2016, augusztus 12 - 08:36 Sajtószemle

Az olimpiai bajnok vívó a Facebookon fejezte ki a háláját a szurkolók és a támogatói felé.

http://hvg.hu/sport/20160811_Szilagyi_Ha_tehetnem_mindenkinek_adnek_egy_darabot_az_aranyermembol

 

Kulcsár Győző beolvasott Imre Géza edzőjének

 

"Az ezüstérem szép, de ez nem történhet meg, ez komoly vezetői hiba. Ha nem is szimpatikus, de elkezdek bekiabálni, hogy állj meg, kösd be a cipőfűződet, vedd le a sisakodat, vagy fogd meg a kezedet, mintha fájna" - magyarázta Kulcsár Győző. Szerinte Imre négy egyforma tust kapott egy percen belül. "A versenyzőt ezért nem szabad bántani, ilyesmi előfordul, de ezt kintről látni lehet és segíteni kell" - vélekedett. Imre edzőjét, Dancsházy-Nagy Tamást nem nevesített.

A 75 éves tréner beszélt arról is, hogy a Magyar Vívó Szövetség vezetőivel "nem valami rózsás" a kapcsolata. "A dolgok nyolcvan százalékával nem értek egyet. Nagyobb a rend, jobbak a körülmények és az anyagi feltételek, de nem látom, hogy a szakembereknek szabad kezük van a szakmai irányításban. Ez nem az én világom" - szögezte le. Mint emlékeztetett rá: a szövetség nem delegálta a Magyar Olimpiai Bizottságba, mert nem tartották alkalmasnak rá.

http://hvg.hu/sport/20160811_Kulcsar_Gyozo_beolvasott_Imre_Geza_edzojenek_az_elvesztett_dontoert

Cseh László a negyedik legjobb idővel jutott be a 100 pillangó döntőjébe

 

http://444.hu/2016/08/12/cseh-laszlo-a-negyedik-legjobb-idovel-jutott-be-a-100-pillango-dontojebe

FISCHER IVÁNNAK ELEGE LETT, ÁTÍRTA A VILÁG LEGNÉPSZERŰBB DALÁT

 

Fischer Iván a svájci Verbier Festivalon korszakalkotó tettre szánta el magát. Átírta a világ legismertebb dallamát. Szerinte ugyanis a Happy Birthday elég bénácska és pont nem azt fejezi ki, amiről szól.

http://www.unikornis.hu/kultura/20160810-fischer-ivan-happy-birthday.html

 

Kenyeret és joghurtot hagy az ajtóban a rászorulóknak egy szentesi pékség

A megmaradt aznapi kenyeret nem adják el másnap, elvihetik azok, akiknek szüksége van rá.

A Facebookra felkerült poszt szerint a szentesi Lipóti pékség nem adja el másnap a megmaradt kenyeret. Záráskor bezacskózza, ha kerül, tesznek mellé gyümölcsjoghurtot is, majd kiteszik az ajtó elé, így akinek szüksége van rá, az elviheti.

http://olvastuk.startlap.hu/cikk/kenyeret-es-joghurtot-hagy-az-ajtoban-a-raszoruloknak-egy-szentesi-pekseg/6556

 

Orbán apja is nyer a budapesti vizes világbajnokságon

A kormányfő édesapja cégének neve is feltűnik a margitszigeti csatornázási munkálatokon. A beruházásnak sürgősséggel álltak neki  a 2017-es vizes világbajnokság miatt.

Hasznot hozhat a miniszterelnök édesapja, Orbán Győző többségi tulajdonában lévő cégnek az, hogy Budapesten rendezik a 2017-es vizes világbajnokságot. A Dolomit Kft. is szerepet kapott ugyanis a vb egyik központi helyszínének kijelölt Margitsziget majd ötmilliárd forintos csatornázási munkálataiban. A munkaterületeknél az elmúlt napokban tucatnyi olyan nagy betonelemet – az azokra ragasztott lapok tanúsága szerint: aknaszűkítőt, aknafenék elemet és aknagyűrűt – lehetett látni, amelyeken a Dolomit Kft., Gánt felirat látható. A munkaterületen látott elemek az interneten fellelhető árak alapján összesen is csak néhány százezer, esetleg millióst tételt tesznek ki, de azt nem tudni, hogy a Dolomit Kft. összesen milyen értékben szállít építőelemeket vagy végez feladatokat a beruházás során.

 

http://nol.hu/belfold/orban-apja-is-nyer-a-budapesti-vizes-vilagbajnoksagon-1627293

 

Úgy alakult, hogy 256 800 000 forint EU-s pályázati pénz jutott Rogán találmányára

 

Jelentős mennyiségű pályázati pénzhez jutott az a cég, amelyik a feltalálóként Rogán Antal által is jegyzett technológia mögött áll.

A vállalat a MobileSign néven pályáztatott, azóta MobilSign néven forgalmazott projektjéhez 256 800 000 forintot kapott az Új Széchenyi Terv keretein belül. A ProfiTrade 90 Kft.-nek saját honlapja tanúsága szerint az elmúlt időben összesen négy említésre méltó projektje volt, és úgy alakult, hogy a GOP 1.1.1-11 támogatási konstrukción belül a másik három projekttel kapcsolatos pályázatukat is támogatásra méltónak ítéltetett. A négy projekthez 2012 és 2015 között összesen 965 459 720 forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Rogán Antalhoz a találmányt társfeltalálóként jegyző ügyvezetőjén át is köthető vállalkozás.

 

http://hvg.hu/tudomany/20160811_rogan_antal_profitrade_90_kft_mobilesign_mobilsign

Százezrek használják Rogán találmányát

Buzna Viktor, Magyar Nemzet

 

Nem egészen világos azonban, hogy a technológia hogyan jutott el a multinacionális céghez.

Kedd este megjelent cikkünkben elsőként jeleztük, hogy a kapcsolat a miniszter személye körül keresendő. Erre utal, hogy a Hunguard jogi ügyeit képviselő Karafiát Ügyvédi Iroda nemegyszer profitált Rogán Antal pozícióiból: az V. kerületi polgármestersége idején Belváros-Lipótváros önkormányzatától, 2015-től pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodától kapott megbízásokat.

Már számos korábbi cikkben feszegették a cég és a miniszter közötti kapcsolatot. A Népszabadság felidézte, hogy a Fidesz-kormány különböző szabálymódosításokkal törte az utat a Hunguard Kft. előtt, ennek köszönhetően például a közműcégeket számlaauditra kötelezte a kormány, amivel – piaci pletykák szerint – a Hunguard számtalan megrendelést bezsebelt.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény 2014-es módosítása előírta, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatás díjának elszámolása alapjául szolgáló számlázási rendszereket használó cégek kötelesek gondoskodni e rendszerek információbiztonsági megfeleltetéséről. Ezt közölte a Telekom, ahol a Hunguarddal való kapcsolatukra is rákérdeztünk; így indokolták az informatikai céggel mint auditszolgáltatóval kötött szerződésüket. Talán véletlen egybeesés, hogy 2012-ben éppen Rogán Antal nyújtott be módosító javaslatot az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvényekről.

http://mno.hu/belfold/a-telekom-szamara-fejleszt-rogan-antal-1356194

 

Hirtelen eltűntek a Rogán találmányát hasznosító cég partnerei

 

Viharos gyorsasággal fogyatkoztak meg a Rogán Antal és társai szabadalmát használó cég partnerei, legalábbis a cég honlapja szerint. Reggel óta négy partnerük tűnt el a honlapjukról, csak a Telekom maradt. 

Sajátos tempót diktál a magyar üzleti élet. Tegnap megírtuk, hogy Rogán Antal feltaláló és két társa, Csík Balázs és Lengyel Csaba szabadalmi bejelentését egy speciális digitális aláírásról milyen nagyszerűen használhatják a vállalkozások, valamint, hogy ennek a jogait idén februártól a Rogán társai által alapított MobilSign jogosult hasznosítani. Számba kívántuk venni a vállalkozás partnereit, amelyet felsorolt a honlapján, így  a MáÁV Informatika Kft.-t, az immár szintén állami Fővárosi Vízműveket, az Aegon Biztosítót és a Sprinter Futárszolgálatot. Mióta használják a MobilSign elektronikus aláírását és pontosan mire? Nekik és a Magyar Telekomnak is a következő kérdéseket tettük fel: 

Milyen értékű szolgáltatást vesznek igénybe? Tudta-e a cég a megoldás megvásárlásakor, hogy a megoldás alapjául szolgáló szabadalom részben Rogán Antalé, tehát ő ebből a bevételből részesedik? Mi alapján választották ezt a megoldást? A szállító kiválasztása során milyen beszerzési eljárást folytattak le? Megbíznak-e egy olyan rendszerben, amelynek egyik fejlesztője egy informatikai végzettség nélküli személy?

http://nol.hu/gazdasag/gyorsan-fogynak-a-rogan-talalmanyat-hasznosito-ceg-partnerei-1627327

Újabb lehallgatási jegyzőkönyv Mengyi Voldemortról – szorul a hurok

A cikkből az is kiderül, hogy bár Mengyi arra is hivatkozik, hogy sokszor fordul elő, hogy valakik visszaélnek egy politikus nevével, ám a jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az ügy öt gyanúsítottjának Mengyi az egyetlen kapocs a felsőbb politikai körök felé, és a találkozóik után egymással beszélnek telefonon, és arról beszélnek többek között, hogy milyen nehézséget jelent nekik összeszedni a Mengyi által kért "alkotmányos költséget", miközben semmi garancia nincs arra, hogy megtérül majd. 

 

Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő tagadja, hogy kenőpénzt kért volna egy uniós pályázat kiírásáért, miközben úgy tűnik, közbenjárására tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt év októberében a Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében elnevezésű felhívást. Pedig a szakmai szervezetek tiltakoztak, a Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége felháborítónak tartotta a modellprogram kiírását. A félmilliárdos keretösszegű program teljesítése december 15-ig képtelenség volt. Futó Barnabás, Mengyi ügyvédje azt állítja, hogy a nyomozás során született lehallgatási anyagban csak hivatkoznak a politikusra, de olyan hangfelvétel, amelyen ő maga beszél, nincsen. Bemutatjuk egy olyan lehallgatási jegyzőkönyv részletét, amelyben az egyik szereplő Mengyi Roland. A 168 Óra azt is kiderítette, hogy a nyilvánvalóan fiktív pályázatot összeállító Public Sector Consulting Kft. fő tulajdonosa Holbok Sándor. Ő volt az egyik Fidesz-alapítónak, Szájer Józsefnek a kabinetfőnöke és a Habony Árpád vezényelte központi kampánycsapat egyik területfelelőse.

Futó Barnabás ügyvéd azt is állította, hogy a lehallgatási anyagban csak hivatkoznak Mengyi Rolandra, de olyan hangfelvétel, amelyen ő maga szerepel, nincsen. Ez nem igaz. Vannak olyan telefonbeszélgetések, amelyekben az egyik fél maga a politikus, a másik pedig valamelyik gyanúsított, de nagy részüket még nem oldották fel a titkosítás alól. Fakszimile közlünk azonban egy olyan beszélgetést, amely már nem titkos, s amelyben a képviselő hívja nem a hivatali, hanem a privát telefonszámáról jó barátját, az ügyben gyanúsított, helybéli K. Pétert. A hétköznapi dolgokról való beszélgetés után a családi barát közvetíti az ügyben a szintén gyanúsított B. Tibor kérdését, hogy mégis mi van a pályázati ötletükkel, mert 21-e volt az ígéret arra, hogy a minisztériumban rábólintanak, de a telefonbeszélgetés szerint már 22-ét írtunk.

http://www.168ora.hu/itthon/mengyi-roland-voldemort-holbok-sandor-public-sector-consulting-kft-147956.html

 

Szocialista az Uber kormányánál

 

Sofőrként dolgozott egy évig Veres Gábor, az MSZP volt szóvivője, aki könyvet írt az élményeiről. Prostituálttól politikusig sokan ültek az autójában, és szerinte még fognak is: az Uber visszatértére tesz.

 

http://nol.hu/belfold/szocialista-az-uber-kormanyanal-1627209

 

Nem jöttek a helyszínelők, nem tudni, hova ment el 2 milliárd a Millenárison

 

Buda új közparkjának építését három éve kezdte tervezni a kormány, és az első lendülettel titkosította is a teljes beruházást. A Millenáris melletti területen egy új rendőrségi objektum építésére hivatkozva vezették be az „ország alapvető biztonsági és nemzetbiztonsági érdekeit érintő” eljárási rendet. A rendőrségi ingatlan gyorsan lekerült a napirendről, de közben elköltöttek közel 2 milliárd forintot úgy, hogy arról semmilyen nyilvános elszámolás nem kérhető.

 

http://nol.hu/belfold/nem-jottek-a-helyszinelok-ezert-nem-tudni-hova-ment-el-2-milliard-a-millenarison-1627339

 

A feláldozható

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet

 

Ahogy utaltam rá, Mengyi Rolandnak a fentieken túl másért is van oka aggódni. Amikor egy kormányt, egy rendszert – legyen az demokratikus vagy autokratikus – körülfon a korrupció gyanúja, a hatalom csúcsain gyakran felvetődik az előremenekülés stratégiája. Kommunikációs fogásnak sem utolsó, ha jól kiválasztott ügyekben, jól kiválasztott célpontok ellen harcot indítva megkezdődik a saját sorok megtisztítása. A látszat fenntartásához pedig valódi áldozat is kell. Mengyi ideális alany, ha feláldozható fideszest keres valaki a hatalom köreiben: se nem túl jelentéktelen, se nem túl befolyásos. Borsod megyei egyéni képviselőként fontos szereplője a helyi közéletnek, de nem tartozik az országosan ismert, élvonalbeli politikusok kasztjához, bukásából nem lenne kormányválság. Persze a jegyzőkönyvek alapján nem kizárt, hogy ő „csak” közvetítő volt a hatalom legfelső körei felé, ám rendszereken átívelő gyávasága miatt a magyar igazságszolgáltatás ezt a régiót sohasem, egyértelműbb gyanú esetén sem karcolgatja.

A korrupciót tekintve a Fidesz-kormány lassan utoléri a nagy elődöket, az MSZP-t és az SZDSZ-t. Ezt ma már a kormánypárti hívek jelentős része sem vitatja.

http://mno.hu/vezercikk/a-felaldozhato-1356375

 

Csepreghy: Nem számít a fideszes kapcsolat

 

Meghosszabbította a nyomozást az ügyészség a Voldemort-ügyben. Ezt a sajtóban a fideszes Mengyi Rolanndal kötik össze, aki állítólag 10 millió forintért ígért előnyt vállalkozóknak egy uniós pályázaton. Az ügyben ugyanakkor nem gyanúsított a nagyobbik kormánypárt borsodi területi vezetője, még tanúként sem hallgatták ki.

„Egészen addig van helye ilyen típusú lobbinak, beszélgetésnek, bármilyen konzultációnak, ameddig ezek a beszélgetések szigorúan a közérdekről szólnak. Ahogy egyszázaléknyi erőben is megjelenik a magánérdek, ott ezeknek e beszélgetéseknek semmilyen helye nincs” – jelentette ki Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

A Hír Tv-nek azt mondta: bár belső vizsgálatot kezdeményeztek a tárcánál, ő nem beszélt az érintettekkel.

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/csepreghy-nem-szamit-a-fideszes-kapcsolat-1356314

 

Voldemort-ügy: további hangfelvételeket hoznak nyilvánosságra

Az eddig megismert hangfelvételek alapján teljesen egyértelmű, hogy Mengyi Roland Fideszes képviselő állt annak a korrupciós ügynek a középpontjában, aminek nyomozati anyagaiból több hangfelvétel leiratát is közölte a 168 Óra – ezt már szintén a Magyarország élőben című műsorunkban Rajnai Attila, a hetilap munkatársa mondta az ügy kapcsán. Az újságíró szerint a megismert felvételek bizonyítják, hogy Mengyi volt az ügy egyik mozgatórugója. Rajnai Attila azt mondta, további hangfelvételeket hoznak még nyilvánosságra.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/voldemort-ugy-tovabbi-hangfelveteleket-hoznak-nyilvanossagra-1356364

 

Kovács Zoltán: Szükséges volt a nyári tájékoztató kampány

A népszavazás megkerülhetetlen, szögezte le a kormányszóvivő + VIDEÓ

Magyar Hírlap

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a kampányt folytatják, és abból minden kormánytag kiveszi a részét, hogy az emberek egyértelmű nemmel tudjanak felelni a feltett kérdésre. Kiemelte, hogy október 2-án Magyarország lakói elsőként nyilváníthatnak véleményt az unióban arról, hogy elképzelhetőnek tartják-e, hogy a brüsszeli bürokrácia a nemzeti parlamentet megkerülve határozzon a kényszerbetelepítésről.
Az eddig megjelenített 5-6 fő üzenetre szükség volt, mert a nyugat-európai média erősen megosztott, illetve részben elfedi a helyzetet - indokolt, hozzátéve: látható, hogy az illegális bevándorlás komoly közbiztonsági kihívást jelent és drasztikusan megemelkedett a nőket érő atrocitások száma, emellett bizonyítható az egyértelmű a kapcsolat a terrorizmussal gyanúsíthatók és elkövetők, illetve az illegális migráció között. A kormányszóvivő értékelése szerint a nyári események arról tanúskodnak, amiről tavaly: "az illegális migráció okozta kihívások és feladatok velünk vannak". Szavai szerint nem sok jót ígér az az évről évre ismétlődő tendencia, hogy az első 7-8 hónapban érkezett migránsok száma év végére megduplázódik. 

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/63248/Kovacs_Zoltan_Szukseges_volt_a_nyari_tajekoztato_kampany

Szajlai CsabaFélpénzesek

Álláspont. Tizennégy évvel ezelőtt az MSZP a „Jóléti rendszerváltás programjá”-val nyerte meg az országgyűlési választásokat, s került kormányra a szabaddemokratákkal.

Magyar Hírlap

Szokatlan módon az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter az ígéretek azonnali betartása mellett döntött. Bocsánat, nem az a szokatlan, hogy ha egy kormány teljesíti a „kívánságlistát”, hanem az: mindezt a ciklus elején teszi.

De mi is történt 2002-ben? Tényleg beköszöntött a jólét?

Egyfelől soha nem valósult meg az ötvenszázalékos béremelés a közszférában, mert az adók a felét elvették, és ez visszaáramlott a költségvetésbe, s további jó trükknek bizonyult a forint „ócsítása” – leértékelése –, valamint az infláció is megtette a hatását. Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, érdemes rápillantani a KSH vonatkozó kimutatásaira, mármint amelyek a nettó keresetek átlagát jelentik – tizennyolc százalékos volt 2003-ban a növekmény. Azóta kiderült az is, hogy a közalkalmazottak töredékének jelentett ténylegesen ötvenszázalékos bérnövekedést az intézkedés, és a fizetések megugrásának hátterét – az első három hónap után – az önkormányzatokra hárították. Liberális közgazdászok számításai szerint 2006-ra az ötvenszázalékosnak mondott emelés, amely ténylegesen, vagyis nettóban még huszonöt százalék sem volt, 2006 végére elinflálódott. Cseppet sem mellesleg akkor még a többsávos személyijövedelemadó-rendszer volt hatályban, a bruttó fizetés fele a „közös kalapba” ment, hiszen egy mezei közalkalmazott is élvezhette a „felső tízezer” adósávját.

Utólag a liberális közgazdászok ennek az osztogató politikának a számlájára írták a gazdasági mutatók romlását és az euróövezethez történő csatlakozás elhalasztását. 

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/63283/Felpenzesek

 

Az OLAF-hoz fordult az Együtt

Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordult Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja, miután az Átlátszó újabb korrupció- és csalásgyanús esetről számolt be, ezúttal Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő és családja hollókői építkezése kapcsán.

Berkecz szerint elfogadhatatlan, hogy fideszes politikusok a sajátjukként kezelik a közpénzeket, és az ország fejlesztése helyett saját meggazdagodásukra fordítják az uniós forrásokat. Ha pedig a hazai ügyészség és nyomozó hatóságok nem indítanak vizsgálatot, eljárást egyetlen Fideszhez köthető korrupciós ügyben sem, akkor a párt külföldön keres jogorvoslatot.

 

http://nepszava.hu/cikk/1102664-az-olaf-hoz-fordult-az-egyutt

 

Labdáznak a hatóságok a török iskolával

A magyar hatóságok egyelőre nem tudnak, vagy nem akarnak nyilatkozni a "baráti" török kérésről. Kérdésünkre, mit szándékoznak tenni, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem válaszolt, a külügyminisztérium pedig azt írta, forduljunk a Belügyminisztériumhoz, amelytől szintén nem kaptunk választ.

http://nepszava.hu/cikk/1102670-labdaznak-a-hatosagok-a-torok-iskolaval

 

Tudta? Letiltanák a kormány összes menekültes hirdetését

 

A Nemzeti Választási Bizottság elnöke, Patyi András péntekre összehívta a testület ülését, amely azt tárgyalná, sértik-e a választási törvényt a kormány kvótanépszavazásos hirdetései - írta a Népszabadság. Az MSZP azt kéri, hogy a testület tiltsa le a teljes kampányt, mert a szabályok szerint 50 nappal a népszavazás előtt indulhat a kampányidőszak.

 

http://hvg.hu/itthon/20160811_kormany_menekult_kampany

 

FIDESZ: A BEVÁNDORLÁSPÁRTI BALOLDAL SEMMIBE VESZI A MAGYAR EMBEREK VÉLEMÉNYÉT

Magyar Idők

A Fidesz-frakció szerint a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, Niedermüller Péter és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke újra kiállt a migránsok betelepítése mellett Magyarországra.

Jean-Claude Juncker azt is aláhúzta, hogy a népszavazás eredményétől függetlenül a magyar kormánynak be kell tartania az EU-tagságból fakadó kötelezettségeit – tette hozzá.

A Fidesz-frakció szerint Jean-Claude Juncker azt is „beismerte”, hogy a magyar emberek véleménye egyáltalán nem számít Brüsszel számára. Hangsúlyozták: nem fogják hagyni, hogy a Gyurcsány-párt és a bizottság elnöke Magyarországra erőltesse elhibázott bevándorláspolitikáját. A Fidesz ezért arra kér mindenkit, hogy szavazzon nemmel az október 2-i népszavazáson.

 

http://magyaridok.hu/belfold/fidesz-bevandorlasparti-baloldal-semmibe-veszi-magyar-emberek-velemenyet-912847/

 

BOROSS PÉTER: HITVALLÁS ÉS ÉLMÉNY MAGYARNAK LENNI, MAGYARNAK MARADNI

Magyar Idők

 

Hitvallás és élmény magyarnak lenni és maradni – hangoztatta Boross Péter volt miniszterelnök csütörtökön Kiskunmajsán, az '56-os ifjúsági tábor résztvevőinek tartott előadásában.

A „hazátlan szocialista korszak” szellemi hatása azonban tovább fog tartani – jegyezte meg -, mint a gazdasági felépülés. Nahimi Péter táborvezető, a Pongrátz Gergely Alapítvány elnökhelyettese elmondta: Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori legendás főparancsnoka kiskunmajsai letelepedését követően határozta el egy múzeum, kápolna és ifjúsági tábor együttesének létrehozását. Az ország mindmáig egyetlen ’56-os múzeumát a kiskunmajsa-marispusztai egykori népiskolában alakította ki, az ifjúsági táborban pedig 1999-ben fogadtak először diákokat.

 

http://magyaridok.hu/belfold/boross-peter-hitvallas-es-elmeny-magyarnak-lenni-magyarnak-maradni-912727/

Matolcsyék titkolják exkémekkel megerősített őrségük dokumentumait

 

Nem titkolózhat a Magyar Nemzeti Bank, ki kell adnia a biztonsági szolgálatával kapcsolatos dokumentumokat. A szocialista párt kérte ki az ügyben Péterfalvi Attila, adatvédelmi biztos állásfoglalását. Az ombudsman már másodjára figyelmezteti a jegybankot arra, hogy nyilvánosságra kell hoznia dokumentumait. További részletek a videóban.

 

http://www.atv.hu/belfold/20160810-harom-alapelv-szerint-mukodnek-az-mnb-s-alapitvanyok/

 

ELTITKOLTÁK A KÉT VÁLTÓNK KIZÁRÁSÁT

NEM TUDTAK A KÉRDÉSES SZABÁLYPONTRÓL, VAGY TUDATOSAN VÁLLALTÁK A DISZKVALIFIKÁLÁST?

Ch. Gáll András Magyar Idők

 

Napokkal a szóban forgó versenyszámok futamai után derült ki – jóllehet az olimpia honlapján azonnal megjelent a dsq, azaz disqualified, magyarul kizárva szó –, hogy a riói játékokon mindkét magyar férfi gyorsváltó eredményét törölték. A szövetség azonban hallgatott a történtekről.

Mint köztudott, minden idők legnépesebb, 36 tagú magyar úszócsapata utazott ki Rióba, amelyben bőséggel akadtak olyan gyorsúszók, akiknek a csapatba kerülését látva jó néhány szemöldök felszaladt a honi uszodák környékén. Mindegy, az volt a mantra, hogy a megfelelő számú edző kiutaztatása kedvéért van szükség ekkora létszámra, ezért nevezték be Holló Balázst (Eger), Márton Richárdot (Budafóka), Gyárfás Bencét (Győr), Reményi Ármint és Pulai Vincét (mindkettő Kőbánya) – valamennyiüket a két váltó tartalékaként.

Igen ám, csakhogy a nemzetközi szövetség, a FINA szabályzatának 9.3.6.2-es pontja kimondja, hogy azok a versenyzők, akiket a váltó tartalékaként neveztek, kötelesek valamilyen számban (legyen az a váltó vagy valamelyik egyéni szám) rajthoz állni és konkrétan versenyezni!

Csakhogy a fent említett öt úszó nem versenyzett egyéni számban, így hát „kötelező” lett volna nekik a váltóban vízbe ugrani a diszkvalifikálást elkerülendő. Ezzel szemben a végül 3:15.21 perces országos csúccsal a 12. helyen végző 4×100 m-es gyorsváltónk összetétele az alábbi volt: Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter.

Megkérdeztük Sós Csabát, a MÚSZ itthon tartózkodó – televíziós szakkommentátorként tevékenykedő – szakmai alelnökét, mit szól a különös esethez.

„Arról szó sincs, hogy ne lettünk volna tisztában a kérdéses FINA-szabályponttal, éppen ezért az volt a terv, hogy az öt fiút szerepeltetjük a két váltó selejtezőjében. Amikor a küldöttségünk kiutazott, még így váltunk el. Fogalmam sincs, miért változott a koncepció. Már csak azért is furcsállom a fiatalok mellőzését, mert azt az időt, amit a 4×200-as váltónk Kozmával, Kissel, Grátz-cal és Bernekkel teljesített, ők is simán megúszták volna. Döntőbe kerülésre pedig egyik stafétának sem volt mákszemnyi esélye sem…”

Így hát nagyon úgy fest, hogy a fent említett öt úszónk eleve turistának utazott ki Rióba. Amiért persze a legkevésbé sem őket kell hibáztatni.

 

http://magyaridok.hu/sport/eltitkoltak-ket-valtonk-kizarasat-910588/

 

ANTISZOCIÁLIS MSZP

Néző László Magyar Idők

 

Lejárt tegnap a határidő, de nem adták le a szocialisták a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésük aláírásait. Nyilván azért nem, mert össze sem gyűjtötték azokat. Miután a kormány áprilisban visszavonta a sokat vitatott törvényt, s szabaddá lett a vásárvasárnap is, Tóbiás József azóta megbukott MSZP-elnök még azzal kampányolt, hogy ők bizony nem bíznak Orbán Viktorban, ezért mindenképp kenyértörésre viszik a dolgot, s népszavazást akarnak az ügyben kiíratni. Majd a többi között lapunk leleplezte, hogy pár napig tartó lelkesedés után bizony végleg leálltak az aláírások gyűjtésével, mert már kellő garanciát láttak arra, hogy nem csempészi vissza valami sunyi módon újra a kormány az eltörölt jogszabályt.

Úgy tűnik, a szociknak nagyon megtetszett ez a téma, mert most újra elővették, mondván, korábbi hiedelmeikkel ellentétben most mégiscsak megakadályozná a boltok vasárnapi nyitvatartását a Fidesz.

 

http://magyaridok.hu/ahelyzet/antiszocialis-mszp-909616/

 

BALOLDALI SKANDALUM: ÁRTATLAN MIGRÁNSOK, KIÉHEZETT MAGYAR FÉRFIAK

Csépányi Balázs Magyar Idők

 

A Szigetvári Viktor és Juhász Péter nevével fémjelzett Együtt politikai formáció újabb veretes tagja tette le a névjegyét a migrációval kapcsolatban.

Szabó Szabolcs Csepel-Soroksár országgyűlési képviselője ismét határozottan kiállt a migránsok kényszer-betelepítése mellett.

Korábban már kifejtette, hogy nem lenne ellenére, ha Csepelen nyílna egy szír hentesüzlet vagy egy arab cukrászda, pár család betelepítése pedig kimondottan jót tenne az itt élőknek.

Most azonban ennél is messzebbre ment.

Közösségi oldalán posztolt plakátja szerint ugyanis valójában mi magyar férfiak vagyunk veszélyesek a nőkre nem a migránsok.

 

http://magyaridok.hu/belfold/baloldali-skandallum-artatlan-migransok-kiehezett-magyar-ferfiak-908533/

 

8,5 milliárd forintot költött reklámra 2016 második negyedévében a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A két legnagyobb megbízást Csetényi Csaba és Kuna Tibor cégei kapták.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly nyáron 25 milliárd forint értékű keretszerződéstkötött a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network (korábban HG) 360 Reklámügynökség Kft.-vel és és Affiliate Network Kft.-vel, valamint a Kuna Tibor tulajdonában lévő Trinity International Kft.-vel, továbbá a MindShare Médiaügynökség Kft.-vel az állami intézmények kommunikációs feladatainak ellátására.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal augusztus elején közzétette, hogy 2016. második negyedévében mire és mennyit költött a 25 milliárd forintos keretösszegből.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztatás szerint összesen 8,5 milliárd értékben szerződtek 2016 április eleje és június vége között, és az összeg főként két nagy tételből áll össze:

https://blog.atlatszo.hu/2016/08/85-milliard-forintot/

"A vallás nem téma, Gülenről sosem hallottunk" - aggódnak a szülők a "török" iskola jövőjéért

 

A török elnök a hatalmas és országhatáron túlnyúló tisztogatási hullám keretében bezáratna egy magyar kétnyelvű iskolát is, mert ellenlábasához, Fethullah Gülenhez köti. A szuverenitására egyébként oly kényes magyar kormány pedig bejelentette, vizsgálni fogja az intézményt. A szülők félnek, és remélik, hogy elindulhat szeptemberben az oktatás.

http://hvg.hu/itthon/20160811_fethullah_gulen_orchidea_iskola_jazmin_ovoda_erdogan_ketnyelvu

Mégis beállhat az MSZP a Jobbik mögé

 

Mégis támogatja az MSZP a Jobbik javaslatát, amely megkönnyítené a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkezők részvételét az októberi kvótanépszavazáson.

 

http://hvg.hu/itthon/20160811_mszp_jobbik_kvotanepszavazas

70 millió forint agrártámogatást vett fel földjeire a Miniszterelnökség agrártámogatásokért felelős államtitkára

Kis Miklós Zsolt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kis- és középvállalkozásokért felelős alelnöke volt, mielőtt 2014. június 15.-én a Lázár János keze alatt működő Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára lett. Az agrártámogatásokért felelős államtitkár nevén összesen 96 hektárnyi külterületi telek van feltűntetve a vagyonnyilatkozatában.

Kis 96 hektányi földjére az elmúlt hat évben több, mint 100 millió, az elmúlt három évben összesen 70 millió forint agrártámogatást vett fel különböző állami és uniós forrásokból.

http://444.hu/2016/08/11/70-millio-forint-agrartamogatast-vett-fel-foldjeire-a-miniszterelnokseg-agrartamogatasokert-felelos-allamtitkara

A nagy kalciumkamu

 

Facebookos kezdeményezést indítottak magyar orvosok a kalcium ellen – a hazai orvostársadalom nagy része ugyanis megszokásból kalciummal kezel olyan dolgokat, amikre az az orvostudomány szerint hatástalan. A köztudatban még mélyebben van ott a kalciumba vetett hit, és ez még súlyosabb gond: emberek halhatnak meg, míg a kalcium hatására várnak súlyos allergiás reakciónál. De miért ragadt meg ez a tévhit a magyar orvostársadalomban, és egyáltalán, mire jó a kalcium? Ezt már itt az elején eláruljuk – vigyázat, spoiler! –: leginkább kalciumhiányra.

A kalcium létfontosságú anyag az ember számára, az ön testében is nagyjából egy kiló van belőle, elsősorban a csontjaiban és a fogaiban. Kalciumot szokott adni ezenkívül az orvosok jó része Magyarországon torokgyulladásra, náthára, kiütésekre és allergiás reakciókra. És itt kezdődik a probléma, ugyanis az ilyesmik kezelésére a kalcium tökéletesen alkalmatlan, akár pezsgőtabletta, akár injekció formájában. Az orvosi tankönyvek réges-rég túlléptek már a kalcium ilyen alkalmazásain, az egyetemen sem tanítják, mégis, a magyar orvosok meglepően nagy része használja és ajánlja. Miért?

 

http://index.hu/tudomany/2016/08/11/a_nagy_kalcium_kamu/

 

ZDF: Németek menekülnek Magyarországra a migráció elől

 

Újra arról írnak a német sajtóban, hogy vannak németek, akik a merkeli migrációs politika elől költöznek el Németországból - Magyarországra. „Németország már nem az, ami régen volt. Ez egyszerűen háború” – mondja egy német kivándorló a Heuténak. A portál arról ír: sokak szerint Magyarország olyan, mint a Nyugat, csak olcsó és nincsenek muszlimok.

 

http://migracio.mandiner.hu/cikk/20160811_zdf_nemetek_menekulnek_magyarorszagra_a_migracio_elol

Szíriai orvosok nyílt levélben kérik Obamát, hogy avatkozzon be a humanitárius katasztrófa fenyegette Aleppóban

Nyílt levélben fordult Barack Obamához a heves ostrom alatt álló, humanitárius katasztrófa fenyegette Aleppó néhány még praktizáló orvosa, és azonnali beavatkozást követelt az Egyesült Államoktól.

„Nem segítenek már a könnyek, az együttérzés és az imák sem, az ön cselekedeteire van szükségünk”

– áll a levélben, amit a szíriai felkelők kezén lévő Kelet-Aleppóban továbbra is tevékeny, 35 megmaradt orvos közül 15 írt alá. Az egészségügyi szakemberek figyelmeztettek, hogy az állandó ellátást biztosító „folyosó” nélkül tovább fog terjedni az éhínség, és hamarosan a kórházak készletei is teljesen leapadnak. Az orvosok drámai képet festettek Aleppó egészségügyi intézményeiről:

„Az fáj nekünk a legjobban, hogy arról kell döntenünk, ki maradhat életben és kinek kell meghalnia. Néha kisgyerekeket hoznak be hozzánk, akiknek olyan súlyosak a sebesüléseik, hogy előre kell vennünk (az ellátáskor) azokat, akiknek jobbak a túlélési esélyeik.”

 

http://444.hu/2016/08/11/sziriai-orvosok-nyilt-levelben-kerik-obamat-hogy-avatkozzon-be-a-humanitarius-katasztrofa-fenyegette-aleppoban

 

GYURTA ÉS CSEH EDZÉSEN SIMÁN MEGNYERNÉ AZ OLIMPIÁT

 

Hargitay András szövetségi kapitány szerint pszichés okai vannak annak, hogy több magyar úszó is mélyen várakozáson alul szerepelt a riói olimpián. Az Origo kérdéseire válaszolva értékelte a válogatott eddigi riói teljesítményét, és a Hosszú Katinkát ért doppingvádakra is reagált.

 

http://www.origo.hu/olimpia-2016/uszas/20160811-gyurta-es-cseh-edzesen-siman-megnyerne-az-olimpiat-interju-hargitay-andrassal.html

 

Tudod, melyik magyar szót tanította meg a világnak Hosszú Katinka?

 

Hosszú Katinka amellett, hogy csodálatos sportoló, még humorérzékből is jócskán kapott az úszótehetség mellé. A háromszoros olimpiai bajnok YouTube-csatornáján barangolva bukkantunk rá arra a júliusi videóra, amelyből kiderül, hogy az “Iron Lady” becenévnek van egy egészen szokatlan értelmezési formája is (a videóban 1:06-tól), illetve hogy bajnoknőnk még az angolnyelvű interjúkat is úgy kezdi, hogy

Sziasztok!

 

http://olimpia2016.24.hu/olimpiai-hirek/2016/08/11/tudod-melyik-magyar-szot-tanitotta-meg-a-vilagnak-hosszu-katinka/

 

„Tönkretették az életemet” – Interjú Dombvári Bencével

Megrázó interjú az olimpiáról a máig homályos doppingvád miatt lemaradt kajakos versenyzővel. Részlet a csütörtökön megjelent Magyar Narancsból.

 

Visszatért a 2015-ös kokainügy utáni eltiltásából, és tavaly augusztus óta minden hazai versenyét megnyerte. A Honvéd kajakosa 1000 méter egyesben és párosban is riói kvótát szerzett, és annak a négyesnek is tagja volt, amelyik az olimpiai válogatón lenyomta a rivális egységet. Mégsem indulhat az olimpián, mivel ezen a négyes válogatón pozitív lett a doppingtesztje. A 23 éves versenyző tagadja a doppingolást, ügyében rendőrségi nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. Ennek eredménye azt is befolyásolhatja, hogyan szankcionál majd a WADA.

Magyar Narancs: A poligráfos hazugságvizsgálat, amit a Honvéd kért, milyen volt?

Dombvári Bence: Műanyag gatyában mentem és egy bőrszékben ültem kettő és fél órát, 35 fokban egy 3 négyzetméteres szobában, egy viszonylag ijesztő hangú orvossal. Ez egy rossz ötlet volt részemről, legközelebb pamutgatyában megyek… Nagyon leizzadtam, ennek ellenére zökkenőmentesen ment, az eredmény is negatív lett, egyértelműen megállapították, hogy nem vettem be ilyen szert. Vagyis akik egy picit is kételkedtek abban, hogy igazat mondok, ezzel választ kaptak. Ez egy profi szerkentyű, elvileg átverhetetlen. És ugyan a gyakorlatban mindent át lehet verni, de nem hiszem, hogy én ehhez elég felkészült lettem volna, sőt az előzetes teszteken is az jött ki, hogy nekem ez nem megy.

Ha visszamehetnék az időben, akkor azt mondanám magamnak, hogy csak a piros kulacsaimra figyeljek. Mert 99 százalékig biztos vagyok abban, hogy ezek közül valamelyikbe tette be valaki ezt a szert. Hat-hét ilyen van nálam egyszerre egy időben és egy helyen egy edzőtáborban, különböző italokat tartalmaznak. Igyekeztem mindegyiket szem előtt tartani, igyekeztem nem ott felejteni egyiket sem mondjuk a hangár előtt, hogy még véletlenül se nézze be senki. Igaz, a szobákat nem zártuk, mert egész nap ki-be mászkáltunk, sokszor különböző időpontokban, és nem is akartunk úgy élni, hogy eldugdossuk a szobakulcsot. De az utolsó időkben már nem is B betűket rajzoltam a kulacsaimra alkoholos filccel, hanem X-eket, miközben magamban arra gondoltam, ne legyek már ennyire paranoiás. Most meg az a legszörnyűbb, hogy még tippem is van, ki tehette.

http://magyarnarancs.hu/sport/tonkretettek-az-eletemet--100453

Ezért adták el a Waberer’st

A tulajdonosok azzal indokolták a váltást, hogy eltérően képzelték el a tőzsdei bevezetést. A Narancs azonban úgy értesült, hogy az ok a cég romló teljesítménye és egy rossznak bizonyuló üzleti döntés volt.

 

http://magyarnarancs.hu/belpol/ezert-adtak-el-a-wabererst-100449

„Esterházytól elfogadták” - Daniel Kehlmann író

Nem csak a világ nagy könyves eseményein futottak össze, az irodalmi eseményeken túl is keresték egymás társaságát: a világhírű osztrák-német írót Esterházy Péterről, a németek és az osztrákok Esterházy-képéről és a közös étkezésekről is kérdeztük.

 

http://magyarnarancs.hu/konyv/esterhazytol-elfogadtak-100264

A legkisebb falu, ahol kilencen laknak - nincs kocsma, de van könyvtár

 

„Itt senki nem él segélyen. Két éve volt egyetlen közmunkásunk, de már ő is talált más munkahelyet” – mondta Iborfia polgármestere. Iborfia Magyarország legkisebb falva – amelynek saját önkormányzata van. A képviselő-testület háromfős, és havonta ülésezik. Most a faluház tetejét kellene megjavítani. A cserepek már megvannak, csak még nincs, aki felrakja őket a tetőre. A faluban nincs bolt, se orvosi rendelő, se kocsma, a könyvtár viszont az ország leglátogatottabb könyvtára, már ha a település lakóinak számához viszonyítjuk. Nézze meg az ország legkisebb falujában készült videót!

 

http://www.origo.hu/itthon/20160805-legkisebb-falu-nincs-kocsma-van-konyvtar.html

 

Simicska kicselezte a kormányt

 

Vélhetően egy francia tulajdonú hirdető cég kaszálja a legnagyobbat a kormány népszavazási plakátkampányán, Simicska Lajos nagyvállalkozó érintett vállalkozása ugyan kevesebb állami megrendelést kap, de a magánpiacról kárpótolja magát.

 

Ami a kormányzati reklámokat illeti, a hét legnagyobb közterületi reklámfelületeket értékesítő vállalat közül a Publimont Kft. járt a legrosszabbul, amelynek állami megrendelésekből származó hirdetési bevételei 2016. január és május között felére csökkentek az elmúlt év azonos időszakához képest.

Ez a cég a Simicska Lajos nagyvállalkozó, Orbán Viktor volt barátja érdekeltségébe tartozik. Hiába sanyargatja azonban a kormány Simicskát, mivel a Publimont a piac második legnagyobb szereplője, nehezen kerülhetik meg a plakátkampányt indító hirdetők. Ennek köszönhető, hogy az említett időszakban ez a vállalkozás érte el a második legnagyobb bevételnövekedést.

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/simicska_kicselezte_a_kormanyt.619207.html

 

Révész Sándor Kövér és a tiszta kéz

 

Működött egykor a Fideszben egy fontos ember, Herter Róbert. Ő vezette a párt központi hivatalát, míg össze nem rúgta a port a Fidesz pénzügyi történetének főhőseivel, Varga Tamás elítélt bűnözővel és Simicska Lajos elítéletlen polgárral, akik hatalmas összegeket tettek láthatatlanná. Miután ehhez Herter nem kívánt asszisztálni, egyik napról a másikra kirúgták. A frakcióülésen Kövér László, amint azt több jelen lévő akkori képviselőtől tudjuk, bejelentette, hogy Herter „hallgatáspénzt" is kapott, s „megmondtuk neki, az MSZP pénztárosán is átment a csuklós busz – nemcsak odafelé, visszafelé is".

Az „ellenzéki" Fidesz és a kormányzó MDF közös korrupciós botránya, a székházügy kirobbanása után a fideszesek többsége nem szavazta meg a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. Az akkor még kezdő fideszes, Elek István ártatlanul megkérdezte: csak nem azért, mert a vizsgálat föltárhatna valamit. Erre Kövér magától értetődően rávágta, hogy de igen.

 

http://nol.hu/velemeny/kover-es-a-tiszta-kez-1627267

 

Folyvást elsírja magát az olimpiai bajnokokat halmozó Vasas elnöke

 

Meglett férfi ember ritkán pityereg fél órán belül háromszor, ám Markovits László, a Vasas legfőbb elöljárója újra és újra a könnyeivel küszködött. Először akkor érzékenyült el, amikor azt mondta: "Tényleg csak hálás lehetek azért, hogy annak a klubnak vagyok az elnöke, amely annyi legendás egyéniséget adott a magyar sportnak, ráadásul akkor is e tisztességben lehet részem, amikor a legsikeresebb olimpiánk van. Versenyzőink nyerték mind az öt eddigi magyar aranyérmet Rióban, el sem hiszem..." 

http://nol.hu/sport/angyalfold-otker-1627315

 

Tóta W.: Feszítsd meg!

 

"[Jézus] tanításait egy konkrét közel-keleti bevándorló, Pál apostol hozta Európába. Bezzeg ha lett volna elég sűrű szögesdrótunk, ugye. Akkor Szent Pál nem tolakodik be a kultúránkba, és most simán feláldozhatnánk minden idegent Odinnak. Elsőként ezt az okoskodó argentin tökfejet!"

 

http://hvg.hu/velemeny/20160811_Tota_W_Feszitsd_meg

Para-Kovács: Végre beszélhetünk a gombákról

 

Mennek tehát és imádkoznak, hogy találja már meg a miniszterelnök az első gombát, mert addig ők sem találhatnak.

égre megoldódik a helyzet, a miniszterelnök talál egy gombát, termetes gyilkos galóca, de mindegy, megtört a jég, beleteszi a kosarába, most már mindenki ki meri nyitni a szemét, keresi a gombákat, de az egyik önsorsrontó államtitkár megjegyzi, hogy ez gyilkos galóca, és talán nem kéne a kosárba rakni, mire a többiek lesütik a szemüket, hülye, gondolják, menthetetlen hülye, a miniszterek pedig összenéznek a háta mögött, és az ösvény kanyarulatánál már le is lökik a szakadékba."

 

http://hvg.hu/velemeny/20160811_ParaKovacs_Vegre_beszelhetunk_a_gombakrol

 

Nincs több idő. Most van itt az utolsó perc

Most Pukli Istvánt támadják, holnap Sándor Máriát fogják és mindenki sorra kerül. Egyenként akarják levadászni, eltiporni, földbe döngölni mindazokat, akik akár csak halványan is veszélyt jelenthetnek az Orbán-kormányra nézve. A baj csak az – nem nekem baj – hogy sokkal több az értelmes, gondolkodó és saját elvek mentén önálló döntéseket hozni képes ember, mint ahogy azt eddig bárki is gondolta.

Ahogy közeledik a választás időpontja, úgy fognak durvulni ezek a támadások. Személyre menően, egyenként igyekeznek megtörni minden újságírót, értelmiségit, politikust, civilt, aki valami módon veszélyt jelenthet a hatalom bebetonozására. Már nem is burkolt, hanem nyílt fenyegetéssel. Így szokott ez lenni minden diktatúrára törő rendszerben, ez a módszere a maffiának, így működnek a bűnözők.

http://kolozsvaros.com/2016/08/11/nincs-tobb-ido-most-van-itt-az-utolso-perc/

 

 

 

 

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.