok jönnek, a cikk végén pedig szavazhatsz!
A lakosság 41,5 százaléka, tehát megközelítőleg 4 millió ember él Magyarországon a létminimum alatt. Ezt már csak a Policy Agenda kutatásából tudjuk meg, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén már nem méri a létminimumot. Azt állítják, hogy ez nem mutatja jól a szegénységet. Mivel tavaly is megnéztük, hogy mi kerül az asztalra a létminimum környékén élő családoknál, most az idei kutatás alapján vizsgáltuk meg újra a témát.
http://www.penzcentrum.hu/otthon/ezt_eszik_nap_mint_nap_a_legszegenyebb_magyar_csaladok.1050777.html
Mostantól minden online szolgáltatást megfigyelhetnek
Július 17-től a magyar titkosszolgálatok gyakorlatilag bármilyen digitális kommunikációt megfigyelhetnek. Széles az együttműködésre kötelezettek köre; függetlenül attól, hogy magyarországi vagy külföldi-e a szolgáltató. A legtöbb ingyenes és fizetős, webes vagy mobilalapú, hang- vagy videóalapú kommunikáció, email, chat és közösségi média érintett. A törvényi indokolás szerint a cél az, hogy a magyar titkosszolgálatok a megváltozott kommunikációs szokások korában is mindent láthassanak – természetesen a vélt vagy valós magyarországi terrorveszély ürügyén. Az új rendelkezések azonban nemzetközi összehasonlításban is erősen jogkorlátozók, számos visszaélésre adnak lehetőséget azoknak a magyar titkosszolgálatoknak, amelyeknek éppen az érintett megfigyelési gyakorlatát nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága is jogsértőnek találta. Ráadásul az új megfigyelési szabályok gyakorlati haszna és alkalmazhatósága erősen kérdéses.
A DK-alelnök vagyonbevallásában alig találtunk valamit. Aztán megnéztük a cégeit
Direkt 36
Idén áprilisban a Demokratikus Koalíció politikusa, Varju László a Facebook-oldalán ajánlotta az ismerőseinek a taksonyi Zöld Sziget Panziót. A képen, amit megosztott, egy medence látható, mögötte kis faházak sorakoznak. Az első hozzászólás Lamperth Mónika korábbi szocialista belügyminiszteré volt: „Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. :)” Varju Lászlónak nagyon rosszul esett a vicc, Lamperth Mónika pedig utóbb elnézést kért érte.
Pedig a ráckevei Duna-ág mellett álló panzió tényleg Varju Lászlóé és családjáé, és az épületegyüttes valóban nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. A panzió ugyanis Varju cégének a tulajdona, a képviselők cégeinek vagyonát pedig nem kell feltüntetni a nyilatkozatokban. Így viszont Varju László vagyoni helyzetéről egyáltalán nem ad teljes képet a vagyonnyilatkozata. Ez alapján úgy tűnik, mintha szinte semmije sem lenne: bérelt autóval jár, majdnem annyi adóssága van, mint megtakarítása, és a lakás, ahol él, a felesége tulajdonában van.
Valójában azonban Varjunak több, összesen évi több tízmilliós bevételt termelő cégben van részesedése, melyek a politikus állítása szerint a család megélhetésének felét adják. A cégek vagyonát gyarapítja többek között a már említett taksonyi panzió, két kisebb balatoni üdülő és két autó is.
Ráadásul Varju a céges érdekeltségeit sem mindig vallotta be pontosan, a nyilatkozatai 2015 előtt több ponton hiányosak voltak. Az egyik céget 6, a másikat 9, egy harmadikat pedig 3 vagyonnyilatkozatából hagyta ki. Abban a két évben is hiányos vagyonnyilatkozatokat adott le, amikor a második Gyurcsány- illetve a Bajnai-kormány idején államtitkár volt a gazdasági tárcánál.
Népszavazás a földről: újabb érvényes aláírásokat találtak
A földügyben kezdeményezett népszavazáshoz benyújtott, és elsőre érvénytelennek minősített aláírások másodlagos ellenőrzésénél további, csaknem 250 érvényes aláírást talált a Nemzeti Választási Iroda - jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén.
A bizottságnak adott tájékoztatás szerint a múlt héten lezárult első körös ellenőrzésben 27 241 ívet találtak érvényesnek, és 791-et érvénytelennek. Az érvénytelen ívek és aláírások újbóli ellenőrzésénél azonban a korábban érvénytelennek nyilvánított ívek közül 43-at találtak mégis érvényesnek, vagyis az érvényes ívek száma 27 198, az érvénytelen ívek száma 748-ra változott. Emiatt az érvényes aláírások száma 180 898-ra nőtt, az érvényteleneké pedig 45 220-ra, mivel az utóbb érvényesnek nyilvánított íveken is voltak érvénytelen aláírások. Az érvénytelen aláírásokból 18 225 volt többes aláírás, más okból nem volt elfogadható 26 995.
http://nol.hu/belfold/nepszavazas-a-foldrol-ujabb-ervenyes-alairasokat-talaltak-1626251
Jó sansz van rá, hogy érvényes lesz a kvótanépszavazás
A július utolsó hetében lekérdezett kutatás adatai szerint
54 százalék részt akar venni a népszavazáson.
http://index.hu/belfold/2016/08/03/kvotareferendum_kvotanepszavazas_kozvelemenykutatas_zavecz/
Rogán ellen nem nyomoznak, Portik ellen tervezik
Elhárult a törvényi akadály, a Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntettének gyanújával napokon belül megindíthatja a nyomozást Portik Tamás ellen. Már bekérték a szükséges iratokat a Központi Nyomozó Főügyészségtől.
Portik Tamást már akkor feljelentették hamis vádért, amikor a Rogán Antal propagandaminiszter által Juhász Péter ellen indított személyiségi jogi perben tanúként előadta, hogy valamikor 2010-2011-ben tízmillió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antalnak amiért, az közreműködésének is köszönhetően egy ingatlant piaci értéke feléért tudott megszerezni Pápa Marianne, Habony Árpád távoli rokona.
Csakhogy Portik bírósági vallomása után Rogán ellen is érkezett pár feljelentés a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol feljelentés-kiegészítést rendeltek el, mivel a feljelentések alapján egyértelműen nem tudták eldönteni, megtörténhetett-e az a bűntény, amelyről Portik - önmagát is vesztegetéssel, azaz bűncselekménnyel vádolva - a bíróság előtt tanúként beszélt.
http://nol.hu/belfold/rogan-ellen-nem-nyomoznak-portik-ellen-tervezik-1626241
Ezért jó álláshalmozónak lenni az MNB háza táján
A jegybank által alapított Pallas Athéné alapítványok szerint a tény, hogy ugyanazon személy több alapítványi felügyelőbizottságban tagsági feladatokat kapott, jó döntésnek bizonyult, mivel ez biztosítja az egységes ellenőrzést és az azonos elvek mentén történő szakmai és pénzügyi kontrollt.
Az MNB alapítványokról és cégeiről előzőleg az RTL Klub Híradója derítette ki: a vezető beosztásban lévők több mint fele legalább két pozíciót tölt be párhuzamosan, de nem árulták el, mennyi pénzt keresnek az álláshalmozók. A rekorder Kalina Gábor, aki számviteli igazgató a Magyar Nemzeti Banknál, de emellett mind a hat jegybanki alapítvány, és három alapítványi cég felügyelőbizottságában is benne van. Ő volt az egyedüli, akiről elárulták: a tíz poszt után csak a jegybanki fizetését veszi fel.
http://nol.hu/belfold/ezert-jo-allashalmozonak-lenni-az-mnb-haza-tajan-1626231
Csillag István A nyakunk és a kötél
„Az elvtársak érzékelték, hogy már nem szorít a kötél, de azt nem vették észre, hogy csak a nyakunk ment összébb" – így kommentálta a 91 éves Pulai Miklós, az ésszerű gazdasági reformok frontharcosa 1984-ben, hogy Kádárék felhagynak a reformokkal, a takarékoskodással. Pulai Miklós 1984-es mondása ma újra időszerű, hiszen „munkasikereinkben" elsősorban összement nyakunk játszik szerepet. (Persze a kínai megtakarítók miatti pénzbőségnek is meg az unióból és nem az égből hulló, a GDP 5%-át kitevő mannának is van némi hatása.)
http://nol.hu/velemeny/a-nyakunk-es-a-kotel-1626125
Trump nem érti, miért ne vethetné be az atomfegyvert
Tényleg túltolta a kampánytriciglit a republikánus jelölt, alulról fúrják a képviselőház elnökét, és persze megint előkerült az atomfegyver. Egy csokor szerdai kampányhír az óceán túlpartjáról, és nem meglepő, hogy mindegyik Trumpról szól.
Trump nem érti, hogy az atomfegyvereket legfeljebb az UFO-k ellen szabad bevetni
Az amerikai kampányoknak mindig is az egyik sarokpontja volt az, mennyire tudták a jelöltek bizonyítani államvezetői készségüket, rátermettségüket (ez az a bizonyos leadership); az idei választási kampánynak is az az egyik nagy dilemmája, hogy
· vajon rá lehetne-e bízni egy Trump-féle impulzív alakra az atomkódot (demokrata perspektíva),
· illetve a Közel-Keleten 2011-12-ben leszerepelt amerikai külpolitika irányítójára, Hillary Clintonra a főparancsnoki tisztet (republikánus perspektíva).
http://index.hu/kulfold/2016/08/03/amerikaban_nincs_uborkaszezon/
Maradj a vízben és fulladj bele – Hosszú Katinkáról és férjéről ír a New York Times
Bonyolult, de nem egészségtelen – így jellemezte kettejük kapcsolatát Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup a New York Times cikkében. A lap a riói olimpia előtt hosszú írást közölt arról, hogy Tusup edzőségével Hosszú hogyan tudott előrelépni a londoni olimpia után és hogyan változott meg a személyisége is. Szót ejtettek Tusup sokak által kifogásolt edzői módszereiről és viselkedéséről, illetve idézték Hosszú Katinka édesapját is, aki kiállt veje mellett.
Inkább maradna a vízben és fulladna bele – mondta a New York Times forrásai szerint Shane Tusup Hosszú Katinkának az áprilisi arizonai Grand Prix után, ahol felesége csupán az ötödik helyet szerezte meg 200 méter vegyesen és háton. Tusup a lap szerint a többi csapat tagjai előtt szidta Katinkát, aki kerülte a szemkontaktust vele.
Egy másik, indianapolisi versenyen decemberben videóra vették Tusupot, ahogy a Hosszú szereplése miatti dühkitörésében eldobja a sapkáját és belerúg a hirdetőpalánkba. Josh Prenot amerikai úszó, aki a felvételt készítette, a Twitteren azt írta, mindenki élvezte az ominózus futamot, kivéve "ezt a srácot". "Hűtsd le magad, ember" – tanácsolta Tusupnak.
Az olimpiai érmes Jessica Hardy – aki korábban együtt edzett Hosszúval Los Angelesben – úgy fogalmazott, hogy látott már kemény edzői viselkedést, de Tusupnál ez egy újabb szintet ért el és ijesztővé vált. Hardy egyébként 2013 óta nem beszél Hosszúval, miután Tusup eltanácsolta tőle, mondván, elvonja a figyelmét.
http://hvg.hu/sport/20160803_hosszu_katinka_shane_tusup
Az aláértékelt tudás
Körmendy Zsuzsanna, Magyar Nemzet
A Fidesz magára van hagyva. Boldogtalan tudattal, mechanikusan szavazza meg önnön javaslatait. Nincs már reflexió, csak acsargás és gyors igazodás. Most még nem lenne késő mindezen változtatni. Átértékelni egyet és mást. A munkaalapú gazdaság nem jelentheti azt, hogy a tudásalapú társadalom szavatossági ideje lejárt. A gyógymód nem bonyolult. Az első lépés egy önkritikusabb, jövővel eljegyzett, nem csak a jelenre koncentráló költségvetés összeállítása.
http://mno.hu/vezercikk/az-alaertekelt-tudas-1354985
Hadházy: A következő évtizedekről is szól a 2018-as voksolás
NT, 2016. augusztus 3., szerda 23:53
Nemcsak a következő négy évről, de a következő évtizedek fejlődéséről is szól majd a 2018-as választás, mivel jelentős mennyiségű európai uniós forrás csak 2020-ig áll az ország rendelkezésére – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Hadházy Ákos.
Az LMP társelnöke szerint a Fidesz korrupt módon használja fel ezeket a pénzeket, és ehhez egyre nehezebben találnak már köztisztviselőket a kormányzati apparátusba.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/hadhazy-a-kovetkezo-evtizedekrol-is-szol-a-2018-as-voksolas-1354978
Őry MariannB terv
Álláspont. Nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen
Magyar Hírlap
„El kell mondanunk a véleményünket, de olyan dolgokba nem kell beleszólnunk, ahol nem számít, hogy mit mondunk” – nyilatkozta Szijjártó Péter a napokban az Indexnek. A külügyminiszter a török puccskísérlet utáni helyzetről beszélt, de a véleménye alighanem általános érvényű a világpolitikára nézve.
A kis országok nagyjából sosem tudják befolyásolni egy olyan, katonailag rendkívül erős regionális nagyhatalom belpolitikáját, mint Törökország. Orbán Viktor legfontosabb üzenete a török puccskísérlettel kapcsolatban az volt, hogy a mi érdekünk, hogy Törökország stabil legyen. Számtalanszor beszélt már arról a menekültválság kezdete óta a miniszterelnök – nem egyedüliként –, hogy beláthatatlan károkat okozó hiba volt destabilizálni Líbiát, Szíriát és Irakot. A magyar álláspontot azonban hiba lenne annyival letudni, hogy kicsik vagyunk, nekünk csak az a lényeg, hogy semmi nagy világégés ne sodorjon el minket, és lehetőleg túl fájdalmas választási helyzetekbe se kényszerítsenek. Ugyanis miközben a nyugati vezetők azon töprengenek, hogy mennyit nézzenek el Erdogan elnöknek cserébe azért, hogy megállítja a migránsokat, Orbán hónapokkal ezelőtt is azt próbálta megértetni kollégáival, hogy Európa nem ülhet le a törökkel tárgyalni úgy, hogy zsarolható. Képeseknek kell lennünk arra, hogy megvédjük a saját külső határainkat, s ha ez nem megy, és rászorulunk Törökországra a migrációs válság rendezésében, akkor nagy bajban vagyunk.
http://magyarhirlap.hu/cikk/62536/B_terv
Kormánykézen a Népszabadság?
Nem tudom megmondani, hogy ez esetben gyors, vagy lassú volt-e a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel ilyen fúzióra még nemigen volt precedens - mondta lapunknak Urbán Ágnes, miután a hatóság közölte: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szakhatósági hozzájárulását követően engedélyezte, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. felett.
Mindez erősítheti az - a lapunk forrásai által újfent megerősített - értesülést, miszerint a Nemzeti Sportot, a Népszabadságot és a Világgazdaságot is kiadó Mediaworks tulajdonosa tárgyalt és tárgyal a kormányoldallal a cégcsoport sorsáról, esetleges kormányközeli médiaportfólióba kerüléséről. Nem tudni, hogy a Spéder Zoltánnal is szoros üzleti viszonyban lévő Pecina találkozott-e már a kormányfővel, ám máig egyik fél sem cáfolta információnk, miszerint találkozót kért Orbán Viktortól a cég jövőjével kapcsolatosan.
https://nepszava.hu/cikk/1101883-kormanykezen-a-nepszabadsag
Újabb milliárdok Orbán építkezésére
Újabb tízmilliárd forintot ad a kormány a Budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a Karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség rekonstrukciójára megy, amelynek költségei így már elérik a húszmilliárd forintot is - szúrta ki a Napi.hu. A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt.
http://nepszava.hu/cikk/1101911-ujabb-milliardok-orban-epitkezesere
ÜZENT A PÁPÁNAK AZ ISZLÁM ÁLLAM
Magyar Idők Online
”A parancs egyértelmű. Allah azt mondja: meg kell ölni a hitetleneket, majd a bálványokban hívőket, ahol csak rájuk találsz„ – idézik az Iszlám Állam propagandafüzetében megjelenteket, ahol egyértelműsíti a terrorszervezet: ”dzsihádot vívnak Allah akarata szerint„.
”Gyűlölünk titeket„ – írta továbbá az Iszlám Állam, amely hozzátette, hogy ez a gyűlölet akkor sem szűnne meg, ha ”a Nyugat abbahagyná a bombázásokat„, a ”muszlimok kínzását a börtönökben„, és akkor is gyűlölik a keresztényeket, ha adót fizetnek nekik (ezt egyébként valóban meg is kell tennie az szélsőséges muszlimok fennhatósága alatt élő keresztényeknek). Gyűlöletük az írás szerint addig tart, amíg nem iszlamizálják a ”hitetleneket„.
http://magyaridok.hu/kulfold/uzent-a-papanak-az-iszlam-allam-889492/
Állítólag nem sért EU-jogot a dohányellátás monopolizálása
Az MTI meg nem nevezett brüsszeli forrásai szerint nem indít eljárást az Európai Bizottság a központi dohányellátóval kapcsolatban. A bizottság ezek szerint elfogadta a magyar kormány érvelését, és egyetért azzal, hogy a dohánypiac monopolizálása nem sérti az uniós versenyjogot.
Az értesüléseket Lázár János is megerősítette, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint sem kötelezettségszegési eljárást, sem más hivatalos vizsgálati eljárást nem indít az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága a központi dohányellátó működésével összefüggésben.
A bizottság Lázár szerint arról értesítette a magyar kormányt, hogy bár tiltott állami támogatással kapcsolatos panasz érkezett a testülethez, Magyarország érvei és javaslatai meggyőzőek voltak. A miniszter azt is elmondta, ősszel a kormány néhány pontosítást fog javasolni a jogi szabályozáson annak érdekében, hogy a tiltott állami támogatás gyanúja a jövőben se merülhessen fel a dohányellátó működésével összefüggésben.
http://index.hu/gazdasag/2016/08/03/allitolag_nem_sert_eu-jogot_a_dohanypiac_lenyulasa/
Vizoviczki a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal ünnepelte, hogy betiltották a dohányzást a szórakozóhelyeken
Arról azonban eddig senki nem írt, hogy
Vizoviczki pénze megjelent több, fideszes kötődésű reklámkampányban is.
Benne volt például abban a kampányban, ami 2012 tavaszán indultFellélegezhetünk címmel. 2012. április 1-jén járt le ugyanis a türelmi idő, amit a szórakozóhelyek üzemeltetői és a zárt közterületek fenntartói kaptak a dohányzás betiltására. Ekkortól teljes egészében életbe lépett a tiltás, érkeztek is a bírságok a bent dohányzók miatt.
Offshore-cégekből is érkezhetett Vizoviczki óvadéka
A Vizoviczki-birodalom V. kerületi központi irodájában végzett házkutatások idején például
több offshore-cég iratait is lefoglalták.
A nyomozók egészen pontosan 4 cég iratait találták meg, ezek között voltak számlák, okiratok és bélyegzők is. F. Noémi anyja a vallomásában elmondja, hogy ezek közül két cégnek papíron ő a tulajdonosa, és az egyik talán a Seychelle-szigetekre, a másik pedig Ciprusra van bejegyezve. Azt viszont N. Erika nem tudta, mit csinálnak ezek a cégek, sőt úgy emlékezett, hogy az egyik egészen biztosan nem csinál semmit. A vallomásában elmondta még, hogy tudomása szerint volt egy offshore-cég F. Noémi apjának nevén is.
http://444.hu/2016/08/03/offshore-cegekbol-is-erkezhetett-vizoviczki-ovadeka
Egy legenda befejezi: Király Gábor visszavonul a válogatottságtól
A magyar válogatott Európa-bajnokságon remeklő kapusa, a 40 éves Király Gábor bejelentette be, hogy többet nem lép pályára a nemzeti tizenegyben.
Király 18 éve védte először a válogatott kapuját: 1998-ban még Bicskei Bertalan szövetségi kapitány alatt játszott első alkalommal Ausztria ellen, egy emlékezetes 3-2-re megnyert meccsen Bécsben. Azóta összesen 107-szer húzta magára a válogatott mezt, ami rekord.
http://444.hu/2016/08/02/kiraly-gabor-visszavonult-a-valogatottsagtol
Felbujtás a vád a parkolóbérletes ügyben - Mózes Ervin: Képtelenség az ügyészség álláspontja
Közel húsz éve ismert az ügyészség és a közvélemény előtt, hogy más nagyvárosokhoz hasonlóan Szegeden is ingyen kapnak parkolóbérletet a képviselők, rendőri vezetők, bírák és ügyészek a közfeladatuk ellátásához. Úgy néz ki, ez csak Szegeden törvénysértő, ahol már hat gyanúsítottja van a parkolóbérletek ügyében négy éve folyó nyomozásnak. Felbujtással vádolják Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábor kabinetvezetőt.
Négy éve nyomoznak a szegedi ingyen parkolóbérletek ügyében, amelyből rendre napvilágra kerül néhány részlet. A legújabb fejleményekről Mózes Ervin nyilatkozott lapunknak.
Ölettek-e adójogászt Putyinék? Könyvet írt a Magnyitszkij-ügyet kirobbantó spekuláns
Hogyan csinált a Putyin-rezsim emberijog-védőt egy kőkemény amerikai-brit kapitalistából? Mi az igazság a befektető orosz ügyvédje halálesete ügyében? Mi történik azokkal, akik ujjat húznak az orosz oligarchákkal? Bill Browder Vörös jelzés című könyve kötelező olvasmány azoknak, akiknek életkoruk miatt nincsenek vagy megkoptak az emlékei a szovjet-csatlós Magyarországról, de főképp azoknak, akik szerint nem is olyan nagy baj, hogy Komp-ország megint Kelet felé tart.
1,4 milliárdért fog kampányolni a kormány az EU-ban, megint Rogán szomszédja kapta a megbízást
A verseny nélküli közbeszerzést Csetényi Csaba cége nyerte. Lesz német nyelvű fotóalbum és játékfilm is, plusz kulturális-művészeti rendezvények Berlinben, Párizsban és Londonban.
A feladat három részből áll:
1, német nyelvű fotóalbum Magyarország kulturális-történelmi értékeiről minimum ötezer példányszámban, és háromszáz oldal terjedelemben
2, sajtókampány lefolytatása Németországban az 1956-os szabadságharcról és forradalomról, ennek keretében a történelmi és kulturális kapcsolatok megerősítését célzó minimum 40 perces dokumentumfilm készítése, valamint egy releváns témájú játékfilm, és ezekhez kapcsolódóan pozitív tartalmú szerkesztőségi anyagok megjelentetése
3, kulturális-művészeti rendezvények megvalósítása Berlinben, Párizsban és Londonban
A nyertesekkel július 12-én kötött szerződést a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a közbeszerzésen pedig nem volt nyílt verseny. Rogán Antal hivatala rendkívüli sürgőséggel indokolja a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, továbbá hivatkoznak arra, hogy ezeket a feladatokat a 2018/2016. számú kormányhatározat írja elő. A kormányhatározat azonban nem nyilvános, nyoma sincs a Magyar Közlönyben.
https://blog.atlatszo.hu/2016/08/14-milliardert-fog-kampanyolni-a-kormany-az-eu-ban/
A FELBUJTÓ
Gajdics Ottó Magyar Idők
Már európai parlamenti meghallgatása után felmerült a kérdés: milyen alapon beszél bele Soros György abba, hogy miként kezeli az illegális bevándorlás problémáit az unió? Nem ebben a visszafogott stílusban fogalmaztak még a mérsékeltebbek sem, amikor a milliárdos spekuláns ötletei és pontjai napvilágot láttak például a milliós nagyságrendű befogadásról és az ezt lehetővé tevő hitelfelvételről.
Mára viszont káromkodni is csak dühtől elfúló hangon tud az ember, amikor arról értesül, hogy a rejtélyes civilek, akik éhségsztrájkra, balhézásra, törvénysértésre buzdítják a migránsokat a magyar határ szerb oldalán, még mindig Soros tenyeréből esznek.
A hírek szerint a Nyílt Társadalom Alapítvány egyik csoportja olyan kiadványokat osztogat a balkáni útvonalon bonyolított invázió szereplőinek, amelyek nyíltan a hatóságok átverésére biztatnak, ahhoz adnak ötleteket, miként lehet a legfurmányosabb módon kijátszani a megcélzott ország törvényeit. A „hasznos” tanácsok mellett térképek, telefonszámok segítik a bűnözőket abban, hogy a lehető legnagyobb átéléssel tudják előadni a kellő pillanatban a szegény, háború elől menekülő üldözött szerepét.
Ráadásul a színtársulat által szétdobált hátizsákok emblémájáról leolvasható az is, hogy a felbujtóként elkövetett bűncselekményben Soros társa az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is.
http://magyaridok.hu/ahelyzet/a-felbujto-887323/
A BALOLDAL A SAJÁTJAIVAL IS SZEMBEMEGY
Bákonyi Ádám Magyar Idők
Felemásan sült el az Együttnek a kvótaellenes népszavazásra buzdító plakátok ellen meghirdetett országos „ragasztóakciója” – derül ki a párt támogatóinak Facebook-reakcióiból.
A mindkét oldalról tett szélsőséges megnyilvánulások mellett tucatnyi őszinte értetlenségről, csalódottságról szóló bejegyzés található. „Egyetértek Juhász úr nézeteivel Rogán, Orbán stb. tekintetében, de a menekültkérdésben nem! Igenis elmegyek szavazni a menekültkvóta ellen” – írta az Együtt alelnökének, Juhász Péternek az egyik szimpatizáns, miután a párt vezetői „A menedékkérő nem ellenség. Ne szavazz Európa ellen!” feliratokkal elkezdték leragasztani a kormányzati plakátokat.
http://magyaridok.hu/belfold/a-baloldal-a-sajatjaival-is-szembemegy-886255/
Segélyből él a németországi szírek fele
A Németországban élő szírek majdnem fele Hartz IV-támogatásokból él, derül ki a német munkaügyi hivatal által közölt friss számokból. Áprilisban 1,541 millió külföldi vette igénybe a munkanélküli segélyt, ami 12,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
http://migracio.mandiner.hu/cikk/20160803_segelybol_el_a_nemetorszagi_szirek_fele
Olyasmire képes Zuckerberg mesterséges intelligenciája, amire nem is gondolna
A Facebook-vezér szerint ha végzett, az egész házat a hangjával tudja majd vezérelni. Most ennél valamivel kisebb eredményt ért el, de azért kezdetnek már ez sem rossz.
Idén januárban jelentette be Mark Zuckerberg, hogy valami különleges dolog építésébe fogott bele. A terve szerint egy olyan mesterséges intelligenciát (MI) épít a házuk köré, ami segít elvégezni a mindennapos feladatokat. Leginkább a Vasember című filmben látható technológiához hasonlította az elképzelését, azóta viszont nem sokat lehetett hallani róla. Most egy interjúban elárulta, hol tart a fejlesztés.
Zuckerberg a The Verge-nek elmondta: sikerült egy valós előrelépést elérni ezen a téren, az MI által vezérelt rendszer már képes arra, hogy bizonyos jelre pirítóst süssön neki. Persze mi ez ahhoz képest, hogy a tervei szerint a ház mindenhol felismerni a hangját, arc alapján azonosítja be a barátokat és figyel a gyerekére. Ugyanakkor a pirítós készítésnek nagyon is van értelme, és már az igazán intelligens megoldás lefejlesztésén is rajta van a Facebook-vezér.
http://hvg.hu/tudomany/2016803_zuckerberg_facebook_mesterseges_intelligencia
Nyugat-Magyarország kiürült
Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben lassan nem a jól képzett szakemberek fogynak el, hanem gyakorlatilag mindenki, aki munkát vállalna. Nem csak Ausztria, Szlovákia is szívja el a munkaerőt
Vas megyében gyakorlatilag elfogyott a munkaerő, az állásbörzéken már nem a munkavállalók, hanem a cégek állnak sorba. Még ennél is rosszabb a helyzet Győr-Moson-Sopron megyében, amely az ország egyik legfejlettebb térsége.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/nyugat-magyarorszag_kiurult.12.235601.html
Putyin igazán nagy bajba került
Egyelőre fogalma sincs Vlagyimir Putyin orosz államfőnek arról, mit kezdjen az orosz gazdaságot sújtó válsággal, tanácsadói homlok egyenest ellenkező ötletekkel bombázzák, és enyhén szólva vicces lesz, ha ezek közül lólépésben válogatva próbál összehozni valamilyen "megoldást".
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/putyin_igazan_nagy_bajba_kerult.618657.html
Popsztár, celeb, politikus a szégyenlistán - ők a nagy adótartozók
Faludy György özvegyén és Baby Klári énekesnőn is több mint tízmillió forint adótartozást hajtana be a NAV. Az új adóslistán celebet, orvost, tanácsadót, egykori politikust és sportvezetőt is találtunk.
http://www.napi.hu/ado/popsztar_celeb_politikus_a_szegyenlistan_ok_a_nagy_adotartozok.618737.html
Nem Merkel politikája a hibás a német támadásokért
A würzburgi és az ansbachi merénylet után Németországban ugyan kismértékben csökkent Angela Merkel támogatottsága, de a lakosság túlnyomó többsége nem gondolja, hogy a kancellár menekültpolitikája felelős a támadásokért - mutatták ki szerdán ismertetett felmérések.
Clinton pártjában elkezdődött a tisztogatás
Lemondott az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottságának – a párt vezető szervének – további három munkatársa. Hivatalosan nem indokolták meg távozásukat, de elemzők szerint az e-mail-botrány után elkezdődött a pártvezetés megtisztítása.
A kormány nem visszavon százmilliárdokat, csak áttekint és összehangol
A visszavont milliárdok nyomában: megpróbáltuk kideríteni, miért farolt ki a kormány az autópálya-fejlesztésekből. Érdekes választ kaptunk
“A gyerekek haja kihullott, remegett kezük-lábuk, néhányan megnémultak”
500 kilométer hosszan húzódik a front az oroszbarát szakadárok és az Ukrajna által ellenőrzött területek között. A sűrűn lakott régióban több tízezer fegyveres harcol egymással. Állásaik olyan közel vannak egymáshoz, hogy még a könnyű gyalogsági fegyverek is képesek súlyos károkat okozni.
A Minszkben 2015 februárjában megkötött fegyverszüneti megállapodást, amelynek egyik legfőbb célja a nehéz fegyverzet leszerelése volt, egyik fél sem tartja be. A civil lakosság, ami csak az ukrán oldalon becslések szerint százezer embert jelent, állandó életveszélyben van. A háborús övezetben élő civileknek, akiknek többsége nő és gyermek, az erőszak borzalmaival kell szembenézniük. A munkahelyek megszűntek, a családok széthullottak, az élet megállt. A túlzott alkoholfogyasztás, amely korábban az orosz ajkú falvak férfi lakosságára volt jellemző, már az ukrán nők körében is egyre gyakoribb.
Egyházi önkéntesek szerint a harcok közvetlen közelsége súlyos egészségügyi tüneteket okoz. Beszámoltak arról, hogy a júniusi kemény összecsapásokat követően a „gyerekek haja kihullott, remegett a kezük és a lábuk, néhányan megnémultak”.
http://24.hu/kulfold/2016/08/03/a-gyerekek-haja-kihullott-remegett-kezuk-labuk-nehanyan-megnemultak/
A Nemzetközi Antidopping Ügynökség reformokról beszél
Kész a reformokra Craig Reedie, a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) vezetője, aki ezt arra reagálva jelentette ki, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kedden azt mondta: világszerte felül kell vizsgálni a doppingellenőrzési rendszert.
Reedie a NOB teljes ülésén, Rio de Janeiróban úgy fogalmazott: a jelenlegi rendszer nem rossz, de lehet rajta javítani. Egyúttal visszautasította a Bachtól érkezett kritikát, amely szerint a WADA túl későn reagált az Oroszországot érintő doppingbotrányra.
Átment a zebrán a Király utcánál, és jól megütött egy embert csak úgy – felvette a kamera
A népszavazás után küldi majd szét „konzultációs” íveit a Jobbik
A pártelnök elmondta: az íveket 4,2 millió háztartásba juttatják el, több tízmillió forint költséggel számolnak. A „Valódi nemzeti konzultáció” elnevezésű akcióban 5-5 kérdést tesznek fel az egészségügy, az oktatás és a korrupció témájában.
http://24.hu/kozelet/2016/08/03/a-nepszavazas-utan-kuldi-majd-szet-konzultacios-iveit-a-jobbik/
N. Kósa Judit Eastern
ahogy Eörsi Mátyásnak, természetesen nekem sincs fogalmam arról, hogy miért javasolt Szijjártó egy elszánt ellenzékit ennek a kifejezetten harmadik évezredi nemzetközi szervezetnek az élére. Pont annyira elképzelhető, hogy a Fidesz–KDNP soraiban egyszerűen nem talált senkit, aki Madeleine Albright szellemében szeretett volna dolgozni a szabadság eszményéért, mint az, hogy ez valóban valamiféle halovány visszatérés a hidegháború előtti világhoz. (Nem mellesleg: jó volna hinni abban, hogy ez utóbbi az igaz, s hogy létezik fideszes, aki ha csak egy ilyen periferikus ügyben is, de képes a lövészárok pereme fölé emelni az orrát.)
mára odáig züllött a közélet, hogy ha Eörsi Mátyás a kormánytól jelölést kap egy minden ízében neki való tisztségre, akkor hosszú közleményben kell exkuzálnia magát a rátámadó elvbarátai előtt, a Facebookon.
az ember csak reméli, hogy Eörsi jelölése nem egyszerűen egy ügyes trükk volt Szijjártóéktól. Mondjuk annak felmérésére, hogy a legpimfebb ügyekben képes-e józan gondolkodásra a magát demokratikusnak valló ellenzéki közeg, vagy már ezen a szinten szétszedi magát?
http://nol.hu/velemeny/eastern-1626161
BARTUS LÁSZLÓ: EÖRSI A SARKON
Eörsi Mátyás személyében megtalálták a leggyengébb láncszemet, aki gondolkodás nélkül eladta magát az első szóra. Eörsi nincs egyedül, lett volna még néhány hasonló jelölt, de vele biztosra mehettek. Nem nehéz megjósolni, hogy az első illegetés után az lesz a többiek leghőbb vágya, hogy ők is részesüljenek valami hasonló koncból.
Az eljárás az "Adj király katonát!" című gyerekjátékra emlékeztet, amelynek lényege, hogy ha sikerül az ellenfél láncát szétszakítani, akkor egyenként áthúzzák magukhoz a másik csapat tagjait. Az "Adj király katonát!" felszólításra a válasz az, hogy "Magamat vagy rongyos bakát". Szijjártó Orbán parancsára a "rongyos bakát" választotta. S mire a király sorra kerül, van ott még ugrásra készen jó néhány rongyos baka.
https://nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-eorsi-a-sarkon
Extrémségek
A német, az egy józan nép. A magyar, az valami más. Vélemény.
„…a magyar közgondolkodásban vagy inkább közérzületben kimondatlanul mindig is volt egy gondolat. Az én fejemben ez nemcsak érzületként, hanem gondolatként is ott volt, hogy a németek, akik ugyan gyakran jelentettek komoly veszélyt az elmúlt ezer év során a magyarokra nézve, összességében mégiscsak hasznos, hogy ott vannak tőlünk nyugatra, mert az egy józan nép, azon nem jutnak keresztül az extrémitások, se a szellemi extrémitások, se az őrült gazdasági ötletek, se a biztonságunkat megrengető terrorakciók. Az elmúlt ötven évben mindig is így tekintettünk Németországra, mint ami a mi biztonságunk nyugat felőli garanciája, és ezért nem ugyanaz a súlya a magyar ember fejében a tegnapi müncheni eseményeknek, mint ami volt Nizzában. Nemcsak arról van szó, hogy közelebb van hozzánk, hanem ez a németeknél történt, akikről mi egy egészen más képet őriztünk a fejünkben.” (Orbán Viktor, Tusnádfürdő, 2016. július 23.)
És ha odaszólna erre a csapos, aki persze szintén mi magunk volnánk, hogy ő ebből semmit nem ért, de különben is most már záróra, igyuk ki, fizessünk, és próbáljunk meg ügyesen hazabotorkálni, akkor mit válaszolnánk? Azt, hogy ő ne beszéljen, mert nincs is, mert ha lenne, akkor már két fejünk lenne, ami pedig lehetetlen, hiszen köztudottan csakis egyetlen közös magyar érzületű és gondolatú, nyugati extrémitásoktól jól védett fejünk van, ötven vagy pláne ezer éve?
Ezért csak ülünk ott a napon és mind tapsolunk? Józanul?
http://hvg.hu/itthon/20160803_Extremsegek
Gülen: Ez az egész inkább tűnik egy hollywoodi mozifilmnek, mint egy katonai puccsnak
CNN International riporterének Gülennel készített interjújában, a Törökországi puccskísérlet megszervezésével vádolt, manapság visszavonultan élő muszlim hittudós szerint valakik megrendeztek egy színpadi jelenetet, majd a fanatikusok belerángatták a többieket” –, mondta. „Ez az egész inkább tűnik egy hollywoodi mozifilmnek, mint egy katonai puccsnak. Ez olyan, mintha előre megírták volna. Ez abból is látható, ahogyan a részleteket kidolgozták még a megvalósítás előtt”
Illetve elképzelhető, hogy a támogatói között lehettek olyanok, akik részt vettek a hatalomátvételi kísérletben, de továbbra is tagadja, hogy neki közvetlen köze lett volna az eseményekhez.