2016, augusztus 29 - 08:19 Sajtószemle

A Pest Megyei Kormányhivatal azt a tájékoztatást adta: a méltatlanság mint a polgármester magatartásához kötődő jogintézmény mindaddig fennáll, amíg az érintett az alapul szolgáló büntetőjogi jogkövetkezményeket viseli.

Ezt az álláspontot képviseli a Fővárosi Ítélőtábla és a Belügyminisztérium is. A tárca azt közölte: méltatlanság miatt a képviselő-testület határozatával megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A törvény szerint a polgármesterre megfelelően alkalmazni kell az önkormányzati képviselőre vonatkozó méltatlansági szabályokat.

Így aztán az eredmény kihirdetése után valószínűleg hosszas jogi huzavona kezdődik. Az újra megválasztott polgármester mögött nemcsak a város akarata áll, Gyenes Levente minden jel szerint az önkormányzati képviselők többségének támogatására is számíthat. A gyömrői testületbe a 2014-es önkormányzati választáson ugyanis túlnyomórészt a Gyenes-féle civil szervezet jelöltjei jutottak be.

http://nol.hu/belfold/gyomrot-nem-erdekelte-az-adocsalas-siman-ujravalasztottak-az-elitelt-polgarmestert-1629561

 

Inkább lebontanák a budai Vár forradalmi épületét

 

L. Simon László „elkeserítőnek találta” a budai Vár egyik ikonikus szocmodern épületét, az egykori Országos Villamos Teherelosztó tömbjét. Bár ő már nincs pozícióban, egy júniusi kormányhatározat szerint le kell bontani Virág Csaba alkotását. De tervet arról, hogy mi kerülne a helyére, eddig senki sem látott.

 

http://nol.hu/kultura/a-rondasag-viszonylagos-1629559

 

„Viktor, rúgd tökön a vén idiótát!” - A pápát gyalázó kommentek árasztották el Orbán Facebook-oldalát

 

Néhány óra alatt több száz gyűlölködő kommentár árasztotta el Orbán Viktor közösségi oldalát, miután közös képet közölt Ferenc pápával Audiencián címmel. 

Személyes meghallgatáson fogadta Ferenc pápa a  magyar miniszterelnököt. A kormány bevándorló-ellenes kampányának hatását a hozzászólásokból is le lehet mérni. A kommentelők nagy többsége mind Ferenc pápáról nyilatkozik negatívan, míg a migrációellenes politikájáról ismert miniszterelnököt az egekbe magasztalja.

 

http://nol.hu/belfold/papa-orban-viktor-facebook-hozzaszolas-gyuloletkeltes-1629555

 

Elbukott az EU és az USA egyezménye

 

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közti szabad kereskedelmi egyezményről (TTIP) szóló tárgyalások kudarcba fulladtak – nyilatkozta vasárnap Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter.

– Az USA-val folytatott egyezkedés de facto megbukott, mert mi, euró­paiak nem akartuk alávetni magunkat az amerikai követeléseknek – mondta egy a ZDF-nek adott interjúban Németország alkancellárja.

A felek három éve tárgyalnak a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről, s az idén tettek volna pontot ezek végére, ám több kérdésben más álláspontot képviselnek – emlékeztet a Reuters hírügynökség, amely az interjú vetítése előtt közölt részleteket annak átiratából.

http://nol.hu/gazdasag/elbukott-az-eu-es-az-usa-egyezmenye-1629567

 

Putyin ujja már a gombon van?

 

Oroszországnak – Franciaország és Nagy-Britannia példáját követve – végre meg kellene békülnie azzal, hogy (a sajátos és gazdag kultúráján túl) nincs benne semmi kivételes, és a világ sorsának alakulása sem tőle függ. Ha Moszkva nem erején felüli ábrándokat kergetne, hanem végre saját politikai közösségének boldogulásával foglalkozna, akkor talán a nem túl távoli jövőben hatékony és erős gazdaságot tudna létrehozni, lehetnének elsőrangú egyetemei, és a hétköznapi élet komfortja is egyre közelebb kerülne – nemcsak néhány nagyvárosban, de vidéken is – a Nyugat-Európában megszokotthoz.

 

http://nol.hu/kulfold/putyin-ujja-mar-a-gombon-van-1629553

 

Bestiák

György Zsombor Magyar Nemzet

A kormányzati úthenger pályáját látva, tapasztalatokkal felvértezve mondhatjuk, ha az új bíróságra – ahol a döntéshozatalban bírák mellett közigazgatási szakemberek is részt vesznek majd – a politika beteszi a lábát, abból jó nem sül ki. Konkrét esetekből levezethetően kijelenthető, hogy egy ily módon felálló testület mindent meg fog tenni például azért, hogy a milliárdos közpénzszórásra vonatkozó információk kiadását blokkolja. Eddig egyenként, ügyenként próbáltak kibúvót találni, hogy megtagadhassák a közérdekű adatok kiszolgáltatását, most intézményi szinten, „tömbösítve” lehet majd elkaszálni ezeket a kérelmeket. Maguk a politikusok pedig bármely még létező fórumon széttárhatják majd a karjukat, és azt mondhatják, hogy a szabad és független bíróság döntését ők bizony nem kérdőjelezhetik meg. Képzeljük ezalatt magunk elé ezeket a vezető politikusokat, ahogyan a cinizmus kiül az arcukra!

Az ügyben megszólalt jogi szakértők, például Fazekas Marianna vagyLattmann Tamás is arra utalt, minden a bírósághoz kerülő döntéshozókon múlik majd, vagyis lényegében azon, hogy az adott ítészek mennyire lesznek a hatalom kiszolgálói. 

http://mno.hu/vezercikk/bestiak-1359050

 

Orbán: Segítünk az üldözött keresztényeken

 

Orbán Viktor miniszterelnök a Közel-Keleten szolgáló keresztény vezetőkkel tanácskozott szombaton Rómában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A megbeszélésen III. Junan szír katolikus pátriárka, Bésara Butrosz Rai maronita pátriárka, Jean-Clément Jeanbart, Aleppó melkita érseke, II. Ignatius Afrám szír ortodox pátriárka és Anba Gabriel kopt püspök vett részt.

Az egyeztetés legfőbb témája a keresztényüldözés volt, ugyanis jelenleg a közel-keleti térségben élő keresztények a legkiszolgáltatottabbak a világon – ismertette a sajtófőnök. Orbán Viktor a tanácskozáson kijelentette: Magyarország fellép a keresztényüldözések ellen és mindenben kész támogatni e létükben veszélyeztetett közösségeket.

 

http://mno.hu/belfold/orban-segitunk-az-uldozott-keresztenyeken-1358988

Aki beszél a problémákról, nem kap munkát?

Az egészségügyi tiltakozásokban való részvétele miatt utasították el jelentkezését a Péterfy-kórházba – állítja az ápoló

A nyilvánosság előtt is gyakran kiállt társai érdekeiért Turcsányi Tibor ápoló, aki a Magyar Nemzetnek arról beszélt: úgy hiszi, korábbi nyilatkozatai miatt utasították el jelentkezését egy fővárosi egészségügyi intézményben. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban kezdetben azt mondták, felveszik, aztán mégis visszautasították, és más osztályra sem mehetett dolgozni. A kórház igazgatója lapunkkal azt közölte: az ápolót nem érdekelte a más osztályon történő munkavégzés.

Turcsányi Tibor 27 éves, jól képzett szakápoló a magasabb jövedelem miatt döntött úgy, Londonba költözik, ahol hamar talált is jól fizető, vendéglátói munkát. Két hónap után azonban hazaköltözött, a szerényebb fizetést választotta, hivatástudatból. OKJ-s ápolói végzettsége a magyar egészségügyben keresettnek számít, bármely osztályon dolgozhatna. Legalábbis ezt hitte, egészen addig, amíg a Péterfy Sándor Utcai Kórháztól, ahol kezdetben örömmel fogadták, végül elutasító választ nem kapott. Állítása szerint azért, mert jó kapcsolatot ápol a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Máriával, és mert többször kiállt a nyilvánosság előtt a társaiért. Májusban például kollégáival együtt egy ágytálat akartak adni Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, mert szerintük ez reprezentálja a kormányzat egészségügyhöz való viszonyát. Akkor Turcsányi úgy nyilatkozott: elegük lett az olyan napi problémákból, mint a fertőtlenítőszer és a gyógyszer hiánya, illetve abból, hogy megalázók a bérek.

 

http://mno.hu/belfold/aki-beszel-a-problemakrol-nem-kap-munkat-1358913

Merkel kitart menekültpolitikája mellett

A kancellár a kvótarendszerhez is ragaszkodik

MH/MTI – 2016.08.28. 21:06 

Kiállt az elmúlt hónapokban követett menekültpolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim menekülteket. A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is.

http://magyarhirlap.hu/cikk/64548/Merkel_kitart_menekultpolitikaja_mellett

Máté T. GyulaAngela alkuszai

Álláspont. A ballib alapvetés nem az, hogy reálisan felmérve erőinket cselekedjünk lehetőségeinkhez mérten. Ők alapból azt mondják, hogy gyengék és senkik vagyunk, és semmi esélyünk a függetlenségre.

Magyar Hírlap 

„Szeressük egymást, gyerekek!”

Merjünk újra nagyot álmodni, szép és biztonságos Európát, amelynek zászlaján ott virít óriási betűvel a „jóléti ígéret” és apró lábjegyzetként a „humanitárius felelősségvállalás”. S amelyhez mellékelve lesz egy égszínkéken barátságos útmutató, amelyben pontról pontra jelzik, hogy miről dönthet ezentúl a de facto Berlin és Párizs által kijelölt Európai Bizottság – gyakorlatilag mindenről –, és miről – lényegében semmiről – a nemzetek által megválasztott kormányfőket tömörítő Európai Tanács. Ez az az „Európai Egyesült Államok” program, amellyel a szeptember 16-i uniós csúcsig végigházalja Európát Angela Merkel, és ez az az Európai Unió, amelynek érdekében véresre tapsolja kezét a hazai „demokratikus ellenzék”. Amiért beáll a német kancellár ideológiabrókerjeinek, Brüsszel bürokratáinak kisstílű pesti alkuszainak. Ez az a megálmodott német–francia tengelyű EU, amelyre gyakorlatilag nemet mondtak a visegrádi négyek, leghatározottabban Magyarország. Kiváltva ezzel Gyurcsányék és az MSZP menetrendszerű hisztériarohamát. 

„Merjünk kicsik lenni!”

http://magyarhirlap.hu/cikk/64584/Angela_alkuszai

 

Betett a Voldemort-botrány a szociális szövetkezeteknek

A korrupciós botrányok és a végiggondolatlan tervek miatt sok településen csalódtak a szociális szövetkezetekben, a kormány pedig nem támogat civil szociális foglalkoztatási formákat. Végeredményként a Voldemort-botrány legnagyobb kárvallottjai a halmozottan hátrányos helyzetű, piaci munkára alig alkalmas tízezrek.

 

http://nepszava.hu/cikk/1104257-betett-a-voldemort-botrany-a-szocialis-szovetkezeteknek

 

Péterfalvi rászólt a Klikre

Az adatvédelmi hatóság felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyekre az információs törvény kötelezi a szervezetet – írta a Magyar Nemzet. Szintén a Klik-et érintő kritika, hogy a héten az LMP jelezte: tiltakoznak a politikai alapú kinevezések ellen.

A lap korábban számolt be arról, törvénysértő, hogy a Klik 2013 óta nem tölti fel honlapjára az ötmillió forint feletti szerződéseit. Sőt mi több, a három évvel ezelőtti adatok között is elképesztő hibák találhatók: számtalan megyei szerződés lejárati dátumaként 2999 vagy 8900. december 31-ét jelölték meg, de akadt olyan is, amely 1905-ben járt le. A feljelentéseiről elhíresült Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult. Péterfalvi Attila elnök válasza szerint a Klik nemcsak saját honlapján, hanem az egységes közadatkeresőben sem teljesítette naprakészen és hiánytalanul tájékoztatási kötelezettségét, holott közfeladatot ellátó szervként biztosítania kell a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.

http://nepszava.hu/cikk/1104284-peterfalvi-raszolt-a-klikre

 

A rendőrség nekiment az Átlátszó oknyomozó portálnak

Kék egyenruhás rendőrök kutyákkal, ököllel és gázsprével verik vissza a menekülteket a szerb-magyar határon - írta meg szombaton az oknyomozó portál a Szerbiában és Magyarországon dolgozó humanitárius szervezetek, köztük aKatolikus Egyház két segélyszervezete beszámolója alapján.

Nos, mindezeken úgy felmérgedt a rendőrség, hogy túlmenve a szokásos közlemény-, vagy cáfolat-szerű reagálások stílusán, a police.hu-n megjelentetett dokumentumbana gyakran - a témához képest mindenképpen meglepő - gunyoros hangú kioktatás,rendreutasítás mellett, minősítgetni is kezdte az oknyomozó portált, annak szerkesztőit. ( szöveghű közlés következik) 

 

http://nepszava.hu/cikk/1104223-a-rendorseg-nekiment-az-atlatszo-oknyomozo-portalnak

 

Melyik az a külföldi cég, amit évente kétmilliárd forinttal támogat az állam?

Második éve a kizárólagos állami tulajdonban álló Hungaroring Zrt. rendezi a Red Bull Air Race budapesti versenyét. Bár a magyar állam sok olyan dologra költ, ahol elsőre még a legjobbat feltételezve is nehéz azonosítani közérdekű célt, de az azért még így sem mindennapi, hogy egy ugyan ma már globális látványosságként lebonyolított, ám továbbra is elsősorban egyetlen energiaital-gyártó gazdasági promócióját szolgáló versenysorozat megrendezésére költenek évente majdnem kétmilliárd forintot az adófizetők pénzéből. Annak igyekeztünk utánajárni, hogy pontosan mire megy el ez az összeg.

 

https://atlatszo.hu/2016/08/27/melyik-az-a-kulfoldi-ceg-amit-evente-ketmilliard-forinttal-tamogat-az-allam/

 

A Fővárosi Vízművek beperli az MKKP-t

Óriási reklám az ellenkampánynak.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt eddig összesen 22 millió forint adományt gyűjtött össze ellenplakátokra, amiket hamarosan elkezdenek kihelyezni.

Már be is mutatták a sajtóban, hogy milyen szövegek lesznek a plakátokon, amik között van vicces és komoly is.

A Fővárosi Vízműveknek azonban nem tetszik az, amelyik őket említi, ezért levelet írtak az MKKP-nak.

“Megdöbbenéssel olvastuk (…) Plakátjuk szövegezése teljes mértékben és komolyan alkalmas arra, hogy jelentősen negatív színben tüntesse fel a Fővárosi Vízművek Zrt. által nyújtott ivóvíz-szolgáltatást.

Önök a Társaságunk hírnevét kampányszövegükkel súlyosan megsértették. Emiatt azonnali jogi lépéseket kezdeményezünk. (…)

Felszólítjuk továbbá Önöket, hogy az eddigi megjelenésekkel legalább azonos felületen adjanak Társaságunk számára nyilvános elégtételt, közölve, hogy fenti szövegű plakátjuk megtévesztő és valóságtartalommal nem bíró volt.”

 

https://vastagbor.atlatszo.hu/2016/08/27/a-fovarosi-vizmuvek-beperli-az-mkkp-t/

 

Kamu volt a kapitalizmus legmenőbb elmélete?

 

Thomas Piketty az egész világot felkavarta a Tőke a 21. században című könyvével, amiben leírta, hogy a növekvő egyenlőtlenség a piacgazdaság elkerülhetetlen velejárója. Az IMF egyik fiatal közgazdásza viszont most utána számolt Piketty elméletének, és arra jutott, amit a sztárközgazdász állít, annak kevés köze van a valósághoz. És ennek leginkább az egyenlőtlenség ellen tüntetőknek kellene igazán örülnie.

 

http://index.hu/gazdasag/2016/08/28/piketty_egyenlotlenseg_kritika/

 

Így prosperál Kecskemét a Matolcsy-Szemerey-klán jóvoltából

 

Hullottak az állami kitüntetések augusztus 20-án azoknak a nyakába, akik a kecskemétiek ideológiai megdolgozásán munkálkodnak. Ebben a városban Matolcsy György jegybankelnök szellemi iránymutatásával még Orbán Viktor fogorvosa is Pallas Athéné szomszédja lehet.

 

http://hvg.hu/gazdasag/201635__matolcsyszemereyklan__kecskemeti_egyetem__kiserleti_labor__belepes_csak_rokonoknak

 

Megrohamozta egy kurd újság szerkesztőségét a török rendőrség

 

Megrohamozta az Azadiya Welat nevű kurd nyelvű újság diyarbakiri szerkesztőségét vasárnap késő este a török rendőrség, és a helyszínen lévő 27 újságírót őrizetbe vették - jelentette az IMC TV kurdbarát televízió. A török hatóságok az eljárást azzal indokolták, hogy "terrorista egyesületről" van szó.

 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20160828-roham-egy-kurd-ujseg-szerkesztosege-ellen.html

 

A kockás füzet titkai: ami benne van a hungáriás vádiratban, és ami nincs

 

Négyszázmillióról indultak, végül tízmilliárdos kárt okoztak ügyfeleiknek a Hungária brókerház bűnszervezetben csaló és sikkasztó fővezérei – olvasható a friss vádiratban.

Három panamai offshore cég svájci bankszámláira menekítettek ki egymilliárd forintot és kétmillió eurót a 2015 eleji brókercsődhullámban elvérzett Hungária Értékpapírból – derül ki a Pest Megyei Főügyészségnek a HVG birtokába jutott vádiratából. Bár a rejtélyes cégeket – Naruto Group Inc., Olimpatime Invest & Trade SA, Formentoga Group Inc. – a vádirat megnevezi, ezt az ügyet pár mondatban, mindenféle összefüggés feltárása nélkül intézi el. A 300 oldalas vádirat egy másik részében csupán halvány utalást tesznek arra, hogy a Hungária két „zárkózott természetű” tulajdonos-főnavigátora, az 58 éves Seres István és 66 éves élettársa, Kecskés Lászlóné előszeretettel utazgattak Svájcba és Németországba, és több külföldi ingatlanra is szert tettek.

Majdnem 400 pontban vádolják bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással Serest, Kecskésnét, valamint a társaság szakmai igazgatóját, a 36 éves Mihálka Ádámot. 

http://hvg.hu/gazdasag/201635__brokercsalas__tizmilliardos_kar__vadalkugyanu__ria_ria_hungaria

Hont András: Kis keresztem. Hogy szereztem?

 

A jobboldallal rokonszenvező értelmiségiek közül eddig senki sem emelte föl szavát, holott a bayeri futamok nem csupán a toleranciára, az emberi jogokra és méltóságra érzékenyeket sértik, de mindent, ami a polgári jó ízléssel, kényes konzervatív modorral, illemmel, emelkedettséggel kapcsolatba hozható. Lapzártáig sem a Nyelvstratégiai Intézet, sem a Családtudományi Társaság, sem a Professzorok Batthyány Köre nem adott hangot elemi erejű fölháborodásának. Pedig az esetet nem lehet elbagatellizálni. Az, hogy egy alpári, nyíltan szélsőséges nézeteket valló, emberek meghatározott csoportjai ellen hergelő hecczsurnaliszta állami elismerésben részesüljön, nem fordult elő ebben az országban legalább... legalább. Legalább tavasz óta.

Akkor kapta meg szintén a lovagkeresztet Bencsik András, a Magyar Demokrata nevű pogromszagú élclap főszerkesztője. Ezek szerint az föl sem tűnt. Ahogy már föl sem tűnik megannyi kitüntetett skribler, nyálnótaszerző, aljapolitológus, giccsmázoló, elborult fantaszta sem. Meg a régóta meglévő, kanonizált szimbólumok és intézmények helyébe állított vacakságok sem. Olyan, mintha a magyar kormány tréfás elhatározásból elkezdte volna fölszámolni a magyar kultúrát, de a kultúrfölényről deliráló zugprófétáknak és a holdudvar szklerózisértelmiségének természetesen ez sem tűnik föl, csak bólogatnak valami idült, kenetteljes mosollyal alibiszeánszokon, hogy jaj, de szépen beszél a miniszterelnök úr, amikor hagyományról és értékekről szónokol. Holott a hagyomány és értékek helyén mindenütt gagyi és szemét.

http://hvg.hu/velemeny/201635_kis_keresztem_hogy_szereztem

Schmidt Mária Európa izraelizációja

Úton vagyunk Európa izraelizációja felé. A Nyugat ballib elitjén kívül ez mára mindenki számára világos. Hogy ők miért áltatják magukat? Vagy mennyiért játsszák el, hogy óvatlanok, jóhiszeműek és „humánusak”? Annyit már mindannyian megtanultunk errefelé, hogy ingyen senki sem hülye. Főleg azok nem, akik hozzászoktak, hogy busásan megfizetik őket. (Gerhard Schrőder sem véletlenül ment át a Gaspromhoz lobbistának, miután kancellárként egy hatalmas összegű szerződést kötött velük. Barroso sem véletlenül landolt aGoldmann Sachsnál, azt követően, hogy a 2008-as válságban megértőnek mutatkozott gondjaik iránt. Tony Blair, a Clintonok, a BidenekKerryk stb. sok millió dolláros számlákat állítanak ki szolgálataikért, lobbistaként, tanácsadókként, előadókként, vagy fiak és rokonaik megbízatásai által.) Nem csodálkoznék, ha idővel újabb „átigazolásokról” kapnánk majd hírt, arról, hogy mostani „migránssimogatóink” közül ki, vagy kik kötnek ki Soros, vagy valami szaudi cég érdekeltségeinél.

De addig is nézzük meg kicsit alaposabban, mivel is állunk szemben. Próbáljunk válaszolni arra a kérdésre, hogy a múltját szégyenlő Nyugat miért siklik el olyan könnyedén afölött, hogy a muszlim gyarmatosítás Európa egy jelentős része számára évszázadokon keresztül fenyegetést, megszállást, milliós emberveszteséget jelentett? 

http://latoszogblog.hu/blog/europa_izraelizacioja

„Hogyan viszonyuljunk a Matolcsy pénzéhez?” - A jegybanki alapítványok a kultúrában

A Magyar Nemzeti Bank világraszóló botrányt kavaró alapítványai tudósokat és művészeket is támogattak. Megkérdeztük őket, mit gondolnak a sokat emlegetett pályázatokról és a saját szerepükről.

Sokan semmit nem reagáltak, míg többen már az érdeklődés tényét is zokon vették, és sértődötten utasították vissza megkeresésünket. A fenti felsorolásban tehát az átlagnál nyitottabb, a nyilvánosság tájékoztatását komolyan vevő műhelyeket találunk. Magukat a jegybanki alapítványokat most nem kerestük meg, de a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány így is a MÚOSZ etikai bizottságához fordult, mert „a vele támogatási szerződést kötő több partnerétől kapott bejelentések alapján” úgy ítélte meg, hogy a cikk szerzője újságíróként megsértette az Etikai Kódexben foglaltakat, amikor „a PAGEO Alapítvány támogatottjaihoz a lelkiismeret szabadságát sértő, fenyegető levéllel fordult”, valamint „felelősségre vonta és megfélemlítette a PAGEO Alapítvány egy pályázatának nyertesét” és „méltatlan magatartást tanúsított”. A keresetet a MÚOSZ elutasította.

Ami magukat a válaszokat illeti, a leggyakoribb reakció az általános pénzhiány felemlegetése. Látványos, mennyire forráshiányos területek ezek: panaszolják az MTA és az egyetemek költségvetésének csökkentését, a tudományos pályázatok megcsappanását, az NKA folyóiratkeretének megvágását és így tovább. Ezért többen kifejezetten örültek, mikor az MNB egyik-másik alapítványának pályázati kiírása a profiljukba vágott. Bár a sajtó rendszeresen cikkezett a körülöttük lévő anomáliákról, ezekről a pályázók többsége vagy nem hallott, vagy nem tartotta őket relevánsnak, mivel maguk a pályázatok nyíltak voltak, világos feltételeket támasztottak, és a pályáztatás menete megfelelt a szokásoknak. Akadtak azért olyanok, akiknek voltak fenntartásaik az alapítványok forrásaival és rendeltetésével kapcsolatban, „hiszen egyértelmű, hogy az MNB funkcióitól idegen egy ilyen tudományos szponzorálási tevékenység”, ugyanakkor nem állt rendelkezésükre más forrás – így bár nem akartak kompromisszumot kötni, a pályázatot benyújtották, és nyertek.

http://magyarnarancs.hu/belpol/hogyan-viszonyuljunk-a-matolcsy-penzehez-100418

A teljes magyar társadalom 89 százaléka tudja, hogy belefulladunk a korrupcióba

A fiatalok 84 százaléka azt is mondja, hogy nem szabad belenyugodni.

 

Martin József Péterrel, a Transparency International ügyvezető igazgatójával a korrupció hosszú távú hatásairól, régiós trendekről és a lopás mértékéről beszélgettünk e heti nyomtatott kiadásunkban. Az interjú alaphangját megadó részleteket – kedvcsinálóként – itt is közreadjuk.

http://magyarnarancs.hu/belpol/a-teljes-magyar-tarsadalom-89-szazaleka-tudja-hogy-belefulladunk-a-korrupcioba-100627

A török oligarcha elárulta, hogy Orbán Viktor támogatja Erdoğant és a török „demokráciát”

Az Orbán család közeli barátja, Adnan Polat jó nagyokat nyilatkozott.

 

Adnan Polat fényes karrierjéről, magyar kapcsolatairól és az Orbán családhoz fűződő viszonyáról a Magyar Narancs történetének egyik leghosszabb cikkében számoltunk be idén júniusban, amit tehát itt esélyünk sem lehet érdemben ismertetni. Már csak azért sem, mert a lényeg éppen az, hogy mennyire sokféle és erős ez a kapcsolódás. Polat a magyar–török kereskedelem mindkét irányát befolyása alatt tartja: ő a Török Külgazdasági Kapcsolatok Bizottsága (DEIK) magyar tagozatának elnöke, ugyanakkor most már 9 (!) magyar kereskedőházat üzemeltet Törökországban, Görögországban, Cipruson és Iránban. És miközben a magyar államtól már milliárdokat kapott utóbbiak működtetéséért, a cégei nekiálltak Tiborcz Istvánhoz köthető cégekkel üzletelni.

Az állami, üzleti és családi kapcsolatok keveredését semmi sem illusztrálja jobban, mint a lenti kép. Ezen Polat mellett a fia ül, aki Orbán Ráhel telefonját veszi át éppen, a miniszterelnök lánya mellett pedig Rahói Zsuzsanna, a Miniszterelnöki Kabinetiroda tanácsadója, Orbán Viktor korábbi főtanácsadója látható.

Cikkünk júniusi megjelenése óta sem állt meg az élet.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/adnan-polat-orban-torokorszag-100624

 

Baljós előjelek - Gémesi György szerint ez nem igazságos

Szerző: Szabó Kata | Vasárnapi Hírek

 

Az iskolák teljes államosításával a finanszírozás rendszere is változik, a tervek szerint az állam 50 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól az iskolák működtetéséért cserébe, ebből 21 milliárd forintot „szolidaritási hozzájárulásként”. A településeknek sávosan, az adóerőképesség (egy főre jutó havi adóbevétel) függvényében kell fizetniük, az állam azoktól az önkormányzatoktól szed be pénzt, ahol ez az összeg meghaladja a 32 ezer forintot. Erről kérdeztük Gémesi Györgyöt, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökét.

 

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/baljos_elojelek

Hogyan tovább, Tanítanék?

 

Látszólag háttérbe vonult a nyári szünidő idejére a Tanítanék mozgalom, amelynek képviselői azonban azt mondják: a kép csalóka, valójában az építkezés időszakát élik.

A tanévzáró eseményükön felhívást intéztek a tenni akaró pedagógusokhoz és civilekhez, hogy jelentkezzenek, amennyiben szeretnének részt venni a mozgalom további munkájában. Jelenleg ezeket a regisztrációkat mérik fel, hogy a jelentkezők pontosan milyen munkákba foghatók be, hogy még nagyobb társadalmi támogatottságot érhessenek el. Azt ígérik: a továbbiakban is látványos akciókra készülnek, a részletekről azonban még nem nyilatkoznak.

 

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/hogyan_tovabb_tanitanek

 

SARKOZY A BRITEKNEK PASSZOLNÁ ÁT A CALAIS-I MIGRÁNSOKAT

DAILY EXPRESS, LE FIGARO, MIRROR

Szilágyi Levente

 

Nicolas Sarkozy egy szombati kampánybeszédében azt követelte a britektől, hogy állítsanak fel központokat a calais-i menekültek befogadására. A 61 éves jobboldali politikus, aki a héten jelentette be indulását az elnökségért, keményebb fellépést ígért az illegális bevándorlás ellen és betiltaná a burkinit is.

 

http://magyaridok.hu/kulfold/sarkozy-briteknek-passzolna-calais-migransokat-953641/

 

HÚS A CSONTON

Sitkei Levente Magyar Idők

 

A menekülteket nem fogjuk tudni megállítani, ha kerítéseket építünk. Talán néhány évig működhet, de Európát nem alakíthatjuk át egy erőddé – mondta Angela Merkel. No nem most. Egy évvel ezelőtt, tavaly októberben. Egy nagyon öntudatos, nagyon európai uniós gondolkodású, nagyon német vélemény volt ez akkor. Bírálta azokat, akik nem így gondolkodnak, hiszen ez amolyan előjoga a mindenkori német kancellárnak, hogy akik nem értenek egyet vele, azokkal összevont szemöldökkel tárgyaljon.

Majd este lett és reggel, eljött a szilveszter, a kölni szörnyűség és a nagyon sokszor megénekelt zűrzavar. Angela Merkel pedig a visegrádi négyekkel ült pénteken egy asztalhoz, a lesajnált, lenézett, kicsi és öntörvényű négy ország képviselőivel, hogy egyeztessen a migránsokról. A közös Dunánkon nagyon sok víz folyt le azóta, megkérdőjelezve, hogy működik-e a Merkel-féle hagymázas elképzelés, és egyáltalán, a kancellár képes-e kezelni ezt az egész zűrzavart.

Soha nem látott belső viszályok tépázzák a német kormányt, a legendásan demokratikus és legendásan ellenzék nélkül működő CDU/CSU–SPD tandemet, a kicsi, lesajnált és lenézett, öntörvényű visegrádiak pedig hirtelen erőközponttá váltak. Nem kellett hozzá több cementet gyártani vagy a szabolcsi almát bevezetni az amerikai piacra, egyszerűen ki kellett tartani az álláspontunk mellett, és nem játszani a nekünk kiosztott pincsikutyaszerepet. A kis jóindulattal 28 tagú Európai Unióban elméletileg mindenkinek egy, a többiekével egyenértékű szavazata van.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/hus-a-csonton-950533/

 

GYŰLÖLKÖDŐ LOVAGOK KLUBJA

Csontos János Magyar Idők

 

A Népszabadság internetes oldalán, a Nol.hu-n olvashatók Föld S. Péter „humorista” veretes szavai Bayer Zsolt barátomról – és amúgy mellékesen néhány civilről, miniszterről és közjogi méltóságról – visszafogottan balliberális, már-már gyurcsányi stílbravúrral, indulatmentesen megnyilatkozva, amely parlagias textusokat a szövegkörnyezetéből szükségképpen kiragadtam, ezúton kérek elnézést a decens polgári ízlésen messze kívül eső idézettechnikáért: „… a kurva anyját annak, aki kitalálta, hogy ezt a gecit kitüntessék. Annak is, aki jóváhagyta a kitüntetést. Annak is, aki rábólintott, átadta. […] És most kérem én is azt a kurva lovagkeresztet.”

Nos, ha bárkiben a jövőben ilyesmi esetleg felmerülne, én nem kérem.

 

http://magyaridok.hu/velemeny/gyulolkodo-lovagok-klubja-946846/

 

Újabb sportjogokat szerzett Andy Vajna két hete indult tévécsatornája

 

Jégkorong Világkupa, NHL és MotoGP is lesz a néhány napja indult Spíler TV-n - jelentette be Andy Vajna tévétársasága. Elárulták azt is, hogy milyen más szórakoztató jellegű műsoraik lesznek.

 

http://24.hu/media/2016/08/26/ujabb-sportjogokat-szerzett-a-spiler-tv/

 

Nagy bajban lesz a Fidesz 2018-ban

 

Bajban lesznek a 2018-as választást előkészítő kampányguruk. Nagyszabású átadóünnepségek népszerűség-felhajtó erejére aligha számíthatnak Budapesten. A hosszú projektlisták és kiterjedt építkezések ellenére jelen állás szerint nem sok avatni való akad majd a tavaszi szavazás előtt.

Az országos stadionépítési láz emblematikus darabjának tekinthető Puskás Ferenc stadion átépítése ugyan márciusban a vasbeton szerkezetek bontásával megkezdődött, hiába csökkentették a méretét 76 ezer négyzetméterrel, a 65 ezer férőhelyes – futballmérkőzések és koncertek rendezésére alkalmas – létesítmény 2019-re készülhet el.

További példák a cikkben

 

http://nol.hu/belfold/nagy-bajban-lesz-a-fidesz-2018-ban-1629413

 

„A balliberális értelmiség azoktól viszolyog, akiket maga hagyott a szarban”

 

Gulliver-sorozatunk következő jelentésének szerzőjét arról kérdeztük, hogy mai fejjel 1989-ben mit tanácsolt volna a magyaroknak.

Erdős Virág interjú

- Ha időutazó Gulliverként visszamehetne az időben 1989-be, milyen tanácsokat adna saját magának és a magyaroknak?

- Amikor Gulliver hazatért a jehuk országából, felülbírált magában mindent, amit az emberi társadalomról odáig gondolt. Úgy látta, a legtöbb bűnnel, emberi gyarlósággal, ha nagyon muszáj, végül is meg lehet békélni, de ha ezek gőggel és büszkeséggel is párosulnak, az úgy már nagyon nem oké. Az általunk olyannyira jó fejnek gondolt, úgynevezett balliberális értelmiség legellenszenvesebb vonása szerintem éppen ez a gőg, büszkeség és undor. Azoktól viszolyog, akiket kezdettől fogva maga hagyott a szarban. Odáig mindannyian­ eljutunk, hogy a szeretetlenség, a frusztráció és a tehetetlenség érzése természetes módon válthat ki kontrollálatlan dühöt és agresszív viselkedést bárkiből, de ha társadalmi méretekben történik, undorodva fordítjuk el a fejünket. Képtelenek vagyunk belátni, hogy ez triviális szociálpszichológiai törvényszerűség. Ezen már akkor el kellett volna gondolkozni, amikor megláttuk az első zavarodott tekintetű bácsikát vonulni a MIÉP zászlai alatt. Azért, hogy mára már egy fél ország üldögél zavarodott tekintettel a kék plakátok sűrű, sötét erdejében, és várja szívdobogva az „igazság pillanatát", szerintem eléggé nagy százalékban mi magunk vagyunk a felelősök

 

http://nol.hu/kultura/a-balliberalis-ertelmiseg-azoktol-viszolyog-akiket-maga-hagyott-a-szarban-1629493

 

Magyarország szétesik, és már nem is kell összerakni

 

Az Orbán-kormányok hetedik tanéve indul el a napokban. Mondhatni, elkezd beérni a vetés. Minden sikerpropaganda dacára azonban a tény tény marad: az iskolarendszer teljesen alkalmatlan a születéskor kapott esélyek megváltoztatására.  A tankötelezettség leszállítása pedig ezreket ítél örök közmunkára.

Szétesik az ország, és attól félek, nem kell összerakni. Pedig korábban hittem abban, hogy össze kell, mert ez így nem tud működni – mondta az oktatáskutató Mártonfi György, érezhetően hosszú évek tapasztalatát összegezve.

 

http://nol.hu/belfold/magyarorszag-szetesik-es-mar-nem-is-kell-osszerakni-1629511

 

Csillag István Lesz még itt padlássöprés

 

Rákosi azt mondta: „Aki nincs velünk, az ellenünk van!" Kádár azt mondta: „Aki nincs ellenünk, az velünk van." A Vezér ezt teszi: „Aki nincs velünk, az nincs!"

A polgári életforma alapja a jólét. A tisztes munkával, saját erőfeszítéssel elért jövedelemre alapozott gyarapodás. 
Magától értetődik, hogy erre az 50-es években remény sem volt. A felesküdött káderek az elkülönített házakban, elsőbbségi jogon kapott olcsó bérlakásaikban, a számukra fenntartott boltok révén szerényen gyarapodhattak, fogyasztásuknak nemcsak a mennyisége, de a szerkezete is más volt, mint a „dolgozóké". Elég, ha megemlítem a lakáshoz, a frizsiderhez, a telefonhoz, a narancshoz és banánhoz, majd a személygépkocsihoz jutás csatornáit.

A rendszerváltástól Orbán kegyúri rendszerének kiépítéséig tartó negyedszázad alatt a fogyasztás szerkezetének mesterséges megosztottsága, a „hiánycikkekhez" jutás speciális csatornái megszűntek, hiszen megszűntek a hiánycikkek is, a megvásárlásukhoz szükséges jövedelem szerint alakult a társadalom tagjainak fogyasztása a polgári, a nélkülöző szegény, a nyomorgó koldus és a hivalkodó milliomos mintái szerint.

A kifejlett Orbán-rendszer a Vezér szolgálata és a Vezérnek, valamint politikai családjának gyarapodási igénye alapján segíti, engedi vagy akadályozza a jövedelemszerzést és a gyarapodást. 

 

http://nol.hu/velemeny/lesz-meg-itt-padlassopres-1629475

Megyesi Gusztáv Elnöki kurázsi

 

Végzetül Elnök urat arra kérem, hogy ne vegye szívére a mostanság a személyére záporozó vádakat, miszerint az elhíresült lovagkeresztes kitüntetéssel kapcsolatban is jellemtelenül viselkedett, lejáratva ezzel saját magát és hazáját, pont úgy, mint amikor a környezetvédelemről papol külföldi fórumokon, itthon pedig még csak szót sem emel párt- és eszmetársai környezetromboló intézkedései ellen. Ön mindezzel csak ne törődjék, az októberi ünnepség után legyen inkább büszke arra, hogy mint a nemzet legfőbb megtestesítője ezúttal is előrébb helyezte egy civil ember javaslatát az önző és kicsinyes pártérdekektől.

 

http://nol.hu/velemeny/elnoki-kurazsi-1629391

SZABÓ TÜNDE ÁLLAMTITKÁR NEM GRATULÁLT HOSSZÚ KATINKÁNAK

 

Az olimpikonok szerdai fogadásán Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Szabó Tünde államtitkár virággal köszöntötte az érmeseket. A sor végén Hosszú Katinka állt, akinek az egykori úszó, a szakági szövetség korábbi főtitkára valamiért nem gratulált. Furcsa szituáció, Hosszú Katinka arcáról is leolvasható némi tanácstalanság.

 

Hogy mi késztette az inkább  képeiről elhíresült államtitkárt  tettére, nem tudható. Mindenesetre a felvételen az is látszik 0:23-nál, hogy Szabó kezében ott  a virágcsokor, majd csokrostól együtt eltűnik mikor Katinkának kéne gratulálnia. Katinka jól láthatóan a könnyeivel küszködik (0:47-nél) és teljesen értetlenül szemléli az eseményt.

http://gepnarancs.hu/2016/08/szabo-tunde-allamtitkar-nem-gratulalt-hosszu-katinkanak/

Mi vagy ki tartja hatalomban az Orbán-rezsimet?

 

Visszatérő toposz, hogy amiért még a Fidesz és Orbán hatalomban lehet, 

·         az a sajtó hibája, mert nem tárja fel az ügyeket,

·         az az impotens ellenzék hibája, mert nem tiltakozik elég hangosan a kifosztás ellen,

·         az a választók hibája, mert nem érdekli őket a korrupció, vagy meg sem értik a botrányokat.

De ennek a toposznak nincs igaza, mert a sajtó feltárja az ügyeket, az ellenzék meg tiltakozik. A választók valóban nem értik meg az ügyeket, de nem róható fel nekik, hogy nem világos minden árnyalat a jegybanki alapítványok nyereségével kapcsolatban; hogy be kellett-e azokat fizetni a költségvetésbe, meg el lehet-e Matolcsy remittendáját tüntetni, hogy közpénzből felvásárolják a könyveit.

Ennek átlátása ugyanis nem az ő feladatuk. Van ugyanis egy szervezet, amit azért fizetnek - a választók közpénzből -, hogy ezt a terhet levegye a vállukról, átlássa és ellássa a feladatot.

Julius Caesarnak és Dzsingisz kánnak hadserege volt, Leninnek, Hitlernek meg Rákosinak már politikai rendőrsége. Ennyit változott a világ. Már nem lehetett büntetlenül leölni az ellenfeleket, fenn kellett tartani a törvényesség látszatát.

Mije van Orbán Viktornak? Ügyészsége.

Az ügyészség jelentőségét már Sztálin is felismerte, lásd Visinszkij szerepét a politikai ellenfelek (esetleg csak vélt, feltételezett vagy potenciális ellenfelek) megsemmisítésében. De az ügyészség másra is jó. 

http://b1.blog.hu/2016/05/09/mi_vagy_ki_tartja_hatalomban_az_orban-rezsimet

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.